A Hon, 1871. április (9. évfolyam, 76-100. szám)
1871-04-01 / 76. szám
lapátra bivta, mely kétség nélkül terhes, de ezer örömérzettel teljes — még e földön is.“ — Wilhelmina Friderika svéd királynő, mint távirati utón értesülünk, tegnap délelőtt 11 órakor meghalt. A boldogult 43 éves korában egy rendkívül heves rohamu tüdőgyuladásnak esett áldozatul. Született 1828. aug. 5 én. Az orániai házból származott s Vilmos Frigyes németalföldi herczegnek leánya volt. Férje, Svéd-és Norvégország királya, XV. Lajos most 45 éves ; 1850. jún. 19 én kett egybe nejével s 1859. jul. 8-án lépett a trónra. A 21 évig tartott házasságból csak egy leánygyermek származott, ki most 20 éves s neje Keresztély Frigyesnek, Dánia trónörökösének. Az ifjú páranyjok halálának hirére, Stockholmba utazott. — Gyilkosság. A „V. M. L.“ Írja : mártius 23-kán Daraboshegyen még eddig ismeretlen tettesek által ki nem deríthető indokból Lebics Jánosné, egy ottani zsellérnek neje, meggyilkoltatott, nyaka az egyik fültől a csigoláig el lévén metszve. Midőn a gyilkosság a falubeliek tudomására jutott, férjét, ki előtte való napon este még otthon volt, és ki többekkel össze is beszélt, hogy másnap az őriszpéteri vásárra mennek tehén vásárlás végett, már sehol sem találták. Noha ennek folytán őt súlyos gyanú terheli, a körülmények mégis arra utaltak, hogy a gyilkosságot nem ő követte el. A szobában levő láda fel volt ugyan feszítve, de abból alig hiányozhatott, valami, mert ruhanemüekkel telve volt, s fenekén egy kendőbe takarva 40 ft. készpénz is találtatott, ugyan a mestergerendára feltéve egy tárczában 56 frt is volt. Utóbb a férj holtteste a faluhoz közel egy pocsolában feltaláltatott. További nyomozás után a morácsi, ivánczi és halogyi kanászok jöttek gyanúba, kik elfogatván, ellenük a vizsgálat folyik. — Csalások az ujonczozás alkalmával. Közép-Bácska vidékéről. Írják a P. N.nak, hogy Sbobory János, a telecskai járásbeli szolgabiró, az igen tevékeny s ügyes Gartner Antal, miniszteriális titkár, mint kiküldött biztosnak, úgy szintén Máriánovics csendbiztosnak e hó 18 dikán sikerült egész szövetkezésnek nyomába jutni, mely az ujonczozásnál rendszeres csalást űzött. A tényállás következő: Biróilag elfogatott egy egyéb, Bajmok községének orvosa, mely községben egy pár nap előtt az ujonczozási bizottság működött. A megnevezett orvos anélkül, hogy a sorzási bizottság tagjaiért volna, azt máshova is kisérte és letelepedvén egy korcsmába, az ujonczok szüleitől pénzt nagy összegekben azon remény kecsegtetéssel vett fel, hogy ő gyermekeiket a hadkötelezettségtől felmenteni. A terv meghiúsult, az egyén meglepetett és a sorossági bizottmány elé hozatott, hol is tárczájának előmutatása után kiderült, hogy 2000 forinton felül rúg azon pénz, melyet a szülőktől beszedett volt , de a szülők és gyermekek nevei és a sorszám az ujonczozásra is egy lajstromon nála találtattak. A vizsgálattal megbízott Zákó György esküdtnek csakhamar sikerült az elfogott egyéni vallomásra bírni, ki is a tettet bevallván, minden bűnrészest határozottan tagadott. Mind annak daczára a folytatott vizsgálat egy másik bűnrészes egybekötését napfényre hozta, ki ugyan megszökött, de Marianovits csendbiztos közbenjárása által csakhamar elfogatott. A többek közt nagy feltűnést okozott, hogy a fent nevezett gonosztevők bevallása következtében, egy megyei őrtálló legény is elfogatott, kiről kisült, hogy ő a megyei főorvosnak a központról adott legénye. — Eötvös Esztergomban. Az esztergomamegyei közgyűlés mart. 27-diki ülésében Palkovics alispán azt az indítványt tette, hogy a nemzet Eötvös emlékét ne csak részvétnyilatkozatok és szobrok, de más, nagyszabású ténynyel is tisztelje meg. Ennélfogva azt ajánlja, hogy vegye meg a nemzetközaláírások