A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-27 / 222. szám
222 szám. XI. évfolyam. Esti áilás. Budapest, 1873. Szombat, sept. 27. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra . .......................................6 frt — Er. 6 hónapra . . . . . . .„12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó kelső’napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkestetési iroda s Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések s. kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők, Budapest, September 27, Budapest, sept. 27. A hivatalos lapban ma két fontosabb okmányt találunk. Az első egy királyi kézirat mely következőleg hangzik: Magyar országos pénzügyminiszterem előterjesztésére megengedem, hogy az 1857. évi jul. 25-én kelt elhatározásom alapján a károlyvárosi és a báni határőrvidéken még mostanáig fennálló vámmentességek f. évi okt. 1-től kezdve megszüntessenek. Kelt Bécsben. 1873. évi sept. 23. Ferencz József s. k. Kerkápoly Károly s. k. A másik a minisztérium egy körrendelete a következő tartalommal: a császári és Apostoli király Felségének f. évi szept. hó 25-én kelt elhatározása alapján, az 1853-ik évi vámtariffa 10-ik tételének a) b) és e) getüje alatt, valamint a Dalmátország számára érvényes, 1857-ik évi febr. 18-án kiadott vámtarifta 4-ik tételének a) betűje alatt, a gabonára és hüvelyes vetem nyakre rótt vámilletékek, a magyar szent korona alá tartozó országok határvámvonalán leendő bevitelnél, az 1873. év okt. elsőtől 1874-ik évi szept. végéig hatályon kívül tétetnek. Ezen rendelet 1873. évi október hó jével lép életbe. Budapesten, 1873. sept. hava 26-án. Szlávy József, s. k. Báró Wenckheim Béla, s. k. Kerkápoly Károly, s k. Dr. Pauler Tivadar, s. k. Gróf Pejacsevich Péter, s. k. Tisza Lajos, s. k. Trefort Ágoston, s. k. Gr. Zichy József, s. k. Szende Béla, s. k. Gróf Szapáry Gyula, s. k. Alább találják olvasóink ugyan a hivatalos lap mai számából az uj honvédségi kinevezéseket, mely a májusi előléptetés pótlása. Eleve meg kell azonban jegyeznünk e kinevezésekre, hogy a honvédség rákfenéje, elemeinek megrontása a közös hadsereg elemei által, itt is nem kis mérvben jelentkezik. Azt hiszszük, e tekintetben sokkal határozottabban nyilatkozott a közvélemény, semhogy bűnnek ne kellene tartanunk tekinteten kívül hagyását. A spanyol cortes utolsó üléséről, illetőleg felfüggesztéséről közöljük az alább következő részleteket. A cortes sept. 18-án délután 2 órakor kezdi meg az ülést, mely egy hazámban másnap reggel 5 óráig tartott. Mora y e képviselő hat más jobboldali képviselővel egyetemben a következő indítványt terjesztette be : „Alólírott képviselők arra kérik a cortest, hogy ezen resolutiót tegye magáévá . A cortes felfüggeszti üléseit. A felfüggesztés e határozat elfogadása után való nappal kezdődik. Az ülések 1874. jan. 2-án újra megnyittatnak. A ház elnöksége felhatalmaztatik, hogy ez idő alatt a cortest egybehívhassa előbb is, ha azt czélszerűnek fogja találni.“ Morayte röviden, de jól támogatta indítványát, mely 91 szavazattal 53 ellenében tárgyalásra fel is vétetett. A szavazás alkalmával kitűnt, hogy a baloldalon kívül a centrum egy töredéke is ellene volt az indítványnak. Erre az ellenzék részéről Feuillerat a következő indítványt terjeszti be: „A cortes nem függeszti fel addig üléseit, míg a foederalis alkotmány nincs megszavazva.