A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-14 / 37. szám

37. szám. XII. évfolyam. Iviiulí­ í-lii vu.ia.1: Barátok­­ ere, Atl­enaeum­-épület földszint. Gloii­etési <1 ij : Postán küldve, vag­y Budapesten házhoz lmr.lv» 3 l­án pra .reggeli és sii kiadás együtt: ....... 6 Irt — kr. 6 hónaj.ia . . ..... .12 » — » Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első*napjától számíttatik. ■ [UNK] mmtM nmmmBmtmBEauwaBWttm Előfizetési felhívás. „A 11 O m Xli­dik évi folyamára. Itt ti /« ír él évre........................12 frfc Előfizetési árak: Negyedévre...................6frt Egy hóra........................2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Reggeli Hadáé. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, febr. 13. Ha egy koaliczionális minisztérium fog ------------a hí­ror­ul:— Abban a „szerencsés balhelyzetben“ vagyunk, hogy most minden ember csak a maga nevében beszélhet, párt, elvbaráti cso­­portozat senkinek sincs tegnaptól holnapig a háta mögött, még a közbeeső mai nap is kri­tikus idő. Ennélfogva én is, mint Csernátony barátom, csak a magam nézeteit adom elő a nem követelem senkitől, hogy azokat elfo­­gadja. A jobboldali pártközlöny a „Pesther Lloyd“ olyan méltányos volt, hogy kimond­ta, miszerint egy koalitzionális minisztérium­ban okvetlenül benne kell lenni pártunk haj­dani és mostani két vezérének: Ghyczynek és Tiszának. Én viszonzom a méltányosságot s kimondom, hogy koalitzionális miniszté­riumot viszont nem képzelek a nélkül, hogy Lónyay és Sennyey részt vegyenek benne. — Ennek a két államférfinak nem csak azért kell egy koalitzionális minisztériumban he­lyet foglalni, hogy benn legyenek, ha­nem azért is, hogy ne legyenek kinn. Az elkülönítő elvek fúziójáról itt termé­szetesen szó sem lehet. Hogy a parlamenta­rizmus és a dih­iszteriális rendszer s a vallás­­szabadság és ultramontanizmus egymással elvben ki nem egyezhetik, az természetes. Hanem ez idő szerint e nagy elvi tusák nem lesznek napirenden. Ily pártkoalíczió akkor történik, mikor veszélyben van az ország. Ha külellenség támad meg, akkor csak az a feladat, hogy azt leverjük; ha pénzviszo­­nyaink roskadnak, csak az a feladat, hogy azokat felemeljük;­­ e tekintetben az ellenté­tek kormányának az az előnye lehet, hogy a­mi az egyik miniszter elve szerint költséges intézménynek mutatkozik, azt a másik mi­niszter, ki más elvet követ, majd segít lejebb szállítani. Sennyeyre nézve személyileg csak tisz­telettel szólhatunk. Zászlóját láttuk, de an­nak feliratai: konzervatizmus és ultramonta­­^lizmus Magyarországon nem oly félelmesek, mint másutt; — mert erősebb gátakra talál­nak, mint másutt. Lónyay nem szim­pathikus egyéniség, jól tudom ; kíméletlen ellenfelei iránt; a si­ker végett az eszközökben nem válogatós; — de gyakorlati ember, ismereteit államfér­­j fiúi magaslaton szerezte: — s én most nem jó barátokat indultam el keresni, hanem koaliczionális minisztériumot. Lónyay egy­­ olyan fogas­kerék, a­melyet ha kihagynak a koaliczionális minisztériumból, az meg fogja őket őrölni, ha pedig beveszik, meglehet hogy megtanítja őket őrölni. Hogy gazdag ember, az előttem nem bűn. Én szeretem, hogy a miniszterek gazda­gok legyenek, legalább feleletre vonatás ese­tén van nekik miből megfeleli. Arra a térre pedig épen nem lépek, a­hol a pártok egymást a „becsületesség” kri­­teriona szerint osztályozzák. Én a képviselő­háznak minden tagját becsületes jelleműnek