A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-01 / 252. szám
Tehát díszruhás küldöttség, miniszter, négy szürke ló, meg egy nyitott határ. Csakhogy ez még nem elég. Külsőleg is jelezni kell valami szemmel látható úton-módon, hogy a főváros a beigtatandó főpolgármester gondjaira bizatik. De miképp ez most itt a kérdés. Ignácz bátyánk gondolkodó fővel mérte végig a városház tanácstermeit, ott bizonyosan hamarább jut eszébe a jó tanács. Egyszer egy fordulónál megáll, kezével homlokához kap és diadalmas arczczal körültekint, mintha mondaná: »Megvan!« Soha még emberi arcz a Pythagorásét így le nem főzte. No közvágóhíd, készülj a dekatombára! Azonnal behivatja a főjegyzőt, levéltárnokot, börtönőrt, kapitányt, házmestert, adjanak számot, hová lettek Pest városának azok az aranyozott kulcsai, a miket még Zápolya csináltatott s a mik azokon az örvendetes alkalmakon szerepeltek, mikor a város az ostromló ellenségnek megadta magát. Ilyenkor piros bársony párnán, térden állva volt szokás átadni e kulcsokat a győzőnek hódolat jeléül. Hol vannak ezek a kulcsok ? E váratlan kérdésre aztán összenézett az egész magistrates. Tudja a manó, hová lettek, hátha elvitte Windisgrätz, annak adtuk oda utoljára, az meg bizonyosan azt gondolta, hogy fenekéig —■ arany. Valaki aztán felfedezte, hogy látott ő valahol a padláson egy bőr iskatulát, hátha abban tesznek. Elő kell hozni. Richtig, előhoznak egy menykő nagy, poros pipatokot. Leporolják tollseprővel, megnyomtatják a rugóját, s íme csakugyan benne van a keresett két kulcs, szépen keresztbefektetve egymásra egy színe hagyott bársony vánkoson. A kulcs, az már tehát megvan, de hol van már most a hozzá való kapu ? Ez a bökkenő! Arra a Baucomissio, amelyik a kapukat lerontatta, nem is gondolt, hogy a fővárosnak egyszer még olyan főpolgármestere is lesz, akinek ezeket a kulcsokat átszolgáltatni illendő dolog lesz. Új kaput csináltatni meg már késő s nincs is kinek. No semmi, a kaput úgy se szokás bársony párnára téve átadni, érjük be a kulcsosai. Rhetoricai figura, pars pro toto, a kulcs várost jelent, metaphora, trópus, a kulcs átadása annyi, mint a város átadása. Ez tehát rendben van. De hát Buda ? az pláne vár, annak még nagyobb kulcsának kell lenni, s mivelhogy most Buda is ide való, természetes, hogy ide való a kulcsa is. Nosza egy aljegyző, itt van két osztrák forint, üljön frakkerbe s hozza el Buda vár kulcsait azonnal! Az aljegyző nagy kópé. Előáll alázatos képpel s azt mondja: — Én ugyan felette megtiszteltesre érzem magamat e hízelgő megbizás által, mégis azt gondolnám, hogy az ügy fontosságához sokkal méltóbb lenne, ha nagyságod maga------— Igaza van, barátom, magam megyek. Egy félóra múlva Budavára fenekestől fel van fordulva. A miniszteri biztos urnák kerítsék elő a kulcsokat, ha mindjárt a pokolból is. — De kérem alásan, miféle kulcsokat ? A várkapuk kulcsai ott vannak valahol a kaiserlich königlich Platzcommandónál, a városházát meg soha sem szoktuk becsukni. Arra való a sok drabant, hogy őrizze. — Már pedig én addig nem távozom, mig nekem a kulcsot elő nem teremtik ! Punctum ! Mit volt mit tenniök a jó budaiaknak, mint előszerezni valahonnan egy nagy rozsdás pinczekulcsot s előállani vele. —• Ez az ? — kérdi a biztos. — Ez. — Persze azok még akkor se tudták, hogy miféle kulcs kell ő nagyságának. Együtt voltak tehát Buda és Past katonái. Ignácz bátyánk bizonyára rátört volna még Ó-Budára is, ha nem biztosítja valaki, hogy az a rómaiak ideje óta nyilt város, annak nem szokott lenni kulcsa. A mint ott gyönyörködik Ignácz bátyánk a kulcsokban s épen azon töprenkedik, nem kellene-e megaranyoztatni a budai kulcsot is, vagy szebb, ha antik? — belép Szentkirályi Móricz, ez a minden lébe kanál. — Hát te mit csinálsz itt ezekkel a hombárkulcsokkal ? — Micsoda ! Barátom, ezek a kulcsok tiszteletre méltó kulcsok. Ezek Budának és Pestnek a kulcsai. Zápolya . .. Ferdinand . .. — Jó, jó! de hát mire valók ezek most ? — Mire? hát nem érted? Át fogjuk adni az uj főpolgármesternek. — Micsoda ? ! Csak nem mondod tán komolyan? „ . . _ Már hogy ne mondanám ? én magam fogom — No barátom, ha te azt megteszed, akkor én ott helyben nyilvánosan fogok protestálni ez