A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-02 / 227. szám

a delegátió előtt annak némely tagjainak alkot-­­ mányos ébersége miatt nem sikerült,ily mellékes­­ után törvényesen érvényesíttessék, nevezetesen a nemzetközi tengeri keresk.forgalomra mindkét fél érdekére vonatkozó­­nemzetközi­ tengeri keresk. forgalomkérdést közös ügygyé tenni, a­ki ezt nem hiszi,olvassa meg figyelemmel az indokolás utolsó sorait s abból levont erőszakos okosko­dását az illető miniszter úrnak, meg fog győ­ződni, hogy ez a szándék. A­mi a tartalmat illeti, igaz hogy némileg kedvezőbbek a jelen szerződés pontjai, e szerint Fiumét kétszer kell a hajóknak érintenie, a posta­járatokért az állam által fizetendő költség­térítés ezután 3 százezerrel kevesebb lesz,ezután a két külső igazgatói tanácsosi állomás egyikét a magyar korona országaiban honos részvénye­sek töltenek be, ha a fiumei-károlyvári vasút meg fog nyílni, az Alexandrával közlekedő gő­zös Fiumét minden héten egyszer, ha a fel­adandó árumennyiség 15 ezer vámpiázsát ér el, ha pedig e mennyiség két annyira fog rugni, minden két hétben egyszer stb. nem lehet ta­gadni, az egyezség minden pontjának szigorú megtartására köteleztetve van a vállalat, s ha osztrák polgár volna, hazája érdekét minden te­kintetben óva és előmozdítva látná ezen szerző­dés meghosszabbítása által, de mint magyar polgár ismétli azon szavait, melyeket 1867. dec. 18-án e házban elmondott, hogy a Lloyd-társulat subventiójával tengeri kereskedelmünk halálos ellensége megölő betűit ápoljuk s hogy a sub­­ventióval csak azon gátot magasítjuk, erősítjük, mely végzets akadálya a magyar tengeri ke­reskedés kifejlődésének, mely a soknetűű ked­vezményekben részesülve, a tengeri kereskedés minden előnyeit magához ragadván azt Triest­­ben concentrálja, az egész adriai tenger partke­reskedését megsemmisítette s több mint 200 triertföld hosszaságon 100 kikötőt aprólékos fő­leg halászati kupeczsággá törpitette. Azért nem bízik e társulatban, mely rész szomszédunk volt évtizedek óta, s megfoghat­­lannak tartja, hogy a minister mint magyar tár­sulatot tradtálja exposéjában. Az osztrák álla­mé e társulat; az osztr. államnak igen is van szüksége reá, de te­hát, szerintem a ro. állam nem egy az osztr. állammal, s minthogy m. o. külön állam, melynek külön kereskedési érdekei van­nak, külön tengerparttal bír, kell hogy a tőle elválasztott államokkal külön üzleti összekötteté­se is legyen. Mi értelme ? mi haszna lesz a 30—40 milliót felemésztő fiumei vasútnak a kikötőnek,ha annak csak azon sovány eredménye leszen, hogy szomszéd állam — mert kereskedelmi szempont­ból véve Ausztria reánk nézve külön állam — ha az osztr. szomszéd állammal­ egy kegyelem­­beli korlátolt összeköttetés fog tulajdon pénze­­kön létesitetni. Van e széles e világon állam, mely postahajó­zása fentartására más szomszéd állam segélyét venné igénybe ? nincs. Csak Ausztria az, mely Magyarországtól pláne követeli, hogy azon arányban oszszuk meg a segélyezést. Azon ijesztgetést pedig, hogy az állami sub­­ventiónak teljes elejtése a társaságot igen köny­­nyen reá­vehetné arra, hogy más államnak ajánl­ja fel szolgálatát, valóban nevetségessé tesz a delegatióban felemlített azon aggodalom, hogy subventio nélkül az angol peninsular kompanie Messager imperial a török és venetéti gőzhajó­­társaságokkal az austriai Lloyd ki nem állhatja a versenyt. Ám tessék a bécsi kormánynak to­vább is subventionálni a Lloyd társulatot, csak a sebünket ne vegye igénybe, s mernék fogadni, hogy a társaság a mi reánk rovandó 30 percent nélkül, sőt subventio nélkül is teljesíteni fogja Austria irányában minden kötelességeket, me­lyeket eddig 2 millió segélyért teljesített, mert nem kell ám azt hinni, hogy azon társulat sub­­ventio nélkül magát fenn nem tarthatja. Tessék csak a Lloyd társulat 1870. évi utolsó deczem­­beri zárszámadását, mely alapja a követelt 1 millió százezer subventiónak, tételről tételre s az árunak és műhelyek inventáriumát érdektelen szakértők által megvizsgáltatni, s mindazokat a 869. évivel összehasonlítani, el fognak bámulni azon szemtelenségen, melylyel azon jó urak az aetivát a múlt évre kevesebbre, a passivát több­re kicsinálták, s hogy dolgozták ki a dividendá­­kat felényire, mint mennyi valóban osztandó lehetett volna.