A Hon, 1873. március (11. évfolyam, 50-74. szám)
1873-03-27 / 71. szám
71. szám. XI. évfolyam, Esti Midas Budta-PVi, 1873. Csütörtök, mart. 27 Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... 6 frt — kr. 6 hónapra..................................... 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a bó velsőrnapjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, mártius 27. Budapest, márcz. 27. A lezárnit a 16 bankra vonatkozó törvényjavaslathoz mellékelt miniszteri indokolásról következőket írhatjuk. Az indokolás előrebocsátja , hogy a magyar kereskedelmi és iparos osztály régen érzi egy kizárólag a kereskedelem és ipar czéljainak szolgáló nagyobb szabású pénzintézet hiányát, mert kereskedelmi és iparvállalataink nem rendelkeznek kellő mérvben a szükséges üzleti tőkével, a vállalkozó rendelkezésére álló tőke a legtöbb esetben alig elégséges a vállalat megindítására, az üzlet folytatására megkívántató pénzerő legtöbbnyire egészen vagy nagy részben, beszerzése a hitel igénybe vétele által lévén czélba véve. Ez pedig igen gyakran nem volt megnyerhető, vagy akkor vonatott vissza, mikor a segélyre leginkább szükség volt. Így történt, hogy az utóbbi években számos hasznos és a legszebb reményekkel kecsegtető hazai vállalat, üzleti tőke hiányában, rövid fönnállása után tönkreütött és végkép megszűnt. Az újabb időben keletkezett, habár nagyszámú pénzintézetek pénzével— úgymond az indokolás — nagyobb részt ingatlanokra való kölcsönzések vagy más nagyobb nyereséget ígérő, nem tisztán bankári vállatokba való befektetés által lekötvén, e bajon gyökeresen segíteni nem képesek, a kereskedelmet és ipart hitelnyújtás útján megfelelő mérvben elősegíteni nem bírják. Erre csak oly nagyobb pénzintézet képes, melynek tevékenysége már alapszabályai által kizárólag a saját képi banküzletekre szoríttatik. Könnyen érthető azonban és méltányos is, hogy az ily intézet, midőn lemond minden más, talán nagyobb nyereséget ígérő üzletről, annak pótlásául az állam részéről oly kedvezményekben kíván részesíttetni, melyek a vállalat jövedelmezőségét előmozdítani hivatják. Az indokolás elősorolja ezután a törvényjavaslatban foglalt állami kedvezményeket. A látra szóló kamatozó pénztári utalványoknak az e végre kijelölendő állampénztárak általi beválthatásának indokolására megjegyeztetik, hogy ezen intézkedés a kérdésben levő pénztári utalványok forgalmát tetemesen elősegítendi s a kereskedelem s ipar érdekeit hatalmasan előmozdítandja, kivált, ha mint föltehető, hazai pénzintézeteink is követendik az állam példáját. Végül megjegyzi, hogy a kormány azon meggyőződésben van, hogy a létesítendő hatalmas új pénzintézet, mely a már is fönállóknak nem versenytársukká, hanem hátterükké válni van hivatva, pénztőkében szűkölködő hazánkban a pénzforgalomra és ezáltal az ipar- és kereskedelem fölvirágzására nagy és áldásteljes befolyást gyakorland, hogy ennek folytán annak létrehozása igen kívánatos és azon kivételes állás, mely az intézet részére javasoltatik, teljesen igazolt. A lapok nagyobbára a pénzügyminiszter által beterjesztett s a leszámítoló bankról szóló törvényjavaslattal foglalkoznak. A „Pesti Napló“ örömét fejezi ki, hogy a bank terve most már nem játszik be a poltika terére, hanem tisztán nemzetgazdasági és pénzügyi kérdés. A törvényjavaslat szövegezésére nézve a „Pesti II.