A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-16 / 212. szám

212. szám, XL évfolyam. Budapest, 1813. Kedd, sept. 16 Esti kiadás. Kiadó-hivatal, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es­sti kiadás együtt: 8 hónapra..............................................6 frt — Er. 6 hónapra ........12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év ^folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­­­denkor a híelső napjától számittatik. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda­­ Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let I. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Budapest, September 16. Budapest, sept. 16. A nap eseménye a horvát bán kinevez­­tetése. Mindazonáltal csak két lap — a „Nap­ló“ s a „Pester Lloyd“ nyilatkozik érdemle­gesen a kineveztetés iránt. A „Napló“ c­ik­kéből közöljük a következőket: Állítják, hogy a sajátságos horvát viszonyok és párt­konstellátiók között, Mazuranics volt az egye­düli lehetséges jelölt. Nem nagy politikai tehetségei tették azzá, mert azokról nem tudnak sokat sem Zágrábban, sem másutt, de pártállása. Aláírta ugyan ■ a septemberi manifestumot, de úgy látszik, ártatlan volt ennek fogalmazásában. A nemzeti párt súlyt helyezett nevére, mely egy tisztességes excellentiás úr és előkelő horvát író neve, s ő az alkotmány hely­reállítása után magas állását elvesztvén, azon párt­hoz csatlakozott, melynél az első helyek egyikét vél­te megnyerhetni. Ez volt helyzete a nemzeti pártnál míg az unionisták nem viseltethettek ő ellenében szenvedélyességgel soha, mert tudták, hogy Mazura­­nicsnak már műveltségénél fogva is undorodnia kell a szélsők izgatásaitól. Mi tulajdonképeni érzületét illeti, arról bajos véleményt mondani; tehetségeit illetőleg azonban átalában tudva van, hogy jó hiva­talnok­i kineveztetése tán azért is történt, mert föl­teszik róla, hogy rendbe szedi a desorganizált és semmi fegyelmet nem ismerő horvát hivatalnoki kart. Mint e sorainkból kitűnik, nem ringatjuk ma­gunkat semmiféle illusiókban az uj horvát bánt ille­tőleg. Nem fogadjuk tapssal e kineveztetést, de nem is rászalhatjuk. Megnyugszunk benne, mint oly do­logban,melynél különb nem volt képzelhető. Mazura­nics úrnak különben nincs is joga arra, hogy már ma hivatkozhassék a magyar részről iránta érzett rokonszenvekre, de örülni fogunk, ha mérséklet, tapintat és hazafiús hűséggel megfelelve feladatának, igazolja azon várakozásokat, melyek fejében a ma­gyar kormány részéről kineveztetése ajánltatik. Mazuranics bánná kineveztetésével a horvát nemzet párt egyik legfőbb óhaja teljesül. A horvát kormányra rányomatott az ellenzék signaturája; mind­azon várakozások, melyek Pesten a kinevezési tárgyalások alkalmával ellenzéki részről nyilvánit­­tattak, a teljesedés stádiumában vannak. — A zászló, mely alatt az uj aera Horvátországban inaugurál­­tatik, az ellenzéki részről kölcsönöztetik, s ha az unionisták azon nagy része, mely a közbéke fenntar­tása s az alkotmányos viszonyok lehetségessé téte­léért a közép­párthoz csatlakozott, e választásban megnyugszik s azt — mint várni lehet — valóban hazafias önmegtagadással fogadja; —mé­tán meg­követelheti, hogy ez önfeláldozása tapintattal viszo­noztassék. A „Pester Lloyd“ czikke bővebben fog­lalkozik azon dolgokkal, melyeket a „Napló“ czikke „sajátságos horvát viszonyok és con­­stellatiók“-nak nevez, melyek azonban volta­­kép nem egyebek, mint a horvát pártok több vezéremberének hazafiatlansága, áldozatra s munkára épen nem hajlandó volta, a mely azután Mazuranits jelöltségét, „egyedüli le­­tőséggé“ tette. Mi nem késünk a „Lloyd“ e feletti roszálását magunkévá tenni a nélkül, hogy azért palctát törnénk e kinevezés felett. A „Lloyd“ czikkének érdemlegesen a kine­vezést tárgyaló befejezését adjuk a követke­zőkben : Mint egy zágrábi távirat jelenté, s mint itteni jól értesült körökben is biztosítanak. Mazuranics elszánta magát és a magyar kormány ehez képest hozta határozatát, mely szerint Ő felségének Mazu­­ranicsot ajánlandja a horvát báni állásra, azon fér­fiút, kit, nem csak a horvát országgyűlés választott elnökévé, hanem a ki a horvát regnicoláris bizott­ságban is meg volt az elnököléssel bízva, s a­kiről e szerint bízvást feltehető volt, hogy honfitársai bizalmát nem kis mértékben bírja. Szépítés volna, a­mit maga Mazuranics is aligha fogna nekünk meg­köszönni, ha azt mondanék, hogy ő hazájában leg­népszerűbb ember, a ki inkább, mint bárki más, óhajtatott a báni állásra; de ő tisztelt becsületes ember, hazájának pontos ismerője, a közigazgatás ügyeiben teljesen járatos; a magyar kormány már eleintén a combinatioba vette s ma minden más je­ A „HON“ TÁRCZÁJA. Berlinből. Szeptember 15. (A ballet erkölcsi missiója. — Bismarck tulliberalis. — Gründerek a bűvösön. — Az ultramontanizmus és az epi­­démia. — Rákóczy Berlinben). A közelebb lefolyt napok legfontosabb esemé­nyét kétségkívül a franczia hadisarc utolsó részleté­nek lefizetése képezi: a lehető legnemesebb válasz, melylyel ez annyi szerencsétlenséggel sujtott nép a Königplatz-on csak az imént felállított Siegessäule leleplezésével összekötött, nagy hűhóval kocerniro­­zott berlini diadalünnepre felelhetett. Hogy ez ünne­pély lényegesen katonai színezettel birt, vagy a fé­nyes parádé kicsinyes gyermekjátéka egy pár jám­bor hazavédőnek életébe került — azt a Zündnadel és Krupp ágyú, a „Pflichtgefühl“ és katonásdikór­­ság hazájában csak természetes dolognak tarthassák, a mire felesleges több szót vesztegetni. —­ Hogy az ünnepély koronáját egy ingyenes díszelő­adás képezte, mely más országban mindenki előtt nyitva állott volna, itt azonban „Militair-Fest Vorstellung«-nak neveztetett és csupán Mars derék fiait részeltette kedvezésben — ez még szintén nem valami különös dolog. — De bármily tisztelettel is viseltessem a nyájas olvasó találékonysága iránt, még­sem hiszem, hogy eltalálná, minő mű az, mely a szigorú jámborság és erkölcsi tisztaság földjén a hazafias érdem lelkesült elismerésének koronája valt. Talán valami Schiller vagy Gőtheféle darab, vagy épen valami hazafias alkalmi szinmű ? Távolról sem. Egy balett, kedves olvasóm, egy balett, a­melyben a több vagy kevesebb pamuttól dagadó trikók lengő pironettjai, remegő tarantellái és szédítő arandoljai meggyőzhették a vitéz harczo­­sokat a felől, hogy míg ők vérüket ontották a ha­záért, a honleányok dicső serege sem maradt tétle­nül, hanem minden buzgalmát megfeszítette, hogy az eddig csupán nyers erő által legyőzött, erkölcs­telen szomszédot a művészet eszményi sphaerájában is leverje. — És hogyan ünnepelték meg a fran­­cziák ugyanezen napot — melyen három év­vel ezelőtt a köztársaság lelkes hívei negyedszer dönték romba a monarchia roskatag épületét, a­melyben a Babylonnak gúnyolt világváros a „szent őrület“ vereség­ és dicsteljes harczát meg­nyitotta? — Tekintsünk csak Paray-le-Montalra. Az ultramontanismus féktelen orgiái, a csodák szentelt humbugja, melylyel a sötét fanatismus Eu­rópa egyik legelső nemzetét most meggyalázza, fel­oldanak bennünket a szomorú tiszt alól, hogy a kér­désre saját szavainkkal feleljünk. Azonban ne időzzünk hosszasabban e szomorú képnél, mikor vígabb dolgokkal is foglalkozhatunk A nagy diplomata, de talán nem ég oly nagy kor­mányférfi Bismarckot a napokban egy meglehetős fiasco nem épen kellemes meglepetése érte.