A Hon, 1871. november (9. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-19 / 267. szám

ugyanazon alapon nyugodjék — a fiumei kikötőre megszavazott, d­e már az új kölcsönből fedezendő 1 millió ft leszámítatott, csak 2.783 ezer 977 fttal nagyobb. Már most 1872-re a kamatbiztosítás 9 millió forintot vesz igénybe, az államvasutnak hiánya 990.077 ft,összesen tehát 9990077 ft ; az ugyan­azon czélra 1871-ben megkivántató összegek ingó államvagyon értékesitéséből fedeztettek tel­jesen, 1872-ben ebből csak 2 millió fedeztetvén, 7990077 írttal nagyobb teher esik tehát e czi­­men az 1872-ki költségvetésre. Ennek tekintetbe vétele mellett az 1872-ik évi költségvetés tehát egyéb részeiben az 1871-ik évihez képest ked­vezőbb, mert ha erre is ugyanazon teher sú­lyosodott volna, az 1871-ik évnek hiánya 8 mil­lió forinttal nagyobb lett volna, és így 27,560,362 frtot tett volna; ehez képest az 1872-ik évi költségvetés 22,244,339 ftnyi hiány 5,316,023 fttal kedvezőbb. Ha még ehez hozzá számítjuk azon különbsé­get, melyet az 1872-ik évi költségvetésben két fontos tényező okoz, melyek egészen új tételek­kel terhelik ezen előirányzatot: A határőrvidéknek 2,807,659 frt hiányát és a törvénykezési szervezés által okozott 2.300.000 ft költség többletet. Az 1872-ik évi előirányzat, az 1871-ik évihez hasonlítva, azon részeiben, melyek a­z 1871-ik évivel azonosak, 10.525.682 fttal kedvezőbb. Szolgáljanak ezen összehasonlítások annak megítélésére nézve, milyen az ország pénzügyi helyzete 1872-ben az előző éveknek előirányza­tához képest. (Folyt. köv.) Állami gazdálkodásunk. Pénzügyi viszonyainkat világosan tün­teti fel a kép, melyet Ghyczy és Szon­­tágh „különvéleménye“ arról elénk tár. Lapunk mai és tegnapi számaiban közöl­tük e nagybecsű munkát, legyen szabad nekünk is egy pár megjegyzést tennünk pénzügyi politikánk eredményéről és ki­látásairól. Az eredmény az, hogy alig 4 évi gaz­dálkodás alatt elértük azt, hogy a közös adósságon kívül, melynek fejében éven­ként 32723200 forintot fizetünk, még 37 milliót meghaladó összeget vesz igénybe évi bevételeinkből többi adósságunk ka­mata, úgy, hogy évenként adósságba 70 milliót fizetünk, mi rendes bevételeinknek (mert csak ez a valódi jövedelem) majdnem felét veszi igénybe. Ez oly álla­pot, a­melyhez hasonló Európában nincs, és ha tekintetbe veszszük azt,hogy egy fia­tal állam hitele könnyen kimerül , két­szeres aggodalommal kell néznünk állam­­háztartásunk jövőjére. Az állandó pénzügyi bizottmány n­e­­m­i­­­e­m érezte ez aggodalmat, de intéz­kedéseiben nem felelt meg a helyzet kö­vetelményeinek, m­ert a rendes kiadások­ból 2 milliót, a rendkívüliekből 10 milliót törölt mindössze, és midőn így még a takarékosságnak se tett kellő mértékben eleget, annál kevésbé gondolt arra, hogy egy egészségesebb pénzügyi politika körvonalait, legalább nagyjában, megszabja. Megjegyzéseiben csak részletekre szo­rítkozott, és ezek is csak elszomorítók. —­­Mert midőn elismeréssel említi fel azt, hogy most már a budget „Magyarország egész területének összes államköltségeit tartalmazza“, — akkor közjogunk ellen vét, mert Magyarországhoz nem csak a határőrvidék,hanem Dalmatia is tartozik és erről a budgetben szó sincs ; tehát „Magyarország egész területe“ e budget­ben nem szerepel. Másfelől elszomorító az, hogy a pénz­ügyi bizottság és országgyűlés határoza­tainak a kormány eleget nem tesz. A nyugdíjasok kimutatására, a minisztériu­mok számvitelére és az országos könyv­tár felállítására vonatkozó tavalyi ország­gyűlési határozatok eredménytelenek vol­tak,és így a pénzügyi bizottmány a nyug­díjakat a szükséges kimutatások nél­kül