A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1872-05-30 / 124. szám
124. szám. X. évfolyam /on facias. Pest, 1872 Csütörtök, május 30. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési dijt Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ig esti kiadás együtt: hónapra.................................I frt 85 kr. hónapra.................................6 . 60 , 8 hónapra...............................11 , . . Az esti kiadás postai különküldéséért forillfizetés havonkint . . . . 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban elkezdhető, s ennek bármely napján történik mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7 sz. Beiktatási dij 9 hasábos ily féle betű sora . . . 9 kr. Bélyegül! minden beiktatásért . . .0 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 5 hasábos petitsorért . . . 28 kr. üftf" Az előfizetési és hrdetményi díj * lap kiadó-hivatalába küldendő, fi Up szellemi részét illető ■‘■fhn^0 közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H 0 N“ X -dik évi folyamára. Előfi sotéal árak: Egész évre . . . 83 ft — kt Fél évre . . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 1 ft 50 kr. Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre sposisi utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 11, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A HÖK kiadó-hivatala. PEST, MÁJUS 29. A fővárosi összeírások után. A A pestvárosi választók összeírása be van fejezve. Az összeíró bizottságok eljárása a legnagyobb elkeseredettséget keltő nem csak az ellenzéki, de még a józanabb jobboldali választókban is. Oly nevekkel, oly kifejezésekkel illeték a bizottmányokat és azok egyes tagjait — és megváltjuk méltán illették — melyeket minden polgár szégyel viselni. Valóban csodálkozunk, hogy független és tisztes nevet kivívott polgárok mikép feledkezhettek meg annyira önmagukról (hogy az igazságot ne is említsem), miszerint a hatalom iránti tetszelgésből polgártársaik megvetésének tegyék ki magukat. Egy hosszú életen át küzdöttek, fáradtak, hogy polgártársaik szeretetét kivívják, biztosítsák maguknak és most feláldozzák ezt csak azért, hogy egy reactionárius minister tetszelgő mosolygását kinyerjék. Ez valami megfoghatatlan szenvedély, melyet ki kell irtani, mert különben az alkotmányos szabadság reánk nézve örökre elveszett. Mert aki, mint esküdt, képes megszegni és kijátszani a törvényt a hatalom kedvéért, aki polgártársai legszentebb jogait részrehajlóan képes feláldozni, az nem fogja e jogokat védelmezni tudni sem a hatalom törvénytelensége, sem a törvénytelen hatalom ellen soha. Nem nagyítunk és nem rágalmazunk. Száz meg száz adat áll előttünk, melyek a város minden részében előforduló rettentő részrehajlásokra és botrányos igazságtalanságokra vonatkoznak. A reclamationális tárgyalások mindezt be fogják bizonyítani. Nyugalommal várjuk e tárgyalásokat, és igazságszeretetre, részrehajlatlanságra kérjük, intjük a központi bizottmányt. Mert a polgárság elkeseredettségét okvetetlenül lecsillapítani kell — ha a boszu érzetét maguk iránt, a kormány és a jobboldal iránt a bizottmány tagjai felkelteni nem akarják. Nemcsak a 48 iki törvénytől várjuk mi az orvoslatot,nemcsak ennek megtartására és igazságos alkalmazására intjük mi a központi bizottmányt, hanem ettől eltekintve, csak méltányosságra kérjük azt. Meglehet, hogy a központi bizottság is fenn fogja tartani az összeíró bizottságok által követelt qualificatiókat, illetőleg ennek bizonyítékait, ezt sem fogjuk helyesnek és