A Hon, 1864. október (2. évfolyam, 224-249. szám)
1864-10-09 / 231. szám
PEST, OCTOBER 8. Politikai szemle. (II.) A végzetes alternativa: congressus vagy háború! ismét fölmerült Páris politicai köreiben. A császár — mint mondják — belefáradt a beteges jellegű helyzetbe, a dolgok bizonytalan s Európa erejét fölemésztő veszélyes állapotába. Az idő elérkezett, hogy e helyzetnek vége legyen. A nemzetközi és személyes alkudozások mostantól kezdve ernyedetlen tevékenységgel folytattatnak, s a jövő évben vagy összeülnek az általános békecongressus bírái vagy megkezdődik az európai harcz és háború. A sept. 15-ki egyezmény az első lépés a megoldásra. Ez év vége és 1865 téli hónapjai az alkudozásoknak lesznek szentelve. A hatalmak tavaszig végezhetnek. Ez okból nem kell csodálkozni, ha néhány nap óta ismét azok szájából lehet hallani a congressus felől , kik azt az utóbbi időben elfelejtették. A franczia diplomatia soha sem volt oly tevékeny , mint jelenleg. Drouyn de Lhuys nyakrafőve dolgozik. Nincs nap, hogy sürgönyöket ne küldene a franczia követekhez. Feltűnő, hogy e pillanatban élénk a közlekedés Páris és London között is, pedig nincs valami fenforgó tárgy, ami miatt ezen sürgős levelezés szükséges volna. Ezen levelezés bécsi tudósítás szerint azon czélból történik, mivel Napoleon császár fürkészni akarja, mennyire hajlandók Londonban az olasz kérdést congressusban oldani meg, a sept. 15-diki egyezmény alapján. A válasz — mint állítják — nem kedvezőlenül ütött ki a congressus mellett. De mint vélekednek a többi nagyhatalmak az újabban fölmerült eszme felől ? bizonyost még nem mondhatni. Biaritzban, hol nemcsak Bismarck úr, hanem több orosz diplomata is fürödni fog, találnak módot és eszközt annak létesítésére, ha a czél csakugyan a congressus létrehozatala. Addig is, míg a congressus tárgyában megkezdendő alkudozásokról határozottabb híreket közölhetnénk, nem lehet mellőznünk, hogy a pápai kormány, mely az olasz kérdés megoldásában egyik fő érdeklett fél, még mind e mai napig sem mutat semmi hajlandóságot — őszinte sajnálatunkra — a békés kiegyenlítés iránt. Azon diplomatiai levelezés legalább, melyet a pápai kormány a sept. 15-ki egyezmény tárgyában megkezdett, azt mutatja, hogy a Vatican a végletekre is készen áll. Azon válasz-sürgöny, melyet Antonelli bíbornok Chigi párisi nunciushoz intéz bizonyítványa elhatározásának. Ezen okmány tartalmát a conservativ „Neue Preuss. Zig“ (Keresztes lap) a következőkben közli : A sürgöny legelébb is a fölött panaszkodik, hogy a császári kormány teljes bizonytalanságban hagyta a pápai széket oly egyezmény iránt, amely leginkább őt illeti. A bíbornok megmarad a mellett, hogy a pápa, mint fejedelem, a római franczia helyőrséget szabad akarata szerint cserélheti föl idegen hataloméval, minden időben, miután azon kis katonai erő, melyet megraboltatása után tarthat, nem elégséges függetlenségének megvédésért. A pápa nem kételkedik a rómaiak ragaszkodásában, valamint nem kételkedett a Piemont által elrabolt tartományok lakosainak ragaszkodásában ; teljesen meg van győződve, hogy a subalpini kormány (Piemont) ha lemondana is a nyílt támadásról, azért nem hagyna föl azon illegális háborúval, melyet akkor folytatott a pápa ellen, midőn még birtokában volt államainak, s a melyet még erélyesebben megkezd, ha a római szék megfosztatik azon zászlótól, mely őt a franczia becsület védelme alá helyezte, ő Szentsége ennélfogva nem