A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-01 / 200. szám

Kiadó)-hivatal: Barátok­ tere, Alli&íKeum-épület földszint, í­ílftu. tjéMI ííi| -Postán küldve, vagy Budapesten akzhoz. bontva re';;'"éli é*­sti kiadás együtt: 3 hónapra.............................................6 frt — Sr. 6 hónapra .... - 12» » A* esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — « A­z előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor A hó tsisa’napjától számittatik. Esti kiadás. Budapest, 1873. Hétfő. sept. 1. 200 szám. XI. évfolyam. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési írásm­ ! Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1. emeld. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeszt­őséghez intézendő fe mentetlen levelek csak ismert kezektől tagad­hatnak !.. . Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSIEM színtugy mint előfizetések a kiadó­ tilvafalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, September 1. Budapest, sept. 1. A horvát dolgok sok port vernek föl a sajtóban, s a zágrábi országgyűlésen történt új pártalakulás az első sorban, mely körül a discussio többé vagy kevésbé ingerült hangon forog. Mi megtettük már néhányszor észrevételeinket báró Rauch pártjának ellenszenves magatartását illetőleg az újonnan alakult középpárttal szemben. A „Reform,“ mely a Rauch fractio érdekében írt czikkeket közöl lapjában zágrábi levelező­jétől — úgy mutatja be a párttöredéket, mint­ha egyedül az biztosít­hatná a törvényesség és rend uralmát Horvátországban. A „Napló“ mely ma egyik czik­kében polemizál az emlí­tett lap ellen, elismeri az unionista haza­fiak érdemeit a kiegyezés körül, de joggal kérdi, hogy váljon Horvátországban egye­dül a mágnáspár­t-e az, a­melylyel kor­mányozni lehet? Ilyesmiért a felelősséget a horvát mágnások majdnem egyhangúlag visz­­szautasítanák. Kiemeli a „SSlapló“, hogy a horvát-szlavén mágnások nem bírnak a nép zömében azon sulylyal, mely őket vagyonuk és értelmiségüknél fogva megilletné. Más kö­rülmények, de a főurak saját hibája foly­tán is köztük s a nép zöme között­ü­k támadt melynek betöltésére elsősorban kell töreked­nie a helyes kormány politikának. Kiemel­jük egyébiránt a „Napló“ czikkéből a követ­kező részeket: A kormány két szélsőség s egy középáramlat­tal állt szemben. Az egyik szélsőség, a Strossmayer- Makanecz párt volt, Strossmayerék részéről, ha jól vagyunk értesülve, az követeltetett, hogy az ország­gyűlés összeülése előtt neveztessék ki ellenzéki rész­ről a bán. — A kormány e kivonatot természetesen visszautassá s mint előre látható volt, a szélsőpárt ismét megkezdő izgatásait. A másik szélsőséggel szemben joggal lehetett számít­ani az illetők h­azafiságára.­­ A­ki a pártok közötti közlekedést akar létrehozni, az nem állíthatja az első sorba azt, ki a legélesebben kiszögellő állás­pontot foglalja el. A zágrábi érsek mindig bizonyos közvetítő, kibékítő szerepet játszott és joggal lehe­tett várni — hogy báró Rauch és hivei elő fog­ják mozdítani az érsek nehéz és nemes fára­dozásait — hisz azok a közös haza javára — az unió érdekében s a közbéke előmozdítására kezde­­ményeztettek. A horvát „középpárt,“ (habár csak ad hoc) létesült, s ha a hazafias figyelmeztetés Zágrábban még némi sikerre tarthat számot, azt ajánlanék, hogy a közös ellenfél s közös veszély ellen szövetk­ezzenek mindazok, kik a közös hazafius álláspontot fog­lalják el. Annak ideje már kétségkivül megérkezett volna, hogy a magyar kormány Stross­­mayer püspökkel számoljon. Azt sehol sem tűrnék, hogy egy egyházfejedelem a­z állam javadalmainak segítségével agitáljon az állam ellen. S a palásttal el fog