ellen az adtus ellen. Hát megadja magát Budapest valakinek ? Hát bevette Ráth Károly a fővárost? Hát ellenségünk őnekünk s úgy vonul be ide közénk! hát mi legyőzött lázadók vagyunk, kik most hódolni fogunk? Hát mi most capitulálunk? Mi? — Ugyan, Náczi, legyen eszed! Ignácz bácsi szomorúan csapta be a kulcsokra pipatok fedelét. — Igaz lesz az! Inkább hát én kapitulatok neked.Vigye jegyző komám ezt a kulcsos ládát viszsza a padlásra. Minő kár olyan szép jelenet lett volna. Törs Kálmán. Az a legjellemzőbb, hogy az ellenzéki sajtó ezen feltevést határozottan tagadta, valamint azt is cáfolgatja, hogy Románia függetlenségének kimondására komolyan törekednének. Az ellenzéki sajtó scrupulososkodik s nagyon tartózkodó e kérdésben, úgy látszik, nem bízik abban, hogy Románia saját lábán meg tudjon állani, vagy több veszélynek látja kitéve az ország jövőjét, mint úgy, hogy a portára támaszkodhatik. Az ellenzéki sajtó ezen magatartásával szemben a kormány közlönyei nyíltan hirdetik a függetlenség kimondásának szükségességét. A „Popesulu“ 181-ik számában egy hosszú közlemény jelent meg, mely a szükségességgel foglalkozik. Nem látunk semmi roszat — írja e lap — Románia függetlenítésében, sőt hatalmas ratio van benne, ha a kormány ez irányban dolgozott s annak kivitele iránt lépéseket tett. Az 1856 diki egyezmény más jogot nem hagy fel Romániával szemben, mint ettől egy összeget elfogadni évenként. A porta kormánya azonban ezzel meg nem elégedik; őtét nem elégiti ki a verejtékkel szerzett román vagyon, s a helyett, hogy ott ahol ezen ország felvirágzása megköveteli, kezet adna s beleegyezését biztosítná Románia kormánya számára azon intézkedések megtételében, melyek a haladást elősegítené, d ő mindenütt akadályokat gördít, s mindenütt boszantására van Romániának, mindenütt érezteti, hogy Románia czímere tulajdonképen a félhold, s hogy a porta kormányának beleegyezésével egy lépést sem tehet sem előre, sem pedig hátra. Ha Románia kormánya az ország érdekeinek megfelelő szerződéseket akar kötni a külföldi államokkal, nem teheti, mert azt a porta nem engedi meg. Ha kereskedelme és ipara érdekében belintézkedéseket tesz, vagy az ország emelkedését egyáltalában czélba veszi, mindezen törekvéseket meghiúsítja a porta. De tovább is megy és Romániát érdeklő ügyekben külföldi államokkal tradtál, Románia nevében szerződéseket köt s még arra sem méltatja Románia kormányát, hogy ezen tárgyalásokban őt részesíttesse vagy véleményét kikérje. S ezen eljárásában a török igen makacs, Románia kormányának tiltakozását számba sem veszi. Ha csak azt az évi összeget fizethetné Románia a töröknek, nem volna semmi baj, mert azt utóvégre kicsinálja, de azt a sok megaláztatást, azt a sok hátrányt, amit szőrszálhasogatásaival az ország belügyeiben a török előidéz, az törhetlenné válik. A külföld ép úgy tekinti ma ezen országot, mint a török birodalom kiegészítő részét. Ez az, ami a függetlenség kimondását szükségessé teszi, az ország felvirágoztatása s emelkedése teszi azt szükségessé. A függetlenség kimondásának ellenzői is vannak, mert biztosítékot követelnek. »Törökországhoz tapadva — mondják — senki sem nyúlhat mihozzánk; elválva tőle pedig Lengyelország vagy Krivaia sorsira juthatunk.« A másik rész ezzel szemben felhozza, hogy Bukovina és Bessarábia is a törökhöz volt tapadva s ma mégis elszakittatva, idegen államok kiegészítő részévé lettek. De mi biztosítékokat nyújt Törökország Románia fennállásában, midőn az ő jövendője sem bizonyos s igen-igen gyanússá kezd lenni. Avagy nincs veszélyeztetve Románia fennállása épen az által, hogy Törökország féllába a sírban van, nem húzhatná maga után Romániát is. A függetlenség kimondását illetőleg egyébiránt óvatosan dolgoznak. Nem kívánnak úgy elválni a portától, hogy Románia e függetlenségét senki se biztosítsa. De épen az a terv, hogy a párisi egyezmények értelmében Románia fennállását s függetlenségét a nagy hatalmasságok garantírozzák, ezekkel kemény kötéseket kössenek s csak akkor volna kész ezen ország a töröktől végleg elválni. Mint a »Poporulu“ mondja, ha Románia ilyen irányban tett lépéseket s ily módon kívánná Romániát függetleniteni, minden hazafi üdvözölné s mindenkinek