A Hon, 1864. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-01 / 1. szám

tekintetben csalódásban élni, mert minden el­lenkező értelemben hozott határozat a 40 mil­liónyi német nemzet előtt csak ideiglenesnek fog tekintetni. Még akkor is, ha ily ellenkező h­atározatot a legü­nnepélyesebb alakba akar­nak öltöztetni, a nemzet abban csak az újabb harczok kezdetét látná. Valósággal felesleges bővebben rajzolni az ily helyzet veszélyeit, mi­után azok könnyen egy tekintetre átláthatók. És annak,ki egy sok okból tiszteletreméltó jog és a legfontosabb érdekek nevében, melyeket a gondviselés rábízott, kér igazságot,meg nem en­gedtetnék c hinnie, hogy fölséged szándékai sze­rint cselekszik, s hogy a sors alkalmat ad neki, miszerint azon nemes törekvéseket gyámolitsa, melyekért Europa fölségednek hálával tarto­zik? Azon nemes törekvéseket, melyeknek czélja, hogy a nemzetiségek érdekeinek igaz­ságot szolgáltassanak, elejét véve a veszélyek­nek, melyeket panaszaik magokban ve­tenek, mint ezt közelebbről ékes szavak hirdeték egész Europa előtt. Midőn a jogi kérdést bizalommal Fölséged magas itélete elé terjesztem, azon reménynek bátorkodom átadni magamat, hogy a rám bízott nemes ü­gy ön magasztos nézeteiben és nagy­lelkű érzelmeiben legbiztosabb támogatást ta­­láland. Visszatekintve életemre, fájdalmas emléke­ket találok abban. Nekem is kelle küzdenem ellenséges sorssal, nekem is kellett törnöm és szenvednem, s ha büszke akarnék lenni, h­ozzá­­tehetném : Én sem vesztettem el soha bátorsá­gomat, én sem lettem hirtelen soha sem a re­ményhez, sem kötelességemhez. Adja meg a sors nekem is azt a sikert, melyet Európa leg­hatalmasabb trónján a legfényesebb korona mutat. Ha azon szép napokra gondolok, melyeket a sors Felséged udvaránál töltenem engedett, midőn odamentem, hogy az Ön iránt köteles érzelmeket tanúsítsam, lelkem elé áll emléke azon nagy érdeknek, melyet Fölséged irántam tanúsítani kegyeskedett, s azon barátságos sza­vaknak, melyeket hozzám intézni szives volt. Aggodalom nélkül várom el a határozatot, me­­­rt Felséged jó és igaz ügyemben hozand ; bizalommal remélem, hogy nem vetend el oly jogigényt, melynek legitimitása kétségbe nem vonható, hogy ellenkezőleg nagylelkűen figye­lembe veendi reclamatióimat, s azokat Fran­­cziaország hatalmas szavával támogatandja. Vagyok stb. Gotha, dec. 2. 1863. Frigyes.“ 111. Napoleon császár válasza Frigyes herczeghez: „Kedves rokon ! Élénk érdekkel olvastam a le­velet, melyet nekem küldött és sietek rá vála­szolni. Semmi becsülésre méltóbbat nem isme­rek, mint képviselője lenni oly ügynek, mely a függetlenség és nemzetiségre támaszkodik ; épen ezért számíthat rokonszenvemre, mert el­já­rásomban mindig következetes maradandók. Ha az olasz függetlenségért harczoltam,ha a lengyel nemzetiségért szót emeltem, Németországban más elveket nem követhetek. De a nagyhatal­mak a londoni conferentia által megkötvék, s csak összeülésük oldhatja meg a kérdést ne­hézségek nélkül. Ebben s egyéb kérdésekben élénken sajnálom, hogy Angolország visszauta­sította az általam indítványozott congressust. Sajnálatos, hogy a szövetségülés oly bgség joga iránt, mely tagja a szövetségnek, meg nem kérdeztetett. Dánia is lehetett igaztalan Német­­ország ellen, de egyrészt sajnálom, hogy a szövetség szükségesnek látta a beavatkozást Holsteinban, mielőtt az örökösödési kérdés el volt intézve, mert az interventio, mely fölötte nehéz bonyodalmakat szülhet, nem egyenlíti ki e­ kérdést, s ha Dániát hatalmas szomszédai elnyomnák, Francziaország közvéleménye ismét hozzáfordulna. Őszintén kívánom tehát, hogy ön jogait a szö­­vetséggyűlés megvizsgálja, annak határzata a londoni jegyzőkönyv aláirói elé terjesztessék s e szerint a Németországban oly lelkesen ny­ilvá­­nuló nemzeti érzelem, közös megegyezésben ta­lálja legitim kielégítését. Örömmel ragadom meg ez alkalmat, hogy Önt nagyrabecsülésem és állandó jóakaratom fe­lől biztosítsa­m. Ezek után kedves rokon, kérem Istent, hogy önt szent és méltó kegyelmébe fo­gadja. Compiegne, dec. 10. 