A Hon, 1865. november (3. évfolyam, 251-275. szám)
1865-11-19 / 266. szám
is, melyek egyaránt követelik, hogy Szent István birodalmának minden polgára egyenlő legyen jogban és kötelességben. Ezek azon nézetek és óhajtások, tisztelt választó polgárok, melyek engem a megbízatás teljesítésében vezetnének. Ezen nézeteket s óhajtásokat kötelességemnek tartom előlegesen közleni tisztelt választó polgártársaimmal. Ha azok önök által méltányoltatni s helyeseltetni fognának, megtiszteltetésnek s kötelességnek tartandom a képviselőség elvállalását, ezen esetben csekély erőm- s tehetségemtől kitelhetőleg arra fogok törekedni, hogy a kijelölt célt, mérséklet, kitartás és áldozatkészség mellett, önök hazafias bizalma és támogatása által segítve, annak idejében elérhessük; ellenkező esetben — tudniillik, ha az általam kimondott nézetek és óhajtások önök részéről nem osztatnának — kénytelen leendők azon szerény körbe visszavonulni, honnan önök bizalma polgári kötelesség teljesítésére előszólitott. Pest, november 8. 1865. , már a közös vámjövedelmekből erednek: ennélfogva mindazon államgazdasági intézkedések, melyek nem csak az örökös tartományokat, hanem Magyarországot is, együtt érdeklik, mint a nemzetközi vám- s kereskedelmi szerződések, kölcsönös egyezkedések tárgyai. Már az országnak az 1861-diki országgyűlésen megjelent képviselői e tárgyban ünnepélyesen így nyikoztak: „Midőn mi Magyarország alkotmányos önállását, függetlenségét a hatalom szava ellen védjük, midőn óvakodunk azon szoros kapcsolattól , melyet alkotmányunk visszaállításának némi föltétele gyanánt akarnak reánk kényszerítni, nem kívánunk ellenségesen föllépni az örökös tartományok alkotmányos népei ellen. Nem akarjuk mi a birodalom fönállását veszélyeztetni, s készek vagyunk azt, a mit tennünk szabad, s mit önállásunk s alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta szigoru kötelesség mértékén túl is méltányosság alapján, politicai tekintetből megtenni , hogy azon súlyos terhek alatt, miket az eddig fennállott absolut rendszer fonák eljárása összehalmozott, az ő jóllétök s azzal együtt a mienk is össze ne roskadjon, s a lefolyt idők káros következései róluk és rólunk elhárittassanak.“ Midőn ezt kimondották, egyszersmind azt is kijelentették, miként meg nem egyezhetnek abban , „hogy a közadónak s katonaállításnak kérdései a magyar országgyűléstől bármi részben elvonassanak“ ; kijelentették , hogy „Magyarország kormányzatát s közigazgatását a magyar királyon kívül senkitől mástól függővé nem tehetik s más országok kormányzatával nem egyesíthetik , minélfogva nem akarnak sem a birodalmi tanátsban, sem valamely birodalmi népképviseletben résztvenni, s annak rendelkező hatalmát Magyarország ügyei fölött el nem ismerik, s az örökös tartományok alkotmányos népeivel csak úgy, mint önálló szabad nemzet más önálló szabad nemzettel, függetlenségünk teljes megóvása mellett hajlandók, esetenként érintkezni.“ Ezen készség azonban nem méltányoltatott 0 Felsége akkori tanácsosai által, s az országgyűlés feloszlattaték. Az összeillendő országgyűlés meggyőződésem szerint ismételni fogja ezen készséget s remélhető, hogy Magyarország feladhatlan és elidegeníthetlen jogainak tiszteletben tartása, a kölcsönös érdekek méltányos és igazságos felfogása mellett, egyetértés jövend létre egyfelől Magyarország királya és törvényhozó gyűlése, másfelől az ausztriai örökös tartományok fejedelme és országgyűlései között, a függőben levő kérdésekre nézve. S ez annál inkább remélhető, mivel Magyarország legtávolabbról sem akarja meggyengítni a pragmatica sanctió által alapított kapcsot, legkevésbbé akarja és akarhatja csökkenteni a dynastia méltóságát,megrendízni a birodalom hatalmi állását, s megzavarni az örökös tartományok alkotmányos életét. Magyarország nem kíván egyebet, mint a kölcsönös jogok tiszteletben tartását s mint az azonos érdekek igazságos méltánylását. Magyarország ezt egyaránt követelheti mind királyai és a nemzet között kötött és szerződések, mind a jelenkori jog erejénél fogva. Ismétlem, miként remélhető , hogy a közös ügyek függő kérdésére nézve egyetértés jövend létre, s igazaknak bizonyulandónak ismét Ferencz királyunknak nemzetünk dicséretére mondott , s az 1805-ki országgyűlést összehívó királyi levelében foglalt örökre emlékezetes szavai: „...nem csak eleink, de magunk is teljes megelégedéssel tapasztaltuk azzal, hogy a magyarok midőn törvénynyel és hivséggel igazgattatnak, egész Europa s különösen tulajdon királyok várakozásának megfeleltek.