A Hon, 1866. november (4. évfolyam, 252-276. szám)

1866-11-21 / 268. szám

. Előfizetési díj s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra..................................1 frt 75 kr. :í hónapra..................................5 frt 25 kr. ti hónapra . . , . . . . 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. 268-ik SZ. Szerda, november 21.__________Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Negyedik évfolyam 1866. b­eigtatási díj: 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt­ téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. U^T* Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől, fogadtatnak el. Minden­t pénzjárulék bérmentesitve kéretik beküldenni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása :­­Vagyar-utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Rendkívüli előfizetés :A H O­N‘ nov.­decemberi folyamara. Két hóra 3 írt 50 ki*. A „Hon“ szerk. és kiadó hivatala. Előfizetési dij : PEST, NOVEMBER 20 Politikai szemle. (I). Az európai hatalmak szövetkezési törek­vései még mindig első helyet foglalnak a napi sajtóban. Az állítások s c­áfolatok egymást érik, s minden esetre bajos az eligazodás, miután a hatalmak ügynökei titkosan, a színfalak mögött folytatják alkudozásaikat. Ezen homályban, sőt zavarban némi tájéko­zást szolgáltat, legalább a szövetkezési törekvé­sek irányára nézve, egy baráti kézből kapott párisi magán­levelünk. Ezen levél kijelöli a ha­talmak csoportosulhatását bizonyos eshetősé­gekre. A kérdéses levél szerint szövetkezhetnek sőt szövetkezni akarnak, egyfelől Porosz, Olasz- és Francziaország — Ausztria és Orosz­ország ellen, másfelől Franczia-, Angolor­­szág és Ausztria — Porosz- és Oroszor­szág e­ll­e­n. Az utóbbi szövetség létrehozata­lában főként nagyon fáradoznak, a keleti kér­désnek orosz ellenes megoldását eszközlendők. Az utóbbi combinatio csak akkor létesülhet, ha Mag­yarország teljesen ki van elégítve, mert Ausztr­ia szövetsége csak egy birkát becseset a többi szövetkező hatalmakra nézve. Sok, sőt minden Ausztriától függ e szerint, hogy az eu­rópai nagyhatalmak társaságában tovább is részt vegyen, s a keleti kérdésb­en elszigetelve vagy oly szövetségre kényszerítve ne legyen, mely szövetség ellenkezni fogna mind általán saját, mind különösen Magyarország érdekeivel. Az érdekek felfogásától s az események fejlő­désétől függ, természetesen, hogy miként alakul­nak meg végre a hatalmi csoportosulások. Ezeket előrebocsátva, elmondhatjuk némely tekintélyes­ európai közlönyök nézeteit is a kér­désben forgó szövetségi eshetőségekre vonatko­zólag. Az angol sajtó már nem sokat ad a porosz orosz szövetségről keringett hírekre. A „Sun“ foglalkozik még azokkal komolyabban. Az „Ad­vertiser“ alaptalanoknak találja ezen híreket több oknál fogva : először azért, mivel Poroszország erősebb jelenleg, mintsem Oroszországra kellene támaszkodnia ; másodszor azért, mivel Oroszor­szág semmit sem adhat a nagyravágyó né­met szomszédnak ; s harmadszor azért, mivel Poroszország vetélytársa Északon Oroszország­nak. A „Morning Post.