A Hon, 1871. május (9. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-02 / 101. szám

sülyedni nem akar, tűrni kénytelen, miszerint üzleteit idegen tőkék vigyék. Minden bizon­nyal jobban sze­retnék ugyan a magyarok, hogy­ha ezt nem a per­­horrescalt bécsi tőke tenné, de egyrészről Németor­szág és Anglia a tett tapasztalatok által kissé bizal­matlanokká lettek a magyar vállalatok ellen és mes­­­sze is vannak, másrészről pedig a valuta viszonyok a külfölddel való szoros kapcsolatot veszélyessé te­szik.“ „Ily viszonyok között nagyon is sajátságosan hang­zanak a régi frasisok a nemzeti bank­jármáról, melyet radicális oldalról újólag fennen hangoztatnak. Ha ez urak nézete még a bankenquéten napvilágra jött nézetek és tények által sem rendült meg, legalább a kincstári utalványok eredményéből szerezhettek volna maguknak előizt a nehézségekről, melyek a magyar jegybanknak útjában állanak. Az előirányzott 11 millió kincstári utalványoknak alig egy negyed része lett kibocsátva és ezek nagyobb része nehány hazai takarékpénztár tárczájában hever, melyek a jegyeket hazafiságból vállalták el. A tulajdonképi kereskedő osztály a kincstári utalványokról mit sem akar tudni s a magy. állami jegyeket is csak akkor fogadná el, ha azok kényszer árfolyammal bírnának. De vajjon ez kivihető-e? — több, mint kétséges.“ így paposkodik a N. Fr. Presse. Mindenki át­láthatja,hogy az idézett szavakban az ok és oko­zat összevissza van hányva. Ily beszédnek csak akkor lehet a czélba vett hatása, ha az olvasó vakon hisz[ a mondott szavakban. Máskülön­ben az ép oly nevetséges vagy szánalomra mél­tó badarság, mint azon szenteskedők beszéde, kik a híveket a papi babona varázsa alatt akar­ják tartani. Magyarország jelenleg a bécsi tőkére szorul, de nem azért , mint a Neue Freie Presse mondja — mivel az ország pénzügyi positiót rohammal akart magának kiküzdeni. Ezt az or­szág nem tette, s ha megkísérli, bizonyára czélt is ér. Hanem az országban épen azért nyer a bé­csi tőke befolyása napról napra tért, mivel az állami ügyek intézői elmulasztották a nemzet financziális integritását helyreállítani. A nemzet a gazdasági téren nem azért lesz mindinkább a monarchia osztrák felének vasalásává, mivel politikai téren állami jogait érvényesíti, hanem azért, mivel a kibékítés tervezőit a pénzügyekhez keveset értve, annak jelentőségét félre­ismerték, és e tekintetben a teljes önállóságot elnyerni nem igen iparkodtak. S hogy a deficit a kibékü­lés óta folyton növekszik, ennek is­ a pénzügyek körül elkövetett mulasztás az oka. Alkottak volna Deák és Andrássy független magy. pénzügyet, akkor ezzel ki lehetett volna építeni a magyar vasutakat — mint ezt Kossuth a vasúti kölcsönről irt levelében elmondta. Szün­tették volna meg csak az osztr. nemzeti bank monopóliumát és szabályozták volna banktör­vén­nyel a jegybank­ügyet; majd nem lenne ekkor, az osztr. tőkepénzes Magyarországon mindinkább a helyzet ura. A magy. kincstári utalványok gyér forgalmának is egészen más oka van mint a „N.gfr. Pr.“ állítja. Hogy a kama­­tozó lebegő adósság forgalomba jöjjön, arra mindenekelőtt az kívántatik meg, hogy az or­szágnak oly pénze legyen, minőről a kötvény ki van állítva. De Magyarországnak ez idő szerint semmiféle papírpénze nincs. Aztán ha a mostani valuta­viszony hátrányos az angol és németországi pénzpiac­czal való szoro­sabb viszony létesítésére, ennek nem az a ra­­tionabilis következménye, hogy tehát Magyaror­szágnak nem kell a londoni vagy berlini tőzsdé­vel összeköttetésre lépni, hanem igen­is követ­keztetni lehet azt, hogy Magyarországnak a mostani valuta­­viszonyt meg kell­ változtatnia vagy­is, hogy az egységes lebegő adósságot, va­lamint állandósított adósságot külön magyar és külön osztrák adósságra kell convertálni, így ki kellene forgatnunk a„N. Fr. Pr.