A Hon, 1865. november (3. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-19 / 266. szám

is, melyek egyaránt követelik, hogy Szent­ Ist­­ván birodalmának minden polgára egyenlő le­gyen jogban és kötelességben. Ezek azon nézetek és óhajtások, tisztelt választó polgárok, melyek engem a megbí­zatás teljesítésében vezetnének. Ezen nézeteket s óhajtásokat kötelességemnek tartom elő­legesen közleni tisztelt választó polgártársa­immal. Ha azok önök által méltányoltatni s hely­e­­seltetni fognának, megtiszteltetésnek s köteles­ségnek tartandom a képviselőség elvállalását,­­ ezen esetben csekély erőm- s tehetségemtől kitelhetőleg arra fogok törekedni, hogy a kije­lölt c­élt, mérséklet, kitartás és áldozatkészség mellett, önök hazafias bizalma és támogatása által segítve, annak idejében elérhessük; ellen­kező esetben — tudniillik, ha az általam ki­mondott nézetek és óhajtások önök részéről nem osztatnának — kénytelen leendők azon szerény körbe visszavonulni, honnan önök bi­zalma polgári kötelesség teljesítésére előszó­­litott. Pest, november 8. 1865. , már a közös vámjövedelmekből erednek: ennél­fogva mindazon államgazdasági intézkedések, melyek nem csak az örökös tartományokat, ha­nem Magyarországot is, együtt érdeklik, mint a nemzetközi vám- s kereskedelmi szerződések, kölcsönös egyezkedések tárgyai. Már az országnak az 1861-diki országgyű­lésen megjelent képviselői e tárgyban ünne­pélyesen így nyikoztak: „Midőn mi Magyar­­ország alkotmányos önállását, függetlensé­gét a hatalom szava ellen védjük, midőn óvakodunk azon szoros­ kapcsolattól , me­lyet alkotmányunk visszaállításának némi föl­tétele gyanánt akarnak reánk kényszerítni, nem kívánunk ellenségesen föllépni az örö­kös tartományok alkotmányos népei ellen. Nem akarjuk mi a birodalom fönállását veszé­lyeztetni, s készek vagyunk azt, a mit tennünk szabad, s mit önállásunk s alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta szi­goru kötelesség mértékén túl is méltányosság alapján, politicai tekintetből megtenni , hogy azon súlyos terhek alatt, miket az eddig fenn­állott absolut rendszer fonák eljárása összehal­mozott, az ő jóllétök s azzal együtt a mienk is össze ne roskadjon, s a lefolyt idők káros kö­vetkezései róluk és rólunk elhárittassanak.“ Midőn ezt kimondották, egyszersmind azt is ki­jelentették, miként meg nem egyezhetnek ab­ban , „hogy a közadónak s katonaállításnak kérdései a magyar országgyűléstől bármi rész­ben elvonassanak“ ; kijelentették , hogy „Ma­gyarország kormányzatát s közigazgatását a magyar királyon kívül senkitől mástól függővé nem tehetik s más országok kormányzatával nem egyesíthetik , minélfogva nem akarnak sem a birodalmi tanát­sban, sem valamely biro­dalmi népképviseletben résztvenni, s annak rendelkező hatalmát Magyarország ügyei fölött el nem ismerik, s az örökös tartományok alkotmányos népeivel csak úgy, mint önálló szabad nemzet más ön­álló szabad nemzettel, független­ségünk teljes megóvása mellett hajlandók, esetenként érintkezni.“ Ezen készség azonban nem méltányoltatott 0 Felsége akkori tanácsosai által, s az ország­gyűlés feloszlattaték. Az összeillendő országgyűlés meggyőződésem szerint ismételni fogja ezen készséget s remélhe­tő, hogy Magyarország feladhatlan és elidegeníthetlen jogainak tiszte­letben tartása, a kölcsönös érdekek mél­tányos és igazságos felfogása mellett, egyetér­tés jövend létre egyfelől Magyarország királya és törvényhozó gyűlése, másfelől az ausztriai örökös tartományok fejedelme és országgyűlé­sei között, a függőben levő kérdésekre nézve. S ez annál inkább remélhető, mivel Magyaror­szág legtávolabbról sem akarja meggyengítni a pragmatica sanctió által alapított kapcsot, leg­­kevésbbé akarja és akarhatja csökkenteni a dy­­nastia méltóságát,megrendízni a birodalom hatal­mi állását, s megzavarni az örökös tartományok alkotmányos életét. Magyarország nem kíván egyebet, mint a kölcsönös jogok tiszteletben tar­tását s mint az azonos érdekek igazságos mél­tánylását. Magyarország