A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-01 / 124. szám
124. szám. Vill. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 frt. 35 kr. 3 hónapra.......................5 „ 50 „ 6 hónapra . . . . ti „ — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havon kint .......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1870. Szerda, jimius 1. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyfése betst sora . . . 0 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 86 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JUNIUS 1. (V.) Bécs, máj. 31. Királynénk ő felsége az Ünnepek után azonnal Bajorországba rándul szülei látogatására, nővére, a nápolyi ex-királyné kíséretében. A hó végén azonban már Budapesten fog lenni, ahová egyszersmind az egész udvar átköltözik. Az „örvendetes családi eseményt“ julius-augustusra várják. Várjon a nápolyi királyné is ki hasonló körülmények közt van, hazánkban fogja-e idejét bevárni? — az még nincs eldöntve. Bécs, május 31. Több lap azon jelentése, hogy a kormány újabban kész lenne Csehország landtagját is föloszlatni — alaptalan. Ismét kijelentjük, hogy a ministerelnök és a cseh vezérek k ott minden érintkezés megszakadt. Andrássy s Patocki, azt mondják, jó barátok lettek, miután előbbnek sikerült utóbbit a foederalisatió eszméjéből tökéletesen kigyógyítani. Bármiként áll is a dolog,de annyi bizonyos,hogy a ministerelnök most máskép gondolkozik, mint előbb. Ő felsége elnöklete alatt ma tanácsot tartottak a közös miniszerek. Lónyay azután ma Meránba utazik családjához, honnan 4—5 nap múlva tér vissza. Katonai apróságok. A régieknél állat vagy növény, Magyarországon ma egy úgynevezett vár képviseli azt a mindenfölötti szentet, melyhez hozzányúlni, melyet illetni nem szabad. Elvesztené különben szeplőtlenségét, s ezzel azt a varázshatalmat, melylyel a gyámó halandók tömege fölött uralkodik. A Gellérthegyen álló citadella a „ne nyúlj hozzám“nak hatalmasabb képviselője, mint a vallás dogmái. Korunk merész és rohanó, eszmék feltalálásában és valósításában, a teremtésben és rombolásban. — Hiában költt ma valamit a szentség nymbusza is, hozzá nyúl az ember és letépi a fátyolt, mely csak sybarita-vázat rejt. Ma, a midőn kimondatik Mária szüzessége, midőn arczalcsapást kap a józan okosság a pápa csalhatlansága által, a midőn nincs semmi oly nagy semmi oly szent, a mihez az ember hozzá ne nyúlna, csak egy áll szeplőtlenül, megingathatlanul, és meg nem dönti azt sem észszerű okoskodás, sem a nép érzületének követelő dogmája, sem a megváltozott viszonyok kérlelhetlen logikája : a gellérthegyi citadella. Egy buzgó honvédfőhadnagynak, kinek az az osztályrész jutott, hogy a katonai tudományok tévetegébe vezesse be a magyar fiatalságot az a jámbor gondolata támadt, hogy eszközölni fog engedélyt hogy bebocsáttassék a gellérthegyi citadellába, bőr az állandó erődítéstan elveinek gyakorlati alkalmazását fogja megmutatni tanítványainak. E tervet kétségkívül a leglegálisabb szándék sugalta. A magyar király egy katonája, ki azzal jön megbízva, hogy képezzen értelmes katonákat az országnak, minél jobban s tökéletesebben akart megfelelni e czélnak, midőn a gyakorlatban is meg akará mutatni azt, amit csak elmélet útján megtanulni igen nehéz. De úgy látszik könnyebb egy elefántnak átjutni a tújokon, mint innen Pestről bejutni a gellérthegyi citadellába. Kérése, melyet a honvédelmi minisztérium útján terjesztett fel, elutasítólag