“összes tételeit, hogy a helyes ok és okozat lánczolata meglegyen. És ekkor, mint már az eddigiekből is,eléggé kitűnik, mindenki kénytelen belátni azt, hogy a „N. Fr. Pr.“ híres pénzügyi levele­zője kific­amodott észjárással tekinti Magyaror­szág viszonyait, vagy hogy ezen ár szándékosan elferdíti a gazdasági és pénzügyi elveket. És a magyar bankenquere jelentése a német nyelven megjelenő pesti lapok vázlatos kivonata után ítélve, mégis úgy van szerkesztve, mintha azt a Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 336. ülése május 1. A Spanyolországgal kötött keresk. szerződésre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása alkal­mával, annak végszakaszaira (25. 26.) vonat­kozólag Várady Gábor azt kérdi a miniszertől, hogy hatályba lépett-e már ezen szerződés, vagy nem ? Ha nem lépett hatályba és csak a beczikkelye­­zés után fog hatályba lépni, úgy nincsen észre­vétele , hanem hogy ha hatályba lépett volna, kérdi, mi az oka, hogy a múlt évi március 24-én kötött szerződés, melynek záradéka aláíratott múlt évi augusztus 3-ikán, csaknem egy év után terjesztetik e ház elé. Szlávy József kereskedelmi miniszter erre azt feleli, hogy a szerződés nem lépett még életbe, mert meghosszabbíttatott a kicserélési határidő, így elfogadtatván a törv.javaslat, a zárjegyző­könyvvel együtt a következő ülésben harmad­szor fog felolvastatni. Hasonlókép elfogadtatott a guatemalai köz­társasággal kötött szerződés is vita nélkül. El­fogadtatott továbbá a tengeri hajók köblözéséről szóló tervjavaslat is, azon módosítással, hogy Ghiczy K. és Szlávy felszólalása után a „köblö­­zés“ szó helyett „köbözés“ vétetett fel a szö­vegbe. Következik a pénzügyi bizottság jelentése egy építendő országház iránt. Széll Kálmán előadja a pénzügyi bizottság véleményét, mely szerint, tekintve az ország zilált pénzügyi viszonyait, új országház építésé­nek elhatározását nem ajánlja a háznak, hanem utasíttatni kívánja az illető minisztereket, hogy a ház elnökével egyetértve tegyenek előterjesz­tést a most meglevő országház kijavítása iránt. Elfogadtatik: A mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása Miletics kiadatása iránt, Péchi Tamás felszó­lalása után, mivel szóló a jelentésből a tényál­lásra vonatkozólag kellő felvilágosítást nem me­ríthetett és mivel a mentelmi bizottság előadója Hoffman Pál nem volt jelen, a közelebbi ülésre halasztatott. Ezután eln­ök szerdára a következő tárgya­kat tűzi ki napirendre: a mentelmi bizottság je­lentését, az első folyamod, bíróságokról, és a telepítvényesekről szóló tvjavaslatokat. Ez a szerdai ülésre elég munkát ad, a további teen­dőkről majd akkor lehetne határozni. Hodossy József a kir. ügyészségről szóló tvjavaslatot is felvétetni kéri, mivel ez szoros összefüggésben van az első f. bíróságról szóló tvjavaslattal. Győrffy Gyula, mivel az első folyamad, bí­róságok szervezéséről szóló tvjavaslat nagyon fontos és terjedelmes, behatóbb tanulmányozha­­tás végett csütörtökön kívánja tárgyalás alá vé­tetni. Elfogadtatik az elnök javaslata. Zsedényi Ede azt véli, hogy csütörtök dél­után az osztályok tárgyalhatnák a 25-ös bizott­­ság munkálatát. Ghiczy Kálmán mulhatlanul szükségesnek véli, hogy a tárgy megfontolására némi idő en­gedtessék. A 25 -ös bizotság tagjai ismerik ugyan a munkálatot, de a ház nagy része e te­­­­kintetben nincs kellőleg informálva, ezért azt­­ kívánja, hogy csak ha majd ki lesz osztva, ak­­­­kor mondjon a ház határozatot a tárgyalásra­­ nézve. Madocsányi Pál felszólalására az osztályok * holnap 10 órakor az Északamerikával kötött szerződést és a határőrvidéki postai és távirdai­­ költségvetést fogják tárgyalni. Deák Ferencz a hitel­intézetről szóló tvja­­j­­aslatot, miután az már az osztályokon keresz­tül ment, a közp. bizottság által is tárgyalás alá kívánná vétetni. Mire el­nök kijelenti, hogy e tekintetben holnapra össze fogja hívni a bizott­ságot. Legközelebbi ülés szerdán 10 órakor, —ülés vége 1 óra 30 perczkor. ,N. Fr. volna !. Pr.