A Hon, 1866. április (4. évfolyam, 75-98. szám)
1866-04-08 / 80. szám
A 80-ik sz. Vasárnap, ápril 8. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra....................... 1 frt 75 kr. 3 hónapra............................. 5 frt 25 kr. 6 hónapra.................... . 10 frt 50 kr Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is,mindenkor a hó első napjától fog számíttatni Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek teremik szám l-sö . métet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-ik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1866. Beigtatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Nyilt-téri 5 hasábos petit-sorért . 25 kr. IsSk" Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő. (Ferencziek tere 7. ss földszint.) A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. if In: Előfizetési felhívás Előfizetési díj: ápril.júniusi folyamára.........................5 forint 25 kr. »A HONF szeries kiadó hivatala. POST, ÁPRILIS 7. Politikai Szemle. (U). Alább olvasható magán sürgönyünk közli a porosz válaszjegyzék megérkezését, s annak tartalmát. Ezen válaszjegyzék mintha csak paraphasisa volna a mart. 31-ki osztrák jegyzéknek. A porosz jegyzék ismétli a vádat, hogy Ausztria mart. 13-kától fogva nevezetes haderőt bocsátott előre, s a készülődések titkos volta megerősíthette azon benyomást, hogy azok Poroszország elleni támadó, ellenséges vállalatra vannak szánva. Poroszország csak azután tett védelmi intézkedéseket, miután országrészeinek biztonsága a bécsi kabinet elhatározásaitól tétetett függővé. Visszautasítja a jegyzék azon alaptalan gyanút, mintha Poroszország a béke megzavarását czélozta volna, s a porosz királytól semmi sem esik oly távol, mint az Ausztria elleni támadó háború. A porosz király annál kevésb é kétkedhetik a császár személyes érzelmeiben, miután azokat viszonozni és a császár iránti saját baráti érzelmeit a politikai viszonyoktól érintetlen megtartani tudja. A császári kormány elég alkalmat találhat a porosz állam iránti jóindulatainak tettekkel bizonyítására. Ez a válaszjegyzék tartalma, s ez, mint látjuk, megfelel azon jelzeteknek, melyeket arra vonatkozólag pár nap előtt közlöttünk. Már most az a kérdés se váljon a porosz válaszjegyzék megfelel-e azon kívánatnak vagy reménynek is, mely a mart. 31-diki osztrák jegyzékben kifejeztetett, hogy tudniillik a porosz királyi kabinet ép oly határozottan és kétségtelenül utasítja vissza a szándékolt békezavarás gyanúját, mint azt Károlyi gróf kormánya nevében tette. Azon esetben, ha Ausztria a porosz válaszjegyzéket nem találná kielégítőnek, a bécsi kabinet részéről a német kormányokhoz intézett kör sürgönye szerint fontos lépésre lehetünk készen. A „Norddeutsche Alig. Zrg“ ezt írja a bécsi kabinet illető körsürgönyéről : „Az osztrák kormány nem rég körsürgöny által értesítette a német közép és kis államokat az iránt, miként szándéka, felszólítni Poroszországot jegyzék által, nyilatkozzék ellenséges magatartása és készületei iránt. A felszólítás Károlyi gróf mart. 31-ki ismeretes jegyzékénél fogva e közben megtörtént. A sajtóban több oldalról figyelmeztettek ezen jegyzék dölyfös hangjára s azon körülményre, miként jóllehet Poroszországot vádolja, hogy az osztrák kormányt alaptalanul ellenséges szándéklatokkal gyanúsítja, Ausztria hadkészületeit legkevésbbé sem tagadja. De egy tény mégsem emeltetett ki a sajtóban, az tudniillik , hogy Ausztria kedvezőtlen válasz esetére jelentette a német kormányoknak : eszközölnének a szövetségi gyűlésnél a szövetségi alkotmány Ilik czikkelyének alapján oly értelmű nyilatkozatot , hogy Poroszország fenyegetései által megzavarja a szövetség békéjét. Ezen nyilatkozatnak azonnal nyomatékot kellene adni a 7-, 8-, 9- és 10-ik szövetségi (Poroszország és Ausztrián kívüli) hadtestek mozgósítása által. Annyit tudhatni, hogy a megszólított kormányok közül előlegesen egyik sem járult a kívánt lépéshez. Az osztrák jegyzék azonban a szándékolt módon megküldetett Poroszországnak.