A Hon, 1870. február (8. évfolyam, 25-47. szám)
1870-02-25 / 45. szám
45. szám. VIII. évfolyam. Reggeli kiadás. ............................................ ■ ■wi ■■ Pest 1870. Péntek, febr 25. Kiadóhivatal • Ferencziektar* 7. *7. földszint Előfizetési ilj. Postán küldve, vagy Badapaston kithoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 írt. SB kr. 8 hónapra.............................5 „ 50 „ fi hónapra............................11 . . Az esti kiadás pontai különküldéseért felülfizetés havonkint .......................50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónap'b*n megkezdhető , s ennek bármely napján tő. lápik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP: iiiig«iiiimi»iin'»n'»iim ■! i'i'in >«»■! mm • nniiiiiiMTur-n 11 ttihii iiiiimrrininrTTgni-------------- Szerkesztési iroda : Ferenczfélc-tere 7. sz. Balgatáműlis 9 hasábos ilyféle betfi sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás rejlett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. pgf Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, FEBRUÁR 24. -----A „román intelligentiának“ tordai értekezletén megállapított programmból a következő részleteket hozza a „Herr. Ztg.“ Erdélyország román nemzetisége érdekeinek védelmére egy három küldöttből s ennek három helyetteséből álló generalis deputatio választassák, mely az ország minden részében lakó értelmiséggel érintkezésbe teendi magát. E deputatio feladata a nemzetiségi ügyet védelmezni a municipális gyűlésekben, különösen pedig oda hatni, hogy e gyűléseken feliratok idéztessenek a monarchához a jelen alkotmányszervezet megváltoztatása iránt. A deputatio gondoskodni fog, hogy a nemzetiségi érdekek minden törvényes után védessenek, kivált pedig a bel és külföldi sajtóban. S egyúttal minél előbb szoros összeköttetésbe helyezi magát a bánsági és magyarországi románokkal egy Programm megállapitása végett, mely a nemzetiségi jogok kivívásában zsinórmértékül szolgáland. Továbbá közös magatartás fog megállapittatni a bukovinai románokkal s monarchia minden „elnyomott nemzetével“ kivált a csehekkel, horvátokkal, szerbekkel, slovénekkel stb. hogy igy az egyetértés által a nemzetiségi czél annál bizonyosabban elévethessék. Egyébiránt teljes őszinteséggel kell arra törekedni, hogy a magyarok maguk is a jelen systema megváltoztatására kapacitáltassanak azáltal, hogy kideríttetnek azon veszélyek, melyek a jelenrendszerből erednek, s őket és a többi nemzetiségeket is fenyegetik. — A generalis deputatiót localis deputatiók fogják törekvéseiben támogatni. Ilyen minden municipium területén lesz egy. Az intelligentia képviseletei együttesen, s minden módon oda fognak törekedni, hogy a nép szellemi mivelődése és anyagi jólléte elősegíttessék, s hogy a nemzetiségi czélok elérésére szükséges pénzeszközök a honfiak önkénytes adakozásaikból előteremtessenek. -----A Határőrvidékre vonatkozólag melyre nézve annyi ellentétes lír szárnyal, hogy szinte csodálkozás fogja el az embert: miért nem interpellálja az országgyűlésen valaki a ministeriumot, hogy adjon már egyszer kimerítő értesítést— a következőket írják a Wrnek Pestről: Hiteles kútfőből értesülünk azon differencziákról, melyek a két ministerium közt e tárgyban fölmerültek. Ez mindenek előtt a queta-arány megváltoztatása volt. Az osztrák kormány Magyarország járulékát 30°/0-ról 30 és -/-3 %-ra akarta emelni, míg