A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-01 / 26. szám

Az előttem szóló hivatkozott szakembereink­nek hazánkan az aszálylyal és nedves idővel szemben követett eljárására, nem lehet hazudni azt, hogy annak, hogy a vízszabályozással sok helyett többre mehetünk ott, hol nem a kormány­ intézkedik, hanem egy­es társu­latok, ennek oka a tudomány férfiai által 1863- ban azon kikürtölt nézet, hogy azért nincs Ma­gyarországon elég eső, mert a vizeket szabá­lyozzák. Ezen, azon csapások közepette az emberek által részint elhitetett, részint restségeknek mentségül szolgáló nézet volt oka, hogy azon legbecsesebb, leghasznosabb száraz éveket sza­bályozásra nézve nem hasznosítottuk úgy, mint kellett volna. Ily csalódások után nem kell csodálkoznunk azon közönyösségen, mely mutatkozik, és ha azt akarjuk, hogy szűnjék meg a­mint kell, azon kell lenni, hogy irányadó körökben segítsenek ezen bajokon, hogy helyreállíttassék mind a gazdasági egyesületek­­tudományos hasznossága mind a tanintézetek gyakorlatiassága, mind pe­dig a tudománytételek igazsága iránt meginga­tott bizalom. A­z. előttem szóló felemlítette egyéb hiányaink között, az úrbéri maradványok és más hason­lókról szóló törvényt. Én abban, hogy ezeknek megoldása okvetlenül szükséges, vele t­ökélete­­sen egyetértek, és mert hogy ezen megoldás mentül hamarébb bekövetkezzék, akarom, nem fogok ezekről ezen alkalommal többet szólani, midőn róluk beszélni igen, de megoldani a kér­dést nem lehet. Hanem elvárom, hogy a t. kép­viselő úr pártolni fog, midőn majd, ha más nem teszi, indítványozni fogom, hogy a budget bevég­zése után első helyre tegyük ezen kérdések meg­oldását (Helyeslés balfelöl) a­melyeket nemzet­­gazdasági és politikai tekintetben megoldani mindenek felett szükségesnek tartom. (Tetszés balfelől.) Igen­­, barátom és elvrokonom Máttyus Arisz­tid beszédének elején megvallom, hogy meg­­ijedtem, annyiban, hogy azt hittem, hogy a ke­reskedelemre vonatkozó nézeteink eltérnek egy­mástól, a­mit részemről nagyon nem szerettem volna, miután oly szerencsés vagyok, hogy né­zeteink rendesen találkozni szoktak.Azonban én úgy látom, hogy e tekintetben se közte se köz­tem és azok között, a­kik az ellenzék részéről a tegnapi napon felszólaltak, lényeges különb­ség nincs, mert én legalább azt hiszem, hogy ő­ppen azoknak eszközlését kívánta mai beszédé­ben, amit a tegnapi napon szólók kívántak, és a­mit én is részemről kívánok.­­ Mert ő is kívánta a hitel hátrányainak elhárítását, kívánta a kereskedelem hátrányainak közlekedési esz­közök és vám tekintetében és a consulatusok jobbá szervezése általi elhárítását, és ez az, a­mi a szabad kereskedés elve szerint kívánható és kívánandó, mi nem beavatkozásnak jele, hanem elhárítása az akadályoknak.­­ Ezt teljes öröm­mel konstatálom, nem akarván ismételni azo­kat, a­miket ő véleményemmel tökéletesen meg­­egyezőleg oly szépen és helyesen elmondott. Az igen­­. közlekedési miniszer úr beszédére van még egy pár észrevételem. Ő azt mondta, hogy Máttyus Arisztid képvi­selő úr 3—4-szer visszatért arra, hogy meny­nyire emelkedett Magyarország kereskedelme, tehát ezáltal mind a jelen miniszternek, mind neki, ki kereskedelmi miniszter volt, a legna­gyobb elégtételt szolgáltató. Én azt tudom, hogy ha sok a bevitel, és külö­nösen, mint említve volt, nem nyers termények­ben, hanem mint gondolom „Stück Waaren“-ok­­ban, az mindenesetre örvendetes jel, mert ez azt mutatja, hogy az országnak van miből venni. De én azt tartom, hogy annak oka,hogy volt mi­vel megvenni,abban rejlik,hogy ha egyes vidéke­ket ért is csapás, hazánkban az utóbbi időkben elég jó termés volt, míg a külföldi rész­termés kivitelt idézett elő. Azt, hogy itt jó termés volt, vagy azt, hogy ott rész termés volt, hogy ezt a minisztérium csinálta volna, azt minden tisztele­tem mellett nem hihetem. S ha