“ kapcsolatban a „Nordd. Alig. Ztg“ ismeretes c­áfolatával, következő figyelmet érdemlő nézeteket mondja el a porosz­orosz szövetségre vonatkozólag: „Bárminő ne­hézségekkel találkozik is Poroszország Német­országban , viszonya Európához elég világosan ki van jelölve. Nem valószínűtlen, hogy még vannak megoldandó mellékkérdések, de a had­sereg-szervezési rendszabályok, melyek a szá­razföldi hatalmak figyelmét igénybe veszik, a Poroszország által észrevehetőleg módosított helyzetből szár­maznak, s a gondoskodás köteles­ségei által tanácsoltatnak minden államban. Va­lóban elmondhatni, hogy azok gyakorlati elis­merésére szolgálnak a bevégzett ténynek — azon ténynek, hogy Németország, amennyiben ka­tonai erejét illeti, már valóban nemzet Po­roszország vezetése mellett, s hogy hatal­masan van összpontosítva. A német államok, melyek még névleg függetlenek, tarthatlan állást foglalnak, s azon német hadcsapatok, melyek nem állnak Poroszország rendelkezése alatt, nem voltak képesek útjába állam­ elhala­dásának. . . . Váljon végrehajtható Németor­szágnak egy egészbe összeolvasztása ? ez vélemé­nyünk szerint nem a külföld nézetétől függ, ha­nem a német nép kívánságától, s mi nem gon­dolhatjuk, hogy Poroszország oly kényszerítést akarna gyakorolni, mi a többi hatalmakat be­avatkozásra jogosíthatná. És­­gy az sem gon­dolható, hogy a német egység czélja, egy rop­pant állam nagyobbodása megalakulásának el­vével összeütközésbe jönni ; ebből pedig követke­zik, hogy azon egyetlen szövetség, melyet Porosz­­országnak keresnie kell, a nemzeti egyesülésből áll, mit most a németekkel kötendő feltételek alatt csakugyan elérhet.“ Mindezen feltevések daczára azonban mégis van egy párt Berlinben, mely — mint már teg­nap előadtuk — az Oroszországgal leendő szö­vetségre törekszik. Ezen párt nézeteinek tolmá­csa a „Corresp. Zeidler“ czímű kőnyomatú lap, mely azt mondja a Porosz- és Oroszország közti viszonylatokról, miként nem létezik ugyan köz­tük formulázott szövetség, de másfelől nem ta­gadhatni, „hogy a legjobb egyetértés létezik Po­rosz­ és Oroszország között, s hogy mindkét ha­talom ismeri azon utat, a­mely közös érdekeik­nél fogva ki van számukra jelölve.“ Az „Avenir nationale“ szerint vannak Páris­­ban, kik hiszik a Poroszország és Oroszország közti szívélyes egyetértést , sőt vannak, kik azt állítják, hogy a szövetségi szerződést a napok­ban írták alá a berlini és sz. pétervári félhiva­talos lapok tagadása daczára. Benedetti berlini franczia követ a porosz-orosz szövetségre vo­natkozó utasításokkal tért vissza állomási he­lyére, s Beust, ki tudja mi történik Berlinben és Sz.­Pétervárott, közeledést igyekszik létrehozni Ausztria és Francziaország között. Érdekes ezen szövetségi törekvésekre vonat­kozólag a hamburgi „Börsen-Halle“ sz. pétervári levele is, mely ezen szövetség bekövetkezésének eshetőségeit fejtegeti. (Lásd „Oroszország“ ot külföldi rovatunk alatt.) Addig is azonban, míg a szóban forgó szövet­kezési törekvések határozottabb alakot nyerné­nek, figyelmet érdemel az orosz lapoknak ezen üigygyel szoros összeköttetésben álló eszmeirá­nya. A „Golos“ ismét így ír : „Nincs hatalom, mely oly erős volna, mint a mienk (az orosz) nevezetesen azon időtől fogva, hogy a lengyelek kellő világításba helyezték bi­rodalmunk egységének kérdését. Bismarck felol­dotta kezeinket a szláv kérdésben. A német né­pek egyesülése után, ellenkeznék hagyománya­inkkal és becsületünkkel, ha a szlávokat tovább is a németek és törökök uralma alatt akarnék hagyni. Ha Európa föl akarna lépni ellenünk a szláv kérdésben, a­melynek megoldására kívü­lünk senki sincs jogosítva , egész Európával szembeszállunk. Mi nem állunk Francziaország álláspontján, melynek szüksége van Németor­szág egy részére, határainak szabályozása vé­gett ; mi csak azt követeljük, mi bennünket a történelmi és nemzetiségi jog alapján illet, s nem is akarjuk említni természetellenes hatá­rainkat, melyek nem egyébre vannak fektetve, mint a bécsi congressus szomorú idejének értel­­mi csoda szüleményére. Az idő int, Olaszország már közeledik Ausztriához, Poroszország már megalapította a német szövetséget , ha azonban egészen kész lesz, késő lesz az ellen küzdeni.