A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-02 / 201. szám
201 szám, XI. évfolyam. Ifituló-hivatall : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli esti kiadás együtt: 3 hónapra.......................................- 6 frt — kr. 6 hónapra ....... 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó előtt napjától számittatik.■ Sta——Mwve Esti kiadás. Budapest, 1873. Kedd, sept. 2. Szerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. er-cí at. A lap szellemi részét illető minden közremény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza-POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, September 2. Budapest, sept. 2. Érdemes laptársunk, a „Pesti Napló,“ ma változatosság kedvéért megint a Deák párt törvényhozási működésének redménye fölött fejezi ki elégültségét. E hang olykor meglep a „Napló“ részéről, melynek különben annyi kifogása van pártja törvényhozási működésével szemben. Megemítjük egyébiránt, hogy a jobboldali lap szerényen ráutal adóügyünk rendezetlen viszonyaira, állami közigazgatásunk hiányos állapotára s egyéb bajokra. A czikk végén azonban föltétlen bizalom szavaztatik a Szávy-kormánynak, mely a „Napló“ várakozása szerint bizonyára erélyt fog kifejteni programmja keresztülvitelére. — Azt nem mondja meg a „Napló,amik azon törvényjavaslatok, „melyeknek hosszú sora a törvényhozás gondos revíziójára várakozik.“ Eddigelé kevés ily javaslatról van tudomásunk. A külpolitikában kevés az újság. Németországban a sedani győzelem emlékszobrának mára kitűzött leleplezése veszi igénybe a figyelmet, Francziaországban pedig a sajtó a fusió morzsáin élődik. Berlinbe a szoborünnepélyre megérkezett varsóni magányából Bismarck is s átalán ott van az egész minisztérium. A munkáspárt, mely a háborúnak, s Poroszország diadalainak soha nem volt barátja, ellendemonstrációkra készül. Testvére szlési ünnepeket rendez, ezzel akarván ellensúlyozni a diadalünnep netáni hatását. „Munkások, igy szól egy Chemnitzből keltezett kiáltványuk, jelenjetek meg mind ; ha majd mind testvérek leszünk s ha a munkát igy győzelemre segítettük, akkor, de akkor igazán, ülünk majd diadalmi ünnepet. Mert a munka táplál, a barez sorvaszt.“ Francziaországban John Lemoinne Journal des Debats-i szereplése kelt ismételt figyelmet. E lap tudvalevőleg a legközelebbi télen szakított néhány igen kitűnő munkatásával (köztük Saint M. Girardin, Audiffret Pasquier, sőt magával a mai miniszterelnökkel is), mert a Journal des Debats korlétlanul csatlakozott a köztársasághoz, még ők a monarchikus koalitió emberei voltak. Akkor lett a „Debats “-ban úrrá Lemoinne s ép köztársasági érzelmű czikkeivel jutott tekintélyre. Egyszerre azonban habozni kezd, míg a múlt hetekben végre a Chambord királysága mellett nyilatkozott; akkor a lap maga egyéni véleménynek nyilatkoztatta Lemoinne czikkét, s Leon Say, a lap egyik tulajdonosa, ma is úgy áll a köztársaság mellett, mint előbb, de gyanús, hogy ez újabb czikket ismét közrebocsát. A franczia köztársasági unió (egyike a nemzetgyűlés baloldali pártclubjainak) m. hó 29-én ülést tartott. Ez ülésről a következőket közük: Az elnökség közölte a képviselőkkel, kik kerületeikben vannak, vagy direct a választókkal váltott levelek hangulatát. Ezek öszeredménye az, hogy a köztársaság ügye, megerősödésének szükséges volta napról-napra elhaladásokat tesz s megérteti a hazafias, de eddigelé határozatlan keblekkel, hogy a monarchikus restauráció gyűlöletes és cleriális következményeivel mint utolsó menedékre utal a republikánus intézményekre, melyek a társadalmi rendet s a szabadságot megmenthetik. Másrészt meg türelmetlenül