A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-01 / 201. szám

nyújthat segédkezet tanítására, érvénye­sítésére. A csalhatatlansági dogma minden te­kintetben e szempont alá esik,és ha az ál­lam érdeke parancsolja terjedésének meg­akadályozását, erre eszközöket az állam csak önhatalmában kereshet­­ hazánk­ban is. A placetum középkori jog és így ko­­runk elitéli azt — a szabadelvű­ség szem­pontjából. Mi is rajta leszünk, hogy meg­­szüntettessék — de csak akkor, mikor a katholika egyház és minden felekezet le­vetkezett minden olyant, a mi középkori, vagy mi bármi módon a kor szellemébe ütközik és morális uton el nem hárítható. A katholika egyház szerkezete és Ró­mához való viszonya egészen középkori : abban a jogegyenlőségnek és lelkiismereti szabadságnak, vagy a demokrátia bármely követelményének semmi nyoma. Ha már most e középkori vaspánczélos lovaggal szemben az állam lefegyverkezik és a polgári egyenlőség védtelen ruhájában akar megállani , az menthetetlenül meg­támadja, hatalmába keríti. E tett donqui­­chottei hős­tett lesz ugyan csak — de elég hogy könnyen megeshetik. És ez káros esz­­telenség lenne az államtól, a társadalom­tól. Előbb le kell fegyverezni a középkori hőst és azután kell lefegyverezni az álla­mot is — vele szemben. A viszony egyszerű, a dolog természe­tes. A placetum érvényesítése, az iskolai könyvek felü­gyelése egyaránt abnormis állapot — de ez csak is a nagyobb abnor­­mitás: a katholika egyház szerkezetének és utóbbi reactionarius irányának termé­szetes kifolyása. A szabadelvűség követelményeit igé­nyelni és érvényesíteni a katholika egy­házzal szemben most: annyi, mint a jog­­egyenlőség és lelkiismereti szabadság megsemmisítése, annyi, mint a reactió. Ha az állam magatartását a fenebb ki­fejtett elvekhez szabja, akkor nemcsak önmagát védi meg, hanem, midőn az ul­tr­amontanismust lehetetlenné teszi, bizto­sítja a katholikusok lelkiismereti szabad­ságát is és ez­által lehetővé teszi, hogy ezek nyűgeikből szabaduljanak, és érvé­nyesítsék szabadságukat, önkormányzati jogaikat ne csak az államban, hanem sa­ját felekezetükben is. Az állam pedig addig gyakorolja a vis inertiaet. Ha dogma jő , tiltsa el, ha au­­tonomikus szervezet jő, mely a hierarchia uralmát szentesíti, ne erősítse meg és áll­jon ellen minden néven nevezendő csá­bításnak, ha az létalapját, a jogegyenlő­séget és lelkiismereti szabadságot bármily mértékben sérti,­­ mert ez hivatása, ön­­fentartási kötelessége. Ez­által terméketlenné teszi az ultra­­montanizmus erősödését és lehetővé teszi az igazi autonómia megélését. Akkor aztán megjelenhet az egyházzal szemben is a polgári egyenlőség öltönyé­ben, mert akkor ez is abban lesz. És lesz szabad egyház a szabad államban. De csak úgy és csak akkor, megvalósításához előkészületeket fognának tenni, elég idő lesz azoknak bővebb kifejtésére. A legelső kérdés, mely itt felmerül, az, hogy kinek kelljen a nagy fontosságú reform keresz­­­­tülvitelét kezdeményezni. Miután az állam a főváros érdekeit a közmun­katanács kezébe tette le, a kormánytól jogosan senki sem várhatja a kezdeményezést. Pest város hatósága egyéb hatósági teendőivel van nyakig elhalmozva, s ha valaki ez ügyben hozzá fordul, a támogatást szívesen meg fogja ígérni, de kezdeményezni nem fog. Ez természetes is, mi­után a városi hatóságnak Pest emelésére vonat­kozó hatásköre, a közmunkatanács létesítése által majdnem zérusra redukáltatok. E sze­rint a kezdeményezésre egyedül és kizárólag a közmunkatanács van hivatva. Tett is a közmun­katanács ez irányban egy két lépést, de a kellő öntudat és önbizalom nélkül. Pedig személyes tapasztalásból