A Hon, 1864. október (2. évfolyam, 224-249. szám)

1864-10-09 / 231. szám

PEST, OCTOBER 8. Politikai szemle. (II.) A végzetes alternativa: congressus vagy háború! ismét fölmerült Páris poli­ticai köreiben. A császár — mint mond­ják — belefáradt a beteges jellegű hely­zetbe, a dolgok bizonytalan s Európa erejét fölemésztő veszélyes állapotába. Az idő el­érkezett, hogy e helyzetnek vége legyen. A nemzetközi és személyes alkudozások mos­tantól kezdve ernyedetlen tevékenységgel foly­tattatnak, s a jövő évben vagy összeül­nek az általános békecongressus bírái vagy megkezdődik az európai harcz és háború. A sept. 15-ki egyezmény az első lépés a megoldásra. Ez év vége és 1865 téli hó­napjai az alkudozásoknak lesznek szen­telve. A hatalmak tavaszig végezhetnek. Ez okból nem kell csodálkozni, ha né­hány nap óta ismét azok szájából le­het hallani a congressus felől , kik azt az utóbbi időben elfelejtették. A franczia diplomatia soha sem volt oly tevékeny , mint jelenleg. Drouyn de Lhuys nyakrafőve dolgozik. Nincs nap, hogy sürgönyöket ne küldene a franczia követekhez. Feltűnő, hogy e pillanatban élénk a közlekedés Páris és London között is, pedig nincs valami fenforgó tárgy, a­mi miatt ezen sürgős levelezés szüksé­ges volna. Ezen levelezés bécsi tudósítás szerint azon czélból történik, mivel Na­poleon császár fürkészni akarja, mennyi­re hajlandók Londonban az olasz kér­dést congressusban oldani meg, a sept. 15-diki egyezmény alapján. A válasz — mint állítják — nem kedvezőlenül ütött ki a congressus mellett. De mint véle­kednek a többi nagy­hatalmak az újabban fölmerült eszme felől ? bizonyost még nem mondhatni. Biaritzban, hol nemcsak Bismarck úr, hanem több orosz diplomata is fürödni fog, találnak módot és esz­közt annak létesítésére, ha a czél csak­ugyan a congressus létrehozatala. Addig is, míg a congressus tárgyában megkezdendő alkudozásokról határozot­tabb híreket közölhetnénk, nem lehet mellőznünk, hogy a pápai kormány, mely az olasz kérdés megoldásában egyik fő érdeklett fél, még mind e mai napig sem mutat semmi hajlandóságot — őszinte sajnálatunkra — a békés ki­egyenlítés iránt. Azon diplomatiai leve­lezés legalább, melyet a pápai kormány a sept. 15-ki egyezmény tárgyában meg­kezdett, azt mutatja, hogy a Vatican a végletekre is készen áll. Azon válasz-sür­göny, melyet Antonelli bíbornok Chigi párisi nunciushoz intéz bizonyítványa elhatározásának. Ezen okmány tartalmát a conservativ „Neue Preuss. Zig“ (Keresztes lap) a következőkben közli : A sürgöny legelébb is a fölött panaszkodik, hogy a császári kormány teljes bizonytalanság­ban hagyta a pápai széket oly egyezmény iránt, a­mely leginkább őt illeti. A bíbor­nok megmarad a mellett, hogy a pápa, mint fejedelem, a római franczia helyőr­séget szabad akarata szerint cserélheti föl idegen hataloméval, minden időben, miután azon kis katonai erő, melyet meg­­raboltatása után tarthat, nem elégséges függetlenségének megvédésért. A pápa nem kételkedik a rómaiak ragaszkodásá­ban, valamint nem kételkedett a Piemont által elrabolt tartományok lakosainak r­a­­gaszkodásában ; teljesen meg van győződ­ve, hogy a subalpini kormány (Piemont) ha lemondana is a nyílt támadásról, azért nem hagyna föl azon illegális háborúval, melyet akkor folytatott a pápa ellen, midőn még birtokában volt államainak, s a melyet még erélyesebben megkezd, ha a római szék megfosztatik azon zászlótól, mely őt a franczia becsület védelme alá helyezte, ő Szentsége ennélfogva nem lát egyebet a jelen