­­ Valamikor az ilyen nagyszerű vállalatok az állam segélyezését meg akarják nyerni, épen úgy cselekszenek, mint azon ha­szonbérlő, ki a birtokostól leengedést akar kikön­nyörögni, kopott ruhában, rosz fogattal­­jelenik meg házánál, s otthon jobb ruhában, szebb lova­kon jár, mint maga a birtokos. Beszédét ezután következőleg végzi be : Ne aggódjunk mi a Loyd társulat sóssá fe­lett, mely nem a mienk; megél a mi segítségünk n­élkül is, segítsük a tőlünk követelt 600ezer írttal azon magyar társaságot, mely tudtommal már tavaly lépéseket tett kormányunknál posta­gőzhajózás felállítására, segítsük ha kell többel, segítsük milliomokkal, építsük a kikötőt tűzzel vassal, hogy mikoron a vasutak a kész tengeri kikötőhöz mozgásba jönnek, minden kellékkel ellátott tengeri hajózási telepünk legyen, mely­en hajógyáraink legyenek különben vasu­tasukkal, kis kikötőinkkel úgy járunk, mint az a gazda ember, ki nagy istálókat épít, de már instructióra pénze nem jut. Én tehát­­bármit ígérjen is a Lloyd ,társulat, subventiójához szavazatommal nem járulok. Én nem vádolom a minister urakat, ők a ko­rona ügyérei, választottjai az uralkodónak, ki egyszersmind ausztriai császár, és elvállalt kö­telességük őrködni a felett, hogy az 1867-iki kie­gyezés által készült azon lánczából, mely Ma­gyarországot az austriai birodalom roskadozó osz­lopához köti, egy szem, egy kapocs ki ne ugor­­jék ; vádolom azonban a túlsó padokon ülő kép­viselőket, kiket a nemzet választott azért, hogy annak legyenek ügynökei, 8 őrök a felett, ne­hogy a haza azon láncznak folytonos szorítása alatt lelkét ki ne adja — önmagok segítenek azt mindig szorosabbra fűzni. (Élénk helyeslés balfelöl) ülnök föl akarja tenni a kérdést, azonban Várady Gábor felszólalására előbb szót emel Szlávy József kereskedelmi miniszter. A­ki­ket indokolása meg nem győzött, azokat alig fogja az ő itteni előadása meggyőzni. A mód k­ülön­­ben csak kettő lehet: vagy subventionálunk Ausztriával együtt egyet, vagy pedig subven­­tionálunk mindegyik a magunk részére egyet, mert azon harmadik eset, a­melyet I. Gubody képviselő úr említett fel, hogy hiszen ha mi nem subventionáljuk is a Lloydot, akkor is el fog járni, s akkor is el fogja vinni a mi levele­inket, ez­t hát azt hiszem, ez hazánkra nézve nem méltó dolog, hogy t. i. azt kívánjuk valakitől, hogy ingyen vigye a mi leveleinket, az nem megy; de hozzá­teszem, hogy ez nem is a Lloydtól függ, váljon ingyen viszi-e, vagy nem; mert a szer­ződés szerint a Lloyd csak az osztrák leveleket tartoznék vinni, s Ausztria maga szabná meg árát annak, hogy vinné a mi leveleinket, mon­dom tehát ismételve, előttünk csak két eset van, hogy t. i. subventionálunk Ausztriával együtt egyet, vagy pedig mindegyik egyet külön. Mél­­tóztatnak az előterjesztésből látni, mily fasiso­­kon ment keresztül a Lloyd-társaság 36 eszten­dő óta, mennyi hibába esett, mily áldozatokat követelt mind az államtól, mind a részvényesek­ből, mert évek óta csak 4% jön a befektetett tőke után, már­pedig az ma alig felel meg a kí­vánatnak. A t. képviselő urak közül többen ellenvetést tettek. Különösen Simonyi Lajos t. barátom azon kifogást tette, hogy mért kötötte a szerződést a külügyminiszter? Hát épen azért kötötte a kül­ügyminiszter, mert az közös ügy. Egyébiránt én nem ragaszkodom ahoz, mint valami megdönt­hetően elvhez, hogy így vagy úgy kellett volna tenni, a t. képviselő urak tudják, hogy eleinte az volt nézetünk, hogy