“ megjegyzi, hogy annak egyes czikkeiben oly tömören van körülírva az intézet feladata s működési köre, hogy a könnyebb átérthetőség kedvéért valószínűleg szükséges lesz a javaslat új fogalmazása. Elősorolván ezek után a törvényjavaslat főbb pontjait, 1. laptársunk így folytatja: Az intézet lényeges és nagy hasznot tehet az országnak. Anélkül, hogy bármikép prejudikálna a jegybankügynek, a hitelügy oly tényezőjét remélhetjük benne, melynek érdekei az ország érdekeivel ugyanazonosak. Az utalványok és pénztári jegyek megfelelnek a nagyobb körű kereskedelem és ipar igényeinek, s nem kételkedünk, hogy amint az állam a jegyeket elfogadja, azok el fognak fogadtatni egyéb pénzintézetek által is, s átmennek a közönség azon rétegébe, melynek a hitelre leginkább szüksége van. A „Reform“ a törvényjavaslatról így nyilatkozik: „A törvényjavaslat és a pénzügyminiszter nyilatkozatai miatt az a bank, amely alakulni fog, ép úgy lehet egy nagy pénzintézet, amely az ország kereskedelmének tekintélyes tőkét fogna rendelkezésére bocsátani, mint egy „nagyobb szabású“ ugyan, de mert a javaslat a bank alaptőkéjének minimumát sem köti ki, mégis elég kicsi bankocska, amely privilégiumainak árnyékában igen előnyösen fog néhány milliót forgatni, szóval egy emeletre, amelyért, úgy látszik, kár volt akár Bécsnek, akár nekünk annyi lármát csinálni. Óhajtjuk, hogy ne legyen így, de lehetségesnek kell tartanunk ezt is, miután az ellenkezőre nincs egyéb biztosítékunk, mint Bécs haragja, amelyről egyébiránt nem tudjuk, mennyit változtatott meg Kerkapoly úr titkos szerződésének eredeti profitjain. Addig tehát, amíg a pénzügyminiszter bővebb adatokat nem szolgáltat az országgyűlés kezeihez, a törvényjavaslat nem egyéb, mint bizalmi kérdés; a ki tud, hisz benne; a ki nem, nem.“ Egy másik czikkében pedig a „Reform,“ a többi közt, ezeket mondja: Meglehet, az eredeti tervnek Bécsben Kerkapoly egy-két jogát kivette; meglehet az is, hogy rejlőképesnek azon tulajdonságánál fogva tartható, hogy a javaslat csak egy irányban, az ország kötelezettségei körül világos; az ország jogait az alapítandó intézettel szemben s ennek jelentőségét Kerkapoly indokolása van hivatva s az országgyűlési tárgyalás földeríteni. A „Pester Lloyd“ igy nyilatkozik: Meggyőződésünk, hogy azon túlsúlyra való tekintettel, mely Bécsben Magyarországgal szemben nem most először igyekezett érvényesülni, egy oly kérdés sem maradhat megoldatlanul, mely a kiegyezéssel összefüggésben áll. Ilyen a bankkérdés, mely most már föltétlenül s a legrövidebb uton kell, hogy megoldassák. Az 1874-re szóló francia államköltségvetésből kiemeljük a következő tételeket: a kiadások 2523 milliót tesznek — szemben az 1873-as budget kiadásaival, melyek 2874 millióra mentek. Bevétel: 2526 millió, tehát 3 millió felesleg. A pénzügyminiszter javaslatba hozza, hogy a földadó 17 centime-mal, a személy, ingóság, ajtó és ablakadó pedig 13 centimemal emeltessék. Ezen adófelemelésből származandó bevétel 39 millióra van előirányozva. Az úgynevezett liquidationalis költség következő tételeket foglal magában : 400 millió a hadi készlet helyreállítására és az élelmezésre, 74 millió a német csapatok eltartására, 275 millió különböző kárpótlásokra, összesen 750 millió. A miniszter számítása szerint ez adósság 5 év alatt 130 millióra fog alászállni, mely összeg a függő adósság útján lesz törlesztendő. Jelenleg az összes