A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-09 / 233. szám
amelyek czélja nem egyéb, mint egyedül, biztos, a nemzetre egyedül áldásos közjogi alapot, a százados alapot, a personal unió alapját érvényre hozni, érvényesíteni, ezenkívül az alkotmány áldásait kiterjeszteni az ország minden lakosára. Tiltakozik az ellen, amit Sennyey mondott, hogy a 67-ki kiegyezés rendezte a „függőben volt“ közjogi kérdést. Magyarország közjoga soha függőben nem volt, azt uralkodó és nemzet egykép szentnek tartotta, s Sennyey, aki e régi alapot egy alig 5 évesért elvetette, épen nem mondhatja magát conservativnak. Conservativ a szélsőbaloldal. (Derültség jobbról, Madarász József: De én nem !) Úgy látja, hogy mint hajdan volt egy törökös irány, ma van egy osztrákos, mely amannál százszor gyűlöletesebb. Pártolja Simonyinak általa is aláirt felirati javaslatát. Miskatovic J. (horvátul) Midőn szót emel azon czélból, hogy a felirati vitában részt vegyen, nincs szándékában a bizottság által előterjesztett felirati javaslatot védni, habár azt elfogadja, mert tartalmával maga magát védi. Mint Dalmát, Horváth- és Slavonország képviselője, feladatának tartja, hogy barátai és a nevezett országok képviselői nevében néhány szóval kijelölje azon álláspontot, melyről ők a ház asztalára letett felirati javaslatokat tekintik. Meglehet, hogy jelen nyilatkozata némi fontossággal fog bírni azon oknál fogva, mivel ezt épen ő teszi, aki az egész idő alatt a leghatározottabb ellenzék első soraiban állott, s mivel a kormány kevésbé szerencsés politikáját ellenezte, azt hibásan oda magyarázták, mintha barátai és ő maga az állam ellen opponálnának. Ámbár tisztelt ház! igen szívesen megengedi, hogy a magyar államférfiak legjobb akarattal és szándékkal az 1868-ki kiegyezés által mind Magyarország, mind pedig Dalmát-, Horvát- és Slavonország érdekeinek biztosítására törekedtek , mindamellett a kiegyezés terménye, úgy szellemi mint anyagi tekintetben, nagyon is világosan mutatja, hogy egyrészről országunk önkormányzatánál nagyon is szűkre szabatott alapja, másrészről pedig a magyar kormány igen szerencsétlen volt azonközegek választásában, melyeknek feladata volt a kiegyezést végrehajtani és mindkét királyságnak érdekeit állandóan biztosítani. Nem vezetne czélhoz, hogy recriminatiókkal a még be nem hegesztett régi sebeket most sértegesse, és a házat hazai ügyekben bíróul hívná fel. Elég lesz, ha kiemeli, hogy Horvátországnak a kiegyezés idejétől immár negyedik kormánya van, és hogy az egész nemzet és annak minden egyes pártja azon óhajban és követelésben egyetért, miszerint a kiegyezést meg kell változtatni,országunk kormányzatát terjedelmesebb alapra fektetni és annak keresztülvitelét ügyesebb és hazafiasabb kezekre bízni. Ezen követelésekkel karöltve jár egy másik, hason jelentőségű kivonatuk, hogy Dalmát-, Horvát- és Slavon királyság a magyar korona területi épsége kikötőjében, törvényes és állandó menhelylyel bírjon saját és Magyarország érdekében. Mind a két óhaj röviden de szabatosan ki van fejezve azon feliratban, melyet a horvát képviselők f. év julius havában majdnem egyhangúlag — egy ritka eset a törvényhozás történetében — felkarolt, s azt ő császári és királyi Felségének legalázatosabban felterjeszté. Bizalommal viseltetik a ház irányában. Mert ahol mindkét királyság közös érdeke a végleges egyetértést tanácsolja, s ezen tanácsot úgy az önök mint mi pártjaink is elfogadják, a fenséges korona és annak tanácsosai oly bölcsen és kegyesen közbenjárást és támogatásukat felajánlják, ott az egyetértés más akadályát nem gondolhatja, mint talán a bizalmatlanságot, amely, úgy hiszi, hogy a kedvezőtlen körülmények miatt, fájdalom, elég mély gyökeret vert. Az 1848-as események után, és az utolsó időkben Horvátországban volt kormányforma mellett, a kölcsönös bizalmatlanság