A Hon, 1866. november (4. évfolyam, 252-276. szám)
1866-11-21 / 268. szám
. Előfizetési díj s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra..................................1 frt 75 kr. :í hónapra..................................5 frt 25 kr. ti hónapra . . , . . . . 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. 268-ik SZ. Szerda, november 21.__________Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Negyedik évfolyam 1866. beigtatási díj: 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. U^T* Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől, fogadtatnak el. Mindent pénzjárulék bérmentesitve kéretik beküldenni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása :Vagyar-utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Rendkívüli előfizetés :A H ON‘ nov.decemberi folyamara. Két hóra 3 írt 50 ki*. A „Hon“ szerk. és kiadó hivatala. Előfizetési dij : PEST, NOVEMBER 20 Politikai szemle. (I). Az európai hatalmak szövetkezési törekvései még mindig első helyet foglalnak a napi sajtóban. Az állítások s cáfolatok egymást érik, s minden esetre bajos az eligazodás, miután a hatalmak ügynökei titkosan, a színfalak mögött folytatják alkudozásaikat. Ezen homályban, sőt zavarban némi tájékozást szolgáltat, legalább a szövetkezési törekvések irányára nézve, egy baráti kézből kapott párisi magánlevelünk. Ezen levél kijelöli a hatalmak csoportosulhatását bizonyos eshetőségekre. A kérdéses levél szerint szövetkezhetnek sőt szövetkezni akarnak, egyfelől Porosz, Olasz- és Francziaország — Ausztria és Oroszország ellen, másfelől Franczia-, Angolország és Ausztria — Porosz- és Oroszország ellen. Az utóbbi szövetség létrehozatalában főként nagyon fáradoznak, a keleti kérdésnek orosz ellenes megoldását eszközlendők. Az utóbbi combinatio csak akkor létesülhet, ha Magyarország teljesen ki van elégítve, mert Ausztria szövetsége csak egy birkát becseset a többi szövetkező hatalmakra nézve. Sok, sőt minden Ausztriától függ e szerint, hogy az európai nagyhatalmak társaságában tovább is részt vegyen, s a keleti kérdésben elszigetelve vagy oly szövetségre kényszerítve ne legyen, mely szövetség ellenkezni fogna mind általán saját, mind különösen Magyarország érdekeivel. Az érdekek felfogásától s az események fejlődésétől függ, természetesen, hogy miként alakulnak meg végre a hatalmi csoportosulások. Ezeket előrebocsátva, elmondhatjuk némely tekintélyes európai közlönyök nézeteit is a kérdésben forgó szövetségi eshetőségekre vonatkozólag. Az angol sajtó már nem sokat ad a porosz orosz szövetségről keringett hírekre. A „Sun“ foglalkozik még azokkal komolyabban. Az „Advertiser“ alaptalanoknak találja ezen híreket több oknál fogva : először azért, mivel Poroszország erősebb jelenleg, mintsem Oroszországra kellene támaszkodnia ; másodszor azért, mivel Oroszország semmit sem adhat a nagyravágyó német szomszédnak ; s harmadszor azért, mivel Poroszország vetélytársa Északon Oroszországnak. A „Morning Post.