ezt egyaránt követel­heti mind királyai és a nemzet között kötött és szerződések, mind a jelenkori jog erejénél fogva. Ismétlem, miként remélhető , hogy a közös ügyek függő kérdésére nézve egyetértés jövend létre, s igazaknak bizonyulandónak ismét Fe­­rencz királyunknak nemzetünk dicséretére mon­dott , s az 1805-ki országgyűlést összehívó ki­rályi levelében foglalt örökre emlékezetes sza­vai: „...nem csak eleink, de magunk is teljes megelégedéssel tapasz­taltuk azzal, hogy a magyarok mi­dőn törvénynyel és hivséggel igaz­­gattatnak, egész Europa s különö­sen tulajdon királyok várakozásá­nak megfelelte­k.“ Törvényhozásunk visszanyervén rendes al­kotmányos folyamát, mielőtt a közigazgatási, igazságszolgáltatási és közgazdasági téren esz­­közlendő javításokhoz fogna, különösen két ügynek mielőbbi elintéztetését óhajtom. Egyik: a nemzetiségi jogigények, másik a zsidók emancipatiójának kérdése­ A­mi a nemzetiségi jogigények kérdését illeti, már az 1849- s 1861-ki országgyűlések ko­moly törekvése volt: ezen kérdésnek — az or­szág területi épsége sérthetlenségének fentartá­­sa mellett — a jogegyenlőség és méltányosság alapján eszközlendő megoldása. Az 1861-ki or­szággyűlés e czélból kiküldött bizottmánya ál­tal törvényjavaslatot dolgoztatott ki, mely azon­ban részint az­on okból, mivel ezen országgyű­lés nem tekinthette magát jogosítottnak alkot­mányunk értelmében a törvényhozásra, részint azért, mivel az országgyűlés feloszlattatott, mielőtt a javaslat iránt inté­zkedés történt volna, köztanácskozás tárgya nem lehetett. Most azon reményt táplálom, hogy e kérdés is végleg el lesz intézhető, s annak megoldásában előttem vezérelvekül szolgálandanak : az egyé­ni, polgári s nemzetiségi szabadság és jogegyen­lőség biztosítása, s ezek alapján a községi, vá­rosi s megyei önkormányzati alkotmányos élet kifejlesztése és megszilárdítása. A­mi a zsidók emancipatioját — polgári jo­gokkal felruházását illeti, e kérdés már igen régen élénken foglalkoztatja hazánk legjelesb szabadelvű államférfiait és törvényhozóit. A publicistikai téren először Wesselényi Miklós, az alkotmányos szabadság és jogegyenlőség ezen egyik legbátrabb és leghűbb bajnoka, szólalt föl , közmivelődésünk történetében korszakot alkotó „Balitéletek“ czim munkájában; ki­mondotta, hogy „valaha ők (a zsidók) is épen úgy élhessenek polgári alkot­­mányunk minden jólétivel, hasz­naival, mint akárki más.“ Majd utána Eötvös József fogta föl az eszmét s nemes hév­vel küzdött mellette. Már 1840 ben — huszonöt évvel ezelőtt — figyelmeztette honfitársait, a zsidók emancipatiojáról irt értekezésében, hogy: „az idő int s nekünk nem szabad hátra marad­ni. Nem kiváltságok, hanem szabadság kell századunkban, s ez nem létezhetik, ha nem köz­tulajdonunk, s ha a szolgaság — mely gazként könnyebben terjed, mint gondolnók — ki nem irtatik végre gyökerében.“ A törvényhozási téren hazánk nagy fia Deák Ferencz karolta föl a h­umanitas és közszabadság ügyét, s an­nak egyik legszilárdabb védője és támasza volt az 1839/40-ki országgyűlésen, mint ezt az ezen országgyűlés eredményéről irt s Zalamegye ren­deihez intézett követjelentése fényesen igazolja. Óhajtom, hogy ez ügy az összeülendő ország­gyűlés törvényhozói munkásságának egyik tár­gya legyen; óhajtom ezt nem csak a közsza­badság és jogegyenlőség nagy elvei de hazánk jól értelmezett politikai érdekeinek tekintetéből Gr.Apponyi György beszéde választóihoz. „Alkotmányos életben a polgártársak bizalma képezi az egyénnek legdrágább elégtételét, és e bizalom legtöbb tanúsításának tekintem a kép­viselői m­­egbízást, mely a hazafiui kötelességet és a felelősség terhét a legmagasabb fokra emeli. Kettősen érzi ezt mindenki ma, midőn egy uj korszakot alakitó törvényhozásnak állunk kü­szöbén, melynek feladata roppant, s a szó teljes értelmében magasztos leend , melynek várva­­várt eredménye, szeretett honunk sorsára és az osztrák birodalom jövőjére nézve is döntő lesz, minélfogva, minden túlzás nélkül, európai hord­erejűnek