intéztetett el a térparancsnokság által. A Gellérthegyen álló erőd egy óriási kérdőjelet képezett eddig is mindenki előtt ki a fővárosban megfordult. Az ember önkénytelenül kereste czélját és ez erőd rendeltetését — miután tiltva van a bemenetel, csak körfalai alól leste el. Kívülről nem lehetett másként megfejteni ez erőd építtetését, minthogy az a czélja, hogy egy percz alatt összebombázza Pestet, s ha szükség Budát is, a királyi palotával együtt. Ezt mondta mindenki a ki belenézett a tátongó ágyukba. S a közvélemény eleitől fogva igen delicat kérdésnek tekinté ezt; nem zúgolódott, nem követelt, hanem hitte, hogy az idők változtával a király kezdeményezése folytán meg fog oldatni e bizalmi kérdés. Nincs miért leplezzük: a főváros lakossága rosz szemmel nézte, aggodalomteljesen, sőt bosszúsan, hogy a gellérthegyi citadella ókori spinxet képez még a király megkoronáztatása után is, és hitte hogy a kiengesztelődés örömünnepei után, ha a tájak nem is, de legalább a zárak lehullnak a gellérthegyi citadelláról. Ez tudva lehet a térparancsnokság előtt is, s a katonai parancsnokság, melynek élén, b. Gablenz áll, kinek akadnak Magyarországon is tisztelői, s ki épen azért helyeztetett Budára, mert előbe nem birta magát beletalálni a megváltozott viszonyokba — tudhatja, hogy minél sűrűbb fátyolt van a budai Gellérthegy körül, a közvélemény annál izgatottabb, és a kedélyek,melyek a jelenlegi állapotokkal úgy sincsenek teljesen megelégedve, annál nyugtalanabbak lesznek, és annál követelőbben lépnek föl. A polgár és katona soha sem volt egymásnak testi lelki barátja. Ellentétes két fogalom, egymással ellenkező két hivatás. De a polgár és katonának oly merev, s oly éles szétválasztása talán egy országban sem létezik, mint nálunk. Erre nézve sok tényező működött közre hosszú idő óta. A katona nálunk külön kasztot képez, idegen hatalom, idegen eszmék uralma alatt, nem szerettetik, és nem kerestetik a polgári elem által, pedig vér a mi vérünkből. Az általános hadkötelezettség az a hatalmas tényező, mely e kasztszellemet lassan mindenütt gyöngíti. A mi állapotunk ebben is kivételes. Nálunk fentartatik, sőt mesterségesen ápoltatik a kasztszellem, s a változás csak abban áll,hogy az ált. hadkötelezettség által maga a kaszt új elemekkel szaporodott, amelyeket mindenféle mesterséges utakon elválaszt a polgári elemtől, honnan kikerültek, s hova vissza kell térniök előbb, utóbb. És arra sem akadunk valószínűleg sehol széles e világon, hogy egy helyet elzárjanak teljesen a polgárság elől, hogy odakatonakabát nélkül bejutni ne lehessen, sőt hogy ugyanegy fejedelem katonái között különbség tétessék ezen privilégiumra nézve. Ha a katonaság maga emeli magasra a falakat, melyek elzárják a polgári elemtől, úgy nincs oka csodálkoznia az idegenségen, sőt ellenszenven, melyet ez oldalról aztán tapasztalnia kell. Sőt nem lehet csodálkoznia azon hiedelmen sem, hogy ez az osztály nem védő jó barátok osztálya, melyet szeretni s támogatni, hanem oly hatalom, melytől félni kell. Hanem azt csakugyan érdekes volna tudni, hogy miért tagadtatott meg Domaniczky főhadnagynak és tudományszomjas szanítványainak a bejuttatási engedély. Hiszen a kérelemben tisztán meg volt írva, hogy ők csak az állandó erődítéstant akarják gyakorlatilag is megtanulni. Ez pedig igen legális egy czél, nem lévén a honvéd sem porosz, sem orosz, hanem oly katona, kinek háborúban osztrák (tehát teljes próbás) generális parancsára