A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-16 / 213. szám
V 213. szám. X. évfolyam Reggeli kiadás* Fest, 1872. Vasárnap, sept 15. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. fridszid Előfizetési díj Postin küldje, vagy Budapesten huhvn hordja, reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . . . 1 frt 85 k*. 8 hónapra .................................6 „ 60 a 6 hónapra...........................11 . — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 80 ha. Az előfizetés az év folytén minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik «*, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. ess Szerkesztési Iroda" Ferencziek-tere 7. A lap szellemi részét illeti •S'rigata kilatetvény a szerkesztőséghez int4*en£y» Bérmentetlen levelek csak ismert kultsatől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vigsza. HIRDETÉSEK »M intugy mint előfizetések a kiadói hivtalba (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás. „A H 0 M“ X -dik évi folyamára. Eltishurt&k 4i‡»k: Eα*Sa* évre . • • ft — kr F el évre . . 11 ft — kr. negyed évre . . • 5 ft 50 kr. . Qn® Külön elöSxaV'si íveket tsem küldünk lsét. ISlBfiset'sre o pcatni utalványokat kérjük bae* nálni, melyek fcársaenteritáse tin írtig cask 6, 10 frton felül pedig tin krbss kerül. A petőfi sétától a ,Hoa kiadó-hivatala“ paim alatt Pest, foe «tsiakteri 7. 6*. alá küldendők. A MOH kiadó-hivatala. PEST, SEPTEMBER 14. Levelek a szerkesztőhöz. Tisztelt szerkesztő úr ! Hogy voltak a balközépen olyanok a kik az elharapódzott depravatióban s a Deák-pártnak, — mely teremteni volt hivatva, — a vele szövetkezett reactionarius elemek miatti késedelmében és habozásában a szabadelvű reformok terén magánál a kárhoztatott közjogi alapnál is ha nem nagyobb, de mindenesetre közelebbi veszélyét látták nemzetünknek: az, ha némely nagyfontosságú jelenségek, mint pl. elvszilárd embereknek új pártalakulást ajánló kisérletei s legközelebb Ghyczy föllépése, nem bizonyítanák is, kétségen felüli tény volna. Hogy a jobboldalon is voltak emberek, mégpedig olyanok, kik jóformán egy maguk adják meg a kormánypártnak az erkölcsi súlyt, a hogy voltak, kik lelkük mélyében megdöbbentek az érdekhajhászó irány felett, melybe politikai életünk sodortatott, kik fájdalommal látták, hogy a pártérdek hányszor helyeztetik minden indokoltság, minden kimutatható szükség nélkül a haza érdeke, az egyéni érdek a közérdek fölé , azt, úgy hiszem, senki kétségbe vonni nem fogja, s ha fogná, könnyű volna kétségét tények és nevek felemlítésével eloszlatni. Ha ez igy van, h a mint igy is van, tehettek-e úgy, mint hajdan Mikes, hogy tiszteletre méltó honfi bánatukban felüljenek a zord sziklára Rodostó mellett s messziről hallgassák a tenger mormolását. A haza fennállása, a honfiúi kötelesség nem a lelkiismeret furdalásának erejével ösztönözték-e őket arra, hogy módokról gondolkozzanak, amelyekkel a sülyedő hajót megmenteni siessenek ? Nem kellett-e nekik szükségképen fürkészni az utakat, amik e zátonyos és örvényes helyről kivezetnek ? Vagy komolynak hitték a veszélyt, vagy nem hitték annak. Ha nem hitték volna annak, akkor egyátalában nem érteném az ellenzék magatartását sem a parlamentben, sem a sajtóban, sem a választási urnák körül, ahol mindenütt kimutatni igyekezett, hogy a korruptió örvénye már-már elnyeléssel fenyeget bennünket. Ha