tudjuk, hogy a tanács némely tagja a legmelegebb rokonszenvvel és odaadás­sal viseltetik ez ügy iránt. Mért tehát a tétovázás? Hiányzik tán bennünk a mo­rális életrevalóságnak azon ellenállhatlan ha­talma, mely a haladás embereit addig nem hagy­ja nyugodni, mig a mit jónak és üdvösnek elis­mernek, megtestesítve nem látják? Nem él-e e tanácsban senki, a kinek meggyőződéses lelke­­sültsége a vis m­ertiaenek hódoló elemeket is tettre ragaddni képes volna ? Nem hihetjük, hogy így volna, és reméljük, hogy a kezdeménye­zés nem soká fog késni. A második kérdés az, hogy mit kelljen a re­form létezésére tenni ? Az elérendő czél, úgy hisszük, nem lehet két­séges . .. Múlt czikkemben ki volt fejtve, hogy olcsó családi lakházakat kell épí­tenünk, ebből önként következik azon másik két követelmény is, hogy e­l­ő­s­z­ö­r az építés­nek tömegesen — úgyszólván gyári termelés módjára — kell történni, és másodszor, hogy a tömegesen gyártott czikk számára tömeges el­­kelést kell biztosítanunk. Ha ezen eszmékkel, melyek a lakásreform czélját körülvonalazzák, tisztában vagyunk, könnyű leend­ő czél elérésére szükséges eszkö­zöket is megtalálni. Két irányban kell itt működni: negatív irányban el kell hárítani a lakásreformnak léte­ző akadályait, másfelől pedig pozitív irány­ban oly intézkedéseket kell tenni, melyek a czélt directe előmozdítják. A lakásreform legfőbb akadálya, mely egyma­ga is teljesen lehetetlenné tesz e téren minden át­alakulást, az építési rendszabályok némely elve. A jelenlegi építési szabályok szerint Pesten csak igen nagy palotaszerű — vagy helyesebben ka- szárnyaszerü — házakat lehet építeni. Ezen sza­bályt, mely a gazdasági és mivelődési érdekkel homlokegyenest ellenkezik, okvetlenül mellőzni kell. Miután bizonyos városrészekben már a ka­szárnyarendszer van meggyökeredzve, magától értetődik, hogy itt attól eltérni nem igen lehet. Hanem az nem lehet akadály a jövőben épülen­dő városrészekre nézve, melyek néhány évtized múlva valószínűleg nagyobb területet fognak el­foglalni, mint Budapest jelenleg beépített részei. Ennélfogva fővárosunk tervének megállapításá­nál és az azzal kapcsolatos építési szabályzat kidolgozásánál a fő gond arra lenne fordítandó, hogy mindenütt, ahol csak lehetséges, a kaszár­­nyarendszer ki legyen tiltva — s hogy az olcsó cottage-szerű építés kedvezményben részesüljön. Ez azonban még magában véve nem fogja biztosítani az úgynevezett cottage-rendszer meg­­honosulását. A hatósági felügyeletnek , mely eddig úgyszólván csak az utcza­ vonalra szorítkozott, ki kell terjedni a házak csoporto­sítására és az udvari vagy kerti levegőnek biz­tosítására. Az apró házak rendszere áldás he­lyett átok lenne, ha mindenkinek kénye kedvére volna bízva, hogy néhány ölnyi ker­tet nem tetszik e neki óriás falak közé zárni. Ezért szükséges, hogy az építési szabályok a cottage-rendszer szerint építendő városrészekre nézve eltiltsák a kertnek szánt belső tér beépí­tését. Ily módon azután oly házcsoportok fog­nak épülni, melyek köröskörül csinos egy-két emeletes lakházakkal lesznek övezve, s melyek­nek közepén tiz, busz vagy akár száz apró kertecske egymásnak szögesedvén, egészben véve igen csinos és egészséges szabad tért képezend. Miután a cottage-rendszer több tért igényel bizonyos számú lakosság számára, mint a kaszár­nya rendszer, szükséges arról is gondoskodni, hogy a telkek ára természetellenes magasságra ne csigáztassék.