A Hon, 1872. november (10. évfolyam, 253-276. szám)
1872-11-25 / 272. szám
72. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1872. Vasárnap, nov. 24. Sierkeutfo! Írod»: ferencziek-tei e 7. szám. a lap «eltelni részét illető kt» tané?./ a «ni.rkesxtfiaégii«i vuléiendö. ilérin.-í:'..!*.levelet csak ismert kerektfíl fogathatni* sí — Kéziratok a»m adatnak rima Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díJ: Portád küldve, vagy Halaf .ljít'u htr.li« hordva reggeli év «éti kiadás együtt: 1 hónapra . » . . . • 1 frt 35 fa. 1 hónapra . • • . » . & n 60 „ C hónapra . . . . . . U . — * ki esti kiadás postai kölönküldéseért feltUfizetés havon kist . . . • 30 kz. Az előfizetés n év folytán minden hónapba* megkezdhető, • ennek bármely napján történik is, mindenkor & hó első napjától fog számíttatni. ' „äi CÄf*’*v XWV iäiBMÖMMmmnanmoi A$mit éiővam * POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP. MÍv^'rSmip'***"üiiúi XIIKOETÉSeii «rimtagy romi elJSiietéatk a luadÓ.hlVS* faalbu (iaxe*. . 7. SiKua) k'lildtiidilk. I Előfizetési felhívás. A HÓK" '.’*t -dih évi tolj? amíkrsi 4» tó; avr* . . . ft - k"i 1 évre . . 1 1 ít — kr. » ft ®fi k». KUlön »iö&Wirrssi '.vékát eirw, kBlá&vk axét. §I8£»e atw * jr^stel atal vámokat k&jüi !»»• a által, s melyek bémentexitá'e tía írtig eath 6, 10 aftaa felől pátiigis krba kerül. &« «188- ae.t'kwí a „Ikra kiadó-hivatala" ősim eleit P*rt, fesrcaeistek ter.' 7, a. «.iá ktlMSk. A MOS kiadtf.hlTROna. PEST, NOVEMBER 23. Munkásság — vagy üzérkedés. Nemzetgazdasági fejlődésünk nem jó irányt vett. Meamint államháztartásunkban nem felelünk meg a józan gazdálkodás követelményeinek, hanem a jövő rovására költünk , és úgy vagyunk társadalmi gazdálkodásunkban is. Mert a nemzetgazdaságban is érvényes azon alapelv ellen vétünk, hogy „nincs ugrás a természetben.“ Alig hogy túl vagyunk a gazdasági fejlettség első fokain, mert földmivelésünk és iparunk nagyon fejletlen még, és már_ig_egész erővel oly speculációkhoz fogtunk, melyek más országokban a tőke túltömöttsége,a gyáripar nagy fejlettsége következtében és akkor is csak káranyagi képen mutatkoznak. A gazdasági fejlődésben még csak ott állunk, hogy az egész földműves és iparos osztály kezdetleges eszközökkel dolgozik és vagy semmit sem takarít meg, vagy amit megtakarít, azt a régi patriarchális módon a ládában tartogatja. Természetes, hogy ezért örülnénk annak a ténynek,hogy főleg földhitelintézeteink és takarékpénztáraink rohamosan szaporodnak — ha ezek csakugyan a valódi szükségnek tennének eleget, azaz a mezőgazdaságot és ipart felszerelni, magasabb, intenzívebb productióra képesíteni igyekeznének és minden heverő pénzt hasznos forgalomba hoznának. Örülnénk annak is, hogy a személyes hitel nagyobb és kisebb városainkban, sőt újabban még a földművesek között is mindinkább igénybe van véve — hisz a legterméketlenebb országok egyike, Skóczia a személyes hitel által, három polgár kölcsönös jótállása melletti kölcsönök segélyével a nemzetgazdasági fejlettség legmagasabb fokára jutott! De fájdalom fog el, ha látjuk, hogy Göthe szavai kezdenek valósulni rajtunk és „Die Wohlthat wird Plage.