lát egyebet a jelen egyezményben, mint biztosítékot a forradalomra nézve, melyet Piemont rendezni nem késend. Ha tovább fog folytattatni a pápa háborgattatása souverain jogai gyakorlásában, ha elvitázzák tőle a jogot , hogy védelmezhesse magát, mint jónak és alkalmasnak véli , kényszerévé láthatja magát az erőszakkal való ily visszaélés ellen tiltakozni, s oly magatartást venni, melyet kötelességei mint pápának és fejedelemnek elibe tűznek. Ez Antonelli bíbornok válasz-sürgönyének tartalma, amelyben,mint látható, ki van jelölve a pápai kormány teendője bizonyos eshetőségekre. A pápai kormány nemcsak protestálni fog, hanem a cselekvés terére lép. Mai tudósítások szerint nagyobb hiedelemre talál, mint eddig, azon hít, hogy Ausztria utolsó pillanatban kardot fog húzni Róma mellett. Antonelli bíbornok válasz-sürgönyéből is ezt magyarázzák ki. De Ausztria actiója csak akkor következhetik be, ha a francziák kivonulása megkezdődött, s ha a congressus végett folytatott alkudozások meghiúsulnának. Berlini levelezőnk bizonyosnak tekinti III. Napoleon császár és II. Sándor czár találkozását. (Lásd levelezőnk érdekes levelét alább. Szerk.) A „P. Lloyd“ bécsi levelezője pedig „legjobb forrásból“ akarja tudni, hogy ezen találkozás nem fog végbemenni. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza. TÁRCZA. Magyar Tudományos Akadémia. A két havi szünidő után okt. 3-án tartotta meg a mathematikai és természettudományi osztály az első heti ülést Érkövy Adolf székfoglaló értekezést tartott: „Az erdőkről, mint esőtényezőkről a síkföldön, melyet közérdekénél fogva alább egész terjedelmében közlünk. Ezt követte Frivaldszky Imre rendes tag értekezése „Adatok Magyarország Faunájához“ czim alatt. Értekező különös figyelmet fordít az állatok földrajzi elterjedésére s hazánk saját és ritkább állatfajaira. Csengery Antal helyettes titoknok bemutatja Peczval Ottó „Felső mennyiségtana“ első részét,mely Sztoczek József és Vész Ármin bírálata alá bocsáttatott; bemutatja Tornay, Veszelovszky és Héja meteorológiai észleleteit s jelenti, hogy Papp Ignácz úrtól ismét érkezett be, akadémiai tag bemutatása nélkül, egy munka, minek folytán megírta neki, hogy munkáját akadémiai tag által mutattassa be. Fölolvasá továbbá Greguss Ágost hivatalos jelentését a szatmári Kölcsey-ünnepélyről, melyben, Fregler Sándor külső lev. taggal együtt, mint az akadémia képviselője résztvett, benyújtván egyszersmind a szobor leleplezése alkalmával elmondott s a szatmáriak által kinyomatott beszédét. Befejezésül a pénztárnok a szünidő alatt az Akadémia részére befolyt adományokról tesz jelentést. Szaporodott az Akadémia tőkéje gr- Dessewffy Kálmán 1000 pengőforintos urbéri kötvényével s Szilágyi István pesti polgár 2000 forintnyi hagyományával. Az akadémia palotájára adakoztak pedig: ugyancsak gr. Dessewffy Kálmán 1000 pftot urb. kötvényben, Königswarter bankár 500 pftot urb. kötvényben, Zsedényi Eduard A bécsi lapok szemléje. Két igen tanulságos czikk. Érdekes tanulmány, visgálni, minő kedélyhangulatba ejti a mai politikai helyzet a bécsi centralista lapirodalmat ? Míg az „Ost. D. Post“, mint komoly pártemberhez illik, elborul a kétes jövő szemléletében, addig a „Botschafter“, az ultracentralista tábor ezen felpántlikázott szájhőse, a rekedtségig kiált, hogy nem azért sem, ha mindjárt a félvilág is összedől. I. Az „Ost. D. Postoc t. 7-ki számában ezen czim alatt: „A hangulat“, a többi közt olvassuk: „Szomorú kimondani, de igaz : a népet a balsejtelem érzete vette uralma alá. Mit használ e tapasztalásunkat elhallgatni. Eléggé előtűnik magától is. Az önbizalom a monarchia azon részében, mely az alkotmányt örömmel fogadta, s abban bajainak gyógyszerét látta, kezd hanyatlani és szétolvadni. Nem mintha az államférfiak becsületességében kétkednének , hanem a hit, hogy ezen férfiak a helyzet követelményeinek megfelelni képesek, mindinkább elenyészik. Oly államban, melynek legjobb ereje külügyi politikája által fölemésztetik, mely ma jobb, holnap baloldali szomszédjától fenyegettetik, mindenekelőtt szükség, hogy az ügyek vezetése erős kezekben legyen. Mihelyt e fölött kétség támad, előtűnik az aggodalom a jövő iránt, a vállalkozási szellem az ipar terén ellankad, a kereskedelmi viszonyok gyérülnek, a tőkepénz elfut, mert senki sem mert hosszú időre szóló vállalatokba bocsátkozni. A pessimisták, minők minden államban vannak, s Ausztriában a nemzetiségek súrlódása folytán, még nagyobb is a contingens e fajtából, fölemelik szavukat és jóslataikkal rémítgetik a népet. A mindent fekete színben látás ragályos betegséggé lesz. „És mégis eddig semmi sem történt, ami ezen szomorú sejtelmeket igazolhatná. A helyzet belől olyan, mint két év előtt volt. Kívül ellenség még nem merészkedett a határok felé közeledni. Azonban Erdélyt kivéve, az állam egységére nézve elhatározó lépések nem történtek: a kereskedelmi téren a német államok a porosz győzelmes zászló alá gyülekeztek; alá van írva a vámegylet, mely Ausztria forgalmát Németországból kizárja. „Észre lehet venni, hogy az európai államok, Kissingen és Karlsbad daczára, barátságos hajlamaikat Francziaország irányában mindennemű demonstrátiók által sietnek bebizonyítani, hogy ezen államok igyekeznek a politikában szabad kézzel bírni, úgy hogy Ausztria nem tudhatja,mily arányban számíthat rájuk a veszély óráiban. Azon észrevétel, hogy ma Bismarck urat képzelik az osztrák-porosz „szövetség“ fő támaszának, holott ezen államférfi korábban a legellenségesebb modorban lépett fel Ausztria irányában; azon körülmény, hogy ezen „bizalmat érdemlő államférfi,“ most, amidőn fontos külügyi viszály van készülőben, Francziaországba siet, s ott komplimentirozik ; a tapasztalás, hogy míg Poroszország és Francziaország így közeledik egymáshoz, addig Ausztria és Francziaország között az ür tágul, s Poroszország épen nem mutat kedvet annak betöltésére; azon meggyőződés, hogy a franczia olasz szerződés a béke vagy háború sorsát foglalja magában, amint ezt ügyesen, vagy ellenkezőleg a hagyományos politika utján fogják fel : mindez mint szorongató abroncs nehezül a kebleken, s busitja az igaz szívü ausztriai patriótákat. „Aki nem hiszi, hogy mindez igaz, ám figyeljen, mit beszél a nép, s tapasztalandja, miszerint nemhogy túloztunk volna a festésben, de még inkább dicsekedhetünk mérsékletünkkel. II. A „Botschafter“ peremtorius hangon írt czikkének tartalma így hangzik : „Azon pillanatban, a midőn Ausztria külső veszélyektől környezve látszik , hangok emelkednek, azon tanácsot adván, hogy a kormány engedményeket adjon Magyarországnak. Ezek szerint, ha nagy az áradat a külföld felől, az összes monarchiát Magyarország kedvéért zátonyra kell juttatni. „Nem akarjuk kevésre becsülni e tanács netaláni jó szándékát , amennyiben ezek szerint az egész bírodlmát egyesíteni kellene arra, hogy a vésszel dacolhasson. Azonban e tanács összezavarja