függő adósság, ideszámítva az 1872. évi budget 140 millónyi hiánylatát is, — 847 milliót tesz ki. A német birodalmi gyűlés f. hó 24-ei ülésében vette tárgyalás alá a március 15-én Berlinben kötött németfranczia szerződést. Az első szónok dr. Bamberger volt: „Alig két éve — úgymond — hogy legelőbb foglalkoztunk a hadi kárpótlás kérdésével. Ez idő megmutatta, hogy Németország nem kívánt olyant, ami Francziországra nézve teljesíthetően lett volna. Öt milliárd! — mily könnyű e szót kimondani, de ép oly bajos az operatio, annyira, hogy Európa valamennyi piacra szenvedett alatta. A pénzérték nagyon alászállott — az élelmiszerek megdrágultak. R 11 berse gróf azt kívánja, hogy a milliárdokra vonatkozó minden előterjesztések egy és ugyanazon bizottsághoz utasittassanak megvizsgálás végett. Richter Jenő csatlakozik előtte szóló kívánságához annyival is inkább, mivel az eddig befizetett milliárdok hováfordításáról szóló előterjesztéseket semmikép sem találja pontosaknak és kimerítőknek. Honnan van az — kérdi szóló — hogy a kormány a tábornokok dotátiójára megszavazott 4 milliót ahelyett, hogy azonnal kiosztotta volna, kamatozóvá tette s a kamatokból új dotationális alapot teremtett? Ez lehet kereskedői szempontból igen helyes intézkedés, de nem helyeselhető, a kormány részéről, ha arról nem terjeszt be számadást. Delbrück, a birodalmi kancellári hivatal elnöke kijelenti, hogy a kamatok hováfordításáról szóló kimutatás még nincs egészen elkészítve. Lasker szintén hangsúlyozza a pontos és correct kimutatások mielőbbi beterjesztését. Ezután kiemeli Bismarck érdemeit a szerződés megkötésénél. Azt hiszem — úgymond továbbá —, hogy e szerződés nagyon elő fogja mozdítani Francziaországgal való viszonyaink javulását (Helyeslés.) Bölcs mérséklettel a franczia kormánynak nagy és messze terjedő kedvezmények tétettek, s azt hiszem, hogy a franczia pártok szint ezt már eddig is tették, hovatovább mindinkább fogják beismerni. E mérséklet megfelelt a német nép érzületének s ezért mi itt a birodalmi kanczellárnak nyilvános köszönettel tartozunk. (Elénk tetszés. — Bismarck meghajtja magát.) Richter Jenő csatlakozik az előtte szóló utóbbi szavaihoz, de határozott feleletet kér az iránt, hogy léteznek-e, vagy nem az úgynevezett „apró dotatiók“. — Mire Delbrück azt feleli, hogy nem léteznek. Richter Jenő: De hiszen a birodalmi kanczellár félhivatalos sajtója elismerte azt, sőt még részleteket is közölt. Bismarck: Határozottan tagadja, hogy léteznének ily dotatiók, valamint azt is, hogy általa inspirált sajtó volna az országban. Azért pedig, amit egyik másik lap ír, nem lehet felelős, mert ahhoz nagyon el van foglalva. Hát állítottam-e én valaha hivatalosan valótlanságot? (Általános nagy derültség. — Bismarck maga is nevet a nevetőkkel.) Végre a ház elfogadja a szerződést és Bismarck köszönetet mond a kamarának az iránta kifejezett bizalom és háláért. A német kormány körében a hadi erő fejlesztése képezi az első rendű tárgyat. A szárazföldi hadsereg egyike lévén Európa legtökéletesebb szervezetű hadainak, most a figyelem a tengeri haderő felé fordult. Az 1867. törvény, mely a tengeri erő fejlesztését tárgyazza, e czélra 1877-ik évig 972 millió tallért rendelt fordíttatni. Legújabban egyszerre 86.386,910 tallért fognak rá költeni, tehát az előbbihez képest az emelkedés 76.886,910 tallérra rúg. Pánczélhajót készítenek : 8 fregatteot, 6 coravettet, 7 monitort, 2 battériát, azonkívül 71 különféle hajót. A hajók építése kizárólag a belföldi ipar közreműködésével történnék, részint a kormány hajóműtelepein, részint magánvállalkozók gyáraiban. Érdekes az emlékirat néhány statistikai adata. A tengeri haderő költségvetése 1873-ra Francziaországban 39.173,553 tallérral; Oroszországban 29.631,353 tallérral (3212 ° fo-kal több, mint eddig.) Németországban 9.422,125 tallérral (13%-kal több, mint 1872-ben) van előirányozva. Anglia csaknem nyolczszor, Francziaország csaknem ötször Oroszország majdnem háromszor fordít anynyit, mint Németország. A franczia területfelszabadítása sajátságos aggodalmakat keltett Olaszországban; azt hiszik, hogy a francziák az olaszokon akarják fegyverük hírnevét viszszaszerezni. Ezen aggodalmat, melyek már a képviselőházban megfordultak, a kormányközlönyök mindenképen igyekeznek eloszlatni, biztosítván az olaszokat, hogy míg Francziaország Thiers és a köztársaság kezében van, nem kell tőle tartani. A „HON“ TÁRCZÁJA. Nemzeti színház. „Salome.“ Eredeti dráma 5 felvonásban. Irta le. Jóska Kálmán. Ez a hónap jól viselte magát. Három új darab került színre, azok között kettő eredeti. Az igaz, hogy a „régi jó urakat“ elküldték őseikhez, de a „Mentor“ határozott sikert vívott ki. Harmadik újdonsága e hónapnak a báró Jósika Kálmán „Salomeja.“ Nehezen jellemezhető szomorújáték. Az ember hiába mondja, hogy egyik-másik döntő momentuma nem indokolható, vagy pláne lélektanilag lehetetlen. Szerzőnek erős positiója van, s azt vágja a skepsisbe esett bíráló szemére, hogy nemcsak valószínű, nem csak lehetséges, amit színpadra vitt, — hanem épenséggel megtörtént, való — tehát nem absurdum. Olvashattátok e szörnyű történetet, mely még most sincsen egész rettetőségében befejezve: az Ebergényi Julia affairet. Megtörtént az betűről betűre, s a lapok pláne drámai alakban közölték az ügy lefolyását, idézvén minden szereplőnek tulajdon szavait. — Ez ellenvetés igaz. Hanem azért, mert egy borzalmasságában hihetetlen eset Európaszerte megrázta a kedélyeket, nem elég a költőnek, ki az anyagot feldolgozza, arra hivatkozni, hogy hiszen megtörtént, tehát meg is történhetik. A költői alkotást attól függetlenül szokás megbírálni s megköveteli tőle a kritika,hogy amit előad, azt lélektanilag oly erősen indokolja, hogy az adott helyzetnek és fölhasznált jellemeknek a cselekmény szükségképeni következése legyen s a néző azzal a meggyőződéssel hagyja oda a színházat, hogy nem is történhetett másképen. Jósika, azt meg kell adnunk, mindent elkövetett, hogy drámája cselekményét indokolja s valószínűvé varázsolja. Nem rajta, hanem magán az anyagon múlt, hogy ez neki csak félig sikerülhetett. Ő a jellemeket, a helyzeteket gondosan megválogatta s mintegy előlegesen igyekezett megcáfolni a fejlődés valószínűsége ellen felhozható aggodalmakat. Damelin Gaston marquis gyűlöli, utálja nejét, kit homályos gyanúból, mert vétkét nem tudja, elüldöz szülői házától. Jelenléte megfekélyesítené a csatatéren kapott sebét. A jó, a szelíd és szerető Lívia tehát, ki mielőtt Gaston neje lett, nagy vagyont szerzett színésznő volt, távozni kényszerül, törött szívvel, remény nélkül, hogy férje szerelmét még visszanyerhesse valaha. A második felvonásban Gaston Baclair gazdag kereskedő falusi jószágán mulat. Baclair gyűlöli őt, kalandornak, gyanús