A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-02 / 227. szám
a delegátió előtt annak némely tagjainak alkot- mányos ébersége miatt nem sikerült,ily mellékes után törvényesen érvényesíttessék, nevezetesen a nemzetközi tengeri keresk.forgalomra mindkét fél érdekére vonatkozónemzetközi tengeri keresk. forgalomkérdést közös ügygyé tenni, aki ezt nem hiszi,olvassa meg figyelemmel az indokolás utolsó sorait s abból levont erőszakos okoskodását az illető miniszter úrnak, meg fog győződni, hogy ez a szándék. Ami a tartalmat illeti, igaz hogy némileg kedvezőbbek a jelen szerződés pontjai, e szerint Fiumét kétszer kell a hajóknak érintenie, a postajáratokért az állam által fizetendő költségtérítés ezután 3 százezerrel kevesebb lesz,ezután a két külső igazgatói tanácsosi állomás egyikét a magyar korona országaiban honos részvényesek töltenek be, ha a fiumei-károlyvári vasút meg fog nyílni, az Alexandrával közlekedő gőzös Fiumét minden héten egyszer, ha a feladandó árumennyiség 15 ezer vámpiázsát ér el, ha pedig e mennyiség két annyira fog rugni, minden két hétben egyszer stb. nem lehet tagadni, az egyezség minden pontjának szigorú megtartására köteleztetve van a vállalat, s ha osztrák polgár volna, hazája érdekét minden tekintetben óva és előmozdítva látná ezen szerződés meghosszabbítása által, de mint magyar polgár ismétli azon szavait, melyeket 1867. dec. 18-án e házban elmondott, hogy a Lloyd-társulat subventiójával tengeri kereskedelmünk halálos ellensége megölő betűit ápoljuk s hogy a subventióval csak azon gátot magasítjuk, erősítjük, mely végzets akadálya a magyar tengeri kereskedés kifejlődésének, mely a soknetűű kedvezményekben részesülve, a tengeri kereskedés minden előnyeit magához ragadván azt Triestben concentrálja, az egész adriai tenger partkereskedését megsemmisítette s több mint 200 triertföld hosszaságon 100 kikötőt aprólékos főleg halászati kupeczsággá törpitette. Azért nem bízik e társulatban, mely rész szomszédunk volt évtizedek óta, s megfoghatlannak tartja, hogy a minister mint magyar társulatot tradtálja exposéjában. Az osztrák államé e társulat; az osztr. államnak igen is van szüksége reá, de tehát, szerintem a ro. állam nem egy az osztr. állammal, s minthogy m. o. külön állam, melynek külön kereskedési érdekei vannak, külön tengerparttal bír, kell hogy a tőle elválasztott államokkal külön üzleti összeköttetése is legyen. Mi értelme ? mi haszna lesz a 30—40 milliót felemésztő fiumei vasútnak a kikötőnek,ha annak csak azon sovány eredménye leszen, hogy szomszéd állam — mert kereskedelmi szempontból véve Ausztria reánk nézve külön állam — ha az osztr. szomszéd állammal egy kegyelembeli korlátolt összeköttetés fog tulajdon pénzekön létesitetni. Van e széles e világon állam, mely postahajózása fentartására más szomszéd állam segélyét venné igénybe ? nincs. Csak Ausztria az, mely Magyarországtól pláne követeli, hogy azon arányban oszszuk meg a segélyezést. Azon ijesztgetést pedig, hogy az állami subventiónak teljes elejtése a társaságot igen könynyen reávehetné arra, hogy más államnak ajánlja fel szolgálatát, valóban nevetségessé tesz a delegatióban felemlített azon aggodalom, hogy subventio nélkül az angol peninsular kompanie Messager imperial a török és venetéti gőzhajótársaságokkal az austriai Lloyd ki nem állhatja a versenyt. Ám tessék a bécsi kormánynak tovább is subventionálni a Lloyd társulatot, csak a sebünket ne vegye igénybe, s mernék fogadni, hogy a társaság a mi reánk rovandó 30 percent nélkül, sőt subventio nélkül is teljesíteni fogja Austria irányában minden kötelességeket, melyeket eddig 2 millió segélyért teljesített, mert nem kell ám azt hinni, hogy azon társulat subventio nélkül magát fenn nem tarthatja. Tessék csak a Lloyd társulat 1870. évi utolsó deczemberi