A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-25 / 245. szám
Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra .......................................6 fot — ír. 6 hónapra . . • ....12» — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év^folytán minden hónapban meg« n kezdhető, de érmék bármely napján történik is, min ' denkori hó'eláitt napjától számittatik. / 245. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás.Budapest, 1873. Péntek, oet. 24. 1 1 Rtí *"r • 1 ú É POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívó.» A HOAXI-ník évi folyamára. Előfizetési ára . • Negyedévre . . . . . 12 frt ... 6 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tiz frtig sak 6, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetis ok a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek.tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, oct. 23. Az ország hitele és a sajtó. Különös fogalmak uralkodnak nálunk, vagy legalább a jobboldal egyes közlönyei különös fogalmakat szeretnének uralomra juttatni. Ezek közé tartozik elsősorban : a sajtó szerepének meghatározása Magyarország közhitelével szemben. Mert e téren a jobboldal közlönyei azt szeretnék elhitetni a világgal, hogy pénzügyeink minden bírálata, az ország anyagi helyzetének minden bonczolgatása — egyenesen hitelünk ártalmára van. Ezek szerint a sajtó kötelessége, úgy látszik, csak abban állana, hogy pénzügyminisztereinket dicsőítse és minden bajunkat, minden mulasztást elhallgasson, mert különben árt Magyarország hitelének, így közelebbről a »Pester Lloyd« már annyira ment merészségében, hogy egyenesen kijelenté, miszerint annak, hogy a magyar állami papírok 25%/«-al állanak roszabbul a hírhedt osztrák állampapíroknál is, egyenesen és kizárólag a napi sajtó az oka, mert annyit siránkozott rosz államháztartási és vagyoni állapotaink felett, hogy a külföld elhitte és bizalmatlanná lett az ország iránt. E merészség és szolgaiság túlhalad minden képzeletet. Annyira rövidlátónak tünteti fel a külföldet és annyira butának a magyar olvasóközönséget, hogy ezek az ország pénzügyi helyzetének megítélésében elfeledik a tényleges állapotokat és többre becsülik az ország hitelét, ha a lapok hallgatnak. Ez csak arra való fogás, hogy azon valódi tényezők feledve legyenek, melyeknek hat évi működése a mostani állapotot előidézte. Bármennyire lepleznék a valóságot, bármenynyire hallgatnák agyon a híreket — a külföld és átalában az üzletvilág nem feledné el, és magatartásában irányadóul használná azon tényeket, melyeket a jobboldal most feledtetni akar , és melyek szükségszerű eredményéről, hitelünk gyengüléséről, azt akarja a »P. Lt.« elhitetni, hogy a hírlapok rész (de meg nem cáfolt) hírei idézték elő. Tudja jól a külföld, azon „hasznos“ beruházásokra felvett költséges kölcsönöket, ezek pazarló kezelését és gyümölcstelen felhasználását, melyek cége alatt folyt e hat év alatt hitelünk legroszabb kezelése. Tudja jól a külföld, vagy legalább a pénzügyi eredményekből látja, hogy költséges, terméketlen és retrograd irányú kormányzási rendszerünk, nagy személyzetével, idézte elő a legroszabb jelenséget : rendes budgettnk folyton növekedő deficitjét. Tudja jól a külföld, hogy anyagi, és szellemi fejlődésünk (épen a gazdálkodási rendszer miatt) semmi arányban nincs terheink, adósságaink szaporodásával. Tudja jól a külföld, hogy közlekedési viszonyainkban a kormány, mily költséges hibákat követett el és forgalmi viszonyaink menynyivel roszabbultak