“ Törvényhozásunk visszanyervén rendes alkotmányos folyamát, mielőtt a közigazgatási, igazságszolgáltatási és közgazdasági téren eszközlendő javításokhoz fogna, különösen két ügynek mielőbbi elintéztetését óhajtom. Egyik: a nemzetiségi jogigények, másik a zsidók emancipatiójának kérdése Ami a nemzetiségi jogigények kérdését illeti, már az 1849- s 1861-ki országgyűlések komoly törekvése volt: ezen kérdésnek — az ország területi épsége sérthetlenségének fentartása mellett — a jogegyenlőség és méltányosság alapján eszközlendő megoldása. Az 1861-ki országgyűlés e czélból kiküldött bizottmánya által törvényjavaslatot dolgoztatott ki, mely azonban részint azon okból, mivel ezen országgyűlés nem tekinthette magát jogosítottnak alkotmányunk értelmében a törvényhozásra, részint azért, mivel az országgyűlés feloszlattatott, mielőtt a javaslat iránt intézkedés történt volna, köztanácskozás tárgya nem lehetett. Most azon reményt táplálom, hogy e kérdés is végleg el lesz intézhető, s annak megoldásában előttem vezérelvekül szolgálandanak : az egyéni, polgári s nemzetiségi szabadság és jogegyenlőség biztosítása, s ezek alapján a községi, városi s megyei önkormányzati alkotmányos élet kifejlesztése és megszilárdítása. Ami a zsidók emancipatioját — polgári jogokkal felruházását illeti, e kérdés már igen régen élénken foglalkoztatja hazánk legjelesb szabadelvű államférfiait és törvényhozóit. A publicistikai téren először Wesselényi Miklós, az alkotmányos szabadság és jogegyenlőség ezen egyik legbátrabb és leghűbb bajnoka, szólalt föl , közmivelődésünk történetében korszakot alkotó „Balitéletek“ czim munkájában; kimondotta, hogy „valaha ők (a zsidók) is épen úgy élhessenek polgári alkotmányunk minden jólétivel, hasznaival, mint akárki más.“ Majd utána Eötvös József fogta föl az eszmét s nemes hévvel küzdött mellette. Már 1840 ben — huszonöt évvel ezelőtt — figyelmeztette honfitársait, a zsidók emancipatiojáról irt értekezésében, hogy: „az idő int s nekünk nem szabad hátra maradni. Nem kiváltságok, hanem szabadság kell századunkban, s ez nem létezhetik, ha nem köztulajdonunk, s ha a szolgaság — mely gazként könnyebben terjed, mint gondolnók — ki nem irtatik végre gyökerében.“ A törvényhozási téren hazánk nagy fia Deák Ferencz karolta föl a humanitas és közszabadság ügyét, s annak egyik legszilárdabb védője és támasza volt az 1839/40-ki országgyűlésen, mint ezt az ezen országgyűlés eredményéről irt s Zalamegye rendeihez intézett követjelentése fényesen igazolja. Óhajtom, hogy ez ügy az összeülendő országgyűlés törvényhozói munkásságának egyik tárgya legyen; óhajtom ezt nem csak a közszabadság és jogegyenlőség nagy elvei de hazánk jól értelmezett politikai érdekeinek tekintetéből Gr.Apponyi György beszéde választóihoz. „Alkotmányos életben a polgártársak bizalma képezi az egyénnek legdrágább elégtételét, és e bizalom legtöbb tanúsításának tekintem a képviselői megbízást, mely a hazafiui kötelességet és a felelősség terhét a legmagasabb fokra emeli. Kettősen érzi ezt mindenki ma, midőn egy uj korszakot alakitó törvényhozásnak állunk küszöbén, melynek feladata roppant, s a szó teljes értelmében magasztos leend , melynek várvavárt eredménye, szeretett honunk sorsára és az osztrák birodalom jövőjére nézve is döntő lesz, minélfogva, minden túlzás nélkül, európai horderejűnek tekintethetik. Mélyen