A Hon, 1868. február (6. évfolyam, 26-50. szám)
1868-02-14 / 37. szám
37-ik sz. Péntek, febr. 14. Előfizetési díj: Postán kiülve, vagy Budapesten háslmr, hordva 1 hónapra ...... 3 hónapra ... 6 hónapra ..................................... Az Estilappal együtt egy hónapra Az Estilappal együtt negyedévre Az Estilappal együtt félévre Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. M.itSrn ranzjaruUk b*ri*ant..Hv. hérilik ktkOISglm. 2 frt 6 frt Szerkesztési iroda: Ferencziek, terezik szím 1 az emelet. Szerkesztő lakása : Magyarutcza 8-dik szám 2-dik emelet. frt 76 frt 26 kr. kr. 10 frt 60 kr. kr kr. 12 frt — kr. Hatodik évfolyam 1868. Beiktatási I . : 7 hasábos ikféle. petit sora , 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . SO kr. Terjedelmes hirdetések többszöri freiklatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vetetnek föl, — .Nyikt-téri 5 hasábos petit sorért 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Berencziek tere 7. sz.■földszint.) E lap szellemi részét illető mindez közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. . .h ■ ■■■.. . Előfizetés A IONY lapjaira. évnegyedre ....................6 ft 25 kr. estilapjával együtt . . . 6 ft — kr. az estilap kttlünküldésével $ ft 90 kr. évnegyedre 1 ft 70 kr, kik a fölapotjia évnegyedre — A HON ESTILAPJAI?„ egyedre — ' 75 kr. IGAZMONDÓ nos egész évre fál évre évnegyedre egész évre félévre évnegyedre 4 ft. 2 ft 1 ft. 1 ft — kr. 3 ft — kr. 1 ft 50 kr. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Innen« PEST, FEBRUÁR 13. Brüssel, febr. 8. Nemcsak a boldogságos Ausztriában van concordatumi kérdés, volna olyan Belgiumban is, ha per nélkül nem tudnák nyitját megtalálni. Itt nem küldenek sem Crivellit Rómába, sem érseket nem unszolnak, hogy menjen oda a gesztenyét a tűzből kikaparni, előre tudva, hogy az ki nem kaparható. De szeretik Bécsben a hosszú pert, qui habet tempus, habet vitám ; a népek hamar belefáradnak s egy kedvezőtlen pillanatban egyszerre csak észreveszik, hogy azon a ponton állnak a honnan kiindultak, s hogy a per csak arra való, hogy a perlekedésnek vége ne legyen. Azért Magyarország igen bölcsen cselekszik, hogy a concordatumot létezőnek sem tekinti. Bajlódjanak vele azok a kik megcsinálták. A franczia consulatus idejében a concordatumot a világbéke jelvényének hirdették. A katholika vallás ugyan ismét államvallássá lett, de a concordatum maga bebizonyította, hogy nem a concordia eredménye, sem nem annak kifejezése. Minthogy Belgium akkor a franczia területnek része volt, a concordatum és ennek folytán kibocsátott consuli rendeletek Belgiumban is kötelező erővel bírtak s vannak, kik azokat mai napig is kötelező törvényerővel bíróknak tekintik, mig mások azokat az alkotmány által érvénytelenítetteknek hirdetik, vagyis legalább annyiban nem kötelezőknek, amennyiben az alkotmánynyal összeütköznek. A consulatus idejebeli concordatum és annak nyomán kiadott rendeletek az egyház méltóságait s szolgáit államhivatalnoki minőséggel felruházták. Az államvallás állami egyházat s egyházszolgákat s hivatalnokokat feltételezett. A belgiumi alkotmány egészen ellenkező elvet állított fel, kimondta az újkori elvet, az egyház elválasztását az államtól, vagyis: „szabad egyház szabad államban“, de ezen elvet oly következetességgel keresztül nem vitte, mint Amerika, s azért az egyházi kérdések elég gyakoriak. Mondják is, hogy a klerikalismus és liberalismus szükséges eseménye a belgiumi pártoknak. Egyébiránt tény, hogy a kamarai vitatkozásoknak csak ily pártbeli s egyház politikai kérdések képesek érdeket kölcsönözni. Néhány hete, hogy az ország prímása Stercks érsek s bíbornok meghalt. A mălini (medern városi) tanács rendelete szerint az érseket mint más egyszerű halandót azon sorban kellett volna temetni, mint a halál kaszája érte. Az érsekek a főtemplom kriptájába szoktak örök nyugalomra tétetni, de minthogy az érsek nem tudhatta ha, nem fogna-e az megakadályoztatni, végrendeletében meghagyta, hogy ha oda nem temettetnék, hol érsek elődei nyugosznak, születése helyének temetőjébe kíván eltakarittatni. A vicarius nem gondolván sem a törvénynyel, mely a templombani temetést megtiltja, sem a városi rendőrségi szabályokkal, a bibornokot a templom alatti kriptába temettette. A hatóság meg nem akadályozta, de a főügyvéd az illető királyi ügyvéd helyettesnek azonnal kiadta a rendeletet az érsek-helyettesnek beperelésére és a per meg is indíttatott. Ez tehát a törvényszékek dolga. De most más a vitakérdés. A vitakérdés az uj érsek beigtatása miatt támadt, s interpelláló tárgya lesz. Abban az órában, melyben Stercks bibornok meghalt, Rómából telegrammot küldtek, melyben Déchamps redemtorista szerzetesből lett namuri püspöknek érsekké kineveztetését hirdették, mert azon elvnél fogva, hogy az államnak nincs sem egyháza sem vallása,az állam egyházi ügyekbe nem avatkozik, azért a pápa nem késett azonnal uj érseket kinevezni. A concordatum következtében kelt consuli rendelet meghatározta a hivatalos beigtatás szertartásait. Az új érsek magát a concordatum szerint készült törvényhez alkalmazván, minden hatóságoknak bejelentette hivatalos bevonulásának és érseki beigtatásának napját, magától értetik, hogy azon alkalommal meghívta őket az érseki beigtatás díszebédjére is. Még itt meg kell jegyezni, hogy a kormány az előbbi érseknek beigtatási költségeit megfizette. A meghívott városi tanács s község az érseki beigtatásra azt határozta, hogy neki nincs semmi dolga sem concordatummal, sem a XII-dik évi 24-dik messidori decretummal, s az érseki installatióval, s annálfogva benne semmi hivatalos részt nem vesz. E régi rendeletek s szokások az alkotmánynyal ellenkeznek ; a vallási felekezetek az egyenjogúság elvénél fogva mást nem igényelhetnek, mint hogy ünnepeiknek megülésében s szertartásaiknak megtartásában ne háborittassanak, következőleg a hatóságoknak bármi hitfelekezetek isteni tiszteletében, ünnepeiben, szertartásaiban való részvevésre nincs okuk, sőt az alkotmány, mely a concordatumra alapított rendeleteket megszüntette, az államnak a bárminemű vallásfelekezetek papjainak beigtatásában való részvétet megtiltja. Hasonló határozatot hozott a nemzeti őrség, a törvényszék, s a megye is. De a beigtatás napján a hadügyminiszter kirendeltette a katonaságot, a király magát képviseltette s részt vett a megyei kormányzó. A bejelentett interpellate a katonai szervezést illető törvényjavaslat feletti viták befejezése után lesz napirenden, de máris a minisztérium oda nyilatkozott, hogy a katonaságot azért rendelteti, mert 1830 óta mindig volt ily beigtatási ünnepélyre kirendelve, a nélkül, hogy a hatóságok vagy a kamarák kifogást vagy észrevételt tettek volna, a minisztérium pedig a szokástól eltérni nem akart, nehogy ily eltérés az uj érsek elleni személyeskedésnek vézessék. Alig foglalta el az új érsek prímási székét, máris híveinek jelentette, hogy a flamand lakosság érdekében a pápától egy érseki flamand vicarius kineveztetését fogja kérni. De az a kérdés, ki fogja fizetni? Papi javak nincsenek. Magának az érseknek is csak 21 ezer frank fizetése van, egy püspöknek 14,700, egy érseki vicariusnak 10,800 , egy kanonoknak csak 2000 frank s az utóbbinak pedig lakás nélkül. — Miből világos, hogy sem az érsek, sem egyátalában a klérus egy uj vicarius fizetéséhez nem concurrálhat. — Az ország pedig a