A Hon, 1863. december (1. évfolyam, 275-298. szám)
1863-12-01 / 275. szám
A mozgalom helyéről következő távirat érkezett : Krakó, nov. 29. Varsóból, nov. 27-ről kelt tudósítások jelentik, hogy a varsói citadellában tartott foglyok közöl több száz egyén Ítélet nélkül, s állítólag biztonsági tekintetből Szibériába hurczoltatott. Przasnyszban nov. 24-én Cielecki, Wloclawekben Bogasz, felkelő vezérek agyonlövettek, Czenstochauban 27 én Merecz felakasztatott. (Presse.) Hivatalos közlemények. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 11-ről győri születés Stehlhuber Ferencz, sopronyi lakos s rendelkezés alatt lévő cs. kir. orsz. törvénysz. igazgatósegéd vezetéknevének „Sarkadi“-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. A cs. kir. Apostoli Felsége folyó hó 11-től nagyváradi születésű Roithoffer Lajos biharmegyei alszámvevő vezetéknevének „Vadai“ rákért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Császárné ő Felsége következő hölgyeket méltóztatott legkegyelmesebben saját palotahölgyeivé kinevezni: Dubsky Mathild grófnőt, született Zie*rotin grófnőt. Herberstein Teréz, született Dietrichstein grófnőt. Meran Teréz, született Lamberg grófnőt. Pejacsevich Francziska, született Eszterházy grófnőt. Waldstein Teréz, szül. Zichy grófnői. Kai felé, Németország. (A schleswig-hol-steini ügy a szász kamarában.) A szász első kamra f. hó 23-ki ülésében Weck báró a schleswig-holsteini ügyre vonatkozó s már említett indítványának indokolása végett megjegyzé: „Azon perczben, midőn több évi késlekedések, csalódások s alkudozások után Németország végre kész volt a hősi évi német herczegségnek a dán korona által sokszorosan megsértett jogai mellett sorompóba lépni,— azon perczben, midőn az összes német kormányok a közös honnak joga s határainak védelmére öszhangulag elhatározott föllépésnek lélekemelő, de fájdalom, oly ritka példáját akarták adni, egy oly esemény állott be, mely rövid időre reményt nyújtott ama, már az utolsó stádiumba lépett viszályok békés megoldása iránt. Ezen remény elenyészett ama tollvonással, mellyel IX. Keresztély a dán átalános állami alapörvényt aláírta, s ez által Schleswignek Dániába bekeblezését 8 e szerint a Schleswig s holsteini herczegségeknek mint egy önálló elválaszthatlan herczegségnek megszűnését szentesité. Nem szándékozom itt államjogi birálatba bocsátkozni, az ismeretes 1852-ki londoni jegyzőkönyv érvényes hordenje iránt, csupán annyit hiszek, mint kétségbevonhatlant constatirozhatni, hogy a németszövetség mint olyan, nem működött közre ama jegyzőkönyv szerkesztésére, hogy mégis ez történik, német részről bizonyosan sohasem állíttatott volna föl oly eshetőség, melynek következtében Schleswig 8 Holstein, minden önállóság elvesztése mellett, a dán királyságba kebleztethetnének be. Azonban most épen erről van szó , s azért meggyőződésem szerint a német kormányoknak s mindenkinek, kinek német szív dobog keblében, kötelessége ily erőszakolás ellen szavát, s ha kell, karját is fölemelni. Kormányunk elég bizonyítványait adá az iránti őszinte buzgalmának, hogy Németországban az egyetértést s ezáltal saját hatalmi állását előmozdítsa, s azért remélem, hogy ezen indtvány is megfelelend érzületének, — s hogy az legközelebb a kamra beleegyezését is megnyerendő“ Elnök a törvény fontosságánál fogva czélszerünek tartja, hogy ezen iditvány véleményezés végett egy küldöttséghez utasíttassk,s óhajtja, hogy a jelentés mielőbb beadassék. Koch polgármester meg van róla győződve, hogy a háznak egyetlen tagja sem táplál eltérő véleményt a szóban lévő politikai kérdésben. Nézete szerint legjobb lenne tüstént megkezdeni a tárgyalást, ha csak arra nem lenne kilátás, hogy legközelebb a kormánytól részletesebb felvilágosítást lehetene nyerni a schleswig-holsteini ügy jelen állása iránt. Miután erre Beust miniszter kijelenté, hogy