A Hon, 1873. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-01 / 26. szám

biztosít­­­tta volna, más­felől az államra oly ter­heket hárított volna, melyek viselésére egy kor­mány nem is lehet feljogosítva a nemzetet lekö­telezni. Ha a bécsi bankár körök ez ügyben is a szi­gorú jog és méltányossági érzet által hagyták volna magukat vezéreltetni, akkor bizonyára nem is fordult volna elő az az eset, hogy egy oly szerződést szét kelljen szakítani, melyre már három miniszter is aláírta a nevét.­­ Meg vagyunk győződve, hogy Magyarország hitelé­nek sokkal többet ártott volna a magyar kor­mány, ha ama tervezetet az országgyűlésig erő­szakolja, mint az által ártott, hogy azt egysze­rűn oly előleges szerződésnek tekinté, melynek keresztülviteléről éppen mivel az leontini szer­ződés lett volna, szó sem lehetett. A­mi pedig a N. Fr. Pr. s egyáltalában a bé­csi sajtó azon mondását illeti, hogy utat akar törni az igazi osztrák magyar felfogásnak a közgazdasági kérdésekben, erre csak azt je­gyezzük meg, hogy csak seperjenek a bécsiek oda­haza. Elég szennyes dologgal van nekik otthon dolguk. Gazdasági ügyekben osztrák­magyar felfogásra itt nincs semmi szükség. Azt is szerencsétlenségnek tartjuk, hogy a pesti Lloyd társulat tekintélyes közlönye több gazda­sági ügyeinkben ezen nem Magyarországba való kosmopolitikus felfogással ítél belügyeink felett. Gazdasági téren már régen felszabadultunk volna az osztrák gyámság alól, ha commertialis fő közlönyünk magyar és nem osztrák-magyar szempontból adna a kormánynak s a törvény­­hozásnak tanácsot. Azt pedig a N. Fr. Pr. mint híres közgazdászati szaklapnak tudnia kellene, hogy az egyéni,községi,társulati gazdaság körén felül csak a nemzetgazdasági felfo­gásnak van jogosultsága és csak ezután követ­kezik a világgazdasági. Az osztrák­magyar felfogás nem nemzetgazdasági, nem is világgazdasági, annak tehát nincs jogosultsága, arra nincs is semmi szükség. Magyarországnak a világgazdasági téren még nem lehet valami nagy szerepköre, azután tehát nem is sóvárgunk. Elég teendő van itt még a nemzetgazdaság terén is. De ezt jobban elvé­gezzük mi ide­haza, s a N. Fr. Pr. is oda­haza, mint ha egymás dolgaiba avatkoznánk. Országgyűlési tudósítás. A f­épviselőház ülése jan. 31-én. Az esti lapunkban közlött tudósítás után első emel szót a napirendhez, a budget átalános tár­gyalásához . Helfy Ignácz: A jelen budgetnek már egész története van. A Lónyay-kabinet nyújtotta be, Lónyay csakhamar megtagadta, a pénzügyi bi­zottság itt is, ott is megbénította, a kormány ki­jelentette, hogy a pénzügyi bizottság vélemé­nyét fogadja el, s így a költségvetés gazdátlan maradt. Ennek folytán az ország a legnagyobb mérvben kezdett aggódni pénzügyi állapotaink fölött, s ez aggodalom uralkodóvá kezdett vál­ni a házon is. Erre jött a budget tárgyalása. Be­szélt a ház 12 napon át, és a helyzet — azt mondják a túloldalról — most már megnyugta­tóvá vált. Ő részéről nincsen a vélemény­en.Nem találta meg a pénzügyminiszter beszédében azt az állammentő eszmét, a­melyet Kautz Gyula követelt, s ép oly rosznak látja a helyzetet mint előbb, daczára ama benyújtott pár adófelemelő törvénynek, s daczára annak, hogy Pulszky meg Gorove oly rózsaszínben rajzolták a helyzetet. Pulszky azt mondta hogy az államadóssággal a nemzet jogai nincsenek drágán megfizetve; ő azt hiszi, hogy a drágaság relatív fogalom, s ma­ga is azon nézetben van, hogy egy nemzet, ha jogokat szerez, nincs annyi anyagi áldozat, a­melylyel drágán fizetné azt meg,de ha egy nem­zet jogokat feladat, hogy még arra fizessen is, ez hallatlan eljárás. (Élénk helyeslés a szélső balról.) Polemisál azután Feszt ellen, s a közle­kedési ministertől az egyes consortiumoknak az állam ellen intézett keresete részletes előterjesz­tését követeli. Áttér ezután saját határozati javaslatának