A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-01 / 74. szám

A betegség tehát, melyben Ausztria szenved, veleszületett a jelen közjogi helyzettel; s hogy talán egy ideig latens volt, az nem azt bizonyít­ja, a­mit a kormánypárt hírlapirodalmi uszály­­hordozói a világgal elhitetni szerettek volna, hogy t. i. az állam teste nem beteg. — Sőt ellenkezőleg, ez csak azt bizony­ította, hogy csak nem látják, vagy látni nem akarják a fekélyt, de az valósággal megvan, s minél tovább marad látensnek, minél tovább halogatják gyökeres orvoslását, annál veszélyesebb, annál rombolóbb lesz, ha majd egyszer kiüt. Most már kiütött. S hiába nevezik a jelen kormányt doktor minisztériumnak, ezek a doktorok bizony kigyógyitani nem fogják soha. Már kifogytak a palliativ szerekből s eljutottak oda a hol a komoly válság beáll. A gyöngeségig engedékeny, békés hajlamú lengyel képviselőket két álló esztendeig húzták az orruknál fogva. S mikor biztatás és a haloga­tás minden módját kimerítették, akkor előáll­nak s azt mondják : kivánságtok, nem vitatjuk, jogos-e, de mi nem teljesíthetjük. Ezzel oda kényszerítették az ő fogalmuk sze­rint is „alkotmány hű“ lengyeleket, hogy azok­hoz sorakozzanak, a­kiket a jelen közjogi hely­zet leghalálosabb ellenségeinek neveztek, a cse­­hekhez és morvákhoz, s a­kiket azon szép névvel tiszteltek meg, hogy „alkotmányon kívül álló oppositió.“ Ennek az alkotmányon kívül álló oppositió­­nak eddig csak könnyen hányhattak fittyet a miniszter urak, mert hát gyenge volt, a biroda­lomnak a reichsrathban képviselve maradt részé­vel szemben. Persze, arra nem is gondoltak, hogy azt a többi rrészt csak a miatyánk tartja össze a reichsrathban s bizony a legkisebb alka­lommal úgy szétmehet a szélrózsa minden ága felé, mintha soha egy­ütt nem lett volna. A kor­mány elvakultsága annyira ment, hogy a tirol képviselők kiválásában sem ismerte fel a disso­­lutió komolyabb symptomáját. Ment a maga ut­ján vakon. A mai távirda meghozta a hírt, hogy a kor­mány magatartása Galicziával szemben arra kényszeríté a lengyel képviselőket,hogy a reichs­­ráb­ból kilépjenek s opponáljanak „alkotmányon kívül“. Hogy ez nagyon meg fogja rázkódtatni a kü­lönben is ingadozó kabinetet, sőt magát a köz­jogi alapot is, abban semmi kétség. E határozat annyiból lehet, de csak is a rövid­látó osztrák kormányra nézve váratlan, a­mennyiben a len­gyelek eddigi magatartása némileg jogosulttá tette azon föltevést, hogy türelmük végtelen. A tegnapi nappal véget ért s az „alkotmányon kí­­vül álló oppositio“ ugyanannyival lett erősebb, a­mennyivel az alkotmányos párt meggyen­gült. Ez nagy csapás,de még nem az utolsó. Táv­irati tudósítások szerint vérszemet kaptak a töb­bi tartományok képviselői is, kik eddig a reichs­rabhban maradásukat a lengyelek maguktartá­­sától tették függővé.­­Eddig nem lehetett reményük, hogy egyedül a csehekkel és morvákkal ki bírjanak valamit vin­ni. Most már lehet. S bennünket legkevésbbé sem lep meg azon h­ír, hogy a lengyeleket most a­ szlo­­vén, istriai és bukovinai képviselők is követik. Maholnap azon veszik észre magukat a jó urak, hogy a reselisrab­ban alig van más képvi­selve, mint az Ens alatti és feletti Ausztria. Sic transit gloria mundi. Törs Kálmán Az országgyűlési bankenquéte hatodik nyilvános ülése. Hórn Ede a 9- i­k kérdésre. Azt tar­tom,szükségtelen felemlítenem azt, hogy a pénz­­forgalom biztosításának és a nemzeti hitel ön­álló alapra való fektetésének első alapföltétele, az, hogy a kényszer árfolyam megszüntetessék és e tekintetben különösen kell hangsúlyoztat­­nom azt, hogy habár a kiegyezés alkalmával a forgalom­­könnyebbítése tekintetéből a pénzje­gyek egyformasága lett kimondva, mindazonál­tal az 1867. XII. t. sz. 66. §-ában világosan ki­mondatok az, hogy : „magából értetődik, hogy a pénzverésre és kibocsátásra nézve a magyar ki­rály fejedelmi jogai teljes