holnap a második kamrában alkalmat veend magának a szóban lévő interpellatióra válaszolni, öszhangulag elhatároztatott, hogy az indítvány küldöttséghez utasittassék. A szász második kamra f. hó 24-ei ülésében Beust államminiszter Mammennek a schleswig-holsteini ügyre vonatkozó interpellatiójára (Minő lépéseket tett már, vagy szándékozik még térni a magas kormány oly czélba, hogy Németország joga s becsülete ezen ügyben megőriztessék ?) lényegesen iy válaszolt: „Mint a magas kamra előtt tudva van, a dán kormánynak különböző rendszabályai a legutóbbi évek alatt, s különösen a sokat emlegetett mart. 30 ki hirdetmény a szövetségnek ismételt tárgyalásokra adtak alkalmat, miknek folytában végre a szövetségi executiónak Holsteinbani esetleges foganatositása határoztatok el. A szász kormány fölszólittatott az ezen rendszabályban részvételre. — Ab teljes készséggel megfelelt ezen fölhívásnak, s én szükség esetében képes lennék bebizonyitni, hogy az nemcsak a kötelességében álló katonai előkészületeket haladéktalanul s tevékenyen megtevé, hanem mindenkép oda is igyekezett hatni, hogy a szövetségi execuió leggyorsabban végrehajtassék, s hogy tehát Holstein katonai megszállása mielőbb létesittessék. Ezen ügy különböző, a szövetségi végrehajtási rend által előírt stádiumokon ment keresztül, és a végrehajtást kimondó határozatig érlelődött, midőn VII. Frigyes dán király meghalt. Ennek folytán a holstein augustenburgi koronaherczeg az 1852. május 8 -iki londoni szerződvényben megállapított örökösödési rend ellenére örökösödési igényeket érvényesített Schleswig Holsteinra nézve, minek következtében a szövetség egy uj kérdést látott maga előtt, t. i. az örökösödési rend kérdését mindenekelőtt Holsteinban. " Ezen ügyállásnál fogva első feladatának tekinté a szász kormány, hogy az ezen kérdésben a szövetség által hozandó határozatot semmiképen ne előzze meg. Ennélfogva e hó 18-án, távirati úton azon utasítás küldetett a királyi szövetséggyülési követhez, hogy határozottan oda nyilatkozzék, miszerint mindaddig, mig a szövetséggyülés az örökösödési kérdést nem intézte el, a dán követ ne bocsáttassák a szövetséggyülésbe és megbízása ne fogadtassák el. (Bravo.) Azonban az e hó 20-diki szövetségi ülés folytán, melyben az erésztéli felfogással ellenkezőleg, az eddigi királyi dán, holstein-lanenburgi szövetséggyülési követ részt ven, — a szövetséggyülési követ tegnap oda utasíttatott, hogy a következő indítványt terjessze elő : „Az ügynek lehetőleg siettetendő elintézéséig, dán király ő felsége küldöttjének a szövetséggyülés tanácskozásába bebocsátása meg nem engedhetőnek tekintessék, valamint egy dán királyi küldöttnek mint a szövetséggyülés tagjának meghitelező iratai át nevétessenek; továbbá: haladéktalanul tétessenek meg a szükséges rendeletek arra nézve, hogy a Holstein számára szánt végrehajtó hadtest, a körülményeknek megfelelő erősödéssel, Holsteinba s Lanenburgba bevonuljon, hogy igy ezen szövetségi tartományokat azon időpontig megszállva tartsa, midőn a szövetség oly helyzetben leend, hogy az általa a nevezett herczegségekben törvényesül elismert utódnak a nevezett szövetségi tartományok saját kormányzat végett átadassanak.“ Ezek, uraim, a rendszabályok, melyek az itteni kormány nézete szerint az Agyállásnak megfelelnek, melyek neki épen oly correcteknek, mint hatásosaknak látszanak, hogy a szövetség által hozandó határozatoknak érvény szereztessék, és amelyek ellen még a szövetség két leghatalmasabb tagjának sincs jogos oka kifogást tenni. Az egyetértésre a szövetségi tagok közt azonban most sürgősb szükség van mint valaha; valamint az is szükséges, hogy a szövetség, ha szándéka van a jogért föllépni, talán a jogot a hatalom ellen védelmezni, a jogi kérdést is halogatás nélkül, komolyan és nyugodtan vizsgálja meg és e szerint határozzon. A szász