A Hon, 1865. november (3. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-21 / 267. szám

267lli sz. Kedd, novemberül. Előfizetési díj : PÓ8' V­i­tűi dve vagy Budapesten házhoz hordva Egy h.Suap a . . .... 1 frt 75 kr. * hin ipra............................. 5 frt 25 kr. 6 hi­n­ipra ...................10 frt 50 kr. Az • lefizeti­s az ív folytán minden hónapban meg uzdhet 8, s ennek bármely napján történik is, m­indenkor a hó első napjától fog számíttatni. M­inden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencsisek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Sz@rk@sztő lakása : Ország­ tit 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal: Pest, Ferenc­zM^erén, 7. sz. földszint.10. Harmadik évfolyam 1865. Beigtatási dij ; 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr( Bélyegdij minden beigtatásért . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beik­tatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. igST Az előfizetési dij a lap tulajdonos szerkesz­tőjéhez küldendő. rí gazdasági-, ipar- keres­kedeelmi és közlekedési vónát szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-h­áz. E lap szellemi részét illető minden költe­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak .1. PEST, NOVEMBER *0. Politikai Szemle. (Ü). Az olasz parlament november 18-án nyittatott meg Victor Emmanuel által, az uj fővárosban Florenczben. A távirda már a múlt szombaton éjjel je­lentvén az olasz trónbeszéd tartalmát, fö­lösleges azt ismételnünk; itt csak érde­­kesb helyeit emeljük ki, a bécsi öreg „Presse“ felfogása és a reá gyakorolt be­nyomás után, mi némi illustratiójául szol­gál ama beszédnek. „Az"olasz trónbeszéd, a­mennyire ed­digi távirati jelentések után ismerni le­het — írja a „Presse“ — érdekes ese­mény. A király beszélt „Olaszország au­tonómiájának helyreállításáról,— mi­alatt ő a római és velenczei ügynek olasz fel­fogás szerinti megoldását érti, — szólt a Rómával való viszálynak „az események hatalma“ általi megoldásáról, — szólt a bekövetkezendő uj harczokról, — szól; annak szükségességéről, miként „a nem­zeti politika utján nyíltan elő kell halad­ni,“ — s megígérte, hogy a vállalt nagy művet befejezve kell átadni az utódoknak Mindez — folytatja és végzi a „Presse“ — igen merészen és vállalkozó szelle­műen hangzik; — értelme mindazálta egyszerűen az, hogy a nemzeti pro­gramúi fentartandó; hogy az actio nem sokára megkezdődnék, nem mondatik, s ennélfogva a beszéd egyelőre csalétek az uj kamarára nézve, melyben tudomány szerint sok a szélső elem. Seregleszállítás­­ról nincs szó, hanem van „uj áldoza­tokról“ s a vallásos testületek megszün­tetéséről, mi az egyházi javaknak állami czélokra fordításával egyet jelent. A curia nem kiméltetik, s az egyháznak az állam­tól való elszakitása kilátásba helyeztetik Vállalkozó szellemre mutatnak a király szavai — de a tettek be­váran­dók. A zi Iárt pénzügyek állása a legnagyobb te­kintetet érdemlezte volna.