A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-09 / 233. szám

a­melyek czélja nem egyéb, mint egyedül, biz­tos, a nemzetre egyedül áldásos közjogi alapot, a százados alapot, a personal unió alapját ér­vényre hozni, érvényesíteni, ezenkívül az al­kotmány áldásait kiterjeszteni az ország minden lakosára. Tiltakozik az ellen, a­mit Sennyey mondott, hogy a 67-ki kiegyezés rendezte a „függőben volt“ közjogi kérdést. Magyarország közjoga soha függőben nem volt, azt uralkodó és nemzet egykép szentnek tartotta, s Sennyey, a­ki e régi alapot egy alig 5 évesért elvetette, épen nem mondhatja magát conservativnak. Conservativ a szélsőbaloldal. (Derültség jobbról, Madarász József: De én nem !) Úgy látja, hogy mint hajdan volt egy törökös irány, ma van egy osztrákos, mely amannál százszor gyű­löletesebb. Pártolja Simonyinak általa is aláirt felirati javaslatát. Miskatovic J. (horvátul) Midőn szót emel azon czélból, hogy a felirati vitában részt vegyen, nincs szándékában a bizottság által előterjesztett felirati javaslatot védni, habár azt elfogadja, mert tartalmával maga magát védi. Mint Dalmát, Horváth- és Slavonország képviselője, feladatá­nak tartja, hogy barátai és a nevezett országok képviselői nevében néhány szóval kijelölje azon álláspontot, melyről ők a ház asztalára letett felirati javaslatokat tekintik. Meglehet, hogy jelen nyilatkozata némi fontossággal fog bírni azon oknál fogva, mivel ezt épen ő teszi, a­ki az egész idő alatt a leghatározottabb ellenzék első soraiban állott, s mivel a kormány kevésbé sze­rencsés politikáját ellenezte, azt hibásan oda ma­gyarázták, mintha barátai és ő maga az állam ellen opponálnának. Ámbár tisztelt ház! igen szívesen megengedi, hogy a magyar államférfiak legjobb akarattal és szándékkal az 1868-ki kiegyezés által mind Magyarország, mind pedig Dalmát-, Horvát- és Slavonország érdekeinek biztosítására töreked­tek , mindamellett a kiegyezés terménye, úgy szellemi mint anyagi tekintetben, nagyon is vilá­gosan mutatja, hogy egy­részről országunk önkor­mányzatánál nagyon is szűkre szabatott alapja, másrészről pedig a magyar kormány igen sze­rencsétlen volt azon­­közegek választásában, melyeknek feladata volt a kiegyezést végrehaj­tani és mindkét királyságnak érdekeit állandóan biztosítani. Nem vezetne czélhoz, hogy recrimi­­natiókkal a még be nem hegesztett régi sebeket most sértegesse, és a házat hazai ügyekben bí­róul hívná fel. Elég lesz, ha kiemeli, hogy Hor­vátországnak a kiegyezés idejétől immár negye­dik kormánya van, és hogy az egész nemzet és annak minden egyes pártja azon óhajban és követelésben egyetért, miszerint a kiegyezést meg kell változtatni,országunk kormányzatát terjedelmesebb alapra fektetni és annak keresz­tülvitelét ügyesebb és hazafiasabb kezekre bízni. Ezen követelésekkel karöltve jár egy másik, hason jelentőségű kivonatuk, hogy Dalmát-, Horvát- és Slavon királyság a magyar korona területi épsége kikötőjében, törvényes és állandó menhelylyel bírjon saját és Magyarország érde­kében. Mind a két óhaj röviden de szabatosan ki van fejezve azon feliratban, melyet a horvát képviselők f. év julius havában majdnem egy­hangúlag — egy ritka eset a törvényhozás tör­ténetében — felkarolt, s azt ő császári és királyi Felségének legalázatosabban felterjeszté. Bizalommal viseltetik a ház irányában. Mert a­hol mindkét királyság közös érdeke a végle­ges egyetértést tanácsolja, s ezen tanácsot úgy az önök mint mi pártjaink is elfogadják, a fen­séges korona és annak tanácsosai oly bölcsen és kegyesen közbenjárás­t és támogatásukat fel­ajánlják, ott az egyetértés más akadályát nem gondolhatja, mint talán a bizalmatlanságot, a­mely, úgy hiszi, hogy a kedvezőtlen körülmé­nyek miatt, fájdalom, elég mély gyökeret vert. Az 1848-as események után, és az utolsó idők­ben Horvátországban volt kormányforma mellett, a kölcsönös bizalmatlanság megfoghatónak