megfoghatónak tetszik előtte, de igazolatlan és összhangzatlan a nyolcz százados történelemmel. Igaz ugyan, hogy ők mindenek előtt az ő kedves honukat szeretik , annak érdekeit leginkább szívükön hordják, sőt ha máskép cselekednének nem hiszi, hogy a ház tagjai mint kipróbált hazafiak tiszteletét képesek lennének megszerezni. De az is igaz, hogy az 1860-ik év óta tartott országgyűlésük országuk érdekeit, a magyar korona országaival való együttlétben s annak állami függetlenségében kereste még azon időben is, midőn Magyarország jelenlegi szövetségesei minden áron őket arra utasítani törekedtek, hogy Horvátország szerencséjét és jövőjét legbiztosabban Magyarország romjain építhetik. Politikai belátásunkról lehet különfélekép ítélni, de nem oly rövidlátók, hogy honuk ügyét azon hatalmas és konsolidált Magyarország ellen intézett ellenséges esélyek és veszélyeknek kitegyük, amelyet mi földhöz terített és fegyvertelen állapotából fölemelni segítettünk. Szóval, Magyarország oly kedvező helyzetben van, hogy Horvátország irányában, barátságos hangulata és érdekeinek méltánylása következtében, képes leend nemzetük örökös háláját megnyerni, s igy háladatos adósává tenni, saját ereje által pedig, minden inpolitikus és törvénytelen lépését még kezdetében megakadályozni. A külpolitikáról így nyilatkozik: Nem akarom kutatni, mily bizalommalviseltetik külügyérünk a barátságos viszonyban álló szomszédaink Berlinben adott ígéreteik irányában a béke fentartására nézve; de ha azon résznek bekövetkezését akarjuk kikerülni, hogy Németország határai ki ne terjedjenek a Lajtha és Szutláig, Oroszország határai pedig a duklai szorosig, szükséges minden életképes és józan elemeket minél szorosabban egybefűzni, nehogy ma egy Napóleon,holnap egy Bismarck, holnapután ismét egy harmadik óriás,mint valami bálvány előtt meghajolni kényszeríttessünk. Vannak ugyan, akik a vitéz magyar nemzetre a német kultúra úttörő szerepét feltolni akarják, én azonban sajnálattal veszem észre azon resignatiót, a melylyel nemzetüknek némely jelesebb fia elvállalja ezen, Árpád és Corvin Mátyás ivadékához nem méltó szerepet. A világi hatalom dicsőségét nem hajhászva, de egy czél elérését szem előtt tartva, mi a monarchia népei,önálló lábakon állhatunk dicsőségesen uralkodó dinastiánk körül, az örök gondviselés által a Duna, Tisza, Száva és Moldva körül lakó néptörzseknek kiszabott békés barátság, kultúra és haladás feladatának teljesítésében. Ellenben ha a barátságos viszony köztünk nem szilárdul meg, szomszédaink ígért barátságukkal arra fognak törekedni, hogy bennünket erőtlenségben, viszályban és saját politikájuk befolyása alatt tartsanak. Ezen indokokból támogatjuk a t. ház többségét azon biztos reményben, hogy az Magyarországot megszilárdítva, a valódi szabadelvűség szempontjából pártolni fogja Csehország jogos törekvéseit, melynek ellenségei Magyarországnak sem igazi és őszinte barátjai. Ha majd ezen ház termében a közjogi vita megszűnik, akkor mi Horvátország képviselői saját subjects meggyőződésünk szerint ezen t. ház jobb vagy bal oldalán fogunk helyet foglalni, de mindig versenyezve önökkel úgy Horvát mint Magyarország kultúrái és anyagi fejlődésében. (Élénk helyeslés.) Miletics Szvetozár. Az ő felirati javaslatuk tervezetére először is a balközépnek vezére Tisza Kálmán tett két észrevételt; az első az ,hogy még azon időkből származó czimet visel, midőn Ausztria és Magyarország egy állam volt, vagyis a „császári királyi Felség“ czimét, másik pedig az, hogy az Osztrák-Magyarország ugyanezen értelemben „birodalomnak“ neveztetik, s hozzáteszi, hogy ezen javaslat épen e miatt egyszerűen mellőzendő. Ami az első észrevételt illeti, arról biztosíthatja Tisza Kálmánt, hogy az a fordítás alkalmával becsúszott hiba, és hogy ő volna az első, ki e javaslatnak czímét megváltoztatná azon esetre, ha