hullni ezúttal a herczeg is. Ha az „unionisták“ s a „középpárt“ egyetértenek, a mai zűrzavarból még örvendetes eredmények fejlődhetnek ki. Az „Agramer Zeitung“ kiemeli, hogy a középpárt clubjába való belépés fölötte megvan nehezítve az alapszabályok azon pontja által, mely szerint az új tagok fölvétele fölött a club titkos szavazás­sal határoz. Hozzávéve ehez azon körül­ményt, hogy a club alakulásakor az abban való részvételre nem minden unionis­ta hivatott meg, világos, hogy ezekre nézve most már körülményességekkel jár a belépés. A belépést a magyar országgyűlési clubok példájára a tagok önkénytes hozzájárulásától kellett volna függővé tenni. A „Napló“ e tit­kos szavazásra vonatkozó pontot politikai ta­pintatlanságnak nevezi, s azt mondja, hogy az első értekezletre mindenki meghivatott ré­szint írásilag, részint szóbelileg, csak báró Rauch és öt társa n­e­m. A középpártra vonatkoznak a levelező következő adatai: A köz­­párt programmját már aláirta: 46; hiányzik még K. Prandau, Derencsin, T. Rogulics, Dr. Schramm, Antolek, Puszi, gr. Nugentz és gr. Jel- Zá­ch­ György, kik bizton aláírják, csak hogy még nincsenek itt, azonkívül lesz még vagy 8. Az aláírot­­tak nevei következők: Smaica elnök, Zsifkovics alelnök. Tagok gr. Pejacsevics László, Mihaj­lovits érsek, Mazuranics, Mrazovics, Kresztics Miklós, Quiring, Mirko Horvát, Rogulics J., Mihálovits Károly, Jurkovica, Kusevich, Kraljevics, Kiss, Brankó Ivanovics, Dutkovics, Ger­­csics, Balasko, Tombor, Kresjevics P., Lábos, Jagics, Jakics, Kottur, Czop, Brlica, Stekovics, Turabo, Da­­vidovics, Vrbancsics, Pogacsnik, Horvát Péter, Kiss Gábor , Musler , Spisits, Lobhammer, Moletz, D. Krsnyavi, Vraniczanyi, Luskovich, Kipach, Turko­­vics, Miskatovics, Voncsina. A bécsi udvari körök állítólagos befolyá­sa a franczia fusióra s illetőleg a monarchi­kus restauratióra sok port vert föl az európai sajtóban. E hírek leghatározottabb dementá­­lása már régebben megtörtént Andrássy gróf részéről. A hir azonban fentartotta magát s terjesztetett, csakhogy olybá tüntettetett fel, hogy az udvar e hangulata Andrásy nézetei ellenére érvényesül, s esetleg a külügyér bu­kását is vonhatja maga után. E kalandos hi­rek is meghazudtolásukat találják az ágostai „Alig. Ztg.“ egy bécsi levelében,melyből át­­veszszük a következőket: A franczia nagykövetnek hosszú szabadság­idejéből visszatérte óta már volt alkalma kihallga­tást nyerni az uralkodónál s az uralkodó saját szá­jából hallania, hogy gróf Andrásy politikája egy­szersmind az »udvari köröké« is, s hogy egész Ausztria-Magyarország ma mint előbb el van hatá­rozva, minden, bármikép intézett befolyástól távol maradni Francziaország belügyeire, különösen pe­dig arra nézve, monarchia legyen-e ott, vagy köz­társaság. ElsassLotharingiában m. hó 28-ra volt kitűzve a municzipális testületek ülésezésének megnyitása. A hivatalos jelentés hiányzik ez „alkotmányos“ tényekről, s e szerint aligha történhettek ott valami nagyon épületes dol­gok. Metzből ezeket távírják a „Republique française“-nek: „A municipális tanács ma nyittatott meg Metzben déli 12’/+ órakor, Arnim tartományi főnök elnöklete alatt. Harmincznégy tag közül harmincz­kettő jelen volt. A megnyitás után rögtön az eskü letételét kérték, a Vilmos császár iránti hűségre. Csak tíz tag engedelmeskedett e felhívásnak. E tiz közül is kilencz hivatalnok s már mint ilyenek letették az esküt. A többi huszonkettő erélyesen visszautasította, az eskü letételét. Rögtön fölkérettek az ülésterem elhagyására s az ülés a tiz megesketett tag jelenlété­ben folytattatok. A huszonkét meg nem esküdött tiltakozást szerkesztett s intézett az elnökhöz.