A Hon, 1872. november (10. évfolyam, 253-276. szám)

1872-11-25 / 272. szám

72. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1872. Vasárnap, nov. 24. Sierkeutfo! Írod»: f­erencziek-tei e 7. szám. a lap «eltelni részét illető kt» tané?./ a «ni.rkesxtfiaégii«i vuléiendö. ilérin.-í:'..!*.levelet csak ismert kerektfíl fogathatni* sí — Kéziratok a»m adatnak rima Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díJ: Portád küldve, vagy Halaf .ljít'u htr.li« hordva reggeli év «éti kiadás együtt: 1 hónapra . » . . . • 1 frt 35 fa. 1 hónapra . • • . » . & n 60 „ C hónapra . . . . . . U . — * ki esti kiadás postai kölönküldéseért feltUfizetés havon kist . . . • 30 kz. Az előfizetés n év folytán minden hónapba* megkezdhető, • ennek bármely napján történik is, mindenkor & hó első napjától fog számíttatni. ' „äi CÄf*’*v XWV iäiBMÖMMmmnanmoi A$mit éiővam * POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP. MÍv^'rSmip'***"üiiúi XIIKOETÉSeii «rimtagy romi elJSiietéatk a luadÓ.hlVS* faalbu (iaxe*. . 7. SiKua) k'lildtiidilk. I Előfizetési felhívás. A HÓK" '.’*t -dih évi tolj? amíkrsi 4» tó; avr* . . . ft - k"i 1 évre . . 1 1 ít — kr. » ft ®fi k». KUlön »iö&Wirrssi '.vékát eirw, kBlá&vk axét. §I8£»e atw * jr^stel atal vámokat k&jüi !»»• a által, s melyek bémentexitá'e tía írtig eath 6, 10 aftaa felől pátiig­­is krba kerül. &« «188- ae.t'kwí a „Ikra kiad­ó-hivatala" ősim eleit P*rt, fesrcaeistek­ ter.' 7, a. «.iá ktlMSk. A MOS kiadtf.hlTROn­a. PEST, NOVEMBER 23. Munkásság — vagy üzérkedés. Nemzetgazdasági fejlődésünk nem jó irányt vett. Meam­int államháztartásunkban nem felelünk meg a józan gazdálkodás követelményeinek, hanem a jövő rová­sára költünk , és úgy vagyunk társadal­mi gazdálkodásunkban is. Mert a nem­zetgazdaságban is érvényes azon alap­elv ellen vétünk, hogy „nincs ugrás a természetben.“ Alig hogy túl vagyunk a gazdasági fejlettség első fokain, mert föld­­mivelésünk és iparunk nagyon fejletlen még, és már_ig_egész erővel oly speculá­­ciókhoz fogtunk, melyek más országok­ban a tőke túltömöttsége,a gyáripar nagy fejlettsége következtében és akkor is csak káranyagi képen mutatkoznak. A gazdasági­ fejlődésben még csak ott állunk, hogy az egész földműves és iparos osztály kezdetleges eszközökkel dolgozik és vagy semmit sem takarít meg, vagy a­mit megtakarít, azt a régi patriarchális módon a ládában tartogatja. Természetes, hogy e­z­é­r­t örülnénk annak a tény­nek,hogy főleg földhitel­intézeteink és takarékpénztá­raink rohamosan szaporodnak — ha ezek csakugyan a valódi szükségnek tennének eleget, azaz a mezőgazdaságot és ipart felszerelni, magasabb, intenzívebb produc­­tióra képesíteni­ igyekeznének és minden heverő pénzt hasznos forgalomba hozná­nak. Örülnénk annak is, hogy a szemé­lyes hitel nagyobb és kisebb városaink­ban, sőt újabban még a földművesek kö­zött is mindinkább igénybe van véve — hisz a legterméketlenebb országok egyike, Skóczia a személyes hitel által, három polgár kölcsönös jótállása melletti köl­csönök segélyével a nemzetgazdasági fej­lettség legmagasabb fokára jutott! De fájdalom fog el, ha látjuk, hogy Göthe szavai kezdenek valósulni rajtunk és „Die Wohlthat wird Plage.