A Hon, 1864. május (2. évfolyam, 100-122. szám)

1864-05-01 / 100. szám

PEST, APRIMS30. Politikai szemle, Pest, april 80. (II.) A nap legfontosabb eseménye, miről a távírda már a múlt éjjel tudósí­tott, Fridericia, sőt az egész Jütland kiü­rítése a dánok által. E lépés valószínüleg a dán államtanács határozata következté­ben történt: a távírda ugyanis már 28-áa éjjelről jelenti Kopenhágából, hogy Hee­­germann-Lindencrona tábornok, Jütland főparancsnoka, utasíttatott az ezen tarto­mányból leendő kivonulás iránt. Az észa­ki tengeri dán hajóhad is Heegermann tábornok parancsa alá helyeztetett. Fri­­dericia kiürítése tegnap délben, nagy siet­séggel történt a dánok részéről. 197 ágyút és nagy mennyiségű lőszerkészle­tet hagytak az osztrákoknak. Az erőssé­­séget Tomas és Nostiz tábornokok dan­­dárai szállották meg. A dán helyőrség a lakosság nyilatkozata szerint Fühnen-szi­­getre szállíttatott át. Már most a per alatti területen csak Alsen szigeten van a dánoknak 4000 em­berük. Az „Ind­­berge“ levelezője azt ír­ja Kopenhágából, miként a dánok cso­dálkoznak, hogy a poroszok meg nem tá­madják a maroknyi sereget, mely oly sok ideig sakkban tartotta őket. A dán főhadi­szállás is Fühnen-szigetre tétetett át. Már most csak az a kérdés, hogy mi be­folyása lesz Jütland kiürítésének az ese­mények további folyamára ? Kön­­­nyítni, vagy ellenkezőleg, épen nehezít­­ni fogja-e ezen cselekmény a vilálgos kérdés végleges megoldását ? E kér­dés minden­esetre tágas tért nyit a hoz­­závetésnek, s kétségen kívül lesznek, kik Jütland kiürítését úgy tekintendik, mint eszközt a megoldás elősegítésére , míg mások abban kiszámított cselt fognak látni Ausztria és Poroszország zavarba hozására. Nem merjük állítani, hogy az utóbbi föltevés bír nagyobb valószínű­­séggel, de nem mellőzhetjük megjegyez­ni, miként átalános vélemény szerint sok idő fog abba telni, míg a béke aláiratik a háború-folytató felek között. Míg Jütlandból ily nagy dolgokat je­lent a távirda, Londonból alig hallatszik valami a­felől, mikor remélhető a confe­­rentiának egy második , illetőleg harma­dik ülése, pedig — mint írták — Ausz­tria, Poroszország s Dánország elküldték az utasítást fölhatalmazottaiknak. Hogy a dolgok nem a legjobban állhatnak a con­­ferentiában, már maga azon tény bizonyít­ja, miként maga Grey miniszternek az angol alsóház tegnapi ülésében tett nyi­latkozata szerint is bizonytalan , mikor lesz egy újabb ülés, azon kérdésre pedig épen nem akart felelni, hogy mi az oka a conferencia elnapoltatásának. A kedvezőtlen kilátásokat más oldalról is emlegetik. A többi közt azt írja a „Köln. Zig“-nak egy rendesen jól érte­sülő levelezője, hogy még pár nap előtt nem sok jót reméltek a franczia külügyi minisztériumban a conferentia eredmé­nyétől. Különben a „Kreuzzig“-nak is azt írják Párisból, hogy Napóleon császár nem jó szántából fogadta el a conferentia­­javas­latot, mivel azon meggyőződésben van, miszerint a jog meg nem oldható di­­plomatiai útán, s mivel sértve érzi ma­gát congressus - javaslatának Angolor­szág részéről történt elutasítása miatt. Miután pedig tovább ellen nem állhatott, azáltal tüntette ki igen érthetően a maga állását, hogy „haszontalan gyártmány“­­nak nyilvánítaná londoni követek által a londoni szerződést, s csak később közölte azon véleményét, mely szerint Franczia­ország nem