A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-29 / 23. szám

­­t Budapest, jan. 28. A hátralékok­­tására van kitalálva és a 6 százalék késedelmi kamat csak arra val­­, hogy aránylag olcsó állami kölcsönt nyújtsunk a vagyonosabb osztályoknak — soha meg nem adom fe­jében. A dolog tovább így nem mehet. Az adó­­végrehajtás nem maradhat tovább sem a rész­rehajló, tudatlan közegek kezében, melyek csak a szegényebb osztályok ellenében tudnak (gyakran törvénytelen) erőt kifejteni: sem egy pártminiszter legfelsőbb fóruma alatt, ki „bi­zonyos tekinteteknek engedve végtelen sok haladékot tud adni azoknak, kik sokkal tar­toznak, de sokat is beszélnek és korteskednek. Bízzák az önkormányzatra, szigorú pénzbeli felelősség mellett ez ügyet és akkor csak a fizetésképtelenség fog hátralékban lenni. De ez esetben, igen természetesen, az önkormányzati adóközegeknek is szigorúbb, szakértőbb szervezetet kell adni, mert úgy Budapesten, mint más városokban oly lazán, rendetlenül, pontatlanul van az adóbehajtás kezelve, hogy nemcsak a fizetni nem akaró sokáig kibújhat kötelezettsége alól, de a fizetni akaróval (ezt több oldalról nyert tudo­más után mondjuk) is gyakran megtörténik, hogy az év végén, sőt a második évben sem tudja meg mivel tartozik, annál kevésbé fizethet. Igaz, hogy erre adórendszerünk bo­nyolult volta is befolyt, mert a sok ezim és sok pótlék közt az adózó nehezen számíthatja ki tartozási összegét és így a kiírás is las­san, nehézkesen megy, de ha az önkormány­zati adóügy helyes alapokon lesz szervezve , akkor még az állami adók reformja előtt is, sokban lehet egyszerűsíteni a kiírás és vég­rehajtás ügyét. Az utóbbi év pénztári kimutatásaiból örömmel győződtünk meg arról, hogy a rész év daczára, a föld népe meglehetős pontos­sággal teljesíti állami tartozásait, de e tekin­tetben nálunk még a műveltebb osztályoknak is sokat kell tanulniok. A szabad országok ezt szigorú törvényekkel érték el: Amerika 10 napi haladékot ad csak a tartozás lerová­sára, Angliában minden September­ válasz­tói összeírásnál már a júliusig járó adók tel­jes lefizetését kell bebizonyítni annak, ki vá­lasztó akar lenni. E kényszert mi is alkal­mazhatjuk , mert nem szabad tovább tűrnünk azt, hogy az állam 13­ A-os kölcsönnel legyen kénytelen fedezni azt a hiányt is, mit az adó­hátralék okoz. A A kormánynak a 21-es bizottsághoz benyújtott kimutatásai egyikéből kitűnik, hogy az államnak már 1872. végén 117 mil­lió követelése volt künn, ez a múlt évben csak szaporodott. E követelések közül a föld­­-tehermentesítési alapoknak adott 16 *­2 mil­liónyi és kamatbiztosításba adott 13 millió 600 ezer forint előleg oly természetű, hogy azok értékesítéséről most szó nem lehet, ha­bár a vasutak szigorúbb építési és kezelési ellenőrzése által legalább az utóbbi összeg túlságos növekedését lehetne megakadályoz­ni , de az egyenes és közvetett adóknál most már 49 millióra menő hátralékot és a közös aktívákban létező 16 és fél milliónyi követe­lést csakugyan értékesíthetné kormányunk. Az utóbbira nézve nem kell sokat habozni, hanem ez összeget be kell számítani még ez évre közösügyi kiadásainkba; hadd értéke­sítse aztán a közös papír azon hitelpapíro­kat, melyekbe jónak látták e pénzt elhelyez­ni. Azt hisszük, hogy méltányosabb és igaz­ságosabb leszámolás ennél nem követelhető, mert az osztrák előlegezési pénztárak fognak azon papírokra a közös kormánynak addig kölcsönözni, míg a papírokat legalább azon áron eladni lehet, melyen véve voltak. Ha e leszámolást megtettük, akkor idei defi­citünknek épen fele fog elenyész­ni. Eddig is hanyagság volt e kész­pénz he­­vertetése, most épen bűn lenne. A bérleti hátralékok