“ A kérdés tehát — ismételjük — az : kielégíti-e a porosz válaszjegyzék a bécsi kabinetet vagy sem ? Az utóbbi esetben lépéseket kell tennie a Német szövetségnél, valami közös nyilatkozat eszközlésére. A „Wien. Abendpost“ úgy hallja, hogy Richter császári orosz tábornok ápr. 5-én Bécsbe érkezett, átnyújtani Ő Felségének Oroszország császára Ő Felsége levelét. Ily levél, hallomás szerint, Poroszország királya Ő Felségének is nyújtatott át a tábornát A „Debatte“ fontosnak tartja e közleményt, egyelőre nem bocsátkozik annak magyarázatába. Annyit hall az idézett lap, hogy Richter tábornokot felszólították, halasztaná máig elutazását, miután Ferencz József császár őfelsége válaszolni fog az orosz császár levelére. Egy bécsi levelező úgy hallja, hogy az orosz tábornok által hozott levél nem tartalmaz ugyan semmi határozott javaslatot, de a fődologra nézve közvetítő és a béke fentartását sürgetőleg ajánlja. Berlinből hallatszik, hogy Poroszország ezen békéltető törekvésekre sem sokat hajt, s a berlini kabinet kijelentette volna II. Sándor czárnak is, hogy csak akkor engedhet, ha Ausztria elébb engedett. (1) Magyarország befolyása a hadügyekre. Az „Oesterr. Zrg“ állítja, hogy a hadügyi administrate Ausztriában soha sem volt külön választva, a az ország rendei e tekintetben soha sem tartottak fen jogokat. Ellenben elismeri hogy a katonai újonczok megajánlása, s a hadsereg tartására fordítandó adók megszavazása az ország alkotmányos jogai közé tartozott. E körülmény még nem ad jogot külön magyar hadügyminisztériumra.Hogyan ? az ország nem tartotta fen jogait a hadügyekre nézve ? Nem a legvilágosabb jogföntartás az, ha az ország a katonai útonczok megadását s a hadiadó megszavazását folyvást hívta és föntartotta ?E két sarkalatos jog, már túl bőven elég arra, hogy Magyarország, mint ország, befolyását a hadügyek vezetésében sikeresen föntarthassa. Mert Magyarország nem azért tartotta fön említett két jogát, hogy joga lehessen megengedni az ujonezozást ,hányszor a kormány kívánja, hanem azért, hogy ha érdeke kívánná , vagy például látná , hogy egynémely kormánynak szándékában volna a hadseregre támaszkodva, megsértem az alkotmányt , akkor az ujonezozást, s a hadsereg tartására fordítandó adókat categorice meg is tagadhassa. Ha jogun is van adni, vagy nem adni, egészen belátásunk szerint, akkor, ha tetszik, ilynemű ajánlatainkat bármikor föltételekhez is köthetjük. A magyar országgyűlés eddig rendesen teljesíti a kormány kívonatát, s a kért újonczokat megajánlotta. Sokszor történt, hogy föltételek köttettek ki , de minden megajánlási esethez odaírta a törvénybe , hogy „minden innen vonható következtetés nélkül.