szavazta meg és a számvitelre, va­lamint országos könyvtárra vonatkozó határozatait kénytelen volt újólag felele­­veníteni , mert eddig eredménytelenek voltak. Ha ily másodrangú dol­gokban is évekig kell a kormánytól egy kimutatást vagy előterjesztést kieszkö­zölni , nem csoda, ha nagyobbszerű ter­vekkel, pénzügyi gazdálkodási szabályok­kal (pedig ezek elkerülhetlenek) a bizott­mány előállani részeit. Azonban épen e jelenség ind­ít arra, hogy legalább a sajtó útján határozottabb és mélyebbre ható intézkedéseket kí­vánjunk. Adósságunk meghaladja a milliárdot, évenként 70 milliót fizetünk kamatba, és deficitünk (ennek következtében adóssá­gunk) évenként óriási mérvben növekedik. A pénzügyi bizottmány nem emelkedik az évi szükséglet fedezésének szempontján felül, összes működése a da­­naidák hordójára emlékeztet és még ebben is nagyon palliatív eszközökhez folyamo­dik. Csak a difícitet akarja bedugni — egyébre, többre nem gondol. A bizottmány törlései után még meg­marad a jövő évre 42 millió deficit, ebből a bizottság 19 milliót a már megkötött 30 milliónyi kölcsönből akar fedezni, 9 milliót pedig új kincstári utalványok ki­bocsátása , tehát új adósság által, mely­nek fedezetére, a mindig emlegetett, de soha nem látott közös aktivából 6 millió és a tiszai részvényekből 6 millió szol­gálna — ha t. i. azt megkapjuk és ezeket szükség esetén — értékesítjük. Azonban még e kedvező esetben is, a kincstári utal­ványok pénzbe kerülnek , adósságot ké­peznek, az országra újabb terhet rónak. Államjószágok és telkek eladásából akar fedezni a bizottmány még 2,300,000 frtot és a többi 11 milliót — adóhátralékból. Ez adatokból kitűnik, hogy deficitün­ket nagyon költséges uton fedezzük, mert reá 19 millió egyenes kölcsön kell és állami tőkénket (közös aktíva, adóhátra­lék és jószág-eladások útján) 19 millió 300 ezer forinttal kell apasztanunk csak ez évben, hogy ez évi kiadá­sainkat fedezzük. Nem bonczoljuk most azt, hogy a köl­­csön-felvétel és államjószágok eladása szükséges e és mennyiben helyes gazdál­kodás,­­ sőt elismerjük, hogy ha már a kiadások megvannak, azokat legczélsze­­rűbben csak így lehet fedezni; csak ki akartuk tüntetni azt, hogy ha így gaz­dálkodunk , elköltjük az ősi vagyont és nem sok lesz a szerzeményi. A pénzügyi bizottmány azzal vigasz­tal, hogy állami vagyonunk építkezések által 1,852.000 forinttal fog az idén gyarapodni, igaz, de ennek fejé­ben ugyanaz 19 millióval apad. Ezt kell meggondolni. Tudjuk azt, hogy államjószágainkat sok esetben eladás útján jobban lehet ér­tékesíteni, mint beruházás által, de ez a mi gazdasági viszonyainkban épen most áll be a legkevesebb esetben. Ezért óvatosan kell eljárni az­­ eladás­sal. Mert a föld értéke nő, de a köz­épületé nem. Az élő, e­z holt tőke. A­mi­ből nem a középületek szükségtelensége, hanem csak a következik, hogy állami vagyonúnkat nem fogjuk nevelni az­által, ha középületeket nem a rendes jövedelmi forrásokból, hanem a földeladásból épí­tünk. Tudjuk, hogy vasutaink egy növekedő tőkét képviselnek, de azt is tudjuk, hogy ezekből kevés van kezeink közt és az is későre fog jövedelmezni, és sok van más kezekben, és az későre lesz a mi tőkénk. Mindebből a következik, hogy pénz­­ügyi gazdálkodásunkban nemcsak a be­fektetésekre és nem csak a deficit fedezé­sére kell gondolnunk, mert a későn jöve­delmező állami beruházások és a növe­kedő deficit adósságunkat már­is úgy megnövelték, hogy ha újabb adósságokat csinálni nem akarunk, az adót kell emel­nünk. De a­mikor e pontra jutunk, ne fe­lejtsük el azt, hogy a jelenlegi tőkét és munkaerőt megtámadni újabb teherrel, — apasztani eladás által — káros és rosz gazdálkodás, ha mindjárt a beruházások leendő jövedelmének reményében törté­nik is az, és még veszedelmesebb, ha­­ a deficit fedezésére vonatkozik. Hegedűs Sándor, Országgyűlés. A kép­viselőház ülése nov. 18 án. A magyar törvényhozó testület­ ma ismét egy oly igen fontos ügyet tárgyalt, mely szoros összefüg­gésben áll az anyagi jólét és haladás fejlődésé­vel, annak emeltyűjét és hatalmas védeszközét képezi : ez az ipar törvényjavas­lat. Az álalános vitában csak ketten vettek részt, Érkövy és Rannicher, mind­kettő emelkedett beszédben világítá meg a tár­gyat és helyzetünket. Főleg utóbbi egy hosszú és ép oly szakavatott, tárgyilagos , mint alapos és kimerítő beszédben tartott szemlét ipar és ke­reskedelmi viszonyaink múltja, jelene és jövője fölött, kellő szakismerettel hasonlítá azokat ösz­­sze más államok e nemű viszonyaival, jelzi a mulasztásokat a múltban ,és teendőnket a jövőre nézve. Esti lapunkban ismertettük röviden Ranni­­ther Jakab beszédének elejét, melynek további folyamában jelezi, hogy mily nehezen tört utat nálu­nk a 48-diki átalakulás után is az iparsza­badság eszméje. 1859 ben bocsáttatott ki az osz­trák iparrendtartás, mely az iparszabadság esz­méjére volt alapítva, de ennek is meg volt osztrák hibája: későn jött. A politikai élet ij pezsgésbe jött s a kormánytól azt sem akarták elfogadni, a­mi jó volt, hanem a czéhrendszerhez szítottak. Egyébiránt igy történt ez más nemzeteknél is. Angliában még 1839-ben gondolni sem mertek a gabnatörvények megszüntetésére, s­z6 ban ez mégis megtörtént Cobden izgató közreműködé­sére és pedig igen áldást hozólag, így történt a h­ajózási törvény és selyemvám megszüntetésével is. Ily irányban kell a törvényhozótestnek is előre törni, mert csak így vehetünk a nagy világ­versenyben cselekvő és nemcsak szenvedő részt. (Helyeslés.) Hangsúlyozza, hogy a miniszter gondoskodjék szakiskolákról. Annyival inkább háramlik pedig reá az a szigorú kötelesség, szakiskolák, műtaui és mű­vészeti intézetek, műtárak és mintegy­űjtemé­­nyek fölállítása, vagy segélyezés által mindenki számára könnyen hozzá­férhetőkké tenni a képződési eszközöket, általában gondoskodni arról, hogy a polgároknak, kiknek a törvény a munkaszabadságot adja, alkalmuk is legyen megtanulni, mi módon kell dolgozni, hogy más nemzetekkel becsületesen versenyre szállhassa­nak. (Helyeslés.) Például arra, mint képes egy állam ez irány­ban megtenni, a würtenbergi kis királyság szol­gálhat, mely alig akkora, mint két elsőbb vár­megyénk. A nélkül, hogy a kormányigazgatás ezen ága számára külön szakminisztérium létez­nék, a mezőgazdaságot és az ipart, jelesen pedig a kisebb kézmívességet oly gondos ápolgatásban részesíti, mint sokkal dúsabb anyagi erőkkel el­látott nagyobb országokban csak ritkán talál­ható. Soha gyámkodólag,mindig csak támogatva, indítva és segítve jár el az ottani kormány , és ha jószándéka mellett eltalálja csaknem mindig a helyes utat, a czélszerű eszközöket is, ez egy igen üdvös intézmény létének köszönendő, mely abban áll, hogy a belügyi ministérium egyik osztályát képező, az ipar és kereskedelem ügyé­ben működő központi hivatal oly tanácscsal van körülvéve, melynek tagjai a kézművesek, gyá­rosok, kereskedők és szaktanítók sorából válasz­tatnak a végett, hogy minden fontosabb,az egész országot vagy egyes nagyobb érdekköröket érintő kérdések felől tanácskozván, döntő szava­zattal határozatot hozzanak. Midőn ily módon az illetők felülről utasít­va vannak arra, hogy gondolkozzanak önma­guk, megszűnik aláfelé is az a kényelmes szo­kás, melynél fogva a kormányzottak mindig csak a kormányt hagyják maguk helyett