pedig komolynak, közelinek, és „olyannak hitték a veszélyt, amelynek elhárítására egész erőből és gyorsan kell intézkedni, nem kellett-e szükségképen arról gondolkozniok, melyik út, melyik mód hát az,amelylyel legelébb lehet segíteni, mert periculum in mora. Nagyon természetesnek találom ennél fogva, hogy megfontolták a chance-okat, melyek a segítség lehetőségét kilátásba helyezték. Mik lehettek ezek ? A választások, ez a legmagasabb fórum, holott is a nemzet souverainitása mondja ki parancsszavát, — nem vizsgálom ez alkalommal: miért és hogyan ? — újra az ellenzéket hagyta kisebbségben. Az ellenzéknek többségre jutni, ez lett volna a helyzet legegyszerűbb megoldása. Denique, ez nem sikerült, s az ellenzék a választások után egy oly ténynyel találta magát szemközt, melyet meg nem történtté tenni senkinek sem áll hatalmában. De az országot fenyegető veszély tudata nem engedhette, hogy a helyzetet egyszerűen tudomásul vegyes fatalista resignatióval belenyugodjék és nézze tétlenül , hogyan tornyosulnak a nemzet fölött a fellegek. Valamit tennie kell, ezt bevallotta önmagában mindenki s e meggyőződés annál erősebb volt, minél nagyobbnak, minél közelebb látta valaki a veszélyt. De hát mit ? ez lett a kérdés. Abban a helyzetben, amelyben eddig volt, sikert vajmi keveset remélhetett az ellenzék. Azzal tisztába kellett jönnie magával, hogy így a rettegett veszélyt elhárítani nem fogja. A leszavaztatás megdönthetően szirtje ott állt előtte az új majoritásban. Három évig várni veszedelmes dolog, három újabb év a megelőző többihez, tökéletesen elég kiirthatatlanokká tenni a nép minden rétegeiben a teljes megromlás rákfenéjét. Aztán ki áll jól felőle, hogy három év múlva sikerül, ami most nem sikerült? Sokkal valószínűbb, hogy a kormánypárt, valamint eddig, úgy ezentúl is saját többségének megszilárdítását fogja tartani szem előtt mindenek felett, s minden intézkedéseiben, a törvényhozásban úgy, mint az administratióban, ez lesz a legmagasabb vezérelv.Állandósítani fogja a többség absolutizmusát, mert az egy romlani kezdő tömeg mellett nem is igen nehéz. Ezt sokan meggondolták s bizony nem csoda, ha arra a gondolatra jutottak, hogy megváltoztassák az eddigi tacticát. A parlamenti többség vezére, Deák Ferencz mondá egyszer Pest városának egy közgyűlésén: „a következetesség magasztos fogalom, csak hogy sokan nem értelmezik helyesen. Nagy különbség van a következetesség közt a czélban, és a következetesség közt az eszközökben. Ha én belátom, hogy azon az utón, amin megindultam,a czélt el nem érhetem ,ahelyett hogy csupa következetességből tovább haladjak a téves utón, vissza fogok térni s más utat választok, és ezt teszem mindaddig, míg csak meg nem találtam azt az utat, mely csakugyan a czélhoz vezet. Ezért én nem leszek következetlen, mert hiszen végre is elértem a czélt, mely után eleitől fogva mindig törekedtem. De ha a czélhoz nem vezető úthoz ragaszkodom, csak azért, mert azon kezdtem menni, akkor engem senki sem fog következetesnek tartani, hanem konoknak.