“ Az indítványozónak egy hosszú és hevesen támadó beszéde után az indítvány 99 szavazattal 52 ellenében elvettetett. Még csak most kezdődött a tulajdonképes vita a Morayte és társai által beterjesztett indítvány felett. Először Perez Costales, Pig Margall alatt volt miniszter, kelt ki a javaslat ellen. Összesen 10 képviselő beszélt a, felfüggesztés ellen és 7 mellette, mindannyian pedig - a házszabályok szerint kétszer-kétszer. A baloldalról Diaz Quintero és a centrumból Pig Margall kivételével egy jelentékenyebb szónok sem vett részt a támadásban. A kormány tagjai közül csak Castear a végrehajtó hatalom elnöke beszélt. Minden ellenzéki beszéd két pontra támasz ködöt. Először arra, hogy a felfüggesztés ki nem mondható addig, mig a foederalis alkotmány nincs megszavazva. Másodszor arra, hogy Castelar politikája egészen végzetteljes a köztársaságra, mert ő míg egyfelől szükségesnek tartja a minden liberális — habár eredetileg nem republikánus — párttal való egyesülést a mind nagyobb mérvben terjedő absolutisztikus elemek leküzdésére, más felül visszautasítja a kibékülést a saját liberális pártjával. Az utóbbi szemrehányás a cantonalis felkeléstől megtagadott amnestiára vonatkozik. Az ellenzéki szónokok tehát rendre szerfelett kíméletlen és heves támadásokkal rontottak Castelarra. De ez, mint Madridból dják oly remek beszéddel verte vissza az ellene intézett támadását, hogy a taps és helyeslés szűnni nem akart. A ház őrei a karzatokat kiürítéssel fenyegették, de ez sem használt semmit. Castelar fényes győzelmet aratott, ez utal is. Főleg Pi y Margallnak replikázott vissza talpraesetten. Kiemelt többi között, hogy az, miszerint Pi y Margall a cortessel kormányoztatott, nem bizonyíték az ilyen kormányzás lehetősége mellett, általában. Pi y Margall kormánya tulajdonképen nem is volt kormány, és ha a mostani ministérium hasonló értelemben akarna eljárni, akkor legjobb lenne Pi y Margallt visszahívni. A mostani kormány" — úgymond Castelar — nem akarja vérbe fulasztani Spanyolországot, sem a szabadságot eltemettetni nem engedi: erélyesen akar eljárni és ezért semmi köze a Pi y Margall-féle transactionális eszmékhez. Beszédének további folyamában kifejti Castelar, hogy ő csak azért támogatta annak idejében Pi y Margall kormányát, mert óhajtandónak tartotta az állandóságot a legfelsőbb hivatalokban -, hanem igen távol van attól, hogy a végrehajtó hatalom volt fejének socialistikus és túlzott politikai eszméit helyeselje. Különben ezt ő kijelentette volt akkor is, midőn Amadé lemondása után Figueras kormányába lépett, melyének Pig Margall is tagja volt. A cortes üléseinek felfüggesztésével a cantonok hívei és a carthagenai felkelők jelentékeny támaszt vesztettek el a cortesbeli engesztelhetetlenekben, kik szónoklataikban amazokat erősen támogatták. Most már ezek csak arra szorítkoznak, hogy Castelárt engesztelékenységre bírják a felkelők iránt. Örvendetes jelenség, hogy nagycsapapatokban jelentkeznek az önkénytesek a carlisták elleni küzdelemre, sőt a gazdagabb családok gyermekei saját költségükön szerelik fel magukat, hogy így az államkincstárt lehetőleg megkíméljék a kiadásoktól.Az önkénytesek betanítása nagy erélylyel folytattatok s addig nem is fognak a harcztérre küldetni, mig teljesen be nem lesznek gyakorolva, hogy igy a már eddig tapasztalt tömeges, desertioknak vége vettessék. Az önkényteseket általában igen jó szellem hatja át. Victor Emanuel berlini tartózkodásáról ezeket írja a „Nat. Ztg.