abból azt méltóz­­tatik következtetni, hogy ez a minisztérium ér­deme, erre másfelől azt lehet­­mondani, ha mitől az Isten őrizzen meg, majd rúsz év következik be, hogy ez a minisztérium bűne. Ha nem az igaz, akkor megmaradhatna a köz­lekedési miniszter úrnak azon vigasztalása,hogy épen úgy,mint most mondá,nem azért van kevés ko­csi mert nem szaporítják, hanem azért, mert nö­vekedett a kereskedelem; akkor meg azt mond­hatná, ime nehogy megint panasz legyen a köz­lekedési eszközök hiányossága miatt, úgy intéz­kedett, hogy a kocsik elegendők legyenek, vagy tán még egyszerűen érdemül hozhatná fel, mel­lőzve az okot, a­mi azt előidézte: ime alig­­pa­naszkodtak azon, hogy nincs elég kocsi, s már elég van. (Derültség balfelől.) Azon kérdésre, hogy a második vágány miért nem állíttatott fel, arra a miniszter úr nem fe­­lel. Azt, hogy a közlekedési eszközök első perc­ben mindjárt nem teremhetik meg gyümöl­cseiket, elismerem, de azt bátor vagyok a mi­niszter úr figyelmébe ajánlani, hogy kereskedel­münknek egyik legnagyobb akadályát közleke­dési tekintetben a Czegléd-Szolnok-Pesti köz­lekedési nehézségek képezik. Két éve már ha jól emlékszem, hogy e nehézségen segíteni akart egy magántársulat államsegély nélkül, de a minisztérium ellenszegült, és a többség minket leszavazott, és ennek elhárítására még most sem történt semmi. Én azt hiszem, hogy ezt nem lehet semmiféle rosz concessióval, mely még a régi időtől maradt reánk, helyreütni. (Helyeslés balfelől.) A 8 hónapig tartott háborúra figyelmeztetett a miniszter úr.Ez igaz,de ezt Máttyus képv. úr sem hagyta figyelem nélkül. De midőn meggondolta, hogy ezen 8 hónapos háború folytán, habár nem is egészen helyeselhető, s habár e tekintet­­ben is a kormány nagyon későn kezdett gondos­kodni, megeshetett az, hogy kocsijaink egy része visszatartatott, meggondolta azt is, hogy épen ezen háború által kivitelünk nagyon csökkent, ha tehát csökkenés mellett is kevés volt a kocsi, ha nemű lett volna háború és teljes kivitel lesz vala, akkor bizonyosan még kevesebb lett volna a kocsi. Azt, hogy csak a vasutak állítsanak raktá­rakat, azt Máttyus képv.­társam egy szóval sem mondta; ő épen azt mondotta, hogy a raktárak előállításáról másképen kell gondoskodni. Nem akarok hosszasan visszaélni a t. ház figyelmével. (Halljuk) méltóztassék megengedni hogy még csak pár szóval feleljek azokra, mi­ket a t. keresk. miniszter úr tegnapi beszédében megjegyezni méltóztatott." Az igen t. miniszter úr, mint egy szemrehányást tett nekem s azt mondá, hogy ha megemlékeztem volna a régi ba­rátságról s mellőzöm az ellenzékeskedést,melybe beleéltem magamat, magánúton megnyugtatást szerezhettem volna magamnak azokra nézve, melyeket tőle kérdeztem; az igaz, hogy akkor azon nagy szorgalommal, melyet kifejtettem,nem brillírozhattam volna. A barátságra a politikai nézetkülönbségnek befolyása nincs. Én azt hi­szem, hogy a legkülönbözőbb politikai nézetek mellett fenállhat a barátság mindaddig, míg a kölcsönös becsülés fenáll. És én részemről biz­tosítom a t. miniszter urat, hogy épen, mert a becsülést tartom a barátság alapjának, irányá­ban épen azon barátsággal viseltetem, melylyel viseltettem az időben, melyre hivatkozni méltóz­tatott, csak hogy a barátság határa megszűnik ott, hol a közélet kötelessége kezdődik, és vala­mint bizonyosan hibáznék a miniszter úr, — úgy hiszem nem is fogja tenni, ha barátságból elmu­lasztaná valamely kötelességét teljesíteni, mint miniszter, úgy hibának tartanám én a magam részéről, ha elmulasztanám teljesíteni köteles­ségemet barátságból, mint képviselő. Már­pedig nekem mint képviselőnek nem az a feladatom, hogy magamnak szerezzek megnyugvást, de fel­adatom az, hogy ha nagy hibát vélek látni, azt szóba hozzam a házban, és a ház által az ország tudja meg, s ha nincs hiba, a miniszter ezt mond­ja ki, s ha van