Lónyay e fölemelésbe csak 30 és V« % ~']g egyezett bele. Egyébiránt e számkülönbségen az alku még nem szenvedett volna hajótörést, ha az osztrák kormány nem állított volna fel csak úgy per tangentem egy, a magyar kormány által el nem fogadható elvet. Ez idő szerint t. i. csak a határőrezrednek polgárosításáról, s visszakebelezéséről van szó, de a magyar kormány kétségtelennek hiszi, hogy ezt az egész Határőrvidék visszakebelezése fogja követni. A cislajbháni kormány most egyszer mindenkorra azon elvet akarta felállítani, hogy Magyarország kuptaarányának meg kell változni, nem a lakosság számarányának növedéke, nem a visszacsatolandó nép tényleges adófizetésének aránya szerint, hanem annak adóképessége szerint. Ebbe a magyar pénzügyér bele nem egyezett. A második akadály onnan eredt, hogy a magyar államnak indirect bevételi növekedése lesz. Az osztrákok azt mondták, hogy Magyarország sokat fog nyerni a vámon, dohányon, lottón, són és bélyegen. A vámbevétel pedig közös, mig a határőrvidéki dohány, — lotto,— só és bélyegbevétel a koronázáskor aláirt legmagasabb rendelet szerint már évek óta a magyar állampénztárba foly be. Vagy is, e bevételek a közöshadügyminiszterium pénztárából elválasztattak s a magyar állampénztárnak átadattak. Harmadik akadály: Az osztrákok kártalansást követeltek a kincstári épületek fejében. t.......... ........................................... TÁRCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. MÁSODIK KÖTET. Az ördögük ő. (Folytatás.) A grófnő arczán e szóra ismét mejelentek azok a tűzrózsák. Az élő arczkép! Vele együtt leszállni! Hová ? — Talán a pokolba ? — De néhány percz múlva visszanyerte önuralmát s kétkedve kérdezé: — Hogyan lehetne az ? Az egész cselédséget beavassam a legmélyebb titkaimba ? Az apát úr átértette a kérdést minden consectariumaival. — Nem szükséges, sőt azoknak épen nem szabad e felöl semmit tudniok. Az egész háznál egy lélek se gyanitsa szándékomat kettőnkön kívül. A grófnő zavarodottan tekinte rá. Ez esetben mulhatlanul szükséges volna, hogy az apátúr egész éjjel a grófnő szobáiban maradjon, vele egyedül. Az apát úr ezt a gondolatot olvasta Theudelinda arczán. — Én most eltávozom a plébánossal, — folytatá, — s nem jövök vissza, csak épen a kitűzött órára, éjfélkor, s akkor jelentkezni fogok a grófnő ajtaján. A grófnő hitetlenül rázta fejét. — Hogyan lehetne az ? Gondolja meg, hogy télen, este hét órán túl kastélyomnak minden ajtaja zárva van, s önnek belső szobámig nem kevesebb, mint hét bezárt ajtón kellene észrevétlenül áthatolni. Először is jön a várkapu. Azt a kapusoő, egy ritkán alvó éhes asszony őrzi, azonkívül két óriási szelindek, valóságos véreb jár ki két oldal fülkéből éjszakára hosszúra eresztett lánczon. Akkor jön a corridor-ajtó, mely két kulcsra záródik, egyik van a kulcsárnénál, másik a hetesnőnél, azt nem lehet kinyittatni a nélkül, hogy mind a kettőt fel ne költsék. A harmadik a lépcsőajtó , annak a szakácsnőnél van a kulcsa, aki oly mélyen alszik, hogy mire azt feldörömböli álmából valaki, már az egész házat felköltötte. A negyedik a zárt folyosó rácsa, azt a szobaleány nyitná fel, de aki annyira félénk, hogy éjjel a szomszéd szobába sem mer átmenni egyedül. Az ötödik ajtó a komornám szobájáé. Az egy szemérmes hajadon, ki férfi szavára, ha bár egy szent, egy próféta legyen is az, éjjel ajtót nem nyit. A hatodik ajtó Emerenczia