gon­dolni és gondoskodni, és eltűnik a hivatalnoki körökben is az a balhiedelem, mintha csak ők képesek kitalálni, a­mi igaz, a­mi helyes, jó és üdvös. Áttér ezután a posztó és bőr­­ipar emelésére. Tudva levő dolog, hogy a lefolyt két évtized alatt a magyar posztó és bőrkészítési ipar az osztrák ellenében nagy hátrányt szenvedett. Az állam számára való rendelések mind Magyaror­szágon kivül létettek s mig azokon az osztrák ipar mindinkább erősbült, a magyarnak tengőd­nie kellett. Érezhetők még ma is a mostoha bá­násnak következményei. Nincs többé időnk kés­lelni ezen károsítások helyrehozását; az utolsó háború, melyet Németország saját erejére tá­maszkodva viselt, a­nélkül, hogy az idegen ipar segítségére szorult volna, elég példa, de intés is arra, hogy bizony nem az által mozdítják elő a hazai ipar fölvirágzását,ha minden az állam szá­mára történendő szállítási üzlet egyedáruság­­ként túlhatalmas, csak saját előnyét kiaknázó consortiumok kezébe adatik, melyek,a­mint a ta­pasztalás már többször megmutatta, mind a mel­lett még­sem képesek pontosan és becsületesen teljesítni a magukra vállalt kötelességeket. (Á­l­­talános helyeslés.) A 15-ös bizottság által szövegezett tvjavasla­­tot általában és részleteiben elfogadja. (Hosz­­szas élénk helyeslés.) Horn Ede, minthogy a tvjavaslatban fekte­tett elveket minden oldalról elfogadják, s itt az általános vitának nincs helye, eláll a szótól. Következik a részletes tárgyalás. Ipartör­vényjavaslat. A czim elfogadtatok. I. Fejezet. Az ipar megkezdéséről. 1. §. A magyar korona területén minden nagy­korú, vagy nagykorúnak nyilvánított, nemre való te­kintet nélkül, ezen törvény korlátai közt, bármely iparágat, bár­hol, önállólag és szabadon gyakorolhat. Fest Imre módosítványt ad be, mely szerint az 1 -ső §-ban ezen szavak után „bármely ipar­ág“ és „bárhol“ közé igtattassék: „ide értve a kereskedést is.“ Mi által az ipar általános fo­galma és ezen törvény rendelete a kereskedésre is kiterjesztetnék. (Helyeslés.) Simonyi Ernő indítványozza, hogy az 1-ső §-ból hagyassanak ki azon szavak : „nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított“, és helyette té­tessenek a következők: „minden 20 éves.“ Fest és Nehrebec­zky az eredeti szöveget pár­tolják. Tisza Kálmán szintén, de a „nagy­korúnak nyilvánított“ szavak után „egyén“ szót javasol beiktatni. Madarász József Simonyi indítványát pártolja, — a többség a szöveget Fest és Tisza módosítványával fogadja el. 2. §. Önálló ipart az atya, gyám, vagy gyámbi­­róság beleegyezésével kiskorúak is űzhetnek, és ily esetben vagyonukról szabadon rendelkeznek. Azon módosítással fogadtatott el, hogy a „gyámbiróság“ helyett „gyámhatóság“ létetett a szövegbe. 3. §. Jogi személyek szintén szabadon űzhetnek ipart, ha üzlet­vezetőt állítnak (24. §) Marad. 4. §. A­ki szabadon gyakorolható ipart űzni szán­dékozik,tartozik ebbeli szándékát az illetékes iparha­tóságnak szóval vagy írásban bejelenteni s ezen al­kalommal kimutatni, hogy az ipar önálló gyakorlá­sára az 1. illetőleg 2. vagy 3-dik §§-okban kivánt kellékeknek megfelel; mi ha megtörtént, a bejelentés­ről szóló iparhatósági igazolványa 26. §. alá tartozó eseteket kivéve, meg nem tagadható, és az ipar­hatóság által az illetőnek legfelebb 3 nap alatt ingyen kiszolgáltatandó, különben a bejelentő iparának üzé­­sét megkezdheti. Királyi Pál utolsó bekezdésnek ajánlja ezen szöveget: „Azon hatóságoknak, melyek ki­mutatják azt, hogy területükön oly jótékony közinézetek vagy pénztárak állanak fel ható­sági kezelés alatt, melyek által szegény iparo­sok segélyeztetek, vagy ipari közczélok moz­duttatnak elő; ezen közintézetek javára a helyi körülményekhez mért ipardíjak szedését az ipar és kereskedelmi ministérium engedélyez­heti.