“ A franczia sajtóban úgy tüntettetett fel Broglie ismeretes s általunk is régebben köz­­lett beszéde, mint mely a minisztérium kebe­lében uralgó egyenetlenségekről tesz tanúsá­got. A „Presse“, a franczia kormányhoz kö­zelálló lap, erre nézve a következőket írja: „Bármit mondanak is, semmi eltérő nézet nem merült fel a kormányban Broglie Evreuxben tartott beszédét illetőleg. Ezen, előbb a minisztertanácsban közölt beszéd, a kormány ténye, nem pedig egyes miniszter személyes meggyőződésének kifejezése. E megjegyzés csak fontosabbá teheti ama beszédet, s általa csak nyerhet ama fel­fogás, mely szerint a franczia, fusio ügye ko­ránt sincs oda fejlődve, me­ly szerint a kor­mány­­hoz csatlakozhatnék, saját maga lehe­tetlenné tételének veszélye nélkül. A nemzetgyűlés állandó bizottságának e hó 28-diki üléséről közöljük a követke­zőket : Mindenekelőtt a múlt ülésről a hírlapokba ke­rült jelentések miatt kezdett Buffet vitát, melyben azok némely téves állításai ellen hevesen kikelt. Fölmerült, hogy ítéltessék meg az ülések nyilvánossá tétele (!),az egyes tagok feleletre vonhatósága mellett, föl az is, hogy hivatalos jelentések adassanak ki. A napirendre térés mondatott ki, az indítványok m­el­­lőztettek. Jozan: Interpellációt intézek a minisztérium­hoz, az ostromállapotban nem levő departementokban a sajtó ellen foganatba vett rendszabályokra nézve. Több hang: De ostrom állapotban vannak. — Jozon tiltakozik. — Több hang: Mindig a régi nóta. — M­a h y : Mert a kormány bűnei is a régiek. Azok kényszerítenek bennünket hason inter­­pellációk megújítására. Buffet kijelenti, hogy nincs helye itt egyes tényekre nézve interpellálni s határozni, hanem csak a nemzetgyűlés esetleges összehívása iránt. Jozon erre interpellációját kibővíti a május 24-ike óta a sajtó ellen foganatba vett összes rendsza­bályokra, melyek szigorúságukban túlhaladják a csá­szárság leggyászosabb idejét. Kérdi tehát: 1. Mikor vetnek véget a sajtó elleni elnyomó rendszabályok­nak ; 2. szándékoznak-e legalább e rendszabályokat csak az ostromállapotban levő departementokra szo­rítani; 3. szándékoznak-e megállapítani végre az ostrom­állapotban levő departementek hivatalos jegy­zékét. B­e­l­­­é védvén eljárását, ígéri, hogy a kért hivatalos jegyzéket előt ijeszti. Ezután az ülés csakhamar véget ér. A fusióra vonatkozólag is mindennap érkeznek újabb hírek. A „Decentralisation“ írja a következőket: Midőn a párisi gróf visszajött Frohsdorfból, meglátogatta családja egy régi barátját M. F.-et. És kérte őt, engedje meg neki, egy indiskrét kérdést intéznie hozzá. — Tessék, felelte a herczeg. — A kérdés most a nemzetgyűlésen a Cham­­bord gróf­é fordul meg, mondta ez. Ha a nemzet­gyűlés oly alkotmányt készít, a melyet Chambord gróf nem fogad el, s erre a nemzetgyűlés fölséged­­hez fordulna, elfogadná-e ön a koronát? — Uram, szólt élénken a herczeg, én becsüle­tes ember vagyok. Soha sem fogadhatnám el ! A departementek ülésező főtanácsairól közöljük a következő híreket: A Vosges departement többsége bizalmi felira­tot, intézett Thiershez, melyben a legkeményebb ro­­szalást fejezik ki a május 24-ike emberei iránt; a corsikai főtanács számos tagja ( hely a bonapartis­­mus főfészke) szintén bizalmi nyilatkozatott inté­zett Thiershez, melyben tiltakoznak, hogy a bona­­partista üzelmekkel egész kerületük azonosittassék ; a R­h­o­n­e-departement üléster­mében a köztársaság szobrának felállíttatását határozta el, mert e kormány formát fogadta el a nemzet, s ezt van eltökélve, szük­ség esetén, erélyesen védelmezni is; az Ardéche­­kerület az ingyenes s kötelező oktatás mellett nyi­latkozott; a Niévr­e-departement egy szó