A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-01 / 201. szám

A kecskeméti iparkiállítás. (Saját tudósítónktól.) Kecskemét, aug. 30. A kiállítás megállapításának előestéjén előle­­ges tájékozásul csak annyit mondhatok, hogy ezen úgyszólván, első magyar iparkiállítás a közönség várakozását sokban túl fogja haladni. Természetes, hogy hasonló körre terjedő külföldi kiállításokkal nem versenyezhet, de a látogató közönség bizonynyal többet fog látni, mint meny­nyit Kecskeméttől, mint kiállítási helytől és a hazai ipar jelenlegi átalakulási korszakában, re­mélni jogosítva volt. A derék kecskeméti iparosok mindenesetre nagy érdemet vívtak ki, hogy a kiállítást a sok tekintetben kedvezőtlen viszonyok daczára létre­hozták.De kívülük az országos magyar iparegye­sületet illeti a fóérdem a kiállítás sikerében. E buzgó egyesület erélyes közreműködése eme vidéki kísérletet országos jelleművé tette. Attól lehet tartani, hogy kiállítók ugyan lesz­nek, a hazai ipar megszemlélésére érdemes tár­gyak is igen szép számmal és minőségben lesz­nek feltüntetve, azonban nem lesz elég látogató, a­ki a kiállítást megszemlélje; ennek fő oka az osztrák álomvasút difficiliskedése. Daczára an­nak, hogy minden hazai vasúttársaság mind a szállítóknak, mind a látogató közönségnek igen jelentékeny kedvezményeket adott, az egyetlen osztrák államvasút elvileg nem akart sem a kiállítók­­, sem a látogatóknak utazási meg­könnyítéseket nyújtani. A megnyitásra az előkészületek igen élénken folynak, számos terem már egészen rendben van, de még folytonosan érkeznek kiállítási tárgyak A megnyitásra sokan érkeztek már Pestről és az ország több részéről. Szlávy miniszert ma estére várják. A­ki hazai iparunk iránt érdeklődik ha csak lehet ne mulaszsza el a kiállítás megszemlélését­­. I. Kecskemétről távirják máról keltezve. Az ipar­­mű­tárlatot épen most nyitotta meg Szlávy minis­ter, Németh, Schnierer osztálytanácsosok, Dáni főispán és számos kiállító jelenlétében. Az ünne­pély kezdetét harangok zúgása és taraczlövések jelzik. A minister a kiállítási elnök üdvözlő be­szédére válaszolván, óhaját jelenté ki, hogy a jelen tárlat úttörőül például szolgáljon, a vidék­nek minél számosabb hasonló kiállítások rende­zésére. A tárlat a collegiumban igen meglepő látványt nyújt; Pestről 214 kiállító jelentkezett. A franczia osztrák-magyar keres­kedelmi és hajózási szerződés. (M.) A franczia köztársasági kormány vámpolitikája köztudomás szerint megkí­vánja azt, hogy a császárság idejében kötött kereskedelmi szerződések felbon­tatván, helyükbe uj szerződések léptesse­nek. Az osztrák magyar monarchia és Francziaország között 1866 dec 11-ikén köttetett a vám és kereskedelmi szerző­dés s az e naptól számítandó 10 év múl­va, tehát 1876. végén járna le. Nagyon természetes tehát, hogy a franczia kor­mány az osztr. magyar külügyérséghez már kérelmet intézett, hogy e szerződés bontassék fel; kormányunk azonban, mint a Warrens-féle heti­lap írja — e kérel­met határozottan visszautassá. De nem szenved kétséget, hogy ezzel az ügy nincs elintézve. A franczia kormány ismételve sürgetni fogja a kereskedelmi szerződés felbontását s bécsi és pesti német lapok már is hozzá szóltak a felbontás kérdé­­sére 62 A­­„N. fr. Pr.“ „P. LI.“ „Ung. Lloyd” egyértelműleg oda nyilatkoznak, hogy a magy. osztr. kormány ne engedje azt, hogy a régi szerződés felbontassák. Az „Ung. Lt.