A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)
1868-01-22 / 17. szám
17-ik sz. Szerda, jan. 22. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Hatodik évfolyam 1868. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra ........ 1 frt 75 kr. 3 hónapra..........................................10 frt 25 kr. 11 hónapra . . . 10 frt. 50 kr. Az Estilappal együtt egy hónapra 2 frt — kr Az Estilappal együtt negyedévre (2 frt — kr. Az Esttilappal együtt félévre . 12 frt — kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján, történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. «innen pénzjárulék bérmentesitve bérelik beküldeni». Szerkesztési iroda : Szerkesztő lakása : Ferencinek tere 7-ik szám 1-se emulti Magyar-Ultra 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ES KÖZGAZDASZATI NAPILAP. Beiktatási díj: 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. BKT Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés A HON A HONESTR UM mm ___ fill ca ÜSTÖKÖS egész évre félévre évnegyedre JL lapjaira. évnegyedre ...................& ft 25 kr. estilapjával együtt . . . 6 ft — kr. az estilap külön küldésével 6 ft 90 kr. évnegyedre 1 ft 70 kr. kik a főlapot is járatják évnegyedre 75 kr. egész évre fél évre évnegyedre 4 ft. 2 ft. 1 ft. 6 ft — kr. 3 ft — kr. 1 ft 50 kr. PEST, JANUÁR 81. A segítő a szükségben. Gróf Teleki Miksa tisztelt honfitársunk ezer forintot küldött szerkesztőségünkhöz, azon megbízással, hogy annak felét azonnal és egyenes után a szükséget szenvedő honvédek között oszszuk ki. A honfikebel melegétől áthatott sorokban el vannak mondva az indokok, mik a tisztelt honfit a segély küldésére sugallták : „miután daczára a honvédsegélyzési országos alapnak, a honvédek nyomor miatt elvesznek, s a segélyért folyamodók még Befundot kapnak , tehát legczélszerűbb rajtuk közvetlen segíteni magunknak.“ E czélból bizalmasan felkértük és nyilvánosan is felhívjuk a budapesti tisztelt honvédegylet elnökségét és bizottmányát, hogy miután a nyomor sehol sem oly érezhető a munkaképtelenre és sorstól látogatottra, mint Buda-Pesten , szíveskedjék bizonyítványával ellátva , mielőbb négy családos és tizenöt családtalan honvédet ajánlani nekünk, kik a segélyt leginkább igénylik, hogy azok között a tisztelt gróf hazafias segély küldeményét azonnal kioszthassuk, s ínségük legalább egy időre enyhítve legyen. A küldemény másik fele szintén a népek szabadságharczában megsebesült, hősöknek, a mentanai gyásznap szenvedőinek küldetett , mely összeget is útnak indítottuk a florenczi ápoló bizottmányhoz. Mindkét küldeményért fogadja tisztelt honfitársunk, a hon, az emberiség, és szabadság nevében forró köszönetünket ; vajha nagylelkű példája vezércsillagul szolgálna azoknak, kiknél a rokonszenv a sújtott érdem iránt, a honszeretet mártyrjai iránt, érző kebelben szunnyad, s csak fölébresztésre vár. Jókai Mór n á mot a helyzettel. Nézetem szerint a mi álláspontunk a régi várnak egy bástyája, mely felett Magyarország sem meg nem csonkított, sem meg nem toldott zászlója lobog. Tisztelt társaink elhagyták ugyan a bástyát, de amint maguk is állítják, csak kémszemlére, csak recognoscirozni rándultak ki. Tartsuk meg, védjük meg mi helyünket hiven és rendületlenül, s várjuk, míg a recognoscirozásból — véleményen szerint — bizonyosan csalódva visszatérők ismét közénk lépnek. B. Szentkereszty. Nyilatkozat A balközép keblében kitört válság következtében kötelességemnek