A Hon, 1874. március (12. évfolyam, 50-74. szám)

1874-03-01 / 50. szám

Mi csak azt, látjuk, hogy a kísérletek korát éljük, s hogy már már azon ponton vagyunk, hogy a fennálló pártok között Magyarorszá­gon jövővel egyedül bíró párt, a balközép is, belevonassék a jelen rendszer fiaskói által lehetlenné tett elemek sorába. S ez ellen küzdeni fogunk, a­míg csak tehetjük. Igaz, hogy megnyílt a föld, s hogy rémes előjelek mutatkoznak arra nézve, hogy e földnyílás sokat fog e föld színéről elemész­teni , de az csak Róma mesés világában sze­repelhetett politikai bölcseségkép, hogy a jó hazafiak öntesteikkel temessék be e mélysé­get. Ha a balközép a coalitióba lépés által megsemmisíti magát, az egyetlen létező pár­tot semmisítette meg, mely Magyarországból még alkothat boldog, erős, s jövővel biró államot. Apróságok. 11? Hogy pohár között nem csak duplán, de quad­­ruplánál is többszörösen lát a magyar ember, leg­fényesebb bizonysága az, hogy a Lónyay-párt legkö­zelebbi vacsorájánál részt vett 17 hazafi lassan kint neki hevü­lve 74-nek látta egymást, s kimondották határozatilag, hogy ők elcsapnak maguktól minden más pártot s egyedül az oly kormányt fogják támo­gatni, mely a kiegyezési alapon álló pártból alakult. Nem kell nekik más, csak a »Vergleichsverfahren.« Hogy gróf Lónyayt megkínálták volna a mi­niszterelnökséggel, az nem jutott nyilvánosságra. De hogy megtörtént, nagyon valószínű. Mert a mi­niszterelnököt kinevezni a király joga ugyan, de azt is tudjuk, hogy pompás vacsora után minden ember egy-egy kis király. Csak az a csodálatos, hogy mindig ők vacso­rálnak, mégis a közönség csömörült meg bele. (K. 1.) »Vetkőzzétek le az ó embert, öltözzétek föl az új embert.« Az írás eme szavait követik azok is, kik levetkőzve a közép balpártot, valami közép jobbpárti testet készülnek magukra venni. Az átlel­­kezésbeni hit Indiában máig tart: a pártbeli átteste­­zések nálunk sem tartoznak a ritkaságok közé.­­ Azt mondják : a patkányok elhagyják a sülyedő hajót, s ez illenék a közép balpártra is: fluctuat, ast nunquam mergitur illa navis. Úgy járnak azután, hogy egyedül kormányké­peseknek őket tartja a —jobboldal? nem !­a­­— Ló­­nyaypárt, melytől pedig fáznak. (h. 1.) Duna-Patajon, melynek 1861-ben Nyáry Pál, 1865-ben Ivánka Imre, 1869. Rákóczy János, 1871-ben Vidacs János volt a képviselője, új válasz­táshoz készülnek. Halljuk: nyolc­ vállalkozó készül lépni a megüresedett helyre, olyanok is, kik még honfiak is alig voltak, s már honatyák akarnának lenni. Örvendetes jelenség, hogy annyi a politikai, financziai, nemzetgazdászati s egyéb jeles tudomány­nyal ékeskedő kapacitás köztünk, mely a képviselői megüresült helyek betöltésénél ily nemes versenyben nyilatkozik Az épen fölmerült financziális kérdések megoldásában nagy hasznát vennék az iskolából alig kikerült fiatal óriásoknak, és a megyei zöld vagy a terített fehér asztalnál kitűnő hazafiaknak. * (h. 1.) Valami kálvinista faluban egy rettenetes iskolarector basáskodott. A kupaktanács titkos gyű­lésben elhatározó, hogy túlad rajta. Ámde az volt a bökkenő, hogyan adják tudtára e szörnyű ember­­vele, mint az egerek a macskával, nem akadt, a­ki a csengettyűt nyakába kösse. A harangozót bízták végre meg a veszélyteljes feladat megoldásával. A falu cseléde, kora reggel, hajnali harangozás után, mikor a szörnyeteg még aludt, bekopogtat az abla­kon: Rekturam ! Rekturam ! kiadtunk kigyelme­tlen ! Hanem aztán a hírnök tüstént kereket is ol­dott. Szerencséjére, mert a dühös rector, kapta a pus­káját s utána lőtt a hirmadárnak. Aztán a rector el­járta sorban az elöljárókat, s rájok rivalt: »Rend adott ki rajtam? Nem én édes rektorom, szabadko­­zék mindegyik, sőt inkább én nagyon szeretem fi­­gyelmedet.» És a rector tovább uralkodott a fa­luban. Úgy látszik,Lónyay ezt a drámát újra el fogja játszani. (K. 1.) Úgy olvassuk, hogy egy, öt, meg ötven­­forintos államjegy 360 millió van, megannyi bank­jegyen kívül forgalomban. Miután ezeknek a röp­­iveknek a forgalmát se egyesekben, se ötösökben, se annyival inkább nagyobb számokban az országban épen nem tapasztaljuk, egy természettudós barátunk e kétes talányt úgy fejti meg, hogy hát a föld for­gását sem látjuk, mégis forog az: legalább így tanul­tuk a földrajzban. És e megfejtéssel sajnos, be kelle érnünk.