az a Tisza Kálmán pártolásával a részletes vitának alapjául elfogadtatnék, és a közszócska „és“ hozzátétel által „Császári és királyi Felséged“-vel módosítaná.Ami pedig a másikat illeti, hivatkozik az 1867 ik évi közös ügyekről szóló törvényre, ahol az Osztrák-Magyarország összege ugyanis „birodaloménak neveztetik. Áttér ezután Csemegi beszédére s sorba vévén annak az ő javaslatuk ellenében felhozott pontozatait, a lajtántúli beavatkozás kérdésében a következőket mondja: a Lajthántúli országok foederatív rendszerét óhajtom, különösen pedig, hogy Csehország állami joga elismertessék, és azt nemcsak a lajthantali slavak érdeke szempontjából, hanem a magyar korona országok érdekéből is.Mindig azon véleményben voltam és vagyok, hogy Csehország Magyarországnak védbástyája nyűgöt ellen, különösen a német elem és a nagy Németország ellen, melyet a kárpát hegyek sem fognak gátolni, ha a cseh hegyeket elfoglalja. Ami a második alapeszmét illeti, t. i. Magyarországnak nemzetiségek szerinti felosztása, melyet Csemegi az ő javaslatukban talált, igaz, hogy ez egy stereotyp phrasis, mely a nem magyarajkú nemzetiségek ellen rémképül használtatik fel, de melyről a mi javaslatunkban szó sincs. Csemegi úr azt abból következteti, a mit ő az 1861. évi szerb congressus határozataiból felhozott, a mi pedig, ha csakugyan javaslatuk követelménye volna, mégsem jelentené Magyarországnak nemzetiségek szerinti felosztását, hanem Magyarország egy kis részének szervezését, tekintettel a szerb nemzet történelmi jogára. Azonban ők ezt sem kívánják, hanem a megyéknek olyatén kikerekítését, hogy a szerb ajkúak bizonyos megyékben többségben legyenek. Erre nézve pedig Deák Ferencz is valaha kedvezően nyilatkozott. Az ellen is tiltakozik, mintha őket a szerb kérdésnél elhagyná a nemzeti solidaritás érzete ; ők csak azt követelik, amit a románok úgy is — számuk nagyobb voltánál fogva (?) — elérhetnek. Ezt különben valaha Csemegi is akarta; ha ma nem akarja, az csak arra bizonyíték, hogy honores mutant mores. Ami a harmadik és negyedik alapeszmét illeti, melyeket Csemegi az ő javaslatukban talált, úgy tartja, hogy azok egy és ugyanarra vezethetők vissza: az osztrák-magyar külső politikára, mely a keleti keresztyén népek felszabadítására hajlandó volna, vagy legalább nem ellenezné azt, és ebben áll a biztosíték és barátságos viszony Szerbiával is. Erre nézve így nyilatkozik: Természetes, hogy az, aki nyugaton a németeknek, éspedig a szlávok ellen segélyt nyújt, az következetesnek tartja keleten is a törökökkel kezet fogni. De az is természetes, hogy én az első ellen, mint szláv, a második ellen mint szerb, mindig fel fogom szavamat emelni, ahol csak alkalmam lesz, s ez okból történt ez a javaslatban is, hogy Osztrák-Magyarország közvetlenül vagy közvetve háborút kezdjen Törökországgal a keresztény népek felszabadítása czéljából, azt nem csak hogy javaslatunkban nem követeltük, de azt sok tekintetből nem is óhajtjuk. Mindaz, amit óhajtunk és követelhetünk oly államtól, mely közel 20 millió szláv lakost és majdnem 3 millió törökországi keresztény népek testvéreit számlálja kebelében, nem egyéb mint az, hogy ezen népek irányában, midőn azok felszabadulásuk miatt fegyverhez nyúlnak, ha nem is jó indulatot, de legalább semlegességet tanúsítson, hogy miképen fogják magukat ezen keresztény népek szervezni, monarchiailag, vagy másképen, Szerbiához fognak csatlakozni vagy máshoz, az az ő dolguk. Pártolja Trifunácz javaslatát. Ezzel az ülés véget ért. Szólásra többen nincsenek följegyezve, s holnap az indítványtevők szólanak. Ülés vége 2 óra után. A holnapi ülés 10 órakor kezdődik. A főrendiház okt. 8-án tartott ülése. Esti lapunk tudósítása Zichy Ferencz beszédének megkezdésénél végződött. A Lloyd-egyezmény kérdésében tartott eme beszédből közöljük a következőket: Mielőtt a tárgyat magát