“ A „Golos“ tehát panslavismust akar a pan­­germanismus mellett, sőt ha kell,ellen. Nagy czé­­lok, nagy törekvések. Jó, hogy napról napra vi­lágosabban állnak azok előttünk, magát arra elhatároznia, hogy mind olyan indít­ványokat tegyen, a­mikbe az örökös tartomá­nyok bizonyosan megnyugosznak, vagy az örö­kös tartományoknak kell arra készen lenniök, hogy mindent elfogadjanak, a­mit a magyar or­szággyűlés indítványba teend. Ezeket lehet mél­tán „nehezen teljesíthető“ feltételeknek nevezni.­ Mert ha ily öszhangzásra vezető rendszer van a kormányférfiak birtokában, akkor a természe­tes elj­árás az volna, hogy innen is túl is megje­lenvén a felelős miniszterek a képviselők előtt, azoknak tanácskozmányaiban az öszhangzatos rendszer egyes tételeit keresztül vinni töreked­jenek ; de szembeállítani parlamentet parlament­tel, s azoknak az ö­s­z­h­a­n­g­z­á­s­á­t­ó­l, ki­egyezésétől, azonos elveitől föl­tételezni majdan a felelős kormányzat létrejöve­­telét , nem egyéb, mint a lehetőségek kikerülése által meghosszabbítani az iránytalan proviso­­riumot, egy újabb alakban. S ez kabinetpoliti­kának elég jó, de európai politikának gyönge, is kedvező. Sokszor tapasztaltuk, hogy a fran­czia, sőt néha az angol publicista sem mindig érti, azt a mi jogfolytonossági követelésünket, hanem azt már mindenki egy olvasásra érteni és helyesleni fogja, ha Magyarország conditio sine qua non-nak teszi azt, hogy az évenkénti újon­­czozást megszavazhassa, vagy megtagadhassa. Ez azon jog, melynek gyakorlata által Ma­gyarország föntarthatja indirect befolyását a külügyek vezetésére. Ez azon jog, mely meg­gátolhatja a kormányt oly háborúra vállalkozni mely kizárólag a német elem privát harcza, vagy épen csak Bécs dicsvágyának követ­kezménye. Ki tudja minő világot élhetünk még ? Vájjon nem akadhat egykor kormány, melynek eszébe jutna a német Bundot, s az ottani elnöki karszéket, s ezzel együtt a hessen casseli és nas­­saui herczeget restaurálni ? Nagyon félhetünk, hogy mihelyt készen lesznek a megrendelt gyu­­fáspuskák, s valamely egyenruha számára uj állású gallért találnak fel, azonnal lesznek Bécs­­ben oly kalandvágyók, a­kik a pillanatnyi re­convalescentiát a korábbi bevégzett tények fel­forgatására akarnák felhasználni. Hiszen régi ismert bécsi politika : mindig a külbefolyás csal­­képe után kapkodni, itthon pedig a szellemi és anyagi haladás legtöbb föltételét elhanyagolni , vagy néha egyik tartományt a másik által leigáz­­ni. Ily irányok ellen mellőzhetlen szüksége van Magyarországnak a „quos ego“-ra valt, a mint védelmi tekintetben a katonai posi­tiók legjobban kívánták. Öt év múlva, 1815-ben Ausztria az 1802-i rövid birtoklásra hivatkozva, újra visszaszerezte a tartományt, melyről némely bécsi jámbor polgár azt hiszi: oly ősrégi birtoka ez Ausztriának, mint maga a két ausztriai herczeg­­­ség. 1816-ban- mielőtt Ausztria nyilvánította vol­na Frankfurtban, hogy melyik tartományával kiván a Bundba lépni, s melyikkel nem , már tetteivel eléggé elárulta, hogy Deltirolt a német szövetség területéhez szándékozik számítani. Festi