­ Szóljunk hozzá már egyszer az új vármegyék nevéhez is. A vármegye-szabdaló belügyminiszter, hogy példát adjon a csonkabéni­ni szándéklott többi ne­mes vármegyéknek a politikai műtét békén tűrésére, saját maga vármegyéjének, Külső-Szolnoknak, hol birtokos, hol politikai működését, húsz év előtt, mint gazdasági egyleti elnök kezdette, mint országgyűlési képviselő máig is folytatja, nem kedvezett s azt az egyébként is már csak félig élőt az élők sorából kiirta­ni és valami, nem tudjuk, honnan teremt­endett, Kun­vármegyébe olvasztani akarja. Mikor Debreczen nagy része ,1802-ben régi templomával együtt leégett, Cso­konai Vitéz Mihály Böszörményből látván a nagy tüzet: uram isten, kiálta föl: kiméld az anyám házát, tudod, hogy szegény özvegy asszony ! Fiam Miska, hallá a poéta a mennyei­ szózatot, a magam házát sem kímélem, nemhogy az anyádét. Az egyszeri anya Peti fiának két darab kenyeret adott, hogy az egyiket testvérének Palinak vigye. Peti mielőtt a kenyeret Palinak átadná, jót harapott belőle, s midőn e miatt a kis kárvallott panaszkodnék, Peti ezzel vigasztal­ta : no ne sírj, lásd a magaméból is harapok. Szolgál­janak e példák vigaszul a soc­rozandó s zsírként beol­­vasztandott szegény vármegyéknek. Ámde Balássy Ferencz barátunk, az élők sorá­­ból eltöröltetni szándékolt megye egyik lelkes szó­noka, a grammatika, geographia és história fegyve­reivel áll elő s a s­oha nem létezett Kun vármegye he­lyébe a szintén soha nem létezett Kemej vármegye nevét ajánlja — ad formám Három, Keve, Szörény, melyek valaha még is léteztek, tehát a föltámasz­táshoz némi joguk van, mig Kemej esperesség lé­tezett ugyan, de hogy Kemej vár avagy helység lé­tezett volna, kimutatni nem lehet, s maga Balássy ur ki ezen esperességről irt s falvait, egyházközségeit a pápai dézsmaadó után ki jegyezte, a helység léte­zését kimutatni nem birta, s valószínűleg csak olyan Szigetfő, Bitzelő, Egervölgye stb. vidék nevű espe­resség lehetett, mint ma is vannak Nyír, Hortobágy, Szilágy, Mezőföld stb. vidékek. B­­ár megnyugszik abban, hogy Külső-Szolnok veszítse el nevét, ha Szolnok, melyről nevét viseli, Pesthez csatoltatik, holott tudtunkra se Belső se Közép-Szolnokban nincs Szolnok nevű helység, a belügyminiszteri Torda vármegyében se lenne Torda, de nehezteli, hogy Szolnok a kétszerte kisebb Kunvármegyébe olvadna föl, mint midőn valami gazdag comtesse, baronesse egy czimetlen legényhez menvén nőül, családi rang­ját elfelejtette. Aztán : Kunvármegye ! Hol létezett valaha kun vár ? Kungradot az oroszok tavai fogla­lák el Turkestanban. Kunság — Balbi geographiája szerint, a Kavkaz hegyvidékén az avar khán szék­helye. — Szoboszló, mely az uj Kun vármegyébe szo­­rittatnék, elébb protestálhatna, mert ennek, mint a Váradi Regestrumból tudjuk, csakugyan volt vára, s hat centurióval a terjedelmes megyéje. Az uj Kun vár­megye, mely a Tisza balján Füredtől Földvárig, Szoboszlótól Mezőtúrig terjedne, Karczag központ­tal, tehát a hajdani kun K­o­l­b­á­s­z-s­z­é­k körül tö­mörülne. Ennélfogva, tekintettel arra, hogy miután sem a Balássy úr által ajánlott Kemej- sem a bel­ügyminiszteri Kunvármegye nevek, de az eddigi Szolnok sem, minthogy Szolnok talán lesz, el nem fogadható; a régi Kolbász név pedig , mely egy puszta névben létezik ugyan, de a mostani terjedel­mes megyére, mely a kolbásznál, sőt akármely hur­kánál is nagyobb, az ahhoz közelebb álló, de terje­delmére nézve jellemzőbb belügyminiszteri göm­böc­z-vármegye nevével illettessék. A szebeni „Tagsblatt“ nak. A mely jogon e lap gróf Szapáry belügyminis­­terhez febr. 26 -i számában nyílt levelet minden alá­írás nélkül intéz, azon a jogon intézzük mi e sorokat a jelölt laphoz. Mit tart a tisztelt laptárs az anonymitásról Szabad-e, jogosult-e titokban maradni kívánó egyén­nek nyílt levelet írni máshoz ?S ha i­, van-e joga fele­lethez ? Mi azt tartjuk, nem szabad, s felelethez nincs joga. Szerintünk az írói decorum azt hozza magá­val, hogy a kivel beszélünk, s épen vitázunk, vagy maradjon a vita az átalánosság terén, a személyek szemtől-szemben megszólítása nélkül, s őrizze meg­ objectív jellegét; vagy ha személyhez intéztetik név szerint és levél alakjában, akkor legyen bátor és ön­maga s ellenfele iránt annyi tisztelettel, hogy mond­ja meg: váljon ki é­s merre van hazája ? Párbajt vívni titokban nem lehet, lovagias ember leeresztett sisakkal jelenik meg a