tekintethetik. Mélyen érzem tehát én is nagy becsét azon megtiszteltetésnek, mely szerint e fontos és válsá­gos időben méltattam számot választóknak, igen tisztelt hazámfiainak drága bizalmára, s ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy a nekem annyi szívességgel felajánlt kijelölést a legnagyobb hálával elfogadom, kötelességemnek ismervén, ha a tisztelt választóknak többsége engem a képviselői állásra emelni fog, e tisztemben lel­kem vallásos ösztöne szerint eljárni. Tudom, hogy azon férfiak, kik a közéletbeni nyilvános tevékenységem tekintetéből fordították reám becses figyelmüket, nem követe­ik tőlem azt, miszerint politikai hitemet fejtegessem. — Mindazáltal késztetve érzem magam, állapotunk és feladatunk iránti eszméimnek fövonásait kö­zölni, nem lévén képes azok előtt, kik engem becses bizalmuknak ily fényes jelével szeren­cséltetnek, elhallgatni azt, a­mi szivemen fekszik. A számos évi szomoru tapasztalás bebizonyí­totta azt, hogy azon bonyodalmakat, melyek a jogszerű viszonyoknak megrendítése által beál­lottak, sem az erőszak, sem az ellenséges súrló­dás vagy a puszta passivitás le nem győzhetik, hanem hogy azokat csak a kölcsönös bizalom szülte méltányosság és a törvény alapjára való visszatérés szüntetheti meg. Hódoló hálával üd­vözölte tehát mindenki fejedelmünknek legújabb nyilatkozatait, melyek az ország iránti magas bizalomnak jeleit viselik, és az alkotmányos tör­vényhozást, mint azon egyedüli hatalmat isme­rik el, mely által törvényes állapotunknak hely­reállítása, s a megváltozott állami viszonyokból eredt kérdéseknek megoldása eszközöl ethetik. E téren, melyen a jogmegtagadás tana helyett a jogelismeréssel találkozunk, hálás bizalommal és kötelességérzetü­­l ajánljuk fel közremunkálá­­sunkat a Felség és haza iránti tántoríthatlan hű­ségben , szem előtt tartván a legmagasb trón szentelt­ jogait, hazánk alkotmányos szabad­ságát, és annak a birodalom irányában kötele­zettségét. Mint minden hazafi kebelben, úgy bennem is első helyet foglal azon törekvés, hogy honunknak törvényes állapota helyreállittassék, mert alkot­mányos létünk és államjogi önállásunk csak a jogfolytonosságnak valósításában és sérthetet­lenségében lelhetnek biztosítékot. E jogfolyto­nosság fénypontját és legünnepélyesebb meg­­szentesítését felséges királyunknak törvényes megkoronáztatásával el fogja érni, mely által megrendíthetlen alapja meg fog vettetni a feje­delem és nemzet közti azon viszonynak, mely nemcsak a belső jólétnek biztosítékát, hanem a birodalom nagyhatalmi állásának legerősebb tá­maszát képezendi. A­ki tehát hazáját szereti, mitsem óhajthat forróbban, mintsem azt, hogy ezen nagy ünnepélyt, mely a helyreállított tör­vényes állapotnak zárköve és legfőbb diadala lesz, mielőbb megülhessük. Törvényes állapotunknak elutasíthatlan felté­telét képezi az országnak integritása, melynek fenntartására számtalan élő törvényeink és kirá­lyi eskük kötelezik fejedelmeinket, és melyre nézve a pragmatica sanctió sem enged kétséget, a­mennyiben az első czikk negyedik szakaszá­ban a magyar szent koronához tartozó orszá­goknak eloszthatatlansága az „aeque in­­divisibiliter intelligendarum“ szavak által ki van kötve szintúgy, mint az összes Magyaror­szágnak a birodalomtól­ el­választhatat­­lansága. Világos ebből, hogy a szent István koronájához tartozó országok egy á­ll­a­m­j­o­g­i egységet képeznek, melyet a törvényes­ségnek megrendítése nélkül felosztani nem le­het ; következik továbbá, hogy miután a fent ne­­vezett alapszerződés Magyarországgal mint ál­lamjogi egységgel köttetett, ennélfogva, ha ezen szerződési viszonyban a birodalomnak elismert szükséges és lényegesen megváltozott körülmé­nyeihez képest, némi módosítások törvényes úton akarnak eszközöltetni, ez nem az egyes ré­szekkel­ külön egyezkedés, hanem egyedül az egyesített államjogi egységgel kötendő újabb szerződés által jöhet létre. Magyarország e tör­vényes állása azt hozza magával, hogy bármely államjogi alkotásban csak mint