törvényesnek tartani, de ez esetben legalább egyenlő mértéket kérünk, így például vagy mindenkitől adókönyvet és lakás-bizonyítványt kell kérni, vagy senkitől sem, vagy a lakást, vagy azüzletet kell cynosurául venni, vagy el kell fogadni a magánosok bizonyítványait mindenkitől, vagy senkitől sem. De az, hogy a jobboldalitól ha lakás után nem lehet, üzlet után vitessék valamelyik kerületbe és a baloldali, ha az üzlete útján megfosztani szavazatától nem lehet, lakása miatt taszíttassék ki abból a kerületből, vagy hogy a jobboldalisegéd könyve érvényes legyen, a baloldalié nem, vagy, hogy a jobboldali ügyvéd, kereskedő stb. magánbizonyítványa elfogadtassák, a baloldalié nem, hogy a jobboldali új iparos szavazatképes legyen, a baloldali nem; ez merő képtelenség, ez vakmerő igazságtalanság. Márpedig száz meg száz esetben ez történt az öszszeírásoknál, és, ha a központi bizottság legalább a reklamált esetekben ezeket jóvá nem teszi, a nyilvánosság előtt, okmányokkal, részletesen fogjuk az ügyet megismertetni és eljárásukat megbélyegezni. Lesz ennek hatása a közérzületre és eredménye a mostani és a jövő választásoknál. Mindenki észrevehette,hogy a most beírt szavazók száma a fővárosban 1136-tal haladja meg a három év előttiek számát, de még meglepőbb az, hogy a két jobboldali kerületben 473-al apadt a beírott választók száma, holott a három ellenzéki kerületben 1609-el (csak a Terézvárosban 898-al) szaporodott ezek száma. Ez arány nem felel meg a népességi mozgalomnak, ez mesterséges apadás és mesterséges szaporodás, melynek nagy része ellen van intézve a három ellenzéki kerületben előforduló 878 reclamatió. Ezek elintézésétől sok függ, nem annyira a választás kimenetelére, mint a kedélyek lecsillapodására nézve. Ezt azok, kik pártérdekből elkövetni vagy helyeselni képesek az igazságtalanságot, nem hiszik, és azt gondolják, hogy minden mesterségesen vagy alattomosan bevitt jobboldali szavazó erősíti a pártot, és ebben csalódnak. Mert minden csalással fokozzák az ellenzék erélyét és sikeressé teszik propagandáját a jobbérzelműek és a habozók közt. Ha a jobboldali kortesek körültekintenek, meggyőződhetnek, saját tapasztalatukból győződhetnek meg,állításunk igazságáról. Egyébiránt ez utolsó békítő szavunk volt, ha a harcrot tovább is így akarják folytatni, ám lássák, mi nem félünk, sőt reményeink vannak még ott is, hol a jobboldal egész biztonságban érzi magát. A pesti ellenzék annyit megszaporodott, hogy az igazságtalan összeírások, csempészések és jogfosztások daczára is, biztosabb reménynyel néz a jövőbe, mint bármikor. A jövőre hivatkozunk, hogy igazat mondottunk. Pest-belvárosi ellenzék biaowrisenja ma esti 8 órakor értekezletet tartott, melynek tárgyát követjelölt kitűzése képezte. Irányi elnök Szemere Miklóst ajánlotta jelöltnek, azonban Sidó és Krenedics ezzelszemben azt hangsúlyozták, hogy a belvárosbancsak Kossuth neve képes az ellenzéket győzelemrevinni, minden más név, — legyen bármily tisztelt is a különben — csak szakadásra vagy törpe kisebbségre fog vezetni; ennélfogva Kossuthot pornal kikiáltani kívánták. Irányi, Farkas György, Simonyi A. és Dobos József azt fejtegetvén, hogy Kossuth nevét csak úgy találomra,nem lehet koczkára tenni, s hogy jelöltsége Diákkal szemben sokkal nagyobb horderejű, vont más helyen, ezért e lépés jól megfontolandó : a bizottság azon közvetítő határozatban állapoodott meg, hogy a képviselőjelölést jövő hétfőn ésti 8 órakor tartandó gyűlésig halasztja el, amiikor az ellenzék tényleges állásáról biztosabb Adatok lesznek kéznél. a „HON“ TARCZÁJA. Az utósd „Don Quijote.