küzdtéren. Azt hiszszük, hogy mivel a nyílt levél írója e legelső állami sza­bályt nem tartotta meg, a miniszternek e provocatiót ignorálnia kell. Egyébiránt ez a miniszterre tartozik, és ne­künk most csak a levél tárgyával van dolgunk, az nyilvánosan van elmondva és oly kérdéseket érint, melyekhez néhány szót szólni, hírlapírói tisztünknek tartjuk. A nyílt levél írója elmondja azokat a törvénye­ket, melyek felfogása szerint a szász egyetem közjo­gi ügyekben való határozathozatalát biztosítják, a­melyek — mint közelebbi számainkban kimutattuk — nem léteznek, vagy nem oly értelemmel bírnak, mint a­hogyan a levél írója felfogja; tehát a törvény­hiányt pótolja csűréssel-csavarással, olykor nevet­séges dialecticával. A miniszer azon szavára, hogy elméleti vitára s a törvények előszámlálására ki nem terjeszkedhetik, azt jegyzi meg levélíró, hogy nem, mivel nincsenek.Engedelmével,a minister által idézett két törvény által tökéletesen elejtettnek látjuk a szász védelmi pontot. A­mit az 1866-ki királyi ren­deletről mond, sajnáljuk,hogy nem írhatjuk alá,nem pedig azért, mivel a legabsolutabb kormányzástól sem tagadhatni el a képességet jó és törvényes cse­­lekvények végrehajtására, így például a múlt szá­zad végén a legmerészebb absolut uralkodó volt II. József, s mégis türelmi rendeletét soha senki kétség­be nem vonta, sem érvényét nem ostromolta. Másfelől ő felsége, mostani koronázott királyunk absolut­­ , ’ lYním ungsurbundet”! $510 aug".~ ^2"(ín, melylyel a szász egyetem a nemzeti vagyon egyébre rendelt jö­vedelmeit szász gymnasiumi czélokra ajándékozta. Elvárjuk szász polgártársainktól, hogy annak idejé­ben, mikor erről lesz szó, amaz elv mellett, most a Belcredi-korszak rendeletei ellenében mit érvényesitni kivánnak, ne tagadják el, mi szavainkra s az elvre emlékeztetni fogjuk. Egyébiránt e tekintetben a fel­világosítás lapunkban már meg volt adva. A­mit levélíró a szász ispán közleménye alak­járól mond, ahol sem érezzük magunkat hivatott­nak szólani, valamint a Bereczk, Kolozs és Ilyefal­­vára való hivatkozás alaptalanságára sem terjedünk ki; el volt a már mondva e lapban, hogy e mezővá­rosok municipiumok, a szász egyetem nem, itt tehát mi semmi vitának alkalmas alapját nem látjuk. A hármas könyvre hivatkozást szívesen con­­statáljuk, s ajánljuk megfontoló figyelmébe a levél­írónak azokat, a­miket ugyanabból a jogforrásból mai lapunkban közölni mi is szükségesnek láttunk. A mit levéliró az erdélyi 1791-ki XIII. t. sz. értelméről a belügyi miniszter felfogásával szemben mond, merő capitasitás. A mikor megmondja ama törvény, mire terjedjen ki a szász egyetem hatáskö­re, meg van akkor már ez által határozva az is, mire nem terjedhet. Beszél levélíró azon időkről is, mikor a szász huszonkét követ constatus volt Erdélyben, s ha pe­csétét megtagadta, nem lett törvénynyé a törvényja­­vaslat.Ennek ideje lejárt,ne háborgassuk a halottakat nyugalmukban. A szebeni és brassói muszkabehivás eltemette Magyarországot tiz évre, de el a szász kü­lön államot az államban örökre. A miket levélíró ezután felidéz a belügymi­niszterrel szemben, hogy i. i. 1490-a mikor Magyar­ország királyválasztási jogát II. Ulászló és Maxi­­milián elszerződték, ez igaz; e ténynél valóban a székely és magyar nemzet csak püspöke és vajdája által volt jelen, ellenben a szászok közül ott volt Brassó, Szeben, ott az egész Universitas. Megvalljuk. Igaz. A történet tanítja ezt így. Ahol Magyarország igaz jogait el kellett hará­csolni, ott a szász egyetem mindenütt ott volt, így például I. Ferdinánd mellett, I. Zápolya ellen 1526- ban, Castaldo mellett, Izabella és János Zsigmond ellen 1552-ben, Básta mellett,Bocskai ellen 1604-ben, Karaffa mellett, a boldogtalan I-ső Apafi ellen 1686- tól 1690-ig, s utoljára----------de nem sorolunk töb­bet elé, hanem ismételjük, a­hol Magyarország al­kotmánya, a magyar állam és nemzetiség eltemetése volt alku tárgya, az ily szerződéseknél az egyetem egy vagy több képviselője mindig ott volt. E tisz­tességet és jogot tőle elvitatni a históriai igazság nem engedi. A mi szerződéseket s az ország közjogi ügyei­ben való közreműködést a tisztelt levéliró még fel­idéz, azok részint alaptalanok, részint alkotmányel­lenes időkben történtek, s a levéliró által is nem az erdélyi alkotmány értelme és sora szerint vannak alkalmazva, legnagyobb részint