ellenzi ugyan a szerződés kijavítását, de elveivel nem egyezik a dol­gok rendének helyreállításában részt venni, ha annak alapja nem a herczegségeknek va­lamely alakban, de minden esetre szabá­lyosan nyilvánított kivánata. Ez most is a császári kormány nézete. Az átalános szavazás alkalmazásáról még nem volt szó. Francziaországnak a conferentiában foglalt állására nézve jellemző az is, mit a „Patrie“ mond azon hírre vonatkozó­lag, hogy Angol- és Francziaország fegy­vernyugvásra fognák kényszerítni a né­met nagyhatalmakat. „Szükségtelen kimu­tatni, hogy mennyire valószínűtlen ezen föltevés­­— írja a „Patrie.“ Szükséges-e mondani, hogy Francziaország , mely eddig oly bölcsen megóvta cselekvési szabadságát, most lenyűgözné magát, az Angolország által elkövetett hibák jó­vátételére ? Akkor, midőn Francziaország kijelenti, hogy követet küld a conferen­­ciába, nem kötött szerződést Angolország­gal. A császári kormány megigérte a kö­vetküldést a conferentiában­­— de ezen túl nem fog menni.“ A brit lapok szemléje. Hetven milliónyi uj kölcsön. A „Pres­se“ april 29-ei számában a többi közt írja : „Az ausztriai kormány a legközelebbi napokban 70 milliónyi uj kölcsönnel lé­­pend fel, miután a múlt hónapokban fel­vett 40 millió elhelyeztetett. Ebben sem­mi meglepő sincs, mert a Reichsrath tár­gyalásaiból tudjuk, hogy az idei 14 havi pénzügyi év deficitjének fedezésére en­­­nyi szükséges, s egészen mellékes dolog, ha ezen összeg egyszerre vagy két ízben vétethetik fel. Az előbbi 40 millió lotteria­­kölcsön volt, a mostani 70 millió pedig adómentes, öt perczentes ezüsttel kama­tozó és 35 év alatt visszafizetendő köl­­­­csön lesz. Ha Plener úr hiszi, hogy az agip meg fog szűnni, akkor jól teszi, ha a kamatokat előre ezüsttel ígéri fizetni, mert az érintett esetben az ezüst megszerzése nehézséggel nem jár , ma pedig az ily ígéret az illető papír kibocsátási árának javára szolgál. „Más kérdés : helyes-e az ötperczentes kamatláb választása? A „Presse“ előnyt ad ezen nemnek a háromperczentes pa­­pírok fölött, sőt nem bánná, ha etnél magasabb kamat is ígértetnék, csakhogy a kibocsátási árfolyam minél közelebb állhatna az al­párihoz. Az új kölcsön vis­­­szafizetésére nem az amortisatio elve van elfogadva, hanem évenkint visszavásárol­ják a börzén , azonban, ha a papír való­ságos ára név szerinti árát meghaladná, akkor a beváltás sorsolás útján fogna végbe menni. „Úgy látszik, hogy e kölcsön ügyében leginkább a külföldi tőkepénzekre szá­­mítnak, s ez magyarázza meg azon ked­vezményt, hogy e papír szelvényeitől adó nem fog járni. Ezen adómentesség külön­ben nem igen egyez meg az eddigi pénz­ügyi politikával, mely Bruck úr találmá­nyát még tökéletesítette is, sőt megkísér­­lette az egykor ígért adómentességet is mellőzni. Ezen legújabb papír közel ro­konságban álland­ó „nemzeti kölcsön“ kötelezvényeivel, melyeknek kamataiból azonban ma már 7 százalék adó fejében vonatik le. Az amortisatio ígéretet a tő­kepénzes nem nagyra becsüli ugyan, de az árfolyam magasságára nézve előnyös szokott lenni. „A külföld, az amortisatio ígéretét ked­­­vezőleg fogadhatja, mert hallomás szerint több külföldi bankárház lép fel mint ajánl­kozó, s a politikai helyzet épen e pilla­natban kedvezőbb föltételekre mutat ki­látást. „ Valószínű tehát, hogy mint mondani szokták, ezen legújabb pénzügyi