“ idézett czikkének írója sugalla ! A főrendiház Ülése május 1-én. I Elnök Majláth Gy. 11 órakor nyitja meg az--------------­­­ ülést. Jegyző Apponyi A. gr. A kormány részé­­­ről jelen van Tóth Vilmos. A jegyzőkönyv hitelesítése után elnök jelenti, hogy a ház több tagja szabadsági időt kér. Megadatik. Károlyi György gr. bemutatja a köziek. és p. ü. bizottság jelentését az eperjes-tarnówi vasútvonalra vonatkozó tvjavaslat iránt. — Ki fog nyomatni és napirendre tűzetni. Olvastatik a jogügyi bizottság jelentése, a községi törvényjavaslat tárgyában. Tóth Vilmos különösen kedvező körülmény­nek tekinti, hogy a főrendiházban először oly tvjavaslat támogatására emel szót, mely, ha tör­vénnyé leszen, Magyarország politikai fejlődé­sére és az önkormányzat megállapítására al­kalmas eszközül fog szolgálni. A tárgyalás alatt levő tvjavaslat — úgymond — bizonysága annak, miszerint igenis lehet sza­badelvű és a haladást előmozdító intézménye­ket hozni életbe, a­nélkül, hogy a mérsékelt­ és az államélet zavartalan folytatására és folyto­nosságára annyira szükséges conservatióval sza­kítanunk kellene.Nem lehet ugyanis tagadni,hogy a törvényjavaslat igen sok szabadelvű, és úgy az egyén, valamint a községeknek jogát és ha­táskörét tágabbító intézkedéseket foglal ma­gában. E tekintetben kiemeli annak főbb pontjait: a kis és nagy községek autonómia tekintetében nyernek, úgyszintén az egyén jogai is bővíttet ■ nek, példa erre a rend­ tanácsú városokban a képviselőtestület választása. Mérsékli a szabad választást, mert nem lehet tagadni, hogy a szabad választás néha a nagy tömegre gyakorolni szokott jogosulatlan befolyás ferde eredményt szokott előidézni a candidatió , a­mennyiben a nagy és kis községekben a kép­viselőtestület, mely fele részben a legtöbb adó­fizetőkből áll és a szolgabiró vezérlete és veze­tése alatt működik, fogja megtenni a candidatiót és csakis általa candidált egyénekből lehet a községi adófizetőknek választani. Mérsékli továbbá az, hogy rendezett tanácsú városokban is épen úgy, mint megyékben és a kir. városokban behozatott a közvetett választás. Azok elöljárósága, egyáltalán tisztviselői, a kép­viselőtestület által fognak választatni. Megval­lom méltóságos főrendek, hogy én a törvénynek ezen részét igen szükségesnek, lényegesnek tartom. Mert a rendezett tanácsú városok e javaslat szerint a közkormányzati téren oly eminens tért foglalnak el, tisztviselőik oly fontos érdeket köz­vetítenek, hogy már ez oknál fogva is a válasz­tásokat a tömegre bízni nem lehetne, annál ke­vésbé, mert szakképzettségre van a tisztviselő­nek szüksége, a szakképzettség megítélésére pe­dig a tömegek nem alkalmasak. Biztosítja továbbá ezen törvényjavaslat a községek ellenében az állam, valamint az egyé­neknek jogait, így pl. a költségeket a községek ugyan önmaguk fogják megállapítani, de az eset­ben, ha költségeiket saját jövedelmeikhez ké­pest nem képesek fedezni, és a községi lakosok adójára volna szükség, mindig előleges jóváha­gyásra van szükség a törvényhatóság illetőleg a kormány részéről. És ez biztosíték az állam irá­nyában annyiban, hogy nem engedi meg bizo­nyos esetben az állampolgárokat túlterhelni és azoknak adóképességét devalválni, és épen így biztosítja az az egyént is, miután mindenkinek jogában áll a költségvetést megtekinteni, meg­bírálni, és ha azt helytelennek találja, jogos kí­vánalmainak érvényt szerezni, úgy a törvény­ha­tóságnál, valamint a kormánynál. Leteszi továbbá ezen törvényjavaslat alapját a szegény ügynek, a­mennyiben kimondja, hogy ezentúl a községek tartoznak saját szegélyeik­ről gondoskodni. Végre rendezi ezen törvényja­vaslat az illetőség és letelepedés kérdését, és ez­zel azt hiszem, hogy a közigazgatási praxisunk­nak egy igen nagy hiánya pótolva