pedig lapunkban immár megc­áfoltattak. Csak néhány naiv és szász polgártársainkat igen híven jellemző idézet igazsá­gát kell elismernünk, s hogy a magyar állameszme iránti régi rokonszenvek s hazánk iránti hűségök in­kább kitűnjek, ime itt reproducáljuk. »Az egyetem — úgymond levéliró —a franczia háborúkor 1809-n a birodalom védelmére polgári katonaságot állított. (való igaz, sőt még 1848 —49-n is állították az úgy­nevezett szász Hurrach-bataliont!) Továbbá az egye­tem még 1833-n tervet adott az osztrák polgári tör­vénynek Erdélybe behozásáról; 1842-n pedig tilta­kozást adott be az erdélyi országgyűlésen a latin diplomaticus nyelv helyébe a magyarnak állítása iránt hozott országos törvényczikkekben.« Mondja meg aztán Magyarország,hogy nem gya­korolt-e befolyást fontos országos ügyekben a szász egyetem ? S nem méltó-e arra, hogy e jogát a parla­ment továbbra is fentartsa ? Mi szükségesnek, iga­zoltnak s államiunkra s nemzetünkre nagyon üdvös­nek tartjuk. Épen ezért éltetjük a magyar államesz­me és magyar alkotmány iránt eleitől fogva ily hí­ven érző egyetemet és a Tagsblatt-ot, s vád alá he­lyezés indítványát egy kis személy­cserével mi is szükségesnek látjuk. A főtanodai oktatásból. (Gy. A.) Dr. Oláh Gyula, a jász-jákóhalmi vá­lasztókerület orsz. képviselője, külön törvényjavas­latot nyújtott be a főtanodai oktatásról, mely sokkal­­ terjedelmesebb és határozottabb, mint a miniszteri javaslat s sok tekintetben érdekes részletezésbe ereszkedik, egészben véve azonban a létező viszo­nyoknak azon áhitatszerű tiszteletén alapul, mint a­mely a miniszteri javaslatot is jellemzi s mindkettőnél lehetetlenné teszi, hogy radicálisabb reformokat szó­ba is hozhassanak. A legjobban kidolgozott rész, melyben Oláh a miniszteri javaslattól leginkább is eltér, a vizs­gált s szigorlatok kérdése. A mi­niszteri törvényjavaslat álláspontja olvasóink előtt eléggé ismeretes. Oláh szintén megadja a nem álla­mi intézeteknek is e vizsgálati jogot, mi szerintünk nagyon veszélyes engedmény, de részletezi azt. A tudorság szerinte hatféle: 1.Jogtudorság. 2.Mathema­­tika és természettan tudora.3. Természettudományok tudora. 4. Történettudomány tudora. 5. Nyelvészet tudora. 6. Orvostudor. Eltekintve azon logikai té­vedéstől, hogy a természettant saját nem fogalmától a természettudományoktól elkülöníti, e részletezése a régi s tagadhatlanul tarthatatlan bölcsészeti tudor­­ságnak már azért sem elégíthet ki, mert a főtárgya­kat sem meríti ki. Hasonló az eset a jogtudorságra nézve is, melynél az államtudományi vagy nemzet­gazdászati szigorlatok elkülönítését szintén megkö­veteli a kor szelleme. A műegyetemnél e javaslat ké­­szítője csak »mathematikai s természettani« tudorsá­­got enged meg s ezt is azon megszorítással, hogy a szigorló a műegyetem minden szakosztályából (mér­nök, építész, gépész, vegyész stb.) vizsgát tegyen le, mely követelés valóban túlmerész. Magára a tudori szigorlatok, valamint a vizsgákra nézve előterjesztett javaslatai oly részletességekbe mennek, hogy a tör­vénybe egyátalában nem illenek. Csak azon egy kö­rülményt említjük fel, hogy Oláh teljesen megelég­szik a külföldi tudori oklevelekre nézve a miniszter azon gyenge palliatívumával, hogy csak oly külföldi egyetemek oklevelei tekintetnek érvényeseknek, melyek a magyarországiak érvényességét is elisme­rik ; mert azon nézete, hogy az okleveleknek »hono­ris causa« vagy »in absentia« adása teljesen eltil­tandó, helytelen, sőt kivihetetlen. A tudomány­egyetem körében a törvényjavas­lat benyújtója­­ érdekes módosítást tesz. Egyik az, hogy a különálló tanárképezdék megszün­tessenek. E nézetnek mi nem vagyunk barátai, mint ezt olvasóink is tudják s a részletes c­áfolat helyett elég legyen csak azt említenünk fel, hogy a tanárok­nak nemcsak tudományos, de methodologiai képzés is szükséges s ha az orvosok s gyógyszerészek szá­mára ily gyakorlati térről gondoskodva van, a szel­lem épségére ügyelők számára ilyesmit felállítani múlhatatlanul szükséges. A tanárok képzésének s oklevéllel ellátásának jogát különben szerző a nem állami intézeteknek korlátlanul megengedi, mely en­gedmény szerintünk túlzott szabadelvűség. A másik módosítás, hogy a főtantárgyak jegy­-Ura . Vel­pfpiD­- 1116^»«* *»».