ez a delegációk elé tar­­tozik. Azok azt határozták, hogy nem hozzájuk tartozik, hanem a külügyminiszter kösse meg a XVI-ik tör­vény­czikk értelmében a két miniszté­rium egyetértésével és hozzájárulásával a szer­ződést, s azután terjesztessék az az országgyű­­­lés elé. Most azt mondja a t. képviselő úr, hogy nem is a külügyminiszternek kellett volna azt megkötni, hanem kötöttük volna meg azt mi,az osztrák miniszter, és én. Ez ellen az a nehézség for­og fenn, hogy először, egy közös szerződést, egy szerződést, mely a monarchia egyik vagy má­sik felét közösen érdekli egy harmadik irányá­ban a miniszterek külön még eddig­­­em kötöt­tek, erre nincs pr­ecedens s talán nem is volna jó olyat alkotni. De más­részt, ha mindkét fél,­­ külön külön kötötte volna a Lloyddal a szerző­dést, akkor tulajdonkép két különböző szerző­dést kötöttünk volna, de másrészt, ha külön köt­né meg mind a két fél, két külön szerződést, két külön féllel egy társaság (Simonyi Lajos báró közbe­szól: Ezt nem mondtam !) Nem állítom, hogy méltóztatott mondani, de körülbelül csak így lehetett volna tenni és akkor szóba jöhetett volna mindenesetre az arány, melylyel a subven­­tióh­oz járulunk. Az arányra nézve az monda­tott, va­jon a magyar levélforgalom áll azon arányban az osztrák levélforgalomhoz, mint a­mily arányban áll a két félre eső subventió. Egész őszinteséggel kimondom, azt hiszem, hogy alkalmasint nem áll azon arányban ; pozitív adatokkal nem szolgálhatok, nagyon neh­éz is volna kipuhatolni , ennélfogva azt, hogy így áll-e az arány, mint 30 a 70-hez, vagy mint 20 a 80 hoz, azt nem vitatom. Annyit mond­hatok, hogy a levélforgalom a monarchia két részében körülbelül úgy áll mint 3­2 az 1-hez, azaz a monarchia egyik felében 3 V* annyi levél szálmatik mint nálunk. Áll e ugyanazon arány a tengeri postára és vagy tán ez ránk nézve még kedvezőtlenebb — nem tudom, de nem is arról van szó, hogy egyedül azon arányban fizessünk,­­ melyben állanak a levelek, mert hiszen az egyes levelek szállítása nem irányadó a fizetésre, mert az egyik postamester­­, azért, hogy egyszer 10 máskor száz levelet visz , egyformán díjaztatik, ha többet vagy kevesebbet visz, mindegy , men­nie kell. A Lloyd is akár többet, akár keveseb­bet visz, mindegy, s ha egyszer mennie kell, a subventiónak is meg kell lenni. De nem is a levelek képezik azon arányt, mely itt mérvadó, egy másik nevezetes tényező az, melyre én kü­lönös súlyt­­fektetek ezen szerződés kötésénél s ez a politikai befolyás, melyet a Lloyd s általa az osztrák-magyar lobogó gyakori megjelenése által szerzünk magunknak a keleten. Ezen politikai befolyást pedig számokban kifejezni igen nehéz, sőt azt hiszem, hogy ha ezen politikai befolyást vesszük tekintetbe,­akkor aligha meg nem fordul az arány, és akkor aligha nem mi magyarok állunk úgy mint 70 a 30-hoz. Simonyi Lajos báró indítványát nem fogad­hatja el, mert ez 1 -szer a szerződés életbelépte­tését ismét hónapokra vetné vissza, mert a­mint méltóztatik tudni, a szerződés a két ministérium egyetértésével kell hogy módosítassék, és így kell, hogy ismét a két törvényhozáshoz menjen, már­pedig a lajtántúli törvényhozás a szerződést el is fogadta, tehát ismét hónapok múlnának el. De ily módon nehezen is volna reanisátiató . Nagyon könnyű azt mondani, a­mint az iparka­mara is mondja, hogy Fiumébe­ indulva, minden dalmát kikötőt érintve egészen Albániáig heten­ként egyszer, azaz évenként 52-szer menjen. Hamarjában megnéztem és azt találtam, hogy az körülbelől 80.000 tengeri mértföld, s a­mint méltóztatik tudni, egy tengeri mértföldnyi it nem a gyors, hanem a közönséges meneteknél 1 fit 15 ktjával számíttatik. Tenne tehát körül­belől 90.000 k­tot é­­nként, még pedig oly vona­lon, mely tudvalevőleg folytonos nagy veszte­séggel jár a Lloydra nézve, mert ezen vonalak a legroszabbak, ezek kívánnak leginkább sub­vention Hogy tehát a Lloyd erre oly könnyen rá fog állni s nekünk oly könnyen 90.000 ftot úgy oda engedjen, azt nem hiszem, de lehet ezen kívánságot teljesíteni más módon.