tartom kinyilvánítani, hogy álláspontom azonos a „Hon“ álláspontjával. Ez természetes — mert programmomban azt, mondottam választóimnak, hogy Magyarország csonkítatlan önállóságát fogom védeni, s mint tizennégy éves korom óta katona, tudom, hogy az életet, jelen esetben a képviselőséget igen, de a védelmemre bízott helyet elhagynom nem szabad. Azonban a delegációk törvényét olyannak tartom, mely Magyarország önállóságát veszélyezteti, legalább veszélyeztetheti. Vegyünk fel csupán egy esetet. Háborúról van szó, melynek részére a túloldali delegáció meg van nyerve, de amely Magyarország érdekeivel ellenkezik. A három állirat után szavazásra kerül a dolog, s most a magyar delegatió, ha csak egyetlen egy tagja — tiszta meggyőződésből a túlsó oldallal szavaz, a háború el van fogadva. Hol van itt Magyarország önállósága? Hisz egyetlen egy ember tévhitétől függ Magyarország sorsa, eshetőleg tétele is. Ennélfogva tisztelem én a delegatiók törvényét, mint szentesített, törvényt; tisztelem és félem annyira, hogy én ugyan a lehető legtávolabb fogom magam tartani tőle, s óhajtottam volna, hogy azon mélyen tisztelt férfiak is, kiknek vezérlete alatt, és oldaluk mellett, állottam — hasonló távolban maradhattak volna tőle. De miután máskép történt, vessünk szó Kosuth és Böszörményi. Nem vagyok ugyan ügyvéd, sem jogtudor, de igen tagja azon kérlelketlen bírói széknek, melyet a világ közvélemény név alatt ismer és tisztel. Használom ennélfogva jogomat, mely az 1848. I. ez. 1. §-ba le vagyon téve. Szerintem mindennél előbb e kérdés hozandó tisztába : ha Kossuthra a XVIII. t. sz. első fejezetének §-ai közül valamelyik alkalmazható-e ? Határozottan tagadom, hogy bármelyiket is alkalmazni lehetne. K.mondja, hogy ő az osztrá ház uralmát Magyarország függetlenségével s önállásával incompatibilisnek hiszi. Tót Vilmos szavát i e kifejezésben tartja szót használt helyesen javitá ki a baloldal felkiáltása igy : hiszi. Mindjárt meglátjuk miért? Azon politikai hit, mit apáink apragm. sanctióban tettek le, melynek vallásában növekedtünk mi, s melyet az 1867. II. t. sz.-ben törvényes királyunkkal kölcsönösen megnyitunk; nem régibb nem megnyugtatóbb, nem is biztosabb, mint amazeredeti hitczikkely, hogy van isten, mit, ha soha írott dogma nem lett volna is, s természetből látnunk hallanunk, tudnunk kellene. S hány ember van, ki ezt nem hiszi. Volt idő midőn nem ilyen, de sokkal csekélyebb hitlenségi bűnt halálra kínzással büntettek. A felvilágosult kereszténység emberbaráti szive facsarodik fájdalmában, ha a sötét múltak történeteit, miknek keserű forrása Róma, végig tekinti. Ma hitéért senkit sem üldöznek többé. Ma az egész kereszténység sz. háromsági hittanát tagadókat polgári egyenjogúsággal tiszteltük meg. Lehet-e hát ma valakinek hite bűnvád tárgyává ? Talán ha történetesen Magyarország kormányzója voltam, most én is úgy hinnék mint K. Lehet, csak egymagam, lehet, tiz—hmz vagy ezered magammal. Ámde a hit, nem tudás. Kivált ha, midőn én s velem tán több ezer, azt hinnék is, mit K.; de hazánkon kivül egész Európa s hazánkban a milliók többsége, midőn már az 1868/7 orsz. törvény, azt, hogy az osztrák ház uralma Magyarország önállásával nemcsak öszszeegyeztethető, de el sem választható, tettleg bebizonyította, megátalkodott hitemen csak mosolyogna. A váczi levélnek egy pontjából sem vehető ki az, hogy K. e levéllel izgatni és az uralkodó ház ellen lázitni akart volna ; ez csak indokolás, miért hogy ő meggyőződése ellen a választást el nem fogadhatja. A nép közt e levél minden hatás és érdekeltség nélkül keringett. Részvétet csak a közvádló föllépése keltett, csak azután kezdett megmozdulni a K. iránt itt ott még mindig meleg közérzelem. És épen ennek elősejtelmével szólaltam fel én is az 1867. octob. 