concordatumot, valamint az abból folyólag keletkezett consuli rendeleteket az alkotmány által eltörölteknek tekintvén, nehezen fog reá állni , hogy uj vicariusi állomásokkal vallásügyi budgetjét terhelni engedje. Midőn a papi javakat eladták, azt szabadelvű intézkedésnek vették s tagadhatlan hogy nemzetgazdászati tekintetben az is, de a jószágokkal a pénz is elment s most a kultusz terhei az adózók vállaira nehezülnek. — S noha egy első osztályú plébános fizetése csak 2,047 frank, egy másodosztályúé 1365 frank és egy vicariusé épen csak 210 frank, a budget mégis évenként közel 4 millióval terheltetik papfizetések czíme alatt. Ez intésül szolgálhat, hogy Magyarország papi javai fel ne áldoztassanak a közös adóssági és közösügyi osztrák politikának , hanem foglalkozzék a sokára el nem halasztható kérdéssel mind az országgyűlés, mind maga a főpapság, miszerint a kor elhaladásához képest az egyházi javak az egyháznak s az országnak javára fordittassanak s biztosíttassanak is. — Az ókor nem talált az alapítványoknak másban biztonságot, mint a földben, mig az újkornak a biztonságnak más alapjai is vannak, jelesül a vasúti kölcsönre adott vasúti s csatornái hypotheka. Folytatni kell ezen elv alkalmazását, s az alapítványi, valamint az ország közgazdászati s financziai érdekeknek meg lesz felelve.— Nincs ország, melyben a papság javai elárverezése ellen nem küzdött, de e küzdelem az államoknak épen oly kevéssé vált hasznára mint a papságnak. — Az árnak késő gátat vetni, mikor már rohanólag előtör, legyen az a közös adósság vagy assignaták, fekete bankók vagy a közösügyi államjegyek képében. Nincs veszteni való időnk. Lúdvigklés elé terjesztetni s minő elvekre leend az fektetve ? Ezt elkerüslhetlen tudni kellene a delegatiónak, mielőtt az eléje tett költségvetés megszavazásához fogna. A bécsi kormány szüntelen azzal hitegeti a delegatiót, hogy a jelenlegi év kivételes, hogy csak szavazza meg a birodalmi minisztérium által kivetett összeget, a honvédelmi rendszer iránti törvényjavaslat úgyis nemsokára elkészülvén a törvényhozások elé fog terjesztetni. A magyar delegáció Andrássy Gyulától akarta hallani, mennyi a valóság a fennebbi szavakban, valamint azt is, mily alapelven fog e törvényjavaslat elkészíttetni. Andrássy azonban nem bírt megfelelni a hozzá intézett kérdésre. Kijelenté ugyan, — s ez ígéretnek szép — hogy még ezen ülésszak alatt előterjesztetik az említett törvényjavaslat, de az elveket illetőleg semmi felvilágosítást nem tudott adni. Nincs tehát e felette fontos tárgyban megállapított elve a magyar honvédelmi miniszternek, vagy ha van is, az nem tekintethetnék irányadónak a törvényjavaslat elkészítésénél ? Hogy terjesztetik hát elő ez ülésszak alatt a törvényjavaslat, ha az alapelvvel sincsenek még tisztában a kormány férfiak. Hát az a tábornoki bizottmány, mely a birodalmi hadügyminiszternél már hetek óta tanácskozik a honvédelem szervezése felett, minden alapelv nélkül tanácskozik-e ? Vagy a magyar honvédelmi miniszternek be sem szabad menni oda, hol a honvédelem szervezéséről az osztrák tábornok urak tanácskoznak ? Mint lehetne máskép, hogy a magyar miniszterelnök, ki egyszersmind honvédelmi miniszter, ne ismerné ma már az elveket, amelyek alapján az elkészítendő törvényjavaslatnak még ez ülésszak alatt elő kell terjesztetni ? A hírlapokból tudjuk mi is, hogy a hadügyminiszternél összeült hét osztrák tábornok a hadsereg szervezése felett tanácskozni, erre nézve nem szorultunk Andrássy felvilágosítására, de azt akarnók tőle tudni, mily elvekre fektetik a tábornok urak a czélba vett szervezést. Volt elég alkalmunk az osztrák tábornokok elveivel megismerkedni s van még ma is, azért