“ kapcsolatban a „Nordd. Alig. Ztg“ ismeretes cáfolatával, következő figyelmet érdemlő nézeteket mondja el a poroszorosz szövetségre vonatkozólag: „Bárminő nehézségekkel találkozik is Poroszország Németországban , viszonya Európához elég világosan ki van jelölve. Nem valószínűtlen, hogy még vannak megoldandó mellékkérdések, de a hadsereg-szervezési rendszabályok, melyek a szárazföldi hatalmak figyelmét igénybe veszik, a Poroszország által észrevehetőleg módosított helyzetből származnak, s a gondoskodás kötelességei által tanácsoltatnak minden államban. Valóban elmondhatni, hogy azok gyakorlati elismerésére szolgálnak a bevégzett ténynek — azon ténynek, hogy Németország, amennyiben katonai erejét illeti, már valóban nemzet Poroszország vezetése mellett, s hogy hatalmasan van összpontosítva. A német államok, melyek még névleg függetlenek, tarthatlan állást foglalnak, s azon német hadcsapatok, melyek nem állnak Poroszország rendelkezése alatt, nem voltak képesek útjába állam elhaladásának. . . . Váljon végrehajtható Németországnak egy egészbe összeolvasztása ? ez véleményünk szerint nem a külföld nézetétől függ, hanem a német nép kívánságától, s mi nem gondolhatjuk, hogy Poroszország oly kényszerítést akarna gyakorolni, mi a többi hatalmakat beavatkozásra jogosíthatná. Ésgy az sem gondolható, hogy a német egység czélja, egy roppant állam nagyobbodása megalakulásának elvével összeütközésbe jönni ; ebből pedig következik, hogy azon egyetlen szövetség, melyet Poroszországnak keresnie kell, a nemzeti egyesülésből áll, mit most a németekkel kötendő feltételek alatt csakugyan elérhet.“ Mindezen feltevések daczára azonban mégis van egy párt Berlinben, mely — mint már tegnap előadtuk — az Oroszországgal leendő szövetségre törekszik. Ezen párt nézeteinek tolmácsa a „Corresp. Zeidler“ czímű kőnyomatú lap, mely azt mondja a Porosz- és Oroszország közti viszonylatokról, miként nem létezik ugyan köztük formulázott szövetség, de másfelől nem tagadhatni, „hogy a legjobb egyetértés létezik Porosz és Oroszország között, s hogy mindkét hatalom ismeri azon utat, amely közös érdekeiknél fogva ki van számukra jelölve.“ Az „Avenir nationale“ szerint vannak Párisban, kik hiszik a Poroszország és Oroszország közti szívélyes egyetértést , sőt vannak, kik azt állítják, hogy a szövetségi szerződést a napokban írták alá a berlini és sz. pétervári félhivatalos lapok tagadása daczára. Benedetti berlini franczia követ a porosz-orosz szövetségre vonatkozó utasításokkal tért vissza állomási helyére, s Beust, ki tudja mi történik Berlinben és Sz.Pétervárott, közeledést igyekszik létrehozni Ausztria és Francziaország között. Érdekes ezen szövetségi törekvésekre vonatkozólag a hamburgi „Börsen-Halle“ sz. pétervári levele is, mely ezen szövetség bekövetkezésének eshetőségeit fejtegeti. (Lásd „Oroszország“ ot külföldi rovatunk alatt.) Addig is azonban, míg a szóban forgó szövetkezési törekvések határozottabb alakot nyernének, figyelmet érdemel az orosz lapoknak ezen üigygyel szoros összeköttetésben álló eszmeiránya. A „Golos“ ismét így ír : „Nincs hatalom, mely oly erős volna, mint a mienk (az orosz) nevezetesen azon időtől fogva, hogy a lengyelek kellő világításba helyezték birodalmunk egységének kérdését. Bismarck feloldotta kezeinket a szláv kérdésben. A német népek egyesülése után, ellenkeznék hagyományainkkal és becsületünkkel, ha a szlávokat tovább is a németek és törökök uralma alatt akarnék hagyni. Ha Európa föl akarna lépni ellenünk a szláv kérdésben, amelynek megoldására kívülünk senki sincs jogosítva , egész Európával szembeszállunk. Mi nem állunk Francziaország álláspontján, melynek szüksége van Németország egy részére, határainak szabályozása végett ; mi csak azt követeljük, mi bennünket a történelmi és nemzetiségi jog alapján illet, s nem is akarjuk említni természetellenes határainkat, melyek nem egyébre vannak fektetve, mint a bécsi congressus szomorú idejének értelmi csoda szüleményére. Az idő int, Olaszország már közeledik Ausztriához, Poroszország már megalapította a német szövetséget , ha azonban egészen kész lesz, késő lesz az ellen küzdeni.