hiba, mutassa ki, hogy mennyi­ben s miben van, mi oka, s mi módon kell rajta segíteni. Legalább én a t. miniszter úr helyzeté­ben, épen egy barátomtól nem venném rész né­ven, de örülnék azon, hogy alkalmat adott ne­kem a t. ház előtt nyilatkoznom s indokolnom azt, mit mások eljárásomban hibáztatnak. Az hozatott fel, hogy az alapítványok, és egy­­átalában a számtételekre vonatkozó dolgok, a zárszámadásra valók. Csak attól függ, minő szem­pontból tekintjük őket. Maguknak a tételeknek számtani igazolása ez tisztán a zárszámadás dolga, mint pl. hogy em­lítsek még egy más dolgot, a zárszámadásba va­ló lesz annak igazolása is, hogy oly postaállo­másokra megszavazott költségek, melyek fel nem állíttattak, csakugyan nem költettek-e el ? Valamint az, hogy oly­aávirda vonalakra való költségek, melyek fel nem állítattak, el nem köl­­tettek-e? De indokolása annak, miért történt az, hogy nem állíttathattak fel azok, miknek fel kel­lett volna állítatni,a ház elé tartozik. Ez a különb­­ség szerintem a zárszámadásra tartozó rész, és a ház elé tartozó rész közt- különben egyes apró hibákra nézve azon mentséget, hogy az igen t. miniszer úr a tárczát nem régen és csak akkor vette át, mikor a költségvetés már készülőben volt, mentő körülményül elfogadom, legfeljebb is helytelenségét mutatja ez azon eljárásnak,hogy időközben ilyen tárczacserélgetések mindunta­lan történnek. De van egy, mire nézve e mentséget el nem fogadom, s ez a ház határozatainak, s a tett mi­niszteri ígéreteknek nem teljesítése, s a nem teljesítés okainak elő nem adása; mert én azon meggyőződésben vagyok, hogy nem csak azon esetben, midőn egyes tárcza változik ugyanazon ministérium kebelében, de változzék bár az egész ministérium, a ház határozatainak mint nem tartását, az illető miniszer mindig indokol­ni tartozik, és ha teljesíthetlennek látja azt, a ház által kell, hogy annak teljesítése alól feloldhassa. (Helyeslés.) Erre helyezem én a fő fontosságot és őszintén megmondom, hogy ha tegnap lett volna szerencsém a miniszer úrtól, a­mint reméltem, e tekintetben határozott nyilatko­zatot, jövőre nézve ígéretet nyerni, igen szívesen kész lettem volna határozati javaslatomat visz­­szavenni. Miután ez azonban nem történt, kény­telen vagyok határozati javaslatomat fentarta­­ni. Most még csak egyet vagyok bátor megje­gyezni, nevezetesen azt, higgye el a t. miniszer úr, én munkásságommal brillírozni nem szándé­koztam, igen roszul is választottam volna erre az alkalmat, mert valóban, az általam felderített hiányok oly szembe szökők, hogy azok felderí­tésére munkásság, melylyel brillírozni lehetne, nem szükséges. (Derültség) arról is meg lehet győződve, hogy ha ő saját körében fog munkás­ságával brillírozni akarni az által, hogy benyújt majd budgetet, melyben ily hiányok nem lesz­nek, én nem fogom vádolni, hogy brillírozni akart munkásságával, de el fogom azt ismerni. (Helyeslés balfelöl.) Wahrmann Mór annak bebizonyítására, hogy az ipar és kereskedelem­­gyarapodott, hi­vatkozik a liszt, sertés- és juhkivitelre, mely magas emelkedést mutat az előbbi időhöz ké­pest. Ha némi vagy sok tekintetben hátra va­gyunk, ennek oka részint évtizedek mulasztá­saiban keresendő, részint magunk vagyunk c­in­­kostársak a hátramaradásban. Mint egyik fő­akadályra, rámutat azon körülményre, hogy vas­úti hálózatunk a czélnak meg nem felelő és rosz volt. Hangsúlyozza, hogy ha valahol, úgy a ke­reskedelem és ipar terén legnagyobb szükség van a selfgvernementre. Nem lehet mindent egy­szerre keresztül vinni, a­ki így akar haladni, semmit sem fog elérni. Haladnunk kell folyto­nosan, de határozottan. (Egy hang: Csigalép­tekkel !) Végül kijelenti, hogy Tisza Kálmán hat­ ja­vaslatát nem fogadja el. Szlávy József miniszer, ha a Helfy által fel­hozott és ahhoz hasonló vádakra, hogy a kor­mány mind Kossuth L., mind Széchenyi politiká­ját