A Hon, 1866. május (4. évfolyam, 99-123. szám)
1866-05-01 / 99. szám
99 iksz. Kedd, május 1. Elérhetési díj: Pentán küldve vagy Budapesten bázison hordva Egy hónapra....................... 1 frt 76 kr. 0 hónapra............................ 5 frt 25 kr. 6 hónapra........................... le frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik ma, raindenkor a hó első napjától fog számíttatni Minden pánzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. cirikentési iroda : Perenearök tere 7-ik szám 1-ső em.let Szerensző lakása : Ország-az 18-ik szám 2-dik emelet Kisadósiivatal : Pest, Ferenciek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam Beigtatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 Bélyegdíj minden beigtatásért . . 80 Terjedelmes hirdetések többszöri lesikla mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek f nyik-téri 5 hasábos petit-sorért . .25 gy Az előfizetési díj a lap kiadó hívásához küldendő. (Ferencziek tere T. s foldsz int.) E lap szellemi részét illető minden kemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezek fogadtatnak el május—júniusi 2 hóra május — septemberi 5 hóra Majushó 1-től kezdve új előfizetés nyittatik •fit 6 fizetési díj 3 forint 50 kr. 8 forint 75 kr. „A HON“ szerke s kiadó hivatala. PEST, ÁPRILIS 30. Politikai Szemle. (U). A helyzet sokat változott 24 óra óta : az nem csak válságos, hanem valóban fenyegető alakot öltött. Nem a lefegyverkezés kérdésében Ausztria és Poroszország között folytatott szóharcz rögtöni fordulata, hanem Ausztriának Olaszország irányában kifejteni kezdett védelmi intézkedései idézték elő a helyzet ezen fenyegető alakját. Ausztria — mint ezen helyen már megjegyezve volt — kijelentette az idegen kormányok előtt, hogy védelmi természetű katonai intézkedéseket kellett tennie, mind Velenczében, mind az adriai partokon, miután a florenczi kormány nem képes a cselekvési párt visszatartóztatására , sőt a bécsi kabinet ezen intézkedéseit előterjesztette a lefegyverkezési kérdésben a berlini kabinetnek is. Ausztriának ezen, Olaszország irányában kezdett katonai intézkedéseit — mint hasonlóképen tudvalevő dolog — a porosz kormány félhivatalos lapjai oda magyarázzák , hogy azoknak Olaszország ellenében bevallott czélja csak ürügy s Ausztria ez által akarja azok valódi czélját, Poroszország ellenében, elpalástolni. Ily értelemben nyilatkozott pár nap előtt az idézett lap regustía, s igy nyilatkozik Előadtuk, hogy ezen nyilatkozat akkor bírna nagy fontossággal, ha a berlini kabinet, Ausztriához intézendő várt feleletében, ily érvet használna a kért lefegyverkezés visszautasítására. Miután azonban még Werther báró nem nyújtotta át a porosz feleletet — ámbár az előadott értelemben még mindig várható — a Poroszország által használható érv nem főmozzanat e pillanatban a politicai helyzetben. Sokkal fontosabb — mint már előbbi szemlénkben megjegyeztük — az, hogy a franczia kormány félhivatalos lapjai, főként a „Constitutionnel“ „Pays“ és „France“ úgy fogják föl Ausztria védelmi intézkedéseit, mint Olaszország fenyegetését, s nyíltan követelik, hogy álljon a katonai status quora és úgy Olaszország mint Poroszország irányában. Ezen nagy jelentőséggel bíró követelés — mint látjuk — nem szorítkozik csupán a hírlapi térre. Az olasz kormány, mely