épségükben fennma­radnak,“ tehát annak, hogy Magyaror­szágnak önálló pénzverési és kibocsátási jogát gyakorolja, semmi sem áll ellen, és ez az első feltétele az egészséges hitel helyreállításának. Másik feltétele az, melyet a mai ülés folya­mában már Wahrmann biz. tag­ is érin­tett: határoz­ott békepolitika. Itt mindjárt meg akarom jegyezni, hogy valamint eddig, úgy ezen pontnál is a politikai viszonyok­tól egészen el akarok tekinteni. Szükséges, hogy Magyarország épúgy, mint a birodalomnak má­sik fele, arra törekedjék, hogy ne csak háború,de még annak eshetősége is elkerültessék. További feltétele a hitelviszonyok megszilár­dításának — a­mit ugyancsak Wahrmann úr hozott fel és mire az ő közreműködését meg­ígérte — a közadók leszállítása, illetőleg azok­nak igazságosabb elosztása, mert a mostani el­osztás az egészséges közgazdászati fejlődést és a tőkeszaporodást nagy mértékben akadá­lyozza. Hogy a jó és gyors igazs­ágszol­­gáltatás szintén hathatós eszköz ezen czélra, az — úgy hiszem — általánosan el van ismerve. Tény az, hogy a külföld nemigen haj­landó tőkést magyar vállalatokba fektetni, mert hiányzik nálunk a rendezett igazságszol­gáltatás. Ennek mielőbbi életbeléptetése tehát szintén múlhatlanul szükséges. Talán szükségtelen felemlítenem még azt is, hogy ép oly nélkülözhetlen kelléke a hitelvi­szonyok fejlődésének a közlekedési ügy tökéletes kitése, mert a­hol ez nincs, ott közgazdászati lendületről szó sem le­het. Sajnos, de igaz az mit a közmondás tart: „Zsírjában fulad a magyar,“ mert hazánk gaz­dag terményeit nem vagyunk képesek értékesí­teni a közlekedési eszközök hiánya vagy gyar­lósága miatt. Magam voltam tanúja annak — midőn két év előtt jöttem Magyarországra — hogy a vaspályák indóházaiban roppant meny­­nyiségben felhalmozott gabonát nem lehetett külföldre szállítani, hogy ily körülmények közt nemzetgazdasági lendületről szó sem lehet, az nem szorul további bizonyításra. Még egy pontot akarok érinteni — és itt ta­lán inkább negative lépek fel mint positive.Egyik t. szakértő, midőn ezen a kérdésre felelt, a véd­vámnak szószólójaként lépett fel. Meg kell hallanom, hogy ha van eszköz, melylyel hitelün­ket tönkre tehetjük, mindenesetre ily visszatérés a régi ezopfos rendszerhez a legbiztosabb út erre. Jól tudom ugyan, hogy Magyarország ipa­ra nincs még annyira kifejlődve, mint azt sokan óhajtják, de másrészt én úgy tudom azt is, hogy Magyarországnak bizonyos tekintetben nem kell félnie az összes világ konkurrenciájától sem, mert vannak bizonyos természetes kincsei,milye­nek a gabona, bor, dohány, kender és len, me­lyekkel bátran kiállhat a világpiaczra. Sokkal czélszerűbb tehát, ha Magyarország mindenek­előtt ezek kiaknázására törekszik, és ezáltal milliókkal szaporítja nemzeti vagyonát, mintsem hogy ezeket elhanyagoljuk, és a helyett azon földművelési eszközöket — melyeket a külföld­ről igen jutányos áron megszerezhetünk — itt gyártjuk. Másrészt pedig meg vagyok győződve, hogy ha ezen iparág nálunk valóban felvirá­gozhatnék, még azon esetben is a versenyzés a leghathatósb előmozdítója és rugója lesz, míg a védvámnak behozatala csak annak stagnirozását és hanyatlását eredményezné ; különösen áll ez épen hazánkra nézve, mert valljuk meg őszintén —■ ha talán a hazafiságot némiképen meg is sértenék avval — az indolentia kissé nagyobb mint más országokban. Nálunk a déli éghajlat „dolce far niente“je bizonyos keleti fatalismus­­sal párosul és ez is egyik oka annak, hogy köz­­gazdasági téren oly lassan haladunk. — Még csak arra akarok figyelmeztetni, hogy azon szo­­ros összeköttetés mellett, melyben Austriával va­gyunk, a védvámnak behozatala ránk nézve nyil­ván káros következményű lenne, mert tagadha­tatlan, hogy Austria sokkal inkább iparűző,mint földmivelő ország, míg hazánkban fősúlyt az utóbbira kell fektetnünk és az ipar fejlődésénél szabad utat engednünk. Ezzel