^­—___ _______ a netán változtatásokat a törvényhozás elé bejelen­tetni óhajtja. E módosítást teljesen helyeseljük, úgy­szintén azt is, hogy a tanársegédeket az egyetem tanári testületébe felveszi, habár e pontra nézve nem helyeselhetjük azon nézetét, hogy ezen tanársegédeket a facultas az állam beleegyezése nél­kül nevezze ki. Negyedik fontos módosítása, hogy a tantárgyak óra­számát s tartamát a minisz­ter határozza meg, nagyon eltér szabadelvű felfo­gásától s oly boreaukratikus szagú, melyet feltétle­nül kárhoztatnunk kell. Más apróbb megjegyzéseit mellőzhetjük, egyszerűen csak azt jegyezve meg, hogy a miniszter hibáit s szűklátkörű felfogását csak­nem mindenütt feltaláljuk nála is. A jogtudományi főtanodákra nézve egyetlen lényeges módosítása abban áll, hogy a karoknak is megengedi a magántanárok képesíté­sét, mit mi helytelennek tartunk. Más tekintetben ő is osztja a miniszteri hiányos felfogást ezen főtano­dai tanároknak egyetemek alá helyezése tekinteté­ben s ő is feledé kimondani, hogy a főtanodáknak kivétel nélkül 4 évi tanfolyamunknak s egyetemi fo­kon állóknak kell lenni. A műegyetemek ana­lógiáját az egyetemekhez némi tekintetben erőtelje­sebben sürgeti,azonban az egyetemes osztály eltörlését a műegyetem kiegészítését ő sem követeli s nála is megvan azon kisszerű nézet, hogy a miniszter min­den szakosztályra nézve külön tantervet készítsen. Átalában javaslata e fejezetben csaknem változatlan másolata a miniszteri törvényjavaslatnak. A nem állami főtanodákra vo­natkozólag Oláhnak több érdekes s figyelemre méltó módosításai vannak. Kimondja, hogy minden egyes nem állami főtanoda törvénybe kebelezendő s tör­vény útján szüntetendő meg, s erre nézve a követ­kező módosításokat teszi. A már meglevő ily nem­állami főtanodák, hogy bizonyítványaik államérvé­nyesekül elismertessenek, ezen törvény kihirdetésé­től számítandó két év alatt a jelen törvény szerint rendezendő s akkor törvénybe iktatandók, az ezután felállítandók pedig felállíttatásuk előtt fognak tör­vénybe igtattatni. Azon testületek vagy egyesek, kik bárminemű főtanodát fölállítani szándékoznak, mi­előtt ez nekik törvényhozásilag engedélyeztetnék, kötelesek kimutatni, miszerint az intézet teljes föl­szerelésére annak önerejükből való föntartására, s az intézet személyzetének esetleges nyugdíjazására elég alappal, illetve teljesen biztosított pénzerővel s jöve­delemmel rendelkeznek. Minden nem-állami főtano­­dán a nyugdíj­rendszer kidolgozandó, s helybenha­gyás, illetőleg megerősítés végett a közoktatási mi­­nisternek bemutatandó,szintén helyes felfogása s javas­lata az igazgató tanácsra nézve , hogy fegyelmi sza­bályaik a tudomány -­egyetemeken fenálló hasonló szabályoknál szigoruabbak nem lehetnek. Végül felemlítjük még a következő becses s mindenesetre törvénybe igtatandó pontot: Idegen állam, az ország határain kívül székelő testület, vagy az országon kívül lakó nem magyar állampol­gár az országban semminemű főtanodát sem alapít­hat, s a nem állami főtanodák idegen segélyt nem állandósítva, de csak esetleg, vagy időnként is csak azon esetben fogadhatnak el, ha a segélyező az illető főtanoda vezérletére, tanrendszerére s ügyeinek ve­zetésére vonatkozólag semminemű befolyást sem tart fen magának, és ily esetekben is az illető segély mennyiségéről, elfogadásáról s elfogadásának indo­kairól a közoktatási miniszterhez indokolt jelentés terjesztendő fel. Oláh ezen becses s szigorú gondolkozásmódra mutató módosításaiban néha túlzásokba megy, így p. midőn nem engedi meg, hogy az államon kívül más műegyetemet alkosson, vagy hogy az a magán főtanodáknál a tandíj az állami főtanodáknál sze­­detteknél magasabb ne legyen. Más pontokban vi­szont igen lanyha­­: a nem állami egyetemeknek is megengedi a tudori rang osztogatását, melylyel tud­valevőleg az illetők politikai jogokat is nyernek s nem gondoskodik elég szigorúan arról, hogy a nem állami intézetek könyvtárak s tanszergyűjtemények­­kel kellően el legyenek látva. Legsajátságosabb engedménye, hogy a pap­növeldéket is a főiskolák körébe számítja.Mi ezeket tisztán magántermészetű szakiskoláknak te­kintjük s e törvényjavaslatból kitöröltetni óhajtanék, ismételve azon szilárd meggyőződésünket,hogy a fele­kezetek józanul felfogott önérdekek, sőt önlétek ellen működnek, ha pénzeket s erejöket a papnöveldéken kívül bármely magasabb tanintézet felállítására fe­csérlik.