tet­szik előtte, de igazolatlan és összhangzatlan a nyolcz százados történelemmel. Igaz ugyan, hogy ők mindenek előtt az ő kedves honukat szeretik , annak érdekeit leginkább szívükön hordják, sőt ha máskép cselekednének nem hiszi, hogy a ház tagjai mint kipróbált hazafiak tiszteletét képesek lennének megszerezni. De az is igaz, hogy az 1860-ik év óta tartott országgyűlésük országuk érdekeit, a magyar korona országaival való együttlétben s annak állami függetlenségében kereste még azon időben is, midőn Magyarország jelenlegi szövetségesei minden áron őket arra utasítani törekedtek, hogy Horvátország szeren­cséjét és jövőjét legbiztosabban Magyarország romjain építhetik. Politikai belátásunkról lehet különfélekép ítélni, de nem oly rövidlátók, hogy honuk ügyét azon hatalmas és konsolidált Magyarország ellen intézett ellenséges esélyek és veszélyeknek ki­tegyük, a­melyet mi földhöz terített és fegyver­telen állapotából fölemelni segítettünk. Szóval, Magyarország oly kedvező helyzetben van, hogy Horvátország irányában, barátságos hangulata és érdekeinek méltánylása következtében, képes leend nemzetük örökös háláját megnyerni, s igy háladatos adósává tenni, saját ereje által pedig, minden inpolitikus és törvénytelen lépését még kezdetében megakadályozni. A külpolitikáról így nyilatkozik: Nem akarom kutatni, mily bizalommal­­viseltetik külügyérünk a barátságos viszonyban álló szomszédaink Ber­linben adott ígéreteik irányában a béke fentar­­tására nézve; de ha azon résznek bekövetkezését akarjuk kikerülni, hogy Németország határai ki ne terjedjenek a Lajtha és Szutláig, Oroszország határai pedig a duklai szorosig, szükséges min­den életképes és józan elemeket minél szorosab­ban egybefűzni, nehogy ma egy Napóleon,holnap egy Bismarck, holnapután ismét egy harmadik óriás,mint valami bálvány előtt meghajolni kény­­szeríttessünk. Vannak ugyan, a­kik a vitéz ma­gyar nemzetre a német kultúra úttörő szerepét feltolni akarják, én azonban sajnálattal veszem észre azon resignatiót, a melylyel nemzetüknek némely jelesebb fia elvállalja ezen, Árpád és Corvin Mátyás ivadékához nem méltó szerepet. A világi hatalom dicsőségét nem hajhászva, de egy czél elérését szem előtt tartva, mi a mo­narchia népei,önálló lábakon állhatunk dicsősége­sen uralkodó dinastiánk körül, az örök gondvise­lés által­ a Duna, Tisza, Száva és Moldva körül lakó néptörzseknek kiszabott békés barátság, kultúra és haladás feladatának teljesítésében. Ellenben ha a barátságos viszony köztünk nem szilárdul meg, szomszédaink ígért barátságukkal arra fog­nak törekedni, hogy bennünket erőtlenségben, viszályban és saját politikájuk befolyása alatt tartsanak. Ezen indokokból támogatjuk a t. ház többségét azon biztos reményben, hogy az Ma­gyarországot megszilárdítva, a valódi szabad­­elvűség szempontjából pártolni fogja Csehország jogos törekvéseit, melynek ellenségei Magyar­­országnak sem igazi és őszinte barátjai. Ha majd ezen ház termében a közjogi vita megszűnik, akkor mi Horvátország képviselői saját subjec­ts meggyőződésünk szerint ezen t. ház jobb vagy bal oldalán fogunk helyet foglalni, de mindig versenyezve önökkel úgy Horvát­ mint Magyar­­ország kultúrái és anyagi fejlődésében. (Élénk helyeslés.) Miletics Szvetozár. Az ő felirati javaslatuk tervezetére először is a balközépnek vezére Ti­sza Kálmán tett két észrevételt; az első az ,hogy még azon időkből származó czimet visel, midőn Ausztria és Magyarország egy állam volt, vagy­is a „császári királyi Felség“ czimét, másik pe­dig az, hogy az Osztrák-Magyarország ugyan­ezen értelemben „birodalomnak“ neveztetik, s hozzá­teszi, hogy ezen javaslat épen e miatt egyszerűen mellőzendő. A­mi az első észrevételt illeti, arról biztosít­hatja Tisza Kálmánt, hogy az a fordítás alkal­mával becsúszott hiba, és hogy ő volna az első, ki e javaslatnak czímét megváltoztatná azon esetre, ha az a Tisza Kálmán