A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)

1866-09-27 / 222. szám

222-ik sz. Csütörtök, szeptember 27. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint­­vei Előfizetési díj: Pistán küldve vagy Budapesten kánhoz hordva egy hón­apra ........................ 1 frt 75 kr. 3 hónapr­a.................... . 5 frt 25 kr. 3 hónapra................................. 10 frt 60 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban negkessdhetíí , a ennek bármely l'fája történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Minden pénzjár­lák képnéntei­­va kéretik beküldetni. Szerkesztési Iroda: IVenon­ek tere 7­ik ssám 1-s3 emal&4 Szerkesztő lakása , OfSnágut 18-ik Szám 2-dik emelet, Tiaba*i fOH il *U fS(J fil «r.n qHKi POLITIKAI ÉS KÖZGAZÁSZATI NAPILAP. (16 évfolyam 1866. Beigt&tási díj : 7 hasAbus ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden feeigtatásért . . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többsz 5ri beiktatás mel*­lett kedvazőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyílt-téri 5 hasábos betű­-sorárt . . 26 kr. A* előfizetői­ díj a lap kiadó hivatala,­hoz küldendő. (Ferenczsek tere 7. is. töltetűt. Mi lap sültem! részit illető minden hő»­ismn­­ny­e sserkesitönéghez intézendő. Berusé-fitetlen levelek osait boieri későktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás IV. *14 éves folyamára imndul . JIJ . October—decemberi 3 hóra 5 forint 25 krajczár. A „HON“ szerb, és kiadó hivatala PEST, SEPTEMBER 16. Politikai Szemle. (I). A Keletről érkezett tudósítások ismét zavartak. Franczia lapok távirati sürgönyei szerint a törökök szenvedtek volna vereséget. A vezénylő pasa a pa­rancsnoksága alatt álló hadcsapatokkal mind a candiaták kezébe esett, s csak egy egyezmény kiállítása által menekül­hetett a fogságból. — Corfuból, septemb. 18-káról keltezett, s Messinába érkezett sürgöny szerint a candiai fölkelők jelen­­tékeny előnyt vívtak ki Selimnél , az egyptomi hadcsapatok fölött. Az utób­biaknál 3COO a Csataképtelen. A fölkelők sok hadiszert, zászlót és 4 ágyút fog­­tak el. Ezen tudósításoknak ellentmond a teg­napról keltezett konstantinápolyi sürgöny, mely szerint Candia szigeten ütközet volt Melecanál ; a fölkelők megverettek ; 4000 egyptomi érkezett a szigetre; a török se­reg száma 30,000 főre emeltetett s Mehe­­med pasa neveztetett főparancsnokává ; 4 kerület meg akarja magát adni. Nyilván szembeötlő, hogy ezen két tu­dósítás ellenkező színben tünteti föl a dolgok állását Candia szigeten, katonai tekintetben. De politikai tekintetben is ellentmon­danak egymásnak a tudósítások. A Triest­­ben megjelenő „Iméra“-nak („Nap“) ezt írják Athénéból: „Biztos forrásból h­al­­atszik: a király levelet intézett Bulga- Íriszhoz, s abban tudtul adja, miként úgy hallotta az idegen hatalmak követeitől, hogy Orosz- és Angolország (?) fenyege­tőig tanácsolták volna a Portának : ke­rülje ki a vérontást Kréta-szigeten ; ezen­kívül azt állított­a a királynak (az idegen követek) , hogy szilárdan el van határoz­va : Kréta és a szomszéd szigetek bekeb­­lezése, s talán a görög határok szabályo­zása is Thessalia és Epirus felé. E hírt az „Éon“ („Idő“) czímű lap is külön le­nyomatban közölte.