kell mennie előre és hátra. Aztán ha attól féltek az osztrák katonaurak, hogy a tanítványok nagyonszépnek találják a kilátást az erődből Pestre — hát elmondhatták volna ez erőd tulajdonképeni hivatását, czélját és fontosságát egy eshetőleges háborúban, mert hiszen e fiatalok sem poroszok, hanem oly hadkötelezettek kiket legelsőbb a közösnek nevezett osztrák hadsereg fog kipróbálni és felhasználni. Saját tagjaiktól pedig csak nem irigyük a tudományt. S ezen ép oly loyális mint méltányos közlékenységnek az volt volna közvetlen pozitív eredménye, hogy amaz ifjak valószínűleg felvilágosították volna a főváros lakosságát, hogy nem igaz mintha a gellérthegyi citadella csak azért épült volna, hogy egy percz alatt össze lehessen bombázni Pestet, így a főváros közönsége különféle találgatásokon és sejtelmeken töri a fejét. Az egyik azt mondja, hogy mégis kell valaminek lenni abban a citadellában, hogy oda ilyen magunkféle embert be nem eresztenek. S mi lehetne ott más, mint ami ellenünk van intézve ? Egy második azon ütközik meg,hogy hát egy térparancsnokság csak oly könnyen bánhat el a magyar honvédelmi minisztériummal. Egy harmadik azt a kérdést teszi, hogy bizonyos tekintetben nem olyan katona-e a honvéd is mint a közös hadseregbeli ? S hallhatni egyéb combinatiokat is, hogy azért nem bocsáttatik oda be „nem teljes próbás“ egyéniség, mivel nagyon titkos hely a citadella. Titkos összeköttetés van a föld alatt Budavárral , alá van minázva a Duna, egész Pest, a lánczhíd, és nem szabad, hogy a „laikusok“ nyomára jöjjenek. Ilyet is hallhatni, s ha még furcsább hírek fognak keringeni, annak oka a térparancsnokság menthetlenül hibás eljárása, melynélfogva legsűrűbb titkolódzást követ a Gellérthegy körül. Úgy halljuk, hogy térparancsnokság a visszautasítást azzal indokolta, hogy „még közös hadseregbelinek is tilos oda a bemenet.“ Tehát baglyok meg vércsék számára éptették kétségkívül. Azt is hallottuk, hogy a magyar honvédelmi minisztérium a katonai parancsnoksághoz sem küldte volna Domaniczky kérvényét, ha biztatást nem nyert volna előre már gaz iránt, hogy a teljesítésnek nem áll semmi sem útjában. Érdekes volna megtudni honnan került a „biztatás“, s honnan a legkevésbé sem biztató válás?, mely most megadatott. Annyi áll, hogy ez a „kis“ esemény hű rajzot nyújt jelen állapotainkról. Lukács Béla: Tűz, víz, tűzoltás és vízvezeték. Tegnap este ismét meleg napjuk volt a pesti tűzoltóknak, alig sikerült Pesten a dühöngő elemet leküzdeni, mindjárt utána Budára hívta őket a vészharang. Délután 6 órakor Heinrich Galamb utczai vasraktárában, szalmába burkolt vasedények közt ismeretlen okból a szalmaburok lángra kapott. A füst oly hozzáférhetlenné tette a raktár helyiségeit, hogy az ily alkalommal biztosan használténak hitt pinczekészlet, egy a szájba vezető csővel ellátott légtömlő, mit a tűzoltó hátára szokás erősíteni, hogy abból vegyen lélekzetet, sikertelennek mutatkozott, s csak az ajtók és ablakok bezúzása által támadt léghuzam segélyével sikerült behatolni. Rövid időn elnyomatott a láng. Alig hogy visszatértek a tűzoltók a tanyára, s kezdenek a füst által szenvedett kínoktól magukhoz térni, megkondul a budai vészharang, s a nagyszámú önkénytesek a városiakkal együtt szokott gyorsasággal Budára vágtattak. Az óbudai hajógyár kötélgyártási kenderkészlete — mintegy 20,000 mázsa — már lángba borult, szint annyit azonban sikerült megmenteni. Daczára, hogy a gyár saját gőzszivattyújával