zárszámadását, mely alapja a követelt 1 millió százezer subventiónak, tételről tételre s az árunak és műhelyek inventáriumát érdektelen szakértők által megvizsgáltatni, s mindazokat a 869. évivel összehasonlítani, el fognak bámulni azon szemtelenségen, melylyel azon jó urak az aetivát a múlt évre kevesebbre, a passivát többre kicsinálták, s hogy dolgozták ki a dividendákat felényire, mint mennyi valóban osztandó lehetett volna. Valamikor az ilyen nagyszerű vállalatok az állam segélyezését meg akarják nyerni, épen úgy cselekszenek, mint azon haszonbérlő, ki a birtokostól leengedést akar kikönnyörögni, kopott ruhában, rosz fogattaljelenik meg házánál, s otthon jobb ruhában, szebb lovakon jár, mint maga a birtokos. Beszédét ezután következőleg végzi be : Ne aggódjunk mi a Loyd társulat sóssá felett, mely nem a mienk; megél a mi segítségünk nélkül is, segítsük a tőlünk követelt 600ezer írttal azon magyar társaságot, mely tudtommal már tavaly lépéseket tett kormányunknál postagőzhajózás felállítására, segítsük ha kell többel, segítsük milliomokkal, építsük a kikötőt tűzzel vassal, hogy mikoron a vasutak a kész tengeri kikötőhöz mozgásba jönnek, minden kellékkel ellátott tengeri hajózási telepünk legyen, melyen hajógyáraink legyenek különben vasutasukkal, kis kikötőinkkel úgy járunk, mint az a gazda ember, ki nagy istálókat épít, de már instructióra pénze nem jut. Én tehátbármit ígérjen is a Lloyd ,társulat, subventiójához szavazatommal nem járulok. Én nem vádolom a minister urakat, ők a korona ügyérei, választottjai az uralkodónak, ki egyszersmind ausztriai császár, és elvállalt kötelességük őrködni a felett, hogy az 1867-iki kiegyezés által készült azon lánczából, mely Magyarországot az austriai birodalom roskadozó oszlopához köti, egy szem, egy kapocs ki ne ugorjék ; vádolom azonban a túlsó padokon ülő képviselőket, kiket a nemzet választott azért, hogy annak legyenek ügynökei, 8 őrök a felett, nehogy a haza azon láncznak folytonos szorítása alatt lelkét ki ne adja — önmagok segítenek azt mindig szorosabbra fűzni. (Élénk helyeslés balfelöl) ülnök föl akarja tenni a kérdést, azonban Várady Gábor felszólalására előbb szót emel Szlávy József kereskedelmi miniszter. Akiket indokolása meg nem győzött, azokat alig fogja az ő itteni előadása meggyőzni. A mód különben csak kettő lehet: vagy subventionálunk Ausztriával együtt egyet, vagy pedig subventionálunk mindegyik a magunk részére egyet, mert azon harmadik eset, amelyet I. Gubody képviselő úr említett fel, hogy hiszen ha mi nem subventionáljuk is a Lloydot, akkor is el fog járni, s akkor is el fogja vinni a mi leveleinket, ezt hát azt hiszem, ez hazánkra nézve nem méltó dolog, hogy t. i. azt kívánjuk valakitől, hogy ingyen vigye a mi leveleinket, az nem megy; de hozzáteszem, hogy ez nem is a Lloydtól függ, váljon ingyen viszi-e, vagy nem; mert a szerződés szerint a Lloyd csak az osztrák leveleket tartoznék vinni, s Ausztria maga szabná meg árát annak, hogy vinné a mi leveleinket, mondom tehát ismételve, előttünk csak két eset van, hogy t. i. subventionálunk Ausztriával együtt egyet, vagy pedig mindegyik egyet külön. Méltóztatnak az előterjesztésből látni, mily fasisokon ment keresztül a Lloyd-társaság 36 esztendő óta, mennyi hibába esett, mily áldozatokat követelt mind az államtól, mind a részvényesekből, mert évek óta csak 4% jön a befektetett tőke után, márpedig az ma alig felel meg a kívánatnak. A t. képviselő urak közül többen ellenvetést tettek. Különösen Simonyi Lajos t. barátom azon kifogást tette, hogy mért kötötte a szerződést a külügyminiszter? Hát épen azért kötötte a külügyminiszter, mert az közös ügy. Egyébiránt én nem ragaszkodom ahoz, mint valami megdönthetően elvhez, hogy így vagy úgy kellett volna tenni, a t. képviselő urak tudják, hogy eleinte az volt