egyezményben, mint biztosítékot a forradalomra nézve, melyet Piemont rendezni nem késend. Ha tovább fog foly­­tattatni a pápa háborgattatása souverain jogai gyakorlásában, ha elvitázzák tőle a jogot , hogy védelmezhesse magát, mint jónak és alkalmasnak véli , kény­szerévé láthatja magát az erőszak­kal való ily vis­szaélés ellen tiltakozni, s oly magatartást venni, melyet kötelességei mint pápának és fejedelemnek elibe tűznek. Ez Antonelli bíbornok válasz-sürgö­nyének tartalma, a­melyben,mint látható, ki van jelölve a pápai kormány teendője bizonyos eshetőségekre. A pápa­i kor­­­­mány nemcsak protestálni fog, ha­nem a cselekvés terére lép. Mai tudósítások szerint nagyobb hie­delemre talál, mint eddig, azon hít, hogy Ausztria utolsó pillanatban kar­dot fog húzni Róma mellett. Antonelli bí­bornok válasz-sürgönyéből is ezt magya­rázzák ki. De Ausztria actiója csak akkor következhetik be, ha a francziák kivo­nulása megkezdődött, s ha a congres­sus végett folytatott alkudozások meghiú­sulnának. Berlini levelezőnk bizonyosnak tekinti III. Napoleon császár és II. Sándor czár találkozását. (Lásd levelezőnk érdekes levelét alább. Szerk.) A „P. Lloyd“ bécsi levelezője pedig „legjobb forrásból“ akar­ja tudni, hogy ezen találkozás nem fog végbemenni. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza. TÁRCZA. Magyar Tudományos Akadémia. A két havi szünidő után okt. 3-án tartotta meg a mathematikai és természettu­dományi osztály az első heti ülést É­r­k­ö­v­y Adolf székfoglaló értekezést t­artott: „Az erdőkről, mint esőtényezőkről a síkföldön, melyet közérdekénél fogva alább egész terjedelmében közlünk. Ezt követte Frivaldszky Imre rendes tag értekezése „Adatok Magyarország Faunájához“ czim alatt. Értekező különös figyelmet fordít az állatok földrajzi elterjedésére s hazánk saját és ritkább állatfajaira. Csengery Antal helyettes titoknok bemu­tatja Peczval Ottó „Felső mennyiségtana“ első részét,mely Sztoczek József és V­é­s­z Ár­min bírálata alá bocsáttatott; bemutatja Tor­­nay, Veszelovszky és Héja meteoroló­giai észleleteit s jelenti, hogy P­a­p­p Ignácz úr­tól ismét érkezett be, akadémiai tag bemutatá­sa nélkül, egy munka, minek folytán megírta neki, hogy munkáját akadémiai tag által mutat­­tassa be. Fölolvasá továbbá G­r­e­g­u­s­s Ágost hivata­los jelentését a szatmári Kölcsey-ü­nnepélyről, melyben, Fr­e­g­l­e­r Sándor külső lev. taggal együtt, mint az akadémia képviselője résztvett, benyújtván egyszersmind a szobor leleplezése alkalmával elmondott s a szatmáriak által ki­nyomatott beszédét. Befejezésül a pénztárnok a szünidő alatt az Akadémia részére befolyt adományokról tesz jelentést. Szaporodott az Akadémia tőkéje gr- Dessewffy Kálmán 1000 pengőforintos ur­béri kötvényével s Szilágyi István pesti polgár 2000 forintnyi hagyományával. Az akadémia palotájára adakoztak pedig: ugyancsak gr. Dessewffy Kálmán 1000 pftot urb. kötvényben, Königswarter bankár 500 pftot urb. kötvényben, Z­s­e­d­é­n­y­i Eduard A bécsi lapok szemléje. Két igen tanulságos czikk. Érdekes tanulmány, visgálni, minő ke­délyhangulatba ejti a mai politikai hely­zet a bécsi centralista lapirodalmat ? Míg az „Ost. D. Post“, mint komoly párt­emberhez illik, elborul a kétes jövő szem­léletében, addig a „Botschafter“, az ultra­centralista tábor ezen felpántlikázott száj­hőse, a rekedtségig kiált, hogy nem­ azért sem, ha mindjárt a félvilág is összedől. I. Az „O­s­t. D. P­o­s­t­o­c t. 7-ki számában ezen czim alatt: „A hangulat“, a többi közt olvas­suk: „Szomorú