bevégeztem talán már hosszúra nyúlt előadásomat és még csak köszünetemet akarom kifejezni azon szíves figyelemért, melylyel a 1. bizottság szavaimat mindvégig kisérte. Z­s­é­d­é­n­y­i Ede : Mikép tartja lehetséges­nek N­­o­ra azt,hogy mindezen igények kielégíté­se mellett — rendezett igazságszolgáltatás, köz­lekedési eszközök szaporítása stb. — melyek az országra mindenesetre nagy terheket fognának róni, mégis adóleszállítás eszközöltessék ? Horn: Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy én — mint ismételve kijelentettem — nem annyira az adó leszállítására mint inkább igazsá­gosabb elosztására fektettem a fősúlyt; külön­ben csak azt jegyzem meg, hogy én első­sorban a határozott békepolitikát említettem mint egyik főeszközt hitelviszonyaink megszilárdítása és önálló alapra való fektetésére — ha ez egyszer érvényre jut, akkor megvan a mód, mikép fe­­l■­dezzü­k új kiadásainkat, anélkül hogy a terheket felemelnék. (Élénk tetszés.) Ennek köszönetét fejezi ki szólónak azon kész­ségéért, melylyel a bizottság felhívásának enged­ve nézeteit előadta és a hozzá intézett kérdésekre megfelelt.Azon feszült figyelem, mellyel a bizott­ság érdekes előadását kisérte, legjobb bizonyíté­kul szolgálhat arra, mily nagy súlyt fektet Horn véleményére,de más­részt arra is,mennyire feküdt szívén a bizottságnak, hogy a legkülönbözőbb nézetek és álláspontokról magának tudomást szerezve, a törvényhozásnak a lehető legdúsabb anyagot terjeszthesse elő. Ezzel az ülés befejeztetett. Jövő ülésapr. 1-én pénteken, melyben Erkövy és Lévay fognak ki­hallgattatni. A képviselőrenz­i.5- ik ülése mart. 3 j­an. Gajzága Salamon különösen Ghyczy K. két észrevételére kiván megjegyzéseket tenni. G. K. azon kérdést veté fel, mikép lehetséges az, hogy a budai, zágrábi és nagyszebeni főszámszék által 1867-ben fölterjesztett adatok kölcsönös közlése mellett a zárszámadások és a 328 sz. a. kimutatás között nevezetes különbség létezik ? A hetes bizottság adatai alapján megfelelhetett volna magának. E különbség onnan veszi erede­tét, mert, a zárszámadást még a bécsi államfő­­számvevőszék készítvén, ez oly bevételeket is ró Magyarország javára, melyeket a magyar pénz­ügyminiszter el nem ismert, és oly kiadásokat, melyeknek jogosultságát szintén nem ismeri el, és e részben a tárgyalások még mindig függőben vannak. Zokon vette a bizottságnak G. K. azt hogy miután megállapította, miszerint az általa kimu­tatott 3.602.000 frt 1867. végén nem mondható egészben megtakarításnak, mert ellene 1.383. 000 frtnyi követelés tétetik, miként tehette, hogy ezen összegeket az eredményhez hozzá számitotta? Szerinte a bizottság nem tehetett máskép, mert, miután a pénztár valódi elrendelése még megha­tározva nincs, miután ki nem deríttetett az, hogy mennyiben és mily összegekig lesznek azok fize­tendők, nem törölhette ki a folyószámlából. Másik észrevétele Ghyczy Kálmánnak az,hogy a bizottság nem volt kellő figyelemmel a földte­­­hermentesítési alapok és országos alapokra. Erről nem lehet vádolni a bizottságot, mert azt hitte, hogy igen természetes eljárást követ el akkor, midőn a különböző nemű és természetű tételeket össze nem vegyíti. Azon ellenvetésre, hogy a bizottság nem vette fel számításai alapjául a 68-ai költségvetési tör­vényt, azt jegyzi meg, hogy ha Gy. K. egybeha­­sonlítást tesz a költségek és kiadások közt, nem fogja legkevésbbé sem mondhatni ezt, sőt azt fogja találni, hogy nagyon is benntartották magu­kat ahhoz. Azon állításra, hogy mind az mi megtakarí­tás, nem a pénzügyminiszter érdeme, megjegyzi, hogy a pénzügyminiszter nem tett mást, mint csak azt, hogy az adott körülményeket jól fel tudta használni; ezt megtevén, megtette szerinte kötelességét. De a pénzügyminiszternek van egy érdeme az által, mit az agio körüli eljárásával tett. Kezeiben van egy kimutatás az ezüst agio­­ra nézve 1867. decz. 31-től fogva 