­­ Már­pedig a jelenlegi adóviszonyok olyanok, mintha csak mestersé­gesen azon czélra lettek volna kigondolva, hogy épen ezen káros hatást idézzék elő. A lakott házakért óriás magasságú házbéradó fizetendő, míg az üres telek tulajdonosa úgy­szólván adómentes. Pedig ma már minden nem­zetgazda tudja, hogy emelkedő városokban, és általában olyan helyen, a­hol a telkek ára emel­kedik, nemcsak a házhart jöve­­delmet, hanem az üres beépít­et­len telek is; a különbség csak az, hogy az elsőt a lakóktól kell beszedni, míg a másik, mely a telek értékének emelke­­désében áll, beszedés nélkül, közvetlenül a tőkéhez kapcsolódik. Így például ha valamely telek 10 év előtt 1000 ft értékű volt, jelenleg pedig 2000 frt értékű, világos, hogy a telek évenként 10 perc­entet jövedelmezett, anélkü , hogy a tu­lajdonos csak ujját mozdította volna is. Hogy ezen jövedelem adómentessége igazságtalan, ar­ról most nem akarunk szólni, hanem tény az, hogy a mesterséges adómentesség, melylyel az üres telkek bírnak, azok árát mesterségesen nö­veli, s ez­által igen megnehezíti a czélszerű la­kás­reformot. Ha amaz igazságtalan adómentes­ség az üres telkektől elvonatik, és érték után kiszámított adóztatás lép életbe, a telkek árá­nak tetemesen alább kell szállni, s ez­által meg fog könnyebbülni a lakás­reform keresztülvi­tele. Nincs terünk a hosszabb bizonyítgatásra, ha­nem nemzetgazdaságilag bebizonyított tény az is, hogy a kaszárnyaszerű házaknak adott feltét­len adómentesség korántsem válik sem a ház­építő vállalkozóknak, sem a lakó­közönségnek előnyére,hanem tisztán csak a telkek árát szök­teti fel, s ennélfogva a lakás­reform szempont­jából határozottan káros. Az adómentesség tehát egészen más alapokra fektetendő, oly módon, hogy az a lakás­reform előnyére váljék, és azt előmozdítsa. Részletes javaslatokkal fellépni most még nincs helyén. Ha ily módon a városi fekvőségek megadóz­tatása és az adóme­ntesség, az igazság és a nem­zetgazdaságtan követelményei értelmében szabá­lyozva lenne, a telkek ára sokkal, de sokkal lejebb szállna, annyira, hogy a telek drágasága nem képezhetne többé akadályt a lakás­reform keresztülvitelében. Szembeszökő, hogy az itt javasolt intézkedé­sek egyike sem kíván áldozatot, vagy befekte­tést, sem az állam, sem a városi közönség ré­széről. De ezen intézkedéseknél még nem szabad megállapodnunk. A lakásreform néhány legfőbb akadályának elhárítása nem elégséges a kitű­zött czél elérésére, itt pozitív cselekményekre és fejlesztésre is szükség van. Még valóságos áldo­zatoktól és pénzbefektetéstől sem szabad visz­­szariadni, mert kétségtelen, hogy a hozott áldo­zatok tízszeresen visszakerülnek s a befekteté­sek százszoros gyümölcsöt fognak hozni.­­ Hogy mily modorban hasson a közmunkata­nács a direct fejlesztés útján áldozatok hozatala és hasznos befektetések tétele által, erre nézve egyelőre csak egyet emelünk ki. A nagyban, tö­megesen és olcsón leendő építésnek megindítása végett egy közhasznú házépítő társaságot kel­lene életbe léptetni, szükség esetében tetemes­ tőke előlegezésével. E társaság feladata volna nyereségre való igény nélkül tömegesen építeni, s az egyes házacskákat az előállítási áron a la­kóknak 10—20 évi törlesztésre átengedni. E társulatot a városnak az által kellene támogatni, hogy neki bizonyos méltányos áron annyi telket engedne át, a­mennyire szüksége van. Elő kellene továbbá mozdítani azt is, hogy kölcsönös önsegély elvére alapított building­­societyk alakuljanak. Az ily­ensegélyes társu­latokat szintén azon kedvezményben részesít­hetné a város, hogy nekik is méltányos áron telkeket adna törlesztésre. Mindez intézkedések főleg a munkás és ke­­vésbbé vagyonos osztályok érdekében szüksé­gesek, általuk ez osztályok helyzete lényegesen javíttatni fog, és a takarékosság nemes ösztöne, a vele járó üdvös erényekkel