“ Magasabb gondolkozású ember, aki a mindennapi látkörön fölül bír emelkedni, soha sem fogja helytelennek találni, hogy legyenek férfiak, kik mint egy világító fáklya csak messze századok után elérhető czélokat, csak nemzedékekre kiszabott fáradság és munka által valósítható eszméket tűzzenek ki nemzetük elé. Szükséges ez, mint hajóknak a világító torony. Azért, hogy egy czél rögtön el nem érhető, hogy valamely eszme mindjárt nem valósítható, józan ember nem fogja eldobni sem a czélt, sem az eszmét. De e későn valósulható czélokat és eszméket tartva egyedül szem előtt, s folyton a magasba nézve, könnyen megeshetik, hogy egy utunkba eső kő, melybe belebotlunk, egy gödör, melybe belebukunk, örökre esejt czélunktól. Kell tehát arra is ügyelnünk, hogy abban az irányban, melybe távoli czélunk esik, miként tegyük meg a legközelebbi lépést. Ez a politikus feladata, ki a legközelebbi teendőkkel foglalkozik. A czélt, Magyarország állami önállóságát, — melynek elérése, hiszem Istenem, nincs is olyan messze elodázva — soha nem szabad szem elől tévesztenünk. Ez a czél, erre nézve maradjunk következetesek, et si fractus illabatur orbis. De vizsgáljuk meg szigorúan, melyik út vezet hozzá legbiztosabban és legelőbb, s ne engedjük, hogy mig mi a ragyogó czél felé tartunk, az alatt egy alattomos ellenség lappangva nemzetünk kebelébe lopódzék s kiöljön abból mindent, a mi egy nemzetet nemzetté teszen. Mert ha ez ellen nem intézkedünk, a depravatió azt fogja eredményezni, hogy a czél, az meg lesz, de a nemzet, mely azt elérje, az nem lesz sehol. 1866. decz.1-én midőn az országgyűlésen a fölirati vita megkezdődött s boldog emlékezetű Eötvös József az akkori Majláthféle provisorius kormány ellen oppositiót képezett, felhozá Archimedesz példáját, aki akkor, midőn Syracusa bevétetett, a tengerparton a homokba vont köveit méregette. 1. Teljes meggyőződésem — úgymond — hogy Syracusa bölcse, mikor azt a tévé, bizonyosan Syracusa megmentését tartotta szem előtt. De mig ő köreit méregeté, az alatt Syracusa bevétetett.“ Vigyázzunk, hogy mig mi köreinket méregetjük, Syracusa be ne vétessék.“ A 67-iki országgyűlés egy tagja. A baloldali kör tegnap este tartott értekezletén elhatározta, hogy a tanügyi bizottságba szíves felhívás folytán e közös névsorban megállapított képviselőkre fog szavazni: Csengery Antal, Fabriczius Károly, Hoffmann Pál, Kautz Gyula, Kemény Gábor dr. Molnár Aladár , Pulszky Ágost , Patrubán Gergely, Schwartz Gyula, P. Szathmáry Károly, Szilády Áron, Tisza Kálmán, Torma Károly, Ujváry Lajos, Várady Gábor. — Ezután a felirati javaslatkészitő bizottsági tagok jöttek szóba, mely bizottságba azon tizenkét képviselőre fog szavazni a párt,kiket már e czélból a kör kiküldött s kiknek neveit közelebb közöltük lapunkban. — A képviselőház IV-dik bíráló bizottsága a bírálata alá terjesztett választási ügyek tárgyalásának következő sorrendjét állította meg: Folyó hó 19-én, eshetőleg 20. tárgyaltatni fog Batta Andor, 20—21-én dr. Podmaniczky Frigyes, 23—24-én gr. Apponyi Albert, 25— 26- án Bittó Kálmán és Csillagfa László, 26— 27- én Vállyi János és Csaba Gyula, végül 28-án Majthényi Dezső választási ügye. A tárgyalások a bizottság országházi helyiségében tartatnak, s mindig reggeli 8 órakor veendik kezdetüket. — Az országgyűlés mindkét házának bemutatása őfelségének legközelebbi Budán időzése alkalmával, egy, még csak ezentúl meghatározandó napon, a királyi palota tróntermében fog megtartatni. A jelenlegi udvari gyász ez alkalomra nem függesztetik fel. A pénzügyminister az 1873-iki költségvetést a képviselőház hétfői ülésében szándékozik bemutatni, de a szokásos expozét csak egy későbbi ülésben tarthatja meg, mivel a hétfői napirend