in­dokolására s azt állítja, hogy annak minden in­dokát a túloldal maga bizonyította be. Utal Zse­­dényi, Hoffmann Pál, a pénzügyminiszer stb. be­szédeire, melyek elismerik az ő indokolásának igazságát. Beszédének befejezésében a baloldal­hoz fordul, s rászólását fejezi ki a fölött, hogy a baloldal elfogadta a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául. Meggyőződése szerint ezzel az ellenzék igazolja azt, hogy az ellenzéket is terheli a múlt é­s a jövő bűneiből a felelős­ség egy része. Az ellenzéknek erősnek, határo­zottnak kellene lennie, s csak akkor lenne re­mélhető, hogy a nép nem fogna habozni szabad választás esetén, melyik pártot válassza. Ajánlja hat­ javaslatát. (Éljenzés a szélső balról.) Széll Kálmán. (Halljuk! Helyre! Majoros: Majd csak úgy hallgatjuk,mint odaát hallgatták Hellyt! Derültség.) Bocsánatot kér a háztól, ha észrevételeit nem teheti oly rövidséggel, mint a vitának jelen előrehaladt stádiumában kellene. (Halljuk!) Mindenekelőtt Tisza Kálmán azon megjegyzésére felel,mintha a jelentés nem lenne őszinte. — Különbözők lehetnek a költségvetés iránt a nézetek, de őszinteség hiányával nem vádolhatja senki. (Helyeslés jobbról.) Helly azt mondja, hogy a jelentés véres küzdelem a hon­­fiúi kötelességérzet s a pártszempont között. Ő ellenkezőleg azt látja, hogy ott csak az igazság feltüntetéséért van küzdelem. (Helyeslés jobb­­felől.) Ha a bizottság pártszempontból akar el­járni, más utat is találhatott volna, mint az adóemelést. Sem nem szépít, sem nem sötétít a bizottság, hanem kereste a kiadások magyará­zatát, indokát,amint azt a tárgyilagos kritikának tenni kell. (Helyeslés.) Kifogásul mondatott az is, hogy a jelen bizottság ellentétes állás­ponton áll a múlt években követett magatartásával ; pártolja, amit ellenzett akkor, ellenzi, mit akkor pártolt. Tiltakozhatnék ugyan az ellen, hogy egy, tagjai többségében ama bizottságtól egé­szen különböző bizottságot azzal solidárisnak akarnak tekinteni, de nem szükséges e fegyver­hez folyamodni. Ő tagadja azt, hogy egy lenne a pénzügyi bizottság mai álláspontja a bizottság tavali kisebbségének álláspontjával, mert egy legyen bár a kiindulási pont — a takarékosság — egy, ami itt fő, az alkalmazás mérve, ez me­rőben más, mert míg a tavalyi kisebbségi véle­mény — saját szavai szerint — némely nélkü­­lözhetlenül szükséges kiadásoknak is megszorí­tását, némely culturáns czélokra szánt, s a ház határozata által később is múlhatatlannak jelzett költségek teljes törlését indítványozta, addig az idei jelentés csak ott töröl, a­hol ez nagyobb állami érdek sérelme nélkül történhetik. Még nagyobb a különbség a resultatumra nézve, mert a bizottság a takarékosságon kívül — mit a tavali kisebbségi vélemény hangsúlyo­zott — az állami jövedelmek fokozását is a remediumok egyikének tekinti. — A tavali jelentés nem festette rózsásnak a helyzetet, csak hogy tavai még csak azon évek zárszámadásai voltak a bizottság kezében, melyek a jó ered­ményeket hozták felszínre, az idén megkapván a bizottság a későbbi évekről is a jelentést, ter­mészetes, hogy kritikája szigorúbb lett s roszabb színben kellett hogy feltüntesse államunk pénz­ügyeit. Elismeri, hogy legkényelmesebb módja a pénzügyi kritikának, mindent a kormány nya­kára hárítani; de ő, bár, mint első felszólalásá­ban elismerte, bevallja most is, hogy átléptük gyakran a helyes határokat, azt hiszi, hogy ezt nagy mértékben igazolják azon óriási szükség­let mérvei, melyet a nemzet 1868-ban oly mé­lyen érzett. Ha a­helyett, hogy e szükségérzet kielégítésébe fogtunk, a rendszer megállapításán vitatkoztunk volna, lehet, hogy elkerültük volna a jelen bajait, de másrészt sok üdvös reform alapját elmulasztottuk volna letenni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Madarász azon nézetére, mintha törvénysértés lenne, hogy a