“ Rómából e hó 14-dikéről kelt levelek jelentik, hogy egy köriratról van szó, melyet Antonelli bibornok a római ud­vart képviselő nunciusokhoz intézne, Ró­mának a franczia hadcsapatok által meg­kezdett kiürítése tárgyában. A „Neue Preuss­ Zig“ rendesen jól ér­tesülő bécsi levelezője igen érdekes felvi­lágosítást közöl, az osztrák-p­orosz szövetség jelen állásáról. „Különböző jelek arra mutatnak k­i a levelező — miként a porosz-osztrák szövetséggel , mely látszólag a leg­utóbbi időben még igen szilárd ala­pon állott, többé nem vagyunk tisztá­ban. Bizonyos oldalról, mely előtt a Po­roszországgal való szövetség mindig vég­zetes volt, már ismét nagyon remélik, hogy irányadó körökben azon elemek ju­­tandanak túlsúlyra, melyek Ausztriát újólag a Poroszország elleni antago­­nismus hagyományos útjára, s a nyu­gati hatalmakhoz közeledésig sodorják. Ez utóbbi tekintetben különösen számít­­nak Clarendon lordnak, az angol köz­­ügyek ú­j vezetőjének befolyására, kinek — alaposan-e vagy alaptalanul? nem vi­tatjuk — azon czélt tulajdonítják, hogy Angol-, Francziaország és Ausztria hatal­mait közelebbi viszonyba akarja hozni egymással. Az ily remények és várako­zások mennyire jogosultak — folytatja le­velező tovább — nem tudhatjuk, annyit azonban bizonyosan tudhatni, hogy ed­dig itteni döntő helyen a Porosz­­országgal való szövetség iránt igen kedvező hangulat uralko­dott, s nagy engedményekre volnának hajlandók az utóbbi részére, mihelyt tel­jesen meggyőződnének a porosz barátság őszinteségéről és biztos voltáról; továbbá azt is tudhatni, miként a remén­nyel, valaha ez irányban meggyő­ződhetni, csaknem egészen fel­hagytak.“ Egyébiránt Párisból is írják, hogy Ausztria és Francziaország között némi közeledés történt. Mac-Mahon tábornagy e hó 18-kán Bécsbe érkezett. Ezen utazáshoz külön­féle hozzávetéseket csatolnak. Némelyek azt vélik, hogy miután Francziaország példát adott a lefegyverkezésre, Mac-Ma­­honnak küldetése volna ezen le­fegyver­kezésnek figyelmeztető hírnöke lenni Bécs­ben. Mások azt állítják, hogy a magentai herczeg csak vadászat kedvéért jött Ausz­triába. Tudósitások Erdélyből, I. Kolozsvár, nov. 17. A követválasztások legnagyobb rész­ben bevégződtek; a nép mindenütt a leg­nagyobb komolysággal és higgadt meg­fontolással viselte magát; semmi kelle­metlen összeütközés, vagy jelentékenyebb súrlódás sem történt, mi nyilván bizonyít­ja, hogy Erdély népei egymás iránt jó­indulattal viseltetnek, s ha kívülről jövő agitatiók nem zavarják, valamint ezred­év óta, úgy ezután is meg fognak férni egy­más mellett. Az ország celebritásai körülbelül már mind beérkeztek, s a még távol levők holnap fognak megérkezni. — Vasárnap 19-ikén az összes követi és királyi hiva­talosok személyzete „Veni Sancte“-ra megy a piaczi főegyházba, s ezután fog­nak következni a bemutatások. Hétfőn azaz 20-ikán lesz a gyűlés tulajdonképeni megnyitása és a királyi leirat felolvasása. Maga Kolozsvár nagyon csendes, zajtalan, — sehol egy lobogó, semmi lármámért a szivek fenekére zárt öröm meg akarja vár­ni a felséges második leiratot, midőn re­ményeink és vágyaink összesége az unió már szentesítve is lesz. Addig pedig foly­nak a magános és nyilvános conferentiák — hol az unio-ügynek régi hősei és új bajnokai a közös törekvésben és egyetlen czélban találkoznak. A magyarok, székelyek mind megér­keztek, a románok nagy része is itt van már, a szászokat csak holnap estére várják. (f.) A két legelterjedtebb bécsi lap, a „Presse“ és a „N. fr. Presse“ vetélked­ve hirdetik, hogy a kormány az ő általuk közlött czikkek miatt volt kénytelen a „Wiener Abendpost“-ban azon ismert nyilatkozatot közzé