1863. Napoleon.“ A dán válasz az executiót bejelentő jegyzékre. (1) A dán kormány válasza a szász kormányhoz, mely a német szövetség dec. 7-ki ha­tározata folytán Dániát felszólitá, hogy Holstein és Lauenburg herczeg­ségekből hadcsapatait visszavonja, így hangzik: „Alulirt miniszterelnök és a dán király ő fel­ségének külügyminisztere, szerencsésnek tartja magát jelenteni, hogy a dec. 15-ről szóló jegy­zéket vette, melyben a szász miniszterelnök ér­tesít minket a német szövetséggyű­lés dec. 7-ki határozatáról, s felszólít, hogy hadcsapatainkat Holsteinből és Lauenburgból hét nap alatt kivonjuk. Alulirt ezen jegyzéket átnyújtá ő felségének a dán királynak, s fel van hatalmazva, a követ­kező választételre: „A német szövetség dec. 7 ki határozata már csak azon okból sem bír minket kötelező erővel, mert e határozat azután hozatott, a­midőn ő felsége képviselője, a szövetséggyűlésből jogta­lanul kizáratott. „A­mennyiben pedig az említett határozat az oct. 1-ről szóló korábbi határozatra hivatkozik, a dán kormány annál kevésbbé találhat érvé­nyes okot az úgynevezett executio elrendelé­sére, miután az ott említett, s­mart- 30 ról kelt királyi rendelet visszavétele később történt, mintsem a nagybritanniai kir. kormány által ajánlott közbenjárás, a szövetség és Dánia kö­zötti viszály kiegyenlítésére, a dán kormány által oct. 29 én elfogadtatott, s a kormány ugyané napon késznek nyilatkozott „„minden pontban, melyre nézve a herczegségek önálló­sága és jogegyenlősége még eléggé biztosítva nem volna, a szövetség kivánatához járulni.““ „De a midőn még ő felsége trónöröködési joga s a máj. 8 ki londoni jegyzőkönyv érvénye is kérdésbe tétetik a szövetségi gyűlésben , akkor ezen úgynevezett szövetségi executiónak saját­­szerű jelleme annál inkább világosabb kezd lenni , mert épen ő felségének , mint a her­czegségek urának elismerése leendett azon el­ső lépés, melynek be kelle következnie, mie­lőtt a szövetség követelései ezen herczegsé­­gekre nézve előterjesztettek volna. „Végül megjegyzendő, hogy a mostani exe­­cutiot bejelentő felhívás nem felel meg azon szabályoknak, melyek az executio rendjét meg­alapító,s az 1824. aug.3-ról kelt szövetségi hatá­rozat megkíván, s hogy a dán kormánynak nem hagyatott meg azon lehetőség, hogy a követe­lések teljesítése által az executiót elhárít­hassa. „Ily körülmények között, uram és felséges királyom, az elhatározott úgynevezett executió­­ban nem találhat oly eljárást, mely a szövetségi közjogra támaszkodhatnék, s azért az ellen fel­­ségi és uralkodói jogait nyiltan föntartja. És a mint ő felsége, alulírottnak megparancsolá, hogy a bejelentett kétségkivüli erőszak ellen protes­táljon , úgy föntartja, hogy további határozatai­ban oly elveket kövessen, melyek jogaival és érdekeivel egy hangzásban lesznek. Fo­ndja stb. Kopenhága, dec. 19. 1863. Hall.“ — Miután a felszólítás, melyet Ausztria, Po­roszország, Szászország és Hannover, Dániához intézett, ugyan azonos volt, feltehető, hogy az arra küldött válasz, a főllebbihez hasonlólag mind a négy kormányhoz, ugyanazonos leend. A „Bresl. Zig“ szerint fölösleges ezen irat lé­nyegét tárgyalni, mert igen közönyös dolog, mint vélekedik Dánia az executió jogszerű vol­táról. Csak annyit kell kiemelni, hogy Dániától nem sok engedményt lehet várni, akkor, ha Dá­nia szövetséges-társi kötelezettségeit illetőleg, „politikai és európai álláspontjára“ hivatkzik. A minoritás nézete a dec. 7-ki határozat