több­séggel az erre vonatkozó indítványt mellőzte. Spanyolországból érkezett távirati hírek közül közöljük a következőket: Egy Bcsa­ából érkezett sürgöny megerősíti a carbiaták leveretését. Bayonneban múlt hó 27-kén Irán felöl lövöldözést hallottak; a Numancia nevű hadi­hajó elhagyta Carthagénét. Azt hiszik, hogy a felkelőknek hiányzó élelmi­szerek beszerzésére in­dult. A kormány egy megbízottat menesztett Ali­­canteba, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék az angol kormánynyal arra nézve, minő feltételek mellett egyeznék az bele ama angol kézen levő spanyol fregattoknak a spanyol kormány kezére való visz­­szabocsátásába. — Estella védői mindvégig a leg­nagyobb hősiességgel küzdöttek. Minden arra mutat különben, hogy Cari­­gena védői a legóriásibb e­lfeszítésre készül­nek. Ez a kommunisztikus jellegű fölkelés végmenedéke. A közvágóhídon. Egy éve múlt, hogy a közvágóhíd fenáll, s azon intézetek közül, melyeket Pest városa eddig lé­tesített az egyetlen, melyet nemcsak a reá fordított tőkének kamatait behozza, hanem oly szerencsésen van berendezve és oly jól administrálva, hogy köz­egészségi tekintetben is csak áldásosnak mondhatjuk. De nemcsak a közegészségi intézményekben még annyira szegény főváros lakosságára nézve jóté­kony hatásúnak, hanem az állam és város anyagi viszonyaira nézve is felette rentabilisnek bizonyult be a közvágóhíd. Sok ezrekre megy a nagy és aprómarha szá­ma, mely után a mészárosok az intézet fenállása, óta a fogyasztási illetéket lefizették, mit a vágóhíd fel­állítása előtt zsebükben hagytak, mert a marhát de­rűre borúra csempészték. Nem érdektelen azon küzdelmeket vázolni, me­lyek alatt ezen közszükségletet pótló intézmény lét­rejött. Pestnek már 48 előtt volt egy közös, bár igen primitív vágóhídja. Ez a kezdetleges intézmény azonban csak rö­vid ideig tartotta fenn magát, mert a mészárosok nem csak egymás közt torzan­kodtak, hanem a ható­ság közegét is elmarták. Hiába, a rend, a törvény iránti tisztelet s a nagy közönség iránti tekintet a mészáros ezéknek sohasem volt erős oldala s a ezék helyébe lépett mai mészáros társulatban is túlnyomóan képviselték mindazon elemek, melyek a fennálló rendet csak addig s annyira becsülik, mig ellenük nem szól. Ilyen elemekkel állott szemben Pest város ha­tósága midőn egy nagy közvágóhid felállításának eszméje megpendült, s a mint Kamerraager Károly tanácsnok, ki e téren nem eléggé dicsérhető buzga­lommal és lelkesedéssel — saját költségén is, alapos tanulmányokat, tett, néhány jóravaló képviselő s az u. n. hulügyi bizottmány hozzájárulásával, az esz­mének testet kezdett adni, akkor kezdőtött el a mészárosok nyílt és titkos ellenségeskedése s­tart máig. E liga pénzzel, rábeszéléssel s minden más ren­delkezésére álló eszközökkel folytonosan azon fára­dozott, hogy az eszmét már bölcsőjében megölje. Voltak s van­nak e ligában olyan mészárosmes­terek nevekkel ha tetszik szolgálunk — kik az intézmény tönkretételére nemcsak mint mészáros­mesterek, hanem egyidejűleg mint városi képviselők is érvényesítik minden befolyásukat. Elképzelhető, hogy ennyi titkos és nyílt táma­dás közben, milyen nehezen fejlődhetett a közvágó­híd ügye. A mészárosmesterek mint városi képviselők és szakértők is, henyltok a városi hüsügyi bizott­mányban a hol a közvágóhíd ügye folytonosan fen­­forgott. Miután az eszme, hogy legyen közvágóhíd már kimondatott, látszólag megnyugodtak benne s míg csak arról volt szó, hogy a vágóhidon minden az ő kényelmükre fog berendeztetni, ellenszenvüket jól roszul elpalástolták s inkább azon voltak, hogy a leendő intézmény kezelésére nézve befolyásukat biztosíthassák. Végre a nagyszerű