tenni. Az „Oesterr. Zig“ gúnyolja ezen reclam-illatú kérke­dést, s megengedi, hogy a két nobile par fratrum egyaránt osztozhatik a dicsőség­ben, s hozzáteszi, ha van is némi különb­ség az apa, a régi „Presse“ s a fiú, a „N. fr. Presse“ között, elmondhatni rájuk: az alma nem esett messze a fától. — A „Debatte“ czikksorozata a „köz­vetítő eszmék“ érdekesség tekintetéből nem felel meg a várakozásnak. Legújabb számában hosszadalmasan leírja a közjogi kérdéseket megoldó actio menetét, s azt mondja, hogy ezen megoldás útja egy­szerű. A megoldás útja az országok és királyságok történelmi joga, melyet a Schmerling politika octrogálás útján el­törölni akart. A sanctio pragmatikát az országok és királyságok hízták, tehát ha új szerződésre van szükség, ugyan­ezen factorokhoz kell folyamodni, a­kik a birodalom újra constituálására hivatva vannak. Ezen faktorok a magyar ország­­gyűlés, és a nyugati tartományi gyűlé­sek, mely utóbbiakat szükség esetében egy helyütt egyesíteni is lehet. (Csak azon észrevételünk van a „De­batte“ me­goldási actiójához, hogy előbb be kell bizonyítani, hogy egy újabb alap­­szerződés valóban szükséggé vált , ez pe­dig csak úgy történhetik, ha a revisio szükséges voltát mindkét fél elismeri. Sza­badságában áll ugyan, a régi pactummal elégedetlen félnek bármikor uj módosítvá­­nyokat indítványozni, de csak oly fölté­tel mellett, hogy nem sikerülvén az egyez­ség, marad a régi megpecsételt jog. Nem pedig, mint ma sokan Bécsben allegálják, hogy vagy tessék „szabad akaratból“ az uj szerződést elfogadni, vagy pedig vis­­­szamenni a puhító intézetbe, a­mit más­ként ostromállapotnak szoktak nevezni.) -------Az adóhátralékokról A „N. fr. Presse“ előadván, hogy Magyarország­ban az adóhátralék, a fizetendő adónak huszonhat százalékát teszi, erősíti, hogy ezen hiányt a többi tartományoknak kel­lett megfizetni.“ A „Debatte“ erre így válaszol: „Soha sem hallottuk, hogy a német­­szláv tartományokra valami külön adó­pótlékot vetettek volna ki, azon czímen, hogy Magyarország ennyi és ennyi mil­lióval még tartozásban van az adófizetés­sel. És ha nem létezik ily rendszabály, miként igazolhaja a „N. fr. Presse“ azon állítását, hogy a többi tartományok épen annyival többet fizettek, mint a­mennyi a magyarországi adókból az államkincs­tárba be nem folyt. Vagy tán csak izga­­tási eszközül van az felhozva, hogy a lajthán inneni részeket Magyarország el-­­ elcsépelt szójárásokat, a midőn Schmer­lenében méginkább elkeserítse ? „Magyarország adó­hátraléka 1862-, 1863- és 1864-ben a fizetendő adómen­­­nyiségnek 16, 26, 32 százalékát képezi, míg a „N. fr. Presse“ szerint Cseh- és Morvaország csak két percenttel tartozik. Részünkről nem fejtegetjük az okokat, melyek előidézék, hogy Magyarország­ban az adóhátralék igen tetemes. De vál­jon sujtotta-e a többi tartományokat oly iszonyú ínséges év, mint az 1863-ki volt. Ember-emlékezete óta nem volt ismeretes ling­ur maga is csak nevezte a Reichsrath uralkodását, amidőn mindennap lesza­vaztatván, fel sem vette a valódi hatalmat biztosító­ középponti orgánumot, s a rop­pant ellenzéki többség ellenére miniszter­­ maradt, miglen egy szép reggel nagy meglepetésére háta mögött oly tény állott be, mely közvetlen elbocsáttatásával egy­értelmű volt. Ma írni dicsérő verset a Reichsrat­ara, a midőn ezen „hatalom­biz­­tositó“ intézményt egy tollvonás „sistiroz­­hatta“, s egy hivatalos közlemény kije oly rémitő aszály, melynek következté­­ben?i, hogy a sistirozás egyértelmű a vég­ben csak az alföldön több mint 120 mil­­ió megszüntetéssel!