A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)
1866-09-01 / 201. szám
i *% ÍI 9 ítli 9 Jj 11H ' J íoj! 201-ik sz. Szombat, szeptember 1. ••.ijîïJi®M»A*MMbé *i : dl j| Ha : ’ástón Küldv« vagy Budapesten házhoz hordva így hónapra ......................... 1 frt 75 kr. t hónapi a ...... 6 frt 25 kr. t hónapi a............................. 10 frt 50 kr. la előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , a ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám 1-só emelet. Szerkesztő lakása : Országus 1 8-ik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kaflihivatal : Pest, FerenczMerén 7. sz. földszint. fleggerübi évfolyam Beiktatási dij: 1 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. _ Nyílt-téri ft hasábos betű-sorért . . 26 kr. SDT Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalaihoz küldendő. (Ferencziek tere 7. sz. földszint. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szeptemiber -novemberi negyedévre epember—decemberi 4 hórap K.. X. Rendkívüli előfizetés M 1 €% Mll*« i «li § 5 frt 25 kr. 1 frt - -A „HON“ szerk. és kiadó hivatala POST, AUGUSTUS 3. Politikai Szemle. (I). Ma érkezett távirati tudósások jelentik, hogy a Poroszország és Ausztria közti békeszerződés tegnap reggel 11 órakor cseréltetett ki Prágában, az illető fölhatalmazottak által. A Bécsben kezdett osztrák-olasz békeértekezleteket megelőzött alkudozásokról azt írják az „A. Alig. Zrg“-nak Párisból: »Maga a császár vezette az illető alkudozásokat, s ő volt az, ki azon javaslatot tette, hogy a velenczei kérdés, amennyiben az Franczia- és Olaszországot illeti, egyenes levélváltás útján intéztessék el Victor Emmanuelle! Midőn már annyira jutottak, hogy az egyetértés közel kilátásban volt, kijelentette Metternich herczeg, hogy ő nem írja alá az Ausztria és Olaszország közti békeszerződést. Ezen diplomata ugyanis nem csinál abból titkot, hogy mily gonoszul kijátszották őt Párisban, s még most is azt állítja, hogy neki itt (Párisban) a leghatározottabban megígérték (júl. 5-kén) az egyenes segítséget. Erre visszaemlékezvén, a nevezett diplomata megtagadta a béke aláírását, minek következtében gondoskodnia kellett az alkudozások helyének megváltoztatásáról. Az osztrák kormány Florenczet javaslotta, de az olasz kormány azon kifogást tette ezen választás ellen, hogy az országnak még mindig ingerült hangulata következtében elfogulva éreznék magukat s nem alkudozhatnának oly függetlenül, mint a viszonyok kívánnák. Ekkor III. Napóleon Bécset ajánlotta a záralkudozások helyéül. Tévedne azonban valaki ha azt hinné, hogy Olaszország rögtön barátsági szövetséget kötne Ausztriával, s az sem valószínű, hogy az utóbbi már késznek mutatkoznék, a múltak feledésére. Mindkét oldalon vizsgálódnak és tapogatóznak s ott, hol valódi közös érdekek forognak fenn, várható, hogy a két hatalom idővel tudni fog jó lábon állni egymással “ A „Journal des Débats“ az Ausztria és Olaszország közt alakuló félben levő viszonylatokra nézve a következő jellemző, de nem igen valószínű tervet közli : „Turinban azt beszélik, hogy Umberto herczeg (a trónörökös) egy osztrák főherczegnőt venne nőül, ki a trienti kerületet, s tán még más területet is kapna hozományul, s a pápa Ausztria által kibékíttetvén a savoyai házzal, személyesen áldaná meg e frigyet. Ha nem is foly Páris és Berlin között írásbeli jegyzékváltás, az eszmecsere nem sűnt meg a compensatio kérdésében. Francziaország részére némi kárpótlást akarnának szerezni, hogy a párisi kormány helyzete, mibe a múlt háború következtében jutott, valamivel kedvezőbbé váljék. Azt állítják, miként ha ezen alkudozások nem felelnek meg, bizonyos tekintetben, a franczia nemzeti érdekeknek — az eredményt már némileg előreláthatni — a császár kikerülhetlenül valami nagyra határozza el magát, s addig is a diplomatiai szóváltás mellett időt szerez, hogy a háborúra előkészülhessen. Szóval, Párisban azt hiszik, hogy valami rendkívüli fog történni, anélkül