“ És ha 1848. előtt a föltételek csak másodrendű tárgyakra, például a kiállítás módjára stb szorítkoztak , az csak annyit jelent, hogy a nemzet bízván a kormányban, a hadügyek vezetése tárgyában, a divatozó modorban plus minus megnyugodott. De absolut joggal bírván az ujonczozást megajánlani vagy megtagadni, akármely újabb esetben föltételül tehette, hogy immár csak azon föltét mellett engedi meg a népet katonai szolgálatra vinni, ha a magyar ezredek a magyar hadügyminister hatósága alá fognak rendeltetni. Az 1840. II. törv. czikk világosan mondja, hogy a rendek a küldolgok tönforgó körülményeiről értesittetvén, a magyar ezredek pótlására segedelemképen s minden ebből vonható következés nélkül, több idézett törvényben foglalt óvások mellett 38.000 újonczot ajánlanak következő föltételek mellett: következnek a föltételek a törv. czikk 1 ső §-tól a 13-ig. A föltételek közel lényegesebbek: a 10 évi szolgálati idő meghatározása ; a sorshúzás útjáni kiállítás, hogy „Ő felsége szivén fogja viselni, hogy a magyar sor és véghelyi ezredekben tisztek, következésképen tábornagyok és szabalisok is, született magyarok legyenek.“ (§ 12). A következő pontban : „kiköttetik, hogy az állítandó utonczok egyedül a magyar ezredekben szolgáljanak, s őket nem magyar ezredekhez áttenni semmi szín alatt sem szabad !“ A törvény végén ő Felsége kijelenti, hogy „a ki. és rr. ezen ajánlását, mely a nemzet hűségének dicső bizonyítványaként szolgál, kegyelmesen fogadja.“ Címe így történt a közelmúltban is Magyarországban egy ujonczozási törvény létrejövetele. Mindig nagy esemény volt az, s a nemzet nem feledkezett meg oly föltételek kikötéséről, miket az idők és viszonyok követeltek. Azért ha Magyarország 1866- ban netán lemondana is az 1848-ban fölállított külön honvédelmi minisztériumról : az újonczajánlás jogát soha önként kezéből ki nem bocsátván, minden újabb alkalommal ismét oly újabb föltételeket tűzhet ki, minőket épen akar.) A „Presse" írja: „A kormány a hosszadalmas dietalis tractatusok útjára bocsátotta a kiegyezkedés ügyét ; az örökös tartományok alkotmánya pedig siszkozásra van kárhoztatva addig, míg a „tárgyalások eredménye“ előterjeszthető állapotban nem lesz. Valóban vigasztalás nélküli kietlen pusztaság az, amit így nekünk kilátásba helyeznek. Hónapokig, tán évekig kell várnunk, azalatt tán háborút is folytatnunk Poroszországgal, míg Magyarországgal kialkudhattunk, míg beleegyezünk, hogy Csehország és Galiczia külön cancellariákat nyerjen. Ez a helyzet, melyen nem sokat segítenek ,ha mindjárt a magyar országgyűlésen harczias demonstrátiókat is idéznének elő Poroszország ellen. „Mennyi mindenféle demonstratio történt már Magyarországon, s mégis mily csekély az eredmény, s mily nagy a csalódás, melyet a Parlamentarismus ellenei, a magyar országgyűléstől vártak. Adják vissza a népnek az ő siszírozott jogát (értsd a másik népnek pedig vegyék contumacia és az alkotmány eljátszásának doctrinája alá) s akkor feléled a Reichsratb, mely a porosz vakmerőséget porba sujtandja! Osztropatak, mart. 31. A második válaszfeliratnak sorsa eldöntve még nincs. A főrendek csak ezentúl veszik tárgyalás alá, a külföldi lapok folyvást szólnak róla. Ilyen körülmények között azt hisszük, nem lesz felesleges tájékozásul lefelé és felfelé a mártius 3-ai legfelsőbb leirat ügyét még kissé szellőztetni. Márczius 19-diki felszólalásomban azon állást kezdtem kimutatni, melyet a magyar kormány férfiai ezen leiratnál elfoglaltak, ugyanazt kívánom most is bővebben kifejteni. A mártius 3-ai legfelsőbb leirat azon szövegében, mely a képviselőházban elolvastatott, s e szerint az egyedüli hitelesben, a többi közt Magyarországról szólván, ezen szavak állanak, hogy „a közös ügyekre jogosult befolyásának e gyakorolhatása képezendi az önállás erős biztosítékát, ugyanakkor, midőn annak jóléte, biztonsága és hatalmának emelésére is ki fog terjedni Azt hiszük, hogy Magyarországnak törvényei