A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1872-05-01 / 101. szám
Gondolkodjanak polgártársaink attól is, hogy kit akarnak, és kit szeretnénk a baloldal részére követjelöltnek kinevezni. Mi Felső-Köri baloldaliak már egy tehetséges, határozott jellemű egyént a követjelöltségre kiszemeltünk, kinek hazafias érzelmei biztosítanak bennünket arról, hogy nekünk adott szavát meg fogja tartani és nem fog bennünket cserbe hagyni. Nevét önökkel is közölni fogjuk értekezletünkön májdán május 5-én. — A hit, ha értekezletünk elfogadja indítványunkat, fel fogunk kérni a képviselőségre. Végre felkérjük polgártársainkat, hogy ha a jobboldal kortesei önöket véleményüktől el akarják tántorítani, és önöket sok teljesíthetően ígéretekkel, ámításokkal, pénzzel, borral meg akarják vesztegetni, ami bizonyosan meg fog történni, ily vesztegetésekkel, csábításokkal meg se hagyják magukat fertőztetni, és ha ily csábítók önökhöz mennek, akik pénzzel, borral akarják önöket megvesztegetni, az ilyeneknek mondják ezen szavakat: „A ti pénzetek és borotok magatokkal együtt vesszen el, az igazság mellé nem kell vesztegetés, ti csak a nép ámítói vagytok, de boldogítói nem.“ A baloldal nevében közlé: Benkö Lajos, baloldali bizottmányi tag. Benkö Márton, Siskó Sámuel, mint bizottmányi s választ, tagok. A nógrádi korteskedésre vonatkozólag az „Ipoly“ többi közt ezeket irja: „A korteskedési bűn eredendő hazája Nógrád megye, s az valóban oly mérveket sehol sem öltött mint itt. 1861 ben öt hat ezer ft még elegendő volt, hogy egy népszerű jelölt megválasztható lett légyen egy népszerűtlen ellenében. 1865-ben már 12—15,000 ft. 1869-ben már 30-40,000 ft volt az ár hasonló viszonylatok közt. Most a sikerre való kilátásra 50—60,000 ft nélkül alig lehetett gondolni. Tagadhatatlan, hogy a községek közt voltak egyes dicséretes kivételek ,de a választási jog általában már nem jognak,hanem Üzletnek tekintetett. Számos községekben a választók tervszerűig jobb és baloldaliakra osztották magukat, mert ha mindnyájan egy párton voltak, feléjök nem néztek — úgymond az urak — ellenben ha két pártra szakadtak, mind a két párt itatott és fizetett. A választási mozgalmak még meg sem indultak számos községben, a választók egy szavazat árát pártra való tekintet nélkül már is száz forint kerek számban s áldomásban kiáltották ki. Az ily alakban nyilvánult népakarat múlhat- mi arra vezet, hogy a törvényhozás végre is az olygarchia és a plutokratia kezébe kerül. Meg kellett tehát egyszer az erkölcstelen lejtőn állapodnunk, melyre a választás ügyét — vallja meg az igazat — az értelmiség sodorta. Saz, hogy ezért a felelősség súlya első vonalban főkép a jobboldalra nehezül, mely minden áron többségre törekedett, s mely semmitől sem riadt viszsza csak hogy jelöltjeit megválasztathassa; de a baloldal, — habár csak önvédelemből s kényszerből, ez után a jobboldalt még is követte.“ A „Národné Noviny“ közli a tinyovárallya - mcsóczkerületi nemzeti balpárt programmját, melynek megtartására magát az ottani követjelölt, Paulmny Tóth Vilmos lekötelezte. A programm pontjai: 1. Akarunk magyar (azaz magyarországi) hadsereget. 2.A delegációk eltörlését. 3. A pénzügyek önálló rendezését. 4. Reformokat úgy szellemi, mint anyagi téren, különösen az adókat és a dohány-monopóliumot illetőleg. 5. Az ország integritásának megőrzésével az összes lakosság kielégítését és egyenjogúsítását úgy vallási, valamint nemzetiségi tekintetben, éspedig 6. vallásfelekezeti tekintetben akarjuk az egyház függetlenségét az államtól, tehát az országban létező, törvényesen elismert minden vallásfelekezetnek önállóságát, az egyház, iskola és vagyon autonóm kormányzatát; nem akarunk hitfelekezet nélküli iskolákat, s nem akarjuk a vallásfelekezetek vagyonának csonkítását. 