kiegészített és elválaszthatlan egység vehet részt, és ennélfog­va a szent koronához tartozó országoknak egye­sítését nemcsak az fogja óhajtani, ki hazánk iránt szeretettel és a történeti jog iránt kegye­lettel viseltetik, hanem kénytelen lesz azt óhaj­tani mindenki, ki a birodalom érdekében esz­közlendő államjogi átalakulásnak mulhatlan szükségéről meg van győződve. — A méltá­nyosság nem engedi tagadnunk azt, hogy az ország myerő i­ntegritásának rovására különféle tó­által előidézett bonyodalmak nem­ csekély nehézségeket gördítettek föl, melyek­nek figyelembe vételét magától el nem uta­síthatja az , ki a kibékülés és tartós hely­­reállítás szándékával karolja fel hazánk e szent ügyét; mert ha szinte meg nem engedhet­jük a puszta tényeknek az alapjog feletti ural­mát, mégis hibáznánk, ha azok iránt nem vol­nánk annyi figyelemmel, a­mennyi szükséges arra, miszerint a törvényes jogállapotot ismét meg­­kedveltessük azokkal, kik érdeküket más irány­ban vélték feltalálhatni. Szóval, a­nélkül, hogy ezen nehézségek a fennálló jogon csorbát ejthet­nének, azoknak legyőzéséhez részünkről is hoz­zájárulnunk kell az­által, hogy a társországok­ban kifejtett életképes viszonyok és érdekek iránt elégséges méltányossággal viseltetünk, mi­szerint azok, kik a magyar honunkkali törvényes összeköttetést épen azon érdekeiknek féltéséből ellenzik, csakhamar meggyőződjenek arról, hogy velünk ismét kezet fogva, mit sem veszélyeztet­nek, az alkotmányos jogok biztonságára nézve pedig sokat nyernek. Ily közremunkáló által leghathatósabban fog előmozdutlatni az ország integritásának elutasíthatlan helyreállítása, és talán nem csalódom, ha azt azon feladatnak te­kintem, mely legelőbb fogja a törvényhozásnak tevékenységét igénybe venni. Az ország integritásán kívül még temérdek teendője lesz a törvényhozásnak a végett, hogy a törvényes állapot helyreállíttassék, mert úgy­szólván minden irányban csak tényleges intéz­ményekkel találkozunk, melyekre nézve részint még törvény hiányában vagyunk, részint pedig a létező törvények nem alkalmaztatnak, hanem azoknak életbeléptetése újabb revisiótól felté­­teleztetik. Tekintve már azt, hogy az 1848-ai törvények, melyekre vonatkozik a felfüggesztés, nevezetes részben életbe léptek, mint ezt a kép­viseleti választás is tanúsítja, nyilvános, hogy nem a törvény eredete, hanem annak némi tar­talma okozta a fennakadást. De nem kétlem, hogy azon jogelismerésnél és kiegyenlítési ma­gas szándéknál fogva, melyet fejedelmünknek legújabb kegyes nyilatkozatai és mostani kor­mányának eljárása tanúsítanak, a jogfolytonos­ságon ejtett­e csorba, kölcsönös bizalommal és méltányossággal meg fog szüntetni, mert fel kell tennem, hogy a törvények azon tartalmára néz­ve, mely aggodalmat szült, a törvényhozó-testtel tudatni fog az aggodalomnak oka, s ki fog mon­datni, hogy mik azok, melyekre nézve újabb vizsgálat tartatik szükségesnek, miszerint a tör­vényhozó-testnek alkalma és módja lehessen az aggodalmaknak kellő méltánylása és meg­szüntetése után, a törvényeknek életbelépte­tését kieszközölni. Annyival inkább óhajtom pedig e fontos kérdésnek ily módon­ elinté­zését, mert a törvényes állapotnak megszilárdí­tására szükségesnek tartom, hogy a jogfolyto­nosságban a törvényhozó hatalomnak mindkét tényezője találja megnyugvását. A törvényhozásnak legfőbb teendőihez tarto­zik a törvényhatóságoknak szervezése, mely ősi intézmény az alkotmányos önkormányzásnak mindenkor le­ghathatósb tényezője és alkotmá­nyos létünknek erőteljes biztosítéka volt. Nem lehet tagadni azt, hogy a felelős minisztérium és a népképviselet által a viszonyok oly lényege­sen m­egváltoztak, miszerint a törvényhatóságok­nak új szervezése nélkülözhetlenné lett, mit ön­magukra bízni, a rendnek megzavarása nélkül alig lehetne. Ez tehát a törvényhozás köréhez tartozik, mely legszerencsésben intézendő el a fontos kérdést, ha a törvényhatóságoknak minél terjedtebb önkormányzási jogát és szabadságát lehetőleg biztosítandja, de egyszersmind azon