­­ Mi­dőn az új „Kreisordnung“ a porosz országgyűlésen tárgyaltatott, a nagyhatalmú kancellár minden párt­tal kacérkodott, csakhogy javaslatát keresztülvihes­­se. Amíg azonban e kaczérkodás a liberálisok iránt csak az Ígéretek lenge alakjában mutatkozott, a conservativokkal szemben nem egyszer nagyon is reális engedmények jellegét ölte magára. E kétku­lcsos eljárás nem maradhatott megboszulatlanul. Nagyon tévednének azonban tisztelt olvasóim, ha azt hinnék, hogy talán a liberális oppositió vette át az ércostora istennő szerepét. A porosz ellenzék sok­kal jobb nevelésű férfiakból áll, semhogy oly drasz­tikus gondolatai lehetnének. A kanczellár által any­nyira dédelgetett feudal junkerek sózták el az egy­szer a nagy status férfiú levesét. A Schlawe kerület ókonservatív nagybirto­kosai ugyanis azzal mutatták ki hálájukat, hogy a cancellárt saját szülő megyéjében, hol azonkí­vül a legnagyobb birtokosok közé tartozik, csúfosan megbuktatták a legutolsó Reichsrath választásnál. Egy miniszter, a­ki túlságosan liberális, és a­ki a mellett ép oly conservativ legyen, mint Bismark herczeg­­ — talán csak Poroszországban lehet­séges. Az alattvalói loyalitás par excellence hazájá­ban is van azonban egy pont, a­melynél minden ke­délyesség megszűnik. E pont természetesen a zseb. És itt a roppant hadisarca daczára az adók folyvást emelkednek, a drágaság folyton öregbedik, a ke­reskedelem és ipar alig bírja a roppant adó­terhet és mindig szaporodó üzletköltséget és az alapítási szédelgés, a bécsi „Krach“ ezen édes mamája, és most ünnepli legnagyobb diadalait. — A­hova csak nézünk — mindenütt egy-egy hi­telintézet ötlik szemünkbe, a­melyik közt, mint azelőtt Bécsben, úgy most itt is, természetesen a mindenféle építőtársulatok játszszák a főszere­pet. — A háztelkeknek eme szédelgés által ma­gasra felvert árai a házbér óriási emelkedését és ennek ikertestvérét, a lakás szükséget is maguk után vonták, s főleg a keresete után élő közép és alsó osztályokat sújtják. Ily körülmények közt nem maradhat el a visszahatás, és ha végig nézzük a könyvkereskedői kirakatokat, melyeknek fővonzere­jét Csak röviddel előbb szőrszálhasogató tudományos értekezések vagy sentimentális szegények képezték — lármás külsejű „Börsenbrut“, „Rubenstück der Börse“ a más hasonló czímű sensationális röpira­­tokkal fogunk találkozni, a­melyeknek tartalma a czimhez hasonló udvariassággal bánik el a magas és legmagasabb uraságokkal. Valami tíz-húsz Gründer már most is hűvösen ül, de ez, úgy látszik, még csak a kezdet kezdete, mert hacsak minden jel nem csal, úgy fölötte pikánt leleplezéseknek nézünk elé a leg­közelebbi jövőben. A börze szédelgései mellett az ultramon­tán agitatio és az uralgó járvány is nagy mértékben nyugtalanítja a kedélyeket. Lesznek, akik frivoli­tásról fognak vádolni, hogy e kettőt egy lélekzetre említem. Pedig nincs igazuk, mert alig van az em­beri életnek két oly jelensége, melyek annyira ro­konok volnának egymáshoz, mint épen az ultra­montanismus és a járvány. Nem-e a barbár szá­zadok szomorú öröksége-e mindkettő ? Nem ural­kodtak e mindketten együtt és egyszerre a sö­tét századokban a legnagyobb, akkor ellenáll­hatatlan hatalommal? Nem öltötték-e mindketten a legkülönfélébb alakot és nem voltak-e min­den formában az emberiség legisszonyabb csa­pásai? Nem dúlnak-e ma is ott leghatalmasabban, a­hová még legkevésbbé hatolhatott a műveltség és felvilágosultság, a