“ sept. 24-ről : „A mi olasz vendégeink, mint legnagyobb örömünkre minden felől értesítenek, a legnagyobb mérvben meg vannak elégedve azon barátságos és szívélyes fogadtatással, melyben úgy a császár és királyi családunk, mint a város lakossága őket részeltette. Maga az olasz király is többször és nyomatékosan adott kifejezést itt az érzelemnek, valamint az olasz miniszterelnök is megsürgönyözte Rómába collegáinak az uralkodójának készített barátságos fogadtatást. Azon meggyőződés, hogy Olasz- és Németországnak nem csak nincsenek ellentétes érdekeik, hanem hogy politikájukban többféle képen karöltve járhatnak, e hét folytában úgy itt, mint Olaszországban csak megerősbülhetett.“ Bismarckig kedden este csakugyan Berlinbe érkezett, de mint onnan írják, ma — szombaton — ismét vissza fog menni Varzinba. Ma reggeli lapunkban közöltük a „Times“ táviratát a Chambord gróffal tartott értekezletről. A franczia lapok most e sürgönynyel foglalkoznak. A „Journé des Deb.“ rendre veszi a Chambordnál megbeszélt kérdéseket s úgy találja, hogy az elsőt — a vallást — illetőleg, hiában tesz Chambord holmi lazább nyilatkozatot, a clericális párttól sohasem fog megszabadulni. Hisz az dolgozott és dolgozik leginkább most is azon hogy Chambord trónra lépjen. A logika, hála és az eltörölhetlen traditio, szóval minden, de minden arra egyesül itt, hogy meggátoljon minden szakadást, a minden egyezkedést magától elutasító egyház és az isteni jogon alapuló monarchia között. Szakítna tán Chambord a clerikális párttal ? Ha akarná, sem teheti. A második kérdésre — az alkotmányra nézve — azt tartja a nevezett lap, hogy Chambord mit sem mondott és semmit sem ígért. Legfontosabb azonban a lobogó kérdése s igen csodálatos dolog, hogy a trónkövetelő erre nem látszott súlyt fektetni. Vagy tán nem tudná Chambord, ki arra esküdött, hogy a fehér lobogóba takarva adván meghalni, minő eszméket, reményeket és visszavonhatlanul kivívott jogokat jelent a három szinű lobogó? A „Siécle“ már sokkal hevesebben megy neki Chambordnak. Remetének, brahmannak, fakimnafe,tán csaló dervisnek, mammusinak, stb nevezi őt. Arra nézve, amit Chambord az 1814-ki chartáról mondott, azt jegyzi meg, hogy azt a mostani viszonyokhoz alkalmazni merő képtelenség és őrültség. Elveket, eszméket és egy egész rendszert új kaptára húzni nem lehet. A királynak isteni jogát, melyről a nevezett chartában szó van, Francziaországban merényletnek nevezik a nemzeti jog ellen és lázadásnak az általános szavazat ellen. A király alattvalóit franczia polgároknak, a nemzeti souverainitás tagjainak nevezik. A czikk így végződik: „A nemzeti jog nem fog meghajolni egy egyén előtt, melyet Chambord jogának neveznek.“ Laboulaye September 18-án választóihoz egy körlevelet intézett, melyben többi között ezeket mondja: »A helyzet komoly , nem tagadhatjuk. Azt a hibát követtük el, hogy az ország sorsát egyetlen egy kamara kezébe tettük le. E kamara azon jogot formálja magának, hogy intézkedjék, az ország felett a nélkül, hogy azt megkérdezné. Én mindig tiltakoztam e felfogás ellen és nem ismerek el más souveraint, mint a franczia népet. Legyen akár respublika vagy monarchia — egyik sem történhetik Francziaország határozott beleegyezése nélkül. A nemzetgyűlés hétszázharminchat tagból áll. Ebből mintegy háromszáz republikánus (balközép, mérsékelt bal és radikális baloldal), mintegy 400 jobboldali és jobbközépi képviselő