nézetünk, hogy ez a delegációk elé tartozik. Azok azt határozták, hogy nem hozzájuk tartozik, hanem a külügyminiszter kösse meg a XVI-ik törvényczikk értelmében a két minisztérium egyetértésével és hozzájárulásával a szerződést, s azután terjesztessék az az országgyűlés elé. Most azt mondja a t. képviselő úr, hogy nem is a külügyminiszternek kellett volna azt megkötni, hanem kötöttük volna meg azt mi,az osztrák miniszter, és én. Ez ellen az a nehézség forog fenn, hogy először, egy közös szerződést, egy szerződést, mely a monarchia egyik vagy másik felét közösen érdekli egy harmadik irányában a miniszterek külön még eddigem kötöttek, erre nincs precedens s talán nem is volna jó olyat alkotni. De másrészt, ha mindkét fél, külön külön kötötte volna a Lloyddal a szerződést, akkor tulajdonkép két különböző szerződést kötöttünk volna, de másrészt, ha külön kötné meg mind a két fél, két külön szerződést, két külön féllel egy társaság (Simonyi Lajos báró közbeszól: Ezt nem mondtam !) Nem állítom, hogy méltóztatott mondani, de körülbelül csak így lehetett volna tenni és akkor szóba jöhetett volna mindenesetre az arány, melylyel a subventióhoz járulunk. Az arányra nézve az mondatott, vajon a magyar levélforgalom áll azon arányban az osztrák levélforgalomhoz, mint amily arányban áll a két félre eső subventió. Egész őszinteséggel kimondom, azt hiszem, hogy alkalmasint nem áll azon arányban ; pozitív adatokkal nem szolgálhatok, nagyon nehéz is volna kipuhatolni , ennélfogva azt, hogy így áll-e az arány, mint 30 a 70-hez, vagy mint 20 a 80 hoz, azt nem vitatom. Annyit mondhatok, hogy a levélforgalom a monarchia két részében körülbelül úgy áll mint 32 az 1-hez, azaz a monarchia egyik felében 3 V* annyi levél szálmatik mint nálunk. Áll e ugyanazon arány a tengeri postára és vagy tán ez ránk nézve még kedvezőtlenebb — nem tudom, de nem is arról van szó, hogy egyedül azon arányban fizessünk, melyben állanak a levelek, mert hiszen az egyes levelek szállítása nem irányadó a fizetésre, mert az egyik postamester, azért, hogy egyszer 10 máskor száz levelet visz , egyformán díjaztatik, ha többet vagy kevesebbet visz, mindegy , mennie kell. A Lloyd is akár többet, akár kevesebbet visz, mindegy, s ha egyszer mennie kell, a subventiónak is meg kell lenni. De nem is a levelek képezik azon arányt, mely itt mérvadó, egy másik nevezetes tényező az, melyre én különös súlytfektetek ezen szerződés kötésénél s ez a politikai befolyás, melyet a Lloyd s általa az osztrák-magyar lobogó gyakori megjelenése által szerzünk magunknak a keleten. Ezen politikai befolyást pedig számokban kifejezni igen nehéz, sőt azt hiszem, hogy ha ezen politikai befolyást vesszük tekintetbe,akkor aligha meg nem fordul az arány, és akkor aligha nem mi magyarok állunk úgy mint 70 a 30-hoz. Simonyi Lajos báró indítványát nem fogadhatja el, mert ez 1 -szer a szerződés életbeléptetését ismét hónapokra vetné vissza, mert amint méltóztatik tudni, a szerződés a két ministérium egyetértésével kell hogy módosítassék, és így kell, hogy ismét a két törvényhozáshoz menjen, márpedig a lajtántúli törvényhozás a szerződést el is fogadta, tehát ismét hónapok múlnának el. De ily módon nehezen is volna reanisátiató . Nagyon könnyű azt mondani, amint az iparkamara is mondja, hogy Fiumébe indulva, minden dalmát kikötőt érintve egészen Albániáig hetenként egyszer, azaz évenként 52-szer menjen. Hamarjában megnéztem és azt találtam, hogy az körülbelől 80.000 tengeri mértföld, s amint méltóztatik tudni, egy tengeri mértföldnyi it nem a gyors, hanem a közönséges meneteknél 1 fit 15 ktjával számíttatik. Tenne tehát körülbelől 90.000 ktot énként, még pedig oly vonalon, mely tudvalevőleg folytonos nagy veszteséggel jár a Lloydra nézve, mert ezen vonalak a legroszabbak, ezek kívánnak leginkább