tartom, s egyről sem teszem fel, hogy ebből az óriási koldus tarisznyából, a­mit most kö­zös nyakunk emel, bármelyik is csak egy morzsát is hajlandó lenne a saját asztalára juttatni. A jelen év kormányférfiaira csak nagy koczkáztatások, önfeláldozások várnak, semmi tilos nyeremén­nyel. Ez az én hitem. S meglehet, hogy sikerülni fog nekik a nagy feladat, a­miért egy ilyen „mariage a quatre“re kezet nyújtanak lesz. Jöhet egy áldott esztendő hazánkban, mely beltermékei szaporodtával s külkivitelével az üzletet, a pénzforgalmat újra megindítja, az által vas­­utaink lehetnek jövedelmezőkké, mik a ka­­matbiztositást eként megkönnyebbitendik: * adóhátralékaink nagy tömege befolyhat; az egész európai pénzpiaci helyzete javulhat, s olcsóbb kölcsönökkel törleszthetjük a drá­gát; sikerülhet az uj minisztériumnak Ma­gyarország pénzügyeit egy önálló nemzeti bank által megszilárdítani. Mindezeket óhajt­juk, hogy megtörténjenek. S ez óhajtás szabja elénk a viszonyt, melyben egy ilyen koaliczionális miniszté­rium irányában viseltetni szándékozunk. Az én álláspontom, a­mi egyúttal a Honé is, a koalíczió által, semmiben meg nem változik. A közjogi törvényt, mint törvényt, csak úgy tiszteltem eddig is, mint azon esetben fognám, ha pártvezéreink hajtanák azt végre. De követelményeit súlyosaknak, és az ország és trón kára nélkül enyhíthetőknek tartom ezentúl úgy, mint edd­igeié. Ha e követelmé­nyek telj­es kielégítése mellett is­­ tudni fogja egy magyar minisztérium Magyarország ál­lamháztartását rendbe szedni, gratulálni fo­gok hozzá mind az országnak, mind a kor­mányának ; de ha a kísérletbe belebukik, jobban fogom sajnálni az országot, mint a kormányt. Helytelen és időtlen vitákat a közjogi alap felett a mostani kormány ellenében sem­ idézett fel lapom; a jövendő számára sem lesz a tartózkodásunk új concessió. De e kérdést sem elejtettnek, sem elha­lasztottnak nem tartom, s esetleg felmerülé­sében inkább a szomorú kényszerűséget, mint­­ a nemzeti dicsvágy kielégítését sejdítem, j Fenmarad azonban tömérdek oly állam­jogi kérdés, a­miknél az ellenzék óhajainak tolmácsolását legtöbbször épen azon két ve­zérére bízta, a­kiknek nevet jelenleg a koali­­t­ionális minisztérium lajstromán hordoztatnak, mely kérdések a rendezendő államháztartás­sal szorosan egybe is függenek. „A magyar hadsereg elismertetése s az ezen elvből kifolyó következmények.“ (Egész sorozat.) »A magyar önálló bankügy megoldása független nemzeti alapon.« »Adók reformja,államegyedáruságok át­­­­alakítása.« »Jó vasúti politika’c »Czélszerü és szabadelvű választási tör­­­­vény (még ez is belevág az államháztar­­t­á­s­i ügybe.) Semmi kétségem az iránt, hogy Grhyczy­­ és Tisza, kik mindezen nagy dolgoknak ve­­zérh­arczosai voltak, ha maguk kormányra jutnak, ez elvek mellett tartott egykori beszé­deiket megannyi tartozásnak tekintik lesz, a miknek lerovása most már ő rájuk bizatott­ lesz, s ha létesíteni segítik „ott,“ a­mit sür­gettek „itt,“ a rokonszenv által hat­ványozott örömmel fogjuk nekik azt­ az üdvözletet küldeni, a­mit a múlt kormá­nyok bármelyike számára is készen tarto­gattunk , ha óhajtásainkat megvalósítá vala. De ha a viszonyok, a körülmények, sőt maga a koalíczió természete oly állásba találja tisztelt barátaimat hozni, a­hol a közjogi ala­pot többé nem zavaró, tisztán belügyi kérdé­sekben is az akadályokat túlsúlyban találand­­ják a jó szándék ellenében, akkor nem hi­szek ros­­szolgálatot