építmény elkésőtt s igaz­gató állomás betöltésére került a sor. Itt a mészárosok minden követ mi­­ugattak, hogy ezen állást vagy egyik czéhbeli vagy olyan egyén nyerje el, a­ki velük egyetért s a szigorú ke­zelési szabályok kijátszására segédkezet nyújt. Csakis Kamermayer tanácsnok erőfeszítésének sikerült a bajnak elejét venni s az állomás betöltésé­nél csak egy szavazaton múlt, hogy a mészárosok embere nem győzött. A közvágóhidat tehát a mészárosok ellenére választott igazgató alatt átadták a forgalomnak. Azóta egy év telt el, s a ki a közvágóhídon megfordult meggyőződhetetett arról hogy ott rend és tisztaság uralkodik. A csempészet az ott alkal­mazott tisztikar erélye folytán véget ért s a mészá­rosok kénytelenek bevallani, hogy sem a tisztviselők sem a szolgaszemélyzetre a vesztegetés, részrehajlás vagy mulasztás vádját egyetlen egy ténynyel sem tudják igazolni. De az elégedetlenség kovásza folyton erjedt, s titkon a mészárosok csak alkalomra vártak, hogy az igazgatóság ellen egy coupot véghez vihessenek. Erre legalkalmasabbnak látszott nekik azon időpont, midőn Kamermayer­­nok, a közvágóhíd főfelügyelője távol van, s így következett be az au­gusztus 26 -i esemény, melynek consequential a köz­­vágóhidat mint a közegészség ellenőrzésére rendelt tényezőt örök időkre megsemmisíthetik, az esemény lefolyását a hivatalos kihallgatá­sok nyomán jövő közleményünkben adjuk elő. Lázongásnak neveztük el a közvágóhídon tör­ténteket s méltán, mert az aug. 26-iki esemény , a megejtett s még foyamatban levő vizsgálat eredmé­nye után ítélve, a legkomolyabb természetül­és elő­idézéséért főleg Vizy, továbbá annak s Katzer mé­­szárosmester legénye a legszigorúbb felelősségre vo­­nandók. Vizi azért, mert kétségtelenül kiderül, hogy a lázadás támogatója, szitója volt, a legények pedig azért, mert oly vastag kihágást követtek el, melyért rendezett államban a legszigorúbb büntetést el nem kerülhetik. Az eset ez: Berán József legénye Richter vágókamráját — az intézetben fenálló szigorú tisztasági szabályok el­lenére — most már másodízben piszkosan hagy­ván, Nagy felügyelő­k által kitisztítására utasít­­tatott. Itt nem a város, hanem a gazdám parancsol, volt a kurta válasz. Bejelentetvén az ügy az igazgatónak ez a le­gényt 1 ft birságban marasztalta. Nem fizetek az istennek sem, ezzel fizette ki a legény az igazgatót is. De nem csak a legény, hanem Vizi a mester is azt kiabálta : a vágóhíd a miénk, itt nem a város szolgái parancsolnak, hanem azok, kik a legénynek kenyeret adnak. A legény semmi szin alatt sem akarván enge­delmeskedni, az igazgató, hogy tekintélyét fentartsa kénytelen volt erőszakhoz folyamodni s elrendelte hoggy a legényt az őrszobába vigyék be, a vágókam­rában levágott ökröket pedig két vágóhidfelügyelő munkálja fel. Ezzel ki volt adva a jelszó a nyílt hatalmas­kodásra a mészáros legények részéről. Vizi mészáros mester legénye Rózsa Pál be­záratta a vágókamrákat s a legényeket csoportosu­­lásra s az igazgatóság megtámadására uszitá. Ezek késeikkel felfegyverkezve rögtön csopor­tosultak is. Erre az engedetlen legény — Vizi mészáros mester szavai által biztatva — még inkább szarvat kapott, s csak a legvégső erőszakkal volt az őrszobá­­ba czipelhető. Másnap 27-én reggel Vizi legénye sorra járta a vágókamarákat s agyonütés fenyettetése alatt til­totta le a legényeket a munkától. Ez különben felesleg volt, mert a legények már akkor mestereik bizt­at­ás­ár­a egész éjjel a korcs­mában dorbézoltak s a reggel is ott találta őket. Az engedetlenkedő legényt az igazgató már V A „HON44 TÁRCZÁJA. Az udvarok történetéből. Az európai udvarok történetében, eltekintve az apró