­­ Röviden felemlítettük ezekben dr.Oláh javaslatá­nak nevezetesebb módosításait.E módositások ecclecti­­cus szempontból vannakitéve.Oláh paedagogiai kiindu­lás pontjáról vagy határozó elvéről beszélni szerin­tünk képtelenség. Különben ily ecclecticus műből is lehet tanulni s mi gondosan kiemeltük belőle ami fi­gyelemre méltó.­ ­ KÜLFÖLD. A német birodalmi kanc­ellár, Bismarck bg február 27-én terjesztette a szövetségi tanácsnak a hivatalukból elbocsá­tott, vagy törvénytelen cselek­ményeik miatt megbüntetett pa­poknak internálásáról és a birodalom területéről való kiutasításáról szóló törvényjavaslatot, melyről ismételve említést tettünk volt lapunkban. E törvény­­javaslat, mely három szakaszból áll, következőleg hangzik: 1. Azon lelkészek, kik valamely bíróság ítélete következtében hivatalukból elbocsáttattak, az álta­luk lakott állam központi hatósága határozata foly­tán megfosztathatnak állampolgáriságuktól; a ha­tározat hozataláig a rendőrség bizonyos kerületek­ben kimutat számukra valamely tartózkodási helyet, vagy pedig eltiltja őket, hogy bizonyos helyen tar­tózkodjanak. 2. Ezen határozat azon személyekre nézve nyer alkalmazást, kik jogtalanul rájuk ruházott mű­ködési körben tett hivatalos cselekvényeik miatt jog­­erejűleg elmarasztaltattak. Az országos rendőrség felhatalmaztatik, hogy a vádlott lelkészeket a bírói vizsgálat megkezdésétől fogva annak befejezéséig internálják, vagy pedig kiutasítsák. 3. Azon lelkészek, kik e törvény alapján elvesz­tették állampolgáriságukat, nem szerezhetik azt vissza egy szövetséges államban sem a szövetségi tanács beleegyezése nélkül, úgy­szintén ez engedély nélkül nem tartózkodhatnak egyik szövetséges ál­lamban sem, ha az általuk addig lakott államban való tartózkodhatás tőlük megtagadtatok.« Páriában a politikai körök arról beszél­nek, hogy miután a rendőrfőnök a belügyérnek igen komoly előterjesztéseket tett a bonapa­r­ti­s­­t­á­k izgalmairól s főleg Napoleon herczeg t­zelmeiről a demokrata és socialista elemekkel, a minisztertanácsban a Bonaparte család tagjai­nak franczia területről való kiutasítása jött szóba. S valóban a bonapartisták propagandája napról­­napra nagyobb mérveket ölt, s mindent elkövetnek, hogy mart. 16-ikára minél több embert csődítsenek Chislehurstba. Mindazáltal a kormány ba­josan fog menni a Bonaparték kiűzetéséről, illetőleg száműzéséről szóló indítvány­nyal fellépni, mivel at­tól tart, hogy a republikánusok meg azt fognák kö­vetelni, hogy a Bourbon és Orleans családok tagjai is száműzessenek, kik szintén a rend­­ és nyugalom elreneőSSpirsKret­uxau­­ a Tronapar Listák. A diplomatiai képviseletekben több rendbeli változások vannak küszöbön, így Arnim gróf, párisi német nagykövet állásától visszalép és helyébe Hohenlohe-Schillingfürst Chlodwig­ig neveztetik ki, ki nem rég bajor minisz­terelnök volt, most pedig a német birodalmi gyűlés­nek első alelnöke.­­ A berlini franczia nagykövet pedig, Gontout Biron Sz.-Pétervárra, és az ottani franczia követ, L­e f­­­o­tbk Berlinbe he­lyeztetik át. Aristarche bey a portának berlini nagykövete a napokban tér vissza állomására kon­stantinápolyi útjából. Mint Berlinből írják, Bismarck hg azt javasolta a német császárnak, hogy a kon­stantinápolyi német képviselet is egy ranggal maga­sabbra emeltessék s annak következtében E­i­c­h­­m­a­n­n követségi tanácsos, ki eddig Németországot a portánál képviselte, el fog mozdittatni s helyébe egy nagykövet neveztetik ki. Nagyon valószínűnek tarják, hogy ez állomásra Arnim gróf volna ki­szemelve. A magyar király s­z.-p­étervári utazása még mindig élénken foglalkoztatja a külföldi sajtót. A péter­vári »Ruski Mir« ki­mutatni törekszik azon nézetek és remények helyte­lenségét, melyek a császár-király pétervári látoga­tására vonatkozólag az ultramontán és lengyel la­pokban terjesztetnek. Czikkiró szerint azon jelentő­ség, melyet az ultramontán körök az említett fejedel­mi találkozásnak tulajdonítanak, világosan bizonyít­ja azt, hogy most a reakczió táborában másképen néznek Oroszországra, mint pár évvel ezelőtt. Min­denből látható, hogy a pápaság új szövetségest akart szerezni, s e tekintetbeni reményeit Oroszországba helyezte. A legújabb időben a római udvar több kí­sérletet tett, hogy magának a pétervári kormány ba­rátságát biztosítsa , de minden törekvése keserű csalatkozással végződött. A vallott kudarcz okait Bismarckra hárítják,s őt szemelték ki