­­ A szerződés egyik pontjában meg van említve, hogy mene­tek változtatása a miniszterek beleegyezésével és hozzájárulásával történhetik ; azt hiszem te­hát, hogy Fiuménak ezen méltányos kívánságai teljesíttetni fognak oly formán, hogy ha a mene­tekben némi változtatásokat teszünk, úgy­hogy a tengeri mértföldek száma nem fogna igen nagyon szaporíttatni. Remény­em és hiszem, hogy ha la—20—30,000 tengeri mértföldről lesz szó, azt a Lloyd nem fogja ellenezni, de 80,000 mértföldet ingyen tenni alig méltányos. Ajánlja a szerződés általánosságban való elfo­gadását. A ház elfogadja a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Ezután felolvastatnak az egyes pontok. Széll Kálmán ajánlja a közp.­bizottság Simo­­nyi Lajos által említett határozati javaslatának a magyar érdekek szerint megindítandó új posta­járatok iránt elfogadását. Simonyi Lajos dr. Igen tisztelt kereskedel­mi minister úrnak, az általános tárgyalás al­kalmával tett nyilatkozata után megvallom őszin­tén még kevésbbé vagyok hajlandó elfogadni ezen határozati javaslatot, mert a t. miniszer úr ez alkalommal azt mondotta, hogy a Lloydnak ha ezen határozati javaslat elfogadtatik, ezen új menetek neki 90.000 írtba fognak kerülni. Én i­gen csodálkoznám, hogy ha mint a t. miniszer úr is mondani méltóztatott s a­mint mindnyájan meg vagyunk győződve, egy ily társulat, mely üzleti szempontból nyereség végett alakult, a­mi egyébiránt egyátalán nem­ roszóbható — el­fogadna egy ily feltételt, mely neki 90.000 írtba kerülne újabb, díjazás nélkül. A minister úr még­is azt mondja, hogy reménye, hogy a társulat e kivánságot teljesíteni fogja. De ha e kivánság teljesítése olyan sokba kerül, ugyan hogyan fog a társulat reá állani? Igaz, hogy később azt mondotta a tisztelt mi­niszer úr, hogy ő nem áll ott mint kérő fél, ha­nem mint szerződő fél, a szerződő felek közt pedig az egyik ad, ami­tk vesz, de nekem ezen pótjavaslatom által épen az a czélom, hogy töb­bet odüi ne legyünk kénytelenek, hogy a Slosiff társulat vállalkozni fog arra, ha mi többet fo­­gunk fizetni,azt mindenki át fogja látni, de még kérdés akkor is, hogy az osztrák kormány bele fog-e egyezni ezen menetrend megállapításába, mely különösen Magyarország érdekében van kö­vetelve. A t. miniszer úr azt mondja,hogy ezt egé­szen nem érhetjük el,hanem a megállapított me­netrendben fognak történni változások. Tehát ezen szerződés megváltoztatik mindenesetre, mert hogyha ezen szerződés jöl álland, akkor ehhez mint pótlást a Lloyd társulat 52 közlekedési me­netet megadjon ingyen, azt követelhetni józan é­sszel senki sem fogja. Én épen azt nem aka­rom, hogy a kzereskedelmi minister úr oly hely­zetbe jöjjön, hogy egyik ad, másik vesz, hanem hogy e kívánalomról föltételeztessék ezen szer­ződés ratificatiója. Én tehát még egyszer aján­lom javaslatomat, mert a minister úr nyilatko­zata szerint azt látom, hogy ha ezt nem tesszük ide mint „conditio sine qua nont“ akkor a ma­gyar érdekben annyira kívánatos egyenes köz­lekedés Fiuméval vagy elmarad, vagy pedig újabb tetemes áldozatokba kerül. Várady Gábor: Az igen t. kereskedelmi miniszter úr azt is mondá, hogy reméli, hogy a pénzügyi bizottságnak, és így a központi bizott­ságnak javaslatát elfogadja a Lloyd-társulat. Ha ez áll, én nem tudom, mi akadálya van annak, hogy Simonyi Lajos indítványa most fo­gadtassák el a t. képviselőház által. Hiszen ak­kor, midőn az igen t. kereskedelmi miniszter úr beleegyezett abba, hogy e határozati javaslat a pénzügyi bizottság javaslatára fölvetessék, és az in­­­ét belemenjen a központi bizottság javaslatá­ba, már akkor számot kellett vetni magával, és bizonyosan nem egyezett bele könyv nélkül, a nélkül t. i. hogy meg