tenni a közügynek, ha fentartok a sokat vitatott óhajtások számára egy hangot, mely a jó barát kíméletével tel­jesíti a figyelmeztető, a sürgető, a bírálva buzdító ellenzék feladatát, s nem bízza a sze­repet a szenvedély, a pártharag s a sértett ambiciók szélsőségeire, mint kiváltságot. Én a »Hon«-t, még a koaliczionális mi­nisztérium mellett is szükségesnek tartom a hazai mérsékelt ellenzék közlönyéül nyilvánítani. Jókai M­ó­ri — A képviselőház osztályai közül a II. III. V. IV. és IX. osztályok ma délelőtt foly­tatták a közjegyzőségről szóló­­javaslat tárgyalását. Ma négy osztály a III. V. VI. és IX. osztály végezték el munkálatukat. A III. osztálynál kiemeljük, hogy az ügyészre a 178. §-ra vonatkozó különvéleményt fogadta el a szerkezet helyett, a fegyelmi bíróságnál azonban a különvéleményt elvetette, továbbá az okiratok hite­lességére nézve kimondta, hogy a másolatok ugyan hitelességgel bírnak, de nem az eredetivel egyenlő erővel is. Előadó Eötvös Károly. Az V. osztály a javaslatban kimondatni ki­­vánja, hogy a váltójegyzők hatásköre a közjegyzői intézmény életbeléptetésével megszűnik. Különben végig elfogadta a szöveget. Előadó B­e­c­z­e Antal. A VI. osztály a minisztériumot a díjszabály­zatról szóló­­javaslat rögtöni beterjesztéséi­­g kívánja utasítani, hogy az egyidejűleg ezen törvén­nyel lép­jen életbe. A 159. §-t, mely a közjegyzőt minden év­ben a törvényszékhez könyvei másolatának bemu­tatására kötelezi, mint feleslegest, úgyszintén a 199. §-t, mely fegyelmi büntetés elévülésére két évet szab — kihagyatni határozta. Továbbá kimondta, hogy a közjegyző lehet csődtömeggondnok is. Elő­adó B­é­l­á­n. A IX- osztály szintén végig­tárgyalván a javas­latot,a 178. §-nál az ismeretes különvéleményt fogadta el; továbbá a hagyatékokra vonatkozó fejezetet ki­hagyta és helyébe határozati javaslatot terjeszt ez ügyben a központi bizottság elé, mely szerint, a mi­nisztérium utaltassék hogy a hagyatéki ügyre vo­natkozólag mielőbb tv javaslatot terjes­szen a ház elé. Előadó Dániel Ernő. A II. osztály a 163. §-ig haladt. A foganatosí­tásra vonatkozó 95—96. §§-nál vita támadt, melyek elintézése holnapra halasztatott. — A központi bizottság tegnapi ülé­sén az erdélyi katonai kórházak pótló költségeit megszavazta ugyan, de annál egy határozati javas­ Budapest, 1874. Szombat, febr. 14. Szerkesztési iroda t Barátok-tere, Athenaema-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. latot terjeszt a ház elé, mely szerint a honvédelmi miniszter felhatalmaztatik ezen összeget a hadügy­minisztertől, mint az ő budgetébe tartozó összeget a magyar kincstár számára visszakövetelni. — Felemlítésre méltónak tart­­­­j­u­k, hogy a horvát és cseh lapok nagyon különö­sen magyarázzák a király Szent­pétervári útját. Az »Obzor« ezt írja : »Bármiként álljon is a dolog, a pétervári csá­szári útnak következménye az lehet, hogy Ausztria és Oroszország Németország daczára egyetértésre jutnak s Francziaországban egy európai coalitio ko­­­rai reményeit keltik fel.« Czikkének végén pedig kimondja, hogy: »Az Oroszországhoz való simpathiák tán nem fognak ezentúl senkinek bünéül és árulásul felrovatni.« A „P­o­k­r­o­k* is ily eszme körben mozog. Többek közt így ir: „Az Ausztria és Oroszország közti kibékülést, a mint jelenleg a két birodalom közti viszonyt neve­zik, ha Porosz-Németország nem tervezte is, de leg­alább előmozdította. Ez az oka azon közönyösségnek, melylyel mi a szt.