“ Igaz, a személyes hitelt a váltó alakban nagyon is kezdik élvezni földműveseink, kereskedőink és iparosaink, de e pénz 10 — 20 százalékba kerül és a legtöbb esetben nem a vállalkozó és munkabíró ember veszi igénybe, hogy munkája és hitele segítségével tőkét teremtsen — hanem az eladósodott, hogy háztartásának folytonos deficitjét még nagyobb teherrel növelje. Igaz, szaporodnak takarékpénztáraink, de nem a kellő mérvben és nem a kellő irányban. Néhány vállalkozó kezében üzletté jen ez is, és méregdrága pénzükkel csak a részvényeseknek szereznek magas dividenciát, sőt igen gyakran csak az alapítóknak óriási hasznokat — de kölcsöneikkel nem a productiót, hanem az eladósodást mozdítják elő. És még a takarékpénztárak száma és tőkéje is kevés nálunk, mert van 175 takarékpénztárunk körülbelül 180 — 200 millió forint betéttel, míg Francziaországának 1173 takarékpénztárában 1871. végén 210 millió és az angol takarékpénztárakban ugyanekkor 560 millió forint volt. Németországban pedig 2059 előlegezés, 827 fogyasztási és 157 termelő egylet a legalsóbb osztályok tőkeképzését mozdítá elő akkor, midőn nálunk efféléből alig van egy pár jelenség. Tehát e téren nem bírunk még a kellő erényekkel és eszközökkel, mert sem megtakarítani nem tudunk, sem amit megtakarítunk, azt termékenyíteni nem tudjuk, hanem inkább tartogatjuk — vagy spekulatióra adjuk, így a takarékpénztárak s az eladósodást mozdták elő! Hát földhitel és iparegyleteink ? Ezek eddig csak a nagy birtok és ipar számára működtek — újabban a kis birtok és iparra is kiveték hálójukat. Igen hálójukat, mert itt is inkább az üzérkedés, sőt sokszor a birtokos és iparos tönkretétele a czél, mint a hitel és munkaképesség határai közt, a tőketeremtés. A kölcsönvevők közt minden százból bizonyára 80 olyan van a földbirtokosok és iparosok közt, kik nem beruházásokra, hanem deficit fedezésre veszik hitelintézeteink — papírját, hogy az sok provisio, sok törlesztési kamat lefizetése után — kezeik közt terméketlenül elpárologjon. Termelési és munkaképességünket sem anyagilag, sem szellemileg nem fejtők ki úgy, mint a kultur államok tevék, de azért ezek speculatiója a legromlottabb alakban kezd közöttünk terjedni. Oly vállalatok keletkeznek, melyekre semmi szükség és a vállalatok gyorsan keletkeznek; mintha a tőke nálunk nem 10—20, hanem 2—3 százalékra lenne kapható; mintha nem tőkehiányban szenvednénk, hanem pezsegne nálunk a tőke; mintha minden produktív tér a földmivelés és ipar mezején a tőke által már túltömve lenne, holott mindkettő a legkezdetlegesebb állapotban van. Ha olvassuk az amerikai speculatiók mesés alakjait, ne gondoljuk azt, hogy ez ország így gazdagodott meg, hanem tudjuk meg azt, hogy ott minden főre (tehát gyermekekkel együtt) Eaton számításai szerint minden évben például Massachusettben 333 ft, Rhode Islandban 329, Connecticutben 312, Californiában 293, Newyorkban 224 ft, új termelés esik, majd ha mi is ennyit állítunk elő fejenként, akkor nem bánom dobjunk egy pár milliót a szédelgésnek is. Nézzünk Angliára, hol fejenként és évenként 190 ft vagy Francziaországra, hol fejenként 90 ft termelés van; ezek az országok jónak látták pénzüket megtakarítani és iparosat, földművelésüket oly magas fokra havazteni, hogy Angliában 6 milliárd forintot, Francziaországban pedig 7 milliárd frankot termelnek évenként és az utóbbiban Courtois számítása szerint 2 milliárddal szaporodik a nemzet tőkéje minden évben, az angol kereskedelmi üzlet pedig akkora, hogy 1871-ben a „Clearing house“-ban 40 milliárd (igen kérem : negyven milliárd) forintnyi üzletről számoltak egymással a bankárok és kereskedők, — tekintsük meg mindezt, és amig ez aránynak megfelelő fejlettségre nem jutunk , addig dolgozzunk, takarítsunk meg, használjunk minden krajczárt hasznosan fel, egy perczig se hevertessük se pénzünket, se kezünket, se fejünket, se marhánkat, se gépeinket — de ne spekuláljunk mert jól mondta Franklin, hogy a ki azt mondja, hogy munka és takarékosság nélkül meg lehet gazda- godni — az méregkeverő. Hegedűs Sándor ben leendő fokozása iránt részletes