1869. decz. 1- jéig, melyben átlagosan meg vannak a számok, és a végeredmény az, hogy provisioval együtt 15 fi­t 46 kr. volt ez idő alatt az agio átlaga. A pénz­ügyminiszter pedig nem ennyivel, hanem 14 frt 48 krral fizette az agrót, és ezt úgy létesítette, hogy nem a piac­on vette az ezüstöt, hanem kül­földről szóló váltók által eszközölte a kedvező eredményt. Végleges hiánykép Ghyczy 935.000 ftot mu­tat ki és a bizottság jelentésében foglalt 6.830.000 frt vagyon­gyarapodást, illetőleg meg­takarítást, mint egészen indokolatlant tünteti föl. Szóló számokat hord fel annak bizonyítására, hogy a bizottság csakugyan hibázott, de nem azért, mert 6 milliót mutatott ki megtakarítás­­képen, hanem azért, mert nem mutatott rá sok­kal többet. Számítása szerint ez 16 millió volna. De épen ez mutatja, hogy nem jó számítás az államháztartásnál csak­is bevételekre s ki­adásokra figyelni, mert a bevételek és kiadá­sok nagyon fontos érdekkel bírnak a pénztári mérlegre nézve, de az államköltségi törvényre nézve nem bírnak oly nagy fontossággal. (He­lyeslés jobbfelől.) Ez mutatja, hogy a bizottság érett megfonto­lás után nyilatkozott a mellett, hogy helyesnek tartja a zárszámadási rendszert azért, hogy nem csak bevételek s kiadásokról szól, hanem szól jövedelem s költségről is, ezt egymástól elvá­lasztja, s ez­által lehetővé teszi azt, hogy az ál­lamköltségvetési törvény, mely csakis költség­­i jövedelemre vonatkozólag vizsgáltatha­­ó meg, megvizsgálható legyen. (Élénk helyeslés jobb felől.) Senkinek sincs joga — és azt hiszi — nem is teszi e házban senki, hogy a bizottság tagjairól feltételezné, miszerint ők feladatuk megoldásá­ban könnyelműen jártak volna el. Mielőtt véle­ményét megállapította volna, sok vizsgálaton és gondos tanulmányozáson ment keresztül, a­mire határozatilag ugyan nem volt kötelezve, tekintve kiküldetését, de a­melynek megtételére nézve, — tudatában azon súlynak, melyet a vi­szonyok szavainak kölcsönözni fognak — er­kölcsileg kényszerű­tetnek találta magát. Ha a bizottság szorosan szem előtt tartva a költ­ségvetési törvényt, megállapítja tételek sze­rint a kiadástól történt eltéréseket, azoknak in­dokait vizsgálja és föltünteti a viszonyt, a­mely egyedül birkát határozó erővel a jövedelem és a költség kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb alakjára nézve, a bizottság feladatát részletesen és hűen teljesítette. Nem teljesítette volna azonban, ha a háznak dec­ember 2-án hozott határozata azon megha­gyásának, hogy véleményes jelentését beadja, eleget nem tett volna, a­miért is a bizottság egész határozottsággal kijelentette, hogy meg­vizsgálva a kiadásokat, összehasonlítva a tör­vénynyel, megvizsgálva az eltérések indokait, és figyelembe tartva a helyzetet, a körülménye­ket, melyek a helyzet fölött uralkodtak, a mi­nisztériumot úgy 1867-ik évre, mint 1868-ra azon föntartások mellett, melyeket a képviselő­háznak sokszor említett határozata magában foglal, mind a történt túlkiadásokra, mind azok­nak fedezetére nézve igazoltnak tartja. A zárszámadásokat különböző szempontokból lehet tekinteni, többé vagy kevésbé helyes szem­pontokból ; az egyet azonban annak, ki igazta­lan lenni nem akar, el kell ismernie, hogy akkor, mikor az államnak minden szüksége, előirány­­zott kiadásai fedezhetők voltak, minden mellé­kes hitelműveleten kívül, egyszerűen azért, mert az államjövedelmek és kiadások az előirány­zatinál kedvezőbb eredményeket mutattak, tehát nem csak minden szüksége fedezhető volt, ha­nem ezen kívül még az állampénztárba azon a­ részletesen felsorolt beruházások és államvagyon gyarapodáson kívül, melynek valódi értékére nézve megengedi, hogy az elmélet különböző le­het az állam jövedelmére vonatkozólag, de nem a pénztári kezelésre, nem a mindennemű bevé­telt és kiadást illetőleg, mert e tekintetben a többlet 1868. végével 1867. végéhez 28 millióra