várják a választók összehivatását azon departementokban, ahol üresedett parlamenti hely van; mindenki megérti, hogy a jelen körülmények közt az országnak nyíltan és határozottan kell szólnia. A franczia kormány önkényes eljárását különben igen jellemzik a „Liele“ következő sorai: Egy királypárti lap kérdi tőlünk, hogy attól félünk e, hogy a franczia monarchia mintául Ázsia meg China kormányait veendi tán ? Attól nem félünk, mert már is ott vagyunk. Nincs még részünk a királyságban, de azért már jólben vagyunk Ázsia közepén. Olvastunk tegnap egy konstantinápolyi lapban egy rendeletet, mely három török és bolgár lapot betilt, mert azok szakadatlan szították a versenyzést és gyűlöletet a császárság egy jelentékeny tényezője iránt. E rendelet szóról-szóra hasonlít azokhoz, amelyeket az erkölcs, rend kormánya nálunk mindennap kibocsát. Ma reggel, a vidéki lapok az önkény még egy csattanósabb tényével ismertettek meg. M. Jacques de Fracy, ki mint prefekt uralkodik a Loire partjain, egy augusztus 27-iki rendelet által elrendelte Saint- Chamond község társaskörének, a munkások köre név alatt ismert egyesületnek betiltását. E kör alakulása egy 1870. ápril 27-iki rendelettel volt engedélyezve: „tekintettel az értelmesség fejlesztésének előmozdítására egy könyvtár alapítása, lapok olvasása, s minden jó eszme terjesztésére.“ Tracy most a bezáratást elrendeli, mert a tagok politikai „szóváltásokéba, sőt „csetszövények“-be bocsátkoztam. Természetesen. A kör tagjainak lehetett volna lapokat olvasniok, de az olvasottak felett szót váltani, elmélkedni nem. Minő „cselszövényekről“ szól, nem tudjuk. Mi csak egy cselszövényt ismerük ma, s ez a monarchikus koalitióé. Ebben pedig aligha részesek Saint-Chamond republikánusai. A valóság az, hogy nem tudnak a monarchia visszaállítására gondolni sem a nélkül, hogy föl be függeszszenek eleve minden politikai szabadságot. A jobbközép lapjai elég könnyen bivek „szabadelvű“ monarchiáról beszélni. A monarchia még nem is létezik s már is az önkény s az önfejűség uralkodik. Ha ezt a „szabadelvűek“ nem látják, az csak úgy lehet, ha nem akarnak látni. Spanyolországból a posta nem hozott újabb s nevezetes híreket. A karlisták s köztársaságiak küzdelméről — a források szerint eltérő — értesülések alig vehetők számba. A „HON“ TÁRCZÁJA. A német és a dán romantika. *) I. Brandes hírneves kopenhágai egyetemi tanárnak .A 19. század irodalmának főbb áramlatai czimű értékes irodalomtörténeti munkájából, mely az egyetemen tartott irodalmi előadásait, illetőleg fölolvasásait foglalja magában, s melynek első kötete a múlt évben oly nagy figyelmet keltett, — közelebb jelent meg a második kötet ily czímmel: A romantikus iskola Németországban.« A valódi irodalomtörténésznek szigorú s minden irányban kimerítő lélektani vizsgálódást kell kifejtenie, s nemcsak az irodalmi viszonyokat, az ezen belül levő közt kell bonckés alá vennie, hanem magát az életet és az emberi szív érzelmeit, melyek az irodalomban kifejezést nyertek, hacsak nem akar könnyű, fölületes szalonirodalomtörténetet nyújtani. Erős kézzel kell az életbe bemarkolnia, mert az emberi szív nem csöndes tó, sem pedig valami idilli erdei tavacska, hanem óczeán tengerfeneki növényzettel, szilaj lakókkal. A szalonirodalomtörténet, mint a szalon költészet, az emberi életet egy szalonnak, egy földiszített bálteremnek tekinti, melyben az emberek és bútorok egyaránt fénymázoltak; a csilláros világítás minden homályos zugot kizár. Az igazi botanikus a rózsa mellett a csalánt sem téveszti szem elöl; épp így annak, aki az irodalmat akarja tanulmányozni, a természetbúvár és az