A Hon, 1871. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-13 / 10. szám

a vasútépítésbe vágó ügyek vezetése egy nem szakférfira bizatott, ki rövid idő múlva miniszteri tanácsossá ki is ne­veztetett. Hogy a miniszter úr ezen fontos ügyet nem szerencsésen oldd meg, azt hisz- szük — most már ő maga is belátja. Leg­alább következtetni engedi ezt azon kö­rülmény, hogy Gorove az elkövetett hibát az­által véli jóvá tenni, hogy a vasúti ügyek vezetésére egy újabb minisz­tertanácsosi állomást akar szervez­­ni.Ez egy oly elkésett rendszabály,mely a budget felemelését vonja maga után. Készséggel registrálunk minden oly tényt, mely e téren mutatkozik, és így el­­smerjük, hogy Gorove úr az által, hogy az engedélyezések körül helyesebb utat követ, elhagyván a titkolódzás sikamlós útjait, magának érdemet szerzett. De ha további tevékenységét vesszük figyelem­be, sajnálattal kell kimondanunk, hogy­ddig vajmi keveset jegyezhetünk fel, így a vasútépítészeti igazgatóságnak , úgynevezett ,Baukirectio“-nak eddigi működésében a „Wendung durch Gero­­res Fügung“ eddigelé még nem állott be, bár azt az ország érdekei hangosan köve­telik. Ez intézet még ma is csak úgy régi fényében és dicsőségében“ fennáll, mint gróf Mikó boldog idejében s annak vezetése kizárólag németeknek van tengődve. A magyar közlekedési min­iszterium kebelében itt még most is egész kedélyesen német nyelv és német szokás uralkodik. Megengedjük ugyan, hogy tekintve a nagy kiterjedésű vasutépitkezéseket, v­asutépítészeti igazgatóság életbeléptetése 7 országra nézve életszükség volt és je­­nleg is az, de azt el nem ismerhetjük oda, hogy az ország legéletbevágóbb érdekei feletti véleményes jelentéstételt kizárólag idegenekre kelljen bízni. Az osztrák delegatió 9-ik ü­lése. (Jan. 12.) Elnök Hopfen lovag 11 órakor nyitja meg az Ülést. Jegyzők :Leitenberger és Filith. A jegy­ikönyv hitelesíttetik. A ministerek közü­l Kuhn később Beust, és Lónyay. Elnök kérvényeket jelent be. Napirenden van a tegnapi részletes vita foly­­atása, és pedig a csapattestek és általános cso­­nt-kiadások, a legénység élelmezése, ruházat és ágyneműek és természetbeni adagokra szük­séges összegek tárgyalása forog kérdésben. B a n h a n s előadó a vitát azon kijelentés­­:­ nyitja meg, hogy nem akarja azt megelőzni, hanem észrevételeit fentartja az egyes szónokok ■szódéi és ellenvetéseire. Utánna Rechbauer emel szót és kimu­tatja, hogy a magasabb tisztek egyenkint és őszi ízesen mily roppant összegű kiadást képvisel­nek. A hadügyér ugyan ezek nagy létszámához é­s költséges fentartásához köti a hadsereg harcz­­k­épességét és mégis a boccai lázadás Dalmatá­ban és annak elenyésztetési módja eléggé bizo­nyítja, hogy bizony arra semmi befolyást nem gyakorolnak. Az általános hadkötelezettség csak akkor üdvös és czélszerű, ha az a milicz­­rendszerrel van egybekötve. Rámutat aztán mint visszaélésre és czélszerűtlen, határozottan rész­intézményre, hogy a közös hadseregben egy m­ásik hadsereg is van, és ez a 15.000 főből álló szű­ szolgaszed­élyzet, melynek nincs más te­­en­dője és hivatása, mint ruhát takarítni, holott­­ hadászatban kellene kiképezni. Az állampol­gár — úgymond — kötelességszerüleg adja fiát hadseregbe, hogy ott a hazának szolgálatot te­gyen, de katonának adja és nem szolgának, így sruhatakarítással töltse és vesztegesse az időt. (Derültség, bravo !) Grob­olszki a minister által kért szeget a sereg szervezése szempontjából ők­ i­­­en szükségeseknek tartja, mert a hadsereg fe­ledett felénk. Aggódni kezdtünk. Az erős lég­is­amlat, mely hajónkat ölre kapta, nagyon is gyorsan visz bennünket éjszaknak s még úgy történhetik, hogy a jeges tengerre, vagy épen a pi­lusok alá ver. Alig vártuk a hajnal közeledtét. Ah, a hajnalról, a feljövő napról, nincs fo­­rma halandónak, a­ki