subvention Hogy tehát a Lloyd erre oly könnyen rá fog állni s nekünk oly könnyen 90.000 ftot úgy oda engedjen, azt nem hiszem, de lehet ezen kívánságot teljesíteni más módon. A szerződés egyik pontjában meg van említve, hogy menetek változtatása a miniszterek beleegyezésével és hozzájárulásával történhetik ; azt hiszem tehát, hogy Fiuménak ezen méltányos kívánságai teljesíttetni fognak oly formán, hogy ha a menetekben némi változtatásokat teszünk, úgyhogy a tengeri mértföldek száma nem fogna igen nagyon szaporíttatni. Reményem és hiszem, hogy ha la—20—30,000 tengeri mértföldről lesz szó, azt a Lloyd nem fogja ellenezni, de 80,000 mértföldet ingyen tenni alig méltányos. Ajánlja a szerződés általánosságban való elfogadását. A ház elfogadja a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Ezután felolvastatnak az egyes pontok. Széll Kálmán ajánlja a közp.bizottság Simonyi Lajos által említett határozati javaslatának a magyar érdekek szerint megindítandó új postajáratok iránt elfogadását. Simonyi Lajos dr. Igen tisztelt kereskedelmi minister úrnak, az általános tárgyalás alkalmával tett nyilatkozata után megvallom őszintén még kevésbbé vagyok hajlandó elfogadni ezen határozati javaslatot, mert a t. miniszer úr ez alkalommal azt mondotta, hogy a Lloydnak ha ezen határozati javaslat elfogadtatik, ezen új menetek neki 90.000 írtba fognak kerülni. Én igen csodálkoznám, hogy ha mint a t. miniszer úr is mondani méltóztatott s amint mindnyájan meg vagyunk győződve, egy ily társulat, mely üzleti szempontból nyereség végett alakult, ami egyébiránt egyátalán nem roszóbható — elfogadna egy ily feltételt, mely neki 90.000 írtba kerülne újabb, díjazás nélkül. A minister úr mégis azt mondja, hogy reménye, hogy a társulat e kivánságot teljesíteni fogja. De ha e kivánság teljesítése olyan sokba kerül, ugyan hogyan fog a társulat reá állani? Igaz, hogy később azt mondotta a tisztelt miniszer úr, hogy ő nem áll ott mint kérő fél, hanem mint szerződő fél, a szerződő felek közt pedig az egyik ad, amitk vesz, de nekem ezen pótjavaslatom által épen az a czélom, hogy többet odüi ne legyünk kénytelenek, hogy a Slosiff társulat vállalkozni fog arra, ha mi többet fogunk fizetni,azt mindenki át fogja látni, de még kérdés akkor is, hogy az osztrák kormány bele fog-e egyezni ezen menetrend megállapításába, mely különösen Magyarország érdekében van követelve. A t. miniszer úr azt mondja,hogy ezt egészen nem érhetjük el,hanem a megállapított menetrendben fognak történni változások. Tehát ezen szerződés megváltoztatik mindenesetre, mert hogyha ezen szerződés jöl álland, akkor ehhez mint pótlást a Lloyd társulat 52 közlekedési menetet megadjon ingyen, azt követelhetni józan ésszel senki sem fogja. Én épen azt nem akarom, hogy a kzereskedelmi minister úr oly helyzetbe jöjjön, hogy egyik ad, másik vesz, hanem hogy e kívánalomról föltételeztessék ezen szerződés ratificatiója. Én tehát még egyszer ajánlom javaslatomat, mert a minister úr nyilatkozata szerint azt látom, hogy ha ezt nem tesszük ide mint „conditio sine qua nont“ akkor a magyar érdekben annyira kívánatos egyenes közlekedés Fiuméval vagy elmarad, vagy pedig újabb tetemes áldozatokba kerül. Várady Gábor: Az igen t. kereskedelmi miniszter úr azt is mondá, hogy reméli, hogy a pénzügyi bizottságnak, és így a központi bizottságnak javaslatát elfogadja a Lloyd-társulat. Ha ez áll, én nem tudom, mi akadálya van annak, hogy Simonyi Lajos indítványa most fogadtassák el a t. képviselőház által. Hiszen akkor, midőn az igen t. kereskedelmi miniszter úr beleegyezett abba, hogy e határozati javaslat a pénzügyi bizottság javaslatára fölvetessék, és az inét belemenjen a központi bizottság javaslatába, már akkor számot kellett vetni magával, és bizonyosan nem egyezett bele könyv nélkül, a nélkül