kormány, valamint nyíltan s félelem nélkül nyilvánítja nézeteit és tetteit, és azokat valamennyi német s idegen hatalom irányában nyomatékkal törekszik képviselni, úgy szavazatát ezután is teljes szabadsága és lelkiismeretes meggyőződése szerint adandja be. Azonban méltán remélhetem, hogy Szászországban semmi kétség sem létezik aziránt, miszerint irányadó helyen az igaz jág épen oly biztos menhelyre talál, mint Németország becsülete. Még azon egyet akarom kijelenteni, hogy a szász kormány nem siet ugyan oly nyilatkozatokkal s határozatokkal , melyek egyedül tőle eredvén, eldöntést nem idézhetnek elő, sőt azt talán még nehezíthetnék, de ha cselekvésre kerül a dolog, akkor Szászország nem az utolsó sorban lesz található.“ (Átalános tetszés.) Erre Mammen kijelenti, hogy ezen válasz után ma nem akar további indítványokat előterjeszteni; a dolog folyamát néhány napig be kell várni, s akkorra a további lépéseket fentartja magának. Berlin, nov. 26. (Angol- és Francsiaország állását a holsteini kérdéshez) itt a legnagyobb figyelemmel kisérik. A párisi kormány még nem nyilatkozott politikájáról, némaságba burkolózik s fölhasználja a tétova helyzetet, hogy a pártatlanság színét öltve magára. A kedvező pillanatra vár, melyben előálljon határozatával. Angolóráig másként jár el. Russel kemény szavakat intéztet a szövetségi kormányokhoz s harczi aggodalmakkal fenyegetőzik, ha a szövetség Holstein elfoglalását határozná, IX Keresztély jogát kétségbe vonná. E körülmények közt a szöv. kormányok nagy óvatossággal járnak el ez ügyben, mely európai interventióval fenyeget. Berlin, nov. 28. (Angolország nyilatkozata — írja a „Nat. Ztg“ — mely szerint a londoni jegyzőkönyvhöz ragaszkodik s Dániát már biztosította hajóhada segélyéről, az eddigi német politika gyümölcse. Angolország nem igen szokott kikötni az erőssel, Savoya átengedésével megelégedett a leggyengébb tiltakozással s a lengyel ügyben csak azért cselekedett, hogy gyalázatosan megfutamodjék. Ahol azonban gyengékkel és viszálkodókkal van dolga, ott erős hangon beszél Palmerston lord. — Ausztriáról feltesiük, hogy részese ezen angol tüntetésnek. Az illem nem engedi, hogy egyenesen védelmére keljen Dániának, miként a nemzeti ügy nyilt elárulásával 1850- ben tévé Esen Ausztriával hasonmás összállam, mely észak Németországba van ékelve, kedvenc eszméje volt azon osztrák államférfiaknak, kiknek örököse Rechberg gróf. — Poroszországtól nem tart Britannia , hogy Bismarck a háborút elfogadja. A keresztes lap jóformán hű tolmácsa Bismarcknak s ez igy ir : „A kérdéses örökösödési igények eldöntése,választott bíróság,európai congressus vagy európai háború dolga lesz.Valjon a német részeknek jobb e a két hűség szűk helyzete vagy a nemzeti érdek nyilvánulása mellett — a Dániávali szövetkezés, a fölött lehetne vitázni. Az elhatározott végrehajtásnak ez érdekek megóvása jelen föladata. Nem marad tárgytalan, ha Keresztély királyt a szövetség el nem ismeri is Holsteinban s a dán csapatoknak a bgségben léte nem sérti meg a szöv. területet ; nincs tehát ok a bécsi szerződés 39-ik §-ra utalni, mely a fenyegetett vagy elfoglalt szöv. területet hadi esetnek mondja a szövetségre nézve ; mert ha jogilag nem is, tényleg ura a dán király a bgségeknek s ezzel szemben fönnáll a jog a szöv. végrehajtáshoz, mely nem kihívás a háborúra. Holsteinnek zálogbavétele porosz hadak által ellenben, bármi név alatt kétségtelenül háború lenne, melyet a 19- dik században nem szabad előidézni, csakhogy a katonai vitézségnek tért nyisson,vagy nem porosz hg örökösödési igényeit támogassa.