A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-01 / 174. szám
174-ik sz. Kedd, augusztus 1. Előfizetési díj : Pustán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra................................. 1 frt 75 kr. 3 hónapra......................................5 frt 25 kr. 6 hónapra . ...........................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Országut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Kiadóhivatal, Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Harmadik évfolyam 1805 Beigtatási díj .7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr stályegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- ke>rgkertelmi és kitz/f/fItf/ti rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tár, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kórmentetlen levelek (fsak ismert kezektől fogadtatnak el. folyamira: augustus — Septemberi 2 hóra . . . augustus — octoberi 3 hóra . . . . augustus — decemberi 5 hóra . . . Julius 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhat 3 frt SO kr. S frt 25 kr. Q irt *75 kr. ,.A UCNU szerk. s kiadó hivatala. PEST, JULIUS 31. Politikai Szemle. (U). A „Daily Telegraph“ egyik legolvasottabb angol napilap, a magyar ügyővel foglalkozik. „Mennyire sikerül az új kísérlet — írja az angol lap — egyes koronaországoknak az egész egységes kormányzatával összeférő maximumot adni a helyhatósági függetlenségnek és ez által a birodalmat megszilárdítani, azon kérdések közé tartozik, melyekre egyedül az idő adhat feleletet. Eközben elég világos a fordulat hatása Ausztria külviszonyaira. Mindenesetre jellemző, hogy a bécsi kabinet, mihelyt kilátás nyílott a magyar ügyek elintézésére, azonnal függetlenebbül kezd beszélni a berlini kabinettel. Ha a magyarok ismét ki vannak elégítve, a császár mint nyilt kérdést tárgyaltathatja az olaszországi várnégyszögről való lemondást. Továbbá a szabadkereskedelem ügye diadalt ünnepel Schmerling minisztériumának eltávolítása által. Még az olasz problémának távol kilátásban álló megoldásánál is Francziaország Ausztriának természetes szövetségese lenne Poroszország ellen , s már különböző jelenségek mutatkoznak, hogy III. Napóleon császár közre akar működni a német keleti birodalom újjászületésén. Angolország semleges állásánál fogva csak sok jót kívánhat a birodalom mindkét felének, de rokonszenvezni csak a birodalom azon felével fog, mely a leghivebben juttatandja érvényre az alkotmányos és kereskedelmi szabadság elveit. Ha sikerülni fog Magyarországot kibékítni Ausztriával a jelenlegi kiegyezkedés által, a habsburgi házra igen fényes jövendő derül. Ausztriai császár C Felsége tegnap vagy ma volt Ischelbe utazandó. Váljon innen el fog-e menni Gasteinba? Bloome gróf küldetésének eredményétől függ. Bécsben azon meggyőződésben vannak, miként ha a porosz király eltávozik Gasteinból anélkül, hogy egyetértés jött volna létre a két állam között, a szakítás kikerülhetlen. Bloome gróf különben még néhány napig marad Gasteinban, mely körülményből azt következtetik, hogy az alkudozások kedvező eredménye lehetséges. Párisban is még mindig ily vélemény látszik uralkodni. Az „Indephelge“ párisi levelezője azt hiszi, hogy a magyar conservativ párt inkább a Poroszországgal való egyetértésen fog dolgozni. E párt mindig kedvező véleménnyel volt az Ausztria és Poroszország közti jó viszonylatok fentartása iránt. A porosz király is, mindamellett hogy tágas tért enged miniszterelnökének az aetióra, nem nézné jó szemmel, ha a dolgok oly fordulatot vennének, hogy szakítni kellene az ausztriai házzal. A „Weimarer Zig“ úgy hallja, hogy Ausztria, Porosz-, Bajor- és Szászország uralkodói találkozni fognak egymással Salzburgban. A „NI. Preuss. Zig“ (keresztes újság) azonban csak az ausztriai császár és porosz király találkozását helyzi kilátásba; a többi uralkodók találkozásáról bizonyos még nem hallatszik. Az „lud. beige“ megczáfolja azon híreket, melyek szerint Ausztria és Francziaország közt alkudozások folynának az olasz királyság elismerése tárgyában. A dologban nincs egyéb eddigelé, mint az, hogy vannak Ausztriában államférfiak, kik közeledést akarnának eszközölni az új királysággal. De azok, kik így vélekednek, elszigetelve állanak. Feltűnő mégis, miként Drouyn de Lhuys egy párisi távirat szerint azon reményét fejezi ki az olasz királyságnak Spanyolország részéről történt elismerésére vonatkozó jegyzékében, hogy Victor Emmanuel kormánya nem sokára el fog ismertetni minden európai hatalom által. A hír, Napoleon császár congressustervéről még mindig vitattatik az angol sajtóban. „Most, miután a „Moniteur”, beszólt — írja a „Manchester Quardian”, — nem nehéz kifürkészni a hir forrását, s fölismerni a benne rejlő valóság mennyiségét. Napoleon császár nem ismételte a múlt évben annyira feltűnt meghívásait, de legtávolabbról sem hagyott föl congressus eszméjével; csendesen és kitartólag működik kedvencz tervének végrehajtásán. Valahányszor megkérdeztetik Francziaország tanácsért vagy segítségért, nemzetközi bajok következtében, mindig ugyanazon feleletet és ugyanazon erkölcsi tanulságot hallhatni: „Ha a congressus összejő, ezen bajokat elhárítni vagy legalább csökkenteni lehetett volna stb.“ A Sehmerling-miniszterium vége. ̋ A jul. 29-ki „Wiener Zeitungéban olvasható tizenhat fejedelm- levél egy korszakot fejez be. Megvalljuk, hogy a tartózkodást, melyet egy hónapig folyton tanúsított a magyar közélet embere, egészen indokoltnak találtuk, amíg Schmerling miniszteri czíme fennállt. Élt az aggodalom, hogy a mese oroszlánja csak betegnek tetteti magát, s a tanult bölcseség arra figyelt, hogy a barlangjából visszatérő lábnyomokat mikor fedezhet fel ? Most már bevégzett tény, hogy az a korszak meghalt. És az is lélektani igazság, hogy valami roszabb nem következhetik utána. A gúnydalok, miket a hajdani Backsystema ellen oly zajosan énekeltek, még mind dicsérő diatribák azon elhallgatott meggyőződéshez mérve, amit Schmerling rendszere hagyott maga után hátra. Bach csak az absolutismus kényszerét használta közös mindnyájunk ellen ; Schmerling kitalálta azt a sublimis roszat, hogy egyik nemzet alkotmányos életével nyomja el a másikét. Bach behozta az általános német bureaucratát hozzánk; — Schmerling magának a magyar nemzetnek alkatrészeiből készített, számunkra ily alkotmányunkat meghazudtoló apparátust. Bach csak centralizálni akart bennünket; — Schmerling elébb szételszedni s úgy centralizálni. Bach csak elnyomta nálunk a szabad szót; — Schmerling el is nyomta, meg is büntette. Bach csak ignorálta államjogunkat; — Schmerling fictiókkal hamisította meg azt. Bach csak sakkot játszott a nemzetiségi kérdésekkel; — Schmerling hazárdjátékot űzött velük. Bach elköltötte az állam vagyonából a mi megvolt; — Schmerling már azt is költötte a mi lesz (lásd adókölcsön), sőt még azt is, ami nem lesz (lásd behajthatlan adóhátralékok.) Így aztán Bach bevégezte azon, hogy előidézett az államra egy nagy vérveszteséges vereséget; — Schmerling pedig előidézett rá egy általános vérpangásteljes zsibbadást. Ezért teljes hittel kell azt mondanunk, hogy julius 29-kén túl roszabb már nem következik , mert Pandora szelenczéje fenékig ki van ürítve. A lelépő rendszer hívei az absolutismus visszatértével ijesztgettek; annyira voltunk, hogy már ez sem volt ránk nézve „mutatio in pesus“, a jul. 29-ki kinevezések azonban nem hangzanak a Thunok, Clam-Martiniczok nevére, s a fenyegetés éle ebben letört. Most rajtunk áll bebizonyítani, hogy mind annak, a mit Schmerling úr fölállított, ellenkezőjében áll az üdv. Hogy Magyarország alkotmányos élete nem elnyomója de felemelője, de biztositéka az egész birodalom alkotmányos kifejlődésének. Hogy a bureaucratiát felváltó önigazgatás czélszerűbb, olcsóbb, hivebb, s törvény és igazság kiszolgáltatás, közvagyon kezelés, ellenőrködés