magát Ausztria által fenyegetettnek tekinti, körsürgönyt intéz diplomatiai képviselőihez, s abban kijelenti, hogy miután oly katonai intézkedéseket tesz, melyek az ellenségeskedések kitörését szokták megelőzni, a királyság biztonságára nézve mulaszthatlanná vált: eddig béke lábon állt szárazi és tengeri haderejét haladéktalanul szaporítani s az ország védelmére kivántató katonai intézkedéseket megtenni. A kormány ez által csak azon helyzet követelményeinek felel meg, melyet Ausztria készített elő. (Lásd az ápr. 29-ki florenczi sürgönyt.) Olaszország e szerint legnagyobb mérvű katonai intézkedésekhez nyúl, Ausztria készületei következtében. E hó 26-án irtott miniszteri tanácsban elhatároztatott mifidet korosztály zászló alá szólítána. Egy florenczi, april 30-káról keltezett sürgöny szerint a bizonytalan időre szabadságoltak hasonlóképen zászló alá szólíttatnak. Hogy mi történik most, katonai tekintetben, Olaszországban ? Ennek megítélhetése végett részint „Olaszország hadkészületei“, részint „Táviratok“ czímű rovatunkra utasítjuk az olvasót, úgy látszik, hogy már e pillanatban a vasúti közlekedés is megszakadt Ausztria és Olaszország között, mintha a háború előestéjén állanánk. A kérdés már most úgy áll , hogy Ausztria vagy lefegyverkezik Olaszország irányában is, mint megígérte a lefegyverkezést Poroszország irányában, különben előbb utóbb bekövetkezik a háború — minden veszélyével együtt. Páriából azt távírják apr. 30 áról, miként Metternich herczeg kijelentette volna Drouyn de Lhuys előtt, a „Pays“ közleménye szerint, hogy Ausztria kész egészen lefegyverkezni Velenczében, ha biztosítja Francziaország aziránt, hogy Olaszország nem fog támadni Drouyn de Lhuys feleletét még nem tudják, de bizonyos, hogy Ausztria minden kitelhetőt elkövet a háború kikerülésére. A bécsi börzén tegnap oly hírek keringtek, hogy Ausztria európai congressus Ítélő bírósága elé terjesztené az ügyet ; továbbá, hogy Eszterházy Mór gróf veszi át a külügyi tárczát, s Mensdorff gróf parancsnokságot kap Olaszországban. A prágai „Narod“ is emlegeti Mensdorff gróf visszalépését, még pedig azon okból, mivel Berlin irányában inkább a tábornokot, mint a diplomatát játszotta, s utódául Eszterházy grófot, Metternich herczeget, Blome grófot és Apponyi grófot említi. Mindez azonban csak hir, s nem más okból említjük, mint a helyzet jellemző jelentését. Másfelől azt írják, hogy az ausztriai kormány folytatja hadkészületeit mind Velenczében, mind a tengerpartokon. Ez azt mutatná, hogy Metternich herczeg talán nem kormánya nézeteit tolmácsolta Drouyn de Lhuys előtt, s igy bekövetkezhetik azon végzetes eshetőség, mit kiuv*M*uvwvMuva, ÆiVUUCtUCia---- «V JLACHUJUrU. Nem leszünk Epimetheusok. Válasz Légh barátomnak. Végszó. Elmondom a határokat, amik között a nemzetiségi kérdést megoldhatónak hiszem. Jól tudom, hogy sokan lesznek, akik azt fogják erre mondani, hogy „nagyon sok“ ; ismét mások, akik azt mondandják, hogy „nagyon kevés.