­­lió értéket tevő terméshiány mutatkozott. Ily körülmények között nem irtózik egy újságíró Magyarország ellenében izgatni azon tartományokat, melyek ugyanazon évben a legszebb aratásnak örvendhettek. „Igaz — folytatja a „Debatte“ — hogy Magyarország 1863-ban 6,400,000 forinttal , vagy* 26 perczen­ttel maradt hátralékban. De ugyanezen évben maga Bécs városa is 830,000 fttal, tehát majd­nem 8 százalékkal .­restáns maradt. Ez történt a dúsgazdag­ Bécsben. (Mely tud­ni illik minden létező jövedelmi forrás­nak a tejfelét szedi le.) Bécs a monar­chia centruma, a nagyszerű pénzintézetek és g­azdag­ gyárak székhelye, a­hol az ud­var lakik, a­hova a leggazdagabb embe­rek lakni és mulatni mennek, a­hol a kö­zépponti hatóságok hivatalai vannak.­­ Ugyanazon évben Galiczia keleti része 955,000 ftal restált, tehát 18 perczenttel, mig a jó aratással megáldott nyugati Gali­czia adóhátraléka szintén 10 perczentre rúgott, pedig nagyban küldte be a gabo­nát Magyarországba. „És Erdély ! melyről annyiszor olvas­tuk, hogy mindig a leghívebben a bi­rodalommal tart, a­hol a szorgalmas szá­szok laknak, épen 38 perczenttel maradt tartozásban. (Persze bajos volt az ottani népet usque ad peram et saccum exequalni a Reichsrath által megszavazott adókért, a midőn a jámbor román n­épet épen a Reichsrath-világ földi paradicsomának boldogságával akarták ismeretségbe hozni.) „Ha vizsgáljuk az adóhátralékok okait, sajátszerű­ eredményekre jutunk. Alsó Austria 12 perczenttel, Krajna 10 per­czenttel, Kelet-Galiczia 20 al, Bukovina 24 el, a tengermellék 27-el adós. A ma­gyarországi adóhátralék 1864-ben már 40 perczentre emelkedett, míg végre a folytonos adóexecutiók folytán a korábbi évekről maradt hátralék csak már 8 per­czentre esett le, ellenben a gazdag Alsó- Ausztria korábbi 8 perczentes adóhátra­­lékát csak 5-re volt képes leszállítani. (Fájdalom, minket még igen kevéssé vigasztal azon körülmény, hogy M­­agyar­ország adóképessége ily arányban is nö­vekedhetett , mert nyílt titok, hogy Ma­­gyar­ország földbirtokossága pár év óta az adót már nem a jövedelemből, hanem ma­gából a tőkéből fizeti.) -------A­ki még saját tapasztalásából sem okult. Az „Ost. D. Post“ az, melyet ezen ítélet sújt. Lapjának legutóbbi szá­mában írja: ,,A nyugati tartományokban a febr. alkotmány híveinek sok nehézséggel kell küzdeni a tartományi gyűlésben ; a fő ne­hézség azonban mégis az, hogy ezen tar­tományi gyűlések tehetlenek,­­azaz a zöb­b­­ségnek nincs azon erkölcsi tekintélye, hogy a mit határoz, az érvényre is emel­­kedhessék.) „Mindamellett nem is óhajtjuk, hogy a tartományi gyűlések ereje, a Reichsein­heit rovására emelkedjék. ” A hatalmat A „Hon“ nov. 19-ki számában egy czikk je­lent meg „Több író“ aláírással a pest-lipótvá­rosi választásról. E czikk a választási szabadságot alapjában támadja meg s oly elveket törekszik érvényre juttatni, melyek az alkotmányos szabadság alapelveivel,de sőt a lelkiismeret szabadságával is nyílt ellenmondásban állanak. A mi ezen megtámadásnak még kirívóbb szint kölcsönöz, az azon vakmerőn kihívó hang, s egy tekintélyes pártnak meggyőződését s ön­­becsérzetét sértő modor, melyet a­­ több iró’ e czikkében használni jónak látott. Mielőtt e czikk részleteibe bocsátkoznánk, szükségesnek tartjuk egy rövid visszapillantást vetni a jelen választást megelőző eseményekre. 