erős lendületet nyerene. És ez intézkedések üzleti szempontból is elő­nyösek. Nem kivánhatjuk-e tehát jogosan, hogy azok erélyes kézzel minél előbb foganatba vé­tessenek ? Ha javát akarjuk hazánk munkás­osztályainak, melyeknek jóravalóságától nem­zetünk előmenetele függ; ha a jelenlegi fővárosi lakviszonyok erkölcstelenítő és nemzetpusztító mételyét ki akarjuk irtani, bizonyára nem fo­gunk késni a kijelölt intézkedések megtételével s a lakásreform mielőbbi megindításával. Mudrony Soma: A fővárosi lakásreform keresztül­vitele. Senki sem várhatta tőlünk, hogy ilyen hírlapi czikk keretében részletesen előadjuk azon teendők hosszú sorát, melyeket a fővárosi lak­viszonyok gyökeres átalakítására a közmunka­­tanácsnak, az államnak, a fővárosi hatóságnak és végre magának az érdekelt közönségnek tenni kell. Csak arról lehet itt szó, hogy egy-két vonással megismertessünk néhány idevágó esz­mét. Ha a cselekvésre hivatottak ez eszmék herczegnő volt, sőt maga Keresztély király szám­űzetése nyolcz évét (1523—1531) szintén több­nyire Hollandban tölté. Izabella a szép Fülöp lánya IV-dik Károly csá­szár és I. Ferdinánd magyar király nővére volt. Alig érte el 13-dik évét, midőn II. Keresztély dán királylyal eljegyzék.Ez időben még I.Miksa, Izabella nagyatyja volt a német császár, s II. Keresztély ez összeköttetésben a nagyapa segé­lyét kereste, mire a svéd királyság mozgal­mainak elnyomása végett sürgető szüksége volt. A házasság Brüsselben 1514 pünkösdjén jött létre, Izabella azonban csak a következő évben ment Dániába, s Helsingörben szállván partra, bevonulását Koppenhágába aug. 9-dikén tartá. Házasságának első időszaka nem volt sze­rencsés. Már Belsingörben megtudta, hogy a királynak szerelmi viszonya van a szép műveké­­vel, kivel még trónralépte előtt 1513-ban ismer­kedett meg norvég földön, Bergenben, s kinek anyja , Sigbritta Willems, igen nagy befolyást gyakorolt Keresztélyre. Általában azt hitték, hogy e viszonyt a király házassága felbontja ; de csalódtak, mert a király még gyöngédebb jön kedveséhez, Haider kastélyt adta át neki lakásai s Koppenhágában egy pompás házzal ajándékozta meg. Izabella ennélfogva mély bán­­tódással fordult rokonaihoz s maga Miksa csá­szár is közbenjárt unokája érdekében, Herber­stein Zsigmondot küldve a dán királyhoz. Különben Keresztély, ki nem volt oly nyers természetű, mint némelyek írják, mindig sok figyelmet tanusit a fiatal neje iránt. Engedte, hogy egész udvari személyzete német­alföldiek­ből álljon, sőt mindjárt 1516-ban Kopenhágában egy Amack nevű hollandi telepet alapíta a vé­gett, hogy Izabellának ne kelljen nélkülöznie a honában megszokott­ hollandi vajat és sajtot. Ily előzékenységek enyhítőleg hatottak a királynőre,­­ időközben Duveke anyja is, Sigbritta Willems, a­ki szintén hollandi nő volt, — meg tudta­­ nyerni Izabella kegyét. S ha még voltak is sur-­­­lódások a királyi pár közt, csakhamar egészen elenyésztek, midőn 1517. nyarán a szép Düveke hirtelen meghalt. Ez esemény jó hatású volt ugyan a királyi pár házaséletére, de Keresztély fejdelmi trónjára sok bajt hozott. Kiderülvén ugyanis, hogy Duveke méreg által halt meg, a király ez utálatos vétekkel Torben Oxe várna­gyot vádolá, öt törvény elé állítva. Nemes em­ber lévén, az országtanács ítélt fölötte, mely a vád alól fölmenté. Ekkor a király egy paraszt törvényszék elé idéztette, mely a vádlottat ha­lálra ítélte s kivégezteté. E tény miatt a király és országtanács közt viszály keletkezett, ama küzdés a nemességgel és papsággal, mely végre is a király koronájába és szabadságába került. Izabella 1519. februárjában fiat szült, ki a keresztségben