A Hon, 1868. április (6. évfolyam, 76-100. szám)
1868-04-08 / 82. szám
B2-U sa. Szerda, april 8. Előfizet«*id1J: Platân tillare, ▼ »gj Budapoaten hietio* horiă 1 hónapra..........................................1 frt 76 kr. a hónapra.........................................6 frt 25 kr. 6 hónapra.......................................10 frt SO kr. As EetiUppal egyött egy hónapra . frt — kr. Ai Eatjisppal agyütt negyedévr. S frt — kr. Ai Eitilajpal agjíltt fílérra . 12 frt — kr. Ai olé&cotóa ar. év folytac minden hónapba. inflgkssihstB , • annak bármly napján törtésül la, mindenkor a hó olaj napjától fog laámittatni ■i»»“ jínlinlék kiraailMllT. k.ralík k.kkUilaL »ínik»«»HalIroda: Finnesük tar« 7 tk miniőskola. «lorkmH lakán : Mlarjiratez* t-dik námilik imint. Kiadóhivatal : Fest. Finnessek ferén 7. sz. földszint Hatodik évfolyam 1808. BelgtatA*laiji 7 haaálett» ilytile patát tora .... 7 kr. 15%v£siij »iodea baiftatáaórt . . . SO kr. Tsrjod.l«.* hiráatítok többasSri baikUtáa n*l-Utí kadveiglb fölUt«Uk alatt vitetnek föl. ~ Hyilt-tóri & hasábot petit sarórt . SO kr. ggST As sldäietin díj a lap kiadó hivatalába« kanesíB (Faraneai.k tar» 7. as. fgldsrist.) £ lap sbcUbist rigait illaté minden közlemény a aaarksraté aafb»fiatéssníS. Bór»8Et*Uan IsreUk scab ismsrt k«s»ktád figautatotak *1. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. WHWWWBsangţwa^aBiaBaawwWBWaBiaftk^tfMacaagiKMaBWBniigi'.vkiB 50 ■ ■ Előfizetési felhivás A HON april—janunli negyedévi folyamára april—júniusi negyedévre 5 april—júniusi negyedévre Estilappal........................................6 april—septemberi félévre ...... 10 april—septemberi félévre Estilappal..............................................12 „ — „ A „HON11 szerkesztő és kiadó hivatala. i 25 PEST, APRILIE ”. Pest, april 7. Nincs nehezebb feladat, mint megátalkodott emberekkel vitatkozni, őket meggyőzni. Nem is vállalkozom e feladat teljesítésére, hanem a közönség bírálatát, hívom fel ellenükben, midőn például a „Pesti Napló“-nak ápril 4-kén kelt, a „Hazánk és „Hon“ körül csoportosultak egyesülését, bíráló czikkét elemezem. Megátalkodottnak nevezem a „Pesti Naplót“, mert akár nyilatkozataink, akár pártunk és működésünk következményei, — tehát tények — felett okoskodik, amazokat félremagyarázza, emezeket elferdíti, s aztán az ekként teremtett alapon kénye kedve szerint magyarázgat, következtet, bizonyít. Ahelyett, hogy úgy venné a helyzetet és tényeket, amint vannak, s akkor gyenge oldalait kimutatván,igyekeznék ellenünk győzelmes hadjáratot vezetni. Ha t. i. képes volna rá, de hát kiki a hogy tudja. Lássuk már most az említett czikket. Legcsattanósabb része az, melyben a jelen pártárnyalatok egyesüléséből azt következteti, hogy ha a baloldal többségre jutna a jövő választások folytán, Ghyczy, Jókay, Madarász-féle minisztériumra kerülne a sor, mely elvégre is, semmivel sem tudna több jót eredményezni a nemzetnek, mint a jelenlegi. Óva intés akar-e ez lenni a nemzet részére, hogy ne sorakozzék az ellenzékhez, mert hisz ők egyek Madarászszal azt hiszi a „Napló“ és pártja, hogy az általa oly annyira rostallt eljárást, a szélső balét, melyet minden alkalommal, midőn meggyőződésünk kötelességgé tette a felszólalást, mi is nyíltan rostáltunk, evengiti, ha elhiteti a közönséggel, hogy egy is ugyanaz a mienkkel; vagy talán azt hiszi, hogy Madarász kárára van, gyengíti állását az, ha ilyeneket terjeszt felőle a „Napló“? Szegény ártatlanka, akkor legalább ügyesebben járjon el, s egyszerre