A Hon, 1864. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1864-02-23 / 43. szám

PfcST, rEDRVAR 22 Politikai szemle, Pest, febr. 22. (II.) Az osztrák és porosz szövetséges hadcsapatok betörése Jütlandba kétségbe­­vonhatlan tény. A betörés előttünk fekvő londoni táv­irati jelentések szerint, melyek Kopenhá­­gából febr. 20-ka reggelről vannak kel­tezve, s melyek hivatalos forrásból merít­­tettek. e hó 19-kén történt, Paabynál és Eistrupnál. A dánok attól tartván, hogy a szövetségesek őket megkerülik, oda hagyták Kolding határszéli várost. Ké­sőbb eredménytelen lovassági harcz fej­lődött ki Gudsvenál (Kolding és Frideri­­cia közt.) A jütlandi határok átlépésének czélja iránt, — minek rendkivüli fontosságát nem tagadhatni — különbözők az értesü­lések. A „Köln­ Zig“-nak azt távirják Flens­­burgból, 19-re éjjelről, hogy a porosz testőrségnek demonstráló előnyomulása Kolding ellen csak nyomás gyakorlása a fegyvernyugvás végett közbenjáró nyu­gati hatalmakra, mert további előnyomu­lás nincs rendelve, sőt a porosz testőr­ség visszahivatása igen valószínű, vala­mint az is, hogy a fegyverszünet meg fog köttetni. Az „Oest. Zig“-nak Hamburgból teg­napról kelt távirati jelentése pedig arról értesít, hogy a jütlandi határok átlépése egy csata folyama alatt történt. A „Köln­ Zig“ szerint fegyvernyug­vásra vezető demonstratio az „Oest Zig“ szerint pedig csata közben történt eset a szövetségesek betörése Jütlandba. Az idézett két lap, mint látjuk, czélza­­tosan akarja elsimilni a nagy fontosságú esemény­ jelentőségét és bekövetkezhető horderejét. E fölött nem csodálkozunk : az esemény rendkívüli benyomást tett mind Berlinben, mind Bécsben, kivált it­ten, mint a bécsi lapoknak az eseményre vonatkozó, s alább olvasható reflexióiból látjuk. A dolog azonban nem úgy áll, hogy azt katonai demonstratiónak vagy vélet­len esetnek tekinthetnek. A porosz kor­mány lapjai világosan kimondják, hogy miért történt a szövetséges csapatok be­törése Jütlandba. Nevezetesen a „Nordd. All. Zig“ (Bismarck gróf lapja) nincs meglepve: szerinte az Dánország maga­tartásának következménye. A herczegsé­­gek jogainak érvényesítésére eszközül szolgáló kényszer,— a h­áb­o­ru nem szo­rí­tkozhatik a herczegségek területére. „Mi — mond az idézett lap — Dánország el­len folytatjuk a háborút, — s nem addig folytatjuk, míg egyetlen dán lesz német területen, hanem addig, míg Kopenhágá­­ban eleget nem tesznek jogos követelé­seinknek.“ Még határozottabban látjuk előadva a Jütlandba betörés czélját a bécsi „Presse“ tudósításában. A A lap szerint tegnap dél­ben tett jelentést Wei­ther báró porosz kö­vet Rechberg grófnak az esetről.Kolding­­nál lovassági csata fejlődött ki a dánok és a Mühlke tábornok által vezénylett s combinált porosz hadosztály között, mely alkalommal a dánok üldözése végett át­léptek a határon. Wrangel tbn­ azon je­lentést tette Berlinbe — s itt vele tökéle­tesen egyetértenek — hogy stratégiai okok teszik szükségessé Jütlandnak a hadmive­­leti körbe vonását, mert különben nincs biztosítva az elérendő czél: a dánok ki­szorítása egész Schleswigből. Wrangel nincs megszorítva utasítások által straté­giai hadműveleteiben, s nem