A Hon, 1864. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1864-04-22 / 92. szám
PEST, APHIMS 21. Politikai szemle, Pest, ápril 21. (II.) A conferentiának tegnap történendeti megnyitásáról még ez óráig nem érkezett távirati tudósítás. Megnyittatott-e az, vagy elnapoltatok a megnyitás ? még nem tudhatni, egy távirdai tudósítás után azonban még a megnyitás elnapolása is valószínűséggel bír. Azt jelentik ugyanis Berlinből, tegnapról, hogy a porosz és osztrák követek utasítást kaptak meg nem jelenni a conferentia megnyitására. A berlini és bécsi kabinet ezen váratlan lépése imigy indokoltatik egy berlini sürgöny által : „Minthogy a brit kabinet a nélkül tűzte ki a conferentiát 20 o kára, hogy erre nézve a német nagyhatalmak jóváhagyását kinyerte s Beust unnak csak néhány nap múlva történhető megérkezését tekintetbe vette volna : a londoni porosz követ odautasíttatott, hogy ne vegyen részt a conferentiának Angolország által határozottan kitűzött megnyitásában. Azt beszélik, hogy Ausztria képviselője a conferentián ugyanezen utasitást kapta volna.“ Ezen távirdai sürgöny, a düppeli sánczok megostromlása után, ápr. 20-ról van keltezve: nem csodálkozhatunk, hogy Bismarck gróf ilyen hangon kezd beszélni a conferentiát alkotandó többi hatalmakkal, nevezetesen Angolországgal. Különben már tegnap figyelmeztettük e lapok olvasóit a porosz kabinet emelkedettebb hangulatára, mi befolyást gyakorolhat a conferentia eredményére is, amennyiben Poroszország most oly követelésekkel léphet föl, melyek fenyegetőbb helyzetet idéznek elő , mint volt a conferentia megnyitása előtti. A porosz kormánynak Jütland megszállására vonatkozó újabb határozata sem vonatik kétségbe. Ugyanis a „Kreuzzeitung“ külön melléklapja, a „Nordd. All. Zig“ hallomását megerősítőleg jelenti, miként mindjárt parancs adatott, az alseni hídfő megostromlása után, hogy a porosz hadcsapatok nagy része és az ostromló tiiztelep Jütlandba induljon, egész Jüttland megszállása és Fridericia ostromlása végett. Ily határozatok után nem hiában tarthatni Poroszország merev sőt kihívó magatartásától a conferentián ; s nem helytelen azon föltevés, hogy a hatalmak miután egymást közelről megismerték a zöld asztal mellett, egyenesen a csatatérre fognak rohanni. De nem csak Poroszország, hanem Francziaország intenziói is fenyegetik a conferentia eredményét. Mai távirdai tudósítások szerint oly értelmű egyetértés jött létre a Tuileriák és a st. jamesi kabinet közt, Clarandon lord közbenjárása folytán, mely után nagyon valószinü a conferentiának rögtöni átalakítása európai congressussá. A két kabinet közt megállapított pontok a következők: a conferentia legelébb is a fegyvernyugvás helyreállításával foglalkozik. (A „Nation“ azt állítja, hogy szükség esetében a két hatalom fegyver erővel kényszerítendi a háborúfolytató feleket a fegyvernyugvásra). Hogy pedig a conferentia ne végezzen csupán fele munkát a dán-német ügy fölvétele által, Franczia-és Angolország közösen inditványozandják a conferentiának európai congressussá változtatását. (A „Nation“ úgy van értesülve, hogy a nyugati hatalmak a lengyel kérdést és a Dunai-fejedelemségek ügyét szőnyegre akarják hozni.) A Dunai-fejedelemségeket érintvén, megemlíthetjük, hogy a bécsi kormány „Wiener Abendpost“ és „Gen. Corresp.