helyeslését vonná maga után. De míg e biztosítékok nincsenek, addig a legnagyobbeszélytelenség volna végleg elszakadni Törökországtól , mely utóvégre támasz gyanánt szolgál. E kérdés úgy látszik gőzerővel fejlődik s hatalmas lökést adott neki a vaskapu ügye, melyben a török kormány Románia kihallgatása nélkül járt el és végezett. A porcának gyakori sértegetései megérlelik ezen a színét s egy szép reggel Romániát elszakadva látandja, mert az tény, hogy itt az egész ország úgy szólva a függetlenség kimondása mellett van. A kormány, mint tudom s a sajtó is sejteti, a nagy hatalmasságoknál tett is már ezen irányban lépéseket, az eredményről mit sem lehet tudni még. Nemsokára megtudandjuk. Románia függetlensége. Bukarest, okt. hó. Románia függetlensége képezi ma a napi sajtó legérdekesebb tárgyát. Nem csak benn, de külföldön is érdekes vitatkozások folynak már, melyek oda mutatnak, hogy Románia függetlensége Törökországtól komoly szándék nem csak, de annak valósulása közeli kilátásba helyezhető. Ezen eszme nem új. Midőn Károly fejedelem a trónra lépett, már ez eszmével komolyan foglalkoztak. Senki sem kételkedett abban, hogy a fejedelem azt ne támogatná, sőt hitte mindenki azt, miszerint Károly trónra lépte egyenlő a függetlenség proclamálásával, mert egy oly fejedelem, ki oly hatalmas külföldi támaszokkal bír, el nem tűri a porta gyámkodását, kenyértörés esetében pedig e külföldi atyafiak által hatalmasan támogattatnék. Hogy ki hozta szőnyegre most e kérdést — hiában találgatjuk, senki sem fog nekünk felvilágosítást nyújtani, — csak annyi bizonyos, hogy Romániában most minden ember erről beszél, s a hazán kívül is sokan foglalkoznak vele. A hivatalos közlönyök komolyan tárgyalják, sokan a keleten felmerült újabb eseményekkel hozzák kapcsolatba, még a bosniai dolgokat is ebből merítik. „Monitorul oficiale« Románia hivatalos lapja, a múltkor felemlíté a hadsereg öszpontosítását a szokásos őszi gyakorlatokra és mivel a hadsereg létszáma tetemesen felemeltetett, úgy hogy most 26 ezer emberből kell, hogy álljon, sokan ezen öszpontosítást is Románia függetlenségének kimondásával hozzák összeköttetésbe. Egy kis nézetkülönbség. A bécsi lapok közül egy üzleti körökben nagy elterjedésnek örvendő kis napi szaklap, Wertheimer tudósítója, hosszabb cikkben szól ma a bankkérdés megoldásáról. A cifeknek főbb tételei a következők : A bankkérdés időről-időre felmerül a magyar sajtóban. Valahányszor Kerkapoly Bécsbe utazik, s ezt gyakran teszi, mert pénzre van szüksége, s azt Bécsből kapja : mindig az a hír, hogy a banktárgyalások szőnyegre kerültek és a megoldás iránt megállapodás történt; természetes, hogy a magyarok panaszkodnak is egyre az osztrák nemzeti bank ellen, s nem is lesz vége a panasznak amíg csak saját bankjuk nem lesz. Azon eszme uralkodik most Magyarországon, hogy a jegybank arra való, hogy mindenkinek akinek szüksége van, pénzt adjon (?), hogy feladata csak teljes kereskedői biztosítékra kölcsönt adni, hogy a piacot ép oly kevéssé áraszthatja el papírpénzzel, mint ahogy azt kényszer zubbonyba nem szoríthatja, arra kevesen gondolnak (?). A magybank annyi jegyet fog csinálni a mennyire szükség van és akkor lesz annyi pénz a mennyi kell; ez az országos közvélemény Magyarországon. Hogy mit fognak e jegyek érni, azt nem kérdi senki (?) És ebbe áll a magyar jegybank veszedelmes oldala. Úgy látszik, hogy kormánykörökben felfogják e nehézséget és azért hajlandók elfogadni azon tervet, mely szerint az osztr. nemzeti bank jegykibocsátásának 32 százalékát pesti fiókjára ruházná s e fiók a magyar kormány felügyelete alá helyeztetnék A határtalan jegykibocsátásnak ezzel eleje volna véve s meg is maradna a bűnbak, kit okulni lehetne mindenkor, ha a magyar hitel nem állana fényesen. Mindig az osztrák nemzeti bank maradna a hibás, ha nem volna minden földmivesnek, kereskedőnek s iparosnak zsebe tele pénzzel, valahányszor arra szüksége van. Érzik ezt azon körökben is, melyek előbb a bankszabadságért rajongtak, s egy a bankhoz közel álló orgánum borzúsági érzetében a magyar lapok kifakadásai felett azon nyilatkozatra engedte magát ragadtatni, hogy ily körülmények között jobb, ha minden erővel a valuta helyreállítása éretik el, hogy a magyarok önállóbbankit alakíthassanak. Ezt mi is régen mondtuk, de azóta a viszonyok hatalmasan megváltoztak. Ha két év előtt e művelet könnyen kivihetőnek látszott, s az is volt, ma azt tartjuk, hogy „várhatunk.