A Hon, 1870. február (8. évfolyam, 25-47. szám)
1870-02-01 / 25. szám
solja, a kisebbség pedig egyszerűen a Király utczát venné fel elválasztó vonalul. Az új városrész nevét egyhangúlag Erzsébetvárosban állapították meg. A tanács elfogadta a többség javaslatát, azonban a végrehajtást a törvényhatóságok rendezéséig kívánja halasztani. A Pesti Napló azt mondja: „A pesti Népkör alakuló gyűlését vagy egy hete naponkint hirdették az ellenzéki lapok, de mint látszik, a siker nagyon is kétséges.“ — Továbbá azt mondja, hogy „az alapszabályokat tárgyalás alá vették, s azokat lényeges módosítás nélkül elfogadták.“ — A pesti népkör alakuló gyűlését, tisztelt kolléga még a múlt nyáron megtartottuk, az alapszabályokat pedig még a múlt őszszel megerősítette a kormány, minélfogva ez ügyben bizonyára nincs egyéb kétséges, mint a Napló tudósítójának hitelessége. — Komoly maskarádé. Budán egy férfiruhába öltözött nőt, s egy női ruhába öltözött férfit azon pillanatban fogtak el, midőn egy embert ki akartak rabolni. A férfinál kötelet s azon vérnyomokat is találtak. A nő kirántotta egy drabant kardját, s védelmezni akarta magát, de leteperték. — Iskolai értesítés. A pesti reform. főgymnasiumban és az elemi iskolákban a folyó 1869— 70-ik iskolai év első felében a félévi vizsgák e következő rendben tartatnak meg. Februárius 16-kán délután 3—6-ig az ezen félévben érettségre menendő ifjak előleges magán vizsgája. — 19-én és 20-án délelőtt 3- 12-ig és d. u. 2—5-ig írásbeli érettségi vizsga. 20-án délután 2 órakor a mesterinasok vizsgája. 21-én 8 -12-ig délelőtt és délután 8—6-ig szóbeli éretségi vizsga. — 23, 24. és 25 én a délelőtti órákban a gymnasium, a délutáni órákban az elemi és leány osztályok vizsgái leendenek. A gymnasium különböző osztályaiba bejegyzett magán növendékek közül az I—VI. osztálybeliek febr. 24, a Vil-ik osztálybeliek 20-kén a délutáni órákban 3 —6-ig hivatnak fel a magán vizsga letételére. — A jótékony izraeli nőegylet és a Rudolph koronaörökös kölcsönös kisegítő betegsegélyző és temetkezési egylet meleg háláját fejezi ki a légszesz-társulat, a Deutsch féle és a pesti könyvnyomda, és Lehman M. urnák a jan. 23-án tartott álarcos bálja iránt tanúsított áldozatkészségükért. Ugyanitt felülfizettek: Kohn 2.50, Pollák 1.50, Grossmann 2.50, Haggenmacher 2.50, Hürsch L. 4 frt. Lichtenberg J. 8 ft 50, Roth 2 ft., Lr. Betsághy 50 kr., Horn 1 frt., Freund 8 frt 50 kr., Hermann J. 25 frt., Weisz 2 frt., Dr. Rosenberg L. 2 ft., Wahrmann L. 4 ft, Beöthy 50, kr., Saphir L. 2 ft., Dr. Stiller 3 ft, 50 kr., Rosenthal T. 3 ft 50 kr., Hevesy L. 3 ft 50 kr. Lévay H. 20 frt., Ormódy V. 2 frt, Lederei1 frt 50 kr., Stempf C. 7 frt 50 kr., Kadelburg B. 5 frt., Schönberger L. 50 kr., Rosenberg testvérek könyvkereskedése 50 kr. Grünwald és Eisler 1 frt, Hay 50 kr., Frei 12 frt, egy ismeretlen 50 kr., Topper 2 frt, Blum B. és Antonia 6 frt, Hirsch Ignácz és fia 5 frt, Weiss M. 10 ft, Herzl F. assz. 2 ft, Pick D. 1 ft, Bischitz M. S. 3 50, Bischitz Gyula 50 kr,Munk Roza assz. 4 ft, Herzberg Carolina asszony 5 frt, Dr. Pollák 6 ft, Baumgarten L. 8 ft 50 kr., ismeretlen 5 frt, hasonlag 2 frt, Bischitz M. 5 ft, Török 8 frt 50 kr. Összesen 208 frt o. é. — A honvédmenházhoz szükséges telek iránt kiküldött albizottmány jelentését már beadta a gazdasági bizottmányhoz. Jövő hétfőn fog tárgyaltatni. — A pesti zenekedvelő k egylete a bálványutczában épületet szándékozván emelni, Pestvárost is felszólította hozzájárulásra. A gazd. biz. száz forintot hoz javaslatba. — Két munkás ma a lipótutczában a tóutczára szögelő házban gázgőztől megfuladt. — Az országgyűlési gyakornokok testülete febr. hó 2-án d. e. 11 órakor folytatólagos administrationális közgyűlést tart az országházban. A nemzeti színpadon tegnap (vasárnap) vendég lépett föl: Vizváryné Csányi Sarolta asszony,ki a debreczeni színháznál és a nagybecskereki színtársulatnál sok sikerrel működött népszínművekben, operettekben, sőt dalművekben. Ezúttal először is a Szigeti „Vén bakancsos“ában a Lidi szerepében lépett föl. Élénken, bár modorosan játszott, a népdalokat érzéssel énekelte, hanem hangját fordrozta egy kissé, tán azért, mert ily nagyobb színpadhoz nem lévén szokva, szükségesnek találta a természetes határán is túl fokozni hangerejét. Csinos színpadi alakkal bir, hanem ezúttal igen félszegen öltözött, s nem a kántor uram falusi Lidijét láttuk benne, hanem egy pesti varrólányt.