két oly czikket ne közöljön, melyből kiviláglik, hogy az egyik a szélsőségek ellen lett megírva, a másik pedig ellenünk van intézve , daczára annak, hogy az utóbbiban összekever bennünket, sőt minisztériumot is csinál e mixtum compositumból. Pedig hát tudja azt minden okos ember jól, hogy nem úgy szokott ez lenni, mint ahogy a „Naplódnak tetszek rajzolgatni. .... Hol vannak az Andrássy minisztériumban, Sennyei, Bartal, Ürményi szbiek mind, képviselve ? Pedig annak idejében, szépen összeszavaztak a Deák párttal, de biz ezért nem lettek befogadva, mert valószínűleg nem is vállalkoztak volna — a minisztériumba , pedig nem épen a kisebb része jutott nekik, a jelen állapot alapjául szolgáló vezéreszmék kezdeményezésében és annak létrehozatalában, s ha a körülmények őket szólítaná kormányra, azt hisszük ők se igen vágynának, működéseik netaláni sikerét legalább administratív szempontból — más elemek befogadása által kompromittálni. Mindenki tudja ezeket a dolgokat, aki jártas a parlamenti életben, csak azok nem tudják, akik nem akarják ; Így a „Napló“ — és pártja, ignorálja, az ellenkezőt állítja, nem törődvén azzal, hogy nevetségessé teszi magát ! Meg lehet arról győződve mindenki , hogy a „Napló“ által jelzett esetben is, Madarásznak nagyon nem ínyére lenne azon kényszerűség,egészen heterogén elemekből alkotott minisztériummal érvényesíteni terveit, mert az egy lenne a bukással. És így arról is meg van győződve mindenki, hogy reánk nézve is áll a fentebbi, s nagyon megköszönné bármelypárt, mely meggyőződésből, elvei és politikájának helyes volta iránt való bizalommal halad, ha — úgyszólván idegen, vele nem azonos elemmel kényszerülne működni! Lám, ezekhez vezet a Napló argumentatiója. Keglevich Béla, perczel körútja. Perczel Mór fényes fogadtatása Székesfehérvárott, — ottan tartott beszédei, — a tiszteletére adott diszlakomák áldomásai — mind emlékirati körülményességgel leírva találhatók a „Pesti Napló “-ban. Igen érdekes olvasmány az, figyelmeztetjük rá tisztelt olvasóinkat, örülünk, hogy kedves kollegánknak reklámot csinálhatunk s kívánjuk e specialitását meghagyni, nem rabolva meg attól becses hasábjait. Azt sem hitte volna a „Pesti Napló“ és Perczel Mór, hogy valaha egymásnak speciális szövetségesei fognak lenni. Hogy meddig tart az a szövetség ? az nem tudatik. Részünkről is „esemény“ nek tartjuk Perczel föllépését, s nagy figyelemmel fogjuk kisérni annak egyes phasisait. Most merő tárgyilagossággal szólunk hozzá. — Itt nincsenek sem rokonszenvek, sem ellenszenvek. — Politikában csak az állam haszna a czél, s csak a meggyőződés a vezető; itt barát, testvér, atyafi, tekintély, harag, tisztelet, imádás, mind nem számít. A politikában ma háborút viselünk ketten, holnap békét kötünk, holnapután jön egy harmadik ellenünk , s negyednap egy arezsorban harczolunk. Tehát előttünk nem az a kérdés, hogy Kossuthot, vagy Perczelt szeretjük-e, s melyiket akarjuk a másiknak megáldozni? hanem az, hogy mi ez, amit most Perczel megindított ? Ez két különböző dolog ; az egyik : Kossuth félretolása az útból; a másik Magyarország védelmi erejének kifejtése. Minket a második kérdés érdekel, mert saját czélunkat látjuk benne kitűzve. Aki Magyarország önvédelmi képességének testet és alakot ád, annak neve a honalapítók sorában foglaland helyet. Annak jövendő koszorúi tiszteltebbek lesznek a múltak babérainál, s örömest odaadunk neki minden nagyságot, amit eddig rangfokoztunk emlékünkben, csak vigye keresztül, a mit kitűzött. Hiszen az, amit Perczel, mint törekvései czélját mutatott be Sz.