részletesen vitatná, egy elvet kell előre bocsátania, mely úgyszólván vörös fonalként az egész törvényjavaslaton átvonul, és ez, hogy a rendes postaközlekedés minden kereskedelem alapja, ezt követi személyforgalom, a személyforgalmat pedig az áruszállítmány. Ez oly határozott elv, hogy ennek alkalmazását mindenütt felleljük, csak egy példával kívánom ezt illustrálni. Midőn az angolok elhatározták, hogy az indiai maile postát, az európai szárazföldön át szállítják, Európa szárazföldi hatalmai egymás közt valóságos versenyt űztek arra, melyik hatalom nyerje el azt, hogy az ő területén át szállítassék a posta. Győzött végre Francziaország és franczia területen szállíttatott sok ideig az indiai posta. Az 1870— 71-iki háború e tekintetben változást idézett elő, és az indiai posta az idő alatt nem Marseillen, hanem Brindisin át vitetett a Brenneren keresztül. Az előttünk fekvő és megbírálandó szerződésre kénytelen önmagának négy kérdést tenni: tzör Van-e szüksége a magyar-osztrák birodalomnak a kereskedelmi és postai összeköttetésre a tengeren át a levantei és a keleti vidékeknek városaival és kikötőivel? 2-szor Ha ezen szükség létezik, lehetséges-e azt kielégíteni az államnak miden segélyezése nélkül ? 3-szor Ha a segélyezés és az úgynevezett subventio elkerülhetetlen, czélszerű-e a Lloyddal e tekintetben ily szerződésre lépni ? végtére negyedszer s ez döntő, váljon ezen újonnan kötendő szerződés hazánk szükségleteinek, kívánalmainak, kereskedelmi tekintélyének és érdekeinek megfelel-e, vagy sem ? Az első kérdés már 1832-ben el lett döntve, mikor mind a szárazföldi tatárposta, mind az e czélra fölszerelt Marianne nevű portorei gőzös czélszerűtlennek bizonyulván, az ugyanekkor alakult Lloyd-társulatra kellett bízni a postakezelést. Fontosabb e kérdésnél az, hogy várjon lehet-e e szolgálatot valamely társulattól ingyen követelni. Erre nézve azt válaszolja, hogy nem lehet, mert a postaszállítás mind a hajók kiállítása, mind a hajók indulása, mind követendő útja tekintetében sokkal költségesebb, mint a szállító hajó. Az nem várhat, míg a hajó megtelik , nem mehet az egyenes után, s gépezete is sokkal többe kerül, ami pedig a legfőbb, sokkal több kőszén fogyasztatik el a postahajóknál, mint más szállító gőzösöknél, amennyiben egy postahajó óránként 13/5 tonna kőszént emészt fel, hogy a szükséges gyorsaságot fentartsa, holott egy szállító hajó V* tonnával beéri. Már pedig aki ismeri a kőszén mostani árát, meg tudja becsülni, hogy mily óriási a különbség a kétféle hajók költségei közt. Más országokban is átalánosan el van fogadva a tengeri postaszolgálat subventionálása; Angolország egy millió font sterlingnél többet fordít e czélra; Francziaország, a magán társulatoknak nyújtott azon előnyön kívül, hogy háború idején szállítmányukat egész mérvben garantírozza, a „Mes- Bayeries nationales“ czímű társaságnak több mint 15.000.000 francot fizetett évenként. A 3. kérdés, mely talán a legcsiklandósabb, ha várjon az újonnan kötendő szerződést a Lloyd társulattal kell-e megkötni, arra mindenekelőtt, a legegyszerűbb felelet, hogy más társaság e tekintetben, mely a Lloyd versenytársa lehetne, és melylyel csak alkudni vagy szóba állani lehetne, nem létezik, azt pedig feltenni, hogy az osztrák magyar birodalom külföldi társasággal szerződjék, midőn egy belföldi tiszteletben álló társaság van, úgy hiszem és oly helytelen lenne, mint csak szóba is jöhetne azon körülmény, miszerint jelenleg új társaság alakuljon. Ezután részletesen áttér a Lloyd-társulatra. Elmondja vétkeit, elsősorban a magyar érdekek iránti ellenszenvét, melyet azonban az idő által enyhítettnek mond. Felhozza, hogy kir e társulat jelenleg 72 hajóval és pedig olyanokkal, melyek a szükségletnek minden tekintetben megfelelnek, sőt a mennyiben a hajók minden időben posta szolgálat czéljából