— További föllépéseit be akarjuk várni, mielőtt tehetségéről és használhatóságáról ítéletet mondanánk. Mondják,hogy dalműben is fel fog lépni, miután erős alt hangja van. E föllépés érdekét azonban némileg csökkenteni fogja egy nagyobb tehetségü vendég: Balázsné Bognár Vilma asszony e heti szereplése. — A m. kir.államvasutak igazgatósága Pesten az indóházon kívül a kőbányai vonalon tisztjei számára lakházat kívánván építeni,a városhoz folyamodott 595 négyszögös terjedék eladatása végett. (Ezek jobban gondoskodnak az öveikről, mint a városi képviselőség.)A gazdasági biz. atelek iránt helyszínelő albizottmányt küldött ki. — Ivánka Imrénél vasárnap a műegyetemi fiatalság részéről háromtagú küldöttség jelent meg kérvényt, hogy a műegyetemnek Pestre áthelyezését sürgető kérvényüket az országgyűlés elébe benyújtani szíveskedjék. Ő a küldöttséget igen barátságosan fogadta és megígérte, hogy az általa is helyeselt eljárást és ügyet a legmelegebben fogja pártfogolni, óhajtja hogy képzett szakférfiaink legyenek s kívánnia kell a polyteknicum Pestre tételét . Egy írttal a fiatalság írásban felkérte Pest városa képviselő testületét is, hogy feliratban ajánlja az általuk benyújtott kérvényt. Az ifjúság köszönetet mond általunk az ügy pártolóinak. — Ingyenes gyorsírászati tanfolyam. Alulirt február 4-dikén pénteken a nagyközönség számára az egyetemen ingyenes gyorsírászati tanfolyamot nyit meg, melyre a m. közoktatási minisztérium helybenhagyását megnyeri. A tanfolyam 4 hónapra van kiszabva és az előadások hetenkint háromszor: hétfőn,szerdán,pénteken esti 6-7-ig fognak (a nagy egyetemi épület 3-ik emeletén az 2-ik szám alatti teremben) tartatni. Legyen szabad alulírottnak e tanfolyamra figyelmeztetni a műveit közönséget, nevezetesen pedig a joggyakornok urakat, mint olyanokat, kik a gyorsirászatból esküdtszéki törvényhatósági és más nyilvános tárgyalásoknál leginkább fognak hasznot húzhatni, úgyszintén a tanárjelölt urakat, mint akik elsősorban vannak hivatva, a gyorsirászatnak a tanintézetekben való terjesztése által, e művészet felvirágoztatását hazánkban előmozdítani. Markovits Iván, országgy. gyorsirodai revisor és gyorsírászati tanitó. BÉCS, jan. 31. A magyar minisztériummal egyetértőleg elhatároztatott,hogy hirdetményektől, melyek magyar bélyegekkel vannak ellátva, további illetékek nem fognak beszedetni, ha itt változatlanul használtatnak, de csak is azon esetekben, ha az illetékek a birodalom mindkét felében egyenlők. Nyomatatlan papiros ellenben, a cislajtáni tartományokban, ha magyar bélyeggel van is ellátva, újabb illetékfizetés alá tartozik. PÁRIS, jan. 31. A spanyol kormány Montpensier herczeggel alkuban van az iránt, hogy annak fiát, Ferdinandot, a spanyol trónra emeljék. MÜNCHEN, jan. 31. A nemzetközi vasút-értekezlet ma nyittatott meg. Tegnap a királyi táblához hivatalosak voltak : Hohenlohe herczeg s azon követek, kik a felirat ellen szavaztak. ROMA, jan. 31. Caterini bibornok megbizá a müncheni érseket, hogy a theologusokat Döllinger előadásaitól, annak eretneksége miatt, eltiltsa. BÉCS, jan. 31. Mint a „Neue Fremdenblatt“ értesül, a minisztérium egyetértésre jutott a miniszteri névsort illetőleg. Wagner a honvédelmi-,Strohmayer a vallás- és közoktatásügyi, és Banhans a földmivelési tárczára volnának kiszemelve. Döntő miniszteri tanács, a császár elnöklete alatt, mely a császárnak már több nap előtt előterjesztett programm felett volna határozandó, ma tartatik. MÜNCHEN, jan. 31. Wetzhausen asztalnok, követségi tanácsos, bajor követté neveztetett ki az orosz udvarnál. BÉCS, jan. 31. (Esti zárlat.) Hiteltv. 