“ Az „Iméra“ s a többi görög lapok eme tudósítására sem nagy súlyt helyezhetünk. Megengedjük azt, hogy Oroszország kö­vete biztató nyilatkozatokat tett Athené­ben , de kétségbe vonjuk hozzánk érkezett és hiteles forrásból merített közlemények szerint, hogy Angolország annexiókat he­lyezett volna kilátásba Görögország ré­szére. Az „Ind. beige“ is egy sept. 22-től keltezett athenei sürgönyt közöl, mely szerint az angol követ hivatalosan kinyi­latkoztatta , hogy Angolország so­ha sem javaslotta Candia szi­getnek Görögországgal leendő egyesítését. Elhisszük , valamint az is nagyon va­lószínűnek, sőt csaknem bizonyosnak lát­szik, hogy valamint Angol- úgy Franczia­­ország sem akarják, jelenleg a keleti kérdés szőnyegre hozatalát. Konstantinápolyból jelentik, hogy de Moustier marquis „Amérique“ postaha­jóra ült, Párisba utazandó. Helyét, ideig­­len, Baniéres gróf tölti be mint ügyvivő. Az „Opinione“ azt írja, hogy a bécsi értekezletek végek felé közelednek, s azt hiszik, hogy a békekötés még e hóban végbe fog menni. Egy előttünk fekvő magán­sürgöny szerint már a béke meg is köttetett volna. Olaszország 35 millió ezüst forintot fizet készpénzben az osz­trák államadósságokból reá eső rész fe­jében. A Porosz- és Szászország közti béke­alkudozások eredményével még nem va­gyunk tisztáb­an. A „Dresdner Journal“ úgy hallja, hogy a katonai ügyekben kez­dett alkudozások előleges megállapodásra vezettek, s ez által a többi kérdések föl­vétele is kilátásba helyeztetett. A „Dresd­ner Journal“ nem tud felvilágosítást szol­gáltatni a megállapodás tartalmáról. A „Norddeutsche Alig. Zrg“ annyit mond miként a Szászország jövendő viszonyait illető végleges alkudozások megkezdé­se Königstein várának Porosz­ország részére leendő átenge­désétől függ. Poroszország e szerint nem csak szász sereg szervezését akarja kezébe venni, hanem egyszersmind elfoglalva akarja tartani a katonai hadállásokat Szász­országban. Poroszország ezen be­­fészkelődését­­Szászországba a Berlinben uralkodó azon meggyőződésnek tulajdo­níthatni, mely szerint a béke Ausztria és Poroszország között ideiglenes. Berlinben meg vannak győződve, hogy Ausztria nem sokára helyre akarja üt­ni a csorbát, melyet karolja az utóbbi hadjárat alatt Poroszország ellenében szenvedett. Nem vitatjuk, alapos-e vagy alaptalan ezen meggyőződés , de annyit bizonyossággal hallunk, hogy az létezik az irányadó körökben Berlinben, a Po­roszország és Ausztria közti viszonylato­kat illetőleg. A tót mozgalmak. □ E lapokban már figyelmeztettük a közönséget azon politikai mozgalmakra, melyek felföldön a tótok közt mindennap nagyobb kiterjedést és mérvet vesznek ; már akkor elmondottuk,hogy a felföldi tó­tok két politikai pártra szakadtak; az egyik a „hazafiak“ vagyis a „magyar” (Uhor) párt, a másik pedig „panszlávok” pártja. Az elsőhez tartozik a birtokos osztály, a városok polgárai, a papság, tanítók, jegyzők, deákok egy része, de a nép úgyszólva „egészen“ ; a másikhoz tartoznak a „bachschmerlingféle“ beam­terek, néhány fő és kis pap, aztán tanító, jegyző, deák, és itt-ott egy két ember a népből. A két párt közt nagyon mérges és elkeseredett harcz kifejlődött, mint a„Krajan“ (38. sz.) mondja „é­etre és ha­lálra való harcz, a milyen szokott lenni a világosság és a sötétség közt ; a víz és a tűz, az élet és a halál közt; minden faluban, városban, gymnasiumban a ma­gyar (Uhor) és pánszláv közt dúl a harcz, még pedig mérges (sziditi), kegyetlen, irgalmatlan harcz, milyen szokott lenni a hűség és az árulás, az erény és a bű­n közt.