operatio is sikerülni fog, s a világ új bizonyítékot nyer, hogy ha Ausztria pénzt keres, kap a hányszor akar. Ezen dicsőséget a „Pres­se“ még nem tartja oly nagynak, mert Ausztria segédforrásait távolról sem tart­ja annyira kimerítettnek, hogy az állam pénzt ne szerezhessen; a kérdés mindig az: minő áron? s mennyivel drágább Ausztriában a kölcsönpénz-szerzés, mint másutt ? Mindamellett volt egy oly pilla­na­t (ezelőtt 5 évvel), a­midőn Ausztria a külföldön kölcsönt nem köthetett, s Bren­tano báró üres kézzel tért meg London­ból. Igaz, hogy akkor a politikai helyzet igen fenyegetett volt, s valószínű, hogy a pénzvásár is e pillanatban kedvezőbb ál­lapotban lehet. — Termé­zetesen — mondja a „Presse“ — ezt nagy részben a belügyi politikában végrehajtott kifej­lődés okozza : „Fájdalom! Igen jól tud­­­­juk, hogy még ezen alkotmányos politi­­­­kai élethez sok minden szükséges volna, s a­mi hiányzik, de már a Reichsrath első­­ évi ellenőrsége is mennyire emelte Ausz­tria hitelét! Azonban az új kölcsön szem­lélete a „Presse“t mégis visszatartóztatja a hymnus-énekléstől az ausztriai pénz­ügyek fölött. Inkább arra figyelmeztet ez minket, hogy a budget 5 millió forint­nyi ezüst kifizetésével ismét terhesebb lesz, s a deficit megszűnésére még sincs kilátás. Nem szükség a pénzügyi palota titkaiba avatva lenni, mégis előre láthat­juk, hogy a jövő években, különösen a banknak fizetendő nagyobb összegek kö­vetkeztében, a deficit ismét előtűnik, s ha­­ Ausztria a világ leggazdagabb népe vol­na is, pedig épen nem az, a deficitet min­dig csak uj kölcsönökkel kénytelenitíet­­nék fedezni. Kölcsönöket valósítani szép dolog egy pénzben szűkölködő financz­­miniszterre nézve, de nem a képzelhető boldogság netovábbja. Kölcsönök kölcsö­nökre tornyosodnak, a külföld követe­lései évenkint szaporodnak ellenünkben: hova vezet ez ? Vajjon az ország megszerezheti-e oly gyorsan vagyona szaporodását, mint a­hogy a kormány ezen kölcsönöket elköl­ti? Ausztria bizonyára nincs e helyzet­ben, legalább nincs e helyzetben a mos­tani nemzetgazdászati politika mellett. Azalatt, hogy az adózók, az államadósság és a nagy budget által sürgetve roham­lé­­pésekkel igyekeznének vagyonilag előha­ladni ; azalatt hogy az államnak utána látnia kellene, hogy az adózó termelési erejét gyarapítsa, gazdászati reformjaink terén mély csend uralkodik, és semmi inger valamely új nagy vállalatokra. Ez mindent elzsibbaszt. Semmi határozottság bennünk : a legyet megszűrjük, s az ele­fántot elnyeljük. Az 1864-ki kölcsön arra figyelmeztet minket , hogy 1865-ben megint másik ujjal találkozunk. Az adós­­ság­csinálás régóta tart, jó volna egyszer már a visszafizetésről is gondolkodni.“ báró Bille, Qnaade és Krieger urak képviselték. Összesen 14-en. A „Morning Post“ tehát hi­básan beszél 13 székről, a szokott malom omen­nel. A legkisebb állam (Dánia) három követet küldött. A teremben közönséges kar nélküli ti­zenhárom szék volt, s csak Russell gróf számára toltak be egy támlás széket, s abban foglalt he­lyet elnöki méltóságában. A szoba olyan mint a Whitehall­ Garden-ben akárhány látható. Egy­szerű, diszités nélküli szoba ; az asztal kerek, s az egyedüli diszités a kis könyvtár a tagok használatára. Áll pedig e könyvtár a következő kötetekből : Hat füzet a „kék-könyv“ ből, egy angol-franczia szótár és a gothai Almanach