alkal­mával nem vétethetik tekintetbe , annál sürge­tőbb azonban, hogy az ezen ülésben hozott ha­tározat homálya fölvilágosittassék, s minden ké­tes értelemnek eleje vétessék. A magas osztrák és porosz kormányok nézete szerint a ki­. dán kormány e jogellenes eljárása kényszeríti a német szövetséget, hogy az emlí­tett föntartás értelmében a rendelkezésére álló eszközökkel éljen, melyek a dán koronával szemben Schleswigre vonatkozólag, nemzetközi téren megilletik, s számára a kellő elégtételt megszerzik. Ausztria és Poroszország eszerint a követke­ző indítványt teszik : A magas szövetséggyülés szólítsa föl a kir. dán kormányt, hogy az 1863. nov. 18-ki alap­törvényt Schleswigre vonatkozólag ne érvénye­sítse,hanem v­églegesen visszavonja; e kívánattal kapcsolatban jelentse ki, hogy vo­nakodás ese­tén a német szövetség joga és méltósága érze­tében a szükséges rendszabályokhoz lenne kénytelen nyúlni, hogy jogos követelményei be­töltésére Schleswig hűség megszállása által biztosítékot szerezzen magának. A dec. 7-kén az örökösödési kérdésre vonatkozólag kimon­dott föntartás érvényén azon javaslat elfoga­dása mit sem változtatna. Ausztria és Poroszor­szág követei végre azt indítványozzák, hogy a magas szövetséggyűlés utasítsa a katonai bi­zottmányt, miszerint haladéktalanul hozza ja­vaslatba a szükséges intézkedéseket azon czél­­ra, hogy a Schleswig hgség megszállására esetleg szükséges szövetségi haderő a kellő létszámot megnyerje. E czélra a szöv. jutalék 7.—8 ik hadteste és a 9. és 10-ik hadtest maradványa lennének moz­­gósitandók. Az osztrák porosz indítvány. Azon osztrák-porosz javaslatok,melyet a dec. 28-ki szövetségülés elé terjesztettek, a „Wie­ner Zig“ következőleg közli : „A magas szövetséggyülés már f. é. jul. 9-ki határzatával constatálta, hogy a dán kir. kor­mány azon kötelezettségének, miszerint Schles­wig hűséget sem be nem keblezi, sem erre vo­natkozó lépéseket nem tesz, mart. 30-ki ren­deletével ellene cselekedett. Azon esetre, ha Dánia ezen jogsértés mellett megmarad, a szö­vetségi ülés föntartotta magának, hogy minden Schleswighez való, nemzetközi szerződéseken alapuló jogának föntartására minden szükséges eszközt foganatba veszen. A kopenhágai udvar hatályon kívülinek nyil­vánította ug­yn az illető rendeletet. De ez csak akkor történt, midőn a kitűzött czélt már elérte s Dániára és Schleswigre nézve az uj alaptör­vény már kiadatott, mely a dolog érdemét te­kintve, a hűségnek Dániába keblezésével egy jelentőségű. Ez alaptörvény a német hatalmak sürgető ellenzése daczára, nov. 18-án kir. szen­tesítést nyert; Schleswigben megfelelő válasz­tási törvény hirdettetett ki, s 1864. jan. 1-je van kitűzve határnapul az uj alkotmány élet­belépésére. Külföld, Törökország, Konstantinápoly, dec. 19. (A dán-német ügy érdekli a törö­köket.) A „Nat. Zig“ írja, hogy a dán-német viszály nem csak európai, hanem különösen török szempontból is érdekli a török köröket annyira, hogy a belügyek is háttérbe szorulnak miatta. Feltűnt az „Adler“ porosz postahajó elmenetele innét. Egyideűleg az Athene előtt állomásozó „Bazilisk“ és „Blitz“ ágyúnaszádok is indulási parancsot nyertek. Gyülekezési he­­lyek Málta. Jön-e oda más hajó is, nem tudni, de e kis hajóraj is elég arra, hogy háború ese­tén nagy kárt tegyen a dán kereskedelemnek a középtengeren. A hajócsapat hihetőleg paran­csot kapott, hogy átmenjen a gibraltari szoroson. Görögország, Athene, dec. 19. (U­t­c­z­a­i verekedések, a nemzetgyülés.) Múlt kedden este a város több részében összecsopor­tosultak a nemzetőrön, s ezt kiáltozva: Éljen a király! le a miniszterekkel!