“ (y. y.) „Utósd“ a mai napig. De hogy hány fogja még követni ? — a jó ég tudja. Mert az alcala-de-henaresi halhatatlan hiába festé le már harmadfél század előtt a „gyászalakú lovaglót sovány „Rosinante“-ja hátán; és a Pyréneken túl is hiába emlegetik öt emberöltő óta e példaszót: „le ridicule tue“ (a nevetséges öl) miután ime szemünk láttára elevenült föl a harmadik Don Carlos, hasonló a többihez, épp oly nagyhangú és kisszivü, épp oly kurta kardú és hosszú lábú a XIX-dik század Don Quijoteja, középkori dárdával és középkori koponyával. Csakhogy kevésbé nemesszivü és jó lélek, mint minő a szegény bolondos „ruandiai lovag“ volt. A Don Carlosok csak azt örökölték tőle, ami benne nevetséges volt, de azt már nem, ami egyszersmind részvétre is méltó. A komédiának még nincs egészen vége, s azt se tudjuk bizonyosan, hogy hol van a „höse.“ Egy sürgöny azt mondá: elfogták, de ezt későbbi hírek nem erősíték meg. Egy másik sürgöny szerint: megsebesült s két ujját lemetszik. De erről sem kaptunk megerősítést. A legvalószínűbb tehát, hogy mint a megriasztott, de még korán elrábolt nyúl, hallgat a bokorban, s ép bőrrel várja végig fanatikus híveinek, a banditákká lett papoknak botor póruljárását, a mint egy nagy költőnk esti képét használva — éji bogarakként zúgva mennek neki a falnak, nagyot koppannak s azután — Serrano lőporától — elhallgatnak. Szegény Spanyolországnak egyik öröklött baja, hogy a „Don Carlos“-féle véres bohózatot most harmadik kiadásban éri meg. S egyik selejtesebb kiadás, mint a másik, s nincs egyéb jó oldala, mint hogy terjedelme nem bővül, hanem egyre rövidül. A spanyol földről érkezett és érkező sürgönyök, külföldi hírek kellő illustrálása végett, lehetőleg röviden elmondjuk a carlismus eredetét, hóbortos folyamát és kudarczait. Tudva van, hogy a higvelejű IV. Károly király, ki nem volt egyéb, mint játékszer buja nejének (Mária Lujzának) kedvese kezében, alázatosan eladta országát I. Napóleonnak. A büszke spanyol nép fölkelt, kiáltva : „a spanyol nemzet nem egy személy vagy család tulajdona.“ Napóleon azonban leverte e fölkelést s IV. Károly két idősb fiát, Ferdinandot és Don Carlost 1808-tól 1814-ig Valencay-ban fogva tartó, őket előbb ünnepélyes trónlemondásra kényszerítve. Spanyolország pedig 1812 ben a Napoleon-uralom alatt alkotmányt kapott, mely szerint a spanyol nép nem lehet egy család öröksége s a trónváltozásról a kortes határoz. Ez alkotmányt, midőn Napóleon megbukott, a visszakerült VII. Ferdinand, Valencziában 1814. máj. 4-én felfüggeszté, S helyébe állitá az inquisitiót. És mikor Madridba bevonult, a bojor nép azt kiáltá : „Le az alkotmánynyal, éljen a korlátlan király!“ Garrido, ki egykor képiró volt, aztán köztársasági száműzött lett s megvakult, „A mai Spanyolországról“ írt művében,melyből Izabella elkergetésekor a tárczában sok érdekes részletet volt alkalmunk közleni, jellemző vonásokat említ az időkből. írja a következő adatot is: „Mily ujjongás! Mily szeretettel fogadnak ! — mondá a király egy hazafinak. — Nézze a lobogó keszkenőket minden ablakban!“ „Igen, Felség, — viszonzá az, — de kevés a batiszt köztük és sok a mosatlan.“ A király mosolygott rajta. Cynikus ember volt, ki az inquisitorokat és szerzeteseket hatalmasokká tette, és saját kincstárát jól megtömte. A nép romlásával, a sereg és hajóhad nyomorúságával nem törődött. Hisz korlátlan úr volt. De mikor az amerikai gyarmatok elestek, 1820- ban Riego, Quiroga s más tábornokok kikiálták az 1812-diki alkotmányt. A király pedig erkélyéről azt mondá a népnek: „Mi nyáran és becsületesen az alkotmány utján akarunk haladni.