« Nem tartozunk azok közé, kik a túlságos jegykibocsátásban Ausztria üdvét látják, de hogy a jelen pillanat az osztrák nemzeti bankot arra bírhatja, hogy jegykibocsátását a mennyire lehet kitágítsa, azon egy pillanatig sincs mit kételkedni (?) Oly idő, midőn a magyar kormánynak országról-országra el kell küldeni a maga embereit, hogy a pénzhiány fedezésére pénzt kaphasson, nem arra való, hogy akár a valuta helyreállíttassék, akár önálló magyar bank alapítassék. Kerkapoly éppen a jelen időben győződhetett meg arról, hogy mily kevéssé képes most Magyarország Bécs támogatása nélkül működni. Bármennyit szenvedett is Bécs,mégis csak ez volt ég marad az egész Dunabirodalom piacra (?) Változtatás a bankrendszerben mindig egy kis forradalmat idéz elő a javak életében. Most nyugodni kell hagyni a mit lehet. Merénylet a közjó ellen azon ínséghez, mely az országot érte,még újat tenni.Ez legyen most a jelszó a nyilvános élet minden terén s leginkább a gazdasági téren. Igaz ugyan, hogy a bank kérdés a kapun kopogtat, de ha a dolgok 60 esztendeig így mehettek, mit árthat még egy kis időveszteség. Meghosszabbítása az eddigi állapotoknak, provisorium egy kis időre, ez az egyedül lehetséges kisegítő eszköz (?) Ha a viszonyok megtisztultak, akkor dolgozni lehet majd az új építményen. A megrázkódtató lökések még nem szűntek meg,a gazdasági tér még romokban van. Csak ha ezek el lsznek takarítva, akkor kell az új építést megkezdeni. Eddig terjed Wertheimer czikke. Állításait nagy részben hibásaknak tartjuk. Mit a magyar felfogásról mond, azt csak elleneink fogják ránk. Komolyabban sehol nem gondolkoznak a pénzügyek felel mint épen hazánkban, mert egy ország sincs annyira visszás helyzetben mint Magyarország. Amit pedig már a kormánykörök nézletéről felhoz, abban meglehet igaza van, de állításai az indokok tekintetében tévek. A magyar kormány nem azért akarja és nem azért kívánhatja a 32°/6-os dotatioval ellátott bankfiókot, mivel ezt az országra nézve üdvösebbnek látja az önálló bank felállításánál, hanem csakis azért, mert a mostani kormányférfiak meglehet nem éreznek elég erőt magukban, hogy a feladat nehézségeivel szembe szálljanak. Ők meglehet még nem tájékozzák magukat az iránt, hogy miként lehet a bonyodalmakból kimenekülni; az pedig határozottan kitűnik az idézett sorokból, hogy a nevezett bécsi szaklap még igen sok lényeges kérdéssel nincsen tisztában, amik a bankkérdés megoldásánál irányadók lehetnek. így például Wár azt hiszi, hogy a valuta helyreállítása nélkül nem lehet önálló m. bankrendszert alkotni. Ellenben mi meg vagyunk arról győződve, hogy nekünk nem is szükséges az osztrák valuta helyreállítására áldozatot hozni; e nélkül is meg lehet alkotni a magyar valutát, s önálló érték mellett oly magyar bankrendszert létesíthetünk, aminőt a rendelkezésünkre álló eszközöket tekintve a legcélszerűbbnek tartunk. E tekintetben tehát nem is kötik meg az ország kezét a mostani ínséges viszonyok. Egyébiránt amit mr a bankrendszerben történő változásról mond, az is csak fele részben alapos. A változás igenis forradalmat idéz elő a javak életében. Csakhogy e forradalomban Magyarországnak nincs mitől tartania. Az csak az ország anyagi függetlenségére fog vezetni és kezdettől bezártáig csak előnyt várhatunk attól, mert a mostani állapot reánk nézve tűrhetetlen. S itt az követ el bűnt a magyar nemzet jóléte ellen, ki ez állapot tovább fentartása mellett izgat, a mint azt a bécsi lapok teszik. KÜLFÖLD. Bazaine pere. (Versailles, oct. 27.) A mai ülés kezdete előtt azon hit terjedt el, hogy R e g a i e r, félve oktalan tetteinek következményeitől, megszökött. A hir csakugyan valósult is, mert később mint tény, kiderült, hogy Regnier Németország felé vette útját. Az ülés 1 óra 5 perczkor nyílik meg. Elnök felhívja Pres ezredest nyilatkozattételre, ki is a következőket adja elő: »Aug. 16—17-én éjjel egy sürgönyt kaptam Soleill toonoktól, melyben felvilágosítást kért tőlem a rendelkezés alatt álló hadszerek, főleg pedig a töltények iránt. Mert ezekből igen nagy mennyiség fogyasztatott volt el. A készen tartott lószerszámot azonban Magnan parancsnok rendeletére ismét a fegyvertárba kellett visszahelyeznem és ezzel véget ért missions.