összege a 8 milliót meghaladja, ez csaknem egészen a kormány kedveltjeit terheli; több része van abban a gondatlan részrehajlásnak az emb­ere­k­ m­eg­vá­lasztásában, mint a természeti csapásoknak, mert az 1868. és 1869-iki jó évekből szárma­zik egy nagy rész. A bérlőkkel szemben lép­jen fel a kormány szigorúan és gondoskod­jék új bérbeadási szabályzatokról, melyek jobb biztosítékot nyújtanak a fizetni aka­rásról és képességről. Az adóhátralékok vagy hitelművelet alapját vagy behajtás tárgyát képezhetik. Minthogy az utóbbi a szegényebb osztályok­kal szemben a mostaninál nagyobb szigorral nem foganatosítható: a vagyonosabb osztá­lyok ellenében kellene erélyesebben fellépni. Mert a botránynyal határos dolog az, hogy félhivatalos értesítések szerint az adóhát­ralékok legnagyobb része épen a virilis­­táknál van. Ha nagy összeg teljes lefizetése most, a rész gazdasági és hitelviszonyok miatt senkitől sem követelhető : a 49 milliónyi hátra­lékból legalább 15 — 20 milliót kell az idén értékesíteni és a többi részéről biztosítékot venni, a­mennyiben ez meg nem történt. A huszonegyes bizottságban két eszme merült volt fel a hátralékok értékesítéséről, Sennyey ingatlanra betáblázást, Lónyay pedig e be­­táblázás alapján kibocsátandó kötvényeket akart már most egy hitelművelet alapjává tenni. Sennyey terve biztosítéknak jó, de ennél nagyobb eredményre nem vezethetne, mert az adótörvények mellett már most sem lenne lehetetlen az ingatlanok elvétele és el­árverezése is, de ez sokkal több kárt okozna a polgárok gazdasági viszonyaiban, mintsem az állam jelentéktelen előnyéért ehez folyamod­ni tanácsos lenne. Lónyay hitelműveleti ter­véről pedig már mondtuk, hogy a­hol biztos követelés az alapja, ott a­nélkül is értékesít­hető ez, hol pedig bizonytalan a követelés, ott csak leírásnak van helye és nem hitelmű­veletnek. Sürgős és czélszerű intézkedésnek tart­juk a kormány azon tervét, hogy az 500 fo­rintnál nagyobb hátralékban levő polgárok nevét nyilvánosságra hozza , mert — mint a kormányhoz közel álló lapok írják — ki fog . ... ... . /. ., , m­a­ga részéről is érvényesnek elessen.« tunni abból, hogy a nagyurak, mágnások, ban­károk, fő és alispánok tartoznak legtöbbel az államnak és ezek ellenében nincs alkalmazva az a szigor, mely a földnépet barmától, gab­­nájától fosztja meg. Csak hogy azt tapasztal­juk, hogy e közlés a múlt évi od­. óta mindig késik, pedig ez sok tekintetben egy jelentőségű a befizetések elhalasztásával. Különben is már az a tény, hogy az 500 forintnál több hátra­lékkal tartozók egész hosszú névsort képez­nek : bizonyítja azt, hogy nálunk az adóvég­rehajtás csak az alsóbb osztályok sanyarga­£ — A baloldali kör jan. 28-án d. u. 4 órakor tartott értekezletében tárgyaltatott a »ma­gyar keleti vasút függő adósságainak rendezéséről« szóló tvjavaslat. A kör sem a javaslatot, sem a kü­lönvéleményt nem fogadja el. Azonban ha a kor­mány teljes hitelű biztosítékot nyújt aziránt, hogy az illető bankconsortium 61 és fél arany perc menten a 30 millió másod­prioritásokat megveszi, egy ily ex­­pediens által az országot terhelve nem látná. S ily értelemben nem ellenezné a kör­e­­javaslatot, 23. szám, XII. évfolyam,­­­iad­ó-h­ivatal: Bar­átok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt­a kr. 6 hónapra ,.......12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó'első'napjától'számittatik, Reggeli kiadás, Budapest, 1874 Csütörtök, jan. 29. Szerk­esztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő.­­ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. MIÉDIÍTÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadó-h­ivatalbe (Barátok tere. Athenaeum-épület) küldendők.