szerint, eddig is volt, vagy legalább kellett volna befolyásának lenni, az úgynevezett közös ügyekre, mint ezt számos törvényeink bizonyítják, melyek a had, pénzügyre és kereskedelemre vonatkoznak. Amidőn tehát a kormány önállással, nagyobb jóléttel, biztonsággal, és több hatalommal kecsegtet, ha a közös ügyek ily módon lesznek elintézve, sem újat nem mond, sem nem csábít. — Meg vagyunk mi annyi befolyással elégedve a közös viszonyokra, mennyit nekünk törvényeink már eddig is biztosítottak ; csak ne legyen az írott malaszt, hanem valóság, csak ne tegyék a dicasterialis rendszerben az opportunitás emberei azt amit eddig tettek, t. i. hogy ezen jogokból vagy semmit, vagy csak annyit szoktak engedni a nemzetnek, mennyi épen az ő opportunitásukra szükséges. Ha pedig a közös ügyek ily módoni elintézése következtében Magyarország hatalma emelkednék ti. azon túl amit törvényeink már eddig is engednek, az csak a többi tartományok rovására történhetnék, mert ha két szerződő fél közül, az egyiknek hatalma növekszik, a természet törvényei szerint ugyanakkor a másiknak hatalma csökken, mi pedig mások jogainak kisebbítésével erősödni nem akarunk. Mondja továbbá a leirat: „A közös ügyek kérdésének megfejtése nem egyedül azoknak megállapításában találja kielégítő megoldását, hanem szükségkép föltételezi azok egységes minden fennakadás ellen megóvott kezelését, s épúgy a törvényhozó, mint a végrehajtó hatalom öszhangja működésének biztosítását.“ Nem tudom, miként van más ember e sorokkal , de mentül többször olvasom, annál inkább elborul lelkem , de annál világosabb lesz előttem, hogy ezen pár sor kivonatja az october 20-iki diplomának, de különösen a febr. 26-iki pátensnek, azaz végczélban egy hamvaiból föltámadandó, megifjodott „Reichsrath“, mely az Anabaptisták módja szerint az új keresztelésnél meglehet hogy más nevet fog kapni, de a lényeg ugyanaz. Ezen pátenseknek főeszméje szinte az egységes minden fennakadás ellen megóvott kezelés, sőt főeszméje volt ez Hack úrnak is. A megboldogult Reichsrathban pedig a törvényhozó és végrehajtó hatalom öszhangzó működése szinte biztosítva volt, mégpedig oly módon, hogy nem a végrehajtó hatalom állott a törvényhozó hatalom befolyása alatt, hanem megfordítva, sama szükséges összhangzást bőven megszerezte ama legelaszicusabb teremtménye az istennek, a 13 czikkely. És én komolyan hiszem is, hogy egy törvényhozó és végrehajtó hatalom összhangzó működését szükségkép biztosítani máskép nem is lehet, csak ilyen paragraphusok által. De kérdem már most, ha a közös ügyek elintézése körül „ egy egységes, minden fenakadás ellen megóvott kezelés“ múlhatlanul szükséges, hol marad akkor azon önállás azon nagyobb hatalom, melyet a tisztelt kormány Magyarország részére kilátásba helyezni kegyeskedett ; ha pedig a törvényhozó és végrehajtó hatalom , (hogy milyen törvényhozó, és milyen végrehajtó hatalom , persze én azt nem tudom) összhangzó működését okvetlen biztosítani kell, kérdem, hol van itt megint egy részről minden országok önállása, más részről a kormány felelősségének eszméje ; minden részről pedig, hol van csak egy szikrája az alkotmányosságnak ? Ha tehát a közös ügyek elintézésének ez a végczélja, mi módon képzelheti a tisztelt kormány a képviselőházat és a nemzetet oly bárgyúnak, hogy minderre ráálljon; de mi módon képzelheti, hogy a 67-es választmány ily szavak után jó kedvvel és a siker reményével fogjon munkájához ? Az ember alig hisz szemeinek, ha e sorokat olvassa. Álmodtunk-e fél évig, vagy álmodunk most? Egy pontban azt mondja a