“ Mindkét ellenvetésnek türelmes, hidegvérű elhallgatva leszek, és természetesnek találom a jutalmat, ami egyelőre minden közvetítőnek ki szokott jutni, hogy t. i. egyik fél sem elégszik meg vele. A közvetítésnek elvégre is meg kell történni, bár még ebben az évben s ennek is, bár a lehető legközelebbi napjaiban. Jól tudom azt is, hogy ez sokakra nézve nem sürgetős ; vannak egész vidékeink, amiket e kérdés specifice nem terhel ; de terhel mindenkit mindazon égető politikai kérdések alakjában, amik csak azért nem mozdulnak előre, csak azért nem könynyebbülnek meg vállainkon, mert a magas politika intézőinek mindig kezükben van az utolsó húzás Magyarországnak sakkot adhatni , a nemzetiségi kérdés alakjában. Egyénileg e kérdés minket magyarokat nem igen nyugtalanít. Aki nem akar egyéb maradni, mint jámbor, mindenkit szolgálni, s mindenkinek fizetni kész magyar , az, az innenső táborban is, sokáig jól érezheti a nemzetiségi kérdés felől magát, s viszont aki a túlsó táborban nem akar lenni más, mint jól fizetett szolga, azt se nyugtalanítsa nagyon ez a kérdés, de aki szabad magyar akar lenni, annak csak e feladványon keresztül lehet oda eljutni. A jelen alkotmányos vitának diadalra jutásában alkotmányunk viszszaszerzésének nagy munkájában, s annak megszilárdulásában nagy tényező a különalkú nemzetiségeknek jó egyetértése. Mi megosztottuk velük azt, ami minden ország polgárai előtt legdrágább, az alkotmányos szabadságot, a földbirtok szabadságát a politikai jogok élvezését, mint polgárt, mint hazafit, polgártársai és az összes állam irányában, bizonyára oly szabaddá teszik 1848-iki törvényeink a szláv, román, német és minden más ajkú lakóját Magyarországnak, a milyen szabadságot csak Angliában élvezhetnek az angol hazafiak; a municipális önkormányzat elve még Anglia polgárain is túlemeli őket politikai szabadság dolgában. Az egyéni jog, a nyelv kérdése pedig, (amíg az egyéni, és nem diplomatiai nyelvkérdés) minden ország polgárai előtt a legolcsóbb jog, aminek korlátlan élvezését, mivelését megakadályozni nem szabad, előmozdítani szükség. Az a szempont, amitől legtöbben félnek, hogy a nemzetiségi kérdés, mint territoriális ügy fog kifejlődni, — szerintem — nem állhat elő. Épen ennek veszi elejét a minoritások joga. Nemzetiségi megyék elfogadására gondolni sem lehet. Aki Magyarországot megyénként osztogatni akarná, az, nemcsak azt mondom, hogy hazaáruló volna, hanem még azt is, hogy rész geographus, és még ronzabb strategista. A megajándékozottakra nézve sem támadna belőle semmi haszon és különösen nem olyan haszon, amit huzamos ideig élvezhessenek. Akárki bírja Magyarországot, az mindig tudni fogja, hogy az a Kárpátoktól az al-Duna partjáig egy ország. Territoriális kérdésben csupán Horvátország az, mely föltételeit megszabhatja. Valljuk meg őszintén mindkét részről, hogy nekünk ép olyan szükségünk van arra, hogy Horvátország csatlakozzék hozzánk, mint Horvátországnak arra, hogy Magyarország csatolja őt magához. A producens Magyarország Horvátországon keresztül juthat, az egyedüli tenger partjához, mely őt a világgal összeköti, viszont a kicsiny és improductív Horvátország, ha Magyarországgal nem társul, s külön akar állni, egy olyan kincsnek jut zálogába, aminek hasznát nem veheti, sőt terheket vállal, amiket meg nem győz. _06.roma'zovo« érd fit« van azonban magának Ausztriának arra, hogy Horvátország és Magyarország ismét kiegyezve összekapcsolódjanak, mert Dalmatia, a magyar tengerpart, mint Magyarország koronájának kiegészítő része szívesen és lelkesülten fog ragaszkodni az eddigi államszövetséghez , míg ha Magyarországtól csak azért szakíttatnék el, hogy egy kicsiny, nem