“ jártak keltek az utczákon. Mire lovasságot kelle kiállítani, s ez­zel szétszóratni a csoportokat. Másnap számos befogatás történt ; az elfogottak közt több nemzetőrtiszt is van. Egy betöréssel eszközölt nagy lopás miatt igen zajos ülése volt a nem­zetgyűlésnek. A rendőrség ugyanis bizonyos Despotopulust fogott el gyanúból, s minthogy nem akarta megvallani czinkos társait, annyira elbotoztatta vallatás közben, hogy most na­gyon aggasztó állapotban van. Ezen eset kö­vetkeztében Daguis hegypárti képviselő, s vele többen hevesen megtámadták a minisztériumot, s az igazságügyér felszólitatott, hogy a fenfor­­gó esetre vonatkozó legszükségesebb adatokat még a jelen ülésben közölje. Az igazságügyér le akarta beszélni a gyűlést ezen határozatról, de fellépése csak jeladás volt hallatlan zajlás­­ra. A szóvitát tettlegességek követték; a szó­szék több ízben ostromoltatott, s egy képviselő, kit le akartak róla szorítani, revolverrel védte magát, végre a gyűlés határozat nélkül oszlott szét. Azt mondják, hogy a róm­ai kérdést a nem­zet­gyűlést szétrobbantó lőporként tartogatja a kormány. Németország, Berlin, dec. 29. (Fri­gyes Károly kir. hg. csapatmozgal­mak; a király válasza.) A „B. u. H. Zrg“ Írja : Katonai körökben beszélik, hogy Frigyes Károl . k. bg a napokban elutazik Ber­linből s szolgálati állomása ez idő szerint Lü­beck leend. A IV. hadtest és az 5 hadosztály parancsot kaptak volna, hogy hadutra felké­szülve legyenek. Hogy a porosz tartalék had­testnek a holsteini határon erősítésére a 13.had­osztály fogna, küldetni arról már az ünnepek előtt volt szó. A király felelete a képviselőház válaszfelira­tára már leküldetett. Tegnapelőtt esti 11 óra tájban küldé azt át a miniszterelnök a képvise­lők házába, s tegnap reggel kézbesíté a ház iro­dája Unruh alelnöknek, ki Grabow néhány napi távolléte alatt elnököl. A király válasza vala­mennyi miniszter által ellenjegyezve van, Itzen­­plitzet kivéve, a­ki nincs jelen. A válasz alakja — hallomás szerint — nem merev. De tartalma nem fogja kielégíteni a többséget, mert elosz­latja abbeli reményét, hogy a király politikája különbözik külügyérektől. Hogy mennyiben veti magát alá Poroszország az örökösödési kérdésben a szövetség olyatén határozatának, a­mely netalán a londoni szerződéssel el­lenkező volna, arra nézve be kell várni a kir. válasz szövegét. (Vannak, kik azt állít­ják, hogy a király kijelenté, miszerint az örö­kösödési kérdés a szövetségnek hagyatik fenn, ez fogja azt Poroszország hozzájárultával meg­oldani, s hogy a londoni szerződéstől való vis­­­szalépés nem történhetik meg csak úgy kön­­­nyedén.) Azt pedig teljes bizonyossággal állít­ják, hogy a kir. válasz a kívánt kölcsön gyors megszavazását sürgeti. A válasz csütörtökön déli 12 órakor e czélból külön tartandó teljes ülésben fog közöltetni a képviselők házával. Dán or­zág, Altona, dec. 28. (Frigyes herczeg kikiáltatása; az elmshorni nagy népgyülés részletei; össze­ütközés a nép és a dán katona­ság közt.) Városunk példáját követve a mai napig Pinneberg,Untersen,Elmshorn,Glückstadt, Oldesloe, Itzehoe, és Neustadt városok s mező­városok kiáltották ki ünnepélyesen Frigyes hget, s amint a végrehajtó hadcsapatok előre haladnak, a hátralevő többi város is követni fogja ez eljárást. A tegnapi népgyülésen Elms­­hornban 20—25,000 ember jelent meg. Csak Altonából szállított oda a vasút 7 —8000-et, s szállító eszközök hiányában több ezeren vissza­maradtak. A délelőtti roppant hózivatar alatt örültek akik csak a málhaszállító, egészen zárt szekereken állóhelyet is kaphattak , s több eze­ren a nyílt málhás szekereken állva tették meg az utat oda és vissza. A gyűlés valamivel d. utáni 2 óra után nyittatott meg. R­av­e ügyvéd Itze­­hoöból ü­dvözölé a gyülekezetet az országos bizott­mány nevében. Az eddig felszabadított városok példája szerint, — úgymond — ma az egész or­szágnak, apáink példáját követve, ki kell nyilat­koztatnia, hogy a legitim Frigyes bget kivánja­­­, vagy az idegen uralkodás igájában tovább is megmaradand. De a határozat mellé még szük­séges, hogy mindenki kész legyen vérét és va­gyonát koczkáztatni az igaz ügyért, s az or­szág jogának föntartásáért minden ellenkezőt akaróval szembeszállani ; legyen az bárki s jöjjön az ellenzés bármely részről. A ki erre kész, ám kiáltsa: éljen Vili. Frigyes herczeg!