azt onnan a magasból­­ látta. Az a rózsapirulása az égnek, melyet fejünk felett semmi földi párázat nem takar többé, egyedül az átlátszó világnethertől felfo­­jt fény az,­az a ragyogó Venus csillag a kris­tálytiszta arany égbolton ; az a ragyogó nap, e­legitő központja csillagrendszerünknek, mely ég­szerre lövelli szét sugarait, a­mint a láthatá­ron feljön. S a láthatáron köröskörül semmi emelkedés nem látszott többé. Aggodalmunk erősbödött, hogy mi egy tenger fölött röpülünk. Egy szakadatlan felhőkár­pit eltakarta sze­rűt­ink elöl, a mi alattunk van. Ez a felkőszönyeg fehér volt. De olyan fehér,­­ neki a színek semmisége többé, hanem a színek összesége. A szivárvány fogalma van ab­ban, fehérnek képzelnie. A halmok, völgyek e fel 3 lapon a kék, piros, sárga halvány lehelle­­tével. S mi e napfényben, a ragyogó világ fölött úsz­tunk­ tovább. Délfelé megkisérlettük alább szállani, felnyi­tottuk a léggömb szellentyűjét s gázt bocsátot­tunk ki rajta. Az, mint valami tündérvilági zene, süvöltött ki nyitott résen. Első hang, a­mit e túlvilági rendben hallottunk. A­zal egyszerre Bebesen kezdett a léggömb alá szállni. Miidőn a felhőkárpithoz közeledtünk, egy új csodalátvány ragadta meg figyelmünket. Átellenben velünk egy másik léggömb alakja alá a légből. Abban is két hajós ü­lt. Lég­­£0mb, csónak, hajósok, minden, a mienknél mélyben nagyobb. (Folytatás.) szervezése valóban életkérdés, erre pedig pénz kell. Mentsen isten — mondá — hogy a veszély órája készületlenül találjon, ez egy volna a mo­narchia végveszélyével. De eltekintve ettől az élelmezési szerek is szemlátomást és köztudo­­másilag drágultak, nem csoda tehát, ha most nagyobb a hadi budget, mint ezelőtt, miután a budgetet az adott körülményekkel összhangzás­ba kell hozni. B­r e­s 11 fő súlyt fektet a nemzetgazdasági kérdésekre és tekintetekre. Szerinte a veszély a monarchiára semmivel sem nagyobb most, mint volt 1866-ban, tehát nincs szükség a veszély el­hárítása szempontjából drágább és költségesebb eszközökre és intézkedésekre, annál is inkább, mert már a reterszaikban úgy, mint azon kivül számtalanok a panaszok az adóemelésre és az adóerők kimerítésére. Az adót lehetetlen már fölebb emelni, különben a végerő megfeszítéssel küzdünk évek, különösen 3 év óta. Ha mine megszavaztatnának a miniszter által kért össze­gek,­­ az azokból netán eredhető haszon nagy része elveszett. (Tetszés, bravo.) A mostani had­ügy­mini­széri előirányzat 14 millióval több össze­get képvisel, mint 1868-ban, miből 10 millió a Lajtántúliakra esik. Ez pedig — tekintve a mo­narchia zilált pénzviszonyait— sehogy sem egyez­tethető meg az előre látó, óvatos és takarékos eljárással. Nemcsak nagy hadibudgettel, hanem bel-, és specializer a pénzügyi viszonyok rende­zése és takarékos czélszerű kezelésével is védjük az országot. (Zajos tetszés.) D­r. S­t­u­r­m tagadja, hogy a pénzügyi bizott­ságok között — mint Grocholszki mondá — csak numerikus és nem elvi különbségek van­nak. Azon interpellátiók, melyek a delegatio első ülésszakában, a külügyérhez intéztettek, eléggé bizonyítják, hogy elvi különbségek létez­nek. A közgazdasági állapot és adóerő a czél­­szerűtlen és ro­sz katonai gazdálkodás miatt annyira kimerült, hogy az államgépezetet már csak hitel és kölcsönökkel lehet fentartani. Min­den jó hazafi kész a birodalmat megvédeni,fenye­gessék bár a veszélyek Magyarországot vagy a mo­­narchia nyugati részét,de nem ily áron és módon. A pereg 800000 főnyi létszáma kiapaszt minden adóforrást,­­ le kell azt szállítani, különösen pedig a gyalogságot. A nagy költekezésekre azt hozzák fel, hogy azok a sereg szervezésére ok­vetlenül szükségesek. Ha az organisatio alatt a színeket, egyenruhát és öltözetet értünk, meg kell vallani, hogy be van fejezve, de ha a szó valódi értelmét vesszük, meg