törvényes határokat fogja megszabni, melyek szükségesek, hogy a felelős kormány léte és magas hivatásának betöltése lehetetlenné ne té­tessék. Oly nagy fontosságot helyezek pedig az alkotmányos önkormányzásnak minél előbbi vis­­­szahelyezésére, hogy czélszerűnek tartanám, mi­szerint a törvényhozás azt, figyelemmel a törvé­nyes szabályt nélkülöző viszonyokra, ideiglenes intézkedés által tegye lehetővé. Hogy a tisztelt választókat ne fáraszszam mindazoknak elsorolásával, mik teendőinkhez tartoznak, csak azt említem még meg, mennyire tartom sürgősnek, hogy anyagi szomorú állapo­tunkat különös figyelmére méltassa a törvényho­zás, és hogy a lehető legrövidebb idő alatt igye­kezzek minden kitelhető segédeszközöket előte­remteni, részint az iparnak és a szabad kereske­désnek előmozdítása, és hitelünknek emelése, részint pedig a már elviselhetetlen terhekne­k le­szállítása által. Mindezek, mikhez még a törvénykezésünkben, népoktatásban és a közlekedési eszközökben szükségelt javítások és bővítések járulandóak, sikerülni fognak, mihelyt a törvényhozás alkot­mányos létünknek biztosítása, nemkülönben a birodalom irányában létező viszonyoknak méltá­nyos kiegyenlítése által azon szerencsés hely­zetbe fog hozattatni, hogy a politikai elvek fe­letti hálátlan küzdelmeket, a gyakorlati téren kívánt üdvös tevékenységgel felcserélheti. Áttérek már most a birodalom irányában lé­tező viszonyainkra. Tudva van mindenki előtt, hogy a birodalom politikai állása lényegesen megváltozott, különö­sen tudjuk azt, hogy Felséges urunk, felhagyva a korlátlan hatalom gyakorlatával, alkotmányos jogokkal szerencséltette Lajthán túli népeit is. Láttuk és tapasztaltuk, hogy tőszomszédságunk­ban az alkotmányos életnek fejlesztésére és szi­lárdítására, tekintetreméltó képességgel, sok ne­mes igyekezet és buzgóság fordítlatott, és tudjuk végre azt is, hogy ezen alkotmányos élet a Ma­gyarország és a birodalom többi részei között fennállott viszonyokra nem maradhat ha­tás nél­kül, minélfogva kétségtelen az is, hogy ezen vi­szonyoknak törvényes szabályozása és a biroda­lom elutasíthatlan szükségeivel leendő kiegyen­lítése a törvényhozásnak egyik legfontosabb fel­adatát fogja képezni. Nem akarom megelőzni azon királyi előadást, mely e tekintetben, különösen pedig a birodalom közös ügyeinek alkotmányos elintézésére nézve, a törvényhozás eleibe fog terjesztetni; de a köz­tudomású tények után indulva, ezen ügyet, mely a Fejedelemnek folytonos gondjait, a Laj­thán túli népeknek legélénkebb tevékenységét, és Európának éber figyelmét vonta magára, le­hetetlen felette fontosnak nem tekinteni. Hogy Magyarországnak és a birodalom többi részei­nek közös ügyei léteznek, azt a sanctio prag­­maticából folyó kötelezettségeinknél, és a gya­korlat életben kifejlett szoros viszonyoknál fog­va kétségbe vonni nem lehet, mint ennek elis­merését az 1848-ai törvényben is feltaláljuk. Épen oly igaz az is, hogy ezen közös ügyek­nek mikénti tárgyalása a monarchiára , és kü­lönösen annak alkotmányos létére nézve élet­kérdéssé vált; miből törvényhozásunknak azon múlhatatlan kötelessége következik, hogy ezen nagy horderejű tárgyra is fordítsa legna­gyobb fi­gelmét, és hogy államjogi önállásunknak feltételeit min­­denkor szem előtt tartva, a bi­rodalom elismert szükségei­ek azon mértékben feleljen meg, melyet törvényes összeköttetésünk és abból folyó kötelezettségünk, nemkülönben azon meggyőződés szab előnkbe, hogy a biroda­lomnak jólléte és biztonsága a mi jólétünket és biztonságunkat is magával hozza, és hogy a bi­rodalom alkotmányos népeivel megalapított jó egyetértés, hazánknak és saját alkotmányos lé­tünknek csak javára és üdvére szolgálhat. Nem hallgathatom el ez alkalommal azt, men­­nyire szívemen fekszik, hogy honunk törvény­­hozó teste a körülmények által a legmagasb fokra emelt gyönyörű hivatását kellően fogja fel, s mél­tányolva azt, miszerint neki jutott most a biro­dalom jövője felett határozó államjogi átalaku­lásban a kezdeményezési szerep, s hogy