azonban, hogy megtudnák mondani, hogy miből fog az a rendkívüli állam. Európa békéje azonban nehezen fog ismét megzavartatni az 1867-ks világkiállítás bezárása előtt. Ily kombinatiók forognak jelenleg Párisban, az „Ind. belge" egyik levelezője szerint. Ugyanezen levelező azt állítja, miként a Tuileriák kabanitje csakugyan jó szemmel nézi az Olaszország és Ausztria közt foganatban levő szövetséget (?), s talán az olasz, osztrák, franczia hármas szövetség forog elméjében, tekintettel a keleti kérdés megoldására. Moutier konstantinápolyi franczia követ beküldött közleményei a legszomorúbb felvilágosításokat nyújtják, mint mondják, a „beteg“ állapotáról. Ezen helyzet oka, hogy a franczia követ szabadságot nem vehet, ki előre látja még a pillanatot is, midőn ezen nagy kérdést, mely még mindig fenyegetőleg függ a láthatáron, meg kell oldania vagy a lordnak vagy a diplomatának. Párisban feltűnt, hogy a „Moniteur“ levelei mily gondosággal tüntetik elő a Candia szigetén kitört forradalom fontosságát. A ,,Patrie“ egyébiránt úgy tudja, hogy a porta, kibékülési kívánságát tanúsítandó, több engedményre határozta el magát a candiaták irányában, s remélik, hogy a mozgalom vezetői, kik felhatalmazásért folyamodtak, hogy a „Renommée“ gőzfregatteon aug. 31-kén tartódó értekezletre mehessenek, engesztelékeny szellemet fognak magukkal hozni. (Lásd a levantei táviratokat). A bécsi lapok szokott rennelgő és kihívó hangon szólnak a cretai események által előtérbe tolt keleti kérdéshez. Alább a „Keleti mozgalmak“ rovatunk alatt idézünk egy pár mutatványt. Ezen czikkek modorára és taktikájára vonatkozólag nincs egyéb észrevételünk, mint az, hogy ily módon nem igen enőrzünk rokonszenvet Keleten, az annyit emlegetett „osztrák“ érdekek elősegítésére, vagy tán a bécsi journalisták az egész keleti kérdést semmiségnek tekintik?!... (+) Bécsi hírek. A „N. fr. Presse“ szerint bizonyosnak mutatkozik, hogy hosszadalmas alkudozások után végre a dolgok annyira értek, hogy Hübner báró késznek nyilatkozott a külügyi tárcát Mensdorff gróf helyett átválalni. „Hozzáteszik, hogy Hübner úr belépése után Riegelehen báró, aki annyira bírta Mensdorff gróf bizalmát, szintén elhagyja helyét a külügyministériumban. Tudva van,hogy Biegeleben úr mint miniszertanácsos nagy szerepet játszott a német ügyekben, például a fejedelmek frankfurti congressusának idejében; ha tehát visszalép, e változást nem lehet tisztán csak személyes kérdésnek tekinteni. Azonban Hübner báró nem lett, mint hivatalbeli előde Mensdorff gróf volt, egyszersmind a császári ház ministere, miután ezen méltóság Esterházy Móricz grfra lesz ruházva, aki eddig csak mint tárcza nélküli miniszter szerepelt. Een átalakulásokkal egyidejűleg bekövetkeznek azon változások is, melyek mint erősítik, a magyarokkal való egyezkedések következtében várhatók. Majláth úr e felégő oldalán levő miniszter lesz. Mint vannak a többi magyar miniszteri tárrák kiosztva, azt a „N. fr. Presse“ nem tudja, de Andrássy Gyula grófot, és Sennyei bárót még folyvást mint jelölteket emlegetik. Beszélik, hogy az osztrák pénzügyi és kereskedelmi minisztériumok vezetésében is változások készülnek.“ Egy lengyel lap panasza a magyarok ellen: A „Gazetta narodova“ szerint Belcredi gróf az egyik concessio után a másikkal árasztja el a magyarokat, de e nemzet azért egy lépésssel sem mutat közeledést. Belcredi gróf már beleegyezett, hogy a „Reichsparlamentben a 100 szavazó tag közöl 50-et Magyarország küldjön, holott a nyugati tartományok népsége 4 millióval több, s a mellett kétszer anynyi adót fizet mint a magyar korona tartományai összesen. Aztán meg arról is foly a vita az értekezletben, hogy Horvátország külön küldi , követeit a „Reichsparlamentbe“, a magyarok pedig Horvátországot is a pesti országgyűlés mediatiójával kívánják képviseltetni. (Hogy miről vitáznak a „magyarok“ a Bécsben folyamatban levő értekezleteken, nem tudjuk , de hogy országgyűlésünk roppant többsége már annyira lenyelte volna a „Reichsparlament“ kemény gombóczát, hogy most már csak az volna megvitatni való : hány embert küldjünk oda? van szerencsénk alaposan kételkedni.) — A lengyelek és a birodalom reconstituálása. Egy lengyel lap a „Gaz. Nar.