21. évsz. ülésben , úgy mázon értelemben, melylyel Perczel Mór végezte beszédét, hogy a ház a közvádló megkeresését ne vegye tárgyalás alá s utasítsa vissza. Szavaim vezéreszméjét e deák mondat szolgáltatta : medicina peor morba. Mert az életben sokszor tapasztaltam, hogy a közvélemény sokkal élénkebb füllel bir a képzeletében martyr szenvedő panaszára, mint a legigazságosabb bírói ítélet meghallására. Föltéve, hogy K. levele bűnvád alá vonható : váljon e bűnvád Böszörményire kiterjeszthető-e ? Második tisztázandó kérdés. Melyre én ismét határozottan tagadólag felelek. Ugyanis a XVIII. 33. §-ban világosan meg van írva e fő tétel : ha a szerző felelősségre nem vonathatnék. — Meg van-e téve a kísérlet , a szerző felelősségre vonatása iránt ? Teljesen védve van-e ő azzal, hogy külföldön lakik ? Nincs-e példa rá, hogy a törvény a vádlottat a földgömb túl felén is megtalálja? Ha a vádlott magyar hazafi használta a XVIII. t. sz. 1. §-ban megírt jogát , nem adta e nyilvános jelét ? hogy mind a 45 §. pontjainak aláadta magát? Lemondott-e hazafiságáról? S ha nem, mint ilyen nem tartozik-e hazája törvényei előtt, melyek alkotásában nagy része volt, meghajolni ? s ha nem akarna , nincsen e számára olylyan büntetés ? mely nekem legalább a halálnál is keserűbb volna? De ha a törvény keze a szerzőt utol nem érheti : legyen ez akár fáradság-kimélés, akár tehetetlenségből : fordulhat-e hatalma súlyával második s harmadik személy ellen? rendén leszen-e a per folyama (processus litis), tükörfényben tisztán fog-e ragyogni a törvény tekintélye ? Ha csakugyan pünködni kell valakinek, lakoljon a szerző. Miért ? Azért, hogy ő, kinek rengeteg mérvű s erejű szónoklatai az utókor előtt is a magyar ékesen szólás példányai lehetnek, minek vegyített (mert mindennek az az egy szó az oka) szép levele sorai közé olyan diákból rontott franczia szót, mint in compatiti- is. Holott ezt magyarul annyi változatossággal s oly sokféle kép, ugyanazt jelentőleg ki lehet fejezni ; például : összeilleszthető, egyeztethető, simítható, lapítható, olvasztható, forrasztható, kapcsolható, puhítható, törődtethető, mindenik ezen törzs szótól pátioz idomitva, gyarapítva, érvényesítve vagy enyhitve, választás szerint alkalmazható. Édes Albert képviselő: *) Tisztelt látogatóimat kérem, hogy reggeli 9 óráig szíveskedjenek hozzám elfáradni, miután ezentúl minden időm le van foglalva, s csak előre kitűzött órában vagyok honn található. Jókai Mó be az altaniakat kezelési fogásokba , de a legnagyobb részt idegenből nevezni ki : ez szörnyű nagy foka a lenézésnek. Még akkor is értetnék,bár helyeselnünk nem lehetne,ha a kinevezett idegenek mindnyájan szakértők volnának. De tényleges tudomással bírunk afelől, hogy olyan is van a kinevezettek között, akinek eszében sem fordult meg soha telekkönyvezési hivatalért folyamodni, aki egyáltalában nem is ért ahhoz semmit. Hogy fogadná Szabolcs, vagy bármelyik megye, ha kizárólag az ő kebelében működő hivatalra más megye fiát, akár a legközelebbi szomszédét neveznék ki. Réthi Lajos: A telekkönyvi hivatalnokok Erdélyben. Körülbelül két hete lesz, hogy valami 43 Erdélybe kinevezett