egy csepp hitünk és bizodalmunk sincs, hogy a szóban levő tábornoki bizottmány oly elvekre volna hajlandó a honvédelem szervezését fektetni, mely Magyarország önállóságával és függetlenségével csak legtávolabbról is összeegyeztethető lenne. Vagy gondolható e az, hogy ama tábornokok, kik ma is az „egységes“ osztrák hadsereget emlegetik a birodalom egyedüli garantiájául, oly törvényjavaslatot készítsenek, melyet a magyar nemzet elfogadhat ? Vannak ugyan emberek, kik az 1867-iki kiegyezkedés örömére míg az önálló magyar hadseregről is szívesen lemondanak, így a „P.Napló“ bécsi (r.) levelezője, már is figyelmünkbe ajánlja az absolutisticus törekvésű Albrecht főherczegnek „Wie soll Oesterreichs Heer organisat sein“ czimű röpiratát.E röpiratról alkalmilag már szólottunk ; tartalma az, hogy a hadsereg csak az „egységes szervezés“ alapján tartható fenn s hogy az országgyűléstől elveendő az ujoncz megajánlási jog. Ez a röpirat tartalmának lényege s e röpiratból azt mondja a „P. Napló“, hogy irányunkban a legjobb indulattal van s még sürgetőleg ajánlja azon férfiak figyelmébe kik netalán befolyással bírnak a hadsereg-szervezés megállapításánál. Midőn tehát már a deák párt közlönye is az „egységes szervezést“ ajánlja, nagyon kivánnók tudni, mily elveket követ a bécsi tábornoki bizottság. A kormányférfiak biztatgatásaira nem sokat adunk mai alapság. Látjuk, hova jut, aki a kormány biztatgatásaiban bízik, így történt, midig a delegációk Bécsbe mentek. Alig hogy megtámadtuk a birodalmi minisztérium által előterjesztett roppant nagy költségvetést, éktelen lármát csaptak a kormánypárti lapok, gyanúsítással vádoltak, hogy a delegatió hazafias szándékát kétségbe vonják. A delegatió meg bírja védeni az ország érdekeit, — kiáltották elénk is — hatalmában áll visszavetni a kormány előterjesztvényét és semmiképen sem egyezik oly összeg megszavazásába, melyre nincs szüksége az országnak, s melyet csupán a bécsi udvarnak régi eszméjéhez való ragaszkodása ró a szegény adósé népre. Most már látjuk, hogy birja a delegatió az ország érdekeit megvédeni. Nemcsak hogy nem képes — előleges beleegyezés nélkül — a birodalmi minisztérium által kivetett összegből egy fillért sem lehúzni, de még az 1867-diki törvények világos pontjainak, sem bir a bécsi kormánynyal szemben érvényt szerezni. Nem is említjük, a bécsi lapok előtt gúny tárgyává vált interpellate eredményét, hogy a törvény határozata ellenére a közös minisztérium magát széltében hosszában birodalmi miniszternek nevezi s ezáltal az ország függetlenségét, önállóságát még névleg is végkép megsemmisíteni iparkodik, ott van az 1867-ik törvény egy másik pontja, mely világosan rendeli, hogy a delegatió kebelében egyedül magyar nyelven folyhatnak a tanácskozások. S ime mi történik. A birodalmi miniszter a szentesített törvény világos határozata ellenére német beszédet tart a magyar delegatió előtt, s a magyar delegatió annyira elfelejti jogait, hogy e törvénysértést nyájaskodással veszi s felel neki vissza németül. Ez eljárást először megkísértette a német miniszter 7 tagból álló bizottság előtt s miután látta, hogy eljárását csak leereszkedésnek veszi a delegátió, másodszor megkísértette 30 tagból álló bizottság előtt s mai napig már két vagy tán több ülése volt a magyar delegatiónak, melyben németül folytak a discussiók. Mire való volt tehát az a hét magyar szó, melylyel Becke beköszöntött a magyar delegatió elé, ha most minden czeremonia nélkül német nyelven tarthatja dictioit. Azzal a hét magyar szóval akarták — vagy el is vakították a delegatiót s a delegatió most vakítja a nemzetet. Sajnos, hogy igy van. Mig e kiegyezkedési alapon állunk, nem mehetünk egy lépést