“ A tárgyalás harmadik szakasza Petit Pas de la Vasselais nancyi távirdafőnök kihallgatásával kezdődik. Elnök felhívja tanút, hogy adja elő a távírdai szolgálat egész szervezetét. Tanú: A háború alatt Metz és Páris között eltekintve Nancytól, háromszoros távirdai összeköttetés állott fenn. Ezen kívül minden megyei székhellyel érintkeztünk. A nancyi vonal 12-én délben, a brieyi pedig 18-án d. u. 4 órakor elszakittatott. A thionvillei vonal ugyan azon napon szakittatott el, de 19- én ismét helyreállíttatott, azonban egy órával később újból szétromboltatott. Ez után arra kértem Cortiniéres tónokot, hogy ily körülmények között egészen szüntesse meg a vonalat és nyisson a Mosel által egy új közlekedési vonalat, de azt felelé, hogy nem szükséges. Áttérve a részletekre, kijelenti tanú, hogy a hadtestek közötti közlekedést a műszaki parancsnokság közvetítette. Összeköttetései az ügynökökkel, kik sürgönyöket hoztak és vittek, aug. 20- án rögtön megszakíttatott. 14-ig a császárhoz czímzett sürgönyök nem az ő kezén mentek keresztül. Ő csak a tórnokok egymás között váltott sürgönyeit intézte el. Ama sürgönye , melyeket nem lehetett a czimzettekhez küldeni, a vezérkarhoz utasittattak. A bornyi állomás, az ottani csata napján d. u. hagyatott el, mihelyt a távirdai épület, a golyók körébe jutott. Ez ideig Metz és a vezérkar között szabályszerű összeköttetés állott fenn. A Noréant vagy Pont-à-Moussonból érkező sürgönyök mellék bureau által intéztettek el, melylyel neki semmi köze sem volt. Aug. 19-én egy Flahaut nevű ügynök több sürgönyt hozott át neki, de melyek tartalmára nem emlékszik, mivel nem másoltattak le. A kormánybiztos: Értesíttetett-e 19-én a tbnagy a thionvillei vonal helyreállításáról ? Tanú- Úgy kell lenni, hogy rögtön értesítettem őt erről, úgyszintén a metzi kormányzót is. Esti 8 órakor szintén tudattam a vonalnak végkép megszakításáról. — Tanú nem hiszi, hogy alattas hivatalnokai Noréantból sürgönyöket kaptak volna, mert azok egy külön osztályban fogadtattak el, mely az övével nem állott összeköttetésben. Ezután Brady erdőcsösz hallgattatik ki, aki ezeket adja elő . 17-én értesítem az inspectort a németek jelenlétéről, ki engem Metzbe küldött,hogy ezt tudassam a tábornagygyal. A st. privati csata által az előbbre haladásban gátoltatván, csak sok bolyongás és veszély után juthatott Metzbe és a tbnagyhoz. Ez arról kérdezé őt, hogy miként KÜLÖNFÉLÉK — Tisztújítási mozgalom. A Nádor- ban (fővárosi iparos kör helyiségében) tartott kép- , viselőértekezleten a polgármesteri és alpolgármesteri választás tárgyaltatott. Az egyes kerületek részéről tett jelentésekből kitűnik, hogy mostanáig csak a polgármesteri választás felett állapodhattak meg az egyes kerületek. Buda III. ker. értekezle-jén titkos szavazással egyhangúlag Kammermeyert jelölték ki, az I. és II. kerület holnap tart értekezle- tet; egyes hangok itt is Kammermayer mellett nyilatkoznak. A Lipótvárosban szintén egyhangúlag Kammermeyer mellett nyilatkoztak a bizottsági tajgok. A Terézváros VI. k. ma délután tartott értekezletén 19 tag közül 10 Kammermeyerre, 9 Gerloczira szavazott; a Terézváros mindkét része holnap tart egyesült értekezletet s azon történik a végleges megállapodás. A Józsefváros, mint már említettük, egy szavazat kivételével Kamermeyer mellett van. A Nádorban tartott közös értekezlet ezek alapján a maga részéről is egyhangúlag Kammer-meyert ajánlja polgármesternek. Az alpolgármes- teri választás kérdésénél Morlin Békést ajánlá megválasztásra, mint oly férfiút, ki a népoktatás terén rendkívüli érdemeket szerzett magának, s ki egyébként is teljesen betöltheti ez állást. Másrészről felemlítetett Gerlóczi neve is. De ellenében, bár tehetségét nem vonták kétségbe, felhozatott, hogy ez állomásra nyilt férfias jellem, törhetlen szilárdság és politikai függetlenség kívántatik s hogy Gerlócziban e sajátságok nincsenek meg oly mérvben, mint kívánatos, mit világosan bizonyít az, hogy