csak a közelebbi évek alatt is. Mindezt tudja a külföld és az üzlet világa hivatalos statistikai adatokból, a kormány előterjesztéseiből, a pénzügyi bizottság önvallomásaiból, a hitelműveletek botrányos történetéből, az állami szerződések tragikomoédiájából. Mindennek nem az ellenzéki sajtó az oka, hanem elsősorban a kormány, második sorban a törvényhozás és harmad sorban a jobboldali sajtó. Minthogy épen ez oldalról voltunk megtámadva: lássuk ennek a jobboldali sajtónak szerepét hitelügyünkben. E sajtó feltétlenül helyeselt, sőt a „hazafiság“ aégise alatt sérthetlenné igyekezett tenni minden kormányi pénzügyi éi egy hitelműveletet. A „nagy” vasúti kölcsöntől a londoni kölcsönig, mindenikről rendre volt bebizonyítva, hogy épen a szükséges összegben, a legkedvezőbb feltételek alatt, hitelünk emelkedése mellett volt kötve. Igaz, hogy most már a pénzügyminiszteren kezdve minden jobboldali kzó roszalja eddigi egész hitelgazdaságunkat; igaz, hogy a krachos osztrák papírok ellenében is, tetemes árcsökkenést kénytelenek kimutatni a magyar állami hitelpapírokban, de ez már késő, az ország ily (?) hitel emelkedését csak akkor lehetett volna megakadályozni, mikor még a kölcsönök megkötéséről és takarékos felhasználásáról volt szó, így vagyunk vasútpolitikánkkal is. Eddig minden vasút egyenes is, jó is, olcsó is, elhalaszthatatlan is volt; minden vállalkozó biztosnak, minden vasút garantia mesés olcsónak hirdettetett — főleg a sajtóban. Most, mikor a sok „olcsó“ és „gyümölcsöző“ vasút terhét nem bírjuk, elmondják a jobboldali lapok is, hogy 1-poz.ul gcbZidAllvudtunk. De akkor, mikor bírálni kellett volna, dicséreket zengedeztek minden tervre, minden miniszterre. Államháztartásunk bírálatára nézve is ez áll; ezt sem akkor tarta rosznak a jobboldali sajtó, mikor jobb után lehetett volna indulni, hanem most, mikor vissza kell térnie a zavar miatt. Ez a sajtó azt kívánja, hogy ne bolygassuk pénzügyi viszonyainkat, mert ártunk az ország hitelének. Ez nem áll. Nem mi, a szigorú bírálattal és az eredmények felmutatásával ártunk az ország hitelének, és nem az árt ennek, ha a lapok megírják, hogy egyik, másik állampénztár üres, hanem árt az a tény, hogy úgy gazdálkodtak, hogy üressé lett az és ártottak és ártanak azok, kik ez eredményeket közvetve vagy közvetlenül előidézték. És ebben a jobboldali sajtónak nevezetes része volt. Ha valakinek van joga, az ország hitelének érdekében felszólalni, az bizonyára az ellenzéki sajtó. Ez követelheti jogosan a jobboldali sajtótól, hogy feleljen meg hivatásának és oltalmazza meg, bárki ellenében, az ország érdekeit akkor, mikor még valami roszat megakadályozni és valami jót tenni lehet. Az igazságügyminisztériumban tegnap kezdték meg az új telepítésekről szóló törvjavaslat megvitatását. A tanácskozásban, melynek elnöke az igazságügyminiszter volt, a bel-s igazságügyminisztérium küldöttei, s Eötvös Károly és Szilágyi Dezső orsz. képviselők vettek részt. A zágrábi országgyűlés pénzügyi bizottsága e hó 22-iki ülésén a budgetet, mint nekünk írják, elintézte. Pénteken fog az ez iránti jelentés az országgyűlés elé terjesztetni s ugyanakkor, legfölebb szombaton kerül az úrbéri ügyek szabályozása iránti jelentés tárgyalásra. Az 1874-iki budget egy, legfölebb két ülésben, a magyar országgyűlésba való választással együtt el fog intéztetni. Egyéb előterjesztés alig merül az idén tárgyalásra, s így az országgyűlés 28 vagy 29-én bezáratik. Ez a kormányra nézve annál kívánatosabb, mert az országgyűlés