telekkönyvi hivatalnok névsora megjelent a hivatalos lapban. Végig olvastam az egész névsort, és úgy találtam, hogy csupán egyetlen egy erdélyi ember van a 43 között. Nem hittem magamnak , másokat is megkérdeztem. Más is azt mondta, mindenki, hogy bizony nincs több ottan. Figyelmetlenségnek vagy elnézésnek ez mégis sokacska. A telekkönyvezés kizárólag Erdély számára van megrendelve és telekkönyvi hivatalnokokat küldenek, másonnan valahonnan, isten tudja honnan. Oly árva országrész-e ez, hogy még a telekkönyvezéshez szükséges értelem sem található föl benne? Vagy oly rémítő gazdag, hogy fiai ilyen állomást el sem fogadnának ? Ezt mind a kettőt ellenkezőleg tudjuk. Erdélyben aránylag nagy az oskolavégzett emberek száma. Az oskolák legnagyobb része úgy van berendezve, hogy napszámos fia is végig tanulhat akármelyik szakmán. S aki utána néz az oskolai statistikáknak, látni is fogja, hogy valóban sokan használják föl ez előnyt. A székely, szász és magyar nép mindig igen kiterjedt értelmiséget számlált. 48 óta a románok fiai is seregestül lepték el az oskolákat. És ezzel szemben alig lehet ország, ahol anynyi oskolázott ember a legolcsóbb kézi munkára szoruljon, mint Erdélyben. Sok szerencsétlen politikaiküzdelem elszegényítette az országot egészben ; az értelmiség nagy számmal van , következőleg : nincs elég munkatere az értelemnek. Ott nem ritkaság ám jogvégzett, németül francziául beszélő embert kaszálás-kapálás közt izzadva látni. És akárhány van az ilyenek közt a kicserélhetett volna kényelmesebb életmódot, ha megtagadja hazafi elveit és beáll Bach szolgájának. Ellentállottak felette sokan , sínylődtek és tűrtek azzal az erős hittel, hogy előbb-utóbb győzni kell az igaz ügynek. Íme, az igaz ügy győzött is : hazai kormányunk van, hanem azért azok az elszegényedett hazafiak pipát gyújthatnak oskolai bizonyítványaikkal, és mehetnek tovább is kaszálni kapálni. A szent ügy győzelme, melyért imádkoznak, amelynek kivívását önmegtagadó maguktartásával elősegítik, az ő sorsukon nem segít. A hivatalnokokat csak úgy küldik hozzájuk, mint akár Bach idejében. Sőt még Bach figyelmesebb volt, mert ha a főállomásokat betöltő saját híveivel a többit örömest ajánlá föl hazafiaknak. Akkor nem fogadták el , most nem kínálják meg , kapáljanak tovább ! Tudhatják, mi a resignatio, ha tanultak bölcsészetet ! Akárhány otthoni család rendbe szedné magát a néhány évig tartó telekkönyvészeti fizetésből. Akiket beküldenek, azok nem igen takaríthatnak meg semmit, mert idegen helyen elkölthetik könnyen. Telekkönyvezésnél nem csekély mértékben könnyűt a munkán és segíti elő a pontosságot a helyi viszonyok ösmerete. Idegen embernek tanulni kell azt előbb, s mire megtanulná, vége a munkának és hiányos lesz a munka. Valóban nehéz dolog mérsékelni a keserűséget. Hát az ország saját legjobbjaink szemében sem egyéb, csupán jövedelmező terület? És a nép életének semmi egyéb célja, mint hogy katonát és hivatalnokot tartson ? Hát a parlamenti kormányzásforma abban áll-e, hogy a központtól távol eső részeknek speciális érdekei számba se vétessenek ? Tudjuk, hogy nem úgy van és nem támadjuk meg az elvet, a mért visszaélés történt nevével. Hanem azt kimondjuk határozottan, hogy az igazságügyminiszter nagyot hibázott ezekkel a kinevezésekkel. És ne mondja senki, hogy ez csak sajóságos erdélyi érzékenykedés. Akármelyik országrész méltatlanságnak venne hasonló eljárást, akármelyik országrész érdekében felszólalnánk, ha