­ ­ Előfizetési felh­ivás. „A N­­O­V XII -ik évi folyamára. Előfizetési árak: negyedévre........ Egy hóra..........................2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadóhivatala” czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. — Schönberger, ki a keleti vasút mint­­egy 30 ezer részvényének tulajdonosa nevében az országgyűléshez egy emlékiratot intézett ez ügyben és az igazgató tanács szigorú felelősségre vonását követeli és ki Bécsben egy tekintélyes tőzsde lap szerkesztője, következő táviratot intézte lapunkhoz Bécsből: »Tegnapi vezérczikkét a keleti vasútról különös megelégedéssel olvastam és ezennel táviratilag van szerencsém nézetemet a kormány törvényjavaslatá­ról azon kérelemmel elmondani, hogy azt becses lap­jában közölni szíveskedjék. A törvényjavaslat azon szövege, mely a holnapi országgyűlésen elfogadás végett elő fog terjesztetni, nem jelent egyebet, mint az erőszak és ármány törvényesítését s mivel a (má­­sodkibocsátású) elsőbbségi kötvényeknek nincs tör­vényes hasisa , jelenti egyszersmind a részvénye­sek törvényszerű kamat­garanciájának jogtalan el­kobzását és pedig fattyú prioritások javára, melyek az alapszabályok 20. §-a értelmében ily összegben semmi szín alatt ki nem bocsáthatók. A törvényja-­ vaslat ellenkezik az engedély­ okmánynyal és az alapszabályokkal, tehát a legszentebb magán­jogok­nak erőszakos megrohanása. Az országgyűlés ugyan bárminemű adósságért biztosítékot vállalhat, azonban nem dekretálhat semmi olyasmit, mi­által egy har­madik személy jogai megsértetnek. Az országgyűlés tehát a törvényjavaslat által erőszakot követne el, midőn azon kötelezettségeket, melyeket négy év előtt magára vállalt, egy harma­dik jogtalan személy­­re átruházza. Egyszersmind azt fogják hinni az or­szággyűlésről, hogy ama bizonyos milliót, melyet a corsortium gáládus saját érdekében kikötött, a ma­i Horvát főispánok felmen­tése. A zágrábi »Národne No­v­iné«-ben ol­vassuk , a csász. és apostoli kir. felsége folyó évi ja­nuár hó 17-én kelt legfelsőbb határozványával: Knoevics Szvetozár, szerémmegyei főispánt, Kraljevics Miroszlav, verőczemegyei főispánt, Mál­­jevac Péter, pozsegamegyei főispánt, Kukuljevics László, kőrösmegyei főispánt, Miksics Kálmán, zág­rábi főispánt, és gróf Orsics Róbert, belovármegyei főispánt, továbbá következő főispáni helyetteseket: Kiss László, varasdmegyei adminisztrátort, és Dut­kovics Ágost, fiumemeyei adminisztrátort, ez utób­bit Buccari város és keülete ideiglenes polgári kapi­tány minőségében, toábbi hivataloskodásuk alól kegyelemben felmenten méltóztatott.« A z­á­g­r­áb­i »U b z­o­r« lapja élén Pestről a következő távirati közleményt hozza: A határőrvidéki erdöüléti társaságnak a bródi és péterváradi ezredben eldott határőri erdők kérdé­sében a magyar kormány szemben e consortiummal ugyanazon álláspontot foglalja el, melyet a zágrábi főparancsnokság, — Molnár Aladár képviselőtől a kö­vetkező helyreigazító sorokat vettük: A képviselőház­banügyi bizottság tegnap esti üléséről a­zonban ma megjelent tudósításban tévesen az mondatik, hogy én a törvény, követelményeinek meg nem felelő nyilvános tanintézet bezáratását, illetőleg a bezárathatás szükségét azzal indokoltam volna, hogy hiszem, miként az állam képes lesz a bezárandók helyett másokat állítani.