működésének eddig majd minden idejét igénybe vette, s a munkára idő sem maradt. E munkának jön el ideje, levelezőnk szerint, most, s így az sem igaz, mintha a bán az országgyűlés befejezése után az országot beutazni szándékozna. Legközelebbi útja a bánnak nov. 8 vagy 10-kén Budapestre lesz, ahol több folyó ügyet kell elintéznie. A budget bizottság említett ülésében a következő fontos változások léteztek a budgeten. A 17. czimbe „előre nem látott kiadások“ 40,000 főt vétetett föl a szűkölködők számára. Az egyetem tanárai számára felvett összegek töröltettek, s a dán felhatalmaztatott eshetőleg póthitelt kérni. Az összes törlés 162.000 frtot tesz. Elfogadtatott még az alapok és alapítványok számadása is. Az ülés végén Smaics, a bizottság elnöke, a bizottság köszönetét fejezte ki a bán előzékeny s alkotmányos magatartásáért. — Nagyfontosságú nyilatkozatot olvasunk a pétervári „Golos“-ban. Ezen az orosz diplomatához közel álló lap közleményének vége (ha őszinte, mihez sok gyanú fér) megcáfolja azon felfogást, melyet a bécsi lapok Oroszországnak a bosznyák ügyekkel szemben elfoglalt állására nézve kifejeztek. A „Golos“ figyelemre méltó czikke szószerinti szövegében így hangzik: A bécsi világkiállítás jóllehet anyagi tekintetben nem igen sikerült vállalatnak mins .»« +A móri majdnem 14 milliónyi hiányt okozott; mindazonáltal politikai szempontból ítélve, Austria-Magyarországra nézve szerencsés eseménynek tekinthető, a mennyiben különféle uralkodóknak alkalmat szolgáltatott Bécsnek meglátogatására. Noha fejedelmi utazásoknak a jelen korban már nem lehet tulajdonítani azon jelentőséget amilyennel azelőtt bírtak, de mégis el kell ismerni, hogy például a császárnak (érti az orosz czárt) Bécs városában időzése szembetűnő kifejezését jelentette azon szerencsés változásnak, mely a múlt évi berlini látogatás óta az őszinte barátság új pázisába lépett Orosz és Austria-Magyarország kölcsönös viszonylataiban keletkezett. Nem tagadható továbbá, hogy Viktor Emanuelnek eljövetele Bécsbe, noha Berlin volt a fő czélja, bepecsételte a végleges kibékülést a két ellenséges nemzet között, s jelentékeny módon elősegítette elfelejtését azon résznak, a melyet kölcsönösen egyik a másiknak tett. Végtére Vilmos császár bécsi látogatása véglegesen erősiti meg azon szoros köteléket, mely Germániát és Ausztriát az 1870—71-ik évi események óta fűzi össze. De el nem felejtendő, hogy a bécsi világkiállítás egyszersmind alkalmul is szolgált a török-osztrák barátság lehűtésére, kiszorítván helyéből azon gyöngéd, hagyományos gondoskodást, amelyet az osztrák államférfiak a „boszporusi ibeteg emberre“ fordítottak. Azon fogadtatás, melyben a bécsi kormány által a szerb és román fejedelmek részesítettek, fel■ keltette a porta elégületlenségét. Gróf Andrássy ugyan elég erélyes jegyzékkel arra bírta a török kormányt, hogy álljon el e tárgybani tiltakozásaitól, mindamellett ezen elégületlenség a szökevény bosnyákok panasza folytán ismét felmerült. A porta nem mellőzhette hallgatással a dolgot, s Szarajevóban nyomozást rendelt el, és a nyomozó bizottsághoz Theodorovics és Dragancsics osztrák-magyar consulatokat is meghizta. Tény, hogy a török vizsgáló bizottság roppant nagy részrehajlással járt el, mi természetesen az osztrák diplomaták tiltakozását idézte elő.