megy, össze nem vegyítve, tehát ezen tételeket és össze nem vegyítve a rendes és rendkívüli ki­adásokat, az állampénztárban mindazon beruhá­zásokon kivül 3 millión felüli pénz foglaltatik, akkor azt mondani, hogy ezen évekre az állam­­háztartásra nézve deficit és nem valóságos meg­takarítás mutatkozik, oly vállalat ez, melynek logikáját legalább részéről fölfogni nem tudja. (Helyeslés jobb felől.) Ennek következtében, mint az nagyon természetes, Justh indítványát pártolja. (Élénk, tartós helyeslés jobbfelől ) Szólásra senki sem lévén feljegyezve, követ­keztek volna az indítványozók zárbeszédei.Azon­ban husz tag a szavazás elhalasztását kérvén holnapra, a ház a napirend második tárgyára tér át. Ezt megelőzőleg L­ó­n­y­a­y pénzügyminiszter jelenti,hogy holnap a szavazás előtt maga is szán­dékozik nyilatkozni. Erre a képviselők fel - alájárása által hosszabb zaj keletkezik, miért is az elnök az ülést 5 perc­re felfüggeszti. Szünet után jelenti elnök, hogy Molnár Endre Szabolcs megye Nádudvar kerületi képvi­selő igen szép és érzékeny levélben lemond kép­viselői állásáról. A ház tudomásul veszi és felhatalmazza az el­nököt új választás elrendelésére. A napirend második tárgya: a főrendiház ál­tal az államszámvevőszékről szóló­­javaslaton tett módosítása. A képviselőház közp. bizottsága elfogadását ajánlja. A kisebbség azonban külön véleményé­ben azok ellen nyilatkozik. A ház azonnal a részletes tárgyalásra térvén, Királyi Pál a közp. bizottság előadója, kéri a 6-dik §. t. a főrendek módosítása szerint elfo­gadni, mely szerint a főrendiház is befolyna az államszámvevőszék elnökének kijelölésébe. Horváth Sándor mint a kisebbség előadója indokolásában a ház emlékezetébe hívja azon nézeteket és elveket, melyekből kiindult, midőn e t javaslatot először tárgyalta. Mi volt czélja a háznak e t javaslat alkotásánál ? Az, hogy oly intézményt illeszszen be a magyar alkotmány rendszerébe, mely független,felelős és önálló le­gyen. Sajátszerű volt a czél, sajátszerű­nek kel­lett lenni az eljárásnak, mely által azt elérni szándékozott a ház. Emlékezhetünk rá mindnyájan mennyi eszme­cserére adott alkalmat ezen törvényjavaslat tár­gyalásakor az elnök kinevezésének kérdése. Né­melyek úgy vélekedtek, hogy az elnök kineve­zése történjék úgy, miszerint a miniszerelnök felterjesztésére ő felsége nevezze ki az állam­számvevőszék elnökét. Úgy de ez esetben hova lett volna azon felelőség, hova lett volna azon önállás és függetlenség, melylyel az államszám­vevőszék elnökének biznia kell a ministériummal szemben. Mások ellenben, ő maga is — akként véleke­dett, hogy a képviselőház felterjesztésére nevez­ze ki ő felsége az államszámvevőszék elnökét a­nélkül, hogy ezen kinevezésnél bármi befolyást is gyakorolna a miniszerelnök, de ez ellen talán helyesen azon ellenvetés történt, miként férne össze a parlamentáris kormányformával az,hogy oly magas államhivatalnok, mint az á­llamszám­­vevőszék elnöke a ministerelnök befolyása és el­lenjegyzése nélkül neveztessék ki.­­ Végre ab­ban történt a megállapodás, hogy a képviselőház ajánlatára a ministerelnök ellenjegyzése mellett nevezze ki ő felsége az államszámvevőszék el­nökét. A ház ebben megnyugodott, de nem a főrendi ház, mely régi jogaira a törvényes gyakorlatra hivatkozva, részt követel magának a számvevő­­szék elnökének kinevezésében. Míg tehát a kópv.