lesz. Beszédét azon kijelentéssel végzi, hogy e tör­vény alkotói büszkén nézhetnek e munkára,mely Magyarország helyes reorganizatiójának lénye­ges részét fogja képezni!! — kéri a főrendek hozzájárulását. Szőgyényi Marick László a tvj­avaslatra nézve különös érdemként emeli ki, hogy az ak­ként van javaslatba hozva, miszerint annak ke­retében minden község az egész országnak dél­nyugati, északi vagy keleti részén, egy egészsé­ges életképes szervezetet fog nyerhetni, a­mely mellett a községek maguk belügyeit lehető sza­badsággal kezelhetik, és egyszersmint, mint az államtestnek legalsó, de legszámosabb szervei, az államtestnek egészséges és akadálytalan mű­ködését is lehetővé teszik. A­mi ezen törvénynek vezérelveit illeti, ezek közül csak a legfontosabbnak érintésére szorít­kozik, arra t. i. mely a községi képviselő testü­letek megalkotására vonatkozik. Ezt a községi törvényjavaslat akint tervezi, miszerint a köz­ségi képviselet fele a legtöbb adót fizetőkből, fele pedig a községi összes adófizetők szabadon választottjaiból álljon, a­mi szóló szerint igen helyes, mert ezen elvnek a községi képviseletre való alkalmazása annyira megfelel népünk jel­lemének s geniusának és a nép meg nem ron­tott, félre nem vezetett szellemének és kívánsá­gainak, hogy ha általános népszavazatra fogtuk volna ezen kérdést bocsátani — úgymond — igen kis töredék kivételével ellenzésre nem ta­láltunk volna. Igaz, hogy a demokrátia elvei­nek nem felel meg, de törvényalkotásnál­ azt kell szem előtt tartani, a mi tényleges viszo­nyainknak leginkább megfelel. Szónok czélszerű községrendezési törvényt képzelni sem tud, mely más alapelvekre lenne fektetve, mint a­melyek ezen törvényben foglal­tatnak; jelesül, hogy a községek saját belügyei­­ket a lehető legnagyobb szabadsággal maguk kezeljék, hogy a túlságos állami gyámkodás alól felmentetvén, mégis a felettes hatóságok jóté­kony felügyeletében, s ellenőrzésében részesül­jenek, hogy tisztviselőiket szabadon választhas­sák, — hogy ebben a község minden tehervise­lői részt vegyenek — hogy a legtöbb adót fizetők a községi képviseletben való részvét jogosultsá­gát ebbeli állásaikban feltalálhassák, hogy a községek statútumokat alkothassanak és hogy szükségleteik és költségeik fedezéséről bizonyos határok közt intézkedhessenek stb. Mindezeknél fogva elfogadja a tvjavaslatot részletes vita alapjául. A ház erre részletes tárgyalásra tér át. Az 1. §. „a“ pontjában az idézett 65. §. a 64. §-al cseréltetik fel. Ivacskovits, az alsóház jegy­­­zője áthozza az erdélyi arányosításról és tagosí­tásról, továbbá a dalmát határokon bevitt tűzi­fától fizetett vám megszüntetéséről szóló törény­­javaslatokat az arra vonatkozó jegyzőkönyvi ki­vonatokkal együtt. Az előbbi­­ javaslat a jogügyi, az utóbbi a pénzügyi bizottsághoz tétetik át. A 2. 3. és 4. §. észrevétel nélkül fogadtatnak el. Az 5. § hoz báró Nyáry Gyula azon módo­sítást nyújtja be,hogy a megye házai vétessenek a község hatósága alól ki. A módosítvány ellen b. Liptay Béla szólalván fel, elesett. A 6. és 7. §. észrevétel nélkül fogadtatnak el. A 8. szakaszhoz Tóth Vilmos tesz egy stylá­­ris módosítványt, a nőnek illetőségére nézve a felbontott házasság esetében. A módosítvány, a jogügyi bizottsághoz tétetett át. A 9. §. észrevétel nélkül, a 10. §. pedig egy szónak fölcserélésével („a hol,“ „a honnan“) fogadtatik el. Észrevétel nélkül fogadtatnak el a 11., 12. 13., 14. és 15. §. A 16. szakasz­hoz gr. Apponyi teszi azon módosítást, mely szerint a fölvett községi tag nemcsak a községi tagok „minden jogaiban részesül,­ hanem az e viszonyból folyó „minden kötelezettségeket is teljesíti!” A módosítvány elvileg elfogadtatván, formulázás végett a jogügyi bizottsághoz téte­tik át. A 31. §-ban a bizottság indítványa folytán ezen szavak után: „Egyesek a sérelmes szabály­rendeletek megváltoztatásáért“ fölvétetett ezen szó­t a községhez.