ő lett hivatva e nagy horderejű műnek alapját meg­vetni, hogy tőle váratik a jelszó, mely a biroda­lom minden népein­k boldoglétét eszközölheti, s az alkotmányos elvnek diadalát mindnyájuk érdekében kivívhatja, mindezeknek figyelembe vételénél fogva feladatát ezen magasztos szem­pontból szemlélje, s bölcs és méltányos eljárása által szeretett honunknak legnagyobb hasznával nemcsak a birodalom milliomainak hálás elisme­rését, hanem az európai művelt világnak dicső méltánylását vonja magára. Mint államjogi önállásunknak és a jogfolyto­nosságnak hiv bajnoka, bátran ki­mondom, hogy a társországokkal fennálló törvényes összekötte­tésünknél és a birodalom többi országaival lé­tező viszonyunknál, de különösen azon solidari­­tásnál fogva, mely egy nagy államhoz tartozó alkotmányos népeket egymáshoz fűz saját al­kotmányos létünket Csak az által biztosíthatjuk, ha amazokét nem koczkáztatjuk, és saját jogaink folytonosságát csak az által valósíthatjuk, ha azt a nemzetiségi érdekekkel, társországainknak jog­érzetével, nemkülönben a birodalom alkotmá­nyos többi népeinek méltányos igényé­vel és a birodalom nagy hivatásával nem hozzuk össze­ütközésbe. Úgyszintén, mint a történeti jognak renditletlen védője, el kell ismernem azt, hogy a történeti jogot nem lehet abstract fogalomnak tekinteni, sőt hogy épen azért, mert e jog a tör­ténetnek okszerű kifolyását képezi, s mert e jog a döntő események al­pján fejlődött, ugyanaz ennélfogva csak az által tarthatja fenn ma­gát és történeti jellemét, ha annak védői azt a döntő események és tények hatalmával jó­kor és szükséges mértékig tudják kiegyen­líteni. Elnékeink ezen bölcseségének kö­szönjük alkotmányos létünknek századokon ál­tali fenntartását, és csak nagy példájukat fog­juk követni, ha történeti jogaink biztosítása végett azokat a kor elutasíthatlan igényei­vel hozzuk összhangzásba. Azon védfalak, mel­­lyekkel hajdan környezni kellett államjogi helyzetünket, nem a felséges uralkodók és nem is a birodalom népei ellen, hanem csak a korlát­lan hatalom ellen voltak felállítva, mely a biro­dalomnak többi részeiben uralkodott, ugyannyi­­ra, hogy politikai elzárakozásunk akkor egyér­telmű volt az alkotmányos létnek fenntartásával. Miután azonban a birodalom többi országaiban a korlátlan hatalomnak helyét az alkotmányos jog gyakorlata foglalta el, helyzetünk és a szükség igényei lényegesen megváltoztak, és biztossá­gunkat már most nem túlságos elszigetelésünk­ben, mely belső viszonyainkra is károsan hat, és nem a szomszéd tartományokkali feszült állapot­ban lelhetjük, mely miatt saját ügyeinket sem vagyunk képesek rendezni, hanem a­nélkül, hogy ezért történelmi önállásunkat megtagadnunk szükséges volna, — az alkotmányos népek keli lehető jó egyetértésben és az ebből következő jogs­z­olidaritásban fogjuk feltalálhatni. Nem lehet és nem szabad elfelednünk azt, hogy midőn Felséges Urunk September 20-án kelt magasztos elhatározása által szeretett ho­nunk irányában a jogmegtagadás tanát kikü­szöbölte, és hazai ügyünknek alkotmányos uton leendő tárgyalására az alapot megvetette, ugyan­akkor a birodalmi tanácsot, melyben az örökös tartományoknak nagy része alkotmányos létük fő tényezőjét szemléli, felfüggesztette, m­i a ma­gyar törvényhozásnak az állami átalakulást ille­tő tárgyalása tekintetéből történt. Nem kerülhe­ti tehát el figyelmünket, hogy ezen császári el­határozás, mely bennünk új reményeket ébresz­tett, a Lajthán túl sokakban nagy aggodalmat szült, mit legjobban megérthetünk mi, kik tör­vényhozásunkat sokáig nélkülöztük, és a nél­külözésnek súlyát sajnosan tapasztaltuk ; miért is, ámbár nem vagyunk okozói annak, mi a Laj­thán túl számos alkotmányos körben fájlaltotik, — mindazáltal, miután felséges urunknak ezen elhatározása alkotmányos jogunknak szempont­jából történt, és a birodalom nagy ügye mintegy a magyar törvényhozásnak tétetett kezébe, ezáltal kettősen köteleztetik törvényhozásunk annak be­bizonyítására, hogy a Fejedelemnek irántunk ta­núsított kegyes