“ A Szóló ez indítványt Pest városa kér­vénye alapján teszi, mit esti lapunkban kö­zöltünk. Horn Ede nem pártolhatja Királyi indítvá­nyát, mert nem látja méltányosnak és igazsá­gosnak, hogy valaki, mielőtt iparüzletét meg­kezdte, midőn többnyire még semmije sincs, ak­kor űzessen valamit a szegény iparosok szá­mára, midőn ő talán a legszegényebb iparos. (Általános helyeslés.) Egyenesen ellenzi a mó­­dosítvány elfogadását és azt gondolja, hogy a városra nézve is jobb lesz, ha máskép keresi ezen eddigi jövedelmének pótlását, annál is in­kább, mert hogy ha a város az iparszabadság előmozdítása által előmozdítja a városban az ipart, akkor más úton és módon gazdagon visz­­sza fogja nyerni azt, a­mit ezen után elveszt. (Élénk helyeslés.) A maga részéről pedig ezen módosítványt ajánlja: a 4. §. 5-ik sorában hagyassák ki e két szó „vagy harmadik“, és a 7-ik és 8-ik sorai­ban hagyassanak ki e szavak „a 26. §. alá tar­tozó eseteket kivéve.“ S­z­­­á­v­y nem pártolja sem Horn sem k­i­r­á­l­y­i módosítványát; ez utóbbira meg­­jegyzé, hogy ha Pest városa 24 ezer frtot akar e czimen bevenni, a dijak tetemesen nagyok lesznek. Ezenkívül elvi nehézséget is lát benne, mert ha valaki bejelenti, hogy ezen vagy azon iparágat akarja űzni, legyen az csizmadia vagy szabó, s hogy ezért tőle a város előlegesen díjt vehessen be,ezt elvileg nem pártolja. (Helyeslés.) Patrubány Gergely pártolja királyi in­dítványát. Tisza Kálmán azon meggyőződésben van, hogy Pest városának érdekeit igen roszul fogja fel azon képviselő testület, mely a tagságnak az iparosoknál megtartását követeli és talán ezen követelésben igazolása lehet annak, mit sokan régen emlegetnek, hogy a pestvárosi képvi­selet egyáltalában nem képviseli valósággal Pestnek érdekeit. Mert, a­ki azt akarja, hogy Pest városa külön kapjon engedélyt taksát vetni iparosaira, míg másutt az nem szabad, nem akarhat egyebet, mint, hogy Pestről az ipar el­vonuljon olyan helyekre, hol ily külön terhelte­­tése nincsen. Mert minden iparnak, kereskedés­nek, üzletnek természete, hogy azon helyeket keresi fel, hol mentői kevesebb külön terheket vonnak rá; tehát épen Pest város érdekében ezen javaslatot nem fogadhatja el, kijelentvén egyszersmind, hogy Horn módosítványával szem­ben is az eredeti szöveget kívánja megtartatni. Máttyás Arisztid Pest városa ezen eljárásá­nak igazolására emel szót. Pest város hatósága nagyon jól tudja azt, hogy ezen kérelem a tör­vény alapelveibe ütközik, hogy igen­is az ipar­szabadság elvével különösen azon sarkelvvel, hogy mindenki minden áldozat nélkül iparát megkezdhesse, nem lehet összeegyeztetni azt, hogy ennek megkezdése előtt mégis taksát űzes­sen. Azonban azt hitte Pest városa, hogy midőn egy részről a tapasztalás azt bizonyítja, hogy ezen taksák beszedése körül soha semmi nehéz­ség nem mutatkozott, sem pedig azoknak mér­téke szerint az iparra nyomasztólag nem hatott s midőn egyrészről ezt tapasztalta s midőn más­részről ezen taksából nyert jövedelmeit mindig csak jótékony czélokra fordította, azt hitte, hogy talán nem nagyon vét az elv­ben kimondott ipar­szabadság elve ellen, ha ezen taksáknak mérsé­kelt alapon és azok ipari czélokra leendő fenn­tartásáért továbbra esedezik. Igaz,hogy az ország sok áldozatot hozott a fővárosnak, de ezek csak a jövőbe fektetett tőkék, most nem jövedel­meznek. Kötelessége volt a városnak mintegy jelezni ezen kérvénynyel, hogy újból egy jövedelmi for­rása dugult be, hogy e körülmény mentség­ül szolgáljon arra nézve, ha a fővárosi közigazga­tás magas niveaujára emelkedni és mind­azt, mit az ország érdekében mint fővárosi hatóság­nak ma már teljesíteni kötelessége lenne, telje­síteni nem képes. Simonyi Lajos dr. megjegyzi, hogy ha Pest városa jótékony intézeteket akar előmozdítni, ne rójjon adót a szegény iparosokra, és ne tegye ezt egy osztály rovására — ez nem iparszabad­ság, hanem annak megszorítása volna. 