7. Nemzetiségi tekintetben akarjuk Magyarország önállóságát és integritását, de egyszersmind , s egyidejűleg és egyenlő mértékben a magyar hazában lakó összes nemzetek egyenjogúsítást, éspedig annak keresztülvitelét az állami organismusban és a polgári életben úgy, hogy az tetté váljék, hogy valamennyi nemzetek számára és egyenlő mértékben a nemzeti lét és nemzeti élet törvény által biztosíttassák, s hogy biztosíttassanak nekik a nemzeti léteihez megkívántató eszközök is, egyiknek úgy, mint másiknak. Az újvidéki „Zásztavá“-ban Miletics értesíti basakidi választóit, hogy a szerb húsvétünnepek harmadik napján (ápril 30-án) körükbe érkezik, országgyűlési sáfárkodásáról személyesen teendő jelentést. Az újvidéki „Národ“-ban pedig Pavlovits István hívja össze újvidéki választóit apr. 30-ra hogy előttük számoljon. Vannak keserves korszakok a nemzet életében, midőn tűrni kell nagy megaláztatásokat, de , hogy az alárendeltség nyomor szolgaszerepére , kárhoztassa magát egy nemzet akkor, midőn jelölte az út, kezében az eszköz : önnön urává lehetni — erre példát nekünk nem mutatott senki, erre példát csak mi fogunk mutatni unokáinknak. Ha vas járom alatt nyögnénk, ha feszület helyett bitófa volna felfüggesztve ijesztő például minden egyes polgár ágya fölé, még akkor is nagyobb erélyt, több hazafias elszántságot kellene kifejtenünk önállóságunk visszaszerzésére, mint amennyit kifejtünk most, midőn nyitva minden tér s nem gátol bennünket semmi, hogy oly többséget küldjünk az országgyűlésbe, mely őseink vérén szerzett alkotmányos állami önállóságunk visszaállítását követeli. Én bámulom hazám népét. Bach és Schmerling idejében a merre mentünk, mindenütt a gomba módra szaporodó új és új adónemek igazságtalanságát hirdette a nép; érdekeinek legérzékenyebb oldalát támadta meg a sok egyedáruság, s minden rosznak legfőbb kutforrásául tekintette azt, hogy az országkormányzás legfőbb ügyei felett Bécsben idegen kormányférfiak döntenek. Ha akkor azt kérdeztük volna a nemzettől, akarjátok-e mindezt? Kívánjátok e mindezek további fentartását? nem lett volna az országban egy hang sem, mely azt mondta volna rá: igen. És most? Ugyanazon adók ugyanazon magasságban és ugyanazon igazságtalan felosztással, ugyanazon dohánymonopólium és ugyanazon rendszer, mely az országkormányzat legfőbb ügyeit, a kül- és hadügyet is Bécsben székelő idegen ministérium kezébe adta, és mégis — csodák csodája — a nemzet most azt mondja, mindezt jónak és üdvösnek tartom, mindezek fnntartását óhajtom továbbra is. Saját jószántából a törvényhozás többségét oly emberekből választja, kik ellene vannak az egyedáruság eltörlésének, kik az adók igazságosabb felosztásának érdekében mindeddig nem tettek semmit, és kivették a nemzet kezéből a legfőbb államügyekben való önrendelkezési jogot. Megmagyarázhatóan a nemzet ezen magaviselete. Nem vagyunk képesek megtalálni az indokot, mely a nemzetet ezen öngyilkosságig gyáva önmegadásra vitte. De van egy ok, mit a nemzet mentségére föl lehet hozni. Tagadhatatlan, hogy van. A kényuralom hosszú járma alatt elnyűgözve, midőn 1861-ben alkalom nyilt a nemzet felszólalására, és Deák Ferencz oly hatalmas és nemes, hazafias és szilárd hangon tolmácsolta a nemzet sérelmeit és követeléseit, mint istenéhez ragaszkodott a nemzet Deák Ferenczhez. Mig van ember, ki ennyi tehetséggel és ily hazafias szilárdsággal védi jogaimat, nyugodt lehetek — gondolá a nemzet. És aztán bízott benne föltétlenül, követte őt minden ingadozás nélkül. „Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét hazánkra, de a megszegett polgári kötelesség árán azokat megváltanunk nem szabad. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk: hitünkre bízta a nemzet annak hűt megőrzését, s mi felelősek vagyunk a haza s önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől öröklött.“ Ezt mondta Deák Ferencz 1861-ben. Aljas, rágalmazónak kiáltottuk volna ki tehát azt, aki Deák Ferenczről fölmerészelte volna tenni,hogy ő az ország államönállóságának jogaiból valaha feladjon csak egy hajszálnyit is. Hogy a nemzet önálló állami életének jogaihoz ragaszkodni kell minden körülmény között, és azokat feladni semmi ürügy alatt sem szabad, erről Deák annyira meg volt győződve, hogy 1863-ban mart. 18-án, midőn nála az 1861-diki képviselők albuma átadása alkalmával egy küldöttség tisztelgett, Eötvös báró üdvözlő beszédére ezeket mondá: „Több lelki nyugalommal tűrjük a sora csapásait, ha hiven teljesítjük polgári kötelességeinket, mintha öntudatunk azzal vádol, hogy jó szándékból bár, de feladtuk azon jogokat és szabadságot, melyek megőrzése szent kötelesség gyanánt szállott ránk.“ Melyek azon jogok ésalkotmányos szabadság, melyeket őseinktől öröklöttünk, s melyeknek megőrzése szent kötelesség gyanánt szállott ránk ? Az 1790. X. törvényczikk, mely szerint Magyarország szabad önálló ország, s kormányzatának egész alakzatára nézve független, semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, hanem teljes önállással bir. Az 1790. XII. törvényczikk, mely szerint a törvényalkotási jog egyedül az országgyűlést és a koronázott fejedelmet illeti. Az 1848-ks törvényczikkek, melyek szerint független felelős ministerek intézkedtek az ország kormányzat minden ügyében, úgy az önálló had mint az önálló pénzügyben. Megőriztük-e mindezen jogokat, melyeknek hű megőrzése Deák Ferencz szerint őseinktől szent kötelesség gyanánt szállott ránk ? Törvényhozásban úgy, mint kormányzásban lekötve vagyunk Ausztria népeinek. Hazánkat legérzékenyebben érintő ügyekben önállóan nem intézkedhetünk, csak az osztrák tartományokkal együttesen, ezeknek egyetértésével. Törvényeinket nem csupán az országgyűlés és fejedelem hozzák, hanem hozzák a delegációk is. Azokat a határozatokat,melyeket egy fele részben idegen, érdekeinket nem ismerő, bizalmunkat nem bíró testület hoz, változhatatlanul, mint törvényeket, Magyarország törvénykönyvébe kell iktatnunk. Országunk leglényegesebb ügyeiben oly minisztérium intézkedik, mely a magyar nemzet törvényhozásának nem felelős. Ezek nem azt jelentik, hogy hűen megőriztük a jogokat, melyeknek hű megőrzését szent kötelesség gyanánt hagyták reánk őseink, hanem jelentik azt, hogy jogtalanul, gyáván, bűnösen feladtuk azt, mit hitünkre bizott a nemzet. Deák Ferencznek fönebb idézett szavai után ki merte volna feltenni, hogy néhány év múlva elveti azt, mit elvetni — halálos veszedelemnek tartott az országra. Ki merte volna föltenni, hogy feladja azon jogokat, melyeket feladni, még jó szándékból sem tartott megengedhetőnek. A férfiból, ki teljesen ismerte a jogok horderejét, melyeket védett, néhány év alatt nemzetének erejében nem bizó, képességét kétségbevonó, az opportunitásnak hódoló politikus jön. És a nemzet többsége a roppant bizalomnál fogva, melylyel iránta viseltetett, követte őt ezen politikájában öntudatlanul. Nem tagadja senki, hogy Deák Ferencz tiszta kezli, becsületes ember. De hát mit használ a hazának Deák Ferencz becsületessége, ha politikája rész ? Vagy a veszedelem, melybe a haza sodortatik, mindjárt nem lesz veszedelem, ha abba egy becsületes ember rész politikája által sodortatik ? Ha én azon jószándékból lökök valakit a vízbe, hogy ott megfürödjék, és belevész, annak aztán az én jószándékom már nem nagy vigasztalás. Mit nyer a haza Deák Ferencz