kimondani, de igaz : a népet a balsejtelem érzete vette uralma alá. Mit használ e tapasztalásunkat el­hallgatni. Eléggé előtűnik magától is. Az önbizalom a monarchia azon részében, mely az alkotmányt örömmel fogadta, s abban bajainak gyógyszerét látta, kezd hanyatlani és szétolvadni. Nem mintha az államférfiak becsületességében kétked­nének , hanem a hit, hogy ezen férfiak a helyzet követelményeinek megfelelni ké­pesek, mindinkább elenyészik. Oly állam­ban, melynek legjobb ereje külügyi poli­tikája által fölemésztetik, mely ma jobb, holnap baloldali szomszédjától fenyeget­­tetik, mindenekelőtt szükség, hogy az ügyek vezetése erős kezekben legyen. Mihelyt e fölött kétség támad, előtűnik az aggodalom a jövő iránt, a vállalkozási szellem az ipar terén ellankad, a keres­kedelmi viszonyok gyérülnek, a tőkepénz elfut, mert senki sem mert hosszú időre szóló vállalatokba bocsátkozni. A pessi­misták, minők minden államban vannak, s Ausztriában a nemzetiségek súrlódása folytán, még nagyobb is a contingens e fajtából, fölemelik szavukat és jóslataik­kal rémítgetik a népet. A mindent fekete színben látás ragályos betegséggé lesz. „És mégis eddig semmi sem történt, a­mi ezen szomorú sejtelmeket igazolhatná. A helyzet belől olyan, mint két év előtt volt. Kívül ellenség még nem merészke­dett a határok felé közeledni. Azonban Erdélyt kivéve, az állam egységére néz­ve elhatározó lépések nem történtek: a kereskedelmi téren a német államok a po­rosz győzelmes zászló alá gyülekeztek; alá van írva a vámegylet, mely Ausztria for­galmát Németországból kizárja. „Észre lehet venni, hogy az európai államok, Kissingen és Karlsbad daczára, barátságos hajlamaikat Francziaország irányában mindennemű demonstrátiók ál­tal sietnek bebizonyítani, hogy ezen ál­lamok igyekeznek a politikában szabad kézzel bírni, úgy hogy Ausztria nem tud­hatja,mily arányban számíthat rájuk a ve­szély óráiban. Azon észrevétel, hogy ma Bismarck urat képzelik az osztrák-po­rosz „szövetség“ fő támaszának, holott ezen államférfi korábban a leg­ellenségesebb modorban lépett fel Ausz­tria irányában; azon körülmény, hogy ezen „bizalmat érdemlő ál­lamférfi,“ most, a­midőn fontos kül­ügyi viszály van készülőben, Francziaor­­szágba siet, s ott komplimentirozik ; a ta­pasztalás, hogy míg Poroszország és Fran­cziaország így közeledik egymáshoz, ad­dig Ausztria és Francziaország között az ür tágul, s Poroszország épen nem mutat kedvet annak betöltésére; azon meggyő­ződés, hogy a franczia olasz szerződés a béke vagy háború sorsát foglalja magá­ban, a­mint ezt ügyesen, vagy ellenkező­leg a hagyományos politika utján fogják fel : mindez mint szorongató abroncs ne­hezül a kebleken, s busitja az igaz szívü ausztriai patriótákat. „A­ki nem hiszi, hogy mindez igaz, ám figyeljen, mit beszél a nép, s tapaszta­­landja, miszerint nemhogy túloztunk vol­na a festésben, de még inkább dicseked­hetünk mérsékletünkkel. II. A „Botschafter“ peremto­­rius hangon írt czikkének t­a­r­­talma így hangzik : „Azon pillanatban, a midőn Ausztria külső veszélyektől környezve látszik , hangok emelkednek, azon tanácsot adván, hogy a kormány engedményeket adjon Magyarországnak. Ezek szerint, ha nagy az áradat a külföld felől, az összes mo­narchiát Magyarország­ kedvéért zátony­ra kell juttatni. „Nem akarjuk kevésre becsülni e ta­nács netaláni jó szándékát , a­mennyiben ezek szerint az egész bírod­­lmát egyesí­teni kellene arra, hogy a vés­szel dac­ol­­hasson. Azonban e tanács összezavarja az állandó