-pétervári találkozásra tekintünk, s ez az oka, hogy a szlávok nem írnak róla. Azt mondják, hogy a liberalismus elve nem fog e látoga­tás által veszteni; ezt a németek szájából szláv nyelvre áttéve, annyit tesz, hogy a szláv nemzetisé­geknek e találkozástól nincs mit várniok, így értel­mezve a dolgot, mindenesetre a németek és főkép a magyarok örülhetnek rajta, hogy a találkozás létre­jött. Oda a panszlavismust kiáltják örvendezve a németek. Azonban a panszlavismus, a mi részben jogosult, azért még nincs oda, s valamennyi Bismark­­féle ember s azoknak szt.-pétervári szövetségesei sem lesznek képesek a béke ezen valódi nagy szövetségét megsemmisíteni, mely a szláv nemzetek egymásközti barátságában és közös cultural érdekeikben leli alap­ját, s mely, legyen annak politikai formája bárminő, a jelenlegi konok »vas és tűz« politikának utóvégre is határt fog szabni. Az igaz, hogy az orosz kormány egy idő óta ezen politikát ha nem is segíti elő, de legalább akadályokat nem gördít elébe. Hogy mi­képen áll ez az orosz birodalom érdekében, az ugyan a különféle Valujevek, Suvalovok és Gorcsakovok mély államférfiul titka. — Olyan panslavismust, a minőnek részlelküleg a németek és magyarok hir­dették, t. i. Ausztria integritása kárára, úgy sem kívánt senki soha, sem Oroszország maga, sem az ausztriai szlávok. Hanem Ausztria és Oroszország oly önálló, semmi harmadiktól nem függő szövetsé­gét, mely Törökországban keresztény, Európában valóban conservativ, Ausztriában pedig kibékítő, kiegyenlítő irányú lett volna, bizonyára a haladás minden embere, különösen pedig a béke teljes bizto­sítására e pillanatban hiányt képező, most levert Francziaország bizonyára örömmel üdvözölte volna.“ — Az osztrák kormány állami eszközökön szándékozik vasutakat építeni, hogy az ínséggel küzdő népnek foglalkozást és keresetet biz­tosítson. Február 11-ikén e következő vasútvonalak kiépítése tárgyában nyujtattak be törvényjavasla­tok: 1. a buschtecbradi vasút falkenau-graslitzi vona­lának azonnal leendő kiépitése tárgyában; 2. a pil­­sen-pilseni vasút Pilsen Klattau eisensteii vonalá­nak azonnali kiépitése tárgyában; 3. a rakonitz przibram-protivini vonal rögtöni kiépitése tárgyában. Ezenkívül több vasút előmunkálatainak megtételére is törvényjavaslatok nyújtattak be. Továbbá tör­vényjavaslat nyújtatott be Spalatótól Siverichbe épí­tendő vasút és a lemberg-czentovitz-jassy-i vasút folytatása tárgyában. Mennyivel inkább szükséges volna Magyarországon ínséges munkáról gondos­kodni. Például csak a pest-zimonyi vasutat említjük, melynek kiépítése minden tekintetben sürgős. Budapest, febr. 12. A közjegyzői intézmény czélja a kötött ügyle­tekből keletkezhető jogviszonyok megelőzése, illető­leg a jogrend fentartása. Hogy hazánkban a személy és vagyonbizton­ság szomorú lábon áll, azt fájdalommal tapasztaljuk, de ennél még szomorúbb lábon áll a jogbiztonság, mert a legvilágosabb követelés is a hiányosan, vagy ezélzatosan rész­akarattal szerkesztett okmány vagy csak az ellenfél furfangossága folytán is, hosszú per tárgyát képezheti, és a hiányos törvények gyakran a bíró szeszélye vagy félszeg felfogása dönt a leg­igazságosabb ügy rovására. A közjegyzői intézmény czélja ezen jogbizony­talanság megszüntetése és a jogrend megszi­lárdítása. A polgárisodás és alkotmányos élet fejlődésé­nek természetes következménye a jogügyletek sza­porodása ; más művelt országban ezen körülmény nem szokta a perek számát