idei és tavalyi példánya. Összesen tíz kötet. A szám­talan röl­iratok közöl, mely a schleswig-holstei­­ni kérdésben kiadatott, egy sem talált itt he­lyet. De még a herczegségek térképét sem füg­gesztették a falra, holott fel lehet tenni, misze­rint Schleswignek kétfelé osztása, a nemzetiség szerint fog elhatároztatni. Ellenben a mellék do­hányzó szoba a legválasztékosabb kényelemmel van ellátva. E szentélybe aligha fog hatolni Rus­sell 1.,miután a füstöt nem szenvedheti, de an­nál inkább Clarendon, ki nagy dohányos. A conferentia sejthető eredménye iránt megoszla­nak a vélemények. A franczia diplomatia most nagy tisztelettel szól a conferentiáról, melyet előbb „une absurdité“-nek mondott s úgy tesz, mintha a kivánt megoldást várná tőle. Palmer­ston környezete ellenben nagyon alant hangon beszél. Attól tart, hogy majd Poroszország na­gyon sokat követel s az egyéneket illetőleg leg­inkább Beusttól fél, ki azon móddal, mel­lyel Drezdában Murray arral szembe lépett, nagyon imponált.Beust mellett Biegelebent „exceedingly clever diplomatist“ nek (kiválón diplomatának) tartják. Okmányok a dán-német ügyben. A „Kölnische Zig“ a következő ok­mányokat közli, melyek azok számára, kit: a diplomatiai sürgönyöket az ese­ményekkel combinálni tudják, nem je­lentéktelen fölvilágositásokat tartalmaz­nak. I. Sydow jelentése Bismarckhoz. Frankfurt, 1864 ápr. 1. Mart. 29-ki jelentésemben s a 31-hez csatolt utóiratomban megemlékeztem azon kételyekről, melyeket a jelen pillanat politikai helyzetében a febr. 25-ei osztrák-porosz javaslathoz való ragaszkodás előidézhet. Írtam egyszersmind, hogy Kü­beck b. eziránt Bécsben tudakozódott. Rechberg gr. távirati válasza az elnökségi követhez arra szorítkozik, hogy a bécsi kor­mány mind a Kübeck b. és köztem tárgyalt ha­­tárzati javaslat időszerűségét illetőleg, mind a középállamok egy biztosának Schleswigben ki­­neveztetésére vonatkozólag a mi legmagasabb kormányunk határzatát követendő, így nyilatkozott-e Rechberg gr. Berlinben is, a távirat nem mondja. Ha kegyelmességed, re­bus sic stantibus a Wrangel tbnagy és Hake tbk által elért modus vivendit egyelőre kielégítőnek tartaná, s porosz-osztrák polgári biztosok kinevezésétől Holsteinra nézve elállana, az lenne a további kérdés : ez hallgatag történ­jék-e, vagy kapcsolatban Hake tábornok múlt hó 29-ki jelentésével a bizottmányok elé ter­jesztessék ? A holnapi bizottmányi ülés végett bátorkod­tam e távirati kérdést intézni. A londoni conferentia első ülése. A conferentia első ülése végbe ment, s össze­sen két és fél óráig tartott. Jelen voltak Anglia részéről Russell gróf, és lord Clarendon. Fran­­cziaország részéről Latour d’ Auvergne hg. Ausztria részéről: gróf Apponyi és Biegeleben ur. Poroszország részéről: gróf Bernstorff és Bálán ur. A ném­­t szövetség részéröl Beust­ur, Oroszországot Brienow báró és Evers tanácsos, Svédországot Wachtmeister tábornok, Dániát II. Sydow bizalmas jelentése Bis­marckhoz. Frankfurt, 1864. ápr. 2 Rechberg grófnak Kübeck báróhoz intézett előzetes távirati közlésnek, a Károlyi grófhoz intézett s a londoni conferentiára vonatkozó bi­zalmas utasitást illetőleg tegnap másolata is megérkezett. Az elnökségi követ tegnap bizalmasan kö­zölte tartalmát velem. Ami a választandó szö­vetségi nagyhatalmazóttat illeti, mire nézve ke­­gyelmességed mai távirata