nagyon túl van halmozva teendőkkel. A költségvetés, kormánylapok állítása szerint, nagyobbára a tavalyi számokat tünteti föl. Andrássy Gyula gr. a mai éjjeli vonattal érkezik meg Pestre. Vele jönnek Hofmann osztályfőnök, de Pont, Falkes Tesehenberg udvari tanácsosok és Vavrik osztálytanácsos. — A delegatiók, mint tudva van, hétfőn nyittatnak meg. Az előterjesztések a következők lesznek: a vörös könyv,az 1870-ki zárszámadás, a melyben az 1871-iki pótszükséglet is benfoglaltatik egész jun. Ló végéig; továbbá az 1871-ki szükséglet számadása s végre az 1873-diki előirányzat. — A „Deákkör“ holnap d. u. tanácskozmányt tart, amikor a kijelölendő tanügyi és válaszfelirati tagokra is beadatnak a szavazatok. A „DOH" TARCZAIA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI HÖK. Ötödik kötet: Athalie. Athalia. (171. Folytatás.) A cselédszobában nagyon vígan voltak már. Mikor az eltávozott őrnagy csöngetett a kapásnak, arról megtudták, hogy az úrnő egyedül maradt, akkor a szobaleány bement hozzá megtudni, hogy nem parancsol-e valamit ? Timea azt hitte, ez a szobaleány volt az, aki az őrnagynak világított a folyosón. Azt mondta neki, hogy menjen alulni, ő egyedül fog levetkőzni. A szobaleány aztán visszatért a cselédtársakhoz. ...... —„Urak a papok !“ kiálta jó kedvében az inas. —„Hol szamár, hol barát, változik az apáturság!“ viszonta rá a kapna, zsebébe dugva a felhozott kapukulcsot. — Minden jó volna már, csak egy kis punchot kapnánk még ! henczegett a kocsis. Mint a kívánság, nyílt az ajtó s jött Athalie kisasszony , kezében egy tálczával, melyben párolgó punchos poharak csörömpöltek, egymáshoz verődve, mint egy kisértetes harangjáték. I . V. A mindennapi kedvezés ez, mely különösen a mai örvendetes estére nagyon fölülik. „Éljen a mi jó drágalátos kisasszonyunk!“ rivális cselédsereg. Athalie mosolyogva helyezi le az asztalra a purhos tálczát. A tálezán egy porczellán vederkében felhalmozott czukor van, mely túlságos gyöngédségből narancshéjhoz dörzsöltetett, attól olyan sárga és illatos. Zófi asszony így szereti a theát legjobban. Sok rhumot hozzá és még több narancshéj látta ezukrot. — Hát te nem tartasz velünk ? kérdi leányától. — Köszönöm, én már beáztam az urasággal; a fejem fáj, megyek lefeküdni. Azzal jó éjt kívánt anyjának , a cselédeknek meghagyta, hogy jókor lefeküdjenek, mert holnap korán kelnek. Azok mohón estek neki a punchnak, meg a czukornak s pompásnak találták az éjt berekesztő nedtárt. Csak Zóy asszony nem találta olyannak. Amint a legelső kávészalonnal megizlelt belőle, elfintorította az orrát. „Ennek a punchnak valami olyan szaga van, mint annak az italnak szokott lenni, amit nyűgös gyermekek számára boszankodó anyák szoktak főzni a mákhéjakból.“ Ilyen szagot érzett rajta. S úgy megundorodott tőle,hogy nem bírta a poharat többé ajkához közel vinni. Odadta a kuktának, az még sohasem ivott ilyet, annak jól esett. Maga pedig azt mondá, hogy nagyon el van törődve az egész napi fáradságtól s ő is lelkére kötötte a cselédségnek, hogy korán lefeküdjék minden ember, s jól körül nézzék a kamrát, hogy macska ne lopózzék be a drága sültek közé, azzal Athalie után sietett. Mikor közös hálószobájukba érkezett, Athalie már feküdt. Az ágyfüggönyök szét voltak húzva , láthatta őt, háttal kifelé fordulva s fejéig betakarózva. Ő is sietett lefeküdni. De annak az egy kanálnyi punchnak a