“ Igaz, a személyes hitelt a váltó alak­ban nagyon is kezdik élvezni földműve­­seink, kereskedőink és iparosaink, de e pénz 10 — 20 százalékba kerül és a leg­több esetben nem a vállalkozó és munkabíró ember veszi­ igénybe, hogy munkája és hitele segítségével tőkét te­remtsen — hanem az eladósodott, hogy háztartásának folytonos deficitjét még na­gyobb teherrel növelje. Igaz, szaporodnak takarékpénztáraink, de nem a kellő mérvben és nem a kellő irányban. Néhány vállalkozó kezében üz­letté jen ez is, és méreg­drága pénzükkel csak a részvényeseknek szereznek magas dividenciát, sőt igen gyakran csak az ala­pítóknak óriási hasznokat — de kölcsö­­neikkel nem a productiót, hanem az el­adósodást mozdítják elő. És még a takarékpénztárak száma és tőkéje is kevés nálunk, mert van 175 ta­karékpénztárunk körülbelül 180 — 200 millió forint betéttel, míg Francziaország­­ának 1173 takarékpénztárában 1871. vé­gén 210 millió és az angol takarékpénz­tárakban ugyanekkor 560 millió forint volt. Németországban pedig 2059 előle­gezés, 827 fogyasztási és 157 termelő egylet a legalsóbb osztályok tőkeképzé­sét mozdítá elő akkor, midőn nálunk effé­léből alig van egy pár jelenség. Tehát e téren nem bírunk még a kellő erényekkel és eszközökkel, mert sem meg­takarítani nem tudunk, sem a­mit megta­karítunk, azt termékenyíteni nem tudjuk, hanem inkább tartogatjuk — vagy spe­­kulatióra adjuk, így a takarékpénztárak s az eladósodást mozd­ták elő! Hát földhitel és iparegyleteink ? Ezek eddig csak a nagy birtok és ipar számá­ra működtek — újabban a kis birtok és iparra is kiveték hálójukat. Igen hálóju­kat, mert itt is inkább az üzérkedés, sőt sokszor a birtokos és iparos tönkre­tétele a czél, mint a hitel és munkaképesség h­a­­tárai közt, a tőketeremtés. A kölcsön­­vevők közt minden százból bizonyára 80 olyan van a földbirtokosok és iparosok közt, kik nem beruházásokra, hanem de­ficit fedezésre veszik hitelintézeteink — papírját, hogy az sok provisio, sok törlesztési kamat lefizetése után — ke­zeik közt terméketlenül elpárologjon. Termelési és munkaképességünket sem anyagilag, sem szellemileg nem fejtők ki úgy, mint a kultur államok tevék, de azért ezek speculatiója a legromlottabb alakban kezd közöttünk terjedni. Oly vállalatok keletkeznek, melyekre semmi szükség és a vállalatok gyorsan keletkez­nek; mintha a tőke nálunk nem 10—20, hanem 2—3 százalékra lenne kapható; mintha nem tőkehiányban szenvednénk, hanem pezsegne nálunk a tőke; mintha minden produktív tér a földmive­­lés és ipar mezején a tőke által már túl­tömve lenne, holott mindkettő a legkezdet­legesebb állapotban van. Ha olvassuk az amerikai speculatiók mesés alakjait, ne gondoljuk azt, hogy ez ország így gazdagodott meg, hanem tudjuk meg azt, hogy ott minden főre (tehát gyermekekkel együtt) Eaton szá­mításai szerint minden évben például Massachusettben 333 ft, Rhode Islandban 329, Connecticutben 312, Californiában 293, Newyorkban 224 ft, új termelés esik, majd ha mi is ennyit állítunk elő fejenként, akkor nem bánom dobjunk egy pár milliót a szédelgésnek is. Nézzünk Angliára, hol fejenként és évenként 190 ft vagy Francziaországra, hol fejenként 90 ft termelés van; ezek az országok jón­ak látták pénzüket megtaka­rítani