értésünkre esnék. Még az megjárná,ha néhány négy-öt, legfölebb tíz gyakorlott embert oda küld, hogy vezessék A delegatiók alig kezdték meg működésüket, s még alkalmuk sem volt bebizonyítani — mi rövid idő múlva be fog következni — a delegationális intézmény föntarthatlanságát a bécsi sajtó egy része már is nyakig tele van vele s szabadulni akar, nem épen a delegatióktól, mint azon formalitásoktól és külsőségektől, melyek rájuk nézve elviselhetetlenné teszik a delegatiókat. Szabadulni akarnak a formalitásoktól, annál inkább, mert meg vannak győződve, hogy lényegében a delegatió úgy sem más az általuk annyira kedvelt „centralparlament“-nél. Szakadatlanul bátorítja a magyar országgyűlési majoritást, hogy ne féljen, nevezze igazi nevén a gyermeket . Magyarországban úgyis tudják már , mi rejlik az álarcz alatt, tudják, hogy a czifra maszk alá , melynek neve delegatió , a reichsráth bujt. Miért tehát e gyönyörű intézményt ily idomtalan szörnynyé átalakítani, mint amilyen ez a delegatió ? Félre tehát a puszta formalitásokkal, melyek így sem bírnak jelentőséggel s legyen a delegatió a minek lenni kell s ami már lényegében úgyis az : central parlament. Vagy azt hiszik-e a magyarok, kérdik a bécsi lapok, hogy a delegatiók jelenlegi alakjukban fönállhatnak sokáig, hogy e külön külön való parlamenthozás, hosszas és bonyolódott tanácskozás czélra vezethet valaha ? Az új „Presse“ meg van győződve, hogy nem ; de meg van arról is győződve, hogy a magyar delegatió nem sokára az összbirodalom eszméjének alárendeli magát, s ennek érdekében lehányja magáról a külformaságokat, a német delegatióval egyesülve megalakítja a central parlamentet, hol aztán németül folynak majd a tanácskozások, s német nyelven történnek az előterjesztések, a birodalmi minisztérium részéről. De hogy ez minél előbb megtörténhessék, az említettük bécsi lap szükségesnek találja mindenek előtt Magyarországon az ellenzék törekvéseinek élét venni. A bécsi lap ezen megjegyzése annyit tesz, hogy ha a magyar országgyűlés jelenlegi majoritása ezutánra is majoritás marad, úgy remény van rá, hogy a delegatió hamar kinőheti magát valóságos central parlamentté, vagyis reichstabtá. És hogy ez megtörténhessék, elejét kell venni az ellenzék törekvéseinek, azaz oda működni, hogy az ellenzék a jövő választásnál ne juthasson többségre. És ezt nagyon helyes volt megjegyezni. Mert országgyűlésünk jelenlegi majoritása, hogy az általa nagy hibásan létrehozott kiegyezkedés hirteleni megbukását valamikép elkerülje, bizony talán kész volna még újabb áldozatok árán is föltartani e szerencsétlen alapot, s Magyarország önállóságát, melyből máris alig látunk valamit, még inkább aláásni. Az ellenzék azonban hazafias kötelességének fogja tartani, a jelenlegi állapotok megváltoztatására, melyek roszak és veszélyesek a hazára, megragadni minden törvényesen megengedhető eszközt, hogy ezáltal Magyarországot az osztrák provincziává való végelsülyedéstől megóvja. A pápai csapatok részére a toborzások az örökös tartományokban, mint bécsi lapok írják, nem engedtettek meg, így határozták azt el egy legközelebb tartott miniszteri tanácsban.Tehát való volt a hir, hogy a pápai kormány csakugyan lépéseket tett e tárgyban a bécsi udvarnál. No, csak ez kellett volna még ! Megfosztani az országot a munkás kezektől s gyilkot adniazokba a szomszéd szabadelvű olasz nemzet ellen ; az alkotmányra épen most ébredt osztrák ifjakat az önkény zsoldjába hurczolni