A Hon, 1870. január (8. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-29 / 23. szám
Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra..............................1 frt 85 kr. 3 hónapra.............................6 „ 60 „ 6 hónapra............................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint .........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. "CS*. *623. szám. VIII. évfolyam. Pest, 1870. Szombat, jan. 29. Reggeli Kiadás POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dijig hftiiben ily féle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden betetisért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föL a Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. 69" Az előfizetési- és hirdetmény - díj a lap pm kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden költemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert ketektől fogadtatnak el . Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JANUÁR 28. Pest, jan. 28. Betegségem miatt csak későn jutottam hozzá, hogy egy az országgyűlésben előfordult intermezzora feleljek, mely engem közvetlen érintett. A miniszterelnök úr a subventionált lapokról beszélt s azt állitá, hogy azokat ő nem a miveltebb körök, hanem az alsóbb néposztályok számára szerkesztett „veszedelmes irányzatú“ lapok ellensúlyozására alapította, melyek „ingyen osztogattalak a nép között“ s „melyeknek kiállítására szolgáló pénzforrásokat senki sem merné megnevezni.“ Erre egy jobboldali hang felkiáltott a miniszter mögött: „az Igazmondó!“ A miniszterelnök úr pedig folytatá, hogy tehát a veszedelmes és gyanús tételű lapok ellenőrzésére kellett a Csernátony barátom által kérdésbe tett lapokat létrehozni s aranyon is megvenni azoknak szerkesztőit. Legelőször is teljesen jogosult utálattal utasítom vissza azon bárkitől jött gyanúsítást , mintha lapjaim bármelyike, különösen az Igazmondó, azon lap volna, melyet ingyen osztogatnak, s melynek kiállítására szolgáló pénzforrásokat megnevezni senki nem meri. Az Igazmondó senkinek és sehol sem osztogattatik ingyen, levelezőknek küldött tiszteletpéldánya is legkevesebb van valamennyi magyar lap között. Az Igazmondónak ezerkilenczszáz rendes előfizetője van, abból tisztességesen megél. E felől a posta igazgatóságnál bizonyosságot szerezhet magának a, miniszterelnök úr. Azt pedig követelem mindenkitől, hogy az én kezemben egy fillért se föltételezzen, aminek kutforrását megnevezni nem merném. A miniszter úr e válaszára azt a felkiáltást nyerte a baloldalról, hogy „mégis lovagias ember!“ — Ugyan miért? A miniszterelnök úr azt állítá, hogy ő ama subventionált lapokat a ma veszedelmes lapok ellensúlyozására alapította csupán. — Azonban az Igazmondó első száma épen hét nappal később jött a világra, mint az ő veszedelmes irányzatát ellensúlyozni hivatott „Esti Lap.“ A miniszterelnök úr az Igazmondó keletkezte előtt egy hónappal már felszólította a Hon egyik s ott is legjobban díjazott munkatársát, hogy kitűnő journalistai tollát, melyet teljes életében az ellenzéki eszmék mellett használt, vegye át a kormánypárthoz. Ezt a kitűnő ellenzéki tollat vette meg a miniszterelnök ar aranyon. Nem azért, hogy a kormány politikáját védelmeztesse az Igazmondó veszedelmes irányzata ellen, mert az még akkor eszmében sem létezett, hanem hogy az ellenzéket üttesse egy saját kebléből áthívott író által. És mikor ez így van, világos dátumokkal igazolva, mint a napfény, akkor a miniszterelnök úr plena sessione, nyugodt arczczal constatálja és engedi constatáltatni azt a tényt, hogy ő az Esti Lapot 1867-ki julius 1-én megindította azért, hogy ellensúlyozza vele az 1867-ki ju- YUS 8-án megindult Igazmondót, — és rajtam hagyja azt a vádat, hogy lapom