“ A 78. §-ra vonatkozólag, mely a községi elöl­járó választására nézve azt mondja: „Kis és nagy községekben kijelölésnek van helye.“ A kijelölés jogát a képviselő testület gyakorolja, s ha van jelentkező, minden állomásra külön­­külön három egyént jelöl ki. (64. §.) „a jogügyi bizottság a második bekezdést ekkép javalja fogalmazandónak: „A kijelölési jogot a szolga­biró a képviselő testülettel egyetemlegesen gya­­­korolja egy választmány által, mely áll a szol­­gabiróból mint elnökből és a képviselőtestület által a képviselők s választó közönség köréből választott három, úgy­szintén a szolgabiró által ugyanonnan kiszemelt három tagból; — a sza­vazatok egyenlőségénél az elnök szava döntvén a választmányban, mely választmány, ha van is jelentkező, minden állomásra külön-külön há­rom egyént jelöl ki. (64. §.)“ Apponyi Albert gr. felolvasván a bizottság jelentéséből az erre vonatkozó indokolást, Tóth Vilmos az eredeti szerkezet megtartása mellett szólal fel, kiemelvén, hogy az analógia melyre a jogügyi bizottság módosítását a törvényható­sági tisztviselők kijelölése módjára hivatkozva állapítja, te­jességgel nem áll, mert a most szó­ban forgó községek a kormány rendeleteit fel­tétlenül végrehajtani kötelesek, míg a törvény­­hatóságokban nemcsak ezeknek, hanem még az alispánnak is van joga a kormány rendeletei el­len felirni. Liptay Béla b.osztja mindazon nézeteket me­lyeket a belügyminisz. kifejtett s tagadja,hogy a régibb gyakorlat oly határozottan a jogügyi bizott­­sági módositása mellett szólna, mert a szolgabiró candidatiója a régi gyakorlat szerint sem terjedt ki az egész elöljáróságra, miután például az 1836 iki 9. t. sz. szerint az esküdtek egyenesen a községek által választattak, de e gyakorlat nem is nyújtja azon biztosítékot az egyes közsé­gek túlkapásai és foglalási velleitásai ellen, me­lyet abban a jogügyi bizottság keres, mert a tapasztalás mutatta, hogy a szolgabiró által ki­jelölt elöljárók sem tudták ezeket mindenütt megakadályozni, ha pedig a szolgabiró felfogja hivatását, ha a nép bizalmát birja, ezen candida­­tionalis jog nélkül is, ép oly üdvös befolyást lesz képes e tekintetben gyakorolni, ha pedig a biró befolyása folytán, de a nép akarata ellen válasz­tatnék,ez sem volna képes tekintélyét fentartani, teljes megnyugvással szavaz az eredeti szövegre. Vay Miklós b.­szintén e mellett emel szót: Ő is különösen a törvény által megállapított fele­lősségben lát correctivumot azon bajok ellen,me­lyeket a jogügyi bizottság a szolgabirónak adandó több bizottsági taggal megosztott candi­­dationalis joggal vél orvosolhatni. Prónay Gábor be­pártolja a jogügyi bizott­ság módosítását, s azt hiszi, hogy az előtte szó­lottak inkább csak az alföldi nagy és mi­velt köz­ségek viszonyaira reflectáltak, nem pedig a fel­földre, hol oly faluk is vannak, melyekben a jegyzőn kívül senki sem tud olvasni. A felföldön épen csak a szolgabiró által kijelölt birónak lesz szerinte tekintélye, és csak is az ily módon esz­­közlött választások lesznek ott üdvös eredmé­­nyüek. Csáky László gr. a bizottság véleményét pár­tolja. A köztörvényhatósági törvénytől való elté­rés lenne ha a candidatió a községben nem adatnék meg a­­ szolgabirónak. A község végrehajtja a megye rendeleteit, s azért szükséges, hogy a megye és község közt a szolgabiró személyében legyen meg a kapcsolat, mely által a megye már előzetesen is befolyjon a község végrehajtó hiva­tásába. " Tomcsány József : Valamint a megyei auto­nómiát nem sérti, hogy ott főispáni elnökösködik és bizonyos részben candidál, úgy nem ellenke­zik a szolgabiró candidálása a község­­ önállásá­val. A rendezett tanácsú városoknál, az igaz, candidatió nélkül történik a választás, és csak az választó, ki az orsz. gyűl. képviselőre szavaz­hat, holo­t a nagy és kis községben, a koldus ki­vételével