261.10. Éjsz. vasút-----.—• Államvasut 380.— 1860-ki sorsj. 97.20.1864-ki sorsj. 118 50. Napoleon d’or 9.85—. Adómentes kölcsön —. Lombardi vasút 244.—. Magyar hitel részv.-----. Fr. József v. —.—. Pécsi v. —.—. Franco-Hungarian —.—. Alföldi v. —.—.Zálogköles. —.—.Tramway 147 25. Anglo Austrian 309.75. Galicziai vasút 235.—. Franco 105.—. Népbank —.—. Bécsi bank —.—. Építés bank —. Északkeleti —.—. FRANKOFRT, jan. 31. Váltóárfolyam 95 ’’U • 1859-ki E. metaliques —.— Uj ezüst kölcsön —.—. Nemzeti kölcsön —.—. Régi metaliques —. Uj adómentes —.— Amerikai 1882-ig 92.—. Osztr. hitelrészvény 225.25. Osztr. államvasut 364.% 1854. sorsj. 71.75 1860-ki 79.75. 1864-ki 114. V4. F. József vasút 177 .% • Osztr. bankrészv. 691. Lombardi vasút 235.25. Galicziai 227 V2. Járadék 49.25 Ezüst járadék 57.5/s. Erzsébet pálya—.— BERLIN, jan. 31. Cseh nyug. vasút 90. Galicziai vasút 97.%. Államvasut 207.%. önkénytes kölcsön 135—. Metaliques —.—. Nemzeti kölcsön 57.50. Hitelsorsjeeg 87.—. 1860-ki 80. VI. 1864-ki sorsj. 65.25. Ezüst kölcsön —.—. Hitelrészv. 144.—. Bécs 81.50. Romániai 71.75. PARIS, január 31. (Zárlat.) 3 % járadék 73.57. 4%7t járadék —. Olasz járadék 54.95. Államvasut 767. Credit mobilier —. Lombardok 497. Ausztr. napra —.— Consolok —.— Amerikai 98. — Magyar keleti vasút—. Magy. kölcsön 219.— Ausztr. éjszak-nyugot. vasút —. Nemzeti színház. Február 1. „A boldogság első napja“ vig opera 3 felv. Népszínház. Február 1. Molnárné, Korcsisovszky Borcsa fölléptével „A nem ez is, vagy, A házaló zsidónő“, uj énekes színmű 3 felv. KÖZGAZDÁSZAT! ROVAT. Hamburgi nemzetközi bank czim alatt egy uj pénzintézet van keletkezőben, melynek hatásköre főleg a tengeren túli üzletre terjedne ki, azonban ezenkívül minden nagyobb bankok által űzött üzletet is felvenne a hamburgi nemzetközi bank üzletkörébe. E bank nem leend vetélytársa a már fenálló pénzintézeteknek,hanem inkább azokra, s különösen az északnémetországi bankra fog támaszkodni. Az alapító comité tagjai nagyobbára bankigazgatók más bankoknál, és a németországi bankkal oly szoros viszonyba lép ezen új intézet, melynél fogva az üzleti kezdet nehézségeit könnyen legyőzheti. A oszt. magyar közös vámbevételek a lefolyt év tíz első havában 6,6 millió forint helyett 13,611,000 ftot jövedelmeztek. Magyarországra e jövedelemből csak 30 százalék esik , pedig a monarchia vámbevételei legalább is 60 százalékban Magyarországot illetik, mivel a megvámolt czikkeknek legalább ennyi százaléka Magyarország által fogyasztatik el. Az észt, magyar közös gazdálkodás vagy közös vámpolitika miatt tehát évenként 3—4 millió forinttal megkárosíttatik Magyarország. Ideje volna, hogy ezen élhetetlen vámpolitikával valahára felhagyjunk. — A Spanyolországgal kötendő kereskedelmi szerződés iránt folytatott alkudozások a Triester Z. szerint befejeztettek. E szerződés szerint mindkét fél kölcsönösen a legnagyobb kedvezményekben részesülő államok sorába vétetnék fel. A szerb vasutak kiépítésére tett előmunkálatok oly nehézségbe ütköztek, melyek miatt e vasutak létesítése bizonytalan időre elhalasztatik. Az osztrák hitelintézet képviselője ugyan még Belgrádban időz, azonban a szerb kormány határozottan kijelenti, hogy a vasútépítési engedélyt mindaddig meg nem adhatja, míg a török kormány a szerb pályákhoz csatlakozó vonalak kiépítését nem biztosítja- Erre pedig a jelen időpontban vajmi kevés kilátás van. A pesti kereskedelmi bank jan. 29-én közgyűlést tartott. Előterjesztetett a bank működéséről szóló évi jelentés, melyből kitűnik, hogy a leszámítolási forgalom 1.300.000 fttal meghaladta ugyan a"múlt évi forgalmat, de az előfordult bukások miatt ez üzletág mégis 3500 fttal jövedelmezett kevesebbet mint a múlt évben. A hiteltulajdonosok leszámítolási