“ újabb nyilatkozatai alább „Esti posta“ rovatunk alatt közöltetnek. Mi ezen hivatalos nyilatkozatokat figyelemmel kisérjük s registráljuk, s épen ez oknál fogva feltűnik előttünk, hogy az idézett közegek közöl egy sem czáfolja meg a „Presse“ tegnapi közlését az osztrák figyelő csapatok felállításáról, az erdélyi határokon. A bécsi lapok szemléje. zottmány többségének, a kisebbség külön „votumot“ nyújtott be, melyet Bajamonti igyekezett támogatni, beszédében folyvást a leghevesebben támadva meg a kormányt. Ezen vita alatt Siga városa podestájának hivatalábóli letétele úgy jellemeztetett, mint a kormány boszuja. Klaix ur, az ellenzék és ultra szláv töredék vezetője, a gyűlést minden önállás nélküli helytartósági osztálynak akarta degrahivatalos és félhivatalos közegei újólag dálni. Ezen egyszerű tárgy fölötti szavaerősen tagadják a hiresztelt osztrák-orosz zás, minő Alesani ur megválasztásának interventiót Moldva-Oláhországban. A kérdése volt, az oppositio által meghiusittatott, mert odahagyván a teremet, a gyűlés szavazatképtelenné lett. (A pártok bevett logicája szerint az ellenzék ily manoevreje legfölebb bocsánandó vétek Lajos Filep idejében, az ellenzék, módosítványainak elvettetése után, soha egyetlen egy törvényjavaslatra sem szavazott.) „Az ellenzék hasonló eljárást követett ugyanazon nap estéjén, melyben ülésnek kellett volna tartatnia. E közben igyekeztek a bizottmány javaslata ellen többséget alakítani. Ezután is többször történt, hogy a szavazás érvényessége meggátoltatott. Világos tehát, hogy ily eljárás mellett az ország ügyei szenvednek, s ezzel a megengedhető parlamentáris polémia határai túl lettek lépve. „Egyik következő ülésben Giorgi ur (Ragusából) követelte, hogy a kormány képviselője elhagyja helyét, holott e hely csak szerényen volt felékesítve, s nem áll magasabban mint a követek padja. Giorgi ur az ügyrend 17-ik §-ra hivatkozott, mely csak az elnök és alelnök számára rendel ki ily diszhelyet. Előbb indítványát írásban akarta beadni, de később azt mondá: ezen §. oly világos, hogy kivánatának via facti teljesednie kell. Válaszolták neki, hogy ezen díszhely eredetileg a tartományi főnök számára volt rendelve, s azért azt a felhatalmazott helyettes elfoglalhatja. De mit használt az alapos cáfolat azok ellen, akiknek czélja a kormányt nem csak rendszeresen megtámadni, hanem még gúnyolni és megsérteni is! „Az ápr. 5-ei ülésben szőnyegre került az olasz és szláv nyelv egyenjogúsága tárgyában szerkesztett bizottmányi javaslat. Az olasz és szláv ellenzék ezúttal közös kombinált jelentést adott be, míg a múlt évben a szlávok csak kisebbségi vátumot adhattak be. „A „Wiener Abendpost“ kénytelen megjegyezni, hogy a kormány őszintén törekszik az egyenjogúságot mindenütt valósítani, s azért e törvényjavaslat tárgyalásába örömmel bocsátkozott volna. S nem is a javaslat tartalma idézte elő a törést. Azonban a kormány képviselője a bizottmány üléseibe meg sem hivatott, s a javaslat tartalmáról is csak későn értesíttetett, úgy, hogy a kormány képviselője egyebet nem mondhatott, mint átalában, hogy a kormány a nyelvkérdésben óhajtja az egyenjogúságot, de már nézeteit a javaslat egyes pontjai fölött nem volt képes szabatosan körvonalazni. Az átalános vita azonnal viharos jellemet von fel. Oly kifejezések voltak hallhatók, melyeket leheslen ismételnünk. A kormánynak oly szemrehányásokat tettél hivatalos felvilágosítás a dalmatiai tartományi gyűlés eloszlatása tárgyában. Átvettünk a bécsi lapokból több czikket, melyben a dalmatiai tartományi gyűlés feloszlatása nem egészen indokolt ténynek állhatik. Most végre a „Wiener Abendpost“ is megszólal, s mint elismerten félhivatalos közlöny a szóban forgó rendszabály alkalomszerüségét bebizonyítani törekszik. Mielőtt az officiosus lap czikkét olvasnák, érdekkel birhat a „Vaterland“-ból átfutni azon nehány sort is, melyben a „W. Abendpost“ czikkét jellemezni törekszik. A „Vaterland“ szerint e czikk sokkal gazdagabb az állításokban, mint a bebizonyításokban, s a legfontosabb pontokra nézve nem ad felvilágosítást. Hogy a dalmatiai gyűlés, a kormány bizonyos intézkedései miatt igen elkeseredve volt, azt a félhivatalos okoskodás is bevallja : „Kár hogy nem értesülünk , vajjon ezen elkeseredés indokolva volt-e?