készítettek, úgy hogy e tekintetben a társaság valóban mindent megtett a kényelmes és czélszerű felszerelésre és lehet mondani, hogy a hajók a legnagyobb conforttal készültek, éppen ez általa szerződésnek elvállalására és további kivitelére alkalmas. Továbbá hajógyárai oly állapotban vannak, hogy azon concurrentiát, melylyel eddig megküzdeni kellett, becsülettel ki fogja állani. A Lloyd hajóin kívül szükséges, hogy megemlítse a Lloyd kapitányait is, kik közül igen sokan hazánkfiai, részint a magyar-horvát tengermelléknek és Fiumének szülöttei, kik széles e földön oly jó hírben állanak, hogy különösen azok jó hírnevének hatása előmozdítja a Lloydnak és általa a monarchia tekintélyét távol vidékeken a tengeren túl. Legfontosabb kérdés az, vajjon megfelel-e a jelen szerződés a magyar érdekeknek. E tekintetben azonban a törvényjavaslathoz mellékelt indokolás nagyon megkönnyíti előadását. Felolvassa az indokolásnak 41-ik lapján azon főelvet, melyet a minisztérium e tekintetben követett : „főszempont az,hogy a Lloydnak mint a cs. k. osztrák és a k. magyar posta üzlet kötelékéhez tartozó intézetnek eme közös jellege úgy a vállalat szervezetében mint a járatok rendszerében kifejezést találjon.“ Ez a főelv és ezen elvnek következtében a következő alkalmazást nyert, másodszor a Lloyd igazgatásain kívül mely öt tagból áll, és melynek két tagja volt Bécsben, ezen két tag közül most csak az egyik fog székelni Bécsben,a másik pedig a magy. korona országaiban honos részvényes által fog betöltetni. A kormány tehát maga részéről megtett mindent amit Fiume és a magyar tengerpart érdekében tennie lehetséges volt. És ennélfogva a postaszerződés elfogadását ajánlja. (Helyeslés.) A szerződés erre mind átalánosságban, mind részleteiben elfogadtatik. Következik a Ludovika akadémiáról szóló javaslat. Ehez felszólal Pongrácz Károly gróf s hosszabb beszédben fejtegeti a javaslat hátrányait. Ejavaslat 2-ik czikkének értelmében a Ludovica Akadémiában egyfelől önként j jelentkező hadapródok lesznektisztekké kiképezve.Kérdést intéz a m. k. honvéd, miniszert képviselő államtitkárhoz: hogy hol teremti elő a ma önként jelentkező hadapródokat, kikből alkalmas honvédtiszteket nevelni szándékozik ? Mert a képzett elemek önkénytesek lesznek a közös hadseregben, a képzetlenek tisztté képzésére nem elég ,két év, vagy ha elég lenne is, ily tisztekért nem érdemes százezreket dobni ki. Ezután áttér más államok tisztképző iskoláira, s bebizonyítja, hogy a Ludovica academia ezekkel mily kevéssé állja ki a versenyt, s ezután igy folytatja: megfagyok győződve egy részt, hogy az egész nemzet a m. k. Ludovica academia mielőbbi létrejöttét hőn óhajtja, de meg vagyok győződve arról is,miszerént a nemzet nem csak óhajtja, de jogosan követeli, hogy"ezen akadémia hasonló európai intézetek színvonalán álljon és a nagylelkű alapítók intenzióinak megfeleljen, miután azon alakzatban mint azt a törvényjavaslat indítványozza, meg nem felelhet. De megfelelne ezen intézet a nemzet óhajának ha a haza körül érdemeket szerzett honpolgárok oly fiai nyernének felvételt, kik koruk 15 évét elérték, 16-on túl nem mentek, legalább az alsó reáltanodában vagy gymnasiumban előadott tantárgyakból a vizsgát ,jó eredménynyel letették. Ezen ifjak 4 évi tanfolyam bevégezte után mint tisztek, vagy tiszthelyettesek lépnének a honvédségbe, és kötelesek lennének 8 évet a honvédség tettleges állományában, 4 évet pedig annak szabadságos állományában tölteni. De miután daczára annak,ha ez indítványom el is fogadtatnék, oktatási ügyeinken sokkal segítve nem lenne, mert kiképzett tanonczaink a védtörvények értelmében, ha koruk 20 évét elérték, sorozás alá kerülnének és a nagyobb rész a közös hadseregbe soroztatnék; okvetlenül szükséges tehát, hogy a fenálló védtörvény kiegészítessék Ennélfogva bátor vagyok következő törvényjavaslatot