becsületességével? Párthívei nem a becsületességben követik őt, melylyel használhatnának, hanem politikájában, amelylyel ártanak a hazának. Aztán országvilág tudja, hogy utóbbi időben oly eljárás követtetett az országgyűlésen, melyet Deák Ferencz maga sem helyeselt, melyeket károsaknak tartott. Mért nem szólalt fel Deák Ferencz ez eljárás ellen? mért nem vetette mérlegbe befolyását, hogy a véleménye szerint is károsaknak mutatkozó intézkedések megakadályoztassanak ? Annak a Laza nem nagy köszönettel tartozik, aki maga nem akar ugyan roszat cselekedni, de másoknak megengedi, hogy roszat cselekedjenek. Mindenki tudja, hogy az a meggazdagodhatási vágy, mely koncznak tekinti a közügyét, hogy az a nyerészkedési kapzsiság, mely valóságos zsibárus bolttá tette országgyűlésünket, az ország ezen szentélyét, honnan csak jót és üdvöset vár a nemzet, Deák Ferencznek nem tetszik, sőt utálattal fordul el felé. De hát ha van befolyása saját párttagjaira, mért nem inti őket otthon, négyszemközt, vagy ha már nincs befolyása, mért nem kel ki ez aljas üzérkedés ellen nyiltan az országgyűlésen. Itt áttér a „reform“ kérdésekre s a kormányt támogató párthivatalnokokból, a conservativekből és ultramontánokból álló conglomeratumának tulajdonítja, hogy azok nem mentek keresztül sem oly számmal, sem oly szabadelvű irányban, mint a nemzet érdekei megkövetelték volna. Megemlékezik a vesztegetésekről is. A ki elolvassa e sorokat, bizonyára meg fog döbbenni, midőn kezét hazája vérdíjáért kinyújtandó lesz. A szegényebb polgárokat figyelmezteti, hogy a választásoknál gondolják meg, miszerint lehet, hogy utoljára szavaznak. Ha ismét a jobboldal győz,a szegényebb választók százezrei fogják elveszteni a választási jogot, melyet, hogy most az egyszer még gyakorolnak, csak a baloldalnak köszönhetik. Ha most elmulasztjuk megragadni a kedvező pillanatot, nem biztosíthat bennünket senki, hogy lesz ismét idő,melyben urai leszünk sorsunknak. Hazánk és a nemzetiségek. *) v. Sokkal biztosabb eljárásnak tartom minden kisebb nemzetekre, ha ezek önerejükre támaszkodva, felhasználva a körülményeket, megalkudva a létező viszonyokkal, haladva az idő szellemével, áthatva az egyetértés szükségességétől, maguk vetik meg saját jövőjük alapját, mintsem a terjeszkedési vagy bármely más vágytól hajtva, mások karjaiba vetvén magukat, ezek segítségével kívánnak erősbülni. Az elsők hasonlítanak az okos, józan gazdához, ki azt mondja, kevesebbet markolj, többet fogsz, dolgozz és saját rendelkezésedre álló erőddel munkálkodjál, amíg az utóbbiak hasonlítanak azokhoz, kik miután saját erejükkel felvergődni nem képesek, másoktól kölcsönzött tökét fektetnek vállalataikba, míg utóbb, de már későn, átlátni is szokták, hogy az ilyennek igen drágán szokás megfizetni kamatját, sőt hogy ez a kölcsönzött tökét vajmi gyakran felülmúlni szokta. Míg Görögország bízván önmagában és erejében ügyeit minden idegen befolyástól menten maga kezelte, szabad, független volt, kivivta a marathoni és salamisi győzelmeket, ellenállott a perzsák roppant erejének s megtörte ezt, mihelyest azonban iszen térről fletért és elvesztvén önmagához a hitét, más szomszédnak támogatását s segélyét elfogadta, romlásnak kezdett indulni. A polgári erények és egy ország hanyatlásának jele, midőn egy nemzetben az önbizalomnak érzete kezd kihalni és azon nézet s meggyőződés kezd túlsúlyra vergődni, hogy saját erejével önmagát többé fentartani nem képes ; mert ezen körülmény igazolja, hogy hasonló szellemtől áthatott ivadék nem követi lelkes erdődeinek nyomdokit többé. Kitől várjon a szorongatott hon segítséget, ha polgáraiban a hazafiságnak forrása kiszáradt, ha a világ csodálatát kivívott egykori