A Hon, 1870. január (8. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-22 / 17. szám
17. szám. Vill. évfolyam Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési fuls: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt s 1 hónapra.......................1 frt. 85 kr. 3 hónapra . . . 6 „ 60 „ 6 hónapra..........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ..........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS, KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. 1 Reggeli kiadás. Pest, 1870. Szombat, jan. 22. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: hasábos ilyféle betű sora . . . • kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . .. 25 kr. EügT* Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JANUÁR 21. A bank enquétéről. Pest, jan. 21. A bankügyben kiküldött parlamentáris enquétebizottság jövő vasárnapra (f. hó 23-adikára) hivatik egybe az első ülés megtartása végett. A meghívás, melyet Zsedényi korelnök írt alá, a bizottmány constituálását nevezi meg ezen ülés tárgyaként. Úgy hisszük, hogy nem fognak ennél maradni; a bizottság, megválasztván elnökségét és titkárait, az oly soká elhalasztott első összejövetel alkalmából legalább megállapítja működésének programmját, meghozza a szükséges határozatokat és megteszi az előkészületeket, hogy munkálkodását minél korábban megkezdhesse. Mindennek annál inkább el kell az első ülésben végeztetnie, miután az előkészítő munkálatok keresztülvitele némi időt veend igénybe,mialatt a bizottság hivatalos működése újból függőben marad. Mindez annál inkább megtörténhet az alakító ülésben, miután ama határozatokra és előkészítő munkálatokra nézve elégséges, ha a bizottság ahhoz tartja magát, ami hasonló alkalmaknál más alkotmányos államokban szokás. Elsősorban az enquête-bizottság úgy — hisszük — üléseinek a nyilvánosságát fogja kimondani. Az általános nyilvánosság, azaz a nagyközönség hozzábocsáttatása , kívánatos volna a tárgy fontosságánál és azon közvetlen közérdekűségnél fogva , melyet nyújt; szerfölötti tolongástól semmiesetre sem volna mit tartani. Azonban, ha helyiségi vagy opportunitási tekintetekből az általános nyilvánosság nem mutatkoznék tanácsosnak, a nyilvánosságnak mindenesetre helyet kell adni maga a parlament irányában , úgy az alsóház mint a felsőház valamennyi tagjainak szabadságában kell állam a bizottmány ülésein megjelennie. Épen nem volna helytelen, ezt mindjárt az alakító ülésben formaliter kimondani, bármennyire magától értendőnek látszik is a dolog. A véleményezések, melyek az enquétebizottság előtt léteznek, és a viták, mikre ezek alkalmat adtak, ne párologjanak el nyomtalanul. Maga a bizottmány saját resuméjét és az erre támasztandó javaslatokat csak oly módon teheti lelkiismeretesen, ha a véleményezések és tárgyalások szövege egészben szeme előtt áll. Másrészt a közönségnek, az országnak alapos joga van arra, hogy ama véleményezések és tárgyalások tudomására hozassanak, hogy megismerje a tényeket és bizonyítékokat, melyek alapján lesz eldöntendő a magyar pénz-, bank- és hitelügy sorsa. Tárgyalásainak gyorsírói feljegyzése tehát a második határozat, melyet azenquete-bizottságnak alakító gyűlésében hoznia kell. Hogy a véleményezések és viták behatóak, gyümölcshozók legyenek, akkor a meghívandó szakférfiaknak eleve kell ismerniök a pontokat, melyek felett a bizottmány értesülni kíván; nem mindenki képes ex tempore szólni olyy bonyolódott pénz-, forgalmi-, hitel-, bankjegy- és egyéb nagyfontosságú és horderejű ügyhez. Egy „questionaire“ e szerint az enquête-bizottmány első teendői közé tartozik, a teljes ülésben ez alig lehető; a bizottmány vasárnapi üléséből egy