“ A „Golos“ tehát panslavismust akar a pangermanismus mellett, sőt ha kell,ellen. Nagy czélok, nagy törekvések. Jó, hogy napról napra világosabban állnak azok előttünk, magát arra elhatároznia, hogy mind olyan indítványokat tegyen, amikbe az örökös tartományok bizonyosan megnyugosznak, vagy az örökös tartományoknak kell arra készen lenniök, hogy mindent elfogadjanak, amit a magyar országgyűlés indítványba teend. Ezeket lehet méltán „nehezen teljesíthető“ feltételeknek nevezni. Mert ha ily öszhangzásra vezető rendszer van a kormányférfiak birtokában, akkor a természetes eljárás az volna, hogy innen is túl is megjelenvén a felelős miniszterek a képviselők előtt, azoknak tanácskozmányaiban az öszhangzatos rendszer egyes tételeit keresztül vinni törekedjenek ; de szembeállítani parlamentet parlamenttel, s azoknak az öszhangzásától, kiegyezésétől, azonos elveitől föltételezni majdan a felelős kormányzat létrejövetelét , nem egyéb, mint a lehetőségek kikerülése által meghosszabbítani az iránytalan provisoriumot, egy újabb alakban. S ez kabinetpolitikának elég jó, de európai politikának gyönge, is kedvező. Sokszor tapasztaltuk, hogy a franczia, sőt néha az angol publicista sem mindig érti, azt a mi jogfolytonossági követelésünket, hanem azt már mindenki egy olvasásra érteni és helyesleni fogja, ha Magyarország conditio sine qua non-nak teszi azt, hogy az évenkénti újonczozást megszavazhassa, vagy megtagadhassa. Ez azon jog, melynek gyakorlata által Magyarország föntarthatja indirect befolyását a külügyek vezetésére. Ez azon jog, mely meggátolhatja a kormányt oly háborúra vállalkozni mely kizárólag a német elem privát harcza, vagy épen csak Bécs dicsvágyának következménye. Ki tudja minő világot élhetünk még ? Vájjon nem akadhat egykor kormány, melynek eszébe jutna a német Bundot, s az ottani elnöki karszéket, s ezzel együtt a hessen casseli és nassaui herczeget restaurálni ? Nagyon félhetünk, hogy mihelyt készen lesznek a megrendelt gyufáspuskák, s valamely egyenruha számára uj állású gallért találnak fel, azonnal lesznek Bécsben oly kalandvágyók, akik a pillanatnyi reconvalescentiát a korábbi bevégzett tények felforgatására akarnák felhasználni. Hiszen régi ismert bécsi politika : mindig a külbefolyás csalképe után kapkodni, itthon pedig a szellemi és anyagi haladás legtöbb föltételét elhanyagolni , vagy néha egyik tartományt a másik által leigázni. Ily irányok ellen mellőzhetlen szüksége van Magyarországnak a „quos ego“-ra valt, a mint védelmi tekintetben a katonai positiók legjobban kívánták. Öt év múlva, 1815-ben Ausztria az 1802-i rövid birtoklásra hivatkozva, újra visszaszerezte a tartományt, melyről némely bécsi jámbor polgár azt hiszi: oly ősrégi birtoka ez Ausztriának, mint maga a két ausztriai herczegség. 