már hatalmasan működött, csak az oda siető tűzoltók erélyes közreműködése tette lehetővé, hogy a gőzmű ereje kellően érvényesítetett, mennyiben annak csöveit megszaporitván a föld izzó melege és a tűztömeg fölébe omlott tető daczára azokat közvetlen a vész helyére vezették. Más oldalról a vízvezeték által táplált szivattyúval is nagy szolgálatot tettek. A munka éjfélig tartott, mikor egyik vizes kocsi keréktörését s a fáradságot leszállva — baj nélkül visszatértek. Valamelyik budai gyár szintén oda siető szivattyúja azonban útközben feldúlván, 6 ember nehéz sebekkel terhelve, kórházba vitetett. A tűz esti V4 9 órakor ütött ki, ismeretlen okból. A kárt körülbelől 56.000 forintra teszik, mely természetesen biztosítva volt. Egyúttal mint Pesty egy speciális nevezetességét kell említenünk a pesti vízvezetéket, mely úgy látszik Lindley úr monopóliuma, ki tetszés szerint rendelkezik vele. Hallgatunk ezúttal arról hogy a vízvezeték a házakban időnkint napokig elzárva, ellenben nyílt utczákon nyitva van,a részmunkát végre is meg lehet javítni. Most csupán a pesti vízvezetéknek a tűzoltás körül való szerepléséről szólunk. A kötő- illetőleg galambutczai tűznél más víz hiányában, a tűzoltók, saját gépészek által a városi vízvezetéket nyitották meg, amihez mellékesen mondva, nem kell akkora tudomány, mint a vízvezetéki személyzet hiszi, és azért nem is érdemel havonkint külön 80 ftot, mint a vízvezetési intézet a tűzoltási intézettől, tűzvész alkalmával való felnyitásért kérni merészelt. A vízvezeték e felnyitása Lindley szerint merénylet, mely az általa készített de senki által közzé nem tett Q. szerint százért pénzbírságot von maga után, mi —ezt nagy hűhóval ki is hirdettetve a helyszínen — természetesen a polgárság részéről oly forma oppositióra talált,mely elől jónak láttak elvizvezetékezni. — A tűzoltók pedig szó nélkül teljesítvén kötelességöket, használat után nélküle ismét lezárták a vizvezetést. Mi nem vagyunk képesek a dolgot máskép felfogni, mint következőleg: 1. A városi vízvezetéknek fő rendeltetése, hogy tűz alkalmával kész eszközt nyújtson annak elfojtására. — 2. Aki a tűzoltást akadályozza, az büntetést érdemel. — 3. A tűzoltó onnan és úgy veszi a tűzoltásra való eszközöket, ahol és ahogy hozzájuk férhet. És ha saját életét oda dobhatja a romboló tűz közepébe annak elfojtása végett, oda dobhatja — ha arra mélhatlanul szüksége van — az aranyos bútort is, a drága érczet is. Mindenek fölött pedig (ez a dolog ábécéje) nem lehet kötelezve addig várni, míg valaki a vízvezeték felnyitására megérkezik, hanem gépészé által haladék nélkül felnyittathatja azt maga is. Ha felfogásunk, és a tűzoltóknak és a közönségnek e felfogása hamis, világosítson fel erről minket a városi hatóság; ha pedig helyes, segítsen a bajon, de rögtön. —Sz. Arany János főtitkár jelentése a m. tud. akadémia május 28-adiki ünn. közgyűlésén. Akadémiánknak életében a lefolyt év mindenek előtt egy nevezetes mozzanatot tüntet fel. Alapszabályai lényeges módosításokon mentek keresztül. E módosítások részint az igazgatás, részint a tudományos működés körébe vágnak. Az elsőre az akadémia, maga a tudományos testület anyagiakban is befolyást nyert,az utóbbinak súlypontja, határozottabban mint eddig, az osztályokba tétetett által. Azon halhatatlan érdemű hazafiak, kik negyven év előtt társulatunkat alapíták, az által vélték a zsenge intézetet minden eshetőségtől megóvhatni, ha ennek igazgatásátkezökből