“ Az angol nyilatkozványt eszerint nem a két német nagyhatalom idézte elő; egyszerűen a német nemzeti érzelem elé dobott keztyű, brutális ijesztgetési kísérlet, mint természetes szövetségesünk szereti, ha a nép jogai, melyeknek sok üres szót szentel, összeütközésbe jönnek nemzeti önzésével. — Ily körülmények közt annál szükségesebb, hogy képviselőházunk együttesen járjon el s differenciák által ne erősítse még jobban a viszály benyomását, melyet Németországon e válságos perekben is észrevehet a külföld. Olaszország. Turin, november 24. (A hangulat és a helyzet; mit mondott a király a societa unitaria elnökének; a congressus elfogadásának föltételei; átalános amnestia; Mazzini; Delaunay) — írja a „G. Corr.“ napról napra harcziasabb alakot ölt, maga a minisztérium is mindent elkövet, hogy a király a parlamenti ülésszak tulajdonképeni ünnepélyes felavatásakor — ami hihetőleg a karácsonyi ünnepek után fog történni — határozott harczias trónbeszédet tartson ; azt is beszélik átalánosan, hogy még mielőtt Páriába elutaznék a király, a császárnak egy megbízott embere, Fleury tbk fogna ide érkezni, bizalmas küldetésben. Sőt az itteni politikai körökben egy olasz- franczia- orosz szövetség kötését sem tartják lehetetlennek. A „Giorn di Verona“ szerint Victor Emmanuel király Nápolyban a Societa unitaria elnökéhez e szavakat intézte volna : „Intse ön a nápolyiakat, hogy legyenek elkészülve nem sokára bekövetkezendő nagy dolgokra. E szavadat természetesen mindenki harczi értelemben magyarázza. ” Ugyan a lap szerint a congressusra megjelenés feltételéül azt kötötte volna ki a király, hogy a fait accompts k ne bolygattassanak s Olaszország ne korlátoztassék természetes törekvéseiben. — A „Journ. des Cab.“-nak írják, hogy rövid idő múlva átalános amnestiát fog adni a király a politikai vétségekre, s e szerint Mazzininak meg lenne engedve a hazatérés, a nélkül, hogy szükség lenne őt megnevezni. A roncsolt egészségű pártfönöktől már nem igen félnek. — Delaunay követnek a berlini udvarnál meghagyatott, hogy menjen vissza állomására, holott szabadság ideje még csak három hét múlva telnék le. Ezen hirtelen visszautaztatás a schleswig-holsteini kérdéssel látszik összefüggni. — Turin, nov. 25. (A király nyiltszivüsége; a császár dorgálása; orosz barátság. A conservativ „Viland“ szokott modorában írja : Victor Emanuel csakugyan megérdemli, hogy a diplomatia enfant terrible-jének neveztessék,mert ismeretes nyilt modora mellett gyakran olyan dolgokat fecseg ki, amiket jobban szerettek volna titokban tartani. Ennek legújabb példáját Florenczben adta, midőn az őt üdvözlő sindicusnak azt mondd válaszában, hogy annál örömestebben fogadja az ország hódolati , áldozatkész nyilatkozatait, mert rövid idő múlva oly helyzetben leend, hogy szüksége lesz azokra hivatkozni, mert a congressus nem egyéb hadi cselnél, melynek függönyei mögött annál kényelmesebben lehetene a háborúhoz felkészülni. Avagy talán azt hiszik önök uraim — mondá folytatva a király — hogy szövetségesünk a francziák császára csak egy pillanatig is hitegette magát azzal , mintha a congressustól remélné a béke megszilárdítását ? Ep oly kevéssé hiszitek ti az ily gyermekségeket, mint én. Jól tudjuk hogy a háború elkerülhetlen, s egész erőnkből, con amore fogunk tehát harczolni, s e bábomban népeim összes segítségére tartok számot. — A király ezen szavai roppant hatást idéztek elő s csakhamar elterjedtek az egész országban. Elutottak azok Napoleon füleibe is,ki sajátkezű levélben nagyon komolyan szivére kötötte szövetségesének, hogy az efféle ömledezések alkalmával ne emlegesse az ő személyét és politikáját. Úgy látszik azonban, hogy ez a dorgáló levél rém sokat használt, mert még csak három napja van itt a király, s máris két harczias nyilatkozatot bocsátott világnak, az egyiket Rosa marchese, a máikat Poemo képviselő emlékiratára adott nyilatkozatában, melyekben tartózkodás nélkül elmondá Róma és Velencze elfoglalása iránt táplált reményeit. A „Ptrsev.