sem előre, anélkül hogy minden lépten, nyomon újabb és újabb jogokat ne kellene feláldoznunk. Az alsóház febr. 13-án tartott ülésében Roter azt javasolja hogy a kormány egy, az összes birodalomra szóló egységes távirati díj behozatalára felszólítassék. Az igazságügyminiszter felel az annak idejében Ljibussa által tett interpellációra, statistikailag kimutatván a tartománynyelv haladását a dalmát hivatalnokoknál és azt tudja, hogy ez nem akadály arra, hogy Dalmiriában esküdtszékeket fel ne állítsanak. Petrinos ajánlata az ügyrend megvizsgáltatás alá vétele végett , az alkotmánybizottságnak átadatott. — A győztesfegyverekről írja a „Wien. Abend post“ nemrégiben azon tudósítást hoztak, hogy sikerült azon majdnem mindenütt s igy nálunk is felmerült nehézségeket leküzdeni, melyek a hadsereg régi fegyvereinek hátultöltőkké alakításánál jártak, s hogy az átalakított fegyverek száma gyorsan szaporodik. Azóta ezen ügy még kedvezőbb stádiumba lépett, mert az átalakított puskák száma napról napra növekszik, úgy, hogy egy hónap alatt 50,000 darabra megy. S ezért bizton lehet remélni, hogy a mintegy 600,000 menő átalakításra szánt fegyverek ez év végéig elkészülnek. Ezenkívül a Werndl-féle mintára készítendő új gyüttásfegyverek is tekintélyes számot tesznek ki. Az átalakított fegyverek a különböző hadtestek között már kiosztottak, s hogy mennyire használhatók, azt közölni fogjuk. A magyar delegáció albizottságának egyik utóbbi ülésén Andrássy Gyula interpelláltatott, hogy a honvédelmi rendszert illető törvényjavaslat mikor fog a magyar országgyű A honvéd segélyző alap kiosztása. A belügyminisztériumtól tegnap, f. h. 12-én délután egy rendelet érkezett a polgármesterhez a honvéd segélyző alap kiosztásának ügyében. Megjegyezve, hogy a 11—18 §§. az eredetiben is hiányzanak, közöljük e fontos rendeletet : I. A segélyrendők quatificatiója. 1. A segélyben részesítendő mindazon keresetképtelen, nyomorék, vagy a m. é. jun. 10-én, mint a honvédsegélyzö alap ügyében kiadott legfelsőbb rendelet keltének napján már 60 évessé lett egykori honvéd, ki e mellett szegénységét is be tudja bizonyítani. 2. Segélyre igényt tarthat minden egykori honvéd fő- és alorvos, hadbíró, élelmezési és számkezelési hivatalnok stb. ki a honvédelem napjaiban valamely hadtestnél szolgált, ha bebizonyítja, hogy a csatatéren keresetképtelenné vált és szegény. 3. Azon egykori honvédek, kik valamely nyilvános alapból állandó segélyt húznak, a honvéd-segélyző alapból nem segélyeztethetnek. 4. Segélyezendők az elhunyt honvédeknek szegényen hátrahagyott özvegyei, ha 1867 jun. 10- éig özvegységben maradtak. 5. Honvédek özvegyeinek csak azok tekintendők, kik a honvédelmi harcz bevégezte előtt, vagyis bezárólag 1849 oct. 4-éig mentek férjhez. Későbbi házasságokból hátramaradt özvegyek nem tarthatnak igényt segélyezésre. 6. Segélyezendők a honvédeknek szegény árvái, kik testi vagy lelki baj miatt nem képesek önmagukat táplálni, vagy kik koruknál fogva nem gondoskodhatnak magukról, és pedig a finomít árvák közül, kik a m. é. jun. 10 éig még 20 ik, a nőneműek közöl, kik még 24-ik évöket el nem élték. 7. Honvéd árváknak azonban csak azok tekinthetők, kik még a honvédelmi harez befejezte, vagyis 1849 oct. 4-e előtt kötött házasságban születtek, és kiknek 1867 jun. 10 én már sem atyjuk, sem anyjuk nem élt, vagy kiknek anyjuk akkor már újra férjhez ment. II. Az igények érvényesítésére. 