ki nem bocsátják. Saját körükből egy igazgatótanácsot állítottak föl, mely maga magát egészíté ki, választá elnökeit, elnökül egyszersmind az akadémiának is. Ez igazgatótanács, míg közvetlen az intézet vagyoni ügyét kezelte, közvetve az akadémia tudományos működésére is befolyhatott, elnökei s a költség meg- vagy nem szavazása által. Oly időkben, mikor a gyanakodó vagy épen ellenséges hatalom irányában a magántulajdon a közvagyonnál több biztonságra, egyesek tekintélye a testületinél nagyobb elismerésre számíthat, nem vonhatni kétségbe a felebbi intézkedés czélszerű voltát. Pedig a „tudományok magyar nyelven művelésére“ alapított intézet már bölcsőjében sem nagyon örvendett a hatalom őszinte rokonszenvének. Aztán jöttek a nemzeti elnyomatás keserű évei: midőn az a körülmény, hogy az akadémia — néhány magán hazafi alapítványa — ugyan a hazafiak megbízottainak őrködése alá volt helyezve, minden valószínűség szerint sokat, legtöbbet ten arra, hogy intézetünk a fenyegető részt, meghajolva bár, de végromlás nélkül lássa elvonulni maga fölött. Hallgatnia kelle ugyan; működése évek hosszú során meg volt zsibbasztva; s midőn újra életjelt klvánt adni, ezt csak alapszabályainak oly módosítása árán tehette, mely a tudomány mivelését különválasztá a nemzetiségtől, mely minden léptét rendőri bilincsekbe verte. De, jobb idők reményében, tűrni kellett, ha élni akart; mert a mozgás, ha korlátolt is, élet, míg a dermedtség, hosszas ideig folytatva, halál. A hazai állapot örvendetes jobbra fordultával akadémiánk figyelmét nem kerülhették ki az ekkép akarata ellen megmásított, s a kényszer foltjait magukon viselő alapszabályok; a régiekhez nem lehetett egyszerűen visszatérni, mert a negyven éves fejlemény azok számos intézkedését elnyitotta volt. Közbejött az intézetnek, úgyszólva második megalapítása anyagilag, midőn nem csak a régi nagy alapítókhoz újabbak, s számosabban, csatlakoztak; de az egyszerű polgáriak, sőt a kunyhó is elhozta a maga filléreit, úgy, hogy ettől fogva nemzeti haladásunk e tényezőjét, egyesek által bár, de országszerte történt adakozásokból fönálló közintézetnek méltán tekinthetjük. Ily fordulat után — s a soreszméket is tekintetbe véve — nem jön tovább értelme, hogy akadémiánk igazgatását kizárólag egy, az első alapítóktól eredeti s önmagát kiegészítő zárt testület vezesse, hogy arra magának a tudományos akadémiának, mint ilyennek, épen semmi befolyása ne legyen, sőt még saját elnökeit is más válassza. íme az egyik lényeges módosítás alapszabályainkon. Egyfelől a tekintélyes alapítók befolyása az intézet igazgatására s elnökválasztásra ezentúl is biztosítva maradt; másrészről a tudományos akadémiának — az igazgatóság mostani tagjai dicséretesen kész hozzájárultával — mindkettőre illő befolyás engedtetett, így a föntartó elem a korszerűséggel is öszhangzásba jött. Ami a tudományos működés új szervezetét illeti: ennek méltánylása végett egy futó pillantást kell vetnünk a múltra. Midőn társaságunk először, hat osztályban ugyan, a hat fő tudomány szerint megalakult, ez osztályok nem voltak az önálló munkálkodás igényei szerint elkülönítve. Az egész akadémia mindig együtt tartá ülését, s átalában, hiven az alapszabályaiban kitűzött czélhoz : „a tudományok magyar nyelven művelése és terjesztése“, — inkább „nyelvmivelő“ társulatnak tekinté magát, a hazafiak régi óhajtása értelmében, mint szak szerint munkálkodó tudományos egyesületnek. Ekkori jegyzőkönyvei