dolgában több a hitelt szerző. Hogy Magyarország pártjai, nézetkülönbségei, nemzetiségi és vallásbeli elemei magukra hagyatva nemhogy felbomlásra vezető harczot kezdenének,de sőt ha szándékosan a hatalom kezelői által felizgatva, felbérelve nincsenek, egymást jól megértendik s egymás törekvéseit buzgón előmozdítva a közös szabadság biztosításában közös boldogságuk czélját ismerendik fel. Hogy Magyarország alkatrészei, mihelyt mesterséges gátak nem állanak közöttük, önként összecsatlakoznak ismét, s a magyar nemzet e csatlakozást nem zsákmányolja ki a provinciális érdekek elnyomására s erőszakos suprematiára. Hogy a felszabadult sajtó és gyüléstelen, magas szempontból tudja megitélni saját hatáskörét, s midőn nagy dolgokat megvédni egy méltóságteljes „vető“ elég, kisszerű zajgással nem fogja ellenfelei lármáját szaporitani. Itt így az elismert jog egyértelmű a helyreállított renddel. Hogy a magyar közjog a nemzetiségeket nem felhasználni, de nekik használni törekszik. Hogy egy államnak meg kell tudnia abból élni, amije „van“ , mihelyt a közjólét és nem a köz dissipatio a jelszó. És hogy végül a szabad mozgásban van az erő, az egészséges élet. E törekvések akadályai, nagyon jól tudjuk, hogy még Schmerling uron is jól voltak, s annál nagyobb elégtételnek vesszük, midőn látjuk, hogy vele együtt hárittattak el az útból. A jövendők kérdése most legalább nyilt őszinte pártfelek kezébe van adva, s az, hiszszük, hogy a jövendő kormány is örömestebb látandja azon ellenfél helyén, ki elődére mereven rászegzett szemmel, de hallgatva nézett, azon ellenzéket, mely minden közügyhöz hozzászól, néha tán hevesebben is; — de szavaihoz derült arczot csinál, s azoknak sikerében — hisz!... Pest, julius 30. © A „Bécsi Híradó“ pedig csak folyvást szellőzteti a vármegye-ügy kérdését. Nem áll rá azon ajánlatunkra, hogy várjuk be, míg az uj kormány programmját megértettük ; ő csak huzza, mint a színpadnak háttal álló gordonkás, a régi karnagy által eléje tett kólából, mikor már az előfüggönyt is felhúzták a háta mögött. Valóban úgy látszik, mintha szavát adta volna valakinek, hogy az uj kormány installationalis bevonulását oly fanyar fogadtatásra készítse elő, mint csak lehet. Jul. 29-ei számában a „Hon“-nal és Tisza Kálmánnal kezd el polemiázni. — Még csak a kezdetén van, miután e czikkekre f el van jelölve. Előre tudjuk a véget: harmadszor is el fogja mondani, amit már kétszer elmondott : akár előre megírjuk a tárgy sorozatát, a mint az rendbe következni fog: (1861 ki vármegyék. — Lármás bizottmányok. Nepotismus. Köszökös restóráczió. „Meghalt!“ Adómegtagadás. Ötvenkét országgyűlés. Törvényszolgáltatás fenakadása. Szellemi terrorimus. Pressio az országgyűlésre. Kormányrendeletek félrevetése. Tömeges leköszönés. Általános felbomlás.) Ugyebár ilyen sorozatban fognak ismét következni? Már kétszer hallottuk, tehát onnan gondoljuk, hogy harmadszor is így lesz. Ha a „B. H.“ a magyar kormányférfiak orgánuma volna, nem mondjuk, hogy nem ereszkednénk vele az egész tárgysorozat fölött csendes polémiába; de így, ahogy most vannak a helyzetek, attól tartunk, hogy majd „inter duos litigantes tertius plangit!“ s semmi igazságot nem találunk abban, hogy a lelépett kormány hibáiért mért tartsuk solidaritásban állónak az utána következőt, s mért idézzünk fel reeriminatiokat, elsorolva, hogy mindaz, amiket a 61-ki vármegyék magatartása ellen felhordanak, egyedül az akkori kormány provocatióinak természetes következménye volt, mihelyt a mostani kormány azon insultáló Előzményeket nem követi el, nem találkozik annak eredményeivel sem. Annyit azonban nem csak a „B. H.-nak, de másoknak is, akiken több fordul meg, őszintén fel kell fedeznünk, hogy azon álláspont, melyet e kérdésben a „Hon“ elfoglal, nem csupán a „Hon“ pártjának nézetpontja , hanem minden bármi árnyalatú hazai párté. Kérdezze meg, akit érdekel megtudni, a „Pesti Napló“ szerkesztőjét, a „Pesti Hirnök“ szerkesztőjét: minő tudósításokat kapnak saját közönségük közvéleménye felől, s mindegyik ugyanezen adatokról fog tanúskodni, amikről mi. „A municipális életkor az alkotmány legalsó alapja.