A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-11 / 209. szám

209. szám, X. évfolyam Reggeli kiadna. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. föld síig! Előfizetési­­HJ: Pestra küldve, vagy Budapesta hitbol hordva reggeli ka­dett kiadát együtt: 1 tiínapra . . . . . , 1 frt 85 kf. 3 hónapra.............................6 n 60 a 6 hónapra.............................11 , — a ke­deti kiadás postai különküldéseért felüüitetés havonkint . . . . 30 kx. Az előfizezés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s annak bármely napján történik is, mindenkor a hó elad napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. infó;an: Fest, 1872. Szerda, sept 11. Szerkesztési irat : Ferencziek­ tere 7. A lap szellemi részét ilatü rjípdius hüt­­emény a szerkesztőséghez intézetíi Bérmentetlen levelek csak ismert késüktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivt tatba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. WBBggaenkrr-i' • -*Om .'.SiYiw¥.,-«iéi.Tz.MP Előfizetési felhívás „A E 0 W“ -dik évi folyamára, aidtótastéa! K.-isz évre . . • ft —' kr . al évre . . 11 ft — kr. pfegyed évre . . . it ft kr. §0$-' £ük­.r F elSfi­tttási Iveket Rám küldünk wát. Sl8&se*:elö * fsontos utalványokat kérjük kasa u 41ni, 2 melyek bérmentesitése as írtig ssak B, 10 irtsa falul pedig ti» krba körül. As elpfi­­sottsoft. a „Hoa kkdd-Mvatona* paim alatt Pót, fw Kieslek-tere 7, ez. alá küldendők. A HOP« K­ladd-hivatala, PEST, SEPTEMBER 10. Mit Rebellen unterhandeln wir nicht. Ez volna tehát a Deák-párt válasza Ghyczy Kálmán nyilatkoz­vány­ára s a balközép várakozás teljes határozatára. Még pedig Deák Ferencz indítványa folytán. Engem ez a válasz se meg nem lep, se le nem ver. Hónapok óta foly a discursus a hírla­pokban azon kérdés fölött, hogy nem lép­hetnének- e a jelenlegi pártok valami egyezményre egymás között, mely sze­rint kiegyenlítve a közjogi alap iránti véleménykülönbségeket,“ más szerencsé­sebb pártalakulással az igaz reformokat, az anyagi és erkölcsi javulás munkáit vé­gezhetnék együttes erővel, s hogy ugyan­akkor azután a most annyira felszított gyűlölködés is a hazaszeretet békés törek­véseinek adna helyet. De nem csak hírlapokban beszéltek erről; mindenütt, az egész országban ta­nakodtak róla. Szándékosan nem szóltam e kérdéshez hírlapi utón mindekkorig. Mert ha kérdeztem magamtól, lehető- e ily­szerű kibékítés ? előttünk láttam a köz­­­hajtásnál még nagyobb akadályokat. Pártunk alapját erős meggyőződések képezik; azokat egy éjszaka megfordítani nem lehet. — De elvbarátainkat arra bírni, hogy elveink bírálatába bocsátkoz­zanak,­­ még­sem lehetetlen. A király is egyik tényező a törvényho­­zásban, s a királyt rábírni arra, hogy némely hagyományos rendszertől eltérjen, s financiális és katonai kérdésekben óhaj­tásainkat rögtön meghallgassa, szinte nem egy nap munkája, de tiszta legális szándékkal az is megközelíthető. A harmadik tényező a lajthántúli szö­vetséges fél; kétségtelen, hogy annál sem vágjuk le egy hírlapi czikkel azt a fát, mely részünkről elvi, de az ő részükről meg a mi javunkra esendő anyagi concessiókat terem ; — de józan megal­kuvással tán az is sikerülhet.