múltú embernek tartja őt s egy elvesztett leveléből meggyőződik, hogy csak pénzére vágy s azért udvarol leányának Saturnénak, ki mint afféle férfinak nevelt, szilaj, féktelen leány, a közönségesen elfogadott illemszabályokkal nem törődve, magános kirándulásokat tesz a hegyek közzé Gastonnal, együtt vadász, együtt lovagol vele. A becsületes kereskedő belátja, hová vezetett fonák nevelési rendszere, s leánya botrányos magaviselete most abba a másik végletbe ragadja, hogy végét szakítsa mindennek s a daczos, még az apai tekintély ellen is homlokot emelő leányt egyszerre megtörje s annyira megszelídítse egy csapással, amine testvére Agatha. E végből in optima forma kiteszi az ajtón a gavallér szűrét s leányát, ki ez iránt interpellálja, zárdába csukással fenyegeti. A leány meg van lepetve atyjának e váratlanul kitört erélyén, egész lénye föllázad ellene s keserűségből, daczból, sértett álszeméremből, nem törődve a kitört viharral, lóra ül és szökve odahagyja a szülői házat. A harmadik felvonásban, mely Páriában játszik, már Gaston kedvese és anyának érzi magát. Egyedül férje szülői ellenzésének tulajdonítja, hogy még öszsze nem kelhettek. A nyomor férfi még mindig titkolja előtte, hogy ő már nős, s hogy neje semmi áron nem akar tőle megválni. De Simeliaené asszony felvilágosítja a helyzetről. Salome szörnyű valóra ébred, honnan nincsen menekülés. Szemrehányásokkal illeti a gyáva embert s kétségbeesésében, melyet kedvese ördögi számítással még fokoz, elhatározza magát az egyetlen lépésre, mely e borzasztó helyzetből kivezet. Elhatározza, hogy Orleansba megy, fölkeresi a marquis nejét, s ha nem tudja válásra bírni, megöli őt. Vulkánszerű szerelme, anyaságának tudata, kedvese rábeszélése határozottá érlelik benne e szándékot, s már a negyedik felvonásban ott találjuk őt a marquisné szobájában, kihez ajánló leveleket hozott ennek egy barátnőjétől. Lorain, Lívia üldöző szellé ,me, ki erőszakos merényt követett el nőisége ellen, de aki őt szereti, figyelmezteti őt a reá váró veszélyre, felfedi neki Gaston és kedvese szándékát . Lívia rögtön gyanút merít Salome ellen. De azért látszólag nyugodtan fogadja. A következő párbeszéd legerősebb oldala a darabnak. A két nő színházba készül, „Mit adnak?“ kérdi Salome. „A méregkeverőnőt“ válaszol Lívia. Salome összerezzen. Lívia észre veszi, gyanúja új tápot nyer. „Ön le tudna mondani egy szeretett férfiról ? — kérdi Lívia. „Ha nem volna reményem viszontszerelméhez s egy elcsábított leányt menthetnék meg lemondásom által a gyalázattól — mindenesetre. És ön?“ „Soha!“ — A végzetes szó ki van mondva. Theához ülnek, halk zene hallatszik. Salome reszket a lelkében dúló küzdelemtől. Rumot kér. Lívia felkel az asztaltól, hogy elhozza. Ez alatt Salome mérget önt Lívia csészéjébe. Ez egy átelleni tükörből meglátja. Világos előtte minden. Visszatér az asztalhoz, félre teszi a csészét, mert — úgymond — azt hiszi, hogy abban fogják neki a méregitalt nyújtani. Salome rettenetes kínokat szenved. De meg kell lenni! Mikor Lívia elviszi a megmérgezett csészét, a méregüvegcse maradékát beletölti a teás kannába. Lívia új teát tölt magának a megmérgezett kannából, kacsintásra hívja fel gyilkosát s szájához emeli a csészét. „Megálljon, szerencsétlen !“ sikelt a megrémült Salome. Már késő, Lívia ivott, Salome karjai közé roskad, földre rogy s „gyilkos !