“ Ennek következtében a porta váratlanul megszüntette a nyomozást s az európai udvarokhoz egy emlékiratot, aláírás és felvilágosító jegyzék nélkül, küldött szét, melyben a nevezett consulok ellen a diplomatákra nézve a legsúlyosabb vádak emeltetnek, mintha ők a keresztényeket a török hatóságok ellen bujtogatták volna. A portának ilyetén cselekvénye, mely a diplomatikus szokásokkal, s fennálló alakiságokkal ellenkezik,az osztrák-magyar kormány okszerű haragját keltette fel, és most a portától teljes elégtételt kiván. Ezen új meghasonlásnak valószínűleg nem lesznek komoly következményei s az ügy a török kormány mentegetőzésével fog végződni, minthogy reá nézve igen veszélyes volna szomszédját ingerelni s még inkább felizgatni a nyilt felkeléstől úgy is már alig visszatartóztatható keresztény alattvalóit, főképen most, midőn belszervezetében fontos, terjedelmes és gyökeres reformok életbeléptetéséhez hozzáfogni készül. De egyidejűleg ezen viszály az osztrák-magyar keleti politikában fordulatot jelent, és pedig oly fordulatot, mely nagyítás nélkül azon kötelezettségeknek tulajdonítható,melyeket Andrássy gróf császárunk bécsi látogatása alkalmával magára vállalt s következménye az egy év előtt Berlinben összegyűlt három uralkodó között a keleti politikára vonatkozólag létesült egyetértésnek.“ A közmunkaügy országos rendezése. II. (Iy.n.) Czikkünk első részében röviden bebizonyítani iparkodtunk, hogy a közmunka természetbeni leszolgáltatásának rendszerét eltörülve, a közmunka költségeit legczélszerűbb volna az összes közvetlen és közvetett adók után kivetett úti pótadó által fedezni. Hogy azonban ezen kivetett pótadó rendeltetésének és czéljának megfeleljen, hogy lehetőleg ugyanazon közönség utaira fordíttassék, amely azt fizeti, hogy ez által a közmunkának adónemmé változtatása nem csak visszatetszést ne idézzen elő, hanem általánosan szívesen fogadtassák, és hogy ez adónem a lehető legigazságosabbá váljék: erre ««Sm vo poukotSgco, cél elkülölketlött, hogy ezen úti pótadó a törvényhatóságok által vettessék ki és kezeltessék, természetesen az országos kormány szigorú ellenőrködése mellett. A közmunkaügyi viszonyok jelenleg az ország külön vidékein annyira eltérnek egymástól; az utak állapota s az egyes vidékek közmunka-szükséglete annyira különböző, hogy összpontosított kezelés és országosan egyenlő arányban kivetett útipótadó mellett okvetlenül előnyben kellene részesülni egyik területnek a másik rovására és a jó utakkal bíró vidékek lakossága méltán tartaná igazságtalannak, hogy az általa fizetett pótadóból egészen más, tőle messze eső vidékek elhanyagolt utat javíttatnak és építtetnek. De a mi fő, magát a közmunkaügyet illetőleg sem érhetnénk ezért ily országos kezeléssel. Mert tekintve a közutaknak mostani átlag nagyon elhanyagolt állapotát, ez úti pótadó országos kezelése vagy azt eredményezné, hogy annak czimén igen nagy, s magát az alapul szolgáló adót is fölülmúló összeget kellene kivetni az ország lakosságára, hogy minden vidék igénye csak részben is kielégíttethessék, vagy ellenkező esetben azon kellemetlen viszony keletkeznék, hogy az országnak egyetlen egy vidéke sem volna közmunkaügyi igényeiben kielégítve; só panasz általános és folytonos volna, s minden vidék megrövidítve érezné magát a másiknak előnyére. Utügyeink általános elhanyagoltsága mellett is kitűnnek egyes vidékek járhatlan közlekedésük miatt; e vidékek a pótadó által bevett közmunkafedezet nagy részét felemésztenék s a többi utak maradnának romlásnak, pusztulásnak kitéve, hogy később végleg elromlott állapotukban azután ismét ezek igényeljék a rendelkezésre álló összeg legnagyobb részét. Arra pedig gondolni sem lehet, hogy úti pótadó fejében