gróf már ekkor panaszkodott, hogy Trien­­tet germanizálják, német Beamtereket küldnek be, s a főiskolákban a német nyelvet a kötele­zett tantárgyak közé sorozták. Olaszország felé a behozott gabonára némi vám volt vetve, míg Bajorországból ezen beviteli czikk vámmentes volt. A német püspök s papság sem mulasztott el semmit, a mivel a német nyelv terjedését elő­mozdíthatta. Déltirol, a midőn csak tehette tiltakozott azon változások ellen, mikben meghallgatásuk nélkül a világ h­atalmasai részesíték. Utójára 1863-ban a tiroli Landtagra megválasztott déltiroli köve­tek el sem mentek Insbruckba. Azt nem tették, nem tehették, hogy Ausztria uralma ellen szól­janak, de tiltakoztak minden oly törekvés ellen, melynek czélja : őket a német Tirollal amalga­­misálni.Ime mily régen foly a harcz,melynek ma csak folytatását, s egy uj episodját értü­k meg. A nov. 19-ki királyi leirat. A jelen leiratot két különvált sajátság jellem­zi. — Az elvek haladása s a tények egyhelyben maradása. Amabban van az uralkodói meggyőződés, emebben a kormányi működés kifejezve. A martius 8-iki leiratban még az van mond­va, hogy a felelős minisztérium és a helyható­ságok egyszerre helyre nem állíthatók, a nov 19-ki királyi leirat már elismeri annak a szük­ségét, hogy a „felelős minisztérium kinevezésé­vel s a helyhatósági önkormányzás helyreállítá­sával Magyarország népeinek alkotmányos igé­nyei kielégíttessenek.“ A leirat ezen sorai kimondják nyíltan azt, a­mit eddig hivatalos és félhivatalos hangok éve­ken át ellenzettek, megtagadták ; hogy Magyar­ország népeinek igényei vannak; hogy ezen igények csak a felelős minisz­térium kinevezésében, s a helyhatósági ö­nkormányzás helyreállításában vszpon­­tosulnak ; hogy ezen igények nem csupán egy pártnak, nem csupán a magyar ajkú nemzetnek, de M­a­­gyarország minden népeinek igényei, és hogy ezen igények kielégítendők. Sőt még tovább megy az uralkodói meggyő­ződés előhaladtában. Kimondja, hogy el van határozva a felelős kormányzati rendszert nem egyedül Magyaror­szágban, hanem átalánosan érvényre emelni, s elismeri, hogy törvényhozási munkálatokra szük­ségképen felelős miniszterek közreműködése kí­vántatik meg az országgyűlésen. Ez a haladás az uralkodói meg­győződésben. És ezen királyi leiratot mégis egy nem fele­lős kormányférfi írja alá : s ez az e­g­y h­e­l­y­­benmaradása a kor­mányi műkö­désnek. Mert vagy helyesli a leiratot contrasignáló kormányférfi uralkodója nézeteit a miniszteri felelősségről, s azon esetben neki kell az elsőnek lennie, a­ki a nemzet előtti felelősséget magának kívánja ; vagy pedig eltér attól, és azon esetben vele lépést nem tarthat. A kormányi felelősség elvét kimondani az uralkodó minden országaira nézve : ez európai tény ;­­ kimondani az elv helyességét s meg­tartani a kormánynak az elvellenes gyakorlatot : ez bécsi kabinet­­­politika. Elhatározottnak nyi­latkoztatni a szabadelvű haladás, a felelős kor­mányzat rendszerét az egész világ előtt; ez európai tény ; — ez elhatározott dolgot kétsé­gessé tenni a kormánynak nehezen teljesíthető feltételek előre bocsátásával : ez bécsi kabinet­politika. Hogy hangzanak ezen feltételek ? 1- se az: „hogy a hadsereg egysége, mihez a vezénylet és szakszerű belszervezet egységén túl még a szolgálati időnek meghatározására s a had­sereg kiegészítésére vonatkozó elvek össz­hangzása megkivántatik.1 2- dik az , hogy a vámügy és ezzel kapcsolat­ban a közvetett adók s az állami egyedáruság egye előleges kiegyezés útján kijelölendő azonos elvek alapján rendeztessék. 