pártolásával a részletes vitának alapjául elfogadtatnék, és a közszócska „és“ hozzátétel által „Császári és királyi Felséged“-vel módosítaná.A­mi pedig a má­sikat illeti, hivatkozik az 1867 ik évi közös ügyekről szóló törvényre, a­hol az Osztrák-Ma­gyarország összege ugyanis „birodaloménak neveztetik. Áttér ezután Csemegi beszédére s sorba vévén annak az ő javaslatuk ellenében felhozott pontozatait, a lajtántúli beavatkozás kérdésében a következőket mondja: a Lajthán­­túli országok foederatív rendszerét óhajtom, kü­lönösen pedig, hogy Csehország állami joga elis­mertessék, és azt nemcsak a lajthantali slavak érdeke szempontjából, hanem a magyar korona országok érdekéből is.Mindig azon véleményben voltam és vagyok, hogy Csehország Magyar­­országnak védbástyája nyűgöt ellen, különösen a német elem és a nagy Németország ellen, me­lyet a kárpát hegyek sem fognak gátolni, ha a cseh hegyeket elfoglalja. A­mi a második alap­eszmét illeti, t. i. Magyarországnak nemzetiségek szerinti felosztása, melyet Csemegi az ő javas­latukban talált, igaz, hogy ez egy stereotyp phrasis, mely a nem magyarajkú nemzetiségek ellen rémképül használtatik fel, de melyről a mi javaslatunkban szó sincs. Csemegi úr azt ab­ból következteti, a mit ő az 1861. évi szerb con­­gressus határozataiból felhozott, a mi pedig, ha csakugyan javaslatuk követelménye volna, mégsem jelentené Magyarországnak nemzetisé­gek szerinti felosztását, hanem Magyarország egy kis részének szervezését, tekintettel a szerb nemzet történelmi jogára. Azonban ők ezt sem kívánják, hanem a me­gyéknek olyatén kikerekítését, hogy a szerb ajkúak bizonyos megyékben többségben legye­nek. Erre nézve pedig Deák Ferencz is valaha kedvezően nyilatkozott. Az ellen is tiltakozik, mintha őket a szerb kérdésnél elhagyná a nem­zeti solidaritás érzete ; ők csak azt követelik, a­mit a románok úgy is — számuk nagyobb vol­tánál fogva (?) — elérhetnek. Ezt különben va­laha Csemegi is akarta; ha ma nem akarja, az csak arra bizonyíték, hogy honores mutant mo­res. A­mi a harmadik és negyedik alapeszmét illeti, melyeket Csemegi az ő javaslatukban ta­lált, úgy tartja, hogy azok egy és ugyan­arra vezethetők vissza: az osztrák-magyar külső po­litikára, mely a keleti keresztyén népek felsza­badítására hajlandó volna, vagy legalább nem ellenezné azt, és ebben áll a biztosíték és barát­ságos viszony Szerbiával is. Erre nézve így nyilatkozik: Természetes, hogy az, a­ki nyugaton a néme­teknek, és­pedig a szlávok ellen segélyt nyújt, az következetesnek tartja keleten is a törökök­kel kezet fogni. De az is természetes, hogy én az első ellen, mint szláv, a második ellen mint szerb, mindig fel fogom szavamat emelni, a­hol csak alkalmam lesz, s ez okból történt ez a ja­vaslatban is, hogy Osztrák-Magyarország köz­vetlenül vagy közvetve háborút kezdjen Török­országgal a keresztény népek felszabadítása czéljából, azt nem csak hogy javaslatunkban nem követeltük, de azt sok tekintetből nem is óhajtjuk. Mindaz, a­mit óhajtunk és követelhe­tünk oly államtól, mely közel 20 millió szláv lakost és majdnem 3 millió törökországi keresz­tény népek testvéreit számlálja kebelében, nem egyéb mint az, hogy ezen népek irányában, mi­dőn azok felszabadulásuk miatt fegyverhez nyúl­nak, ha nem is jó indulatot, de legalább semle­gességet tanúsítson, hogy miképen fogják ma­gukat ezen keresztény népek szervezni, monar­­chiailag, vagy másképen, Szerbiához fognak csatlakozni vagy máshoz, az az ő dolguk. Pártolja Trifunácz javaslatát. Ezzel az ülés véget ért. Szólásra többen nincsenek följegyezve, s hol­nap az indítványtevők szólanak. Ülés vége 2 óra után. A holnapi ülés 10 óra­kor kezdődik. A főrendiház okt. 8-án tar­tott ülése. Esti lapunk tudósítása Zichy Ferencz beszé­dének megkezdésénél végződött. A Lloyd-egyez­­mény kérdésében tartott eme beszédből közöljük a következőket: Mielőtt a tárgyat magát részletesen