utján az ercsi uradalmat, mely egykor az Eötvösöké volt, s ajándékozza azt az Eötvös családnak. Az indítvány, mint a „Rém“-nak írják, elfogadtatott, s Esztergom megye annak kivitelére átiratilag fogja megkeresni a többi megyéket. Az uradalom, fölületes hozzávetés szerint, mintegy egy milliót képvisel. — Egy említésre méltó esküvő. N.Kanizsáról írják: E hó 26-án volt itt a zsidó imaházban a bécsi Schey jószágkormányzójának összeesketése egy zsidó vallásra áttért keresztény nővel. Ez Kanizsán még sohasem történvén, a templom zsúfolásig telve volt a kíváncsiságtól eltelt nézőkkel. Lehetett különféle vallási érkezetűeket látni, kik feszülten várták az összekelendő házaspárt. A menyasszonyt érkezésekor oly nagy bámész csoport vette körül, mintha soha sem láttak volna menyasszonyt. Az ara elég vidornak látszott, min nem kevésbé csodálkoztak bámulói. Hir szerint a bájos menyaszszonyt aposztataságára semmi más érdek nem vezette a szerelemnél. Az esketés alatt a templom ez rongásig megtelt e gyesek. Kisebb könyvismertetések —Történelmi könyvtár.— a „Magy. mérnök- és építész egylet közlönye“ III. füzete következő tartalommal Magyar építészeti f.tyl.Ney Bélától. Hegység által elválasztatott vaspályáknak összekötteetéséröl.Pontzen Ernőtől. Adatok az angol vasutakról. — Időmérés. — Belgium vasipara. — Az Egyesült államok. — Az Egyesült államok népessége. — Mellékvaspályák számára készült mozdonyok. — A kérgöntetek (Schalenguss) vasutaknál való alkalmazása. — A munkács-sziyi vasút stb . a „Természettudományi közlöny“ 23-ik füzete, következő tartalommal: Észrevételek „a gyermeknyelvről“ szóló értekezésre, Brassai Sámueltól. A talaj és az éghajlat befolyása az ember művelődésére, (Mexikó és Peru) Balogh Kálmántól. A takarmányozás történelme és jelenlegi álláspontja Schwarzer Victortól. A rovar-báb, Szmolay Vilmostól. A m. tud. akadémiából. A Illk osztály 1871. január 16 án, február 13-án és márczius 13-án tartott üléseiről. A vándorsáskák földrajzi elterjedése. Magyarországi magnesit. — Chinai kőszén. — A petroleum eredete. — A szénsavas mész kétalakossága. — Hydrauli magnézia-mész. — A testek hűléséről különböző gázokban. — A Leidenfrostféle tünemény magyarázatához. — Az északi fény színképe. —Előadási kísérletek. — A gyermek nyelvről stb. Irodalom, színház, Bűvészet. — A „Ne felejts“ szerkesztősége emlékezetbe hozza , miszerint az általa múlt évi deczember hó 15-én hirdetett irodalmi pályázatoknál, a beküldési határidő ápril 15 én telik le, nmly napig a pályaművek a szokásos jeligés levélkével a „Nefelejts szerkesztőségéhez“ beküldendők. A kitűzött pályadíjak következők. I. 40 arany, egy hazai tárgyú, történeti vagy társadalmi eredeti novellára. II. 15 arany egy balladára vagy rövidebb költői elbeszélésre. III. 10 aranyhegy lyrai költeményre. — Megjelent az akadémiai értekezésekből a VII. szám „Kettős torz szülés boncttana“ irta Scheiber S. H. Ára 30. kr. „Katonai irály tana Irta Halász Károly m. k. honvédhadnagy I. Rész. Ára 70 krajczár. A folyóiratok közül megjelent közelebb a „Századok“ III füzetes következő tartalommal: Marino Sanuto Magyarországról 1496—1501 ben Harmadik közi. Wenzel Gusztávtól „Az János király fiáról való szép cronica“ szerzőjéről. Szabó Károlytól. Az eperjesi béke 1633-ban Frankl Vilmostól. Könyvismertetések, bírálatok. — III. „Ungarn unter Maria Theresia und Joseph II. (1740—1790.)“ Geschichtliche Studien etc. von Dr. Fr. Kroncs. Ismerteti Wlassics Gyula. Tárcza Magyar Történelmi Társulat. — A magy. tud. Akadémia történettudományi működése.