8. Habár a „Budapesti Közlöny“ben közzé tett 1867. jun. 10-iki legf. kézirat és a honvédsegélyző bizottmány létre jöttét jelentő 1867.nov. 25-iki hirdetés folytán részint a minisztériumhoz, részint közvetlenül a bizottmányhoz annyi segélyezést kérő folyamodvány érkezett, hogy ezek és a joghatóságok által benyújtott összeírások által máris minden igény be van jelentve, mégis , hogy mindazoktól kiknek netalán az említett hirdetések elkerülték figyelmüket, ne vonassék el az alkalom és eszköz igényeik érvényesítésére, és hogy a hatóság által eszközlött összeírások a fentebbi szabályok szerint kiegészíttethessenek, f. k. 28-a tűzetik a segélyezési igények bejelentési véghatáridejéül azon jegyzéssel, hogy ezen határidőkotán érkező folyamodványok vagy jelentések többé figyelembe nem vétetnek. A joghatóságok pedig, melyeknek a hiányos összeírások haladéktalanul visszaküldendők azokat kellőleg kijavítva az érintett határidőig feltétlenül beküldeni tartoznak. 9. Mily bizonyítékkal és bizonyítványokkal kell az igényre jogosultságot tartó körülményeket kibizonyítani, ezt minden egyes esetben a bizottság határozza meg. E részben csupán az jegyeztetik meg, hogy amennyiben a hatóságok jelentései a folyamodók qualificatióinak megítélésére nem nyújtanának kellő támpontokat ezennel jóváhagyatik, hogy ui. évi decemb. 27-én 234. sz. a. kelt jelentésben előterjesztett és ide vissz csatolt bizottsági javaslatban foglalt bizonyításmódok haszáltassanak, togy t. i. az igény támogatására szolgáló körülmények a hatóságokat ihenticus bizonyítványaival igazolandók,és hogy továbbá, azon egykori honvédek jogosultsága, kik már 1848—49-ben rokantságuk matt nyugdíjéveket kaptak, ha ezt be tudják bizonyítani, teljesen igazoltnak tekintendő. 10. A kérvények mellékleteikkel együtt, valamint a honvéd segélyügyre vonatkozó egyéb okmányok is, bélyeg- és illetékmentesek. IV. Az utalványozásokról. 19. Hogy az egyszer megállapított segélyöszszegek a pénztári utalványozások által halasztást ne szenvedjenek, és hogy azonkívül az illetők a fővárosba jövetel fáradalmaitól megkíméltessenek, elhatároztatott, hogy a kiosztás a hatóságok útján fog eszközöltetni. 20. E részben a bizottság intézkedni fog, hogy az igazolt kérvények és bejelentések hatóságonként összegyűjtessenek, és hogy — mihelyt egy törvényhatóságban a segélyt kérők száma bizonyos magasságot elért — egy sommás utalványozási iv fog azok részére kiállíttatni, melyben rovatonként fognak kitétetni a segélyrendők nevei és az illetőknek adandó összegek. Ez iv, mely a bizottság elnöke által lesz aláírva, a főispánnak, polgármesternek, főkapitánynak, főkirálybirónak fog megküldetni azon megjegyzéssel, hogy az abban kitett összegeket mihelyt a minisztérium által a bizottságnak utalványoztatni fog — az illetők közt hatóságilag kioszsza és a nyugtákat beküldje. Ez utalványozási ív másolata egyidejűleg be fog küldetni a pénzügyminisztériumnak, hogy az utalványozásokat eszközölje. 21. Ugyanez eljárás lesz követendő a segélyrendőknek adandó előlegezéseket illetőleg, melyek szintén a törvényhatóságok utján, és utalványozási ivek által fognak az illetők közt kiosztatni. 22. Habár a m. évi nov. 27-ki 1802. sz. rendelet a bizottságnak megengedi, hogy az utalványozások ügyében és hasonló esetekben egyenesen a pénzügyminisztériummal közlekedjék, mindazáltal tekintve, hogy a felebb említett 1. 1. rendelet folytán a segélyalap véglegesen, éspedig a hatóságok segélyével lesz kiosztandó, és ennélfogva a pénztári ügyletek száma nem lesz többé oly nagy, mint a régebb tervezett évi járadéki módozatnál lett volna, a bizottság az említett intézkedés megváltoztatásával egyszersmind arról is értesíttetik , hogy a honvéd segélyalappal foglalkozó hivatal, miután az csak a belügyminisztérium egyik külön osztályának tekintendő, a jövőre nézve köteles mindennemű intézkedéseit a bülügyminisztérium nevében megtenni, és a fennálló hivatali szabályok szerint eljárni, azon hozzáadással, hogy valahányszor fontosabb intézkedésekről lesz szó, az az ügyirat felülvizsgálatát a belügymiszter, a többi esetekben pedig, a belügyminiszter nevében a honvédsegély alappal foglalkozó hivatal elnöke teljesítendi ; végül a bizottság határozatai, valamint a bizottság ülésekben tárgyalt ügyek iránti intézkedések, nevezetesen pedig az utalványozások..........