tiszta­ség és éltető napsugár ? Nem térnek-e vissza mindketten koronként, nem gyöngülnek-e mindketten minden fellépésükkel, míg majd végre az emberi nem haladásával eltűnnek mindketten, talán épen együtt és egy napon! Az emberi nem rettentő betegsége mindkettő, csakhogy amaz a szellemet, ez pedig a testet sújtja. Bármily kárhoztatandó is leszen a közöny, me­lyet a poroszok a polgári szabadság nagy kérdései iránt tanúsítanak, községi életök körül mutatkozó buzgalmaktól sokat tanulhatnánk. Berlin — hihetet­len, de mégis való — egészségtelenebb város mint Pest, és majdnem kilenczszázezer lakosára alig esik 20—30 megbetegülés egy napon. A százalék­szám tehát sokkal kedvezőbb, mint nálunk, és a hatóság és magánosok már­is mindent elkövetnek a járvány elfojtására, úgy hogy az az utóbbi napok alatt a csökkenő félben is volt, noha csak két hete ha fellépett. Sokkal nagyobb és komolyabb baj fenyeg nemcsak Berlint, hanem az egész egységes Ném országot az ultramontán agitatió részéről. Kett fuli Lidonowski poseni, és Crementz koblenzi főpap már nyíltan ujjat hoznak a kormánynyal, és ami­­ még különösen veszélyessé teszi, az a jezsuita b­ama kitűnő csataterve, hogy épen ez emberekl nyitotta meg a harczot, akiknek kerületeiben a­z úgyis poroszellenes. És mit tesz a liberálisok elé különben oly erélyes porosz kormány ? Fenyegetőz­és­­ várakozik. Mintha csak tőlünk importált volna.* Egyébiránt az nem az egyedüli térfoglalt melylyel a magyar ember mai napság Berlinb dicsekedhetik. A Wallner-Theater már egy hét­eg csinál folyton teleházat »Graf Racozi“-val és a„ hazai keblünket különös büszke önérzettel’tölthi el, a darab előtt a Rákóczy-indulót halljuk. Hane hogy hogyan ? — azt senki se kérdezze tölünk,­­ is igaz, hogy Graf Racozi csupán egy mai közöns­­es magyar gróf aki inasával együtt elég dere legényeknek van ugyan festve, hanem azért az égéi darabban, amely különben telivér berlini Ch­raktér posse, alig tesznek egyebet mint hogy rettene­tesen káromkodnak, szerencsére ezt csakugyan mi gyárul, mert ha a jámbor berlini apák és anyák tud­nák, mit tapsolnak meg lánykáik oly kedves mi­solylyal, aligha lenne jó vége a dolognak. Egyébirát ez is jobb mint semmi. Volt idő, mikor számba sem vették. Ma legalább tudják, hogy existálunk. Csa tőlünk függ, hogy mást is tudjanak rólunk. Láng­­ lölt felett azon tagadhatlan előnynyel bír, hogy ő hajlandó a horvát kormány élére állni, míg a töb­biek, bármely ajánlatos tulajdonokat egyesítsenek is magukban, azon lényeges hibában szenvednek, hogy meg nem kaphatók. — Mi a magunk részéről, csak őszinte köszönettel tartozunk Mazuranics iránt, hogy a magyar kormányt azon helyzetbe hozta, hogy a személyi kérdést —­ az egyetlent, a­mely még hátra volt — oly módon oldja meg, mely Hor­vátországban, ha enthusiazmust nem is, legalább megelégedést szül. A „Reform“ szerb kérdésben közöl tö­méntelen reeriminációt. Megfigyelést érde­mel következő felszólalása: Nézze át a kultus­zminiszter a congresszusi határozatokat és vizsgálja keresztül, hogy a korona által nem szentesített tételek közül hány van mind­azonáltal életbe léptetve , így a világi papság fize­tésére vonatkozó határozatok, habár tőlük a királyi jóváhagyás megtagadtatott, a congresszusi bizott­ság által minden községnek megküldettek, kihirdet­­tettek és keresztülvitettek. Ezen eljárás az 1868-ki királyi leirat ide vonatkozó rendeleteit teljesen ki­játszotta. S erről a kultuszminisztérium vagy nem tud semmit, vagy ha tudja, nem bánja, mert nem tesz róla. Minő gonddal őrködnek nálunk a ma­gyarság érdekei felett a hivatalos közegek, sőt részben a sajtó is, eclatáns eset szolgál bizony­ságául. Temesvárról ugyanis azt írják a „R.