­ház cs­upán­ azon szempont­ból indult ki, hogy oly számvevőszéket alkosson, mely a szó valódi értelmében ellenőrizni tudja a kormányt a nemzet vagyonának kezelésében, addig a főrendi ház úgy látszik, e­­zért szem elől tévesztvén, csupán azon szempontból indult ki, hogy megvédje a maga befolyását és állását. A főrendi ház tehát jogi kérdést csinált a do­logból. Miután az államszámvevőszék elnöke épen a minisztériumot ellenőrzi az ország vagyonának kezelésében, el kellett térnie a kinevezés azon módjától is, mert különben az elnök kétségkí­vül függésben érezte volna magát a miniszté­riumtól, a­melylyel szemben­­ tulajdonképen el­lenpólust kell, hogy képezzen. A miniszterelnök belátta ezen körülményt és bele­nyugodott a képviselő­ház megállapodásába,a felső­ház azon­ban nem hajlandó a miniszterelnök példáját követni. Pedig épen azért szükséges a főrendi házat ki­zárni és úgy mint a miniszterelnököt a befo­lyásától, hogy függetlenségét és önállását el ne veszsze az állam számvevőszék,illetőleg annak el­nöke. A főrendi ház már természeténél fogva egyet szokott érteni s érezni a kormánynyal, bár­minő legyen ezen kormány, és így kétségkívül a minisztériumnak és különösen a miniszerelnök­­­nek nagy befolyása van a főrendi házra, és így valószínű, hogy mindig épen az lenne a szám­vevőszék elnöke, a­kit a ministerelnök akar, és így a fő czél, t. i. ezen intézménynek önnálló­­sága és függetlensége, alig volna megmentve. Annál inkább csodálkozik a főrendiháznak ezen módosításán, mert a képv.­ház az osztó igazság elvét épen nem téveszte szem elöl. Ugyanis midőn megtartotta magának azon jogot, hogy ő jelölje ki azokat, a­kik közül ő felsége fogja kinevezni az államszámvevőszék elnökét, ugyanakkor az elnök feletti bíráskodási jogot osztályrészül a főrendi háznak adta. Azonban a főrendiház nemcsak kandidálni akar, hanem egyszersmind ítélni is a számvevőszék elnöke felett. De váljon tud-e szigorú, részrehajlatlan bíró lenni a főrendiház saját teremtménye felett, vagy meg tudja-e tagadni önmagában azon érzel­met, melylyel saját teremtménye iránt viseltetni fog és viseltetni kell ? Azt hiszi,hogy nem,és ezért a külön­véleményt kéri elfogadtatni, mely szerint a képviselőház szövegezése hagyatnék meg. (Helyeslés halon.) Királyi Pál előadó lehetlennek ítéli ennek elfogadását, mert a felelős kormány nem ter­jeszthet fel semmit szentesítésre, melynek alko­tásához az országgyűlés egyik factora nem já­rult. (Ellenmomlás balról.) Nem oszthatja azon nézetet, sem, hogy a főrendek azért nem folyhat­­nak be az államszámvevőszék elnökének kijelölé­sébe, mert ők, eshetőleg épen ők volnának bírái, mert akkor nem folyhatna be a képv. ház sem a kijelölésbe, mert ily eshetőségnél a képv. házat illeti a vád alá helyezés. A felhozott indokok­at meg nem tántorítják és azért a módosítás elfoga­dását ajánlja. Tisza Kálmán beismeri, hogy a régibb idők­ben a hivatalokra tett candidatiokban részt vett a főrendiház, de azt tartja, hogy a régibb gyakorlaton változtatást tenni a ház jogaihoz tartozik, és így csak az a kérdés, hogy mi czél­szerűbb, hogy csak a képv. ház maga, vagy mind a két ház együtt tegye ? Meggyőződése, hogy ez csak a képv. házat il­leti, mert az államháztartás, az államszámadá­sokra vonatkozó eljárásokban a döntő befolyás mindig kell, hogy a képviselőházat illesse, és mert azt, hogy az ez iránti intézkedésekben a főrendiház módosítólag befolyhasson, el nem is­merhet. (Helyeslés.) Van a főrendiháznak egy joga, melyet respec­­tálni kész és ez az, hogy ha bizonyos okok arra bíznák, az egész költségvetést visszalökhesse, de módosítólag egyes tételekbe beavatkozni nincs joga a költségvetésbe, és ép úgy nincs a számvé­telben sem. Az előadó szükségesebbnek tartja azt,, hogy független legyen az, ki vád alá helyez, mint az, ki ítél. Ez nem áll, mert az, ki vád alá helyez, az rendesen érdekelt fél, a­kinek pedig részre­­hajlatlannak kell lenni, az a bíró. Igaza van az előadónak abban, hogy még ed­dig nincs t­örvényünk, hogy az alsóház önállólag terjeszthessen valamit a fejedelem elé. Ez igaz, de mit akarunk most csinálni. Épen oly törvényt alkotni, mely szerint­e speciális esetben a felter­jesztést önállólag meg lehessen tenni. Kéri a ki­sebbségi véleményt elfogadtatni. (Helyeslés bal felöl.) Haláss Boldizsár szintén ennek elfogadása mellett szól. Nyáry Pál helytelennek találja arra hivat­kozni, hogy a felsőház