A Hon, 1873. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-22 / 17. szám

17. szám. XI. évfolyam. sas-Reggeli kiadás. mmtK*Buda-Pest, 1873. Szerda, jan. 22. láad­ólilvásu­l­t Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Futtás, küldve, vagy l.Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................2 frt kr. 8 hónapr­a................................6 w _ 6 hónapra...............................12 Az esti kiadás postai kis Ifink ü­léseért felülűzetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történ­ te­ket mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP szerk­e­ssztési iroda­­ Baratok-tere, Arianneum-áprilsi 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bem­entetlen levelek csak ismert kezektől foga­dtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. ..KIZETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ba­rátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás „a HON“ Xl-dik évi folyamára. Előfizetési árak • Félévre . . . . • Negyedévre . . . 12 frt 6 „ HOT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfize­tésre a postai utalványokat kérjük használni, me­lyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések, a „Hon ki­­adóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala.­ ­ JOB“ TARCZáJA. A jövő század regénye. Nyolcz kötetben. Irta Jókai Mór. Első rész. Az örök harcz. Második kötet. Az Ic­or. (33. Folytatás.) — Jól van ifjú barátom. Idáig tehát már meg volnánk, ötszáz légben járó és a hozzá való személyzet. — De hogy lesz még ebből hadvi­selés ? — Még nem mondtam el mindent. Igaz, hogy még több kiadás is várna e tekintetben üzle­tünkre. Az én tervem: a háborúviselést absur­­dummá tenni. A jelenkori hadikészülődések igy vannak összeállítva. —Nagy tömegek, milliókra menő hadcsapatok öszpontositatnak ; a hadjá­ratok működési alapját kiterjedt erődítmények képezik.Messzehordó,szét­robbanó lövegű ágyuk alkalmaztatnak. Azonkívül pusztító szertelövők. A lovasság tömege döntő hatásra tartatik fenn. A hátultöltő puskák ellenében minden hadviselő fél újra behozta a pánczélt, nemez és vulcani­­salt kaucsukból, a­mi ugyan közelből nem véd meg tökéletesen, de a puskatűz pusztítását még­is korlátozza,a­mennyiben az ezerkétszáz lépésre hordó fegyvert nagyobb távolban ártalmatlanná teszi. Valamennyi hadsereg mind hátultöltő, saját rendszerű fegyverrel van ellátva. — Már most ha én nekem sikerül egyszerre, — véletlenül, meglepve, csak egy éjszakára ke­zembe keríthetnem egy hadviselő ellenfélnek azt a stratégiai góczórát, a­hol lőszer raktárai, élelmiszerei felhalmozva vannak, hogy én azo­kat megsemmisíthetem; vége van a háborúnak. A megsemmisített töltényeket nem lehet rögtö­nözve újra pótolni, mint a régi fegyvereknél lehetett, s a milliónyi nagy tömegeket nem lehet requisitióval élelmezni, a­hogy a harminczesz­­tendős háborúban a kis csapatokat lehetett.