albizottságot fog kiküldeni, mely illető munkálatát minél korábban nyújtaná be a plénumnál. Kinek küldessék meg a „questionaire“, azaz mely személyiségek hivassanak meg a bizottság elé, és hallgattassanak ki a bankügy felől? Ettől függ nagyrészben az enquête eredménye, és igen sajnálatosan tűnik fel ez ügyben azon anomália, hogy az ellenzék, mely az enquête-bizottságot javaslatba hozta, ebben egyetlen egy tag (Simonyi Ernő) által van képviselve 11 jobboldali irányában. Reméljük, hogy a bizottság többségének lesz elég belátása és lejalitása,hogy ezen anomáliát, amennyire lehet, azáltal tegye jóvá, hogy a szakértőket úgy a gyakorlat, mint az elmélet teréről párt- és a bankügyben nézetkülönbség nélkül fogja maga elé hívni. Nem arról van a szó, hogy egy előítéletes véleménynek biztosítsák a győzelmet, hanem arról, hogy világosságot hozzanak az újkor egyik legfontosabb kérdésébe, mely Magyarország népgazdászati fejlődésére nézve a legnagyobb jelentőséggel bír. Helyén volna a kihallgatandó személyiségek lajstromát az első ülésben javaslatba hozni, annak végleges megállapitását azonban a második ülésre halasztani, melyben a „questionaire“ elfogadtatik. A bizottmányi tagoknak ez által alkalom adatnék, a lajstromot kiegészíthetni. Különben is a meghívó levelek már azon okból sem küldethetnének elébb szót, mint ama második ülés után , mivel a „questionairet“ hozzá kellene csatolni. Bármely korlátlan szabadelvűséggel készíttessenek azonban a meghívási lajjstromok, magától értetik, hogy meg nem hívottaknak is, kik netalán érdekes közléseket akarnak tenni, szabad legyen kihallgatást kérni. A bizottság minden egyes esetben határozzon a felett, mennyiben adandó hely a kérelemnek. A bankkérdés — alig kell ezt ismételnünk— Magyarországra nézve döntő fontosságú és pedig nem egyedül népgazdászati tekintetben. A bizottságot tehát nem szabad merő formasággá lealacsonyítani, teljes komolysággal és megfelelő alapossággal kell azt vezetni, hogy ne maradjon nagyon is hátra ama nagy enquétek mögött, melyek utolsó időkben ugyanazon tárgyban tartottak Franczia és Angolországban. Igaz, hogy az említett előkészületek egy hónapot veendenek igénybe. Ez kétszeresen sajnálatossá teszi azt, hogy az enquête-bizottmány két hónapot engedett elfolyni, anélkül , hogy mandátumáról megemlékezett volna. De jobb későn,mint roszul tenni valamit. A kérdés sokkal fontosabb, mintsem hogy ne méltatnék beható tárgyalásra; a bizottmány méltósága és az ország érdekei szigorúan követelik ezt. Horn Ede. TARCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. ELSŐ KÖTET. Második rész. Mikor már nem fér el az ember a földön (Folytatás.) „Nyolcz napig hányódtunk a tutajjal a tengeren. Hajók mentek el mellettünk a láthatáron, amik nem vettek bennünket észre. Akkor szélcsend állt be, s mi mozdulatlanul oda voltunk szegezve a sík tengerhez, egy csep ivóvíz, egy harapásnyi eledel nélkül.“ „Már akkor két nap óta nem evett senki semmit. Tizen már meghaltak éhen, ragályban.“ „A kilenczedik nap sem hozott menekülést: a nap égetőn sütött felülről és a tengerből viszsza s felforralta agyvelőinket.“ „Este elhatároztuk, hogy egyet magunk közül feláldozunk , akit a többiek meg fognak enni. Kalapba dobtuk neveinket, az ártatlanságra, a gyermekre bíztuk, hogy húzza ki a nevet.“ „A saját nevét húzta ki.“ „Engedje el uram az ezután következtek elmondását. Sokszor, mikor végig álmodom azt, egész odáig, ahol a szerencsétlen anya megátkozott valamennyiünket, hogy soha ne legyen nyugalmunk e rettentő vendégség után, kiugrom ágyamból, s neki futok az erdőnek és várom, hogy mikor változom át farkassá ? Az jó volna nekem.“ „Csak kilencen maradtunk élve ez átkozott lakoma részvevőiből.