“ biztosan állítja, hogy a turini kabinet és az orosz követség közt nagyon bizalmas viszony létezik. Milano, nov. 23. (Brescia erődítése.) Azon katonai bizottmány, mely személyesen jelent meg a helyszínen megvizsgálni, hogy mennyiben kivihető gyakorlatilag Brescia megerősítésének, s a bergamói öböl megnagyobbításának terve, feltétlenül a terv czélszerüsége s kivihetősége mellett nyilatkozott, s a költséget 8 millió lírára teszi. Katonai körökben beszélik, hogy már jövő januárban megkezdetnek ezen munkák, mégpedig roppant munkaerő alkalmazásával. Schweicz. (A franczia határról; a congressusra vonatkozó válaszok; a császár röpirata; az újévi köszöntő; vegyes.) A „Kei. Zig“ írja: Ha Angolország hivatalosan kimondta, hogy nem kíván részt venni az uralkodók tanácskozásaiban, akkor csakhamar eloszlanak a többi hatalmak maguktartása feletti kétségek is, s a „France“ állításának, hogy a congressus csaknem egyhangúlag elfogadtatott, ellenkezője fog kitűnni. Ponsban máris más hangon kezdenek beszélni, s számot tarthatunk egy sorozat harczias vezérczikkre a hivatalos lapokban. A császár röpirata majd később fog megjelenni, s az újévi köszöntő következik rá, mely épen nem fogna meglepni, ha Metternish hgre nézve fogna legkellemetlenebbül kiütni. A „Constitutionnel“nek meghagyatott, hogy leczkéntesse meg az angol politikát; lesz tehát elég értekezés az angol kormány önzéséről. A császár egyik hadsegéde Kopenhágába utazott bizalmas küldetésben. Azt beszélik, hogy Augustenburg Pártból azt a figyelmeztetést vette volna, miszerint hivatkozzék az átalános szavazásra. Francziaország, Pária, nov. 15. (Angolország törekvése a dán kérdésben; mibe került a mexicoi expeditió; a Suez-csatorna feletti villongás^ kormánylapok a schl.-holsteini kérdésben.) A „Nat. Ztg.“ írja : Azt hallani, hogy Angolország a dán kérdésben közös diplomátiai eljárást óhajtana Francziaországgal. (Lásd a „Constitutionnel“ czikkét. Szerk.), de aligha eléri czélját, mert Páriában neheztelnek rá a congressus kérdésben tanúsított magaviseletéért. Ide járul még az is, hogy a dán kérdésben szorosan angol érdekeket látnak megtámadva s igy nem is igen sietnek az elhatározással. Végre Ausztriára és Poroszországra látszanak számitni, melyektől azt várják, hogy a londoni jegyzőkönyv aláírása által kötelezve érzik magukat s e szerint fognak a szövetségi gyűlésen is szavazni. Annyi bizonyos, hogy, ha Németország most gyorsan elhatározza magát s a cselekvés terére lép, egyelőre csak Holsteinban, a külföld nem fog beavatkozni. Kiváltképen sok függ a herczegségek lakosságának magatartásától. Azon hatalmak, melyek csak imént széttépték Görögország kedvéért az 1833-iki londoni szerződést, nagy zavarba jöhetnénnek, ha az 1852 iki londoni szerződés föntartásáért még fegyverhez kellene nyúlniok. — A mexicoi expeditio költsége már ki van számítva. 280 millióra megy az mostanig s ezen összegből Mexco elvállal 60 milliót, ezen fölül 1200 hajó személyzeti emberébe, 800 tengerész katonájába s 4000 szárazföldi sorkatonába, összesen épen 60000 franczia életébe került az expeditio mostanig. Csak Puebla alatt 500 esett el. Az egyptomi alkirály megkérte a császárt, intézné el a kormánya és a suez- csatorna-társaság közt fennforgó villongásokat. Pária, nov. 25. A franczia kormány es Lejárásával bíró, vagy azt eltalálni szokott 1 pok még folyvást tartózkodva nyilatkoznak a schleswig-holsteini kérdésben. Leginkább csak a Németországból érkező tudósítások rövid közlésére szorítkoznak, így a „Constit.“ a nagyobb német lapok nézeteit röviden sommázva következőleg szóban mire támaszkodni annak föltevésében,hogy daczára a harczias jellemű kitöréseknek, nem fognak a dolgok végletekig menni, s hogy a német szövetség jól meggondolja magát, mielőtt határozott lépést tenne.