— A melyik féltől elveszi valaki a kenyeret, meg a töltényt: annak a hadserege, ha millióra megy is a száma, fel van bomolva. Azonkívül pedig az egész rémség­esen nagyszerű, de ügyetlen hadi léggömb stratagéma teljesen tönkre van gyors gépeink által téve. — Ez eddig nem rosz terv. Ön az ötszáz lég­járóval könnyen leszállíthat akár­mely ponton tízezer embert.De hol veszi azt a tízezer katonát. — Az három nap alatt együtt van a Székely­földön. — De ki fogja azt élelmezni, ki viseli a költ­séget ? — A költséget előlegezi az üzletünk s meg­fogja téríteni 100% nyereséggel a vesztett fél. — Ah.Ez nem óvilági gondolat! H­a­s­z­o­nbér­­be venni az ellenséget! Hahaha. Ön tet­szik nekem az eredeti ötleteivel. De hátha a maga bőrét hagyja ön ott?Tegyük fel,hogy akad ilyen tízezer vakmerő ficzkó, aki önnel együtt a repü­lő­gépeken leszáll az ellenség táborának kel­lő közepébe,hogy ott a hadi készleteket elpusztít­sa s ez az első félórában sikerül is neki. De már a második fél órában az egész ellen hadtömeg össze­csap a feje fölött, s azt összetöri ott, ha mindjárt önnek minden repülőgépe gránátokat hány is a támadók fejére. — Erre is gondoltam. Az én kis csapatom hal­hatatlan és elfoghatatlan. Ismét a hyalichor segít ki.Minden emberemnek pánczélja lesz ruganyos üvegből, melyet puskagolyó át nem üt, a fején pedig, a süveg fölött, egy üvegsisakot fog viselni, olyan alakút,mint a templariusoké volt hajdan, Az úgynevezett „celveliere.“ — Ah ön az egész hadseregét üvegharang alá teszi, mint a dinynyét, s onnan fognak elő­puskázni. — Még pedig egy sajátszerü fegyverrel, mely­nek mint szélpuskának, a fejében van a rögtön kifej­lő gáz, mely az egyik csőbül átugráló go­lyókat a másik csőből kilövi, — hang és láng nélkül. — S mire lesz az jó, hogy az ön hadcsapatá­nak puskája se ne szóljon, se ne világítson? — Ez szükséges az én taktikámra. Én nappal­­ harczot nem kezdek, hanem repülő­gépeim segélyével kikémlem az ellenfél egész hadállását s akkor elkészítem a saját tervemet,nem törődve tovább az ellenfél intézkedéseivel. Az éjjeli harezbatraz én csapatvezetőim csak azt tudják, hogy ki ki hol száll le, hol áll meg, hogy saját társai hol állnak ? s hol kell összegyűlniük ? Ar­ról, hogy az ellenfél honnan lő, minő tömegben? milyen hadirendben ? értesíti őket annak a pelo­­ton tüze, vagy t­raillirozása,míg az ellenfél az én csapataim néma és lángtalan lövéseiből azt sem tudja meg, hogy azok honnét jönnek, sem azt, hogy hányan vannak. Az én csapataim egymás­ra nem lőhetnek a sötétben, de az ellenfélé bi­zonyosan. A­hol puska ropog, lobban, az mind ellenfél. Mi némák vagyunk. — Valóban. Az üvegharang alól még kiabálni sem lehet- De mit tesz ön, ha az elfoglalt hadál­lását az ellenfél tüzérparkja veszi támadás alá s összebombázza az üvegharangokat az alattuk levő dinnyékkel együtt ? — A tüzérség az, a­mi legkevésbé árthat ne­kem. Az én repülő­gépeim nem tafotából készült, nem könenynyel töltött hadi ballonok, a­miknek kerülni kell a röppentyűket. Az én Leviathan­­jaim nem félnek sem tűztől, sem vastól. Oda mennek száz lábnyi magasba az üteg fölé s rob­banó gránátjaikkal szétrombolják a tüzérpar­kot, mielőtt az megkezdte volna működését. — Azonban még egyre nem számított ön. A lovasságra. A mostani hadkészületeknél óriási tömegekben fogják a harczmezőre szállítani a lovasságot. Ennek a czélja épen az lesz, h­ogy a­hol a távolhordó lövegeket megközelíteni nem lehet, a gyorsan rohanó tömeg egyenlítse ki e különbséget. Mikor egy tízezer lóból álló töme­get megindítanak, azt fel nem tartóztatja önnek semmi golyóokádó gépe; semmi égből hányt bombája; annak fele elhull, ha kell, de a másik fele elgázolja az ellenállást. — Számítottam erre is. A­­ nagy tényező jelenleg a hadműveletben. Én is számítok a köz­reműködésére. De a saját előnyömre. Emléke­zik ön rá, hogy miért