fogunk győződni, hogy csak a kezdetnél és kísérletnél vagyunk, bizonyítja a boccai fölkelés. A hadügyér gyak­ran kiemelő beszédében, hogy hivataloskodása alatt igen jelentékeny összegeket takarított, de daczára az iránta kiváló személyes tisztelet és vonzalomnak, szóló a legjobb szándék mellett sem ismerheti el részéről tanúsított takarékos­ságot. (Tetszés.) Dr.Demel: Hogy mennyire takarékos a had­ügyés, eclatáns példa rá az igénybe vett extra­­ordinariumok, sőt rendkívüli extraordinariumok. (Derültség — bravo.) Poroszországnak csak 60 milliónyi hadibudgetje volt, tehát sokkal keve­sebb mint nekünk, mégis mily nagy eredménye­ket vívott ki! A dolog azon fordul meg, hogy az általános hadkötelezettséget meg kell egyez­tetni­, pénzügyi rendezéssel. A kisebbség taka­rékosságot akar behozni és ebben a delegáció­nak ezt támogatni kellene. Végül egyenként fel­hozza, mennyibe kerülnek a fölös számú maga­sabb tisztek. Pascotini báró a mellett emelt szót, hogy a sereg létszámát fenn kell tartani. Karán­da előadja, hogy 1859-ben a villa­­frankai békekötés előtt egy hadvezér, ki 40,000 főnyi seregével várta, hogy harczba vitessék (most Triestben parancsnok) csodálkozva ballá a békekötésről szóló hírt, s midőn tudakoló, hogy miért nem vitetett csatába, azon választ kapta, hogy a hagi pénztárban még csak tiz napra való pénz van. íme, mit tesz a katonai gazdálkodás! Az ilyen gazdálkodással oda jutottunk, hogy most a birodalom hitele tönkre van téve. — Mi­ért volt képes Poroszország a közvélemény által nem kedvezőleg fogadott háborút oly nagy ered­ménynyel folytatni? — Mert szilárd hitele alap­ján képes volt könnyű szerrel több kölcsönt fel­venni, a­mit mi nem tehetünk és nem tehetünk. (Zajos tetszés, bravo.) Dr. F­i­g­u­­­y újból röviden csak azt jegyzi meg, hogy a pénzügyi bizottság többsége most többet kér hadi czélokra, mint 1868-ban maga a kormány. A kisebbséggel szavaz. Dr. Herbst Brestlhez hasonlólag a fő­­súlyt a nemzetgazdasági és pénzügyi tekintetek­re fekteti. Az inproductív czélokra — mint a nagyszámú állandó hadsereg is — fordított rop­pant összegek m­ellett lehetetlen rendet hozni be az államháztartásba. Azoktól, kik a miniszteri előirányzatban hadi czélokra követelt összege­ket, vagy még többet akarnak megszavazni, azt kérdi, miből szándékoznak ezen roppant tétele­ket fedezni ? Tán­uj drága kölcsönökkel, melyek új adófelemelést fognak maguk után vonni! ? Ne tovább uraim, — úgymond — máris a vég­sőre jutottunk! (Tetszés.) Így nem fogjuk a legjobb szándék mellett sem megvédhetni a vég­zettől egymás védelmére utalt Magyarországot és Ausztriát, mert végre is ily gazdálkodás mel­lett a már túlságosan igénybe vett adóforrás ki fog apadni. (Bravo.) Dr. Rechbauer rámutatva a franczia polgárkatonaság dicséretes magatartására, mond­ja, hogy a francziák győznek és erélyesen tart­ják magukat, mert a szabadelvű intézmények lelkesedést idéznek elő, mi ezt nem tehettük 1866-ban, mert nem volt miért. Mindig fenhan­­gon emlegetik a sereg szervezését,­­ de fájda­lom, Ausztriában a tapasztalatokból mindig ké­sőn szoktak okulni és akkor sem helyesen. Kö­­niggrätz után a gyűrűseket és hátultöltőket vet­tük nagy mérvben használatba, most Sedan után a lovasságot gyarapítjuk feltűnőleg, hogy miért, nem lehet tudni. Még csak az van hátra, hogy léghajókat is alkalmazzunk, — így — tán teljes lesz a sereg szervezése! (Derültség.) A kisebbség a legszentebb hazafiságtól van áthatva és szivén fekszik a monarchia védelme és fentartása, — de nem egyezhet bele a nem­zetek életerét megtámadó pazarlásokba. (Zajos helyeslés, — bravo.) Grob­olszki újból védelmére kel az álta­la képviselt kisebbségi javaslatnak, melyben a 19. tételre, vagyis a természetbeni élelmezésre 14 milliót ajánl, míg a Rechbauer-féle kisebbség ugyanezen