“ — A „Pays“ a kedélyek felhevüléséra utalva azon óhajását jelenti ki, vajha a két német nagyhatalom közakarattal kezébe ragadná a békebírói tisztet. A „Temps“ átalános népszavazást kíván a hűségekben alkalmaztatni, s azt hiszi, hogy ezáltal Schleswig ketté osztatnék, amennyiben az északi rész lakosai Dániához, a déliek Németországhoz kívánnának csatoltatni. A „Gaz de Francs“ is pártolja az átalános szavazás eszméjét, mellyel még Angolország sem ellenkezhetnék józanam Igaz ugyan, hogy nem szenved kétséget, hogy a szavazás Dánia rövidségére fogja kiütni. Paris, nov. 26. (A congressus; vegyes napi hírek és adatok.) Hallomás szerint már kis idő mulva el fog küldetni a válasz azon hatalmaknak, melyek kérdést tettek, hogy micsoda tárgyak fognak a congressuson előfordulni, s azt hallani, hogy a franczia kormány egyszerűen kijelentendi, hogy nincs hatalmában a congressusnak programmot szabni, vagy pedig előre tudni, miről fog ez tanácskozni s mit parancsoland. Az orosz válasz ma közöltetett a külügyérrel. A „Nation“ több pontját megczáfolja az „Europe“ által az orosz válaszról köslött versionab. A „Nation“ szerint Sándor czárnak a császárhoz intézett sajátkezű levelét nem kisérte Gordakov hg.magyarázó jegyzéke. Azt is tagadja a „Nat.“ hogy az orosz császár programmot kívánna, mielőtt a congressust elfogadná; azt se kívánta, hogy a congressuson előfordulandó tárgyak elősoroltassanak. Hanem az igaz — mond a „Nation“ — hogy az orosz császár nagyon hajlandónak mutatkozik a congressus iránt, s ha valami kívánságot nyilvánít ide vonatkozólag, csakis azt kívánja, hogy Napóleon császárral kezet foghasson a pacificatio művének végrehajtására, s az egészből az látszik ki, hogy a császár kezdeményezése visszaállította a barátságos viszonyt Franczia- és Oroszország közt, s oly egyetértést állapított meg közöttük, amelyhez — úgy látszik — Ausztria és Angolország nem hajlandók csatlakozni. Drouin de Lhuys és Boudet csak tegnap este jöttek vissza Compiegneből. Még egyre beszélnek félhivatalos röpiratról, de nem fogják ezt Laguerroniére tollára bízni, mert ez az úr nem igen áll jelenleg kegyben. A 80 képviselőről szóló czikke, kik a kormány ellen szavaztak, néhány tagot arra ösztönző, hogy a házak sorompói elé idéztessék meg a czikk íróját, de később elálltak követelésükről. Jövő héten a miniszterek a senatus bizottmánya előtt fognak megjelenni, felvilágosítást adandók a helyzetről. Mondják, hogy a felirat kevéebbé lesz békés az idén mint az előbbi években. Walewsaky, Magne és Persigny ma Compiegnebe utaztak. Mornyig ismételve megkínáltatok a belügyi tárcsával s a miniszterelnökséggel, de nem fogadta el. —• Penaud tengernagy a cherburgi pánczélos osztály parancsnoka táviratilag Compiegnebe hivatott. Hire jár, hogy a kormány egy senatus határozatot akar előterjeszteni, mely a választási törvény megváltoztatását csólozná. Angolország, London,nov. 25.(A „Times“ a schleswig-holsteini kérdésben) nov. 25-én ismét felszólal a dán király öröködési jogai mellett, azonban elismeri, hogy a holsteiniaknak jogukban áll a dán király ellen felkelni. „Az 1852 iki szerződés — úgymond — kötelez minket megtennünk mindazt, mit valamely idegen nemzet törvényszerű utón megtehet, hogy IX. Keresztély király felsőségét a hűségekben fenntartsuk. Mi, és a szerződés többi aláírói, kötelezve vagyunk arra, hogy jogcíimét elismerjük, s a mennyiben hatalmunkban áll a szerződés kimondott czélja, t. i. a dán kiráyság épsége mellett működjünk ; hogy pedig a belügyekbe vegyüljünk, arra nincs hivatásunk, hacsak barátságos tanács alakjában, melyet egymásnak kölcsönösen adni szoktak a nemzetek. Noha meg vagyunk győződve arról, hogy a királyságot alkotó tartományok egységének fenntartása előnyös lesz, bárha sajnáljuk azon ellenséges szándékot, mellyel a németek a dánok ellenében sorompóba léptek; bárha az izgatásokból beláttuk azt, hogy a faj- és nemzetiségi eszméket az okosság határán is túl lehet hajtani, és bárha nem akadhatunk rá, hogy a hosszas éveken át tartott panasz alatt sikerült volna