“­­nak, hogy az ottani törvényszéknél azon di­vat uralkodik, hogy ha Bécscsel és Ausztriá­val leveleznek, a megkeresések stb mind né­met nyelven iratnak, daczára annak, hogy az osztrák törvényszékek nem követik e részben a reciprocitás elvét. De ennél jellemzőbb az, hogy mikor a bécsi törvényszék az átirathoz mellékelt magyar végzéseket s egyéb okiirato­kat lefordittatja, ezért fordítási költséget köve­tel s ezen követelését a temesvári törvényszék elismeri s a feleken behajtja. E magában is botrányos dologhoz aztán egy lap, mely magyar nyelven jelenik meg s magát „Magyar Politikának“ nevezi, ezt a megjegyzést teszi: „azt hisszük, hogy ez rendén van.“ Véletlenül azonban e dolgot a két kormány egyezség útján szabályozta, s azon megoldási módus , mely ugyan ugyszólva, törvényerőre emelkedett, homlok­­egyenest ellenkezik azzal, a­melyre a nem­zettagadó Chauvinismus azt mondatja, hogy „rendén van.“ Mi ellenkezőleg azt tartanók rendén, ha a temesvári törvényszék uraival megértetné valamely fölebbviteli fórum, mint a királyi tábla a soproniakkal tette, hogy magyar kenyeret esznek. Victor Emanuel visszautazását illetőleg egy római sürgöny jelenti, hogy ugyanazon utón fog visszautazni, melyen el­utazott. Ebből azt lehet következtetni, hogy visszautazásakor Bécset újra érinteni fogja, mely körülmény sok conjecturára ad in­dokot. A „Spenersche Zig“ az 1866-iki diplo­­matiai eseményekben nagyon tájékozott egyéntől igen érdekes közleményt kapott, melyből kitűnik, hogy Szászország integritá­sának megőrzését egyedül Ausztria-Magyar­­ország közbejövetelének és nem, a­mint Ber­linben eddig hitték, Napóleon kivonatának köszönheti. A közvélemény következő : »A háború kitörése előtt Páriából védelmi biz­tosítékok jöttek, melyek Szászországot a háborúban való részvételre buzdították. Benedetti például több ízben kimondta, miszerint a császár nem engedi meg, hogy a szász királynak csak egy hajszála is meggör­­bittessék. De a königgrätzi csata után egészen meg­változott III. Napóleon hangja. Eleinte terület fel­osztást hozott javaslatba, mely e szavakban talált kifejezést: „Le souhaite, que la Saxe ne disparaisse pas entiérement de la carte de l‘ Europe.“ (Kivánom hogy Szászország ne tű­jék el egészen Európa föld­abroszáról.) Később azonban, a feletti aggodalmában, hogy a poroszok a huzamos ellenségeskedő folytán Bécs alá érkezhetnek, s oda be is vonulhatnak, egé­szen feladta Szászország önállását, mely elhatározása a harertéri távirdavonal megsérülése folytán július 26 án a békeelőzmények aláírása után pár órával érkezett meg Nikolsburgba. Még ma is az a hit uralkodik több helyütt, hogy a szász állam és dynastiájának fenmaradása különösen Francziaországnak köszönhető. Ez inkább Ferencz József császár lovagiasságának köszönhető, kinek követe Károlyi­ gróf megérkezvén Nikols­burgba, jul. 22. vagy 23-kán tartózkodás nélkül kije­lenté Bismarck grófnak, hogy utasítása két kíván­ságra szorítkozik: az osztrák állam integritása és a szász terület épen hagyása. E két követelményt kell fentartania, míg más tekintetben carte blanche áll rendelkezésére. Az osztrák-magyar felhatalmazottnak e nyílt fellépése megkönnyítette a hadviselő hatalmak közti megegyezést, főleg mivel, mint állítják, gróf Károlyi nagyon óvakodott az előzetes békekötés létrejötte előtt a Nikolsburgban szintén jelenlevő egykori ber­lini collegájával, Benedettivel találkozni. Serbia, Ausztria-Magyarország és a por­ta viszonyairól írják a „Times“-nak