tönkre tette, s igy programm nélkül maradt és az ország anyagi jóllétének fejlődését megbé­­nítá, tüzetesen válaszolni tartaná kötelességének, könnyen megtörténhetnék az, hogy igy az időt csupán önvédelemre használva, nem tehetne az ország anyagi felvirágzásáért­ semmit. Azon vád ellenében, hogy nincsen külön con­­sulatusunk, arra figyelmeztet, hogy Ausztriával vámszövetséget kötöttünk és ez az eset fordul elő a német szövetségben, Svéd és Norvégország­ban, meg Északamerika egyesült államaiban, hol szintén nem léteznek külön consulatusok. Nem áll az sem, hogy a consulatusok ignorálják a magyar érdekeket, mert a magyar kormányéval folytonos levelezésben állnak és ennek megbízá­sát teljesítik. Hogy a külkereskedésben nem szerepelnek a magyar borok, annak oka az, hogy a kezelésre nem fordíttatik kellő figyelem. A­hogy Palugyay és Jalics képesek oly nagy terjedelmű és mesz­­szeágazó magyar borkereskedést űzni, miért nem teszik ezt mások is ? Osztja Hornnak azon theóriáját, hogy a kor­mány az ipar és kereskedelem tekintetében csak az akadályok elhárítására szorítkozzék, és épen ezért hangsúlyozza, hogy a megyék autonómiájá­nak egyik fő kötelessége az útcsinálás. Hogy az utak oly rész karban vannak, ennek a megyék az okai, tehát e tekintetben nem a kormányt, hanem a municipiumot kell kérdőre vonni. Mint a megyék által elkövetett visszaélést felhozza a közmunka összeírást, mely alkalommal a sze­gény embernek két marháját össze szokták irni, a gazdagokét pedig — és ezek rendesen azok, kik az adózó nép terhét hordják ajkukon — fi­gyelmen kívül hagyják. (Helyeslés jobbról.) A czéh-rendszerre vonatkozólag megjegyzi, hogy ilyen nem létezik Magyarországon. A provi­­sorium alatt keletkezett iparrendtartás most is ér­vényben van, de ez sokkal jobb a Klauzálénál, mely tisztán ezér rendszerre van alapítva. Annak bebizonyítására, hogy­­a kormány nem volt tétlen, felhozza a Gorove alatt keletkezett bánya,- erdő,- ipar és más törvényjavaslatokat, melyek csak azért nem kerültek még tárgyalás alá, mert — mint az ellenzék is ezt igen helye­sen hangsúlyozá — a kormány nem akarta a távhozást úgy szólva azok által meglepni, hanem intézetek,egyesületek és lapok útján a közönség­gel közölvén, előbb a közvélemény ítéletére és tájékozására bocsátotta. Hogy mégis némi hiányok voltak tapasztalha­tók a kormány részéről, erre nézve tekintetbe kí­vánja vétetni, hogy a kezdet nehézségeivel kel­lett küzdenie, oly ügyeket kellett átvenni és ke­zelnie, mint a posta távírda és tengerészet, me­lyekhez a szakértő erők jó részt hiányzottak. Mi az egyes szakoknak a különböző ministeri ressortokba tett beosztását, s illetőleg ez ellen emelt vádakat illeti, szóló ezen beosztást nem tartja lényegesnek; annál inkább, mert e tekin­tetben a nézetek és elvek nincsenek még meg­állapodva. Egyik egy, másik más tárgyat „kíván ez — vagy amaz minister ressortjába sorozni. Sőt külföldön sincs e tekintetben öszhang. Alig lehet két kormányt találni, hol az egyes kor­mányzati ágak egyformán volnának beosztva. Azt tartja, hogy e kérdés tisztán az illető minister személyiségétől függ, így pl. helyesnek tartja, hogy Wenckheim dr. ministersége alatt a lóversenyek a belügyér ressortjába tartoztak, mert ő nagyon értett hozzá. (Wenkheim épen a képviselőház karzatán volt s észre vétetvén, álta­lános derültség keletkezett.) A Tisza K. által felhozott hibákra és ellenve­tésekre azt jegyzi meg, hogy azok kicsiszerük és nem emelik az ő (Tisza) dicsőségét. Az alapítványoknál előforduló különbségeket onnan származottaknak állítja, hogy a pengő pénz osztv.