vitatná, egy elvet kell előre bocsátania, mely úgy­szól­ván vörös fonalként az egész törvényjavaslaton átvonul, és ez, hogy a rendes posta­­közlekedés minden kereskedelem alapja, ezt követi személy­­forgalom, a személy­forgalmat pedig az áruszál­­lítmány. Ez oly határozott elv, hogy ennek al­kalmazását mindenütt felleljük, csak egy példá­val kívánom ezt illustrálni. Midőn az angolok elhatározták, hogy az indiai maile postát, az európai száraz­földön át szállítják, Európa szá­razföldi hatalmai egymás közt valóságos ver­senyt űztek arra, melyik hatalom nyerje el azt, hogy az ő területén át szállítassék a posta. Győ­zött végre Francziaország és franczia területen szállíttatott sok ideig az indiai posta. Az 1870— 71-iki háború e tekintetben változást idézett elő, és az indiai posta az idő alatt nem Marseillen, ha­nem Brindisin át vitetett a Brenneren keresztül. Az előttünk fekvő és megbírálandó szer­ződésre kénytelen önmagának négy kérdést tenni: t­­­zör Van-e szüksége a magyar-osztrák biroda­­lom­nak a kereskedelmi és postai összeköttetésre a t­engeren át a levantei és a keleti vidékeknek városaival és kikötőivel? 2-szor Ha ezen szükség létezik, lehetséges-e azt kielégíteni az államnak m­iden segélyezése nélkül ? 3-szor Ha a segé­­ly­ezés és az úgynevezett subventio elkerülhetet­len, czélszerű-e a Lloyddal e tekintetben ily szer­ződésre lépni ? végtére negyedszer s ez döntő, vál­jon ezen újonnan kötendő szerződés hazánk szük­ségleteinek, kívánalmainak, kereskedelmi tekin­télyének és érdekeinek megfelel-e, vagy sem ? Az első kérdés már 1832-ben el lett döntve, mikor mind a szárazföldi tatárposta, mind az e czélra fölszerelt Marianne nevű portorei gőzös czélszerűtlennek bizonyulván, az ugyanekkor alakult Lloyd-társulatra kellett bízni a posta­kezelést. Fontosabb e kérdésnél az, hogy várjon lehet-e e szolgálatot valamely társulattól ingyen követelni. Erre nézve azt válaszolja, hogy nem lehet, mert a postaszállítás mind a hajók kiállí­tása, mind a hajók indulása, mind követendő útja tekintetében sokkal költségesebb, mint a szállító hajó. Az nem várhat, míg a hajó megte­lik , nem mehet az egyenes után, s gépezete is sokkal többe kerül, a­mi pedig a legfőbb, sok­kal több kőszén fogyasztatik el a postahajóknál, mint más szállító gőzösöknél, a­mennyiben egy postahajó óránként 13/5 tonna kőszént emészt fel, hogy a szükséges gyorsaságot fentartsa, holott egy szállító hajó V* tonnával beéri. Már pedig a­ki ismeri a kőszén mostani árát, meg tudja becsülni, hogy mily óriási a különbség a kétféle hajók költségei közt. Más országokban is átalánosan el van fogadva a tengeri posta­szolgálat subventionálása; Angolország egy millió font sterlingnél többet fordít e czélra; Francziaország, a magán társulatoknak nyújtott azon előnyön kívül, hogy háború idején szállít­mányukat egész mérvben garantírozza, a „Mes- Bayeries nationales“ czímű társaságnak több mint 15.000.000 francot fizetett évenként. A 3. kérdés, mely talán a legcsiklandósabb, ha várjon az újonnan kötendő szerződést a Lloyd társulattal kell-e megkötni, arra mindenekelőtt, a legegyszerűbb felelet, hogy más társaság e tekintetben, mely a Lloyd versenytársa lehetne, és melylyel csak alkudni vagy szóba állani le­hetne, nem létezik, azt pedig feltenni, hogy az osztrák magyar birodalom külföldi társa­sággal szerződjék, midőn egy belföldi tisztelet­ben álló társaság van, úgy hiszem és oly helyte­len lenne, mint csak szóba is jöhetne azon körülmény, miszerint jelenleg új társaság ala­kuljon. Ezután részletesen áttér a Lloyd-társu­latra. Elmondja vétkeit, első­sorban a magyar érdekek iránti ellenszenvét, melyet azonban az idő által enyhítettnek mond. Felhozza, hogy kir e társulat jelenleg 72 hajóval és pedig olyanok­kal, melyek a szükségletnek minden tekintetben megfelelnek, sőt a mennyiben a hajók minden időben posta szolgálat czéljából készítettek, úgy