— Adalékok Széchy Mária végnapjaihoz ; közli Csernel Kálmán. — Szolnoki rabság levele, Koháry Istvánhoz; közli Valentinus Bujdosó — Három eltűnt Bodrog vármegyei hely ; közli Dudás Ödön. — Történetirodalmi újdonságok. Ve gyleti és közintézeti hirek. — A kisdedovókat képző intézet férfi- és nőtanitványai sorából többen kik a képzés eddigi folyamán szép előhaladást tanúsítottak, önfentartási czélból üres idejüket magán házaknál tanórák adására s különösen kisebb gyermekeknek Fröbel módszere szerinti foglalkoztatására szokták fölhasználni. Fölbérelnek tehát azon t. szülők, kiknek ily minőségben szakismerettel biró egyénre szükségük van, hogy e részben a nevezett intézet igazgatóját (Valero utcza 1. sz. a.) sziveskedjenek megkeresni. Hivatalos közlemények. A soproni társas káptalannál Voidt József őrkanonok éneklő kanonokká és Szent Péter és Pálról czimzett tatai apáttá, Jakovich Antal bánfalvi plébános és kerületi alesperes pedig őrkanonokká neveztetett ki. — A váczi káptalanhoz Cserkúty János bujáki plébános ás Thier András alsó-néraedi plébános tiszteletbeli kanonokokká neveztettek ki. — Dr. Sipos Árpád kassai jogakadémaiai helyettes tanár ugyanoda rendkívüli tanárrá neveztetett ki. — Knöpfler Ignácz egri lakos „Gombosiéra változtatta nevét.— A Fuchs H. jó hírneves váltóházának mai lapunkban megjelent hirdetménye annyi és oly jelentékeny előnyöket ajánl, hogy annak részletezése itt lehetetlen volna, így különösen biztosítást vállal az iránt, hogy 100% azaz a folytonosan befizetett összegnek kétszeresét egyszerre kifizeti, s ezzel több másnemű előnyöket köt össze. Azoknak mikorábbi beszerzése ajánlatos. A „Hon“ távsürgönyei. Pária, mart. 30. A comité Wilfridet és Foinvillet, a commune elleni merénylet miatt in contumatiam halálra ítélte. — A commune rendeleteket adott ki, melyek szerint a járások beosztása eltörültetik. Párisba a nemzetőrségen kívül nem mehet be más katonai hatalom. A lakbérlőknek a közelebbi három bérleti határidőre elengedés adatik meg. Delescluze és Cournet a commune tagjai akarnak maradni, a mint képviselők megkedték lemondásukat a nemzetgyűlésnek. Szent-Pétervár, mart. 31. Egy csukázzal Gortsakoff herczeg örökösen „fenség“ czimmel ruháztatik fel, — tekintettel a hazának és trónnak tett szolgálatokra, és azon működésre, mely által a fekete-tengeri kérdés békés és Oroszország igényeinek megfelelő megoldást nyert. London, mart. 31. A „Times“ egy párisi táviratot közöl, mely kétségbeesett harczot jósol. A „Vengeur“ czimű lap azzal fenyegeti a nemzetőröket, hogy a felkelők hatalma által fognak elűzenni. Nem hiszik, hogy a csapatok ellent fognának állani. A commune tanácskozás alá veendi a hadiköltségek fizetése iránt tett indítványt. Mint hírlik, Versailles egy angol amerikai társulatnak egy milliárdért. — St. Cloud a németeknek egy játéktelep állítása czéljából 800 millióért fogna eladózni. — A „Daily News“ jelenti : A versaillesi kormány akadályozza a vágómarháknak és lovaknak Párisba való bevitelét. Bécs, mart. 31. A mai „Wiener Abp.“ megcáfolja azon sensatiói hírt, mely szerint Kuhn közös hadügyminister Lefaivre franczia consullal és Bourbaki hadműveleteivel összeköttetésbe hozatik, — amennyiben a hadügyminister Lefaivre consult nem is ismeri, és azon időben Pestea volt a delegatio tárgyalásai alkalmából. Pária, mart. 30. A commune egy proklamátiója bizalmat kíván a polgároktól a létesített intézmények biztosítása végett. A bizottmány meghatalmazta Duvalt házmotozások tételére és az ellenséges lakosság feletti felügyeletre. Pária, mart. 30. A commune forradalmi lapja jelenti: A nemzetgyűlés elismertetett a községtanács által, azon feltétel alatt, hogy az a községtanács szabadalmait tiszteletben tartja. A minden hóban újra választott és bármely időben elmozdítható végrehajtó hatalom a commune által képviseltetik és valósittatik. Annak jelenlegi képviselői ezek: Eudes, Tridon, Vaillant, Lefrancais, Duval, Pyat és Bergeret. — A forradalmi bizottmány 