érzem tehát én is nagy becsét azon megtiszteltetésnek, mely szerint e fontos és válságos időben méltattam számot választóknak, igen tisztelt hazámfiainak drága bizalmára, s ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy a nekem annyi szívességgel felajánlt kijelölést a legnagyobb hálával elfogadom, kötelességemnek ismervén, ha a tisztelt választóknak többsége engem a képviselői állásra emelni fog, e tisztemben lelkem vallásos ösztöne szerint eljárni. Tudom, hogy azon férfiak, kik a közéletbeni nyilvános tevékenységem tekintetéből fordították reám becses figyelmüket, nem követeik tőlem azt, miszerint politikai hitemet fejtegessem. — Mindazáltal késztetve érzem magam, állapotunk és feladatunk iránti eszméimnek fövonásait közölni, nem lévén képes azok előtt, kik engem becses bizalmuknak ily fényes jelével szerencséltetnek, elhallgatni azt, ami szivemen fekszik. A számos évi szomoru tapasztalás bebizonyította azt, hogy azon bonyodalmakat, melyek a jogszerű viszonyoknak megrendítése által beállottak, sem az erőszak, sem az ellenséges súrlódás vagy a puszta passivitás le nem győzhetik, hanem hogy azokat csak a kölcsönös bizalom szülte méltányosság és a törvény alapjára való visszatérés szüntetheti meg. Hódoló hálával üdvözölte tehát mindenki fejedelmünknek legújabb nyilatkozatait, melyek az ország iránti magas bizalomnak jeleit viselik, és az alkotmányos törvényhozást, mint azon egyedüli hatalmat ismerik el, mely által törvényes állapotunknak helyreállítása, s a megváltozott állami viszonyokból eredt kérdéseknek megoldása eszközöl ethetik. E téren, melyen a jogmegtagadás tana helyett a jogelismeréssel találkozunk, hálás bizalommal és kötelességérzetül ajánljuk fel közremunkálásunkat a Felség és haza iránti tántoríthatlan hűségben , szem előtt tartván a legmagasb trón szentelt jogait, hazánk alkotmányos szabadságát, és annak a birodalom irányában kötelezettségét. Mint minden hazafi kebelben, úgy bennem is első helyet foglal azon törekvés, hogy honunknak törvényes állapota helyreállittassék, mert alkotmányos létünk és államjogi önállásunk csak a jogfolytonosságnak valósításában és sérthetetlenségében lelhetnek biztosítékot. E jogfolytonosság fénypontját és legünnepélyesebb megszentesítését felséges királyunknak törvényes megkoronáztatásával el fogja érni, mely által megrendíthetlen alapja meg fog vettetni a fejedelem és nemzet közti azon viszonynak, mely nemcsak a belső jólétnek biztosítékát, hanem a birodalom nagyhatalmi állásának legerősebb támaszát képezendi. Aki tehát hazáját szereti, mitsem óhajthat forróbban, mintsem azt, hogy ezen nagy ünnepélyt, mely a helyreállított törvényes állapotnak zárköve és legfőbb diadala lesz, mielőbb megülhessük. Törvényes állapotunknak elutasíthatlan feltételét képezi az országnak integritása, melynek fenntartására számtalan élő törvényeink és királyi eskük kötelezik fejedelmeinket, és melyre nézve a pragmatica sanctió sem enged kétséget, amennyiben az első czikk negyedik szakaszában a magyar szent koronához tartozó országoknak eloszthatatlansága az „aeque indivisibiliter intelligendarum“ szavak által ki van kötve szintúgy, mint az összes Magyarországnak a birodalomtól elválaszthatatlansága. Világos ebből, hogy a szent István koronájához tartozó országok egy államjogi egységet képeznek, melyet a törvényességnek megrendítése nélkül felosztani nem lehet ; következik továbbá, hogy miután a fent nevezett alapszerződés Magyarországgal mint államjogi egységgel köttetett, ennélfogva, ha ezen szerződési viszonyban a birodalomnak elismert szükséges és lényegesen megváltozott körülményeihez képest, némi módosítások törvényes úton akarnak eszközöltetni, ez nem az egyes részekkel külön egyezkedés, hanem egyedül az egyesített államjogi egységgel kötendő újabb szerződés által jöhet létre. Magyarország e törvényes állása azt hozza magával, hogy bármely államjogi alkotásban csak mint kiegészített és