német fejedelmek és uralkodó herczegek ki­sebb udvari komédiáitól, nagy szerepet játszott a titkos rendőrség ikertestvérével a titkos diplomá­­cziával. A tizenhetedik század utolsó, és a tizennyol­­casidik első felében uralkodó kormányviszonyok míg a legnagyobb súlylyal nehezedtek a népek vállaira, s tekintet nélkül minden egyes érdekeit zsarnokul az állam szeszélyének rendelték alá, addig az ud­vari és a felső körökben a politikai és személyes cselszövények, fényűzés és vígzaj, ivások és banket­tek, játékok és szerelmeskedések folytak mindenfelé megnevezhetlen formákban és a legfrivolabb hang uralkodott Boccacio szellemében. Az ekkori modern absolutismus, melynek ár­nyai alatt oly kitűnő szellemek is mint Nagy Fri­gyes és II. József — e „fölvilágosodott despoták“ jól érezték magukat, a kultúrát és a humanismust tekintve — alapjában semmivel sem volt jobb mint az ököljog kora. A ratio status, a vallás és a katonásdi, mikkel a fejedelmek oly könnyelmű játékot űztek a népek­kel, még nem volt elég a telhetetlen szeszélyes bál­ványoknak, sem a nép erejét emésztő fényűzés, és megalapíták a titkos rendőrséget, mely­nek segélyével a népek netán nyilvánuló bátor hang­ját elfojtani, távol tartani hitték. E tibeti intézmény hazája Francziaország és megalapítója: Richelieu bíbornok és miniszter.XIV. Lajos egy rendelettel 1667-ben formálisan először léptette életbe. A különféle eszközök közt, melyek­kel ez intézmény minden szabad akaratot czéljaik elérésében az uralkodó személyiségek akaratához kötött, legérdekesebb a titkos rendőriratok, e „pokolirat“ mint Ave­ Lallemant nevezte. Ez iratokat XV. Lajos külügyminisztere Ver­­gennes gróf tökéletesítette már 1774. óta (megh. 1787-ben), a ki alatt a franczia ágensek külföldön már használták ; minden Párisba utazó idegen egy ajánló jegyet kapott, melyen látszólag mit sem je­­­lentő, ártatlan jelekkel az illető jelleme, s összes viszonyai le voltak rajzolva, úgy hogy minden egyes idegen egy ily ajánlójegygyel egyszersmind egy tudósitást hordozott magával a nélkül, hogy tudta volna. E jelek különösen az ajánlójegyek föl­díszíté­sében állottak. A jegy színe az „ajánlott” hazáját jelentette és pedig majd egy szinű volt, majd két színre volt osztva. A vörös szín jelentette pl. Spanyolországot, a kék Francziaországot, a sárga Angliát stb. — A szegély formája (pl. kerek, nyolcz- vagy négy­szeglet stb.) a korra vonatkozott, — a vonalak ter­metre, egy virág vagy más rajz a felső végen az arczvonásokra (pl. egy rózsa­szép,egy kosfej­irat) a szegély körül futó szalag a női állapotot vagy a­ nőtlenséget jelentő, az ezen lévő gombok a vagyoni viszonyokat, a különféle czifrázatok az utazás okát, az írásjelek a név mögött a vallást vagy az illető philosophiai irányát, egy vonal a név alatt a jelle­met, egy szám— mely a lajstromozást látszott je­lenteni — az illető ismereteiről beszélt. Ez irat azonban időt rabló, s mivel a szüksé­gelt rajzoló miatt is titok veszélyeztetve volt, e he­lyett Vergennes egyszerű Chifferiratot hozott be, melylyel az ajánlójegyek minden diszítés nélkül egy­szerűen néztek ki. Az N betű a lajstromszám előtt most az alakot a vonás vagy az „O“ az N mögött a házasságot, a szám maga az országot és a kort, más számok a jellemet, a vagyont, a termetet, az arczot, az utazás ezélj­át, az illető állását és isme­reteit, a vonalak a név alatt formájuk szerint mél­tóságot, az írásjegyek, mint fennebb a vallást stb. jelenték. A titkos rendőrség közelében s ezzel összeköt­tetésben egy titkos diplomatia is állott fenn. Már Fleury bibornok-miniszter halála óta Franczia­­országban Conti herczeg a királylyal a titkos diplo­­mácziával