a ház asztalára tenni. Törvényjavaslat. Azon ifjak, kik a m. kir. honvédelmi minisztérium által a m. k. Ludovica akadémiába felvétetnek, ha ezen akadémia tanfolyamát legalább jó eredménynyel végezték, a sorozás alól a közös hadseregbe felmentetnek és kötelesek a honvédség tettleges állományában 8, annak szabadságolt állományában 4 évet tölteni. Kéri a házat, e javaslata tárgyalásáig a Ludovica academiáról szóló javaslatot felfüggeszteni. Beszédét így fejezi be: Nem akarok mint jósló fellépni, ha állítom, hogy a jövő háborúban a m. honvédelem fő, lehet döntő szerepre van hivatva. Ez alkalommal bátran mondhatom, hogy ha a lefolyt franczia-német háborúban a franczia nemzet oly intézménynyel bírt volna, mint a honvédség, meg vagyok győződve, hogy ma a német birodalom nem ülné diadalünnepét. (Helyeslés.) Eötvös Dénes dr. nem akarja a kérdést elsietni, s kijelenti, hogy átalánosságban sem fogadja el a javaslatot. Cziráky János gr. mind átalánosságban, mind részleteiben elfogadja a javaslatot. Hollán Ernő államtitkár: Az 1808 diki tv.ben, mely a ludovica academiára vonatkozik, lényeges változtatásokat kellett tenni s ez az, hogy ne 10—12 éves ifjak vétessenek fel, hanem felavatott honvédek, és mivel a törvény úgy intézkedik, hogy felavatott honvédnek csak az tekinthető, ki az első korosztályban volt behiva, s kisorsoltatott, ha a hadsereghez nem jutott be, s csak így jutott a honvédséghez, igen természetes,hogy nem előbb mint véd kötelezett korában, tehát csak 20 éves korában lépnek be az académiába. Ebben úgy látszik úgy Pongrácz úr, mint Eötvös dr. úr fenakadt. Azt hiszi, hogy e tekintetben némi megnyugtatást szolgáltathat nekik, mert amint a báró azt kívánta, hogy az academia oly szerkezettel s oly belső berendezéssel állíttassék fel, a mint ez iránt intézkedett a 1808. törvény, e tekintetben arra figyelmeztet, hogy a czél, mint a mely az akkori törvényhozás szeme előtt lebegett, az volt, a mi a neustadti katonai akadémia felállításánál fenforgott. Azt kívánta, hogy ha már van Austriában egy akadémia, hol az ifjak katonailag kiképeztetnek, legyen Magyarországon is egy hasonló akadémia, melyben mód nyúttassék a magyar ifjaknak, hogy megszerezhessék azon tudományt, amely őket képesíti arra, hogy mint képzett katonatisztek szerepelhessenek. Ebből az következik, hogyha a törvény eredeti intenzióját akarjuk követni, állítsuk fel az akadémiát úgy mint 1808-ban a neustadti volt berendezve.De annak már régen megváltozott egész rendszere. Ami azon aggodalmat illeti, hogy czélszerű katonai oktatást csak úgy lehet adni, ha az ifjak már fiatal korukban vétetnek katonai nevelés alá, méltóztassanak megbocsátani, ma már ezzel egészen ellenkező elveket követ a katonai pedagógia; ma már nem szükséges, hogy az ifjak már 12 éves korukban kerüljenek katonai szakiskolákba, hanem ezen rendszertől eltérőleg már sokkal czélszerűbbnek tartatik az, ha az ifjú, aki katonai pályára készül, ugyanazon nevelésben részesül, melyben az ország minden ifja, aki a közszolgálat bármely pályáján kíván haladni. (Helyeslés.) Hivatkozott az őrnagy úr más államokban levő intézetekre, ismerem azokat, és elfogadom azt, hogy , tekintve egy álló nagy hadsereget és az abban mutatkozó nagy szükségleteket, mindazon példákat, melyeket felhozott, mintegy e czélra eszményképre alkalmazva hozta fel. Minda mellett meg fogja engedni s ő is igen jól tudja, hogy sem Németországban, sem Francziaországban, sem nálunk nem fektetik a fősulyt arra, hogy az ifjak már mint növendékek képeztessenek katonailag, hanem a tisztképzés az által történik, hogy felállitatott 13 hadosztály iskola, melybe fölavatott katonák vétetnek fel, akik ott kellő kiképezést nyervén a letett vizsgák után tisztek lesznek. Ez az általános gyakorlat, nem pedig az, melyre őrnagy úr hivatkozott, melynek ma sem gyakorlati alkalmazása, sem értelme nincs. Ajánlja a tv.