5. §. A következő iparok gyakorlására nézve, h. m.: a szállodák, korcsmák é­s kávéházak tartása, a zsibáruskodás és zálogra való kölcsönzés, cselédszer­zés, kéményseprés, tűzi játékszerek készítése, rendes járati időhöz kötött személy­szállítás és azok iparára nézve, kik közhelyeken a közönség számára személy­szállító eszközöket tartanak készen. Vagy szolgálatai­kat ajánlják, mint hordárok, bérszolgák stb. a köz­­igazgatási hatóságok fel vannak jogosítva, közbizton­sági, közerkölcsiségi, közegészségi és más egyéb közérdekek szempontjából, ezen törvény korlátai kö­zött és helyi szükséghez képest általánosan kötelező szabályokat hozni. A szöveg marad változatlanul. Azon módosítással fogadtatott el, hogy az első sorban „iparok“ helyett „iparágak,“ a második és harmadik sorban e szavaknál: „a zsibárus­kodás és zálogra való kölcsönzés“ itt kimarad az „és“, végre az utolsó előtti sorban „és helyi* helyett „a helyi“ létetett a szövegbe. 6. §. Új real iparjog­­többé nem engedélyezhetők, de az edd­g engedélyezettek épségekben továbbá is megmaradnak a nélkül azonban, hogy azok hason­­nemű iparnak mások általi gyakorlását korlátoz­hatnák. 7. §: Valamely fenálló reál iparjogok tulajdona nem menti fel a tulajdonost a törvény által megkí­vánt kellékek kimutatásának kötelessége alól. Ha e kellékekkel nem bír, csak minősített üzletvezető vagy bérlő által űzheti iparát. Változatlanul megmaradnak. 8. §. Ha valamely iparág gyakorlása oly üzlette­­lepek felállításával jár,melyek fekvésük vagy az üzlet minéműsége által a szomszédbirtokosokat vagy lakó­kat, avagy egyáltalában a közönséget háborgatják megkárosíthatják, vagy veszélyeztethetik, ily telepek az alább körülírt eljárás mellett csak iparhatósági en­gedély alapján állíttathatnak fel. Ide tartoznak : mindennemű tűzijáték- és gyószer­­áru kiszitésére szolgáló telepek, gázkészítő-, gáztartó­intézetek , olaj - gyárak , ásványolaj - finomítók , kátrány - készítők , koksz - gyárak , a­mennyi­ben másutt állíttatnak fel , mint a­hol az anyag termeltetik , üveg - buták, korom-égetők, agyag-áru-, mész-, tégla-, és gipsz égető kemenc­ék, tükör-gyárak, nyers fémek előállítására szolgáló tele­pek, pörkölő kemenczék, fém-öntödék, a­mennyiben az olvasztás nem tégelyekben történik, hámor-művek, mindennemű vegyészeti gyárak, gyors fehérítők, fir­­nása-főzdék, keményítő-, keményítő-szörp, paraffin, kátrányos ponyva, bélhúr, házfedő-papír, és házfedő­nemez előállítására szolgáló gyárak, vér-, lug-, enyv-, és szappan­főzdék, csontégetők, csontszárítók, csont­­zúzók, csontfőzők és csontfehérítők, állati­ szőr­­ elké­szítésére szánt telepek, faggyú­ olvasztók, gyertya­öntők, vágó­hidak, timár műhelyek, trágya­­­gyárak, dögnyúzó helyek, len, kender áztató telepek, czukor-, szesz és sör­gyárak, gőz-, száraz és szél­malmok. Uszodák, fürdők. Vízimalmok és vízépítmények fel­állítására nézve továbbra is a fennálló törvények rendeletei fognak zsinórmértékül szolgálni. E lajstrom a szerint mint az e szakasz elején emlí­tett köztekintetek egyes új iparágak telepeinél felmerül­nek,vagy a most felemlítettek valamelyikére nézve ele­nyésznek, a földmivelés, ipar és kereskedelmi minis­zer által, a belügyminiszterrel egyetértőleg, a legkö­zelebbi országgyűlés jóváhagyásának fentartása mel­lett módosítható. 