“ A pártok viszonyát tekintve e cikk szintén kitérőleg nyilatkozik : „A félhivatalos lapok felteszik, hogy a dalmatiai gyűlés panaszai az Adriai tenger hadcsapásainak zajában elenyészik , de tudjuk, hogy Dalmatia részéről a Reichsrathban is oly panaszok emelkedtek, melyek nagy izgalmat keltöttek fel, s melyeknél fogva a dalmatiai állapotok felől bizonyos sajátszerű ítélet képződött a közvéleményben.“ — A „Wiener Abendpost“ igazoló czikkének tartalma következő : „A dalmatiai ellenzék párt már husvét előtt oly hangulatot tanúsított, mely épen nem volt örvendetes. A spalatói Kreiszhauptman Alesani megválasztása izgalmas föllépésekre adott alkalmat. Alesani úr határozott barátja a febr. alkotmánynak. (A tisztelt ur ily alkotmányos mély meggyőződését ügyesen tudhatta magába zárni Bach báró ur igazgatása idejében.) „Alesani életpályája, s azon körülmény, hogy erősen ragaszkodik az alkotmányhoz, volt azon tövis, mely az ellenfél szemét szúrta, s daczára az igazolási hitek, melyeket csak a követek immunitása fedezhet, de a műveltség álláspontja soha sem igazolhat. A határozatlan, szenvedélyes vádak zavara között, mint vörös fonal húzódott keresztül azon elkeseredettség, melyet két gymnasiumi tanár elbocsátásának esete idézett elő az ellenzék részén. Itt nincs helye ezen intézkedést igazolni, s a kormány a méltányosság és humanitás kivánatainak megfelelt, mielőtt e rendszabályhoz nyúlt volna. A kormány képviselője jogosítva volt a gyűlés beavatkozását e tisztán közigazgatási intézkedés ellen határozottan visszautasítani. A kormány képviselője emellett nem e szót „criticare“, hanem „sindacare“ használta : az illedelmes ítéletet mondást , s a felvilágosítást kérhető jogot nem tagadta. Csak ama követelést , hogy a kormány rendszabályai miatt a gyűlésben forma szerint törvényszék elé állíttassák , utasította vissza leplezetlenül. Ez volt az ügyek menete. Aki a gyűlés jegyzőkönyveit átolvassa , meggyőződhetik a mondottak igazságáról. Az ápril 5-ki ülés túl gazdag volt „Tumult-scenák“-ban; az elnök igyekvése a rendet helyreállítani, eredménytelenül maradván, még csak egy ülés tartatott, mely hasonlókép rendetlenül folyt le. Az oppositio czélja volt ily föllépés által a mérsékleti és kormánypárti elemre „terroristikus nyomást“ gyakorolni. Ily helyzetben nem volt a kormánynak más teendője, mint az eloszlatás, és a hivatkozás a népre. Gyászhír. Kazinczy Gábor meghalt. Nagyon korán! Ezt fogja mindenki mondani, ki őt ismeré. Barátai, kik örökifjú kedélye sugárinál annyiszor melegedtek, kik eddig is sajnosan nélkülözték jelenlétét a haza központjában, kik óhajták a szép napok visszatértét, midőn Kazinczy Gábor ismét találkozó gyúpontot ad az ifjú és régi értelmiség, a szellemi aristokratia széthulladozó képviselőinek, miként boldogabb napokban; azon hitte, hogy egy kapocs, mely annyi különböző utón járó, de mind egy nemes czélra törekvő elemet összehozni képes lehete, kitört a lánczból, azt fogják mondani : „nagyon korán volt még!