az állandó politikát a változóval. Az erők egyesítése, tisztes kiegyenlítés mellett, kívánatos. Schmerling úr is e czélra törekszik, erre vezető eszközei a pártoknak nem is tetszenek. De nem lehet érteni : mért kellene a külügyi helyzet változásakor, mindjárt a „jól meggondolt“ belügyi politikát is megváltoztatni ? Halmozzuk el a magyarokat engedményekkel, s azt higyjük, hogy ez által a birodalom rejlő védelmi ereje mind napfényre kerül? A kiegyenlítés csak nagy küzdelmek és súrlódások után létes ithet (5, s amidőn a külföld ellenében kell erőt gyűjteni, a belső küzdelem megindítása nem czélszerű .Maradjunk tehát az állandó politika mellett, ennek pedig vezércsillaga a (febr.) alkotmány. Ennek határain belül több vagy kevesebb concessiot adhatunk. Mi nem hallgatunk a Szajna melletti nyers beszédre, mely minket fenyegetni akar, s azért nem engedjük a magyaroknak hogy államot képezzenek az államban, amit ők ugyancsak autonómiának szoktak nevezni. De nem is hallgatunk a béke-igéretekre, hogy követeléseink mértékét a magyarok áldozatképessége irányában, ezekhez alkalmazzuk. Jó és rosz időkben ugyanannyit követelünk a magyaroktól, és minő helyzetbe sülyedne le azon kormány, mely az idők változása szerint kereskedést űzne a magyarokkal! „Ha állandó politikát követünk : hiába hivatkozunk az ideig-óráig aggasztó helyzetre. Ám reméljenek a magyarok közül némelyek, az idők mivoltához képest többet vagy kevesebbet : Bécsben ily fluctuatiók nem léteznek. Mert ha a personalunio a birodalom hatalmi állásával megegyeztethető volna, megadta volna a kormány ezt 1861-ben,s nem várt volna a külföldi események sürgetésére. De miután ez nem így van, az olaszfranczia egyezmény épen a legkevésbbé idézheti elő, hogy a belügyekben a nézetek módosuljanak. A personai unió akkor lankasztaná el a birodalom erejét, amidőn erre legnagyobb szüksége volna. „Figyelni az eseményekre, azokat túl nem becsülni, de figyelem nélkül sem hagyni, s mindig törekedni a monarchia egységére az alkotmányos alapokon. Ez azon politika, melyet a kormány, a legújabb eseményekkel szemben, követend. És bárminő fordulatot vegyenek az események,ezen politika nem szenvedhet változást, mert önmagában találja fel egyensúlyát. Ha a kormánynak épen most bátorsága van a hadserget redukálni, nem fog félni az oly concessiók megtagadásától, melyeknek megadása az eddigi művet halomra hányná. Hiába spekulálnak a kormány ijedtségére. Efféle gyenge ok gyenge kormány ellen alkalmazható, hanem oly próbált és erős kormány előtt, mint Schmerling úr minisztériuma, az ily speculatio nyom nélkül enyészik el.* — A „N. fr. Presse“ az erdélyi újabb reichsrath választásokról írja: A „Gen. Corr.“-ből értesülünk, hogy miután a freichsrath- választások módjáról szóló törvényjavaslat szentesíttetett, az erdélyi országgyűlés legközelebb újabb reichsrath- választásokba bocsátkozik. — E szerint — megjegyzi a „N. freie Presse“ — az erdélyi gyűlés, daczára provisorius jellemének, ismét reichsrathokat választand. Az újabb reichsrathokat tehát megint oly testület választanda, mely mint Constippante volt összehiva, s reichsrathjai ismét határozatlan időre szóló megbízással leendnek felruházva, miután az országgyűlés határideje sem bizonyos (s a kezdetben alkalmazott választási rendszabály csak azon „egy esetre“ volt kibocsátva). A „N. fr. Presse“ nem képes sejteni, mit akarnak tulajdonkép elérni az ily fél rendszabályokkal.