“ irja : „Mi lengyelek, minden más szláv nép fölött legkevésbbé sem aggódunk a dualismus miatt. Ezen esetben a németek és magyarok keresve keresni fogják a lengyelek szövetségét. Nem hogy ártanának nekünk, de még inkább érdekükben lesz, minél több concessiót szerezni számunkra. Mert csak a népek egyensúlyára fektetett monarchia teljesítheti feladatát, s minden népnek el kell foglalni jogos helyét. Nyilvánítja tehát e lap, hogy a monarchia foederatív szervezéséről hallani sem akar. ” A régi „Presse“ a magyar minisztérium kinevezésének kérdéséről írja : „Azon feladat, hogy a Deák-párt értelmében a dualismus a „Reichseinheit“-tal öszhangzásba hozassák, élénken emlékeztet a német közmondásra : „mosd a bundát, de ne nedvesítsd meg. “ Meglehet, azonban, hogy a most folyó conferentiák eredménye által helyesebb okulást nyerhetünk. Azon javaslat szerint, melyet Belcredi grófnak tulajdonítanak,a Reichseineneit elvét azon testület képezné, mely a Landtagok delegátusaiból állna. De miután, tekintve a magyar részről érkező nyilatkozatokat, nem várhatjuk, hogy a magyar országgyűlés, s vele az irányadó Deákpárt, a magyar delegátusoknak utasítás nélküli, szabad szavazási jogot engedhessen, hanem inkább szigorú utasításokkal fogná delegátusait lekötni : igen világos, hogy a delegátusok gyülekezetét szabadon, önállólag és reichseinheitlich parlamentiáris testületnek nem nevezhetjük, így a nem magyar tartományok követei csak látszólag érintkeznének a magyar delegátusokkal, mert tulajdonképp mindig csak a magyar országgyűlés többségével volna dolguk. Tehát nem a delegatio hozna határozatot, hanem mintegy a nyugati tartományok kötetei,a magyar küldöttekkel egyezkednének, mint két külön állam meghatalmazott követei. Ily körülmények között a Reichseinheit csupán fictióvá válik. (A „Presse“ a birodalmi egység alatt szívében mindig csak oly intézményt szokott érteni, melyben a német centralisták és bureaucraták korlátlanul uralkodhassanak minden más népfaj fölött.) „Továbbá nagyon aggódtatják a „Presse“ t azon nevek is, melyek az új rendszernek támogatói lennének. Egész világ tudja, hogy Ausztriát csak népszerű alapokon lehet reorganizálni, s ezért e lap Hübner bárótól és Goluchowski gróftól semmi jót sem vár. Minden oldalról erősítik, hogy Hübner báró neveztetik külügyminiszterré, s az eddig létezett kételyek szétoszlottak. Hogy báró Bach megint visszanyerné állomását, mint Ausztria római követe, azt a „Presse“ csak részéletnek tartja. (Mért? azt sejti tán, hogy nagyon közeledik az idő, melyben a pápaság világi hatalmának lejártával, egyáltalában nem les szükség a nagy költségbe kerülő római követre?) — Német foederalista programm. Bécsben egy „német haladó párt“ alakult, melynek „német foederalista“ programját a „Wanderer“ közli. E programm így hangzik : Áthatva azon meggyőződéstől, hogy politikai téren jobb szolgálatot tesz a szabadságnak és a haladásnak egy elfogulatlan megfontolt realismus, mely úgy veszi a dolgokat, a mint vannak és adott nagyságukkal számít, mint egy homályos idealisan is, mely saját fogalmait a tényekkel összetéveszti, vagy mint egy doctrinar abstractio, mely elvi álláspontjáról a tények világát saját biablonjai szerint akarja alakítni, láthatva továbbá azon tudattól, hogy további hallgatás ily ritka elhatározó pillanatban igazolná a bűnrészesség vádját; kijelentjük, hogy a kizárólag centralisticus német sajtó semmiesetre sem valódi kifejezése Német-Ausztria nyilvános véleményének, hogy Bécsben egy, számos választási tények által kipróbált német haladási párt létezik, melynek programmja minden nemzetisé-gek egyenjogúsításában, minden nemzeti hegemonia és minden nemzeten való erői szakoskodásnak visszautasításában, a mox Harcijának szabad alapokon, a