és iparosat, földművelésüket oly magas fokra havazteni, hogy Angliában 6 milliárd forintot, Francziaországban pedig 7 milliárd frankot termelnek éven­ként és az utóbbiban Courtois számítása szerint 2 milliárddal szaporodik a nem­zet tőkéje minden évben, az angol ke­reskedelmi üzlet pedig akkora, hogy 1871-ben a „Clearing house“-ban 40 mil­liárd (igen kérem : negyven milli­árd) forintnyi üzletről számoltak egymás­sal a bankárok és kereskedők, — tekint­sük meg mindezt, és a­mig ez aránynak megfelelő fejlettségre nem ju­tunk , addig dolgozzunk, takarítsunk meg, használjunk minden krajczárt haszno­san fel, egy perczig se hevertessük se pénzünket, se kezünket, se fejünket, se marhánkat, se gépeinket — de­ ne spekuláljunk mert jól mondta Frank­lin, hogy a ki azt mondja, hogy munka és takarékosság nélkül meg lehet gazda-­­ godni — az méregkeverő. Hegedűs Sándor­­ ben leendő fokozása iránt részletes kimerítő ja­vaslatot terjeszszen be a háznak. Az 1873-ik évi rendkívüli hiányt, mely 26 millió ftot tesz ki és a 1872-ki évi hiányt, mely 36 millióra rúg, a bizottság következőkép véli­­ fedezendőnek : ennek legnagyobb részét állandósított adósság által véli fedezendőnek, ennek folytán a pénzügyminiszter felhatalma­zandó lenne, hogy a 44—45 milliónyi effektív értékű kölcsönt kössön, a fenmaradó 17—18 milliót az állam aktív értékeinek és követelé­seinek értékesítése, vagy azok alapján teendő hitelművelet­­által véli a bizottság beszerzendő­nek. Az ezen hitelművelet alapjául szolgáló ér­tékek és követelések a pénzügyminiszter kije­lölése alapján ezután lennének megállapítandók. A költségvetés tárgyalása ezzel befejeztetett. Ma szombaton d. u. tartott értekezletében a költségvetésre vonatkozó általános jelentés szel­lemének megállapításával foglalkozott a bi­zottság.­­ A pénzügyi bizottság pénteken d. u. tartott ülésében, mint már említettük, a fedezet módjáról tanácskozott. Az utóbbi két ülésnek megállapodásait a következőkben kö­zölhetjük. Az 1871.évnek h­i­á­n­ya 22.655,232 ft.Az 1872. évre részint megszavazott, részint a delegátiók által megállapított s a törvényhozás által még ezután fedezendő póthitelek összege 1.236.951 ft. Az államnak az utóbbi évekből fenmaradó ösz­­szes lebegő adóssági tartozása az 1.800.000 ftra rugó kincstári utalványokon és 2 millió ftot tevő pénztári letéteken kívül 12 millió ftot tesz. Ezek összege kerek számban 36 millió lesz, mint az 1872. évi deficit fedezendő. Az 1873. évi rendes deficit 6.395.000 ft,eh­hez még hozzáadva ezen összeget, mely a kö­tendő kölcsön fejében mintegy 2 millió fttal fogja terhelni 1873-ra az államkincstárt, az összes 1873-ki dficit kerekszámban 8 és fél millióra megy; ha most ehhez hozzáadjuk a rendkívüli költségekben mutatkozó 23.595,000 ftnyi hiányt, az 1873-ai összes hiány 34,060,000 ft kerekszámban. Az összes hiány fedezésére nézve e kö­vetkezőkben állapodott meg a bizottság. A­mi mindenek előtt az 1872. évi ren­des hiányt illeti,a bizottság azon czélt tartja szem előtt, hogy az államnak mindaazon kiadásai, melyek annak rendes szükségletét képezik, az állam rendes bevételeiből fedeztessenek. A bi­zottság a rendes kiadások azon összegére nézve melyben az 1873. évi rendes