szerint egyetértés áll fönn Ausztria és Poroszország között, korábbi távirataimra hivatkozom. A 346 sz. magánlevél a készség mellett türelmetlenséget is árul el a szöv. határzatokat i­letőleg Ha lehetséges volna, hogy a kérdéses egyént Pfordten­d hozná indítványba az egye­sült bizottmányoknál, úgy valószínüleg egyhan­gú lenne a bizottmány javaslata. Ausztria javaslatairól a szöv. biztosoknak adandó utasítások tárgyában a következőket jegyzem meg: TARCZA. Magyar tudományos Akadémia. (Ápril 25-iki ülés vége.) Egy névtelen mondja : „Az isten nem csak a világegyetem összességében van benne, hanem egyenkint valamennyi lényben is, mely együtt a világegyetemet alkotja. Csakhogy nem egyen­lőn ismeri magát valamennyiben. A növényben jobban ismeri magát mint a szirtben, az állat­ban jobban mint a növényben, az emberben jobban mint az állatban, az eszes emberben jobban, mint az együgyüben, a lángelmében jobban, mint az eszesben, Sokratesben jobban, mint a lángelmű emberben, Buddában jobban, mint Sokratesben, Krisztusban jobban , mint Buddában.“ E mondatot Renan helyeselve, az istenészet alaptételének hirdeti , s ha Hegel ezt akarta mondani, maga is hegelista kíván lenni. Az eszmélet Renan szerint nem tartozik az ember lényegéhez; az ember igazi lényege — úgymond — az ö istenben v­aló helye, az igaz­ságos fő lény véleménye fekle, a polet, melyet az egyedül igaz, t. i. az isten országabeli világ­ban elfoglal, szó­val a maga része a közeszmé­letből. Ez az erkölcsi lényeg pedig olyannyira legbelső énje az embernek, hogy a nagy embe­rek föláldozz­ák érette testi életöket, megrövi­dítve napjaikat s szükség esetén halált is szen­vedve igazi életükért, mely­­ szerepük az embe­riségben. (A személy tehát merő működéssé, hatássá foszlik.) Renan alapeszméje, az átalános haladás, a mindenség folytonos tökéletesedése, képtelen­ségre vezet, s azon nagy ellenmondás is rejlik benne, miszerint két isten van : egy változó és támadó, mely a világgal s világ által fejlődik ; meg egy változatlan, világon túli, mely eszmény létére a valódi léttel ellentétbe van helyezve, s hogy őszintén kimondjuk , csak képzelet­ben él. Greguss nézete szerint a világegyetemet ész­szerűen a tökéletesség, nem pedig a tökéletese­dés képének kell tekinteni. Ha a világegyetemet nem a tökéletesség, ha­nem csak a tökéletesedés képének tekintjük s a haladás eszméjét az összes mindenségre alkal­mazzuk, ezzel azt mondjuk, hogy a mindenség addig halad, addig tökéletesedik, míg végre a legtökéletesebb lesz belőle: az isten. E szerint a mindenség egy készülő isten, ki azonban most még nem készült el, tehát most még nincs is­ten : ime az atheismus. Ha pedig majdan elké­szül, nem lesz egyéb, mint a tökéletessé vált mindenség: ime a pantheismus. Újabb bizony­ság arra, hogy a pantheismus csak az atheis­­musnak bizonyos módja. S még egy képtelenség. A mindenség nem halad közvetlenül mint egész, hanem részei ál­tal. Mivel részei haladnak, halad maga is. Lás­suk e részeket, ez egyéneket. Kezdődnek, fej­lődnek, hanyatlanak, elvesznek. Ezt Renan ma­ga is állítja: megjegyzi például magáról a föld­ről, hogy valamikor el fog enyészni, mikép min­den egyes lénye is elenyészik. De ha valamely egésznek minden egyes része lassankint elpusz­tul, nem ugyanazon sors várja-e magát az egé­szet is ? Hiszen az egész csak részeiből áll, s