népek kölcsönös egyetértése által , ujjáalakitásá- I ban áll. E német foederalista haladó párt utálattal fordul el ama nép-uszitásoktól, melyeket antifoederal czélból azon zavaros elemek előidéztek, melyek doctrinár bálványaiknak a fanatismus lelkismeretlenségével mindig készek a nemzetek, mint az egyesek javát feláldozni. E német foederalista párt azon peremptoricus kötelességét érzi Ausztriának a német szövetségből kilépése után, hogy a német szellemet és német lelkületet Ausztria tarka népvegyületében fentárja, és azt hiszi, hogy az Ausztria minden népe által elismert német műveltség hatalmát és nagyságát nem bizonyíthatja be büszkébben, mint a szabad transactiók útjának megnyitása által minden népekre nézve, mert osztrák centralismus annyi, mint absoutizmus és kényszer; de otromba hazugság volna a német műveltségről szóló mese, ha a németek nem a szabadság fö őrhelyén állnának a nemzetek körében, hanem az ő programmjok volna a legszabadabb a legelőhaladottabb. E német foederal haladó párt magas megelégedéssel ismerte föl az osztrák szlávok szabad államias szellemét abban, hogy mialatt mások a dualizmussal kaczérkodnak, még a Lajtán inneni szlávok is elutasítják maguktól a Lajtán inneni, direct választásokból előállható szűkebb birodalmi tanács eszméjét, bár ilyenben szíve szerint majorizálhatta volna a német osztrák majoritást, hogy boszút álljon azért, amit rajta a mesterséges német majoritás a februári parliamentben elkövetett. A német foederalis haladó pártnak nem szabad a szlávok e nagylelkű szabadelvűsége mögött hátramaradni, hanem életföltétellé kell maguknak tenni, hogy műveltségük minden befolyásával, a szabadság minden tüszével, szóval és iránban kimondják és terjeszszék a nemzetek valódi testvérisülését, magyarok, románok, szlávok és németek szabad transactióit, szóval az uj népszövetség tanát. A német foederalista haladó párt tiszteli Magyarország igaz jogát s utálja a szerencsétlen „Verwirkung “ elméletét, mely Ausztriát az örvény szélére vitte; tisztel továbbá minden históriai individualitást, addig, míg a szabadsággal nem ellenkezik az, melynek alá kell rendeltetniök, miután a népek története semmi más nem lehet, mint a szabadság útjának tudománya. A német foederalista haladó párt, ámbár nemzeti szempontjából Ausztria tisztán német országcsoportjának egy parliament közös képviseletet kell óhajtania, nem hoz azonban magával a birodalom újjáalakítására kész és kiszabott schablenet, mert teljesen átérti, hogy csupán csak egy párt szava nem illetékes oly ügyben, mely minden pártot egyaránt érdekel. A német foederalista haladó pártnak nincs zsebében semmi kész terv, nem táplál fejében semmi jesultistikus, gonosz utógondolatokat, nyíltan és őszintén nyújtja a hű testvéri kezet Ausztria minden népének, hogy általános kölcsönös transactio útján „harag nélkül,“ „buzgalommal“ állapítsák meg a szabad foederalis Ausztria alkotmányos újjáépítésének szilárd vázlatát. Bécs, 1866. aug. hóban. Aláírva - Bindtner J. Böttger C. Dembovsky F. Feiller F. Grund C. Hirsz F. Horky M. Kletzinsky V. Kraftl J. Martinék J. Müller G. Ornauer H. Ostwald W. Pall H. Rausch F. Schrank. Dr. Steudel J. Stranner J. Swoboda J. Swoboda 0. Tiffe A. Tük J. Umlauft J. Zwilling A. Ezen német bund, a legnagyobb politikai szörny, 1815 ben alapittatott Metternich s elvbarátai szellemében. A sok részre és sok fejedelem közt elosztott német nemzetnek egy szövetséget, kellendett képeznie, amely szerint aztán egyik a másikat segítené. A németek ezt bundnak nevezték, pedig inkább volt ennek ellenkezője. Maguk a németek politikai fehetlenségnek tárták, s addig tódozták fódozták, mig egyszer aztán Königgrätznél szét nem repedt, egészen tönkre nem ment. Ne kérdezzük, miért nem birta e bund az ő tetszésöket megnyerni, ez az ő dolguk, mely bennünket közvetlenül nem érdekelt, hanem vizsgáljuk meg, mi azon szempontból, a melyből minket illetett s érdekelt. Ausztria is — szerencsétlenségére ! — e bundhoz