3- ik az , hogy az államadósságok és az állam­hitel ügye egységesen kezeltessék.“ Ezek a föltételei annak, hogy az üdvösnek el­ismert felelős ministériumok mind Magyarország­nak, mind Ausztriának megadassanak. Tehát nem elég az, hogy a magyar országgyű­lés mondjon le azon alkotmányos jogokról, amik számára e tárgyakban szentesítve voltak , hanem még az is szükséges, hogy a fent kitett tárgyak­ra nézve ajánljon oly kezelési rendszert, mely­ben mind Magyarország népei megelégedésüket találják, mind az örökös tartományok megnyu­godjanak. Tehát vagy a magyar országgyűlésnek kell . Kevés remény volt kötve a jelen kormány intézkedéseihez is, de ezen kevés között a leg­­lehetségesebbek közé volt sorozva az, mely a kormány részéről semmi elvi, vagy tényleges koncessióba nem, csupán csak egy kis hazafias szívességbe került volna, t. i. az osztrák katonai törvényszékek által elítélt­, az uralkodó által szabadon bocsátott, s a kormány által még min­dig száműzve tartott honfitársaink sorsának fel­szabadítása. Azok, kik ily reményeket kötöttek a legújabb lépésekhez, szomorúan csalatkozva kérdezik, hogy váljon egyes hazafiak szenvedé­seinek megszüntetése is, mint kiegyezkedési fel­tétel van-e kiszabva a nemzet elé ? s azoknak a sorsa, kik családjaiktól eltávolítva, kenyérkere­setmódjuktól megfosztva, hazájuktól távol tar­tatnak, szinte egy tárgygyal többet képezzen-e a közös ügyek sorozatában ? Eddigelé nem hal­lottuk, hogy bármely törvényszolgáltatási eset­ben, mely magyar hazafiakat érdekel, az osztrák kormány illetékességi jogkört vitatott volna a maga részére. És ime a világos tények mégis azt mutatják, hogy daczára a magyar ország­­gyűlés ismételt felszólalásainak, e fájdalmas ügyben az osztrák kormányférfiak változatlan akaratán semminemű már irányzat választatni vagy nem tud, vagy nem akar. Sajnos, hogy a magyarországi minden pártszínezetű sajtó e nembeli felszólalásai és oly kevés sikert arattak eddig e gyötrelmes ügyben, mint az országgyűlés nyilatkozatai.­­ Az országgyűlési baloldal tagjai ma 11 órakor a Tigris helyiségeiben értekezletet tart­ván, mindenek előtt egy társalgási helyiség ki­fogadásában egyeztek meg, a­hol legelső érte­kezletüket érdemleges kérdések felett jövő csü­törtökön tartandják meg, azon esetben, ha ülés nem lesz délelőtt tíz órakor,különben pedig a dél­utáni órákban. V* Az „Independance Reige“ egész terjedel­mében közli a Honban kiadott politikai program­­j­unkat. Mint értesülünk, a jobb centrum néhány tagja szándékozik ugyanazon lapban észrevétele­ket tenni a­, ott megjelent magyarországi közle­ményekre.­­ A bécsi lapok nem lehetnek el miniszter válsági hírek nélkül. A „N. fr. Presse“ szerint Majláth úr azért utazott Pestre, hogy meghiúsít­son minden oly kísérletet, mely az alkudozások gyors menetét akadályozná. Addig mig a ma­gyar országgyűlés tárgyalásai egy vagy más módon befejezésre nem jutottak, a kormány nem szándékozik összehívni a „Reichsrath“-ot. Ezen ideig Belcredi gróf államminiszteri tárczája is biztosítva van, de ezután, mint a nevezett lap­nak egyenesen Pestről írják, Auersperg Carlos herczeg és Halbhuber báró lesznek azon szeren­csések, kik a német centralista pártot újra a ha­talom polczára emelik. Meg kell vallani, hogy ez igen hosszú póráz­ra nyújtott miniszterválsági kombinatio. Máskor megelégedtek a lapok, ha eltalálhatni vélték, mi fog történni a