orvos rettenthetlen szemeivel kell az emberi természet minden formáit a maguk különféleségében, és benső összefüggésükben tekintenie. Brandes előre bocsátja előadásában, hogy a német romantikus iskolát egybefüggőleg rajzolni — egy dán íróra nézve nehéz munka, mert az anyag először meggyőzhetlenül nagy, s mert a tárgy a német íróktól sokszor s az utóbbi időben minden részleteiben egész kimerítőleg tárgyaltatott. A dán irodalmat a német romantikus iskola mellett egészben csak ritkán és alkalomkor, de ekkor is csak követve érinti. A bevezetésben azonban rövid összehasonlítást tesz az ez időbeli dán és német irodalom közt, illetőleg a német és dán romantika közt. Míg a német irodalom e korszakban irányát és tartalmát tekintve aránylag eredeti, a dán irodalom csak részben mutat északi szellemet, részben német alapon épül. A dán írók a németeket általán olvasták és követték, míg ellenben a németek a dán írókat sohase olvasták, a legcsekélyebb hatással se volt reájuk munkálkodásuk. Steffens pl. Schellingnek annyira követője és bámulója volt, hogy egy Schellinghez írt levelében kijelenté, hogy egészen és csupán az ő tanítványa, s ha valamikor egy nagyobb munkát fog teremthetni, melyet magáénak mondhat, s melyet elismernek, ekkor nyilvánosan a legnagyobb lelkesedéssel fogja mesterének nevezni és a kiérdemelt borostyánt neki fogja átnyújtani. A német költészetben több az élet, a dán költészetben több a művészet. Németország az, mely az anyagot kiássa. Az irodalom, mely a romantikával kezdődik a legbensőbb hangulatokban izeg-mozog, az érzelmekben kéjeleg,problémákkal küzd, formákat teremt, melyek szüntelenül megsemmisülnek. A dán irodalom az életből veszi át a forrongó anyagot és ideákat, s gyakran sikerül azoknak biztosabb formát és világosabb kifejezést adni, mint aminőt a romantica hazájában kapott. Részben használja és dolgozza föl ezt, részben pedig a jobb és plasticusabb anyaghoz nyúl, amelyet az északi ősidők nyújtanak. Így történt, hogy a dán földön a romantica nagyobb világossággal s nagyobb formával birt. — Kevésbé volt éjjel, a napfény elől nem fátyolozta el magát. Érezte, hogy egy éretlen, de eszmélő népnél ütötte fel sátorát, mely egészen még nem lett egy e kérdésben, hogy váljon a holdfény természetietlen s sentimentális-e ? — A hegyek aknáiból napfényre hozta a kincseket, érezte, hogy itt egészen más, mosolygóbb, szelidebb és idyllibb természetet talált, lerázta magáról az idegent, a vastag, formátlan ködöt nyilánk tündérek lepték el, elfelejtette a borongós, zord fenyveseket s egy szép nyári est tünjdéries világában ütötte fel udvarát. Oehlenschläger »Aladdin«-je jobb és világosabb költői mű, mint Tieck „Oktavian császára.“ Azonban az tagadhatlan, hogy „Aladdin“ soha se született volna, ha Tieck „Oktavianus” nem írta volna. Heiberg „Karácsonyi tréfái és újévi possei“ ép oly gazdag álezesi termék, mint Tieck aristophani vitázó satirái, hanem az egész formát, a sentimentalismus és irónia vegyülékét: az irodalmi satirát Tiecktől kölcsönözte, s ami még roszabb, csak Tieck elvei után érthető. Oehlenschlagernél, Hauchnál, Heibergnél nagyobb a forma, mint Novalisnál, Tiecknél és Schlegelnél (Frigyes), hanem kevesebb a tartalom , azaz kevesebb az élet, kevesebb az egyenes vonatkozás az életviszonyokhoz. A dánoknál az élet nagyobb problémái megfigyelés nélkül hagyattak, az irodalomból mintegy száműzve voltak, hacsak szabályszerű költői formát nem ígértek. A dán írók a szabályban, mint művészek, a nézeke fölülmúlták, mint emberek, a szellemi vonatkozásban messze hátra maradnak. S ez nemcsak e korszakra áll, hanem az egész századra. A németek