csak egy esetet is kimutatniok a néme leknek, melyben a dán kormány oly nyomást gyakorolt, mely a holsteiniakat feljogosíthatná arra, hogy herczegeket trónjáról letaszítsák, mindamellett is előre óvást jelentünk azon feltevés ellen, mintha mi kétségbe vonnék azon jogukat, hogy Dániától különválhatnak. A „felkelési jogot“, melyet, mint a kontinens többi közügye igényli, nem von kétségbe Anglia, és pedig azon egyszerű okból, mivel nálunk régóta érvényben áll a politikában azon rendszer, hogy államok belyében történő változásokba nem avatkozunk. Ha a holsteiniak megtehetik, amit Francziaország újabb ideiben kétszer megtett, amit Toscana Nápoly és Görögország megtettek , s amit Éjszak Amerika déli államai kieóltenek, akkor egyetlen embernek sem jut eszébe, hogy erőszakot használjon arra, hogy őket a dán király hatalmába visszavezesse. Senki se mondja tehát, miszerint Anglia, eltér azon alapelvtől, hogy a népeknek jogukban áll gyűlölt uralkodóiktól menekülniök, midőn kormányunk azon van, hogy Poroszország és a német államok az általok 1852-ben ünnepélyesen és önkényt elismert kötelességeket teljesítsék. Dániával és a holsteiniakkal semmi közünk. Megengedjük, hogy sikerült felkelés esetén a dolgoknak oly rende állhat elő, mely a londoni szerződést, épen mint a bécsi szerződés német részeit, hol* betűvé változtathatja. Elfogadjuk azt is, hogy a népeknek jogai vannak, melyek minden nemzetközi rendeskedéseken felül állnak, s hogy e jogok gyakorlatilag azon tételben öszpontosulnak, hogy tényleg fennálló minden kormányt, melyet idegen nemzetek valamely országban találnak, törvényesnek kell elismerni, és úgy bánni vele. Azonban minden politikai biztonság semmivé lenne, ha megengednék, hogy valamely elégületlen tartományt olyanok támogassanak, kik a legszentebb esküvel kötelezék magokat arra, hogy azon királyságnak épségét — melybe azon tartomány tartozik — fenntatják. Legkevésbb sem avatkozunk tehát a holsteiniak és azon uralkodó közti viszályba, ki herczegek lenni akar, midőn azt kívánjuk, hogy Poroszország és azon német kormányok, melyek a szerződést aláírták vagy elfogadták, IX. Keresztélyt herczegül eli merjék. Remélnünk kell, hogy Anglia, Francziaország és a többi európa, ha a másságok kivárni fogjak, hogy ha az 1848 -i események ismétlődnek, Poroszország vagy a német szövetség részéről semmi beütés ne történjék.“ Esti posta, Bécs, nov. 30. (A Reichsrath ez évi ülésszaka a „W.“ értesülése szerint decz. 19-én fog bezáratni. Turin, nov. 26. (Az olasz válasz: a király mindig háborúról beszél.) A „Stampa"* szerint az olasz király válasza a congressus tárgyában, melyben Victor Emanuel a congressust elfogadja, nov. 25 én Párisba küldetett. A követkamara a franczia-olasz kereskedelmi szerződéssel foglalkozik. A király többnyire a tábornokokkal társalkodik, s talán többet is beszél a háborúról, mint állásával összefér. úgy látszik, hogy a dolgokat Ausztriában is bizalmatlansággal tekintik. Velenczében legalább előkészületek történnek, melyek a háborút sejtetik. A király Florenczbe szándékozik rövid kirándulásra, de tán előbb még Párisba utazik. Napoleon hg igen ajánlja a királynak, hogy a császárt még Compiegneben látogassa meg. Pária, nov. 26. (Drouin de Lhuys körsürgönye a congressus ügyében; ingerült hangulat Ausztria ellen.) Az „O. D. P.