és egy csoport ingadozó ember. A 400 legitimista, orleanista és bonapartista képviselő csak egy pontban ért egyet, hogy a köztársaságról mit sem akarnak tudni. Idézőkben a hatalom, hogy azt megbuktassák. Egyedül a monarchia visszaállításának nehézsége tarthatja őket vissza. Chambord gróf nem mutatott eddig semmi hajlamot arra, hogy oly alkotmányos uralkodó legyen, mint Fülöp Lajos, vagy a belga Linót. Ha 8 el van határozva, hogy nálunk újra életbe léptesse a trón és oltár szövetségét, meg vagyok győződve, hogy nem talál a nemzetgyűlésben 150 embert, kik őt határozottan vissza óhajtanák — nem akarom Ghambord grófot azon szégyennel illetni, hogy föltegyen róla, miszerint minket egy pár századdal akar visszavezetni a múltba, de végre ő meg nem változtathatja azt, hogy mi a forradalom gyermekei vagyunk.—■ A mi engem illet, én híven megmaradok a köztársaság mellett s nem nyújtok segédkezet semmiféle restauratiónak. Ha nem fogunk sikert kivívhatni, legalább nem fogunk felelősséget magunkra vállalni a jövőért s mint valódi meghatalmazottak, híven fogjuk védelmezni a végsőig a nép souverainitását és jogait.“ A „HON“ TÁRCZÁJA. Bécsi tárczalevél. Bécs, sept. 26. Teljes négy hónapig vártak és reméltek: a kiállítási főigazgató és a kiállítók. Várva reméltek és remélve vártak, úgy látszott azonban, hogy a kiállítás vészmadarai igazat jósoltak. „Nincs mit várnunk, reményeink nem fognak beteljesedni soha, soha, sohasem!“ — szóltak kétségbeesetten: a kiállítási főigazgató és a kiállítók. És a vészmadarak kárörvendve huhogtak utánuk: „soha, soha, sohasem !“ Ez időtől fogva aztán a kiállítási főigazgató és a kiállítók se nem vártak, se nem reméltek. Várakozásukban nem csalogatta őket remény, mivel a reménytől már nem vártak semmi jót. Amikor azonban eltűnt az utolsó reménysugár is látkörükből, akkor tűnt föl csak igazán a reménycsillaguk. És ez nem csupán a véletlen játéka; ez, hogy a fenebbi hasonlathoz hű maradjak, természetes természeti jelenség, amelynek észleléséhez nem is annyira csillagvizsgálói tudomány, mint inkább valamivel tágabb látkör szükségeltetett, mint volt különösen az övé: a kiállítási főigazgatóé. Az ugyanis tény, hogy a kiállítás most, szeptember hóban látogattatik legsűrűbben, vagyis, hogy csak e hóban lehet valódi látogatásról szó. Ezrével szállítják ide a vasutak a szélrózsa minden irányából a kiállítás megtekintésére érkezőket s nyíljanak meg bár záporra az „ég csatornái“, a tourniquet-k napról-napra 40—50.000 látogatót jeleznek. Bármenynyire kívánjunk is a közelmúlt eseményeinek a lomtárban békés, zavartalan nyugalmat — önkénytelen merül föl mégis a kérdés: miért hogy nem volt ez akkor is úgy, mint most ? A viszonyok, a pénzválság, a szenvedhetlen hőség — és a többi, és a többi. Igen, mindmegannyi közreműködött a kiállítás gyér látogatására, de csak részben. A közöny előidézésének másik részese azonban maga a főigazgatóság. Mindenki tudja, hogy a kezdet nem volt a legszerencsésebb; a kiállítás befejezetlensége természetes, hogy nem gyakorolhatott ingert a látogatókra. Mad, bureaucratikus kicsinyeskedésekkel boszantották a látogatóközönséget. A helybeli sajtó sürgetéseibe s a külföldi levelezők gúnyos megjegyzéseibe került, hogy egyes kiállítási tárgyak átadattak — rendeltetélsüknek. Hanem ez sem történt egyszerre. Órákat szabtak, jegyeket nyomattak s csak azok megtartásával és ezek előmutatásával volt lehetséges az egyptomi