szükséglet megál­­lapíttatott,már ezen elvet kívánja alkalmaztatni és azért a rendes bevételek és rendes kiadások közt mutatkozó 8 és fél millió hiányt az állam rendes jövedelmeinek fokozása által fedezni ok­vetlenül szükségesnek tartja. A bizottság ennél­fogva utasíttatni kívánja a pénzügyminisztert, hogy az állam rendes jövedelmeinek ily mérve A mai ülés. Országgyűlési tollrajz. A magyar képviselő­házban e hó 18-kán el­pattant bomba egy pillanatra füsttel és porral takarta el a helyzetet. Lehetetlen volt bárkinek is a felöl tiszta, világos képet alkotni. Idő kellett, mig a felháborult kedélyek lenyugszanak s a különböző elemek vál- és vegyrokonság szerint újból krisztallizálódni kezdenek. A klub a megállapodások nyomán mára várta mindenki a ködös állapotok legalább körvonalas tisztulását. Ma volt a nap, a­mikor a Deákkör határozata és Simonyi Ernő indítványa indokol­­tatni fog. Az országház már megnyitása előtt egy órával körül volt véve bejutni vágyó közön­ségtől, melynek azonban a megnyitáskor alig egy harmada tudott bejutni az ülés­terembe. Míg ez sűrű tömegekben lépte ki a képviselőházi karza­tok minden elfoglalható helyét addig aj­künn re­kedt rész "kivár­ási csoportokká tömörült s a bei­­gyekező képviselőknek valóságos vesszőfutást kel­lett kiállani a reájok szeglett fürkész szemek su­garaitól. A teljes számban megjelent ház felett valami sajátságos nyomott hangulat uralkodott, aggo­dalmas, komor, gondolkozó arczokat lehetett lát­ni mindenfelé. A kedélyes nyugalomnak, mely a magyar képviselőh­ázat oly derült színben tünteti fel, nyoma se látszott sehol. Csak egy elveszeleg kis töredék a jobboldalon, kipróbált, veterán ma­­melukokből álló, igyekezett viharos jó kedvet tettetni, mintha nem birna a mai nap fontosságá­nak tudatával s félvállról venné az egész dolgot. Ez álarca igen alkalmasnak bizonyult elárulni, mi rejlik alatta. A miniszterek megjelentek teljes számmal s az elnöki csengettyű megszólalása már minden­kit helyén talált. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasására, s a beadott kérvényekre, — kivéve a Budapest nyílt várossá leendő kijelentését sür­getőt, melyet a baloldal megéljenezett — alig is ügyelt valaki. Ekkor állt fel Korizmics László, sötét, mogor­va arczczal s két kezét a nadrágzsebébe dugva, ami nem tudjuk, a zseb vagy kéz érdekében alkalmazott óvatosság volt-e? elkezdett halk,­ szenvtelen hangon beszélni, egyenkint szakgat­­­ ván elő melléből a hangokat s mindig egy helyre, s kissé oldalt maga elé szegezve zord tekintetét,­­ indokolta a Deákkörnek általa beterjesztett hatá­­­ rozati javaslatai. ígérte szentül, hogy a szenvedé-­­ lyeket provokálni nem kivánja,s bár nagylelkűen­­ concedálja,hogy ember ő is,a szenvedélyektől nem­­ ment; de mikor e ház küszöbét átlépi, akkor a­­ szenvedélyt a házon kívül hagyja. S hogy ezt annál inkább elhigyjék neki: indokolása végén éles boncskés alá veszi az ellenzék politikáját , azt mondja, hogy ezt azért kárhoztatja, mert ez a politika veszélyezteti az ország békés fejlődé­sét. Ez — mint látjuk — felette alkalmas esz­köz volt a pártszenvedély lecsillapítására, s nagymértékben szükséges argumentum volt ja­vaslata támogatásához. Szemét az egész