tételre csak 11 millió 600 ezer frtot tesz javaslatba. Kuhn báró teljesen osztja Kurandának azon nézetét, hogy a láthatáron vészteljes felhők tor­nyosulnak és még azzal toldja meg, hogy a mo­narchiát benn és küln gyűanyagok fenyegetik ; de épen e miatt tartotta kötelességének legjobb meggyőződése szerint gondoskodnia a hadsereg jó lábra állításáról és így a birodalom biztonsá­gáról. Brestlnek azt feleli, hogy egy mélyebb pillantás a politikai constellatiókba meg fogja győzni arról, miszerint most csakugyan nagyobb és komolyabb veszély fenyegeti a monarchiát, mint 1866 ban, és ezért nagyobb költekezésre is van szükség. Ide számítva még azt is, hogy az élelmiszerek drágulása 5 millióval több kiadást tett szüksé­gessé. Rechbauernek azon megjegyzésére, hogy még számos hivatalos és félhivatalos lapokra is sok költség megy ki, azt jegyzi meg, hogy a „Milit. Zeitschriften kívül más lap nem kap tőle egy fillért sem. Demelnek azon állítását, hogy a hadigazgatóság 1870-ben nem volt ké­pes az 50000 tartalékost összegyűjteni, tagad­ja. És ha ez igy lett volna is, annak nem az igazgatóság az oka : az ok egyebütt van és épen ennek orvoslására tett Gablener táborszernagy egy indítványt. — Igaz, hogy némely tártalé­­kosn­ak csak egy inge volt, de ennek azok az okai, kik egymásra törölték ki az összegeket 1866-ban az előirányzatból ; — és ha ez tovább is megy, könnyen megeshetik, hogy még egy in­­gek sem lesz! (Derültség.) (Rechbauer közbe­szól : „nem törültünk ki semmit.“ Kuhn: „be fo­gom bizonyítani.“) A miliczrendszerről azt tart­ja, hogy még évtizedek is el fognak telni, míg al­kalmazható lesz. Francziaországban ugyan a ha­­zafiság bámulatra ragadja Európát, de a fran­cziák még­sem képesek határozott győzelmet kivívni a gyakorlott és jól szervezett német se­reg fölött. Horst kormánymeghatalmazott Kuhnnak védelmére kel, egyenként c­áfolgatja az ellenzék szónokait. Hogy most 1680 tiszttel van több mint ezelőtt, igaz,­­ de ezt a sereg harczképessége és szervezése kívánja. Hogy mit tesz a szerve­zés, mutatják a poroszok győzelmei. A katona­­tiszti szolgákra vonatkozólag megjegyzi, hogy épen az általános hadkötelezettség visz minden osztályú embert a sereghez, és így olyanokat is, kik a polgári életben szintén szolgálattal szerez­tek kenyereket. Erre senki sem kényszeríttetik, hanem ha a tiszti szolgálatot elvállalja, azt ön­­kénytesen teszi. Früth és Rechbauer egymást czáfoló meg­jegyzései után B a n h a n s fejezte be a vitát. A miniszteri előterjesztésben 1870. évben egy emberre 117 ft, 1871-ben 118 ft van előirányoz­va, ha ezt az egész seregre nézve összeadjuk és Grocbolszki említett javaslatával (melyben 14 milliót ajánl), egy emberre 120 ft esik. Ha meg­­szavaztatik mindaz, mit a hadügyér kér,az egye­nes adókat még egyszer annyira kellen emelni,mi tekintve azon szomorú körülményt, hogy csak új adósságcsinálás által tengődhetünk, valóban kétségbeejtő állapot! (Helyeslés.) A tételek szavazásra bocsáttatván, megsza­vaztatott az általános csapatbeli kiadásokra 21 millió 800 ezer frt, a természetbeni ellátásra 12.700,000 frt, legénységi élelemre 9.200,000 frt, ruha és ágyneműtekre 6.300,000 frt. Legközelebbi ülés holnap d. e. 11 órakor. Első napirendre tűzetett Gablentz 3 indítványa : a.) A jó összeírásra, b.) azon hivatali képviselők megbüntetésére, kik az alálírt behívásoknál a hadkötelezettség teljesítésében hanyagok és c.) a közös seregben vagy honvédségben önkényt szolgáló és alkalmazható altisztek ellátására czélzó törvények előterjesztése iránt. Továbbá napirenden a részletes vita lesz.­­ Az ülésnek fél négy órakor lett vége,­kor. 6 óra tájt a Bessel hadosztálya kémszemlé­­szetet tartott Ervilles irányában, melyet az el­lenség kiürített. 