kisasszony, a társalgónőm szobájáé, ki görcsöket kap és elájul, ha éjszaka valaki a kilincset megtalálja zörrenteni. A hetedik ajtó végre saját ruhásszobámé, mely csak egy általam kezelt gépezet által nyílik fel. Tehát hogyan jöhetne ide főtisztelendőséged éjfélben, észrevétlenül. — Engedjen nekem egy kérdést tenni a grófnő. Miután a grófnő innen, legbelső szobájából annyiszor járt le évente a sírboltba, hogyan tehette azt saját maga annyi zárt ajtón keresztül ? A grófnő arczán diadalmosoly ragyogott; a babonahivő a bölcs csapását győztesen bírta visszaadni. — Oh, oda én nem azon az úton járok. Hálószobámból egy rejtett lépcső vezet alá elébb a könyvtárba, onnan ismét le a sirbolt kápolnájába. Én e családi lépcsőn szoktam oda járni. Erre igen természetes ötlet talált volna lenni az apát úr részéről, hafelajánlja, hogy tehát majd ő elrejtőzik a könyvtárban s ha a grófnő rábízza a rejteklépcső kulcsát, közvetlen közelében találandja magát. Csakhogy a grófnő jellemét ismerve, az ilyen expediens fölemlítése által oly érzékenyen meg lett volna sértve uralgó pruderiája, hogy képes leendett az ajánlattevővel rögtön félbeszakítani minden további értekezést. Közönséges emberi (s tehát asszonyi) felfogás útján nem lehetett őt megközelíteni. Az apát az tudta azt jól. — Grófnő, én maradok a mellett, amit mondtam. Ma éjjel, a csillagászati nap középórájában itt fogok koczogtatni ezen az ajtón. A grófnő ideges borzadással rázta meg vállait. — Vagy azt hiszi ön, folytatá az apát, hogy vannak föld feletti lények,amik a természet szabályait megczáfoló hatalommal bírnak s zárt ajtókon keresztül járnak; egyik emberre nézve láthatók, másikra nézve láthatlanok ; e törvény szerint én is bírhatok ugyanazon emberentúli hatalommal. Vagy pedig nem hiszi ön, hogy én, mint földből alkotott, ember mást tehessek, mint amit a természet örök szabályai megengednek, azon esetben minden rendkívüliségnek meg fogja ön találni természetszerű magyarázatát. A bűvészet mai világban nem boszorkányság Boscot és Galuchet-t nem égetjük meg a máglyán többé. Tehát vagy tartson ön Bosconak, vagy higgjen Paracelsusnak, én ismétlem fogadásomat. A mely órában a kastély rémei orgiáikhoz kezdenek, én itt fogok zörgetni a grófnő szobája ajtaján e szóval : „in nomine Domini, aperiantur portae fidelium !“ Az úr nevében nyíljanak meg a hivek ajtajai. De senki ne tudjon erről kettőnkön kívül. Addig is Isten malasztja legyen önnel grófnő. Theudelinda el volt ámulva, meg volt bűvölve e rendkívüli ember biztos fellépésétől. Olyan magasból beszélt le hozzá, hogy szinte szentségsértésnek tartotta szavaiban kételkedni. És mégis lehetetlenségeket mondott! Hogyan történhetnék meg az? Csakugyan földfölötti hatalmú lény volna. A grófnő látta ablakából, midőn a hintó a két pappal elhagyta a várlakot. Az apátul benn ült, s még kezével üdvözlést intett az ablak felé, melyben meglátta a grófnőt. — Azután ott maradt a grófnő az ablaknál, mig visszatért a hintó — üresen. A kocsisnő dicsekedve mutogatta az oldalzsebéből kivett borravalót. Egy uj ezüst forintos volt az. Az összefutott leánycselédség kézről kézre adva bámulta azt sorba. Csoda volt az! Magyarország tizenöt millió lakosából tizennégy millió ötszázezer nem látott soha ezüst forintot. Ez aztán a pap nem az a másik, aki papirosba takart négy krajczárosokat szokott osztogatni — vasárnaponkint — borravalóképen. A grófnőnek