ez irányban hatványozni, nálunk azonban érzékenyen tapasztalhatjuk, hogy a perek száma oly tömérdek, miszerint ezen állapotot valóságos epidémiának lehet nevezni. Némely jogtudós azt állítja, hogy a magyar azért perlekedik, mivel a nemzetben erős a j­o­g­é­r­z­e­t, és ezt jó előjelnek tekinti, mivel — úgymond — a mely nép saját jogainak megvédésére magában ösztönt nem érez és szi­lárd kitartást nem tanúsít, miként lehetne attól el­várni, hogy a haza jogait megvédje; mások a perek szaporodásának okát abban vélik feltalálni, hogy a nemzetben a kötelesség teljesítésé­nek érzete meglazult, végre sokan nemzeti bűnnek tekintik a perlekedési viszketeget. Bármi legyen is az oka ezen szerencsétlen s abnor­­mis állapotunknak, a törvehozásnak kötelessége ennek a visszaélések korlátozása czéljából czélszerű törvé­nyek és korszerű intézmények behozatala által erős gátat vetni. Ezen hatalmas gátok egyike a közjegyzői in­tézmény, melynek czélszerű alkalmazása üdvös ered­ményt csak azon esetben ígér, ha elfogulatlanul és minden előítéletek mellőzésével ezen intézmény egész rendszerben úgy állítta­tik fel, mint az Francziaországban, Belgiumban a rhenusi tartomá­nyokban, sőt a kis Bajorországban, is rég idők óta fennáll, és tiszteletet parancsoló független állásában az igazságszolgáltatás egyik üvdltozó talpkövét ké­pezi. Ezen országokban a polgárok nem is képzelik, hogy ingatlanaik felett a közjegyző közben jövetele nélkül jogügyletet köthetnek, de nincs is ez irányban bíróságra szükségük és rendben van a t­e­r­e l­­k­­ö­n­y­v. Ha más országok sorsát vizsgáljuk, már nem tapasztaljuk ezen üdvös eredményt se Németor­szág egy részében, se Ausztriában,se Angol és Olasz­honban, és miért ? mert a törvényhozásoknál hiány­zott a belátás és erkölcsi bátorság ezen intézményt egész rendszerben felállítani és a sorvasztó fél­rend­szer mellett maradtak. Okuljunk tehát más nemze­tek tapasztalatain és ne ingadozzunk a rendszer meg­állapításában. Eltekintve azon temérdek visszaélésektől,melye­ket a lelketlen jogtanácsosok és zugirászok a polgá­rok tudatlanságának felhasználásával vagyonuk ro­vására naponta előállítanak, és a­melyeknek a gyá­moltalan özvegyek és árvák vagyona­­ martalékul esik, csak egyedül a telekkönyvet vegyük szemügy­re, ezen egyedüli intézményt, mely némi jogbiztonsá­got állapított meg az országban — minő állapotban vannak a telekkönyvek ; kétségbeejtő zavarban, merem állítani, hogy kivált a vidéken legalább­is két­harmada az ingatlannak nem áll azok nevén, a­kik valósággal birtokolják ; mi fog ebből idővel követ­kezni? egy óriási chaos és telekkönyvek használha­tatlansága. Ezen képtelen állapoton csak a közjegy­zői intézmény segíthet, ha hogy kötelezőleg monda­tik ki ingatlan körüli jogszerzés és a telekkönyvi foganatosítás a jegyző kötelessége ieend. Azt hozzák fel ezen intézmény színlelt barátai, hogy a kényszer a nép előtt gyűlöltté teendi magát ezen korszerű és üdvös intézményt! A szerencsétlen német Zwang szóból átfordított kényszer szónak — mint az eg­yéni szabadság ellen irányzott eszmének — ijesztő értelmet csak azok tulajdoníthatnak, akik a dolog lényegét mélyebben nem vizsgálták. Ha­ a törvény kimondja, miszerint az ingatlan vagyon kö­rül szerzendő jogok és átruházások közjegyző közbenjárásával eszközölhetők, ezáltal senki sincs kényszerítve, hogy az országban felállítandó számos közjegyzők közül melyikhez forduljon, választhat saját bizalma