bizottság a törvényileg meghatározott udvartartási költség fölébb emelését indítványozza, azt feleli, hogy ezt egy törvényjavaslat beterjesztése mellett teszi s így nem sért törvényt; mintha az­által sértette volna az alkotmányosságot a bizottság, hogy jóváhagyta némely alapoknak a defic­it fedezésére történt fordítását; erre nézve azt feleli, hogy amaz alapoknak más czéljuk nem volt; hi­báztatja továbbá a bizottságot azért, hogy olyas­mire akarja, a közadministratió reformálására, utasítani a kormányt, a­mit az ismételve nem tartott meg, de ő figyelmezteti Madarászt, hogy erre, ily mérvben, a kormány nem volt utasítva soha. Csávolszky azt mondta vele szemben, hogy ő Csávolszkynak az 54 milliós kölcsön tárgyalása alkalmából mondott beszédére pusz­ .­ta, nem bizonyított állításokkal felelt. Oly fon­tosnak tartja a szőnyegen forgott kérdést, hogy­­ nem vonakodik tüzetesen bele bocsátkozni. Azt állította Csávolszky, hogy 1868-tól 1872-g el­költöttünk egy 239 millióra menő nagy össze­get és hogy alig lehet ebből kimutatni 100 mil­liót. A 239 millió nem helyes, mert Csávolszky a kölcsönöket névszerinti értékükben, továbbá az ezüstben kötötteket 20%/­ agióval számítja, a­mi önkényes eljá­rás, mert az agió ma nincs húsz millió. A há­rom kölcsönnél e két téves számítása 30 milliósnál jóval többre rúg. Túloz­va számította azon fölül Csávolszky az elköltött tényleges állami tőkéiket is, mert az ingó álla­m­­vagyon elsajátításából összesen csak 3 millió pár százezer ft folyt b­e,holot Csávolszky ezt 8 mil­lió 9 százezer fra teszi. Az adóhátralék, bérhátralék s államkövetelések befolyt jövedelmeit 21 milli­óval számítja, pedig a zárszámadás e czim alatt nem sorol fel többet 9 milliónál, ha csak a tiszai vasúttársulat által refundált részvényeket nem számította, a­melyek azonban ma is megvannak, s így elköltötteknek nem számíthatók. A p. v. bizottság jelentése kimutatta, hogy ez így tör­tént, s hogy ennek folytán 195 millió adósság­nak és állam­ vagyoni fogyatkozásnak 210 mil­lió, részben productív, részben improductív, de tényleges befektetés felel meg. Ezután Horn be­szédére tér át, ki az ország pénzügyi helyzeté­nek bírálatában a többek közt az első hibaként mely eddigi kezelésünket jellemzi, és mely a si­­tuatió komolyságát okozza, többek közt a nem­zet, az intéző körök fényezési hajlamát is említi és ennek bebizonyítására egyebek közt azt is felhozta, hogy miért viseljük az udvartartási költségeket fejében a másik államterülettel és miért nem a közös ügyek arányában ? A képvi­selő úr, úgy látszik, legújabban új közös ügyek teremtésére adta magát, mert az udvartartás költségeiből is közös ügyet akar alkotni, ellen­kezőleg a közös ügyekről szóló alaptörvény szellemével. Üzleti szempontból nyereségesebb lett volna ugyan itt is a 30%-t állapítani meg, de azon törvény, mely az udvartartás költsé­geit kivette a közös ügyek közül, ennél maga­sabbra helyezte az ország közjogi tekinteteit, az ország államjogi állását. (Élénk helyeslés jobb felől.) Innen van az, hogy nem 30 százalék, ha­nem a költségek fele lett elvállalva. (Helyeslés jobb felől.) Ghyczy beszédére nézve így nyilatkozik: a t. ház előtt bebizonyítani, hogy az intézett és helyteleneknek mondott számok helyesek, mert részint különböző kimutatásokra vonatkoznak részint ha egyről szólnak,visszavezethetők ugyan­azon eredményekre. Komárom város igen tisz­telt képviselője hivatkozva a pénzügyminiszter úr előadására, azt mondja, hogy különbözik a 68-iki és 69-iki eredményekre vonatkozólag az, mit t. pénzügyminister úr fejtegetéseiben le­hozott, attól, mit a pénzügyi bizottság előadója felállított, viszont azok, miket a pénzügyi bizott­ság jelentésében, mint 68, 69­ évi refultátumokat felhozott, különböznek attól, mi a pénzügyi bi­zottság tavali jelentésében foglaltatott. Idézi azon