Kon­stantinápolyból, e hó 5-ről: Milán fejedelmet képli látogatása alkalmával az osztrák-magyar uralkodó a török követ mellőzé­sével fogadta, vaki az osztrák-magyar kormány oly nemű kijelentésével egyértelmű, mintha ő a szerb fejedelmet önálló uralkodónak tekintené. Természe­tes, hogy ezt a porta rész néven vette, s miután ez iránt magyarázatokat kért, azokat nem tartotta ki­elégítőknek. Hallomás szerint e magyarázatok vagy mentegetőzések (?) következők: hogy a román fe­jedelem hasonló fogadtatásban már előbb részesült, s hogy ugyan igy fogadtatott a montenegrói fejede­lem is, s hogy e szerint Milánnál sem tehettek más­képen. A­mi Károly fejedelmet illeti tény, hogy leg­utóbb ő is a porta követének mellőzésével fogadta­tott, de midőn ez iránt magyarázatot kértek, a kor­mány azt a választ adta, hogy e fogadtatás koránt sem képezi a fejedelem souverain voltának elisme­rését, hanem csak mint a császári család rokona fo­gadtatott igy. Milán esete e kalap alá nem vonható. A fekete hegyek herczegére vonatkozólag úgy lát­szik, hogy a porta az osztrák-magyar kormány szán­dékaival s magatartásával szemben teljes közönyt tanusított. Talán puszta feledékeny­ségből tette. Úgy látszik azonban, hogy praec­edenst alkottatni azért nem enged belőle. Alig is teheti, mert Szerbia esete fontosabb. A nyáron ugyanis a bécsi kormány egy küldöttséget fogadott bvsniai Gradiskából, s a pana­szokat, melyeket ez a török hatóság ellen emelt, ko­moly megfontolásra méltatta. Azt sem feledik, hogy a szerb fejedelem a szultánnál nem tette meg tisz­telgő látogatását, s hogy az orosz és osztrák politika legújabb idő óta Törökország iránt egyátalán nem mutatkozott barátságosnak. Hogy Törökország mit akar e kérdés bolygatásával, azt a „Times“ levelezője fe­ledi megírni. Nézetünk szerint e kérdések bé­kén hagyása ez idő szerint ép oly érdeke a magas portának, mint nekünk. Thiers köszönőiratot intézett a bel­­forti mairehez, a­ki községe nevében a volt elnöknek arany érmet nyújtott át. Az irat következő. Maire úr! köszönöm önnek és kérem fejezze ki köszönetemet a községtanácsnak ama szép érem­ért, mely nagyon fájdalmas, de­ azért mégsem egé­szen vigasznélküli időt fog emlékembe visszavará­­rázsolni, mert Belfert mienk marad és mi e terüle­tünket kivonhattuk az idegen jövevény kezéből. Most hogy megint magunkban vagyunk, okosan és bátran kell magunkat viselnünk, hogy a pártok igá­ja alól kivonva magunkat, fentartsuk a kormányt, melyet mi mindnyájan conservativ köztársaságnak neveztünk. Távol minden más kívánságtól, csak ha­zám boldogítása lebegven szemem előtt, azt hiszem, most elfogulatlanul és józanul ítélhetem meg Fran­­cziaország helyzetét, és mint képviselő megmaradok azon politika mellett, melyet nem lehetett mint köz­­társasági elnöknek tovább követnem. Fogadja őszin­te érzelmeimet az ön és polgártársai irányában. — Thiers A. A párisi érsek pásztor­levele még folyton izgatja a párisi közvéleményt. A kormány az állandó­ bizottság utolsó ülésében Broglie herczeg által kijelentette, hogy az érsek leveléért nem vonható felelősségre és ez ellen mit sem tehet. A „Journal de Debats­­e nézetét nagyon élesen bírálja és hogy ezt megczáfolja idézi a franczia büntetőtörvény 204—208-ik czik­­két, melyek teljesen megczáfolják Broglie úr állításait. Minthogy az érsek ellenében nem a franczia, hanem az olasz kormányt sérti, nem ugyan a fenebbi, hanem az 1819 május 17-ki törvény 1-ső és 12-ik czikkét kellene rá alkal­mazni. A herczegnél sokkal erősebben tá­madja meg a „Journal de Debats“ a cultus­­minisztert, a­ki az állandó bizottságban oda nyilatkozott, hogy „a püspökök nem hiva­talnokok, a kormánynak nincs hatalma felet­tük. A lap azt kérdi tőle: „Mire való a con­­cordatum, miniszter úr?