“ Berlin, oct. 6. ” (Eredeti levél.) Sándor czár összejövetele Napóleonnal ki van csinálva. Nagyon jó forrásból vett értesülés szerint Sándorczár Nizzába kísérendi nejét és Lyonban találkozik Napóleonnal. Meglehet, hogy a megállapított terv még változás alá esik, az összejövetelen azonban már nem lehet kételkedni; maga az egyszerű udvariasság igényli. Jelentőségét azonban tagadni vagy puszta udvariasságra redukálni mégsem lehet. A két fejedelemnek franczia földön találkozása mindenesetre annak jeléül tekintendő, hogy a két állam kölcsönös állása nem lehet a régi merev többé .Azon bensőségről azonban, mely a szerencsétlen lengyel fölkelés előtt fenállott, most szó sincsen s nem is lesz egyhamar. Oroszország, mely Kissingenben föntartotta magának a cselekvési szabadságot, Francziaországgal szemben sem fogja magát semmire kötelezni. Szerencsés sakkvonás volt Napóleontól, hogy az európai kérdések egész súlyát az olasz ügyre fektette, s igy az öt elszigetelő szövetséget megsemmisítette. Mert a nélkül, hogy sz. szövetséget kötöttek volna, abban megegyeztek, hogy a császár minden lépését bizalmatlansággal követik s minden javaslatát viszautasítják. Olaszországban Oroszországnak semmi érdeke nincs veszélyeztetve s Francziaország nagyobbodása sem rázná át passivitásából ezen a téren. — Minden, mi a pápa világi hatalmát megtöri, vagy gyengíti, csak kívánatos lehet az orosz kormánynak. — Rómáhozi viszonyai soha sem voltak roszabbak, mint most, és a katholikus egyház új szervezése Oroszországban az ultramontanokat aligha elégitendi ki; reményük hiú, ha azt hiszik, hogy concordatum van kilátásban, mely a Vatican viszonyait jobbakká tegye az orosz udvarhoz, miként nem régen hireztelgették. Az egységes Olaszország épen oly kevéssé talál ellenkezésre Orosz-, mint Angolországnál, és merem mondani — Poroszországnál. Napóleon politikájának tehát e téren nem kell attól tartania, hogy az egységes Európa ellenkezzék vele, legalább addig nem, míg nagyobb mérvek nem támadnak s az érdekek újabb összeütközése újabb combinatiókat nem igényel. Minő állást foglal el majd Ausztria ez uj szakában az eseményeknek, nem látszik még megállapitottnak. Bécsből igen jól értesült férfiútól tudom, hogy a minisztériumban az olasz kérdésre nézve nagy a véleménykülönbség, s hogy még miniszterválság is lehet belőle. A bécsi szabadelvű lapokból ítélve, Rechberg gróf aligha találand támogatást a közvéleményben. A bécsi collegák mindenesetre jobban ismerhetik kormányuk szándékát, mint én. A császár megérkezése minden bizonnyal megérleli majd a határozatot, váljon az osztrák kormány, mint a zürichi szerződés elporlódásakor, figyelembe sem veendi-e a September 15-ei egyezményt, vagy további alkudozásokba bocsátkozik, melyek Olaszország elismertetését vagy a Párissali viszony meghidegülését vonhatja maga után. Ezek, értesítőim szerint ama lényeges eltérési pontok, melyek iránt a bécsi kormány eddig nincs még egy akaraton. 