számokat, melyek egyik és más alkalom­mal mondattak. És mert ezek különböznek a t. képviselő úr állítása szerint,nem lehet most már eligazodni egyiken sem, nem bír alapossággal egyik sem. Mindenek­előtt azt kell előre bocsáj­­tanom, hogy a zárszámadások eredményeinek megítélése bizonyos elemzésekre, bizonyos át­dolgozásra szorul; ezt én elismerem. A zárszám­adások vezetésének rendszere még törvényho­­zásilag megállapítva nincs. A zárszámadások még azon alakban vezettetnek — ami a rendszer alapját illeti, — melyben azok vezettetni meg­kezdettek s két ut az, melyen a zárszámadások eredményei levonatnak. Egyik az előírt bevételek és utalványozott kiadások nyomán a jövedelmi mérleg, másik a tényleges kiadások és bevételek nyomán a pénz­tári mérleg. Ezeknek egymással egyezni nem lehet, természetesen, mert mindkettő különböző úton készül és különböző eredményeket is ad. De a t. képviselő úr tudja,hogy ezek nem egyez­hetnek. De feltűnik előtte, hogy azon okoskodá­sok eredményei, melyeket a pénzügyminister fölhozott és fölhoztam én 68—69-re és a jelen­tésekben előadott eredmények nem egyeznek- A pénzügyminister úr állítása szerint a 68-ik évi kiadások és bevételek közt 1.944.000 felesleg mutatkozik. A bizottság jelentése szerint mutat­kozott a 68-iki felesleget illetőleg, a rendkívü­liekben 5.648.000 fit. Azt mondja a t. képviselő úr, most már nem bír eligazodni azon, melyik a helyes. Ha a t. pénzügyminister úr azt állította, volna hogy a zárszámadások nem 5648­00 ftot mutatnak ki,mint azt­ a jelentés tartalmazza és én felemlítet­tem, annál többet vagy kevesebbet, akkor a t. képviselő úrnak igaza volna. De a minister úr­­ nem ezt állította, nem azt mondta, hogy szerinte nem áll, hogy 5648000 rendkívüli felesleg volt 1868- ban, a pénzügyminiszer egész másként okoskodott, ő nem a zárszámadás szerinti ered­mények helyességét vonta kétségbe, ő csak a pénzügyi bizottság példáját követve elnenezte ezen eredményt és úgy fejtegette az 1868 diki eredményeket, mint mi tettük jelentésünkben és a t. képviselő úr emlékezni fog rá a bírálat ered­ményeként azt hozza ki a bizottsági jelentés, hogy nem 2 millió felesleg, de majd 23 millió pénztári hiány van. Ha a t. képviselő úr a pénzügyminiszer okos­kodásának nyomán ment volna, nem állította volna, hogy vég­eredményben köztünk különb­ség van. fia az 1868. évnek 5 millió 648.000 frt rendkívüli feleslegéből azon összegeket leüti, melyek előirányzaton kivü­l folytak be, melyek valósággal azon év bevételeinek nem tekinthe­tők, vagyis ha azt teszi ezen évre a­mit a jelen­tés előbb érintett okoskodásába az összes négy kezelési időszakra tett együttesen, akkor kijön az 1.944.000 frt, melyet a minister felemlített, mert a minister szerint az inségi kölcsön 4 millió 384.000 frt volt a bevételekben 1868-ban, egyéb kölcsönök 572.000, a garantia 89.000, tehát 5.084.000 frt bevétel. Ugyanezen nemű kiadá­soknak a garantiaalapnak ki­dása volt 3.341.000 frt, tehát 3.704.000 frttal sajátlag mint rendkí­vüli elő nem irányzott nettó bevétel levonandó, mert evvel nagyobb a felesleg, mint a­milyen akkor, ha ezen összegeket tekintetbe veszszük, és csak mikor ezen 3.704.000 frtnyi összeget a bizottság jelentésében foglalt összegből leüti, akkor hozza ki, így okoskodva az 1.944.000 frtnyi eredményt. T. hát! (Halljuk!) Az én előadásomban 1869- re felhozottak szerint volt felesleg rendkívüli 1.801.000, a minister reductiója szerint lenne 7.945.000 ft hiány. Itt is az az eset. A minister 1869- re azt mondja, azon évben az inségi köl­csönből befolyt 12.431.000 frt, a garantia alapba befolyt 8.099.000 ft, összesen 11.030.000 ft,ezen bevétellel szemben volt 284.000 kiadás a ga­rantia alapnál, tehát 7.746.000 ft, olyan bevétel, mely előirányzaton kívül, kész tőkéből folyván be­leütendő, s így kihozza a fentebbi 7.945.000 ftot. Azt