­é­ben van számítva. Elnök befejezettnek nyilvánítván az általános tárgyalást, Tisza K. és Táncsics M.nak még hát­ralevő két hat. javaslatát bocsátja szavazás alá. A többség egyiket sem fogadja el. Következik a részletes tár­gyalás. I. Czim. Központi igazgatás. Megszavaztatott a tiszti fizetések és lakbérek­re 121400 ft, szolgák fizetésére (két szolgai állo­más törlésével) 4710 ft, házbérre 14000 ft, hiva­tali és irodai szükségletre 10,070 ft (18070 frt helyett,) jutalmazások és segélyekre 2000 frt, szolgák ruházatára 700 ft (800 ft helyett) épület fentartására 500 ft. És igy az egész czim­re meg­szavaztatott 163380 ft. II. Czim. kereskedelmi, bányászati, ipari és külkereskedelmi czélok Előirányozva van 1871-re 44000 frt. E tételhez hozzá szólott Várndy Gábor, ki a kereskedelmi miniszter figyelmét arra hívja fel, hogy ha az osztrá Lloyd­­dal kötött szerződés, — melyet Lónyay is rosz­­nak tartott — ha már nem sikerült megsemmisít­­ni, revisio alá kerülvén oda hasson,hogy az ered­mény Magyarország érdekeinek minden tekin­tetben megfelelő legyen. Mert ugyanis azon vo­nalak, a­melyeken az osztrák Lloyd köteles a megállapított szerződés szerint a tengeri utakat megtenni, két rendbe vannak osztva.­­ Az első rendűeknek tengeri mértföldszáma a megtett utak összegét véve 281,956 mértföld, a másod­­rendűek száma 328,000 mértföld, összesen tesz tehát mintegy 610,000 tengeri mértföldet. Mind­ezt csak mellékesen jegyzem meg, mert nem akarok e tárgy tüzetes taglalásába bocsátkozni. Az én tudomásom és a statistikai kimutatások szerint Magyarországot leginkább érdekli jelen­leg a Triest-Korfu-Alexandriai vonal, mely tesz 2400 tengeri mértföldet, s ha az évenkénti 48 járatot vesszük, tesz az évi utazás 115,297 mért­földet. S ha már most vesszük a csaknem 2 milliónyi subventióból a hányad aránya szerint évenként reánk eső összeget, első pillanatra fel­tűnik, hogy e­gn nagy összeg semmi arányban nem áll azon csekély útvonallal és szolgálattal, a­melyet a Lloyd társulat Magyarország érde­kében is teljesít. Szlávy József miniszter kijelenti, hogy ez ügyben már hónapok óta folynak a tárgyalások s a minisztérium keblében is a tanulmányozás tárgyát képezi. ígéri, hogy annak idejében sem­mit sem fog elmulasztani, mi Magyarország ér­dekének kívánatos. Elnök 2 órakor oszlatja el az ülést. Legkö­zelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. Az osztrák delegatió 20-dik ülése (Január 31-én.) Elnök Hopfen lov. 11 órakor nyitja meg az ülést. Jegyzők: Klatzkó és Fürth. A kormány részéről jelen van: Kuhn, Lónyay, Beust. Napi­renden van a rendkívüli hadiszükséglet tárgya­lása. Dr. Schaupp hosszabb beszédben védelmére kel a budgetbizottságnak, az „erődítés­ügy“-re vonatkozó azon jelentésének, hogy új építkezé­sekre ne szavaztassanak meg költségek addig, míg a megkezdettek nincsenek befejezve. Greuter Schaupp ellenében megjegyzi, hogy épen a szép országot kell erődítni, mert erre vá­­lik az ellenség foga. (Derültség.) Ezt kívánja Tirol érdekében is. Beust gr. Schauppnak azon megjegyzésére, hogy ő (Beust) 67-ben Bécs erődítése mellett emelt szót, azt feleli, hogy ezt sem veheti tőle rész néven,ki az akkori politikai constellatiót te­kinti. Ezzel befejeztetvén az általános vita, követke­zett a részletes tárgyalás. Az érsekújvári kapu folytatására Komáromban megszavaztatott a pénzügyi bizottság által ajánlott összeg 100 ezer frt 200 ezer frt ellenében. A komáromi vár I­g­m­án­d erődjének építé­sére, a kormány 200 ezer frtot kér, a bizottság ellenben telekvételre csak 20 ezer frtot ajánl. Itt hosszabb vita fejlődött ki, melynek végével megszavaztatott a 200 ezer frt. Krakónak a Lysa hegyen fekvő erődé építé­sére a kért 100 ezer írttal szemben, a pénzügyi bizottság véleménye szerint, semmi sem szavaz­tatott meg. A Rajna mellett fekvő Taxa sziget megvételé­re és Olmütz erődítésére 10—10 ezer ft szavaz­tatott meg; Komárom és Eperjes erődítésére 1—1 millió, Boroszlóra 1 m, Olmütz (szenthe­gyének) megerősítésére 300 ezer frt. Ruházati és fegyvertkéritési czélokra 3,500,000 frt (9 millió helyett.) revolverekre 100 ezer ft. •— gyalogsági ásókra (250000 frt helyett) 150000 ft. Ez összegek a helyettesi alap­ból fedeztetnek.