lelkesedésnek tüze kialudt? Az önbizalom minden nemesnek, nagynak, minden áldozatkészségnek szülő és tápláló anyja, mert ki tudna lelkesedni egy olyan ügyért, melyet már előre elveszettnek hisz és hirdet? Azok kik egy országot az önbizalomtól fosztanak meg, ketté metszik életerejét, mert ez által oda viszik, hogy lemond jogairól, önállásáról, mielőtt tettleg bekövetkezett volna azon szomorú időszak, mely a polgárok erélyességétől, házasságától mit sem enged többet remény sem, és mely sajnálatra méltó korszak görög honban beállott már akkor, midőn polgárai Fülöp támogatásától várták, hogy őket államuk fentartásában gyámolítsa. Athene Fülöp idejében is ugyanazon erő felett rendelkezett, mint akkor, midőn a perzsák felett győzelmeskedett. Az erő ugyanaz volt, de nem a közszellem. Akkor mindenki bizott hazájának jövőjében és a haza — győzött. Most pedig nagyobb része kételkedni kezdett ennek saját erejével, felállhatása iránt és athon megbukott. Az önbizalom Marathonnál és Thermopylüknél a hősiesség nagy alakjait megörökítő a történelemben, saját ügyéhez való bizalmatlanság pedig előidézte Cheroneat ésFülöpnek uralmát. Romlásnak indult Görögországban azon időben, midőn Macedóniában Fülöp uralkodott, két párt küzdött egymással: Demosthenes és Aeschines pártja. Amaz a tiszta hazafiság hevétől vezérelve és kétségbe nem esve Görög bánnak jövője felett, bizott még polgárainak hazafiságában és azért tiltakozott azon politika ellen, mely *) E czikk IV-dik része vasárnapi reggeli kiadásunk 99. számában jelent meg, másoknak, idegeneknek hazája ügyeibe való beavatkozást engedni kész volt, és ez oknál fogva ékesszólásának egész hatalmával küzdött az ellen, hogy macedóniai Fülöpnek Göröghon belügyeibe való befolyás bármely czim alatt, avagy Urligy alatt megengedtessék. Aeschines ellenben kétségbe esve nemzetének életképessége felett és nem bizván ennek önerejében, szinte szónoklatának varázserejével a kül befolyásnak utat tört és megnyitotta Göröghonnak kapuit Fülöp befolyása előtt. Demosthenes fel akarván újból ébreszteni polgártársainak kebelében is a hazafiságnak már csaknem egészen kialudt lángját, a múltak képét, nagyszerű emlékét varázsolta hallgatóinak szemei elé, de a korcs nemzedék elfordult tőle és Aeschines pártjához állott, mert mig az kitartást, áldozatokat kért nemzetétől, addig ez a külbefolyás által a jólét, a tekintély, pompa, fény kényelmes vánkosait mutatta fel, melyeken politikájának elfogadása által kipihenhet az elpuhult ivadék! Mig amaz Göröghon múltjából kívánt erőt meríteni a jelen és jövő küzdelmeinek kitartására, mig amaz a nagy férfiak és a halhatatlan elődök dicső történetét festeté, kortársai előtt bebizonyítani törekedvén, hogy egy oly nép, mely a múltban sokkal nagyobb veszélyekkel megküzdött és sokkal veszedelmesebb ellenségeket legyőzött, nem eshet kétségbe jövője felett , addig emez a jelen és közelebbi jövő anyagi előnyeivel kápráztatta polgártársainak szemeit és az idegenek befolyásától várta és ígérte Göröghonnak újbóli felvirágzását. „Az akkori athéniek, mondja Montesquieu, Fülöpöt nem mint szabadságuk ellenségét, hanem mint élvezeteik és gyönyöreik háborítóját féltették.