gondolom, hogy mikor nem zárszáma­dás eredményei alapján bemutatott számot ma­gát támadja meg valaki, hanem, mint a minister úr törekszik arra, hogy elemezze azt a resultá­­tumot s azt mondja, hogy ha felvesszük ezt, ha p. o. abból a hypothesisból indulunk ki, hogy azon összegek be nem folytak volna, akkor ezen és ezen resultátumra jövünk, nagyon természe­tes, hogy e két számnak egymástól különbözni kell; de ez nem vicziálja a számok hitelességét sem egy, sem más részről. Nem azért, mert kü­lönböző okoskodások szerint vannak levonva — és így a resultatumot magát nem támadják meg. Hasonló eset van az 1868. és az 1869-iki ös­­­szes eredményre nézve telj­sen hasonló uton ment a minister, okoskodván, hogy ha 1868 és 1869-nél összevéve leütjük a kettőnek eredmé­nyéből ezen összegeket, melyek bizonyos szem­pontnál fogva számításba veendők, ha az ered­ményt világosan megítélni akarjuk és sajátlag nem azon évek normális bevételei közé tartoz­nak , akkor az eredmény nem annyi lenne, mint a zárszámadás mutatja, hanem 1868 és 1869-ről összesen 13,450,000 irtot vonva le 20,936000 fe­lesleg helyett lenne 4,486000 hiány. Azt gondo­lom, hogy ezen — hogy úgy mondjam levezetett — számításból azt, hogy most már a zárszáma­dás azon részének hitelessége le van rontva, következtetni nem lehet, és ha a t. képviselő úr okoskodását végig vezeti ezen számokon, meg vagyok róla győződve, hogy be fogja maga is ismerni, hogy az általa kiemelt különbségek a bizottsági jelentésben idézett, és általam beszé­demben­­ bemutatott számok hitelességét nem bántja. És ez természetes, én felvettem a szá­mokat a­mint tényleg mutatkoznak, a pénzügy­miniszer deductiv után okoskodások alapján más alakban mutatta be azokat. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy lehetetlen eligazodni: a pénzügyi bizottság tavalyi jelen­tése más eredményt mutat fel az 1868. évre, és más eredményt mutat fel az idei jelentés, hason­­lag más eredményt mutat fel az 1869-et illető­leg mind­két jelentés, és más eredményt mutat fel a számszék. Engedelmet kérek, itt is azt kell megjegyez­nem, hogy az, a­mi különböző utón számíttatik ki, nagyon természetesen egymással egyenlő nem lehet. De azt kell bebizonyítani, hogy ezen különböző utón való számítás joggal, helyesen alappal történt-e és ha ez be van bizonyítva, ak­kor áll egyik is, áll a másik is. Az 1872-iki je­­­lentésben azt mondja, hogy 13,612000 a 868 év rendes kezelésének feleslege; ma a jelentés azt állítja, hogy a rendes felesleg 8,967000; a különbözet látszólag ellentétessé teszi a szá­mokat és látszólag a t. képviselő úrnak ad igazat. De engedje meg, ha elemezzük az oko­kat, könnyen rájövünk a különbségre és okvet­lenül azt kell belőle levonnunk, hogy áll mind­kettő. 1862-ben emlékezni fog reája a t. képvise­lő úr — midőn a pénzügyi bizottság jelentése készült, még­sem jött kifejezésre a pénzügyi bizottságban azon elvi nézet, hogy fősúlyt a zár­számadásoknál a tényleges bevételekre és a tény­leges kiadásokra kell fektetni; mi volt tehát ter­mészetesebb, mint hogy azon évi jelentés ment a zárszámadások azon útja szerint, a­melyre a zárszámadások a m­aguk részéről a fősúlyt he­lyezik, t. i. az utalványok és az előírt bevételek és kiadások summázata és a jövedelmi mérleg szerint 1868-ban ugyanis az 1872. évi jelen­­tés szerint 13612000 forint úgy jön ki. Mert a bevétel 145.340,0000 forintban volt felvéve, a kiadás pedig 131.728.000 írtban, ezen számok jönnek ki az előírások alapján, földte­­hermentesítési járulék nélkül és átdolgozott bruttó számadásra. Az ezen évi jelentésben pedig a tényleges eredmény van felvéve földtehermen­tesítéssel együtt, a­mi taval kihagyatott, bevé­tel 158.785.000, kiadás 149.818.000. Ha a t. képviselő úr a zárszámadásokat megnézi, azt fogja találni, hogy bruttóra számítva az 1868-ai zárszámadásokat, mert