“ Mennydörgő „hoch !“ kiáltással helyeseltetvén szóló szavai, utánna V­i­g­g­e­r­s rendsburgi ügyvéd lépett fel, ki lángoló beszédet in­tézvén a gyülekezethez és azután a herczeg­­hez intézendő kész feliratot olvasott fel, mely átalános felkiáltással elfogadtatott. Ezt követé a szószéken Metz főtörvényszéki ügyvéd Darmstadtból. A frankfurti középponti bizottmány meghagyásából a nagy német haza nevében üdvözli a holsteiniakat, s biztosítá őket a német nemzet áldozatkész rokonszenvé­­ről. „Schleswig-Holstein Ugye — úgymond — ma már a német nemzet becsületbeli Ügye. Örökre oszthatatlanul fogja Németország a her­­czegségeket igaz­soguk megnyeréséhez juttatni, a milyen igaz, hogy az előbb beborult ég e pil­lanatban ki van derülve, szabad a felhőktől és szabad ország felett ragyog rajta a nap!“ Ily szavakkal fejezé be szónok beszédét, melyet szűnni nem akaró „hoch“ kiáltozással ju­talmazott a sokaság. — Ezután Wig­gers az egyesült, hatalmas és szabad Né­metországot éltette. Rave a liget etetve zárta be a gyűlést. Mire a nagy tömeg zászló­kat lobogtatva a „Schleswig-Holstein“ éneket zengedezve s harsogó zeneszó mellett ment vissza szép renddel a pályaíőhöz, kebelébe zárva bizonyára ki ki magasztos benyomását ezen komoly gyűlésnek, melynek méltóságtel­jes hangulatát semmi tökéletlen hang nem za­­varó.­­ A legközelebbi nagy népgyülés Kiéi­ben fog jan­ 3­án tartatni. Ott már kellemetlen összeütközések fordultak elő két egymásra kö­vetkező éjjel a lakosság és a dán katonaság között, a­mi a felzaklatott kedélyállapotokat tekintve könnyen felfogható. Olaszország. Turin, dec. 26. (A mi­niszterválságról.) A conserv. „Vtrid.“ — melynek közléséért jót nem állhatunk — ezt írja: „Pasolini párisi és londoni küldetéseinek eredménye még megnagyobbította a turini mi­nisztérium kebelébeni szakadást, s jobban meg­­érlelé a miniszterválságot. Köztudomású dolog ugyanis, hogy az itteni minisztériumban két párt küzd a túlnyomó befolyásért, t. i. a fran­­czia és angol. A francziákhoz szóló párt élén Delia Rovere hadügyér áll, s vele tartanak: Visconti Venosta külügyér, Cugia tengerészü­­gyér és Mania. Az úgynevezett angol párt főnö­ke Peruzzi és alter­ego-ja Spaventa belügyi főtitkár. E párthoz tartozik Pisanelli és Amari is. Minghetti miniszterelnök mostanig közvetítő szerepet játszik, de úgy látszik már kifogyott a szála. Pasolini küldetését illetőleg írja a „Virid“ turini tudósítója,hogy Párisban előbb a velenczei kérdés, Londonban pedig a római kérdés meg­oldásának előkészítését óhajtanák, s e­miatt történt szakadás a minisztériumban. Peruzzi azt kívánja, hogy Angliához csatlakozva, a római kérdést oldják meg, a franczia párt pedig a megkezdett készülődéseket amaz irányban sze­retné felhasználni. A király határozottan a fran­czia párt mellett van, s Minghetti is ehhez csat­lakozott. Ennek alkalmasint az lesz következ­ménye, hogy Peruzzi és Pisanelli kilépnek. A szájon forgó új tervezet szerint, Minghetti az elnökséget megtartja, a pénzügyről lemond, s a belügyőrséget veszi át­ Quintino Sella a pénz­ügyet, Tecchio az igazságügyet veszi át. Sella belépése — ki a „Terzo partito“ vezetője — lehetővé teszi, hogy ezzel a kibékülés megtör­ténjék, min régóta munkálnak Mind e változá­sok új év után megtörténnek, s az olasz kor­mány azontúl egészen a franczia politika által kitűzött útra fog térni. Róma. (A franczia helyőrség erő­sítése: a pápa és a francziák.) A „Gen. Corr.