szerint, ezen intézkedés által csak a jogrend állapittatik meg, és ez értelemben a kény­szer szó minden törvénynek corollariuma. A „HON“ TARCZAJA. Óváry Lipót nápolyi kutatásaiból. Óváry Lipót hazánkfia, ki Nápolyban 14 évig­artózkodott s ott a magyar tudományos akadémia s­s közoktatásügyi miniszter megbízásából a magyar­örténelemre vonatkozó több száz érdekes okmányt másolt le, az akadémia legközelebbi ülésén az általa elfedezett adatok alapján igen érdekes előadást tar­­ott az úgynevezett anjou kor első éveiről. Ezen elő­­adásból ígéretünkhöz képest jelenleg közlünk bő ki­vonatot, annyival inkább, mert az eddig más lapok­­ban megjelent kivonatok igen hiányosak voltak. A magyar királyoknak az Anjou-házzal V. István idejében kezdődött meg szorosabb viszonyok, barátság s házasságkötés folytán. Ki tette meg az első lépést ? nem lehet tudni, mert habár az injoui regestákból világosan kiderül, hogy az első­épés magyar részről történt, kétségtelen, hogy az injouk már előbb tehettek valamit ez ügyben, érde­kükben állván a [már kihalófélben levő Árpádház »irodalmait önmaguknak szerezni meg. De ezen ada­­ok elvesztek. A legrégibb adat szerint 1269-ben amonkos és János szerzetesek Apuliában felkeres­­ék Károly nápolyi királyt s ezen év September ha­vában újólag két magyar, János prépost és Zárai M­hhály jelentek meg a nápolyi király előtt. E két követség intézhette el a házassági alkudozásokat, mert 1269. szeptember 13-án erről Károly a szent­székhez intézett levelében, mint befejezett tényről emlékezik, s ugyanezen időben kelt a Fejér codexben­­ s említett véd s daczszövetség a két fejedelmi ház között. Izabellának Magyarhonba s Máriának Ná­polyba szállittatása körül sok okmány maradt fenn, melyek mű­velődés­történeti szempontból igen érde­kesek. V. István halálának hirére Károly nápolyi ki­rály a magyar nagyokhoz s a kun főnökökhöz vi­gasztaló levelet ir, tanácsát s segélyét ajánlván fel veje becsülete­s az ország békéje érdekében. Kun László igénybe is vette ipja segélyét s Károly 1273. júl. 22-én követet küldött Magyarországba, ki egy évig maradt is s valószínűleg közbenjáró szerepet játszott László magyar király s az elégedetlen pár­tok között. 1276-ban Károly Rómából, hol ekkor tartózkodók,követeket küld a magyar s cseh kirá­lyokhoz a köztök megkötendő béke tárgyalása vé­gett. Ugyane czélból később teljhatalmú követeket is küldött s mintegy tüntetéskép Ottokár ellen Bour­­son Jakab vezérlete alatt két nagyobb s két kisebb hajóval segélysereg indul Apuliából Magyarhonba, mely expedition^ 12, Óváry által lemásolt okmány szól. A küldöttségek gyorsan jönnek egymás után. Az említett expeditio 1278-ban visszatérvén Nápoly­ba, több magyar kezest hoz, kik Trani várában lőnek szoros őrizet alatt elzárva. E tény azt bizo­nyítja, miszerint a magyar nemzet, vagy valamely párt részéről kötelezettségek lenek elvállalva a köz­benjáró nápolyi király irányában, mely kötelezettsé­gek teljesítésének biztositékául kezesek nyujtattak ; bizonyítja egy szóval, hogy Kun László szomorú emlékű uralkodása alatt Károly nápolyi király je­lentékeny befolyást gyakorolt Magyarország ügyeire. — E korból emlékezetre méltó még, hogy Maria salernoi herczegnő udvarában több magyar volt alkalmazva. Kun László halálának hírére Sánta Károly — már ekkor nápolyi király — s neje Maria követeket küldöttek Magyarországba, követelvén a nép hűségi fogadalmát »petendum, requirendum et recipiendum nomine et pro parte nostra homagia et sacramenta fi­­delitatis ab hominibus Regni Hungáriáe, cum per obi­­tum Regis Ladislai Regnum ipsum ad nos­sit rationa­­biliter devolutum.