ahol e században a dánokkal öszszehasonlíthatók, érettebb és eredetibb világnézettel bírnak, s mint költők nagyobbak. Oehlenschläger tragédiája, Andersen meséje vagy Hostrup vaudeville-je költői tulajdonokkal mint: fantázia, hangulat, vidámság, üde friss és találó vonásokban mindig kitűnnek, hanem az alaprészlet kicsinyes,s a tudomány által elért, és az élet által tovább vitt, világnézetről, tulajdonképi fejlődésről szó sincs. Költők— mint Winther, Andersen ép oly ifyan üdék utolsó művekben, mint az elsőben. Némelyeknél a költői termelés bizonyos korban megszűnik, midőn ép azt lehetne hinni, hogy a nagyobb munka csak aztán következik. A tehetség néha az évek folyamában bizonyos emberpoint nyer, az ideál megfogy. Ahol átalakulás áll be, ebből nem következik, hogy ezzel talán új világnézlet is jár; megtörténik, hogy miután valaki a poézis keskeny ösvényén egy ideig haladt, egyszerre csak ama két országút egyikére tér le, amelyen a nyárs polgárok járnak, vagy amely a templmba vezet. A sehlafrock vagy a fekete papi köntös! Ez azon kostüm, amelyet viselnek, ha a költői ifjú idők spanyol köpenyét levetik. Maguk a fiatalabb dán írók az idők ideái elől kitérnek. A dán írók a szabályban előnyben vannak, az ízlés és fantázia csapongásit kerülik, amikben a németek sokszor összeroskadnak; kerülik a paradoxont vagy nem követik a végletekig ; mindig meg van bennük bizonyos érzelem, melynek velük született egyensúlyt és phlegmát kölcsönöznek, sohse cynikusak, vakmerők, istenkáromlók, rebellisek, vadul nem fantasztikusak, nem rendkívül sentimentálisak, sem tisztán nem elvontak vagy tisztán nem érzékiek; a pegazus nem ragadja el őket soha, nem ostromolják az eget, nem hullanak alá valami mélységbe. Ez az a mi nemzetüknél oly népszerűvé tesz. Biztos ízlés és eleganczia, melyben Heiberg poezise és Gade zenéje kitűnnek, egészséges és erős természeti érzés, míg Oehlenschläger és Hartmann jobb északi termékeit jellemzik: ez a dánoknál mint egy nemes, uralkodó művészet kinyomata. Mily excentrikus személyiségek állnak ezekkel szemközt a német romantikus kórházban ! Egy gyöngemellű hernhuteres-aszkóros érzékiséggel és aszkóros, túlfeszített idegekkel — ez Novalis. Egy ironikus — melancholikus, beteges halluczinácziók a beteges katholikus elvekkel — ez Tieck. Egy — költőileg tehetetlen lángész fölruházva a zseni lázadó természetével és az erőtlenség ama vágyával, melynél fogva egy külső hatalomszózatnak akarja magát alávetni — ez Schlegel Frigyes. Egy fantaszta félbolond ópiumfantáziával, mint Hoffmann Egy bolond mystikus, mint Werner, és egy zseniális öngyilkos, mint Kleist. A dán íróknál kétségkívül több a harmónia, s aki a harmóniát a művészetben a legmagasabbnak tartja, az könnyen be is láthatja, hogy a század első éveiben a dán irodalom sokkal magasabban állott, mint a német. A dánok a harmóniát nagyobbrészt a művészet iránti félénkség és óvatosság által érték el. Nem eshettek alá, mert nem álltak bizonyos magaslaton, amely a leesés veszélyével fenyegette volna. Másoknak hagyták hátra a Montblancot megmászni, nem kockáztatták a nyaktörést, hagyták még ama havasi virágokat is, melyek a magas szakadékok keblén virágzanak. A dán romantikusok sohase észlelősek, mint a német Hoffmann, sem nem démoniak. Aránylag több az olvasójuk minden osztályból, bárha nem sikerül is nekik az egészet megnyerni, mert az erőteljes eredetiség némelyeket elrettent, azonban erősebben magához kapcsol. *) Die Haupt8trömungen der Literatur des neunzehnten Jahrhunderts. G. Brandes. Németül Strodtmann. Berlin. Dnncker. Pestváros iparszabályai. A kereskedelmi miniszter Pest város