8 órakor az ervillersi síkon el­lenséges hadoszlopok jelentek meg Bapaume előtt, itt kellett a harcznak lefolyni. A Bessol hadosztály ellen intéztetett az első támadás. Bihucourt és Sapignies közt állván, egy teljesen puszta síkon,rövid tüzérségi harcz kezdődött, mi­nek következése lett, hogy néhány lovas század megszaladt. A lövészek nem késtek a csatatérre lőni és a puskatűz már keményen folyt, midőn megjelent Derroja hadosztálya. Ez jobb szár­nyon foglalt állást és azonnal front változtatásra tett mozdulatot. A mozdulat már igen előre ha­ladt, midőn a Bessel hadosztálya Biefvillers felé ment. A 43. ezred 1. zászlóalja rohamlépésben nyomult előre és igen heves puskatűz után az ellenségre támadt, mely igen sok ember vesz­teséggel hátrált meg. Derroja tbk. pedig egy zászlóaljat Greyvillers ellen küldött-E falut csak hamar elfoglalták, míg az első dandár (Agnes alezredes alatt) erőltetett menetben sietett fordu­ló mozdulatott tenni Bapaum­e felé. Hat kilométernyire nyomtuk 11 órakor előre az ellenséget, mikor azt a hírt vettük­, hogy Ro­bin tábornok hátrál, oka az volt, mert a mozgó nemzetőrség nem volt eléggé gyakorlott és nem volt jó helyre állítva. Délben visszavonulásában a porosz sereg megfordult és támadólag lépett fel. Három hadoszlop jelent meg Bapaume előtt szoros tömegben, de a mi katonáink megállani kényszerítek. Most szükséges volt Biexvilliers falut bevenni, mert tüzérségünk a lejtőn volt kényes állásban és a falu a magaslaton áll: ez volt az állás kulcsa: erős védelem után a Der­roja osztály lépésről lépésre foglalta el a tért és a Bessol osztály 1 órakor már a Biefvilliers hegygerinczén volt. Azalatt folyton előre haladtunk. Legénysé­günk és ütegeink szakadatlanul fel és le­siettek az egymásután következő lejtőkön. Végre négy óra felé első embereink a város utczáiba értek. A 23. hadtest Favrevilt foglalta el s Bapaumeot fenyegette. Fél ötkor Förster ezredes balról, Agnes alezredes pedig jobbról hatolt a városba. Ez alatt beesteledett, s a csapatok a környéken táboroztak. Másnap az ellenség minden ütközet nélkül el­hagyta a várost. Csak két kisebb csapat pró­bálta meg az ellentállást, de sikertelenül. E csata az éjszaki hadseregnek legnagyobb dicsőségére válik; a csapatok fiatalságuk daczá­ra is felérnek a metzi katonákkal. Jan. 4. A bapaumei csata után következő na­pon fáradt csapataink Hamelincourt körül ta­nyáztak. Egy napi pihenés van nekik engedé­lyezve. Minden értesítés azt mutatja, hogy az el­lenség Amiens felé vonul vissza. A Bapaume melletti csata. Az A­r­r­a­s ban megjelenő l' O­r­d­r­e a jan. 2. és 3-án folyt ütközetekről érdekes részleteket közöl, melyek közül kiemeljük a következőket: Achiet-le-Grand melletti csa­ta Jan. 2-án, reggel 8 órakor az északi sereg megindult, hogy a Manteuffel serge ellen meg­kezdje a támadást. Három hadoszlopban ment Bapaume irányában. 10 óra felé egy szakasz után is vonult el a távolban a Maison-Blanche 2000 láb magas tetején ,a buc­quoy-viton. A Foerster dandár lövészei néhány puskalövéssel üdvözölték őket, és lehetett látni, hogy daczára a távolságnak több golyó talált. 10 és fél órakor az ágyú kezdett dörögni a balszárnyon. A Mou­­lac hadosztály összeütközött az ellenséggel. Azonnal működésbe hozta jeles ágyúit és ki­fejtette gyalogságát. E hadosztálynak kisebb haderővel és többnyire lovasokkal volt dolga. Tehát meg nem fejthetem magamnak, hogy mi­ként tudta meghátráltatni a tengerészeti gya­­logkatonákat. És nem értem, hogy egy lovassági támadás hogyan ejthetett közülök 300 foglyot. Teljes bizonyos nem vagyok, de az áll, hogy a 23. hadtest 1. hadosztálya engedett és tért vesz­tett. A Terroja hadosztály Bucquoy ellen ment, hová csaknem kardcsapás nélkül nyomult be. Az ellenállás komolyabb volt a zömnél, a Bessel hadosztály előtt. Egy és fél óra tájban az ellenség mutatkozott az achietlegrandi erdőben. A