500 ftot, gr. Trautmannsdorf Ferdinánd 2000 ftot, gr. Eszterházy Miklós 1000 ftot és 2000 pftot urb. kötvényben, gr. Eszterházy Móricz 4000 ftot. Olasz ügyek. ) Az olasz-franczia egyezménynek Rómában fogadtatásáról nagyon eltérő Az erdők , mint esőzési tényezők a sík földön. (Érkövy Adolf székfoglaló beszéde a Magyar Tud. Akadémia oct. 3-ki ülésében.) Tekintélyes régi s korunkbeli természetvizsgálók komolyan állították, hogy a tenyészet nélküli Sahara kietlen sivárságát az erdők pusztítása okozta, s legújabban is majdnem minden klímás esély az erdőkkel hozatik szoros kapcsolatba. Nem lehet tagadni, hogy az erdők iránti előszeretet minden időben nem csak megbocsátható, sőt szükséges lett volna. Vajmi sok vízmosásos terméketlen térrel volna most kevesebb, s az annyira nagy jelentőségű hegyi erdők most is ott pompáznának az ez idő szerint tar ormokon, honnét a roszul értelmezett közmondás , miszerint erdőnek fejsze a bikája, eszeveszetten rombolta el e kincses fatelepeket. Minthogy az erdők a maguk helyén és bizonyos czélokra nézve csakugyan pótolhatlan tényezők, néhol méltán indokolható cultus tárgyaivá lőnek, de e kegyelet legutóbb annyira ment, hogy meg nem különböztetve heves és mérsékelt égövet, hegyet és síkságot, az erdők áldásos jótékonysága feltétlenül hirdettetik, sőt a hegyi rengetegek széltörő s csapadékképző hatálya a lapályföldi ligetekre, berkekre és szegélyekre is átruháztatik Ez a szélsőségek érintkezése. Itt a tudomány van hivatva közvetítőleg közbenjárni, jelesül kimutatván a „bizonyos határokat“ a faápoló előszeretet fogamzását elősegitni, illetőleg a kártékony farombolás és erdőpusztítás meggátlására szükséges intézkedésekben a törvényhozást részrehajlatlanul tájékozni. Midőn e század elején Cadet de Veaux a francziákat az erdők esőnemző képességére figyelmeztette, hazánkfiait ugyanakkor Hontvármegye főorvosa Lübeck Károly buzdította hirlapilag az Alföldön eszközlendő faültetésekre, mégpedig az aszályosság enyhítése végett. Lübecknek, mint túlnyomóan gazdasági tartalmú folyóirat szerkesztőjének, kétségen kivül szemei előtt lebegtek még az alig átélt 1790, 1794, 1795, 1797 és 1800-ik száraz esztendők, mikor az alföldön négyszög mértföldnyi tereken sem lehetett zöld fűszálat látni a kora tavaszon már lesült réteken és legelőkön, s mikor a vetések már füvente kiégtek, de valószínűleg visszaemlékezett az 1768. 1771. 1772. 1773. 1781. 1782. 1783. 1784. 1785 és 1788-ik évekre is, melyek főleg a füvellésre vajmi mostohák voltak. Ezen buzditás óta hatvan év mult el, s a haladás annyi, hogy ez idő szerint két közültetményi felügyelőséget szervez az ország kormánya a sík alföld leginkább fátlan vidékein. Mindenesetre haladás ez, főleg ha a hazai futó homokoknak, e mindenkép feltétlen erdőtalajnak befásítási történetét tekintjük, midőn II. József császár 1788 ik évi, s a magy. kir. helytartó tanács 1805-ik esztendei homokkötési intézményei minden siker nélkül maradván, az 1807-ik évi országgyűlési tárgyalások közt, Győr vármegye indítványa folytán, ott találjuk ugyan a hazai Bivány homokok telkesítésének kérdését, de olyképen, hogy a 63-ik ülésben a többség nézetét kifejező ime fatalistikus nyilatkozattal lön az meghaladva: „Már elmúlt nyolczszáz esztendeje annak,hogy a magyarok itten a homok terjedése mellett mindezideig megférhettek, nem látszik tehát semmi ok, miért kellene ez iránt új törvényt hozni.“ A közültetményi felügyelőségek létesítésére a lendületet az 1863-ik év aszályossága adta, mely a magyar Kánaánban a nemzeti vagyont másfél száz millió forintot meghaladó terméketlenségi kárral sújtotta. Ily óriási csapás nem kerülhette el a tudomány felkentjeinek figyelmét; a történész megbízható adatokat szolgáltatott annak bebizonyítására, hogy az aszályosság a magyar Alföldön egyátaljában nem rendkívüli jelenség, sőt nagyobb mérveiben is gyakori, mint termésvesztő szárazság pedig majdnem állandó. Az utóbbi 73 évi időszakban