“ Ez az osztatlan vélemény, s a legnehezebb imputatióra méltó hamisítást követné el a hazai journalistika, haezzel ellenkezőt akarna a kormánnyal elhitetni . Nem is használna vele egy óráig sem. Mert hasztalan volna e kérdésben az összes magyar journalistikának kiegyezése, ha a közvélemény nem ez irányban bízta meg őket. Még azt is be kell vallanunk, hogy a mit jul. 26-iki lapunkban e tárgyról írtunk, azon ajánlat az „ultima Thule.“ S azon túl lakott földet nem bírtunk felfedezni, de igen is elég véleményt kaptunk válaszul hozzánk tartozó és nem hozzánk tartozó publicistáktól, amelyek akként hangzottak, hogy összevegyítettük a poezist a politikával, s codificáltuk a sentimentalismust a törvényességben. Elmondtuk ezt, nehogy azzal vádoltassunk, mintha mi sarkantyúznók a közvéleményt e kérdésben: — ellenkezőleg van! örömest lenne a magyar journalistika kerékkötő-talp is, de nem lehet; annyira el van ez a kérdés keserítve a Schmerling alkotta provisorium által. Tehát ezúttal, e tárgyban a „B.H.“-val nem fogunk elvek fölött polemiázni. A priori haszontalan itt minden értekezés. A posteriori majd meglátja a kormány, hogy miként haladhat előre, s ahol vizet fog maga előtt találni, bizonyosan hidat fog rá építeni, s nem fog az úszáshoz, lelépett antagonistái gyönyörűségére. Hanem azért ha egy egy személyes gorombaságot ejt el a „B. H.“ azt nem fogjuk emlékül albumunkba rakni, hanem alkalmilag visszaszolgáltatjuk. Ilyen gorombaság mindjárt első czikkében azon fölmelegitése egy magyar tábornok mondatának, ki azt bizonyosan nem a journalistica számára szánta, s mely mondat már 61-ben is elég keserűséget, okozott , hogy t. i. „legfőbb baj Magyarországon az, hogy olyan sok elszegényedett nemes ember van, ki szeretne ur lenni.“ E bántalom háromszorosan pattan rólunk vissza annak intézőjére, ki eme szavait a katonai celebritásnak idézni jónak látta. Először is a mi párthiveink nem kizárólag a szabadalmas osztályok; nem csupán nemesek, hanem a haza minden rendű polgárai, kiknek hogy nem csak a városi, de a megyei municipiumokban is a törvény engedte megillető helyek megadassanak : ezen nézet keresztülvitelére épen e sorok iiója tette annak idejében a leghatározottabb föllépést s abban épen párthívei által gyámolitatott legjobban. Tehát legelőször: közöttünk vannak azok, a kik épen nem nemesek. Másodszor közöttünk vannak azok, a kik nemesek ugyan, de nincsenek még épen olyan igen nagyon elszegényedve; s daczára a B. H. volt patronusai de pauperi sationalis systemájának, még mindig képesek a haza és nemzet jóvoltáért áldozatokra s a közügyé mellett tett nemes fáradalmaikért Theurungszuschlagot nem sollicitálnak. És harmadszor közöttünk vannak azok, akik nemesek is, el is vannak szegényítve, de azért minden áronnak lenni nem akarnak, hanem a midőn az alkotmány és hazai törvények iránti kötelesség összeütközésbe jön a kenyéradó tisztséggel; —akkor megszegetten hagyják a törvényt is és a kenyeret is, s mennek iparvállalatokból, gyárakhoz, kereskedelmi, ügyvédi irodákba — napszámmal keresni a jellemszilárdság sanyarú falatját. Ezekből áll a mi táborunk. Ha az ellenkező légiót akarja megtalálni a B. H., keresse más régiókban s tartson azoknak Philippicát ama théma fölött: mily csapás egy országon az olyan elszegényült nemesi és nem nemesi osztály, mely meggyőződése árán is ur akar lenni. (f) A rendszerváltozásnak még ma hivatalos jelei nem mutatkoznak. A miniszterek egyelőre szervezik bureausokat. A pénzügyminisztérium, mely eddig 36 osztályból állott, ezentúl két fő sectióra fog oszlani, az első vezetendi a pénzügyi közigazgatást, a másik a budget és állam hitel ügyeit. Az előbbi sectio Kappel-Savenau lovagra, a másik Becke