legközelebbi napokban ? Más részről azonban értésünkre jut, hogy e szó „Reichsrath“ ma is a legkellemetlenebben hangzik a minisztérium fülében. Az autonomis­­ták ugyanis, épen most adván ki programmjo­­kat, a sok kétértelmű, vagy homályos phrasis után azon consequentiára jutnak, hogy ha kész lesz a magyar országgyűlés a közös ügyekben kelt elaborátummal, ezen munkálat elfogadás illetőleg módosítás tétele végett a Reichsrath elé fog terjesztetni. A „Wiener Journal“ félig meddig helybenha­­gyólag idézi sorban az autonomisták homályos programmjának egyes pontjait, de a midőn czikkírónak szemét e nefandus szó „Reichsrath“ sérti meg, rögtön elveresedik, de azért haragját ezen legalább látszólag parlamentáris intézmény ellen, azzal tudja álarc­ázni, mintha a Reichs­rath ellen csak Magyarország iránti rokonszenv­­ből buzdulna fel a szíve. Azt mondja, hogy e pont az autonomisták program­jának sebzett részét képezi, miután arra hogy Reichsrath le­gyen, meg kellene hívni Magyarországot és Hor­vátországot, s ha nem jönnek el , akkor irgal­matlanul contumacia alá vetni. Nagyrabecsül­hetnénk a félhivatalos lap ezen kíméletét Ma­gyarország irányában, ha más részről buzgósá­­got tapasztalnánk nála arra, hogy Magyarország visszanyerje örökségét, de eddig minden félhi­vatalos enunciationak csak az a titkos értelme, hogy a jelen állapot minél hoszabbra nyujtas­­sék , a jövendő állapot pedig úgy rendeztessék el, hogy külszin változása mellett, minden ha­sonló legyen a mostanihoz. (1) Van a nov.­la­ki kir. leiratnak egy pontja, mely nemcsak az úgynevezett baloldalt, és az országgyűlésnek múlt nyáron alakult majoritá­sát, de még a tisztán és szárazon az 1847-ki ál­lapotokat vissza óhajtó egynémely hazánkfiát is aggodalomba ejtheti. Ezen pont igy hangzik : „Mit mulhatlanul megóvni tartozunk, az a had­sereg egysége, mihez a vezénylet és szakszerű belszervezet egységén túl még a szolgálati idő­nek meghatározására s a hadsereg kiegészíté­sére vonatkozó elvek öszhangzása okvetlenül megkívántatik.“ Mit jelentenek e szavak ? Azt, hogy a hadse­reg vezényletére, szervezésére és a kiegészítésre vonatkozó intézkedések absolut után fognak megtörténni? Ezen magyarázat mellett ama tény tanúskodik, hogy a kormány még a febr. 26-diki pátensben sem adta meg az alkotmányos jogok azon egyik legbecsesbbjét, hogy a képvi­selőtest szavazza meg évenként a kiállítandó ka­tonai újonczok számát. Más részről úgy is értel­mezhetni e passust, hogy a kormány kész volna tán e jogot valamely birodalmi delegátiónak odaconcedálni, csak arról nem akar hallani, hogy valaha Magyarország ezen ősi jogának kü­lön gyakorlatába visszahelyeztessék.­­ Meg kell vallani, hogy a leirat több más he­lyei között ezen pont képezi a legvilágosabb la­pis offensionist, s ezen pont az, mely mások fö­lött a jelenben folyamatba tett kiegyezkedési kísérlet sikerét compromittálhatja. Valósággal bámulva hallottuk tegnap, hogy létezhetnek magyar államférfiak, akik suppo­­nálni látszanak, hogy Magyarország még újoncz­­ajánlási joggyakorlatáról is lemondhatna ! E jog volt Metternich herczeg kormányzati idejében is alkotmányunk legbecsesebb biztosítéka, me­lyet az ország mindig megőrzött, de azért soha illegaliter azzal vissza nem élt. Egy perczre sem kétkedünk, hogy a magyar országgyűlés e joghoz, mint Magyarország kü­lön jogához tántoríthatlanul fog ragaszkodni. Nem szeszélyből vagy akaratosságból, hanem mert ezen jogra az országnak épen oly