9 osztályból állandó u. m. pénzügyi, katonaügyi, igazságügyi, belügyi, közbiztonsági, létszerügyi, oktatási, munka- és külügyi. Pária, mart. 30. A „Soir“ írja: A versaillesi kormány nem akarja erőszakkal feloszlatni a communet, az csupán új választásokat akar létrehozni. — A commune egy rendelete megtiltja a versaillesi kormány rendeleteinek vagy hirdetményeinek kiragasztását. A lázadó nemzetőrök mindenütt ezt kiáltják : Le Thiersel, Berlin, mart. 31. A katonai intézkedések olyformán vannak megtéve, hogy 24 óra alatt legkevesebb 200.000 ember gyűjthető össze Párisnál, és a Szajnát minden pillanatban elegendő erővel léphetik át. Közelebbről 18,000 főnyi lovasság fog előre tolatni. München, mart. 31. A pfalzi újság jelenti: A német csapatok parancst kaptak l egy Thiers adalául felhívására a párisi felselés elnyomása végett segítségül legyenek. Bécs, mart 31. (Hivatal, zár.) Magyarföld tekem. kötv. 79.65. Salgó-Tarján 113.—. Magyar hitel 92.—. Magy. záloglevél 89.80. Erdélyi 167 —. Magy. ke. vas. 86.50. Magy. sors jegy 91.25. Magy. vas. kölcsön 107.—. Angol magyar 83.50. Falco magyar 68.50. Alföld 172 —. Magy. éjszakkel vas. 158. —. Keleti vasúti felöbbs. kötvény 85.25.Porosz pénztári utalvány 184.—. Bécs , mart. 31. (Megnyitás.) Hitelintézeti részvény 268.80. Napoleondor 995.—. Lombardok 18230 — Angol-Ausztrián 259 60 — Tramway 208. —. Galicziai 254.50 Bécs, mart. 31. (Estibörze.) Hitelrészvény 268.10. Éjszaki vasút 2150.50. Államvasut 403. 50. Lombardok 181.20. 1860 ki 95.20. 1864 iki 123.25. Magyar jutalomsorsjegy—.—. Napoleon d’or 9.957-i- Magyar hitelrészvény. 92.—. Galicziai 253.50. Anglo-Ausztriai 261.50. Franciaosztrák 114.50. Tramway. 203.75. Adómentes kölcsön —.— Ferencz-József vasút —. Franco-Hungarian —.— Alföldi vasút —Zálog kölcsön —.—. Építési bank —.— Népbank —. —. Bécsi bank —.—. Frankfurt, mart. 31. (Esti zárl.) Osztr. hitelrészvény 25350. Osztr. államvasúti részvény 380.25. Lombardok 170.—. Galicziai 240.— Frankfurt, mart. 31. Zárlat Várrókf. 95. —. 1959-ki E. metelliqnea —.—. uj ezüst kölcsön —.— Nemzeti kölcsön —.—. Régi metelliques —.—. Uj adómentes kölcsön —. Amerikai 1882-ig 96.75. Osztrák hitelrész?. 252.75. Osztrák államvasut 379.75. 1854-ki sorsjegyek 70.—. 1864-ki 116 75 1860-iki 77.-. Fér. Jissefvasut 185—. Lombardok 170.— Gallízai 240.25. Papir járadék —.—. Ezüstáradét 55.31» Osztr. bankra*.«'. 693.—. Magy. sorsj. 87.50. JBerlin, mart. 31. Csehnyug. v«s. 103.—. Galriai 103. V».Allamvasut 217.25. Önkénytes kölc.för —.—. Metalliqnes 47.‘/8. Nemzeti köles. 55 7» • Eitelsoraiceyek 89.75. 1860 diki 78.75. 1864 d iki 67.25 Bécs 80.50.— Hitelrészvények 144.3/s. Romániai 44.75. Lombardok 97.V» • Nemzeti színház. Szombaton, április 1-én adatik: „Norma.“ Opera 2 felv. Budai várszínház. Szombaton, ápril. 1-én adatik: „A Lelencz.“ A nemzeti színház részéről kitűzött 80 arany első pályadijjal jutalmazott eredeti népszínmű 4 felv. A nagy komlóban Bakonyi magyar daltársulata és Bankó Feri népzenéje. KÖZGAZDÁSZATI ROVAT. — Az első m. iparbank idei közgyűlésének választási eredménye a következő: elnök Kautz Gyula, majdnem egyhangulag; igazgatók : Strobsitz Alajos és Beliczay Imre; választan tagok: Balitzky Sándr, Köbert János, Bachmayer György, Mendl István, Farkas Mihály, Molnár József, Purmann József, Conlegner Károly, Freiselmann Ede, Schneider Bernát, Claudy Károly, Bubala György, Hollósy Gyula, Abeles S. — „Orosz Lloyd.“ E czím alatt egy tengeri, folyam- és szárazföldi szállítmány-biztosító társaság alakul jelenleg St.