­­­ Ezt nem mondtam, és nem is óhajtom, sőt hogy a bezáratás szükségét lehetőleg elkerülni kívánom, bizonyítékul szolgál reá, a nem állami intézetekre s különösen segélyezésére előterjesztett, s a bizottság által el is fogadott javaslatom. Én röviden azt mondom: »A törvénynek a nem állami tanintézetekre vonatkozó minden rendel­kezései gyakorlati eredmény nélkül s a papiroson maradnak, ha kellő sanctioról nem intézkedünk. Bármennyit gondolkodtam, nem vagyok képes más sanctiot kigondolni mint azt, hogy ha valamely nyilvános intézet nem felel meg azon feltételeknek, melyek alatt létezhetik törvény szerint nyilvános intézet, akkor az megintések után bizonyos idő múlva mint ilyen bezáratik. Az, hogy a bezáratás helyett a nyilvánosságnak tőle megvonásával magán­intézetté degradáltassék, csak kifejezésbeli különb­ség, de a dolgon nem változtatna, mert a törv. javas­lat szerint is egy p. o. ma bezárt nyilvános gymna­sium holnap mint magán­intézet megnyitható, de ha a magán­intézet kellékeinek (melyek p. o. a tanhe­lyiségeket illetőleg a nyilvános intézetekéivel egyen­lők) sem felel meg, holnapután mint olyant is bezá­rathatja a kormány, még­pedig könnyebb szerrel. Egyébiránt a létező intézeteket e sorstól nem igen fél­tem, mert azoknak a bizottság által elfogadott terv­­javaslat szerint szervezése nem kerül oly rendkívüli anyagi megerőltetésbe, s p. o. a protestáns intézetek közöl azoknak az állami segélyezése, melyek saját erejökből egyáltalán nem volnának képesek a tör­vénynek megfelelni, számításom alig igényel­nének többet, mint összesen évi egyszázezer forint államsegélyt, erre pedig azt hiszem (nem pedig azt hiszem hogy az állam állíthat helyettük) még jelenleg is képes az ország, s minden esetre ke­vesebb kiadása lenne mintha azon intézetek he­lyett az államnak kellene másikakat állítani.« Ezt mondom, s e nyilatkozatomnak helyre­iga­zításul közlését annál nagyobb bizalommal kérem, mert úgyis a »Hon« szokta leggondosabban ismertetni a tanügyi bizottság működését. Kiegészítésül legyen szabad megjegyezni, hogy a magán­intézetekre vonatkozó fejezetbe azon, néze­tem szerint két lényeges javaslatom fogadtatott el s vétetett fel, hogy 1-ször, az épületekre s tanhelyi­ségekre s a tantermek kiterjedésére, s az egy osz­tályba felvehető növendékekre nézve itt is kötelezők a nyilvános intézetekre megállapított szakaszok, és 2-or magán­intézetnek csak akkor adható nyilvá­nossági jog, ha nem csak szervezését, hanem a tan­erők számát, minősítvényét, s fizetését s a nyilvá­nossággal járó egyéb kötelességeket illetőleg is megfelel legaláb is a nem állami nyilvános intéze­tekről szóló törv. kellékeknek. — A hadügyminisztériumból az »Ung. Lloyd« bécsi levelezője a következő vál­tozások hírét hozza : Néhány nappal ez­előtt nem csekély meglepetésre a kitüntetések egész sora bo­csáttatott világgá a hadügyminisztérium tagjai ré­szére. Mint látszik, ez »esemény« csak előjátékát képezte mélyreható s talán elvileg is jelentékeny vál­tozásoknak a magasabb katonai állások körül. E vál­tozások mindenekelőtt a most kitüntetetteket szemé­lyesen érik. Gallina táborkari főnök, és Vlasits osz­tálytanácsos tábornok osztályparancsnokokká nevez­tetnek ki, Handel báró vezérőrnagy, eddig a katonai felebbezési bíróság elnöke, és Rossbacher lovag, a hadügyminisztériumban osztályfőnök, nyugalomba helyeztetnek. Jelentik továbbá a lapok Huyn gróf kineveztetését Montenuovo herczeg helyébe, a dra­­bant testőrség parancsnokává, míg Montenuovo Schwarzenberg herczeg helyébe lép, mint a német testőrség kapitánya. Philippovics altábornagy pa­rancsnokló tábornoknak van kiszemelve Morvaor­szágba, mig E­d­e­l­s­h­e­i­m-G­y­u­l­a­y, egyszersmind lovassági tábornokká is kineveztetvén, Magyaror­szág főparancsnoka lenne. Idáig az »Ung. Lloyd« leh­et, melyeknek levelezője oly jelentőséget kölcsönöz, mintha azok Kuhn bukásának lennének előjelei. Ez azonban aligha megállható kombináczió. W­o­d­i­a­n­e­r Béla után, ki a­­javaslatot ajánlja, Z­s­e­d­é­n­y­i emel