t. i. hogy meg ne kérdezte volna a Lloyd társulatot, hajlandó-e a szerződésen ily változtatást tenni. Ha ezt nem tette, akkor nézetem szerint, nem helyesen tette, mert gazda nélkül tett számadást. Annyi idő telt el, mióta a pénzügyi bizottság megállapította javaslatát, hogy a kereskedelmi miniszternek ma már "tisztában kell lenni az iránt, elfogadja e a Lloyd ezen változtatást, vagy nem; ha nincs tisztában, ezen csodálkozom ám, mert ezt nem teszem föl előrelátásától, nem teszem föl buzgóságától. Ha pedig tisztában van, úgy tudnia kell már ma, hogy elfogadja e a Lloyd a javaslatot, vagy nem. Ha nem tudja, erre nézve megmondtam nézetemet, ha pedig tudja azt, hogy a Lloyd elfogadja a javaslatot, akkor nincs akadály, hogy ez a törvénybe belemenjen. De ha a Lloyd netalán úgy nyilatkozott, hogy nem fogadja el ezen változtatást, akkor sajnálkozásomat kell jelentenem a felett, hogy a miniszter úr a képvisseőházat egy bizonyos reménynyel kecsegteti, mely néhány nap múlva, midőn ezen törvény szentesítetik, meg fog hiúsulni. Ezek tehát engem arra bíznak, hogy részemről is szorosan ragaszkodjam azon kéréshez, melyet Simonyi Lajos képviselőtársam előterjesztett, hogy t. i. az ő határozati javaslata fogadtassák el, és az már most iktattassék be a törvénybe. Ajánlom Simonyi Lajos indítványát. (Helyes balfelől.) Szlávy József ismét ellenzi ama javaslat elfogadását. A ház a közp.bizottság javaslatát fogadta el. A tárgyalás folytatása — valamint még pár, tárgyalásra mára tűzött javaslat —holnap lesz, valamint eshetőleg a felirati vita folytatása, ülés vége 2 óra után áldozta fel függetlenségét , igazságérzetét, hanem mindannyiszor valahányszor alkalom nyílt, az egyéni szabadság megóvása mellett emelte fel szavát, ez neki csak elismerést szerezhet. A nevezett levél azzal végződik: „tessék választani.“ Igen is, fogunk választani, s hiszem, ha az eredmény óhajtásunk szerint üt ki, Tolna megyében sokaknak szívéről nagy kő esik le. Megvárom a „Reform“ lovagiasságától, hogy soraimat lapjába fölveszi. Simontsits Béla. // I pm Pest, okt. 1. A „Reform“ I. é sept. 29. számában közöltetett egy szegszárdi levél, mely a Tolnamegyei alispáni kérdéssel foglalkozik. Nem szándékom a névtelen levelezővel polémiába bocsájtkozni, már csak azért sem, mivel levelét neve helyett „egy deákpárti“ kifejezéssel írta alá, — e név alatt ma már sokan sokat megengednek maguknak ; — szó nélkül azonban e levelet azért nem hagyhatom, mert nevem e tárgyban a nyilvánosság előtt most már másod ízben hozatik szóba, H így a tolnamegyei deákpárt az alispán választást nem tekinti oly kérdésnek, mint a mi nőnek annak valóban lenni kellene, hol pártérdeknek előlépni nem szabad, ez a fent idézett levélből kitűnik.. . Nézetem szerint az, alispáni szék helyes betöltését mindenek előtt nem a családi politikának, nem a megyei clique-nak és nem a pártszenvedély erőszakoskodásainak kell eredményezni, de kívánatos, hogy az alispáni szék a függetlenség és igazságszeretet biztos oszlopain nyugodjék, s kell, hogy azt különösen napjainkban, épen oly egyén töltse be, ki alkotmányos érzeténél fogva először független és igazságos, és csak aztán pártember. Feltéve, — de meg nem engedve, — hogy az alispáni kérdés csakugyan pártkérdés, figyelmeztetem a levél íróját, hogy a midőn mind a két jelölt jobboldali, mint ez Tolnában is van, — akkor a pártkereten belül pártfegyelem nincs, s a párt tagjai között a szabad versenyt megakadályozni lehet családi politikából eredő manőver, lehet egy uralkodó clique-nek a hatalmi állás fentartására szándékolt sakkhúzása, de pártfegyelem semmi szín alatt neki lehet. Hogy Kurz György úr jobboldali-e vagy nem, azt hivatottabb egyén ítéletére bízom, mint a nevezett levél anonym írója. Hogy Kurz György úr deákpárti álláspontjáról, melyet ma is elfoglal, s meg vagyok róla győződve , mindig becsülettel be is töltött, nem követte önt a mamelukok táborába, ezt tőle rész néven ne vegye, hogy az önök által annyiszor és sokszor helytelenül hangoztatott pártfegyelem elvéért nem // Vidéki levelez««. (Köztörvényhatósági arandalum.) M.