ámbár tehetségét magasztalják, titkos szavazáskor mindenütt , csekélyebb tehetség mellett is nagyon háttérbe szorul. " A budaiak részére egyik alpolgármesteri állás függőben hagyatott. Az értekezlet sajnálatát fejezte ki a felett, hogy Petrovics budai jelölt ellen, bár szorgalmát sokan dicsérik, komoly s a viszonyokat ismerő polgárok azt hozhatják fel, hogy ő az absolut Protmann regime-nek legengedelmesebb eszköze volt. A budaiak felkérették, hogy vegyék e vádat tekintetbe , hogy ezután határozzák el hogy kit óhajtanak az alpolgármesteri állomásra. A két alpolgármesteri választás felett jövő kedden este 7 órakor fog az összes kerületek képviselői részvéte mellett a Nádorban tartatni szokott értekezlet nyilatkozni. — Értesítés: Azon bizottság, mely halottak napján az egyetem és műegyetem ifjúságának a temetőbe a nemzet halottjaihoz való kivonulását rendezi, hirdetéseiben a kivonulás napját tévedésből november 2-a, vasárnap helyett, szombatra re téve. Noha e tévedés új hirdetéseken már helyreigazíttatott, mégis Detáni zavarok elkerülése végett a nyilvánosság útján is figyelmezteti nevezett bizottság az egyetemi és műegyetemi ifjúságot, hogy a kivonulás halottak napját megelőző nap (vasárnap) november 2-án délutáni két órakor a nagyobb egyetemi épülettel történik. A bizottság, a Mindenszentek és halottak emlék napján netalán történhető rendetlenségek vagy balesetek kikerülése tekintetéből következő szabályok állapitottak meg a főkapitányság által a kerepesi temetőre nézve: A gyalogmenek részére a temetőbe bemenetelre a kápolna előtti első és a harmadik, — a kimenetelre pedig a második és harmadik kapu, úgy a görög vallásuak sírboltjai mellett nyitott kijárás jelöltetik ki. — A magánhintók, bér- és társaskocsikból a kiszállás az e-ső és a beszállás a temető középső vagyis Il-ik kapuja előtt történik. Mindszentek napján déli 12 órától fogva, a halottas kocsikat kivéve, semminemű kocsi a temetőbe nem hajthat. — A hintók és bérkocsik a temető középső kapuja átéli évében , az úgynevezett marhahajtási utón állomásoznak. A társaskocsik a temetői utón egy sorban állíttatnak fel s ezekre nézve az utasok felvétele, a középső temetőkapu előtt akkér történik, hogy itt egyszerre csak három társaskocsi állhat meg s vehet fel utasokat. Valamennyi jármű kifelé a temetőhöz csak a kerepesi utón hajthat, a behajtás egyedül csak a kőbányai vámháznál, józsefvárosi templom mellett, a szállóutezán át stb. történik. — Étczikkek vagy italárulási állványok felállítása magában a temetőben meg nem engedtetik, hanem az ilynemű árusok a temető első kapuja irányában a marhahatási uton állomásoznak. A külső temetőuton semmiféle árulás nem tüzetik. A kápolna harang kongása esti órakor távozási jelül szolgáland. A temető este 9 órakor el fog záratni. — A rn. f. akadémia első osztálya hétfőn nov. 3-án ülést tart, melynek tárgyai a következők : I. Budenz József r. t. »Tegnap“ és »minap.« II. Pulszky Ferencz r. t. »Battista Guarini kiadatlan levele unokaöcscséhez Bertuniohoz Janus Pannoniuaról.« —» A természettudományi társulat hivatali és könyvtári helyiségeit nov. 1-én a régi Lloyd épület Ilik emeletére (feltárás a Duna felől) tette át. — Ellenőrzési szemle. A budai császári kir. 32. sz. tartalék parancsnokság az utóellenőrzési szemlét nov. 10-én reggeli 8 órakor Víziváros főut a 3 nyúl kaszárnyában fogja megtartatni, melyhez mindazon szabadságos, tartalékos s cs. kir. Landwehr kötelékéhez tartozók kötelesek megjelenni, kik sept. 13-án közzétett hirdetmény folytán tartott ellenőrzési szemléről bármi okból is elmaradtak. A meg nem jelenők, a fennálló szabályok értelmében szigorúan meg fognak büntettetni. A fővárosban pár nap óta a hideg borongós, esős idő egész őszivé tette az idényt, ami más szóval azt teszi, hogy sárossa az utczákat. Hallatlan az amit a fővárosi talaj e tekintetben produkál. Az eső azonban ma délben szűnni látszott, a felhők oszladoztak,s mintha a levegő is enyhült volna. A nap is ki-kicsillámlott. Estére azonban az idő a kitisztulás helyett egyszerre elborult és az égre tornyosult sötét felleg oly dörgés és villámlás-teli záport rögtönzött, mint akár nyár közepén. A zápor mintegy másfél óráig tartott. — III. Richard kiállításának költségéről szóló hírünkből egy sor kimaradt, így olvasandó: „nem került többe 3500 írtnál s a fényes decoratio nem többe 800 frtnál.