“ szerint a franczia helyőrség, fő­parancsnokának kívánsága folytán, rövid idő múlva jelentékenyen meg fog szaporittatni. Római körökben átalánosan panaszkodnak a franczia helyőrség magaviselete ellen, főkép Montebello titknak Párisból visszaérkezése óta. — Nagyon beszélik, hogy IX. Pius nem fogadta el Montebello titkot. Az igaz, hogy mentségül gyengélkedését említete meg a pápa, de a ment­ség azzal kezdődött, hogy „nem tartja szüksé­gesnek a titkot elfogadni, a ki Antonelli bíbor­­i okhoz fordulhat.“ Hogy mennyibe vegye Mon­tebello tbk. a pápa „gyengélkedését,“ annak éreztetésére ö szentsége az­nap, midőn az elfo­gadás megtagadtatott, jó hosszú sétát tett. Francziaország. Pár­is, dec. 28. B­é­­k­és h­a­n­g­ul­a­t; fegyver­készítés; Roucer kívánsága; uj mexicói je­lölt.) Si vis bellum, para pacem. így kell értel­mezni e régi közmondást. Azon békés beszédek olvasása közben, s azon békés czikkek láttára, melyek a hírlapokat elözönlik s melyekkel a roppant hadkészü­letek egyenes ellentétben ál­lanak. A békés hangulathoz egyébiránt nem nagyon illik a „Francé­nak egy mai czikke, mely „1815 és 1864“ fölirattal erősen ros­tálja az 1815-ki szerződéseket , a lehető legrossztbbat mondja rólok s az 1815-ki dicső legyőzöttet az 1864-ki mérséklőnek kiki­áltja; a nov. 5-ki trónbeszédet a császárság te­tőpontjának mondja s 1864-et az 1815-ki szer­ződések kimúlása évének Állítja s Europa uj kor­szaka első esztendejének. — A „Nat. Zig“ biz­tos forrásból tudja, hogy a franczia kormány nem csupán Francziaországban készíttet roppant mennyiségű hadszereket,hanem több belga gyár­ral 12 millió font salétrom szállításra kötött szer­ződést. E szerződés eredetileg 4 millió fontra szó­­ott, de két ízben fölebb emelték. — A szöv. testü­let felirati bizottmánya sokat foglalkozott a bé­ke föntartásával. Bouher a béke szó el­hagyását kivánta, mert ez úgy hangzik, mint ha béke vagy megrovás akarna lenni; ki­jelenti azonban, hogy a békés szándékot illető­leg a kormány karöltve jár a bizottmán­nyal. Azt is mondta, a turini kormány elég erős, hogy a cselekvési pártot lecsendesítse. Havin és Gué­­roult megegyeztek, hogy módosítványt tesznek harczi értelemben. — Azon körülmény, hogy a „France“ az ifjú Bonaparte Napóleonnak, Ca­rina hg fiának Mexikóba utazását jelenti szép, ifjú neje hátrahagyásával, azt következtetik, hogy a lig a mexikói koronára vágyik. Esti posta, B­é­cs, dec. 30. (Czáfolat: ad hoc con­­ferentiai csapatszállítási intézke­dés­e­k.) A­ „Wanderer“ írja: „Több reggeli lap ma oly értelmű táviratot hoz Londonból és Frank­furtból, mintha az angol cabinet Bécsbe és Ber­linbe fenyegető jegyzéket küldött volna,s Anglia ellenállását jelentené, ha a szövetségi csapatok Schleswigbe is bevonulnának. A­mennyire ér­tesülhettünk, ily jegyzékről szó sem lehet. Rus­sell lord ez ideig sem a német nagy­hatalmak­hoz, sem Frankfurtba, ily fenyegető jegyzéket nem küldött. Halljuk azonban, hogy az angol kormány mindent elkövet egy külön conferen­cia tartására, a német-dán viszály megoldása tárgyában, még azelőtt, hogy a szövetségi csa­patok fegyveres kézzel vonuljanak be Schles­wigbe. Mint beszélik, ezen javaslat nem fog kedvezőtlenül fogadtatni, s várható, hogy addig, míg a Schleswig megszállását illető indítvány a szövetségi gyűlésben, a szokott eljá­rs mel­lett, elfogadtatik, az ad hoc conferentia,a német dán viszály ügyében megtartatik.Mi­damellet oly rendelkezések vannak folyamatban, melyek sze­rint az osztrák executionalis sereg tartalékja, minden órán Észak-Németországba indulhat. Táviratok. V­arsó, dec. 80. A helytartó egy ren­delete mondja: A rend teljes helyre­állí­tásáig