Foerster dandár két zászlóalja vállalta magára azt vis­sanyom­­ni, de mihelyt ez hadimozdulatot vett észre, Achietbe vonult vissza. Üldözését az egész had­osztály kezde meg azon után, mely a tisztá­son vezet át a faluig, lövészeink mihelyt megje­lentek, élénk puskatüzelés fogadta őket. Két 12 fontos ágyunk a magaslatokon helyeztetett el az Ablainzevelle Achiet közti úttól balra, mig egy 4 fontos üteg jobbra jön felállítva. Ekkor megkezdődött az ágyúzás, de az ellenség tü­zérsége — kivételképen — kisebb számú volt a miénknél, mely amazt nemsokára elhall­­gattatá. Ekkor lövészeink a vasút töltésére hág­tak fel és a falura törtek. Az ellenség megsza­­adt, Biefvillersen túl üldözték. 30 fogoly esett Je Rennnbe. E hadimozdulat a Somme és Marne tét zászlóaljára támaszkodott, melyek Achiet le , Betit és Achiet-le-Grand közt foglaltak állást. Nem soká ezután megérkezett a Cislain dandára, de a csata már el volt döntve. E kis ütközet ka­tonáink hősiességének becsületére válik. A 43. zászlóalj valami 20 embert vesztett, a 20. va­dászzászlóalj 30-at. Este a csapatok Achietben,­­­lihocourtban, Achiet-le-Petitben és Bucquoyban táboroztak. A 23. hadtest a Bihncourttól jobbra f­ekvő falvakat foglalta el.Tehát a 23. hadtest en­gedett, de a 22. erélyesen nyomult előre,mi a 22. hadtesttel szemben álló ellenséget Bapaumeba vetette vissza. Bapaume melletti csata. Január 3. minden csapat fegyverben állott reggel öt óra­ A k­elet-francziaországi csaták jelentősége. A „Wiener Abendpostban“ egy katonai szak­ember a keleti csaták fontosságáról a követke­zőket írja: „Tegyük fel azt, hogy a francziák döntő győ­zelmet vívtak ki Werder serge felett, úgy ez egy csapással egészen megváltoztatná a had­­folytatás állapotát. Egészen eltekintve attól, hogy Belfort ostromlása minden valószínűség szerint meg fogna szüntettetni: ez által a hosz­­­szú összekötő vonalak a Párist ostromló sereg háta megett — a­melyek, mintegy életforrásait képezik — a legveszélyesebben lettek volna fe­nyegetve. Ez összekötő vonalak azonban Lotha­­ringián és Eliason át Németországba most in­kább, mint valaha képezik a német hadfolytatás Achilles sarkát, mert nemcsak ezeken szállítják a pótcsapatokat, sőt — és­pedig épen Páris ostromának fontos idején — az iszonyú nagy mértékű tüzérségi szükséget szállítják, melyre az erődök lövetése alatt nagy szükség van. A bombáztatás minden félbeszakítása azon­ban, a megelőző eredményeket újra kétessé ten­né. A szövetségesek, kik 1854 és 1855-ben Se­­bastopolt ostromolták, tudják, hogy mily hátrá­nyos és időrabló következménye van az ostrom­ló tüzérség számára szükséges lőkészletbeni hiány időnkénti előállásának. Továbbá főleg azt is meg kell fontolni, hogy a német hadvezérség már hosszú idő óta kényszerítve van, a legény­ség és lovasság számára való szükséglet nagy részét a szóban lévő összekötő vonalon szerezni be, így pl. lisztet, húst, zabot, szénát stb, mert a franczia területen rendelkezés alatt álló requi­­sitionalis terület egész a Loireig, részben kiszi­vattyúzva van és különben is a rendkívül szi­gorú tél a requirálást rendkívül megnehezíti. Mi csak ismételhetjük tehát: semmitől se fél­het inkább a német hadvezérség, mint ellen­ségének erélyes és elegendő erővel való előhala­­dásától összekötő vonalain és igy a bordeauxi híreknek nagy fontosságot tulajdonítunk — ha igazak. Különfélék. — A Duna Pozsonynál tegnap a nap folytán, valószínűleg jégtorlódás következtében, hirtelen 67 hüvelykkel áradt. Ellenben azon hir mintha Pest és Buda között is, a Duna 5 lábbal áradt volna, nem való. A tegnap megenyhült időjárás múlt éjjel ismét fagyra változott s reg­gel felé egy kis hó is esett. Ma egész nap olvadt, estére fagyott. — Metternich herczegnő Bécs­­ben pénzt gyűjt a franczia sebesültek javára. A napokban elküldé titkárját B. úrhoz is, egy is­mert bankárhoz, ki még nem volt felöltözködve, midőn a herczegnő titkárja bejelente magát ná­la. „Nem tartozom elhinni, — kiáltá B. ur bo­­szosan, — hogy a pénzt a sebesültek javára fordítják. Ha a herczegnő valamit akar, látogas­son meg személyesen, akkor adok 5000 frankot vagy többet is.