vesztették el a rómaiak Hannibal ellen a cannaei ütközetet ? Azért,hogy a­mint lovaik legelőször meglátták az elefánto­l­kat, olyan rémületbe jöttek, hogy az egész had­sort összezavarták. Mit gondol ön, ha egyszer olyan tízezer sorba állított paripa meglátja azo­kat a légben úszó szörnyetegeket, éjjel világító villanyszemeikkel, nappal ijesztő érerszárnyaik­­kal; ha meghallja azt a rémséges suhogást, a­mit e szárnyak csapása okozand a légben, hogy fog az a tizezer ló egyszerre ijedten összebom­­lani s viszi majd a lovasát, a hová az nem akar­ja? viszi oda, a hova az én rémeim terelik, hogy az ellenfél lovasságával saját gyalogságát gá­­zoltathatom össze, a nélkül, hogy egy lövést vesztegettem volna. — No az a hipothesis, a ló jellemét tekintve, bír valami lélektani alappal. Hanem most jön már a legnehezebb kérdés. A sorgyalogság már nem ijeszthető meg rémséges szárny suhogás­sal. Azt fegyelem, bátorság, halál megvetés tart­ja össze. Mi lesz akkor, ha önnek maroknyi csa­­patját minden oldalról ostrom alá fogják egy­szerre ? Ha nem fog az ön byalic­orral email­­sírozott emberein a gólyó, a puskaagy az üveg­harang alatt is megtalálja őket. — Olyan közelre nem eresztik őket gólyóink. — De hisz ön csak éjszaka harczol, és éjjel nem lehet távolba czélozni? — Mi nem lövünk olyan golyókkal, a­mik­kel czélozni szükség. Golyóink is hyalichorból vannak, belől pyromanittal töltve. A­hol a golyó leesik, ott szétpattan. De mikor a ruga­nyos Üveg szétpattan, az nem szögletes da­rabokra, hanem csilánkokra válik,s ezek oly élesek , oly hegyesek mint a tű. Egyet­len egy ilyan tü ha eltalál valakit arczán, vagy kezén, vagy testének bármi fedetlen részén, az a megsebült rögtön a földre esik, mint a kinek először fecskendtek morphiumot s nyakszirt bőre alá. Ez az id­ol hatása. — És igy minden kilőtt gólyától egyszerre több ember is eleshetik? — Csakhogy nem hal meg. Az ichor nem „urare“ méreg, nem az indus nyílhegy gyilkos szere. Ez csak „codein“ vagy inkább „ekplek­­tikon.“ Az elkábult ember nemsokára föléled magától, hanem ekkor olyan kiálhatatlan visz­­ketegség­ lepi meg azon a helyen, a­hol az ichor behatolt, hogy a halálos seb ne ■ e: :tj-i meg jobban. A sebhely feldagad, meggyül, az embert hat hétre harczképtelenné teszi, akkor begyó­gyul szépen, a nem marad fájó helye vissza. —­ Ah! Áh! Tehát ön kihozza a szokásból a csatatéren való halált. Ezentúl azt fogjuk olvas­ni a hadi bulletinokban : „elesett hatvanezer emberünk, halott semmi, — hadseregünk fele — vakarózik !“ — Igen. — De hát tett ön ezzel a golyóval már kísér­letet in corpore humano ? — A véletlen tetette azt velem. Házámnál két román munkás is volt alkalmazva, kik az üveg fuváshoz értettek. Ezek egyszer kiváncsiságból felnyitottak egyet az üveggolyókból. Az szét­pattant s a szilánkjaival mind a kettőt megsebe­sítő. Ezeken észleltem a mondott tüneteket. És a­mi legnevezetesebb volt: mind a kettő abban a régi megrögzött betegségben szenvedett, a­mit ötszáz év előtt Fracastor determinált s a mi a jelenkor legnagyobb átka; — s a mintaz ichor­­seb után támadt válság elmúlt, mind a kettőnél mintha ketté lett volna vágva a régi orvosol­­datlan baj : abból is kigyógyultak. — Micsoda ? Hát az ön ichorja még betegsé­geket is gyógyít ? százados inveterált bajoktól is megszabadítja az emberiséget. Az ön golyó­tövisei vaccinálják az embereket a