alkirály, vagy a persa sah épületének küszöbét átlépni. A Szopf uralma dívott nemcsak a chinai osztályban, hanem az egész kiállításon. Ámde hagyján, a legnagyobb hiba az volt, hogy nem tudtak a kiállításba életet önteni. Zene csak a Mozart-téren volt hallható, no meg egy svájczi zenélő-óra gyáros pavilonjában — külön díj mellett. Augusztus hó vége felé, annyi sürgetés és fölszólalás után végre úgy látszott, mintha fordulópont következett volna be. Az első fecske a fényesen sikerült kiállítási ünnepély volt. Ez ugyan nem hozta meg a tavaszt, de mintha azóta tavaszi szellő lengedezne. Az iparpalota és gépcsarnok közt, az iparpalota nyugati végétől egész a művészeti csarnokig, vasúti vágányok voltak lerakva. Ezeken szállították be a kiállítási tárgyakat. Később aztán a homok egészen láthatatlanokká tette e vágányokat. Végre, hat héttel a kiállítás bezárása előtt aztán rájöttek (a Columbus-tojásra), hogy e vágányokra lóvonatú vasutat alkalmazni — nem rész gondolat és jó üzlet volna. Néhány nap óta csakugyan két, lovak által és egy, gőzmozdony által vont kocsi szállítja az iparpalota nyugati végétől a művészeti csarnokig a közönséget, amely majdnem hogy bírókra kel, egy-egy ülőhelyért. Egy amerikai, aki ez élénk közlekedést látta így szólt: „ha nálunk van ez a kiállítás, mi már rég földalatti vasutat építettünk volna az iparpalota alatt.“ — Hanem hiába: r. bécsi kiállítás már csak Bécsben van! A „kevés zene” miatt is általános volt a panasz a sajtóban és a közönség közt egyaránt. Pár hete már ezen is segítve van s két helyen hallani katona-zenét, egy helyen Strauss féle — polkákat. A csárdában állandóan szól a magyar zene, a svéd vendéglőben gyakran játszik egy svéd zenekar és egy bécsi vendéglős, Karósz sörét ki akarja mérni (pedig mikor ne akarná ?) szintén szerződtet valamely Bécsben tévedt — „magyar nemzeti zenekart.“ De mindez csak néhány hete, hogy így van, amióta t. i. »tavaszi szellők kezdenek lengedezni.« A lókiállítás előtt, az úgynevezett »Hippodrom« porondján a délutáni órákban tartatni szokott lovak futtatása és kocsizása is önt életet a kiállításba. Alig van ember, ki ne kedvelné a lovat, mely az állatok közt a legnemesebb lévén, mindig legközelebb állt az emberhez. Az arab jobban szereti a lovát, mint a feleségét (ilyen „arab“ különben van elég az európai főurak közt is), Caliguláról pedig a történetírók azt jegyezték fel, hogy lovát senatorrá tette. (Újabb időben a senátorokat szokta egy-egy napóleoni iparlovag lóvá tenni.) És hát a mi őseink ? Azok vájjon nem tartották e tiszteletben a fehér lovat? Legjobban tisztelhette azonban a lovat a szláv fejedelem, akiről azt mondják, hogy országát adta oda egy lóért. Úton-útfélen emlegetik a kutyahűséget. Mi a kutyahűség, ha a ló hűségével állítjuk szembe? A kutya, ha gazdáját üldözői elérték és meggyilkolták, ott őrzi gazdája holttestét és inkább éhen vesz, semhogy elmozdulna onnét. A ló többet tesz ennél. A ló gazdáját kiragadja a veszélyből és elszáguld vele üldözőinek látköréből. A lókiállítás rendkívülileg nagy látogatottsága azért legkevésbé sem lehet rejtély, mert nemcsak a sportzmanek, hanem a „Sonntagsreiterek“ is szeretik a szép lovakat. Ilyeneket, pedig szép lovakat tudniillik, nagy számmal lehet a kiállításon látni. Itt vannak, közszemle tárgyait képezvén, Magyarország, Ausztria, Németország, Francziaország, Itália Oroszország és Egyptom legnemesebb paripái. A magyar „Formás,« Tücsök,“ „Tündér,“ „Julcsa,“ „Villám,“ „Szikra« és — longum est enumerare — délezeg paripáink neveit egytől-egyig méltán képviselik a magy. lótenyésztést, mely nálunk még mindig jobb karban áll, mint a népnevelés. A magyar lovak őrizete magyar csikósokra van bízva. Legcsinosabb és legbarátságosabb fiuk a debreczeniek. A mi ménesünkbe — mondá egy ily pörge-kalapos, patyolat-inges hetyke dolmányos s pödrött bajszos debreczeni fiú— a mi ménesünkbe olyan lovak vannak, hogy a fölsége is kedvű lelné bennük.“ Az osztrák lovak nevei nagyobbára: „Seppl,“ „Franzi,“ „Sorsi« — s mivelhogy rendesen úgy találtam, hogy a„Sepple nevű ló lovásza szintén Seppi volt, a „Franzi“ nevű lóé szintén Franzl és így tovább, azt hiszem, hogy a nagyobb bizalmasság kedvéért a lovász — megosztja nevét a lóval. Föltevésem csak egy ízben látszott alaptalannak. Egy lovat „Nani”-nak neveztek, holott a lovásza József volt. Ez meg annyira szerette a lovát, hogy a szeretője nevét adta neki. Rendesen délutáni három órakor vezetik a Hippodromba a lovakat, s ekkor ezer meg ezer ember nézi a paripák közben futását. Sept. 18-ka óta ez a kiállítás legélénkebb része. Egyébaránt a múlt hetekben az egész kiállításon pezsgő élet volt tapasztalható. Most már a bécsi közönség is jobban látogatja a kiállítást, mintha hallaná Göthe baccalaureusának énekét: „Diese Mauern, diese Wände Neigen, senken sich zum Ende; Und wenn wir nicht bald entweichen, Wirt uns Fail und Sturz erreichen.“ Hanem mindannak daczára, hogy a kiállítás pénztárára nézve „tavaszi szellők lengedeznek“ a kiállításon az előhaladott idő meglehetős csípősen adja tudtunkra, hogy elmúlt a tavasz és a nyár és hogy bekövetkezett az ősz. Erre a csipős észrevételre legjobb argumentum a meleg kabát. S valóban: az emberek nagy része él is e vastag, de találó argumentátióval. Ezek a meleg kabátok, ezek a telet hirdető fecskék képezik jelenleg a kiállítás egyedüli árnyoldalát. Azt hiszem, hogy a főigazgató, ha összehasonlítja a sept. havi látogatottságot a többi hónapok látogatottságával és ha azután meglátja a kiállítási látogatókon a meleg kabátokat, a hideg kell, hogy kirázza mindannyiszor. Most már tömegesen özönlik a közönség a kiállítás felé, most, mikor agyermek haldoklik.“ A kiállítás meghosszabbításáról pedig szó sem lehet, hisz már most is ellene esküdtek a hideg és a rövid napok. A mi derék székely párunk, a László gazda és az örökké élünk, örökké szóbeszédes „Póli lelkem“ is nagyban aggódnak már, hogy „októberre a székely házban megveszi őket a hideg.« A fák lehullatták leveleiket s ezzel a kiállítási park legszebb vadon részei elvesztették díszüket. Mindenki a falak közé huzódik s mivel a kiállítási vendéglők födött helyiségei aránylag szerbek — vége van annak az élénk esti életnek is, mely a kiállítási helyiségek bezárása után nyáron élénkké tette a csárda, a liesingi és pilseni sorházak környékét. Szegény indiánjai az indián kunyhónak, a Wigwamnak! Ők is visszamehetnek már „Szerecsen Országba“, mert a hideg sherry-cobblert, amelylyel oly készségesen szolgálnának most, mint ahogy félvállól szolgáltak a nyári hónapokban, senki sem iszsza. Akkor itta az is, a kinek nem ízlett, most az sem iszsza, a kinek ízlenék. Hanem a feketék leleményessége nem csak üres szóbeszéd, mert a Wigwam fekete legényei is leleményesek. Sátoruk elé különféle indiánusok fényképeit aggatták föl s mikor aztán egy buzgó kiállítási