“ — Másnap, midőn a bankár még ágyában nyújtózkodott, az inas egy névje­gyet hoz be, melyen ez állt: „Metternich Pauline herczegnő.“ A bankár alig mer hinni saját sze­meinek, sietve felöltözik és fogadja a delnőt. „Minek köszönhetem e megtiszteltetést?“ — „„Ön azt ígérte, hogy ha eljövök, 5000 frankot ad, itt vagyok ezt behajtani ....““ És B.­ur savanyu mosolylyal kiszúrta az ígért összeget. — A katona felülvizsgáló bi­zottság befejezte működését, és mint hall­juk, az előbbeni sorozásoknál elbocsátott hadikö­teleseknek mintegy harmadrészét találta a szol­gálatra alkalmasnak.­­ A honvédtisztek­hez intézett legújabb napiparancsában József főherczeg sajnos tény­ként felemlítvén, hogy a tisztek némelyike a le­génységet még most is szolgálati és fegyelmi vétségekért gyalázó büntetésekkel illeti, utal arra, hogy az ily eljárás nemcsak a katonai rendszabályokkal ellenkezik, de az illető tisztet is meggyalázza, s azért inti a tisztikart, hogy a vétségeket büntetlenül el ne engedje ugyan, de a legénységet csekélységekért tulszigorral ne fenyitse. Ha a legénység tiszteiben igazságos birákat lát, akkor nagyobb kedvvel teendi meg kötelességét, s igy a haza véderejét nagyobb mértékben fokozza. —Köztisztaság iránti intézkedé­sek. Miután a tanács a gazdasági és köztiszta­sági hivatalt, egy korábban kelt végzésével oda utasította, hogy a háztulajdonosokat és házmes­tereket a házak előtti járdák tisztán tartására szigorúan kötelezze, a mulasztókat pedig szigo­rú megfenyítés végett jelentse be, utóbbit pedig arra kötelezte, hogy a kocsiutak és átjárók tisz­tán tartását fokozott erélylyel eszközölje, mind­­két rendbeli utasításnak pedig kívánt eredménye nem lett, a tanács mai napon hozott határozatá­val felelet terhe alatt felhívta a gazdasági hiva­talt, hogy a tapasztalt mulasztásokra nézve iga­zolást rögtön adjon be, a köztisztasági felügye­lőt pedig felhívta ,­jelentse be, mily eszközöket használt fel az utak tisztítására, s ha a tisztítási eszközök elégteleneknek mutatkoznak, mutassa ki,mennyi munkásra, és hány kocsira lenne szük­­ség, hogy a város tisztántartása lehetővé tétes­sék. — Ideje volt. Egy feltámadt halott. Az Ajtayféle ügy a P. N. szerint uj stádiumba lép. Ajtay Ist­ván, mint talán olvasóink emlékeznek, azon bi­­harmegyei margittai postamester, ki m. é. nov. 3-án este, miután egy 9880 írttal terhelt pénzes levelet elsikkasztott s Margittáról megszökött,s Pesten a lánczhidról állítólag a Dunába ugrott. A vizbeugrás tényében már akkor volt oka a rendőrségnek kétkednie, most pedig biztos adatai vannak, hogy Ajtay jól kiszámított fogással csak arra használta fel az ügyes csellel elkészített látszólagos vízbeugrást, hogy ezen cselvetés ál­tal időt nyerve, az elsikkasztott kincstári pénz­zel való menekülésében a rendőrség üldözését kikerülje, vagy legalább egy időre feltartóztas­sa. És Ajtay — mint a következés megmutatta — jól számított, mert az ügyesen véghezvitt vizbeugrási comoedia, csakugyan visszatartotta a rendőrséget az üldözéstől. Ajtay pedig bizto­­san és kényelmesen menekül legelőször is Osz­­trák-Sileziába Swierkowitzba Buschek György földbirtokoshoz, kinek családját még 1866-ból ismerte, midőn mint a 37. gyalogsorezred had­nagya náluk hosszabb időn át beszállásolva volt. Buschek előtt magát nagyváradi földbirto­kosnak és szőlőhegytulajdonosnak adta ki és üzletbe is bocsátkozott vele 10 akó borra nézve. Még november hóban megfordult Ajtai Colberg­­ben Poroszországban, hol szintén 