ne kérdezte volna a Lloyd társulatot, hajlandó-e a szerződésen ily változta­tást tenni. Ha ezt nem tette, akkor nézetem sze­rint, nem helyesen tette, mert gazda nélkül tett számadást. Annyi idő telt el, mióta a pénzügyi bizottság megállapította javaslatát, hogy a ke­reskedelmi miniszternek ma már "tisztában kell lenni az iránt, elfogadja e a Lloyd ezen változta­tást, vagy nem; ha nincs tisztában, ezen csodál­kozom ám, mert ezt nem teszem föl előrelátásától, nem teszem föl buzgóságától. Ha pedig tisztá­ban van, úgy tudnia kell már ma, hogy elfogad­ja e a Lloyd a javaslatot, vagy nem. Ha nem tudja, erre nézve megmondtam néze­temet, ha pedig tudja azt, hogy a Lloyd elfo­gadja a javaslatot, akkor nincs akadály, hogy ez a törvénybe belemenjen. De ha a Lloyd ne­talán úgy nyilatkozott, hogy nem fogadja el ezen változtatást, akkor sajnálkozásomat kell jelentenem a felett, hogy a miniszter úr a képvis­seőházat egy bizonyos reménynyel kecsegteti, mely néhány nap múlva, midőn ezen törvény szentesítetik, meg fog hiúsulni. Ezek te­hát en­gem arra bíznak, hogy részemről is szorosan ra­gaszkodjam azon kéréshez, melyet Simonyi La­jos képviselőtársam előterjesztett, hogy t. i. az ő határozati javaslata fogadtassák el, és az már most iktattassék be a törvénybe. Ajánlom Simo­­nyi Lajos indítványát. (Helyes balfelől.) Szlávy József ismét ellenzi ama javaslat elfogadását. A ház a közp.­bizottság javaslatát fogadta el. A tárgyalás folytatása — valamint még pár, tárgyalásra mára tűzött javaslat —holnap lesz, valamint eshetőleg a felirati vita folytatása, ülés vége 2 óra után­ áldozta fel függetlenségét , igazságérzetét, ha­­nem mindannyiszor valahányszor alkalom nyílt, az e­g­y­é­n­i szabadság megóvása mellett emelte fel szavát, ez neki csak elismerést szerezhet. A nevezett levél azzal végződik: „tessék vá­lasztani.“ Igen is, fogunk választani, s hiszem, ha az eredmény óhajtásunk szerint üt ki, Tol­na megyében sokaknak szívéről nagy kő esik le. Megvárom a „Reform“ lovagiasságától, hogy soraimat lapjába fölveszi. Simontsits Béla. // I p­m Pest, okt. 1. A „Reform“ I. é sept. 29. számában közölte­­tett egy szegszárdi levél, mely a Tolnamegyei alispáni kérdéssel foglalkozik. Nem szándékom a névtelen levelezővel polémiá­ba bocsájtkozni, már csak azért sem, mivel le­­velét neve helyett „egy deákpárti“ kifejezéssel írta alá, — e név alatt ma már sokan sokat megengednek maguknak ; — szó nélkül azon­ban e levelet azért nem hagyhatom, mert nevem e tárgyban a nyilvánosság előtt most már má­sod ízben hozatik szóba, H így a tolnamegyei deákpárt az alispán vá­lasztást nem tekinti oly kérdésnek, mint a mi nőnek annak valóban lenni kellene, hol pártér­deknek előlépni nem szabad, ez a fent idézett levélből kitűnik.. . Nézetem szerint az, alispáni szék helyes betöltését mindenek előtt nem a csa­ládi politikának, nem a megyei clique-nak és nem a pártszenvedély erőszakoskodásainak kell eredményezni, de kívánatos, hogy az alispáni szék a függetlenség és igazságszeretet biztos oszlopain nyugodjék, s kell, hogy azt különösen napjainkban, épen oly egyén töltse be, ki alkot­mányos érzeténél fogva először független és igazságos, és csak aztán pártember. Feltéve, — de meg nem engedve, — hogy az alispáni kérdés csakugyan pártkérdés, figyel­meztetem a levél íróját, hogy a midőn mind a két jelölt jobboldali, mint ez Tolnában is van, — akkor a pártkereten belül pártfegyelem nincs, s a párt tagjai között a szabad versenyt meg­akadályozni lehet családi politikából eredő ma­nőver, lehet egy uralkodó clique-nek a hatalmi állás fentartására szándékolt sakkhúzása, de pártfegyelem semmi szín alatt neki lehet. Hogy Kurz György úr jobboldali-e vagy nem, azt hivatottabb egyén ítéletére bízom, mint a nevezett levél anonym írója. Hogy Kurz György úr deákpárti álláspontjáról, melyet ma is elfog­lal, s meg vagyok róla győződve , mindig becsülettel be is töltött, nem követte önt a ma­­melukok táborába, ezt tőle rész néven ne vegye, hogy az önök által annyiszor és sokszor helyte­lenül hangoztatott pártfegyelem elvéért nem // Vidéki levelez««. (Köztörvényhatósági arandalum.) M.