1816-ban- mielőtt Ausztria nyilvánította volna Frankfurtban, hogy melyik tartományával kiván a Bundba lépni, s melyikkel nem , már tetteivel eléggé elárulta, hogy Deltirolt a német szövetség területéhez szándékozik számítani. Festi gróf már ekkor panaszkodott, hogy Trientet germanizálják, német Beamtereket küldnek be, s a főiskolákban a német nyelvet a kötelezett tantárgyak közé sorozták. Olaszország felé a behozott gabonára némi vám volt vetve, míg Bajorországból ezen beviteli czikk vámmentes volt. A német püspök s papság sem mulasztott el semmit, a mivel a német nyelv terjedését előmozdíthatta. Déltirol, a midőn csak tehette tiltakozott azon változások ellen, mikben meghallgatásuk nélkül a világ hatalmasai részesíték. Utójára 1863-ban a tiroli Landtagra megválasztott déltiroli követek el sem mentek Insbruckba. Azt nem tették, nem tehették, hogy Ausztria uralma ellen szóljanak, de tiltakoztak minden oly törekvés ellen, melynek czélja : őket a német Tirollal amalgamisálni.Ime mily régen foly a harcz,melynek ma csak folytatását, s egy uj episodját értük meg. A nov. 19-ki királyi leirat. A jelen leiratot két különvált sajátság jellemzi. — Az elvek haladása s a tények egyhelyben maradása. Amabban van az uralkodói meggyőződés, emebben a kormányi működés kifejezve. A martius 8-iki leiratban még az van mondva, hogy a felelős minisztérium és a helyhatóságok egyszerre helyre nem állíthatók, a nov 19-ki királyi leirat már elismeri annak a szükségét, hogy a „felelős minisztérium kinevezésével s a helyhatósági önkormányzás helyreállításával Magyarország népeinek alkotmányos igényei kielégíttessenek.“ A leirat ezen sorai kimondják nyíltan azt, amit eddig hivatalos és félhivatalos hangok éveken át ellenzettek, megtagadták ; hogy Magyarország népeinek igényei vannak; hogy ezen igények csak a felelős minisztérium kinevezésében, s a helyhatósági önkormányzás helyreállításában vszpontosulnak ; hogy ezen igények nem csupán egy pártnak, nem csupán a magyar ajkú nemzetnek, de Magyarország minden népeinek igényei, és hogy ezen igények kielégítendők. Sőt még tovább megy az uralkodói meggyőződés előhaladtában. Kimondja, hogy el van határozva a felelős kormányzati rendszert nem egyedül Magyarországban, hanem átalánosan érvényre emelni, s elismeri, hogy törvényhozási munkálatokra szükségképen felelős miniszterek közreműködése kívántatik meg az országgyűlésen. Ez a haladás az uralkodói meggyőződésben. És ezen királyi leiratot mégis egy nem felelős kormányférfi írja alá : s ez az egy helybenmaradása a kormányi működésnek. Mert vagy helyesli a leiratot contrasignáló kormányférfi uralkodója nézeteit a miniszteri felelősségről, s azon esetben neki kell az elsőnek lennie, aki a nemzet előtti felelősséget magának kívánja ; vagy pedig eltér attól, és azon esetben vele lépést nem tarthat. A kormányi felelősség elvét kimondani az uralkodó minden országaira nézve : ez európai tény ; kimondani az elv helyességét s megtartani a kormánynak az elvellenes gyakorlatot : ez bécsi kabinetpolitika. Elhatározottnak nyilatkoztatni a szabadelvű haladás, a felelős kormányzat rendszerét az egész világ előtt; ez európai tény ; — ez elhatározott dolgot kétségessé tenni a kormánynak nehezen teljesíthető feltételek előre bocsátásával : ez bécsi kabinetpolitika. Hogy hangzanak ezen feltételek ? 1- se az: „hogy a hadsereg egysége, mihez a vezénylet és szakszerű belszervezet egységén túl még a szolgálati időnek meghatározására s a hadsereg kiegészítésére vonatkozó elvek összhangzása megkivántatik.1 2- dik az , hogy a vámügy és ezzel kapcsolatban a közvetett adók s az állami egyedáruság egye előleges kiegyezés útján kijelölendő azonos elvek alapján rendeztessék. 