« Mária fel is vette a magyar ki­rálynői czimet. III. Endre trónraléptét meghallván Sánta Károly 1291. ápr. 21-én felindultan hivja fel a főurakat ellenállásra a »trónbitorló« ellen s egymás­után küldi a követeket, azok között egy Drughetti Jánost, a később hires Druget család ősét. 1292-ben Mária fia Mar­te­ll Károly ja­vára lemond a magyar koronához való jogáról s er­ről értesiti a magyar nagyokat. Martell Károly kö­veteket küld az országba s több adománylevelet bo­csát ki, igy p. János mester, Henrik bán fia különféle kedvezményeken kívül Sopron és Vas megyéket kapja, habár valószinüleg csak papiron, azon kötele­zettséggel, hogy Endre s követői ellen hadat viseljen »offendendi Invasoren­ Regni Hungáriáe eiuoque fau­­tores.« Ugyan igy nyeri Pál, brebiri gróf, a horvát bánságot. 1293 elején Martell Károlynak egy hely­tartója sereg élén indul Magyarhonba, később maga is készül s e végett magyar díszruhákat is kér atyjá­tól, ki megengedi, hogy azokat a castellamarei kincs­tárból magának kivehesse. Megtörtént-e ezen utazás ? arról egy okmány sem szól, a helyett atyja távollé­tében mint királyi helytartót találjuk őt Nápolyban. 1294-ben Károly király s fia meghívására több horvát s dalmátországi főúr érkezik Nápolyba s ugyanazon évben követek küldetnek Toscana s Lom­bardiába a magyar ügyek előmozdítása érdekében kölcsönt veendők fel. 1295-ben a király 1300 unézsa aranyat küld segélyképen a még magyar földön tartózkodó nővére Izabella magyar özvegy királynő számára, ki később 1298-ban visszatért Nápolyba s a Sancti Petri ad Castellum — a jelen Castel del Nuovo nevű várban levő volt zárdába visszavonulva 1303-ban novemberben meghalt. Ugyanezen zárdá­ban találjuk Er­zsébetet is, V. István második leá­nyát, ki itthon a nyulak szigetén apáczáskodott s Agnes mostoha anyjával együtt vándorolt ki a hazá­ból. Erzsébet 1300 nyarán érkezett Nápolyba, hol évi 30 unczia aranyat nyert királyi sógorától, ki egyszersmind különféle adósságait is kifizeté. Halála ugyanitt 1304-ben történt. 1296-ban halt meg Martell Károly, némely olasz cronicások szerint Robert fivére által megmér­gezve. De a trónkövetelési mozgalmak annál erélye­sebben folynak. Magyarországból számos főúr érke­zik Nápolyba s a két ország közti élénk közlekedés fentartása végett Prudentius de Barolo küldetik ki két kisebb hajóval Brebiri György parancsnoksága alá. 1298-ban uj expeditio küldetik ki Magyarhonba s ekkor már Robert Károly bemenetelére is tétet­nek előkészületek. 1300. tavaszán több tagból álló magyar követség érkezik Nápolyba, mely , úgy látszik, Robert Károlyt hívja az országba. E követ­ség,­mely Nápolyból azonnal Rómába indult a szent székhez, a következő tagokból állott: »Frater Grego­rius Vicarius dalmatinus et duo socii eiusdem ordi­­nis heremitarum, lector strigoniensis et fráter Jaco­bus prior carmodensis eiusdem ordinis, innen­ praela­­torum et baronum Hungáriáé.