annyit ki lehessen vetni, amennyi az egész ország minden részének szükségleteit csak megközelítőleg is fedezhetné, minek következtében a legkellemetlenebb korteskedés fejlődnék ki az utak érdekében. Az ügyesebb s befolyásosabb emberek minden áron ki igyekeznének eszközölni, hogy saját vidékük közmunkájának jusson az oroszlán rész; az utak jósága a protectio kegyeitől függne s az országház folyosóin óriási mérvben ismétlődnének a vasútengedélyezés korszakának sajnos emlékű titkos és nem titkos jelenetei. S nem szabad felednünk azt sem, hogy az országos kezelés, a dolog természeténél fogva, és talán egyéb okokból is, de tényleg mindig tetemesen drágább kisebb testületek kezelésénél. Tudunk példát, hogy ugyanazon egy úti vállalkozó hasonló körülények között 25—30 %-el drágább volt a kormánynyal szemben mint a megye irányában, s már maga az a nagy apparátus, melyre az országos kormánynak minden ily ügyben szüksége van, nehézkessé és drágává teszi eljárását, mi által a siker s az eredmény is tetemesen megcsonkíttatik, főleg a közmunkánál, melynek mi sem árt annyira, melynek költségeit mi sem növeszti oly aránytalanul, mint a nehézkesség és lassú mozgás. Az sem volna méltányos, hogy az egész országra egyenlő arányban vettetvén ki e pótadó, ha mindegyik törvényhatóság közmunka-javadalmazás fejében ugyanannyit kapna, amennyit e pótadó fejében befizetett, — mert mig egyes vidékeknek részint a hátrányos földrajzi vagy éghajlati viszonyok miatt, — részint azügyének egyéb okokból támadt elhanyagoltsága miatt okvetlenül nagyobb áldozatokat kell hoznia közmunkaügye érdekében , addig más, szerencsésebb fekvésű és talán már eddig is az útügyre többet áldozott vidékeknek erre ugyanannyit áldozni felesleges, sőt talán káros is volna. Amíg az egyik vidék lakossága szerencsés körülmények között élvén, s egyéb közös igényeiben is jobban kielégítve lévén, az útügyre anyagi helyzeténél fogva többet szentelhet , addig más elszegényedett vidékek, melyeknek még egyéb szükséges közintézményeik is tetemes áldozatokat igényelnek, ugyanoly magasságú úti pótadó által erejükön felül volnának terhelve. De czélszerűség szempontjából sem volna ez eljárás ajánlható, mert kétségtelen, hogy sokkal egyszerűbb kezeléssel és kevesebb költséggel járand és a gyorsabb eljárás és kezelés mellett a közmunkaügyre sokkal előnyösebb teend, ha az egyes törvényhatóságok, melyek közvetlen közelből ismerik saját szükségleteiket és anyagi helyzetüket, önmaguk vetik ki, szedik be és azonnal értékesítik is e pótadót, mint hogy ha az az országos kormány által kivettetvén, a törvényhatóság által, vagy legalább annak közbenjárása mellett behajtva a többi adóval együtt az országos kormányhoz terjesztetik fel, hogy onnan azután ismét javadalmazásképen visszaküldessék a törvényhatóságnak. Ugyancsak a fentebbiek alapján, s nevezetesen a külön vidékeknek különböző helyi viszonyai folytán szükséges, hogy a közmunkaügyről hozandó törvényben a törvényhatóságok nem csak az úti pótadó kivetése, beszedése és kezelése, illetőleg felhasználására legyenek feljogosítva, hanem felhatalmazva , illetőleg felhíva legyenek arra is, hogy saját területükön is, amennyiben ezt szükségesnek és czélszerűnek látják, ez úti pótadót vidékenként, járásonként külön-külön kezeljék, s a mutatkozó viszonyokhoz képest külön arányban is vessék ki. Számos megye szolgálhat például e rendelkezés szükségének indokolására. Az egyik járás föld- ATHONy TARCZAJA. Egy röpirat szelleméről. (»Die moderne französische