elválaszthatlan egység vehet részt, és ennélfogva a szent koronához tartozó országoknak egyesítését nemcsak az fogja óhajtani, ki hazánk iránt szeretettel és a történeti jog iránt kegyelettel viseltetik, hanem kénytelen lesz azt óhajtani mindenki, ki a birodalom érdekében eszközlendő államjogi átalakulásnak mulhatlan szükségéről meg van győződve. — A méltányosság nem engedi tagadnunk azt, hogy az ország myerő integritásának rovására különféle tóáltal előidézett bonyodalmak nem csekély nehézségeket gördítettek föl, melyeknek figyelembe vételét magától el nem utasíthatja az , ki a kibékülés és tartós helyreállítás szándékával karolja fel hazánk e szent ügyét; mert ha szinte meg nem engedhetjük a puszta tényeknek az alapjog feletti uralmát, mégis hibáznánk, ha azok iránt nem volnánk annyi figyelemmel, amennyi szükséges arra, miszerint a törvényes jogállapotot ismét megkedveltessük azokkal, kik érdeküket más irányban vélték feltalálhatni. Szóval, anélkül, hogy ezen nehézségek a fennálló jogon csorbát ejthetnének, azoknak legyőzéséhez részünkről is hozzájárulnunk kell azáltal, hogy a társországokban kifejtett életképes viszonyok és érdekek iránt elégséges méltányossággal viseltetünk, miszerint azok, kik a magyar honunkkali törvényes összeköttetést épen azon érdekeiknek féltéséből ellenzik, csakhamar meggyőződjenek arról, hogy velünk ismét kezet fogva, mit sem veszélyeztetnek, az alkotmányos jogok biztonságára nézve pedig sokat nyernek. Ily közremunkáló által leghathatósabban fog előmozdutlatni az ország integritásának elutasíthatlan helyreállítása, és talán nem csalódom, ha azt azon feladatnak tekintem, mely legelőbb fogja a törvényhozásnak tevékenységét igénybe venni. Az ország integritásán kívül még temérdek teendője lesz a törvényhozásnak a végett, hogy a törvényes állapot helyreállíttassék, mert úgyszólván minden irányban csak tényleges intézményekkel találkozunk, melyekre nézve részint még törvény hiányában vagyunk, részint pedig a létező törvények nem alkalmaztatnak, hanem azoknak életbeléptetése újabb revisiótól feltételeztetik. Tekintve már azt, hogy az 1848-ai törvények, melyekre vonatkozik a felfüggesztés, nevezetes részben életbe léptek, mint ezt a képviseleti választás is tanúsítja, nyilvános, hogy nem a törvény eredete, hanem annak némi tartalma okozta a fennakadást. De nem kétlem, hogy azon jogelismerésnél és kiegyenlítési magas szándéknál fogva, melyet fejedelmünknek legújabb kegyes nyilatkozatai és mostani kormányának eljárása tanúsítanak, a jogfolytonosságon ejtette csorba, kölcsönös bizalommal és méltányossággal meg fog szüntetni, mert fel kell tennem, hogy a törvények azon tartalmára nézve, mely aggodalmat szült, a törvényhozó-testtel tudatni fog az aggodalomnak oka, s ki fog mondatni, hogy mik azok, melyekre nézve újabb vizsgálat tartatik szükségesnek, miszerint a törvényhozó-testnek alkalma és módja lehessen az aggodalmaknak kellő méltánylása és megszüntetése után, a törvényeknek életbeléptetését kieszközölni. Annyival inkább óhajtom pedig e fontos kérdésnek ily módon elintézését, mert a törvényes állapotnak megszilárdítására szükségesnek tartom, hogy a jogfolytonosságban a törvényhozó hatalomnak mindkét tényezője találja megnyugvását. A törvényhozásnak legfőbb teendőihez tartozik a törvényhatóságoknak szervezése, mely ősi intézmény az alkotmányos önkormányzásnak mindenkor leghathatósb tényezője és alkotmányos létünknek erőteljes biztosítéka volt. Nem lehet tagadni azt, hogy a felelős minisztérium és a népképviselet által a viszonyok oly lényegesen megváltoztak, miszerint a törvényhatóságoknak új szervezése nélkülözhetlenné lett, mit önmagukra bízni, a rendnek megzavarása nélkül alig lehetne. Ez tehát a törvényhozás köréhez tartozik, mely legszerencsésben intézendő el a fontos kérdést, ha a törvényhatóságoknak minél terjedtebb önkormányzási jogát és szabadságát lehetőleg biztosítandja, de egyszersmind azon törvényes