divatkórok ellen, mint Jenner himlőanyaga ? Hiszen akkor nem kell egyéb, minthogy minden ország szen­­jen önnek háborút, ön aztán lövöldözze a hada­kat K­­orral, s azok hazatérnek egészségesen. — És ez valóban igy van. — De ha ez igy van, akkor tiz év alatt az összes emberiség minden pénzének a harmada az ön falujában lesz összpontositva. — Én fogom tudni azt használni s a világfor­galomnak haszonnal visszaadni. A bankár meg volt igézve azon biztos modor által, melylyel Dávid terveit, tapasztalatait elé­je adá. Az ifjú nem akarta felhasználni e pillanatnyi hatást. Felállt és kalapját vette. —Uram. Én elmondtam önnek,hogy mi hozott ide .Az ön állásában szükséges óvatosnak lenni s ezért én nem neheztelek. Mai világban a tervek négyötöde humbug. Én elhoztam magammal a “r.aa« Buda-Pest, január 21. Az országházból. A t­e­g­n­a­pi ülésnek négy szónoka volt: Helfy, Gorove, Móricz és Zsedényi. A két elsőre nézve, csak az egyszeri sváb ado­mája jut eszünkbe, kitől midőn valami bűnvádi vizsgálat alól kikerülve, haza ér­kezett s komája kérdé, mi történt vele ? azt felelte, „hát lesz olyan forma, hogy az egyik ur elővett egy ecsetet, bemártotta a koromlébe s befestett egészen feke­tére; akkor a másik kapta magát s egy másik ecsetet mészbe mártva, szépen ki­meszelt fehérre.“ így tettek Helly és Go­rove a minisztériummal. Pártbeszédek voltak ezek, az utóbbi nem minden szá­mítás nélkül egy „szebb” jövőre. Móricz és Zsedényi beszédei nagy figyelmet keltettek, s azt teljes mértékben meg is érdemelték. Csakhogy ha e két beszédet egy idegen hallja, okvetlen Zse­­dényit tartja ellenzéki, s Móriczot jobbol­dali szónoknak, nem azért, mintha ez utób­bi napon simogatta volna a kormányt, hanem mert a két szónok teljesen ellen­­sarkú egymással, a destructiv Zsedényi az, Móricz a -­- pólus. Zsedényi csak tagad, kritizál, levon; Móricz helytelenít, bírál, de egyúttal job­bat ajánl. Zsedényinél a financz operatiók egyet­len alapját az képezi, hogy a tallért le kell tenni a láda fenekére s akkor nem lesz adidság. Móricznál mozgásba, forga­lomba kell hozni a mi van, új forrásokat kell nyitni az állambevételek számára. Zsedényi megrótja — és méltán igazán — a tervszerűtlen vasúti törvényeket, melyek 40 millióra vannak előirányozva s 120 millióba kerültek; meg az iszo­ny­úan drága kölcsönöket, hol 60 frtot kaptunk 145 helyett s oda inti az orszá­got, hogy több adósságot ne csináljon; több vasutat ne épitsen, ne menjen a bé­csi kiállításra; húzza meg magát ide haza s addig nyújtózzék, meddig a takaró ér. Móricz Pál a modern államgazdák szempontjából fogja föl és fejti meg a helyzetet, ő kimondja, hogy a nemzet szellemi és anyagi érdekei a legszorosab­ban összefüződnek egymással; hogy a vallásszabadság, polgári házasság a valódi államgazda előtt és oly tőkét a nemzet­gazdaságnak, mint a közoktatás gyarapo­dása. Ő is nemes haraggal utalja vissza a pénzügyminiszter coloniális meghódolá­sát a bécsi bank előtt, megrójja a ha­mar készülő családi vasutakat , de ő előre menni s nem megállapodni akar; megteremteni a nemzeti tőkét, a nemzeti bankot; új forrásokat nyitni az állam földbirtokai nem jövedelmező részének eladása által, megszüntetni, átalakítani az ipart nyűgző egyedárusságot s nem pusz­tán és elvontan abból ítélni meg a hala­dást, ha valamelyik czikk többet hajt az állam­kincstárba, s nem­­pusztán emen­nek