1861-ben a lipótvárosi választókerület részé­csak egy Centralparlament biztosíthatja f föl egyik jelöltet Ráth Károly ügyvéd és váltó­magának. Ellenben a Landtagok egy kü­­t jegyző volt kitűzve, s a választók tetemes része lön-külön állva semmit sem tehetnek. És csak akkor, ha ezen gyűlések követei az alkotmányos Reichsrathban egyesültek, akkor nyernek reális erőt és hatalmat. Mert csak a centralparlament képes a bi­rodalom hatalmi állásának a szükséges eszközöket előteremteni; ez biztosíthatja egyedül az egyén szabadságát, ez védi a politikai testületek jogát. A Landtagok­­ban hallhatunk szép beszédeket, olvasha­tunk feliratokat és kérvényeket. A Land­tag mutathatja, hogy örvend, vagy hogy el van kedvetlenedve , a centralparlament azonban a hatalom birtoklásának valódi garanciája, s ezen meggyőződés végre is győzni fog. (Lehetetlen nem mosolyogni a „central­parlament“ ezen attribútumainak hallá­sára. Ma koptatja az „Ost. D. Post“ ezen a t­i­s­z­ti választás­t á I­m­­á­n­d­a­k napján tartott beszédéből. Igen tisztelt választók! Másodszor vagyok oly szerencsés önök kö­zött, mint ezen választó­kerület egyhangúlag megválasztott képviselője megjelenhetni. Úgy hiszem nem tévedek, midőn azt annak tulajdonítom, hogy az első alkalom óta rajtunk keresztülvonult ötödfél súlyos év alatt mi mind­nyájan hívek maradtunk azon elvekhez, a­me­lyeket akkor vallottunk volt. Miután a múlt hó végén óhajtva várt alkal­mam volt önök előtt elveimről, fölfogás­o­ról nyilatkoznom, ne­hogy az ismétlés által unal­massá legyek, azokra ezúttal vissza nem térné­tek, de óhajtom nyilvánítani most, hogy tehetsé­gemhez képest mindent el fogok követni arra, hogy valamint 1861-ben az országgyűlés végén minden párt egyesült alkotmányos jogaink vé­delmében, úgy most is mig ezeknek védelmé­ről lesz, szó egyesülten álljunk a közös zászló alatt. Erre hatni nekem elutasíthatatlan kötelessé­gem, mert szentül meg vagyok győződve arról, hogy a­kik most, mielőtt hazánk alkotmányos szabadsága és törvényes függetlensége biztosít­va lenne, külön párt­zászlót lobogtatnak, le­gyen czéljuk bár jó, csak ártanak hazánk szent ügyének. Mindenesetre legyenek önök meggyőződve a felől , hogy részemről az egyetértés eszközlése czéljából, minden nem elvi áldozatokat meg­hozni mindenkor kész leszek. Ha a lézel kérdésén túl leszünk, akkor lesz­nek bizonnyal és legyenek is pártok, mert a párt tusa az a szabad közélet levegőjére nézve, a­mi a villámlás a légkörre, igaz, rombol is néha, de tisztit mindig és az egészséges élhetést bizto­sítja. Ha majdan ennyire jutottunk, a józan kratia elvei fognak az egyes kérdésekre vezetni, nem azon democratia elvei, mely dűl az egyenlőséget írván zászlójára, azt­zös szolgaság, a köz eltörpülés ölében is­ten üdvözli, de azé, mely szabadságban minden osztály, minden hitfelekezet, minden nemzetiség számára az egyenlőséget, mely azt akarja, hogy a mennyire ez emberileg lehető, mindenek anyagi és szellemi jóllétnek örvend­jenek. Hogy minő eredmény lesz az tisztelt