“ Ezen időben hozatott azon törvény is, hogy az halállal büntetendő, ki indítványozni merné, hogy a színházakra határozott pénz,a hadi szükségletek fedezésére fordíttassék. Midőn már egy nemzetben ennyire kialudt a hon iránti kötelességnek érzete, az ilyen többé ki nem kerülheti sorsát, mint ki nem kerülhette Göröghön, midőn a polgári erények hanyatlásának és a hivatalvadászat és élvezethajhászatnak undorító korszaka beállott. „Mit használt, mondja tovább Montesquieu, hogy Fülöp a choroneai ütközet után a foglyokat visszaküldte, kiket haza bocsátott, azok nem voltak a férfiak. Amilyen könnyű is volt egykor Göröghon ereje felett, éppen oly nehéz volt annak polgári erényei felett győzelmeskedni! A polgárok hazafiatlansága, pártoskodása, elpuhultsága, romlottsága okozta még mindig minden államnak hanyatlását, bukását, így Rómában, Athénében, Charthagóban. A charthagóiakról mondja szinte Montesquieu: „Hogy tarthatta volna fenn magát Carthago? — midőn Hannibal mint Praetor nem engedé, hogy az államhivatalnokok a köztársaságot kirabolják; nem panaszolták-e be őket a rómaiaknál ? a nyomorultak akartak állampolgárok lenni, midőn az állam nem is létezett többé és pusztítóik kezeikből kincseiket nyerték. Nem sokára reá Roma háromszáz legtekintélyesebb p polgárait kezesül kérte és miután hajóit és fegyvereit kiadatta magának, szentetett nekik háborút. Abból mit a kétségbeesés a lefegyverzett Chartagoban mivelt, következtethetni, hogy ez erejének birtokában polgári erényeivel mit létesíthetett volna!“ A külsegitség, a kültámasz, az idegen beavatkozás bármily indokból is kéretik és nyujtatik, csak is azon népnek válik romlására, hátrányára, mely abban részesittetik. Tudta ezt Demosthenes és azért küzdött ez ellen nemes lelkének egész erejével. De szava elhangzott: Demosthenes politicája megbukott, Aeschines nézete győzött. Demosthenesnek bukása a szabadság és Göröghon függetlenségének bukása volt, mert az idegen beavatkozás, illetőleg Fülöp befolyása által ennek önállása megszűnt és Athénének egykori dicső napja örökre leáldozott. Ezen lelkes, fenséges Athené, mely annyi veszteség után ismét felemelkedett és csaknem romjaiból saját erejével mint egy Phoenix ismét uj életre ébredett, az idegen befolyás által menthetlenül veszve lett. Görögország századokon át egy világító torony gyanánt emelkedett ki az akkori népek tengeréből, és fénye kihatott a késő századokra máig, bölcsője volt a tudományoknak, művészetnek, ékesszólásnak, nagy férfiakat nevelt és táplált keblén, kiknek sírjaikhoz nem csak kortársaik hanem a késő utókor is zarándokolt és ékesítette azokat a halhatatlanság örökké zöld koszorújával, és mégis megbuknia kellett midőn többé nem polgárainak erejével, hanem külbefolyás, külsegitség által kívánta fentartani magát! Később a rómaiak váltották fel Macedóniát ennek legyőzetése után a görögök feletti uralomban. A szabadság szent neve volt ismét ezeknél is a czég, mely alatt azokat magukhoz való csatlakozásra kívánták birni, ez volt a köpeny, mely alatt hódítási vágyaikat rejtették. Flaminius consul macedóniai Fülöpnek Kynoskephalaenél történt legyőzetése után az isthmusi játékok alkalmával 196-ik évben Heroldok által hirdettette, hogy a görögöknek szabadoknak kell lenniök, minek hallatára az örömtől elragadtatott hiszékeny nép őt boldogsága érzetének túláradásában majd agyonnyomta. Nem sokára meggyőződniük kellett azonban, hogy mit értett Roma a szabadság alatt, és miként magyarázta azt, hogy ez csak ürügy volt, mely alatt ezeket egymás ellen felizgatni, magához csábítani, megosztani és így meggyengíteni akarta. Romának is mint minden hatalmasságnak, mely egy másik ellen idővel törni szándékozik és ezt meghódítani kívánja, fő czélja és törekvése volt egyes néptörzsek között viszályt támasztani, ezt éleszteni és mint jóakaró tanácsadó, esetlegesen békebiró, azok belügyeibe mentői nagyobb befolyást nyerni és gyakorolni. Ezen politikából kiindulva, hol egy, hol más néptörzsnek ajánlotta fel szolgálatát, így segítette Spártát az Achaiak és Aetolok ellen, míg végre Philopoment , az achai szövetség nagyvezérét és utolsó nagy görögöt legyőzte, Spártát meghódította és államiságát örök időkre eltemette ! Ezután ismét