Kunst« Vertrag von W. Liibke.) H. Következik a reformatió és a renaissance kara Mint fogja magát tartani Francziaország az idők nagy és válságos mozgalmai közepett, ettől függ jövője, e magatartás kihatással van egész történelmére. Melyik elem győz benne ? A román, vagy a germán elem ? ez az életkérdés. Francziaország elfordul a reformatiótól s ezzel menthetetlenül a román nemzetek sorsába keveredik. Fejlődése ez időtől kezdve nem más, mint külső és látszólagos fejlődés. Megteremti a despotismus rendszereit; e despotismus XIV. Lajosban éri el tetőpontját s kezdete későbbi romlásainak. Mig a reformatiót visszautasítja, helyet enged a renaissancenak, mintegy vegyrokonságát tüntetve fel a román délszakkal. De mig Olaszországban a renaissance magából az összes népből szülemlik s az egész nemzetet áthatja, addig a franczia nép kiveti mindazt a renaissanceból, a mi a valláshoz tartozik s csak amaz elemeket veszi fel magába, melyek az aristokratikus udvaréletnek szolgálatára lehetnek. Megalakul a fontainebleau-i iskola s a renaissance torzképeket váltogat. Ekkor lopódzik a franczia termékekbe ama hamis kecs, mely oly sokáig fentartja magát s a nemzeti szellem valódi kifejezése jellegeként szerepel évszázadokon keresztül. Mit tesznek ezalatt Németországban ? A XV. és XVI. század a legnagyobb s leggeniálisabb mesterekkel dicsekedhetik. Ekkor működik Schongauer, Wohlgemuth, Zeitblom, Dürer, a két Holbein és Dürernek nagy tanítványai. A tiszán udvari művészet amaz irányzata, mely Fancziaországban otthonos lett s az előkelő világ kedvéért és gyönyörködtetésére existált, a tizenhetedik és tizennyolczadik században lendül legmagasabbra, XIV. Lajos kora ismeretes. XV. Lajos uralkodása alatt már a legveszedelmesebb jelleget ölti fel s e veszélyes jellegben azután természetesen mindvégig megmarad. E philister és nyárspolgárilag kikerekített párhuzam folytán tehát a francziák politikában és hadviselésben teljesen le vannak verve; a civilisatiot illetőleg elvesztették minden hitelüket; nem értenek a philosophiához s az exakt tudományokban nem produkálnak többet mint a németek : működésük és fejlődésük egészen külsőleges, költészetük és zenéjük nem érdemel komolyabb figyelmet; a képzőművészetek terén önállótlanok és ledérek, nem képesek arra hogy gondolatokat teremtsenek. Lübke még az ízlést is megtagadja tőlük, mert a 1867-iki világkiállítás óta a többi nemzetek is megbirkóznak a franczia ízléssel. (Ez nagyon észrevehető a jelenlegi bécsi közkiállításon, hol ízlés tekintetében a többi nemzetek nemhogy el nem érik, de meg sem közelítik a francziát.) Szóval: a franczia román nép s mint ilyennek előbb-utóbb buknia kell. Kimutatta ezt nálunk már Dapsy László is, aki a természettudományokkal foglalkozik és nagyon szeret roszat jövendölni. Igen ! az’életerős, vallásos és philosophus germán elem van arra hivatva, hogy újjá teremtse a világot. A germán nép a lassúság és szívósság által fogja legyőzni a többi nemzeteket; ama hálósapkás nyugalom, ama kombináló ész s ama mély bölcseség és alaposság, mely tulajdonuk, előbb-utóbb megtermi a maga gyümölcseit. Ők jelenleg az eszményiség oly magaslatán állnak, melyről egyáltalában nem lehet látni a saját testükön jelentkező fekélyeket,nem ama hibákat, hiúságokat és vétkeket, melyek alattomban készítenek utat a szívek redőiben,az agy rostjai közt és a vérverésben. Míg más népek szemében a szálkát is észreveszik, megfeledkeznek a maguk gerendáiról. Ők utolérhetlenül nagyok lettek a politikában, a