“ „Ez nyom, ez éget, ez él bennem mindig.“ „A saját véremen kívül még egy idegen embernek a vére jár bennem.“ „Rettenetes gondolatok üldöznek. A végítélet napján, hogy fog egy csontváz sorba járni és elrabolt testét huszonhét embertől visszakövetelni !“ „Aztán az iszonyatos ! A megevett emberhús darab odabenn éhezik !“ „Én értem a kannibálok gyönyörűségét ! Nem láthatok meg egy piros pozsgás gyermeket anélkül,hogy eszembe ne jutna: hejh, milyen harapás esnék ennek a kövér vállába. Ha pedig egy nyáradt, beteges hölgyet látok, épen el fog a düh : hát ennek miért kel élni, nem lehetne ezt mindjárt . . . .“ A beszélőt itt elhagyta az emberi szó, csak ajkainak felnyitása, fogainak összeharapása s fejének marczangoló megrázása mutatá, hogy mit akart mondani, fenevadi mozdulás mellett. Azután összeborzadt és felállt; keblébe dugta mind a két kezét. Kisvártatva nagyon sóhajtott s igy szólt: — Már most mondja meg én uram, hol van ennek a bajnak a számára templom, hol patika? pap, a ki megbocsássa? doktor, a ki meggyógyítsa ? Elmondtam a papnak, az meghagyott vele, hogy böjtöljek, vezekeljek; elmondtam a doktornak, az azt mondta, ne igyam pálinkát s vegyek köppölyt. Nem ér az semmit, az még roszabbá teszi a dolgom. — Én tanácslok neked valamit, szólt Iván- Házasodjál meg. Szaffrán meglepetve nézett urára s gyönge villanata a mosolynak jelent meg arczán. — Magam is gondoltam arra. Talán ha saját gyermekeim lennének, elmúlnék tőlem ez az iszonyat a gyermekek irányában. — Hát mért nem teszed azt ? — Hja, „szegény ember szándékát boldog isten bírja.“ Mikor két koldusból egy pár lesz, akkor kétszeres koldus mind a kettő. Előbb a betevő falatról kell gondoskodni. — Az is megjön. Te szorgalmas, értelmes munkás vagy. Én tégedet már régen akartalak előmozdítani tárnalegénynyel csak arra vártam,hogy megnősülj. Nálam elv, hogy nagyobb fizetésekre csak nősülteket alkalmazok. Tapasztaltam,hogy ha nőtlen legényt juttattam jobb fizetésbe, az rendesen a fölösleg által elkorhelyedett, iszákos lett. A nős munkásban pedig jobban lehet bízni. Nem is olyan könnyen hagyja el a helyét. Hát gondold meg a dolgot. Amely vasárnap bejelented nálam , hogy ma fognak kihirdetni a templomban a márkáddal, az arra következő hétfőn, mint tárnalegény fogsz működni a tárnában s különházat kapsz lakásul. A munkás arczán egyszerre végig csordult a köny. Leesett térdre Iván lábaihoz s annak térdeit átkarolva, zokogott és érthetlen hangokat fuldoklott közötte. — Nos ? Hát? szólt Iván jótékony buzdítással. Ma is egy vasárnap. Nem gondoltál semmit. A munkás felszökött térdeiről, s megtörte szemeit, mintha látni akarná gondolatait, miket agyában eligazítani nem bír. Iván segített rajta. — Még nem kezdődött az isteni tisztelet, — még útban vannak a templom felé, ha nagyon sietnél, a templomajtó előtt érhetnéd őket, s beszélhetnél a márkáddal és a pappal is. A munkás nem szólt semmit, csak egyszerre neki indult a futásnak ; nem is az után, hanem a torony irányában. A kalapját is ott feledte , még azt is Ivánnak kellett hazavinni, hogy el ne veszszen. Iván utána nézett a száladónak, míg a völgy rekettyét el nem fedték szeme elől. „Milyen boldog ez !“ Azután lakába tért. Beírta üzleti könyvébe, hogy Szatíván Péter, eddigi tárnamunkás, jövő héttől kezdve tárnalegényi fizetésbe kerül, s helyébe egy tárnamunkás fogadandó. „Nos, hát meg vagy-e velem elégedve? Kérdezé tőle a szive. Te kegyetlen,parancsosztogató nagy úr ?