is 20 csapásos száraz esztendő volt. A természettan e mostoha állapotot indokolta, utalván a magyar alföldnek a tengerparttól távolságára, a tenger színét alig pár száz lábbal meghaladó alacsony fekvésére, a síkságot környező magaslatok kopárságára, a nagy tengerről jövő esős légáramlásokat vízgőzeik nagyobb részétől megfosztó havasokra és hegyekre, végül a sík alföld sajátságos domborzatára s a napsugarait élesen visszaverő tulajdonságára. Eként két tény jön megállapítva, az jelesül, hogy az alföldi nagy medenczében a szárazság igen gyakori, s hogy ez nem puszta esély. Azon körülmény, hogy az 1863-ik évi aszályosság sülevényes hatalma különösebben az erdőtlen síkságon dúlt, méltán fokozta az erdők szárazság enyhítő képessége iránti birodalmát, s tekintélyes erők szálltak síkra, buzdítván az alföldön eszközlendő tömeges faültetésekre, sőt egy ide vonatkozó részletes tervezet tiszteletet parancsoló oldalról múlt évi őszön utat tört magának a fejedelemhez is, javasolván, hogy az országos pénztárból az alföldön folyamatba veendő csatornázásra egy, faültetésekre négy millió forint előlegeztessék kölcsönképen, közültetményi királyi biztosság szerveztessék, mely a tömeges faültetéseket szegélyek, pagonyok alakjában haladék nélkül munkába vétesse. Ily előzmények folytán méltán merül fel azon kérdés, váljon az erdők állítólagos hatalma csakugyan oly nagy, oly kétségtelené, hogy tömeges faültetések képesek lehetnek az alföldet az áldástalan szárazság csapásaitól megmenteni? Magának az alföldnek régmúltjából nem vehetünk összehasonlító tájékozást, mert a hazai ezen zóna térség évszázadok előtt is erdőtlen volt; Bertrand de la Broquiére ugyanis jeruzsálemi útjából Magyarországon keresztül visszatérőig 1433 ban azt írja, hogy a Pancsovától Szegedig terjedő rónaságon két kis berken kívül egy élőfát sem látott. Más téren kell tehát eligazodási adatokat kalászolunk, s szerencsénkre ezeknek épen sem vagyunk híjával, szükséges azonban ,hogy tudományos észlelés megvesztegethetik szigorával selejtezzük ők?f. Mindenekelőtt állapítsuk meg azon tényt, váljon a sivár aszályosság csakugyan az erdőtlen síkságon garázdálkodott-e? Tudtomra — a itt a történet kalauzom — 1801-ben dunántúli több megyében okozott a szerfelett száraz időjárás nagy terméketlenséget; — az erdős Somogyban, melynek térfogati egyharmada erdő, fürészpor és kukoricza csutkaőrleményből gyúrt emészthetlen kenyérrel tengődtek a lakosok. 1846-ban Heves megye erdős, hegyes részében volt oly szárazság, hogy a kései tavaszi vetemények ki sem kelhettek. 1862- ben Szerém megyének folyókban, mocsárakban és erdőkben túlgazdag részében március elejétől kezdve négy hónapon keresztül nem volt annyi eső, hogy a tavaszi vetemények legnagyobb része csak ki is kelhetett volna, holott ugyanakkor az erdőtlen alföldi síkságon türhető esőrészt időjárás volt. 1863- ban Szepesben, melynek pedig erdő, a vízhiány oly nagy volt, hogy több kedelyen a vizerőt igénylő munkálatokat meg kelett egy időre szüntetni. Abaújban, Tolnában, Borsodban szintén nagy volt a múlt évben a szárazság, pedig e megyék is az erdősebbek közé tartoznak. Ezen adatok tehát nem igazolják az újabb időben némelyek által egész határozottsággal vitatott szárazságcsökkentő hatalmát az erdőknek, ha főleg meggondoljuk, hogy az említett erdős vidéknek még a domborzati emelkedettség kedvezménye is javára szolgál esőzési s forrás-dajkálási szempontból. (Folyt. köv.)