látogató, aki mindent akar látni, oda megy e fényképeket megtekintendő a sátor elé, kitoppan egy fekete legény s tiszteletteljesen szólítja föl egy sherry-cobbler elfogyasztására s ha ez azt veti ellene, hogy „hideg idő jár most arra«, azt válaszolja vissza a néger fiú, hogy hiszen nálunk meleg sherry-cobbler is van. Hanem ezután nincs is többé raisomirozás, mert erőszakkal visznek be s törik vagy szakad, de a sherry-cobblert meg kell innod. Denique, a Wigwam négerei kifognak az időn. A stájer borház is szomorú képet nyújt; asztalainak lapjai leforditvák s úgy néznek ki, mint az iskolatáblák. A stájer bor kedvelői a borház egyetlen termére vannak utalva. A közönség túlnyomóan nagy része azért este nem is marad most már a kiállítási téren, hanem, meg sem várva a jelző kürt tompa dugását, bemegy a városba és megtölti a színházakat. Megtöltené, ha még egyszer annyi volna, mindannyit. Az operaházba például bejutni teljes lehetetlenség. Volt börze-speculánsok összevásárolják a jegyeket egy héttel előbb s azután eladják ötszörös, sőt van rá eset, hogy tízszeres áron. És akad, aki megveszi, mert ezeknek a papíroknak nagyobb a hitelük, mint a börze papírjainak. A spekulánsokra, akiknek garázdálkodását eddig az operaház igazgatósága nyugodtan szemlélte, most ugyan razziát indítottak, de hogy ennek volna valami eredménye, azt merem kétségbe vonni. Hisz Bécsben általánosan azt tartják, hogy — egy kis szédelgés soha sem árt. Még Laube, az öreg Laube is úszik az árral s tegnap például színházában egy — Wilkie Collins „Uj Magdolna“ czimü regényéből összeöntött „drámát“ adatott elő. Czélját el is érte, mert: »Freilich hat er das Publicum gezehen, wie sich der Strom nach seiner Bude drängte, hanem a művészetnek nem tett vele szolgálatot. Mindössze a játék volt összevágó, ami rendes szabály — mely alól nincs kivétel — a Laube-színházban. Az „Új Magdolna“ előtt Laube Feuillet-nek egy remek drámáját, „Montjoy“-t hozta szinre, melynek éle a modern egoisták ellen van intézve; a modern egoisták ellen, akik lábbal tipornak mindent, ami szent, ami nagy, csak zsebüket tölthessék meg, s csak a rendőrséggel ne jöjjenek összeütközésbe. „Montjoye a modern egoista“ a mi viszonyaink közt is időszerű hrány darab volna, azért ajánlom a nemzeti színház igazgatóságának figyelmébe. UIi. B. A fővárosi közmunkák tanácsából. Budapest sept. 25. Alelnök b. Podmanitzky Frigyes az ülést délutáni 4 órakor megnyitván, felhozza az Orczy kertnek elhagyatott állapotát, minek következtében annak a tisztességes közönség általi látogathatára, daczára kies fekvésének és kelemes alkatának immár lehetetlenné válik, annyival is inkább, mintán ezen elhagyatott ága mellett, még különféle gyanús csőcselék népnek képezi tanyáját és búvóhelyét ; indítványozza tehát a honvédelmi minisztert egy külön felterjesztés útján megkeresni az iránt hogy részéről a szükséges intézkedések megtételvén, ezen díszeskert rendeltetéséhez képest mielőbb oly állapota hozattassék, hogy az, az azt környező lakosságnak továbbra is üdülésiés szórakoztatási helyéül szolgálhasson. Alelnök ezen indítványa egyhangú közhelyesléssel elfogadtatván, kijelenti a közmunkák tanácsa, miszerint az e czélra megkívántató tervek elkészíttetése által a minisztériumnak segédkezet nyújthatni a maga részéről is a legkészségesebben ajánlkozik. A ministerelnök egy leiratában értesittetik a fővárosi közmunkák tanácsa , királyi Felsége