tűzték fel­adatává­ a jütlandi határoknak minden körülmény közti tisztelését. Angol- és Francziaország követei előtt körü­lbelül a mondott értelemben történtek nyilatkoza­tok, az illető kormányok értesítése végett, utalva egyszersmind Dánország intézke­déseire, melyek arra irányulnak, hogy nagy háborút idézzenek elő. Mindezekből az következik, — végzi a „Presse“, — hogy Wrangel főhadiszállása Jütland­­ban van, s ott is fog maradni (?). Már most csak az a kérdés, hogy mit mondanak mindezekre, a londoni jegyző­könyvet aláírt többi hatalmak: Angol-, Franczia-, Orosz- és Svédország, s mit mond különösen Angol-és Francziaország? A­mi Angolországot illeti, megjegyzen­dő, hogy Palmerston lord még 19-ikén, a­midőn Newdegate által interpelláltatott, nem volt hivatalosan értesítve a jütlandi határok átlépéséről. Azt mondá azonban, hogy az ily támadás csak sulyosítná az eddigi erőszakoskodást. A kormány ez esetre vonatkozólag (t. i. ha a szövetsé­gesek átlépnék a jütlandi határokat) nem ad felvilágosítást követendő politikájáról. E nyilatkozat azt mutatja, hogy az an­gol kormány már elhatározta, mitevő lesz a bekövetkezett eshetőséggel szemben. A­mi Franczia­országot illeti egy teg­napról keltezett párisi sürgöny szerint egyezmény jött létre Angol- és Franczia­­ország között, hogy tekintettel bizonyos eshetőségekre, melyek Dánország épsé­gét fenyegetik, az utóbbit fegyveres erő­vel támogassák. Beszélnek egy négyes sau­ felségről is Angol-, Franczia-, Svéd- és Olaszország között. Mi igaz mindezen hirekből? nem soká­ra ki fog derülni. Az erdélyi muzeum­-egylet közgyűlése. Kolozsvár, febr. 16. Muzeum-egyletünk mai ülését, szabály­szerű­­leg a tegnapi jegyzőkönyv felolvasásával kezd­tük, előbb csak a tegnapi gyűlés végén végre­hajtott választmányi tag választásról tevén meg jelentését az illető bizottmány. A közgyűlés dr. Sámi László, id. Hincz György, Dózsa Dániel, Berecz Antal és gr. Eszterházy Jánost ü­dvözli, mint a választmány új tagjait. Bár ezen tisztelt urak mindegyike teljesen képes betölteni nyert állását, nem hallgathatjuk el fájdalmunkat a fe­lett, hogy gr. Bethlen János a választmányból, ezen évre — kimaradt. Nem csak azért, mert nem helyeselhetjük mellőzését azoknak, kik mint közügyeink hű napszámosai őszültek meg, de főként, mert épen most, midőn ő volt a vak­merő kissé fellebbenteni a fátyolt, mel­lyel né­melyek­ közügyeink kezelői közül, sáfárkodásu­kat fedezni szeretnék, újabb jelét látjuk ebben ama minden critika elleni idegesség s érzékeny­kedésnek, mely mig nemzeti intézeteink körül meg nem szűnik, haladás nem is képzelhető. Az Istenért uraim, hallgassuk meg, ingerültség nél­kü­l a jóindulatú tanácsot! 1 hallgassunk minden nézetet, mert csak akkor választhatjuk ki s te­hetjük azt, mi leghelyesebb. A mai gyűlés főtárgyát a választmánynak inditványai tevék. Az első kevés vitára adott alkalmat, miután titoknok Finály úr eloszlatta , egy közgyűlési határzat felolvasása által, egyik tag azon ne­hézségét, hogy a könyvtári segéd­állomását véglegesen betölteni talán nem lett volna joga a választmányn­ak, s miután közegyezésileg el­határoztatott, hogy a könyvtári segéd fizetése, most is, az ezen