veszedelmes irányú, ingyen osztogattatik, s bevallani nem mert pénzforrásból tartatik fenn. Ezt,megbocsásson tisztelt miniszterelnök úr, de sehol a világon, a mi rendkivüliségekben oly gazdag hazánkon kívül, nem neveznék lovagias eljárásnak egy képviselő, egy jóhitelét megérdemelni törekvő journalista, és egy néha „kedves barátomnak“ nevezett ember irányában. Jókai Mór, dalszínház számára,de a másik rész némi keserűséggel van eltelve e terv iránt,s e keserűségében még gyanút is támaszthatna, hogy a német színházat csak azért rombolják le, hogy helyére magyar dalszínházat építsenek. Királyi P. szerint : kár lenne e tárgyat Érisz álmájává tenni a polgárság között, ennélfogva azt indítványozza, hogy az eddig történtek fölterjesztése mellett, kérdjék meg a belügyminisztert: ha váljon kívánja-e az enquéte-től, hogy folytassa ez ügy fejlesztését, vagy pedig maga veendi kezébe, miután a vételt vagy kisajátítást úgy sem az enquéte, hanem maga a kormány eszközölné. Ez indítvány elfogadtatod, azon hozzátétellel, hogy az enquéte ez ügyben továbbra is felajánlja szolgálatát. Az új dalszínház nyelvére nézve a szakbizottság azt az elvet ajánlá, hogy a rendes előadások és szerződött tagok nyelve magyar legyen, de jeles vendégművészek anyanyelvüket is használhassák, idényenként pedig vegyes előadások is lehessenek. Ezek után a 3-ik (a pénzügyi) szakbizottság munkálatából vették elő a „Jegykezelés és pénztárkezelés “-re vonatkozó s szakértők által kidolgozott szakaszokat, melyeket egész terjedelmükben elfogadtak ; továbbá a Radnótsáy által alapított segélypénztár alapszabályait, melyekhez még azt tolják, hogy e pénztárhoz ellenőrt fog az igazgató kinevezni. A jövő pénteken még lesz egy ülés : a színi tanoda és nyugdíjintézet ügyében. A színházi enquéte mai (pénteki) ülésében az I. szakbizottság tett jelentést. E bizottság az új dalszínház számára helyet volt kijelölendő, és e végett a városhoz fordult azzal a kérdéssel: ha vájjon az Erzsébet tér közepét, (hol most a húsvétkor lerombolandó német színház áll,) átengednék-e e czélra? A város külön bizottságot küldött ki, mely legelőször is azt kérdezé, hogy az új dalszínház számára mekkora tér lenne szükséges ? Eddig terjedt csupán a várossal való értekezés. — Dobsa Lajos az Erzsébet tér mellőzésével a Deák téren fekvő Vodiáner ház kisajátítását ajánlotta, mögötte még egy pár házat is meg kellvén szerezni. B. Kemény Gábor czélszerűség és olcsóság tekintetében jobbnak találná az Erzsébet tér közepét. Királyi Pál azonban előadó, hogy e pont vitatásra a városnál igen kényes,mert a polgárság egő része szívesen átengedné ugyan e helyet az új Adakozások. A honvédmenházra. A büdszentmihályi olvasókör tagjai Tóth Mihály ref. lelkész által küldtek 98 ft — „ Zámbery Lajos volt honvédezredes Illaván uj évi szerencsekivonás alkalmával gyűjtött 10 „ - „ Arany Károly Bögöte községben gyűjtött három aranyat és 32 „ - „ Moesz Géza Selmeczen gyűjtött Rudnay József Pelsőczön egy tánczvigalom alkalmával gyűjtött 9 „ 20 „ Bornemisza József ref. lelkész Borsod-Keresztesen gyűjtött 8 „ 50 „ Egy régi honvéd V. Pirosröl küldött v » n A Batthyány szoborra. A büd-szentmihályi olvasókörben Tóth Mihály ref. lelkész gyűjtött 78 ft — ki Bornemisza József B.-Keresztesen gyűjtött 8 „ 50 „ Egy régi honvéd V. Pirosről küldött 5 „ —■ „ 5 „ * — A pesti népkr ideiglenes választmánya tegnapi ülésében a következőket határozta el: 1. A népkör alakuló közgyűlése f. hó 30-án, vasárnap, d. u. 5 órakor tartazik. 