­­ Hanem — a­mi ellen nincs emberi ha­­­­talom, ez a legnagyobb akadálya a pár­­­­tok közötti kiegyeztetésnek ; ez mintegy­­ hegyláncz magaslik fel előttem, s nem ismerek rajta keresztülvezető utat. — Ez az emberi önérdek, ez az államfér­fi a­­ h­­­u­s á­g. Ezt a kettőt nem lehet kapacitálni. íme a Deákkör elnöke a legelső beve­zetésnél­­ nem adja át híven a baloldal üzenetét pártklubbjának, sőt oly modor­ban adja azt elő, hogy pártja kényte­len azt mereven elutasítani. Kimé a Deákpárt vezérférfia meg sem várja a napot, melyen Ghyczy Kálmán nyilatkozványa megjelen, mely a balol­dal határozatát kellő világításba helyezi; bevágja az érintkezésnek útját s Ítéletet mond a szolgalapok insinuatiói nyomán olyan tárgy fölött, a­mit nem ismer. És ime a Deákkörben, melynek oly sok tagja hirdeti után útfélen a kiegyezés szükségét, egyetlen férfi mer szót emelni a mellett, s a Deákkör — lezúgja szavait. De engem ez nem lep meg; — isme­rem az emberi önérdek s az államfér­fim hiúság nagyságát. Az első tömjénez az utóbbinak, s azért ők elválhatlanok. Hanem azért ez nem ver le engem. Azért én előttem azok a férfiak, kik államférfim nagy hírük rovására a hazáért és a nemzet jobblétéért áldozatokat hoz­nak,most is nagyobb emberek, mint azok, kik az áldozatokat követelik. Csalatkoznak azok,a kik azt hiszik,hogy már most majd belefuvok a harczi trom­bitába s azt mondom Ponsarddal: „Vous voulez la guerre ? Vous l‘ aurez! Hogy már most lelkesíteni fogom elvbarátai­mat egy csatákban fényes parlamenti campagnera. Ellenkezőleg­­ most inkább mint vala­ha, látom szükségét annak, hogy a bal­közép a nagy reformkérdésekben határo­zott, rövid és gyakorlati modorral a par­lamenti tényezők nélkülözhetlen felének mutassa be magát, s szenvedélyes viták előidézése által erejét, hitelét ne fogyaszt­sza; hogy tudjon a parlamenti modorban és elvtusában lemondással és türelemmel lenni ott, hol a lemondás a közjóra nézve üdv­e ránk nézve becsület. Majd fognak ők hozzánk közelíteni még! De ha azt hiszik, hogy mi lerakott fegy­verrel, bevont zászlókkal, sipostul, dobos­tul, lovastul átmegyünk a másik táborba, s keresztül buvunk a számunkra felállí­tandó furca caudinán, akkor ugyan ve­szedelmesen csalatkoznak. Jókai Mór­­ den egyes tagnak saját egyéni belátásá­ra bízza, hogy a delegatioba történendő válasz­tásokban részt vegyen-e vagy se, és hogy meg­választatása esetében azt elfogadja-e vagy se. És a­midőn ezt a kormánypárti sajtó igen jól tud­ta a m­ű 1t -­ó­l, felette furcsa, hogy most ben­nünket más merevebb álláspontra óhajtana te­relni tendentiosus hírével a j­ö­v­ő­r­e nézve.­­-A baloldali kör tegnap este 5 órakor tar­tott ülésében, pár kebli ügy elintézése után, V­á­­r­a­d­y Gábor e n­y­i­l­a­t­k­o­z­a­t­o­t terjesztő elő, melynek nyilvánosságra hozatalát a kör elhatá­rozta : „A képviselőházi jegyzők megválasztá­sára nézve általunk, mint pártunk küldöttei ál­tal a Deákpárt elnökéhez átvitt felhívás tár­gyában néhány jobboldali lapban téves közlé­sek foglaltatván, anélkül, hogy a közlemények c­áfolgatásába bocsátkoznánk, az igazság földe­rítése érdekéből szükségesnek tartjuk a tényál­lást egyszerűen