János nevet nyert. II. Keresztély, hogy a papság hatalmát meg­törje, elismerte az akkor sarjadzó Luther-tano­­kat. Már 1521-ben protestáns hittudósokat vite­tett Wittenbergből, köztük Reinhard Márton mestert. De az új hittan kevés viszhangot kelte Kopenhágában. Még azon év nyár derekán a ki­rály Németalföldre utazván, Brüggében megis­merkedett Rotterdami Erazmussal, s az ottani bölcsészekkel való érintkezései nagyon előmoz­dítók reformáló terveit. Mindamellett nem az övé az érdem­, noha többnyire neki tulajdonítják, hogy északra bevitte a reformációt, mert valódi­­lag ő maga is csak akkor vette föl Luther hi­tét, midőn már országából elűzetett, s fél Euró­pát segélyért járva be, az északi birodalom cse­lekményeire nem nagy befolyással bírhatott. E vándorlása közben történt, hogy Schweidnitz­­ben személyesen megismerkedett Lutherrel és Melanchtonnal s ennek következtében tért aztán nyilvánosan át a protestáns vallásra. Hogy Izabella ekkor már teljesen ki volt bé­­külve férjével, arra meggyőző bizonyság az,hogy még abban az évben (1523) ő is követte Keresz­tély példáját, s noha különben ős katholikus család sarja volt, szintén a Luther-hitet vette föl. S ugyan­ekkor tűnt ki e nő jellemének fensége. — Szerelme ugyanis abban a mértékben nőtt, a melyben férjének szerencséje fogyott. S mennyi keserű szemrehányást kellett szenvednie család­ja tagjaitól! Vérrokonai: Vidik Károly császár s ennek testvére: Ferdinánd, továbbá a buzgó katholika hollandi Margit szörnyen megharagud­tak rá hitehagyásáért. Mind a mellett­e nő nem riadt vissza, s szerencsétlen férje ügyét 1524. ápril havában bátran védte a nürnbergi biro­dal­mi gyűlés előtt, daczolva testvére, Ferdinand haragjával is, midőn — férje tanácsára— a húsvét előtti csütörtökön Osiander kezéből pro­testáns mód szerint vette magához az Úr-vacso­­ráját. Ily tényekkel szemben nem lehetett többé ta­gadni, hogy ez osztrák herczegnő csakugyan teljesen és pedig önszántából lépett a Luther hitére át; ennélfogva későbbi történetírók azt akarták elhitetni, hogy utóbb megint visszatért az elhagyott egyház üdvözítő keblébe. Yssel de Schepper munkája azonban ezt a pontot is fölvi­­lágosítja. Visszatérítési kísérletek — úgy­mond — kivált hollandi Margit részéről, semmiesetre nem hiányoztak ; különösen bánta a családot az, hogy Keresztély és Izabella gyermekeit protes­táns hitű tanárok oktaták. De minden kísérlet meghiúsult az alig 24 éves herczegnő szilárdsá­gán, ki mind férjének, mind Jens Michielsen nevű udvari lelkészének a leghatározottabban megigérte, hogy fölvett hitéhez egész életében hű­ marad. Az is maradt. Még halálos ágyán is protestáns szertartás szerint fogadá el az Úr va­csoráját. Igaz, hogy végpillanatában, Blankáért Tamás lelkész s Gerhard apát Géni­ből nyakrafőre siettek, hogy a már eszméletlen­nek föladják az utolsó halotti szentséget s az is igaz, hogy a katholikus szertartás szerint te­mették el, de aki tudja, hogy a katholicus pap­ság mennyire törekedett mindig legalább a lát­szatot menteni meg ott, hol már a lényeget elve­­szité, s a ki tekintetbe veszi férjének egész a kö­zönyösségig sújtott levertségét, s valamiért azt, hogy akkor még a két hit közti külső szakadás­nak nem valónak oly határozott formái mint ké­sőbben, az nem sok súlyt fog helyezni a haldok­lás és a temetés ráktukmált szertartásaira. Erre építeni Izabella királyné visszatérését s ez ala­pon tagadni az ő protestáns érzületét,na­gyon me­rész vállalkozás. Életének utolsó részét Izabella nagyobbára Antwerpen mellett Lier nevű kis városban tölté, hol a máig is „dán­ udvar“-nak nevezett mostani városházban