a rendőri hatóságok, a rendőrfőnö­köt is beleértve, a katonai hatóság alá rendeltetnek. München, dec. 30. Stockhausen tit­kos tanácsos Frigyes augustenburgi hg küldetésében ide érkezett, tartja, — végig jártatván azon ugyan szemeit, de nem bocsátkozva mind a mellett annak bő­vebb vizsgálatába. Az előszoba csengője megszólalván, a nő azonnal elmélyedni látszott olvasmányába, s mintegy szórakozottan s kellemetlenül megle­petve tekintett a belépő inas felé, ki Károly urat jelenté be, mire a nő mintha elmélyedése daczá­ra örülne azon, hogy valamely közbejött ese­mény unalmát megszakítja, olytema hanglej­téssel mondá : — Örömmel fogadom a tudor urat, bocsás­sa be ! Károly ur belépvén, a nő mozdulatlanul he­lyén maradva kezdé : — Hozta isten édes Károly, szép hogy eljött, foglaljon helyet. S mi alatt az orvostudor szék után látott, folytatólag kiegészité : — Nem is köszöntem még meg fáradozásait; megkaptam a könyveket s már is tanulmányoz­tam azokat. — Nagyságod parancsa szerint jártam el, noha megvallva az igazat, ez olvasmányt kissé szár­aznak s túlzottan elvontnak tartom, nők számára. — Mindig ugyanazon ellenvetést kell halla­nom orvos úr részéről, mintha minők nem épen úgy, mint a férfiak, ha szaktudomán­nyal nem is, de legalább a felületesnél valamivel tüzete­sebb olvasmánynyal foglalkozhatnánk. Vagy azt véli, a haladás egyedül a nőnemre nézve válik s váljék megállapodássá ? — Mi orvosok szakunk s hivatásunknál fog­va követjük a lélek s test viszonyos mozzana­tait, s más részről kénytelenek lévén egész éle­tünkön keresztül tudománynyal foglalkozni s fáradtságteljes tevékenységet folytatni,— szer­felett örvendünk, ha nők társaságában inkább kedélyt, sem tudákos kutatási vágyat ismerünk fel, melyen üdülnünk lehessen. — E szerint tehát a nő arra való volna, hogy a férfit mulattassa s szórakoztassa. — Ezt nem a­karom állítani, noha mennyiben a kettő együtt véve — mert a társadalomban csak is így képzelhetők— egy magát kiegé­szítő egységet képez, s az egyik a szív odaadás­teljes balzsamát hinti a másik fél gond, elvont észlelődés, s komoly munka nehezitette életut­­jára, bizonyára némileg igazat mond nagysád. C’est le ton qui fait la musique, mondja elmésen a franczia. . . . — Minden egyes szava az uralkodási vágy, az önösség egy-egy kinyomata, — vága közbe a nő, szórakozottan helyre illesztvén, rendkívül tágas mérvű nehéz selyem köntösét. — Bocsásson meg nagysád, nem hallgatott ki végig s elitét; — de talán üdvösebb is lesz, ha elhagyjuk az elvont fogalmak e mesés orszá­gát, a való tagadhatlan tényeivel érintkezendők. Mint találja magát Ágnes,mi eredmén­nyel foly­nak jelenleg tanulmányai. — Kár erről szólanunk, leányom jellemét még kevésbbé tudja felfogni mostani tanítója, mint az előtti nevelőnői ; túl jár s túl járt mind azok eszén. A többek között, épen tegnap vet­tem levelét, melynek tártam­,a szerint most már el van határozva, hogy csakugyan végre meg­nyertem Ágnes számára miss Elizát, kiről mi­nap említést tevék. — Tehát elhatározta magát e barbár ország­ba jönni, hisz eleinte nagyon vonakodott. — Úgy van, de nem is csuda, mert a­ki oly kellemes körülmények között fejezhette be több magas állású hölgy nevelését, az, engedje meg édes Károly, nem igen szivesen jön közénk. — Kivált oly pénzbeli áldozatok után, mint a milyenekre tudtommal nagysád késznek nyilat­kozott — tolda meg az orvos gunyorosan. E szavakat figyelemre nem méltatva a kék szemüveges nő, egy a földabrosz mögül kikere­sett levelet nyujta oda az orvosnak, ki a sorok átpillantása után igy folytatá: — Véleményem szerint, alig hiszem, hogy miss Eliza meg fogna felelni körülményeink kö­vetelményeinek, mennyiben a mint tapasztalom, csupa vándor, hazátlan családoknál tölté eddigi