előadni. Ez következő: Perczel Béla úr, mint a Deákpárt elnöke előtt f. hó 9 én est­éli 6 órakor megbízatásunkhoz képest kijelentettük pártunk nevében, hogy bár óhajtandó volna, miszerint a pártok számará­nyának megfelelően, legalább 2 ellenzéki jegyző választassák, de ha a Deákpárt továbbra is ra­gaszkodik ahoz, hogy az ellenzék köréből csak egy jegyző legyen, méltányosnak tartjuk, hogy legalább az ellenzék részéről a kijelölés a jobbol­dal által figyelembe vétessék. Ennek nyomán kijelentettük, hogy mi pár­tunk kebeléből Huszár Imrét jelöltük ki a jegy­zői állomásra, s azon esetben, ha a Deák­­párt ezen jelöltünket elfogadja s rászavazni kész, pártunk nevében ígéretet tettünk, hogy mi is elfogadjuk a Deákpárt által kijelö­lendő más 5 tagot, s reájuk adandjuk szavazatunkat, ellenben, azon esetben, ha jelen ajánlatunk­al nem fogadtatnék, mind a­l jegyzőre saját pártunk kijelölése szerint fogunk szavazni. Megkértük ezek után Perczel Béla urat, hogy szíveskedjék ezt pártjának bejelenteni, a párt ez­iránt megállapodásáról bennünket még ez este folytán értesíteni, attól lévén felfüggesztve a többi jegyzők kijelölése iránti intézkedésünk. Este 8 óra tájban megjelent körünkben Ottlik Géza képviselő úr egyedül, s a Deákpárt nevé­ben nekem — Várady Gábornak — Tisza László távol lévén — tudtul adta pártja azon válaszát, miszerint az a jegyzői év más választásokra nézve az ellenzék kijelölési javaslatától függet­lenül fog intézkedni. Pest, 1872. sept. 10-én. Várady Gábor, Tisza László.“ — Múltkor közöltük azon felhívást, melyet a 48 as kör intézett a baloldali körhöz. Most közöljük a választ, mely a baloldali kör küldöttei által ma nyuttatott át a 48-as körnek, s eme fölszólítást a legközelebbi e czélra is egy­behívott értekezletben fogja tárgyalás alá venni. Ezen értekezlet folyó hó 7-jőén megtartatván, a 48-as kör országgyűlési képviselőinek nagy­becsű és bizalomteljes fölszólítására egyhangú­lag elhatároztatott, hogy minekutána a balkö­zép párt már 1867-ben kiadott program­jában kifejtette elveit, kijelölte a czélt, a­mely felé tö­rekedni kötelességének ismeri, kifejezte azt, hogy megválasztva az időt, a körülményeket és az eszközöket, fog elvei valósítására működni. Most is ezen elveket tartván helyeseknek, ezen czél felé törekedni ismervén kötelességének, s előbbi eljárási útját tartván követendőnek, a 48-as párttal közös programm fölállítását lehe­tőnek nem tartja, ez okból a hozzá intézett nagybecsű felhívásnak nem felelhet meg, és er­­ről a 48­­3 párt tisztelt tagjait küldöttségileg ér­tesíteni rendelte. A baloldali pártértekezlet megbízásából tisz­telt képviselőtársainknak, kedves barátainknak, őszinte tisztelői, Simonyi Lajos, Cser­­n­á­t­o­n­y Lajos. A király ő felsége közelebbi tartózkodási he­lyeiről a „Pester Lloyd“ így értesül: „A berlini találkozás után, Görlitzen és Reichenbergen át, Bécsbe jő, innen Woltersdorf vidékére megy, hol az ulrichskircheni kastélyban lesz főszállása az ottani közös hadsergi és landwehr gyakorlatok alatt. E hadgyakorlatokon Rainer főherczeg, Kuhn közös hadügyér, Horst osztrák honvéd minister, Marckch­ és Schmerling is jelen lesz­nek. 14-én este tér a király Budára vissza, hová 15-én reggel érkezik. Ugyanekkor f­og.Andrássy gróf, rövid bécsi tartózkodás után, lelőni.