3- ik az , hogy az államadósságok és az államhitel ügye egységesen kezeltessék.“ Ezek a föltételei annak, hogy az üdvösnek elismert felelős ministériumok mind Magyarországnak, mind Ausztriának megadassanak. Tehát nem elég az, hogy a magyar országgyűlés mondjon le azon alkotmányos jogokról, amik számára e tárgyakban szentesítve voltak , hanem még az is szükséges, hogy a fent kitett tárgyakra nézve ajánljon oly kezelési rendszert, melyben mind Magyarország népei megelégedésüket találják, mind az örökös tartományok megnyugodjanak. Tehát vagy a magyar országgyűlésnek kell . Kevés remény volt kötve a jelen kormány intézkedéseihez is, de ezen kevés között a leglehetségesebbek közé volt sorozva az, mely a kormány részéről semmi elvi, vagy tényleges koncessióba nem, csupán csak egy kis hazafias szívességbe került volna, t. i. az osztrák katonai törvényszékek által elítélt, az uralkodó által szabadon bocsátott, s a kormány által még mindig száműzve tartott honfitársaink sorsának felszabadítása. Azok, kik ily reményeket kötöttek a legújabb lépésekhez, szomorúan csalatkozva kérdezik, hogy váljon egyes hazafiak szenvedéseinek megszüntetése is, mint kiegyezkedési feltétel van-e kiszabva a nemzet elé ? s azoknak a sorsa, kik családjaiktól eltávolítva, kenyérkeresetmódjuktól megfosztva, hazájuktól távol tartatnak, szinte egy tárgygyal többet képezzen-e a közös ügyek sorozatában ? Eddigelé nem hallottuk, hogy bármely törvényszolgáltatási esetben, mely magyar hazafiakat érdekel, az osztrák kormány illetékességi jogkört vitatott volna a maga részére. És ime a világos tények mégis azt mutatják, hogy daczára a magyar országgyűlés ismételt felszólalásainak, e fájdalmas ügyben az osztrák kormányférfiak változatlan akaratán semminemű már irányzat választatni vagy nem tud, vagy nem akar. Sajnos, hogy a magyarországi minden pártszínezetű sajtó e nembeli felszólalásai és oly kevés sikert arattak eddig e gyötrelmes ügyben, mint az országgyűlés nyilatkozatai. Az országgyűlési baloldal tagjai ma 11 órakor a Tigris helyiségeiben értekezletet tartván, mindenek előtt egy társalgási helyiség kifogadásában egyeztek meg, ahol legelső értekezletüket érdemleges kérdések felett jövő csütörtökön tartandják meg, azon esetben, ha ülés nem lesz délelőtt tíz órakor,különben pedig a délutáni órákban. V* Az „Independance Reige“ egész terjedelmében közli a Honban kiadott politikai programjunkat. Mint értesülünk, a jobb centrum néhány tagja szándékozik ugyanazon lapban észrevételeket tenni a, ott megjelent magyarországi közleményekre. A bécsi lapok nem lehetnek el miniszter válsági hírek nélkül. A „N. fr. Presse“ szerint Majláth úr azért utazott Pestre, hogy meghiúsítson minden oly kísérletet, mely az alkudozások gyors menetét akadályozná. Addig mig a magyar országgyűlés tárgyalásai egy vagy más módon befejezésre nem jutottak, a kormány nem szándékozik összehívni a „Reichsrath“-ot. Ezen ideig Belcredi gróf államminiszteri tárczája is biztosítva van, de ezután, mint a nevezett lapnak egyenesen Pestről írják, Auersperg Carlos herczeg és Halbhuber báró lesznek azon szerencsések, kik a német centralista pártot újra a hatalom polczára emelik. Meg kell vallani, hogy ez igen hosszú pórázra nyújtott miniszterválsági kombinatio. Máskor megelégedtek a lapok, ha eltalálhatni vélték, mi fog történni a legközelebbi napokban ? Más