ezt kell tenni, hogy összehasonlítsuk a többivel, ezen összeg jön ki. Próbáj­át is adom, a pénztári mérleg úgy áll: 111.096.000 forint volt a bevétel, 103.594.000 volt a kiadás, tehát a felesleg 7.502.000. Éh ez a földtehermentesítési kiutalás, mi a rendkívüliek közt van 1.465.000 és ki jó 8.967.000 frt. Az 1868. évi pénztári mérleg azon összeget hozta ki, amely összeget a jelentésben felvettem a 1873. évi költségvetésről szóló jelentésben. Már most a pénzügyi bizottság álláspontja az, hogy a tényleges bevételeket, a­ tényleges kiadásokat kell számításba venni. Én tehát, midőn ezen kimutatást és számításokat­ készítettem, ezen nyomon mentem s azért jött ki 8.967.000 fo­rintnyi felesleg. A tavalyi vagyis az 1872. évi költségvetés, mint említem, az utalványok és előírások szerint ment és a tavalyiban a földte­­hermentesítési járulék nem volt benn; hozzá­adva a földtehermentesítési járulékot, a­mint hozzá van adva az idei a jelentésbe foglalt 1868- as kimutatásban, kijön az, a­mit az 1873-ik évi jelentésben felvettünk, vagyis 8.967,000 frt tisz­ta felesleg. A t. képviselő azt mondja, hogy ez nem vág össze a számvevőszék azon kimutatásával, mely 1868-ról állíttatott össze, a­hol a felesleg 2 millió 480,761 írtra van téve. Igaz, de ez nem is vág­hat össze a fentebbi számokkal, itt nem a ren­des kezelésben mutattatik ki a 2.480,761 frt fe­lesleg, hanem a rendes és rendkívüliben együtt véve. S ezen 2.480,761 frt megint nem pénztári, hanem jövedelmi mérleg, mint a t. képviselő úr is mél­óztatik tudni, s igy nagyon természetes, hogy pénztári eredménynyel nem vághat össze. Az 1869-ik évre átmenve, azt mondja a t. kép­viselő úr, csodálatos, hogy az 1869-iki évről a tavalyi jelentés szerint, azt mondja a bizottság, hogy 11.109.000 frt a felesleg; most pedig azt mondja, hogy 5 319.000. Megint teljesen azonos ezen különbségnek is az oka.Tavaly a földteher­­mentesítés nélkül vétettek az előírt és utalvá­nyozott kiadások és bevételek. Méltóztassék a zárszámadásokban utána nézni, és ha ezen után megy a képviselő úr, azt fogja találni, hogy a bevétel 153.779,000, kiadás pedig 142.670,000 frt, tehát a felesleg 11.109,000 mint tavaly ki­mutattuk. Most mentünk a pénztári eredmények alapján, s a tényleges eredményeket akartuk kimutatni. Felvettünk földtehermentesítési járu­lékot azért, hogy egy alapra helyezzük a költ­ségvetéseket. És így kijött, hogy 5.319.000 frt a­ rendes felesleg. Azon különbség, a­mit a t. képviselő úr tovább felhoz, hogy t. i. megint különbözik a számszéknek jövedelem és költség szerinti eredményétől megint természetes, mert a számszék, midőn 3.001.000 frt felesleget álla­pít meg az 1869-iki évre, az az összes és nem csak a rendes kezelésnek eredménye és már ezért sem egyezhetik fentebbiekkel, ezenkívül ezen összeg az 1869. évi jövedelmi mérleg sze­rinti felesleget képezi, resetet!“ S ha nem hallgatom meg,felkiált: „Nem­de nem vagy hát a könyörület anyja?“ Mások­nak a kívánságai nem annyira istentelenek, mint ostobák. A hajadon így kiált: „Mária,adj nekem csinos és gazdag vőlegényt!“ A férjes nő kö­nyörög: „Adj nekem szép kisdedeket!“ A vise­­lős nő könyörög: „Engedj nekem könnyű szü­lést!“ A vén asszony könyörög: „Adj nekem hosszú életet, vágy és köhögés nélkül!“ Az ag­gastyán könyörög: „Add, hogy megifjodhas­­sam!“ A bölcsész könyörög:­ „Add a megfejt­­hetlen kérdéseket megfejtenem!“ A pap könyö­rög: „Adj nekem jövedelmező papságot!“ A püspök könyörög: „Tartsd meg az én egyháza­mat !“ A hajós könyörög : „Adj nekem szeren­csés utat!“ A főnök könyörög: „Mutasd meg nekem fiadat, mielőtt meghalok !“ Az udvaroncz könyörög: „Add az igazat meggyónhatnom halálom perezében !“ A paraszt könyörög: „Adj nekem áldásos esőt!“ A parasztasszony könyö­rög: „Őrizd az én borjaimat és ökreimet!