hosszak voltak a perczek az est elközelítéig. Nyugtalanul járt minden szobáján végig. Törte rajta a lelkét, minő után, minő résen repülhetne be ide valaki, aki nem lélek ? És azután, amint a két órát ütötte, maga felügyelt rá, hogy lakosztályának minden ajtaja rendesen be legyen zárva, csak azután tért magány szobáiba vissza. Ott elővette a florenczi művész terveit a mikben e várlak építészeti rajzai voltak. Nem először vizsgálta ő azokat. Midőn e várkastélyt atyjától megkapta, hosszasan keresztültanulmányozta a kastély tervrajzát. Az háromszor oly nagy volt, mint a mekkorát ő elfoglalni szándékozott belőle lakásul, tehát ki kellett választania, hogy melyik lakosztályba költözzék. A középosztályban roppant termek voltak, gyűlések, nagy lakomák termei, fegyvertárak, képek, régiségek múzeumai. Az nem volt lakályos. Abból is vezetett ki egy földalatti folyosóhoz egy rejtett csigalépcső , tán arra a czélra szánva, hogy ha egyszer a török megszállja a várat, az őrség kimenekülhessen , hanem annak a lépcsőit felszedette még nagyatyja, mint egészen szükségteleneket s a kijáratot betömette ; ott nem jöhet fel senki. A szemközti balszárny az élvezetek után hajhászó ősök kedvenc tanyája volt, annak már voltak rejtekei, titkos fülkéi, sejthetlen átjáratok egy vastag fal üregén végig egyik szobából és emeletből a másikba ; leskelődő szegletek, képek mögé dugott ajtók , kandallók hallgatózó üregei. Mindezeket részletesen felfedezte az építész terve. Theudelinda szűzi borzalommal sejté, hogy e titkokkal teljes lakosztály nem felel meg az ő magas eszmejárásának. Azért választá azt a szárnyát a várkastélynak, mely a legegyszerűbb építészeti alakítás volt, fenn egyszerű egymásbanyiló lakszobák, földszint a könyvtár, és alant a kripta. Ennek a szárnynak a hit terv nyomán semmi egyéb rejteke nem volt az imént említett titkos lépcsőzetnél, mely kegyes czélokból csupán a könyvtárba, s a sirbolti kápolnába vezetett. E kastélyban gondoskodva volt a várurak melyek a Határőrvidéken találtatnak s a magyar kormánynak áradatnak. Erre magyar részről azon ellenvetés hozatott fel, hogy az épületek oly időszakban emeltettek, mikor a magyar és osztrák pénz ugyanazon pénztárba folyt, s hogy ez esetben Magyaországnak is igénye lehetne Cislajbániában emelt számos kincstári épületekhez. Végre még a határőrvidéki erdők nagy és sok jövedelmét is fölhánytorgatták. Erre az volt a felelet, hogy nekünk a Kárpátokban most is vannak nagy terjedelmű erdőségeink, melyeknek fáját nem értékesíthetjük, miután a közlekedési eszközöknek oly hiányában vagyunk, hogy a kormány örülne, ha a helyszínén 1 frtot kapna föl fáért. Ép így van a Határőrvidék is. Számtalan milliónyi beruházásra lesz szükség, míg az erdőségek jövedelmet fognak hozni. A pesti népkörben szombaton, febr. 26-án P. Szathmáry Károly olvassa fel „Egy anya" czimű költői elbeszélését. — Utána Don Pedro Bajuszkodó tart humoros fölolvasást. — Tagok, s tagok által bevezetett nők föltétlenül, nem tag férfiak azonban csak az egyleti helyiségben olvasható feltételek mellett jelenhetnek meg. — A tagok kéretnek, hogy beléptijegyeiket okvetlen magokkal hozzák. — Kezdete 128 órakor. — Húshagyó kedden nem lesz estély. Országgyűlési tudósítás A képviselőkén 129 ik ülése febr. 24 én. Az egyházi czélokra fölvett 290,000 frtot a pénzügyi bizottság elfogadásra ajánlja, azonban ismétli a múlt évi költségvetéshez