“ kiáltással meghal, Salome eltakart arczcal rohan ki a szobából. Az ötödik felvonásban Gaston lelki izgatottság között várja Salome érkeztét. Itt zárja ki lelkét egész feketeségében. Megtudja, hogy Salome atyja tönkrejutott. Tépelődik, hogy ütött ki a dolog. Ha sikerült a gyilkosság, egyszerre remél megszabadulhatni mind a kettőtől. Salome lélekzetvesztetten rohan a szobába. Atyjának fivére tudtára adja, hogy atyja visszavonta átkát s beleegyez házasságába. „Most tehát nincs akadály köztünk!“ „Nincs?“ kérdi Gaston. „Nincs!“ válaszol Salome egész testében összeborzadva. — Gaston, magára maradva Saloméval rá akarja venni, hogy utazzék el a gyanú kikerülése végett. „De elébb keljünk össze,“ felel Salome. Gaston megijed, hisz ez a rögtöni összeketés mindjárt reájuk vonná a gyanút. Salome nem ened. Gaston kitör, hogy ő vérpadra nem hurczoltatja magát bevallja, hogy nem szerette soha csak eszközül akarta felhasználni. A teljes kiábrándulás beáll egész borzasztóságában. A szörny ember elvetette álarcát, durva szemrehányással illeti Salomét, s felrázni igyekszik benne a lelki kínok gyilkos hatalmát. Saloméban felriad az elhatározás, hogy ha volt ereje elkövetni a bűnt, lesz ereje bűnhődni is érte. Bírái elé akarj menni Gaston útját állja. Kér, könyörög, porban fetreng előtte, mint a féreg emlékezteti boldogságukra, s ott imádkozik lábainál, mentse meg a vérpadtól és a gyalázattól. Salome határozata szilárd, Gaston meg akarja ölni, de ő kiszabadítja magát karjaiból s az ablakhoz rohanva segítségért kiált. E pillanatban lövés dördül el, Gaston lelőtte kedvesét. Az ajtó feltárul, belép rajta Lorain rendőrökkel. A gonosz ember gyáván roskad össze A függöny legördül. Ez a darab meséje. Elejétől fogva érdek, sőt idegfeszítő. Menete élénk, nyelvezete néhol emelkedett, de néhol már átcsap a bombaszba. A főbb jellemek jól ki vannak domborítva s következetesek magukhoz mindvégig. De a műnek azért vannak sarkalatos fogyatkozásai, így például Gaston példátlan gyűlölete neje iránt nincs eléggé indokolva. Puszta gyanú nem elég arra, hogy egy angyalinak festett nőt annyira megutáljunk. Az öreg Badair, ki gyengeségig jó atya, egy pillanat alatt nem válhatik oly eszeveszett zsarnokká, hogy gyermekét, akit jól ismer, felcsigázott szigorúságával a végletekig ragadja. Lorain jellemével nincs az ember tisztában. Intrikusnak nem elég gazember, mert hiszen igazán szeret, s ez képezi tettei motívumát, de becsületes embernek is mondható. Legfőbb hibája azonban a műnek épen ott van, ami a darab katastrófáját képezi, a mérgezési jelenetnél. Egy nő, aki bizonyosan tudja, hogy vendége mi szándékkal jött hozzá, egy nő, aki látja, hogy italába mérget töltenek, nem vetkőzheti le annyira gyanúját, hogy még ezek után egész bizodalommal igyék vele. Véletlennek köszönheti, hogy meglátta a tükörből, mikor ellenfele mérget tölt csészéjébe, tehát tudja, hogy a tükörből megfigyelheti annak minden mozdulatát, még ha elfordul is tőle, s másodszor meg se néz a tükörbe. — Ez lehetetlen, ez hiba, de olyan hia, amin könnyű lenne segíteni. Egészben véve e darabot nyereségnek mondhatjuk, sok benne a drámai erő, cselekvénye kerek, egyöntetű. Akik az idegrázó jelenetekben gyönyörködnek, azoknak lesz módjuk benne, kivált miután az előadás is olyan, aminőt nem mindég láthatunk színpadunkon. Felekinének, habár első megjelenése a szilaj, vadonét leányban