beszéd alatt nem ütötte fel egyszer sem arról a pontról, melyre az első pillanatban szegezte volt s kezét is csak akkor rántotta ki egyik zsebéből szen­vedélyesen, mikor azt erősítette, hogy ő mérté­ken túl tárgyilagos. Beszéde végeztével senki sem sietett hozzá, collegiális gratulátióval. Bánó volt az egyedüli, ki kezet szeretett volna vele szorítani, — de hajh, ebbeli minden reménye el­enyészett, mert az a kéz, melyet megragadni annyi kedvet mutatott, még akkor is künyükig volt elmerülve a nadrágzsebben. Korizmics beszéde után mindenfelé erős moz­gás volt tapasztalható. A szélső bal legszélső padjának legszélső helye köré csoportosult, a ki tudott. Az elnöki emelvény lépcsőzetét képvise­lők ülték körül. Ivánka Zsigmond Deák Ferencz helyéről előbb egy gyorsírói székre, onnan a szélső bal padjaiba települt , kézzel lábbal inte­getett az elnöknek, hogy csak ő rá ügyeljen, majd ad ő neki utasítást, ha szükség lesz rá, hogy mihez tartsa magát. Mert hát ez az elnök fejétől ki nem telik. Paczolay szétterpeszkedett székében, kidül­­lesztő mellét, mintha mondaná „lássuk hát azt a medvét.“ A mellé oly kedélyes, olyan jó kedvű igyekezett lenni, mintha csak jutalom volna kitűzve, ki bir meg egy ültő helyében egy son­kát, tizenkét keménytojással bevágni miniszteri ebéd után. És amellett rettenetesen látszott cso­dálkozni, hogy az ő jupiteri kedve hogy is nem tud átragadni a szomszédjaira. Köröskörül te­kingetett, hol tudna felfedezni egy az övéhez hasonló vidámságtól sugárzó arc­ot s nem győzte lekapdosni szemét az öt környező hideg, már­­ványarczokról. Ott látta Sennyeyt, szigorú cas­­siusi arczczal, Somsich Pált a legfeszültebb figyelem kifejezésével, Horváth Mihályt, komo­lyan maga elé nézve, Csengeryt, ki ma még merengőbb, mint különben, Horváth Boldizsárt, kinek mozgékony arczán ma egyetlen vonás sem mozdul, sőt még Pulszkyt is, kinek az az örökös, kedves mosoly ma egészen eltűnt voná­sairól, s a többi mozdulatlan, megfagyott arczát, melyek közül az ő határtalan jó kedvét egyik sem hajlandó figyelembe venni. Hisz ezek statuák nem emberek,ezek sokkal korlátoltabb szellemek, semhogy a helyzet komikumának magaslatára felemelkedni képesek volnának. Végre is ülése szögletébe vágta magát azzal a resignatióval, hogy hát isten neki, már csak meghallgatja ő is a szónokot, ha már ki nem lökheti. Ez alatt az a beteg,roskatag ember ott a szélső balon elkezdett beszélni csendesen, csak közelről hallhatólag.Simonyi E.,akit a jobboldali körökben „kellemetlen mulattatónak“ neveznek, megígérte, hogy bár kellemes most se lesz, de kíméletesebb lesz mindenesetre, mint az előtte szóló. S aztán, szorosan a tárgyhoz ragaszkodva, el­kezdé okait fürkészni a kormányt gyanúsító országos hűek­nek. Olyan volt, mint egy felszólaló lelkiismeret. Lassan kint oly csend lett az ülésteremben ,­­ hogy a halk beszéd utolsó szótagját is meg leh s­hetett hallani a terem minden zugában. A képvi­­­­selőket mintha leszögezték volna, s a­ki az or­­­­szággyű­lést e helyzetben hűen lerajzolja, örökre halhatatlanná teszi magát. A tények száraz,min­den szónoki sallang nélkül elősorolása lebűvölte­­ az egész házat. Vérfagyasztó szónoki erő rejlett­­ azokban az adatokban, a­mik