“ egyenesen arra szólítja fel , van az az eltört kard a feje alatt. Ott aluszik vele. Mikor Athalienak azt elbeszéltem, olyat csípett a karomon, hogy most is kék a helye s azt mondta, hogy megöl, ha azt valakinek el­mondom. De hogy is mondom el, nem mondom én azt senkinek. Hanem csak annyit mondok, hogy hét ha annak a kardnak a volt tulajdono­sa tudná, hogy mit kellene most neki tennie ? Ezt a hosszú magány beszédet Zófi asszony végig elmondta, a­nélkül, hogy megpihent volna közben, vagy az őrnagy által félbe hagyta volna magát szakittatni. Kacsuka úr végig hallgatá a mondottakat s akkor így szólt Zófi asszonynak: — Zófi mama, annak a kardnak a hajdani gazdája tudja, hogy mit kell neki tenni? Ha Levetinczyné asszony férjétől elvált volna s sze­gényül, vagyontalanul maradt volna a világon, annak a ka­rdnak a volt gazdája sietett volna neki kezet nyújtani. Most azonban Levetin­czyné asszony gazdag özvegy, férje után millió­kat örökölt, most annak a kardnak a volt gaz­dája, a ki szegény ember, nem mehet oda, a gazdag hölgy kezét megkérni. — Hej de megváltozott hát akkor annak az urnak a természete! sóhajta fel Zófi asszony. Mikor Athaliéval járt jegyben, addig meg sem akart esküdni, a­míg a százezer forint le nincs számlálva az asztalára. — Hm. Nem Athalienak az anyja volt-e az, a­ki azt mondta, ha Timea szegénynyé lenne, Athalie pedig dúsgazdaggá, akkor is Tímeával maradnék? Pedig ő Athalie anyja ! — Igaz. Én az anyja vagyok, mégis azt mondtam. Igaza van a major urnak. — No de hát ha a kard hajdani gazdája nem tudja, hogy mit kell neki tennie? majd tudni fogja a mosta­ni tulajdonosa. Azzal Zófi asszony ezer bocsánatot kért, hogy ilyen sokáig itt alkalmatlankodott s másik eze­­ret azért, hogy tovább nem maradhat itten, mert még százfélét kell bevásárolnia a piaczon. Aztán vette a kosarát, kiosont a sasos kapun, s egyfélét sem vásárolt a piaczon, hanem egye­nesen haza sietett. (Folytatása következik.) kormányt, hogy ne hagyja magát semmi­féle tekintetek által eltántoríttatni, s ne csak a monarchia javáért, hanem a többi európai államok érdekében is maradjon meg kérlelhetlenül a szerződés mellett. Őszintén megvalljuk, hogy mi ezen franczia-osztrák szerződésért legkevésbé sem tudunk rajongni. Ezen még a provi­­sorium idejében készült szerződés semmi­be sem veszi hazánk közgazdasági érde­keit, s Ausztriának is inkább csak politi­kai mellék czélzatokban , mint valódi nemzetközi kereskedelmi érdekekben lehetett előnyére. Azon kedvezmények, miket Ausztria e szerződésnél fogva Fran­­cziaországnak engedményezett, össze sem hasonlíthatók az osztr­ és magyar czik­­keknek adott kedvezményekkel. E szer­ződés csak azt eredményezte, hogy a franczia czikkek nálunk piaczot hódítot­tak , ellenben a mi czikkeink Francziaor­­szágban ezt nem tehették. Tény ugyan­is, hogy nálunk épen azon vámtételek let­tek leszállítva, melyek mint a selyem­­áruk, gyapotszövetek,borok stb. Franczia­­országnak főbb kiviteli czikkeit képezik.Pa­­mut áruk külföldről behozva előbb 105, selyemáruk 150 ft vámot fizettek vám­­mázsánként; a franczia szerződés után előbbiek csak 45, utóbbiak 60 ittal lettek megadóztatva. És ennek eredménye az lett, hogy a franczia színes pamut- és se­lyemkelmék a hazai czikkek kelendősé­gét megrontották. A