lakott. Férjének balsorsa, a folyto­nos bánat és gond, továbbá vérrokonainak örö­kös szemrehányásai és üldözései korán aláásták az ő egészségét, melyet az aacheni gyógyforrá­sok használata is csak rövid időre bírt vissza­adni. S midőn e fürdőhelyet újra akarta hasz­nálni, ennek Margit — a helytartónő — határo­zottan ellenállt, részint mivel ott időzése sokba került volna, részint pedig vallási vakbuzgóság­ból, mivel Izabella csak kevéssel ezelőtt esz­közle ki néhány fogoly megkegyelmeztetését,kik mint eretnekek, halálra voltak ítélve. Ekkér a fiatal királyné mind jobban jobban hervadt, s midőn — hogy frisebb levegőt szívjon — Gent mellett a swynaerdei kastélyba költözött, csak­hamar sorvadásba esett, siratva környezete és mindazok által, a kik ismerték. 1526. január 19-én halt meg. Jelleme szeretetre méltó, erényei csöndesek; életpályája feddhetlen volt. A szivjóság tiszta értelemmel párosult nála. S mégis úgy beszéltek egykor róla, mint az ördög áldozatáról. Miért? Azért, mert újabb formák szerint imádta min­den keresztyén ugyanegy istenét. Vidék. (Képviselő választási mozgalom.) Zólyomegye, aug. 20. Megyénk első alispánja id. Platty György, felszólittatva ellenzéki képviselő jelöltül "a kor­­ponai választó kerületben, meglátogatta mind­azon városokat és községeket, melyek őt kü­l­­döttségileg jelölteknek felhívták volt.Zólyom vá­rosa, e kerület főpontja, Detva, Pelsőcz, Dobrona, Szászi, Rábaszék mezővárosok s legtöbb kerület­beli község — kivétel nélkül általános lelkesedés mellett fogadták jelöltünket. Pártbeliei közül számosan kisérték körútján mindenfelé. Augusz­tus 27-dikén Korponára rándult a jelölt, miután Korponán is van tekintélyes pártunk, melynek felhívására a látogatást viszonozni kellett. Nagy - Szalatnáról indulva, mig Korponára értünk, 40 kocsira nőtt a kiséret mintegy 150 választóval. Korponai pártbelieink küldött­sége Krupiniczára jött élénkbe s ezzel épen déli 12 órakor vonultunk be ünnepélyes komolyság­gal Korpona városába, hol a közpiaczon korpo­nai pártunk legalább 100—120 legtisztessé­gesebb polgárt számítva — várt reánk. Jelöl­tünk a polgárság szónoka által fogadtatva, épen fejtegetni kezdé politikai hitét, midőn a templom melletti utczából erős dobszó hallat­szott, s nemsokára ennek kíséretében vad zaj­jal az elzárt piaczra utczai csőcselék vonult, s élén néhány városi kupaktanácsbeli taggal—füty­kösökkel s késekkel fegyverzetten insultáló mo­dorban,köz­megbotránykoztatásunkra— ellenünk a városház felé húzódott. Látva a szólásszabad­ság és szabad vélemény­nyilvánítás elleni ezen merényletet, pártunk nem vesztve higgadtságát, küldöttségileg kerestette a városi hatóság illeté­kes rendőri közegeit. A polgármester nem volt fellelhető, azonban a kapitányt Bujkovszky Mihályt a csőcselék élén találtuk, ki szá­mos pártbelieink jelenlétében arra szóllittat­­ván fel : akarja-e a rendet biztosítani, misze­rint jelöltünk a választókhoz szóllhasson, azt felelé : minek jöttünk mi demonstrálni. Ő — úgymond — 400 választó­polgárral szemben (itt a rakonczátlan tömeget érte, mely szedett vetett s a kapitány által is berendelt népségében alig 30—40 választót számított) mit sem tehet. Eközben a dobszó, egy hegedű, egy klarinét és nagy brugó kíséretében folyton hangzott , az ittas csőcselék vad zajában jelöltjét Plachy Bertalant éltetve, nem merészkedven ünnepélyes higgadt­ságban tömörült pártunkat megtámadni. A je­len volt kapitány meg sem kisérte a rend bizto­sítását, nem is hederített arra, hogy a bokroso­­dott lovak, mily szerencsétlenségeket idézhettek elő a gyermekek csoportjaiban, melyeket épen Kubányi Károly tanító vesztegetve