ezek elenyészvén, magának is el kell enyészni. Mi tehát voltakép a folytonos haladás gon­dolata? A kezdődés, fejlődés, majd a hanyatlás, végül az elveszés gondolata. És így átalános haladás nem egyéb, mint átalános pusztulás. Ez átalános pusztulás, az igaz, néhány decillió év múlva következik be, de valamint a legparányibb mennyiség is roppant nagyság a semmihez, úgy a leghosszabb tartam viszont semmi az örökké­valósághoz képest. Az átalános haladás eszméje kizárja az örökkévalóság, tehát ki az isten esz­méjét, s a­mint látjuk, a semmihez vezet. Az értekező ezután még Renan azon nézetét is czáfolván, mintha az eszme a valóság ellen­téte volna, s mintha az eszméletet nem illetné meg a lét, bővebben kifejti, hogy a haladás a világ (szellemi) egyéneit illeti, miből töb­bek közt ez egyének halhatatlanságát is kö­vetkezteti. A fejlődésnek, haladásnak csak úgy van értelme — úgymond — ha a fejlődő, hala­dó lények — változásaik s alakulásaik közben — mindig ugyanazok, mindig ők maradnak. A változásban kell valami változatlannak lenni; az őségnek; ez az őség a fejlődés magasabb fo­kán, az eszmélet világában, énséggé világoso­dik. Az én tehát halhatlan, s az ént kell kifej­teni s minden haladás az ént illeti. A fő jelszó az egyéniség; ennek érvényesíté­sére törekszik nemcsak a felvilágosodott tudo­mány, hanem a társadalom is ösztönszerűleg, midőn az államokat az állam központosító ha­talma alól felszabadítandó, az országok polgárait minél több egyéni szabadság által igyekszik boldogítani. Mindent összefoglalva: a haladás az egyénisé­geket illeti, s abban áll, hogy erejök, felsőbb fo­kon lelkök, eszméletük, szóval szellemük mind fokozódjék, mind teljesebb legyen, mindinkább közeledjék azon egyetlen egyéniséghez, mely túl van minden haladáson, de a mely felé irányul minden haladás: a mindenség öntudatos gon­dolájához. Henszlman Imre a konstantinápolyi szerélyi könyvtárból tudomásra jutott kötetek jegyzékét, Toldy Ferencz r. tag pedig az archaeologia bi­zottságnak a Corvina maradványaira vonatkozó nyilatkozatát olvasá föl. Az archaeologiai bizottság indítványozza: mondjon az akadémia köszönetet a magyar kor­mán­­yférfiaknak ez ügyben tanúsított buzgósá­­gukért, s jelentse ki, hogy kész az ügy előmoz­­dításához, habár anyagilag, pénzzel nem teheti, de szellemileg hozzájárulni Az akadémia a bi­zottság véleményét magáévá tevén, ez értelem­ben fog felső helyre fölterjesztés intéztetni. Nagy Iván 1. tag bemutatja Szon­tag­h­­ Dániel ur ajándékát az akadémia könyvtára­i számára : a trencséni várak történetét K­e­r­e­­­­k­e­s Jánostól, ki azt a még nagyot,bára isme­retlen Illésházy-féle levéltár okmányai alapján dolgozta ki. Tudósítja egyszersmind Szontagh Dániel ur megbízásából az akadémiát, hogy az Illésházyak gazdag és nagybecsű levelezése, melyet eddig a családi levéltár mellett külön őriztek, s mely még úgyszólván, épen nincs ki­aknázva, teljesen és ingyen átengedtetnék az akadémiának, ha ez erre, a mostani tulajdono­sokat, herczeg Batthyányi Fülöp, gróf Batthyá­nyi Antal és b. Sina György urakat fölkérné. — Az utolsó Illésházy a családi levéltár egy részét különben is a hazának szánta. — Az akadémia köszönetét mondva S­z­o­n­­tagh Dániel ur ajándékáért, a nevezett levele­zés megszerzése végetti lépések megtételére másodelnökét, b. Eötvös Józsefet kéri föl, ki is