csaknem mindenki választó. A vissza­élés, mely ilynemű candidátióknál eddig előfor­dultak, csak a jobb kivitel biztosítása mellett, de nem maga az elv ellen harczol. Majthényi László bv. módosítványt ajánl, mely szerint a bizottság javaslata lényegében elfogadtatnék, a candidáló bizottság azonban a szolgabirón kívül csak 4 tagból álljon, melyek közül a szolgabiró kettőt, a másik kettőt pedig a községi képviselet nevezi ki, továbbá kimondat­nék, hogy a kandidálás csupán a biróválasztásra szorítkozik. Radvánszky Antal a bizottság véleményét pártolja, miután szinte azon nézetben van, hogy nagy különbség létezik az alföld és a felső vidék népe között, a­mennyiben a felföldön patriarchá­­lisabb viszonyok mutatkoznak a nép és a tiszt­viselők között, mint az alföldön. Tóth Vilmos c­áfolja a törvényjavaslat ere­deti szerkezete ellen felhozott érveket. A nyitrai főispán azon ellenvetését, hogy sok vidéken a nép írni és olvasni sem tud, nem tartja fontos­nak, mert annak megítélésére, ki legyen a köz­ség tisztviselője, nem annyira az írás és olvasás, mint inkább a józan ész szükséges. A békés me­­gyei főispán azon kérdésére, hogy miért állította tehát fel a kormány a főispáni állásokat a kir. városokban, ha nem akarta a candidationalis jogot érvényesíteni, azt feleli szólá, hogy ez azért történt, mivel egyenlő kötelezettségnek egyenlő jogok, egyenlő keretű autonómiának egyenlő hatáskörök is felelnek meg. Miután pedig a királyi városok épen azon jogokat gyakorolják, melyeket e részben a me­gye, igen természetes, hogy ép úgy itt, mint ott, hasonló közegeket kellett az ellenőrzés tekinte­téből fölállítani. Azon ellenvetést pedig, hogy „ne rontsuk le a szolgabiró tekintélyét,“ nem találja szóró ala­posnak, mivel a szolgabirónak akkor lesz legna­gyobb tekintélye, ha azok, kik hivatva vannak e részben felügyelni, egyszersmind őrködni fognak a felett, hogy a szolgabiró pontosan teljesítse kötelességeit és a nép igazságos biráját fogja látni a szolgabírobam. Szóló ajánlja a tvjavaslat eredeti szerkezetét. Elnök szavazásra bocsátván a kérdést, a több­ség az eredeti szerkezetet fogadja el. A többi szakaszok a 79—87. §-ig észrevétel nélkül fogadtatván el, és az ülés az elnöknek azon kijelentésével záratik be, hogy a holnapi ülésben a tárgyalás folytattatni fog. — Ülés vége 2 óra 5 perczkor. —A gömöri iparvasutak hálóza­tának kiépítése tárgyában a képviselőházhoz benyújtott törvényjavaslatnak és az ahhoz kap­csolt jelentésnek főbb pontjai következők: Az 1870. évi XXXI. t. ez. által adott engedély az engedélyokmány 6. §-ában megállapított ha­táridők meg nem tartása folytán megszüntetett­nek nyilváníttatván, a minisztérium felhatalmaz­­tatik ezen hálózatnak kiépítését a következő módozatok mellett eszközölni. A minisztérium utasíttatik minden azon vasút­vonalakra a) az állampálya bánrévei állomásá­tól Feleden át ugyanazon pálya füleki állomásáig, b) a szintén Bánrévétől Rozsnyón át Dobsináig, végre c) egy Felednél az a) alatti vonalból el­ágazó s Tiszolczig vezető mozdony vasút) szük­séges intézkedéseket megtenni, a területeket az idevágó törvényes határozatok szerint kisajátí­tani, az építést foganatba venni, és azt ezen tör­vény hatályba lépése napjától számítandó 2 és egy fél év alatt végrehajtani. A bánrévei és füleki csatlakozási állomá­sok­o­n kívül legfeljebb 14 közbeeső állomás lesz — e vasúthálózaton felállítandó. A három fent nevezett vasútvonal összesen 20 y2 mértföld­­nyi hosszú. E vonalak kiépítésének és üzletké­pes állapotba helyezésének költségei fedezésére mindenkint 100,000 frtot vehet igénybe a minisz­térium az országos jövedelmekből, és ugyancsak mindenkint 311,000 ft névértékű 5 %-al, kama­tozó és Vs % -al törlesztendő elsőbbségi kötvénye­ket bocsáthat ki, mely kötvények a magyar osz­trák tőzsdéken elárusíthat­ók és jegyezhetők lesz­nek. Ezen elsőbbségi