-Sziget, sept. 15-én. Tegnapelőtt nyitotta meg megyei főispánunk az évnegyedes közgyűlést, örvendve, hogy a bizottsági tagokat oly nagy számban láthatja. Ennyiben igaza volt, mert a megye legtávolabb eső vidékeiből is, az orosz és oláh-ajkú papság soha nem észlelt számban jelent meg, mintha az alispáni meghívókon kívül még más szóbeli felszólítást is kaptak volna. Az elnöki beköszöntő után az obsigát „éljen“ alig hangzott el; főispánunk, Markos István által a múlt gyűlés alkalmával — az idegen országi zászlók iránt — beadott interpellátiójára felelni akarván a levéltárból egy 1612-ik év óta összehajtva lévő zászlót hozatott fel, melyet a jelenlevőknek megmutatván, azt mondá: Nézze a tiszt, bizottmány, ott a sárga és kék szinü zászló, ilyenek voltak azok, melyek követválasztás alkalmával a vissói és sugatagi v. kerületben használtatni állíttatnak; ez is sárga és kék. Ezt mondva szinte látszott, arczán vegyészeink azon tudatlansága feletti öröm, hogy még mai napig sem tudnak oly vörös szint előállítani, mely az idők viszontagságaival daczolva sárgás szint ne kapna Azonban Markos István s pártja a főispáni felelettel annyival kevésbé voltak megelégedve, mert a zászlót szétbontották, s kitűnt, hogy annak belső része még mindig vörös, mely körülménynek daczára, mégis a hajlongó hivatal sereg s a mondott papság, a főispán feleletét tudomásul vette s ez ügyet tökéletesen befejezettnek tekintő. Ezután olvastatott a szakbizottság véleményéé jelentése Szaplonczay Miklós szigeti v. k. képviselőjének, mint volt tiszavölgyi szolgabirónak azt tartalmazó kérvénye ügyében, hogy miután őt a maegye bizottmánya 6 évre választotta, mig mandátuma le fog telni, helyét a köztörvényhatóság helyettesítés által töltse be.—Ezen tárgy felett heves és hosszantartó vita fejlődött ki, különösen az incompatibilitás elvének vitatása körül. Voltak, a kik teljes rezignatióval a főispán által egyszerűen helyettesítés által kívánták a megürült helyet betölteni és ezt különösen azon párt akarta leginkább, melynek zászlójára azon régi megállapodás van felírva, hogy a lehetőségig minden belső olahokkal vagy oroszokkal töltessék be, és amely párt jelenig a Deák F. firmája alatt oly egént szándékozott a tiszavölgyre küldeni, aki a jövő követválasztás alkalmával a mostani választáskor vallott kudarcot helyre hozza és a Deákpárt győzedelmét a Tiszavölgyön biztosítsa. Hogy a főispánnak és pártjának ez volt kitűzött czélja, mutatja azon körülmény, hogy főispán úr az ellenzéki erős jellemű Móritz Károlynak nyíltan kimondá, miszerint őt bár mint barátja szereti, kandidatióba sem tétetheti, mert — úgymond — ily elvű emberekkel a megyét nem kormányozhatja. — Mintha bizony a vármegyeit — és nem az alispán kormányozná, ki azt helyesen és bölcseséggel teljesiti is — A főispán nyilatkozatára az alispán kijelentette, miszerint Móritz Károlyt ő candidatióba hozatni akarja s ezt keresztül is viendi, a mi valóban meg is történt; a választmány nagyobb része pedig a túlhajtott nemzetiségi legyezgetéseket tudván, az ellenzékhez sorakozott s nehogy valami kegyencz jusson a szolgabirói székhez, szótöbbséggel a választás mellett nyilatkozott s az orosz Fankovich Gyula helyett, ki mellett a főispán az orosz papokkal egyetértve lándzsát törni szándékozott, Móricz Károly nagy szavazattöbbséggel tiszavölgyi szolgabirául választtatott, mely nem vola egyéb, mint a főispánnak eddigi magatartása miatt határozott bizalmatlansági szavazat. Most csak azt szeretnék tudni: vájjon lenne, hajlandó a magas