üzlete ez évben megkétszereződött s a válság miatt veszteséget okozott, a tartalékalap kimerült s a biztosítási alap is meg lett támadva. A kölcsön üzlet a körülményekhez képest meg lett szorítva,eredménye a múlt évinek felel meg. Az ingatlanokra adott jelzálog kölcsön szépen felvirágzott. A banknak ebben 2.600.000 biztosított követelése van. A vidéki hitelintézeteknek engedélyezett reescompte üzlet is nagy kiterjedést nyert. Iparvállalatok felsegélésre 200,000 ftnyi kölcsön adatott, ebből azonban az év végéig csak 50,000 ft fizettetett ki.Az előterjesztett mérleg szerint az évi jövedelem 177,962 ft, miből 84,097 ft feles osztalékokra adatik.Egy öooftos részvényekre tehát 103/10 százalék vagyis 51,50 fog kiosztatni. A jelentést a közgyűlés tetszéssel fogadta s a szelvény elfogadás és tartalék alap felemelésre vonatkozó két indítvány határozattá emeltetett.Az igazgatóságba Grabovszky, Weisz M. és Perger Ignácz, a felügyelő bizottságba, Deutsch, Fuchs B. Gergely István, Karlovszky, Röck, Sebastiány és Tschögl János választottak. — Az országgyűlési banken quée albizottsága jan. 29-én este tartott ülésében megállapitá a kérdőpontokat. E pontozatot Csengery Antal készíté, jobboldali lapok dicsérőleg szólnak e munkálatról, s így valószínűleg könnyen megállapíthatja azokat az enquéte. A pontozatokkal egyidejűleg a kihallgatandók névsora is elő fog terjesztetni. Hallomás szerint ezek között a nagyobb pénzintézetekre fektettek fősúlyt. S így nem igen remélhető, hogy a kihallgatandók az osztr. nemzeti bank befolyása alatt álló inézetek, a független nemzeti bank létesülésére irányuló törekvéseknek erőteljes kifejezést adnának.Az enquete plénuma febr. - jén este tartja második ülését. A badeni bankra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalás alá vétetett a badeni kamrában. A bank szükségét mindenki elismerte, de a bank ellen mégis ellenzék támadt. Az ellenzék tagadja, hogy Badenben külön banktörvényre volna szükség, s kimutatni igyekszik hogy sokkal inkább megfelelne a czélnak, ha a frankfurti vagy berlini bank alapítana Badenben fiókintézetet. A 10 ftos jegyek kibocsátása is ellenzésre talált, minthogy általa kiszoríttatnék a badeni állami pénzjegy. A törvényjavaslat védői kiemelték, hogy sem a frankfurti, sem a berlini bank nem jelenkezett fiókintézet felállítására, s hogy a 10 ftos jegykibocsátást a verseny szempontjából meg kell engedni, kifejezést nyert azon óhaj, állítana fel a bank beváltási pénztárt Németország több városában és nevezetesen Manheim, Frankfurt s Lipcse városában. A javaslat néhány lényeges módosítással elfogadtatott. Az aláírás a részvényekre febr. havában fog végbe menni. — A németországi kereskedelmi nagygyűlés állandó bizottsága febr. 1- én ül egybe.A tanácskozás tárgyai lesznek : 1 A bankkérdés törvényes rendezése. 2. A szöveségi kanczelláriához felterjesztendő beadvány a vasutak szavatossági és határidőszállítási kötelezettségét illetőleg. 3. A jelvény oltalom. 4. A tarifa által feltételezett kereskedelmi viszony a vámegyesület és Északamerika közt. Üzlet. Pest, jan. 31. A gabnakereskedelemben meglehetősen jó vásárlási kedvben voltak a malmok, miért is a múlt heti zárárak a nagyobb kínálat daczára változatlanul maradtak. Riezs csendes, változatlan üzletű. Árpából néhány tétel kelt el szilárdan fentartott áron. Zab és kukoricza folyton jó figyelemre talál fogyasztásra és üzérkedők részéről. A tulajdonosok tartózkodása gátolta a forgalmat, az árak szilárdak. Eladások: Búza, 600 vm. 87 és fél fns 5.30, 1200 vm. 87 fél fns 5.22 és fél, 500 vm. 5.20, 400 vm. 5.15, 800 vm. 863/4 fns 5.12 ás fél, 400 vm. 5.7 és fél, 500 vm. 86 és fél fns 5.12 és fél, 600 vm. 5.10, 350 vm. 5.5, 6000 vm. 86 fns 5.—, 2000 és 1000 vm. 85 V* fns 5.—, 1000 vm. 4.97 és fél 800 vm. 85 és fél fns 4.00, 600 vm. 4.85, 800 vm. 85 lA fns 4.80, 1200 vm. 84 3/4 fns 4.70, mindez 3 havi fizetésre. Rozs, 800 vm 79/80 fns 2.90/400 és 200 m. 79/8l fns 2.85. Árpa 5 ,0 vm. 6%2 fos 2.50, 1000 vm. etetni való 2.15. Zab, 1000 vm. **/sons 2.5, 1500 és 600 vm. 2.