-Pétervárott. A vállalat alaptőkéje 2 millió rubel, 2000 darab 500 rubeles részvényben, melyekre egyelőre 50 százalék fizettetik be. Az engedélyt az orosz kormány mármegadta. Az alapító consortium tagjai: Fixen Burchard, Gibert Jenő, Rothermundt Gyula, Schwaben Károly, Elissejeff Gergely, Rasternjeff Gergely Türstig Ede, Simorsen Asmus és társa czég főnöke és Elissejeff Sándor. —Az orosz kormány Pesten kereskedelmi ügynökséget szándékozik életbe léptetni. A munkácsstryi és ujhely prsemiseli vasút kiépítése után Magyarország nemzetközi forgalma észak felé remélhetőleg gyorsan fog emelkedni s igy ez ügynökség felállítása már most is indokoltnak vehető. Ha a consularis ügyekben az országnak kissé nagyobb önállósága volna, már a magyar kormány is intézkedhetnék , hogy Moszkvában vagy Pétervárott a hazai kereskedelmi érdekek képviseltetésére egy magyar consulatus állíttassák fel, mert tagadhatatlan, hogy Oroszországban több magyar termény jó piaczot nyerhet, ha ennek útja kellőleg előkészíttetik. —Lánczhajózás az Elba és Moldova folyón. A prágai gőzös és vitorla hajózási társaságot a cseh helytartóság felszólitá, hogy a lánczhajózásra neki adott engedélyt mielőbb foganatosítsa s hogy a lánczokat úgy a Moldava, mint az Elba folyam egész hajókázható vonalán mielőbb rakja le, mert ellenkező esetben maga a kormány veendi ez ügyet kezébe. E hírt a cseh és morva kereskedők nagy tetszéssel fogadták, minthogy a folyamhajókázás rendszeresítésétől nagy előnyöket várnak. A hatvan-miskolczi és zákányzágrábi vasutak fővállalkozója Weikersheim Fleischman JáDOS és Schwartz Ármin alvállalkozók által 198,490 frtnyi kártérítés erejéig perbe fogatván, a m. k. közmunka és közlekedési és a m. k. pénzügyi ministerial» ellen szavatossági keresetet indított. Weikersheimnak az állammal kötött szerződése nagyon tág lehet, hogy ily szavatossági keresetre gondolhat, miután nevezett vonalak példátlanul roszul vannak építve. — Nyiregyház-Ny. Bátor-Szathmári vasútvonal. E vasút előmunkálataira az engedélyt végre megadta a közlekedési ministerium s ennek következtében múlt február hó 28. Ny. Bátorban,— mint a központon — egy értekezlet ült össze. Az érdekelt városok s községek a Szamosköz egy részének díjával, kiket a járhatlan ut tartott vissza, — kivétel nélkül több tagjaik által valának képviselve, s a legmelegebb örömnyilvánitásokkal fogadták az engedély okmány felolvasását. Az értekezlet egy consortiummá alakult, s az aláírások — az előmunkálatok költségeinek fedezésére csakneta rohamosan s egyesek, mint városok részéről szp öözvegekkel történtek. Az ügyek rendszeresebb vezetése tekintetéből pedig egy bizottság választatott a következő tagokból: Gr. Degerfeld Imre, gr. Károlyi Viktor, Gentsy Károly, Kállay Emanuel, Kállay András, Baksay István, Nagy Lajos, Nagy János, Blájer Miklós, Szilcz Ferenc, Diószeghy Sándor, Mandel Eduárd egyszersmind pénztárnokul — Mandel János, Kern Ignácz, Ilosvay Sándor, és Schwarcz Moritz, — mindezek a Nyíri érdekelitek részéről; a Szamosköz részéről pedig Galgóczy Sándor, Itkey Móricz, Izsák Dezső, mely utóbbiak fellntfilmriztattak, hogy a Szamosközön mielőbb egy üdekeltekből álló értekezletet tartván a bizottmányt még nyolcz taggal szaporítsák, illetőleg egészítsék ki. Az igy megalakult bizottság még az nap ülést tartván, az ügyek erélyesebb vezethetése tekintetéből saját kebeléből egy központi bizottságot alakított, melynek tagjaiul megválasztottak : Gr. Degenfeld Imre, gr. Károlyi Viktor, Silcz Ferencz, Diószeghy Sándor , Mandel Eduard, — felhagyatván a szamosköziek részéről még két tag választása. Ha végig tekintünk az ügy élén álló tekintélyes, tetterős, sagybuzgó tagok névsorán, bizton várhatjuk, hogy az életrevaló eszme meg fog testesülni. Ezen egész vasútvonal — a vicinál vasutak között — a legkedvezőbb fekvésnek egyike leend, mivel míg egyrészről az egész vasútvonal oly helyen vezethető, hol a földmozgást a minimumra lehet reducálni, sőt minden költségesebb műépítményeket