“ Iván pedig gyanakodó volt s azt mondta a szivének : — Nem hiszek én neked.A mióta már egyszer jégre akartál vinni. Ezentúl vigyázni fogok az utaidra. Hátha arra gondolsz most, hogy az a leány, mint menyecske is elég szép fog lenni, s akkor nem lesz olyan drága s hozzájárulhatatlan. De bevágom az utadat. Engem nem csalsz meg többé. Megállj csak ! És azután ismét tanácsot kért Iván üzleti könyvétől, s úgy találta, hogy az idei bruttó bevétel emelkedése megengedi azt a fényűzést, hogy egy tárnafelügyelő szereztessék az üzlethez, ezerötszáz forint fizetéssel. Az az iránti felszólítást rögtön megírta, s felküldte néhány külföldi német és franczia hírlapba hirdetményképen, így nem fog többé mindennap közvetlenül érintkezni munkásaival. (Folytatjuk.) A baloldali kör szombaton f. hó 12-én d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. A „népkör“ tisztelt tagjai ezennel értesíttetnek, hogy a kör alakító közgyűlése f. hó 30-án fog tartatni. Azon urak, kik múlt évi nov. és dec. valamint f. évi jan. havi tagsági dijukkal még ■«hátralékban vannak, kéretnek azt annál is inkább idejekorán lefizetni, mintán különben — az alapszabályok értelmében — a kör végleges megalakításánál választói jogukat nem gyakorolhatnák. Fizetések elfogadtatnak és nyugtáztatnak a club helyiségeiben, naponta d. u. 2 órától 5-ig. Az ideig 1. választmány. — A nemzeti színházi enquéte mai (pénteki) ülésében a színházi szünidőre nézve helybenhagyták a hat heti szünetelést júl. 1-jétől aug. 16-dikáig. A színházi „szerződések feltételeiről és módozatairól“ szóló átalános pontok változatlanul maradtak. A drámai tagok szerződtetésére nézve elhatárzák, hogy a kitűzött egy próbaév után a tehetséges színészek három-három évre, tíz év után pedig állandó tagokat szerződtetendők. A belügyminiszter által okmányilag (decretum) kinevezendő rendes tagokat illető pontok másodikén változtatást tettek. A szerkezet szerint: ezek a„ országos tisztviselők gyanánt lettek volna tekintendők, s mint ilyenek, elöregedés vagy munkaképtelenség ese Könyvek ismertetése. („Baritfillek.“ Irta „Papramorgó.* Megjelent Heckenasztnál. Ára 1 frt.) (ta.) Németh Zsuzsánna szakácskönyve szerint a barátfül nem egyéb mint lekváros tésztanemű. De hiszen a lekvár csak alja a szilvának, a valódi essentiát szilvoriumnak nevezik. Én azt hittem, hogy e füzet is egyike az amolyan barátfüleknek ; lehet hogy a sületlenéből, s ha történetesen egyéb dolgom is lett volna az unalomnál, el nem olvasom vala. Mit is akarnak e könyvvel ? „Irta az esztergomi szék engedélye nélkül Papramorgó.“ — Már ennél meg még Karakán Marcziban is több szellem van. Aztán az álnév és tartalom közt nincs semmi identicitás. A morgás a tehetetlenség bizonyos stádiuma. Ha morgást akarok elvasni, elolvasom a „Budap. Közi.“ „nem hivatalos“ részét. Azonban a kulszin csal. Elolvasván a Barátfüleket, látom hogy azok nem sületlenek, és látom hogy szerzőjök nem morog, nem durczáskodik, meghúzva magát egy vaczokba, hanem üt, vág, rombol és javít. Azok a betűk mind élő alakok, mind szilárd harczosai a szabadelvűségnek. Az a könyv jóravaló könyv. E füzet többet érdemel, mint mennyire hírlapi irodalmunk által méltattatott. Egy rövid újdonság keretében említeni e művet nem elég. Czikksorozatokra, sokszoros kiadásra volna az érdemes. Persze, hogy ő sincs hiba nélkül, nagyon is segélyezi a kedélyességet, minden áron humorizálni szeretne. Pedig ehez nem sokat ért ; kérem is szerzőt, hogy ha komoly szándéka van a „barátfülek második fogásá“hoz, hagyjon föl e törekvéssel. Elégedjék meg komoly érveivel és éles satyrájával. Különben is tárgyához nem a humor nemes szelídsége való, hanem az odamondogatás ereje. Similia similibus. Szerző „egy püspökhöz“ írja könyvét. A püspököt méltóságos urnak szólítja. „E czimeket — mondja — nem azért használom, mert valami kiváló tisztelettel viseltetem méltóságod és