hogy e tekintetben a társaság valóban mindent megtett a kényelmes és czélszerű felszerelésre és lehet mondani, hogy a hajók a legnagyobb conforttal készültek, éppen ez által­­a szerző­désnek elvállalására és további kivitelére al­kalmas. Továbbá hajógyárai oly állapotban vannak, hogy azon concurrentiát, melylyel eddig meg­küzdeni kellett, becsülettel ki fogja állani. A Lloyd hajóin kívül szükséges, hogy megemlítse a Lloyd kapitányait is, kik közül igen sokan hazánkfiai, részint a magyar-horvát tengermel­léknek és Fiumének szülöttei, kik széles e föl­dön oly jó hírben állanak, hogy különösen azok jó hírnevének hatása előmozdítja a Lloydnak és általa a monarchia tekintélyét távol vidékeken a tengeren túl. Legfontosabb kérdés az, vajjon megfelel-e a jelen szerződés a magyar érdekeknek. E tekin­tetben azonban a törvényjavaslathoz mellékelt indokolás nagyon megkönnyíti előadását. Felol­vassa az indokolásnak 41-ik lapján azon főel­vet, melyet a minisztérium e tekintetben köve­tett : „főszempont az,hogy a Lloydnak mint a cs. k. osztrák és a k. magyar posta üzlet köteléké­hez t­artozó intézetnek eme közös jellege úgy a vállalat szervezetében mint a járatok rendszeré­ben kifejezést találjon.“ Ez a főelv és ezen elvnek következtében a következő alkalmazást nyert, másodszor a Lloyd igazgatásain kívül mely öt tagból áll, és melynek két tagja volt Bécsben, ezen két tag közül most csak az egyik fog székelni Bécsben,a másik pedig a magy. ko­rona országaiban honos részvényes által fog be­töltetni. A kormány tehát maga részéről meg­tett mindent a­mit Fiume és a magyar tenger­part érdekében tennie lehetséges volt. És ennél­fogva a postaszerződés elfogadását ajánlja. (He­lyeslés.) A szerződés erre mind átalánosságban, mind részleteiben elfogadtatik. Következik a Ludovi­­ka akadémiáról szóló javaslat. Ehez felszólal Pongrácz Károly gróf s hosszabb beszédben fejtegeti a javaslat hátrányait. E­­javaslat 2-ik czikkének értelmében a Ludovica Akadémiában egyfelől önként j jelentkező hadapródok lesznek­­tisztekké kiképezve.Kérdést intéz a m. k. honvéd, miniszert képviselő államtitkárhoz: hogy hol teremti elő a ma önként jelentkező hadapródokat, kikből alkalmas honvédtiszteket nevelni szándé­kozik ? Mert a képzett elemek önkénytesek lesz­nek a közös hadseregben, a képzetlenek tisztté képzésére nem elég ,két év, vagy ha elég lenne is, ily tisztekért nem érdemes százezreket dobni ki. Ezután áttér más államok tisztképző isko­láira, s bebizonyítja, hogy a Ludovica academia ezekkel mily kevéssé állja ki a versenyt, s ezu­tán igy folytatja: megfagyok győződve egy részt, hogy az egész nemzet a m. k. Ludovica academia mielőbbi létrejöttét hőn óhajtja, de meg vagyok­ győződve arról is,miszerént a nemzet nem csak óhajtja, de jogosan követeli, hogy"ezen akadémia hasonló európai intézetek színvonalán álljon és a nagylelkű alapítók intenzióinak meg­feleljen, miután­ azon alakzatban mint azt a tör­vényjavaslat indítványozza, meg nem felelhet. De megfelelne ezen intézet a nemzet óhajának ha a haza körül érdemeket szerzett honpolgárok oly fiai nyernének felvételt, kik koruk 15 évét elérték, 16-on túl nem mentek, legalább az alsó reáltanodában vagy gymnasiumban előadott tan­tárgyakból a vizsgát ,jó eredménynyel letették. Ezen ifjak 4 évi tanfolyam bevégezte után mint tisztek, vagy tiszthelyettesek lépnének a honvédségbe, és kötelesek lennének 8 évet a honvédség tettleges állományában, 4 évet pedig annak szabadságos állományában tölteni. De mi­után daczára annak,ha ez indítványom el is fogad­tatnék, oktatási ügyeinken sokkal segítve nem lenne, mert kiképzett tanonczaink a védtörvé­­nyek értelmében, ha koruk 20 évét elérték, so­rozás alá kerülnének és a nagyobb rész a közös hadseregbe soroztatnék; okvetlenül szükséges tehát, hogy a fenálló védtörvény kiegészítessék Ennélfogva bátor vagyok következő törvényja­vaslatot a ház asztalára