s itatva e ra­­konczátlan tömeghez társított. Mi csoportosulva jelöltünk személye körül, nézzük mi lesz ezen egész jelenetből? — A csoport Huber kupakta­nácsos , nehány más tisztviselő s bukott mar­­kvirozott egyén által vezettetve, a nagy dob szava mellett a templom felé vonult; hol is fel­szedte jelöltjét Plachy Bertalant, Korpona városa újdonsült főispánjának fiát, s azt a nagy dob fölött, néhány az ekként létesített harmóniához társult síp által dicsőítve — ujongva czipelgette, — még ő maga személyének az eklatáns kitün­tetését lelkének teljes gyönyörűségében vigyorgó arczc­al fogadta. E jelenet kommentálása felesleges volna , s mi csak azt akarjuk konstatálni, hogy mindez a tanács részvéte mellett történt, s úgy­szólván hivatalból viszonk­oztatott, hogy a városi kapi­tány a csőcselék élén találtatott, s a rendet hely­reállítani illetőleg biztosítani meg sem kisérté; hogy e csőcselékkel mint pártjával a kormány­párt jelöltje azonositá magát, s hogy az egész gyalázat Plachy Lajosra — mint városi főis­pánra háramlik, annyival inkább, mivel fiacs­kájának tiszteletére szóllott a tisztességes ellen­párt véleményének ezen bárdolatlan elnémítta­­tása. Visszamenet az útba eső Rábaszéken és Dobro­­nán nagyszámú választók által becsületes józan­sággal s tiszta lelkesedéssel fogadtatott jelöltünk, míg az ellenpárt egész korponai svitjében a tel­jesen pártunkhoz tartozó Pelsőcz mezővárosát merte insultálni s háborítani. Pártunkat illetőleg, az józan r megvesztegethet­­len honpolgárokból áll, kik tiszta meggyőződés­ből ragaszkodnak ellenzéki jelöltjükhöz; az ellen­párt — itt csak az igazságot mondjuk — látva, hogy nincs tere, mindenütt botrányt keres , itat és veszteget, semmi eszközt meg nem vet, így névtelen fenyegető levelekkel igyekszik depri­málni s félemliteni s az itatás oly mérveket ölt, hogy p. 1. Korponán Kubányi Károly tanító­­ pláne a gyermekeket annyira itatja, hogy néhá­­nya utczán fetrengve, rész nyavalyába is esett. Ajánljuk e pártot, jelöltjét s annak apját, az új főispánt, a kormány s jobboldal figyelmébe. Az országos ellenzéknek csak azt tartozunk figyelmeztetésül tudtára adni, miszerint gondol­ja meg, hogy felső vidékünk kerületeiben mi­csoda állást foglaljon — nehogy a felső vidéki firtlimágnásság s hivatalba kapaszkodó szolga sereg a közszabadság rovására erkölcstelenítő modorával továbbra is domináljon. Jelöltünkben a legtiszteletreméltóbb az, hogy példát akar szolgáltatni, mikép kelljen útját szegni a tót ke­rületekben a választások eddigi erkölcstelenítő folyamának; hisszük bizton, hogy győzelme el nem marad. Az újvidéki „Národ“ verseczi távirata szerint az­ ott ülésező szerb „Omladina“ elnökéül Pelagits bosniai archimandritát (kanonokot),, alelnökéül pedig Dimitrijevits Mihály, újvidéki városi ta­nácsnokot választa meg egyhangúlag. A triesti „II Cittadino“ saját távirati sürgö­nye szerint Alban-Seutariból augustus hó 28-ról jelenti, hogy Ismail basa az összes gyanús egyé­neket lefegyverezte. Itt (t. i. Scutaban) és a he­gyeken teljes nyugalom uralkodik. Francziaországi dolgok. Vachero’la Progrès de la Cote-d’ Or-hoz következő levelet intézte : Drága barátom ! Versailles, augusztus 25. Felette tisztelem és Ön iránti érzelmem foly­tán alig tudok kifejezést adni minden gondola­tomnak. Egész másként ítélek én a politikai helyzetről, mint ön és dijon-i barátjai. Távol attól, hogy köztársaságiakat hanyagság és hatá­rozatlanságról vádoljam, úgy találom, hogy ők nagyon izgatnak és kevéssé kímélik a többség érzelmeit, inkább, mint hihető, készek lévén a köztársaság s a 48. constiiutio végleges elfoga­dására. Nem