mellőzvén, a kiépítési költségeket is a lehető legkevesebbe keríteni; másrészről a vidék,melyen elvonul, termékenységére a legjobbak közé tartozik, sőt több műmalom és szeszgyárakkal bírván, a szükséges teherszállítmányokat bőségesen biztosítja. Üzlet. Pest, márt. 31. Értéktőzsdénkén a hangulat kedvező vett iparvállalati papírokra nézve, mig a tőkeelhelyezési papírokat ma kevésbé keresték. Magy. vasúti kölcsön 107.20, magy. dijsorsjegy 91.25 p., pesti köztl szilárdan kelt, régibb kib. 303, IV. kib. 283 írtjával; budai 110 írton kináltatott. Bankok közül a magyar hitel 92.50, franco-magy. 68.50, osztrák hitel 268.60—269.10 kínálva. Malompapirok csendesen keltek, Victoria 200 frton, Gschwindféle 87,eszgyár keresett 194 p. Szálloda is jó kelendőségre talált 146 írton. Értékek nem változtak. Gaboaüzlet. A hangulat búzára nézve kedvező s ára szilárd, de a forgalom csekély kínálat mellett csak 10000 mérőt ért el. Más élet változatlan. Eladások:Buza: 400 vm 87 fns 6.45, 300 vm. 6.42 fs 800 vm. 86% fns 6.40, 600 vm. 8574 fs 6.37 72, 400 vm. 86 fs 6.35, 1000 vm. 857* fns 6.2272) 1500 vm. 85 fns 6 15, 500 vm. 6.1272, 600 vm. 6.10, 400 vm. 847* 590, 600 vm. 84 fns 5.95, mindez 3 havi fizetésre. 1500 és 500 vm. 82 fns 5.50, készfiz. Rozs, 500 mr. 78—80 fns 3.40 készfiz. Árpa, 800 mr. 70/72 fns 2.70, 1000 mr. 2.65, 800 68/72 fns 2.55, 500 mr. 2.50. Zab, 1000 mr. 45/50 fns 2.20, 6000 mr. april átviteli 2.18. (Beküldetett.) Minden szenvedőknek egészség * delicat Revalesciere du Barry által, mely gyógyszerek és költség nélkül elhimja a következő bajokat: gyomor , ideg , inas , tüdő , máj , mirigy , tükhártya gacsi , hólyag és vesebántalmat , gümőkórt , szédelgést , ssükmellüneget , köhögést , emésztési gyöngeséget, szorultat, diarrhent , álmatlanság»* gyönge get, aranyért, viakórt , lázat , anzbórt , vártorlódis liszagást és hányási ingert még sarkosság Mel&i a- dia í-teat, búskomorságot, poványkodást, és azt. sárgás ágo a 155,000 felgyógyulásról szóló igazolvány, melyek minden gyógyszerre, dacsoltak; többi közt bizonyítványok pápa « Mentségétt», gr. Pluskow ndv. marsaltól, ds Brelian marquisnőtől. — A húsnél táplálóbb lévén, a Revalssciére felnőtteknél és gyittséheknél 50-sssz. megkiméli » gyógyszerek költ jógáit Vágujhely Magyarország. Valahányhányszor köszönetet mondok a teremtőnek azon kiszámithatlan jótéteményeiért, melyekkel a természet gyógyitóan működő erői utján eláraszt, megemlékezem önökről. Több év óta nem örvendeemet teljes egészségnek, emésztésem mindig zavart volt s gyomorbajokkal kelle küzdenem. A bajoktól leveleseiero 11 napi használata megszabadított, s kiválási teendőimet háboritlanul végezhetem. Steiner L. 1, néptanító. Pléhszerencsékben l/„ font 1 ft i 6 év. 1 font % ft. Sb kr. 2 font 4. SO k. 5 fnt 10 ft. VH font 20 ft, H fest SS ft — Kovalesetére f/headstee táblákban 18 cetlisés's 1 ft. S o k 84 epészéré 3 frt 50 kr. 48 csészére 4 frt 80 kr, po-alakban 12 csészéra 1 fi t0 kr. X4-rs %. 50 « r ta’-ra 4 «0 kr. Uta» 1-1 ft.. SS%-w 40 SS ft. — 'N'ri. rta ^ VTT 4Ti fe r).5 *. W-,i! 8, Poote?. X&rölS Joffeet gyégyBaextwu.». HL- 1'.iBKVíltott XrondSdtsre 50! , Alsó-Kubinban Tyroler i» Sehlepingernél, Debreczer.Kert Borsos Ferencznél, Duna- Földvirosi trashera Pálnál Kárelyfővárott Brilli F.-nál, Nagy Kinizsán Lovak Károlynál, Érsekújváron Calegner Ignátznál , Székes-Fehárváron Dseballa Györgynél, VersBczsa Fischer Mórnál e sotodon városbani mrfyw* mr, á*"8ieui«iö4iaso"- nál. A bécsi börze távirata mart. 31. 5 V* metalliques Nemzeti kölcsön 68.20 London 1360-ki sorsjegy. 95.20 Ezüst . Bankrészvény 726.— Arany 58.15 HHfdmt. részv. 268 80 . 174.90 172 605.85 Vízállás. Felelős szerkesztő : IS fölött időjárás Pesten.V T* felhős Poissonybas 0' 1" száraz Máramarosszigeten 2' 8" V) Sssathmáron 3' 6" felhős Tokajban 20' 6"* szzolnokon 19' 8' esős Szegeden . 