tenni. Törvényjavaslat. Azon ifjak, kik a m. kir. honvédelmi minisz­térium által a m. k. Ludovica akadémiába felvé­tetnek, ha ezen akadémia tanfolyamát legalább jó eredménynyel végezték, a sorozás alól a közös hadseregbe felmentetnek és kötelesek a honvédség tettleges állományában 8, annak sza­badságolt állományában 4 évet tölteni. Kéri a házat, e javaslata tárgyalásáig a Lu­dovica academiáról szóló javaslatot felfüggesz­teni. Beszédét így fejezi be: Nem akarok mint jósló fellépni, ha állítom, hogy a jövő háborúban a m. honvédelem fő­, lehet döntő szerepre van hivatva. Ez alkalommal bátran mondhatom, hogy ha a lefolyt franczia-német háborúban a franczia nemzet oly intézménynyel bírt volna, mint a hon­védség, meg vagyok győződve, hogy ma a német birodalom nem ülné diadalünnepét. (Helyeslés.) Eötvös Dénes dr. nem akarja a kérdést el­sietni, s kijelenti, hogy átalánosságban sem fogadja el a javaslatot. Cziráky János gr. mind átalánosságban, mind részleteiben elfogadja a javaslatot. Hollán Ernő államtitkár: Az 1808 diki tv.­­ben, mely a ludovica academiára vonatkozik, lé­nyeges változtatásokat kellett tenni s ez az, hogy ne 10—12 éves ifjak vétessenek fel, hanem fel­avatott honvédek, és mivel a törvény úgy intéz­kedik, hogy felavatott honvédnek csak az tekint­hető, ki az első korosztályban volt behiva, s ki­­sorsoltatott, ha a hadsereghez nem jutott be, s csak így jutott a honvédséghez, igen természe­tes,hogy nem előbb mint véd kötelezett korában, tehát csak 20 éves korában lépnek be az acadé­­miába. Ebben úgy látszik úgy Pongrácz úr, mint Eötvös dr. úr fenakadt. Azt hiszi, hogy e tekintetben némi megnyugtatást szolgáltathat nekik, mert a­mint a báró azt kívánta, hogy az academia oly szerkezettel s oly belső berende­zéssel állíttassék fel, a mint ez iránt intéz­kedett a­ 1808. törvény, e tekintetben arra figyelmeztet, hogy a czél, mint a mely az akkori törvényhozás szeme előtt lebegett, az volt, a mi a neustadti katonai akadémia felállításánál fen­­forgott. Azt kívánta, hogy ha már van Aus­­triában egy akadémia, hol az ifjak katonailag kiképeztetnek, legyen Magyarországon is egy hasonló akadémia, melyben mód nyúttassék a magyar ifjaknak, hogy megszerezhessék azon tudományt, a­mely őket képesíti arra, hogy mint képzett katonatisztek szerepelhessenek. Ebből az következik, hogyha a törvény eredeti intenzióját akarjuk követni, állítsuk fel az aka­démiát úgy mint 1808-ban a neustadti volt be­­rendezve.De annak már régen megváltozott egész rendszere. A­mi azon aggodalmat illeti, hogy czélszerű katonai oktatást csak úgy lehet adni, ha az ifjak már fiatal korukban vétetnek katonai ne­velés alá, méltóztassanak megbocsátani, ma már ezzel egészen ellenkező elveket követ a katonai pedagógia; ma már nem szükséges, hogy az ifjak már 12 éves korukban kerüljenek katonai szakiskolákba, hanem ezen rendszertől eltérőleg már sokkal czélszerűbbnek tartatik az, ha az ifjú, a­ki katonai pályára készül, ugyanazon nevelésben részesül, melyben az ország minden ifja, a­ki a közszolgálat bármely pályáján kíván haladni. (Helyeslés.) Hivatkozott az őrnagy úr más államokban levő intézetekre, ismerem azo­kat, és elfogadom azt, hogy , tekintve egy álló nagy hadsereget és az abban mutatkozó nagy szükségleteket, mind­azon példákat, melyeket felhozott, mintegy e czélra eszményképre al­kalmazva hozta fel. Mind­a mellett meg fogja engedni s ő is igen jól tudja, hogy sem Német­országban, sem Francziaországban, sem nálunk nem fektetik a fősulyt arra, hogy az ifjak már mint növendékek képeztessenek katonailag, hanem a tisztképzés az által történik, hogy fel­állitatott 13 hadosztály iskola, melybe fölavatott katonák vétetnek fel, a­kik ott kellő kiképezést nyervén a letett vizsgák után tisztek lesznek. Ez az általános gyakorlat, nem pedig az, melyre őrnagy úr hivatkozott, melynek ma sem gyakor­lati alkalmazása, sem értelme nincs. Ajánlja a tv.