“ A „Republ. Franc.“ a herczeg gyenge­­szivű közleményére megjegyzi, hogy az ki­elégítő lehet Francziaországra, de nem fogja kielégíteni Európát. Kilátszik ebből nyíltan, hogy a kormányt szövetségesei, a klerikáli­sok rászedik. Hiába igyekszik ezt tagadni. Nagyon nyilván­való dolog, hogy a morális rend kabinetje csak clerikális szenvedélyek­ből él, melyeket, ha nem is ő riasztotta fel az országban, mégis ő élesztette és táplálta. „Ez a minisztérium saját vallomása szerint sem royalistikus, sem republikánus, hanem cleri­kális. Ez képezi látszólagos erejét, ez képezi többségét, és ma konokul el akarja választa­ni ügyét az érsekétől. De ez nem elég, hogy magát egy ország előtt kegyeltté tegye. A clerikálisok gyanúba hozzák és az ország bi­zalmatlansága nem fog megszűnni. Az új spanyol kormányról a követke­zőket írják Madridból, e hó 9-ről: Az új kabinet, melyet elnöke tegnap mutatott be a nemzetgyűlésnek, mint táviratilag jelez­tetett, következő tagokból áll: elnök tárcza nélkül: Cas­­telar; külügy: Carvajal; igazságügy: Del Rio; pénzügy Pedregal; tengerészet: Oren­­o; hadügy: Bregua Sanchez; belügy: Maisonnave ; gyarmatok: Soler y Pia; közlekedés: Gil Berger. Carvajal egé­szen ki akart maradni s a végrehajtó hatalom feje táviratilag fordult Sevillába, hol Calzado képviselő és bankár az időben ép tartózkodott, neki ajánlván fel a pénzügyminiszteri tárczát. Calzado elutasította. Ha az embernek magának van vagy 50 millió pese­tája, a­mit kezeljen, nem igen van kedve egy üres tárcza mellé állni. Miért maradt meg végre is Carvajal, ez óráig nincs tudva, már­is azonban egy jegyzéken dolgozik. Pedrega­, mint a kortes alelnöke szélesebb körökben ismeretes, s jó hírben álló Santanderi ügyvéd. Mint emlékszem, már Pig Margall minisz­tériumába be kellett volna lépnie, de az ellenzék demonstrált ellene, óriási plakátokat ragattatván az utczaszegletekre, ily szavakkal: „Ki az a Pedregal ?« Nem ezen, de más indokokból akkor nem fogadta el a tárczát Del­­­ios hires sevillai ügyvéd, ki a többség tevékeny tagja volt, már szintén több com­­binátióban volt ben. Sanchez Bregua, ki már D‘Don­­nel s később Prim alatt a törzskarban nagy szerepet játszót, legújabban a logrondi intermezzoban vett részt. A többi miniszter ismert név. A kormány programm, melylyel a kormány feje a kamara elé lépett, az utóbbi időben gyakran hangoztatott vezéreszméken kívül nagy, szokatlan határozottsággal körülírt rendszabályok egész hosszú sorát tartalmazza, melyek együtt és külön a carlis­­ták leverésére s a törvények uralmának országszerte biztosítására szánják. Nem kevéssé jellemző e pro­gramm öntudatos határozottságára az alfonzisták és karlisták az iránti ítélete. Maga Gonzales — igy­­ kiáltanak kárörvendve — sem tarthatott volna kü­lönb beszédet.“ Természetes, hogy a viszonyok tel­jesen indokolják e szigort. A nemzetközi munkás congressus Genfben. A September 6-iki ülés azzal kezdődött, hogy megállapították a legközelebbi congressus színhelyét. Hosszas vita után, mely e körül forgott, hogy Svájcz­ban vagy Belgiumban tartassék-e az, érvényre jutott azon nézet, hogy a congressus megtartására legal­kalmasabb Belgium, mint a melyben legrégibb és legvirágzóbb az internationale, és legközelebb is fek­szik a leghatalmasabb szövetségekhez. E szerint a legközelebbi congressus 1874-ik év szeptember havá­nak első hétfőjén fog Brüsselben tartatni. Egyébiránt a belgiumi szövetség által