franczia vámtételek közül pedig a szerződés által csaknem kivétel nélkül olyanok lettek­ leszállítva,melyek—mint az aczél, gépek, gyapjú szövetek nem képe­zik a magyar export tárgyát. Tulajdon­­képeni kiviteli czikkeinknek a szerződés nem kedvezett, mert Napóleon e szerző­dés kötésénél főleg a franczia földmives osztály érdekeit tartá szem előtt. Cobden ugyanis elhitette a volt császárral, hogy az ő hívei nem az iparos és kereskedelmi osztályban, hanem a vidéki parasztságban találhatók, s így ő csak arra volt tekin­tettel, hogy ezeknek járjon kedvébe s hogy az ezekkel való versenyben előnyt másoknak ne szolgáltasson. A franczia szerződés ezek szerint a ma­gyarországi gazdáknak nem kedvez s a hazai ipar érdekeit egyenesen megrontja. Általános közgazdasági tekintetben pedig inkább káros, mint előnyös, mert terjeszti a fényűzést, oly czikkek fogyasztását növelvén, melyek nem a hazában termel­tetnek, s igy nemzetközi forgalmi mérle­günket évenkint több millió fttal passivi­­tásba sü­lyeszti. Ennek azonban nem any­­nyira a vámtételek magassága az oka, mint inkább azon viszony, melyben Ma­gyarország vámügyi tekintetben Ausz­triával van, azzal egységes vámterületet képezvén. E vámügyi közösségnek az a szükségképens következménye, hogy az osztrákok a behozatalt Magyarországba monopolizálják s igy a nemzetközi for­galomban ők hazánkra nézve oly közve­títő szerepet játszák, kik tőlünk minden elérhető előnyt elvonnak s igy a franczia és magyar termelők és fogyasztók rová­sára gazdagodnak. Ennek lehet tulajdonítani egyrészt azt, hogy most a bécsi lapok, s utánuk a két Lloyd, oly erősen kardoskodnak a franczia vámszerződés fentartása mellett. Más­részt pedig az okozza a ragaszkodást e szerződéshez, hogy az angol manchesteri iskola a „szabadverseny“ széphangzású elvének ürügye alatt az elméket tévútra vezette s vámügyekben a kozmopo­­litismust a nemzeti érdek fölibe helyezte. Alig lehet kimondani, hogy mennyit ártott Anglia ezzel a vámviszo­nyok természetes fejlődésének. Maga Smith Ádám, ki egész nemzetgazdasági tanát deductiv után fejtette ki, szol­gáltatta az okot a tudomány és államfér­fiak tévútra vezetésére.Ha ő abstract theó­­riái helyett statistikai adatokra és fizikai törvényekre támaszkodott, volna az egész „free trade“ tana sokkal tökéletesebben kristalisálódott volna. De hiába: az emberek egyszer meg­szokták a mesterek szavaira esküdni s talán mai nap is még többen vannak Európában, kik a szabad kereskedelem, szabadverseny szép szavakért felesleges­nek tartják a nemzeti ipar és kereskede­lem érdekeit a vámügynél kutatni. Innen van, hogy Thiers kereskedelmi politikája ellen most Európaszerte oly sokan szól­­lalnak fel. Az angolok kárhoztató ítéletét nagyon érteni lehet. Mert mindenki tud­ja, hogy Angliával a világ­piaczokon ne­héz versenyezni, neki tehát érdekében áll, hogy a vámdíjak mindenf­elé lehető­leg leszállítassanak. De, hogy a Pester LI. és Ung. Lloyd közgazdáit mi indítja arra, hogy az angol érdek szószólói le­gyenek, azt fel nem foghatjuk, ha csak róluk is azt nem tesszük fel, hogy önál­lói­g nem gondolkoznak. A szabad kereskedelem és szabad ver­seny igen­is nagy világeszme. De ez nem fog csak úgy hirtelenében az egész világon megteremni. Szabad verseny csak ott lehetséges, hol a termelési képes­ség egyenlő. Ellenkező esetben a