“ S megesküdt az alkotmányra, hogy ez esküt rövid időn megtörje. Papok által föléleszté a polgárháborút. A csőcselék melléje állt. Bort, szivart osztott nekik, s azután a szabadelvűekre uszitá: „Üssétek agyon a nemzeti kutyákat!“ Mikor pedig a szabadelvűek győztesen rohantak be a palotába, nekik mondá: „Föl gyermekeim, üssétek a gyáva kutyákat, kik el akarják venni alkotmányunkat!“ s köztük osztá ki a megmaradt bort és szivart. Majd midőn XVIII. Lajos parancsára százezer franczia vonult be a Bourbon-testvér támogatására, a jó király lakásra küldő „gyermekeit“ a vérpadra, börtönbe és száműzetésbe „a trón és oltár nevében“. Riegót, a nemes hazafit, zsákba dugták, melyből csak feje volt künn, hogy a nyaktiló levágja Pedig ő mente meg a király életét, midőn Cadixba futott. S e hősnek, ki annyit tett a népért, meg kellett érnie a nép gúnykiáltásait: „Éljen a király, halál a nemzetre.“ Mi volt ekkor Spanyolország ! Ünnepek, processiók, barátok és kolostorok mindenütt, rablók az utakon, folytonos üldözés, nyomor és hanyatlás. A király bezárata az egyetemeket, s helyettük iskolát nyitott a bikaviadalok számára. De az inquisitiót nem merte újra létrehozni. Pedig némelyek ezt is kívánták volna, s és az e fajta elégületlenek szeme esett ekkor először Don Carlosra, a király fivérére, ki 1788. márt 29-én született. Ferdinándnak két házasságából sem lévén gyermeke , a trónörökös különben is Don Carlos volt. A túlzók már 1824- ben és 27-ben két kis katonai lázadást szítottak e felkiáltással: „Éljen Don Carlos, éljenek a szerzetesek és a szent inquisitió !“ Akkor a király elhatárza, hogy harmadszor is megnősül, trónörökös reményében. Bátyja, a nápolyi király lányát, a virító Krisztinát vette el. Don Carlos meg akará e házasságot akadályozni, s a királynak azt sugá gyóntató atyja, Hostolaza kanonok: „Sire!“ Krisztina nem erényes, már gyermeke is volt!“ „Bravo! -- kiáltá a király nevetve, — hisz én azért veszem el, hogy gyér- I mektünk legyen, s örülök, ha kissé ért a dolog- I hoz.“ S Krisztina valóban értett. Munos királyi testőr, egy taranconi szivarárus csinos fia, járult a sikerhez. Egy év múlva megszületett Izabella infánsnő, másik évben Lujza infánsnő, ő aztán még több fiú és leány, mikor már Ferdinánd a világon sem volt. Izabellla születése után Ferdinánd összehívta a cortest s eltörültette V. Filep király törvényét, mely a nőket kizárta a trónöröklésből. A cortes alázatosan kiáltá ki a még régibb spanyol törvényt, mely az infáns nőknek is trónt ad. S ekkor léptek ki a carlisták, de minden ármányuk és tiltakozásuk daczára is. Ferdinánd halála után, 1832-ben, Krisztina lett a régensnő, a jövendőbeli II. Izabella királynő nevében kormányzott. Északi Spanyolország azonban fölkelt a „törvényes örökös“, Don Carlos mellett, ki maga Portugálba, azután Angliába futott. — De azért Don Santos Ladron tábornok húszezer önkénytessel kikiáltá királynak Ó-Kastiliában. Lorenzo pedig, Krisztina tábornoka , szétverte őket, s Ladront meglövete. Szerencsés volt Zumala Carregui tábornok, ki a baszkok közt, Navarrában, Cataloniában és Arragoniában új fölkelést szervezett, úgy hogy Don Carlos is vissza mert térni, Onate baszk városban udvart nyitott, távol a csatatértől, vitéz tábornokára bízva, hogy többször verje meg a kormányzónő vezéreit, köztük a híres Minát. Zumalacarregui maga Bilbao ostrománál esett el 1835. jún. 