szót a különvélemény védelmére. Elsorolván a visszaéléseket, melyek a vasútnál történtek és a párisi szerződés káros vol­tát ecsetelvén azt hiszi, hogy ily nyomasztó pénz­­viszonyok közt, azért, mert ama bankoknak a pénz­re szükségük van, nem indokolt ily nagy teher el­vállalása, hogy októberben ismét ne legyen pénze az államnak. Szilágyi Dezső a­­javaslat védelmére felhozza, hogy e bonyodalmas ügyre nem fog jobban hatni az, ha február 1-én ama másod­prioritásokat elárverezik, sőt még nagyobb zavart kelt. A jogérvé­nyességet illetőleg megjegyzi,hogy az igazgató­tanács eljárása útját az alapszabályok szabják meg, ezek szerint pedig adósságot csinálni az igazgató­tanács jogosítva van. Felhozza továbbá, hogy ha a kormány venné át a vasutat, még akkor is kérhetne csődöt a consor­tium a vasút ellen e 17 millió alapján. Terjedelmes beszédét azzal végzi, hogy ezen tvjavaslat mind az állam hitelét, mind a részvényesek érdekeit legjob­ban megvédi, minthogy ez ügy rendbehozatala után kevesebb lebegő adósságuk marad. Nemes N. gr. még a­­javaslat ellen szól.­­ Ezután elnök szavazásra bocsátja a kérdést, a tör­vényjavaslatot a többség elfogadja, de az értekezlet nem tekinti pártkérdésnek. Budapest, jan. 28. (V.) Önkormányzat vagy c­entralizáczió ? Oly hévvel vitatják e kérdést, mintha a do­log lényege csakis a vitatkozásban rejlenék. Mintha a huszonegyes bizottság majd minden tagja, s a sajtó majd minden orgánuma e té­telt kapta volna szigorlati thémául, s igye­keznek felette minél hangzatosb dithiram­­bokban elmélkedni. Az advocatus diaboli: az a hét éves múlt, a­melynek elfogadott, kö­vetett s életbe léptetett eszméit c­áfolgatjuk, s szállítjuk le a magaslatról, hova állították részben azok, kik most ledönteni segítik. S azt hisszük, ezzel a czél el van érve. Azt hisszük, hogy ha föl lesz állítva a Ko­­lumbus-tojás, hogy a c­entralizáczió minden kormányviszonyok közt rész, a mieink közt pedig legroszabb, már akkor elértük a czélt s a sándor-utczai törvényhozó testületnek elég lesz, a­mit most az önkormányzat hasznos voltáról összebeszél, dekretálnia, hogy mind­az ténynyé is lehessen. Pedig talán nem egészen így áll a do­log. Hét év óta a hatalom kezelői nem tettek mást, mint az önkormányzati fogékonyságot pusztították. Törvényhozási intézkedések, miniszteri rendeletek, állami s magán­befo­lyás , mind oda irányoztatok, hogy a köz­szellem, mely az ügyek közvetlen elintézésére befolyást gyakorol, megsemmisüljön s helyet engedjen az állami omnipotenczia közegeinek s befolyásának. Körülbelül el is lett érve czél. Az a közszellem, mely az önkormány­zattal csodát tehet, nincs meg a megyén. E nélkül­­ puszta szó marad az önkormány­zat, s még­­csak kevésbé költséges voltára sem lehet biztosan számítani. Sennyey a megyei közszellem hanyat­lásának okául azt adá, hogy a nép milliói nem lévén soha az önkormányzati jogok gya­korlatában : újak azok előtte s igy érdeklő­dését nem keltik föl, részvétét nem vonják magukhoz. Az utóbbi­­ tény, de nem az az ok. Nem kedv hiányzik, nem is akarat, az alkotmányos élet csak 48-tól szerepelhető tényezőinél, az önkormányzat gyakorlására. A lehetőség hiányzik számukra. Nézzétek a megyéket: kik töltik el hivatalaikat ? Kik a bizottmányi tagságokat? A virilizmus révén — alig csekély kivétellel — állandóvá tet­ték a 48-i nemesi megyét, s ez után lett az új megye is a Pató Pálok intézménye. Mit fog használni az önkormányzat, ily ke­zekben ? Oly régen járta-e meg az életlapokat a megyék egy új elnevezése, a bennök uralko­dó családok elnevezései szerint, hogy ma már senki sem emlékezik arra? Vagy senki sem emlékezik arra, a tisztújítások idejében minő családi