szabad verseny a legnagyobb igazságtalanság, mert­­ a gyengébbet feláldozza az erő­sebbnek. Ezt minden vámszerződésnél szem előtt kell tartani. A franczia vámszerződést is e szempontból kell megítélni. Thiers na­gyon hazafiasan és okszerűleg járt el, hogy Angliának és Belgiumnak a vám és kereskedelmi szerződést felmondta, s hogy velük szemben azon politikát követi, me­lyen Északamerika iparos tekintetben ma már majdnem felülszárnyalja Angliát, s mely alatt az állami bevételek igen tete­mesen növekedtek. Magyarországot és Austriát illetőleg az új franczia vámpolitikát öszhangba kell hozni a hazai viszonyokkal. És itt mindenek előtt szembeötlik az, hogy úgy Asztriának, mint Magyaror­szágnak más és más követelményei van­nak és lehetnek a franczia köztársaság­gal szemben. Mi más czikkeket vihetünk ki, mint Ausztria, s talán a franczia czik­kek közül is másokat fogyasztunk vagy fogyaszthatnánk, mint Ausztria. Ezért ter­mészetellenesnek találjuk azt, ha Magyar­­ország és Ausztria együttesen kötnek Francziaorsz­­ággal kereskedelmi szerző­dést. A régi osztro-magyar-franczia keres­kedelmi szerződést tehát már ezen egy ok­nál fogva is felbontandónak tartjuk. De méginkább felbontandó az azért, mivel e szerződés nem felel meg a magyar mező­gazdasági és iparos követelményeknek. De ha a régi franczia vámszerződést felbontandónak tartjuk, egyszersmind azt is óhajtjuk, hogy e helyett egy oly szer­ződés köttessék, mely egyrészről mind­két félre nézve egyenletesen ked­vező, s másrészről okszerű nemzeti vámpolitikába illik. Önmagától értetődik és az iparosok hangosan ki is nyilatkoztatták, hogy ily politikát csak úgy kezdhetünk, ha az Ausztriával kötött vám és kereskedelmi szövetség felbontatik és hazánk vám­ügyekben önállóságát visszanyeri, azaz független vámterületet képez. Az erre vonatkozó törvényben egyene­sen ki van mondva, hogy most ezt k­e­resztül lehet vinni. Aztán ha vám­ügyekben önállóságunkat visszanyertük, a most érvényben levő franczia szerződés helyett a magyar kormánynak — magá­tól érthetőleg — külön kell Fran­­cziaországgal szerződést köt­­n­i, és külön Ausztriának. A m­agya­r-fra­nczia vám­szer­ződés megkötésénél aztán oda kell hat­nunk,hogy mindazon terményeinknek,me­lyek Francziaországba beviteli czikkeket képeznek, a lehető kedvezményeket biz­tosítsuk ; a franczia czikkekre pedig oly vámtételeket kell vetnünk, melyek által a magyar ipar csekélyebb versenyképes­sége a franczia iparral szemben ki legyen egyenlítve. Hol ez nem érhető el, ott vagy pénzügyi vámtételeket kell szabni, vagy a szabad behozatalt megengedni. Szóval,a szerződést a hazai viszonyokhoz képest okszerűleg kell megszabni. Épp­en azért, mivel a franczia vámszer­ződés felbontása a lehetőséget­­erre nézve megadja, örömmel üdvözöljük a fra­nczia k­öztársasági kormány a­j­ánlatát. Andrássynak s a magyar korm­ány férfiainak a törvényhozással egye­temben a legnagyobb készséggel el kell fogadni az ajánlatot s szakítani kell az esztelen és hazánkat megkárosító osztrák­magyar közös vámpolitikával. Kormány és törvényhozás bűnt követne el a haza ellen, ha ezt nem tennék! is Válasz cause céléb csikkre. re­c­zim a A Hon 196. számában „Ez is vau le célébre" czimmel fölemlíti, hogy bizonyos Grád Mór do­hánycsempészet miatt 30,038 forint bírságra ítél­tetett s vagyontalan lévén, e büntetése