dolgozott a miniszterek háta mögött. Elő­ször is az Ausztria és Oroszország közti szövetség megakadályozását, Conti herczegnek lengyel király­­lyá választását, s erre a többi hatalmuk közreműkö­dését czélozták megnyerni. Ily értelemben a követ­ségek nagyobbrészt újakkal töltettek be, s titkos d­iffelirattal folytattatott velük a levelezés. A terv azonban nem sikerült, s Conti herczeg visszalépett, és helyét a vele összeköttetésben álló lengyel követ Broglie gróf foglalta el. De neki sem sikerült az orosz befolyást Lengyelországban megtörni, s ke­­­­gyelem vesztett­­ön. A tervbe a szentpétervári fran­czia követségi titkár, d’Eon lovag is be volt avatva, ki 1728-ban Tonnere-ben Burgundiában született és „Charlotte Genoveva Luiza Auguszta András Timo­theus d’Eon de Beaumont“ névre kereszteltetett. Mint gyermek nőtt föl s 1757 óta az említett állást foglalta el, a melyben XV. Lajos parancsából politi­kai titkok kitudása miatt ismeretlenül nőruhában Er­zsébet császárnénak mint fel­­vasóné szolgált, mely feladatát gyönge, finom alakja és hangja könnyűvé tették. A következő évben visszatért Franczia­ország­ba, s az 1761-ki­adjáratban mint dragonyos kapi­tány vett részt, melyben kitüntette magát s sebet is kapott; ezután mint titkár Londonba ment a követ­séghez, melynek lelke volt s nem sokára meghatal­mazott minisztere lön. Azonban midőn az uj követ­nek Guerchy grófnak helyét át kellett engednie s ismét a titkári állást elfoglalnia, e fölött egyenetlen­ség támadt köztük, a titkár haragjában oly kihágá­sokat engedett meg magának, hogy a követségtől visszahivatott. De Bon azonban megtagadta az engedelmessé­get, s „leveleit emlékiratait, és titkos tárgyalásait“ kiadta, s ebben oly kíméletlenül járt el, hogy Páris­­ban arról gondolkodtak ne állítsák e a törvényszék elé, hogy a Bastille-ben lefejezzék. Fenyegetései azon­ban mind inkább veszélyesebbé lőnek, s a kormány nyugdíjjal kínálta meg csakhogy elhallgattasa; a lo­vag el is fogadta az általa megszabott nyugdíjat, mely évenkint többre ment háromszázezer livre-nél! Az 1870-ik évtől azon különös hir terjedt el, hogy oe Eon lovag nő, a­nélkül hogy tudták volna: föltűnő ke­resztnevei-e, vagy bizonyos fokig nőies jellemvonása, szentpétervári szereplése vagy más cselszövények adtak volna a hire okot. Még megfoghatlanabb volt az, hogy a franczia udvar 1775-ben hivatalosan reá parancsolt d‘Eon lovagra, hogy nőruhát viseljen, d‘Eon azonnal telje­­sité, a különös parancsot. A mindenre használható Beaumarchais volt az, ki a parancsot kézbesité neki s ki erősen megvolt győződve arról, hogy de Eon lo­vag nő, s ezért nyilvánosan koketirozott is vele. A lovag általános beszédtárgy volt; a francziák nőnek tartották; az angolok férfinak, s e fölött fogadás fo­gadást ért. A fogadásoknál esküvések is történtek, hogy a lovag csakugyan nő, s egy regény jelent meg az ő életéről, mely szerint örökségi okoknál fogva korábban férfiúnak kellett magát kiadni. Bár már ötvenéves volt , mégis megénekelték,­­ házassági ajánlatokat kapott! Mindez nem volt képes őt arra bírni, hogy nyilvános nyilatkozatot tegyen közzé valódi neméről. E közben visszatért Francziaország­­ba, és pedig férfiruhában — azonban XVI. Lajos tüstént ráparancsolt, hogy nőruhát viseljen, s úgy nevezték, s ő maga is magát: Chevaliére d‘Bon. Mi­dőn a Lajoskeresztet ruháján nyilvánosan viselni, merte, a kormány Dijonba záratta be , 1783-ban azonban Angliába bocsátotta. A nemzetgyűléstől­­ 1791-ben tiszti rangját kérte, mert — mint ekkor irta — szive föllázad női ruhája ellen. Azonban ké­relme elutasittatott s a forradalom daczára, mely minden királyi parancsot eltörölt, folyton