“ Mind a két pártnak van saját köz­lönye is; a hazafias érzelmű pártnak közlönye a Pesten hetenkint egyszer meg­jelenő politikai tartalmú „Kraj­a­n“ Thull Lipót szerkesztése mellett ; a pán­­szlávok közlönye pedig Budán megjelenő „Pestbudinszké Vedomoszti" Francisci János helytartótanácsnok és volt Liptói beamter főispányféjének lapja. A két párt iránya­s törekvéseiről tájékozásul felho­zunk a legutóbbi számokban megjelent czikkekből kivonatokat, melyek minden esetre köz­figyelemre méltók. A hazafias „ Krajan “ így szól (3­8 sz.) „ ne­künk tótoknak semmi neheztelésünk semmi panaszunk nincsen, de nem is lehet hazánk ellen, mert bármily viszonyok szempontjá­ból tekintjük is magunkat e hazában , kény­telenek vagyunk elismerni és bevallani , hogy nekünk jó hazánk van, mely szíve­sen megad mindent, mi országos politikai házi vagyis nemzeti életünket megáldja, mely mint jó anya az itt lakó nemzetek­kel egyaránt ápol, gondunkat viseli, véd és oltalmaz, mely szellemi és anyagi jó­létünket emeli. Magyarország saját lako­sai közt sohasem tett különbséget a nyelv, nemzetiség, a vallás miatt, hanem mind­nyáját egyenlő jogokkal és szabadsággal megajándékozta, és pedig oly igazságo­san, oly részrehajlás nélkül, mint a jó atya szokta megáldani gyermekeit. A mi megdicsőült apáink a hazának ezen jó­ságát nem csak hogy elismerték, és azt mindenek fölött becsülték , hanem fiúi há­lát és szeretetet is mindenkoron egy szívvé­ lélekkel tanúsítottak iránta. Magyar hazánk és magyar királyi ko­ronánk soha nem panaszkodott a tótok­ra; hazánk történelmében egy betű­ve sincs megjegyezve, hogy a tótok elmu­lasztották volna valaha a haza iránti há­lájukat, hűségüket s odaadásukat bebizo­nyítani, hazafias kötelességeiket teljesit­­ni ; avagy hogy a­ nemzetiség nevében nyilvánították volna separatisticus szán­dékukat, tendentiájukat, vagy politikai maguk tartásával megszoritották volna a hazát. A mi eleink, mindamellett hogy nemzetiségünket megőrizték, mégis a töké­letes magyarok (Uhor) hazafiak valának s azért tisztelte becsülte őket az egész ha­za, és szeretettel s barátsággal viseltetett irántuk. Azonban mi — a mostani nemzedék — mi e tekintetben nem hasonlítunk őseinkhez ; mi nemzeti- politikai maguunk­­viselete miatt szégyen és arczpirulás nél­kü­l meg nem állhatunk sem hazánk sem Európa előtt ; mi, mint nemzet, és az or­szágos politikai nagy testnek egyik tagja mi a hazának szomorúságára vagyunk mert mi köztünk, a mi nemzetünkben tá­madtak oly testvérek, kik politikai éle­tük czéljául kitűzték :az országot és a hazát eltemetni! Nagy és sulyos vád ez, melyet itt ki­mondtunk, hanem mi arról nem tehetünk mi az igazságot el nem hallgatjuk, a mi gyarlóságunkat, bűnünket őszintén bevall­juk, és­pedig azért, hogy nemzetünket politikai ősi tisztaságában megtarthassuk a hazának. Az egész világ tudhatja, hogy mi ma­gyarországi titok a hazafiság és a politi­kai törekvések, tendentiák tekintetéből két pártra szakadtunk; az egyik párt, mely számra nézve csekély, a nemzetiség nevében igyekszik népünket a hazától elidegeníteni, elszakítani és oly biroda­lomba becsülni, melyben a szlávság min­den ágai, töredékei egyesülve vannak, s mely szláv birodalomnak feje volna az orosz vagyis a muszka; és ezek pan­­szlávok ; a másik párt sem tudni, sem hallani nem akar semmit ezen összes szláv birodalomról, ennek nem kell sem uj királyság, sem uj haza, hanem ősei és atyái példája szerint teljes szívből, teljes létekből, teljes erőből bűn és tántoríthat­­lanul ragaszkodik azon magyar hazájá­hoz, melynek szabadságát, alkotmányát, függetlenségét többre becsüli, mint saját életét, és az egységes országot, melyet a magyar korona különböző nemzetekből alakított, sem eldarabolni nem akarja, sem daraboltatni meg nem engedi. Azt meg kell vallanunk, hogy mi köz­tünk tettleg vannak ezen pánszlávok vagy­is Magyarország sírásói, kik abban fárad­­hatlanul működnek, hogy a tót népet ezer meg ezer mesterfogások segítségével magyar haza, a magyar alkotmány elleni gyűlöletre gyulaszthassák, és tele kürtöl­jék tudatlan