— Kukoricza, 2000 vm. bánsági 2.55, 750 és 600 vm. 2.52, és fél, 500 vm. 2.50. Értéktőzsdénkén a hangulat változatlanul szilárd. Magyar vasúti kölcsön 106, m. hitelbank 82, franco magyar bank 48—48 egyn. pest terézvárosi takarékpénztár 31 és fél 32 egyn. Concordia malom 370, hengermalom 400, felső-magyarországi József-malom 570—580. Királyserfőzde 150, Gschwind-gyár 170, országos gőzhajózás 62—61, pest-fiumei hajóépítő 110, Napoleonhoz 9.83 és fél. Vidéki piaczok. (K. H.) Arad, jan. 29. Utolsó tudósításom óta a hangulat kissé megjavult, a fagyott utakon terhet is szállíthatni s igy nagyobb behozatal mellett meglehetős forgalom jött létre. 250 mérő búza tegnapi heti vásárunkon 3.70—4.80 kron kelt el minőség szerint. Árpa üzletfelén. — Rozs 150 m. 2.90—3.30., kukuricza 450—500 mérő 2 ft 2.20. Szeszben az üzlet megjavult; nagybani eladás hordó nélkül 39—39 és fél, kicsiben 40—40 és fél; hordóval együtt 43-43 és fél kr. (M. L.) Pozsony, jan. 29. Időjárásunk télies, s reményt nyújt, hogy a tél keménysége hosszabb ideig fog tartani. Az árakban kevés változás történt, a bűze 10 krral emelkedett. A tegnapi heti vásáron megfordult 840 m. búza 4.30—5.15 ; 59 m. rozs 3.10—3.40; 530 m. árpa 2.80—3.30; 215 merő zab 2 forint—2 forint 2 krajczár; 45 mérő kukoricza 2 ft 50 kr.—2 ft 60 kron. (r. 1.) Losoncz, jan. 29. Időjárásunk egészen megváltozván — hetivásárunk is élénkebb lett. A tiszta búza ára 20 krral lejebb esett, — a rozs ára szilárd, az árpáé 5 krral emelkedett; a következő árakon kelt el 3924 pozsonyi mérő: a 88—83 ms tisztabúza 4 ft 20—3 ft 20; — a 81—78 ms kétszeres 3 ft 20—3 ft; a 78-74 ms rozs 3 ft2 75; — a 66—60 fns árpa 2 ft 75— 2 ft 40; a 48—42 fns zab 2 ft—1 ft 70 ; a 80—70 fus kukoricza 3 ft 20—3 ft; a krumpli ára 1 ft 80—1 ft 20 ; a babé 4 ft — a nógrádi lencséé 3 ft. (L. Gy.) N.-Kikinda, jan. 29. A fagy megjavítá utainkat, az üzlet élénkebb, bár az irányzat nem kedvezőbb; a pénzhiányt nagyon megérezni. A kereslet búzára nézve gyenge, ellenben kukoriczában erős. Mai jegyzéseink: 85—86 ms búza 4 30—40, 87—88 ms 4 55—65; kukoricza készen 2.15—20, febr.—márt. búza 2.10—15,— mind vámmázsánként. Hhivatalos értesítések kivonata. A „B. K.“böl. Árverések.Kölesdi községházánál márt. 23 r. 10 o. 1870 ftra becsült ház. Nagylak községházánál febr. 21. d. e. 9 ó. 7100 ftra becsült birtok. Szempczen márt. 10 r. 10 ó. 4000 ftra becsült ingatlan.Kecskeméten a telekkönyvi hivatalban febr. 26. r. 9 ó. 7487 ftra becsült ingatlan. Pályázatok: A beszterczebányai pénz- Ügyigazgatóságnál kiadói állomás; a kassai pénzügyigazgatóságnál irodasegédtiszti állomás. A bécsi börze távirata jan. 81. 5% metalliques 60.35 Nemzeti kölcsön 70.30 1860-ki sorsj. 98.10 Bankrészvény 725.— Hitelint. részv. 261.40 London . . 123.30 Ezüst . . . 120.90 Arany . . 580 % Vízállás. Felelős szerk. s kiadótulajd. JÓKAI MÓK-C Január 0 fölött idosítják 31 Pesten 6' 6" zajlás „ Pozsonyban 3' 10"» 80 Máramaros-Szigeten 16' 9" havas „ Szathmáron 2' 0*» „ Tokajban . . IP 9" „ Szolnokon 18' 0" jegállás 31 Szegeden . 18' 9" felhés 30 Aradon 0' 11“B , Nagybecskerakon 2' 8"» „ Bezdáubanno“» „ Verbászon 5' 4*» •29 Oraova 12' 1“ zajlás 30 Eszéken 0' 11"» 29 Sziszeken 9' 0" száraz „ Mitroviczon 16' 2"« „ Zimonyban l' 10*a MYlIiTTER. A kinek ócska ruhái vannak, újakat kaphat érték ROTHBEELER JABLAB e«. t. udvari szállítónál, Pesten, régi színház-épület 180 emelet. Bemenet a 3&EUA3LV-5 hoz Cíimzett kávéház átellenében. 1 * g MaBBHMMaHBCTBHaEBraafflBTOBBBHg Ajánljuk mindenkinek figyelmébe Fromm Fülöpnek hirdetését Bécsből, lapunk mai számában. 