fogságra változtattatok át. Egy-egy fogsági nap 5 fijával lévén számítva, nevezett egyén 16 évi 5 havi és 12 napi fogságot kapott volna. E tekintetben a „Hon" czikkezője nem volt tökéletesen értesülve. Grad Mór —­ki közbevető­­leg mondva ismert s már egy ízben 10 havi fog­sággal büntetett csempész az állam megcsala­­tását foglalkozásból űzi s e szerint rokonszen­­vet nem igényelhet. — Grad Mór ugyan jog sze­rint annyira ítéltetett volna, amint a „Hon“ ál­lítja, hanem már a kir. ügyészség is három évre szorította le a büntetést, a törvényszék ítélete pedig csak havi fogságra szólott. Világos tehát, hogy az eset nem cause célébre. Egy második hasonló esetet is hoz fel a „Hon“ ugyane czikkében Nagy Rátáról, mely helyre­igazítva, szintén elveszti a rákent színezetet. Igaz, hogy 255 fét, kik részint engedély nélkül, részint külföldre termeltek dohányt, 873,984 frt bírságban és 266,495 frt fogyasztási illetékben elmarasztaltattak. Ám továbbá az is, hogy több részlelkü pénzü­gyér ezen csempészettel egyet értett a raktárt felnyitotta s a felektől ezért ajándékott fogadott el; az azonban hogy a felek a dohány eladásánál jóhiszemüleg jártak volna el, nincsen bebizonyitva, sőt a vizsgálati iratokból épen ellenkezője derül ki. Hathatósan támogatja ezt azon körülmény is, hogy a n.­kátai termelők a csempészete akkor is folytatták, miután a pénzügyi h­a­t­ó­s­á­g a v­i­zsgálato­­kat már megindította — sőt még azután is, midőn 1869-ben a pénzügyminister a külföldre termelt dohánynak a kincstári raktá­rakban előleg melletti beraktározását s utóbb be­váltását is elhatározta. Nem áll továbbá, hogy a kiviteli kereskedők csak 50 krajczárt ígértek volna a dohány má­zsájáért, mert az elitélt csempészek beadványa­ikban a nékiek terményeikért ígért árt maguk is mázsánként 2 forintra teszik. Mi az illetők felfolyamodását illeti, az 1868. évi t. sz. 106. és 109. §-ai szerint a kiszabott s feltörvényszékileg jóváhagyott bírságoknak rész­ben vagy egészben elengedése rendkívüli esetekben kérelmezhető ő felségénél, de csak a feltörvényszéki ítélet kézbesítésétől számítandó 45 nap alatt és a kegyelmi kérvény az 1-fő fo­­lyamodású törvényszéknél nyújtandó be. Az elmarasztaltak egy része azonban kegyelmi kérvényt, a még a múlt években hozott ítéletek ellen csak ez év folyamában és nem a­mint a törvény rendeli, a törvényszéknél,hanem közvet­lenül ő felségénél nyújtotta be; a p.U. ministérium tehát hivatva lett volna,őket kérelmeikkel együtt egyszerűen elutasítani;tekintve azonban az összeg nagyságát s a fenforgó rendkívüli viszonyokat, az elmarasztaltak érdekében a tör­vény szigorától eltérőleg, a folyamod­ványt tárgyalás alá vette s azt az illetékes tör­vényszéknek véleményezés végett kiadta, sőt azt a végrehajtás felfüggesztésére is felhatalmazta. Az esetek ezen felderítése után, a cause céléb­­re-ek jellege lefoszolván, azon következtetésre, melyet czikkező a mondott esetekből von, csak azon megjegyzés tehető, hogy a külföldről be­hozott nyers dohányra, valamint dohánygyárt­mányokra vetett dohány fogyasztási illetéknek, jövedéki­ kihágásoknál a büntetések kiszabása alapjául való alkalmazásáról maga a k­o­r­m­á­ny is e­l­i­s­m­e­ri, hogy súlyos, s ezért a dohány jövedék tárgyában a képviselőház elé terjesztett már törvényjavaslatot. E javas­latban figyelmét arra irányozta, hogy