-Fehérvárott, a mienk is. „A delegatió fölösleges“, — „a 48 — 9-iki honvédrokkantak és érdemesültek ápolása, és nyugdíjazása becsületbeli kötelesség“ — „a magyar honvédelem szervezése múlhatlan és elalkudhatlan életföltétel.“ Hát hisz ez a mi programmunk , s e három pont közül kettő bizonyosan nem a Pesti Naplóé. És mégis a Pesti Napló közli, a felhasználandó diadal sietségével Perczelnek erre vonatkozó beszédeit, megkoszorúzva a hallgatóság zajos „éljen“ riadalaival. Csupán a delegátiókra kimondott rászólás után találunk egy küzbeszúrt zárjelt (mi más véleményen vagyunk, Sz.) , mely zárjel sokkal furcsábbul szunynyogott Perczel beszédének sorai között, mint ahogy Madarászt látja a Napló csendesen oldalogni Perczel diadalmenő tömegében. És mégis miért hogy a Hon nem közli a Perczelnek e körútjában történteket és hallottakat. E kérdésre egy ellenkérdéssel felelünk meg. Csakugyan óhajtja a kormány a Perczel által megindított izgalomnak mind a két czélját elérni ? A honvédelem létrehozását „is“ ? Ha óhajtja, mert nem létesíti azt szép csendesen, ahogy módjában van, megadva magának és a törvényhozásnak a kezdeményezés tisztességét? Akkor minek ez a nagy zaj, ez a terjedő izgalom? A kormány az országgyűlés elé terjeszthetné a honvédelmi törvényjavaslatot szép csendesen ; az országgyűlés megvitatná azt becsületesen, s a nemzet elfogadná azt nagy lelkesen. A kormánynak nem lehet szüksége arra, hogy ma egyik, holnap másik honvédtábornok járjon lelkesíteni a népet a honvédelem ügyében ; ha meglesz a honvédelmi törvény, úgy ahogy annak lenni kell, a kormánynak egy tollvonásába fog kerülni azon derék honvédvezéreknek törvényes activitást adni, meg lehet nyugodva felőle, hogy akkor majd meg fognak jelenni azok is ezerenként, akik a fegyverviselést komoly dolognak tartják. Ha tehát őszinte és világos terve van a kormánynak a honvédelemmel, mit akarnak akkor a kormánypártlapok Perczel körútjának dicsőítésével? A kormány magamagát zaklattatja-e oly dologra, amit maga is akar? Ha azonban a kormánypártlapoknak e beleegyező készsége Perczel mostani tényei irányában csak azon örömet fejezné ki, hogy ime most egy népszerű ember, egy híres hazafi, egy jó katona és mersz szónok megindult Kossuth Lajos összetörésére, s ha majd ez a missiója véget ér, akkor ezt mondják neki: „der Mór hat seine Schuldigkeit gethan, der Mór kann gehen,“ akkor vigyázzon a kormány a megkezdett játékra, hogy balul ne üssön ki. Mert ha ezen föllépésnek, mit most már a kormánylapok nimbuszszal vesznek körül, nem azon elért czél fog határt szabni, mely czélnál mindnyájunk programmja találkozik ; az önálló magyar haderő létesítésénél , akkor a kormány csinált magának egy Kossuth helyett kettőt. Jókai Mór: Észrevételek az úrbéri viszonyok rendezése körül. Kitűnik a fentebbi előzményekből, hogy a remanentiális földek után nem a teljesített adózások megváltása igényeltetek, hanem elrendeltetett kármentesítése oly szolgálatok s fizetéseknek is, melyek azoktól nem járultak és soha sem teljesítettek. Ezen eljárás nyilvános összeütközésben áll az 1848. XII. t. czikkel, mely az úrbéri javaknak igazság szerinti megbecsültetését rendelte meg, — a megbecsültetés alapjául pedig egyedül azon hasznot jelölte ki, mely abból az illető földes urakra valósággal káromlott. Ezen haszon lehet egyedül az, mely kárpótlási alapul szolgálhat s a mely szerintem a remanentiális földektől a közállomány által volna kifizetendő. Ha az