2190 2-1 183 Úri- és Kigyó-utm sarkán az első emeleten egy 5 szobából álló, hozzá tartozó pincze, padlás, és konyhával lakosztály május, 1-től kiadandó. Bővebb tudósítás Wetzer és Kunz vászonkereskedésekben. A helyiség mint eladási termeknek igen alkalmas. A pesti gabnacsarnok hiv. jegyzései jan. 31. A pesti értéktőzsde hiv. jegyzései jan. 31. Értékpapír Adva Termény fontnyi Ár vámmázsánként fontnyi Ár vámmázsánként Búza bánsági .... 83 4.10—4.25 84 4.35—4.45 85 4.35—4.65 86 4.75-4.85 87 4.95-5.05 88 5.10 5.20 tiszai .... 83 4.25—4.35 84 4.45—4.55 — . . . 85 4.60—4 70 86 4.80—4.10 ,, .... 87 5.-----5.10 88 6..5—5.20 pesti .... 83 4.20-4.35 84 4.45 4.6 ,, «... 85 4.60—4.70 86 4.80—4.90 „ .... 87 5.-----5.10 88 5.15—5.20 fehérmegyei . . 83 4.20-4.35 84 4 45—4.55 85 4.60—4.70 86 4.80—4.91 „ . . . 87 5.-----5.10 88 5.15—5.20 bácskai .... 83 4.15—4.25 84 4.35—4.45 n . • • 85 4.55 4.65 86 4 75—4.85 Termény Rozs ..... Árba malátának . ., etetésre , . Zab...................... Kukoricza . Bab...................... Köles...................... Repcze káposztás ,, bánsági , fontnyi piaczi szikla fontnyi Ar várimázsánkén 80 2.85—2.95 78'79 3.20—3.80 72 2.10-2.70 08/70 2.95—3.30 72 2.25—2.35 66/68 2.80-2.90 50 1.85—1.95 44 48 3.35—3.45 isnérő 2.35—2.40 2.50—2.55 1) 2.80—2190 80 3.10 3 20 75 7. 0—7.75— 8.90 9.20 75 7.371. .— 11 — 8.75— .Gyártmány. Dara . . . 0. királytiszt 1. láng . . 2. lang . . 3. zsemle . fzt. kr. 4. zsemleliszt .... 11 40 15 50 5. tészta 10 15— 6. tészta 8 14— 7. kenyér 7 — 13 50 8. kenyér ,,....5 70 12— 9. korpa ,, . . . .2 50 Értékpapír 1160 N K 1 0 05 A* Adva Tartva Értékpapír . . ..... ....... ........................1 bt, 00) M N 11 Adva Tativ Magyar vasúti kölcsön. Első magyar biztositó ts. 106 106 26 Terézvárosi takarékp. 30 31 21 32 315 629 633 Kőbányai takarékp. . Újpesti takarékpénztár 40— — Haza életbiztositóbank 150 144 148 40 42 45 Pannónia viszonbiztositó 210 208 210 Árpád gőzmalom . . 500 300 305 Pesti biztosító .... 300 200 Aradi gőzmalom . . 500— —■ Unió biztosító .... 300 235 240 Blumféle gőzmalom 500 240 250 Nemzeti biztosító . # 80— — Concordia gőzmalom . top 370 375 Pécsbarcsi vasút . . # 200 177 179 Borsodmiskolczi gőzm. 500— — Pesti körüli # 200 423 425 Király gőzmalom . . 500 330 340 Budai „ „ . . . 200 2 *8 210 Lujza gőzmalom . . 260 128 130 Alföld-fiumei „ . . . 200 169 50 170 59 Molnárok és pékek g.na. 300 155 160 Észak-keleti „ . . . 200 159 50 llió 50 Szarvasi gőzmalom. . 200— — Magyar-keleti,. . . . 80 90 25 96 wn Szegedi gőzmalom . . 120— — Angol-magyar bank . .. 8 95 96 Temesvári gőzmalom . 500— — Első hany. ker. és iparb._ — Unió gőzmalom . . . 500 280 300 Magyar általános hitelb. 80 8105 82 25 Victoria gőzmalom . . . 00 195 200 Franczia magyar bank . 60 48 48 50 Hengermalom . . . 500 900 920 Magyar jelzálogbank . 50— — Első budap. gőzmalom 500 400 410 Pozsonyi ker. bank . . 100 ___ Budai gyártelep . . . 100 60 62 ,, iparbank . . 200_ __ Felsőmagy. gőzmalom 200 — Pesti népbank . . . . 50 41 42 Pannónia gőzmalom . 1000 580 600 Budai keresk. bank . . 200 29 211 Első magy. serfőzde . 500 640 650 Pesti keresk. bank . . 500 645 651 Király serfőzde . . . 200 150 152 ,, iparbank .... 200 400 Hajó hitel.... 200 1180 Debreczeni ker. bank ._ Sertéshizlaló . . . 200— — Temenv. ker. és jelz. b. Deutsch-féle könyvny 200---— Első erdélyi bank . ._ Pesti könyvnyomda. 500— — Óbudai takarékpénztár. 40 180 185 Első magy. gőzhaj. 200 10150 102 Gödöllői „ Első magy. hordógy. . 200 170 175 Pesti takarékpénztár . 632600_ Flora szappan gyár . . 200 127 128 Budapesti fővár. takp. 600 130 132 Gschwindt-féle gyár . 200 170 175 Kereskedelmi épület . Magyar gyógyinz. . . Gy aratott fonál gyár . Budapesti lánczhid. . Első magy. bőrgyár « Magy. Lloyd gőzhaj. . Losoncai gyapjugy. . Első magy. gépgyár . Mátrai kux .... Budapesti kézműzet . Oetl-féle pénztárgyár . Omnibus...................... Első magy. petroleum . Gyógysz. és vegy. int. Rima-Murányi bánya . Salgótarjáni kőszénb. Pestfiumei hajógy. . . Sóda- és vegygyár. . Spodiumgyár .... Első magy. szeszfin. . Első újpesti szeszfiu. . Alagút .... . Magy. svekcai gyár . . Zarzetzky-féle gyász. . Sz.