mérges ütéseik­nek czéljául. De nem kisebb boszankodással gróf Andrássy ellen is intézik támadásaikat azért, mint­hogy ő hű maradt programmjához. Az osztrák ultra­­montánok Ferencz József pétervári időzésének jelle­mét, czélját és jelentőségét illetőleg csupán boszuból, s hogy Európát felzavarják azon ferde híreket terjesz­tik, hogy a magas utazás czélját a keleti kérdés képe­zi, s hogy gr. Andrássy azé­t utazott Pétevárra, mert már régóta van szó Germania és Oroszország együttes uralmának az aldunán leendő meghonosításáról. Ha­sonló ferde hírek terjesztésével foglalkoznak a len­gyel propaganda férfiai is, azt állítva, hogy Névá­­nál az orosz és osztrák-magyar külügyminiszterek között tárgyalások folytak Törökország ellen irá­nyult különféle terveknek valósításáról. A lengye­lek a török államférfiak hiszékenységére s a néme­tek és a magyarok a déli szláv birodalom eszméje iránti ellenszenvére számítanak s mindenekelőtt a törököket akarják megriasztani. De a porta hiteles s önálló uton szerezhet ma­gának teljes meggyőződést arról, hogy a szóban le­vő találkozás épen ellenkező természetű s következ­ményei hivatva lesznek a törökországi belügyek előmenetelének és az ott tervezett államreformok biztosítására. Ezen következmények nem sokára fognak mutatkozni s akkor lesz majd látható, hogy a feudálok, ultramontánok s lengyel szövetségeseik­nek műfogásai nem találtak a czélba. A »Golos« szerint Ferencz József ő felsége a pétervári szegények javára, báró Langenau osztrák­magyar követ utján, 2000 rubelt és az ottani német jótéteményező egylet czéljaira 5­0 rubelt adomá­nyozott. KÜLÖNFÉLÉK. — Jókai Mórnak, mint táviratilag értesülünk, febr. 27-én érdekes és szívélyes beszél­getése volt Bismarck­kal. Más­napra a herczeg es­télyre hívta meg magához. — Arany János akadémiai főtitkár emlékezteti a magyar tudományos akadémia tag­jait az ügyrend 33. c) pontjára, mely szerint a tag­ajánló levelek beküldésének határideje márczis 31. s azontúl el nem fogadtatnak. — A honvédelmi minisztérium új épülete. A honvédelmi minisztérium részére, mely eddig 3 bérelt magánházban van czélszerűtlenül elhelyezve, egy uj palota építése terveztetik, mely­ben ezenkívül a honvédparancsnokság is el fogna helyeztetni. E palotát azon kis házak helyére akar­ják építeni, melyek a várszínházzal szemközt a szt. György tér felé néznek, s melyek egyikében a budai vízvezeték tartányai léteznek. Az épület oly módon terveztetik, hogy homlokzata a szt. György térre mintegy 8 öllel külebb helyeztetnék, s a várszínház homlokzata és a miniszterelnöki palotától elválasztó sikátor általa elfedeznék. A Linczbauer István ud­vari építész által készített tervek a középítési bizott­mánynak bemutattatván, ez az új épületnek t élte külebb helyezését, a­mennyire a várszínházi kis si­kátor el nem fedezik, megengedendőnek javasolja, s ha a honvédelmi minisztérium az építésre ilyképen hajlandó, az épület helyén álló házikók megváltásá­hoz azonnal hozzá lehet fogni. A vízmű tartányai ez esetben a pénzügyminisztérium palotája melletti csonka toronyba fognak áthelyeztetni, melyet Buda­­város e czélra néhány évvel ezelőtt vétel útján meg­szerzett. — Hivatal-látogatás. A fővárosi VII. kerület elöljáróságát Ráth Károly főpolgármes­ter ma délelőtt meglátogatta. Az elöljárót, esküdte­ket, és a hivatalnokokat működésben találta, s meg­elégedését jelente ki az ügymenet felett. Csak a ke­rületi tollnok Farkas Albert volt távol a hiva­talból, ki orthodox zsidó létére minden héten péntek délutántól fogva vasárnap reggelig vallási meggyő­ződése folytán a hivatal látogatásában akadályozva van. A kerületi elöljáróság e körülményt felemlíté a főpolgármester előtt, ki azon tanácsot adta az elöljá­róságnak, tegyen ez ügyben jelentést a tanácshoz, s ő meg van győződve, a tanács mindenesetre oly ál­lásra fogja a tollnokot áthelyezni, hol vallási meg­győződésének követése őt a hivatalos működési idő­re nézve fennálló szabályokkal összeütközésbe hozni nem fogja. — Mérnöki választások. A fő­városi tanács mai ülésében a mérnöki hivatal szerve­zését, a mérnöki állomások betöltésével megkezdő. Szakosztályvezető mérnökökké megválasztottak, a földmérési szakosztály vezető mérnökévé Halácsy Sándor, ki a főváros, valamint több vidéki város há­romszögi felmérése után szélesebb körökben elisme­rést nyert; a közlekedési és