­­ A lovasság, tüzérség és szekerészet béke­létszámának állandó emelésére kért összegek hosszabb vitát idéztek elő. Rechbauer felhasználja az alkalmat, hogy polemizáljon Klaczkó azon állítása ellen, misze­rint : „nem ismer Németországot“, holott épen most Németország oly csodás eredményeket ví­vott ki. Beust gr. Rechbauernek egy személyes meg­jegyzésére felel Klaczkót illetőleg. Ismert dolog úgymond , hogy az ndv. tanácsos nincs már szolgálatban, de ha volna is, mint a delegatió egyik tagja bátran élhet a szabad szólás jogával. Falkenhayn gr. az egyes tételekhez némi módosításokat ajánl, melyek szavazásnál el is fogadtatnak. Ezután az előrehaladt idő miatt az ülés befe­jeztetik , de elnök indítványára még ma esti 7 órakor fog folytattatni. A Versailles! alkudozásokhoz. A „N. fr. Presse“ levelezője január 27-én (te­hát a fegyvernyugvás megkötése előtt) kelt leve­lében közöl oly részleteket is, melyeket a már közlöttek kiegészítéséül közlünk. Miután leírja azon fegyvernyugvási feltételeket, melyeket a távirda nyomán már hivatalos alakban is közöl­tünk — folytatólag ezeket írja: „A franczia nép, a mennyiben láttam és róla hallottam, szív­ből belefáradt a háborúba. Csak nem volt még néki odanyujtva az a kis békeuj, hogy aztán sebtiben és vágygyal a békejobb után nyúljon. És ez a békeuj lesz azon okmány, melyet Jules Favre ma este Párisból Versaillesbe hoz. Az it­teni két hadiszállás képe, Favre látogatása óta, ki a londoni conferentiára szóló útlevelet nem akarja használni, nagyon elégedettnek néz ki, sőt a szövetségi kanczellár arczán ifjúsági ra­vasz kópésága megint meglátszik. Azt mondják, hogy a császár már táviratozta francziául (tehát nem a „Staatsanzeiger“-be való nyomatás vé­gett) a császárnénak: „Favre itt van. Sokkal igénytelenebből lép fel, mint Ferrieresben. Az idő megérlelte. Ha isten is úgy akarja, rövid időn szerencsés békét fogunk kötni és visszatér­hetek Berlinbe.“ A ravasz Bismarck — fütyty­­ben fejezé ki véleményét. Midőn ugyanis előadta a császárnak a Favreval való beszélgetését és a praefecturát elhagyta, egy magasállásu katona kérdé tőle: „Nos excellentiás uram, lesz e bé­kénk?“ Bismarck nevetett és ujját szájára tette, azután összevonta ajkait és fütyölte: a „Gewehr in Ruh“ harczi jelt. És a szövetségi kanczellár, mint régi, szenvedélyes vadász nagyon szépen és tisztán tud fütyölni. „Tehát csak fegyvernyug­vás ?“ kérdé újra a tábornok. Bismarck rázta néhány hajfürtjét és akkor a vadászjelt: „Hal­­lal­, hallak­“ fütyölte. Tehát a nemes vad meg van ölve, a vadászatnak vége! De a­mi mind e mellett és ennek daczára minket itt Versailles­­ben egy kissé különösen hat meg, az, hogy teg­nap, az éjjel és ma a bombáztatás Páris ellen hevesebben folyt, mint bármikor. Ez természete­sen erkölcsi hatás akar lenni. A Dijon melletti csata. A „Journal de Geneve“ a következőleg írja le azon három napig tartott csatát, mely Dijon mellett folyt le. Nem lehet csakugyan felfogni, hogy a néme­tek tulajdonképen minő czélt kívántak elérni Cote dfor fővárosának megtámadása által. Le­het, hogy komolyan azt hitték, hogy Dijont ha­talmukba kerítik, de lehettek e harczok csak cselfogások arra czélozva, hogy az e ponton ösz­­pontosított csapatokat sakkban tartsák, míg a német sereg zöme északkeletre későül és Gray irányában vagy keletre Dole felé nyomulhasson elő. Még azt sem tudni pontosan, hogy tulajdon­képen miféle csapatok vettek részt e három na­pos küzdelemben. Mégis azt állítják, hogy az 1. 21. 19. 24. 61. 