9. §. A­ki a 8. §. alá eső Üzlettelepek valamelyi­kének felállítására szükséges iparhatósági engedélyért folyamodik, köteles egyúttal a telepnek,az azon fel­állítandó épületeknek s belső felszerelésüknek pon­tos rajzát, körülményes leírását, és szabatos magya­rázatát az iparhatóságnak benyújtani, melynél az ér­dekeltek azokat a 10. §-ban meghatározott tárgya­lás napjáig megtekinthetik. 10. §: Az iparhatóság a szándékba vett vállalatot mind falragaszok által és egyéb szokott módon az il­lető községben, mind a község elöljáróságához, a kö­zelebbi, sőt ha szükségesnek látja, a távolabbi szom­szédokhoz is intézett külön értesít­vényben közhírré teszi, és haladék nélkül, legfeljebb 4 heti határ­időre tárgyalást tűz ki a helyszínére, melyen azok, kik a vállalat ellen bármi oknál fogva kifogást tenni akarnak, e kifogást szóval vagy írásban előadni kötelesek — különben az üzlettelep — ha csak köztekintetek nem szolgálnak akadályul, engedélye­zendő. 11. §. A tárgyaláskor, melyről jegyzőkönyv veze­tendő, az érdeklett felek és szükség esetében szak­értők, s a helyi viszonyok ismeretével bíró egyének jelenlétében és kihallgatása mellett minden irányadó körülmények megvizsgálandók, a netáni ellenvetések alaposan tárgyalandók, és azon esetben, ha oly kifo­gások léteznének, melyek magánjogi czímeken ala­pulnak, megkísérlendő a barátságos egyezk­­edés, mely ha nem sikerülne, a kifogást tevő fél, jogi igényei­nek érvényesítése végett a törvény rendes útjára utasítandó, a nélkül hogy az ez érdemben hozandó bírói határozattól a telep felállításának engedélyezése függővé tétethetnék. 12. §. Ha valamely üzletteleppel oly építkezések vannak kapcsolatban, melyeknek létesítése a szabály­szerű építési engedélytől függ, az építészeti tekintet­ből szükséges tárgyalás is, a fennebb említett tárgya­lással lehetőleg egyidőben tartandó meg. 13. §. Az eljáró iparhatóság a felek kifogásain kí­vül hivatalból azt is tartozik megvizsgálni: vájjon a tervezett telep által nem fog-e a közönségre nézve jelentékenyebb háborgatás, kár vagy veszély előidéz­tetni, és vájjon megfelel-e az a fennálló tűzrendőri és egészségügyi szabályoknak. Kiterjesztendő a vizsgálat azon intézkedésekre is, melyek a munkások életének és egészségének megó­vására szükségesek. A vizsgálat eredménye szerint az engedély vagy megtagadandó, vagy szükségeseknek mutatkozó fel­tételek alatt megadandó. A végzés a megszabott feltételek elsorolása mel­lett 3 nap alatt írásban kiadandó, és az engedély megtagadása vagy feltételek kikötése esetében indo­kolandó. Gőzkazánok használatba vétele csak akkor enge­dendő meg, ha az iparhatóság arról, hogy a kazán a szabályszerű biztonsági feltételeknek megfelel, kellő meggyőződést szerzett. 14. §. Az iparhatósági végzés ellen a feleknek sza­badságukban áll a kézhezjuttatástól számítandó 15 napi határidő alatt felfolyamodással élni. Az ily fel­­folyamodásnak elhalasztó hatálya van. 15. §. A hivatalos eljárás költségei végzésileg meg­­állapitandók s azokat a vállalkozó viseli. Alaptalan kifogások esetében az ezekből származó költségek megtérítésében a kifogást tevő fél marasztal­­tatik el. 16. §. A 8-ik §. rendelkezése alá tartozó üzlet­te­lepeknek minden lényeges átalakítása, valamint az üzlet módjának megváltoztatása is, az iparhatóságnak bejelentendő, s ez utóbbi, ha szükségesnek véli, a 10. §. határozmányai szerint új s hasonló módon végbe viendő tárgyalást tűz ki. Változatlanul maradnak. 