éveit, a­kik nem kényszerűségből, hanem egye­dül mert vagy otthon nem tudnak állást kivív­ni, vagy mert a meglévő t örgyarlóságuk kö­vetkeztében elvesztették, barangolják be Eu­rópát. — Pedig én épen itt látom az előnyt; leá­nyom nevelésének befejezése minduntalan fenn­akadt az egymást érő ügyetlen nevelőnők mi­att, most végre tettem szert olyanra, ki a világ­nézet szempontjából fogja befejezni azt, mi ál­talam ugyanazon irány szerint jön eddig, tőlem telhetőleg kezelve. Túl kell tennünk magunkat az elfogult nézeteken s világműveltség felé töre­kednünk, a­mely magasabb arányok szerint ítél s elemet. — Nincsen jogom nagyságdal, egy családja beléletét illető kérdés miatt vitatkozásba bo­csátkoznom, mind a mellett bátor vagyok kije­lenteni­­ e tekintetben való eltérő nézetemet; a nevelés nem lehet mintaszerű, hanem kell hogy a meglévő körülmények s viszonyokból kifej­tetten képezze azon egyént, ki ez vagy amaz társadalom tagja készül lenni; — kell hogy megismerkedjék az ifjú ne csak állása fényol­­dalaival, de kötelességeivel is hogy tudjon vi­gadni, de sírni is hazájával; hogy, egy szóval: az erkölcsi önérzet s kedély ne tűnjék el ama csalárd fényű máz alá hurkolva. S várjon miss Eliza, meg fog-e tudni felelni e feladatnak? E pillanatban lépett be a mellék ajtók egyi­kén fiatal, körülbelől tizenöt éves leányka s nem is figyelve az orvos urra, anyja felé halad­va mondá: — Anyám itt a szabónő , gyere hálószo­bámba. — Nos, leczkédet befejezted már ? — Szörnyű unalmas az a nem is tudom, hogy hívják tanár úr, összekaptam vele s miko­rára elérkezett a szabónő köntöseimmel, ott hagyom. Gyere már, mondá karon ragadva anyját. — Tüstént jövök, addig is öltsd magadra a reggeli köntöst. A leányka e szavak hallatára az ajtó felé in­dulván, anyja elvégre észrevette a világmüvelt­ség egyik hiányát, s e szavakat intézé az el­­sietőhöz: — Ágnes, nem is köszöntél az orvos urnak, hajtsd meg magad. A leányka némi habozás után daczos arczki­­fejezéssel megállóit, s mondván: hát az öreg kakadu is itt van, meghajtá magát s nyelvét kissé kinyújtván — távozott. Az anyja e műtét láttára, mosolygó arczkife­­jezéstöl kísérten mondá az orvosnak: — Csupa élet, csupa ész, önállóság s tett­vágy nyilatkozik Ágnesem minden egyes cse­lekvényéből, s ilyen lényt akarnak azután azon szűk határok közé szorítani, melyek egy gyer­mekszoba s magyar gazdasszony között vál­takoznak. — E két fogalom között még sokkal több létezik — felesé az orvos — minek tanulmá­nyozása fűszerezi az életet s képesit nemes mó­don megfelelni hivatásunknak, semhogy kény­telenek legyünk a hiúság és a gyermekeink iránti vakság nyomán a világmüveltség azon fokát elérni, mely mivel sem gondoló önösséget eredményez s vajmi gyakran szomorú gyümöl­csöket terem. Az orvos e szavai alatt felkelt székétől s el akart épen búcsúzni: midőn a nyitva maradt ajtón belép Ágnes, fényes s túlterhelt, inkább férjnél lévő nőhöz illő reggeli öltözékben, — mit meglátva anyja, örömtől sugárzó arczki­­fejezéssel ezeket mondá: — Egészen olyan ruhád, mint a­milyennek kívántam: gyönyörű vagy leányom, fenségesen szép, háttérbe szorul majdan minden társnőd. Az orvos e jelenet alatt eltűnt s mialatt felső öltönyt öltve lehaladt a lépcsőzeten, mintegy önmagához e szavakat intézé : — Hol a világműveltség párisi öltönyökben s felületes hiúságban nyilatkozik : ott kevés ki­látás van a kedély és szív épségben való tartá­­sára. Ágnes talán még szebb anyjánál, de épen oly szívtelenné s üressé fog válni; az egyik a tudákosságot, a másik majd a mindent lenéző életet fogja palástul felhasználni, — mely alatt mindkettő elsatnyul, nem nyújtván egészséges tápot a léleknek j­elölvén a kedély, az élethez szükséges tevékenységét. (Folytatása következik.)

Next