-Sziget, sept. 15-én. Tegnapelőtt nyitotta meg megyei főispánunk az évnegyedes közgyűlést, örvendve, hogy a bi­zottsági tagokat oly nagy számban láthatja. Ennyiben igaza volt, mert a megye legtávolabb eső vidékeiből is, az orosz és oláh-ajkú papság soha nem észlelt számban jelent meg, mintha az alispáni meghívókon kívü­l még más szóbeli felszólítást is kaptak volna. Az elnöki beköszöntő után az obsigát „éljen“ alig hangzott el; főispánunk, Markos István által a múlt gyűlés alkalmával — az idegen országi zászlók iránt — beadott interpellátiójára felelni akar­ván a levéltárból egy 1612-ik év óta összehajt­va lévő zászlót hozatott fel, melyet a jelenlevők­nek megmutatván, azt mondá: Nézze a tiszt, bizottmány, ott a sárga és kék szinü zászló, ilyenek voltak azok, melyek követválasztás alkalmával a vissói és sugatagi v. kerületben használtatni állíttatnak; ez is sárga és kék. Ezt mondva szinte látszott, arczán vegyészeink azon tudatlansága feletti öröm, hogy még mai napig sem tudnak oly vörös szint előállítani, mely az idők viszontagságaival daczolva sárgás szint ne kapna Azonban Markos István s pártja a főispáni felelettel annyival kevésbé voltak megelégedve, mert a zászlót szétbontották, s kitűnt, hogy annak belső része még mindig vö­rös, mely körülménynek daczára, mégis a haj­longó hivatal sereg s a mondott papság, a főis­pán feleletét tudomásul vette s ez ügyet tökéletesen befejezettnek tekintő. Ezután olvastatott a szakbizottság vélemé­nyéé jelentése Szaplonczay Miklós szigeti v. k. képviselőjének, mint volt tiszavölgyi szolgabi­­rónak azt tartalmazó kérvénye ügyében, hogy miután őt a maegye bizottmánya 6 évre válasz­totta, m­ig mandátuma le fog telni, helyét a köz­törvényhatóság helyettesítés által töltse be.—Ezen tárgy felett heves és hosszantartó vita fejlődött ki, különösen az incompatibil­­­i­t­ás elvének vitatása körül. Voltak, a kik teljes rezignatióval a főispán által egyszerűen helyettesítés által kívánták a megürült helyet betölteni és ezt különösen azon párt akarta leg­inkább, melynek zászlójára azon régi megálla­podás van felírva, hogy a lehetőségig minden belső olahokkal vagy oroszokkal töltessék be, és a­mely párt jelenig a Deák F. firmája alatt oly eg­­ént szándékozott a tiszavölgyre küldeni, a­ki a jövő követválasztás alkalmával a mos­tani választáskor vallott kudarc­ot helyre hoz­za és a Deákpárt győzedelm­ét a Tiszavölgyön biztosítsa. Hogy a főispánnak és pártjának ez volt kitű­zött czélja, mutatja azon körülmény, hogy főis­pán úr az ellenzéki erős jellemű Móritz Károly­­nak nyíltan kimondá, miszerint őt bár mint barátja szereti, kandidatióba sem tétetheti, mert — úgymond — ily elvű emberekkel a me­gyét nem kormányozhatja. — Mintha bizony a vármegyei­t — és nem az alispán kormányozná, ki azt helyesen és bölcseséggel teljesiti is — A főispán nyilatkozatára az alispán kijelentette, miszerint Móritz Károlyt ő candidatióba hozatni akarja s ezt keresztül is viendi, a mi valóban meg is történt; a választmány nagyobb része pedig a túlhajtott nemzetiségi legyezgetéseket tudván, az ellenzékhez sorakozott s nehogy va­lami kegyencz jusson a szolgabirói székhez, szótöbbséggel a választás mellett nyilatko­zott s az orosz Fankovich Gyula helyett, ki mel­lett a főispán az orosz papokkal egyetértve lándzsát törni szándékozott, Móricz Károly nagy szavazattöbbséggel tiszavölgyi szolgabirául vá­­laszttatott, mely nem vola egyéb, mint a főis­pánnak eddigi magatartása miatt határozott bizalmatlansági szavazat. Most csak azt szeretnék tudni: vájjon lenne­­, hajlandó a magas minisztérium is másokkal tölteni be helyeit