az elterjedt gyam­ magvait elhintették. Azért hallgatott azokra mindenki oly feszült figyelemmel, azért lehetett­­ észrevenni, mint teszik a távolabb ülök tölcsér­­f­alakra összefogott kezeiket fülök mellé , nyújt­­­­ják előre mereven nyakukat, s hallgatnak el­fojtott lélekzettel. A lágydorgását meg lehe­tett hallani, mikor a szónok rövid szüneteket tartott. A súlyos gyam­okok egy Alpes ter­hével nehezültek egyenkint az érdeklettekre , látni lehetett itt ott a rendes formájokból kike­lő, halványuló arczokat. De a szólót se a rend­es zúgással, se a szokásos közbekiáltásokkal nem zavarta senki, mintha vaskapcsot érezne a torkán. Csak mikor a szóló a keleti vaspálya ügyéről beszélvén, emeltebb hangon mondá,hogy arra még nem volt példa,miszerint fényes nappal , a kormány szeme láttára, tudtával, beleegyezé­­­­sével 20 millióig zsebelték volna ki a részvényese­ket , akkor kiáltott fel egy önfeledt hang a jobb oldalon : „ez már még­is sok!“ Az egész ház a félbeszakító felé nézett, mint­ha kérdené: „Nos hát nem igaz?“ S midőn az első párisi kölcsönre térve felhozá, hogy a köz­benjáró 250,000 ftot számított fel magának, a­mi se napolíj fejében fel nem számítható, se uta­zási költségre nem­ róható, akkor jegyzé meg valaki a baloldalon, hogy ennyi még a világ háromszori körülutazására sem szükséges. . Nyugodtan beszélhetett, nem zavarták. És a­midőn felemlíté, hogy a tervezett vasúthálózat, melyre 200 millió lett volna szükséges, hogy annak szőnyegre kerülte alkalmával három mi­nister írta alá a szerződést, melyet a minister­elnök megsemmisített, s igy a tervből semmi se lett . Lónyay, a ki a beszéd alatt ki és be­járt s helyén ülve folytonosan mozgott, egyszerre hát­rafelé fordult, mintegy kérdeni akarva a mögöt­te ülőt, hogy hát az oly tervért is ő legyen fele­lős, a­mely létre se jött, de csakhamar elkapta tekintetét, mert a­kihez fordult, az a háta üte­geit ülő alak épen Paczolay volt, a­ki nem lé­vén rá elkészülve , hogy ily bizalmi kérdés fog intéztetni hozzá, h­iszen szent nevében ak­kor épen elaludt. Ilyen a jó lelkiismeret. Vajon hány ember irigyelhette a házban ezt az áldott kedély hangulatot! Ivánka Zsigmond a beszéd alatt többször igyekezett magát észrevétetni az elnökkel integetett neki, hogy az isten szerelmé­ért, utasítsa már rendre ezt a borzasztó dolgo­kat beszélő embert. S végre sikerült is rábírnia az elnökköt, hogy megintse Simonyit, beszélne a tárgyhoz. Azt hisszük az elnök úr ez alkalom­mal nem fejezte ki a kormány óhajtását, mert ez aligha nem szerette volna, jobban ha Simonyi nem a tárgyhoz beszél. Simonyi tiltakozott az ellen, hogy az ő indít­ványa a kormány vád alá helyezésének tekintes­sék ; ezt egy napilapban olvasta, a­melyben egyébiránt, kivált jogi dolgokról, már máskor is olvasott absurdumot. Ez közbevetésre két szer­kesztő lett egyszerre vérvörös,­­ pedig csak egyre volt számítva. Mikor beszédét befejezte, általános hullámzás támadt, mintha a ház lidércznyomástól szaba­dult volna meg. Simonyi indítványának elvetésére szavazott 167, tárgyalására szavazott 95 képviselő. Mi­kor kijelentették, hogy 164 képviselő távol van, csendes nevetés támadt a baloldalon.Vajjon ily fontos kérdés tárgyalása alkalmával miért voltak ezek oly feltűnő nagy számmal másutt? Törs Kálmán: Mai számunkhoz­ másfél iv nmilzint van csatolva. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése nov. 23. Nem fogok csak egy szóval is észrevételeket tenni azon beszédre, a­melyet előttem szóló in­dítványozó úr mondott . Nem azért mintha nem lenne teendő észrevételem arra, hanem azért, mert nem jelenleg tartom szükségesnek azon észrevételeket megtenni, hanem akkor, mi­kor tárgyalás alá fog kerülni a kérdés maga (Helyeslés.) Jelenleg tehát egyedül saját hatá­rozati javaslatom pártolására, és a t. ház figyel­mébe ajánlására fogok szorítkozni. Igyekezni fogok én is — mint a­hogy ígérte, ha nem is egészen tartotta meg, az előttem szólló­­, képvi­selő úr (Jobbfelől közbeszólás: Csak annyira tartsa meg!) minden indulatosság nélkül szól­­tam­, igyekezni fogok nem hevíteni az indulato­kat, hanem tárgyilagosan tartani magamat az ügyhöz, a­melynek védelmére felszóllalok. Ha elkerülhetlen lesz oly dolgokat is mondani, me­lyek mindnyájunknak talán nem lesznek kelle­­metesek, igyekezni­ fogok­­mérséklettel szólani, minél kevesebbet­ és csak­annyit előhozni, a­meny­nyi okvetlenül szükséges az általam beadott in­dítvány támogatására. Mindenek előtt, te­hát, mi előttünk a kérdés ? Több ízben — nemcsak a m. hó 18-án, hanem annál élesebb modorban is — felmerültek, fel­hozattak vádak, történtek támadások e házban, melyek­ a kormány által­ a közvagyon kezelésében követett eljárást gyanúsítják s ez tény és tagad­ni nem lehet, hogy ez történt itt is, ott is, történt és történik naponkint úgy a hazai, mint a kül­földi lapokban , hiszen méltóztassanak akár­melyik külföldi lapot elővenni, hol Mag­yaror­­szágról szó van, tíz c­ikk közül kilenc­ben ezen themát fogják találni.Tehát ez tény, melyet ig­­norálni és kétségbe vonni nem lehet. A gyanúsítások általában a kormány köze­gei, a közmunkák és a közlekedési eszközök létrehozásánál követett rendszer ellen vannak irányozva, de vannak irányozva a kormány egyes tagjai ellen is. És azt ismét kétségbe von­ni és tagadni — úgy hiszem — nem lehet és nem fogja senki, hogy azok legtöbb ízben a kormány elnöke Lónyay úr. ellen vannak irá­nyozva. Ezek oly tények, melyeket kétségbe vonni nem lehet és úgy hiszem nem is fogja két­ségbe vonni senki. Hogy ezen vádak, ezen tá­madások, ezen gyanúsítások, lerontják és már­is lerontották a kormány tekintélyét, előidéztek hazánkban oly erkölcstelen állapotot, melynek példáját ha talán a „neoaquistica” comissio idejét kivesszük, hazánk történetében alig fog­juk találni, sértik a parlament méltóságát és kétségtelenül nagy kárára vannak az ország hi­­­telének. (Helyeslés bal felöl) Ha ezek állanak, és hogy állanak, azt, úgy hiszem, kétségbe vonni senki sem fogja, és álla­nak pedig még akkor is, ha ezen támadások, ezen gyanúsítások mind tökéletesen alaptalanok volnának. Ha egyszer a nagy­közönségben álta­lánosan elterjed ezen hit, ezen gyanú, akár le­gyen igaz, akár nem, a kár, melyet okoz, min­dig egyenlő (baj jobb felől. Halljuk) Nekünk, tehát úgy hiszem, nem mondom egyes személyek iránti részvétből vagy szeretetből, hanem hazánk iránti kötelességből, hazánk iránti szeretetből kötelességünk