határokat fogja megszabni, melyek szükségesek, hogy a felelős kormány léte és magas hivatásának betöltése lehetetlenné ne tétessék. Oly nagy fontosságot helyezek pedig az alkotmányos önkormányzásnak minél előbbi visszahelyezésére, hogy czélszerűnek tartanám, miszerint a törvényhozás azt, figyelemmel a törvényes szabályt nélkülöző viszonyokra, ideiglenes intézkedés által tegye lehetővé. Hogy a tisztelt választókat ne fáraszszam mindazoknak elsorolásával, mik teendőinkhez tartoznak, csak azt említem még meg, mennyire tartom sürgősnek, hogy anyagi szomorú állapotunkat különös figyelmére méltassa a törvényhozás, és hogy a lehető legrövidebb idő alatt igyekezzek minden kitelhető segédeszközöket előteremteni, részint az iparnak és a szabad kereskedésnek előmozdítása, és hitelünknek emelése, részint pedig a már elviselhetetlen terheknek leszállítása által. Mindezek, mikhez még a törvénykezésünkben, népoktatásban és a közlekedési eszközökben szükségelt javítások és bővítések járulandóak, sikerülni fognak, mihelyt a törvényhozás alkotmányos létünknek biztosítása, nemkülönben a birodalom irányában létező viszonyoknak méltányos kiegyenlítése által azon szerencsés helyzetbe fog hozattatni, hogy a politikai elvek feletti hálátlan küzdelmeket, a gyakorlati téren kívánt üdvös tevékenységgel felcserélheti. Áttérek már most a birodalom irányában létező viszonyainkra. Tudva van mindenki előtt, hogy a birodalom politikai állása lényegesen megváltozott, különösen tudjuk azt, hogy Felséges urunk, felhagyva a korlátlan hatalom gyakorlatával, alkotmányos jogokkal szerencséltette Lajthán túli népeit is. Láttuk és tapasztaltuk, hogy tőszomszédságunkban az alkotmányos életnek fejlesztésére és szilárdítására, tekintetreméltó képességgel, sok nemes igyekezet és buzgóság fordítlatott, és tudjuk végre azt is, hogy ezen alkotmányos élet a Magyarország és a birodalom többi részei között fennállott viszonyokra nem maradhat hatás nélkül, minélfogva kétségtelen az is, hogy ezen viszonyoknak törvényes szabályozása és a birodalom elutasíthatlan szükségeivel leendő kiegyenlítése a törvényhozásnak egyik legfontosabb feladatát fogja képezni. Nem akarom megelőzni azon királyi előadást, mely e tekintetben, különösen pedig a birodalom közös ügyeinek alkotmányos elintézésére nézve, a törvényhozás eleibe fog terjesztetni; de a köztudomású tények után indulva, ezen ügyet, mely a Fejedelemnek folytonos gondjait, a Lajthán túli népeknek legélénkebb tevékenységét, és Európának éber figyelmét vonta magára, lehetetlen felette fontosnak nem tekinteni. Hogy Magyarországnak és a birodalom többi részeinek közös ügyei léteznek, azt a sanctio pragmaticából folyó kötelezettségeinknél, és a gyakorlat életben kifejlett szoros viszonyoknál fogva kétségbe vonni nem lehet, mint ennek elismerését az 1848-ai törvényben is feltaláljuk. Épen oly igaz az is, hogy ezen közös ügyeknek mikénti tárgyalása a monarchiára , és különösen annak alkotmányos létére nézve életkérdéssé vált; miből törvényhozásunknak azon múlhatatlan kötelessége következik, hogy ezen nagy horderejű tárgyra is fordítsa legnagyobb figelmét, és hogy államjogi önállásunknak feltételeit mindenkor szem előtt tartva, a birodalom elismert szükségeiek azon mértékben feleljen meg, melyet törvényes összeköttetésünk és abból folyó kötelezettségünk, nemkülönben azon meggyőződés szab előnkbe, hogy a birodalomnak jólléte és biztonsága a mi jólétünket és biztonságunkat is magával hozza, és hogy a birodalom alkotmányos népeivel megalapított jó egyetértés, hazánknak és saját alkotmányos létünknek csak javára és üdvére szolgálhat. Nem hallgathatom el ez alkalommal azt, mennyire szívemen fekszik, hogy honunk törvényhozó teste a körülmények által a legmagasb fokra emelt gyönyörű hivatását kellően fogja fel, s méltányolva azt, miszerint neki jutott most a birodalom jövője felett határozó államjogi átalakulásban a kezdeményezési szerep, s hogy ő