“ levelezője írja: Drouin de Lhuys tegnap körsürgönyt intézett a küludvaroknál levő franczia ügynökökhöz, mely mintegy nrogrammját foglalja magában a congressus anyagainak. Ha az is olyanféle lesz, mint amit múlt héten Angolországba küldtek, s amelynek az lett a következménye, hogy az angol kormány a congressust nem fogadta el, akkor aztán még kevesebb kilátás lehet annak életbe léptetésére mint eddig volt. A hivatalos körökben itt nagy az ingerültség, mely leginkább Ausztria ellen fordul, mert az ő befolyásának tulajdoníitatik, a londoni kabinet tagadó válasza. Russell egyik sürgönyéből ugyanis, melyben Ausztriának olaszországi állása s a Victor Emmanuelleli kibékülés lehetetlensége hangsúlyoztatik, azt akarják következtetni, hogy Bécs és London közt titkos összebeszélés szerepel. S Ausztriának ezt annál inkább rész néven veszik Párisban, minthogy — a külminisztérium állítása szerint — az olasz kérdés szabályozása Ausztriának épen nem történt volna rövidségével, a pipának pedig támot és erősítést nyújtana. Ha a szent szék világi uralmát uj alapon erősiti meg a congressus, akkor még Francziaország is kivonhatná csapatait Rómából, föltéve, hogyha a megszállási jogot nem hagyná meg neki a congressus. A szent szék ezt jól felfogta s az elsők között nyilatkozott a congressus mellett. — Ausztriának ezt támogatnia kellett volna, — mondják Párisban — s azzal hogy akadályokat okoz, s a congressust meghiúsítani törekszik, csak azt bizonyítja, hogy belső gyülöletet táplál Francziaország ellen. Jellemző már maga azon fogalmazásbeli különbség is, mely a bécsi, berlini, és sz.-pétervári vá aszokban tapasztalható. A két utóbbik udvar kér ugyan bővebb fölvilágositást, de oly lekötelező, udvarias hangon szólnak válaszaik, hogy főkép a ssz.-pétervári csaknem lelkesedéssel fogadja a congressus eszméjét, s kijelenti, miszerint Oroszország épen nem köti magát a szerződések változatlanságához, sőt inkább több fontosságot tulajdonít a gyakorati szempontnak. Az osztrák válasz ellenben, mindárt kezdettől fogva megütközik a trónbeszédnak az 1815-iki szerződésekről szóló részében, s mindenek felett az iránt kér felvilágosítást, hogy mikép kell ezt értelmezni. Félig meddig bizonyosnak tartják, hogy Ausztria és Angolország nyomdokát fogja követni , s mondhatni szintén óhajtják ezt, mert ez nagyon megkönnyítené a kormány állását a senatus és törvényhozó test felirati ülései előtt, amennyiben a congressus meghiúsulásáért egyenesen Ausztriát és Angolországot lehetne vádolni. Angolország visszautasítása magában nem volna olyan hálás tárgy, mintha Ausztria ellen is lehetne kikelni, mint izgató és besúgó ellen. Talán nem árt Bécsben ismerni a dolgok valódi állását. Páris, nov. 27. (A ,,Constitutionnel“ czikke vád Anglia ellen.) A mai „Constitutionnel" meglepetést okozott, de Németország pártolása Dánia ellenében nem veendő komolyan, különösen miután a czikkből nem világlik ki, mit akar tulajdonkép Franciaország? Úgy látszik, hogy ez ügyben nem akarnak elhamarkodva fellépni, nehogy Anglia zajlásai, melyek értéknélküliek , itt ellendemonstratiókra adjanak alkalmat. Angliára nagy a panasz, s a „Pays" szerint Anglia államférfiai nem engedik Európát nyugalomhoz jutni, hogy igy tovább is a zavarosban halászhassanak. London, nov. 27. (Cowley 1. levele; Drouin nyilatkozata.) A „Köln. Ztg.“ írja : Cowley 1. ki vasárnaphoz egy hétre megy Compiegnebe, azt írta ide, hogy nem sok oka van szives fogadtatásra számítani. Francziaországban nagyon neheztelnek Angolországra, egyedül őt tartván a congressus-terv meghiusitójának. Ha Drouin de Lhuys boszankodik ezen meghiúsulás miatt, legalább azzal vigasztalhatja magát, hogy soha se ámította magát, sőt több diplomatiai ügynök előtt igy nyilatkozott mindjárt a híres trónbeszéd után: „a császárnak igaza van, mert ha elsül a congressus, az nagyon jó lesz, s ha létre nem jöhet, az még jobb lesz !“ Táviratok: Hamburg, nov. 29. Az itteni rendőrség urainak nem volt elég, hogy a dán képviselő megkeresése folytán a schleswig-holsteini toborzó hivatalt bezáratá, hanem megidéztetett minden itteni szerkesztőt, szigorúan meghagyván, hogy Dánia irányában mérsékelten nyilatkozzanak, külön ellenrendszabályok következnek be. Berlin, nov. 28. (Este.) A képviselőház igazságügyi bizottmánya tegnap elhatározta, miszerint Sulerzicki képviselő szabadon bocsáttatását inditványozandja ; 9