fejét és romlatlan szivét a panszlávia birodalomnak felszéditő ámítá­saival, azon pánszláv birodalomnak, mely­nek feje a muszka czár leend, kit „wse­­szláw“,pánszlávmensiásnak festenek az együgyű­ nép előtt. És az orosz kor­m­á­n­y ezen izgatók irányában, ezen pán­­szlávoknak pánszláv működéséért hálada­tos is, mert megjutalmazza ezt arany ér­mek, arany keresztek, lovagi rendjelek­­kiosztása által, mint ezt nem rég Kuzma­­nyinál és másoknál láttuk. (Az osztrák kormány szinte. Szerk.) Hogy ezen né­hány pánszláv egész tót nemzetünket rész hírbe hozhatja a hazában és a szabadelvű Európa előtt, az nagyon könnyen megtör­ténhetik. És miután a „Kraján“ még tovább is szólott volna a pánszlávok veszedelmes és „bűnös“ törekvéséről, azután így nyi­latkozik : „Krajan“ és vele együtt min­den igaz magyar tót gyakrabban megkér­ték az ellenfelet — a panszlávokat — hogy a tudatlan de különben jó és becsületes szi­­va tót népünket ne ámitsák, ne hitegessék, ne csalogassák,a haza és annak törvényei ellen, a magyar korona, a magyar alkot­mány ellen csábitó beszédekkel ne tü­zeljék, a nemzetiség nevében és annak örve alatt az egyenetlenség magvát ne hinte­gessék a népben, az országos békét, ös­­­szetartást, egyértelműséget ne rontsák, hanem a tiszta hazafiság szellemében, mely őseinkről reánk szállott, és melyet ápolói isten és a természet egyaránt ol­tott­ b­énk, szóljanak (lapjukban) a nép­hez,­­és azt annak útjain vezessék. Igaz, midőn láttuk, hogy testvéri szózatunk­nak semmi sikere nem volt, néha szigorúbb hangon is szóltunk hozzájuk. Azonban miután sem a szelíd testvéri, sem szigorúbb szózatunknak semmi sike­re nincsen, nehogy népünk az ő csalfa fo­gásaik, praktikáik által a haza irányában veszedelmes törekvésekre vetemüljön,mi, kik igazi tótok és magyar hazafiak va­gyunk, kötelességünknek tartjuk a tót nemzet nevének szeplőtlenségét megőriz­ni, népünket a politikai ám­it­ások hatalma ellen megvédeni, és a hazaárulók fondor­­kodásait, a tót nemzettel és a hazává megismertetni következő indítványnyal lé­pünk fel : 1. Felvidéken az igazi tót hazafiak szí­veskedjenek velünk tudatni a pánszlávok nevét, lakását, hogy azokat a nyilván­os­­ságnak átadhassuk. 2) különösen kérjük: figyelembe venni azokat, kik pánszláv működésük s buzgó­­ságuk által kitüntetik magukat; azután azokat, kik lassú víz módjára a hazafias érzületet a népben alávájják ; és végtére azokat, kik szemre magyar patriótáknak mutatják magukat ugyan, de titkos zu­gokban, zártkörű pánszláv körökben, kon­­venticulumokban el szokták dobni az álarctot. 3) Kérünk a vidéki hazafiaktól,részle­­tes tudósítást ezen pánszlávok mozgal­mairól, törekvéseiről, melyet mutatnak a társadalmi életben ; továbbá ismerőseik és barátaikról , a haza és a haza tekinté­ly­esebb férfiéiról tett nyilatkozatairól; kiváltképen kérünk tudósítást azon infor­­mációkról, melyet a népnek adnak az or­szág intézményeiről, vagy a haza lakos­ságának egyes rétegeiről , hogy mind­eze­ket szemen szedve, bemutathassuk őket igazi lényükben a nagy közönségnek. 4) kiváltképen figyelmükbe ajánljuk az igazi hazafiaknak, szíveskedj­en­ek szo­rosan felügyelni az ő mozgalmaikra, be­szédeikre és tetteikre, melyeket a nemze­tiség mezején és érdekében teendnek, s főképen arra : miként fognak nyilatkozni a tudatlan nép előtt a más nemzetiségek felöl, melyek a hazában léteznek. Most a nyilvánosság fegyverével meg­­tám­atlanítjuk tót nemzetünk és magyar hazánk ellenségeit, voltaképen testvére­inket, de ezzel tartozunk hazánknak, me­lyet az árulóktól megmenteni és nemze­tünknek, melyet a piszoktól megóvni kö­telességünk.s így szól a hazafias „Krajan.