szépítési szakosztály veze­tő mérnökévé Heuffel Adolf, volt pestvárosi kövezési mérnök, végre az építés és építésrendőri szakosztály vezetőjévé Máltás Hugó rajztanító választattak meg. Első rendű mérnökökké megválasztottak: Horváth Farkas, Lukács Ignácz, Haris Döme, Hofbauer Ede, Martin Frigyes. Másodrendű mérnökökké: Karczag László, Devecis Ferencz és Schubert József. A 4-ik másodrendű mérnöki állomás betöltése függőben ha­gyatott. — A Podmaniczky utcza csa­tornázása. Az osztrák államvasuttársulat pá­lyaudvarának és színhálózatának áthidalását a két szív utcza tengelyének irányában, valamint az arena út folytatásában egy alagút átvezetését a sínek alatt­­megkezdő. Ez utóbbi ponton a föld árja, melyet cso­­ntján elvezethetni hittek, oly hatalmas, hogy a vizek feltódulását eddig megakadályozni nem sikerült. Az alagvíz kellő elvezetésére tehát a Podmaniczky ut­­czának rendszeres, 390 öl hosszú csatornával ellátása szükségeltetik. A mérnöki hivatal a csatorna tervét bemutatta, mely szerint a kivitel 18,00­0 írtba kerü­­lend. Ebből 11,000 frtot a háztulajdonosok tartoznak járulékaikkal fedezni. L­e­c­h­n­e­r Lajos biz. tag­ indítványa folytán a csatorna öblítő ajtócskákkal fog elláttatni, mely a csatorna rendes kiöblítését lé­nyegesen előmozdítandja. Az alagútnál feltoluló vizek pedig 24 hüvelyk átmérőjű vascsövekben fognak a csatornába vezettetni.­­ Az országos magyar ipar­egyesület kézműipari szakosztálya kedden, martius hó 3-ik napján, délután 5 órakor az egye­sület helyiségében (országút 7. sz. I. emelet) ülést tart. Fontosabb tárgyak: Értekezés a méterrendszer­­ elfogadása következtében szükséges mértékekről és sulyokról; jelentés a budapesti iparbizottság alaku­lásáról; új találmányok: a) Stephens szabadalma­zott sutuja, b) kötőgép, virágszalagok készítésére. — A magyar tudományos aka­démia I-ső (nyelv- és széptudományi) osztálya márcz. 2-án d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgyai a kö­vetkezők : I. Bartal Antal 1. t. »Az összehasonlító árja nyelvészet művelése hazánkban.« II. Bálint Gá­bor jelentése utazásáról. Ezt folyó ügyek követik. — Rossi Ernő nemsokára elhagyja fő­városunkat, hol a magas művészet minden barátai­­nál felejthetlen fog maradni az élvezetek és mély lélektani tanulmányok azon sora, melyben általa ré­szesültünk. Távozása előtt még egyszer fellép a szín­padon, de különösen figyelmeztetjük olvasóinkat, a zenekedvelők termében ma este tartandó szavalati s zenészeti előadásra, melynek alkalmával a nagy szí­nész Gazoletti olasz költő »Columbus utolsó órái« czímű költeményét, a­mely számára íratott, adand­­ja elő. A drámai változatossága érzelmekben gaz­dag mű, Rossi által tolmácsolva, nem mindennapi érdekkel bir a költészet s szavallat barátai előtt, melyet nevel azon körülmény, hogy Rossival mint szavallóval még nem volt alkalmunk megismerkedni. Nem kis érdeket kölcsönöz ez estének Jókainé asz­­szony szavalása is. — Nyilatkozat. Több helyről történt interpellatio folytán az 1873. ministeri rendeletek hivatalos kiadásának meg nem jelenése ügyében,kény­telen vagyok újból köztudomásra hozni, hogy vala­mint a már megjelent törvények elkésése nem neken róható fel hibául,úgy az 1873. évi ministeri rendeletek eddig meg nem jelenése szintén egyedül az által okoz­tatok, hogy a törvények mindkét rendbeli szerkesz­tője beteg lévén, az egyes ivek imprimatúráját kés­leltették, sőt a mi több, a kéziratok egy része még máig hozzám nem érkezett és mig egyrészt a nagyér­demű közönség kivonatainak eleget nem tehetek, másrészt ezen amúgy is nagy veszteséggel jár­ó vál­lalat a ministerium ezen eljárása által nekem rop­pant kárt okozott. Wodianer F., nyomdatulajdonos s a törvények és rendeletek kiadója. — Az orsz. kisdedvédő egye­sület febr. 25-én tartotta havi közgyűlését , melyből érdekesnek tartjuk a következőket kiemel­ni : az évi nagy közgyűlésről kiküldött pénztár­vizsgáló bizottság küldetésében eljárván, beter­jeszti jelentését, mely szerint a pénztárt rendben találta, az új pénztárnokra áthelyezte, egyszer­smind több czélszerű indítványt tesz a vagyon­kezelésre nézve, melyet a központi bizottság elfo­gadott. Ezután a négy szakosztály alakíttatott meg, s a névsorok felolvastatnak. A kormány az egye­sületnek folyton növekedő szükségletei arányához mérten 5000 ft segély adásra kéretik fel. A helybe-

Next