azon legkegyelmesebb elhatározásáról, hogy a királyi udvartartás költségeinek fedezésére az ország által megajánlott összegnek egy tetemes része a budai királyi váriaknak és közvetve a fővárosnak szépítésére fog fordíttatni, s ehhez képest mindenekelőtt a várkertnek a Duna felé néző homlokzata, illetőleg az azt képező dísztelen házsor lészen átalakítandó. Az előterjesztett tervek szerint ezen házak lerombolandók, s azok helyébe egy sor bolt, azok felett végig futó nyílt erkélylyel és két három emeletes a szomszédos házak tűzfalait eltakaró szárnyépület lenne felépítendő. Ezen tervezet a fővárosi közmunkák tanácsa által egyhangúlag elfogadtatván, Budaváros hatóságának azon megkeresés mellett fog átküldetni, hogy ezt tárgyalás alá vévén, hozzájárulása esetében a 80. 83. és 84. számú házak megbecslése és illetőleg kisajátítása czéljából a szükséges intézkedéseket tegye meg. A felépítendő új operaház terveinek megbírálására kiküldendő bizottság elnökéül a belügyi miniszternek ebbéli elhatározása értelmében báró Podmanitzky Frigyes jelöltetvén ki, a fővárosi közmunkák tanácsa saját kebeléből ezen bizottságba Szumrák Pál tanácstagot küldi ki. Skalniczky építés az egyetemi könyvtár építésénél önhatalmúlag elkövetett eltérések miatt 2000 forintnyi pénzbírságban, valamint azon kötelezettségben, hogy a hatósági engedély nélkül épített kiszökkentéseket távolítsa el, a fővárosi közmunkák tanácsa által annak idejében elmarasztaltatván, a közoktatási minisztérium, valamint az egyetemi tanács, és Skalniczky építész et érdemben beadott felfolyamodványai további eljárás végett a belügyi miniszterhez terjesztettek fel, ki is tekintve az épület ó-szerű jellegét, a közmunkák tanácsának a kiszökellékek eltávolítására vonatkozó határozatát feloldotta. Skalnitzky építészt azonban , miután a a fennálló hatósági szabályokat és rendeleteket kijátszani és megszegni senkinek sem áll jogában, az elrendelt pénzbírságban továbbra is elmarasztalja. A városi hatóság fel fog szólíttatni, hogy a még apr. havában átküldött csatornázási munkálatot mielőbb beható tárgyalás alá vegye, s eredményét a közmunkák tanácsával közölje, annyival is inkább, miután a Margitszigeti híd 1874-ben elkészülvén, annak feltárói iránt a szükséges intézkedések még kellő időben megejtendők volnának, melyek azonban csak akkor foganálosíthatók, ha a röpöczecsatornák iránya, melyeknek egyike a nagy közúton lészen létesítendő, véglegesen megállapíttatott. Buda főváros közönségének a vízivárosi új iskolaépületre vonatkozó tervei, valamint Pest városának az utczák tisztán tartását tárgyazó előterjesztése is, csekély módosítással helybenhagyatott. Buda városának az Albrecht utat a főutczával összekötő hidutcza szabályozási terve, valamint az irgalmasok épületétől a kék szellőig terjedő újlaki útrész szabályozására és kövezésére nézve bemutatott tervek, végre az úgynevezett „német völgy“ szabályozástervei is lényegtelen módosításokkal tudomásul vétettek. A magy. kir. pénzügyi minisztériumnak az uj vámház folyosóinak, és fedett helyiségeinek, nem különben az épület körüli járdáknak asphalt burkolattal leendő előállítására vonatkozó előterjesztése, vagy szinte Norris úr a sugárútnak fakockákkal leendő beburkoltatása tárgyában tett ajánlata is, véleményezés végett a kebelbeli műszaki bizottságnak adatott ki. Következő építkezések akadálytalanul kiadatvák : u. i. Jordán Károlynak, lipótvárosi Erzsébet-