“ Halljuk meg már most, hogy szól a pánszláv „Pest-budinszké Wedomoszti“. Ezen lap i. e. 72. számában így nyilatkozik: „Nagy vakság kell ahoz, vagy alakos­kodás, hogy napjainkban be ne lássa az ember , miszerint a hazának, az ország­nak fogalma az államférfiaknál megszűnt lenni a politikai combinatiók mindenható faktora, többé nem tárgya a kegyel­etes érzületnek ; sem a polgárok ösztöne, in­doka, czélja a polgári erények gyakorla­tában, sem a világszellem működésének eszköze. Szóval, a­ki nem vak, látja, hogy az ország, a haza és a haza­fiság fogalma he­lyét elfoglalta a nemzetnek genetikus fo­galma, az egynemzetbeliség. A hazafiság,­­ legyen bármily nagyon kidicsérve, ha közelebbről megtekintjük, nem egyéb, mint ecsetelt szép festék, edény tartalom nélkül, szó — praktikus értelem nélkül és csak ürügy, melynek ör­ve alatt létesithetni akár családi, akár ren­di, akár nemzeti, de önző kedvezéseket a közjónak rövidségével. A haza, az ország fennállása szükségének , elutasithatlan közértelmüségnek tudata kialudt és a tisz­ta hazafiság már ritka tulajdonok sorába sülyedt.“ Ezen pánszlávoknál — megjegyezte jól „Krajan“ — az ország, a haza csak üres szó, melynek semmi praktikus értel­me nincsen ; elárulni a hazát náluk nem bűn, mert hiszen szerintök a haza szónak semmi jelentősége nincsen, nincsen annak semmi értéke, semmi becse , mert hiszen náluk a tiszta hazafiság kialudt, és elkot­­ródott a lomtárba, stb. stb. Azzal zárjuk be e tudósítást , hogy nem csak a hazafiaknak, hanem a magyar kor­mánynak is kötelessége előmozdítani a „Krajan“ hazafias törekvéseit, és a pan­szlávok hazaáruló mételyezésétől megóvni tót nemzetet. YhliSsít levelezések. Temesvár, sept. 19. városunk is végtére a haladás ösvényére lép, itt is a törekvés a szebb után mutatkozik, s ha nem is nyilatkozott tényleg, de meg van törve a legnehezebb munka, a kezdeményezés és ezen éb­redés két oly jelenségben tünteti magát elő, mely szép reményre jogosít, s annál inkább és annál biztosabban ha a fő érdeklettek részéről tett megannyi ígéret, gyümölcseiben teljesülését t­a­­lálandja. Egyike a közszellemet vezető, annak is helyi érdekét ápoló nyilvánosság terén nyeri kifeje­zését, másika a nemzeti nyelvet és a hazafias önérzetet terjesztő és ápoló magyar daláregylet szervezése körül nyilatkozik. Értem elsőben a helybeli német lapnak „Te­­mesvarer Ztg.“ átváltozását, másikában az ala­kulófélben levő „temesvári“ magyar dalárda­­egyletet. A lapra vonatkozólag, a lap tulajdonosa Uhrmann temesvári polgár, belátva hogy az ed­digi szellemben szerkesztett, a katonai és bu­reau cratiai köröktől refluált lapja a mai politikai viszonyainkban, a minden oldalróli megtámadás ellenében működése pályáját lejárta, s hogy a naponkint fokozottabb részvétlenség tetemes kárt okozva a lap folytatólagos kiadását vagyo­na s a subventio daczára lehetségteleníti, így egyik részről a politikai szinezetváltozás és ön­hitre térés, más részről pedig az anyagi nyere­ségvágy és az önérdek megváltozhatlan ténye­zőkként a lap újjá­szervezését követelték, hogy ilykér különösen mint vidéki lap, rendeltetésé­nek megfelelhessen, hogy használva befolyását, a szabadság utáni vágyat, a hazafiús szeretetet, és az önfeláldozás polgári erényét ébressze és terjessze ; a polgárokban az önérzetet, a jóra tö­rekvést, a lakosság összességénél pedig az egye­sületi vágyat tettleges nyilvánulásban érvényre emelje. Ennek elérhetése czéljából az eddigi szerkesz­tő további szolgálatát megköszöné, helyébe sub sperati a lap szerkesztésére felkérte Nia­­mesny Mihály ügyvédet, a