a miniszteriális hivatalnokok azon nagy seregének, mely képviselőül vá­lasztatva, nem hivatalos kötelezettségének sem hivatalos állásának teljes odaadással eleget nem tehet. Ezek megtörténvén az orosz papság elhagyta szigetet, de az oláh papság, — talán hőérzet­ből — a központon maradt. Másnap különböző hivatalos, ministeri rendeletek olvastattak ; szak­­bizottsági jelentések tárgyaltalak s a gyűlés, mint medrébe visszatért folyam minden zaj nélkül folytattatott. A gyűlés harmadik napján az egyik szakbi­zottsági előadó, Markos István ismert, és véle­­ményes jelentésre kiadott interpellálja— ille­tőleg határozati javaslatára, olvasá a szakbi­zottság jelentését, mely szerint a főispán meg­­bizatik,hogy­ az idegenszinét vitel o­rszág zászlók használata felett tartasson szoros vizsgálatot, s annak eredményét a bizottmánynyal közölje. Erre főispán úr azt felelte: tisztelt bizottmány, tegnapelőtt e helyen a hozzám intézett interpel­late, nézve a feleletet már elmondom, és mi­után azt megnyugtató tudomásul venni méltó/í tatott, úgy hiszem, hogy ez­ogy teljes befejezés nyert. Egyébiránt — folytatá­­­i­­ interpellációt csak az erkölc telenségben ,e­­­s U l y e d t oly e n­­­­ ber tehet, mint Markos I­stváné. A parlamentáris életben eddig nem tapasztalt, — sajátszerü — objectivitással elmondott ezed főispáni nyilatkozatra Markos István személyes kérdésben szót kért, s­­mindenki által tisztáig érthető hangon azt mondá: Életem zárt könyvi s mint volt képviselőnek életét ösmen, múltját tudja az egész ország, ugyanazért főispán urnak azon szavait hogy erkölcstelenségben sül­lyedt vagyok, visszautasítom. — És kérdem , én vagyok-e az erkölcstelenségben elsülyedt, ki­­­nyíltan cselekszem, és igazságot szóllok, vagy­ az olyan ember, kit a hazai nagy lapok hazug-­­ nak m­o­n­d­a­n­a­k, és azt elhallgatja, mint fő­ispán ur, ki ha Budán a miniszterek előtt meg­­jelen, nagy magyart játszik; m­­árma­­ros megyében pedig védszárnyai alá veszi a moszk­ovitizmussal pá­rosult dákórománismust, melynek fész­ke épen az ő családjában van“. Ezen a „mosdó és törölközőszerű expectorá­­tióra néhányan felugrottak, de csak a alispán vett szót, s mentette a maga módja szerint a fő­ispánt, a­hogy tudta. Igaz, hogy voltak olyanok, kik a főispán kitörését helyeselték, s az alispán védelmére helyeslőleg intettek, de az általános többség lelkében megbotránkozva távozott el, így a zászló­ ügy még mind e napig megoldást nem nyert. Dőljön azonban bár­hová e kérdés: elvitázha­­tatlanul áll először, hogy bár mint referáljanak is megyénkből az illetők, békénk, nyugalmunk fel van zavarva, — és bármily meleg szavakban szavazzák is meg főispán urnak a hallomás sze­rint megindított aláírással a bizalmasa melll,ez tehát már másodízben folyamodnak,­ elvitázhat­­lanul áll másodszor, hogy az oly ember, ki ma­gát szenvedélye által annyira engedi ragadtatni, hogy egy bizottmányi tagot erkölcsben elsillyt­di­nek nevezzen, kinek pedig tetteit a tiszta haza­­fiúi érzelem vezérli: a megye elnöki székére ma­gát lehetlenné, a megyei tanácskozások vezeté­­­sére magát képtelenné tette. tSlÖlFÉlÉlL — Kisfaludy -ünnepély. Késmárkról Írják nekünk: A késmárki lyceum, melynek feladata a magyar ajkú ifjakat a német nyelvvel és rosvertséggel is megismertetni, korántsem fe­lejtkezik meg nemzetünk nagy férfiairól, minek bizonyságáról meggyőződni, sept. 27. újra alkal­munk volt. Ugyanis­­délután 3 órakor egy­be­gyűl­t az iskola­épület ez alkalomra feldíszített nagy termében, az itteni tanuló ifjúság a tanári karral együtt valamint a tanügy pártfogói és barátaival, hogy koszorús költőnk Kisfaludy Sándor évszázados születése­napját megünne­peljék. A lyceum igazgatója Solcz Frigyes tar­tott alkalmi beszédet, melylyel igyekezett az egybegyült ifjúságban oly érzelmeket ébreszteni, minek felejthetlen költőnket lelkesítők. -- Két tanuló által