szüksége van, mint a mindennapi kenyérre, mely nélkül me£ nem élhet. És ha az országgyűlésnek tetszenék minden mást a kormány discretiojára, vagy a netán ter­vezett „delegátiok“ illetékességére bízni, ezen egy jog lenne az, melyet kezéből, míg egy ma­gyar ember él, ki nem bocsáthat. A helyzet e kérdésben, európai szempontból (1) A déltiroli renitensek. Mint tudva van az olasz tirol követeket mindeddig nem lehetett rá­bírni, hogy bemenjenek az innsbrucki német Landtagba. A kormány több ízben új választá­sokat rendelt, miután a megválasztottak időköz­ben egymásután mondtak le. Legújabban ismét követválasztás volt Olasz-tirolban, de mint a bé­csi lapok írják, az eredmény még az eddigieknél is kedvezőtlenebb a kormány czéljaira nézve. Azt hiszik, hogy a megválasztottak közöl egy sem lesz a ki követi székét elfoglalni szándé­koznék. Ezen harcz Tirol két nemzetisége között, kez­det óta foly. A németek régóta megkisérték Del­­tirol germanisatióját ; igaz, hogy eddig a sikert csak papíron lehet előmutatni. Először elnéme­tesítették a hely­neveket: így lett Brissinoból Brixen, Bolzanoból Botzen, Chiesából Klausen, Pusteriából Pustherthal. De azért Trient lakóiba egy csöpp német vér sincs oltva, s a nép tudja, hogy hajdanában Veronától vagy Velenczétől függött ; még az 1815-ki szerződések is némi kü­lönbséget látszanak tenni Tirol olasz és német tartományai között. Palmerston lord, a midőn békét óhajtott volna szerezni Ausztria és Pie­mont között 1848 ban, az olasz határt Botzen fölött Trient vonalára tette. Azért nem érdektelen e tárgyról bővebben szólni, mert ezen egy tartomány az, mely Olasz­ország mai területén túl, egykor még újabb kö­vetelések tárgya lehet. Ezen tartomány 1799 óta számos változáson ment keresztül. A fran­czia forradalom s az első császárság harczai alatt Déltirol csak arra való volt, hogy a harczi koczka fordulása szerint, majd egyik, majd másik résznek szolgáljon compensatio gya­nánt. 1. Napóleon egyszer kárpótlásként a toskánai herczegnek adá, másszor a békekötés fejében Ausztria birtokába juttatá. Ausztria ké­sőbb e tartományt, a posonyi békében Bajoror­szágnak engedé át. 1810-ben a schönbrunni bé­ke következtében Trient visszacsatoltatott az olasz királysághoz, s lett belőle a felső adigei departement. Napóleonnak legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a népeket a békekö­tésekben kielégítse, úgy jelölte ki Déltirol hat a­ Magyar Tudományos Akadémia, A philosoph. törvény és történet­­tudományi oszt. ülése f. hó 19-én. Az ülést elnök ,Eötvös József ő maga, megnyitván, elsőben is Hunfalvy János r. t. tartott székfoglaló értekezést: „Közleke­dési eszközeink“-ről. Ezen értekezés majd ismertető és oktató, majd bíráló, javasló és ter­vező, s általában oly közérdekű, miszerint annak kimerítő tartalmát a „Ho­n“ közgazdászat­ ro­vata számára megnyervén, bővebb ismertetésé­vel fogunk szolgálni. — Ezután Mátyás Fló­riánál­: „Anonymus i­d­ő k o r­á­r­ó­l“ érte­kezett, positiv adatokat mutatva be I. Béla ano­nym utáni korára nézve. Sokoldalú szakismeret­tel s jártassággal feszegette az Árpádok genealó­giáját a 11 —12 dik századból kimutatva: meny­nyire nincsenek ezzel tisztában kivált a külföl­di történetírók ; mily szükséges az egyes szavak (fráter, soror, socer, avus stb.) jelentését tisztán meghatározni ; mily fogalomzavarokat idéztek elő a történetírók vagy magyarázók kik néha egy be­tű nem értése és elváltoztatása által meghamisítot­ták