“ Az irodalom ügybarátai, kik ismerék a roppant tehetséget, mit költői és szemlélői észben a sors kegye Kazinczy Gáborra halmozott , s melynél csak fáradatlan munkássága , buvárlatainak mélysége volt nagyobb; kik örömest hitték, hogy annyi elmekincs, szorgalom és tanulmány, mely óvakodott korán aratott babérokkal mindennapi dicsvágyat kielégiteni, még ezután árasztandja fényét irodalmunkra ; — azt fogják mondani e hitre, hogy a várt csillag nem jön már közelebb, mert lehullt : „nagyon korán volt még!“ A hívek, az igazság, és az örökszép hivei, kik látták őt még néhány év előtt, mint ihlett szónokot, oly magas talapzaton, hol őt kevesen érték utól, felül senki sem múlta meg, kik emlékeznek megrázó szónoklatára, mely csoda egyesülete volt a költészetnek és az igazságnak, mely érzelmet és meggyőződést keltött; sóhajtva fogják mondani a hirre, hogy Kazinczy is azok közé állt, akik ezentúl hallgatni fognak: „nagyon korán volt még.“ És a hazafiak, kik hisznek nemzeti szép jövőben, kiket Kazinczy Gábor varázs optimismusa oly hírverővel birt lelánczolni egy gondolathoz; — egy gondolathoz, melytől megválni csak az élettel együtt szoktak, hogy a múlt szilárd alapján lehet, kell e nemzet boldogságának, jóllétének újra emelkedni; hogy a szabadelvű kifejlődésnek, és a múltak kegyeletének, a munkás iparnak és az áldozatkész nemességnek; a jövő követeléseinek s a történet hagyományainak ; hogy a békének és a dicsőségnek egy oltáron meg lehet még férni : megdöbbenve fogják mondani a hirre, hogy egy azok közül, kiknek jellemét nem változtatta sem idő sem körülmény, kik mert nem voltak hizelgői soha sem a hatalomnak, sem a napok véleményének, épen azért legrendületlenebb hivei voltak uralkodójuknak és nemzetüknek, kik küzdöttek nem méltóságokért, polczért, jutalomért, de nem is tapsokért és koszoruszórásért, hanem mert hittek annak diadalában a miért küzdöttek ; — hogy egy ez oszlopok sorából kidőlt; hogy Kazinczy Gábor megszűnt egy szép verőfényes, vihartól tiszta kor hirdetője lenni; erre mindenki azt fogja mondani: „nagyon — nagyon korán volt még !“ J. M. Szt-István társulat közgyűlése f. hó 20-án az egyetemi templomban tartott fényes isteni tisztelet után a papnövelde könyvtári termében megnyittatván, a tagok díszes koszorújában jelen voltak a társulat két elnöke gr Károlyi István ö mlga és ő excja gr. Cziráky János, gr. Károlyi György koronaőr ö excja, ő excja Lipovniczky Vilmos val. belső titk. tan. és a kir. hétszemélyes tábla ülnöke, mlgos gr. Zichy Károly, Huszár Ferencz alországbiró ő mlga, b. Apor Sándor e mlga, Szabó József pápai, Kováts József kir. táblai prelatusok e mlgai, Szántóffy Antal esztergomi, Paur János sz.-fehérvári kanonok, Sujánszky Antal, Fektor József prépostok s plébánosok öngai, a társulati alelnök Somogyi Károly kanonok őnga, az egyházi és világi egyéb kitűnőségeknek hosszú sora. A gyűlésből gr. Károlyi István ő maga indítványára gr. Cziráky János ő excjának vezetése alatt küldöttség neveztetett ki, mely a herczegprimás ő eminentiáját, mint a társulat kegyes fővédnökét a gyűlésben való megjelenésre felkérte. A küldöttség teljesítvén megbízatását, ő eminentiája Magyarország herczeg-primása ö exczellentiái Ranolder János veszprémi, Haas Mihály szathmári püspök s Peitter Antal József váczi püspök ő matga kíséretében megjelent a teremben. A jelen voltak zajos éljenzéssel üdvözölték a magas egyháznagyot, ki az elnöki székhez érve térdre borult, s a példáját követő egész gyülekezettel elimádkozván a Veni sancte Spiritus imát, az alább közlött ihletteljes beszédet tartá, melyet több helyütt zajosan kitörő éljenek és helyeslések szakítottak meg; ezek lecsendesedése után a jegyzőkönyv vitelére főt. Sujánszky Antal prépost s plébános ő nsga kéretett fel. Főt. Somogyi Károly a társulat alelnökének beszéde után ft. Kovács József, kir. táblai praelatus ő matga, mint a legutóbbi közgyűlés által kiküldött vizsgáló bizottmány elnöke tett jelentést a bizottmány működéséről. “MN. TÁRCZA. Adalékok az 1723 : 1—3. törvényczik, kék keletkezéséhez. (Vége.: II. Pálffy Miklós nádor levele Szluha Ferencz nádori itélőmester és komárommegyei alispánhoz. Bécs, februarius 21. 