49. és 13. gyalogezred és a 2. és 11. dragonyos-ezred vettek részt a csatában, de az 1. és 19. ezred St. Quentinnél harc­olt, te­hát két nap múlva nem állhatott­ szembe Garibal­di csapataival. Minthogy a poroszok e küzdel­mek felől, mint rendesen, ha vereségeket szen­vednek, épen semmit sem szólónak, tehát sok tekintetben csak gyanításokra vagyunk utalva. A következő bizonyos: Szombaton, jan. 21. korán reggel 7 óra felé, egy porosz hadoszlop, mely Is­ sur Tifleben, Dij­ontól 25 kilométernyire állott, támadólag in­dult Darois ellen. Garibaldi csapatai, melyek Dijon felé voltak elhelyezve, Tal­aut és Fontaine erődített pontokra vonult viszsza. 1 óra felé a harcz Talaut és Daix közt megkezdődött. Haute­­ville falut a francziák ismét visszafoglalták és este mind a két sereg egymással szembenállóit és kétségen kívül úgy, hogy minde­gyik megtartá állásai nagy részét. 26-án a csata reggel 7 órakor újból megkez­dődött erős puskatűzzel. Dél felé az ágyúk is megszólaltak. A poroszok nagy,de sikertelen erő­feszítéseket tettek,hogy a talauti erős állást,melyet nagy számú tüzérség és természetes­­fekvése vé­dett, elfoglalják. Talaut, melyet Isere, Avayron, Ain,­és Saône-et-Loire mozgósított nemzetőrei védtek, az ellenség minden támadásának ellen­állott. Három óra tájban a poroszok állásaikból visz­­szavonultak, melyeket a francziák azonnal meg­szálltak. Ezek Dij­ónba tértek vissza, e népesség üdvözlő rivalgása közt, mely egész nap a csata kimenetelét várta. A győzelem babéra részben Garibaldi, részben P­e­­­i­s­s­i­e­r trikot illeti. 23-án, a poroszok ismét mutatkoztak St. Apol­linaire irányában Dijontól­­öt kilométerre észak­keletre. Hogy 22-iki vereségük után, hogy hatot­tak el idáig és tulajdonképen honnét jöttek, még nem lehet pontosan tudni Igen élénk küz­delem után a pouilly-i majorban ,és körül né­met csapatok estefelé­­visszavezettek. Egy más hadoszlop is közeledett Messigny és Savigny közt és mindkét helyt visszanyomatott 22. v. 23-án Ricciotti,Garibaldi merész cseltámadása folytán a 61. ezred zászlója zsákmányul esett.Franczia tu­dósítások szerint a németek hadereje 30­00 em­berre rúgott volna. Hivatalos közlemények. A belügyminiszter előterjesztése folytán Csávossy Bélát tiszt, miniszteri segédfogalmazóvá ne­­­rte ki ő fel­sége. — Angyal Gyula, gróf Zichy Géza és I­n­­k­ey Béla­­végzett jogászok a vallás- és közoktatási mi­nisztériumhoz tiszt, fogalmazó segédekké neveztettek ki. — Schreiber Tivadar tengerész vezetéknevét „Kom­­polthi,"-ra átváltoztatá. — Gy­ö­r­f­y Titus szabadságolt állományú gyaloghadnagy, s L­á­z­á­r Domonkos szabad­ságolt állományú honvéd-lovas-hadnagy a honvédségben viselt tiszti czimről s rangról leköszöntek. Különfélék. — A k­i­r­á­l­y ma délután József főherczeg és más magas rangú tisztek kíséretében meglá­togatta a budai vérmezőn levő Aszalay féle hon­védlaktanyát. Huzamosb ideig mulatott ottan s az alatt meglátogatta az állandósított honvéd­­század legénységének előadásait is, mely alka­lommal több kérdést intézett s a kapott felele­tekre megelégedését fejezé ki a tanári és tiszti­karnak. Megnézte a kerületi fogházat is s meg­­izleté a katonák kenyerét. Távozásakor megél­jenezték. — A polgári házasság Bécsben napi­renden van s dr. Feldernek a polgármesternek maholnap meggyűlhet a baja az esketések­­kel. Most is oly hét kérvény van nála, melyben a polgári házasságra lépés megengedését kérik, elintézetlen — minthogy a kérvényezők mind magyarok, a magyar kormánynak a polgári há­zasságra kikért véleménye pedig még fel nem érkezett Bécsbe. A magyar ministerium felhagy­hatna clericalis scrupulusaival,már csak azért is, hogy ily házasságféle dolgoknál gyakran peri­­culura van in mora. — Felnőttek oktatása. A vesz­prémi róm. kath. nagygymnasium kegyesrendi tanártestülete szervezvén a közoktatási, miniszter felhívása folytán a felnőttek számára tartandó előadásokat — egyelőre a következő rend álla­píttatott meg: vasárnap d. u. 10—­11 természet­­tan, 11—12. természetrajz, d. u. 4—5. mennyi­ségtan, 5—6. ügyiratok, hétfőn esti 6—7. föld­rajz, szombaton esti 6—7. magyar történet