hivatalt először felállító köz­gyűlés jegyzőkönyve értelmében utalványoztas­­sék, a könyvtár rendezése lajstro­mozása idejére, hozzá adván még a köz­gyűlés az irnoki teendők teljesítéséért 150 forin­tot szállás bér­szim alatt. A 2-dik inditvány szülte hosszabb vitának minden m­ancsait leirni feleslegesnek tart­ván, csak a főbbekre szorítkozom. Kivétel nélkül minden szóló elismervén azt, hogy természeti gyűjteményeinket gyarapítni kell, hogy fő feladatunk hazánkat, nem csak ré­­giségi s történeti, de természettani tekintetben is megismerni s megismertetni, egybegyüjtvén mú­zeumunkban mind azt, mi arra szükséges, hogy az természeti kincseinkről teljes fogalmat ad­hasson, csak­is a kivitel körül tértek el a né­zetek. Voltak ugyanis olyanok, kik látva, hogy a 600 ftas segédi állomás csak félintézkedés, látva a pénztár gyenge állását, azt ajánlották, hogy halasztassék ez egész ügy­et a jövő közgyűlésig, a­míg remélhetőleg — a tegnapi határzatok nyomán — a pénztár állása kedve­zőbb lesz, ekkor pedig, ne segédőr állittassék, de állíttassanak be az alapszabályok értelmé­ben az igazgató s természeti ek őre, kiktől aztán illő dijaztatásuk után, meg is követelheti az egylet, hogy teljesen megfeleljenek kötelessé­güknek, az addigi halasztásban pedig veszélyt nem láttak, mert csekély természeti tárunk lajstromozva, rendezve lévén, annyi utazást, mennyit a pénztár enged, maga a jelenlegi őr is megtehet, távolléte alatt valamelyik őrtársa bízatván meg legideiglenesebben (borzasztó szó) az igazga­tói teendők vitelével. Voltak má­sok, kik a állomást okvetlen betöltendőnek vé­leményezték, felhozva a mostani őr korát, sze­meinek gyengeségét, mi utazásra,lövésre képte­lenné teszi, sőt még azt is, hogy a megválasz­tandó segédnek, hihetőn lévén gyűjteményei, egyletünknek ajándékozná azokat, miután ál­lomásában meg nem tarthatja , múzeumunk ezzel is gyarapszik, stb. stb. Voltak, kik vidé­kenként akartak egyes szakférfiakat felkérni, felhatalmaztatni, pénzzel elláttatni, a tárgyak beszerzésére; ezt czélszerűbb útnak tartva a fél­intézkedésnél. Hosszú vita után, melyről örömmel jelenthet­jük — hogy habár bennök a túlhevült jóindulat egyes baklövései, némi miniszterválsági ijesz­­getések feltűntek is, egyes, kölcsönös szúrások estek — a gyűlés tekintélyéhez méltó higgadt­sággal folyt le, felmerülvén azon indítvány, hogy miután mind egy czélra törünk, a kivitel legsikeresb módja felett azonban nem tudunk megegyezni, tegyünk egy kísér­letet s bízzuk meg a választmányt, hogy a segédőri állomást töltse be, azon egyenes kikötéssel, hogy ha az czélel­lenesnek bizonyulna be, az illető hivatal 3 év múlva, minden egyéni sértés, személyeskedés mellőzésével — szüntettessék meg; ezen indít­vány közakarattal határozattá emeltetett. — A választmány feladata lesz tehát most, kisze­melni az illető egyént , kiben nem csak tudomány , de rendszeres tudomány , rend­szeretet, nem csak mozgékonyság, de haza­fiul hit buzgalommal párosult fáradhatlan szor­galom s kitartás is meglegyenek. Az idő bebi­­zonyitandja, kinek volt igaza. — Én teljes szivemből fogok örülni, ha legalább ez esetben, megczáfolandja az eredmény azon erős meg­győződésemet, hogy