20 9* felhős Aradon 2 7*V Nagybecskerakasi 4' 6' Bozdánban8 0" 1) Verblazon 4' 3"n Esnéken 8' 7' havas Szisseken . . 19' 2"n Mitroviczon 17' 0" Zimonyban 17' 6"n Ó-Orsován . 14' 0" f) MYBLT-TÉM, A legelegánsabb férfi és gyermek disz és utazó ruhák Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárában GRÜNBAU514. WEINER magyar kir. udv. szabók Pesten. I. Deák-téren az o varig, templom út ellenében. 25—1* II. Hatvani utcza és országút szögletén, a „Zrinyi“ kávéház átellenében. ITT. A régi színháztéren levő bazárban a „M. kir.“ cz. száll, átellenében. Dr. Hofmaister vizgyógytani rendelő ntézete naponkint/211—12 óráig áll nyitva. Nádorutcza 1. szám, I. emelet. Ugyanott betegek felvétetnek fenntebbinek a városligetben levő azelőtt Fischoffféle hideg-viz-gyógyintézetében. 430 441 3—3 Bizonyítvány. Alulírott, aki falun lakom, hol lehet legtöbb külömbféle betegségben siülőket, de különösen köszvényben szenvedőket látni. A köszvény ellen többféle szereket szoktak az abban szenvedők használni minden siker nélkül. Látván ezeket, az úgy nevezett köszvény vásznat ajánlottam nekik , mi általam hozatott meg Pestről Török Jósef gyógyszerésztől, s felragasztás után mindazok, kik ezen köszvény viaszomat használták, tökéletesen kigyógyultak. Sőt alólizott, hűtés miatt ballábára több hetek elteltéig nem állhatott, ágyba kelletvén feküdni egész az ideig, mig a köszvény vásznat meg nem hozatta, öt nap múlva a felragasztás után az egész község bámulatára templomi és iskolai szolgálatomat végeztem, végzem jelenleg is. Ezen köszvényben szenvedő embertársaimnak mint sikeres gyógyszert lelkiismeretesen ajánlom. Kelt Teszesen szept. hó 8-án 1870. Szöllősi István ref. néptanító.____ A vasutak menetrende lupánk mart. 30. reggeli kiadásában található. Pesti áru és értéktőzsde mart 31. Busa bánság? . | l • » » k • ,, '.Css**. ptísírt fehérmegy gi . bácskai fontnyl 83 85 87 83 85 87SS 85 8782 85 8783 85 Ár váxnnián Bánként 6 55 —5 5 90 -6 6 25—6 5 60 —5 5 95—6 6 25-6 5 60—5 5 95-6 6 25—8 5 6*1—6 6 *5—6 6 25-6 6 65-5 5 90—6 fontnyi 848688 848688 88 848688 8486 Ár vbmmázsánként 5 70—5 80 6 10—6 15 5 71—5 85 6 15—8 20 5 75 -5 85 6 15 -6 20 5 75-6 15-5 85 -6 20 5 70—5 80 6 10-6 15 Kern hivatalos piacai fontatványl azokra nyi mázsánként Rozs ... Arca malátának ., etetósra . . Zab..................... Kukoricás . . Rab .... Kőies.................... Repesz káposztás Dara . . . . 0. kírált liszt . . 1. láng . . . . 2. láng . . . . 8. zsemle . . . 78—79 S 45—8 50 /8—793 1 ^.5—2 95 33—701 2 45—2 55 68—683 44—48 2 15—2 20 14—48 84 —— 84 85 82 S 71* 80 i 303 75— 75 frt. kr. 14. zsemleniPst . . 16— S. tészta „ . •• . 15 40 6. tészta ,, 14 70 j 7. kenyér . «14 40 8. kenyér „ 18 40 1 9 korpa „ ... 87—4 92 90—3 Értékpapír /Magyar vasuti kölcsön. . !M. jutalom kölcsön. ML. földtehermentesítésM. földt. 1867 kisor. . Bánáti földt. .... „ „ 1867 kisor. horváto. földt. .... Erdélyi „ ... Bordézsma vált. k. . . . Egy a. államadoa. 6*/, papn „ ezüst jan. » „ » *pr 1860 kisora. 600 ftos. . . 1*160 || 100 ftos. 1864 „ 100 ftos. „ Első magyar biztosító ta. Haza ésetbiztositóbank. . j Pannónia viazonbiztosító. .Pesti biztosító . . . Hunnia „ lUnio n . • .Nemzeti „ . . Pécsbarcsi vasút. . j Pesti közúti I. és DL. | * * IV. kib. Budan I. ! Alföld faunéi v. . . ^Északkeleti „ Magyar-keleti * . Budai hegyi „ j Angol-magyar-bank Bánáti kér. és iparb. . Magyar álalános hitelb. Francain magyar-bank jMagyar jelzálogbank . jPozsonyi kér. bank | „ iparbank . . . Takarék és hitelegylet 'Pesti népbank . . . Budai kérést. bank . Pesti * „ . • j „ iparbank . . . . Baranyai lak. és hitel. . Debreczeni ker. bank Temesv. ker. és jelz. b. Első erdélyi bank . . . Szerb bank ideig, jegy . Óbudai takarékpénztár. . . gaica-O 75 515 160 810 800 300 800 200 200 200 200 200 200 80 100 L. 8 60 50 100 200 50 60 200 600 200 40 80 80 20012 40 Adva 17 10 1 X 25 79 50 75 25 74 26 75 25 58 67 75 68 95 25 107 50 122 75 700 107 835 270 140 876 166 308 282 105 172 168 50 86 88 50 92 25 38 60 44 60 81 50 200 668 410 68 76 Értékpapír 107 8'' Fer. és Józsefv. tak. p. 91 5b Félegyházi tak................... 80 Gödöllői „ . . . — Terésv. iparban« . . . 