bizalma az örökös tartományok­nak nem kárára, hanem csak hasznára fog válni, és hogy alkotmányos létük miattunk soha csor­bát nem fog szenvedni. Ismétlem, hogy a valódi ház­asságnak bebizo­nyítására soha sem nyílt szebb tér, mint jelen­leg, midőn a legmagasb érdekek kérdés alatt vannak, és függőben van mindaz, mi hazánk sorsát elhatározandja, és a birodalomnak élet­erejét feltételezi. Mindennek a magyar törvény­hozás vetheti meg üdvös alapját, mi csak a po­litikai érettségnek és magasb erényeknek lehet műve. A­ki tehát ilyen körülmények között élvezi pályatársainak becses bizalmát, azt csak minden lelki erejét a haza ügyének szentelve, talál­hatja meg.A testvériség magasztos eszméi, meggyőződéssé és hitté válva a férfikor idején. Én az 1848-ai törvényeket a nemzet legna­gyobb vívmányainak tartom ; bizonyítékai ezek, hogy meg tudta érteni az előrehaladt kor köve­telményeit , alávetve az osztályok százados ér­dekeit a közös érdeknek. Midőn a nemzet, koronázott fejedelmével egyetértve, az 1848 ki törvényeket alkotá, tévé ezt a pragmatica sanctió és az 1790.10. és 12 ik törvényezik kedden szentesített, királyai eskü­jével erősített függetlensége érzetében. Ezen sarkalatos jogunk magában foglalja sz. István koronájának integritását, melyet kö­zös örökség gyanánt, az ép úgy létért küzdött apáink reánk hagytak, s melynek védelmében minden áldozat kicsiny. A balszerencse szülte viszonyokkal nőtt elle­­­neink ezt is kérdés tárgyává akarták tenni; — de mi a korona integritásáról s függetlenségéről nem alkudhatunk. Az összbirodalmi közös ügyek tehát csak olyanok lehetnek, melyek a szent korona terü­leti épségét és törvényes függetlenségét lénye­gében nem sértik ; — nem lehet különösen az adó-, és újoncz megszavazási jog, mert vérével és vagyonával csak a nemzet maga rendel­kezhetik. A szorosan megszabandó közös ügyek azon­ban nem egy közös parlamentben, de legszigo­rúbb felelősségű s bármikor visszahívható kül­döttségekben tárgyaltassanak, s részünkről az országgyűlés kebeléből választatván, csak an­nak tartamára alakíttassanak.A birodalom másik felével való kié­ggezést minden polgára e nagy és szép hazának egy­aránt óhajtja; — de hogy a kiegyezés őszinte s a végtelen jövőre hasznos legyen, kell hogy az a tiszta paritás elvén nyugodjék. A birodalom léte és nagyhatalmi állása nem a theoreticus „egységi eszmék“ valósítása, de az élet szükségeiből merített, s a történet által szentesített gyakorlati intézmények által biz­tosíttatik . A közös boldogságnak feltétele a közmegelé­gedés révén; szükséges továbbá 1. hogy a társországok iránti viszony a bel kormányzat függetlenségének alapján rendez­­tessék. 2. Hogy az 1848-ki III. törv. czikk szerint szervezendő felelős magyar kormány, a megyei önkormányzattal összhangzásba hozassék. 3. Hogy az egyes nemzetiségek igényei, az igazság, méltányosság és az 1861-ki feliratban kifejtett elvek mellett kielégittessenek. 4. Az adó és egyéb állami terhek uj jövedel­mi- és érték­becslés alapján eloszlassanak. 6. A községek függetlensége tekintetéből, a feudalismus maradványai a jogtartók kárpótlása mellett, eltöröltessenek. 6. Hogy a katonaállitási kötelezettség ne az egyesekre de a községre nehezedjék, hogy a közös teherben mindenki részt vegyen. 1 7. A közmunka terhében minden honpolgár kivétel nélkül osztozzék. 8. A magán-jogviszonyok és igazságszolgál­tatás codificált anyagi és alaki törvényekkel rendeztessenek. Végre pedig 9. Hogy a közművelődés szempontjából, oly intézmények alkottassanak, melyek a honpolgá­rokat az 1848. V­ik törv. czikkben megállapított, s meg nem szorítandó kitűnő jog öntudatos gya­korlatára képesítik. Ezekben elmondtam a teendők iránti elvei­met, nem tagadván a személyemet illető hiányo­kat sem. Ha a többség bizalma engem a magas tisztre emel, kötelességem annak tehetségeim szerint eleget tenni; de ha arra érdemesebbet talál , szívesen vonulok vissza. Szulyovszky Ignácz programmja a nagy­­tapolcsányi kerület t. választóihoz! A nagy­tapolcsányi