bizalmas, majdnem családias képet nyújtanak ez ülésekről. Összejöhetenkint egypár tiszteleti, 8—10 rendes tag, az irodalom fölkentjei, néha 1—2 levelező is. Tanácskoznak, ügyeket intéznek, czikkeket bírálnak a folyóiratba; olykor egy értekezés valamely szakból; méhszorgalma gyűjtése táj- és műszóknak, ez utóbbiak megrostálása vagy újraalkotása, szókötési, szótári előmunkálatok, a szépirodalmi munkásság ébresztése, az írói nyelv szabályozása, a kivívott aesthetikai megújhodás állandóvá tétele s továbbfejtése, röviden minden törekvés arra, hogy a magyar nyelv csinosodjék, bővüljön, hogy a tudomány magyarul terjedhessen. És nem csak a központon fáradnak így: levelező tagjaikat, a szó szoros értelmében, időszaki jelentések beküldésére kötelezik, általuk a vidéki nyomdákra ügyeltetnek stb. Egyszerű gépezet, de, eredményei után minden hálánkat érdemli az önföláldozó munkásság, melyet legjelesbjeink, olykor nem is géniusokhoz mért dolgokra, esztendőkön keresztül fordítottak. A negyvenes évek derekán lépés történik a szakszerinti elkülönzésre. A hat osztály ugyananynyi sor szerint váltakozó ülést nyert; a mellett, a közös tárgyak intézésére, megmarad az összes ülés. Az ötvenes évekkel, a rokon tudományok ülése oly módon egyesíttetik, hogy négy csoport támad: a nyelv- és széptudományi, a philosophiai és társadalmi (így) tudományok, a történeti, végre a mathematikai és természettudományok csoportja. 1859-ben a négy csoport háromra szállittatik le, a történeti osztály és a philosophiai a törvénytudományihoz csatoltatván. Tehát egyfelől az összes ülések decentralisatiója, a szakbeli önállás kedvéért; másfelől rokon tudományok öszpontosítása, egybehangzóbb működés végett. Azonban az osztályok önállása még így is sok kívánni valót hagyott fen. Nyílt ülések, melyen nemcsak saját tagjaik vannak jelen, alkalmas volt ugyan felolvasásra, de kevésbbé az, a szorosan szakszerű vitatkozásra, vagy épen belső intézkedésre. Minden ülés elnöke az akadémiai elnök volt, távollétében a rang vagy kor szerint következő, gyakran nem is osztálybeli tag. Ülésen kívül pedig az osztálynak semmi központja, semmi folytonossága nem volt, élannyira, hogy az osztály, ülésen kívül, úgyszólva nem is létezett. E hiány érzete ösztönzi az akadémiát először arra, hogy a kiválóbb szakok, mint a honi nyelv és történelem, régiségtan és statistika, mathematika és természettudományok művelésére állandó bizottságokat szervezzen,melyek a rájuk bízottakban folytonos, öszhangzó munkásságot fejthessenek ki; egyszersmind a szakértő, noha nem osztálybeli, sőt nem is akadémiai tagok bevonásával, minden jobb erőt egyesítsenek maguk körül; továbbá arra, hogy magukat az osztályokat, nyílt ülésen kívül,rendes értekezletek tartására hívja fel, a szorosan szakbeli ügyek intézése végett. Egy lépés maradt még fönn, az osztály teljes önállásáig. Kellett, hogy az elnökség ülésében és azon kívül, ne függjön a véletlentől, hogy az osztály ügyei szakértő titkár kezén forogjanak; hogy saját oekonómiáját, első helyen, maga az osztály intézze. Állandó elnök és titkár választása len szükséges, a a költségvetés osztályok szerinti elkülönzése. Az utóbbi nem történhetett meg ez évben ; az elnök- és titkárválasztás létrejött; az akadémia jelenleg három osztályban működik : az I. (nyelv- és széptudományi), H. (bölcsészeti, társadalmi és történeti tudományok), III. (mathematika és természettudományok) osztályaiban. E szerint meg van adva a