válasz­tók, a­mel­lyel visszatérhetek, azt nem tudom, adja isten, hogy a biztosított szabadság élén él­vezhető béke hirdetője lehessek, de ha ez nem lehetne, legyenek meggyőződve arról, hogy az nem akaratomon múlt, legyenek meggyőződve arról, hogy ha a jót győzelemre segítenem nem sikerül is, a részhoz segédkezet nyújtani nem fogok. A lipótvárosi választás Pesten. Válaszul „Több irő“ nak által támogattatott. Később ugyanazon választókerületben képvi­selőjelöltül hazánk elsőrendű történetírója — a feledhetlen emlékű Szalay László lépett fel, — miről Ráth Károly értesülvén, hazafi kötelességé­nek tartotta visszalépni s a hírneves férfiúnak a választási tért átengedni. Folyó 1865-ik évben, midőn az országgyűlés összehívása közel kilátásba volt helyezve, ugyanazon választók, kik Ráth Károly 61-iki jelöltségét támogatták, őt újólag fölhívták, hogy a lipótvárosi képviselő jelöltséget, mely a nagy történetíró halálával megürült, fogadja el. Ráth Károly e felhívásnak, mely választói ré­széről irányában ismételve nyilatkozott , enge­dett, s a jelöltséget elfogadta, minek folytán a párt megalakult. Ezután lépett fel képviselőjelöltül K. Kemény Zsigmond, kiről tudva volt, hogy az ország több választókerületei részéről hozzá intézett meghí­vást azon okból utasította korábban vissza, mert a Pesti Napló vezetése az országgyűlés alatt e­gész munkásságát igénybe veszi. A párt, mely Ráth Károly jelöltségét támogatta, egyrészről elismerte ugyan K. Kemény Zs. kitűnő talentumát s a Pesti Napló vezetése körüli ér­demeit, s ezt minden lehető alkalommal lova­­giasan nyilvánította is; — de más részről Ráth Károlyban is oly kitűnő tehetségeket ismert fel, melyek a törvényhozás terén hasznos szolgála­tokat tehetendnek, egyszersmind mint legna­gyobb részben a polgári osztályhoz tartozó, a polgári osztályt hitte megtisztelni, s önbecsér­­zetének eleget tenni az által, ha a törvényhozási terembe önkebeléből polgár követet küldeni, annyival is inkább, miután Ráth K. is a Deák Ferencz hazánkfia által képviselt elveket vallja, s mert oly nézetben­­ volt, hogy mig b. Kemény Zsigmond előtt az ország több választó kerülete nyitva áll, Ráth Károly csakis e választókerü­letben számolhat a megválasztatás sikerére. Ez okokból Ráth Károly jelöltségét továbbá is fentartandónak határozta- Ezek voltak a választási előzmények. Azon meggyőződésben vagyunk, hogy a Ráth párt ezen eljárásában csupán azon jogával élt, mit a törvény minden polgár s minden válasz­tási párt részére biztosít. E kettős kijelölésnek a józan ész s a dolog természete szerint nem lehetett volna más kö­­­vetkezménye, minthogy azon párt, mely jelölt­jét győztesen keresztül vinni akarja, igyekez­zék hatalmában álló minden törvényes eszköz­zel oda hatni, hogy jelöltjének többséget sze­rezzen. Ez a választási jog s választási szabadság Alphája. És ezt K. Kemény Zsigmond pártja annyival könnyebben, a sikerre annyival több kilátással tehető , mert jelöltjének publicistái hírnevén kívül a napi sajtóban egy igen hatalmas esz­közzel rendelkezett, mitől a Ráth párt nagy részben meg volt fosztva. Mi ismerjük a napi sajtó magas hivatását, semmi kifogásunk az ellen, ha okokkal és ér­vekkel igyekszik a véleményeknek irányt adni, s jobb meggyőződést hozni létre; — de hatá­rozottan tiltakoznunk kell oly eljárás