a bünteté­sek méltányosak legyenek s kiszabásuk a tettes végromlását ne vonja maga után. Nem hagyható végre megjegyzés nélkül czikk-, szó azon következtetése, hogy mivel a dohány jövedéki tilalmak áthágása súlyos büntetéseket von maga után, tehát el kellene törölni­e a d­o­­hánymonopóliumot. Ha ezen elvet elfo­gadnánk s a törvényhozás minden törvényt el­törölne, melynek áthágása szigorúan büntettetik, akkor bizony igen sok törvényt el kellene törölni, de azon állapottól, melyre ily eljárás mellett a köz­rend és biztosság jutna, kétségkívül a „Hon“ t. czikk írója is visszaborzadna, kölöbfélée. — Kiráy ő felsége ma este 7- 9 kor ér­kezik az északi államvasuton Pestre.­­ A Her­le szerkovácson és Böhmnél ma délelőtt elkövetett gyilkosság indokául azt hozzák fel, hogy Herie, mikor hetekkel ezelőtt a Király utczában elesett és torkát veszélyesen megsebesité, végrendelkezett és vagyonának nagy részét Böhmjére hagyta. Böhm azonban azt akarta, hogy Herle vagyonának fele reá ma­radjon, mert az nem történt, irigykedett nejére. A házastársak azóta mindinkább meghasonlot­­tak, s így határozta el magát Böhm, hogy nejét és Herlét meggyilkolja. — Autonómia. A belügyminiszérium érte­sülvén arról, hogy Pest városa tisztviselőinek lakbérátalányát 15% -ról 30 % -re emelte, most felhívja a várost, hogy ezen határozatát indo­kolja. — A budai színtársulat iránt a nem­zeti színház intendánssága hadi lábra állott. Ez előtt a ruhatárból kölcsönöztek Miklóssynak öltözékeket, most egyszerre minden helyes ok nélkül megtagadták s mint hírlik a várszínházát sem adják át neki. Kár pedig azt az árva nép­színházi múzsát annyira fojtogatni, mert az nem csak annak, hanem a magyar közönségnek is fáj, a nemzeti színház intendánsának pedig nem válik becsületére. Nem érthető az intendáns azon tette sem, hogy az országos dalárszövetség küldöttségének tett azon ígéretet, miszerint Blahanét, Humann k­­a. Nagy és Láng barito­nistát a váradi halárünnepélyre bebocsátja, most az ünnepély küszöbén visszavonta. A rendező­ség, mint halljuk, most a legnagyobb zavarban van. Hisszük, hogy a nagyváradiak pohárkö­szöntéseikből nem feledik ki az Orczy nevet. — Egy öltözött szerelmes osznja. Egy csinos kis bécsi virágcsináló leány minden este, a­mint az üzletéből haza­felé ment, azt tapasztalta, hogy két fiatal ember kí­séri. A két ifjú mindenben különbözött, de kettő­ben meg is egyezett, hogy végtelenül gyűlölte egymást, s hogy mind akettőnek a haja véres volt. A kis virágcsináló lány megunhatta az üldözte­tést s ajándékozta szivét az ifjak egyikének, ki rövidáru-kereskedő segéd volt s egy bécsi nép­lap hirdetési rovatában ékes rigmusokban zöngé a kedves bájait, természetesen, a hirdetési bélyeg­illeték illendő lefizetése mellett. Leopoldine egészen az övé volt. De annál inkább tarrott a busza a másik imádó kebelében, egy lelkes fod­­rász legényében.Mellőzve látta magát s szörnyű boszut forralt. — A kereskedő e napokban szál­lására érve egy csinos kis csomagot talált az asztalán. Mi lehet az ? reszkető kézzel bontá föl. Hát pomádé,oldalára írva: „Kitűnő hajfestőszer. Ara egy tallér.