­­ A berlini találkozásról a porosz félhi­vatalos „Provincial Correspondent“ társü­r­­gönyei közt e sürgöny is található : „A berlini császári napok megkoronázzák a gastein - salzburgi találkozás épületét. Nem annyiban, hogy nemzetközi szerződésekre ve­zetnek, melyekre nincs szükség, mert a három császári állam nem akar egy negyedik államot fenyegetni s nem is fenyeget, hanem a­mennyiben Ausztria Magyarország békés viszonyait Német­országgal szemben szilárdítják. Az entente már magában véve akadályt képez orosz tendentiák követésére a keleten, de fokozza az általános békebiztosítékokat az, hogy Oroszország tény­leg beleegyezik a keleti kérdések elnapolásába. Ily értelemben Andrássy csak üdvözölhette a császári találkozást, míg Bismarck ép oly kész­séggel vállalja el a közvetítő szerepet s mi sem gátolja többé a három hatalom szövetségét, ha ez concret szükségletté válnék.“ A „HGH" TAECZAJA. 4% arany ember. Regény öt kötetben, irta MOSt. Ötödik kötet: Athalle. (116. Folytatás.) 1A thali­a. A névnap előestéje egyszersmind a menyegző előestéje is volt. Izgalmas éj. A vőlegény és a menyasszony a legbenső szo­bában ülnek együtt. Annyi elmondani valójuk lehet egymásnak! Ki tudja mi ? A virágok beszédét csak a virágok értik, a sphaerák b­eszédét csak a csillagok, az egyik Memnon szobor beszédét csak a társ szobor, a walkü­rök beszédét csak az üdvözöltek, a hold beszédét csak az álomjárók, — s a szerelem be­szédét csak a szerelmesek. — S a ki hallott, a ki érzett valaha e szentséget szent suttogások­ból, az nem fogja azokat profanálni; — megőr­zi, mint a gyónás titkát.,— Nincsenek azok el­mondva bölcs Salamon Énekek Énekében, nin­csenek elmondva Ovid Amorum Liberében, sem ifiz énekeiben, sem Heine költeményeiben, 1­m Petőfi „Szerelem gyöngyeiben.“ azok titkok !­­ökkön örökké. A ház túlsó részében pedig zajos társaság mű­it. A házi cselédek. Nagy munkanap volt ez a mai! Konyhai elő­­észület a holnapi nagy ünnepélyhez. Az egy­adjárat. Zófi asszony volt a vezér. Nem engedett sem zifra szakácst, sem c­ukrászt hivatni a házhoz ; jobban érti ezt a tudományt valamennyinél, büszke rá, hogy olyan sütőfőzőt nem találni messze földön, mint ő. Még az anyjától örökölte is ezt a tudományt, a­ki nélkül nem történhe­­ett meg a környékben lakodalom, m­i mulatság. A konyha mellékszobái, a pinczék, az élés­kamrák mind rakva vannak már elkészített tór­ákkal, kalácsokkal, czukorsüteményekkel, man­­dulahajtás, spanyolszél, krisztusléka, marczi­­ánk, töltött csók, apáczaposz­­tál számra fel­­halmozva, mint ágyutelepek, a tátongó üregű torongos fánkok, ostromra váró pástétomok lástyái közelében. Míg a jégveremmel ellátott linczébe áldozatul esett szelíd és vad pecsenyék vándorolnak alá, szalonnával kizsinórozva a nellényük. A sürgős munka késő tizenegy óráig eltart, s akkor aztán, mikor már a minek sülni kellett, az megsült, a minek fagyni kellett, az megfa­gyott. Zófi asszony is idején látja nagylelkűsé­get gyakorolni, összehívja a cselédszobába az egész jól iparkodott táborkart, s