1722. „Vájjon mit lehetne minekünk a successióért kérnünk felséges urunktól, ne terheltessék kegyelmed kevéssé papirosra föltenni és énnekem sub manu kezemhez küldeni.“ III. Szluha Ferencz válasza: Méltóságos gróf, palatínus és locumienens, jó kegyelmes úr ! Excellentiad kegyelmességében ajánlom alázatos szolgálatomat. 18 és 21-ma Bécsből vett, excellentiád kegyelmes leveleit tartozó alázatossággal vettem , egyikéből értvén, hogy a Draskovicsné asszonyom általam excellentiádhoz szolgáltatott processusa kezéhez jutott excellentiádnak, kinek periclitatióján búsultam vala. Az ki pedig leányág successióját és abból nemes haza stabilitására és könnyebbitésére származható dolgokat illeti: alázatosan köszönöm excellentiádnak, hogy az ilyetén kérdésekkel is érdemetlen haza tagját, magamat, alázatos szolgáját, illetni méltóztatott. Éles hazánknak szerencséjétől és segítségétől fáradságomat soha el nem vontam, sőt megkönnyebbítésére czélozó, esztendőnként való fáradságos munkájában elsők közt részesültem; most is örömest engedelmeskedném excellentiádnak particularis opiniómmal: ha publicumot nem illeti, e, és privatus embernek (az ki publica conjuncturákat és a felséges udvarnak intentióját nem tudja) csak gondolkozni is nem volna nehéz. Mert akár mely felé is fordítsa ember az elméjét, mindenütt megakad, qui nescit status publici activa cum passivis conjungere. És hogy meglehessen, mindkettőt tudni kellenék, az kitől mink magyarok, ha talán nem mindnyája, de a potiori távul vagyunk. Attól esik hogy magunknak sem tanácsolhatunk, úgy mint illik, annyival inkább ellenkező difficultásnak nem felelhetni. Kettő mindazáltal prae primis occurrál: kivánja-e a felséges udvar proponálni a successiót ? vagy mink offeráljuk? kinek kinek más a consideratiója. Et hoc, an de praesenti, vei futuro ? Si de praesenti: felséges urunknak friss jó számos esztendőkre Isten kegyelméből országolható reménysége látszatik nekem ellentállani: kinek eleven példája vagyon nagy emlékezetü s boldogult Leopold császáron. — Si de futuro: cum nihil sit stabile sub sole jövendőbeli dolgok elintézése is terhes. Mely difficultásokra és számtalan complanálandó gravamenekre nézve eszembe sem juthat az, kit méltóztatik excellentiád parancsolni projectálnom , hazánk dolgainak jövendőbeli compensatiója, az ki a successiót adaequálhatná. Melyet ugyan vékony elmém szerint nagyon commendálni látszatik a hazánk securitása, az mit felséges ausztriai házról remélhetni. Ezek után excellentiád gratiájába ajánlom magamat, maradok excellentiádnak, Pozsony 23. februarii 1722, alázatos kész szolgája Szluha Ferencz.“ IV. Gróf Pálffy Miklós nádor Szluha Ferencznek. Bécs, febr. 25. 1722. „Kegyelmed két rendbeli, egyikét Lengyelné asszonyom dolgában, másikát pedig minapi levelemre tett válaszoló leveleit kedvesen vettem. Quoad primum : Lengyelné asszonyomnak nincsen mitől tartania, minthogy azon dömötöri donatariusoknak, kinek-kinek egyedül csak azon portio conferáltatott, a melynek possessiójában actu vagyon cum appertinentiis ab antiquo eo spectantibus. A mi a másodikat illeti, kegyelmed bölcsen discurál, mindazonáltal nem fog ártani, ha mostanság Pozsonyban levő országunk értelmes commembrumaival sub secreto discurálni in scita materia nem terheltetik kegyelmed, ut in casum, hahogy occasione venientis dietae a fölséges udvartól a successio proponáltatni fog? noha azt mint bizonyosat tudom, az ország részéről is, mit annak conservatiójára leghasznosabb volna kérni, praevie gondolkodhassunk.