“ Ahán, gondola a Seladon, ez bizonyosan gyöngéd figyelem Leopoldine részé­ről. Reggelre kelve erőteljesen bedörzsölő fejét a csodaszerrel s megjelent Máriahilfen hatalma­san felfodrozott Titus-fejjel, melyről feketén gyűrűztek le a tegnap még rozsdaveres für­tök. Minden oldalról szerencsekivánatok­­fogadták s dicsérettel halmozták el. Úgy tizenkét óra mulva azonban a sötét fekete szin kezdett zöldesbe átjátszani s mikor másnap kiment a napra, egész haja a legszebb papa­­gályzölden tündökölt. Kétségbeesése Őrjöngéssé fajul, a mint egy névtelen levelet adnak a ke­zébe, melyben ott van a végzetes két szó: Zöld örökre.“ Most tudta meg csak, mily alacsony boszú áldozata lett hajának vörhenyessége. A dráma epilogja a kerület rendőri hivatalában folyik le, mely a haj festő szer keverőjét el­fogatta. Leopoldine maga jár haza.­­.. — Erőszakos constable­r. Vá­­­rosi biztosainknak tisztje, ha jól tudjuk, tulaj­donkép a rend fentartása volna, mely tisztnek betöltésére csak bizonyos mennyiségű értelmi­ség és kevés tapintat volna szükség. De a kapi­tányságnál úgy látszik más tulajdonok szolgál­nak, mérvül arra nézve, kit ítél alkalmas biztos­nak. így történik aztán, hogy a közönség min­den héten hall egy botrányos esetet, amelyben i a rendire mint a rendetlenség szerzője szerepel. Egy ily rendetlenkedő constabler tegnap állt a fenyitó törvényszék előtt. Gyimóthy Károly üllői úti czipész mester lépett föl mint vádló Kis György 143. sz. constabler ellen. A tényállás ez. Gyimóthy éjfél után félórával hazajővén, a kapunál csengetett. A constabler ez alkalommal ráru­ralt: mit csenget itten ? maga bizonyosan tol­vaj, mert becsületes ember nem szokott ily későn hazajárni! A jogtalanul megtámadott erre azt fele­lé hogy ő e házban lakik,különben is pesti polgár és hazajövetelének időpontja szabad akaratától és nem mástól függ. Ez alatt megnyílt a kapu, s a­mint, Gyimóthy azon bedient, a konstabler utána rohant, lakásáig üldözte, hol még durva szavakkal szidalmazta. Másnap reggel a kons­­tabler egy részeg poroszló kíséretében ismét eljött a műhelybe, ottan tudakozódott a mester után, és mikor a segédek azt mondák, hogy még alszik, a konstabler berohant a hálószobába, felköltette Gyimóthyt és követelte, hogy ez kö­vesse őt a városházára. Ez nem ment azonnal, mire hajon ragadta, és hajánál fogva a szobá­ból a konyhába harczolta, a czipészsegédek azonban kimenték mesterüket kezei közül. Erre a constabler négy poroszlót regnirált, kiknek megparancsolta, hogy kötözzék meg Gyimóthyt. Ezek látván, hogy kötözésre nincsen ok, vona­kodtak ezt tenni, mire a konstábler őket gyá­váknak, betyároknak szidalmazta, egy porosz­lónak kardját kirántotta és azzal Gyimóthyt ütlegelte. Ezt a segédek akadályozni akarván, a konstabler pisztolyát vette elő és egy segéd mellének szegezte. Ezen hallatlan erőszakosko­dás után a constabler durva-fulva eltávozott és maga is tudván tette bűnös voltát, nem mutatta többé magát a városházán. Végre mégis megke­rült mint szökevény­ A tegnapi végtárgyaláson Kis György két heti fogságra ítéltetett. Mind­két fél belényugodott az ítéletbe. — Talált régiségek. Valkóról augustus 30-ról írják a P. N.-nak : E napokban, a gödöl­lői kor.