megvendégeli őket azzal a sok drágasággal, a mi így előké­­szület közben valahogy kárba ment. Mert biz az negtörténik. A minek fel kellett volna fúvódnia, az lepánynyé lapul össze, a minek meg kellett volna kocsonyává aludni, az lének maradt, más neg oda pörkölődött a rézmintához, nem lehetett kivenni egy darabban, itt is ott is elmaradt egy kis vakarta, egy kis körömfaladék, felszeletelt sonkák koncza, nyulak eleje, fáczányok hátulja, mind drága gyöngyörk­ség az a cselédnépnek, azért ha az úri asztalra fel nem adható is, még a papirost is elviszik megnyalni, a­mire a süte­mények önnyomatu képmása odasült s büszkék rá, hogy ők elébb ettek mindenből, mint az ura-Zófi asszony ma nagyon bőkezű. Nem csak bő kezű, de bőbeszédű is. Van publikuma, a ki hallgatja és háladatos érte. Kivált miután veszett bor is akad a lakomához. Valami pépfélét elébb asztalkendőbe téve veres borban kellett kifőzni, most az a veres bor is elpocsékolni való. Annál jobbat képzelni sem lehet. Zófi asszony, szere­csendióvirágot, gyömbért, fahajat és czukrot is tett bele, egy szlírcsen­, ami fölséges! Inas, ház­mester leveses kanállal habzsolja a vaníliás czukorlevet, s a kocsis kenyérrel m­ártogatja a csokoládé habot. Hiszen lakodalom előestéje van ma! Hát Athalle hol van ? §!Sem itt, sem ott. A suttogó szeretők azt hiszik, tán ő is anyjá­nál van, s mulatja magát az asszonyi gyö­nyörűséggel a konyhán ? A konyhán pedig azt hiszik, tán ő is a szerető pár mellett van, s élve­zi azt a gyönyört, hogy harmadik lehessen két epedő szerelmes között ? Vagy tán nem gondol rá senki, sem itt, sem ott ? Azt sem tudja senki, hogy van-e ő a világon ? Pedig jó volna, ha egy perczre félbeszakítaná a beszédet mindenki itt és amott, és azt kérdez­né: „hol van Athan­e?“ Athan­e egyedül van abban a teremben, a­melyben legelőször megpillantotta Timéát. A hajdani bútorzat rég újnak adott már helyet; csak egy hímzett tabourette maradt meg a ré­giek közül emlékül. Athan­e azon ült akkor, mikor a fehér arczú leány Tímár kíséretében e­x szobába lépett. Ezen a széken ülve festette őt le Kacsuka úr, mikor a kezében hordott pastellel olyan nagy táv­vonást rántott a regál papíron, Timéára elbám­ulva. Athalle most is ezen a széken ül. Az arczkép régen a lomtárba vándorolt már, de Athalle most is ott látja azt maga előtt, s a fiatal hadnagyot, hízelgő arczával, a­mint könyö­rögve kéri, hogy legyen egy kissé mosolygós, ne nézzen rá olyan büszkén ... A teremben sötét van, senki sem gyújtott gyertyát, csak a holdvilág süt be az ablakon, az is nem sokára el fog tűnni a Szent András komor födél orma mögött. Athan­e itt a sötétben végig álmodja azt a ret­tenetes álmot, a minek neve élet. Fény, boldogság, büszkeség lakik időbe­n. A legszebb hölgyet királynénak csúfolják a hízel­gők s elhitetik vele, hogy imádják. Akkor egy gyermek vetődik a házhoz. Egy ágról szakadt, nevetséges váz: egy élettelen ki­sértet , egy hideg béka! Feltréfálni, kigunyolni, csúffá tenni, ide oda rugdalni való tárgy. S két év múlva ez a lidércz, ez a fehér árnyék, ez a hüllő­­ úrnője lesz e háznak! és elfoglalja magának a sziveket, csinál igéző fehér arcza varázslatával egy