-javaslatot. (Helyeslés.) Zichy Nándor gr. pártolja a törvényjavaslatot. Pongrácz Károly gr. először is azt jelenti ki, hogy ő mint magyar mágnás ül itt s nem mint honvédőrnagy, ergo senkinél kisebb tekintetet el nem fogad, s azután is ismétli a kérdést az államtitkárhoz, hogy mondja meg neki, kit akar kiképeztetni a honvédségnél tisztnek, miután igen sokat hallott, szeretné erre vonatkozólag a feleletet. Meggondolta, hogy az intelligencia a közös hadseregbe jut, nekünk nem marad más hátra mint mesterember és paraszt. Itt Pesten sorozott az idén 400 újonczot a honvédségbe s mondhatja, köztük csak egy intelligens ember volt, kit tisztnek lehet képezni. Márpedig, ha Magyarország fővárosában csak egy-két intelligens embert kaptunk, hogy várhatjuk azt, hogy Jászberény vagy Kecskemét többet ad ? Igaz, az illetők igen jó katonák, altisztek és hazafiak lehetnek, de azon intelligencia, mit a mai kor kíván egy tisztjelölttől, az hiányzik.Ha mi képesek leszünk oda hatni,hogy a hadsereg átenged egy bizonyos százalékot azon önkénytesekből, kiket kap, akkor maga is azt mondaná, hogy ezen iskola, úgy mint szervezve van, igen jó szolgálatot tehet, sőt a lehető legjobb. Említette továbbá azt is,miszerint legczélszerűbb azt tenni, amit a közös hadsereg tesz, ez nem kerül semmibe, egyszerűen a honvédeket praktikusan kiképezni. Ellenben mi százezereket fecsérlünk el és a honvédség meg sem áll azon niveamn, melyen állani kellene.Ismételve kérdi,hogy az államtitkár kit akar egy év alatt a Ludovica academiában tisztté kiképezni ? Hollán Ernő azt feleli, hogy erről gondoskodva lesz. Már a múlt évben a minisztérium a központi tisztképző iskolát felállította; abba 106 apródot kivánt bevétetni,kik az exament kitűnő sikerrel lebb tették.A ministerium újból felszólításokat küldött ki a kerületekbe, hogy alkalmas fiatal emberek jelentessenek be , kik most az 1872—3-ik cursusra be fognak vétetni. A jelentések nála vannak s látja azokból, hogy igen derék, alkalmas, képzett fiatal embereket fogunk nyerni. Midőn két év alatt máris ily eredményt tudunk felmutatni, valóban nincsenek aggodalmaink jövőre nézve. Ezután Pongrácz Károly gr.indítványa elvettétvén, ajavaslat elfogadtatott. A többijavaslat a holnap d. e. 11 órakor tartandó ülésben fog tárgyaltatni. Ezzel az ülés 30 órakor eloszlott. Pest város rendkívüli közgyűlése, okt. 8-kán. Pest városa ma rendkívüli közgyűlést tartott Gyöngyössy Alajos főpolgármester elnöklete alatt, melyen először a már múlt ülésen tárgyalt végleges vízvezetéki ügy vétetett folytatólagos tárgyalás alá. Mielőtt a feljegyzett szónokok a tárgyhoz szólottak volna, felolvastatott Aujeczky Lipót főreáltanodai tanárnak jelentése az ideiglenes vízvezetéki víz vegybontása eredményéről. Vizsgálat alá vette az egyes vizmedenezéket és azok mindenikében dohosnak, penészgombával, halacskákkal, békákkal, algákkal, szalagokkal telve találta a vizet, s a baj okát a medenezékben és csövekben keresi, s azt a nézetét adja elő, hogyha a csövek és medenezék kitisztíttatnak, a baj oka is elmúlik,s a víz megint tiszta, iható lesz. A víznek ilyen állapotban való fogyasztását a test szervezetére károsnak, sőt veszélyesnek is tartja. Második jelentésében alig hiszi, hogy a csövek a víznek egyszerű kieresztése által kitisztíthatók volnának, mert a csövek be vannak nyálkásodva és igy helyenként kell a fő- és mellékcsöveket kitisztítani. Rujeczki tanár jelentése után a főpolgármester azonnal elrendelte, hogy a csövek felnyittassanak és kitisztittassanak, s az eredmény csakugyan czélhoz vezetett, mert a víz több helyen már élvezhető. A közgyűlés Aujeczky tanárnak fáradságáért 100 forintot szavazott meg. Ezen bejelentés után áttért a közgyűlés a szőnyegen levő tárgyra, a vízvezetéki bizottmány és tanácsnak a végleges vízmű tervezetének és