valószínűtlen, hogy ilynemű szándékuk rokon a gyűlésével. Ezen esetben vagyunk bizo­nyos számmal köztársaságaik, kik legerélye­sebben küzdendünk e terv mellett, alapul ezen alkotmányt bírván, azon módosulatok épsége mellett, melyek gyakorlatiságát a szükségesség bebizonyít­á. Jól tudom, Ön nem ismeri el, miszerint ön a működő gyűlésétől különböző törvény­javaslatot alkot. Monarchiát alkotni, nem. Midőn azonban a köztársaság tényleg létezik, midőn az 1848. alkotmány nem döntethetik meg egy államcsíny által, hiszem, hogy a gyűlés töké­letesen képes a szükséges módosítások megtar­tása mellett, az 1848-as alkotmányt életbe lép­tetni. Ez véleményem, melyet a nyilvánosság elé bocsáthat, ha helyesnek ítéli. Lekötelezettje E. Vacherot. Cissey tábornok, hadügyminiszter egy érmet veret, melyet mindazon elsass-lottringiak kapni fognak, kik Francziaország szolgálatában ma­radnak. Ezen érem ezüstből van, egyik oldalán a köztársaság képe, a másikon a fölirat: „Aux Alsaciens-Lorrains la France“. A közs­ogtanács a tegnapi ülésben elfogadta a szajnai prefect által neki benyújtott terveze­tet az új kölcsön mikénti beszerzése módjáról. Egyes pontjai következők : 1) A kölcsön nyil­vános aláírások által fog eszközöltetni. 2) A kölcsön annyi kötelezvényre fog szétosz­latni, a­hány szükségeltetik a 350 millió meg­szerzésére. 3) A kötelezvények, melyek 500 franciával 75 év alatt visszafizettetnek, éven­­kinti 3 százalékot kamatoznak, és évenkint 100 millióra rugó részvények kisorsolásában részt veendenek. 4) A kibocsátási árfolyam az elnök által határoztatik meg, ki mellé e czélra három községi tanácsosból álló bizottság rendeltetik. 5) A kölcsön kamatjai az 1872 költségvetésben előterjesztendő adók által hajtatnak be. A Rochefort elleni per sept. 4. kezdődik. Ros­sel csak ő utánra vétetik elő. 109 nő, kik a párisi zendülés után elfogatva 3­/2 hó óta a clermonti várban elzárja tartan­nak, Tolain küldötthöz fordultak, hogy­ ügyüket a nemzetgyűlés elé terjeszsze és számukra birát kérjen. A commune pere. Az augusztus 28-ki kihallgatáson elnök Mar­­chandot kérdezte, akar-e még valamit Luttier védelmére felhozni. Marchand: Nagyon kedvezően értelmezték a beszédet, melyet mondtam. Elnök: Ki? hol? Marchand: Sokan, maga a sajtó. Elnök: Legyen szabatosabb azokban, mi­ket mond. Marchand újból kiemeli a czélt, mely védenemének ugyanazonosságát tételezi föl s ki­játszani igyekszik a gyanút, mely őt mint titkos ügynököt állítja elé, kivel pénzért rendelkezni lehetett. A mit ő akart, az a polgárháború elke­rülése volt. Elnök: Egy szót: kezdetben Lub­ier — mondá ő — diktátori hatalmát arra akará hasz­nálni, hogy Versaillal alkudozzék. Ön elfeledő mondani, hogy az utolsó napokban ugyanazt akará tenni. Marchand: Mart. 18-dikán Lub­ier dic­tator vala. Máj. 18-dikán igy szólt a Versailles­ ügynökökhöz: „Engedjétek a hatalmat vissza vennem, me­lyet mart. 18-dikán leírtam, én Páris városa ne­vében fogok értekezni a módról, megakadályoz­ni a nagy szerencsétlecségeket, nevezetesen az ntezai harczokat. — Ő szelíd után akarta Párist Versaillessal kiegyeztetni, azért sü­rgeté a nem­zetőrség fentartását. Ezért tette ő s nem pénzért s nem másért,mint azon biztosításért, hogy,, sem ő, sem törzskara nem fog nyomoztatni. Ő nem határozta meg a számot, ő kért 30,0o0 franknyi utalványt. Azon föltételek, melyeket tett, mindkét részről elfogad­tattak. Ezért, kérem, mentsék föl Lulliert a nyo­mozás alól. L u 1 1 i e r : Én ma az voltam, mi tegnap. Én kész voltam megsemmisíteni a commünet, mert az az elfogadott program ellen volt. Én vádol­tam azt az összejövetelekben, lapokban és még

Next