iparszabályzatát lényeges módosításokkal helybenhagyta, vagyis jobban mondva, megváltoztatta. E miniszteri rendelet általános és egyúttal legérdekesebb része így hangzik: Az 1872. évi VIII. t. sz. 5. §-a által a közigazgatási hatóságok arra jogosittattak fel, hogy az ott elősorolt iparágak gyakorlására nézve közbiztonsági közerkölcsiségi, közegészségi és más egyéb közérdekek szempontjából, az idézett törvény korlátai között és a helyi szükséghez képest átalánosan kötelező szabályokat hozzanak. A kérdéses szabályok hozatalánál tehát legelsősorban azon elvekre, illetőleg korlátokra kell figyelmet fordítani, melyek az elől említett törvényben kijelöltetvén minden körülmények között áthágyatlanul fentartandók. Ilyen elvet tartalmaznak a törvény 1 fő 2-ik és 3-ik §§sai, melyek a bármely iparág gyakorlatára megkívántató személyes tulajdonokat határozzák meg. S miután a törvény 4-ik §-sa szerint oly egyéntől, ki a bejelentés alkalmával kimutatta, hogy az ipar önálló gyakorlására a megelőzött §-sokban kívánt kellékeknek megelői, az iparhatósági igazolvány meg nem tagadható, s miután ugyanott a szabály alól csak a törvény 26 §-sa alá tartozó esetek vétettek ki, önként következik, hogy valamely iparág szabadon gyakorlása tekintetéből a törvény 1, 2. és 3-ik §§-aiban kijelölt személyes minőségeken kívül, egyébbnek igazolására senki sem kötelezhető. Második főelve a kérdéses törvénynek, mely az 1-fő §. e szavaiban: „bármely iparágat önállólag és szabadon gyakorolhat“ találja kifejezését az, hogy engedélyhez kötött iparág nincs és 3 ik elvnek tekintendő a 84-ik §. azon intézkedése, mely szerint iparűzhetés jogától senki, sem birói ítélet, sem közigazgatási határozat által meg nem fosztható, és a 91-ik §-ban említett esetekben is csak meghatározott időre s csak birói ítélet által tilthatók el az illetők iparuk folytatásától. A törvény ezen elveinek, illetőleg korlátainak szempontjából, s miután tekintve az 5. § ban említett közérdekeket és helyi szükséget, nem lehet szem elől téveszteni, hogy a közigazgatási hatóság által hozandó, általánosan kötelező szabályok nem anynyira a hatósági iparigazolvány kiszolgáltatására vagy megtagadására, mint inkább az egyes iparágaknak miként gyakorlására vonatkozhatnak, a pestvárosi hatósági szabályokban semmi oly kifejezés, mely valamely ipar üzletésének engedélytől függésére mutatna, nem foglalhat helyet. Szintúgy nem foglalhat helyet a szabályokban az 1-ső §-ban kivánt igazolása a megbízhatóságnak, miután a törvény elvébe ütközik, másrészről pedig sem az, hogy mi értendő a megbízhatóság alatt, sem az, hogy mikép kell azt igazolni, határozottan körülírva, sőt megemlítve sincs is csakis önkényre adna alkalmat Nem akarom — úgymond a rendelet — állítani, hogy a törvényi ikmában előforduló „helyi izvikséghez képest“ kifejezés nem magyarázható oda is, hogy általa a törvényhatóság jogot nyer némely iparüzletek számának korlátozására, azonban e korlátozásnak indokoltnak kell lenni, s csak oly iparágakra szorítható, melyekkel a helyi szükséglet érdekében bizonyos kötelezettségek vannak összekötve, mert az ilyeneknél a méltányosság követeli, hogy a szabad mozgásban való megszorítás valami által kárpótoltassék. Ezekből kindulva a 3-ik §-ban elősorolt iparágak között, bizonyos körülmények matt csak a kéményseprő ipart, továbbá a rendes iparidőhöz kötött személy és teherszállító és bérkocsi üzletek tekinthetők olyanoknak, melyeknek száma korlátozható volna. Meg kell azonban jegyeznem, hogy e korlátozás, illetőleg a szám meghatározása nem az ipar, hanem a tuajdonképeni közigazgatási törvényhatóság által történhetik, mint