politikát a változóval. Az erők egyesítése, tisztes kiegyenlítés mel­lett, kívánatos. Schmerling úr is e czélra törekszik, erre vezető eszközei a pártok­nak nem is tetszenek. De nem lehet ér­teni : mért kellene a külügyi helyzet vál­tozásakor, mindjárt a „jól meggon­dolt“ belügyi politikát is megváltoztat­ni ? Halmozzuk el a magyarokat enged­ményekkel, s azt higyjük, hogy ez által a birodalom rejlő védelmi ereje mind nap­fényre kerül? A kiegyenlítés csak nagy küzdelmek és súrlódások u­t­á­n l­é­t­e­s i­t­h­e­t (5, s a­m­i­d­ő­n a k­ü­l­­föld ellenében kell erőt gyűjte­ni, a belső küzdelem megindítá­sa nem czélszerű .Maradjunk tehát az állandó poli­tika mellett, ennek pedig vezércsillaga a (febr.) alkotmány. Ennek határain belül több vagy kevesebb concessiot adha­tunk. Mi nem hallgatunk a Szajna mel­letti nyers beszédre, mely minket fenyegetni akar, s azért nem engedjük a magyaroknak hogy államot képezzenek az államban, a­mit ők ugyancsak auto­nómiának szoktak nevezni. De nem is hallgatunk a béke-igéretekre, hogy köve­teléseink mértékét a magyarok áldozat­képessége irányában, ezekhez alkalmaz­zuk. Jó és rosz időkben ugyanan­­­n­y­i­t követelünk a magyaroktól, és minő helyzetbe sülyedne le azon kor­mány, mely az idők változása szerint ke­reskedést űzne a magyarokkal! „Ha állandó politikát követünk : hiába hivatkozunk az ideig-óráig aggasztó hely­zetre. Ám reméljenek a magyarok közül némelyek, az idők mivoltához képest töb­bet vagy kevesebbet : B­é­csb­en ily fluctuatiók nem léteznek. Mert ha a personal­unio a birodalom hatalmi ál­lásával megegyeztethető volna, megadta volna a kormány ezt 1861-ben,s nem várt volna a külföldi események sürgetésére. De miután ez nem így van, az olasz­­franczia egyezmény épen a leg­­kevésbbé idézheti elő, hogy a bel­­ügyekben a nézetek módosuljanak. A per­sonai unió akkor lankasztaná el a biroda­lom erejét, a­midőn erre legnagyobb szüksége volna. „Figyelni az eseményekre, azokat túl nem becsülni, de figyelem nélkül sem hagyni, s mindig törekedni a monarchia egységére az alkotmányos alapokon. Ez azon politika, melyet a kormány, a leg­újabb eseményekkel szemben, követend. És bárminő fordulatot vegye­nek az események,ezen politika nem szenvedhet változást, mert önmagában találja fel egyensúlyát. Ha a kormánynak épen most bátorsága van a hadserget redukálni, nem fog félni az oly concessiók megtagadásától, melyeknek megadása az eddigi művet halomra hány­ná. Hiába spekulálnak a kormány ijedt­ségére. Efféle gyenge ok gyenge kormány ellen alkalmazható, hanem oly próbált és erős kormány előtt, mint Schmerling úr minisztériuma, az ily speculatio nyom nélkül enyészik el.* — A „N. fr. Presse“ az erdélyi újabb reichsrath választások­ról írja: A „Gen. Corr.“-ből értesülünk, hogy miután a freichsrath- választások módjáról szóló törvényjavaslat szentesít­­tetett, az erdélyi országgyűlés legköze­lebb újabb reichsrath- választásokba bo­csátkozik. — E szerint —­ megjegyzi a „N. freie Presse“ — az erdélyi gyűlés, daczára provisorius jellemének, ismét reichsrathokat választand. Az újabb reichs­­rathokat tehát megint oly testület válasz­tanda, mely mint Cons­ti­pp­ante volt összehiva, s reichsrathjai ismét határ­ozat­­lan időre szóló megbízással leendnek fel­ruházva, miután az országgyűlés határ­ideje sem bizonyos (s a kezdetben alkal­mazott választási rendszabály csak azon „egy esetre“ volt kibocsátva). A „N. fr. Presse“ nem képes sejteni, mit akarnak tulajdonkép elérni az ily fél rendszabá­lyokkal.