leirat, hogy „okvetlen szükséges, hogy a nemzetőrségről szóló XXII-ik törvénycikk eltöröltessék, miután rövid idő tartama alatt a nép felesleges terheltetését, és a békés foglalkozástóli elvonatását okozta, czélját pedig, a közbiztonság fentartását tévesztve, és ellenkező irányban gyakorolta hatását Hogy mi volt valódi czélja a kormánynak ezen pont beillesztésénél, azt mások hihetőleg már eltalálták. Nem is szeretem a múltak sebeit felszaggatni, és azt hiszem, hogy ha mi akarunk a múltakra fátyolt borítani, akkor mindenki meg lehet elégedve , de ha mégis, nem a legjobb tactiával történik hivatkozás ezen korszakra, én legalább nem irtózom arra visszapillantani. Anélkül, hogy vitatnám, váljon elvben czélszerű-e a nemzetőrség vagy nem? ezen tárgyat olyannak tartom, melyet nem az elmélet teremtett és fog eldönteni, hanem a gyakorlat. Ha a nemzetőrség mint más országokban, Magyarországon is szükséges intézménynyé válik, és a nemzet szellemével megegyező ; életbe fog az lépni mindenesetre, — ha nem, — nem! Arról sem vitatkozom, czélszerű volt-e már 1848-ban? Ha nem mindenesetre szükséges volna be is bizonyítani, váljon ezen szegény nemzetőrség czélját — a közbátorság fentartását, — igazán annyira tévesztette-e, hogy épen ellenkező irányban gyakorolta hatását? mondom, ez bizonyítást kíván ; de tegyük fel, hogy ez csakugyan úgy volt, mint e pont állítja ; ez esetben legyen szabad egy komoly kérdést intézni. Meg vagyok győződve, hogy ő excellentiáik és méltóságaik, kik most a magyar kormányt, alkotják takarékos, rendes urak, és különösen jó családapák; — már most tegyük fel, hogy őket valaki otthon véletlenül megtámadja. Kérdem, íróasztalaikhoz fognak-e először is szaladni, hogy megnézzék a törvényben, hogy megengedi-e és mennyiben engedi ez meg, hogy magát az ember véletlen megtámadás esetében védelmezze ? Én azt hiszem, hogy ő excellentiáik ezt tenni nem fogják, hanem megragadják a legelső kezeknél levő fegyvert, és védelmezik magukat, vagyonukat és egész családjukat. Kétségtelen dolog, hogy ez excellentiáik „felesleges terheltetésével történik, s békés foglalkozásaiktól elvonja;“s azt sem lehet mondani, hogy ezáltal ő excellenfiáik „a közbiztonságot előmozdítanák“ mert hiszen ily esetben, zaj, lárma rendetlenség támad, a szomszédok is összecsődülnek, s ők is elhagyják rendes foglalkozásukat ; — és igy meglehet, hogy ez esetben ő excellentiáik némileg törvény kivül, vagy törvényen túl cselekesznek. De istenemre mondom, excellentiáik mégis házi, fiúi, férfi, testvéri és apai kötelességöket hiven teljesítették ! Midőn tehát ő excellentiáik ezen törvényt kárhoztatják, ne feledjék, hogy 1848-ban véres polgárháború dühöngött e hazában, mely minden csapások legnagyobbika; mert a megtámadásnak minden ember, minden pillanatban ki van téve, s mert itt nem csak egyes személy, hanem mindenkinek apja, anyja, gyermekei, neje, egész vagyona van kérdésben. Avagy kérdem, ha Pozsonyban 1848- ban nem alkotják meg a nemzetőrségi törvényt, azt hiszi a kormány, hogy olyan körülmények között, mint amilyenek akkor ránk szakadtak, a nép nem ragadott volna fegyvert? vagy ha ma eltöröljük a XXII-ik törvénycikket, és az ország — amitől Isten mentsen — a 48-iki időszakhoz hasonló körülmények közé jut — azt hiszi a kormány, hogy a nép nem fogja megragadni az első fegyvert, mit a jó sors kezébe szolgáltat. Én azt gondolom, a kormány ezt nem hiszi ! És igy kérem, ne rovjuk fel bünül a törvénynek azt, a mi csak egy gonosz szellemnek átkos működése volt. —— De szent érzetek húrjait is pengeti a leirat, melyre a haza bölcsének tollából folyó válasz is azt mondja, hogy „hódoló s tisztelettel hajlunk meg e szent érzelmek előtt.