ország törvényei helyre vannak állítva, azok sem maradhatnak érvényen kivül, melyek a népek jogai s érdekeiről ily életbevágólag rendelkeznek. Ezen törvények azonban tettleg hatályon kivül állanak s az alkotmányos bíróságok jelenleg is a pátensek értelmében az úrbéri telkekre kimért átalány aránya szerint ítélik meg a remanentiális földek kármentesítését, midőn pedig hazai törvényünk szerint azon haszonnak kellene kárpótlási alapul szolgálni, mely azokból az illető földesurakra valósággal háromlott s nézetem szerint annak is nem a jelen birtokos, hanem az állam részéről kellenek fizettetnie. Igaz ugyan, hogy az országbírói értekezlet az úrbéri szabályozások és földtehermentesítésre vonatkozó legfelsőbb szabályokat a legközelebbi törvényhozás intézkedéséig hatályba maradni javasolta, s az 1861-ki országgyűlés által ezen mun- ■ kálat, addig is, amíg törvényeket alkotni lehetne, ideiglenes kisegítő gyanánt használhatónak tekintetett , de a törvény alko- tásának lehetősége immár bekövetkezett, s a törvényhozó test most már azon rég óhajtott helyzetben van, hogy a nép iránt igazságos és méltányos lehet és a fenforgó kérdéseket közmegelégedésre szabályozhatja. Csakis ezen czél elérésének sürgetése oka jelen felszólamlásomnak, jelezvén a veszélyes helyzetet, melybe a volt úrbéresek egy része jutott. Kívántam továbbá az ország kormányának is figyelmét ezen kérdésekre terelni, mert úgy ismerem a helyzetet, hogy a nép nem igen van ,megnyugtatva az igazságügyi miniszter ápr. 5-ki nyilatkozata által, melybe a kormány teendőjét az érvényben lévő elvek és eljárási szabályzat feletti őrködés és ezek megőrzése mellett a hitel közvetítésének elősegítésében látja. Sőt inkább a nép érdeke sürgetőleg követeli,hogy úgy ezen, mint a hűbéri viszonyokból származó s az urbérrel rokon természetű mindennemű jogkérdések rendezése, megoldása és szabályozása, a mint 1861-ben megigértetett, az országgyűlés elsőrendű teendői közé soroztassék. Végső deliért. (Vége.) A kereskedelmi és iparkamra törvényjavaslatról. A haldokló Gőthe „több világosságot“ kívánt, a magyar nemzetnek pedig „több szabadság“ kell. Bizony ránk férne. Azonban kisül, hogy legtöbb esetben a meglevő szabadsággal sem tudunk saját javunkra bánni oly mérvben, mint azt nálunk praktikusabb nemzet tenné és teszi. Még a legeszkönyösebb skeptikusok sem tagadják, hogy bizonyos határokon belül a magyar kormánynak joga van törvényjavaslatokat terjeszteni az országgyűlés elé, sőt vannak dolgok, melyeket illetőleg a kormánynak szabadságában álló törvényjavaslatot is tenni. Ilyen dolog például a kereskedelem és ipar belügyeinek szervezése, a magyar kereskedelem háztartásának szabályozása, házi szabályainak megalkotása. Abban a véleményben élünk lehet csalódunk — hogy senki sem avatkoznék bele, ha az ily házi szabályokra a kormány jó javaslatot terjesztene a ház elé. A kormány pedig kapja magát s a kereskedelmi kamrákat illetőleg előterjeszt egy oly javaslatot, mely mögötte áll minden kívánalomnak, mind a czélszerűség, mind a gyakorlatiasság, mind a szabadelvűség,mind pedig a igazságosság szempontjából. Utalásos volt a sürgetés, hogy a jelenleg fennálló kamrákat azon érdekek különneműsége szerint, melyeket képviselni hivatva vannak, külön kell választani. Legyen kereskedelmi kamara a kereskedelmi érdekek képviseletére,legyen iparkamra az ipar érdekeinek képviseletére. Az új törvényjavaslat behozza ugyan formailag e dualizmust a kamarák szervezetébe, amennyiben megengedi, hogy a kamrák két