-Endrei téglavető . Kőbányai téglavető Magy. zálogl. 51/2°/0 . Magy. 6°/Cjárad . . Magy. jelzálogb. jelz. bev Keresk. bank zálogl. . Lánczhid elsőbbség Borsod-misk. mai. els. Losonczi posztógyár . Budapesti gőzm. . . 210 200 200 525 200 200 ’?0ft 2 0 6 200 200 200 200 200 100 20 120 200 500 500 100 200 200 200 200 440 172 645 122 66 7 1800 102 50 100 300 32081 110 90 75 89 3391 137 430 175 65 7 123 67 5 0 7 103 110 310 340 99 25 112 91 , 89 25 —25 93 52 91 50 138 Óbudai téglavető . Arad ker. bank Athenaeum könyvnyugligeti épités. . Építőanyag. . . . Hegyi vasút . . . Hajóhitel II. kir. . Draschefele téglagyár Erzsébet gőzm. . . Ganz gyár .... Üveggyár . . . . A pesti tőzsdén nem jegyzett értékpapírok jan. 31. pári Nagyváradi ker. bank . pári Köszénybánya társ. pári a._ Szálloda részvény társ. a. 70 65 Temesvári közúti vasút f.— 50 45 Hunnia ......— 50 45 Magyar belga gépgyár . a.— Országos gőzhajózás . a.— — Magyar géptégla . . . a.— Kukuricza kemény.gy. f.— — Vaggon gyár . . a. 125 121 ___ Pannónia géptégla . .— — — Bécs-Pesti hajóvontató— 27 25 f._ Pesti köz. vasút II.kib.— — — Bécsi trmvai .— 149. 14 1 50 f. 38 37 Győri keresk. bank. .— o—— Gyapjú mosó.gyár . . __ 8® 93 Securitás.......................— 430 410 Gyufagyár......................— —-— 120 -100 Spiering-féle gyár. . . Sz.-endrei lak. pénztár. P--Viktoria ó -budai tégla a. 1 Kö ae fileti é Magyar állami vasat. Fót— Salgó-Tmrsia. Pestről Kd. 8 ó.— p.r. 9 ó.27 p.r &06.—p. e. Kőbánya „ 86. 7 p.„ 9 óA7 p.r. 10 ó.llp.,, Gödöllő „ 96.16 p.„lló.14 p.r. 11 ó.53p.„ Hatvan ., 10 ó 36 p.,, lo.60p.du. 1 ó.54p.és. S.Tarján érk.12 ó.23p.dél.5ó.20p. „ 4 ó.41p.r. 8.Tarján—Pest. S.-Tarján Ind. 2ó.35p.d.u.9ó.20p.r.lló. 5 p.e. Hatvan „ 4ó.37p. „ ló.27pd.u.2ó.10p. r. Gödöllő „ 4ó.46p. „ Ló.38p. „ 4ó. 6p. „ Kőbánya „ 6ó.51p. e. 5ó.46p. „ 5ó.58p.r. Pestre érkezés 6ó.58p. „ 5ó.55p. „ 6ó. 7p. „ Hatvan - Miskolcz. Hatvanból ind. 10 ó. 25 p.d.e. 3 6. 10 p. r. Vámos-Györk „ 11 ó. 6 p. „ 4 ó. 23 p. r. Füzes-Abony „ 12 ó. 28 p.d.u. 6 ó. 43 p. r. Miskolczra érk. 2 ó. 15 p. „ 10 6. — p. d.e. Miskolci—Hatvan. Miskolcbról ind. 8 ó. 2 p. r. 9 6. 11 p. e. Füzes-Abony „ 9 6. 56 p.d.e. 11 6. 53 p. ér. Vámos-Györk „ 11 ó. 15 p. „ 1 6. 39 p. ,, Hatvanba érk. 11 ó. 50 p. „ 2 6. 25 p. ,, Zágráb —Zákány. Zágráb ind. 8 ó. — p. reg. 8 6. — p. este. Zákány érk.11 ó. 3 p. d.e. 4 ó. 81 p. d. u. Zákány—Zágráb. Zákány ind. 7 ó. 15 p. r. 4 6. — p. d. u. Zágráb érk. 12 ó. 48 p.d.u.7 ó. 8 p. este. Alföld-fiumei pálya. Szeged—Zombor. Zombor—Szeged. Szegedinél. 26.45 p.d.u. Zombor Ind. 7 ó.48 p.r. Szabadka „ 46.41 p. „ Szabadka „ 10 ó.12 p.r. Zombor érk. 66.43 p.est. Szeged érk.12 ó.40 p.d. Tiszai vasút. Bé«—P*«t—K»sz-Vár»d. Bécsről ind. 8 ó. — p. est. Pestről „ 66. 80 p. reg. Czegléd ,, 9 ó. 39 p. 11 P.Ladány ,, 26. 7 p. d. u. B.-Ujfalu „ 8 6. 16 p. „ N.-Várad érk. 4 6. 81 p. „ Nagy-Várad—Pest- Béca. Nagy-Várad ind. 10 6. 20 p. d. e. B.-Ujfalu , 11 6. 44 p. » P.-Ladály érk. 12 6. 55 p. d. u. Czegléd „ 5 6. 33 p. „ Pest „ 8 6. 39 p. este. Bécs „ 6 6. 14 p. reg. Bécs—Pest—Arad. Bécsből Ind. 8 ó. — p. est. 7 6. 30 p. reg. Pest „ 6 6. 80 p. reg. 5 ó. 23 p. est. Czegléd „ 9 ó. 24 p. „ 8 ó. 19 p. „ Szolnok ,, 10 ó. 16 p.d.e.9 ó. 47 p. ,, M.-Tur „ 11 ó. 29 p. „ 11 ó. 40 p. „ Csaba 1ó. 9 p.d.u. 2 ó. 36 p. „ Arad érk. 2 ó. 52 p. „ 5 ó. 11 p. „ Arad —Pest—Bécs, Arad ind. 12 ó. 26 p. d. u. 8 ó. 47 i. est Csaba , 2 ó. 7 p. d. u. 11 ó. 23 p. és M.-Tur „ 8 ó. 43 p. „ 2 ó. 15 p. „ Szolnok . 5 6. — p. „ 4 6. 18 p.reg. Czegléd érk. 5 6. 48 p. est. 6 6. 38 p. „ Pest * 8 6. 39 p. „ 9 6. 5 p. „ Bécs „ 6. 6 14 p. reg. 5 6. 39 p. est. Mohács—Barcs—Zákány, Mohács ind. 2 6. 40 p. r. 5 6. — p. d. u. Pécs „ 5 6. 40 p. d. e. 9 6. — p. e. Barcs „ 8 6. 40 p. n 11 6. 50 p. éj. Zákány érk. 11 6 29 p. d.e. 2 6. 