keret, melyben az egykor (lényegileg) nyelvmivelő társaság, mint tudományos akadémia, folytonos, önálló, szakszerű munkásságot fejthet ki. Azonban, ha szabad e helyről egyéni óhajtást nyilvánítnom, vajha a tudományok szakbeli művelése mellett, a „magyar nyelven mivelés“ jelentőségét se feledje. Vajha a tudós akadémiában maradjon valami az egykori nyelvmivelő társaságból! Tekintsünk szét az irodalomban, a hírlapvilág, a hivatalos és társasnyelv körében, kívül a falakon és belül, a magyartalan magyarság megdöbbentő invasiója hangosan követeli ezt. Áttérve most az osztályok és bizottságok működésére : miután korlátolt idejű előadásom e részben kimerítő nem lehet, igyekszem legalább némi statisztikai vázlatát adni. Az év folytán tartott negyvenöt ülésből a nyelv- és széptudományi osztályra esik tizenhárom, 20 értekezéssel, melyek közül magyar és rokon nyelvekre vonatkozik 10, irodalmi történetre 3, aesthetikára 1, a sémi és árja körből való 6. A philosophiai, társadalmi és történeti osztálynak jut tizenkilencz, ezeken előadás 39,melyekből philosophiai, jelesül neveléstani, a társas tudományok körébe tartozó 7, a történelem és archaeologia terén mozog 21. A mathematikai és természettudományi osztály tíz ülése 18 értekezést mutat fel, melyekből 3 mathematikai, 7 a physica és vegytan, 1 az állattan, 4 azásvány és földtan, végre 3 az orvosi tudományok köréből van. Ketteje az üléseknek csupánösszes volt. Részletesebben úgy az osztályok, mint az öt állandó bizottság működését a ma, e teremben kiosztott hivatalos jelentés sorolja; legyen elég itt arra utalnom. Az akadémia e munkásságának eredménye 18 rendbeli részint saját folyóirataiban, részint önállólag, összesen 64 kisebb nagyobb füzetben s vastag kötetben látott világot, melyek könyvárusi úton, a közönség rendelkezésére is állnak. Jutalom, a közelebb nagygyűlés óta, csak egy adatott ki: a gr. Teleki drámai pályadíj, Szigligeti Ed. „IV. Béla“ czimű szomorujátékának. A gr. Karácsonyi jutalom, megfelelő munka hiányában, nem volt kiadható, valamint az egyik Gorove és Marczibányi jutalmak sem, melyekre versenyző nem volt. A többi jutalmak ügye jelen nagygyűlésen mikép dől el: azerről szóló hivatalos jelentés még ez ülés folytán fel fog olvastatni. Akadémiánk könyvtára ez év folytán is nemcsak magánosok ajándékai, nyomdai köteles példányok, hanem száznál többre átmenő külföldi tudományos intézettel folytatott csereviszony s az országos 5000 frt segélyből vétel utján is tetemesen gyarapodott. Az 1869-ben vett munkák száma jóval meghaladja a 400-at. Magánosok ajándékai közt nevezetesbek: Gregus Ágost r. tagé, ki elhunyt testvére Gregus Gyula r. t. hagyománya 40 darab, Brunner Antal úré 27 db. A könyvtár rendezése folyvást halad: 1860 végén már összesen 43,114 munka volt, könyvtári használatra rendezve, mi kötet számra majdnem 40,000 kötet.Az olvasók száma 1869-ben 6,838-ra ment. A kézirat- és éremtár is gyarapodott ajándékokkal Balogh István ur családi oklevél gyűjteményét, Stoll Károly ur bánya-műszókat, Bartaly István ur régi papir-vizjegy gyűjteményt, Czartoryski László hg. az 1705-i „Instrumentum Confederationis“ egy eredeti példányát, Veszély Károly ur Kazinczy, Révay, Döbrentei nehány levelét, Kovachich Miklós ur 175 kötet régi országgyűlési Naplót s irományokat ajándékoztak. Deljahoff orosz államtitkár ur két fényirt Corvina lapot küldött, s a m. kir. közoktatási ministerium, a könyvtár díszítésére , Izsó „Zrínyi a