2. A kör tagjainak lajstroma kinyomatik, és szombattól fogva a köz helyiségekben a tagok rendelkezésére áll. 3. A kör olyan tagjai, kik felmulasztották választási jogukat a tagsági járulékok befizetése által biztosítani, fizetéseiket teljesíthetik naponta délután 28 óráig, vasárnap pedig délelőtti 10 órától délutáni 4 óráig a köz helyiségeiben, hol a befizetett összegek után nyugtát nyernek. Ezen tagok lajstroma szintén fel fog terjesztetni, miután mind cselekvőleg,mind pedig szenvedőleg részt vehetnek a választásban. — Az ideiglenes választm. nevében : Horn Ede, h. elnök. Pest, jan. 28. Az utolsó párisi távsürgönyök a„Creusot“-i munkabeállítási tüntetést mint tökéletesen elnyomottat jelzik. Az elégültség, melylyel ezt tudatják, igen szembeötlő , de éz azért nagyon is megmagyarázható. A munkabeállítás a Saone és Loir departement e világhírű szénbánya- és vashámorban nem csak azok tulajdonosainak s az igazgatónak, Schneider kamaraelnöknek adott komoly nyugtalanságra okot; egész Francziaország, s elsősorban a kormány feszült figyelemmel várta a Creusotból jövő híreket. Már a munkások száma (10,000) által is, a creusoti strike, a társulási törvény meghozatala óta Francziaországban ez ideig a legjelentékenyebb : a párisi bronzművesek és szabó segédek strikéja *) csak 1800, illetőleg 3000 személyt vont hálójába. A creusoti munkamegtagadás hoszszabb tartama könnyen ragályossá válhatott volna a szomszédos kőszénbányák s vashámorokra nézve is, a midőn a tüntetők száma egész hadsereggé nőtte volna ki magát. Ha azonfelül meggondoljuk, hogy a kőszénbánya s vashámor munkások, erős alkotásuknál (gyönge természetűek ott nem boldogulnak) s durva természetüknél fogva a legrettegettebb munkásosztályhoz tartoznak; könnyen festhetjük magunknak a veszélyt, melyet *) Eltekintünk itt az 1865-ki bérkocsis- és a divatárus segédekétől 1869-ben. 20—30,000 ily ember tartós foglalkozás nélkülisége előidézhet vala. A veszély nem csak Francziaország népgazdászati életét fenyegette. A „Marianne“ társulat, mely a császárság első éveiben annyi aggodalmat okozott, és csak tömeges deportatiók által nyomathatott el, és ezen aknákból ujonczozta legtöbb hívét. Az 1870. jan. 3-ai kabinetre, főleg elnökére, ezen társulási mozgalomnak nagyon is nyugtalanitólag kelle hatni. Mint tudva van, az 1864-ki törvény,mely megadja a munkásoknak a társulási szabadságot, jelentékeny szerepet játszik Olfivier Emil politikai pályáján. Ezen törvénytől, melynek javaslója s védelmezője a törvényhozótestületben ő volt, van keltezve az ő „jobbra kanyarodása“ vagy helyesebben, azon szerep , melylyel őt a többség megbizta, s azon állás, melyet a kormány-előterjesztés irányában elfoglalt, megpecsételék és nyilvánvalóvá tevék a fordulatot, melyet az 1865-ki általénos választások óta az ellenzék előbbi vezére ten. Az ő neve örökre a coalitio törvényhez van kötve, melynek keresztülviteléhez ő valóban nagyban hozzájárult. Jobbról is, balról is számos szemrehányást nyert ezért; jobbfelől azt álliták, hogy a coalitioszabadság új népgazdászati és társadalmi veszélyeket alkotott; balról azt, hogy elégtelen, elzáratott, és úgyszólván csak lép a munkásra nézve. Ha Ollivier, alig jutván a kormányra, kényszerülve volt, a coalitiojog kivitele ellen erőszakkal járni el, úgy az 1864. törvényhozó compromittáltatott benne; ha a törvénynek rendes folyamatot enged és a tolerantia veszélyessé válik, úgy az 1870. miniszterre nézve viszássá válik a helyzet. Ollivier ezen kényes próbát is szerencsével állotta ki. A Lyonból a fenyegegetett humorok és a munkát beállítani nem akaró munkások oltalmára kiküldött katonaság nem talált alkalmat, fegyvereinek hasznát venni, mert Creuzot megkíméltetett ama vérengző jelenetektől, melyeket a brutális soldateska múlt nyáron hasonló alkalomból, Rocomerinben és St. Aubinban előidézett. A creuzoti munkások naponkint százával térnek viszsza az aknákhoz, hámorokhoz, műhelyekhez. És egy munkabeállítás, mely óriási mérveket s fenyegető szint