17. §. Oly üzletek, melyek nagy zajt okoznak, templomok, iskolák, kórházak és oly középületek szomszédságában, melyeknek kellő használata a zaj által megakadályoztatnék, meg nem engedendők. Majoros ide kívánná iktatni a lőporgy­á­­rakat is. Szlávy ezt a katonai törvényekhez tartozónak hiszi. Ghyczy nem kívánja ezt csak mellesleg elismertetni, miután különben törvé­nyeink nem rendelkeznek erről; tehát be kell iktatni a lőporgyárt, de nem ide, hanem a 8. §­ végére. Házmán e helyre a robbantó­szereket, Tisza László a sertéshizlaldákat is kívánja fél­ vétetni.Tisza K. és Simonyi E. pártolván a lőporgyárak és raktáraknak a 8. §-ban külön megemlítését, — ez el­­­fogadtatott. 18. §. Ha valamely üzlettelep ily eljárás szerint iparhatóságilag engedélyeztetett, és a kiszabott felté­telek alatt felállíttatott, a szomszédok közül senki sincs többé feljogosítva előre nem látott káros befo­lyások czíme alatt az üzlet megszüntetését követelni, és az iparhatóságnál csak­is oly intézkedések létesíté­sét kérheti, melyek a bebizonyítható káros befolyást el­hárítják. Ahol ez nem lehetséges, vagy az üzlettel meg nem egyeztethető, a káros befolyások miatt panaszt emelő fél a rendes bíróság előtt kárpótlást követelhet. 19. §. Ha valamely a jelen törvény alapján enge­délyezett ipartelepen gyakorlatba vett, vagy ezen törvény keletkezte előtt fenállott üzlet az egészségre ártalmas, vagy egyébként a közönségre hátrányos vagy veszélyes hatást gyakorol, vagy ha népesebb utczákban nagyobb mennyiségű gyúanyaggal működ­vén, vagy ilyet készítvén, könnyen tűzveszélyt okoz­hatna , az, ha a káros befolyás máskép el nem távo­lítható, teljes kárpótlás mellett kisajátítás útján meg­szüntethető. Az ilyen kisajátítást igénylő vállalat káros volta soha sem magán, hanem mindig közérdek szempont­jából ítélendő meg. Ezen §-hoz T­i­s­z a K. ezen módositványt­ad­­ja be : harmadik sorban levő ezen szó vitán „előtt“ tétessék ez : ezen érvényben volt rend­szabályoknak megfelelőleg“. A többi marad,mint volt. Elfogadtatik. 20. §. Ily esetben az üzlet megszüntetése Buda­pesten az 1868. 56. törvényczikk értelmében tör­ténik. Az ország egyéb helyén a megszüntetés felett: a) törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácscsal biró városokban maga a városi képviselő testület, b) minden egyéb községekre nézve a község ja­vaslata folytán az 1-ső fokú iparhatóság határoz. 21. §. Ezen határozat ellen, annak kézbesítésétől 15 nap alatt felfolyamodásnak van helye,mely a tör­vényhatósági joggal felruházott városokból a földm, ipar- és kereskedelmi ministerhez, illetőleg a horvát- slavon országos kormányhoz, minden egyéb városok­ból és községekből a 2-ed fokú iparhatósághoz, és onnan ugyanazon miniszerhez, illetőleg a horvát-sla­­von országos kormányhoz intézendő. A felfolyamodáshoz a kisajátításra vonatkozó ösz­­szes ügyiratok, és az első fokú határozó testület vagy közeg véleményes jelentése csatolandók. A felfolyamodásnak elhalasztó hatálya van. 22. §. A megszüntetett üzlet után járó teljes kár­talanítás Buda-Pesten az 1868. 56. törvényezikkben, minden más helyen az 1868-ik 55. törvényczikk V. és VI. fejezeteiben körülírt eljárás, horvát-slavon or­szágban az ott fennálló törvények szerint eszköz­­lendő. 23. §. Az iparos elhalálozása esetében az üzletet annak özvegye újabb bejelentés nélkül folytathatja. Özvegy nem létében, vagy ha ezen jogával élni nem akarna, az üzlet a kiskorú örökösök javára folytat­ható. 24. §. Ha az ipar kiskorúak vagy jogi személyek részére gyakoroltatik, üzletvezető nevezendő, s az iparhatóságnál bejelentendő. Üzletvezető csak az lehet, ki ezen törvény értelmé­ben az ipar önálló gyakorlására jogosítva van. A törvényes szabályok megtartásáról ő felel, s s netán kiszabott büntetést ő viseli.

Next