Macedonia ellen fordult, melynek királyát, Perseust, Pydnánál legyőzvén, Macedóniát szabadnak nyilvánította, hanem egyúttal ezt négy kerületre osztotta, melyek között minden közösséget megszüntetett. És igy lett végre egész Görögország Rómának egyik vasallus állama, vagyis inkább tartománya, mert mind az, mi ennek államiságára emlékeztetett volna , megszüntettetett, sőt mi több : Görögország ezen eddigi elnevezését is elveszti, melyet Achaja névvel felcserélnie kellett. És mindezt Róma a szabadság csábító neve alatt létesíti. Minek tanulsága, hogy mire nem visz egyenetlenség, a pártok, vagy mi sokkal veszélyesebb, az egy államot képező néptörzsek viszálya, egymás elleni harcra és a népeknek egyes hatalmas szomszédok ígéreteikbe, csábításaikba fektetett azok bizalma, szerencsétlen rövid látása és megbocsáthatlan hiszékenysége. Ha tehát egyes, már rég fenálló, hatalmas, virágzó államok külbefolyás s klittámogatás által hasonló sorsra juthatnak, mennyivel inkább valószínű, hogy egyes népek és az ajánlott avagy kért külsegítség, idegen beavatkozás által addig bírt szabadságaikat, polgári állásukat, alkotmányos létüket elveszthetik anélkül, hogy vagy erősödhetnének, vagy pedig egy külön, önálló, független szabad államnak létesülését elérhetnék. A történet nem jegyezte fel máig lapjaira, hogy egyes népek részére és kedvéért valaha csodák avagy kivételek történtek volna, ugyanazon okok, ugyanazon okozatok szülői voltak mindig, és egyes népekre áll, mi egyes személyekre, hogy amint veti meg valaki ágyát, úgy fog nyugodni. Miért is erős hitem és meggyőződésem, hogy sokkal jobb és biztosabb önmagunkban, saját erőnkben bízva, benn keresni a szövetségeket, és egymást megértve, szabadságaink, polgári jogaink védelmére egyetértve közreműködni, ajánlkozó idegen pártfogóknak támogatását pedig azzal visszautasítani: Timeo Danaos don a ferentes. Missies János: Vidéki levelezés. (Győrffy Gyula beszámoló beszéde. — A Jobboldal meghúzta magát.) Nagyvárad, ápr. 29. Tegnap délelőtt tartotta nagy számmal egybegyült választói előtt képviselői jelentését városunk érdemesképviselője Győrffy Gyula. Beszéde, mely mintegy másfélórai időt vett igénybe, egyikét képezi a leghatásosabb s döntő érvekből alkotott szónoki remekeknek. Szavait gyakorta kitörő lelkei éljenek szakítákfélbe. Elősorolta a kormányt hatalmában támogató többségnek mindazon intézkedéseit,melyeket legtöbbször a nép legszentebb érdekeinek megsértésével is érvényre emelni nem tartóztatta őket vissza semmi, csak azért, hogy a 67-ei drágalátos közös ügyes alap fentartása mellett a többséget részükre biztosíthassák, s hogy a bécsi kormány kegyét, leereszkedő mosolyait el ne veszítsék. Érintette és reámutatott a sebekre, melyeket a biróválasztási jog elvonása, a virilis intézmény megteremtése, a magyar jegybank felállításának elvetése, a nemzet testén ejtettek. Ezek után áttért az ellenzék három évi, leggyakrabban — a többség konok magatartása folytán — sikertelenné vált üdvös törekvéseknek feltüntetésére, megemlékezvén az ezen oldalon tett nevezetesebb szabadelvű reformindítványokról, milyenek : a honvédségnek technikai és tüzérszakosztályokkal való ellátása, a szentszékek eltörlése, a polgári házasság behozatala, a közös hadsereg Magyarországot illető részének „magyar hadsereg“ névveli nevezése, azoknak hazai iparosok általi felszerelése stb., melyeknek érvényre emelését a hatalmas többség megakadályozni hazafias (!) kötelességének tartotta. Élénk színekkel mutatta ki a kormány mulasztásait, melyek között fésulyt a felsőház reformjának érdekében benyújtani elmulasztott törvényjavaslatra fektette , mert — úgymond — semmi sem gúnyolja ki nálunk a parlamentarizmust