“ Nyolczszáz forint oly ár volna, mely igen is csekély azért a kiállításért, melyről azt is elhitte mindenki, hogy tizannyiba került. — Toldy István „A jezsuiták Magyarországon és egyebütt.“ czimü munkájának ívtartói felkéretnek előfizetéseik mielőbbi beküldésére, miután a könyv már ki van nyomtatva s jelen hó elején az előfizetőknek meg fog küldetni. — Tabitha egylet. Ily zsidó nevű, de evangélikus nőkből álló egylet van a fővárosban, melynek czélja az evangélikus egyházközség kebelében levő szegények segélyezése. Létesítésére az indítvány Ruttkay-Kossuth Lujza asszonytól eredt az Észak-Amerikában létező Barkas-society mintájára. Az egyletnek elnöke Marsalkó Leóné, alelnöke Ruttkay Lujza asszony, pénz- és ruhatárnoka Székács Józsefnél, jegyzője Meszlényi Ilka k. a. (Kossuth testvérhugának leánya), bizottsági tagjai: Meitzer Paulina, Habererné, Perlakyné, Zólyominé, Macherné és Kollerné. Megalakulása után az egylet azonnal munkához fogott. A tagok a bejelentet szegényeket fölkeresik lakásaikban s meggyőződvén helyzetekről a körülmények szerint segítenek. Pénzt az egylet nem ad a szükölködőknek, hanem élemiszereket, fát, szenet vagy ruhafélét. Az egylet egyébiránt, mint a »M. U.“ Írja, nem akar kizárólag felekezeti lenni, s ha elsősorban a saját felekezetbeli munkaképtelen ügyefogyottakon segített, gondját kiterjeszti más hitűekre is. A Tabitha-egylet — (Tabitha egy jótékonyságáról nevezetes asszony volt Izrael népe közt) — legközelebb felhívást fog közzé tenni pártolásra. — A balatonfüredi „szeretetház“ igazgatótanácsa mai ülésében azon kérvényeket vevén tárgyalás alá, melyek a f. é. szept. 16-án kelt s a napilapokban közlött felhívása folytán oly gyermekek részéről lennek előterjesztve, kik a cholerajárvány következtében egészen árván, vagyon és gyámol nélkül maradtak , azon meglepő felfedezést tette, hogy a jelentkezők száma egyátalán nincs arányban azok számával, kik az országban dúlt járvány következtében ama szánandó helyzetbe jutottak- Ugyanazért az igazgatótanács az ország minden hatósága, lelkészi és tanítói hivatalához intézett felhívást ama hozzáadással nyitja meg, hogy a fölvétel iránti kérelmek a már közlött utasítások szerint fölszerelve f. é. november hó 15-ig múlhatatlanul beadandók lesznek. Balaton-Füreden, okt. 26. Molnár Aladár, Orczy László, az igazgatótanács elnökei. — Tragikum. Azon színésznő öngyilkossági esete, melyről esti lapunkban emlékeztünk, — folytatását képezi Schumann színésznek öngyilkossága. Schumann alig hogy a rendőrség kezeiből szabadult, Linczből Bécsbe utazott atyjához, és ott annak szabóműhelyében tegnap egycsövű pisztolylyal vetett életének véget. „Követlek szerelmem!« voltak utolsó szavai. — Kalandos eltűnés. E napokban egy temesvári leánynövelde egyik 14 éves növendéke társaival a reggeli misére menvén, a felügyelőnő figyelmét kikerülve, a templomból eltűnt. Senki sem tudta a leány szándékát és midőn távozását észrevették, senki sem gyanította, hogy merre vette útját. A növelde igazgatósága azonnal értesítette a leány szüleit és intézkedéseket tett az iránt, hogy hollétét kipuhatolhassa. A szökevény kora és eddigi életénél fogva, a növelde falain kívül mit sem ismert, az élet sikamlós utján teljesen járatlan volt, tette következményeit megfontolni nem tudta. Midőn társai körét elhagyta és a templomon kívül volt, a temesvári indóházba ment, alkalmasint, hogy elutazzék. Itt egy ismeretlen fiatalemberrel jött össze, ki csakhamar rávette őt az utazásra. Egy Temesvárhoz közel vasúti állomásig mentek. Útközben a Don Juan szerelmi vallomást tett a szökevény és szöktetett leánynak, aki helyzetében nem késett viszonozni mentője érzelmeit. Azonban a boldog szerelem órái meg voltak számlálva. — Történetünk hősnője megbánta könnyelmű szeszélyből eredt tettét és Temesvárra visszajött. A várost és annak környékét nem ismerve a szőlőkbe tévedt. Egészen magára hagyatva lévén, nem tudta, hogy segítsen magán, hová menjen, kitől kérjen hajlékot és egy falat kenyeret. E siralmas helyzetében egy szegény pórcsaládhoz