s szaporítani velök ama léha csapatokat, melyek hazátlan kóbor szellemekből állnak, kik csak azért képesek szolgálni a pápaságot, mert már régen megszűntek szolgálni az istent. Mintha bizony az osztrák ifjaknak nem is volna más feladatuk, mint folyvást a legszentebb jogok ellen szállni síkra. Ott van a mexikói köztársaság elnyomására kicsábított harerfiak csapata , még arczukon a méltán megérdemlett szégyen pirja, s most újra oly vállalat eszközeivé alacsonyitanák magukat, melyből ismét csak gúny és megvetés háromolhatnék rájuk ? Aztán meg nagyon mulatságos is a római kúria kívánsága. Osztrákok által akarja hatalmát növelni, hogy még nagyobb hatalma legyen az osztrákoktól annyira utált konkordátum fentartására. A „véres könyv“, mely körülbelül tizennégy nap múlva kerül a delegátiók elé, négy szakaszra van osztva : német ügyek, római kérdés, keleti kérdés és kereskedelmi ügyek. Meglátjuk, mint gyönyörködnek a magyar delegátusok a német nyelven eléjök terjesztett diplomatiai jegyzékek látásán. Mert hogy a jegyzékek a magyar delegátiónak magyar nyelven terjesztessenek elő, amint azt a paritás elvénél fogva még a kiegyezkedés is követeli, arról most már nem is álmodunk, mióta a „közösének titulált, de valósággal osztrák birodalmi minisztérium felállításánál elég világosan megmutatták a delegationális kiegyezkedés barátainak, hogy mikép értik Bécsben a paritás elvét. A magyar delegatió előre hozott határozata szerint jan. 20-án tizenkettedfél órakor összegyűlt tanácskozási teremében, hogy onnan ő felsége fogadtatására induljanak. A delegáció valamennyi tagja hisz magyar ruhában jelent meg, s miután zárt ülés mellett meghallgatták a korelnök által ő felsége előtt elmondandó beszédet, körülbelül egy óra tájban elindultak a várpalotába. A fogadtatási ceremóniáról tegnap esti lapunkban szólottunk. Majláth Antal beszédét, s a császárnak e beszédre adott válaszát szintén közöltük már táviratilag, itt csak azt említjük még fel, hogy ő felsége a delegáció valamennyi tagjával barátságos szóváltásba ereszkedett. Különös figyelembe részesítette Perczel Móra képviselőt, ki ez alkalommal kiválóan derültnek mutatkozott. — Örülök, hogy láthatom, — szólita meg barátságos hangon a császár Perczelt. — Hódolatomat és köszönetemet fejezem ki Felségednek, — viszonzá ez. — Remélem — szól ismét a császár, — hogy szerencsésen fognak munkálkodni. — Iparkodni fogunk Felséged kegyes intenzióinak eleget tenni, — válaszolá Perczel. A fogattatás mintegy 45 perczig tartott s két óra felé végződött. A delegátusok innen egyenesen tanácskozásra gyűltek össze, mely, mint tudva van, a magyar udvari kanczellária épületében tartatik. Ez volt a magyar delegatio első nyilvános ülése. Ebből itt csak azon részleteket adjuk, melyek a tegnapi esti lapunkban közlött különben terjedelmes tudósításból még hiányoznak. A képviselőház elnökének átirata, melyben jelenti, hogy Bartal György lemondása folytán Szitányi Bernát legtöbb szavazatot nyert póttagot szólította fel a Bécsbe menetelre, rövid vitát idézett elő. Somsich Pál ezen eljárást formahibának tekinti. A dologban magában nem lát különbséget, de fen kívánja tartani, hogy ne az elnökség, hanem a ház plénuma vagy a delegátió intézkedjék abban, váljon és mikor léphet vissza egy delegátus. Ezt, hogy a fen forgó eset ne váljék előzetes esetté, jegyzőkönyvileg kívánja kifejeztetni. (Helyeslés.) Bónis Sámuel a jegyzőkönyvi óvást feleslegesnek tartja. Hogy a jövőre nézve