kimerítő javaslatot terjeszszen be a háznak. Az 1873-ik évi rendkívüli hiányt, mely 26 millió ftot tesz ki és a 1872-ki évi hiányt, mely 36 millióra rúg, a bizottság következőkép véli fedezendőnek : ennek legnagyobb részét állandósított adósság által véli fedezendőnek, ennek folytán a pénzügyminiszter felhatalmazandó lenne, hogy a 44—45 milliónyi effektív értékű kölcsönt kössön, a fenmaradó 17—18 milliót az állam aktív értékeinek és követeléseinek értékesítése, vagy azok alapján teendő hitelműveletáltal véli a bizottság beszerzendőnek. Az ezen hitelművelet alapjául szolgáló értékek és követelések a pénzügyminiszter kijelölése alapján ezután lennének megállapítandók. A költségvetés tárgyalása ezzel befejeztetett. Ma szombaton d. u. tartott értekezletében a költségvetésre vonatkozó általános jelentés szellemének megállapításával foglalkozott a bizottság. A pénzügyi bizottság pénteken d. u. tartott ülésében, mint már említettük, a fedezet módjáról tanácskozott. Az utóbbi két ülésnek megállapodásait a következőkben közölhetjük. Az 1871.évnek hiánya 22.655,232 ft.Az 1872. évre részint megszavazott, részint a delegátiók által megállapított s a törvényhozás által még ezután fedezendő póthitelek összege 1.236.951 ft. Az államnak az utóbbi évekből fenmaradó öszszes lebegő adóssági tartozása az 1.800.000 ftra rugó kincstári utalványokon és 2 millió ftot tevő pénztári letéteken kívül 12 millió ftot tesz. Ezek összege kerek számban 36 millió lesz, mint az 1872. évi deficit fedezendő. Az 1873. évi rendes deficit 6.395.000 ft,ehhez még hozzáadva ezen összeget, mely a kötendő kölcsön fejében mintegy 2 millió fttal fogja terhelni 1873-ra az államkincstárt, az összes 1873-ki dficit kerekszámban 8 és fél millióra megy; ha most ehhez hozzáadjuk a rendkívüli költségekben mutatkozó 23.595,000 ftnyi hiányt, az 1873-ai összes hiány 34,060,000 ft kerekszámban. Az összes hiány fedezésére nézve e következőkben állapodott meg a bizottság. Ami mindenek előtt az 1872. évi rendes hiányt illeti,a bizottság azon czélt tartja szem előtt, hogy az államnak mindaazon kiadásai, melyek annak rendes szükségletét képezik, az állam rendes bevételeiből fedeztessenek. A bizottság a rendes kiadások azon összegére nézve melyben az 1873. évi rendes szükséglet megállapíttatott,már ezen elvet kívánja alkalmaztatni és azért a rendes bevételek és rendes kiadások közt mutatkozó 8 és fél millió hiányt az állam rendes jövedelmeinek fokozása által fedezni okvetlenül szükségesnek tartja. A bizottság ennélfogva utasíttatni kívánja a pénzügyminisztert, hogy az állam rendes jövedelmeinek ily mérve A mai ülés. Országgyűlési tollrajz. A magyar képviselőházban e hó 18-kán elpattant bomba egy pillanatra füsttel és porral takarta el a helyzetet. Lehetetlen volt bárkinek is a felöl tiszta, világos képet alkotni. Idő kellett, mig a felháborult kedélyek lenyugszanak s a különböző elemek vál- és vegyrokonság szerint újból krisztallizálódni kezdenek. A klub a megállapodások nyomán mára várta mindenki a ködös állapotok legalább körvonalas tisztulását. Ma volt a nap, amikor a Deákkör határozata és Simonyi Ernő indítványa indokoltatni fog. Az országház már megnyitása előtt egy órával körül volt véve bejutni vágyó közönségtől, melynek azonban a megnyitáskor alig egy harmada tudott bejutni az ülésterembe. Míg ez sűrű tömegekben lépte ki a képviselőházi karzatok minden elfoglalható helyét addig ajkünn rekedt rész "kivárási csoportokká tömörült s a beigyekező képviselőknek valóságos vesszőfutást kellett kiállani a reájok szeglett fürkész szemek sugaraitól. A teljes számban megjelent ház