“ Igen, meghajlunk ezen érzelmek előtt, mert mi is „mélyen érezzük a reánk háramló kötelmek“ erejét, mely a dynasztiához csatol, mely szavunk beváltását és igy a hűséget követeli ; mi is érezzük, „a királyi felavatásnak közjogi jelentőségét, és a hitűek szentségét, melylyel a koronázott király fogadalmat tesz az alkotmány sértetlen megtartására.“ „Mi sem tartjuk a koronázást egyedül ünnepélyes szertartásnak“, sőt inkább nagyon is kötelező, elévülhetlen tényezőnek. Mi is ezen „vallásos érzelmekben ismerjük fel az ország alkotmányos létének legbiztosabb zálogát.“ De épen azért, minthogy ezek saját szent érzelmeink, saját legbensőbb meggyőződésünk, épen mivel ezen érzelmeket változatlannak, öröknek tartjuk , mivel tudjuk, hogy a felséges dynastia tagjainak századok óta tulajdonai ezen érzelmek , meg vagyunk győződve, hogy itt semmi fokozat nem lehet ; hogy itt az idő változást nem tehetett, s hogy 18, vagy 33,vagy 41, vagy 76 év előtt a hitnek, vallásosságnak, épen oly ereje, a lelkiismeretnek épen oly sugalmazásai voltak, mint ma. És mert e hitünk rendithetlen, rendithetlen hitünk a magyar alkotmánynak feltámadásában is. Azt mondja a leirat, hogy a koronázás után „ö felsége aggálytalanul fogja követhetni kegyelemre mindig kész atyai szive hajlamát és gyakorolhatni királyi jogainak legnemesbikét.“ Tagadhatlan az, hogy a kegyelmezés a királyi jogok legnemesbike, de azt hiszszük, veszély nélkül gyakorolhatja ezt mindenki, kinek a hatalom kezében van, — listáját téveszteni nem fogja soha, mert alig van rá példa, hogy egy lánczokra vert, sötét börtönben sintődő, vagy számkivetésben eredő, a kegyelmezés ellen kifogást tett volna azért, mert a kegyelmezőnek erre nem látta elég erős jogát. De nézzük, minő állást foglalt e pontnál a magyar kormány? — Az 1848-diki törvények egy czikkelyét sem akarja helyreállítani, sőt el sem ismeri törvénynek; a magyar alkotmányt minden részeiben felfüggeszti, sőt a közös viszonyokra nézve a nemzet szemeihez oly látcsövet illeszt, mely a kiegyenlítést vagy lehetlenné teszi, vagy igen távoli időkre elodázza. Már ha a kiegyenlítés lehetlen, vagy igen távol van, nagyon természetes, hogy a koronázás is vagy épen nem, vagy csak igen sokára fog bekövetkezni; is ilyen feltevések mellett azt tanácsolja a fejedelemnek, hogy most ne kövesse atyai szívének legjobb indulatát, ne gyakorolja királyi jogainak legnemesebbikét, hanem halaszsza azon időre, ha a koronázás ünnepélyesen végbe megy ! Ez gúny , keserű gúny, melyet sem e boldogtalan nemzet, sem azon szerencsétlen elítéltek, vagy száműzöttek nem érdemelnek, kiknek érdekében felszólalni a nemzet szent kötelességének tartotta. Végre, miután a kormány előlegesen kívánja revideáltatni az 1848-ks törvényeket, s addig csak alakilag ismeri el, a jogfolytonosságról elmélkedik , s ennek gyakorlati alkalmazását abban látja, hogy „a törvények változtatása egyedül a törvényhozás jogosullt tényezői közreműködése mellett eszközlendő országgyűlési megállapodások alapján történik.“ Paradoxnak vagy szójátéknak látszik ugyan, de ez összevéve mégis annyit jelent : „mondja ki a nemzet törvényesen, hogy törvényeinek egyik törvénye sem törvényes, s ha kimondja a képviselőház és főrendek, hogy az 1848-as törvények nem törvények, akkor mi (azaz a kormány) el fogjuk ismerni, hogy azok törvények.“ És e részben hivatkozik a történelemre, melynek lapjaiból, állítása szerint nem