szolgájából az úri családnak hatalmas ellenséget, milliomost,s csinál a meny­asszony vőlegényéből egy hitszegőt! Minő menyegzős nap volt az! Hogy találta magát egyedül az ájultából fel­ocsúdó menyaszony, a földön fekve. Senki sem volt mellette. S ha vége volt a fénynek, az imádtatásnak, legalább szeretve akart lenni, szerettetve titok­ban,­­homályban, elrejtőzve. Attól is el lett uta­sítva. — Minő emlék volt az az út, a mit egyko­ri vőlegénye sokáig tett amaz éjszakán, s onnan vissza, kétszer végig-végig a félelmetes sötét utczán! Hogy várt e férfira másnap hasztalanul! Hogy számlálta az óraütéseket, mik­­özben a kótya­vetyél dobpörgése hangzott! S ő nem jött el ! És aztán hosszú évei a kínos tettetésnek, az eltitkolt megaláztatásnak! Egyetlen ember volt a világon, a­ki őt megér­tette , a­ki tudta, hogy e szívnek egyetlen gyö­nyöre az, hogy vágytársnéját szenvedni, elher­­vadni látja. S ez az egy ember, a­ki őt szívének irtózatában kellő értékére becsülni tudta, a bol­dogság egyedüli akadálya, a minden szerencsét­lenséget előidéző bölcsek kövének feltalálója, elmegy a jég alá, egy ostoba félre­lépéssel! És most haza jön a boldogság ez alá a tető alá s nem marad itt szerencsétlennek senki más, egye­dül ő! " Oh sok álmatlan éjszakán csepegett teli a ke­serű pohár! Csak az utolsó csepp kellett hozzá, hogy ki­ömöljön.­­ Ez az utolsó csepp volt a mostani megalá­zó szó. „Ah, te ügyetlen!“ Mikor menyasszonyi főkötőjét tűzte fel fejére, vanagló ujjaival! Megszidatni mint egy cseléd! Megaláztatni azon ember előtt! Athalle tagjai reszketnek a láztól! Mit csinálnak most ennél a háznál? A holnapi menyegzőre készülnek. A bouyok­ban a jegyesek suttognak, a kony­hából a vihánczoló cselédhad rikoltozása hang­zik át annyi ajtón keresztül. De Athalie nem hallja azt a víg rikongatást, Athalie csak azt suttogást hallja . . . . . És neki is van valami dolga erre az éjre . .. (Folytatása következik.) — A delegativvila­sztás előesté­jén siet a kormánypárti sajtó minket a legkü­lönfélébb hírekbe keverni, és nagy szorgalmat fejt ki annak elterjesztésében, hogy pártunk a delegatioban nem akar részt venni. Erre nézve mi bátrak vagyunk a kormánysajtót figyelmez­tetni, hogy pártunk, m­i­n­t o­l­y­an, ezt soha sem mondta, hanem valamint eddig, úgy most is nyílt kérdésnek tekinti ez ügyet, s min­­ kai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. Az országgyűlési 48-as kör tag­jainak. Tisztelt képviselőtársak! Kedves barátunk! Az országgyűlési 48-as kör összes tagjainak megbízásából, Irányi Dániel és Kállay Ödön tisztelt képviselő­társaink által az országgyűlési balközép-p úthoz egy felszólítás intéztetett, mely­­szerint az ellenzéki két párt egyesülése szem­pontjából, és ennek elérésére, mindkét párt ke­beléből bizottság küldessék ki, melyek együttes tanácskozásban egy közös programmot készítse­nek és ezen munkálatokat helybenhagyás végett mindenik a maga küldőivel közölje. Ezen felszó­lítás a baloldali körnek, egyedül alakulás végett egybehívott első értekezletében adatott át, ez okból ez rögtön tárgyalható nem lévén, az érte­kezlet a legnagyobb készséggel elhatározó, hogy Ghyczy nyilatkozata után. A