“ V. Szluha Ferencz levele gróf Pálffy Miklós nádorhoz. Pozsony, mart. 2. 1722. „Miképen kelletik vagyis illenék az ország és a tekintetes státusok conservatiója és annak jövendőbeli hasznos megmaradása felöl elmélkednünk, excellentiád ez iránt való gondos provisiója és bölcs gondolkozása mindnyájunknak igen tetszik; kiért az Istentől nagy jutalmat várhat excellentiád, szegény hazánk pedig ezen atyai gondviseléséért érdemes hálaadásával méltán tartozni fog excellentiádnak. Mindazáltal valakivel iránta excellentiád parancsolatjából discuréltam, igen vonogatva szólnak; és nem tudván státusoknak inclinatiójat, a publicumot illető dolgokban nem igen kiadják magokat ; minthogy státusoknak összevaló gyülekezete és pro et contra leendő discursusok után mind a gravamenek mind pediglen a postulatumok szoktanak vármegyék szerint föltétetni, úgy azokból a generalitások elváltatni. Sokan ezen kivül állitván , jeles dolgoknak lennie, melyek nemhogy mai napig effectuáltattak volna, hanem inkább in deterius az ország praecipitáltatik. Ezek közt éreztetnek, hogy Erdély, Partiumok, a temesi főispánság, Szerémség, Servia, militaris helyek az országba nem reapplicáltatnak; Ausztria, Styria és más vicinia közt levő régi méták nem rectificáltatnak ; hazánkban jószágot biró ausztriacusok se vármegyék közé ad privatas comitatuum necessitates, se publicumra nem contribuálnak, noha mind a kettő költséges ország commissiói által törvényesen evincáltatott. Járul ahhoz: nagy contributio , téli és nyári kvártély és azt követő nagy kárvallások; az egész hazánknak notabilis szegényitése; hazafiaknak hasznos functióban való nem applicatiója avagy csak kevésnek accomodatiója; sónak nagy drágasága ; egyházi előkelő beneficiumoknak a nemesi rendeknek nem collatiója, idegeneknek való translatiója; magyar regimenteknek reductiója és közmagyaroknak hadak körül való exclusiója; nemesség magyar protonotarialis magistratusának turbatiója; oktavának nem celebratiója és más ezekhez hasonló gravamenek számláltatnak. Gondolnám, azért, ki ki vonogatja az elméjének kiadását, minek előtte hazánk consolatióját in effectu nem experiálja; és addig talán nem is tanácsos privatus embernek csak szót is tenni a successio felül mig az egész státusok jelen nem lesznek; mert ha contributiót privatus által offerálni, poenale törvény szerint való: annyival inkább annál nagyobb dolog balra fordittatnék, kivált ha nem succedálna. És ez a másoknak vélekedése. Én pediglen tovább is tartozván excellentiádnak úgy mint méltóságos kegyelmes principálisomnak kegyelmes parancsolatjára csekély difficultásaként fölebb irt dolgokra adapollálnom, pro et contra hányván az elmémet, különféle difficultásokban megakadtam; mert ha considerálom tovább is kegyelmes urunk idejét, jó friss egészségét, és nagy emlékezetü Leopold császárnak példáját, Istennek mintegy providentiája ellen mintegy gondolkoznom, et ex magis sperata et Deo auxiliante publica lege firmata masculorum successione, in minus certam, eadem lege exclusam, foeminarum natura sua debiliorum felicitatem, praemature inclinari; kivált ebben a fiatal erőben, a ki, gyenge virágok gyanánt, annyival könnyebben elhervadhat, mennyivel több idő kívántatik a maturitásokhoz. De adjon Isten, szerencsésen adole seáljon, mégis bizonytalan, ki lészen a férje? és a hazánkhoz minemü