gazdag, s önállónak lenni vágyó, de erre gyönge ország darabjául engedtessék oda , bizony bele fog esni Dalmatia is, a magyar tengerpart is — a velenczei kérdésbe. Tehát Horvátország és Magyarország között a legliberálisabb engedékenységre vannak utalva a két fél független államférfia. Vannak, a kik Erdélyből is támasztanak területi kérdést. Mondanom sem kell, hogy azokkal ez alapon alkuba nem bocsátkozhatom. — Erdély magyar föld. — Más ajkú lakóinak jogos kívánalmait törvényesen kielégíteni szükségesnek látom, de hazám földéből egy hantot sem alkuszom le soha. Ha Erdély sajátszerű viszonyaihoz sajátszerű institutiók kellenek , azoknak létrejöttét lehetőnek tartom , de állami külön állására semmi indokot sem találok. Különben ez ügynél végtelen nagy türelem és higgadtság szükséges, miután nagyon közel van még az a múlt, mely Erdély sebeit támasztá. És nekünk itt Magyarországon nagyon sokszor készen kell arra lennünk, hogy józan engeszteléssel lépjünk oly vitatkozó felek közé, ők maguk átélték a szenvedélyesség indokául szolgáló eseményeket, s kiknek kibékítésére azóta sem az idő, sem a kormányok nem tettek semmit ; ellenkezőleg az utóbbiak mindent, hogy az együttlétet türhetlenné tegyék rájuk nézve, s kiknek kibékítésére most egy Isten és egy ország hatalma és jóságos gondoskodása szükséges. Ott nagy sebek várnak begyógyításra, s nagy bölcsességet várnak a hozzájuk nyúlni akarótól. Pedig azon sebeknek is be kell gyógyulnak, mert Erdély nem csak a jelen politikájában egyik védvárunk, hanem a jövő politikájára nézve egyik legfontosabb positiónk. Erdély a keleti kérdés várnégyszöge. Minő szerepet foglaland el Magyarország a jövő politikájában a keleti és egyéb európai kérdésekkel szemben ? az attól függ, minő irányban egyesülnek az ország nemzetiségei velünk. A magyar nemzetnek, mely bátor volt ide ékelni magát a szláv és román népek közé, a német nép szomszédságába, amazoknak egyesülését, emezeknek terjeszkedését ezredéves erős lételével gátolva, a jövőben két szerep között van rá-A keleti kérdés előbb-utóbb fölmerül. Előidézik azt a szabadulni, és a hódítani akarók. A magyar nemzetnek lehet választania : akar-e a szabadságért vágyók vezetőjük, központjuk lenni, vagy pedig akare a hódítani vágyók előcsapata lenni ? Mind múltja, mind helyzete, mind dynastiájának eddigi politikája amaz elsőt tanácsolják neki ; e mellett van európai hivatása ; ezen az után lehet nagy, boldog és dicső. Ily nagy jövendő nem követelhet-e valamit a jelentől? Ne gondolkozzunk-e, mi szegény, törpe, boldogtalan jelenkor fiai, a nagy és boldog Magyarországról, melynek a ki egyszer polgára lehet, belőle ki nem kívánkozik többé, akármi hitben imádja Istenét, akármi nyelven vallja be honszerelmét ? Én ily dicső Magyarországról álmodni meg nem szűlnék, még talán a halálban sem. Isten veled bujdosó honfitársam ! Jókai Mór. (1) A bécsi centralista lapok sok agyafúrt állításai közöl, nevezetes azon fölfedezés, hogy Bismarck urat mostani föllépésére egyedül azon körülmény bátorító fel, mert az egyedüli üdvözítő Reichsrath siszírozva van. Ellenben a „Debatte“ úgy véli, hogy Bismarck gróf azért siet oly nagyon hadakozni, mert szeretné ezt a dolgot bevégezni, mielőtt a kiegyezkedés MagyarorsH*ig«»t 16* ro j(f. V%ül írja a nevezett lap: „Reichsparlament! mely csak úgy jöhetne létre, ha előbb a magyar országgyűlés tagjait haza küldik. Ezen csonka parlament, melyből Magyarország zúgolódva marad távol, melytől a csehek és lengyelek is bizonyosan elbúcsúznának : ez azon parlament, melylyel Bismarck urat megijeszteni szándékoznak. Valóban ily rész életek épen nem válnak be a jelen idők komolyságába.