lett hivatva e nagy horderejű műnek alapját megvetni, hogy tőle váratik a jelszó, mely a birodalom minden népeink boldoglétét eszközölheti, s az alkotmányos elvnek diadalát mindnyájuk érdekében kivívhatja, mindezeknek figyelembe vételénél fogva feladatát ezen magasztos szempontból szemlélje, s bölcs és méltányos eljárása által szeretett honunknak legnagyobb hasznával nemcsak a birodalom milliomainak hálás elismerését, hanem az európai művelt világnak dicső méltánylását vonja magára. Mint államjogi önállásunknak és a jogfolytonosságnak hiv bajnoka, bátran kimondom, hogy a társországokkal fennálló törvényes összeköttetésünknél és a birodalom többi országaival létező viszonyunknál, de különösen azon solidaritásnál fogva, mely egy nagy államhoz tartozó alkotmányos népeket egymáshoz fűz saját alkotmányos létünket Csak az által biztosíthatjuk, ha amazokét nem koczkáztatjuk, és saját jogaink folytonosságát csak az által valósíthatjuk, ha azt a nemzetiségi érdekekkel, társországainknak jogérzetével, nemkülönben a birodalom alkotmányos többi népeinek méltányos igényével és a birodalom nagy hivatásával nem hozzuk összeütközésbe. Úgyszintén, mint a történeti jognak renditletlen védője, el kell ismernem azt, hogy a történeti jogot nem lehet abstract fogalomnak tekinteni, sőt hogy épen azért, mert e jog a történetnek okszerű kifolyását képezi, s mert e jog a döntő események alpján fejlődött, ugyanaz ennélfogva csak az által tarthatja fenn magát és történeti jellemét, ha annak védői azt a döntő események és tények hatalmával jókor és szükséges mértékig tudják kiegyenlíteni. Elnékeink ezen bölcseségének köszönjük alkotmányos létünknek századokon általi fenntartását, és csak nagy példájukat fogjuk követni, ha történeti jogaink biztosítása végett azokat a kor elutasíthatlan igényeivel hozzuk összhangzásba. Azon védfalak, mellyekkel hajdan környezni kellett államjogi helyzetünket, nem a felséges uralkodók és nem is a birodalom népei ellen, hanem csak a korlátlan hatalom ellen voltak felállítva, mely a birodalomnak többi részeiben uralkodott, ugyannyira, hogy politikai elzárakozásunk akkor egyértelmű volt az alkotmányos létnek fenntartásával. Miután azonban a birodalom többi országaiban a korlátlan hatalomnak helyét az alkotmányos jog gyakorlata foglalta el, helyzetünk és a szükség igényei lényegesen megváltoztak, és biztosságunkat már most nem túlságos elszigetelésünkben, mely belső viszonyainkra is károsan hat, és nem a szomszéd tartományokkali feszült állapotban lelhetjük, mely miatt saját ügyeinket sem vagyunk képesek rendezni, hanem anélkül, hogy ezért történelmi önállásunkat megtagadnunk szükséges volna, — az alkotmányos népek keli lehető jó egyetértésben és az ebből következő jogszolidaritásban fogjuk feltalálhatni. Nem lehet és nem szabad elfelednünk azt, hogy midőn Felséges Urunk September 20-án kelt magasztos elhatározása által szeretett honunk irányában a jogmegtagadás tanát kiküszöbölte, és hazai ügyünknek alkotmányos uton leendő tárgyalására az alapot megvetette, ugyanakkor a birodalmi tanácsot, melyben az örökös tartományoknak nagy része alkotmányos létük fő tényezőjét szemléli, felfüggesztette, mi a magyar törvényhozásnak az állami átalakulást illető tárgyalása tekintetéből történt. Nem kerülheti tehát el figyelmünket, hogy ezen császári elhatározás, mely bennünk új reményeket ébresztett, a Lajthán túl sokakban nagy aggodalmat szült, mit legjobban megérthetünk mi, kik törvényhozásunkat sokáig nélkülöztük, és a nélkülözésnek súlyát sajnosan tapasztaltuk ; miért is, ámbár nem vagyunk okozói annak, mi a Lajthán túl számos alkotmányos körben fájlaltotik, — mindazáltal, miután felséges urunknak ezen elhatározása alkotmányos jogunknak szempontjából történt, és a birodalom nagy ügye mintegy a magyar törvényhozásnak tétetett kezébe, ezáltal kettősen köteleztetik törvényhozásunk annak bebizonyítására, hogy a Fejedelemnek irántunk tanúsított