-javaslatot. (Helyeslés.) Zichy Nándor gr. pártolja a törvényjavas­latot. Pongrácz Károly gr. először is azt jelenti ki, hogy ő mint magyar mágnás ül itt s nem mint honvédőrnagy, ergo senkinél kisebb tekin­tetet el nem fogad, s azután is ismétli a kérdést az államtitkárhoz, hogy mondja meg neki, kit akar kiképeztetni a honvédségnél tisztnek, mi­után igen sokat hallott, szeretné erre vonatkozó­lag a feleletet. Meggondolta, hogy az intelligen­­cia a közös hadseregbe jut, nekünk nem marad más hátra mint mesterember és paraszt. Itt Pes­ten sorozott az idén 400 újonczot a honvédségbe s mondhatja, köztük csak egy intelligens ember volt, kit tisztnek lehet képezni. Már­pedig, ha Magyarország fővárosában csak egy-két intel­ligens embert kaptunk, hogy várhatjuk azt, hogy Jászberény vagy Kecskemét többet ad ? Igaz, az illetők igen jó katonák,­ altisztek és hazafiak lehetnek, de azon intelligencia, mit a mai kor kí­ván egy tisztjelölttől, az hiányzik.Ha mi képesek leszünk oda hatni,hogy a hadsereg átenged egy bizonyos százalékot azon önkénytesekből, kiket kap, akkor maga is azt mondaná, hogy ezen iskola, úgy mint szervezve van, igen jó szolgá­latot tehet, sőt a lehető legjobb. Említette továb­bá azt is,miszerint legczélszerűbb azt tenni, a­mit a közös hadsereg tesz, ez nem kerül semmi­be, egyszerűen a honvédeket praktikusan kiké­pezni. Ellenben mi százezereket fecsérlünk el és a honvédség meg sem áll azon niveamn, melyen állani kellene.Ismételve kérdi,hogy az államtitkár kit akar egy év alatt a Ludovica acad­emiában tisztté kiképezni ? Hollán Ernő azt feleli, hogy erről gondos­kodva lesz. Már a múlt évben a minisztérium a központi tisztképző iskolát felállította; abba 106 apródot kivánt bevétetni,kik az exament kitűnő si­kerrel le­bb tették.A ministerium újból felszólításo­kat küldött ki a kerületekbe, hogy alkalmas fia­tal emberek jelentessenek be , kik most az 1872—3-ik cursusra be fognak vétetni. A jelen­tések nála vannak s látja azokból, hogy igen derék, alkalmas, képzett fiatal embereket fogunk nyerni. Midőn két év alatt már­is ily eredményt tudunk felmutatni, valóban nincsenek aggodal­maink jövőre nézve. Ezután Pongrácz Károly gr.indítványa elvettét­­vén, a­­javaslat elfogadtatott. A többi­­javaslat a holnap d. e. 11 órakor tartandó ülésben fog tárgyaltatni. Ezzel az ülés 30­ órakor eloszlott. Pest város rendkívüli közgyűlése, okt. 8-kán. Pest városa ma rendkívüli közgyűlést tartott Gyöngyössy Alajos főpolgármester elnök­lete alatt, melyen először a már múlt ülésen tár­­gyalt végleges vízvezetéki ügy vétetett folytató­lagos tárgyalás alá. Mielőtt a feljegyzett szóno­kok a tárgyhoz szólottak volna, felolvastatott Aujeczky Lipót főreáltanodai tanárnak jelentése az ideiglenes vízvezetéki víz vegybontása ered­ményéről. Vizsgálat alá vette az egyes vizme­­denezéket és azok mindenikében dohosnak, pe­nészgombával, halacskákkal, békákkal, algák­kal, szalagokkal telve találta a vizet, s a baj okát a medenezékben és csövekben keresi, s azt a nézetét adja elő, hogyha a csövek és meden­­ezék kitisztíttatnak, a baj oka is elmúlik,s a víz megint tiszta, iható lesz. A víznek ilyen állapot­ban való fogyasztását a test szervezetére káros­nak, sőt veszélyesnek is tartja. Második jelenté­sében alig hiszi, hogy a csövek a víznek egy­szerű kieresztése által kitisztíthatók volnának, mert a csövek be vannak nyálkásodva és igy helyenként kell a fő- és mellékcsöveket kitisz­títani. Rujeczki tanár jelentése után a főpolgár­mester azonnal elrendelte, hogy a csövek fel­nyittassanak és kitisztittassanak, s az eredmény csakugyan czélhoz vezetett, mert a víz több he­lyen már élvezhető. A közgyűlés Aujeczky ta­nárnak fáradságáért 100 forintot szavazott meg. Ezen bejelentés után áttért a közgyűlés a szőnyegen levő tárgyra, a vízvezetéki bizottmány és tanácsnak a végleges vízmű­ tervezetének és kivitelének