alakí­tandó „federal bureau“ jóformán csak levélszekré­nye a szövetségeknek, alig lévén egyéb joga, mint átvenni a beérkezett ügyiratokat és közölni a többi szövetségekkel. A szőnyegre került tárgyak közül megemlíten­­dőnek tartjuk azon kimutatást, mely szerint a mun­kás szövetségnek Spanyolországban 8, Belgiumban egy flamand és 3 — 4 franczia és Svájczban több franczia és német közlönye van, melyek titkon vitet­nek Francziaországba. Szóba került azután, hogy mily módon készít­tessenek a statistikai kimutatások. Egy tüzes inter­­nationalista föl kívánta szállíttatni a szövetségeket, mutassák ki, hogy „physikai“ forradalom esetére hány harczképes embert bírnak síkra állítani. A congressus e vérmes indítvány felett napirendre tért, mert nem akarta magát a titkos összeesküvés gya­nújába hozni. Több tartományi képviselő azt a nehézséget is említette föl, hogy tagjaikról nem mernek névjegy­zéket vezetni, mert ez a rendőrség kezeibe találna kerülni. Igen nehezen kivihetőnek találták azt is, hogy a statistikai kimutatások úgy készíttessenek, miszerint kitüntessék, hányan mily iparágban dol­goznak, hol milyen bérek szokásosak stb. Még a feloszlás előtti napon szükségesnek ta­lálta a congressus egy nagyobb munkás meetinggel tüntetni. Itt Y­erricken tartotta az első beszédet, melyben az internationale czéljairól, a munka és tő­ke közti elmaradhatlan küzdelemről, a jelenleg ural­gó vistás állapotokról stb. beszélt. Beszédének leg­érdekesebb része az volt, miket a »fekete interna­tionale«-­t beszélt. E kifejezés alatt nem az ultra­­montán párt, hanem a belgiumi „katholikus“ inter­nationale értendő. A papi párt ellensúlyozni akarván ugyanis az internationale-t, a maga részéről is szer­vezett munkás mozgalmat, melynek gyűlésein elő­kelő születésű emberek elnökölnek és szónokolnak a sociális forradalomról, a munkások egyenjogúsítá­sáról, a munkabérek felemeléséről és más ily dol­gokról, mik iránt az aristocratia tudvalevőleg igen melegen érdeklődik. Ezen munkás szövetségnek a valódi internationale felett az az előnye, hogy itt­­, munkás nem fizet tagdíjt, hanem ha nagyon csökö­nyös, még kaphat is a belépés fejében 1­ 200 fran­­kocskát. Van der Abeele azt fejtegette, hogy a 89-iki forradalom csak a bourgeosie érdekeit karol­ta fel, míg a sociális forradalom semmi rangkülönb­­séget sem ismer. Le Frangais a tőke és aristokratia feudalismusáról beszélt és a polgári elemet azzal vá­­­dolta, hogy félreismeri érdekeit, ha az internationale ellen kezd. Miután még Farga Pelissier fejtegette hogy az internationalenak, mint olyannak, semmi köze a spanyol zavarokhoz és így ellentétbe jött a spanyol szövetség évi jelentésének azon passusaival, melyekben kimenteni iparkodnak az alcay-i és más hasonló eseteket, végül még Eccarius heveskedett az „internationale” schismaticusai ellen. Ezzel az idei gongreesus befejezte működését. A főtanodai oktatásról. (Folytatás és vége.) 25. Az államvizsgálatokat a vallás- és közok­tatásügyi miniszter külön rendelettel szabályozza, és pedig a jog-­s államtudományi tanszakokra nézve azon elv alapján, miszerint azon tudományszakokat magában foglaló közös vizsgálaton kívü­l, melyek ismerete, úgy a bírói és ügyvédi, valamint a köz­­igazgatási pályán nélkülözhetlen, külön államvizs­gálatok tartatnak, és bizonyítványok állíttatnak ki azok számára, kik bírói vagy ügyvédi és külön azok számára, kik közigazgatási szakpályára készülnek a nélkül, hogy az egyik szakpályára készülők a má­sikra vonatkozó államvizsgálatok lételére köteleztet­­hetnének. 26.. Az orvosi és azon tudományok kivételével.

Next