kegyes bizalma az örökös tartományoknak nem kárára, hanem csak hasznára fog válni, és hogy alkotmányos létük miattunk soha csorbát nem fog szenvedni. Ismétlem, hogy a valódi házasságnak bebizonyítására soha sem nyílt szebb tér, mint jelenleg, midőn a legmagasb érdekek kérdés alatt vannak, és függőben van mindaz, mi hazánk sorsát elhatározandja, és a birodalomnak életerejét feltételezi. Mindennek a magyar törvényhozás vetheti meg üdvös alapját, mi csak a politikai érettségnek és magasb erényeknek lehet műve. Aki tehát ilyen körülmények között élvezi pályatársainak becses bizalmát, azt csak minden lelki erejét a haza ügyének szentelve, találhatja meg.A testvériség magasztos eszméi, meggyőződéssé és hitté válva a férfikor idején. Én az 1848-ai törvényeket a nemzet legnagyobb vívmányainak tartom ; bizonyítékai ezek, hogy meg tudta érteni az előrehaladt kor követelményeit , alávetve az osztályok százados érdekeit a közös érdeknek. Midőn a nemzet, koronázott fejedelmével egyetértve, az 1848 ki törvényeket alkotá, tévé ezt a pragmatica sanctió és az 1790.10. és 12 ik törvényezik kedden szentesített, királyai esküjével erősített függetlensége érzetében. Ezen sarkalatos jogunk magában foglalja sz. István koronájának integritását, melyet közös örökség gyanánt, az ép úgy létért küzdött apáink reánk hagytak, s melynek védelmében minden áldozat kicsiny. A balszerencse szülte viszonyokkal nőtt elleneink ezt is kérdés tárgyává akarták tenni; — de mi a korona integritásáról s függetlenségéről nem alkudhatunk. Az összbirodalmi közös ügyek tehát csak olyanok lehetnek, melyek a szent korona területi épségét és törvényes függetlenségét lényegében nem sértik ; — nem lehet különösen az adó-, és újoncz megszavazási jog, mert vérével és vagyonával csak a nemzet maga rendelkezhetik. A szorosan megszabandó közös ügyek azonban nem egy közös parlamentben, de legszigorúbb felelősségű s bármikor visszahívható küldöttségekben tárgyaltassanak, s részünkről az országgyűlés kebeléből választatván, csak annak tartamára alakíttassanak.A birodalom másik felével való kiéggezést minden polgára e nagy és szép hazának egyaránt óhajtja; — de hogy a kiegyezés őszinte s a végtelen jövőre hasznos legyen, kell hogy az a tiszta paritás elvén nyugodjék. A birodalom léte és nagyhatalmi állása nem a theoreticus „egységi eszmék“ valósítása, de az élet szükségeiből merített, s a történet által szentesített gyakorlati intézmények által biztosíttatik . A közös boldogságnak feltétele a közmegelégedés révén; szükséges továbbá 1. hogy a társországok iránti viszony a bel kormányzat függetlenségének alapján rendeztessék. 2. Hogy az 1848-ki III. törv. czikk szerint szervezendő felelős magyar kormány, a megyei önkormányzattal összhangzásba hozassék. 3. Hogy az egyes nemzetiségek igényei, az igazság, méltányosság és az 1861-ki feliratban kifejtett elvek mellett kielégittessenek. 4. Az adó és egyéb állami terhek uj jövedelmi- és értékbecslés alapján eloszlassanak. 6. A községek függetlensége tekintetéből, a feudalismus maradványai a jogtartók kárpótlása mellett, eltöröltessenek. 6. Hogy a katonaállitási kötelezettség ne az egyesekre de a községre nehezedjék, hogy a közös teherben mindenki részt vegyen. 1 7. A közmunka terhében minden honpolgár kivétel nélkül osztozzék. 8. A magán-jogviszonyok és igazságszolgáltatás codificált anyagi és alaki törvényekkel rendeztessenek. Végre pedig 9. Hogy a közművelődés szempontjából, oly intézmények alkottassanak, melyek a honpolgárokat az 1848. Vik törv. czikkben megállapított, s meg nem szorítandó kitűnő jog öntudatos gyakorlatára képesítik. Ezekben elmondtam a teendők iránti elveimet, nem tagadván a személyemet illető hiányokat sem. Ha a többség bizalma engem a magas tisztre emel, kötelességem annak tehetségeim szerint eleget tenni; de ha arra érdemesebbet talál , szívesen vonulok vissza. Szulyovszky Ignácz programmja a nagytapolcsányi kerület t. választóihoz! A