szakosztállyal bírjanak, kereskedelmi és iparszakosztálylyal, melyek külön ülésekben, külön elnökök alatt tanácskozhassanak; — de midőn határozatra kerül a dolog, ezt csak közös ülésben hozhassák meg. Ez utóbbi tehát elveszi az előbbeninek minden gyakorlati értékét. Mi haszna van az ily félrendszabálynak? nem értjük. Az egész nem egyéb, mint a jelenleg fennálló kamarák régi szervezete más ruhában, azt pedig tudjuk, hogy a régi szervezet mindenben magán viseli az absolutistikus kormányforma bármely intézményének jellegét. Az absolut kormány keretébe beleillett, de az alkotmányoséba észszerűleg beleerőszakolni lehetetlen. Az eddigi kamarák ellen leginkább az volt a panasz, hogy czéljuknak csak anynyiban felelnek meg, ameddig a kereskedés érdekeinek képviseletére vonatkozik, az ipar érdeke azonban mindannyiszor, valahányszor az a kereskedésével ellentétben áll, — pedig hányszor áll ellentétben! — háttérbe szorul. Pedig nem csak kifejezett czél, t. i. a kereskedelem és ipar érdekeinek képviselete követeli, hogy e kettő egyenlő figyelemben részesüljön, hanem ha tekintetbe veszszük azon arányt, melyben a kereskedő és az iparosztály a kamarák költségeihez járul, azt kellene hinnünk, hogy ez utóbbinak több joga van követelni, hogy az ő érdekei részesüljenek nagyobb kedvezményben, miután a kamarák költségeit — melyek az iparosokat inkább terhelő személykereseti és jövedelmi adó aránya szerint vannak kivetve, a leginkább az farosok viselik. E hiányon a törvényjavaslat nem változtatott semmit, meghagyta gyakorlatiatlannak, amennyiben a magyar ipar érdekei ezentúl is csak úgy háttérbe fognak szorulni a praedomináns kereskedés érdekei előtt és meghagyta igazságtalannak, amennyiben collisio esetében épen azoknak érdekei mellőztetnek a kamarák által, kik e kamarák költségeit legnagyobb részben viselik. De meghagyta a törvényjavaslat azon odipsus jelleget is a kamarákon, mely azokat eddig egyszerűen kormányközegeknek , a kormány segédhivatalainak bélyegezte. Azt hinné az ember, hogy a nemzeti fejlődés két oly fontos factora, mint az ipar és kereskedelem, megérdemelné, hogy önálló képviselettel bírjon, melynek egyéb czélja nincs, mint a kifejezetlenczél : a kereskedelem és ipar érdekeinek fejlesztése oly mérvben és oly módon, amilyenben és amint azt a ke-reskedelem és ipar képviselő testülete , jónak és helyesnek találja. Mert nem fejhető fel sem az, hogy maga a kereskedés és ipar nem tudja a maga baját, sem az hogy meg nem találná ezen baj orvosságát, sem pedig az, hogy erőszakkal maga ellen dolgozzék. Ha tehát a törvényjavaslat felteszi, — amint fel is teszi — a kamarákról, hogy azok jól fogják képviselni azon érdekeket, melyeknek képviseletére hivatva vannak, mert nem enged akkor nekik szabad kezet, hogy czéljukat az általuk legjobbnak vélt utón igyekezzenek elérni ? Mért határozza azt, hogy a kereskedelmi és iparkamarák képviselői saját belátásuk szerint ne tarthassanak gyülekezeteket s ne hozhassanak érvényes határozatokat ? mire való arra nézve, hogy az történhessék, a miniszteri meghagyás? Vagy tán jobban fáj a miniszternek a kereskedelem és ipar baja, mint magának a kereskedelemnek és iparnak ? Ez lett volna az egyedüli szabadelvű intézkedés az egész törvényjavaslatban s ezt is mellőzték, pedig mily kiszámíthatlan haszna lehetett volna, ha az iparosok és kereskedők, mikor szükségesnek vélik, összegyűlhettek volna, mint azt Németországban például a Juristen-tagoknál, nálunk a természetvizsgálók évi gyűléseinél