kötvények kamatai és tör­lesztési hányada fejében 10,038 o. é. frtot ezüst­­ben biztosit az állam akként, hogy a lejáró ka­matszelvények beváltására és a törlesztési há­nyad fedezésére szükséges összeget, a pályának üzletbe tételéig az építési alapból fedezendő, az üzletbe tétel után pedig az üzleti költségek le­vonása után fenmaradó tisztajövedelem forditta­­tik e czélra, s a­mennyiben a tisztajövedelem a fentebbi biztosított összeget el nem érné, a hi­ányt az állam pótolni tartozik. A vasút által érdekelt vidék földbirtokosai s iparosai és a pénzügyminiszter közt létrejött s az előbbeniek által elválalt kamatbiztosítási kö­telezettségre vonatkozó szerződés minden pont­jai jóváhagyatván, a törvénybe igtattatik. A mellékelt jelentés felemlíti, hogy e vasút létesítését követelő okok oly fontosak, miszerint azokat részletezni felesleges , tekintettel arra, hogy az érdekelt földbirtokosok s iparosok a ka­­matbiztosításnak elvállalása által az önsegély terén úttörők voltak, a kormány e kérelmet fi­gyelemre méltónak találta, mert arra, hogy más vállalkozók találkoznának, kik a már beczik­­kelyezett engedélyokmány feltételei értelmé­ben a vasútépítést átvennék, kilátás nem volt. Kifejti továbbá, hogy a jelen törvény módoza­tai szerint az állam sokkal előnyösebb feltételek alatt nyújtja mértföldenkint a 100,000 forintot, mint az előbbi engedélyokmány szerint. Végre a javaslat ki nem zárná azt, hogy e hálózat teljes befejezése után egy részvény­tár­sulatnak át ne adathassák, mely a vasutat a rajta fekvő elsőbbségi kölcsönnel együtt átvevén, a kormánynak a reá fordított költségeket meg­térítené. Iyet Nyáry ültetett, szomorú mosol­lyal gondolt emlékeire és a távollevő fogolyra, s néhány óra múlva meghalt. Férje, Schódel a katonaviselt, beköltő fia ekkor már ott tartózkodtak közelében a tanyán, s a mint a nő meghalt, a kötvény és örökítés jo­gán rögtön beültek a jószágba. Ágoston József, ismert pesti ügyvéd, ki Nyáry dolgaira fölügyelt s legjobban tudta az örökítés dolgát, kiment azonnal Nyáregyházára, de Schódel és fia nem sokat törődtek intéseivel. Igaz, hogy Ágostonnál meg volt a Schó­delné okirata, mely szerint az örökített fölt nem az övé, hanem a fogoly Nyáryé, ha­nem ezt az iratokat, mint tanult, maga Ágos­ton és segédje írták alá, s most nem mertek vele előállani, mert ilyesmi egy államfogolyért akkor igen súlyos büntetést vonhatott volna ma­ga után.A két Schädel tehát benn maradt a kas­télyban, s csakhamar eladogatta a bútorokat; a gazdasági fölszereléseket azonban nem idegenít­­hették el, mert azokra Scheyer főbérlő azonnal rátette kezét. Mikor Nyáry kiszabadult, nem kergette e a Schedeleket, mert nem kívánt velek izetlen­­kedni, hanem kiegyezett velők. A régi négyezer forintos kötvényért s az örökítésre adott összeg fejében kielégité őket hatezer fttal, s azzal — elpusztultak isten hírével! Nyáry már ekkor is súlyos terhek alatt nyö­gött. A jószág rendezése, javítása, a kiváltás, földvétel, házépítés stb. fölszaporítá tartozásait. Midőn börtönbe jutott, 22,400 ft adóssága volt, bár ő a lehető legkevesebbet költe magára. Ez összegtől hosszú fogsága idején kamatot sem fizetett; igaz, hogy kegyelem útján (melyet nem kért,) később a kincstár visszaadta a jószágából húzott hat-hétezer forintot, de ez csak azt fedez­­te, a mivel a Schedelekkel kiegyezett. Azt lehet mondani, hogy — bár terjedt va­gyon birtokában — ismét csak oly szegény volt, mint midőn a világba kilépett,s miután Nyáregy­házán egymást érték a rosz termésű övek,ezúttal másodszor kellett újra kezdenie a súlyos bajok­k­al való kiemelkedést. De ő nem csüggedt, noh­a nem volt egyéb támasza, mint önerélye, resti kövére is. Légrády özvegye,időközben úgy ment férjhez, hogy szép mennyiségű értéke rö­vid idő alatt tönkre ment. Sok gond nehezült ekkor Nyáry vállára, a­mi annyival inkább terhelő, mert