Ghyczy nyilatkozata közkézen fo­rog. Sokat lehet abból tanulni mindenki­nek , mert magvas gondolatokat és ön­zetlen önfeláldozást tartalmaz. Férhet hozzá szó politikai és főleg pártszempont­ból — de a mély gondolkozást, a tiszta honszerelmet fel kell hogy ismerje ab­ban mindenki, kiben ész és szív van. Ghyczy történelmi álláspontra áll és ítél — önmaga felett. Nem ad tanácsot se jobbra, se balra, csak önmagával, saját gondolataival és álláspontjával foglal­kozik. A­ki oly emelkedett szempontokból in­dul ki, a­ki oly magasztos önfeláldozást tanúsít, ahoz hasonló hangon kell be­szélni, arról ép­­gy kell nyilatkozni. Mikor Ghyczy nyilatkozatának előbí­­rei a közönség körébe jutottak a Tisza Kálmánnál tartott csütörtöki értekezlet után, bár téves vonásokban, de körraj­zaiban vagy legalább tendentiájá­­ban ismerhette azt a közönség érde­keltebb része. A hangulatról maguk a jobboldali lapok kedvezőleg írtak és két jobboldali lap, a „Reform“ és „Fester Llyod“ örömmel írtak e tárgyról, de rész előjelnek tekintettük azt, hogy a jobboldaliak által is fizetett lapoknak mondott közlönyök és a „Pesti Napló“ is bizonyos részakaratú kicsinykedéssel nyilatkoztak ilyesmiről. Már előre holt hírét költötték. Bekövetkezett a szombati nyilatkozat. Szombat estétől hétfő estig 48 óra folyt le — elég idő arra, hogy az ellenzéki és a jobboldali lapok közleményeiből a kép­viselők és a közönség a dolog lénye­géről értesülve legyenek. De mit tapasztalunk? A jobboldali la­pok függetlenebb része elhallgatott,a reac­­tionárius és fizetett közlönyök még na­­gyobb örömmel, még határozottabban hirdetik a Ghyczy kísérletének „veszé­lyes voltát, képtelenségét“ és a Deák-kör Deák Ferencz indítványára foglalja el a ház hivatalnokainak megválasztásában és a delegationális kérdésben a legmere­­­vebb, eddig soha nem tapasz­talt szigorú álláspontot! Igaz, hogy a mi pártunk semmiben sem nyilatkozott, de az is igaz, hogy Ghyczy nyilatkozatára Tisza azon indít­­ványa jön elfogadva, hogy várjuk be mit mond erre a jobboldal — igaz, hogy mind­erről a jobboldal nem tarto­zik semmit tudni, de ilyen körül­mények közt nem jogi, nem politikai kötelességekről, hanem erkölcsi köteles­ségről van szó. Ha igazat mondottak a jobboldaliak, midőn a pártviszonyokat 6 évig hazánk fejlődésére nézve szakadatla­nul veszedelmeseknek hirdetők, s akkor már csak annak hírére is, hogy egy nag­y befolyású ellenzéki ember pártja előtt e viszonyok megváltoz­tatása mellett lép fel, a legnagyobb elő­zékenységet lennének kötelesek tanú­sítani. Ne beszéljenek nekünk pártfegyelem­ről, elveik győzelméről, mert tény az, hogy győzelmük által előidézett állapot­tól ők is, m­i i­s megrémültünk. Ne beszéljenek arról, hogy a delegatioba választás vagy a jegyzői székek betölté­se nincs­’ e dologgal összefüggésben, mert, ha m­é­g oly dolgokban sem előzé­kenyek, békülékenyek, melyekben a m­a 11 — hagyományánál fogva is és teljes formai méltóságuk megtartása mel­lett is előzékenyek, békülékenyek lehet­nének , akkor nem nyújtanak kilátást a Ghyczy-kisérletére sem. Nem azért panaszkodunk mi, hogy a delegatioba pártunkból senkit be nem választottak , hisz ezt t­k,azt

Next