“ Berlin,­ oct. 6. ” (Eredeti levél.) Sándor czár ös­­­szejövetele Napóleonnal ki van csinálva. Nagyon jó forrásból vett értesülés sze­rint Sándor­czár Nizzába kísérendi nejét és Lyonban találkozik Napóleonnal. Meg­lehet, hogy a megállapított terv még válto­zás alá esik, az összejövetelen azonban már nem lehet kételkedni; maga az egy­­­szerű udvariasság igényli. Jelentőségét azonban tagadni vagy puszta udvarias­ságra redukálni még­sem lehet. A két fe­jedelemnek franczia földön találkozása mindenesetre annak jeléül tekintendő, hogy a két állam kölcsönös állása nem lehet a régi merev többé .Azon bensőség­­ről azonban, mely a szerencsétlen len­gyel fölkelés előtt fenállott, most szó sin­csen s nem is lesz egyhamar. Oroszország, mely Kissingenben föntartotta magának a cselekvési szabadságot, Francziaország­­gal szemben sem fogja magát semmire kötelezni. Szerencsés sakkvonás volt Na­póleontól, hogy az európai kérdések egész súlyát az olasz ügyre fektette, s igy az öt elszigetelő szövetséget megsemmisítette. Mert a nélkül, hogy sz. szövetséget kö­töttek volna, abban megegyeztek, hogy a császár minden lépését bizalmatlansággal követik s minden javaslatát vis­zautasít­­ják. Olaszországban Oroszországnak sem­mi érdeke nincs veszélyeztetve s Fran­­cziaország nagyobbodása sem rázná át passivitásából ezen a téren. — Minden, mi a pápa világi hatalmát megtöri, vagy gyengíti, csak kívánatos lehet az orosz kormánynak. — Rómáhozi viszo­nyai soha sem voltak roszabbak, mint most, és a katholikus egyház új szer­vezése Oroszországban az ultramontano­­kat aligha elégitendi ki; reményük hiú, ha azt hiszik, hogy concordatum van ki­látásban, mely a V­atican viszonyait job­bakká tegye az orosz udvarhoz, miként nem régen hire­ztelgették. Az egységes Olaszország épen oly kevéssé talál ellen­kezésre Orosz-, mint Angolországnál, és merem mondani — Poroszországnál. Na­póleon politikájának tehát e téren nem kell attól tartania, hogy az egységes Eu­rópa ellenkezzék vele, legalább addig nem, míg nagyobb mérvek nem támad­nak s az érdekek újabb összeütközése újabb combinatiókat nem igényel. Minő állást foglal el majd Ausztria ez uj szakában az eseményeknek, nem látszik még megállapitottnak. Bécsből igen jól értesült férfiútól tudom, hogy a miniszté­riumban az olasz kérdésre nézve nagy a véleménykülönbség, s hogy még minisz­terválság is lehet belőle. A bécsi szabad­elvű lapokból ítélve, Rechberg gróf alig­ha találand támogatást a közvélemény­­ben. A bécsi collegák mindenesetre job­ban ismerhetik kormányuk szándékát, mint én. A császár megérkezése minden bizon­­nyal megérleli majd a határozatot, váljon az osztrák kormány, mint a züri­chi szerződés elporlódásakor, figyelembe sem veendi-e a September 15-ei egyez­ményt, vagy további alkudozásokba bo­csátkozik, melyek Olaszország elismer­tetését vagy a Párissali viszony meg­­hidegülését vonhatja maga után. Ezek, értesítőim szerint ama lényeges eltérési pontok, melyek i­ránt a bécsi kormány eddig nincs még egy akaraton. 