felett valami sajátságos nyomott hangulat uralkodott, aggodalmas, komor, gondolkozó arczokat lehetett látni mindenfelé. A kedélyes nyugalomnak, mely a magyar képviselőházat oly derült színben tünteti fel, nyoma se látszott sehol. Csak egy elveszeleg kis töredék a jobboldalon, kipróbált, veterán mamelukokből álló, igyekezett viharos jó kedvet tettetni, mintha nem birna a mai nap fontosságának tudatával s félvállról venné az egész dolgot. Ez álarca igen alkalmasnak bizonyult elárulni, mi rejlik alatta. A miniszterek megjelentek teljes számmal s az elnöki csengettyű megszólalása már mindenkit helyén talált. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasására, s a beadott kérvényekre, — kivéve a Budapest nyílt várossá leendő kijelentését sürgetőt, melyet a baloldal megéljenezett — alig is ügyelt valaki. Ekkor állt fel Korizmics László, sötét, mogorva arczczal s két kezét a nadrágzsebébe dugva, ami nem tudjuk, a zseb vagy kéz érdekében alkalmazott óvatosság volt-e? elkezdett halk, szenvtelen hangon beszélni, egyenkint szakgat ván elő melléből a hangokat s mindig egy helyre, s kissé oldalt maga elé szegezve zord tekintetét, indokolta a Deákkörnek általa beterjesztett hatá rozati javaslatai. ígérte szentül, hogy a szenvedé- lyeket provokálni nem kivánja,s bár nagylelkűen concedálja,hogy ember ő is,a szenvedélyektől nem ment; de mikor e ház küszöbét átlépi, akkor a szenvedélyt a házon kívül hagyja. S hogy ezt annál inkább elhigyjék neki: indokolása végén éles boncskés alá veszi az ellenzék politikáját , azt mondja, hogy ezt azért kárhoztatja, mert ez a politika veszélyezteti az ország békés fejlődését. Ez — mint látjuk — felette alkalmas eszköz volt a pártszenvedély lecsillapítására, s nagymértékben szükséges argumentum volt javaslata támogatásához. Szemét az egész beszéd alatt nem ütötte fel egyszer sem arról a pontról, melyre az első pillanatban szegezte volt s kezét is csak akkor rántotta ki egyik zsebéből szenvedélyesen, mikor azt erősítette, hogy ő mértéken túl tárgyilagos. Beszéde végeztével senki sem sietett hozzá, collegiális gratulátióval. Bánó volt az egyedüli, ki kezet szeretett volna vele szorítani, — de hajh, ebbeli minden reménye elenyészett, mert az a kéz, melyet megragadni annyi kedvet mutatott, még akkor is künyükig volt elmerülve a nadrágzsebben. Korizmics beszéde után mindenfelé erős mozgás volt tapasztalható. A szélső bal legszélső padjának legszélső helye köré csoportosult, a ki tudott. Az elnöki emelvény lépcsőzetét képviselők ülték körül. Ivánka Zsigmond Deák Ferencz helyéről előbb egy gyorsírói székre, onnan a szélső bal padjaiba települt , kézzel lábbal integetett az elnöknek, hogy csak ő rá ügyeljen, majd ad ő neki utasítást, ha szükség lesz rá, hogy mihez tartsa magát. Mert hát ez az elnök fejétől ki nem telik. Paczolay szétterpeszkedett székében, kidüllesztő mellét, mintha mondaná „lássuk hát azt a medvét.“ A mellé oly kedélyes, olyan jó kedvű igyekezett lenni, mintha csak jutalom volna kitűzve, ki bir meg egy ültő helyében egy sonkát, tizenkét keménytojással bevágni miniszteri ebéd után. És amellett rettenetesen látszott csodálkozni, hogy az ő jupiteri kedve hogy is nem tud átragadni a szomszédjaira. Köröskörül tekingetett, hol tudna felfedezni egy az övéhez hasonló vidámságtól sugárzó arcot s nem győzte lekapdosni szemét az öt környező hideg, márványarczokról. Ott látta Sennyeyt, szigorú cassiusi arczczal, Somsich Pált a legfeszültebb figyelem kifejezésével, Horváth Mihályt, komolyan maga elé nézve, Csengeryt, ki ma még merengőbb, mint különben, Horváth Boldizsárt, kinek mozgékony