szempontok osztogattatták itt és amott a hivatalokat? S ki nem tudja, hogy ezen oly rendszer mellett, mely az ön­kormányzat tényezőinek felét megannyi örö­kös dynasztává teszi helyén, segíteni nem lehet? Mit bíztok a megyére, ha nincs ga­­rancziátok az iránt, hogy az igazi közszellem vezérli ügyeit? S miben lelitek e garancziát, ha a hatalom megdönthetlenül ki van ben­nök szolgáltatva egy osztálynak, mely évti­zedek óta egyre azt bizonyítja, hogy érde­keinek gyakran a közérdek rovására csapo­lást kíván. Az önkormányzat magában puszta szó. Oda, hogy önkormányzat a szó valódi értel­mében lehető legyen, demokratikussá kell tenni a társadalmat. Gondolnak-e erre a Sán­­dor utcza bölcsei? Aligha. Sok minden iránt mondatott el már a mea culpa; a törvényho­zási működés egyik legnagyobb szörnyszü­löttjére azonban, a virilizmusra, melynek a czentralisatio s a megyék elsatnyulása ok­vetlen következménye jön, nem gondolt a huszonegy vezérszónok közül csak egy is. Ennek megszüntetése nélkül pedig nem lesz a megyén önkormányzat vagy élet soha. aHsnowwist&nmmvn — A Deá­kpárt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletét az elnök meg nyitván felolvastatott a keleti vasút függő adósságainak rendezéséről szóló tvjavaslat és utána Zsedényi és Bánó különvéle­ménye. J­u­s­­­h szólt először a kérdéshez, indítványoz­ván a tvjavaslat elfogadását. Utána Bánó emelt szót és terjedelmes beszédben indokolta a különvé­leményt. Kiemelvén a többek közt, hogy e javaslat beterjesztése korai, mert míg a vasúti bizottság nem dönt a másod­prioritások kibocsátásának jogos volta felett, addig határozni bajos, minthogy ez által prae­­judicálhatnánk a bíró határozatának azon esetre, ha a kérdés per tárgya leend.Beszédét azzal végzi, hogy e­­javaslat elfogadása a jelen súlyos pénzviszonyok között ártana az ország hitelének, szónok tehát a különvélemény elfogadását ajánlja. S­z­­­á­v­y miniszterelnök megjegyzi az előtte szólónak, hogy a bírót a ház határozata nem korlá­tolhatja, az igazgatótanács jogosítva volt kölcsön kötésre, úgymond továbbá, és így a prioritások jog­érvényesek. A consortium a kormány közbenjárásá­ra adta a kölcsönt, itt tehát a kérdést el kell válasz­tani a vasút többi kérdésétől. Ajánlja a törvényja­vaslat elfogadását. Ez a választások számát megszorítja, s beül­teti a nagybirtokosokat s nagykereskedőket. A kisbirtokos osztály a választott bizottsági tagságokat kénytelen fele részben legalább megosztani a pórnéppel. Az igazán demokra­tikus elemeknek: az ügyvéd, orvos, mérnök, tanító, tanár, pap stb, mely tehetne s tenni akarna, nem jut csak elvétve egy-egy doly, a­melyről aztán bámulhatja érdekei mellőz­­tetését, a családi politikát, s eltelhetik kese­rűséggel az intézmény iránt, melynek csak árnyoldalait ismeri. S a jelen szervezet mellett: minél na­gyobb lesz a megyék jogköre, annál nagyob­bak lesznek ez árnyoldalak is. Az az osztály, mely a képviselőházban a földadó körül oly mereven s oly pártszempontot nem ismerve védelmezte érdekeit, csodákat teend az érdek­­védelemben a megyén, ha befolyásának mos­tani mérvei megmaradnak s ellensúlyozásá­nak társadalmi lehetőségére nem ad lökést törvényhozási intézkedés. A 48. előtti megyék ellen sokat tu­dott felhozni minden centralista ; a maiak­kal nem csak a centralisták, de az autonómia legmelegebb barátai is elégedetlenek. S nem csak a jogkörrel elégedetlenek, elégedetle­nek a megyék működésével e jogkörön be­lül is. Meg kell hát változtatni nemcsak a jog­kört, hanem a tényezőket is, melyek eddig teendőik teljesítésére képteleneknek mutat­koztak. Ne csak önkormányzatról beszéljünk, hanem egyszersmind demokratikus önkor­mányzatról