mely legbiztosabb tudomással bírhat azon helyi körülményekről, melyek a szám meghatározásánál irányadók lehetnek. A kéményseprői üzletre nézve azt a kérdést veti fel a miniszer, vájjon nem lenne-e sokkal helyesebb ezt teljesen szabaddá tenni vagy miután a kémnysepréssel bizonyos felelősség jár, czélszarű lenne megállapítani azt, mikép lehetne a munkakerületnek csakis tűzrendőri szempontból kijelölése mellett legalább némi versenyre alkalmat nyújtani a kéményseprők közt, mi úgy a biztonságra, mint a kéményseprők szorgalmának fokozására egyaránt jó hatással lenne. Miután az italmérési iparnak gyakorlása egyrészt az italmérési jog tulajdonosának beleegyezésétől van feltételezve, másrészről valamint rendőri tekintetek alá esik, úgy az ipartörvény szabályai is reá alkalmazandók, szükséges, hogy tisztán meghatároztassék, mindhárom tekintetben az illetőség kérdése, mennyiben határozzon t. i. ezen ügyben a városi tanács mint a regale tulajdonos város közege mennyiben a rendőri hivatal és mennyiben az iparhatóság s ennek megfelőleg határozottan megfelelendők a felfolyamodási hatóságok is. Pinczéreknél a kenyérkereset tisztességes módjának szabad választásában való megszorítás, más részről közérdekből nem is indokolható, valamint gyakorlatilag alig kivihető a megbízhatóság iránti vizsgálat Egyébiránt a bejelentés elfogadása semmi esetre sem illetheti az iparhatóságot, hanem a közigazgatást, illetőleg annak rendőri közegét. Mi a zálogüzletre vonatkozó határozmányokat illeti ? Az elől kifejtett elvekből kiindulva, a megbízhatóságnak igazolása fen nem tartható, mert az iparengedély megszerzése mellőzhetlen, a hatósági felügyelet pedig önkényt értetik. Szükségesnek tartom itt megjegyezni — folytatja a miniszter — hogy miután egy részről senkinek meg nem tiltathatik, hogy pénzét zálogokra adja kölcsön, másrészt az uzsoratörvények megszűnte után a kamatkövetelés sincs korlátozva, az ipartörvény s az annak alapján alkotandó külön szabályok alá csak azon zálogkölcsönadások eshetnek, melyek iparszerűleg űzetnek. Megfontolandó volna, váljon ahelyett, hogy a zálogüzletek száma korlátoltassék, a zálogkölcsönt igénylő szegényebb néposztály érdekében nem lenne e czélszerűbb a 10 ezer forint biztosítékot is lejebb szállítani. Kifejezendő lenne továbbá, hogy a biztosíték az iparigazolvány kiszolgáltatása előtt tétessék le s ennek megtörténtét az iparhatóság előtt igazolványért jelentkező igazolni tartozzék. Azon megszorítás, hogy a zálogházi fiók üzleteket nyitni vagy közvetítő intézeteket tartani nem szabad, feltéve, hogy a fiók üzletért is külön biztosíték tétessék le a ezen üzletekért is a főüzlet tulajdonos felelős — szükségtelennek látszik, s ez okból azon igazoritás, hogy a tulajdonos személyesen, köteleztetik az üzlet vezetésére — mellőzendő. Azon megszorítás, hogy a közvetítő intézetek a kir. zálogház vagy hasonló intézetek zálogbárózóit át ne vehessék, szintén mellőzendő, mert azok átvétele a zálogba adóra csak jótétemény. Azon ok, mely miatt az ilyszerü üzlet eddig tiltva volt, t. i. hogy az emlitett intézetek az ott elzálogosított tár- s gyakra igen csekély összegeket kölcsönöztek s igy az alzálogi összeg a főzálog összeggel nem állhatott kellő arányban, tehát a kiváltás nehezíttetett, nem forog fenn többé, mert nevezeteen a kir. zálogháznál a becslési tantieme behozatala óta sokkal nagyobb összeg utalványoztatik mint előbb. Biztosíték letétele csak azon esetben követelhető, ha magánvállalkozó vagy társulat szándékozik hordát vagy bérszolgaintézetet felállítani, melynél maga a szolgai személyzet képezi a testületet, oly esetben azonban, midőn