csatolt jelentése szavait: „a bizottság az egyháznak az államtól való elválasztását és függetlenítését tartván czélszerűnek, ’nem helyeselheti elvileg az egyes egyházfelekezeteknek az állam pénztárából való segélyezését, azonban tekintve jelen helyzetünket, megszavazandónak véleményezi . Nyáry Pál nem tudja helyeselni az indokokat, melyek a minisztert e tétel fölvételére indították, s részint ezért, részint, hogy az egyház függetlenségének sokat hangoztatott, nagy elve megavassék, indítványozza, hogy ez összeg a rendes szükségletből a rendkívülibe soroztassák. (Helyeslés.) Eötvös J. dr. miniszter osztja szen elvet,a mely szerint az állam egyáltalában nem ismer vallásfelekezeteket, minden vallásfelekezet gondoskodik önmagáról, mint Amerikában. De épen mert Amerikára történt hivatkozás, tekintetbe kéri vétetni nemcsak az eredményt és törvényeket, hanem a praemisiákat is, melyek ezen törvényes állásnak létezését lehetségessé teszik. Senki sem tagadhatja, hogy az egyes vallásfelekezetek valóságos cultural missiot gyakorolnak. Egyes helyeken a papok egyetlen képviselője nemcsak a vallásnak, hanem a műveltségnek is. Oly országban, hol az egyes vallásfelekezet hívei maguk fedezik egyházaik szükségleteit, az állam nem ad semmit, s ez természetes, de ép oly természetes az is, hol nem képesek arról gondoskodni, az államnak ilyféle egyházi szükségeknek pótlására kell hogy valamit adjon. Kéri az előirányzott összeget a rendes szükségletbe felvétetni. Smay Gergely a jogegyenlőség nevében az örmény szertartású katholika egyház részére is kíván összeget fölvétetni, mégpedig 12.000 frtot. Gonda László azt kérdi, vájjon az egyes hitfelekezetek tartoznak-e arról számolni, mire fordítják az államtól nyert segélyt? Pártolja Nyáry indítványát. Szlávy József a Simay által tett indítvány által igazolva látja Nyáry állítását, hogy sikamlós e tér, melyen mozgunk. E segélyezésnél nem jó tekintetbe az illető hitfelekezetek száma, mert az egyes rovatok szerint az izraelita vallásnak 5000, az unitáriusnak 5000, a gör. keletinek 80,000, a helvétnek 65,000, az ágostainak 36,000, a gör. katb. 99.000 főt hozatikjavaslatba. Ez mutatja,hogy itt nem a hívek száma vétetett alapul, hanem a szükség, a cultural missio.Az örmény felekezetnél ez nem jöhet tekintetbe, mert vagyonosságánál fogva nélkülözheti. Simay indítványát tehát nem pártolja, de igenis Nyáryét, mert osztja az elvet. (Helyeslés.) Eötvös J. dr. miniszternek nincs kifogása, hogy a rendkívülibe tétessék. Azért tette a rendes szükségletbe, mert valószinüleg igen soká lesz rá szükség. (Helyeslés.) Babesch Vincze, tekintve, hogy a román püspököknek fizetése csak 3—4000 frt. (Madarász J. közbe szól: ez is sok!) tekintve, hogy a consistoriumnak igen nagy hatásköre van, de fizetett hivatalnokai nincsenek (Ivánka Imre közbe szól: az a nemes!) a gör. keleti egyház segélyezésére felvett 80 ezer frtot, 120.000-re kérné fölemeltetni. Mocsáry Lajos a minister szavaira megjegyzi, hogy a cultura előmozdítására sokkal hathatósabb eszköznek tartja az iskolát, mint a papot. A tapasztalat mutatja, hogy némely esetben talán nem is előmozdítója s barátja a valódi culturának a pap. A segélyezésben a „szabad egyház szabad államban“ elvet látja megsértve, sőt azon felekezetek vallásszabadságára, melyek az autonómiát már gyakorolják, veszélyesnek is tartja, mert kétségtelen, hogy ily segélyezések