korántsem költ elég rokonszenvet, sok sikerült jelenete volt, melyek között legelső a mérgezést megelőző párbeszéd, hol a gondos jellemző játékra bő alkalma nyillott. Livia passiv szerepe Prille kezében jó magyarázót talált, sőt még Nadain is meglátszott az igyekezet szerepét megoldhatni és ahol a gyilkosság elkövetésébe kergeti kedvesét, ez a jelenete határozottan sikerült.Benedek Lorainból nem tudott domború alakot csinálni, ami bizon nem is könnyű dolog. Feleki Badalrjában a szeretett gyöngéd atya egészen elveszett a felindult, haragos emberben, többet pattogott, mint amennyire szükség volt , a szendebb vonásokat nem árnyalta eléggé. Molnárné Agathában nagyon jelentéktelen mellékszemély s ahhoz még úgy beszél, hogy alig hallani. Szathmáriné Simeliacné asszonyban a stereotip Szathmáriné volt ma is, torok és orrhangok között variált folytonosan. A többiek sokkal kisebb rendű szerepekben játszottak, semhogy érdemes volna bővebben szólni róluk. A színház megtelt, még a páholy közönség is kiváncsi volt az Ebergényi históriát elevenen látni maga előtt. Szerzőt a második felvonástól kezdve minden felvonás végén kihívták, egyszer pláne háromszor egymásután, valamint a főbb szereplőket is. A baloldali kör csütörtökön f. hó 27-én este 6 órakor értekezletet tart. Az igazságügyminiszter a váltójog és eljárás kidolgozására szólította föl dr. Apáthy István*egyetemi tanárt. — A pénzügyi bizottság tegnap d. u. tartott ülésében a bizottság előadója Széll Kálmán felolvasta a költségvetési törvényjavaslatot, melyen a bizottság behatóan és részletesen keresztül haladván, azt hitelesítette és az előadó azt a mai ülésen be is mutatta. — A vasúti bizottság tegnapi ülésében tárgyalta a nagy vasút tervezetét és azt általánosságban elfogadván, ma délután 6 órakor tartandó ülésében veszi tárgyalás alá. HM — A költségvetési törvényben foglalt főösszegek a következők: Rendes kiadás 207,186,572 frt. „ bevétel 203,460,405 „ „ hiány 3.717,167 „ Rendkívüli hiány és hitelmüveleti kiadás 56,572,389 Rendkívüli és hitelmüveleti bevétel a 30 millió kölcsönmaradványnyal és az 1872 ki 54 milliós kölcsönmaradvány ama részével, mely az 1871. évi fizetetten tartozások és 1872 ki összeg hiány fedezésére fennmarad 45.488,948 e szerint még fedezetlen hiány . . . 11.883,450 Összes fedezetlen hiány . 14.860,617 Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése mart. 27. Elnök: Bittó István. Jegyzők: Wächter Frigyes, Mihályi Péter. , A miniszterek közül jelen vannak: Trefort Ágoston, Pauler Tivadar, Zichy József, Szende Béla, Pejacsevich Péter. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök: bejelenti Heves megye kérvényét, melyben Küküllő megye egy kérvényét pártolja; továbbá beadja a pesti kávéháztulajdonosok Warmann Mór által beadott kérvényét, a zárórák iránt. Kiadatnak a kérv. bizottságnak. Hammersberg Jenő: Kassa város kérvényét nyújtja be a katona elszállásolási ügy törvény által való szabályozása iránt. Majoros István egy igen kényes kérdésben emel szót s sajnálja, hogy a belügyminiszter, kihez szavait intézi, nincs jelen. A nemzeti színház jelen desperátus helyzetében a legnagyobb botrányok híte szárnyal világgá. Csak nem rég történt, hogy a szinképezdében egyik tanár a legtehetségesebb növendékek egyikét arczul verte, a legközelebbi napokban pedig az egyik rendező az előadás tartama alatt a színház