egyes egyén maga kíván hasonló minőségben szolgálni, ha szükséges lenne is a biztosíték, azt aránylag sokkal kevesebb összegben kell megállapítani. Pest városa iparügyi szabályzatának ekkénti módosítása után a miniszter még felhívja a várost, hogy ha netalán az ipartörvény 5. §-ában érintett szállodák, kávéházak, zsibáruskodás és cselédszerzésre nézve is némi részletes szabályok behozatalát szükségesnek látja, ezeket is vonja be az iparügyi szabályok keretébe s annak idejében terjessze föl hozzá. Svájczi nevelés. Dalárdák. „Wo man singt, da lass dich nieder, Nur böse Menschen haben keine Lieder.« Négy éven át voltam Svájczban, névleg Zürichben és éber figyelemmel kísértem ezen a természet minden szépségével megáldott kis országnak tudomány, művészet, ipar és kereskedés által eszközlött és tagadhatlanul nagy műveltségét és előrehaladottságát. Ennek alapját csakhamar megtaláltam azon helyes intézményekben, melyek ezen országot igen szépen jellemzik. A szabad svájczt az ész és szív párhuzamos nevelésében kereste és megtalálta azon módit, mely által kisállamát virágzóvá ér népét boldoggá, mert arra büszkévé tette. Egy állam fiai sem utaznak annyit és annyifelé, — még az angolt sem véve ki , mint Svájczéi, de mint a hű gólya korábban vagy későbben ismét visszatér hazájába, mert intézményei által biztosított szabad énjét többre becsüli a világ minden vakító csábjainál. Gyermekeit nemcsak hasznos, de egyúttal jó és becsületes emberekké neveli. Fi vagy lánygyermekét kora bevégzett hatodik évéig csak testileg neveli, tudva azt, hogy először a test egészségét kell előmozdítani, ha akarjuk, hogy abban egészséges lélek is üthessen fel tanyát. Ezen idő után az elemi osztályokba küldi, hol a testgyakorlat tovább is kötelezvén őt, egész életén át jótevőleg hat egészségére. De nemcsak a testi nevelést, sőt még az észbeli fejlesztést sem tartja egyedül üdvös eszköznek arra, hogy gyermekéből az államnak hasznos polgárt vagy polgárnőt nevelhessen, de amiről itt kissé részletesebben akarok írni, a szív és kedély nemesítését is oly lényeges tényezőnek tartja, hogy nem mulasztja el azt is gyermekében neveltetni és ápoltatni, azon helyes alapból indulván ki, hogy az ész egyedüli mivelése által a szív nemesítése nélkül az illető önző és önmagának hasznos emberré válhatik ugyan, de ritkán, vagy mondjuk ki tartózkodás nélkül, sohasem önzetlen, hazafias polgárrá vagy polgárnővé. Ezen czélból választotta a zenét és főképen az éneket, hogy általa a szív érzelmeit szabályozza és nemesítse. A svájczi fi vagy lánygyermek hat éves korától kezdve élete alkonyatáig gyakorolhatja az éneket. Az iskoláztatás első évében tanulja a gyermek a hangjegyeket ismerni úgy, hogy már ugyanazon évben képes az ott szokásos nyári kirándulásokon apró, hangterjedelmének megfelelő énekeket dalolni. Az elemi hat osztályon át elméleti és gyakorlati fokozatos előmenetellel jut a gyermek a középtanodába, hol ismét hat és fél éven át gyakoroltatik az énekben. Ezen osztályokból kilépvén a felsőbb tanintézetekben úgymint a tudomány- és műegyetemen és ha az illető kereskedői vagy iparos pályát választ, az önként választható dalegyletek egyikébe léphet, és a zene, jelesül az ének elméletével úgy, mint gyakorlati kivitelével ismerős lévén, legnagyobb részt be is lép; itt megszabott időben rendes az estvéli órákban , tetszésére hagyott estebédelés vagy pohározás mellett meghatározott és állandó helyiségekben űzi az ének szép művészetét. Ösztönzésül voltak és vannak máig is az azelőtt minden negyedik, későbben minden második és jelenleg minden harmadik évben egyik vagy másik városban tartatni szokott