“ Ha mindezeket meg nem hallgatom, akkor kegyet­lenséggel vádolnak. Ha fiamhoz utasítom, azt mondják: „hiszen ő azt akarja, amit te akarsz.“ Ig­­hát csak én magam, a ki csak szűz és anya vagyok,’ viseljem-e gondját a hajósnak,’a harczos­­nak, a kereskedőnek, játékosnak, eladó leány­nak, viselős asszonynak, főhivatalnoknak, kirá­lyoknak és földműveseknek ? Pedig a­mit el­mondtam, az még igen kevés ahoz, a­mit tűrnöm kell. E munkákkal azonban már jóval kevésbé vagyok elhalmozva. S ezért én neked most ki is fejezném mély köszönetemet, ha ez az alkalom (dolog) nagyobb alkalmatlansággal nem járna; több a dolgom, de kevesebb a tisztelet, ke­vesebb a gazdagság. Azelőtt a menny ki­rálynőjének , a világ úrnőjének dicsőítettek, most már kevés embertől is alig hallani: „Üdvöz légy, Mária!“ — Azelőtt aranyba és drága kövekbe öltöztem, bővölködtem a bú­­csujárókban, lábaimhoz rakták az arany- és ékszerajándékokat: most alig vagyok betakarva egy szegényes köpeny egyik felével s azt is ki­rágták az egerek. Évi jövedelmem pedig alig elegendő az őr táplálására, aki lámpácskái­mat vagy fagygyúgyertyámat meggyujtja.S mindezt még elviselném, ha nem beszélnék felőled, hogy te még sanyarúbb sorsot készítesz nekem. Oda törekszel, mondják, hogy a szenteket a templo­mokból mind kiűzd; gondold meg jól, amit cse­lekszel. A többi szenthez bizony nagyon hozzá­fér,­­ hogy megbosszulja a rajta elkövetett méltatlanságot. Ha Pétert kikergeted a temp­lomból, ő majd viszont bezárhatja előtted az ég kapuját. Pálnak kardja van. Bertalan késsel van felfegyverezve. Vilmos a barátcsuklya alatt egész állig fel van fegyverezve, egy nehéz lánd­zsával is. S mit mivelsz Györgygyel, a­ki lovas is, pánczélos is s dárdája és egyúttal szörnyű kardja van ? Antal sem fegyvertelen,övé a szent tűz. A többi szent is birtokában van vagy fegy­vernek, vagy szerencsétlenségnek, melyet arra bocsát, akire akarja. Engem pedig a­ki egészen fegyvertelen vagyok, nem foghatsz kidobni, a­nélkül, hogy fiamat is ki ne dobnád, kit karjai­mon hordozok. Ettől elválasztatni nem engedem magamat; vagy kiűzöd őt is velem, vagy meg­tűrsz mindkettőnket, ha csak nem akarsz in­kább egy Krisztustalan templomot. Ezt akartam tudtodra adni, de gondolkozzál,hogy mit vála­szolj nekem. Mer ez a dolog nagyon a szivemen fekszik. — Kelt kőtemplomomban, fiam kín­szenvedésének 1519-ik esztendejében. Saját kezemmel aláirtam Virgo Lapidea.“ Menedemus. Ez aztán a fenyegető és borzasztó levél! Glaucoplutus alkalmasinttügye­lend magára. O g y g i u s. Ha van esze. Menedemus. Mért is nem irt neki ugyane dologban az a derék Jakab ? O g y g i­u­s. Azt nem tudom , talán azért,mert igen messze lakik s mostanában minden levelet elsikkasztanak. Menedemus. De micsoda indított rá, hogy Angliába menj ? Ogygius. Olyan kedvező szél fújt, hogy s nem állhattam ellent s itt csaknem megígértem a tengermelléki szűznek, hogy két év lefolyta alatt újra meglátogatom. Menedemus. Mit akarsz tőle kérni? Ogygius. Semmi különöset, csak a­mit tőle kérni szokás, családomnak jólétet, szerencsét, hosszú és boldog életet ezen a világon, k örök üdvöt a másikon. Menedemus. Hát mindezeket nem adhatná meg neked az a szent szűz minálunk is ? Hiszen Antwerpenben sokkal szebb temploma van neki, mint az a tengermelléki. Ogygius. Nem tagadom, hogy megtehetné, de ő a viszonyokhoz képest választ helyet, ré­szint mert igy találja jónak, részint mert jóságá­ban ebben is a mi kivánatainkhoz alkalmaz­kodik. Menedemus. Sokat hallom Jakabot emle­getni ; kérlek, ird le nekem ama tengermelléki szent birodalmát. Ogygius. Megkísértem, a mennyire tudom, röviden. E név igen ünnepelt név egész Angliá­ban s alig is van ember az egész szigeten, a ki a szerencsét ne igyekeznék magának biztosítani az által, hogy minden évben tőle telhető aján­dékkal tiszteleg nála. Menedemus. Hol lakik ? Ogygius. Anglia legszélső