« Végre Isabella öz­vegy királyné káplánja Jakab mester. Egy hónappal később Károly már elküldi a magyar nagyokhoz Robert Károlyt s felhívja őket, hogy engedelmes­kedjenek neki, mint leendő királyuknak s csaknem egyidejűleg több adománylevelet ad hiveinek. A királyi expeditio augustus elején in­dult meg Apuliából, a midőn ugyanis a nápolyi ki­rály meghagyja az apuliai párthatóságnak, hogy Domnald szlavóniai grófot engedje kiszállani a ki­kötőben. Az expeditio 3 nagyobb s több kisebb hajó­ból állott, a kiséret fényes volt, az ifjú király udvar­mesteréül Nicolaus de Cuparia, kincstárnokául Jo­hannes de Anapus vannak megnevezve s a magyar kíséretből az említett Domnald grófon — Pál bán helyettesén kivül Comes Gregorius de Slavonia, Frater Petrus abbas de Slavonia, Gregorius de Os­­m­ar stb. vannak felemlítve. Az expeditiót illetőleg 25 okmány szolgáltat adatokat. Szlavóniába érvén Robert Károly, több ízben segélyeztetik, különösen élelmi­szerekkel nagyatyja a nápolyi király részéről — s a brebiri grófok is nagy összeget nyernek. 1307 ben Mária királynő is készül Magyarhonba s e végre engedélyt nyer fér­jétől kölcsönt vehetni fel; az utazási terv foganato­sításáról azonban egy okmány sem szólván, valószínű, hogy az férjének közbejött halála miatt hiúsult meg. Óváry közbeszövi itt elbeszélésébe Mária királynő jellemzését. Ezen árpádházi király­nőről valamennyi nápolyi történész a legnagyobb tisztelettel emlékezik meg. 1290-ben férje után in­dult Narbonneba s 1291-ben ő kormányozta férje nevében a nápolyi anjouház franczia tartományait. Az anyaországot nagyon szerette. Környezetében többen voltak magyarok s jószívűségének hire ma­gyar tanulókat is vonzott a távol országba. Bizonyos Miklós apát aradi prépost, ki Nápolyban tanulta az egyházjogot, általa betegségében segélyeztetik s mivől eredeti nyugták léteznek. Volt egykor eg magyar biró »Petrus Ungaris de Nuceria judex« is környéken. A királyné több jelentékeny alapítvány tett, többek közt az ő idejében épült fel az uj érsei székesegyház, vagyis Sz. Januarius templom, mely­nek főbejáratát magyar czimerek díszítik. Férje ha­lála után nem sokára az általa épített Donna Regi­ zárdába vonult s ott halt; temettetett el 1325-be, mintegy 70 éves korában. 14 gyermeket hagyó hátra, ezek közt két királyt: Róbertet és Marie Károlyt s egy szentet: Lajos toulousi püspököt. A Donna Regina zárdában a mi gyár czimereken kivül nagy fontosságú reánk nézv még a magyar sz. Erzsébet II. Endre leánya életi­nek főmozzanatait ábrázoló falfestményei melyek sz. Erzsébet életét öt nagy képcsoportba adják elő. Az elsőn, mely kissé rongált, az akko még csak négy éves gyermeknek a thüringai grí­eisenachi kastélyába bevonulását ábrázolja. A máso­dik képen 1220-iki egybekelések van ábrázolva, eg kitünően rajzolt barát alakjával. Ugyanezen ké­p első keretében kiáltó ellentétkép vannak előadva csakhamar özvegyen maradt Erzsébet viszontagsá­gai: elüzetése, bujdosása, disznóólban rejtőzése stb A harmadik képen egy zárdában találjuk Erzsébeté nagynénje Matild kiczingeni apátnő (Gertrud m­a­gyar királynő nővére) lábai előtt, ki őt oltalmába fo­gadja. A negyedik képen több jótékonyságára s ma erényére vonatkozó tettei vannak előadva; az ötödik halálát ábrázolja. Az egész mű­ 1320 körül készüt ismeretlen művésztől s jelenleg, miután a terem es­küdtszéki helyiségül szolgál, részletesen alig tanul­mányozhatók. Óváry visszatérve történelmi fejtegetéseibe ezentúl inkább csak egyes rhapsodikus részleteke közöl. Robert nápolyi király trónraléptével a két ud­var között fenmaradt a barátságos viszony. Ro­bert Károly nem támasztott igényt a salernoi herczegségre. Csak 1311-ben volt egy kissé élénk szóváltás Robert nápolyi király s a különben K­is Pál bán között, a dalmát kalózok által az apuka:

Next