esküszövetségi nagy dalversenyünnepélyek, melyek alkalmával a legjobban kitüntetett dalegylet diszlobogóval, a többi kitüntetésre érdemesített dalegylet pedig diszes ezüst serleggel jutalnaztentik meg. Vannak ezen nagy dalverseny ünnepélyen kívül kantonális kisebb dalversenyek is. A legutóbbi esküszövetségi nagy dalverseny ünnepély 1873. július hó Luczern városban folyt le, hová 81 svájczi dalegylet sereglett. Ajakra nézve 66 német, 14 franczia és 1 olasz dalegylet működött közre. Az említett ünnepély három napig tartott és az első dijat a baseli úgy nevezett dalkoszoru (Liederkranz) és a zürichi férfikar, miután mind a kettőnek a műbirák ítélete szerint egyenlő számú és minőségű pontjuk volt, úgy osztották meg, hogy a lobogóra sorsot húztak, mely a baselieknek kedvezett és igy övék jön a diszlobogó. Ezen egyleti életnek, mely a kis Svájczban Európa minden állama közt legjobban fejlődött ki, sok egyéb hasznon kívül, még azon kellemes oldala is van, hogy az együttes, öszhangzatos ének gyakorlata által honfiaik képesekké lesznek az élet komorságát minden alkalommal négyes dalok eléneklése által eloszlatni és így összejöveteleket akár véletlenek, akár szándékosan eszközlöttek legyenek azok, vidám dalok elzengése által kellemessé tenni s az egyébbként könnyen lábra kapó trágár és elaljasitó énekeket könnyen kiküszöbölni. A fennebb érintett 81 dalegylet azonban nem képezi Svájci dalárdáinak összes számát, mert a legújabb statisztikai kimutatás szerint Svájczban 479 dalegylet nemcsak lételének örvend, de igen nagy része, különösen a baseli, zürichi, hol legtöbb dalegylet van, és a berni szépen virul is. Ezen egyletek által akarja a Svájczi azonfölül azon társadalmi élet hiányát, melyet már annyian szemére vetettek, pótolni. Minden csak valamire való város vagy falu létesít egy vagy több dalárda többet — mondom — mert ott, hol férfiakar van, rendesen vegyes kar is szokott lenni. Ezen dalárdáknak van ugyan egy, de talán nem csalódom, ha állítom, hogy csak látszólagos hátránya, az f. i., hogy az állandó színházi művészek nehezebben tudnak náluk tért nyerni, mely hiány azonban ismét a számos hangversenyi előadás által, melyeken a világ különböző vidékeiről hivott vendég művezék és művésznők szerepelnek, kárpótoltatik. Ezen dalegyletek ajánlhatók mindenütt, főleg nálunk magyaroknál, kik a világnak annyi művészt és művésznőt adtunk, hogy magunknak nem maradt, de már azért is ajánljuk, mert mint a jelszó is igen hevesen mondja: Wo man singt, da lass dich nieder, Nur böse Menschen haben keine Lieder. Vajdafy Géza, KÜLÖNFÉLÉK. — »Le a kalappal.« Midőn m. hó 25-én a pozsonymegyei bizottság, a némely helyütt rohamosan mutatkozó cholera, által sújtott szegény szenvedők ellátására szükséges és a fölszólított minisztérium által mindeddig folyóvá tenni elmulasztott pénzösszegnek kölcsön útján leendő megszerzésére az alispánt, jóváhagyás és megtérítés reményében utasítani akarta. Pálffy János gr., főispán ezen czélra 1000 frtot tett le, mely összeg visszafizetés esetére a gyámoltalan árvák eltartására lesz fordítandó. A nemes gróf egyszersmind Bécsből két orvost hozatott saját költségére s azoknak egyik a rohamos járványkitörés által sújtott Récse, másikat pedig a szintén ily szomorú helyzetben lévő Zsigárd községbe küldötte ki. — A gazdasszony-egylet szombati választmányi ülésében elhatárzák, hogy miután a járvány annyi árvát hagyott támasz nélkül, a nagy szárazság pedig annyi vidéket fenyegetenséggel, e szerencsétlenségek enyhítésére a főváros valamennyi templomában könyöradományokat fognak gyűjteni, s egyszersmind felhívják a szerencsésb sorsunkat.