14-én, s ekkor a carlisták ügye már veszve lett volna, ha elő nem áll a vitéz, de embertelenül kegyetlen Cabrera guerillavezér. Ez megöletett minden kezébe esett ellenséget: a nőt is, gyermeket is. „Tigris“ nevet kapott, s valódi rém volt egész Madrid kapujáig. Csak Esparteronak sikerült a carlistákat Luciana mellett (1836. dec. 24-én) érzékenyen megverni s a hegyek közé szoritni. A nép ekkor a carlisták legfőbb támaszainak esett: felgyujtá a kolostorokat s ölte a szerzeteseket. A ravasz Espartero a baszkok közt is 25.000 carlistát tujdott megnyerni a királynő ügyének, mézes igé- s retekkel. S oda lett a carlista uralom. — Saját katonái is kinevették a gyarló trónkövetelőt, s nagy hangú kiáltványokat irt, de egy csöpp vért sem ontott, s csak egy báb vala nagyravágyó kamarillája kezében. Most is eljutott Francziaországba, hol Lajos Fülöp király Bourges várába utasítá, mint valami ketreczbe. Cabrera pedig még aztán is egész 1840 nyaráig harczolt „törvényes királyáért“, mígnem Espartero őt is franczia földre nem szokta. És csak néhány hó telt el, midőn Krisztinának szinte oda kellett futnia népe gyűlölete elöl. Nem tűrték el vesztegetéseit, kirívó kegyosztásak (például Munost Rianzares herczeggé tette) s kapzsiságát. Csak négy év múlva térhetett vissza, hogy 14 éves leányát nagykorúnak nyilvánítsa, midőn őt egyszersmind egy játékszerrel ajándékozza meg a csinos Serrano tábornok alakjában. A carlisták 1846-ban újra mozogni kezdtek. Don Carlos — egy új ellenpárt unszolására — Bourges várában lemondott trónigényeiről fia , Don Carlos asturiai herczeg javára, ki Madridban 1818-ban született. Az apa ekkor Molina gr. nevet vett fel, Austriába költözött s 1855-ben Triestben halt meg. A második Don Carlos 1846. szeptemberében Cabrerával együtt Bourges-ból Angolországba menekült, s onnan küzdött trónigényeiért hősi kiáltványokkal, mint ahogy közelebb drága unokaöcscse is tette Genfből. Valencziában történt is egy kis felkelés, néhány hónapig tartó, a második Don Carlosért, sőt érdekében egy új párt is alakult, mely házasság útján akarta a trónhoz juttatni. Vegye el — mondák — Izabellát, akkor aztán nem az ország harcol, hanem ők ketten háborúznak a palota termeiben. E tervnek azonban ellenmondtak Anglia és Francziaország, otthon pedig a Krisztina és Izabella hívei. A carlisták e közben egyre fogytak. Sokat kivégeztek minden per nélkül, sok meg kegyelmet kapott, az érsekek pedig a régi carlista sereg szerzeteseit, tisztjeit papoknak avaták föl távoli állomásokra. Don Carlos, ki atyja lemondása után magát Montemolin grófnak nevezte, 1849. aprilban az Nyílt levél Wahrmann Mór úrhoz. Tisztelt Wahrmann úr! Uraságodnak, mint volt lipótvárosi országgyűlési képviselőnek számadó előterjesztésére e hó 12-re a lipótvárosi deákpárti választópolgárság volt meghiva. Miután azonban turaságodat a múlt országgyűlésre nem egy politikai párt kiáltotta ki képviselőnek, s miután képviselővé lévén, mint ilyen nem egy pártot képviselt a parlamentben, hanem az egész választókerületet illőnek, sőt kötelességszerűnek tartjuk, hogy nem csupán a deákpárti, hanem az összes lipótvárosi választóknak tegyen számadást. Azon esetre tehát, ha a meg nem hívott választók előtt külön alkalommal kívánná e tárgybani számadását előterjeszteni, miután várakozásunk daczára a nem deákpárti választókhoz uraságod részéről mindekkoráig semmiféle ilyetén jelentkezés nem érkezett — fölkérem több polgártársam nevében, méltóztassék tudtunkra adni nekünk, kik nem vagyunk deákpártiak, vájjon mikor fog ráérni e részben tartozását irányunkban is leróni és álláspontját, melyet a múlt országgyűlésen elfoglalt, előttünk is indokolni. Pest, máj. 29-én. Dr. Murinyi Endre, ügyvéd. — Meghívás: F. hó 30-án, azaz csütörtökön d. u. 6 órakor, a budai 11-ik kerületi baloldali választók az Országúton „Zöpfl"* 1 vendéglőjében pártértekezletet tartanak, melyre a budai baloldali párttagok minél számosabban megjelenni fölkéretnek. Vidéki levelezés. (Jobboldali visszaélések.) Érsekujvári kerület, máj. 26.