is, s mikor múltunk tévedéseinek egyik felét letépjük magunkról, ne tűrjük meg a másik foszlányt sem. A legtöbb adót fizetők közül az a rész, mely választás útján be nem jutna, a megyé­­­­ben eddig a leghasznavehetlenebb elem volt. Miért ezek kedvéért megmételyezni a demo­kratikus alapokon nyugvó alkotmányt, s miért ez által elkedvetleníteni egész osztá­lyokat. A plutokratikus irányzat országosan bo­­szélta­ meg magát. Miért ezt tovább ápolni törvényileg? Lépjen a vagyon­ a születési­vel egyformán igazságtalan­ jogalapja helyé­be a becsületes törekvés és igaz hazaszeretet jogalapja, s az önkormányzati élet révén elér­jük mindazt, a­mit most várunk tőle. E nélkül azonban nem. A belügyminisz­ter kiszámíthatja, mennyit emésztett meg a közigazgatási kezelés , a központban eddig­ ama három milliót leüthetik a központi bud­get defic­itjéből, kivethetik amaz összeget megyénként domesztika fejében , de mindez­zel önkormányzatot nem teremtenek. A do­­mesztikában a nép csak új adót fog látni, a­melyet egy oly testület hajt be rajta, a­mely legnagyobb részben tőle idegen, s az állam terheinek kevesbülése szm­leges lehet, de va­lódi nem lesz. Az önkormányzat csak úgy lesz áldást hozó, ha demokratikus lesz. Ezt hajtsák vég­re a huszonegyes bizottság vezér szellemei, s az országon kívül a haladást is adósokká teszik. Van-e ma biireaucratia ? Elsőbben határozzuk meg mi az ? A­hol a társadalomban többen huzamosan vagy állandóul együtt élnek, egy sorsuk, parancsolójuk, rendszabályaik vagy törvényök van, elveik, külső modoruk, életrendszerök némi rokonságba jó, bizo­nyos egyöntetűséget vesz fel, így a papság, katona­ság, akadémiák tudósai, iskolai ifjúságok, iparos tes­tületek, földbirtokosok, kereskedők osztálya stb. A hivatalnokra is ráismerhetni egy éles­ rá pillantás után. Mindeniknek állásához és fizetéséhez­­ mért öltönye van: finom vagy gyöngébb kelméjű kabátja, inge vagy galléra, bugyogója, posztóval vagy lak­bőrrel borított vagy egyszerű bőrből készült vastag talpú czipője, kesztyűs kezében bot és szivar, hóna alatt eső- és napernyő, karján fekvő kabát az időjáráshoz képest, fején czilinder, a­mi általánost ismertető jele; ezt viselni, kell, mert ez divat, nagy uriás, díszes, a merev nationalismus elsimítója, fran­­czia viselet, világpolgársági jellegű, magasb és leg­­magasb körökben azt szeretik, ez még jó érzületnek, mérsékelt gondolkodásmódnak is jele, mi az illetőt most megbízhatóan ajánlja. A kisebb fizetésű hivatalnoknál a kesztyű és kabát kopottak, a czilinder olykor fehéres szeglete­ket és sok kefélést mutat, a bugyogó alul kissé el­kopva, az inggallér harmadnapi viselést­­árul el, de az öltözet lényegében mindeniknél az. És ez nem valamely egyenruhás szabályrendelet műve, mint az absolutismus alatt volt, ez ma nincs, hanem állásuk, a fizetési mérték és divat szabta eléjük, ők maguk adják egymásnak a modellt, maguk maguknak journálai. Járásuk is megismerhető, mint a czipészé és szabóé. A szabó észrevehetőig mereven, a czipész derékban kissé meggörbülve, de mindenik nyalkán, peczkesen jár ; a bureaucrata bizonyos gravitással megy az után, van járásában egy neme a kimért­ségnek, fontoskodó komolyságnak, a kisebb vagy nagyobb beamteri rang és méltóság önérzetének. Ki­vált nappal és nyílt helyen bizvást megismerhetni öt, a kávéházakban, a várfokon és a minisztériumi épü­letek körében, mert nekik mint a miseharangozás­­nak, a sáskajárásnak és a harmadnapos láznak bizo­nyos idejök van, mikor ők megindulnak. Az igazi bureaucrata reggeli 9 után a kávéhá­zat már megjárta, reggeli sétáját megtette, s halkan mélázva, ballag az iroda felé, fegyverzetét félreteszi.

Next