kivitelének módozata tárgyában benyújtott jelentésére. Simon Flórent egy óra hosszant tartó beszédében különösen Tavaszi elhamarkodott ítélete ellen kelt ki, aki Simon Flórent kifejezése szerint: „nem találta fel a puskaport“, s a tudósok művét is létszámra méri, mint a szalagkereskedő stb. Ajánlja, hogy tárgyalják az ügyet minden szenvedély nélkül, tisztán annak érdeme szerint. Lindley tervét és költségvetését ő sem akarja feltétlenül elfogadni,hanem ajánlja, fogadják el Steiger indítványát, melyben javaslatba hozza, hogy biztosíték letétele mellett bizassék meg Lindley a végleges vízvezeték építésére. Busbach Péter szintén hosszabb beszédben fejtegeti szükségét annak, hogy az ügy komolyan meggondolandó, s tartózkodjék a közgyűlés e legfontosabb ügy felett elhamarkodva ítélni. Ajánlja, hogy a szerződés, melyet a bizottmány ajánl, fogadtassék el azon kikötés mellett, melyet Steiger ajánlott. Máttyás indítványát, hogy a Duna vize megvizsgáltassák, vájjon alkalmas-e a vízvezetékre vagy nem, nem tartja szükségesnek, mert az kétségen felül bizonyos, hogy jó a Duna víz; az újpesti szigetet is legalkalmasabbnak tartja a fő reservoir felállítására. Különben Steiger indítványa mellé adja szavazatát. Schmidlechner ékes német dictióban bizonyítgatja, hogy azok a békák, halak és más istenadta bogárkák, melyeket a szakértő Aujeczky a medencékben talált, azok a Duna fenekén is ép úgy feltaláltatnak, mertő igen jól ismeri a Duna fenekét. Ezek az állatok mindenesetre a Dunából mentek a vízvezetékbe, azért tehát nem helyesli, hogy a Lindleyvel megköttetni ajánlt szerződés elfogadtassák. (Derültség.) Radóczának Lindley képessége iránt kételyei vannak. Máttyás indítványának második részét elfogadja. Haris nem tartja helyesnek azon indítványba hozott eljárást, miszerint szakértők szólíttassanak fel tervkészítésre. Ezen eljárás azért elvetendő, mert a tervkészítésre felhívandó szakértők a rövid pályázati határidő alatt nem volnának képesek Pestnek fekvését, földrajzi és helyi viszonyait tanulmányozni, s ennek folytán tervezetet sem adhatnának megfelelőbbet, mint Lindley, aki már évek óta tanulmányozta és ismeri Pest környékét és viszonyait. Csatlakozik Steiger indítványához, és biztosíték mellett Lindleyre kívánja bízni a vízvezetés építését. Máttyás indítványát nem pártolhatja, mert ha ezt fogadja el a közgyűlés, akkor soha sem lesz Pestnek vízvezetéke. Szóltak ezután még többen is a tárgyhoz czifrábbnál czifrább frázisokban, vetekedve, hogy hosszú, üres dictióval túltegyenek egymáson. Dobos nem kíván a szerződés tárgyalásába bocsátkozni mindaddig, míg a víz calamitásainak okairól Lindleytől nem kap felvilágosítást; ennek megszerzésére pedig egy öttagú bizottmányt indítványoz kiküldeni, mely Lindleyt és Bürgermeistert a maga körébe vonva, ez ügyben török felvilágosítást kérjen. A tárgyalás holnap folytattatik. Ülés vége V 1 8 órakor. A pesti állandó magyar népszínházra a „Hon“ szerkesztőségénél részint aláírás, részint befizetés után hegyütt 2311 forint 25 krajcrár. A szerkesztőségünk által közvetített ívek közül már több küldetett hozzánk be, melyeket a térhez képest, mely rendelkezésünkre áll, egymás után közlünk a tett aláírásokkal. Megkezdjük a sort a m. k. távirdai főállomás tisztikarának gyűjtőivével. Gyűjtő Gál Ferencz. A gyűjtött összeg 68 forint 50 krajczár, mely készpénzben nálunk letétetett. Ez összeghez járultak : Kiss Gyula 3 írt, Heszke József, Szilágyi Sándor, Baló Géza, Thüringer Zsigmond, Kebeley Jenő Lányi Győző két-két írttal, Válya István, Bartalom, Fogarassy Gyula, Bokros, Pozsgay, Offner, Mihalovics, Raichl, Ring, Sercsik, Baranyi, Nicolics, Fekete N. L., Kresnyák, Gaál Mihály, Kocgy, Kovalszky, Nagy Imre, Zakarides, Mikszicy, Tallian, Hoffmann Labancz, Magyarevics, Kondrat, Dvorak, Kunszt, Divis, Czakó, Kaizer, Hernád, Danieskó, Madzsár