*) Hogy jobboldali létemre a „Hon“-t keresem föl srvaimmal, az magyarázatát abban a körülményben leli, hogy amit most itt elmondani szándékozom, azt — az igazság érdekében — elmondani okvetlenül szükségesnek tartottam, de jobboldali lapban, meg vagyok róla győződve, el nem mondhattam volna. Kerületünk jobboldali összeíró bizottságáról, illetőleg e "bizottság által elkövetett visszaélésekről fog szólni ez ének. De miután a „Reform“ 139-dik számában a jobboldali összeíró bizottságokat egytől-egyig igazságosaknak, a törvényhez ragaszkodóknak mondja — nem is lehetett bizalmam oly sajtóhoz, mely nemhogy az ellenfélnek megadná mi az ellenfelet megilleti, de mely törvényesnek tekinti a legnagyobb törvénytelenséget is, ha az pártja részéről követtetett el. A „Reforménak igaza lehet annyiban , amennyiben, mert a legtöbb jobboldali összeíró bizottság lehet igazságos, részrehajlatlan , de hogy valamennyi ez lenne, — annak ellenkezőjét az alábbiakban be fogom bizonyítani. Én megvallom, különben sem értem, mit jelent a „jobboldali“ jelző az összeíró bizottságok neve előtt. Az összeíró bizottság tagjainak, mint ilyeneknek, párthoz tartozniok nem szabad. De ha már a „Reform“ szól a jobboldali összeíró bizottságok igazságosságáról, legyen megengedve nekem: egy ily „jobboldali“ összeíró bizottság visszaéléseiről szóla nom. Az előrebocsájtottak szolgáljanak önigazolásul, hogy t. i. jobboldali létemre a „Hont“ kerestem meg soraimmal. Nyitramegye lakosságának nagyobb része jobboldali, ennélfogva az összeíró bizottságok is jobboldaliakból alakíttattak. Ezen én csak örülni tudtam volna, ha ugyan ama párt férfiai, melyhez tartozom én is, befolyásukat, tisztjüket nem használják föl a legnagyobb visszaélésekre .) Hogy mennyire megy a jobboldal visszaélése a vidéken is, mutatja az itt közlött, a Nyitramegye jobboldalának egy tekintélyes tagja által irt levél is. Szerk. Kwsssk. Biztosítsuk a néptanítókat! Mindenki tudja, mennyire szomorú és méltánytalan sors vár még ma néptanítóink legtöbbjére. Azok, kikre a haza legdrágább kincse, a nemzet jövője van bizva, gyermekeink ezreiben, — kik tőlük nyerik az első szellemi táplálékot, — nem hogy a főúri cselédek, de községeink baromőrzőivel is alig vannak egyenlő anyagi helyzetben. Egyetlen hivatal, egyetlen keresetág sincs a hazában, mely aránylag hálátlanabbul lenne díjazva; egy pesti napszámos helyzete sorsához és képességéhez nem is mérve, néptanítóink Viped részének sorsához képest irigylésre méltó! Pedig okulva a világ legközelebbi eseményein, —melyek véres, de annál tanulságosabb példával bizonyítják, hogy még a csatatéren is a nemzetek összes tömegének értelmi fejlettsége határoz — minden józan ember belátja, hogy főleg néptanítóink és közoktatásunk emelkedésétől függ nemzetünk tétele, hazánk fölvirágzása. Az a kopott frázis, hogy : „taníts jobban és majd én is jobban fizetlek, ma már mivelt ember előtt tarthatatlan. A becsületes kenyér előföltételeit kell megszereznünk, hogy e különben is hálátlan pályára, értelmes