egyik tagját botjával addig verte, míg az rajta széttörött. Az ily eljárás rendőri közbelépést tenne szükségessé, de még csak az sem történt meg, hogy az illetőt törvényes felsőbbsége — az intendáns, — noha jelen volt, rendreutasitotta volna. Ez állapotok okvetlenül gyors segélyt igényelnek s ő mulhatlannak tartja, hogy a szinház kezelése csakhamar ügyképesebb, buzgóbb, vagy, hogy úgy mondja, becsületesebb kezekre bizassék. Ez értelemben interpellációt nyújt be, mely kiadatik a miniszternek. Luksich Bódog röviden kéri, hogy a képviselők napidíja iránt benyújtott törvényjavaslata iránt a ház intézkedjék. (Helyeslés.) Elnök: Napirendre kívánja-e a t. képviselő úr a kérdést tűzetni, hogy fölvetessék-e e javaslat, vagy az osztályokhoz való utasítását kéri. (Zaj, felkiáltások : Osztályokhoz!) Somssich Pál: A szabályokat meg kell tartani, s az osztályokhoz nem utasíthatni mindaddig, míg a ház fölvétele iránt nem határoz. Elnök: 20 tag az iránt, az osztályokhoz utasíttasék-e a javaslat, vagy nem, névszerinti szavazást kér. Tisza Kálmán: Minden kérdésben, de kivált ily kérdésben, meg kell tartanunk a ház szabályait. A házszabályok szerint pedig nem lehet intézkedni oly ügyben, mely napirendre kitűzve nem volt. Tűzessék ki tehát mindenekelőtt e kérdésfelvétele iránti határozás napirendre. Szólnak még Huszár Imre, Somssich Pál ismételve, mire abban történik megállapodás, hogy a ház holnap fog a javaslat felvétele iránt határozni. Széll Kálmán a pénzügyi bizottság előadója benyújtja a p. v. bizottság jelentését a nagy vasúti szerződésre vonatkozólag, s benyújtja az 1873-as budgettörvényt. Indítványozza továbbá, hogy ez utóbbi törvény lehető gyors tárgyalhatása szempontjából holnap 10 órakor az osztályok üljenek össze, s hogy így akkor nyilvános ülés ne tartassék. Délután egykor lenne azután megtartandó a nyilvános ülés, melyen esetleg már a közp. bizottság e tárgyban beadhatná jelentését. (Általános helyeslés.) Következik ezután a napirend, az indemnitynek 1873 ki áprilisére kiterjesztéséről szóló javaslat. Széll Kálmán , a pénzügyi bizottság előadója, hivatkozva arra, hogy 1873-dik marcaiusa, ameddig az indemnity terjed, már véget ér, s hogy a budgettörvény még nincs készen, ajánlja a javaslat elfogadását. Csanády Sándor a közös ügyeket fenntartó kormány iránt nem érez bizalmat s e szerint nem is szavaz meg semminő felhatalmazást számára. (Helyeslés a szélsőbalról. A ház a javaslatot először átalánosságban, azután részleteiben elfogadja. Következik a napirend második tárgya, a mentelmi bizottság jelentése az udvarhelyszéki törvényszék azon kérelmére vonatkozólag, mely Orbán Balázst kiadatni kéri. Hodosi Imre, a mentelmi bizottság előadója, olvassa a mentelmi bizottság jelentését, mely nem látván e kérdésben zaklatást, Orbán Balázst kiadatni véleményezi. Matolay Etele: Nem akar közönséges védő ügyvédi eljárást követni , midőn a képviselőház méltóságát ily közelről illető kérdésben szólal fel. Tisztán szavazata indokolására szólal föl tehát. Erdélyben az osztrák törvénykönyv van érvényben, ő is kénytelen tehát ennek álláspontjára helyezkedni. Az osztrák törvénykönyvben a rágalmazás, amiről it lehetne szó, a bűnvádi eljárás tárgyát képezi. Az illető törvényszék pedig az eljárás követelményeinek nem tett eleget. Tudósításunk befejezésekor még beszél. Az ülés e részéről reggeli lapunkban értesítünk.