érdekében terhelni meg a termelés különböző ágait, hanem az államgazdá­­szat magasabb érdekeiből. Zsedényi, mind a mellett, hogy az or­szág közművelődési fejlődésével lépést tartani igyekezett, bizonyos tekintetben e téren mégis egy lejárt korszak őslé­ny­e s bár teljesen igazat adunk neki ott, hol azt állítja, hogy az állampénztárnak nemcsak a milliók, hanem a százezrek is „jól esnek:“ aligha roszul gyanítunk, hogy ha a közmivelődési budgetből le­vont garasok főtényezőjét benne keressük s itt már határozottan ellentmondunk neki. Kétszer kettő, — igaz — nem tizen­kettő—, de ott, hol egy közmivelődési mozgalom, — gyakran csak egyetlen kép­viselő orgánummal már megindittatott, — a már egyszer megszavazott garaso­kat elvonni, egyenlő azon ügy hátraveté­­sével vagy teljes megsemmisítésével. Még a kelet-ázsiai expeditióból is lehetett vol­na hasznot húzni, ha az illetők ezt úgy szervezték volna, hogy Magyarország ér­dekei is érvényre juthassanak. Összehasonlítva e nap két szónokát, a­nélkül, hogy Zsedényi leleplezései és inté­sei okszerűségétől elismerésünket megta­gadnék, nem a stagnátió és hátramaradás, hanem a reformok és tervszerű állami in­tézkedések útján előhaladás zászlója mel­lé állunk. Mert megakasztani közlekedési eszkö­zeinket, midőn még a legfőbb világvona­lak összekötő darabjai hiányoznak, az ezeknek életet adó kőutak kiépítetlenek; félbenhagyni közoktatásunk,közművelődé­­sünk megindított mozgalmait; megakasz­tani jogegyenlőségi fejlődésünket a föl­­szabadítási processusban: ez lenne a leg­oktalanabb gazdálkodás, mely még azon reménytől is elütne, hogy tervszerűtlen befektetésünk egy részének legalább ka­matja visszafordul. Ezek megjegyzéseink a tegnapi ülésre. M­a Schwarcz, Pulszky, Csávolszky és Kaucz beszéltek. Schwarcz semmi újat nem­ mondott, sőt emelkedettségben és sza­batosságban sem érte el régebbi szónokla­tait. Álláspontja az, hogy gazdálkodni kell mindenben, kivéve az igazságszol­gáltatást és a közoktatást; ez utóbbira 12 millió fölvételét ajánlja. Pulszky úr Zsedényivel ellentétes ál­láspontot foglalt el, előre kijelentve, hogy „nem szereti az agglegényi politi­kát.“ Igyekezett kedélyes, mulatságos len­­ni, mi sok tekintetben sikerült is neki. Ő elismeri, hogy a költekezés tervszerűtle­­nül történt s azt követeli, hogy összes re­form­terveinkre nézve nyújtson egy elő­képet be a minisztérium. Tehát ugyan­azt, mit az oppositió már éveken át sür­get a napi sajtó és parlament útján egy­aránt. Csávolszky a számadások hiányait emelte ki, úgy a közös activákra, mint az alapokra nézve; egyszersmind kiegészí­teni igyekszik múltkori beszédét egypár adattal arra nézve, hogy a beruházások meg nem felelnek a kiadásoknak. A nap hőse azonban a jobboldalról Kaucz Gyula volt. Hogy előadására Deák is bejött s Lónyay nagy figyelem­mel hallgatta. Alaki tekintetben kétségte­lenül az volt eddig a legkorrectebb be­széd , be is volt tanulva, mint egy tanári előadás az utolsó számadásokig. Nagy kár azonban, hogy Kancz e be­szédét fejére nem állította. Beszéde ugyan­is három részből állott, egy statistikai összehasonlításból, egy polemicus párt­nyilatkozatból és saját financz terveze­téből. Ezek elseje igen érdekes tanulmány, melyben kimutatja, hogy Európa többi cultur­államához mérten Magyarország túlságos befektetéseket ne­m tett és sem általában, sem fejenként nagy adóssággal és adóval