elszavalt költemények s az ifjúsági dalárda által előadott kardalok meghallása után elégülten távoztak a jelenlévők. — A szentpétervári rendőr­ség évenként 907,439 rubelbe kerül. A kor­mány fizet rá 150,000 rubelt, a többi költség a város terhére esik. — S­p­o­r­t. A Győr, Komárom és Veszprém megyei agarász-egylet oct. 12-én délután 3 óra­kor a fehérhajó vendéglőben az idei verseny megtartása végett rendkívüli közgyűlést fog tartani. — Hunkár Sándor elnök. — Sajtóper. Helfy Ignácz sajtópert indított Benkő Gyula szent-lörinczi ügyvéd ellen, ha jól tudjuk, ennek a „Reform“-ban megjelent levelében foglalt vádak miatt. A tárgyalás oct. 21 -ére van kitűzve. — Benczúr Gyula festész hazánkfia Münchenből a bécsi havi mű­kiállításba egy nagy történeti festményét küldte be. Tárgya „XVI. Lajos és Mária Antoinette Versailles ostroma alatt.“ A csoportosítást és fedőzetet igen di­csérik. — A magyar történelmi társulat october 3-ikán csütörtökön délután 5 órakor a magy. tud. akadémia palotája Kisfaludy-termé­­ben választmányi ülést tartana, melynek tár­gyait a társulati folyó ügyeken kivíti tudomá­nyos előadások, nevezetesen, értekezés B­o­­­k a Tivadartól és a Szepes vidéki kirándulás levéltárbúvárja­­iról szóló jelentések képezen­­dik. Szakkedvelő közönség szivesen láttatik, mindenrendű­ tagok hivatalosak. — Humánus intézkedés. A Josefi­­num fiárvaháza bizottmány az öreg Staffenber­­ger István pestvárosi választó­polgár indítvá­nyára azt a korszerű intézkedést javasolta a vá­rosi tanácsnak, hogy a fiárvaház alapszabályai­nak azon pontja, mely szerint minden 12 éves korát elért árva kivétel nélkül mesterségre tanít­tassák, oda módosíttassák, hogy azok közül, kik kiválóbb észtehetségük és szorgalmuk folytán valamely tudományos pályára kívánnak készül­ni, legalább öt az intézet költségén pályájuk be­fejezéséig neveltessék. A tanács erre kimondá, hogy ezen elvet készséggel magáévá teszi, de azt, hogy csak 5 árva részesüljön ebben a jóté­teményben, helyesnek nem találja és azért elha­tározta, hogy jelenleg azért, mert az árvafiúkból ötnél több nincs, ki tudományos pályára akarna készülni, csak ötöt fog neveltetni, hanem elvül kimondja, hogy jövőre annyi árva fiút fog kiké­­peztetni, a­hány csak kedvet mutat tudományos pályára. Szép intézkedés mely nem szorul di­cséretre. — Sikerült kísérlet. Ismeretes, hogy Pest városához két társulat azon kérelem­mel járult: engedtetnék meg nekik a csatornák s pöczegödrök tartalmának kiaknázása. A tanács elrendelte volt, hogy a vállalkozók egy bizottság előtt kibérletet tegyenek. Néhány nap előtt az egyik vállalkozó — Mathias Mór — a kísérletet megtevő. Az István-tér éjszaki részén megnyi­tották a főcsatorna aknáját és abból mintegy két köbláb sarat emeltek ki. Ezt a vállalkozó egy alumnium sulfat, fa- vagy csontszén, agyag, ökör vér és vízből álló vegyi készítménynyel összekeverte. Egy percz múlva, mint a mérnöki hivatal jelentésében mondja, elmúlt az erős bűz és az egész állag teljesen szagtalan volt. A szakértőkből álló bizottság a kísérletet sikeres­nek mondá ki és a tanácsot fölkérte, hogy uta­sítsa Mathiast jobban mondva Rázóson vegyészt miszerint tervezetét részletesen nyújtsa be. A bizottság ajánlja,hogy ily módon szagtalanitassa­­nak a pöczegödrök és csatornák,annál inkább is, mert Razoson azok fertőztelenítésére ingyen vál­lalkozik, ha tartalmuk neki értékesítésre áten­gedtetik. Párisban ugyanezen vállalkozók tete­mes összeget fizetnek a közönségnek a csatornák és pöczegödrök kiaknázásáért. — A ma egyetemi ünnepély al­­k­a­l­m­á­v­a­l kiadott­ évkönyv az egyetemi pályázatokat foglalja magában. A pályázatokról kihirdetések alkalmával tudomást vettünk, most tehát utólagosan csak azt említjük, hogy a Schwartner-féle díjból kitűzött pénzügyi kér­désre beérkezett s megdicsért pályamunka szer­zője Horinka Imre volt IV. évi joghallgató.

Next