tudományokat majdnem, hogy monopolizálják, a művészetek csakis náluk virágoztak, másnak csak a hulladék jutott! Csak az erények, a dicsőség, a nagyság láthatók most Németországban: ott van a mások erénye, mások dicsősége és mások nagysága is. A németek nagyon értenek ahhoz, mint kell hódítani nemcsak physikailag, de szellemileg is aka mint kisütötték, hogy a nagy franczia forradalom tulajdonképeni kezdeményezője Nagy Frigyes volt, és oly leleményességgel fognak még más nemzetek örökre dicső és soha el nem múló érdeműből koronkint egyet- mást átcsempészni. A tömeg bánulni fog az egységes Németország csodatörténelmén s ama vívmányokon, s melyek az idők folyamában lalanként összesereglettek náluk. Hiszen e folytonos hallelujázás és tömjénezés, melylyel a haza szegény füleit és orrát csiklandozzák, e minden képzeletet meghaladó elbizakodottság és épen nem bölcsésnemzethez illő fennhéjázás végre mindenkit elvallt és az örvénybe ránt. Való, hogy e nemzeti düh veszedelmes jelenség. »A nemzeti büszkeség — fja Laboulay — az a véres zászló, melyet a népiek, mint bikának, eléje tartanak, mikor azt akarjál, hogy lehorgasztott fővel rohanjon a hurokba.» A hurok készen áll, vere zászlót és harsonákat hozzá, hogy az experimental jól sikerülhessen. Mi lesz Németországból ? Így roppant kiterjedésű katonai állam, és ezek nagy katonai államok nagyon veszélyesek. Lübke agya hangsúlyozza,hogy az ő militáris hatalmuk csak esköz, melynek segélyével az általános jólétet és bologságot fogják elérni; de az ember a század levgőjével kételyeket szitt magába, sokkal szilajabb ételyeket, mintsem hogy Lübke állítása megmenekületne előlük. Ami a nagy államokat illti ezek megérdemlik, hogy néhány szót mondjunk róluk. Van nékem egy igen tehetséges, minden széprt, jóért és igazért fennen lelkesülő barátom, ki egy irigy nyilatkozott nekem azokról a nagy államokról A radikális párt eldei köztt alig van egy is, mely kevésbé vétetik figyelembe, melyet oly kevesen értenek meg, mint a nagybirodalmak ellen való küzdelmet. Az egység, a hallom s világuralom varázs szavai megvakitják mégz úgynevezett demokratákat is s önfeledten ujjig a hatalmasok győzelmének, alig sejtve, hogy ez a nép végleges elnyomásának kezdete. A nagy riadalmak ábrándja ama varázsszavak közé tartozik, melyek fénye által az öntudatos ember mélyként megakittatva, örömzaj között ássa meg önnön sírját.A óriási pyramisok embergyilkos építői, ama nagy iblók, kiket a történelem egy-egy „nagy“ névvel isztel s le, egytől egyig a győzelemdús zsarnokok még most is mint dicső példák emlegettetnek az áatlan gyermekek előtt, s ime napjainkban látjuk, iként változik az oppositió elkeseredett harcza a szászéd németeknél egyhangú hallelujává, amiért az eddigi zsarnok egy pár országgal megszaporította a nemzet birtokát. Panem et circenses ! Játékot kell dobni a politikailag éretlen nép elé, a győzelem játékát s ő óriási veszteségei daczára elragadtatva fogja bálványozni zsarnokát. A Caesarok s Napóleonok régi játéka ez s csak az együgyü nép hiszi mindannyiszor, hogy uj. E nép az, mely a militaris hatalom erősbülését önmagáénak tekinti s most az „egyesült” nemzet tudatában bizton reméli, hogy a mit a zsarnok előbb megtagadott, most erősebb hatalmi álláspontján önkényt fogja ajándékba nyújtani; vagy hogy azt, a mire évtizedeken át hasztalan törekedtek a szabad szellemek, az eszményi respublikát most egy szolgailag nevelt nép képes leend kivívni. A győzelem által hatalomra jutott népnek múlhatlanul