a maga jogát revindicál­­ja; ez nem­­ ismerőse a helyzetnek, mert oly jogokat revindicál, melyekkel soha nem bírt. Ha reformot akarunk, akkor ezen ez ég alatt ne ko­vácsoljunk újból oly dolgokat, melyek a rozs­dás vasak­ kamarájába valók. Ilyen kamarában illő azon eszme, hogy a felsöháznak oly jog adassék, melylyel ez sohasem birt. Pártolja a kisebbségi véleményt. (Helyeslés balról.) Andrássy Gyula gr. miniszterelnök felfo­gása szerint nem lehet a módosítást úgy értel­mezni, mintha a felsöház a candidatio jogát akár egészben, akár részben magának akarná vin­dikálni az alsóházzal Mert a módosítás csak azt foglalja magában, hogy a felsőházzal a kijelö­lés közöltessék. (Helyeslés jobbról.) Szontagh Pál (csanádi) sajátszerűnek talál­ja az ellenzék helyzetét, hogy ez kénytelen a miniszteriális előterjesztést és ki ellen a méltó­­ságos vagy a legújabb curialis stilistica szerint nagyméltóságos főrendek ellen. A minisztere­lnök azt mondja, nem igényelnek jogot. De igen­is a közlést követelik, a­miből az is következik,hogy visszaküldhetik. Hanem sajátszerű az ellenzék helyzete külö­nösen azért is, hogy eleszt nyújtanak neki azon reformokról, melyeknek örökös hátráltatásáért az ellenzéket vádolják. Ha mindig alkalma fog lenni a kormánynak és a kormányt istápoló több­­ségnek, hogy a mostani szerkezetében a felső ház köpenye alá vonuljon és onnan megdöntse a maga által initiált reformokat, akkor megvall­­ja, hogy egy perczet sem sajnál azon időből,me­lyet a reformátor­ hatalmas kezdeményezések­nek idejéből elvesztegetnek. Reméli, hogy az országgyűlési naplóban úgy lesz, hogy ő a minisztérium által elfogadott ere­deti szerkezet megtartása mellett, szavaz. Lónyay M. miniszter egy körülményt talál szükségesnek felemlíteni. Ő benyújtotta a­­ja­vaslatot, mely a pénzügyi bizottság javaslata alapján fogadtatott el. A minisztérium úgy járt el, a­hogy a ház többsége kívánta. Királyi Pál előadó néhány észrevétele után Szontagh Pál (csanádi) kijelenti, hogy elő­adásában külön választotta a pénzügyminisztert a solidaritástól, és azt mondotta, hogy a tj.-tot nem tekinti ugyan az ő sajátjának, de igenis miniszteriális javaslatnak, mert a közp. bizott­ságban megnyerte a minisztérium beleegye­zését. Andrássy Gy. gr. miniszterelnök tagadja bárkinek is azon jogát, hogy a minisztérium egyes tagjai közt különbséget és ellentétes hely­zeteket perrogáljon. Ha nem lesz a minisztérium tagjai közt egyetértés, maga fogja kimondani. Visszautasítja tehát azon finom distinctiót, hogy az, mi a pénzügyminiszternek a véleménye, nem véleménye a többi ministernek. Kár a kákán cso­mót keresni. Vagy van szükség két házra vagy nincs. Ha nincs, tessék eltörlését indítványozni, de mig fen fog állani helye van annak, hogy a két törvényhozási tényező egymás közt tárgyal­­ja a törvényjavaslatokat. A ministérium állása az, hogy mást indítványozott ugyan, de engedett azon véleménynek, mely a bizottság részéről nyilvánult; azonban ministeriális kérdést nem csinált és ma sem csinál ebből. A kérdés­­csak a két ház között van, azok tehát, kik az állam­számvevőszéket nem akarják, helyesen teszik, ha ellene szavaznak. (Ez pressio ! balfelöl.) Ghyczy Kálmán előtt a ministerelnök­­ nyi­latkozata tisztába hozta a dolgot, pressiot akar gyakoroltatni (baj jobbról) épen a kormány ál­tal a főrendiház köpenye alatt. (Igaz balfelöl.) Hogy alkotmányos eljárás-e ea nem tartozik hoz­zá megbírálni, ítéljen e felett a ház. Nem veszi kérdésbe az összes ministérium közti solidaritást. A számvevőszék felállításáról szóló­­javaslat nem úgy volt beterjesztve a pénzügyminister által, mint később a ház által elfogadtatott, de a pénzügyminister itt kijelen­tette az ország színe előtt, hogy a pénzügyi bizott­ság által tett módosításokat elfogadja. E kije­lentés által a pénzügyminister és általa az ösz­­szes ministérium magáévá tette a képv.