ellen, mely a véleményszabadságot akarja elnyomni. A­­ több irót által közzétett czikk a választás küszöbén azon félreismerhetlen czélzattal h­a­tott, hogy a választók nagy részének meggyőző­dése s szabad véleménynyilvánítása ellen erköl­csi kényszert gyakoroljon, s erőszakos csinyt kövessen el. E czikk mindenekelőtt párhuzamba állítja Ráth Károlyt B. Kemény Zsigmonddal, s mig amazt a polgári érték minimumára szállítja le; — addig B. Keményt fölérhetlen magasságba helyezi s a haza legkitűnőbb emberének s az egész hazában páratlannak kiáltja ki! (Be) E búl­vá­nyimádásszerü dicsőítés alig hisszük hogy B. Kemény férfiúi szerénységét ne sértené s tetszésé­vel találkoznék. Ez ideig a haza osztatlan köz­véleménye, “az első a"legnagyobb magyar“ czim­­mel egy férfiút tisztelt meg, kit megneveznünk nem szükség; — a ,több iró­ mint látszik, más véleményben van. A czik további győző okai a következők: „Nincs az a Ráth pártbeli ember, ki vakmerő volna azt állítani, hogy Ráthnak csak megkö­zelítőleg annyi politikai képzettsége volna, mint egy Keménynek.“ „Az ország legintelligensebb választókerülte­tében — úgy látszik — nem tud egy rész kü­­lönb­séget tenni egy Kemény és egy Ráth kö­zött.“ „A magasabb rendű szellemeket, az’ irodalmi nagyságot kevesebbre becsülik egy ügyvéd ok­levelénél.“ „Előttük az aranytól­, mel­lyel valaki a hal­hatatlanság könyvébe jegyzé föl nevét, csak oly vagy kevesebb értékü, mint az a toll, mel­­lyel replicákat írnak.“ „A sajtó és össz­es irodalom solidarisnak érzi magát Kemény megválasztatásában.“ „Nincs mivelt magyar ember, kinek köteles­sége ne volna tudni, mily históriai érdemei van­nak Keménynek. Volna e oly Ráth pártbeli ki ne pirulna bevallani e tárgyban való tudat­lanságát ? A­­ több­iró­ — továbbá elmondja, hogy a Ráth-párt könnyelműsége által (t. i. hogy Ráth mellett akarnak szavazni) minden politicai fond­orlat, minden conspiratio ment céget találna, „hogy a Ráth-párt kétes érzékű erkölcsi kö­téllel fogdosott párt.“ „Ráthtól az irodalom lemondást várt, — neki pedig és pártjának nincs joga semmit várni az irodalomtól. „A két választó urna közöl: egyik hazafiaág — mási pajtáskodást fog magában rejteni.“ gat. Ily hangon és modorban beszél a „Több író“ egy tekintélyes pártról, mely az ő saját beisme­rése szerint a főváros legintelligensebb választó­kerületének egyikében a választók nagyobb ré­szét hívei közé számlálja a birtokosi, ügyvédi, orvosi, mérnöki, kereskedelmi és iparos ha­­tály­­ból! S azt his­szü­k, nincs független ember szé­les e hazában, kinek szabadság- és önbecsérzete ne tiltakoznék a zsarnokság ezen uj módja ellen ! Mi is tehát a nemzet közvéleményére hivat­kozunk, s kérdjük: megegyeztethető-e a mivelt emberek közt szokásos illemmel ily kihívó, ily sértő modor ? Ez-e azon aranytoll (! ?), mel­lyel magukat a halhatatlanság nagy könyvébe hiszik beír­hatni ? Kérdjük : megegyeztethető-e az alkotmányos szabadsággal s különösen az alkotmányos sza­badság sérthetlen elvével, e botrányos kortes­kedés, mit az irodalom nevében a magát meg­­nem nevező „Több író“ az ? Kérdjük: ki jogositá fel a ,Több irót­, hogy az irodalom nevében beszéljen? Ki jogositá fel, hogy azon választó kerületben, melyben szava­zási jogai nem bir, — aracopágul tolja fel ma­ demo­­nézve egye­­n­lő szive­­akarja 2Bm

Next