lovagra, (Triesztből) lett bízva. A Piener-féle pénzügyi igazgatás főhivatalnokai, mint Holzgethan, Hoch báró, Brentano báró kilépnek a tevékenységi körből. — Belcredi gróf ma már megjelent bureaujában, s beszédet tartott alárendeltjeihez. E beszéd azonban nem képez politikai programmot, hanem csak az ügykezelési rendszer reformját ígéri. Azt monda, nem barátja a közigazgatási centralisatiónak, hanem inkább a közigazgatási decentralisatio eszméjét támogatja. A részleteket a helytartótanácsra kell bízni, a középponti hatóság erejét és idejét az elvi és rendszerkérdések megoldására fordítsa. Inti a hivatalnokokat, hogy a legvégsőbb erőfeszítéssel munkálódjanak , igy aztán később kevesebb hivatalnokra lesz szükség s ezeket az állam jobban fizetheti. Végül szigorúan ajánlotta a titoktartást. — A „Botschafter“ megérkezvén a jul. 31 -ik napja, ily czimü czikkel „Mit akartunk ma? — örök búcsút vesz olvasóitól. Végszavaiban azt mondja: „Oly függetlenek voltunk, hogy függetlenség tekintetéből az oppositio egyik közlönye sem tett túl rajtunk.“ Ily hamis gyónással dől a halál karjába! A bécsi lapok szemléje. (f) Hírek. Az „Oesterr. Ztg“ következő híreket közöl: „Legközelebb számos új rendelet kiadását várhatjuk: az elkészült javaslatok a minisztertanácsban legközelebb véglegesen megállapittatnak. Több ily rendelet a febr. patens 13. §-a alapján lesz kiadva, amit az idézett lap annak bebizonyítására hoz fel, hogy az uj minisztérium a febr. alapoktól nem szándékozik eltávozni. (Ez jóformán gúnyként hangzik, az „Oesterr. Zig“szájában, mert olyan kormány, mely annyira ellensége volna a febr. pátensnek, hogy annak még 13 -ik §-át sem akarná megtartani, képzelni sem lehet.) — Ugyané lap szerint az eddig történt nyugalmazások már 150,000 forintot igényelnek. — Végre irja, hogy a magyar országgyűlés oct. 20-ra fogna összehivatni, s a meghívó levelek kibocsátása aug. 20-kan, Sz. István napján, történik meg. (Mi jóval előbb várjuk.) — A „Debatte“ az uj cabinet programmjáról. „A létező nyugtalanság forrását egyedül azon körülményben kell keresni, hogy az uj kormány oly mélyen hallgat. Mailáth úr bizvást hallgathat, mert már neve elég programm. Magyarország tudja mit várhat tőle. De minden nagyrabecsülésünk mellett az uj kormány irányában, ki kell mondanunk, hogy a kabinet többi tagjainál nem ezen eset forog fönn. Hallgatásuk csak arra szolgáltat alkalmat, hogy a bureaucratiai szellemek, akik ma mindenütt az elégedetlenség magvát hintik szét, mindent elrontsanak. Belcredi és Larisch grófoknak ezért annál szükségesebb volna beszélni, mert semmit sem félhetnek, hogy magyar collegáik által terveikben nem támogattatnának.1 ‘ — Az ó és uj minisztérium politikai jellemzése. Az „Ost. D.Post“ terjedelmes czikkben igyekszik az ó és az uj minisztériumot jellemezni. Megjegyzései közöl a következők inkább bírnak érdekességgel: „A legfelsőbb kéziratok, melyekben az elbocsátások foglaltatnak, azon sorban állnak a hivatalos lapban, a mint egyik vagy másik miniszter régebben leírta tárczáját. így jutott Mecséry báró azon megtiszteltetéshez, hogy az ő hozzá intézett legfelsőbb kézirat legelői áll a „Wiener Zig“-ban. „Schmerling úr már az elbocsátási levélben megnyert fényes ur hivatalára lett kineveztetését. Plener ur ideiglenesen nyugalmaztatik, de feltűnő, hogy Lasser ur, a ki 50 éves és igen munkabiró egyénvégkép nyugalmaztatik, ezt „concessionnak tekintik Magyarország irányában,miután Lasser ur két igen centralista kormány alatt jelentékeny tevékenységet fejtett ki. „Ami Reichenstein bárót illeti, feltűnik, hogy a legfelsőbb kéziratból kimaradt azon záradék „saját kérelmére.,, Úgy látszik, hogy Reichenstein úr nem is kérte elbocsáttatását, hanem egyszerűen csak megkapta. A volt alkanczellár erdélyi szász, mintegy 45 éves, igen munkás ember, s ő volt lelke azon rendszernek, mely Erdélyt (a szebeni gyűlést) a Reichsrathba vitte. Igen fiatal az