1866 ban, mint porosz fogoly, ismeretségeket kötött. Deczember elején Prágába utazott, 20-án Pozsonyba jött le, hol egy honvédhadfi ismerősénél lappangott ál­név alatt. További nyomok nincsenek. A rend­őrség mindazáltal folytatja a nyomozásokat. — A ki roszul érezte magát a zár­dába­n. Az irgalmas nénék pesti zárdájából egy budai államhivatalnok fiatal leányát, mint a szerzet ujonczát a gráczi törzszárdába küldték. A leány több hét óta eltűnt és pedig oly körül­mények között, melyek sejteni engedik, hogy talán megfoszta magát életétől. Mivel a 17 éves fiatal leány a gráczi zárdában nem érezte magát legjobban, a szerzetesnők nem akarták ott tar­tóztatni s egy irgalmas néne kikisérte a leányt a vaspályához, hogy a leány szüleihez hazautaz­zék. A pályaudvaron a fiatal leány elveszett és azóta sem került meg. Mint beszélik, a szeren­csétlen az utolsó napokban elmeháborodás je­leit mutatta. — A gömöri jégbarlang. — A ter­­­mészeti szépségekben bővelkedő sztraczenai völgy déli,­ tehát északnak irányzott hegyolda­lán, az „Eleske“ (Spitzenstein) alját elborító sűrü bükk-­s fenyőerdőben egy behorpadás okoz­ta hullámszerű nyereg jelöli a helyet, mely alatt egy nagyterjedelmű jégbarlang küljárata fek­szik. A dobsinaiak, kiknek határába esik, régi idők óta ismerik ezen úgynevezett jéglyukat (ducsa), s míg jégvermük nem volt, nyári idő­ben innen hozatták súlyos betegeik számára a szükséges jeget. Az e czélra kiküldött bányá­szok azonban mindig csak a nyílás közelében, s az az előtt fekvő jeget aknázták ki. A járatnak mindjárt kezdetlegesen lejtős fekvése miatt mé­lyebben senki sem mert menni. A múlt nyár ele­jén azonban a dobsinaiak, élükön Szontagh Már­ton bányaigazgató és Ruffinyi urakkal, kötelek-, létrák-, kapák- s fejszékkel felfegyverkezve, né­hány ügyes bányász kíséretében leereszkedtek a föld mélyébe. A meglepetés nagyszerű volt. Az ifjú Ruffinyit 30 öl hosszú kötélen bocsátot­ták le, de minthogy ez elégtelennek bizonyult . Ruffingi a jeges örvényben ég és föld közti colli­­sióba került, más munkálati tervet kellett kigon­doltak. Negyven lépcsőt vágattak a jégbe, kö­telekre létrákat erősítettek, s csak ily módon voltak képesek a főüregbe bejutni. Ez egy ritka szépségű jelenség. Képzeljünk magunknak egy oly nagyságú barlangot, mint a pesti barátok tere, melynek alja tömör vastag jégsík,­falai nagyrészt jéggel boritvák, s boltozata magas zúzmarával van átfutva; a kép azonban, melyet ilyformán nyerünk, még igen hiányos lesz. He­lyenként magas, gyakran több ölnyi átmérőjű jégoszlopok kötik össze az aljt a boltozattal, nem említve a számos jégcsapokat, melyek nem ritkán igen pittoreszk alakokká csoportosulnak. A jég mindenütt kristálytiszta, úgy hogy tete­mes vastagsága daczára is, keresztül lehet látni az alatta lévő mészsziklát, sőt gyakran ennek minden egyes repedését, rajzát s a­t. Az oszlo­pokon és vastagabb jégcsapokon észre lehet venni az évgyűrűket, azaz azon jégréteget, mely évenként újólag képződött. A szilárdabb, tehát vízmentesebb s védettebb sziklafalak puszták, a torkolathoz közelebb álló s magasabban fekvő részeken pedig a zúzmara sokkal vastagabb, úgy mint a jégképződés egyátalában a mélység felé egyenes arányban fogy, megfelelőleg a ki­tóduló gőz sűrűségének. A nevezett barlang végső oldalán egy fülkeszerű üreg egészen jég­gel van bevonva, úgy hogy igen helyesen kápol­­­nának neveztetett el. Innen lefelé repedezett, inkább rókalyukakhoz hasonló nyílásokon még egy harmadik üregbe lehet leérni, melyben a jég ugyan gyéren látható, de annál több a cse­pegő kő. Ez ugyanazokat az alakokat, oszlopo­kat, csapokat, s ezek csoportosulásait mutatja, mint a fent jelzett jégüreg. Dobsina városi kép­viselőtestülete a bejárási nehézségek elhárításá­ra a szükséges költséget megszavazván, a bar-

Next