veres taláros atyafisága iránt. Az ur mentse meg méltóságodat e csalódásul. Ismerje meg emberét. Tudja meg, miszerint olyan istentelennel van dolga, ki tisztának érzi lelkét a papság, s mindenek fölött a főpapság iránti tisztelettől. Ha ezt nem teszi, a papság — úgymond — még bebizonyítaná neki, „hogy e czímekre a vallás érdekében szükségük van ; hogy Krisztus, kit kétségkívül legalább is excellentiádnak szólítottak az illemtudó pharizeusok, maga ruházta fel őket e szép titulussal. Ez után áttér a dologra.. Először is a máglyát és gazdasszonyt említi. „ E két szót kellene — mondja — minden papnak pecsétnyomójára vésetnie, e mondás kíséretében: e jelben győztél !“ Egy szegény iró, kit örökre megbéníthat egy kis kritika, s ki vagyonilag tönkre juthat, ha könyve kelendőségnek nem örvend, lóhátról beszél egy püspökkel, ki milliókkal rendelkezik, pénzben úgy mint lelki üdvösségben, ki hatalmához a plenipotentiát állítólag „egyenesen Istentől“ nyerte. Midőn a czimmel, máglyával és gazdasszonynyal tisztába jött, szerző a papság czélját veszi bonczolás alá. Kereken kimondja, hogy a papság czélja „néptanítás.“ Azt mondják önök, hogy ez túlság,, hogy ez valóságos cynismus ? Megengedem. Ámde minek nevezhető hát a papság üzérkedése a népek lelkiismeretével 18 századon keresztül ? A megrögzött fekélyt gyógyítani nem, csak kimetszeni lehet. Túlságosnak nevezi valaki e satyrát ? Én azt hiszem, hogy a toll mindig szelíd fegyver az inquisitió kinpadjaival, azellntitás eszközeivel szemben. A népbutitás vádjának bebizonyítására; felhozza a kath. vallás történelmi fejlődési tanait czeremoniájával s előítéleteivel. És itt megvalljuk, a munka kissé hosszú fere van eregetve. Szerző, ámbár látszik, hogy minden áron kerülni akarja, nagyon is bele hagyja magát tárgyába sodortatni, és mintegy 30 lapot részint egyháztörténelmi idézettel, részint vallási tanokkal tött be. Annál szerencsésebben megoldja azon kérdést: miként tartott a papság hajtó vadászatot a tudomány ellen. „A papság — úgymond — kezdet óta igényt tart, úgy a vallás, mint a tudomány kérdései felett önhatalmúlag ítélni. Kezdetben az uralkodók hajták végre ítéleteit, utóbb maga, míg végre az újkorban az uralkodók nagy része kmét pandúrjává szegődött a klérusnak. Először is az iskolákat kellő hatalmába ejteni, hogy több alkalma legyen a tudomány meghamisításához. „Midőn a királyoktól függött az országok sorsa, a papság különösen a királyok felett igyekezett uralkodni. Ma, hogy a népektől függ, fő czélja a népet meghódítani, s a ezért sehol oly mértékben el nem érheti, mint az iskola padjain. De legyen elég ennyi. Ha tovább megyek, s ha mindazt idézni akarom, ami nekem e könyvben tetszik, akkor a 128 lapból 100-at bizonyosan idéznék, tében az állam pénztárából”nyugdíjaztattak volna.“ Az enquéte azonban kihagyatá az „országos tisztviselőkre“ és „állampénztárra“ vonatkozást, s e helyett így módosítá e pontot: „az okmánynyal kinevezett állandó tagok elöregedés vagy munkaképtelenség esetében külön nyugdíjazásra a kormány figyelmébe ajánltatnak.“ Kihagyták továbbá ezt a pontot is: „Európai vagy hazai rendkívüli kitűnőségek állandó rendes tagokul az évekre való minden tekintet nélkül kinevezhetők.