ez ügyben eljárni ígérkezik. Pásztori Endre ur újabb küldeménye Filip­­popoliszból a levéltárba tétetik át. Az ülés összes üléssé alakulván, a titoknok Kazinczy Gábor 1. tag gyászos elhunytát említi föl, s úgy vélekedik, hogy a jeles férfi emléke megüléséről jó eleve kellene gondoskodni, vala­mint a legközelebbi közgyűlés tárgyairól is, mi­re nézve azt hiszi, azon bizottságot lehetne meg­bízni, mely a múlt közgyűlés sorát állapította meg. Az indítvány elfogadtatik. Következnek a titoknoki jelentések beérke­zett munkákról, levelekről, adományokról, a két német nagyhatalom követeivel a recipro­citás feltevése mellett természetes, s ez valószí­nüleg ellentmondás nélkül lesz keresztülvi­hető. 2) A dán monarchia integritásának az utasí­tásban, az ennél elkerülhetlen ellenmondás mi­att nem tartom tanácsosnak. Épen oly kevéssé a választott bírói ítéletre utalást, miután az ad­­hoc illetékes tekintély iránt még nincsen meg­egyezés. 3) Holstein és Schleswig hűségek közös kép­viseletére nagyon hajlandók lesznek törekedni, valamint a schleswig-holsteini indigenatusra is, de ezen kitétel s a dán monarchia határai közt aligha lesz az utasításba fölvehető. 4) Rendsburgnak szövetségi várrá tételét szükségesnek tartom, hogy amellett­­ Kiel és ki­kötője, ha lehet, Fridrichsorttal együtt, feledé­­kenységbe ne jusson, nagyon kívánnám. Ez értékes biztosítékot adna, s a német érdekeknek lényeges szolgálatot tenne. III. Bismarck utasítása Sydowhoz. Berlin, ápr. 3. Küldöm kegyelmességednek Rechberg grnak Károlyi grófhoz intézett sürgönye másolatát, melyet, mint kegyelmességed irta, Kubesk bá­rónak is megküldetett. Ez bevezetőleg a szövetség által kinevezendő meghatalmazott személyiségével foglalkozi erre Rechberg gr. Beust szász minisztert tar legalkalmasabbnak. Ezzel a bécsi kormány­­ megelőzte a mi nézetünket s kegyelmes utak u­tazik, hogy kétséget se hagyjon s iránt, miszerint Beust megválasztatását szt veszszük, noha jobb, ha a javaslatot nem tria és Poroszország követei teszik. Egye Pfordten ellen sem lett volna kifogásunk, többség ezt kivárja. Rechberg gr. sürgönyeinek másik rész meghatalmazottnak adandó utasításokkal­lalkozik. E részben is a Rechberg javaslata foglalt három pontra nézve szintén csak meg­egyezésemet nyilvánithatom. Az első pont tá­mogatására — a meghatalmazottak előleges tanácskozása — azon utasítás szolgálhat, me­lyet a német kormányoknak a külfölddel szem­ben közös érdekeiről irt mart. 30-ki sürgönyöm­ben olvasott kegyelmességed. A második pon­tot is Rechberg gróffal együtt alkalmas eszköz­nek tartjuk arra nézve, hogy a szövetség állás*­pontja megóvása mellett a konferenciára mehes­sen anélkül, hogy Poroszország vagy Ausztria állása koczkáztatva lenne vagy különös nyilat­kozatokra kényszeríttetnének. A harmadik pontra nézve, különösen kijelentendőnek tart­juk, hogy Rendsburg szövetségi erősséggé le­gyen, míg Schleswignek a szövetséghez csatol­­tatása fölött tovább kell még tanácskoznunk Rechberg gróffal, s ezt még az utasításba fölve­­hetőnek nem gondoljuk. Az utasítás magvaul ez veendő : a legszélesebb mérvben működjék a hűségek önállósítása mellett s azok jogait és érdekeit minden oldalról védje, erre lehetőleg minden biztosítást megszerezzen anélkül, hogy ezek elérésére az utat szorosan meghatároznánk számára. Hisszük, így meg lesz az egyesség