részről azonban értésünkre jut, hogy e szó „Reichsrath“ ma is a legkellemetlenebben hangzik a minisztérium fülében. Az autonomisták ugyanis, épen most adván ki programmjokat, a sok kétértelmű, vagy homályos phrasis után azon consequentiára jutnak, hogy ha kész lesz a magyar országgyűlés a közös ügyekben kelt elaborátummal, ezen munkálat elfogadás illetőleg módosítás tétele végett a Reichsrath elé fog terjesztetni. A „Wiener Journal“ félig meddig helybenhagyólag idézi sorban az autonomisták homályos programmjának egyes pontjait, de a midőn czikkírónak szemét e nefandus szó „Reichsrath“ sérti meg, rögtön elveresedik, de azért haragját ezen legalább látszólag parlamentáris intézmény ellen, azzal tudja álarcázni, mintha a Reichsrath ellen csak Magyarország iránti rokonszenvből buzdulna fel a szíve. Azt mondja, hogy e pont az autonomisták programjának sebzett részét képezi, miután arra hogy Reichsrath legyen, meg kellene hívni Magyarországot és Horvátországot, s ha nem jönnek el , akkor irgalmatlanul contumacia alá vetni. Nagyrabecsülhetnénk a félhivatalos lap ezen kíméletét Magyarország irányában, ha más részről buzgóságot tapasztalnánk nála arra, hogy Magyarország visszanyerje örökségét, de eddig minden félhivatalos enunciationak csak az a titkos értelme, hogy a jelen állapot minél hoszabbra nyujtassék , a jövendő állapot pedig úgy rendeztessék el, hogy külszin változása mellett, minden hasonló legyen a mostanihoz. (1) Van a nov.laki kir. leiratnak egy pontja, mely nemcsak az úgynevezett baloldalt, és az országgyűlésnek múlt nyáron alakult majoritását, de még a tisztán és szárazon az 1847-ki állapotokat vissza óhajtó egynémely hazánkfiát is aggodalomba ejtheti. Ezen pont igy hangzik : „Mit mulhatlanul megóvni tartozunk, az a hadsereg egysége, mihez a vezénylet és szakszerű belszervezet egységén túl még a szolgálati időnek meghatározására s a hadsereg kiegészítésére vonatkozó elvek öszhangzása okvetlenül megkívántatik.“ Mit jelentenek e szavak ? Azt, hogy a hadsereg vezényletére, szervezésére és a kiegészítésre vonatkozó intézkedések absolut után fognak megtörténni? Ezen magyarázat mellett ama tény tanúskodik, hogy a kormány még a febr. 26-diki pátensben sem adta meg az alkotmányos jogok azon egyik legbecsesbbjét, hogy a képviselőtest szavazza meg évenként a kiállítandó katonai újonczok számát. Más részről úgy is értelmezhetni e passust, hogy a kormány kész volna tán e jogot valamely birodalmi delegátiónak odaconcedálni, csak arról nem akar hallani, hogy valaha Magyarország ezen ősi jogának külön gyakorlatába visszahelyeztessék. Meg kell vallani, hogy a leirat több más helyei között ezen pont képezi a legvilágosabb lapis offensionist, s ezen pont az, mely mások fölött a jelenben folyamatba tett kiegyezkedési kísérlet sikerét compromittálhatja. Valósággal bámulva hallottuk tegnap, hogy létezhetnek magyar államférfiak, akik supponálni látszanak, hogy Magyarország még újonczajánlási joggyakorlatáról is lemondhatna ! E jog volt Metternich herczeg kormányzati idejében is alkotmányunk legbecsesebb biztosítéka, melyet az ország mindig megőrzött, de azért soha illegaliter azzal vissza nem élt. Egy perczre sem kétkedünk, hogy a magyar országgyűlés e joghoz, mint Magyarország külön jogához tántoríthatlanul fog ragaszkodni. Nem szeszélyből vagy akaratosságból, hanem mert ezen jogra az országnak épen oly szüksége