útján megtörténhetik az, hogy az állam beteszi lábát az autonóm egyházak körébe. Azért az egész összeget kitörölni szeretné, miután azonban a ház egyáltalában nem kíván már most gyökeres irányban intézkedni, Nyáry indítványához járul. Halász Boldizsár nem ismerheti el a vallások cultural missióját, e czélra ott van az iskola. Nem ismeri el pedig azért, mert sokszor megtörtént, hogy a papok híveiket épen nem a cultúra útján akarják vezetni. Csak szükségből pártolja Nyáry indítványát. Berzenczey László az örmények kívánalmát méltányosnak találja. Miletics Szvetozár pártolja Babesch indítványát, de akkép, hogy ez összeg a törvényesen elválasztott szerb és román metropolis közt arányosan osztassák el és különválva vétessék fel a költségvetésbe. Tisza Kálmán nem pártolhatja azon indítványt, hogy egyes tételek összege emeltessék fel. Itt általános elv vezérli őt, s ez abban áll, hogy egyes képviselők indítványára nem emelhetők fel az egyes tételek meghatározott számokkal, mert ezáltal utoljára a költségvetés minden számadáson felüli nagyságra fog felemelkedni, és felelős senki sem lesz. A ház utoljára is nem felelős. (Úgy van!) A ház utasíthatja a minisztert, hogy tegyen javaslatot egyik másik tételre, de az összeget a miniszternek kell meghatároznia, így van az minden parlamentáris országban. — Halász ellenében megjegyzi, hogy minden vallásnak jogosultsága csakis cultur missiójában rejlik, s mely perczben ezt elveszti, vagy a cultura érdekeivel ellentétbe helyezte magát, ezen vallás el fog enyészni és helyébe lép egy más vallás, mely cultur missióját teljesíteni képes. (Általános helyeslés.) Tíz nap óta sokat hallotta emlegetni az autonómiát. Ő ennek feltétlen barátja, de engedelmet kér, hogy egy hanggal követelni az autonómiát, s másikkal a lelkészeknek adományozását, ez nem helyes. A protestánsok követelik az autonómiát, de nem jajdulnak fel a miatt, hogy a Tiszántúli superintendenttta fejének,püspökének, mindössze 1000 frt fizetése van, mit a hívek a magok adójából fizetnek. (Helyeslés.) Mocsonyi Sándor kész elfogadni a Tisza által felállított elvet és Babes indítványát akként módosítja, hogy utasítassék oda a miniszter, miszerint meggyőződvén a segélyezés emelésének szükségességéről és azon arányról, melyben az eszközrendű lenne, annak idején póthitelt kérjen a háztól. — Tisza egyik észrevételére megjegyzi, hogy nem a lelkészek fizetéséről, hanem a consistoriumról és az autonómia szervezésére szükséges költségről van szó. Ivánka Imre röviden kijelenti, hogy a protestánsok püspökei beérik 6—800 vagy legfölebb ezer frt fizetéssel; a consistorium tagjainak pedig egy krajczár fizetésök sincs, hanem az illetők az ügy érdekében ingyen szolgálnak. Csernátony Lajos a szőnyegen levő tételt malum necessariumnak tekinti, melyet még nem lehet rögtön kitörölni, de hogy ez elv kimondassék, a mellett van, hogy a rendkívülibe tétessék. A ház elfogadja Nyáry indítványát. Babesch és Mocsonyié elesik. A tanulmányi ügyek czimén elő van irányozva 274.000 frt. A bizottság csak 234.000 frtot ajánl meg. Az első tételben a tankerületi felügyelőségekre 28.000 frt van felvéve. Hoffmann Pál nézete szerint a tankerületi felügyelők feleslegesek. Feleslegesek, mert csak is az állam és kath. iskolákra ügyelnek fel és igy igen speciális czélokra szolgálnak, feleslegesek mivel teendőjük csak is az érettségi vizsgáknál az elnökségre