a gyűlölt ruhát viselte valószinüleg hiúsága kielégítéséért s nem mintha a múlt rombolóit nem akarta volna tá­mogatni. Nőruhában vivóórákat ad­­t s e foglalko­zásban is halt meg, egészen szegényen 1810-ben. A test megvizsgálásánál kitűnt, hogy valóságos férfiú volt. Egy megfejthetlen talánynyal állunk szemben! A fejedelmi könnyelmű kedvtöltések e két in­tézményéhez csatolhatják a kevésbé veszélyes ud­vari bolondok tartását is még a korábbi időkből. Midőn öst­erreichi Don Juan, IV. Fülöp spanyol király természetes fia — németalföldi útjában (1659- ben) Párison keresztül ment, kíséretében egy sze­mély volt, a­kiről egy memoiriró azt mondja, hogy háromszáz évvel korábban a franczia udvart nem ejtette volna bámulatba, egy bolond n­ő férfiú ruhában — oldalán karddal, rút, vad, zavart tekin­tettel, de „sok szellemmel“ A franczia udvarnak annyira megtetszett, hogy Don Juant — midőn el­­i­tazott kérték hagyja Párisban; azonban a bo­­lond nő csak igazságot mondott, s e miatt meggyű­­lölték, és csakhamar távoznia kellett. Később XIV. Lajos udvaránál egy kicsiny öreg nő élt, föltűnően kiálló ajkkal, alátekintő vörös szemekkel, miknek tekintete émelygést idézett elő, a koldusnők egy fajához tartozott; az udvarnál az udvari bolondnő szerepét játszta, és a király s a herczegek asztalainál jelen volt, énekelt s gyalázta a jelenlevőket és durva igazságokat mondott nekik. Madame Pallache-nak nevezték, s mindnyájan azzal mulatták vele magukat, hogy előbb meghara­­gito­ták, s aztán édességekkel, miket minden étel fölött leginkább szeretett s azonnal zsebre is rakta — kibékítették. Egyik egy darab aranyat adott neki, mások fölfricskázták, a mi egészen dühössé tette, mert sohse tudta kiktől jöttek a boszantó fricskák. Tekintetével a hugenotta Roye grófot, a ki családjával Dániában keresett volt menedéket, sze­rencsétlenné tette; a gróf neje ugyanis a dániai ki­rálynő és Pannacho közt némi hasonlatosságot talált, s e nyilatkozatokról a bolondoő a Párisban tartóz­kodó királynőt azonnal értesíté, s a Roye családnak az országot el kellett hagyni, hanem később Angliá­ban menedéket és pairséget nyert. Udvari bolond­nőket még a kis udvarok is tartottak, igy pl. az öz­vegy sachsenweiss dahme-i herczegnő udvarában 1772 körül az udvari bolondnő Liese Katalin és fia a herczegnő környezetében a legbefolyásosabb sze­mélyiségeknek tartottak. Az udvari bolondok száma általán igen sokra ment s azért elegendő csak néhányat fölemlíteni. Mátyás császár udvari bolondja Nelle az 1613- as regensburgi birodalmi gyűlés alkalmával egy csi­nos könyvecskét hordott hona alatt. Midőn a csá­szár kérdezte: mi van benn­? a bolond mosolyogva felelte: a birodalmi gyülés iratai i­s ha valaki a köny­vecskét fölnyitotta s csak üres papírokat talált ab­ban, azon tudósitást nyerte tőle, hogy még eddig épen semmit sem végzett. Fülöp bádeni őrgróf bo­londja Lipsz urának azt tanácsolta, hogy a zsidókat vegye föl az országban mivel ez egy hitfelekezet még hiányzott. I. Frigyes porosz király az ő mulat­tató tanácsosát Patzmannt, kit a papság vonakodott tisztességesen eltemetni, a Pétertemplomban éppen a lelkészek közé temettetett el, mivel ő »az igazság papja« volt. A szász választó­fejedelmek udvari mu­lattatój­a egész II. Ágost lengyel királyig Ryan bá­ró volt, s 1733-ban mint Königstein várának parancs­noka halt meg. Ez utóbbi királynak és fiának a ba­jor Fröhlich volt igazi udvari bolondja; egy rendkí­vüli kamráskulcsot hordott magával, mely egyszers­mind ivópohárul is szolgált. Midőn urával Potsdam­­ban látogatást tett gr. Brühl miniszterrel „bruder­­schaftot“ akart inni, de a miniszter a fölhívást visz.

Next