­uradalomhoz tartozó , valkói Szentpál­­hegy erdőrészben átcsinálás alkalmával követ­kező régiségi tárgyak találtattak, melyek felett a kormány rendelkezik. Az első s­í­r g­ö­d­ö­r­­ben, majdnem a földszinen volt egy szabályos kisebbszerű fekete urna, mely által figyelmessé téve, óvatosan kutattunk, és alig egy láb mélyen feküdt arczczal délnek egy szétmálló félben lévő nagy csontváz, melynek jobb kezén két, a kézszárhoz idomított, igen kezdetleges készít­­ményü, vastag sodrony alakú érez karika van minden csatt nélkül oly formán összehajtva, a­mint ketté vágatott, nyilván, hogy szükség ese­tén tágítható és levehető legyen. A koponyát az állkapocscsal együtt szintén feltaláltuk, ezt azon­ban csakis a közé szorult föld tartja össze, az állkapocs alatt pedig egy vékonyabb érersod­­rony van, melynek egyik vége összecsavarva hurkot képez, a másik végén pedig,mint látható, kapocs volt. Ezen vrrgödörtől 3 öl távolságban ismét találtunk egy egészen idomtalan, mintegy meszélyes nagyságú, majdnem szegletes kis ur­nát, valamivel mélyebben pedig reá­akadtunk a szintén arczc­al délnek fekvő, egészen elkor­hadt gyengébb csontvázra, mely valószínűleg nőé lehetett. A mell táján volt egy sajátságos szerkezetű, s érczből készült mfilta forma, de ez is oly kezdetleges készítmény­, hogy dróto­saink az egérfogóknál sokkal szabályosabb hajlításokat csinálnak. A kézcsontok mellett jobbról-balról : fehér, vörös, zöld és fekete átfutott gyöngyök feküdtek, megjegyzendő, miként ezen, nyilván ékszerül használt gyöngy­félék közül a vörös, részint hoszszukán ko­rall forma , részint majdnem szabályos négy­­szögüek. — Rendőri dolgok. Tegnap este Kom Erzsébet tejárusnő kocsijával a hajóstéren sebes hajtás közben egy Bock Ákos nevű egyént el­gázolt. Buck súlyosan megsérült. A nőkocsist befogták. — Tegnap d. e. a 97. számú rendbiz­tos a 3 korona utczában két izraelita koldust akart letartóztatni, de a koldusok ellenszegültek. A dologba azután a Heidelberg czégnél alkal­mazásban lévő Dick József nevű segéd is bele­avatkozott s rövid idő múlva valóságos népcsö­­dülés történt. A közönség a koldusoknak fogta pártjukat s a rendbiztost esernyőkkel megverték és kezét is megharapták. A koldusok pedig ezalatt megszöktek. A főkapitányság Dick Jó­zsefet őrsértésért letartóztatta. — Uj zene darabok. Rózsavölgyi­nél megjelent Seiferttel „Helener-Polka" (fran­­gaise), ára 50 kr és „San-Donato Polkát Mazur,­ szerzette Katzau. Ára 50 kr. Folytatás a mellékleten. Irodalom. — Táncsics Mihály a 40-es években egy egykötetes szépirodalmi irány­regényt irt „Jámbori család" czim alatt. — Az akkori sajtóviszonyok azonban nem engedték, hogy a mű megjelenjen, a censura lefoglalta az egészet s csak egyetlen egy példánynak sikerült elhagy­ni a sajtót. Miután e mű kéziratban sincs meg, a Táncsics műveinek kiadói azon tiszteletteljes kérelmet intézik, hogy a kinél az az egyetlen példány megvolna, szíveskedjék azt Táncsics Mihály nevére Tettey Nándor könyvkereskedé­sébe (váczi utcza „vastuskóhoz“) beküldeni. — Egyúttal tisztelettel fölkéretnek a többi lapok tisztelt szerkesztői, hogy e kérelemről lapjaikban tudomást venni kegyeskedjenek. — Mosonyi Mihály élet és jellemrajzát irta meg a nagyváradi orsz. halárünnep alkal­mára id. Ábrányi Kornél. A nagy elismeréssel irt s csinosan kiállított művet a „Corvina“ adta ki, s ez után szerezhető meg 60 kijával. A „Pestmegye flórája Sadler (1840) óta és újabb adatok“ czim alatt adta ki az aka­démia természettudományi osztálya Borbás Vin­­cze pestvárosi polg. iskolai tanár s egyetemi ta­nár segéd­művét, a­mely tisztán csak tudomá­nyos czélokra volt dolgozva. Ez a IX-ik köt. 2. füzetét képezi.

Next