ideiglenes és fél intézkedé­sek soha czélra nem vezetnek, s hogy mit egé­szen jól fel nem állíthatunk, annak felállítását hagyjuk akkorra, mikorra honfi fáradozásaink­nak sikerül a reá kellő erőt megszerezni, mert minden kiadás, mit félintézkedésekre teszünk, pénzben vagy munkában, szaporítja a nemzeti fond peldu összegét. Az előterjesztett költségvetésben, mely a nyomtatványból látható, csak annyi változás történt, hogy miután a természeti tárra kért 500 forintból 240 egy pillangó-gyűjtemény kifi­zetésére már le van foglalva, a megmaradt 260 forint pedig oly csekély, utaztatás stere, hogy ez maga semmivé tenné a pár perczc­el előbb tett intézkedést, miután ezt némelyek a pénz­tárra, mások a régiségtárra kitett összegből akarták 500 frtra kipótolni, végre felhatalmazta a közgyűlés a választmányt, hogy 240 frtot még adhasson ki a természeti tárra, a többi tételek változtatása nélkül, ha csak ezt a pénztár állása teljes lehetlenné nem teszi. Magány­indítvány csak egy tétetett Török Antal tagtársunk által, hazánknak, természeti, történeti, geneologiai, statisticai, népeszmei le­írása érdekében. Ezen magában szép, de rop­pant terjedelme miatt nagy fáradságot s költ­séget igénylő, a közgyűlés által, elvileg, öröm­­­­mel felkarolt indítvány, indítványozó óhajtása­i szerint is, kivihetőség tekintetébeli megvizsgá­lás, s a kivitelröli tervadás végett, a választ­mányhoz utasíttatott. A mai jegyzőkönyv hitelesítésére kineveztet­vén egy bizottmány s a tegnap kinevezett kettő megtevén jelentését a levél- és pénztár végre­hajtott megvizsgálásáról, miután elfogadta a közgyűlés azon indítványt, hogy jövőben a közgyűlés a különböző gyűjteményeket is vizs­gáltassa meg mindig, külön bizottságok által, elnök ő nagyméltósága a gyűlést néhány lelkes szóval berekesztette. Örömmel, elégü­lten látszott távozni minden ember, megnyugodva azon öntudatban, hogy legjobb megyőződése szerint igyekezett a teen­dők intézéséhez járulni, ha talán nem minden a legjobban történt is, az a­mi történt, érett meg­fontolás eredménye. Könnyelműn intézkedni egyletünk ügyeiben honfiúi bűn, ellenben bot­lani, embernek illő megfontolással is lehet. Szólnom kellene még a tegnap délután tartott tudományos ülésről, miután azonban épen egy közgyűlési megbízás következtében másutt va­­lék elfoglalva, az erről a jelentést szakavatot­tabb tollnak hagyom. T. L. A bécsi lapok szemléje. A bécsi lapok kivétel nélkül azon meg­lepetésről írnak, melyet az osztrák-porosz hadsereg bevonulása, Jüttlandba, okozott. Az „Oesterr. Zig“ a többi közt írja: „A nap nagy eseménye, hogy a szövet­séges hadak Jüttlandba bevonultak. Egy telegramus már Kolding és Eridet i­ia között történt lovassági csatáról értesít. A tudósítások dán forrásból származnak, de oly határozott, sőt hivatalos hangon szólnak, miszerint azok valóságáról két­kedni nem lehet. Az esemény hordereje roppant lehet, amint ezt Palmerston lord­ovatos válasza s a franczia félhivatalos sajtó igen is világos beszéde bizonyítja. „Halljuk, hogy e hit nem csak a kö­zönséget, de a hivatalos köröket is felet­tébb meglepte, s a dolog felvilágosítása végett Berlinbe kérdések intéztettek. „Az ausztriai