500 ftot, gr. Trautmannsdorf Ferdinánd 2000 ftot, gr. E­s­z­t­e­r­h­á­z­y Miklós 1000 ftot és 2000 pftot urb. kötvényben, gr. Eszter­­h­á­z­y Móricz 4000 ftot. Olasz ügyek. ) Az olasz-franczia egyezménynek Rómában fogadtatásáról nagyon eltérő Az erdők , mint esőzési tényezők a sík földön. (Érkövy Adolf székfoglaló beszéde a Magyar Tud. Akadémia oct. 3-ki ülésében.) Tekintélyes régi s korunkbeli természetvizs­gálók komolyan állították, hogy a tenyészet nélküli Sahara kietlen sivárságát az erdők pusztítása okozta, s legújabban is majdnem min­den klímás esély az erdőkkel hozatik szoros kapcsolatba. Nem lehet tagadni, hogy az erdők iránti elő­szeretet minden időben nem csak megbocsát­ható, sőt szükséges lett volna. Vajmi sok vízmosásos terméketlen térrel vol­na most kevesebb, s az annyira nagy jelentő­ségű hegyi erdők most is ott pompáznának az ez idő szerint tar ormokon, honnét a roszul ér­telmezett közmondás , miszerint erdőnek fejsze a b­i­k­á­j­a, eszeveszetten rombolta el e kincses fatelepeket. Minthogy az erdők a maguk helyén és bizo­nyos czélokra nézve csakugyan pótolhatlan ténye­zők, néhol méltán indokolható cultus tárgyaivá lőnek, de e kegyelet legutóbb annyira ment, hogy meg nem különböztetve heves és mérsé­kelt égövet, hegyet és síkságot, az erdők áldá­sos jótékonysága feltétlenül hirdettetik, sőt a hegyi rengetegek széltörő s csapadékképző ha­tálya a lapályföldi ligetekre, berkekre és sze­gélyekre is átruháztatik Ez a szélsőségek érintkezése. Itt a tudomány van hivatva közvetítőleg köz­benjárni, jelesül kimutatván a „bizonyos hatá­rokat“ a faápoló előszeretet fogamzását előse­­gitni, illetőleg a kártékony farombolás és erdő­­pusztítás meggátlására szükséges intézkedé­sekben a törvényhozást részrehajlatlanul tájé­kozni. Midőn e század elején Cadet de Veaux a francziákat az erdők esőnemző képességére figyelmeztette, hazánkfiait ugyanakkor Hont­­vármegye főorvosa Lübeck Károly buzdította hirlapilag az Alföldön eszközlendő faülteté­sekre, még­pedig az aszályosság enyhítése végett. Lübecknek, mint túlnyomóan gazdasági tar­talmú folyóirat szerkesztőjének, kétségen kivül szemei előtt lebegtek még az alig átélt 1790, 1794, 1795, 1797 és 1800-ik száraz esztendők, mikor az alföldön négyszög mértföldnyi tereken sem lehetett zöld fűszálat látni a kora tavaszon már lesü­lt réteken és legelőkön, s mikor a ve­tések már füvente kiégtek, de valószínűleg visszaemlékezett az 1768. 1771. 1772. 1773. 1781. 1782. 1783. 1784. 1785 és 1788-ik évek­re is, melyek főleg a füvellésre vajmi mostohák voltak. Ezen buzditás óta hatvan év mult el, s a ha­ladás annyi, hogy ez idő szerint két közültet­­ményi felügyelőséget szervez az ország kormá­nya a sík alföld leginkább fátlan vidékein. Mindenesetre haladás ez, főleg ha a hazai futó homokoknak, e mindenkép feltétlen erdőta­lajnak befásítási történetét tekintjük, midőn II. József császár 1788 ik évi, s a magy. kir. hely­tartó tanács 1805-ik esztendei homokkötési in­tézményei minden siker nélkül maradván, az 1807-ik évi országgyűlési tárgyalások közt, Győr vármegye indítványa folytán, ott találjuk ugyan a hazai Bivány homokok telkesítésé­nek kérdését, de olyképen, hogy a 63-ik ülésben a többség nézetét kifejező ime fatalistikus nyilat­kozattal lön az meghaladva: „Már elmúlt nyolczszáz esztendeje annak,hogy a magyarok itten a homok terjedése mellett mindezideig megférhettek, nem látszik tehát semmi ok, miért kellene ez iránt új törvényt hozni.“ A közültetményi felügyelőségek létesítésére a lendületet az 1863-ik év aszályossága adta, mely a magyar Kánaánban a nemzeti vagyont másfél száz millió forintot meghaladó terméket­­lenségi kárral sújtotta. Ily óriási csapás nem kerülhette el a tudo­mány felkentjeinek figyelmét; a történész meg­bízható adatokat szolgáltatott annak bebizonyí­tására, hogy az aszályosság a magyar Alföl­dön egyátaljában nem rendkívüli jelenség, sőt nagyobb mérveiben is gyakori, mint termés­vesztő szárazság pedig majdnem állandó. Az utóbbi 73 évi időszakban