arczán ma egyetlen vonás sem mozdul, sőt még Pulszkyt is, kinek az az örökös, kedves mosoly ma egészen eltűnt vonásairól, s a többi mozdulatlan, megfagyott arczát, melyek közül az ő határtalan jó kedvét egyik sem hajlandó figyelembe venni. Hisz ezek statuák nem emberek,ezek sokkal korlátoltabb szellemek, semhogy a helyzet komikumának magaslatára felemelkedni képesek volnának. Végre is ülése szögletébe vágta magát azzal a resignatióval, hogy hát isten neki, már csak meghallgatja ő is a szónokot, ha már ki nem lökheti. Ez alatt az a beteg,roskatag ember ott a szélső balon elkezdett beszélni csendesen, csak közelről hallhatólag.Simonyi E.,akit a jobboldali körökben „kellemetlen mulattatónak“ neveznek, megígérte, hogy bár kellemes most se lesz, de kíméletesebb lesz mindenesetre, mint az előtte szóló. S aztán, szorosan a tárgyhoz ragaszkodva, elkezdé okait fürkészni a kormányt gyanúsító országos hűeknek. Olyan volt, mint egy felszólaló lelkiismeret. Lassan kint oly csend lett az ülésteremben , hogy a halk beszéd utolsó szótagját is meg leh shetett hallani a terem minden zugában. A képviselőket mintha leszögezték volna, s aki az országgyűlést e helyzetben hűen lerajzolja, örökre halhatatlanná teszi magát. A tények száraz,minden szónoki sallang nélkül elősorolása lebűvölte az egész házat. Vérfagyasztó szónoki erő rejlett azokban az adatokban, amik az elterjedt gyam magvait elhintették. Azért hallgatott azokra mindenki oly feszült figyelemmel, azért lehetett észrevenni, mint teszik a távolabb ülök tölcsérfalakra összefogott kezeiket fülök mellé , nyújtják előre mereven nyakukat, s hallgatnak elfojtott lélekzettel. A lágydorgását meg lehetett hallani, mikor a szónok rövid szüneteket tartott. A súlyos gyamokok egy Alpes terhével nehezültek egyenkint az érdeklettekre , látni lehetett itt ott a rendes formájokból kikelő, halványuló arczokat. De a szólót se a rendes zúgással, se a szokásos közbekiáltásokkal nem zavarta senki, mintha vaskapcsot érezne a torkán. Csak mikor a szóló a keleti vaspálya ügyéről beszélvén, emeltebb hangon mondá,hogy arra még nem volt példa,miszerint fényes nappal , a kormány szeme láttára, tudtával, beleegyezésével 20 millióig zsebelték volna ki a részvényeseket , akkor kiáltott fel egy önfeledt hang a jobb oldalon : „ez már mégis sok!“ Az egész ház a félbeszakító felé nézett, mintha kérdené: „Nos hát nem igaz?“ S midőn az első párisi kölcsönre térve felhozá, hogy a közbenjáró 250,000 ftot számított fel magának, ami se napolíj fejében fel nem számítható, se utazási költségre nem róható, akkor jegyzé meg valaki a baloldalon, hogy ennyi még a világ háromszori körülutazására sem szükséges. . Nyugodtan beszélhetett, nem zavarták. És amidőn felemlíté, hogy a tervezett vasúthálózat, melyre 200 millió lett volna szükséges, hogy annak szőnyegre kerülte alkalmával három minister írta alá a szerződést, melyet a ministerelnök megsemmisített, s igy a tervből semmi se lett . Lónyay, a ki a beszéd alatt ki és bejárt s helyén ülve folytonosan mozgott, egyszerre hátrafelé fordult, mintegy kérdeni akarva a mögötte ülőt, hogy hát az oly tervért is ő legyen felelős, amely létre se jött, de csakhamar elkapta tekintetét, mert akihez fordult, az a háta ütegeit ülő alak épen Paczolay volt, aki nem lévén rá elkészülve , hogy ily bizalmi kérdés fog intéztetni hozzá, hiszen szent nevében akkor épen elaludt. Ilyen a jó lelkiismeret. Vajon hány ember irigyelhette a házban ezt az áldott kedély hangulatot! Ivánka Zsigmond a beszéd alatt többször igyekezett magát észrevétetni az elnökkel integetett neki, hogy az isten szerelméért, utasítsa