“ Egyéb változtatást a szerződtetési fejezetekben nem tettek. A színházi törvény változtatásait illetőleg a munkálaton kevés és csak lényegtelen változtatást tettek. Jövőre (kedden) a költségvetést fogják tárgyalni.Aztán hátra lesz még a pénzügyi és az új dalszínház ügyében kiküldött szakbizottságok munkálata. A mai gyűlésben is gr. Károlyi György elnökölt. A belügyminiszter ezúttal nem volt jelen. A miniszteri válságok után. .. Pest, jan. 20-kan. Van nálunk mindenféle krízis: pénzkrízis, bírói és törvényhatósági krizis stb. de nincs miniszterkrizis. Jan. 19-én a miniszterelnök budgetjének tárgyalásánál azt mondá, hogy nem ismeri budgetjének egyes tételeit és irántuk nem adhat felvilágosítást. Ha a miniszterelnök úrnak többet kell Bécsben tanácskozni mint az országban, világos, hogy nem tudhatja, mi történik bureaulban. Miniszteri válságokról szólván, említeni fogunk oly dolgokat, melyek más országokban miniszteri válságokat szoktak előidézni. Lehet hogy azok nincsenek a miniszterelnök úrnak kellő tudomására, és daczára annak, hogy ő azért felelős, hinni szeretjük, hogy figyelmét épen úgy kikerülte, mint budgetjének tételei kikerülték. Magyarország népei életében hosszú évek, mondhatnék századok során át az isteni igazság szelleme elenyészettnek látszott. A brutális erőszak mindenhatósága az egész nemzetet lenyűgözé. Az ember- és népjog felett állott az önkény, mely a kamarillától, a praetorianusoktól, és a bureaucratiától kölcsönzé mérgét. Az érvényes moral nem volt más, mint a physikai erő; az egyedüli logika a kíspad, az ágyú, puska és szurony. Nem csak a régibb történetből tudjuk mindezt. Tapasztalta a most élő generatio is. Az alkotmányosság jelenben sincs ezen kamarilla és praetorianismus elleni biztonságban; maga az osztrák miniszterkrízis jelezte azt. De szomorú, hogy már most maga a miniszterelnök úr bureauiban látunk egy ilyen, nem is katonai, nem is a múlt előítéleteinek és az uralkodás vágyainak tejével táplált, egészen új fajt gombaként támadni.Múltja nem lévén,érdemes férfiaknak, kik a hon vésznapjaiban emberül kiáltották a csaták tüzét, azt szokta mondani, hogy nem ad a múltra semmit sem. Nem akarjuk az adózónak közfilléreiből, mint a miniszterelnök úr mondá,nem subventionált, hanem a kormány szárnya alatt hihetőleg csak megtestesedett és kegyes adományokkal valami más országos alapból fentartott sajtó kérdését feszegetni, de nem hallgathatunk arról,hogy az inquisitió szelleme megkapta már a miniszterelnök úr hivatal közegeit. A honvédzászlóaljak minden parancsnokaihoz rendelet menesztetett, miszerint tegyenek arról jelentést, micsoda lapokat olvasnak a honvédtisztek. Nem gondoljuk, hogy ez az inquisitió csak a „Borsszem Jankó“ kedvéért parancsoltatok volna meg, miszerint az „Ellenőrt“ vagy a „Hont“ és „Magyar Újságot“ olvasó érdemes honvédtisztek Klics ügyes rajzonja alá kerülhessenek. Az osztrák és franczia miniszter-válságok, a hadügyminiszteri rendeletek, az uj praetorianismus investigatióival, az alsóházban megnevezett lapok ingyen szétküldése, melyeket a faluk becsületes előjárói visszaküldenek a honnan jönnek, eszembe juttatják egy élet és franczia írónak mulatságos elbeszélését az Odeon színház bemeneti jegyeiről. Egy nap az Odeon igazgatója az esti előadásra hat színházi jegyet küldött. Egyedül valók honn, azt gondolom magamban, majd találok útközben valamely ismerőst színházi társul. Útnak indulok és keresztül kasul méregetem a boulevardot, de egyetlen egy ismerős arca sem vetődik utamba. Látom az Oreon színházi omnibuszt jönni. Megvan, gondolom, és beülök a járműbe. Alig hogy beültem, kihúzom zsebemből a színházi jegyeket , nyájas tekintettel pillantok szomszédaimra és fenszóval mondom, ki akar velem az Odeonba jönni egy kellemes estét tölteni? Mahometet játszák. E szavaimra a húsz omnibusztárs, mintha valami rugótollnak engedett volna, üléséből egyszerre felugrik, rohanva leszáll és engemet a színházi jegyekkel az üres kocsiban hagy, a conducteur pedig a kocsiba bekiált: hát én uram ott bent, meddig fogja még utazóimat elriasztani? Ezen odeoni Mahomet réméhez hasonlított Olliviernek minisztertárs után való