szorítkozik. Belátja, hogy miután már benn vagyunk az évben, rögtön eltörölni nem lehet, és így ha a miniszter kijelentené, hogy a jövő budgetbe nem veszi fel, az indítványtól elállana. Eötvös J. dr. miniszter bámulja ez indítványt és kérdést, mert hiszi, hogy H. a középtanodák jelen állapotával nincs megelégedve, és hogy reformot vár. Törvényjavaslatot fog előterjeszteni, mely a középtanodákat szabályozza, és akkor a mostani felügyeleti rendszer meg fog szűnni, de addig e felügyelőket fen kell tartania. Simonyi Ernő úgy véli , tanfelügyelőket pótolhatni, ha a minisztérium egyes tanodák igazgatóit vagy egyes jelesebb tanárait delegálná az érettségi vizsgához azon autoritással, hogy ott az államot képviseljék. Indítványozza a tanfelügyelőségek eltörlését. Schwarcz Gyula szükségesnek tartja a tanfelügyelőket, nemcsak a növendékek, hanem a tanító személyzet felett is, s csak az ellen van kifogása, hogy a tanfelügyelők kivétel nélkül papok. Szavazatát attól teszi függővé, váljon a miniszter ajavaslat előterjesztésére vonatkozó ígéretét úgy értette-é, hogy még a 71. költségvetés előtti időre terjeszti be ? Ha így értette, akkor eltörlendőknek mostanra nem tartja, de ha ígéretét nem így tette akkor ellene szavaz. Eötvös J. dr. minister felpattanva kijelenti, hogy nem egykönnyen érzi magát sértve, de azon kételkedni, hogy ígéretét nem teljesíti, úgy hiszi, senkinek jogában nincs, és követeli, hogy szavainak mindenki hitelt adjon. (Zaj.) Schwartz Gyula hivatkozik környezetre, hogy nem azt mondotta, miről a minister beszélt. „Ne méltóztatott volna a minister úrnak conversálni, hanem hallgatni szavaimra, akkor a félreértés nem történik, meg.“ (Baj jobbról. Helyeslés. Úgy van balról. Hoffmann Pál szólni akar. Elnök csenget.) Elnök kijelenti, hogy a vita be van rekesztve, tehát senki sem szólhat. S felteszi a kérdést. A többség az előirányzott összeget elfogadja. Ülés vége 2 órakor. Ghyczy Kálmán beszéde a képviselőház febr. 23-diki ülésén. Nem lehet feladatom, hogy megújítsam azon hosszas vitát, mely az indítványommal közelebb vagy távolabb összeköttetésben levő kérdés felett e házban folytattatott. Nem is volt szándékom egyéb, mint az, hogy egyszerűen kijelentsem véleményemet egynémely itt e házban fölmerült alapelvek felett, és áttérjek azután indokolására azon indítványnak, melyet a ház asztalára letettem. Nem lehet azonban, hogy mielőtt ezt tenném, néhány szóval ne válaszoljak azokra, miket a t. vallás és közoktatásügyi miniszter úr épen most terjesztett a ház elé. Nekem rendszerint az a szerencsétlenségem van, hogy midőn a t. miniszter úrnak válaszolnom kell, arra kell őt figyelmeztetnem, hogy többnyire oly kérdésekre felelt, melyeket hozá nem intéztem. (Igaz, balfelöl.) Most is így történt válaszának egy igen nevezetes részével. Ő azt mondá, hogy én megtámadtam azon állásnál fogva, melyet a katholikus autonómia ügyében elfoglalt, és ezen állításának indokolására elősorolta mindazon tényeket, melyek a katholikus autonómia ügyében azon időtől fogva történtek, midőn a püspöki kar által elkészíttetett a kath. egyház autonom szervezetének azon alaptervezete, mely 1868-ban egy conferentián előterjesztetett. Az ezután történt tényekről én egy szót sem mondtam s kijelentem, hogy ezen tények törvényessége ellen észrevételt nem teszek, és csupán azt tartom fenn magamnak, hogy a ki tudja miként alakulandó kath. autonóm testület