már rendre ezt a borzasztó dolgokat beszélő embert. S végre sikerült is rábírnia az elnökköt, hogy megintse Simonyit, beszélne a tárgyhoz. Azt hisszük az elnök úr ez alkalommal nem fejezte ki a kormány óhajtását, mert ez aligha nem szerette volna, jobban ha Simonyi nem a tárgyhoz beszél. Simonyi tiltakozott az ellen, hogy az ő indítványa a kormány vád alá helyezésének tekintessék ; ezt egy napilapban olvasta, amelyben egyébiránt, kivált jogi dolgokról, már máskor is olvasott absurdumot. Ez közbevetésre két szerkesztő lett egyszerre vérvörös, pedig csak egyre volt számítva. Mikor beszédét befejezte, általános hullámzás támadt, mintha a ház lidércznyomástól szabadult volna meg. Simonyi indítványának elvetésére szavazott 167, tárgyalására szavazott 95 képviselő. Mikor kijelentették, hogy 164 képviselő távol van, csendes nevetés támadt a baloldalon.Vajjon ily fontos kérdés tárgyalása alkalmával miért voltak ezek oly feltűnő nagy számmal másutt? Törs Kálmán: Mai számunkhoz másfél iv nmilzint van csatolva. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése nov. 23. Nem fogok csak egy szóval is észrevételeket tenni azon beszédre, amelyet előttem szóló indítványozó úr mondott . Nem azért mintha nem lenne teendő észrevételem arra, hanem azért, mert nem jelenleg tartom szükségesnek azon észrevételeket megtenni, hanem akkor, mikor tárgyalás alá fog kerülni a kérdés maga (Helyeslés.) Jelenleg tehát egyedül saját határozati javaslatom pártolására, és a t. ház figyelmébe ajánlására fogok szorítkozni. Igyekezni fogok én is — mint ahogy ígérte, ha nem is egészen tartotta meg, az előttem szólló, képviselő úr (Jobbfelől közbeszólás: Csak annyira tartsa meg!) minden indulatosság nélkül szóltam, igyekezni fogok nem hevíteni az indulatokat, hanem tárgyilagosan tartani magamat az ügyhöz, amelynek védelmére felszóllalok. Ha elkerülhetlen lesz oly dolgokat is mondani, melyek mindnyájunknak talán nem lesznek kellemetesek, igyekezni fogokmérséklettel szólani, minél kevesebbet és csakannyit előhozni, amenynyi okvetlenül szükséges az általam beadott indítvány támogatására. Mindenek előtt, tehát, mi előttünk a kérdés ? Több ízben — nemcsak a m. hó 18-án, hanem annál élesebb modorban is — felmerültek, felhozattak vádak, történtek támadások e házban, melyek a kormány által a közvagyon kezelésében követett eljárást gyanúsítják s ez tény és tagadni nem lehet, hogy ez történt itt is, ott is, történt és történik naponkint úgy a hazai, mint a külföldi lapokban , hiszen méltóztassanak akármelyik külföldi lapot elővenni, hol Magyarországról szó van, tíz cikk közül kilencben ezen themát fogják találni.Tehát ez tény, melyet ignorálni és kétségbe vonni nem lehet. A gyanúsítások általában a kormány közegei, a közmunkák és a közlekedési eszközök létrehozásánál követett rendszer ellen vannak irányozva, de vannak irányozva a kormány egyes tagjai ellen is. És azt ismét kétségbe vonni és tagadni — úgy hiszem — nem lehet és nem fogja senki, hogy azok legtöbb ízben a kormány elnöke Lónyay úr. ellen vannak irányozva. Ezek oly tények, melyeket kétségbe vonni nem lehet és úgy hiszem nem is fogja kétségbe vonni senki. Hogy ezen vádak, ezen támadások, ezen gyanúsítások, lerontják és máris lerontották a kormány tekintélyét, előidéztek hazánkban oly erkölcstelen állapotot, melynek példáját ha talán a „neoaquistica” comissio idejét kivesszük, hazánk történetében alig fogjuk találni, sértik a parlament méltóságát és kétségtelenül nagy kárára vannak az ország hitelének. (Helyeslés bal felöl) Ha ezek állanak, és hogy állanak, azt, úgy hiszem, kétségbe vonni senki