által adandók ki. Eredeti külföldi levelezés, Paris, jan. 10. (87.) A szabadelvű lapok nincsenek megelégedve a javító eljárással, melyet az új törvény a sajtóvétségeknél behoz. A „Siècle“ azon nézetben van, hogy nem szabad eltitkolni, hogy az eljárást, az administratív önkény helyébe téve, alig nevezhető haladásnak. Eddig a kormány a belügyminisztérium útján büntette meg a hírlapokat, most pedig az államügyész és a javító bíró által fogja megbüntettetni. 1852 óta politikai vétség esetében egyetlen egyszer sem mutatott föl a bevádlott hírlap, ugyanez fog történni az új sajtótörvény életbe lépte után. A „Siecle“ csupán abban talál vigasztalást, hogy a kormány is rövid idő alatt be fogja látni e rendszer hibás voltát. A „Journé des Débats“ pedig arra utal, hogy a törvény szövegének homályossága zárt kaput nyit a bírói önkénynek. Mikép lehessen aztán kívánni, hogy a bíróság által a törvény tiszteletben tartassék ? Az , Union“ pedig szakférfiak, tudósok és journalistákból álló sugyt hoz javaslatba. Ha vannak külön kereskedelmi és katonai törvényszékek, miért nem lehet sajtóbíróságokat is képzelni ? Mondják, hogy a kamarában Martel úr módosítványának kilátása van az elfogadásra, e módosítvány javasolja, hogy az eddigi javító eljárás helyett egy külön bíróság állíttassák föl, mely évenként a felebbviteli törvényszékek tagjai közül sorshúzás útján — számra nézve — alkottatnék. E rendszer, mely az eddigi fölött kétségtelenül némi előnyt érdemel, mint mondják, bírja a középpárt, a baloldal támogatását, azonfelül számíthat több szavazatra a többségből is, úgy hogy elfogadása valószínű. E szerint a 10 czikk visszaküldetnék a bizottsághoz. A hírlapbélyeg tárgyában is a sajtóbizottság igen liberálisnak mutatja magát. Azt határozta, hogy a bélyeg a párisi lapoknál 3 centimera, a vidéki lapoknál pedig 1 centimera leszállíttassék. Ellenben a nem politikai tartalmú lapok, melyek eddig bélyegadót nem fizettek, 2 centimeot fognak fizetni. A kormány nem szívesen hajlik e változtatásra, azaz hogy azzal csak ki fog békélni, hogy a ma politikai tartalmú lapok is bélyeget fizessenek, de a politikai lapoknál a bélyegadót leszállítani, ez sokkal több, mint amennyit a mostani kormánytól kívánni lehet. Hazai belügyek. A Hirschman-per Érdekes adalékul, hazánk igazságszolgáltatása közelebbi történetéhez. Most midőn törvényhozásunk végre eleget tett a közvélemény azon követelésének, hogy izraelita hazánkfiait velünk egyenlő jogkör birtokába juttatta, nem lesz érdektelen egy „szegény zsidó“ történetét közre juttatnunk, kinek esete a legérdekesebb regényszöveget képezhetné, melynek hátteréül hazánk közelebbi éveinek törvénykezési eljárásai igen változatos képekül szolgálhatnának , ha nem lenne azegész már most is egy szomorú és elszomorító életregény és a legszigorúbb valóság. Kraszna megyében Szilágy Somlyón lakott báró J. L. egy vagyonosnak ismert, az életdelén túl lévő férfiú, özvegy állapotban ugyan, de több év óta igen szoros viszonyban együttélve G. E. asszonynyal, ki a bárónak még életben, de tébolyodottan élő fia s egyetlen leányán kivütt, egyedül számíthatott a „pénzes embernek“ hitt örökségére. Utóbbi időkben azonban a báró úgy látszik reáunt eddigi viszonyára, miután egy szegény fiatal leányra S . . . , kisasszonyra vetette szemét, ki