látjuk. Természetes, hogy a kamarák képviselőit ily összejöveteleknél határozathozatali képességgel kellene felruházni. E tekintetben még az osztrák örökös tartományok országgyűlése is szabadelvűbb irányt követett, mint a mi kormányunk, amennyiben a javaslatból kitörölte azon határozatot, hogy ily gyűlésekre a kamara képviselőit csak a miniszter hívhatja össze. Legjobban szerettük volna, ha a kormány teljesen elveti az absolut kormány hagyományát s teljesen újat teremt a szabad társulás egészséges és ép alapjain. Miután azonban legfőbb vonásaiban megtartotta a régi alapot, legalább igyekezett volna annak némi tetszetős alakot kölcsönözni. Biztos kútfőből tudjuk, hogy az országos iparegyesület e tárgyban emlékiratot fog felterjeszteni az országgyűléshez,melyben sürgetni fogja, hogy a kamaráknak mind kereskedőnői, mind iparosztálya külön határozatképességgel ruháztassék fel. Felteszszük törvényhozásunk szabadelvűségéről, hogy ha már szabad társulás alapján nem alkothat a kereskedés és ipar ügyét előmozdító intézményeket, legalább e méltányos kívánalomnak eleget teend , hogy nem marad a lajthántúli országok képviselete mögött, mely a kamarai képviselők gyülekezeti jogát a miniszter felszólításától függetlenné tette. Törs Kálmán. Országgyűlési tudósítás. A képviselőim ülése ápr. 7-én. Elnök : Szentiványi Károly. A kormány részéről jelen voltak : Wenckheim B. dr. Horváth B., Lónyay M., Festeticsen Gorove, Andrássy G. gr. Jegyző Radich Ákos. Elnök bemutatja Domokos László Felső Fehérmegye belkerületi képv. megbizó levelét és a beérkezett kérvényeket. Rannicher Jakab Szeben választókerületének képviselői nevében, kik választóik által sérelmi kérvény beadására szólittattak fel, mint mondja, két komoly tartalmú kérvényt nyújt be, melyek a szász comes felfüggesztésére vonatkoznak. Hosszan indokolván e felszólalásnak jogosultságát , s a történetnek fonalán ez eljárásnak törvénytelenségét fejtegetvén, a kérvényeket azon bizottsághoz kívánja utasíttatni,mely az Erdélynek Magyarországgal való törvényes egyesítésére küldetett ki. Bethlen János úr, miután Deák Ferencznek az unió tárgyában korábban intézett interpellátiójára a miniszterelnök válaszában az iránt legközelebbrejavaslatot ígért előterjeszteni, a miniszterelnökhöz véli áttétetni. Bónis a kérvényi bizottsághoz kívánja kiadatni, mely belátása szerint fog a hovautalás iránt intézkedni. Szóltak e kérdéshez meg Gáll, Szász Károly, Papp Zs., Berzenczey L. és végre is a kérvényi bizottsághoz utasittatott. Siklósy Károly a belügyminiszterhez interpellátiót intéz az iránt, hogy a lőport most is csak hatósági utalványozás folytán szokták a feleknek kiszolgálni, és kérdi : váljon van-e ezen rendőri rendszabály eddigi fennállásáról tudomása, s ha igen, mért tartja azt fenn, mikor e rendszabály törv. czikkben nem gyökerezik. Wenkheim dr. belügyminiszter, miután a kérdést nem hallotta tisztán,közöltetni kéri azt vele. Sztáray Antal gr. a Felsőház jegyzője a főrendiek tegnapi illéséből üzenetet hozott át, melyet a ház tudomásul vesz. Az igy mindkét ház által elfogadott szesz és czukor kiviteléről szóló törvényjavaslat szentesítésének kieszközlésére a miniszterelnök kéretett fel, ki e czélból azonnal el is távozott. Elnök tudatja, hogy a horvát küldöttség elnökével legközelebb tudatni fog a bizottság összejövetelének határnapja. Erre a központi bizottság részeiről Kerkápolyi Károly és Kacskovics fölolvassák a törvények kihirdetéséről, a kereskedelmi és iparkamarákról és a görög keleti vallásrast