öltött volt, végül csak új bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy strikeok ellen nem létezik jobb csillapító szer, mint a coalitioszabadság. A franczia munkások immár 6 év óta bírnak avval, és ezen idő alatt alig fordult elő több, mint 10 —12 valóban jelentékeny coalitio. Ezek is jobbadán az első évekre esnek, midőn úgyszólván égtek a vágytól, a rég óhajtott és végre elnyert jogot próbára tenni A hajlam tömeges munkaszünetelésre azóta inkább esendő mint növekedő félben van. Miért? Mivel épen a coalitioszabadság a franczia munkások józanabb részét arról győzte meg elég gyorsan, hogy sorsuk valódi és tartós javulása nem ezen után érhető el. A mi korunk gyorsan él. Befogások és visszahatások, melyek máskor csak évek vagy évtizedek múlva lettek volna érezhetők, jelenleg kevés hó, sőt hét alatt jutnak érvényre. A különböző termelési iparágak kölcsönös solidaritása oly szoros,hogy ha a munkadíj fölébb emelése egy téren határozottan érvényre jut, nemsokára a más tereken is utat tör magának. A következmény az, — és épen ez az, mi minden előrehaladottabb országokban észlelhető — hogy a munkadíj és ezáltal szükségkép az előállítási költségek és eladási árak is valamennyi áruczikkrenézve kisebb-nagyobb mérvben fölebb szállnak, más szóval, hogy minden életszükséglet megdrágul. Már most mit nyernek a munkások az által, ha 10 vagy 20 százlókval felebb csigázzák munkadíjukat, de ennek folytán lakást, élelmiszert, fűtést, világítást, ruházatot stb. szintén 10 — 20 százlókval drágábban kell fizetnie ? Legfölebb gazdagabbnak hiszi magát, mi pénzviszonyaira inkább rész, mint jó hatással leend. E mellett két kedvező esetlegességet feltételezünk : 1. hogy mindig elnyeri a kívánt díjfelemelést; 2. hogy a munka mennyisége, az éltető foglalkozás a munkadíj felemelése által nem csökken. Ez azonban nem mindig történik meg. Megesik, hogy a munkadíj drágulása folytán az illető iparos a közmű még egy részét pótoltatja gépmunkával, vagy hogy a nagyobb munkadíj következtében megdrágult iparcikk fogyasztása csökken, vagy a külföldi terméknek megkönnyíti a versenyzést. Mindez esetekben a munka kevesbedik. A munkás, ki előbb az év minden 12 hónapján át, havi 100 forint jövedelemmel dolgozhatott,most csak az év 9 hónapján át kap munkát,igaz,hogy havonkint 1loftnyi jövedelemmel.A különbség az ő hátrányára — évenkint 210 forintnyi veszteség. Ez aggályos, nagyon is aggályos a becsületes emberre nézve, ki saját tőkével nem birván, egyedül keze mindennapi keresménye után él maga és tartja el családját. Egy pártatlan ember sem fogja őt gyengeséggel, gyávasággal vádolni, ha ezen, kilátással szemben, vonakodik, azon áldozatokat és időközi nélkülözéseket magára vállalni, melyekkel a munkabeállítás a legjobb esetben is jár. Pedig az eddigiekben a coalitió kérdésnek csak kevésbé fontos oldala, a tisztán anyagi vagy arithmeticai rész érintetett. Van annak még komolyabb, magasabb, méltóbb hordereje is. Az egyszerű bérfelemelés, s az ez által talán felérendő kényelmes, s csodusabb élet lehetősége napjainkban már képezhetik a munkások vágyainak s igyekezeteinek ne továbbját. A munkás a törvény által politikai, s a demokratikus eszmék terjedése által társalmi egyenjogúságra hivatva, többet kell hogy elérni akarjon, mint keresete javítását; neki a társadalmi életben elfoglalt állásának közgazdászati és erkölcsi megváltoztatására, értelmi s erkölcsi emancipációjára kell törekedni. Mindkettő csak a társulás által érhető el. Az egyesülés, ha a munkások művelődését tűzi ki czélul, tagjainak elsősorban szellemi és erkölcsi tökélyesbülését s ezzel kapcsolatban anyagi jóllétét mozdítja elő, mivel természetes, hogy a képzettebb munkás többet is bír keresni. Az egyesülés, ha a megtakarítást, a