inclinatióval? Fölséges ausztriai házból nem lehet, quia sumus in supposito defectus; ergo extraneus. Már, kegyelmes uram, ebben is sok a consideratio; többi közt az is: Casu quo fidei commissum lenne az ausztriai és többi provinciák, látszatik imperiumtól függni az investiturája is, és igy könnyen a reménységünk praevertáltatik; de dato, leány aptusnak találtatnék, mégis incertum, quia simul est imperator. Több reménységem azért Isten után lehet ő felsége fiúi successiójában, mintsem akárminemü más gondolkozásokban. Ezenkívül ha megfontolom magyar hazánknak Ausztriával való conjunctióját (az kit a successio hozand magával, miképen lehetne regnum natura et origine liberum ac ab imperio independens, cum membro ejusdem conjungere ? Politiae et sacrae coronae decom non congineret, május minori accedere, et regnum subjici ducatui. Azonban mit teszen, asszonyt királylyá tenni, ha nem a férjét uralkodni ? Anglia és Svéczia példát mutat. Nem illik akármely nemzetet is felséges ausztriai házhoz hasonlítanunk, kinek kegyelme, gondviselése, segítsége és ereje által gonosz szomszédunk, a pogányság meggyaláztatott; mely hazánkhoz kegyesen contestáltatott, dicsőséges jóval más nemzet épen nem dicsekedhetik. Nem tapiálom azért homályos elmémmel oly okot, kire nézve kellenék ő felségének oly vividitásában és állandó békességben időnek előtte jobban örökösiteo az országot, kinek securitásának annak idejében az electióval is lehet prospiciálni. Mely electio után felséges ausztriai háznak dicsőséges masculusai usque ad tempora haereditatis szerencsésen per saecula országoltak ; illendő, hogy a sexus foemineus is a szerint tractáltassék, hogy az ország mintegy hajladatlanná magát ne tegye, többet oly hirtelen engedvén ennek, mintsem saeculumok alatt az ausztriai fölséges dicsőséges masculusoknak engedett. — Mely, excellentiád kegyes parancsolatjára nézve occurrált sincera expectoratiumról alázatosan bocsánatot kérvén, supplikálok excellentiádnak, hogy valaha vétkül nekem ne tulajdonittassék. Az kiben teljes reménységemet excellentiád gráfiájába vetvén, tovább is abban magamat devoveálom s mig élek, maradok Szluha Ferencz m. k.“ Gróf Pálffy Miklós Szluha Ferencznek. Bécs, 1722. mart. 7. „Salutem et officiorum meorum commendationem. Kegyelmed két rendbeli levelét az elmúlt postának alkalmatosságával kedvesen vettem, > melyeknek continentiáját megértvén, tudósítom sub secreto kegyelmedet, hogy a successiót csak per omnia kívánni fogják, s arra való nézve kívántam sub manu kegyelmed által az ott lévő némely tekintetes nemes státusoknak opinióját venni: ha csak admittálnunk kellene a successiót, rationabiliter és responsabiliter mit lehetne kérnünk a felséges háztól, mert muszkát és más külső potentiát választanunk nem lehetne. Én mindazonáltal tovább is a kegyelmed ratióját magamnak ruminálván, bővebben (nem ?) irok kegyelmednek; mindazonáltal ezen matériában tovább is az ott levő urakkal sub manu discurálván, engemet mindenképen tudósítani ne terheltessék; mert általlítom, hogy a successiót akarják indukálni, tudhassunk azért mi is felelni. Gróf Pálffy Miklós m. p.“ Lesz idő, talán valamelyik közelebbi füzetben, még egyéb adalékokat is közlenem e tárgyról. Mint más tudományokban, úgy a jogban is, párosítani kell a dogmatikát a históriával; azaz nem csak magát a törvényt, hanem ennek, különösebben a közjogi törvénynek hogy mint keletkezését is kell ismernünk. Ezt, gondolom, még azok sem fogják tagadni, kiket 1780-ban Grossingereknek, 1811-ben Gustermannoknak neveztek, s kiket 1864-ben Lustkandloknak hívnak. Szalay László: VI.