kormány, az ily lépést kezdettől fogva minden erejével ellen­zette, miután a két hatalom úgy egyezett meg, hogy tulajdonkép nem viselnek há­borút Dánia ellen, hanem csak Schleswi­­get zálogként foglalják, Dániát régi ígé­reteinek teljesítésére kényszerítendők. Ha tehát a fővezér hadi működéseit a kije­lölt határokon túlterjesztette, ennek igen fontos katonai okai lehettek: talán ez után könnyebben vélt Assenbe jutni, vagy a düppeli sánczokat akará megkerülni. Azon körülmény, hogy Kolding mellett lovas­sági csatározás volt, arra mutat, hogy az osztrák huszárok is részt vettek az elő­nyomulásban. Ha most a háború ily mér­vet vett fel, ennek oka a kopenhágai köz­nép, mely nem engedi, hogy a király en­gedjen, habár fegyvere becsületének már eleget is tett. Az „Osfe-D. Píst“ írja: „A jelek arra mutatnak, hogy végzetteljes események küszöbére léptünk. A Königsau folyó át­lépése egy lépéssel közelebb vezethet a nagy háborúhoz. Az osztrák olvasó, külö­nösnek találhatja, hogy a Kolding előtt álló csapatok az előnyomulásra vagy vis­­­szavonulásra a parancsot Berlinből várták. Tehát a porosz fővezérség, straté­giai szempontból, a politikai kérdések el­döntésébe is avatkozhatik ? „Úgy értesülünk, hogy e határ­átlé­pés, Bécsben, a kormányt­ is meglepte. Ma (febr. 20-án) délután, Ő Felsége el­nöklete alatt miniszter­tanács tartatott, s hir szerint e tárgy forgott szőnyegen. A tanácskozás eredménye nincs tudva. „De igaz- e, a­mit beszélnek, hogy a jüttlandi határok átlépése Berlinben is megütközést okozott? Az „Ost D. Post“ nem akar új okot szolgáltatni azon bizal­matlanság terjesztésére, mely Poroszor­szág irányában több helyütt előtűnik, de annyit igaznak tart, hogy a porosz had­sereg nagyobb mérvben van mobilizálva, mint a helyzet igényli. A dánok vakme­rősége fenyítést, érdemel, de Ausztriát az eszélyesség ösztönözi arra, hogy ily nagy mérvű háborúba ne engedje magát lassanként bekevertetni. Háborút viselni, a­nélkül, hogy a fegyveres szövetséges minden intenzióit ismernők, ritka jelenség oly államban, mely ily dolgokban már is annyi tapasztalásokkal bir. A Fresse irja: „Egykor ha a csapatok harczba indultak, még az utolsó trombitás is tudta, mi a czél? E század elején, a katonák tudták, hogy a francziák vissza­­üzetése a háború czélja. 1859-ben min­denki tudta, hogy Ausztria szándéka egy tul vakmerő szomszédot, Piemontot, mó­­resre tanítani. De ki tudná megmondani, mért harczolnak ma Schleswigben ? Az osztrák nép bizonyosan nem. Eddig nem hallottuk, h­ogy Ausztria tiszte volna, az ország nélküli fejedelmeknek trónt sze­rezni, de ha tenné, érteni lehetne. Azon­ban Schleswig közigazgatási külön­vá­lasztása a dán monarchia egyéb részeitől, érdemes-e arra, hogy érte áldozatot hoz­zunk ? „Azonban ma már késő szemrehányá­sokat tenni, miért kellett a háborúba ke­verednünk. A dolgok veszélyes forduló­pontra jutottak. Némely ember azt gon­dolta, fecskendővel megy előre a tü­zet oltani, s e­közben maga lett gyújtogató. Azt mondták, a háborút akarják elkerülni a háború által ; győztek is, de nem mer­ték a háborút háborúnak nevezni. Azon­ban Dánia még ma is büszkén szól, ha­jóit a német kereskedelmi tengerészet el­len