bár kiváló eszes­ségére már fiatal korában találólag mondá neki egy nyáregyházi földesur: „Öcsém, te ugyan­csak megkárosítottad a testvéreidet, mert vala­­mennyiök eszét magadnál tartod;“ mindamellett az élet kisebb dolgaiban nem egyszer fönn­akadt. Múlt decemberben egy közeli jó rokona akarta rendezni vagyoni ügyeit, hanem ez egy­­közbejött baleset miatt elmaradt. Azóta sokkal komorabb lett, bár bajairól nem beszélt senki­nek. A férfi-büszkeség oly túlságos volt nála, hogy másoknak még tanácsára sem kívánt szo­rulni. Legbensőbb ismerői előtt több ízben mondá , hogy ő tanulmányozta a tébolyodásnak minden stádiumát, melyek közt első fokozat az álmat­lanság. Ebben már szenvedi. A múlt télen éjje­­lenkint csak két órát tudott már aludni. Ha vál­tót bocsátott ki, egész nap nyugtalanul járt, kelt, azon töprengve, ha vájjon elfogadják-e vagy sem ? Sokan, kik hozzá közel állottak, azt sejtik: talán attól tartott, hogy egyszer valame­lyik váltóját visszautasítják vagy foglalást tesz­nek nála,­­ akkor­­ egyszerre megörül. Szegény testvérbátyjának sorsa is félelmes pél­daként állt előtte. És tán ezt a balsorsot akarta kikerülni. Minden esetre szörnyű harcznak kellett annak lenni, mely igy megrenditheté azt az erős férfiút, ki kétszer volt szegény, s mind kétszer fel tudta magát küzdeni. Nevelte e harcz szörnyü voltát az is, hogy az a lélek fenekén folyt, rejtve a vi­lág elől, némán, tanuk nélkül. Hogy az anyagi terhek kora ifjúságától kezdve önhibája nélkül sulyosodtak rá , arról az itt köz­­lött adatok mindenkit meggyőzhetnek. Valamint arról is, hogy — a­mit az ő életében alig sejtett valaki — valóban „talán nincs és nem is volt soha oly szerencsétlen ember“, mint a minő e nemesszívü és jellemű férfi vala. A teljes elé­­gültséget csak mint fiú érezhette, az alatt a 15 év alatt, midőn gyöngéden szeretett anyjáról gondoskodott. Az ő boldogítása képezte egye­düli zavartalan boldogságát. Vadnay Károly, Ausztria. Sokszor kifejeztük abbeli nézetünket, hogy Hohenwart ministeriuma kétszeresen szem előtt tartja az időnyerést. Eddigi magatartása tartóz­kodó s csak a legvégső esetekben védő takti­kája mind ezt látszott bizonyítani. Az oppositió megtámadta jobbról, megtámadta balról, meg hátulról* — Hohenwart néhány, de higgadt,meg­fontolt szóval védte magát a támadások ellen: engedte az ellenzéket, hadd pazarolja ki összes lökészletét. Mikor aztán beleuntak Bechbauerék az amúgy is hasztalan támadásokba, akkor az­tán előállt Hohenwart egy javaslattal, mely „fel­hatalmazza a ministeriumot az adók behajtásá­ra.“ A harcz újból kezdődött, a minister-premier ismét csak védelemre szorítkozott s mikor aztán ismét beleuntak Rechbauerék — a reichsrath nagy többséggel felhatalmazta a miniszteriumot az adók további behajtására. És ezalatt Hohen­wart alkudozott. Sürgették a kilátásba helyezett előterjesztése­ket; Hohenwart húsvét utánra ígérte meg azok beterjesztését. És a ministerelnök szavának állt, az előterjesztéssel megjelent, de még folyton al­kudozott. Az előterjesztés­­bből sem talált hosannára; nem kell az senkinek, még a f­ederalisták sem üdvözlik „isten hozottal“, pedig azok örülhet­nének legjobban, sőt a mi több még Hohenwart is eltagadja a tőle származását, amiből azt lát­juk, hogy Hohenwart még mindig alku­­d­o­z­i­k. Mindinkább megerősödünk azon néze­tünkben, hogy Hohenwartnak még nincs program­ja s hogy [az alkotmány-javasla­tot is csak azért terjesztette be, mert húsvét utánra ígérte azt. Az kétségbevonhatlan, hogy Hohenwartnak a miniszteri tárcza elfogadásakor­ kész programmja nem volt; a nagy munka kivitelében tapintatára s jóakaratára támaszkodott.Hogy pedig még most sincs kész programmja,­azt a többi közt sejtjük abból is, hogy az általa beterjesztett alkotmány­javaslat el vagy el nem­ fogadásából nem csiná kabinet­kérdést s hogy a miniszter-tanács a­z­é­r

Next