49 p. r. Zákány—Barcs—Mohács. Zákány ind. 5 ó. 55 p. r. 3 ó. 30 p. d. u. Barcs „ 8 ó. 30 p. r. 6 ó. 5 p. est. Pécs „ 11 ó. 32 p. de. 8 ó. 52 p. Mohács érk. 2 ó. 40 p.du. 12 6. — p. és. Osztrák államvasút. (Gyorsvonat.) Pest—Bécs Bécs—Pest. naponk. 7 ó. 29 p. r. nap.12 6. 80 p. d. érk.Bécsbeló. 57 p. d. Pest—Báziás nétf. és pént. 9 ó. 54 p. est. érk. Báziásba kedd és szomb. 9 ó. 39. p.estv. érk.Pestre 9 ó. 25 p.e. Báziás—Pest péntek és hétfő 6. 6. 85 p. est érk. Pestre szombaton és kedd. 7 ó. 1 p. r. Bécs—Báziás személyv. Bécs ind.7 ó. 80 p. reg. 8 ó. est. 46 d. n. Pozsony,, 10 6 8 p. d. e. 10 ó. 54 p. este. É.-ujvár,, 1 6. 6 p- d. u. 1. 6. 50 p. reg. Pest érk. 4 6. 80 p. d. n. 5 6. 48 p. este. Pest ind. 5 6. 28 p.d.u.7 6. 8 p. r. 6 6. 80 p. r. Czegléd ind. 8 6. 29 p. est. 10 6. d. e. Szeged „ 18 6.vM p. és. 5 6. 28 p.L u Temesvár „ 5 6. 4,P* reg. • 4M p. wt BAzii. érk! • 6. »V Báziás-Becs. Báziás induló 6. 35 p. eate. Temesvár,, 10 ó. 43 p. éj. 7 ó. 85 p. reg. Szeged ,, 2 ó. 83 p. r. 12 ó. 40 p. d. u. Czegléd ind. 6 ó.10 p.r. 5 ó.4 p.d.u.(1 ó.13 p.e. Pestre érk. 9. 65 p. d.e. 7.ó.34 p.e.8 ó.30 p.e. pestről ind. 9 ó.50 p. de. 9 ó. 25 p. e. É.Ujvár , 1 ó. 53 p. du. 1 ó. 13 p éj. Pozsony ,, 4 ó. 42 p. du. 4 ó. 29 p.r. 6 ó.53 p.r. Bécsbe érk. 66.39 p.r. 6ó. 14 p.r. 9 ó.55.p.r. Kls.'» erdélyi vasút. Arad—Károly- Károlyfehérvárfehérvár Arad. Arad ind. 6 ó. 12 p. r. Károly in. 4 6. 0 p. r. Radna , ?ó. 21 p. r. Alvincz „ 5 6. 12 p. „ Soborsn 9 ó. 9 p.de. Sászv. „ 6 6. 7 i p. n Hlye „ 10 6. 27 p. „ Déva „ 7 ó. 7 p. n Déva „ 11 6. 16 p. „ Igye „ 8 6. 13 p. n Szászv.„ 12 6. 21 p.d. Sobors * 9 6. 12p.de. Alvincz „ 1 6. 25 p.du. Radna „ 10 6. 47 p. „ Károlyién 1 6.45 p. „ Arad „ 11 6. 51 p. „ A személyvonatok a tiszai pályához Aradnál közvetlenül csatlakoznak. Béli vasut Buda—Kanizsa Triest Budáról ind. 96.30p.est. 76.—p.r. Fehérvár 116.49p.est. 96.15p.r. Kanizsa 46.45p.r. 2 6.16p.d.u. Pragerhof 96. — p. d.e. 9 p. 35 p. este. Steinbrück 126. — p. d. 12 6. 9 p. éj. Triest érk. 8 6. 15 p. e. 8 6. 20 p. r. Triest—Kanizsa-Buda. Trieströl ind. 7 6. 10 p. r. 7 6. — p. est. Steinbrück ,, 36. 50 p. du. 3 6. 14 p. éj. Pragerhof ind. 76. — p. eat. 96. 30 p.d.e. Kanizsa ,, 106. 57 p. éj. 16. 22 p.d.u. Székesfehérv.,, 36. 45 p éj. 56. 55 p.d.u. Budára érk. 56. 49 p. r. 7 6. 58 p. e. Buda - Kanizsa—Soprony—Bécs. Buda ind. 106. p.d.e. 96 30 p.e. 76.—p.r. Kanizsa „ 1ló.20,i. e. 56. p.r. 26.20 p.r. Kővár „ 36.16 p. e. 3ó.38p.r. 6ó.35p.e. Soprony ,, 5ó.45p. e. l6ó.ösip.r. 4ó.l5p.du. Bécsbe érk. 9ó.20p.d.e. 2p.24p.lu. 8ó. lp.e. Bécs—Sopron Kanizsa—Buda Bécsből ind. 7ó.iup.r. iló.LOp.d.e. 50.30p.du. Sopron „ 8ó.l8p.r. 6ó.llp.du.ló.57p. e. Kővár „ 12ó.42p.du l6ó.löp. e 46.10p. r. Kanizsa „ ló.22 p. ,, 10 ó.57 p. e. 66.—p. r. Budára érk. 7 ó.58 p. e. 56.49 p. r. •1ó.lő p.du. Buda Székesfehérvár Bécs Budáról ind. 7 ó. — p. r. 96. 81 p. e. Sz.Fehérv. „ 106. — p. r. 126. 15 p. é. Uj-Szőny ,, 26. 25 p.du. 86. 37 p. r. Bécsbe érk. 86. 2 p e. 86. 44 p. r. Bécs - Székesfehérvár—Buda. Bécsből ind. 7 6. 42 p. r. 5 6. 5 p. e. Uj-Szőny „ 2 6. 15 p. r. 11 6. 15 p. e. Sss.-Fehérv. ,, 5 6. 55 p.du. 3 6. 45 p. r. Budára érk. 7 6. 58 p.du. 6 6. 41 p. r. Bécs—Pest-Sédből nd. 8 6. — p. est. 7 6. 80 p. reg. Pest 6 6. 80 p. reg. 7 6. 28 p. est. Czegléd 11 9 6. 89 p. d.e. 8 6. 4 p. „ Szolnok ,, 10 6. 89 p. „ 9 6.17 p. ,, P.-Ladány „ 1 6. 38 p. d.n. ló. 1 p. éj. Debreczen,, 8 6. 5 p. „ 8 6. 48 p. reg. Nyíregyh. ind. 4 6. 83 p. d.n. 6 6. 24 p. r. Tokaj „ 5 6. 81 p. „ 8 6. 9 p. „ Miskolcz „ 7 6. 24 p. est. 10 6. 46 p. ,, Kassa érk. 9 6. 56 p. „ 1 6. 51 p. és Kassa—Pest - Bécs. Kassáról lad. 5 6. 21 p. reg. 5 6. 37 p.d.n. Mikolcz „ 7 6. 55 p. „ 3 6. 20 p.d.n Tokaj „ 9 6. 37 p. „ 5 6. 50 p. est. Nyíregyház. 10 6. 39 p. 7 6. 33 p. „ Debreczen „ 12 6. 19 p. a. 10 6. 26 p. é. P.Ladány „ 1 6. 57 p. d. n. 12 6. 89 p. „ Szolnok „ 4 6. 39*?. „ 4 6 39 p. reg Czegldd érk. 5 6- 83 p. est. 5 6. 55 p. „ Pest „ 8 6. 39 p. „ 9 6. 5 p. „ Bécs „ 6 6. 14 p. reg 6 6 39 p. est.