minisztérium is másokkal tölteni be helyeit a miniszteriális hivatalnokok azon nagy seregének, mely képviselőül választatva, nem hivatalos kötelezettségének sem hivatalos állásának teljes odaadással eleget nem tehet. Ezek megtörténvén az orosz papság elhagyta szigetet, de az oláh papság, — talán hőérzetből — a központon maradt. Másnap különböző hivatalos, ministeri rendeletek olvastattak ; szakbizottsági jelentések tárgyaltalak s a gyűlés, mint medrébe visszatért folyam minden zaj nélkül folytattatott. A gyűlés harmadik napján az egyik szakbizottsági előadó, Markos István ismert, és véleményes jelentésre kiadott interpellálja— illetőleg határozati javaslatára, olvasá a szakbizottság jelentését, mely szerint a főispán megbizatik,hogy az idegenszinét vitel ország zászlók használata felett tartasson szoros vizsgálatot, s annak eredményét a bizottmánynyal közölje. Erre főispán úr azt felelte: tisztelt bizottmány, tegnapelőtt e helyen a hozzám intézett interpellate, nézve a feleletet már elmondom, és miután azt megnyugtató tudomásul venni méltó/í tatott, úgy hiszem, hogy ezogy teljes befejezés nyert. Egyébiránt — folytatái interpellációt csak az erkölc telenségben ,es U l y e d t oly e n ber tehet, mint Markos Istváné. A parlamentáris életben eddig nem tapasztalt, — sajátszerü — objectivitással elmondott ezed főispáni nyilatkozatra Markos István személyes kérdésben szót kért, smindenki által tisztáig érthető hangon azt mondá: Életem zárt könyvi s mint volt képviselőnek életét ösmen, múltját tudja az egész ország, ugyanazért főispán urnak azon szavait hogy erkölcstelenségben süllyedt vagyok, visszautasítom. — És kérdem , én vagyok-e az erkölcstelenségben elsülyedt, kinyíltan cselekszem, és igazságot szóllok, vagy az olyan ember, kit a hazai nagy lapok hazug- nak mondanak, és azt elhallgatja, mint főispán ur, ki ha Budán a miniszterek előtt megjelen, nagy magyart játszik; mármaros megyében pedig védszárnyai alá veszi a moszkovitizmussal párosult dákórománismust, melynek fészke épen az ő családjában van“. Ezen a „mosdó és törölközőszerű expectorátióra néhányan felugrottak, de csak a alispán vett szót, s mentette a maga módja szerint a főispánt, ahogy tudta. Igaz, hogy voltak olyanok, kik a főispán kitörését helyeselték, s az alispán védelmére helyeslőleg intettek, de az általános többség lelkében megbotránkozva távozott el, így a zászló ügy még mind e napig megoldást nem nyert. Dőljön azonban bárhová e kérdés: elvitázhatatlanul áll először, hogy bár mint referáljanak is megyénkből az illetők, békénk, nyugalmunk fel van zavarva, — és bármily meleg szavakban szavazzák is meg főispán urnak a hallomás szerint megindított aláírással a bizalmasa melll,ez tehát már másodízben folyamodnak, elvitázhatlanul áll másodszor, hogy az oly ember, ki magát szenvedélye által annyira engedi ragadtatni, hogy egy bizottmányi tagot erkölcsben elsillytdinek nevezzen, kinek pedig tetteit a tiszta hazafiúi érzelem vezérli: a megye elnöki székére magát lehetlenné, a megyei tanácskozások vezetésére magát képtelenné tette. tSlÖlFÉlÉlL — Kisfaludy -ünnepély. Késmárkról Írják nekünk: A késmárki lyceum, melynek feladata a magyar ajkú ifjakat a német nyelvvel és rosvertséggel is megismertetni, korántsem felejtkezik meg nemzetünk nagy férfiairól, minek bizonyságáról meggyőződni, sept. 27. újra alkalmunk volt. Ugyanisdélután 3 órakor egybegyűlt az iskolaépület ez alkalomra feldíszített nagy termében, az itteni tanuló ifjúság a tanári karral együtt valamint a tanügy pártfogói és barátaival, hogy koszorús költőnk Kisfaludy Sándor évszázados születésenapját megünnepeljék. A lyceum igazgatója Solcz Frigyes tartott alkalmi beszédet, melylyel igyekezett az egybegyült ifjúságban oly érzelmeket ébreszteni, minek felejthetlen költőnket lelkesítők. -- Két tanuló