tartozott, s nemcsak hogy tagja volt, hanem ott a befolyási elsőségért hevesen küzdött. Az úgynevezett szent római német császárság romjain emelkedett e német bund. Ezen szent római császárságban a császári ezimet azon dicső dynastia tagjai hordozák , mely ma uralkodik Ausztriában. A császári ezimet mindenhol mindenképpentartani igyekeztek, s az auszt kormányférfiak azon voltak,hogy az újjá alakított bundban az ausztriai császár befolyása és tekintélye a többiek fölött megerősítessék. De ezen belul felfogott politikában rejlett Ausztriának legnagyobb szerencsétlensége, mely őt e században már harmadszor sodorta a legnagyobb veszélybe. Ausztria, hogy e butidban a legnagyobb befolyást bírhassa s megtarthassa, minden ereje s hatalmával lépett be abba. Ha Ausztria tisztán német állam lenne, volna enek értelme, de Ausztria csak némely részében s tekintetben — német. Zömig szerint Ausztria szes népességének száma Ebből német . . ősz 36,220.000. 7.500.000. 5.000. 000. 3.000. 000. 2.000/00. 1.120.000. 17.000.000*). „ magyar . „ olasz . . „ román . . zsidó, örmény szláv . Szerb lapok szemléje. Az újvidéki „Napredak“ 62-ik száma 1. J. 61-iki országgyűlés képviselőnek tollából a következő czikket hozza: Uj helyzet. I. Königgrätz mint a hajdani római félisten Janus, két arczczal bir : az egyik előre, a másik hátra néz. Ez a katastrophát, a szerencsétlenséget mutatja, mely annyi nem német fiainkat nyert el német érdekeiért ; amaz, azon nemzetek jobb jövőjére van irányulva, a melyeknek fiai idegen érdekekért vesztek el. S ezen szerencsétlenségnek s annyi változásnak inditó oka a német szövetség — Deutscher bund — volt. *) E czikk a népességre vonatkozólag kerek számot vesz fel. Ez Zömig szerint, kiről a nem németeknél azon vélemény uralkodik, hogy a hol csak tehette, a szlávok számát kevesbítette s a magyarokat ha ez lehetséges lett volna — a föld színéről pusztítaná el, csak azért, hogy németek száma nagyra nőjjön Ausztriában. — No mi később majd óvatosbak leszünk, s hitelesebb szláv forrásokat keresünk ! Ausztria a bundnak hereditarily joga s hatalmával volt bemutatva, nem tekintve arra, ha az német e vagy nem. Ausztriát a német bundban 3100 □ mértföldtt területére nézve képviselte .... 12,900,000 lélek. Tehát csak szláv . . . 6,540,000 lélek. Ebből kiviláglik, hogy a német bundban Austria részéről több szláv volt mint német. A bundnak értelmes határozata szerint, köteezve volt ez hadseregével szükség esetén Ausztriának segélyére lenni, de csak akkor és addig, ha és ameddig az ellenség az érintett tartományok egyikét vagy másikát megtámadja. Austria tehát a déli Duna s azon tartományok oldaláról, melyek nincsenek a bundban, bátran lehetett megtámadtatva s meghódítva, a bund nem nyújtott volna neki segélyt, mert ez őt legkevésbbé sem érdekelte Ausztria részéről azonban a dolog egészen ellenkezőleg állott. Ausztriának, mely — mint fenebb láttuk — 13 millióból csak 6 millióval volt képviselve a bundbau, ennek hadserege számára — mely 1859 óta 600,000 re rúgott — következő számot kelle felajánlania: Három nagy hadtestet, ide értve a tartalékot is : Gyalogokban .... 125,000 lovasokban....................21,000 tüzérekben , utászokban . 17,100 mérnökökben . Öszesen : 163,000 Vegyük tehát most, hogy a német bund 45 millió lelket számlált, Ausztria 13 millió, jobban mondva 6 millió németje kedvéért, az összes bund hadseregének több mint egynegyedét képezte ! A kölcsönös érdekek nagy aránytalansága volt ez. E bund, hadseregével Ausztriát illetőleg csak a fentebb nevezett tartományokra vonatkozólag kezeskedett, Ausztria ellenben roppant számú kontingensével az egész Németországot illetőleg. Ausztriának hogy a bund irányában elvállalt kötelezettségének megfeleljen, a bundon kivül álló tartományai s nem német nemzetei erejét kell e felhasználnia s fogyasztania. Ausztria kénytelen volt még béke alkalmával is a bund német várainak költségeire tetemes öséget nemcsak a német, de a többi nem német