a megbízatásról való lemondás a delegáció elé tartozik, magától érthetőnek mondja , de ezen esetben a képviselőház elnökének eljárása korrekt. Kerkályi Károly is korrektnek látja az eljárást, sőt óhajtandónak, hogy így a delegatió mindig azon helyzetben legyen miszerint első ülésében mindjárt kiegészíthesse magát. A törvény nem rendelkezik a fenforgó eset fölött, minthogy azon rendelkezése, hogy a delegatió maga határoz a mandátumról való lemondásról, világosan csak azon esetre vonatkozhatik, midőn a lemondás a delegátió egybegyűlése után következik be. Ugyan e nézetben van Szécsen Antal is, ki a támadt véleménykülönbséget csupán időkérdésnek tartja. Ghyczy Kálmán Szentiványi eljárását a fennforgó esetben ugyan szintén korrektnek tartja , minthogy azonban a törvény azt mondja, hogy a lemondás felett vagy a delegatiót kiküldött képviselőház vagy a delegatió maga határoz, a végleges határozathozatalt fenn kell tartani a delegatiónak. Most ez azonban még nem alakult meg, tehát nem is határozatképes, miért is a végleges határozathozatalt későbbre kívánja halasztatni. (Helyes.) A gyűlés Ghyczy nézetét fogadta el. Ezután Somssich az elnök és jegyző választásra vonatkozólag tesz indítványt, mely esti lapunkban egész terjedelmében olvasható. Várady Gábor aziránt szólal fel, hogy az elnökválasztásnál az absolut szótöbbség kívántassék. Bónis óhajtja, hogy minden kétértelműség kikerülése végett mondassék ki, miszerint a törvény által meghatározott absolut szótöbbség kívántatik az elnökválasztásnál. Zsedényi fölöslegesnek tartja, hogy a delegatió összes tagjainak absolut többsége (31 szavazat) egy névre essék. Elegendő az absolut többség magában. Felszólal ezen kifejezésből netalán vonható következtetés ellen, mintha a delegatió határozatot nem is hozhatna, ha csak abba 31 tag bele nem egyezik. Ivánka a vita félbeszakítását kívánja, minthogy a kérdés tárgyalása máskorra való. Bónis egyedül a törvény követelte absolut többséget kívánta, a törvényes határozatok fejtegetése tehát halasztassék más időre. Még Bónis szól, hogy Zsedényi őt félreértette s fentartja magának a jogot annak idején válaszolni Zsedényi nyilatkozatára. Végül Somssich indítványa a Bónis által tett módosítással elfogadtatott. Az osztrák delegatió fogadtatása délután 3 órakor történt, egy órával később a magyar delegatió távozása után. A delegátusok közöl csupán Kaiserfeld hiányzott. Auersperg Antal az osztrák delegatió elnökének beszéde, melyet a császárhoz intézett, következőleg hangzik: Felség! Eleget teendő Felséged felhívásának, a birodalmi tanács delegatiójának tagjai összegyűltek a székvárosban, hogy megkezdjék alkotmányos működésüket. Szerencsésnek érezik magukat, hogy az alkotmányos élet első óráiban a legmagasabb trón elé tehetik hódolatukat. Figyelembe véve kötelességszerű hivatásukat, félre nem ismerve a nagy de épen oly nehéz feladatot, mely reájuk vár, hűséggel és ragaszkodással a trón iránt, testvéri érzülettel a birodalom másik felének képviselői iránt, odaadással és kitartással fog a delegátió az eléje terjesztett kérdések megoldásához járulni, hogy ő felsége jóakaró szándékai teljesüljenek s az összbirodalom érdekei maradandóan megóvassanak s épen ezáltal a birodalmi tanácsban képviselt királyságok, országok és népek jóléte biztosittassék és megszilárditassék. Vajha ezen uj intézmény az összes érdeklettek hazafius összemüködése által olyannak bizonyulna be, mely az egész birodalomra üdvös és