“ — A magyar ügyekről. A „N. fr. Presse“ a többi közt irja : „Azalatt hogy Bismarck és Lamarmora felgyújtják fejünk fölött a ház tetejét, s Napoleon császár a rejtekből „tele pofával“ fújja a tüzet, a magyar országgyűlés folyvást az ősi alkotmányjogfolytonosságát emlegeti a legnagyobb lelki nyugalommal. „Más körülmények között az ily ingatlanság imponálhatott volna. (Megjegyzendő, hogy ama „más körülmények“ között is csak ez volt mindennapi imádságunk.) Most azonban az ily beszéd oly melancholicus benyomást okoz, mint nürnbergi Szt.Lőrincz templom tornyának harangjátéka, mely akkor is rá kezdte bús énekét, a midőn a templom teteje égett és a torony falait nyaldosó. Azonban ha expedícióra indulunk, jó lesz elébb itthon is körültekinteni oly időben, amidőn velenczei hadsergünk hadilábra állíttatik, a lefegyverkezés pedig északon ismét kétséges lett. „Nem ígérjük, hogy a magyar ügyekről szólva, kárpótlást adhatunk olvasóinknak oly czikkért, mely a külügyi kérdések megoldását fejtegetné. De utoljára is nagy vigasztalásul szolgálna, ha tekintve Austria elszigetelt állását a külföld irányában, elmondhatnék, hogy ide benn az einheitliche Reichsgedanke oly erővel érvényre jutott, hogy a viribus unitis jelszó már nem csak katonai, de politikai értelemben is valósággá vált. „Azonban hazudnánk, ha állítani mérnék, hogy ily bekövetkezett fordulat nyomait már tapasztaljuk. A német Landtagokat elnapolták, mielőtt a mostani viszályok keletkeztek volna. A cseh tartományi gyűlés inkább el volt telve azon ország elcsebesítésének eszméjével, mintsem a közeledő viharral sokat gondolt volna. Hasonló nyugalommal tanácskozik a galicziai tartományi gyűlés mai napig, a pesti országgyűlés rakásra nevezi ki a küldöttségeket, melyek „de rebus omnibus et quibusdam ad huc aliis“ fognának tanácskozni. A jelen viszonyok között épen olyan időszerű munka ez, mint a tollfosztás aratáskor. „És semmit sem használna, ha tagadná is valaki, hogy a magyar kérdés ma épen azon állapotban van, melyben Schmerling úr hagyta. Azaz: Magyarország követelése Erdélyt és Horvátországot illetőleg, már teljesítve volna, de még nincs tisztába hozva, mit követelhet a „Reich“ Magyarországtól.“ Ez azon szomorú, de elvitázhatlan igazság, melyet Ő Felsége, a feliratot átnyújtó küldöttséghez tartott beszédben is érintett. Íme az ó-conservativek egészen uszály vivői lettek a deakistáknak, a mágnások elfogadták a feliratot, és Andrássy gróf vitte a főszerepet, Sennyey bárónak pedig, aki tárnokmester és a felső ház elnöke, a másodszerep jutott. Ha Andrássy Gyula gróf a magyar alkotmányos jogok gyors elismerését sürgeti, ezalatt csak az 1848-ki articulusokat értheti. Ha ellenben Ő Felsége a közös ügyek kérdésébe való egyezkedési munkálat gyorsítását sürgette, mert csak ezzel lehet az új epochát inaugurálni , akkor bajos eligazodni: mi történt hat hónap (tulajdonkép négy és fél) alatt a közjogi kérdések megoldása tekintetében az országgyűlésen ? „Bécsben követelik : előbb az 1848-ks törvények revisiojik, azután a jogfolytonosság tényleges elismerése. Ellenben Pestről viszhangoztatják : előbb a jogfolytonosság tényleges bekövetkezése, azután a revisio, így álltak az ügyek dec. 14-én,így állnak apr. végén. A trónbeszédtől kezdve a második felirat átnyújtásáig semmi sem változott, csak hogy a mágnások, kik kezdetben féligmeddig az ó-conservativ kormányhoz szítottak, most átcsaptak a deákistákhoz. A trónbeszéd kimondá, hogy az oct. diploma értelmében a közös viszonyok közös tárgyalása oly szükség, melyet más tekintetnek alávetni nem lehet. Ellenben a felirat mondja : az octoberi diploma elfogadásával az ország megsemmisítené alkotmányát, önállását, és törvényes függetlenségét. „A mart. 3-ki leirat épen oly határozott volt mint a trónbeszéd, s az 1848-ki törvények előleges revisiója mellőzhetlen föltételül tűzetett ki. Erre a második felirat minisztérium kinevezését kéri, hogy a közös ügyek dolgában eredménynyel lehessen tanácskozni, ő Felsége válasza sejtetni engedi, hogy a második leiratban sem fog a kormány másként nyilatkozni, Pesten pedig beszélik, hogy a 67-es bizottmány addig nem kezdhet tanácskozni, míg az országos bizottmány, mely a horvát ügyekben van kiküldve, eredményt nem mutat fel. „Mindebből úgy látja a „N.Fr. Presse, hogy a magyar kérdés ma is ott van, ahol fél év előtt volt. Ausztria külföldön nem bir szövetségessel, ide benn pedig a sept, patens elvette tőlünk a parlamentet, mely a „Reichsgedanke“ megtestesülése volt, s a magyar országgyűlést még sem hozta közelebb.“ — (E czikk conclusiójára a válasz a „Debatte“-nak fönebb idézett soraiban már benfoglaltatik.) a Pest, april 30. Pár nap múlva az ország 3s városában, a királyok koronázása és temetkezése, tehát az emberi dicsőség, és múlandóság felszentelt földjén, honalkotó és fentartó atyáink küzdelmeinek és ezerneműi viszontagságainak, kevés öröm annál több vérkönynyekkel áztatott színhelyén, az ősi dicsőségben és jólétében feldúlt, de honszerelemben állhatatosan szilárd és felülmúlhatlak Székesfehérvár falai közt, a nemzet költő királyának emlékét fogjuk ünnepelni. E néhány szóban ezer év történelme vonul el szemeink előtt. E sorok egyszerű írója valahányszor e város falai közt múlt idők emlékezetébe elmereng, e vallásos sugalom rezgi át kebelét : szent a hely, hol állsz, szent a föld, melyen jársz. E lapok hasábjai nem arra valók, hogy avatatlan kézzel történelmünk szentélyéből magasztos képek rajzolására vállalkozzunk, a hagyomány, irodalom, s önkebleink hirdetik , hogy ezen föld az, „melyhez minden szent nevet egy ezred év csatolt.“ Elég legyen annyit mondanunk, hogy e heven és napon múltúnk és jelenünk két geniusa összetalálkozik, s megcsókolja egymást. Amaz tiszteletet parancsoló ősz szakásával jelezi a régi idők bölcsességét, dicsőségét, gondjait, szenvedéseit, emez a kitartás, törekvés és örök élet remény és győzelem koszorúját hordja homlokán. És buzgó imával és szeplőtlen kegyelettel tekint a nép milliója e napon hazánk mekkája felé,és azon aránylag kevés, de valószínűleg mégis nagyszámú csoportban, mely e várost, s annak ünnepét személyes zarándokságával megtisztelni fogja, ott leszünk bizonyosan mindnyájan Kárpátoktól Adriáig, a kiket e föld hord, és egével betakar.“ Egy ország ünnepe ez, igénytelen városunk