sem fogja, és állanak pedig még akkor is, ha ezen támadások, ezen gyanúsítások mind tökéletesen alaptalanok volnának. Ha egyszer a nagyközönségben általánosan elterjed ezen hit, ezen gyanú, akár legyen igaz, akár nem, a kár, melyet okoz, mindig egyenlő (baj jobb felől. Halljuk) Nekünk, tehát úgy hiszem, nem mondom egyes személyek iránti részvétből vagy szeretetből, hanem hazánk iránti kötelességből, hazánk iránti szeretetből kötelességünk elkövetni mindent hogy ezen állapot megszűnjék, hogy ezen gyanúsítások megszüntessenek, hogy ezen vádak, ezen támadások ne ismétlődjenek. § De hát mi módon érhetjük el ezen eredményt? Először, azt hiszem nekünk ezen gyanúsítások, ezen vádaknak okát kell keresnünk. (Helyeslés balfelől) Nézzük tehát egész tárgyilagossággá, van-e ezen gyanúsításoknak valami legalább látszólagos alapja, vannak-e és történtek-e oly események, melyek legalább látszólagosan oda mutatnak, hogy itt előfordultak némely gyanús körülmények, olyanok, melyek bővebb fölvilágosítást igényelnek, melyeket mi tisztán nem látunk ? Tehát emlékezzünk vissza azon néhány évre, mióta a mostani alkotmányos rendszer beállott, és kövessük egy kis figyelemmel a kormánynak a közvagyon kezelését illetőleg követett eljárását. Először is mindjárt kezdetüket vették azok a gyanúsítások, midőn a közlekedési eszközök létrehozatalánál az engedélyeket nem a nyilvános pályázás, szabad verseny útján, hanem magán után, egyik vagy másik kedvelt társulatnak vagy egyénnek adták ki, igen természetes volt, hogy azok, kik maguk is igyekeztek elnyerni az engedélyeket, melyekből jogosan nyereményt vártak, irigyeltek azoktól, kik az engedélyt megkapták, és mindenkinek elmondták a ki hallani akarta, hogy így és amúgy előnyösebb módon az államra nézve, több haszonnal fogták volna ugyanazon vállalatot létesíteni. Előfordult azután, hogy indítványba hozatott az akkori péckügyminister által e házban a lánczhíd megváltásának szüksége. Mi volt annak első eredménye? Az, hogy azon részvények, melyek akkor úgy hiszem 300 frton alul állottak (Ellenmondás jobbról) rövid idő alatt 4—5— 600 frtra jöttek, és végre is az állam által 690 foton váltottak meg. A lánchíd megváltásához hozzájárultak más körülmények is, melyek már szóban voltak itt és igen sok gyanúsításokra szolgáltattak okot ésalkalmat. Én megvallom, midőn e tárgy szóban volt, óhajtottam volna, hogy a miniszerelnök úr határozottabban nyilvánította volna, és határozottabban mondta volna meg hogy volt e e társulatnak igazgató tanácsosa vagy nem! mert ő csak arra szorítkozott, hogy miképen jutott az ő neve az adressalmanachba, de azt, hogy volt-e ő igazgatótanácsosa azon társulatnak vagy ne, azt világosan meg nem mondta. Ilyen volt a losonczi vasút megvétele. Tudjuk, és úgy hiszem erről az előttem szólott képviselő úr sokkal többet tudna mondani mint én — tudjuk mindnyájan, hogy a losonczi vasút részvényei a lehető legroszabban állottak; 14 —16 forinton voltak megvehetők. Indítványba tétetett a képviselőházban, hogy a losonczi vasút az ál-Esti lapunkban csak kivonatosan adtuk Simonyi Ernő beszédének egy részét. Alantabb e beszéd szószerinti szövegét találja az olvasó. Simonyi Ernő: T. képviselőházi (Halljuk) í lám számára megvetessék, minek következménye az volt, hogy a részvények 160 s több forintra szöktek fel. Uraim! nem lehet csodálni, hogy az emberek, akiknek egyik természetes ösztöne, nem mondom, hogy legnemesebb ösztöne, de megvan ez ösztön — az irigység is, irigyeltél azoktól, kiknek módjában volt részvényeiket ily magasra felszöktetni, és az árfolyam különbözetén oly nagy nyereményt csinálni.