és a legszentebb ügyért buzgó férfiakat nyerhessünk. Egyszer egy képezde igazgató barátom mondá nekem: mondd, miként és mivel lelkesítsem tanítványaimat, midőn a legtöbb közülök, a jól végzett tanfolyam után is alig pár száz forint fizetésbe jut; de van olyan is, kinek 100—150 forintra alig rúg dijazása s a sertéspásztorra irigységgel kell hogy tekintsen. Anyagi, materiális életet élünk; a pénz értéke évtizedenként felényire száll s a legapostolibb lelkesedés is megtörik a szükség- és nyomor hatalma, vasvesszeje előtt. Többször volt alkalmam egy-egy szerényebb község tanítójának lakába belépni és mondhatom, hogy ha az olvasó együtt járt volna velem ott, hol, a pár száz forinttal díjazott tanítót a jó Isten népes családdal áldotta meg, — a könny egyszerre jelent volna meg szemeinkben. Az egyszerű földész háza a nyomorhoz képest aristokratiai jóllét és fény csarnoka. Az 1868-ki közoktatási törvény e nyomoron némileg enyhített, midőn a néptanító fizetésének minimumát 300 forintra szabta meg. A kormány ezt is devalválta azon fölfogás által, hogy ezt már oly magaslatnak találja, melyen fölül megkeresésre nyújt többé segélyt. Meglehet, hogy igaza van, amennyiben nálunk mindenre inkább jut pénz, mint népnevelésre és egyelőre be kell érnie azzal, ha segélyét legalább ily mértékben teheti folyóvá. Feleljenek róla azok, kik a nemzetnek oly jelentős talán jövőt teremtettek,hogy az ország fölvirágzásának ezen első létföltételei sem teljesíthetők, holott mindig reformokat pengetnek ajkaikon. Mi megváltjuk, hogy a pénz mai értékéhez mérve, a 300 forintot még mint minimumot is csekélynek tartjuk s óhajtjuk, hogy a nemzet törvényhozása mielőbb oly helyzetben legyen, hogy ezt tetemesen emelhesse. De ha már ilyen jelenleg a még ép erőben lévő népnevelőnek sorsa, mit szóljunk azon megdöbbentő képről, mely az esetleg elnyomorodottnak, munkaképtelennek végnapjaira vagy családjára vár ? Mi lesz a családból a családfő halála után? Molnár Aladár, e melegen érző ügybarát egész könyvet írt ezen tárgyról, melynek elolvasását, minden emberien érző hazafinak ajánljuk. Magunk is kérdést tettünk több fővárosi banknál ez ügyben, miként lehetne e kérdést tömeges biztosítás által eszközölni s már egy pár feleletet kaptunk is, melyeket annak idejében összehasonlítólag közleni el nem mulasztunk. Az eddigi eredmények is meggyőztek arról, hogy egy még jó korban lévő néptanító fizetését alig kell 50—60 forinttal pótolni, hogy elnyomorodása, j;vagy aggsága esetére pár száz forint legyen biztosítva részére s halálával családja legalább 1000 forintnyi segélyben részesüljön-Ez összeget nincs oly nyomorult községi felekezet, mely néhány összekéregetett véka gabonával vagy néhány mint összegyűjtött borral össze ne szerezhetné. A kormánynak pedig kötelessége lenne legalább a közös iskolák tanítóit biztosíttatni. Nem lesz a törvényhozásnak — hisszük — egyetlen.tagja, ki az országos segélyt e czélra megszavazni kész ne legyen. Választanak a felekezetek s válaszszon a kormány az előtte kijelölt módok közül és inte kertek cs. gyorsan! Ne álljon lagalább az az egész életén át amúgy is nyomorgó tanító lezajlott élete hátterében az az irtózatos kép hol magát elhagyatva nyomorult koldusnak, vagy hátrahagyott családját halálával még nyomorultabb földönfutóknak látját. Az itt leszárított könyüket saját magunk arczáról szántottuk le; az itt nyújtott segélyt nem nekik nyújtjuk alamizsnaként, hanem saját jövünknek kölcsönözzük a legdúsabb, isten áldotta kamatra. P. Szathmáry Károly.