annyira mint a jelenlegi felsőházi szervezet, mely szerint a népképviselő által alkotott legfontosabb törvények létrehozatala is nem ritkán 20—25 született törvényhozó beleegyezéséről van föltételezve. — Szavait a haza éltetésével fejezte be. Ezen, csak főbb vonásaiban röviden vázolt s a jelenlévők részéről lelkesült élyenekkel üdvözölt beszéd után dr. Tereszky István, a szalontai kerület képviselőjelöltje, lépett az emelvényre, és a választók nevében köszönetet mondott Győrffy Gyula országgyűlési működéséért, felkérvén egyszersmind, hogy Nagyvárad választópolgárai a jövő országgyűlésen is , általa óhajtván képviseltetni magukat, a képviselői jelöltséget elfogadni ne vonakodjék. — Az alig lecsillapult zajos éljenzés után Györffy Gyula emelt szót s kissé elfogult hangon kijelenté, hogy a jelöltséget elfogadni kötelességének tartja s azt vissza nem utasítja. Az éljenek elhangzottak s az örömünnep be volt fejezve. A jobboldal pedig látva az egyetemes lelkesültséget még mindig gondolkodik, s jelöltjét titokban tartja. A hit szárnyain legutóbb keringő a suttogás a jobboldali párt alelnökének , Komlóssy Antalnak nevét emlegeti, sokan pedig azt állítják, hogy az előrelátható bukást kikerülendő, a jobboldal nem is léptet fel senkit. Bármi történjék azonban, a titok pár nap múlva már nem lesz az. .. „Komoly szó a választókhoz.“ Dsávolszky Lajos azon komoly törekvésű fiatal emberek egyike,kik a hirlapirodalmi téren egyikét vívták ki az első állásoknak a szabadelvű ellenzéki journalistika soraiban. Az előtt a „Hon“-nak volt munkatársa s olvasóink bizonyára emlékezni fognak a Scorpio név vagy jegy alatt megjelent s ritka elmeéllel irt bátor czikkekre, mik az ő tollából folytak. Most az „E beeer“-nek buzgó főmunkatársa. A három év előtt lefolyt választások alkalmából is megjelent egy röpirata, mely nagy figyelmet keltett s rövid időn két kiadásban fogyott el. Most a fentebbi czim alatt bocsátott közre egy röpiratot, melyet eléggé ajánl már az is, hogy mindjárt, megjelenése első napjaiban tízezer példány kelt el belőle, úgy hogy most már a második tízezeret nyomják belőle. E röpirat lelkesen, a tazta meggyőződés megrázó hangján van írva, egyszerű, világos nyelven, a helyzet átlátszó rajzolatával, amelynek Lti felfogását az igazságérzettel bíró képzett államférfi nem tagadja, s melyet megérthet az is, kinek a józan észen kívül egyéb szakismeretei az államtudományok terén nincsenek is. A 24 lapra terjedő röpirat a most bekövetkező választások fontosságának ecsetelésével kezdődik. Ezektől függ — úgymond — hogy • Magyarország önállóvá váljék mind törvényho- zásában, mind kormányzásában, vagy pedig a megsemmisülés felé tereltessék a nemzet. A közös ügyes átkos alku által teremtett hely-zet kíméletlenül, egész borzalmasságában van , kizárva e hazaszeretettől lángoló sorokban. Festváros közgyűlése. Ápr. 30. A közgyűlést Gyöngyösy főpolgármester nyitotta meg. Simon kérdi az elnököt, van-e tudomása azon a „Hon“-ban a napokban Roman Roman mezei kapitány visszahelyezésére nézve megjelent névtelen felszólamlásról, s ha van, adjon felvilágosítást. Gyöngyösy erre azt válaszolja, hogy Roman Roman ellen a kérdéses czikkben felemlített vádak miatt — még annak csőd alá kerülte előtt a vizsgálat regejtetett s a tanács által véglegesen keresztül vitetett. A közgyűlés tudomásul veszi a választ. A kisajátítási esküdtek lajstroma felolvastatván, a közgyűlés azt elfogadta. A közmunkatanács évi jelentését megküldvén, az egyszerűen tudomásul vétetik. Szemler Lörincz volt rendbiztos és most vagyonos fuvaros önként kilépvén a város szolgálatául annak daczára végkielégítést kér. Elutasittatik. Prónay Gábor belipótkülvárosi takarékpénz-