kerület választóinak azon reményük, hogy f. é. dec. 10 én megnyitandó országgyűlésen, megyénk nagy fia t. Batthyányi Ferdinánd ur által képviseltetnének, az ádáz sors által meghiúsulván, — felhíva lettem a vá­lasztók nagy száma által, hogy őket jövő nem­zetgyűlésünkön képviseljem. Nem könnyű az elhalálozás, hogy a nevezett fényes tehetségű honfinak osztatlan bizalommal megajánlott magas tisztet, én, a politika terén kezdő, megválasztatás esetére elfoglaljam, — de felette nehéz, a jövő országgyűlés nagy fel­adata tekintetéből. A századokra terjedő, a honpolgárok jólétét, a hazánk felvirágozását megállapítandó munka edzett, biztos kezet igényel, mely az alapnál úgy, mint a tetőnél hibátlanul működjék. Mindez hiányzik bennem, s ha a választók többsége bizalmával megtisztelne, igénytelen kezdő munkásság volna egyedüli részem. A politikai hitvallás tekintetében, nem hivat­­kozhatom politikai múltamra , mert az még vajmi rövid és csekély. Midőn legelőször esz­mélni kezdtem a közélet viszonyairól az 1848-as év nagy eseményei hangoztak végig a hazán.­­ A fiatalkor elragadó fogékonyságával, lettek I telkembe vésve, a szabadság , egyenlőség és Megyei és városi állapotok. A lipótvárosi választás Pesten. Az egész ország tudja, hogy a főváros egyik negyedében ki az egyik jelölt: ez a haza egyik legkitűnőbb élő férfia, Kemény Zsigmond. Senki sem tudja az országban, ki az a másik jelölt, mert Ráth Károly nevű ügyvédről csak az hallott, a­kinek magán­ügyei voltak vele. Le­het, ő jeles Ügyvéd, s senkinek sincs joga ké­telkedni, hogy magán­életében és üzleteiben­­ nagyon becsületes ember. De jeles ügyvédet sok százat találhat a Lipót­város és derék embert is akár­hányat. A kérdés az : kinek vannak a­­ nyilvános életben, s különösen a politikában­­ több tapasztalásai, érdemei és ismeretei, ki te­het többet a haza ügyében a mostani válságos j­ó időkben. Hallottátok-e valaha, hogy valaki Ráth Ká­­­rolyhoz menjen tanácsot kérni a politikai ügyek­ben ; hogy társországbeliek és külföldiek a lipót­­­­városi nevezett ügyvédtől kérnének fölvilágosí­­­tást a hazai állapotokról, mig Kemény Zsigmond­­ csaknem mindennap részesül ily czélu látogatá­­­­­­sokban ? De hiszen nincs az a Ráth pártbeli ember, a­­­ki vakmerő volna azt állitni, hogy Ráthnak csak­­ megközelitőleg annyi politikai képzettsége vol­na, csak megközeltőleg oly avatottan tudna szó­lani és munkálni a haza legfontosabb kérdései­ben és legkritikusabb viszonyaiban, mint egy Kemény, ki még mint fiatal a hazafiságban Wes­selényi meghittje és a politikában Széchenyi bizalmas embere s mindig a szabadelmüség bajnoka volt. Vagy tán azt mondják Ráth választói, hogy­­ jelöltjük más politikai párthoz tartozik, mint­­ Kemény ; hogy Ráth mérsékeltebb, vagy Ráth­­ több szabadságot óhajt, mint Kemény ? hogy a­­ lipótvárosi közvélemény képviselésében Szalay László roszul járt el, vagy pedig ha jól, Ráth méltóbb utóda Keménynél ? Koránt­sem! Bevall­ják, hogy Ráth ugyanazon politikai párthoz tar­tozik, mint Kemény. Az ország fővárosában vagyunk, a legintelli­gensebb választókerületek egyikében. És ki hinné ? — úgy látszik nem tud egy rész kü­lönbséget tenni egy Kemény és egy Ráth között több heti választási mozgalom után. — Az or­szág fővárosában talán nem ismerik az ország leg­kitűnőbb emberét, vagy ha ismerik a magasbb rendű szellemeket, az irodalmi nagyságot keve­sebbre becsülik egy ügyvéd oklevelénél, — előt­tök az arany toll, melylyel valaki a halhatatlan­ság könyvébe jegyzé föl nevét, csak oly, vagy kevesebb értékű, mint az a toll, mel­lyel csak a fővárosban is annyi százan írják a replicákat. Ráth választói rész néven veszik az irodalom­tól — mint egyik gyűlésükben kijelenték, — hogy az hallgat az ő beszédeikről. Ezt a­z eddigi hallgatást inkább meg kell vala köszönniük. Jobb lett volna a lipótvárosi cotteriának az or­szág tudta nélkül végezni a maga dolgát. Az iro­dalom szellemileg fejének tekinti Keményt, és kivált a journalistika meg­szokta őt vez­érének

Next