költő“ szobrát szíveskedett megküldeni. Viszont az akadémia, budai meteorologia s földdelejességi észleldéjéből, a Nagy Károlyféle eszközöket, dij nélkül, az országos központi meteorologiai intézetnek, a platina metret és kilogrammot pedig a kir. kereskedelmi minisztériumnak engedte át. A hazafiak áldozatkészsége, alapítványokban az akadémia tőkéjére, a lefolyt éven át isszépen mutatkozott, miről a kiosztott pénztári jelentés közöl részleteket. Elég legyen itt némely kiválóbb czélú alapításokat említni: ilyen a 16,000 frtnyi Edl alapítvány, melynek kamatai orvosi és technikai két ösztöndíjra fordítandók; Román Ferenc hagyománya fekvő javakban, a magyar faj szellemi fejlődését előmozdító intézkedésre; ilyen Czartoryski herczeg 1000 frt adománya, egy lengyel-magyar tárgyú történeti pályakérdés jutalmául ; ilyen Wodianer Albert úr 2000 írt ajándéka, magyar ifjak nemzetgazdasági kiképzésére. Hálás fölemlítést érdemel a volt kereskedelmi minister Gorove István úr intézkedése is, mely szerint az akadémiát hivatalos levelezéseire nézve postai díjmentességben részesíté. És most bevégeztem volna vázlatos jelentésemet : a hátralevő néhány sor a kegyeleté, halottaink iránt. Nyolcan hunytak el, benső tag öt, külföldi három ; nem súlyos arány, ha a közelebb múlt évek veszteségeit tekintjük, de így is fájdalmas , csupán az vigasztalhat, hogy az elköltözöttek nagy része már hajlott korban fizette le a természet adóját. Megkezdé a sort, aug. 29-én az ősz Karácsony Mihály történeti osztálybeli lev. tag, élte végszakában üléseink buzgó látogatója, ki olvasó asztalunknál is sűrűn megjelen s mintegy az elkésett munkát sietségével akarná befejezni Budapest történetét. Alig néhány nappal később — szept. 15. — természettudományi osztályból, Gregus Gyula lev. tagot vesztettük el, a Lusiáda fordítóját, mind szépirodalmi, mind szakműveltség által kitűnő társunkat, férfikora legdelén, midőn a beváltott remények annál dúsabb még beváltatlanokat gerjesztettek vala iránta. Sept. 9-én Watts Tamás külső tag hunyt el, a londoni brit múzeum könyvtári őre, ki irodalmunk ismertetése által irányunkban még a negyvenes évek folytán külön érdemet is szerzett általános érdemeihez, ki nyelvünket ismerte, s holtig fáradozott abban, hogy irodalmunk termékei ama világkönyvtárban minél teljesebben összegyűjtve, meglegyenek. Okt. 24-én dr. Gebhardt Xav. Ferencz, a természettudományi osztálynak még 1830-ban, intézetünk megalakultakor, az igazgatóság által kinevezett rendes tagját kisértük örök nyugalomra, üléseinknek egész a közelebbi évekig, ezen tisztes, állandó alakját, s élő tanúját kezdettől fogva az akadémia minden viszontagságinak. Követte őt már ez évben — márcz. 9-én — csaknem egykorú rendes tagtársa a mathematikai osztályból, Győri Sándor, szakának tehetséges és fáradhatlan mivelője, szinte utolsó leheletéig, bár a hosszú pálya közös tragikumát, a vélt mellőztetés fájdalmait, ő sem kerülhette ki. Gróf Montalembert Károly szintazonbó 14-n történt elvesztése miatti fájdalomban, az egész műveit világgal akadémiánk is osztozék; benne egy oly külső tagtól fosztatván meg, ki tudományos intézetünk iránt az utolsó napokig élénk érdeklődést tanúsított, soha egy-egy újabb munkáját el nem mulasztá megküldeni, sem viszont figyelemmel kisérni, megköszönni, elmaradás esetén reklamálni az akadémia kiadványait. Nem csekélyebb disznók halványult el — még márczius hó folytán — dr. Rau Károly Henrik, heidelbergi tanár.