76 85 Pesti takarékpénztár . . . iBudaparti fővár. takp. . . (Terézvárosi takarékp. 74 75 Kőbányai takarékp. . , 76 50 pest külv. tok. ... , 58 50 Szendrei „.................... 68 25 Ujjpesti takarékpénztár 68 &0 Á Árpád gőzmalom . 95 75 Aradi „ 108 50 Blumfélen 123 25 Concordian 795 fLoraodmiskolczi * 110 Király * 340 Lujza „ 175 Molnárok és pékek gözm 245 Szanaai gőzmalom 280 Temesvári * — I Trio h 163 H. gőzmalom . . • S01 Victoria gőzmalom. . 283 Első budap. * • • 108 Budai gyártelep. . . 173 Felsőmagy. gőzmalom 159 50 I Pannónia „ 87 Első magy. serfőzde 70 Király serfőzde . . 84 50 Hajó hitel I. kih. . — Sertéshizlaló . . . 92 71 Athenaeum könyvny. gy 71 Deutsch-féle „ — Pesti könyvnyomda — Vegy és keményítő — Erdő magy. gőzh. . 45 Becsk-. reki gőzhajó 32 Első magy. hodógy. 203 Flora szappangyár . 675 Ganz vasöntöde 420 Gschwindt-féle gyár _ Kereskedelmi épület _ Gyaratott fonálgyár _ Első magy. bőrgyár _ Országos gőzhajózás 68 50 Alagy. Lloyd gozh.. 80 Losonczi posztó * ® •rt sz.2 JfVO 50 40 803 100 50 40 30 AdvaTartva 50 500 56 500 50 600 600 160 200 200 500 500 300 500 100 200 100t f.00 201. 200 200 800 500 200 200 200 200 210 200 525 106 200 200 44 50 35 50 166 50 47 50 38 26 50 28 43 250 200 *75 ro 123 190 270 915 20 490 71 595 578 80 105 200 no 76 50 45 320 194 446 182 85 39 45 3600 160 47 75 40 27 290*5 260 210 45 380 130 105 290 925 205 500 73 600 580 82 110 205 160 Értékpapír Adva 78 50 330 195 455 134 87 40 [Első magy. gépgyár • • .'Mátrai .................................■Heti-féle pénztárgyár . . Első magy. petroleum . Gyógysz. és ref.ig. int. Pozsonyi papírgyár • • Rima-Muráci bánya . • Salgótarjáni kőszenle.. . Schlick vasönt................... Pestfirenei-hajógy. . • • Soda- és vegygyár . . • Spodiumgyár..................... Első magy. szeszfin Első újpesti szeszfin . • Kőszén cs gla • • • Első magy. koszénb Saya Alagút............................... Magy. svekci gyár . . • Zarzetzky-féle gyász. • Sz.-Endrei téglavető .Budapesti tégla . . • Uj telki tégla és mész . Kőbánya téglavető . . . Magz. zálogl. 5l/ae/o • • Magy. Ö°/Új iád . . . Magy. jelzál . 5l/*% • • Keresk. bank zálogl . . Észak keleti vaust . . . Borsod -misk. mai. els. Losonczi posztógyár . . Budapesti gözm. . . . Pannónia gcizm. jelm . . Csnlo gőzm. 6% . . . Értékek. Csász. arany ... Napoleontor . . . Osztrák, ezüst ... Porosz pénztárjegy 3 havi váltok Augsburg 3 d. u. ft. . . .VI. Frankfurt .... I Hamburg 100 m. bank, (London 10 font st. (Milano 100 Uvr. . .Paris 100 frank . . . «.a CQO 200; 660 800 200 200 200 200 100 200 140 200 500 600 200 200 Tartva 1 000 lf 50 150 20 90 93 89 15 84 92 146 50 5 84 9 95 123 1 88 108 50 103 75 91 7.* 124 76 113 50 155 230 9 97 89 75 84 50 5* 25 148 5 *5 ’96 128 S0. 104 104 10* 2' 92 nsradi keresk. bank. . Zugligeti iyárilak . . Építőanyag . . . . Üveg gyár . . . . Szálloda.................... Mari 160 -Securitás .... Nagyváradi ker. és Ipar (Győri keres. ... I Székesfehérvári kereak, Spiering-féle .... [Sóskúti kőbánya . . Temesvári közúti . . .M. belga gépgyár . . pari 500 515 M. géptégla .... Waggongyár .... Bécs-pesti aszály . . Bécsi trafoway . . . Gyapjumosó .... I. Gyufagyár . . . . Victoria ó-badai tégla I parii 60 205 100 107 105