fog­nak előadatai. Megismertetvén nyomatott felhí­vásban a szép eszme a polgártársakkal, a városi hatóság és értelmiség buzgólkodása és dicséren­dő példája következtében annyi fogékony kebelre talált, hogy jan. 29-én a gyanas­ helyiségében 36 tagú tisztes hallgatóság előtt kezdettek meg­ az előadások. A délutáni előadásokra hasonló szám­ban gyűlvén össze a polgárság, félreismerhetlen jelét adta komoly tudványának. Koronázza oly szép siker a vállalatot, minőt várni a dicséretes kezdet feljogosít. — A kiváló gonddal és mély tanulmánynyal szerkesztett„Archaeo­­logiai Értesítő“ minden számában hoz igen ér­dekes közleményeket. Legújabb számában a többi közt következőket írja : 1573-ban még sok érdekes tárgy hevert a budai várpalotában, így egy francziaországi nagy ágyú feküdt mindjárt a várkapu mellett; a kapuk előtt pedig öt nagy, két ötnél hosszabb ágyú részint kerekeken állt, részint a fűben feküdt. A bécsi kapu alatt lóg egy nagy óriás csont (mammuth csont), egy áll­kapocs, egy dárda, melylyel egyik török ekeva­sat átfúrt, és egy nagy vastag patkó, melyet a török ketté tört. Ezeket Gerlach István, Vugnach Dávid, Miksa császár török követének prédiká­tora irja; Bél Mátyás pedig ezeket Toldy Mik­lósnak tulajdonítja. — Schulcz Ignácz ugyan­csak az „A. É.“ szerint Vajda-Hunyad vidékén legközelebb két középkori szőnyeget fedezett fel, melyeknek rajzát nemsokára az arch. bizott­ságnak be fogja küldeni. — Mi lesz a budai népszínház helyén? A közlekedési minisztérium az északkeleti vassuttársaságnak azon tervét, mely az igazgatósági épület fölállítását illeti, elfo­gadta. Az épület 470,000 ftba fog kerülni s a bu­dai népszínház helyére építtetik. — Isten ujja, A „Magyar Állam“ irja: A Tiberis ismét félelmesen kezd emelkedni, s Rómában újra vizveszélytől tartaz­ik. Ezen fé­­lelem nagyon is alapos, mert legújabb római tu­­dósitások szerint a Tiberis újra elhagyta medrét, már az egész Ghetto viz alatt áll s az ár m­ég folyvást emelkedik. Vere digitus Dei est hic !– kiált fel végül a kegyes lap. — Még utoljára hitetlen lesz és kisüti, hogy azért van most Ró­mában árvíz, mert az Úristen megharagudott — a csalhatatlansági dogmáért.­­• Reáliskolát akarnak Szegeden fölállítani, s hogy ez sikerülhessen, a város ahoz megkívántató összegig az alapítványi tőkéből kölcsönért folyamodott, tette pedig azt, már évekkel ezelőtt. Most aztán meg is kapta az ala­­pítványi­ tőke igazgatóságának azon hivatalos tu­dósítását , hogy pénz onnan Szeged városának nem adatik. — Nemzeti szinü meteor. Lan­­gebergben egy­­magyar nemzeti szinü meteort láttak, melynek eleje piros, közepe fehér, há­tulja pedig zöld volt. Délről északnak repült. — Guanó-telep Magyarország­ban. Közelebbről a kolumbácsi mészkősziklák egy barlangjában az Al-Duna mellett úgyneve­zett denevér-guanotelep fedeztetett fel. Az összes mennyiséget mintegy 40,000 mázsára teszik. — Adomány: Szirts Sándor ügyvéd Pribék Antal sz.-fehérvári h. polgármesternél 500 ftot tett le azon kérelem mellett, hogy azt a magyar honvédalmi miniszter által indítványo­zott honvéd-nyugdij alap javára elszállít­sa. Nevezett polgármester az összeget átszármaz­tatta hozzánk s mi az illető helyre eljutatjuk. — Adakozások. A franczia foglyok és sebesültek javára következő ado­m­ányok érkez­tek be hozzánk: Tisza-Polgárról Szűcs Bertalan utján egy vadásztársaság adománya 32 frt; — Horváth J., Lipták és Robay Polgárról (Sza­­bolcs megyében)beküldték egy táncforgalom jöve­delmét 60 ft 70 kr; — a sümegi polgári önkép­­ző kör gyűjtése 17 frt; — Szilágyi Lajos Nagy- Károlyból,a népszámlálási bizottság h. elnöke két ügynök napidiját: 3 ft 18 kr, mely összeget az illetők a franczia sebesültek részére ajánlot­tak fel. Mindezen összegeket részletesen fogja nyugtázni a „Vas. Újság“, mely egyszersmind azokat Castellane gri consulhoz juttatja.

Next