által elszavalt költemények s az ifjúsági dalárda által előadott kardalok meghallása után elégülten távoztak a jelenlévők. — A szentpétervári rendőrség évenként 907,439 rubelbe kerül. A kormány fizet rá 150,000 rubelt, a többi költség a város terhére esik. — Sport. A Győr, Komárom és Veszprém megyei agarász-egylet oct. 12-én délután 3 órakor a fehérhajó vendéglőben az idei verseny megtartása végett rendkívüli közgyűlést fog tartani. — Hunkár Sándor elnök. — Sajtóper. Helfy Ignácz sajtópert indított Benkő Gyula szent-lörinczi ügyvéd ellen, ha jól tudjuk, ennek a „Reform“-ban megjelent levelében foglalt vádak miatt. A tárgyalás oct. 21 -ére van kitűzve. — Benczúr Gyula festész hazánkfia Münchenből a bécsi havi műkiállításba egy nagy történeti festményét küldte be. Tárgya „XVI. Lajos és Mária Antoinette Versailles ostroma alatt.“ A csoportosítást és fedőzetet igen dicsérik. — A magyar történelmi társulat october 3-ikán csütörtökön délután 5 órakor a magy. tud. akadémia palotája Kisfaludy-termében választmányi ülést tartana, melynek tárgyait a társulati folyó ügyeken kivíti tudományos előadások, nevezetesen, értekezés Bok a Tivadartól és a Szepes vidéki kirándulás levéltárbúvárjairól szóló jelentések képezendik. Szakkedvelő közönség szivesen láttatik, mindenrendű tagok hivatalosak. — Humánus intézkedés. A Josefinum fiárvaháza bizottmány az öreg Staffenberger István pestvárosi választópolgár indítványára azt a korszerű intézkedést javasolta a városi tanácsnak, hogy a fiárvaház alapszabályainak azon pontja, mely szerint minden 12 éves korát elért árva kivétel nélkül mesterségre taníttassák, oda módosíttassák, hogy azok közül, kik kiválóbb észtehetségük és szorgalmuk folytán valamely tudományos pályára kívánnak készülni, legalább öt az intézet költségén pályájuk befejezéséig neveltessék. A tanács erre kimondá, hogy ezen elvet készséggel magáévá teszi, de azt, hogy csak 5 árva részesüljön ebben a jótéteményben, helyesnek nem találja és azért elhatározta, hogy jelenleg azért, mert az árvafiúkból ötnél több nincs, ki tudományos pályára akarna készülni, csak ötöt fog neveltetni, hanem elvül kimondja, hogy jövőre annyi árva fiút fog kiképeztetni, ahány csak kedvet mutat tudományos pályára. Szép intézkedés mely nem szorul dicséretre. — Sikerült kísérlet. Ismeretes, hogy Pest városához két társulat azon kérelemmel járult: engedtetnék meg nekik a csatornák s pöczegödrök tartalmának kiaknázása. A tanács elrendelte volt, hogy a vállalkozók egy bizottság előtt kibérletet tegyenek. Néhány nap előtt az egyik vállalkozó — Mathias Mór — a kísérletet megtevő. Az István-tér éjszaki részén megnyitották a főcsatorna aknáját és abból mintegy két köbláb sarat emeltek ki. Ezt a vállalkozó egy alumnium sulfat, fa- vagy csontszén, agyag, ökör vér és vízből álló vegyi készítménynyel összekeverte. Egy percz múlva, mint a mérnöki hivatal jelentésében mondja, elmúlt az erős bűz és az egész állag teljesen szagtalan volt. A szakértőkből álló bizottság a kísérletet sikeresnek mondá ki és a tanácsot fölkérte, hogy utasítsa Mathiast jobban mondva Rázóson vegyészt miszerint tervezetét részletesen nyújtsa be. A bizottság ajánlja,hogy ily módon szagtalanitassanak a pöczegödrök és csatornák,annál inkább is, mert Razoson azok fertőztelenítésére ingyen vállalkozik, ha tartalmuk neki értékesítésre átengedtetik. Párisban ugyanezen vállalkozók tetemes összeget fizetnek a közönségnek a csatornák és pöczegödrök kiaknázásáért. — A ma egyetemi ünnepély alkalmával kiadott évkönyv az egyetemi pályázatokat foglalja magában. A pályázatokról kihirdetések alkalmával tudomást vettünk, most tehát utólagosan csak azt említjük, hogy a Schwartner-féle díjból kitűzött pénzügyi kérdésre beérkezett s megdicsért pályamunka szerzője Horinka Imre volt IV. évi joghallgató.