megterhelve nincsen. Itt az alapra nézve is igazat adunk neki; mi is azt tartjuk, hogy a jó befektetés el­veszve nálunk nincsen,­­ hanem azon csekély (!) különbséggel, melyet később saját c­áfolatául maga is megjegyez,hogy földmivelő nemzet létünkre, a mi tőkéink nem lengők és lengővé könnyen nem te­hetők; nagy finanszoperatiókra nézve tehát egyelőre nem vagyunk hivatva. A polemicus rész épen nem sikerült. Ő, a­ki vádaskodást vett az ellenzék szemé­re, éretlen, sőt valótlan vádakat halmoz rakásra, melyek némelyike épen botrá­nyosan nevetséges, hogy az ellenzék azért helyezett vissza a rendes kiadások közé egy pár odavaló tételt, hogy a deficit nagyságát kimutassa. Elfeledte, hogy ezt a pénzügyi bizottság tette, melynek Vi­d­ a jobboldali. De szerencsétlen maga a föl­fogás alapja is, mert a komoly helyzetet, bár azt a miniszter is hangsúlyozza, a pártüzelmek mezejére szállítja le. Legkevésbbé sikerült pedig beszéde utó része, hol a nagy hegy s a magát Na­póleoni magasságra hegyező szónok va­lóban egeret szült. Mert mi volt a nagy eszme, melyet a haza üdvére föltálalt? Állandó tervezet a jövőre és rendszeres budget, — melyeket az ellenzék évek óta sürget. Részletekbe menni — tiltó szerénysége! P. Szathmáry Károly. — A költségvetési vita kiterjedés te­kintetében mind nagyobb mérvet ölt. A már közlött szónokok sorához ismét újabbak csatla­koztak , a jobboldal részéről: Giczey Samu,Tarnóczy Gusztáv, Bánó József,Dedinszky József. A névsor némikép ismét változott, a­mennyiben Wodianer és Szeniczey közé újabban Somssich és Lónyay gr. íratták fel magukat. E szerint tehát Lónyay gr. még­is beszélni fog, és pedig Ghyczy Kálmán után, mint második szó­nok, ki után közvetlenül Somssich jön.­­ Az ellenzék részéről szintén szaporodott a szónokok eddigi sora Szentimrey Elek és Kállay Ákossal. Az eddig jelentkezett szónokok száma 52, ebből 29 ellenzéki és 23 jobboldali. A vita 18-án kezdődött. Az első napot a pénzügyi bi­zottság előadója és a pénzügyminiszer beszédei vették igénybe. Tegnap és ma 8 szónok beszélt, tehát egy napra eddig 4 esett. E szerint ha a szónokok száma nem szaporodik, akkor még 11 napot fogna az általános vita igénybe venni. S­e­n­y­e­y Pál még eddig nem íratta fel magát, de valószínűleg szólni fog a vita folyamában. A passivisták Erdélyben. A legközelebb lefolyt események bebizonyí­tották, hogy a román passivistákat nem a haza­­fiúi érzet, nem nemzetünk iránt érzett szeretet és ragaszkodás, hanem a gőgös pöffeszkedés, a szereplési viszketeg s az önzés sötét daemonja vezérli lépteikben. A passivisták politikája nyilván a magyar al­kotmányosság ellen intéz támadást; ignorája a törvényhozó testület által hozott, és a király ál­tal szentesített törvényeket; megtámadja Ma­gyarország államiságát s a máig is imádott császár­tól vár segélyt a magyarok zsar­noksága és mindenhatósága ellen. A passivisták a magyart, mint ilyent, lelkükből gyűlölik s mind arról a mi a magyartól jó, legyen az jó avagy rész, csak megvetéssel tudnak megemlé­­­kezni; egy külön secta ez, mely a politikát a vallással egybeköti s a háttérben üzleti czélok le­begnek ; e­xpassiviták a román urak egy része számára jó köpenyeg, mely eltakarja mindazon undok tetteket, melyeket a nemzet jóléte s az erkölcs rovására elkövetnek. S habár e párt ily jellemtelenségéről ismeretes is, meg sem szűnik a nagy hazait adni, nem