czirkálni küldi, a nyugati hatalmak fenyegetőznek, s ha a felek nem csalnak, a német diplomatáknak maguknak sincs valódi örömük a nyert diadal fölött. A „Presse“ nem érzéketlen azon argu­mentumok irányában, melyek Ausztriára nézve a béke föltétlen szükségét bizonyítják be. Értette volna a dolgot, ha Ausztria azonnal felhagy a dán viszály bolygatásával, mihelyt az ügy a diplo­mácia határait elhagyá, de most már Dannewirke sánczain túl osztrák hadse­reg áll: visszaléphet becsülettel, a­nélkül, hogy győzelmének eredményét lássa? „Sokan félnek a nyugati hatalmaktól, azt mondják, ne vigyük a dolgot oda, hogy a Rajna fenyegetessék. Olaszország­ban a harcz megújuljon, s más egyéb minák lobbantassanak fel. Már akár van e fenyegetéseknek alapja, akár nincs, hi­­hetjük-e, hogy Ausztria annyira előre megállapított terv nélkül vegyük­ e harcz­ba, hogy most a fenyegetések visszarias­­szák? Az Eider átlépésénél is előre lát­ható volt, a nyugati hatalmak ellenséges érzülete: most annál kevésbbé lehet ez meglepő. Erre az államférfiaknak jobban el kellett készülve lenni, mintsem most számukra egyéb ne maradhatna fen, mint az alázatos visszavonulás. „A „Presse“ nem leli kedvét a háború­ban, szerinte az osztrákoknak egész sor okuk van arra, hogy a békét óhajtsák. De legroszabb volna a nyert győ­zelem után most visszavonulni, és elismerni saját gyengeségét. A „Pres­se“ ismeri az Ausztriát fenyegető veszé­lyeket, de nem retten vissza. Ausztria Poroszország s Németország egy millió katonát állíthat ki, s ezek készek vérüket áldozni. „Ki fenyeget? Olaszország? Jöj­jön, ha akar, Francziaország ? Ez a moz­galmat azonnal pártolni fogja, mihelyt ér­deke kívánja. Anglia ? E hatalom jó bará­tunk volt, a­midőn Lombardiát elvették tőlünk, ám legyen ellenségünk, ha Ve­­lenczében megtámadtatunk! E helyett itt van számunkra a porosz szövetség: nincs okunk aggodalomra. Talán még leg­jobb volna, ha a kérdéseket épen ezen constellatiok mellett le­hetne a harcz koczkájára bízni. Aztán hol van megírva, hogy a fenyege­tések alatt több van, mint puszta szó ? A­ki tenni akar, nem szokott sokat előre be­szélni.“ A „France“ zajt okozó czikke a német­­dán ügyről. (f) A félhivatalos „France“ febr. 19- kén a következő czikket hozza : „A dán kérdés néhány nap óta új pha­­sisba lépett, s oly jellemet vett fel, mely módosítani fogja azon szempontot, mely­ből eddig e kérdés a nagyhatalmak által megitéltetett. „Poroszországnak a két­értelmű ígére­tek által roszul álarczozott politikája, me­lyet, Anglia irányában tanúsított, a mi­dőn Ausztriával együtt Schleswiget meg­­szállá, napról-napra inkább világosság­ra jő. „Schleswig megszállásakor csak arról volt szó, hogy e tartomány zálogul szol­gáljon Dánia ígéreteinek teljesítésére: az osztrák porosz győzelemnek elégnek kel­lett volna arra lenni, hogy az ügy újabb diplomatiai tárgyalások alá bocsáttassák. E helyett a hatalmak folytatják a hábo­rút, ostromolják Düppelt és Fredericiát s kinyilatkoztatják, hogy addig nem fo­gadják el a fegyverszüneti ajánlatot, míg a dán katonaság nem csak Schleswigből, de még Assenből is ki nem takarodik. „Igen nehéz az ily eljárást összeegyez­tetni azon ígéretekkel, miket