tőkegyűjtést, s a solidaritást tűzi ki czélul, a különböző munkás csoportulatokat nemsokára önálló iparüzletek megalapításához segítheti; ekkor nem kellene magasabb vagy csekélyebb bérért idegen kenyéradó gazdák számára dolgozniuk, hanem saját kezükre, s így önmaguknak tarthatják meg munkájuk összes bérét. Így okoskodik legalább ma a tapasztalás által megtanított nagy többsége a franczia munkásosztálynak; ez rendíthetlenül ragaszkodik az egyesülési joghoz mint természetes s megváltoztathatlan emberi joghoz; ezt folyton készletben tartja mint fegyvert a munkaadók ellenében megkezdendő harczra. De e mellett e harczot csak mint a legfőbb szükség által előidézettet akarja elfogadni, mert a harcz, — mint minden heves háború — tulajdonkép mindkét felet megrongálja, de a gyengébbet mindig jobban, mint az erősebbet. A franczia munkások ma azt hiszik, hogy valódi és maradandó érdekeiket jobban szolgálják, ha az egyesülést, a solidaritást és azon áldozatokat, melyeket a coalitionalis tusák felemésztenek,inkább arra fordítják , hogy fogyasztási egyletek által egy és ugyanazon költség mellett jutányos és egészséges élelmiszereket szerezzenek be, hogy takarék- és hitelegyletek által a tőkebeszerzést megkönnyítsék, hogy összmunkáló termelő egyesületekáltal iparbeli függetlenségüknek utat törjenek, szóval , hogy inkább helyzetük maradandó jobbítása mint egyedül munkadijuk javítása után törekedjenek. Ez az oka, hogy az 1864. évi coalitio törvényt oly gyéren használják fel, hogy a coalitiók Francziaországban sem nem számosak, sem nem tartósak, és hogy a creuzoti 10,000 munkás kevés nap múlván önkénytesen újból felvette a munkát. Horn Ede. tárgyban. Zsedényi indítványa a„P. Lt.“ szerint épen azon miniszter által elleneztetik leghevesebben, aki a mi közleményeink szerint azt kezdeményezte. Hogy közleményünket hivatalos színezetű dementi fogja érni, arra a dolog természeténél fogva már el valánk készülve. Azonban a közönség tudja, hogy minő hitelt adjon az ily fajta dementiknek , és hogy Andrássy gr. Zsedényi indítványával mit fog tenni, azt mi egyáltalán nem tudhatjuk. Azonban azt, amit saját szemeinkkel láttunk hogy lefolyt, — azt sem hivatalos, sem a „P. Lt.“ — úgy látszik szintén magán jellegű — dementije meg nem döntheti. Föntartjuk a tényt, hogy Zsedényi indítványa egy vizsgáló bizottság kiküldésére a miniszterelnök által kezdeményeztetek: mi nem zárja ki azt, hogy Zsedényi utóbb annak mint sajátjának oly jelleget adott, hogy most a miniszterelnök által elleneztetik. — Az „Ung. Lt.“ esti lapja meg abban kételkedik, hogy Andrássy gr. azt mondta volna, hogy a Mons-Hollán ügy irományai elvesztek. Határozottan fentartom ezt is, és hivatkozhatom az „E 11 e n ő !“ mai számának vezérczikkére, melynek íróját nem ismerem, aki ama nyilatkozatról szintén tudomást vett. Lukács Béla, Pest, jan. 28. A „P. Lloyd“ mai este lapja, kétségbevonja a tegnapi országos ülésre vonatkozó közleményeinek alaposságát. A „P. Lt.“ értesülése szerint Andrássy gr. egy éles hasonlattal nyilatkozott a Hollán ügyben kiküldendő bizottság ellen. Zsedényi önkénytes és „több deákpárti“ által tanácsolt indítványával a kormányt ki akarta szabadítani kellemetlen helyzetéből s a közönségnek is eleget kívánt tenni, mely már régóta feszült kíváncsisággal várja a megnyugtatást . Országgyűlési tudósítás. A képviselőház 107-ik ülése jan. 28 án d. e. 10 órakor. Vukovics Sebő megvallja, hogy nem látja át, mert tartozhatik a Yan-Mons ügy a ház elé. Azt tartja, hogy a tény, mely a házat illetheti, egyszerűen az, hogy az országnak egyik főhivatalnokát valaki meg akarta vesztegetni, ez emiatt igen méltán indignálódott, s ezt rögtön közölteazokkal, kik elöljárói. Azt gondolja, ennél többet senki sem tett, mert hiszen bárki megkísérelheti a megvesztegetést valaki ellen, megkísérelheti, hogy például megvesztegesse a miniszert vagy egyes képviselőket (ügy van !) Bárki kaphat olyan levelet, melyben felszólíittatik, hogy pártoljon valamely érdeket, s a levélben lehet egy 100 ftos bankó. (Derültség) Nem tehet ily esetben egyebet, mint hogy közli azokkal, kik hozzája közelebb állanak, s kifejezze boszankodását. 