az adatok értelmét. Figyelmeztetett, hogy avus nemcsak nagyapát, de elődöt, ősbátyát is jelent — igy rex, nemcsak királyt, de ve­zért is tesz, mert némelyek igy nevezték a vezé­reket is ; továbbá, hogy a könnyelmű vagy tu­datlan történetírás következtében 10 koronás fő közül csak 3 szülei felett egyeznek meg átaláno­san a történetírók és 7 koronás fő szülei még most is vita tárgyát képezik. Ennélfogva erélye­sen kikelt a divatos történetírás modora ellen, mely gőzerővel akar járni, holott ez sok időt és fáradságot igényel. Anonymus művei ugyan hiá­nyosak, mondja, de azokból még sok adatot le­het kifürkészni, több más művet tört­, országos f­álladalmi adataik egybe hasonlítása nyomán. Ő maga is szorgalmasan fáradozik ezen fü­rkészések­­ben; már sok érdekes adatot napvilágra hozott; ki­mutatta, hogy Anonymus 1096 előtt nem írhatta jegyzőkönyvét, mert az abban előforduló Péter­­gordja hegység Zágráb határán, hadiesemény helyet­t. I. Kálmán király itt ölte meg 1096-ban Péter királyt a lázadó horvát főnököt, és ezen esemény következtében neveztetett az Péterhegy­­nek stb. — Azonban a névtelen jegyző életko­rára nézve még nem végezte be nyomozásait ; lehetett ez, mondja, I­só Béla jegyzője s e sze­rint midőn könyvét irta 70--72 éves lett volna — de : nem később irta-e ? erre nézve még Kál­mánnál sem állhat meg. — Végre Schvarcz Gyula úr értekezett :„Egy hiteles közok­tatásügyi statistika létrehozása felett.“ Értekező saját költségén évek óta gyűjtögetvén a statistikai adatokat,saját tapasz­talatai s adatok által igazolta, hogy az elemi tano­dákra nézve hazánkban csak vallásfelekezeti statistika létezik, azonban ez is szerfelett hiányos, minden tekintetben messze marad a valódiság mögött : a tanítók fizetése papíron talán meg­van, így viszont a tanítói képesség néhol — de valóképen hiányzik. Az adatok nagy része, mond­ja,az egyházmegyei jegyzőség titkai maradnak, fájdalmas megilletődéssel jelenté, hogy a kath. egyházmegyei kimutatások egyáltalán nem meg­bízhatók : az alesperesek, főesperesek csak nagy ritkán ellenőrizték az adatokat, a helybeli lel­készek pedig a tanköteles gyermekek számát sem birták kimutatni. Viszont felmutatta némely általa szedett adatok nyomán : mint kellene s lehetne adatokat gyűjteni, előmutatván a fehér­megyei Szent-Mihály község statistikájából egy­­beállított mintatáblázatot, mely kiterjed a közsé­gi adóra s egyéb közgazdászati és társadalmi rovatokra ; a 36 községből álló mezőföldi egyház­megyének pedig teljesen közlötte tanítói fizeté­seit az egyházmegyei község hivatalos okmá­nyai nyomán. Rovatos táblázatokat mutatott fel, melyek szerint az adatok gyűjtendők. Sok ezer­nyi példányt nyomatott s osztogatott már szét ezekből , és örömmel mutatta fel, hogy a kassai kereskedelmi akadémia ez ügyet magáévá té­vén, megkezdte körében az adatgyűjtéseket.­­• De az egész ország statistikáját egyes erők, vagy egy kamara nem hozhatja létre ; hiteles statistikai adatok gyűjtéséhez sok erő, sok egyén kell, és kell hogy ezeknek legyen ehhez megbí­zatásuk, de ne feküdjék érdekükben sem a gyűj­tőknek, sem az összeállítóknak a dolgot sem szépítni, sem sötétre festeni. Ennélfogva : „egy országos egyletnek kell alakulnia elemi tanodáink statistikai kibú­­várlására és felhatalmaztatni a kor­mány által műveleteinek végrehaj­tás­á­r­a.“ Értekező ezen eszméje közhelyeslés­sel találkozott. Ugyanezen eszmét látjuk kifejt­ve: „Hogyan vezess­ük jövőre a ha

Next