által hozandó határozatokra nézve, amennyiben azok a vallási és egyházi körön túlmenve, a polgári hatóság, a törvényhozás körébe is vágnának, a háznak határozatát annak idejében felhívjam. (Helyeslés ba’felöl.) Amire én észrevételt tettem, az egészen más. Emlékezni méltóztatnak, hogy bátor voltam felhívni a kath. autonómia szervezetére nézve a püspöki kar által megállapított szabályok iránt figyelmüket, különösen azon szempontból, hogy ezen szabályok egyik pontjában az foglaltatik, hogy ezen szabályok Ő felségének szentesítése után, tehát az Országgyűlés minden megkérdezése nélkül, azonnal érvényesek, és azon nézetét voltam bátor kifejezni, hogy köztudomású, miszerint ezen alapszervezet miniszter úrral is közölve lévén, az általa, mint állíttatik, helyeseltetett (Eötvös mint közbeszól: ki által ?) én azt mondtam, hogy ez mindaddig, míg miniszter úr ezt tagadni nem fogja, bebizonyítottnak lesz tekintendő ; erre eddigi előterjesztésében legalább feleletet nem kaptam. A másik, amit miniszter úr megérintett, az volt, hogy én fennakadtam azon, hogy az igen t, vallás és közokt. miniszter úr a tanügyet illetőleg több fontos tárgyakban a ház tudta nélkül intézkedett. Miniszter úr maga előszámlálta itt a ház előtt ugyanazon tényeket, melyeket bátor voltam fölemlíteni, és amennyiben többeket is számlált elő azoknál, melyeket én fölemlítettem, ő engem azon tekintetben ró meg, hogy azokat elfelejtettem fölemlíteni. Megvallom őszintén, hogy nem felemlíteni elfelejtettem, hanem nem tudtam azon tényeket, azon egyszerű oknál fogva, mivel miniszter úr mindezen dolgokat saját hivatalos körében úgy szokta kezelni, hogy azok, kivéve tán azokat, kik speciális tanulmányok tárgyául teszik e tárgyakat, köztudomásra nem jutnak. Bátor vagyok egyébiránt a házat figyelmeztetni, hogy első felszólalásomban is kiemeltem hogy én a tények ellen, maguk azon intézkedések ellen, melyeket a miniszter úr tett, nem kívántam szólani, és nem is szólaltam fel, sőt helyeslem, hogy szaporíttattak a tanintézetek, javíttatott a tanárok fizetése és öregbittetett a tanárok száma. Mindazok tehát, miket miniszter úr az általa e tekintetben tett intézkedéseknek bővebb indokolására előhozott, nézetem szerint igen helyesen elmondathattak volna épen úgy előlegesen, mint most utólagosan a ház előtt, és bizonyosan nem találkozott volna e házban senki, ki ezen igenis indokolt intézkedések ellen felszólalt volna. Annyival inkább csodálkozom pedig azon hogy miniszter úr ezt előlegesen nem tette, mivel hisz ő maga is kijelentette, hogy a háznak joga van felügyelni arra, hogy a minisztérium által kezelt alapok saját czéljaikra fordíttatnak-e? és amire szintén ezekről a háznak számolni tartozik. Ha többet nem mondott volna miniszter úr ennél, akkor e kérdésre nézve is azt lennék kénytelen felelni, hogy nem arra felelt, mit kérdeztem ; itt azonban be kell vallanom, hogy a miniszter úr egyenesen felelt a kérdésre, melyet hozzá intéztem, arra t. i. hogy mi joggal véli miniszter úr mindezen intézkedéseket, meglehet ő felsége megegyezésének hozzájárulásával , de mégis az országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül tehetni. Ő erre azt válaszolta, hogy a minisztérium akkor, ha törvény szerint jár el, bár a ház tudta és beleegyezésének előleges kikérése nélkül, ezáltal alkotmányt nem sért, és ha semmit sem tehetne a miniszter anélkül, hogy a háznak ezt