kereskedelmi ka­mara titkárát, ki a lap szerkesztését elvállalta, de végtére a várt engedély leérkezett s igy a „Temesvarer Zig“ I. évi October hó­­­től a nevezett szerkesztése alatt lép újított élettel a közönség elé. E személyi változás ugyan nem volna nyere­ség, ha remény szellemi megújuláshoz, a haza nagy többségének hitvallását zászlójára tűzve, nem létezne, a jó e kettőztetek jelenségben mu­tatkozik. — Niamesnyi M. urnak a politikai téren eddig vallott elveiben, hazafiai tiszta jel­lemében és a legújabb időben magánkörben, a lap jövendő szerkesztésére vonatkozólag, kifej­tett programmjában ; e szerint a lap álláspontját politikai részét illetőleg, a „Pragmatica Sanctio­­ból,a hazánk függetlenségét és önállóságát bizto­sító magna chartájából folyó elvek, különösen édes hazánk nagy bölcsének Deák Ferencz hús­véti czikke képezendi, igy az 1848. t. czikkek által szentesitett parliamenti kormányzást, sza­bad haladást tűzi ki zászlójára, feladatául vé­­vén, mint a főelvből önként folyó kötelesség, az alsó vidéken a bach-regime alatt megszü­­lemlett s növesztett , a provisoriumban leg­nagyobb mérvben ápolt közügyekhezi rész­­vétlenségét részvétté, a politikai kérdésekben polgáraink egyéni függőségét, önállássá és füg­getlenséggé átváltoztatni, az e vidéken uralgó nepotismus megszüntetésén fáradozva az észnek, értelmiségnek és tudományosságnak a szabad haladás terét megnyitni, az összes lakosságnál végre a magyar szó, irodalom, stb. iránt szere­tetet és részvétet ébreszteni. Nemzetgazdászati tekintetben pedig a lap ha­zai gyári iparunk által korlátolt szabad keres­kedést pártolandja. Azon felszólításra, hogy az ily némileg czél­­ba vett reformnál helyes volna, ha a lap czímét is megváltoztatná, az lett a válasz, hogy az je­lenleg lehetetlen, mert ekkor bizonyosan a ka­tonai hatóság elvonandja a laptól, mi különben a fent leírt körülmények leérkeztével is féltő, a hir­detményeket, mi nagy jövedelmi forrás a lapra nézve, de idővel igen valószínűleg e tekintetben is vedlik és lesz „Temesvarer Lloyd“­­. Itt mel­lékesen azon megjegyzésemet halgatással nem mellőzhetem, hogy akkoron vigyázatos legyen, hogy át ne változzék a „Temesvárer Lloyd“ tár­­saság jelenlegi szellemében is, mert most ott csak Deák Ferencz és Széchenyi István felaggatott mellképei, — kevés kivétellel — magyar szell­emnek ; helyiségeiben azon történetke fordult elő, hogy mult ősszel Ördögh Endre nevű aradi ügyvéd jön bevezetve, ki felhivatott hogy írná nevét az idegenek könyvébe, ez a felhívásnak eleget tenni sietett, de midőn észrevévé, hogy az német szerkezetű, felvilágosításért folyamodott levezetőjéhez, ki őt azon felelettel boldogította „hogy ez itt szokás“, mire ő azon nyilat­kozattal „no, jó, ha ez itt szokás, én is engedek annak s nevét előbb németre forditva, igy hrá je: „War hier Andreas Teufel.“ — Az alakit­­andó haláregyletröl pedig a következőket. Még 1865-ki őszszel néhány lelkes ifjú és tiszteletreméltó polgár azon indoktól vezetve, Temesvárt egy a fiatalság , egyáltalában a la­kosság felvilágosodottabb és érettebb eszü része közt kapcsot, egyesületi szellemet létesíteni, egylet szervezetén fáradoztak, azt pedig,­­ miután itt mind egyéb más mint önzéstelenség, lazafiaság uraló, csakis magyar halát egylet­ben hivék elérhetőnek, mivel a megkísértett ol­vasó vagy önképezde kör alakítása még csí­rájában meghiúsult, azon utógondolat mel­­ett, ennek szelleme és ez iránti tisztelet meg­tenni a komolyabb egyletek iránti vágyat, de elvégre azért különösen, hogy a policey- és pos­ta-directorság ápolásából,kinőtt pöffeszkedő „Te­­a

Next