van, mint a mindennapi kenyérre, mely nélkül me£ nem élhet. És ha az országgyűlésnek tetszenék minden mást a kormány discretiojára, vagy a netán tervezett „delegátiok“ illetékességére bízni, ezen egy jog lenne az, melyet kezéből, míg egy magyar ember él, ki nem bocsáthat. A helyzet e kérdésben, európai szempontból (1) A déltiroli renitensek. Mint tudva van az olasz tirol követeket mindeddig nem lehetett rábírni, hogy bemenjenek az innsbrucki német Landtagba. A kormány több ízben új választásokat rendelt, miután a megválasztottak időközben egymásután mondtak le. Legújabban ismét követválasztás volt Olasz-tirolban, de mint a bécsi lapok írják, az eredmény még az eddigieknél is kedvezőtlenebb a kormány czéljaira nézve. Azt hiszik, hogy a megválasztottak közöl egy sem lesz a ki követi székét elfoglalni szándékoznék. Ezen harcz Tirol két nemzetisége között, kezdet óta foly. A németek régóta megkisérték Deltirol germanisatióját ; igaz, hogy eddig a sikert csak papíron lehet előmutatni. Először elnémetesítették a helyneveket: így lett Brissinoból Brixen, Bolzanoból Botzen, Chiesából Klausen, Pusteriából Pustherthal. De azért Trient lakóiba egy csöpp német vér sincs oltva, s a nép tudja, hogy hajdanában Veronától vagy Velenczétől függött ; még az 1815-ki szerződések is némi különbséget látszanak tenni Tirol olasz és német tartományai között. Palmerston lord, a midőn békét óhajtott volna szerezni Ausztria és Piemont között 1848 ban, az olasz határt Botzen fölött Trient vonalára tette. Azért nem érdektelen e tárgyról bővebben szólni, mert ezen egy tartomány az, mely Olaszország mai területén túl, egykor még újabb követelések tárgya lehet. Ezen tartomány 1799 óta számos változáson ment keresztül. A franczia forradalom s az első császárság harczai alatt Déltirol csak arra való volt, hogy a harczi koczka fordulása szerint, majd egyik, majd másik résznek szolgáljon compensatio gyanánt. 1. Napóleon egyszer kárpótlásként a toskánai herczegnek adá, másszor a békekötés fejében Ausztria birtokába juttatá. Ausztria később e tartományt, a posonyi békében Bajorországnak engedé át. 1810-ben a schönbrunni béke következtében Trient visszacsatoltatott az olasz királysághoz, s lett belőle a felső adigei departement. Napóleonnak legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a népeket a békekötésekben kielégítse, úgy jelölte ki Déltirol hat a Magyar Tudományos Akadémia, A philosoph. törvény és történettudományi oszt. ülése f. hó 19-én. Az ülést elnök ,Eötvös József ő maga, megnyitván, elsőben is Hunfalvy János r. t. tartott székfoglaló értekezést: „Közlekedési eszközeink“-ről. Ezen értekezés majd ismertető és oktató, majd bíráló, javasló és tervező, s általában oly közérdekű, miszerint annak kimerítő tartalmát a „Hon“ közgazdászat rovata számára megnyervén, bővebb ismertetésével fogunk szolgálni. — Ezután Mátyás Flóriánál: „Anonymus idő k o ráról“ értekezett, positiv adatokat mutatva be I. Béla anonym utáni korára nézve. Sokoldalú szakismerettel s jártassággal feszegette az Árpádok genealógiáját a 11 —12 dik századból kimutatva: menynyire nincsenek ezzel tisztában kivált a külföldi történetírók ; mily szükséges az egyes szavak (fráter, soror, socer, avus stb.) jelentését tisztán meghatározni ; mily fogalomzavarokat idéztek elő a történetírók vagy magyarázók kik néha egy betű nem értése és elváltoztatása által meghamisították