az utasí­tásra nézve. Az utasítás fölötti tanácskozás s az a fölötti megegyezés nem lehet előleges feltétele a con­ferenciára szóló meghívás el vagy nem fogadá­sának a szövetség által. Ha a bizottmányban 5 szavazat 3 ellen az el­ogadás mellett van, ez elég, hogy a javaslat előterjesztessék. Az An­­golország iránti tekintet és az általa kitűzött határidő úgy­is siettetését igénylik a hossza­dalmas szöv. tárgyalásnak. Nem tesz semmit, ha a bizottmányok az elfogadási javaslattal egyidejűleg a kinevezendő egyént is indítványba hozzák, az ennek adandó utasítások iránti ja­vaslatot jövőre hagyva fön. Bajorországra an­nál kevésbé kell tekintettel lennünk, miután ön jelenti, hogy ez Rechberg javaslataiba sem egyez, de különben, ha részünkön a többség, megegyezésére nincsen is szükségünk. Ezek után kegyelmességed Kübeck báróval egyetértve megteheti a további lépéseket. IV. Bismarck sürgönye Werther b. bécsi porosz követhez. Berlin, april 3. Már tegnap közöltem kegyelmességeddal Rechberg grófnak m. b. 30-ki Károlyi gróf által levem bizalmasan közölt sürgönyét, mely a szö­vetség képviseletét tárgyalja az Angolország ja­vasolta conferentián és a szöv. meghatalmazó it­­nak adandó utasításokat. Megmondtam a cs. követnek, hogy a benne foglalt három utasítási Kisfaludy-társaság­ A Kisfaludy-társaságnak e hó 28-ikán tartott havi ülésében jelentés tétetvén a magyar Shaks­­peare - kiadás első kötetének megjelentéről, a társaság, mind a költő háromszázados szü­letésének méltóbb megünneplése, mind pe­dig a vállalat sikerest) előmozdítása szem­pontjából, elhatározd, hogy a sh­akspearei színm­űveket , melyek már bírálaton ke­resztülmentek, vagy azon közelebbről keresztül­­mentek — a történeti sorban közrebocsátandó angol történeti színművek kivételével még­­ ez idén mind kiadja, még pedig úgy, hogy a leg­közelebb megjelenendő II. kötet „Julius Cae­sarát Vö­rö­s­ma­r­ty­tó­l s a „Teli regét“ Szász Károly­tól, a Il­dik kötet (a még bírálat alá nem került) „Macbeth“-et Szász Károlytól s a „Velenczei Kalmár“-t. Ács Zsigmondtól, a lV-dik kötet „Coriolant“ Petőfi Sándortól s „Titus Andronicust“ Lévay Józseftől, az V-dik kötet „Leart“ Vörösmarty­tó­l s a Tóth Lőrincz által megígért „A­hogy tetszik“-et foglalja magában. Ezen ülésben állapíttatott meg a hazai kö­zönséghez intézendő felhívás az újabb 186VB- diki hároméves pártolói folyam ügyében. E fel­hívást az igazgató legközelebb közrebocsátja. Greguss Gyula beküldevén Camoens „Luziádá“-jának fordításából a még hátrama­radt 8—10-dik éneket, a fordítás ezen része, mel­lyel a mű­ be van fejezve, bírálat alá bo­csáttatott. A társaság könyvtárát gyarapitották : Vik­tor­in József ur az általa szerkesztett s kia­­dott „L­ pa“ harmadik évfolyamával, a „Matica Srbska“ Moszkovija 1 őskölteménynyel J­a­k­­szim Novicstól s a „Szerb évkönyvek“ 1863 diki folyamának első­ kötetével Had­­zics Antaltól; végre Noseda­ur könyvnyomdász az Arany János „Buda haláláéra vonatkozó „Bírálat“ czimű kiad­ván­nyal. A csütörtöki nap s a délelőtt sokaknak a ta­gok közül alkalmatlan lévén a gyűlésben való megjelenésre, határozottá jön, hogy a Kisfaludi társaság ezentúl nem csütörtökön és délelőtt, hanem szerdán (t. i. minden hó utolsó szerdáján) és pedig délutáni 5 órakor fogja tartani havi ülését. Kelt Pesten ápril 30-dikán 1864. Gre­guss Ágost, titkár.

Next