hanyatlania kell, ha csak egy erőszakos rázkódás nem jön közbe, egy rázkódás, melynek eredménye azonban halál is lehet. Nincs egyetlen emberfaj sem, mely határozottan békés szellemmel bírna s kiben a győzelem újabb vágyakat ne keltene fel. A tösvény nem egy bizonyos összegre, hanem a folytonos szaporításra vágyakozik; a hit- és hatalomvágyé előtt sem lehet többé határ, melyet hóditási törekvései elé önkényt szabna ki. S ha sikerül a győzelem, az anyaföld vezértagjai elfeledik emberi kötelességeiket s mig a hódított provinciák, a coloniák lakói s az anyaföld szegényei mindinkább közelebb jutnak az éhenhaláshoz, a patríciusok s aristokraták henye dőzsöléseikkel megmételyezik a társadalom életét, így tette tönkre Róma Európa nagy részét; igy zsákmányolta ki Anglia Izlandot és Indiát s igy romlott meg mindkettő társadalmi élete amaz iszonyatos fokig, melyet csak a nagy birodalmaknál lehet feltalálni. Igen, a nagy hatalmak szükséges következménye az, hogy a henye aristokratia s a dolgozó, de szegény nép között mind magasabbra emelkedjék a válaszfal s a valódi emberi fogalmak, és ennek következtében eltűnvén, nyomorult pártnézetek uralkodjanak a nemzet jövőjén. A történelem alapos ismerője tudni fogja, hogy e baj a legátalánosabb s az ember oly sok tekintetben hiányos természetén alapul. Az erőérzet csiklandoztató vágya csakhamar fölkelti az ördögi képzetet, hogy önmunkánk nélkül is meg lehet mások rovására élnünk s ha egyszer megizleltük e csábító mérget, a phantasia nem engedi többé, hogy a közelebb fekvő belügyekre gondoljunk, hanem folytonosan mások tetteire kell ügyelnünk, s e közben saját jólétünk tönkre juthat. A kalandvágyó ifjú, a folytonosai, harczias athléta, az önfeledten szakmájába merült tudós s oly annyi mások példái ez állapotnak hol a szenvedély kizárólagos rabszolgasága alatt a legszebb törekvések tönkre jutnak. A természettudomány néhány hangyafajt említ fel, melyek harczias jellemek folytán rabszolgákat szereztek maguknak s elmondja végül, hogy ugyan a hangyák későbben teljesen képtelenek a felhalmozott ételhez nyúlni hanem kényszerítve vannak rabszolgáik etetését elvárni, hogy nyomorultan el ne vesszenek. A hatalomvágy által elragadott népek nyomorult sorsa mindig ez, de valóban még e helyzetnél is rettenetesebb amaz átkuk, hogy a társadalmi élet felforgatása s az emberi fogalom és szabadság megsemmisítése által az előhaladást századokra meggátolják. A német nép jelenleg e veszélyes ösvényre tért s a jövő nemzedék látni fogja, mint fog e nép látszólagos, külső fénye daczára mindinkább hanyatlani, mint feledi el mindinkább az úgynevezett küls politikára való figyelés mellett hazája valódi belügyeit, mindaddig, mígnem a társadalmi forradalmak a javítást többé lehetetlenné teszik. S e fejlődés ellen hasztalan a mentség; az őskor homályos napjaitól kezdve hódító hódítót követ, mígnem az öntudatra ébredt nép a foederativ respublikák eszméjére megérik s a külpolitika csaló varázsa helyett otthon igyekszik megvalósítani közjólét feltételeit A történelem úgynevezett nagyszerű képei el fognak ekkor tűnni, a birodalmak és nemzetiségek egyes kis községekre oszlandanak szét, melyek mindegyike saját szükséglete szerint rendezi be családi tűzhelyet s a gyámkodó hatalmak procrustesi mértéke helyett egyedül a tudomány, művészet s humanitás elvei lesznek a közös egyesitő kapcsok.Ekkor az általános népnevelés megvalósultával el fog jönni — el kell jönie!“ Mintha szívemből tépték volna ki e szavakat! Endrődi Sándor.