az adatok értelmét. Figyelmeztetett, hogy avus nemcsak nagyapát, de elődöt, ősbátyát is jelent — igy rex, nemcsak királyt, de vezért is tesz, mert némelyek igy nevezték a vezéreket is ; továbbá, hogy a könnyelmű vagy tudatlan történetírás következtében 10 koronás fő közül csak 3 szülei felett egyeznek meg átalánosan a történetírók és 7 koronás fő szülei még most is vita tárgyát képezik. Ennélfogva erélyesen kikelt a divatos történetírás modora ellen, mely gőzerővel akar járni, holott ez sok időt és fáradságot igényel. Anonymus művei ugyan hiányosak, mondja, de azokból még sok adatot lehet kifürkészni, több más művet tört, országos fálladalmi adataik egybe hasonlítása nyomán. Ő maga is szorgalmasan fáradozik ezen fürkészésekben; már sok érdekes adatot napvilágra hozott; kimutatta, hogy Anonymus 1096 előtt nem írhatta jegyzőkönyvét, mert az abban előforduló Pétergordja hegység Zágráb határán, hadiesemény helyett. I. Kálmán király itt ölte meg 1096-ban Péter királyt a lázadó horvát főnököt, és ezen esemény következtében neveztetett az Péterhegynek stb. — Azonban a névtelen jegyző életkorára nézve még nem végezte be nyomozásait ; lehetett ez, mondja, Isó Béla jegyzője s e szerint midőn könyvét irta 70--72 éves lett volna — de : nem később irta-e ? erre nézve még Kálmánnál sem állhat meg. — Végre Schvarcz Gyula úr értekezett :„Egy hiteles közoktatásügyi statistika létrehozása felett.“ Értekező saját költségén évek óta gyűjtögetvén a statistikai adatokat,saját tapasztalatai s adatok által igazolta, hogy az elemi tanodákra nézve hazánkban csak vallásfelekezeti statistika létezik, azonban ez is szerfelett hiányos, minden tekintetben messze marad a valódiság mögött : a tanítók fizetése papíron talán megvan, így viszont a tanítói képesség néhol — de valóképen hiányzik. Az adatok nagy része, mondja,az egyházmegyei jegyzőség titkai maradnak, fájdalmas megilletődéssel jelenté, hogy a kath. egyházmegyei kimutatások egyáltalán nem megbízhatók : az alesperesek, főesperesek csak nagy ritkán ellenőrizték az adatokat, a helybeli lelkészek pedig a tanköteles gyermekek számát sem birták kimutatni. Viszont felmutatta némely általa szedett adatok nyomán : mint kellene s lehetne adatokat gyűjteni, előmutatván a fehérmegyei Szent-Mihály község statistikájából egybeállított mintatáblázatot, mely kiterjed a községi adóra s egyéb közgazdászati és társadalmi rovatokra ; a 36 községből álló mezőföldi egyházmegyének pedig teljesen közlötte tanítói fizetéseit az egyházmegyei község hivatalos okmányai nyomán. Rovatos táblázatokat mutatott fel, melyek szerint az adatok gyűjtendők. Sok ezernyi példányt nyomatott s osztogatott már szét ezekből , és örömmel mutatta fel, hogy a kassai kereskedelmi akadémia ez ügyet magáévá tévén, megkezdte körében az adatgyűjtéseket.• De az egész ország statistikáját egyes erők, vagy egy kamara nem hozhatja létre ; hiteles statistikai adatok gyűjtéséhez sok erő, sok egyén kell, és kell hogy ezeknek legyen ehhez megbízatásuk, de ne feküdjék érdekükben sem a gyűjtőknek, sem az összeállítóknak a dolgot sem szépítni, sem sötétre festeni. Ennélfogva : „egy országos egyletnek kell alakulnia elemi tanodáink statistikai kibúvárlására és felhatalmaztatni a kormány által műveleteinek végrehajtására.“ Értekező ezen eszméje közhelyesléssel találkozott. Ugyanezen eszmét látjuk kifejtve: „Hogyan vezessük jövőre a ha