elkövetni mindent hogy ezen álla­pot megszűnjék, hogy ezen gyanúsítások meg­szüntessenek, hogy ezen vádak, ezen támadások ne ismétlődjenek. § De hát mi módon érhetjük el ezen eredményt? Először, azt hiszem nekünk ezen gyanúsítások, ezen vádaknak okát kell keresnünk. (Helyeslés balfelől) Nézzük tehát egész tárgyilagossággá­, van-e ezen gyanúsításoknak valami legalább látszólagos alapja, vannak-e és történtek-e oly események, melyek legalább látszólagosan oda mutatnak, hogy itt előfordultak némely gyanús körülmények, olyanok, melyek bővebb fölvilágo­­sítást igényelnek, melyeket mi tisztán nem lá­tunk ? Te­hát­­ emlékezzünk vissza azon néhány évre, mióta a mostani alkotmányos rendszer beállott, és kövessük egy kis figyelemmel a kormánynak a közvagyon kezelését illetőleg követett eljárá­sát. Először is mindjárt kezdetüket vették azok a gyanúsítások, midőn a közlekedési eszközök létrehozatalánál az engedélyeket nem a nyilvános pályázás, szabad verseny útján, hanem magán után, egyik vagy másik kedvelt társulatnak vagy egyénnek adták ki, igen természetes volt, hogy azok, kik maguk is igyekeztek elnyerni az en­gedélyeket, melyekből jogosan nyereményt vár­tak, irigyeltek azoktól, kik az engedélyt meg­kapták, és mindenkinek elmondták a ki hallani akarta, hogy így és amúgy előnyösebb módon az államra nézve, több haszonnal fogták volna ugyanazon vállalatot létesíteni. Előfordult azután, hogy indítványba hozatott az akkori péckügym­inister által e házban a lánczhíd megváltásának szüksége. Mi volt annak első eredménye? Az, hogy azon részvények, melyek akkor úgy hiszem 300 frton alul állottak (Ellenmondás jobbról) rövid idő alatt 4—5— 600 frtra jöttek, és végre is az állam által 690 foton váltottak meg. A lánc­híd megváltásához hozzájárultak más körülmények is, melyek már szóban voltak itt és igen sok gyanúsításokra szolgáltattak okot és­­alkalmat. Én megvallom, midőn e tárgy szóban volt, óhajtottam volna, hogy a miniszerelnök úr határozottabban nyil­vánította volna, és határozottabban mondta volna meg hogy volt e e társulatnak igazgató tanácsosa vagy nem! mert ő csak arra szorítkozott, hogy miképen jutott az ő neve az adressalmanachba, de azt, hogy volt-e ő igazgatótanácsosa azon társulatnak vagy n­e, azt világosan meg nem mondta. Ilyen volt a losonczi vasút megvétele. Tudjuk, és úgy hiszem erről az előttem szólott képviselő úr sokkal többet tudna mondani mint én — tud­juk mindnyájan, hogy a losonczi vasút részvé­nyei a lehető legroszabban állottak; 14 —16 fo­rinton voltak megvehetők. Indítványba tétetett a képviselő­házban, hogy a losonczi vasút az ál-Esti lapunkban csak kivonatosan adtuk Simo­nyi Ernő beszédének egy részét. Alantabb e be­széd szószerinti szövegét találja az olvasó. Simonyi Ernő: T. képviselőházi (Halljuk) í lám számára megvetessék, minek következménye az volt, hogy a részvények 160 s több forintra szöktek fel. Uraim! nem lehet csodálni, hogy az emberek, a­kiknek egyik természetes ösztöne, nem mon­dom, hogy legnemesebb ösztöne, de megvan ez ösztön — az irigység is, irigyeltél azoktól, kiknek módjában volt részvényeiket ily ma­gasra felszöktetni, és az árfolyam különböze­­tén oly nagy nyereményt csinálni.

Next