a hatalmak a londoni jegyzőkönyvet aláírt államok­nak tettek. „Itt már a személyes dicsvágy és hó­dítási vállalat kezd előtünni, mely a ber­lini kabinet politikai hagyományai közé tartozik, melyek világosabban megma­gyarázzák Bismarck úr eljárását a porosz­ kamarák s a német szövetség irányában, mintsem az európai hatalmak figyelmét kikerülhetnék. „Ausztria és Poroszország teljesen egyetértenek-e ez ügyben ? Ha hinni lehet azon szavakban, mit Bismarck urnak tu­lajdonítanak : „az ausztriaiak a porosz ki­rály javára harczolnak. ” („pour le roi de Prusse“ annyit is tes­z, mint a midőn va­laki saját haszna nélkül másokért meg­erőlteti magát.) Valószinü, hogy némileg a maguk érdekében is cselekszenek, a nélkül, hogy mint Poroszország, területi nagyobbodást forgatnának elméjükben, s a bécsi kabinet ezen közeledésben bizto­sítékot keres azon eventualitások ellen, mik Olaszországban, Magyarországban, sőt Galicziában is felmerülhetnek. „Bármint legyen, látjuk, hogy az egy­szerű executioból, mely Holstein javára intéztetek, és Schleswig egy­szerű meg­szállásából, mely a békés alkudozások megkönnyítésének czéljából történ­t, egy­szerre a dicsvágy és hódítás félre nem magyarázható jel­i tűnnek elő; a kérdés megváltozik, a német-dán kérdés euró­paivá válik. „Európa nem maradhat hidegen, a mi­dőn területi változások kérdése merül fel, melyek az egyensúlyt felzavarják. Nem engedheti, hogy az így ügyesen vitt já­ték, mely a főczélt elleplezi, sikerüljön, s végre ezen igazságtalan invasiónak a be­­végzett tények tekintélyét adja meg. „Azt hisszük tehát, elérkezett azon pil­lanat, melyben Ausztriának és Poroszor­szágnak világosan ki kell jelenteni, mit akarnak, s meddig szándékoznak a dánok elleni harczot folytatni ? „Francziaország ezen fontos kérdésben bölcs és tartózkodó politikát követett ; figyelt az eseményekre a nélkül, hogy azokat még inkább összebonyolítani igye­kezett, s alkalmatlan időben beavatko­zott volna. Ezért azonban nem maradt érdektelenül. A császár levele Augusten­­burgi herczeghez kijelölé a franczia poli­tika irányának fő vonásait. Jóakaratu, lé­vén Németország irányában, s rokon­­szenvet érezve Dánia iránt, megfontolta, mi van valami komoly a német mozga­lomban, de nem akar­hatja, hogy fontos állam, mint Dánia, Európa térképéről el­tűnjék, hogy a vitéz dán faj felolvasztas­­sék és megsemm­isittessék; különösen pe­dig nem akarja, hogy az európai egyen­súly kárára s Poroszország javára ily te­rületi módosítások történjenek, a népjog a német kisebb államok, s Európa legtör­vényesebb érdekei ellen. „Gyakran mondtuk: rokonszenvünk Dániához vonz, a hősi védelem és bátor­ság, melyet e nemzet tanúsít, a midőn csekély hadserege ötször nagyobb erő ellen vív , méltán fölébreszti érdekelt­ségünket . Dánia nemzetiségéért harczol, hazájáért és tűzhelyéért; soha nem létezett igazabb és tisztesebb ügy, s a mint a császár mondá, e kérdés a közvéleményt megnyerte. „Dánia határozott, védi magát a két­ségbeesésig. Tudja , hogy Európában több fontos kérdés létezik, mely egymás közt egybefüggésben van, s nem ok nél­kül hiszi, hogy hosszas ellenállása által saját ügyének használ. „Mindezen esetekben, tekintve