végén, kelet és nyugat között, közel a tengerhez, talán három­ezer lépésnyire. Van egy faluja, mely alig élde­gél egyébből, mint a jövevények odacsődülésé­­ből. Van ott egy káptalani collegium is, nevök a latin regulariusokból van véve; középet ké­peznek a barátok és kanonokok között, s secula­­riusoknak neveztetnek. Menedemus- Hisz ezek amphibiumok, me­lyekhez a hódok neme is tartozik. Ogygius: Igen, és a krokodiloké. De félre a tréfával, néhány szóval lehet őket jellemezni: kedvezőtlen, gyűlöletes eseteknél kanonokok, kedvezőknél szerzetesek. Menedemus. Hisz ez talány. Ogygius. Jól van hát, halld mathematikai megfejtését.Ha a római püspök villámmal sújtana minden barátot, akkor ők kanonokok lennének, nem pedig barátok. De ha megengedné a bará­toknak hogy házasodjanak , akkor barátok len­nének. Mened­emus. Oh mily kedvezmény!Csa­k vinnék el az enyimet is. Ogygius. Hogy visszatérjünk beszélge­tésünk tárgyára: ennek a káptalannak alig van más jövedelme, mint a­mi a szent szűz bőkezű­ségéből származik. A nagyobbszerű ajándéko­kat megtartják. A kisebb pénzadományok, s a kisebb értékű ajándékok a nyáj élelmezésére és a főnökére szolgálnak, kit priornak nevez­nek. Menedemus. Jámbor életű férfiú az? Ogygius. Tisztességes; ők gazdagabbak jámborságban, mint gazdagságban. A temp­lom alkalmas és csinos, de a szent szűz nem la­kik benne; tiszteletből átengedte fiának. Ő neki külön temploma van, hogy igy fiától jobb kéz felé essék. Menedemus. Jobb kéz felé ? hát a fia merre felé van arczczal ? Ogygius: Igazad van.Ha nyűgat felé néz, akkor anyja jobb kéz felé van; ha keletre for­dul,balkéz felé. De ő sem lakik itt, mert az épü­let még nincs befejezve; a légjárat keresztül-ka­­sul vándorol a nyitott ajtókon, nyitott ablako­kon s a közeli tenger a szelek atyja. Menedemus. Keserves dolog. De hát hol lakik ? Ogygius. Ugyanabban a befejezetlen tem­plomban van egy szűk kápolna, fa burkolattal borítva, mindkét oldal felöl szűk ajtócskán eresztve magába a tisztelgőket. Derengő félho­mály uralkodik itten, mely viaszgyertyákból ered. Kellemes illat érinti itt szaglásodat. Menedemus. Minden megegyez a val­lásos érzelmekkel. Ogygius. Oh Menedemus, ha te ide be­léptél volna, bevallanád, hogy ez a szentek tar­tózkodási helye, annyi drágakő, ezüst, arany ra­gyog mindenfelé. Menedemus. Bizony még kedvet támasz­tasz bennem odamenni. Ogygius. Nem fogod megbánni utadat-Menedemus. Van ott szent olaj is ? Ogygius. Bárgyú, hisz a szent olaj csak a szentek koporsóin jön elő, mint Andrásén, Ka­talinén. Mária nem lett eltemetve. Menedemus. Tévedtem, bevallom. Fejezd be előadásodat. Ogygius. Minél inkább terjed a vallás,úgy mutogatnak más-más helyeken más-más dol­gokat. Menedemus. Alkalmasint, hogy az aján­dékok bővebbek legyenek, a következő szabály szerint : „Fit cito per multos praeda petita manus.“ Ogy g­­­u­s. Minden lépésre sekrestyésekkel találkozol. Menedemus. Ezek is kanonokok? O g y g­­ u 8. Dehogy, ezeket nem a kanono­kokból veszik, nehogy a vallás ürügye alatt el­idegenedjenek a vallástól s a hajadonokat vizs­gálván, vétsenek azok hajadonsága ellen. Csak a kápolna hátterében, a hol a szent szűz szo­bája van, melyről beszéltem, áll egy kanonok az oltár előtt. Menedemus. Mi czélból ? Ogygius. Hogy elfogadja s megőrizze, a­mit a hivek adnak. Menedemus. Mindenki kénytelen adni­? Ogy­gius. Oh nem, de bizonyos vallásos szemérem sok embert rá bir, hogy adakozzék tanuk előtt, a ki aligha adakoznék, ha senki se volna jelen, vagy hogy többet adjon, mint kü­lönben adna. Menedemus. Ez oly e­­beri érzelem, mely előttem nem ismeretlen. Ogygius. Vannak ám olyanok is, kik any­­nyira oda szentelték magukat a szent szűznek, hogy azalatt, míg úgy tesznek, mintha ajándékot tennének az oltárra, csodálatos ügyességgel lop­ják el, a­mit más tett oda. Ford. Tors Kálmán.

Next