is 20 csapásos szá­raz esztendő volt. A természettan e mostoha állapotot indokolta, utalván a magyar alföldnek a tengerparttól­ tá­volságára, a tenger színét alig pár száz lábbal meghaladó alacsony fekvésére, a síkságot kör­nyező magaslatok kopárságára, a nagy tenger­­­ről jövő esős légáramlásokat vízgőzeik nagyobb részétől megfosztó havasokra és hegy­ekre, vé­gül a sík alföld sajátságos domborzatára s a napsugarait élesen visszaverő tulajdonsá­gára. Eként két tény jön megállapítva, az jelesül, hogy az alföldi nagy medenczében a szárazság igen gyakori, s hogy ez nem puszta esély. Azon körülmény, hogy az 1863-ik évi aszá­lyosság sülevényes hatalma különösebben az er­­dőtlen síkságon dúlt, méltán fokozta az erdők szárazság enyhítő képessége iránti birodalmát, s tekintélyes erők szálltak síkra, buzdítván az alföldön eszközlendő tömeges faültetésekre, sőt egy ide vonatk­­ozó részletes tervezet tiszteletet parancsoló oldalról múlt évi őszön utat tört ma­gának a fejedelemhez is, javasolván, hogy az országos pénztárból az alföldön folyamatba ve­endő csatornázásra egy, faültetésekre négy millió forint előlegeztessék kölcsönképen, köz­ültetményi királyi biztosság szerveztessék, mely a tömeges faültetéseket szegélyek, pagonyok alakjában haladék nélkül munkába vétesse. Ily előzmények folytán méltán merül fel azon kérdés, váljon az erdők állítólagos hatalma csakugyan oly nagy, oly kétségtelené, hogy tömeges faül­tetések képesek lehetnek az alföl­det az áldástalan szárazság csapá­saitól megmenteni? Magának az alföldnek régmúltjából nem ve­hetünk összehasonlító tájékozást, mert a hazai ezen zóna térség évszázadok előtt is erdőtlen volt; Bertrand de la Broquiére ugyanis jeruzsálemi út­­jából Magyarországon keresztül visszatérőig 1433 ban azt írja, hogy a Pancsovától Szegedig terjedő rónaságon két kis berken kívül egy élő­­fát sem látott. Más téren kell tehát eligazodási adatokat ka­lászolunk, s szerencsénkre ezeknek épen s­em vagyunk híjával, szükséges azonban ,hogy tu­­dományos észlelés megvesztegethetik szigorá­val selejtezzük ők?f. Mindenekelőtt állapítsuk meg azon tényt, váljon a sivár aszályosság csak­ugyan az erdőtlen síkságon garáz­dálkodott-e? Tudtomra — a itt a történet kalauzom — 1801-ben dunántúli több megyében okozott a szerfelett száraz időjárás nagy terméketlensé­­get; — az erdős Somogyban, melynek térfogati egyharmada erdő, fürészpor és kukoricza csutka­­őrleményből gyúrt emészthetlen kenyérrel ten­gődtek a lakosok. 1846-ban Heves megye erdős, hegyes részében volt oly szárazság, hogy a kései tavaszi vete­­mények ki sem kelhettek. 1862- ben Szerém megyének folyókban, mo­csárakban és erdőkben túlgazdag részében már­­cius elejétől kezdve négy hónapon keresztül nem volt annyi eső, hogy a tavaszi vetemények leg­­nagyobb része csak ki is kelhetett volna, holott ugyanakkor az erdőtlen alföldi síkságon türh­ető esőrészt időjárás volt. 1863- ban Szepesben, melynek pedig erdő, a vízhiány oly nagy volt, hogy több ke­de­lyen a vizerőt igénylő munkálatokat meg ke­lett egy időre szüntetni. Abaújban, Tolnában, Borsodban szintén nagy volt a múlt évben a szárazság, pedig e megyék is az erdősebbek közé tartoznak. Ezen adatok tehát nem igazolják az újabb időben némelyek által egész határozottság­gal vitatott szárazság­csökkentő hatalmát az erdők­nek, ha főleg meggondoljuk, hogy az említett erdős vidéknek még a domborzati emelkedett­ség kedvezménye is javára szolgál esőzési s for­­rás-dajkálási szempontból. (Folyt. köv.)

Next