azon vágyakat melyek a dán terület egy ré­szének birtokára s a balti tenger szoros­­sainak megnyitására vonatkoznak , az európai hatalmak politikájának láthatára kezd tágulni és megvilágosodni. Fran­­cziaországnak többé nincs oka további tartózkodó állásában maradni, miután e felmerült kérdések Európa helyzetére és nyugalmára annyi befolyást gyakorol­nak. „Azt hisszük, hogy ha Poroszország po­litikáját kielégítőbb felvilágosítások bő­vebben meg nem magyarázzák, Franczia­­országot többé semmi sem tartandja vis­­­sza, hogy Angliának több ízben előter­jesztett kívánságára e hatalom felszólam­lásaihoz csatlakozzék; biztosítja Dániát ezen igazságtalan fosztogatás ellen, védje Európát a területi változások, s azon be­folyások terjesztése ellen, a­mit semmi sem igazolhat.“ A schleswigi csatatérről. (K.) Egy kopenhágai távirat szerint, mely Londonon keresztül jutott hozzánk, a német szö­vetségesek tetemes erővel átlépték a jüt­tlandi ha­tárt. A porosz főhadiszálláson katonai szempont­ból régóta szükséges rendszabálynak mondták ezt, de a bécsi kormány folyvást tiltakozott a zálogolás terjesztése ellen. A bécsi lapok némi­leg nem tetsző meglepetéssel közük ezt a határ­­átkelést ; a „Nat. Zrg.“ meg azt mondja, mi­után lovassági összecsapás volt a határon, talán csak a harcz tüzében ment át egy egy csapat. Azon londoni sürgöny, mely szerint a Kopen­­hágába küldendő angol ezredek a készenállási parancsot már megkapták, inkább a foglalás mellett látszik tanúskodni. A düppeli sánczok előtt mindenképen előké­szülnek a támadásra. Gravensteinből írják, hogy Károly hg az ot­tani kastélyban tartja főhadiszállását, s erélye­sen intézkedik a roham megkezdésére. Nagyon kedvetlen, hogy a támadást még meg nem kezd­hette. Hidászok indultak meg Eckersund felé, hogy hidat verjenek Sundewittbe s igy a csa­patoknak 1y2 órai gyalogolást megkíméljenek. Holm­snál ütegek állitvák föl, hogy a hadihajó­kat a flensburgi kikötőtől távol tartsák. Össze­sen vagy 30,01­0 ember áll Düppel előtt. Polgári egyénnek nem szabad a német előőr­sökön áthaladni, ha az agyonlövetés veszélyé­nek nem akarja kitenni magát; oka e rendsza­bálynak az, hogy minél előbbre haladnak a szö­vetségesek, a lakosok mindinkább ellenségül te­kintik őket; legközelebb egy magát német ha­zafinak kiadó dán csaknem az ellenséges tábor közepére kalauzolt egy német élelemszállit­­ványt. A dánok a 11 düppeli sánczból hármat czöve­­keléssel vettek körül s 6 ezredet tettek beléjük; sok csapatot küldtek Fridericiába is. Nostitz dandára s Thomas dandárénak egy része, rövid előőrsi csata után előnyomul; a per­­iodi hir szerint rendeltetési helye legközelebb Hadersleben- A gyorsan s úgy látszik számí­tással visszavonuló dánok könnyű lovassága folyvást figyelemmel kiséri a németek hadmoz­dulatait. Hamburgból írják a kölni lapnak, hogy a dá­nok által elfogott vagy elfogandó hajókat talán nem kobozzák el,csak zálogba veszik. Hamburg­ból és Brémából kevés kivétellel már nem indul német hajó a tengerre; az angol kikötőkből sem mernek német lobogóval megindulni. A dánok által ez után okozott kár már eddig több százezer tallérra rúg. Az Elbe és Weser torkolat ostrom­

Next