­ház megállapodásait. (Ellenmondás jobbról.) Annyi­val inkább várhatta volna a ház, hogy a minis­­téri­um azt a tárgyalások minden stádiumán ke­resztül pártolni és támogatni fogja. A kisebbségi véleményre áttérve, bizonyítja a képviselőház azon jogát, hogy önállólag tehet felterjesztést a fejedelemhez. Hivatkozik a képv. ház és a főrendiház külön felirataira. Andrássy Gy. gr. miniszterelnök tagadja, hogy pressiót akar gyakorolni, és ezt azzal is bizonyítja, hogy az ellenzéket fel sem kéri, hogy a módosításra szavazzon. (Elhiszszük ! Nem ké­rünk rá engedélyt! bal felöl.) Tessék ellene szavazni, hanem azután ne hányják a kormány­nak szemére azt, hogy ő akadályozta meg ez intézmény életbeléptetését. (Ellemondás bal fe­ll­l.) A kormány ez elfoglalt állásponttal csak a két ház közti egyetértést­ akarja könnyíteni és az ily közvetítésért a felelősséget bátran elvál­lalja. (Szavazzunk!) Simány­i Ernő csak úgy ismeri el a paral­­mentáris kormányt, ha a törvényhozás mindkét factoránál oly befolyása van, hogy saját nézetét keresztül viheti. Ha a kormánynak a felsőházban többsége nincs, elvesztette azon alapot, melyet egy parlamenti kormánynak elfoglalni kell. A miniszerelnök nyilatkozatában szintén pressiót lát. Pártolja a kisebbségi véleményt. Ivánka Imre a képv.­ház által elfogadott szerkezetben is csak jóformán számvizsgáló székét lát­, és a mostani módosítás még ennek is meg­gy­engíti állását, mivel pedig valódi és a minisz­térium mellett álló számvevőszéket kiván a mó­dosításra nem szavaz (Szavazzunk!) Elnök, felteszi a kérdést. Miután a többsé­get ki nem veheti, fejenkénti megolvasást ren­del el. Ez megtörténvén, kihirdeti az eredményt. A módosítás mellett szavazott 99, ellene 101. E szerint a módosítás 2 szavazattöbbséggel ele­sett és az előbbi szerkezet megmaradt. (Helyes­lés a balon Hosszas zaj.) Az ülés ezzel elosztok. Holnap a többi módosí­tásokat fogják vitatni. Ezenkívül napirendre van­nak tűzve: szőllő dézsm­a váltság kötvények szel­vény­adójáról , a közös magyar horvát szlavón­országi tör­ények kihirdetéséről, a Temes és Béga csatorna területén eszközölt kiszárítások­ról, a szabadalmazott osztrák államvasúttársu­­lat adójáról szóló törvényjavaslatok. Ülés vége 2 órakor. A főrendiház ülése márt. 31-én. Majláth elnök megnyitja az ülést déli 1 órakor, mire a háznagy Mihályi Pétert a képv. ház jegyzőjét bevezeti, ki a szentesített indemnityt nyújtja át. Ennek kihirdetése után az ülés eloszlott. Olivier beszédéből.­ 0 11 i­v­­­e­r midőn a senatusnak uj consul­­tum javaslatát bemutatta, főbb vonásaiban eze­ket mondá: A senatus consultum czélja a sena­tusnak visszaadni a törvényhozó hatalmat, de egyszersmind megvonni attól az­ alkotmányozó hatalmat, melyet vissza kell adni a nemzetnek. A két kamara létezése mindig biztosíték volt a társadalomnak, ennek bebizonyítására elég utal­ni a történelemben azon kormányok tartósságá­ra melyek a kettős kamarára támaszkodtak, azokével szembe, melyek azt hivék, hogy nincs rá szükségük. Egy egyedüli gyűlés kétségen kí­vül tanúsíthat bátorságot és belátást, de mint Montesquieu mondja, rendesen elragadják a szen­vedélyek és az állandó érdekek helyére gyak­ran teszi a múlékonyokat. Egy oly második ka­mara, mint a senatus, egyébiránt azért is hasznos, mert megalapítja a társadalomban a tiszteletet, melynek a múltat tisztelnie kell, hogy a jövőre méltónak tanúsítsa magát. (Helyeslés.) E kamara enyhít, szelidit és az államfőt még egy védelemmel látja el. Ezentúl a két kamara tel­jesen egyenlő törvényhozó hatalommal fog bírni, mert a törvényeket mindkettő elé lehet terjesz­teni, és mindenik bír kezdeményezési joggal. A császár belátá, hogy a senatus részvétele nem volt elegendő és törvényeinket és törvényköny­veinket egy oly gyűlésre kell bízni, melyben sok eszes és tapasztalt ember van. De a törvény­hozó testté lesz a kizárólagos jog, mindig élő­

Next