szűnik meg politikáját az egyedüli üdvözítés, a csalhatatlanság nimbu­­sával körül­venni; nem szűnik meg nyilvános ellensége gyanánt feltűnni mind­annak, a **** magyar. Mi, a­kik e passivisták között élünk, kik szín­ről s­zínre látjuk tetteiket, kik a nemzet veze­tőiben egy kis jó akaratot, áldozatkészséget szeretünk és kívánunk észlelni, elborzadunk azon tettekre, melyeket ezen urak az erkölcs arczul csapásával a német rovására tesznek. A passivisták, mint általában tudva van, a magyar törvényhozótestület egységét el nem is­merik ; a szebeni conventiculum 1864-ki I. art.­­ban a császár által szentesített autonómiáját Erdélynek kívánják helyreállítani — de miután a magyarok erőszakkal Erdélyt autonómiájától megfosztották, s az uniót kimondották a romá­nok kihallgatása és beleegyezése nélkül — ők a cselszövés teréről lelépnek; szenvedélyes el­lenállás által akarják kivívni mind­azon jogo­kat, melyeket tőlük a magyarok erőszakkal el­vettek. A magyarok által az absolutismus idejé­ben érvényesített politikát akarják ezen urak utánozni, számba nem véve azt, hogy az absolu­tismus idejében az önkény uralgott Magyaror­szágon s az önkény fosztá meg alkotmányossá­gától a magyar államot, mig ma parlamentáris uton lett meg­választatva alkotmányunk s Er­dély viszonya Magyarországhoz. Két nagy kü­lönbség. De tegyük fel azt, hogy a passivisták politi­kája helyes, üdvözítő; lássuk, maguk a pártve­zérek miként követik azt, mint kívánják azt ér­vényre emelni. A pártvezérek kimondottak Szerdahelyen és K.­Fehérvárott nyilv­ánosan s határozatilag,hogy a választásokban részt venni nem fognak, ki­mondották, hogy tőlük kitelhető módon meg­akadályozzák a román nép beavatkozását a vá­lasztásokba. Nem helyes határozat ugyan s nem helyeselhetjük, de kimondották. E nagy haza­fiak kimondották azt is, hogy a jobboldaliakba nem is egészen, de legalább félig emberörök; hogy a kormánypárt az, mely útjában áll a ha­ladásnak, mely megfoszta a román népet és Er­délyt régi jogaitól— tehát ott, a­hol lehet, ellene működnek a jobboldal occupatióinak; megmen­tik a román nép keblét a kormánypárt demora­­lizáló törekvéseitől , s megmentik a románok szent ügyét stb. Baritiu, Macellariu, dr. Ratiu, Mikola s mások égre földre esküdöztek, hogy e pontokat hűsé­gesen megtartják, hogy hűtlenek a felállított el­vekhez lenni nem fognak. S mi történik: dr. Ratiu szeme előtt Tordam­e­­gye kormánypártja a román községeket egy pár ezer forinton megvásárolja, s illetőleg zsandár­­sággal beviszi szavazásra; Abrudbányán Mikola oldala mellett a szomszédos román község a kormánypártot juttatja diadalra; Gyulafehér­várt megbukik Mocsonyi a román, s a passivis­ták egy pár ezer forinton segítik a kormánypár­tot; a naszódiak egy uradalom hálája fejében Cséry Lajos jobboldali urat ültetik a képviselői székbe; Doboka megye felső kerületének román képviselőjelöltje jó eredményű alkudozások után visszalép; a szamosújvári tekintélyes számú ro­mán passivisták két renegátot, Molnárt és Lu­kácsot ajándékozzák meg bizalmukkal. De szóljunk a legközelebbi fogara­si válasz­tásról, mely közleményünk tulajdonképeni tár­gya. Fogaras vidék román értelmisége nem csak, hanem a falusi jómódú gazdák összegyülekezve, tudjuk azt, hogy a passivitást kétszer kimon­­­­dották, hogy román képviselőt jelölni nem fog­nak s idegeneket pedig nem támogatnak. Ám legyen.

Next