6) Áttérve a tanácskozás rendére,az országutakra nézve röviden azt jegyzi meg, hogy az országutak építésének jóságát,az azok fentartására fordított szorgalmat, vagy e részben elkövetett mulasztást az idén ezen rendkívüli időjárás mellett megítélni igen bajos. Osztja azonban azok nézetét, kik azt mondják, hogy maguk a vasutak is mindaddig teljesen haszonvehetők nem lesznek, míg az ország nem lesz mindenütt áthálózva kőutakkal, vagy csinált utakkal és e tekintetben még szükségesebbeknek ítéli az úgynevezett vidéki s falusi utakat. Szóló ezután néhány a vasúti felügyelőségre és csatornák építésére tett megjegyzés után ekkép folytatja beszédét: Tehát, átmegyek röviden azokra, melyek a minisztérium ellen nem ugyan vád, hanem panaszképen felhozatnak, és megjegyzem azt,hogy némely panaszokra történt ugyan felelet kisebb nagyobb kielégítéssel, némelyekre nézve pedig eddig választ sem kaptunk. Mint előttem szólott igen érdekes barátom Ludvigh említette, én is mindenben a legnagyobb tisztelettel a miniszter urat tartom feleletre vonandónak, annál inkább, hogy én az úgynevezett Van Mons ügyet teljesen eldöntöttnek tartom, nem is tudok egy kérdést sem, melyet Hollán Ernő államtitkár úrhoz volnék kénytelen intézni,de mivel ő felelt némelyekre, bátor vagyok megjegyezni azt,hogy nekem úgy tetszik, hogy valahányszor nagy patkossal áll elő, abban van valami, mi az embert kételyre indítja. Ő avval kezdte, hogy a magyar kormány a traditiót törte meg; én vártam, hogy mi fog ebből kijönni, és kijött a státustitkár azzal, hogy a magyar kormány feltalálta,hogy sokkal olcsóbb a kormány által valamit dolgoztatni mint privát emberek által. A 2-ik, mit szinte kitűnő módon állított, az, hogy csődöt nem hirdet a kormány, mert sokkal jobbnak találta a csőd nélküli megadását az egyes concessióknak. Én megvallom, e tekintetben nem akarok a felett vitatkozni,hogy a nyilvános árverésen kívül a magányos úton történő munkálatok előnye teljesen biztosítva van-e vagy nincs, hanem azt merem állítani,hogy minden constitutionális országban a két mód közül amaz fogadtatik el, azt hiszem, hogy biztosabban nem járhatni el, mintha ahhoz ragaszkodunk,mi helyesnek és biztosítottnak elismerve van. Egyébiránt ami a csődöt illeti, megengedem,hogy lehetnek egyes esetek, p valamely nagy kölcsönfelvétele, ahol nem szokták, hogy úgy mondjam a dolgot dobra ütni, de mégis bizonyos neme a csődnek megtartatik oly formán, hogy a miniszter felszólítja azokat, akiket competenseknek tart és azok zárt levélben offerteket nyújtanak be, de hogy kirekesztessék még oly viszonyoknál is a csődnek bizonyos neme, azaz, hogy a miniszter egy különös firmával vagy válalkozókkal bocsátkozzék érintkezésbe, az épen a constitutionális érdekek ellen van. (Zaj jobb felől. A közlekedési miniszter közbeszól : Nem történt egyszer sem !) Még azt akarom megjegyezni, azon dologra, hogy a kormány által dolgoztatni sokkal olcsóbb, hogy más országokban, még ott is, ahol eddig sohasem történt, kormányszükségleteknek magán munkálatok általi előállítását hozzák divatba pl. Angliában az úgynevezett kormányi „cockyards“ helyett, magános gyárakban csináltatnak hajókat, különösen a mostani kormány férfiainak az volt már régóta pengetett iránya és kétség kivül ezen iránynak létesítésére fogják fordítani jelen állásuk hatalmát. —■ A többi pá-