nagytapolcsányi kerület választóinak azon reményük, hogy f. é. dec. 10 én megnyitandó országgyűlésen, megyénk nagy fia t. Batthyányi Ferdinánd ur által képviseltetnének, az ádáz sors által meghiúsulván, — felhíva lettem a választók nagy száma által, hogy őket jövő nemzetgyűlésünkön képviseljem. Nem könnyű az elhalálozás, hogy a nevezett fényes tehetségű honfinak osztatlan bizalommal megajánlott magas tisztet, én, a politika terén kezdő, megválasztatás esetére elfoglaljam, — de felette nehéz, a jövő országgyűlés nagy feladata tekintetéből. A századokra terjedő, a honpolgárok jólétét, a hazánk felvirágozását megállapítandó munka edzett, biztos kezet igényel, mely az alapnál úgy, mint a tetőnél hibátlanul működjék. Mindez hiányzik bennem, s ha a választók többsége bizalmával megtisztelne, igénytelen kezdő munkásság volna egyedüli részem. A politikai hitvallás tekintetében, nem hivatkozhatom politikai múltamra , mert az még vajmi rövid és csekély. Midőn legelőször eszmélni kezdtem a közélet viszonyairól az 1848-as év nagy eseményei hangoztak végig a hazán. A fiatalkor elragadó fogékonyságával, lettek I telkembe vésve, a szabadság , egyenlőség és Megyei és városi állapotok. A lipótvárosi választás Pesten. Az egész ország tudja, hogy a főváros egyik negyedében ki az egyik jelölt: ez a haza egyik legkitűnőbb élő férfia, Kemény Zsigmond. Senki sem tudja az országban, ki az a másik jelölt, mert Ráth Károly nevű ügyvédről csak az hallott, akinek magánügyei voltak vele. Lehet, ő jeles Ügyvéd, s senkinek sincs joga kételkedni, hogy magánéletében és üzleteiben nagyon becsületes ember. De jeles ügyvédet sok százat találhat a Lipótváros és derék embert is akárhányat. A kérdés az : kinek vannak a nyilvános életben, s különösen a politikában több tapasztalásai, érdemei és ismeretei, ki tehet többet a haza ügyében a mostani válságos jó időkben. Hallottátok-e valaha, hogy valaki Ráth Károlyhoz menjen tanácsot kérni a politikai ügyekben ; hogy társországbeliek és külföldiek a lipótvárosi nevezett ügyvédtől kérnének fölvilágosítást a hazai állapotokról, mig Kemény Zsigmond csaknem mindennap részesül ily czélu látogatásokban ? De hiszen nincs az a Ráth pártbeli ember, aki vakmerő volna azt állitni, hogy Ráthnak csak megközelitőleg annyi politikai képzettsége volna, csak megközeltőleg oly avatottan tudna szólani és munkálni a haza legfontosabb kérdéseiben és legkritikusabb viszonyaiban, mint egy Kemény, ki még mint fiatal a hazafiságban Wesselényi meghittje és a politikában Széchenyi bizalmas embere s mindig a szabadelmüség bajnoka volt. Vagy tán azt mondják Ráth választói, hogy jelöltjük más politikai párthoz tartozik, mint Kemény ; hogy Ráth mérsékeltebb, vagy Ráth több szabadságot óhajt, mint Kemény ? hogy a lipótvárosi közvélemény képviselésében Szalay László roszul járt el, vagy pedig ha jól, Ráth méltóbb utóda Keménynél ? Korántsem! Bevallják, hogy Ráth ugyanazon politikai párthoz tartozik, mint Kemény. Az ország fővárosában vagyunk, a legintelligensebb választókerületek egyikében. És ki hinné ? — úgy látszik nem tud egy rész különbséget tenni egy Kemény és egy Ráth között több heti választási mozgalom után. — Az ország fővárosában talán nem ismerik az ország legkitűnőbb emberét, vagy ha ismerik a magasbb rendű szellemeket, az irodalmi nagyságot kevesebbre becsülik egy ügyvéd oklevelénél, — előttök az arany toll, melylyel valaki a halhatatlanság könyvébe jegyzé föl nevét, csak oly, vagy kevesebb értékű, mint az a toll, mellyel csak a fővárosban is annyi százan írják a replicákat. Ráth választói rész néven veszik az irodalomtól — mint egyik gyűlésükben kijelenték, — hogy az hallgat az ő beszédeikről. Ezt az eddigi hallgatást inkább meg kell vala köszönniük. Jobb lett volna a lipótvárosi cotteriának az ország tudta nélkül végezni a maga dolgát. Az irodalom szellemileg fejének tekinti Keményt, és kivált a journalistika megszokta őt vezérének