módozata tárgyában benyújtott je­lentésére. Simon Flórent egy óra hosszant tartó beszédében különösen Tavaszi elhamarkodott ítélete ellen kelt ki, a­ki Simon Flórent kifeje­zése szerint: „nem találta fel a puskaport“, s a tudósok mű­vét is létszámra méri, mint a szalag­kereskedő stb. Ajánlja, hogy tárgyalják az ügyet minden szenvedély nélkül, tisztán annak érdeme szerint. Lindley tervét és költségvetését ő sem akarja feltétlenül elfogadni,hanem ajánlja, fogad­ják el Steiger indítványát, melyben javaslatba hozza, hogy biztosíték letétele mellett bizassék meg Lindley a végleges vízvezeték építésére. B­u­s­b­a­c­h Péter szintén hosszabb beszéd­ben fejtegeti szükségét annak, hogy az ügy komolyan meggondolandó, s tartózkodjék a közgyűlés e legfontosabb ügy felett elhamar­kodva ítélni. Ajánlja, hogy a szerződés, melyet a bizottmány ajánl, fogadtassék el azon kikötés mellett, melyet Steiger ajánlott. Máttyás indítvá­nyát, hogy a Duna vize megvizsgáltassák, vájjon alkalmas-e a vízvezetékre vagy nem, nem tartja szükségesnek, mert az kétségen felül bizonyos, hogy jó a Duna víz; az újpesti szigetet is legal­kalmasabbnak tartja a fő reservoir felállítására. Különben Steiger indítványa mellé adja szava­zatát. Schmidlechner ékes német dic­­tióban bizonyítgatja, hogy azok a békák, halak és más istenadta bogárkák, melyeket a szakértő Aujeczky a medenc­ékben talált, azok a Duna fenekén is ép úgy feltaláltatnak, mert­­ő igen jól ismeri a Duna fenekét. Ezek az állatok min­denesetre a Dunából mentek a vízvezetékbe, azért tehát nem helyesli, hogy a Lindley­vel meg­köttetni ajánlt szerződés elfogadtassák. (De­rültség.) Radóczának Lindley képessége iránt ké­telyei vannak. Máttyás indítványának második részét elfogadja. Haris nem tartja helyesnek azon in­dítványba hozott eljárást, miszerint szakértők szólíttassanak fel tervkészítésre. Ezen eljá­rás azért elvetendő, mert a tervkészítésre fel­hívandó szakértők a rövid pályázati határidő alatt nem volnának képesek Pestnek fekvését, földrajzi és helyi viszonyait tanulmányozni, s ennek folytán tervezetet sem adhatnának meg­felelőbbet, mint Lindley, a­ki már évek óta ta­nulmányozta és ismeri Pest környékét és viszo­nyait. Csatlakozik Steiger indítványához, és biztosíték mellett Lindleyre kívánja bízni a víz­­vezetés építését. Máttyás indítványát nem pár­tolhatja, mert ha ezt fogadja el a közgyűlés, ak­kor soha sem lesz Pestnek vízvezetéke. Szóltak ezután még többen is a tárgyhoz czif­­rábbnál czifrább frázisokban, vetekedve, hogy hosszú, üres dictióval túltegyenek egymáson. Dobos nem kíván a szerződés tárgyalásába bocsátkozni mindaddig, míg a víz calamitásai­­nak okairól Lindleytől nem kap felvilágosítást; ennek megszerzésére pedig egy öttagú bizott­mányt indítványoz kiküldeni, mely Lindleyt és Bürgermeistert a maga körébe vonva, ez ügyben török felvilágosítást kérjen. A tárgyalás holnap folytattatik. Ülés vége V 1 8 órakor. A pesti állandó magyar népszínházra a „Hon“ szerkesztőségénél részint aláírás, részint befizetés után hegyütt 2311 forint 25 krajcrár. A szerkesztőségünk által közvetített ívek közül már több küldetett hozzánk be, melyeket a térhez képest, mely rendelkezésünkre áll, egy­más után közlünk a tett aláírásokkal. Megkezd­jük a sort a m. k. távirdai főállomás tisztikará­nak gyűjtő­ivével. Gyűjtő G­á­l Ferencz. A gyűjtött összeg 68 forint 50 krajczár, mely kész­pénzben nálunk letétetett. Ez összeghez já­rultak : Kiss Gyula 3 írt, Heszke József, Szilágyi Sándor, Baló Géza, Thüringer Zsigmond, Kebeley Jenő­ Lányi Győző két-két írttal, Válya István, Bartalom, Fogarassy Gyula, Bokros, Pozsgay, Offner, Mihalo­­vics, Raichl, Ring, Sercsik, Baranyi, Nicolics, Fekete N. L., Kresnyák, Gaál Mihály, Kocgy, Kovalszky, Nagy Imre, Zakarides, Mikszicy, Tallian, Hoffmann Labancz, Magyarevics, Kondrat, Dvorak, Kunszt, Divis, Czakó, Kaizer, Hernád, Danieskó, Madzsár

Next