ment menhelyet keresni.Megtalálta, de már akkor, midőn egészen kimerülve volt , alig járhatott. Ezalatt a leány szülei kétségbeeséssel határos módon kutattak , kerestek. Temesvárott bejárta az anya az összes intézeteket — de minden keresés nem vezetett a kívánt eredményhez. —• A szerencsétlen leány a kórházban elrejtve tartózkodott; de itt sem lehetett maradása, mert kiléte után tudakozódtak. — A leány, ki tettét keserűen megbánván, folytonosan sírt; azt álílta, hogy egy temesvári intézetből való, és ezt megtudták egy ugyanazon házban lakó tejes asszony által Temesvárott. A majdnem kétségbeesett anya rögtön felkereste leányát, kit egy szoknyában, betegen, szalmaágyon talált. A viszontlátás igen fájdalmas volt mindkét részről. Az anya beteg leányát rögtön elvitte Nagyváradra, hol állandóan lakik. A szerencsétlen leányról mondják „Temesi L.» szerint, már a második eset, hogy nevelőintézetből megszökött. A japániaknak annyira megtetszett Budapest, hogy egy nappal meghosszabbiták itt mutatásukat, s tegnap (csütörtökön) újra az akadémiába mentek — hol ez alkalommal dr. Frankl Vilmos és Arany László akad. tagok által fogadtattak — s a könyvtári helyiségekben és különösen az Eszterházy képtárban igen hosszasan időztek. Tudósainknak is feltűnt a japán urak mohó tudásvágya s éber kíváncsisága: alig győztek válaszolni a folytonos kérdezősködésekre. Innét Kvassay — miután a sugárúti építkezéseket megtekintették — az izraelita nem hozhatta át a sürgönyt ? Visszamenőt feltartóztatták őt az ellenséges előőrsök , kik azt kérdezők tőle, hogy a császár még Metzbenvan e s hogy minő a csapatos helyzete stb. Tanú úgy magát , mint kíséretében levő barátait foglalkozás nélküli munkásoknak adta ki, akik Metzből kiutasittattak. Már halottaknak hitték magukat, de egyik társuk jól tudván németül, regmenekedtek a főbelövetéstől s 22 én szerencsésen megérkeztek Verdunbe, hol számot adtak küldetésükről. Jean Fissabre, szintén erdőcsöcs, az előbbinek utitársa a jelzett missióban. Vallomása csaknem egészen ugyanaz, mint az előbbié, csak azt teszi még hozzá, hogy Metzben Scalabrino dandárnokkal találkoztak, ki 18-án érkezett oda s 20-án velök együtt indult útnak, de később más irányt vett. Ezután a fenebb említett Scalabrino hallgattatik meg, a ki Bazainere nézve terhelő vallomásokat tesz. Előadja, hogy aug. 17-én két szandár neki egy sürgönyt hozott, oly felhívással, hogy azt a legelső franczia hadtestnél, melylyel csak találkozik, adja át. Verdunben arról értesült, hogy Conflans vidékén egy franczia csapat áll. 4 órakor St. Privátba érkezett és átadta a sürgönyt Canrobertnek. Ednagy azt mondá, hogy a sürgöny titkos betűkkel van irva, lefordittatá és felkérte tanút, hogy azt vigye meg Metzbe Bazaine tanagynak. Aug. 19-én Metzbe érkezve átadta azt Bazainenek, ki őt másnap reggel 5 órára hivatta magához. Miután e napon vivatott a st. privati csata, előrelátásból még d. u. 4 órakor ment a tbnagy lakására s ott várakozott esti 9 óráig, mivel nem tudta, hogy hová szálljon. Ekkor azt mondák neki, hogy a tbnagy nem válaszol semmit. Másnap ismét sürgető tanú a metzi atnspectort, hogy válaszsürgönyt kapjon. A tbnagy még egyszer azt üzené, hogy nincs mit válaszoljon. Ekkor Bradi társaságában Verdunnek vette útját. Előadja, mint fogták el a német előőrsök, kiknek keséikből kiszabadulva tovább folytatá útját. 22-én Verdunbe érkezett és referált küldetéséről. Itt azzal bízatott meg ismét, hogy időközben Mac-Mahontól érkezett egy sürgönyt vigyen át Metzbe Bazainéhez. Ő útnak indult 23-án, hanem miután a német előőrsök többször rá lőttek útközben, meg kellett győződnie, hogy át nem hatolhat az ellenséges cordonon; ennélfogva 26-án visszatért és átadta Verdunben a sürgönyt, melyet rendeltetése helyére nem juttathatott. 27-án d. u. találkozott két hírnökkel, kik elbeszélték, hogy nem voltak képesek átmenni a németek vonalán, kik őket hatszor vetkőztették le ingre s át meg átkutatták. G u i 11 e m i n tanú, ki Wolf intendánsnak következő tartalmú sürgönyét vitte meg Bazainenek : »Metzbe, vagy Rheimsba szállítsam az élelmiszereket?« azt vallja, hogy ennek átolvasása után Bazaine így nyilatkozott: »Már késő.“ Ezzel a tárgyalás véget ért.