szaga még itt is üldözte; azt hitte, az egész mai vacsora kárba vesz miatta. Mikor lefeküdt s eloltotta a gyertyát, még sokáig könyökére támaszkodva nézte azt a fekvő alakot. És addig nézte, mig szempillái leragadtak s elaludt. S a mint elaludt, odaálmodta magát vissza a cseléd szobába. Mindenki alszik. A kocsis a hosszú lóczán hanyatt fekve, az inas az asztalra leborulva, a házmester a padlón elnyúlva a fejét egy feldöntött szék támlájára nyugtatva, a szakácsnő a cselédágyon, a szobaleány a tűzhelyen, a feje alácsügg a tűzhely széléről, s a kukta az asztal alatt. És mindenik előtt ott hever az üres punchos pohár. Csak ő nem itta még ki a magáét. S azt álmodja, hogy Athalie, mezítláb, egy hálóingben odalapózik a háta mögé s azt súgja fülébe: „hát te miért nem iszod ki a punchot, kedves mama ? kell bele több czukor még ? Nesze czukor!“ S szinültig rakja poharát czukorral. És ő folyvást érzi azt az undoritó bűzt rajta. „Nem kell nem kell !“ mondja álmában Zófi asszony, de Athalie erővel odaérteti ajkaihoz a párolgó poharat, melynek illatától borzad, émelyeg. Küzd, nem akarja meginni, végre erőszakkal eltaszítja magától a punchos serleget, s azzal az ütéssel leveri az éji szekrényéről az odakészített vizes poharat, az egész vizet magára öntve. Erre aztán fölébred. Még ébren is maga előtt véli látni Athaliet, azokkal a fenyegető szép szemeivel. — Athalie, ébren vagy ? szól nyugtalankodva. Nem hall választ. Hallgatózik, nem hallja az alvó lélekzetvételét a másik ágyban. Fölkel remegve s odamegy Athalie ágyához. Az ágy üres. Nem hisz a sötétségben szemeinek, kezeivel tapogatja végig az ágyat. Nincs ott senki. — Athalie, Athalie, hol vagy ? suttogja félelmesen. S azután, hogy nem kap választ, valami névtelen borzalom állja el tagjait. Úgy tetszik, mintha megvakult és megmerevedett volna. Nem tud mozdulni, nem tud kiáltani. Csak hallgat, s akkor meg úgy érzi, mintha megsüketült volna. Sem a házban, sem az utczán semmi lesz. Hol van Athalie ? Athalie ott van a leskesődés rejtekében. Már hosszú ideje, hogy ott van. Hogy ez az asszony olyan sokáig tudja azt az imádságot könyv nélkül megtanulni! Végre beteszi Tímea a könyvet s nagyot fohászkodik. Azután felveszi kézi gyertyatartóját s megvizsgálja az ajtókat, hajói vannak-e bezárva ? A leeresztett ablakfüggönyök mögé is betekint. Vőlegénye szavai már szivébe oltották a félelmet. A gyertyát fölemelve körülnéz a falakon; nem lehet-e itt valahol bejönni? Nem lát semmit. Pedig épen a szeme közé néz annak, aki rá leskelődik.. . Most pipere asztalához megy, s hajfonadékait lebontva, azokat feje körül csavarja, s egy reczés főkötővel leszorítja, hogy fel ne bomoljanak. Egy kis hiúság is van a nőben. Hogy kezei és karjai fehérek és gyöngédek maradjanak, bekeni azokat illatos köpecscsel s azután könyökig érő szarvasbőr kestyüket húz fel rájuk. Akkor levetkőzik, s hálóöltönyét felveszi. De még mielőtt lefeküdnék, ágya mögé lép, s ott egy szekrénykét fölnyit s annak fiókjából elővesz egy kardmarkolatot,ami egy eltört pengét tart. Azt gyöngéden megnézi, odaszoritja kebléhez. Aztán megcsókolja. Végre oda dugja vánkosa alá. Azzal szokott aludni. Athalie látja azt mind! Azután eloltja Tímea a gyertyát s Athalie nem lát többé semmit. Csak az óra ütését hallgatja meg. Egy órát üt az és három negyedet. Van türelme várni. Kiszárallja, mikor jő a szemekre az előálom, akkor van itt az ideje. — Pedig egy óranegyed most egy örökkévalóság! Végre üti az óra a kettőt éjfél után ... (Folyt, követk.) Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. A delegatiókhoz. Hétfőn kezdik meg működésüket a delegatiók. Szükséges, hogy eddigi működésükre visszatekintsünk, hogy kimutassuk, miszerint kiszabott munkakörükben, a rendelkezésükre álló eszközökkel sem érték el a maguk elé tűzött czélokat. Sokszor fejtegettük, hogy a delegációt sem parlamentnek, sem semmiféle divatos alkotmányos fogalom alá eső törvényhozó testnek nem tekintjük. De azt hisszük, hogy határozatait mégis a közös kormányt kötelező törvényeknek kell tekintenünk, melyek feltétlen és azonnali végrehajtása annál inkább érdekünkben áll, mert védképességünk és minden évben is több, mint száz milliónk kezelése van reá bízva. De, fájdalom, a delegációk eddigi határozatainak sorsa: megdöbbentő eredménytelenség. Pedig sok határozatukban fontos elvi reformok és mindenikben kisebb, nagyobb anyagi áldozat által vagyunk érdekelve, így például a közös aktívák kérdésében több milliónk van szóban. Ez összegek tisztázása és megosztása 1867-ben a közös törvényben ki lön mondva és 1868. óta minden delegatió határozatának tárgyát képezé. 1869-ikben Becke azt mondta, hogy még azon évi május végén minden e kérdés megoldására szükséges adatot átadott a két kormánynak. És mégis e kérdés mai napig sincs tisztázva. A területi rendszer és ezzel együtt a felszerelési decentralisatio 1868-ban ki volt mondva. Azóta mindig sürgették. Csak 1870-ben jön a keresztülvitel megkezdve.* És habár az utolsó összeget (1.182.955 forintot) azon megjegyzéssel kértem Kuhn báról 1871. tavaszán, hogy a csapatok és felszerelési készlet állandó elhelyezésének f eles“ foganatosítására,még az szükséges, mégis az 1872-iki delegatiónak azt a választ adja, hogy a csapatelhelyezés, amennyire lehet, halad, a felszerelést pedig nem is lehet jobban decentralizálni, noha a delegatió határozata és Kuhn ígérete óta ez ügyben majdnem semmi sem történt. Fontos az, hogy már 1870-ben határozatiig ki len mondva a Skene-féle szerződés mellőzése. Kuhn megígéri, hogy azért vette fel a szerződésbe az egy évi felmondást, hogy a delegatió kívánságának akármikor eleget tehessen, és mégis 1872. április havában szétküldi azt az enquetot, mely ugyaneztahatározatot hozza, épen azért, mert ez is a Skene szerzés felbontását mondá ki. Meghagyták a delegátiók 1870-ben a közös kormánynak: a szállásolási, lóöszszeírási, a hadi szolgálmányok megfizetéséről szóló törvények elkészítését. Fontos törvények ezek, mert a hadképesség, főleg pedig a harczképesség alapfeltételei; bizonyítja ezt az is, hogy Poroszország 1853-ban már befejezte e törvények keresztülvitelét. Nálunk a delegációk erre vonatkozó határozatainak mai napig semmi eredménye nincs. A közös pénzek ellenőrzése nincs alkotmányos intézményre bizva. A delegátiók 1868-ban elhatározták az alkotmányos számvevőszék felállítását. 1869-ben Becke azt mondta, hogy azon évi június 14-én kész javaslatot adott át e tárgyban az illető minisztériumoknak és mégis csak kinevezés történt, de az alap, melyre kellett volna a kinevezésnek tétetni, a törvény nincs meg. Igen fontos határozata volt 1870-ben a delegátióknak az is, hogy a mostani katonai intézetek decentralizálhassanak és a felsőbb reál és technikai intézetekben ka