A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-01 / 100. szám
irányát szigorúan vizsgálják meg s ha ennek alapján arra a meggyőződésre jutottak, hogy az ezen intézetek ellen emelt panaszok indokoltak, azonnal ragadják meg a kezdeményezést ezen intézetek gyökeres átalakítására, de saját kerületi gyűléseiken, saját eljárásmódjuk szerint. Trefort eljárása teljesen törvényszerű, sőt több, nagyon is ildomos. Ezen eljárás ellen szólalnak fel most a lutheránus tótok. Ők a nemzetet sértik, az állam legfontosabb érdekei ellen áskálódnak, s midőn az állam, melynek alatta állanak, őket felelősségre vonja, a vallásos meggyőződés , az egyházi autonómia bő könye alatt keresnek utat, hogy a megérdemlett büntetés elől megszabaduljanak. Ily nyomorult a magyar állam! Minden felekezet egy-egy külön állam souverain jogokkal, sérthetlenül fentartott barlangokkal, hova szükség esetében bevonulhat büntetlenül a hazaáruló is. A lutheránusok hazafiasága ellen különben kezdettől fogva sok panasz volt. Ezen felekezet, melyet általában a kapzsiság s határozott jellemszilárdság hiánya bélyegzett meg, ezen felekezet nagy része régtől fogva hódol a pánszláv gondolkozásmódnak. Az államsegélyt elfogadják, sőt egyetemes gyűléseiken rendesen hevesen veszekednek megosztása felett s ezen államsegélyből nem ritkán gyártanak fegyvert maga az állam ellen. Nem szükséges indokolnunk, hogy e rajz alól sok egyest kell kivennünk. Szerencsére nem sülyedtünk még annyira, hogy lenne e hazában kaszt, legyen e kaszt bár a főpapok, vasúti vállalkozók vagy mágnások kasztja, melyben egyes teljesen önzetlen hazafiak ne volnának. De ezen felekezetnél a valódi magyar állampolgárok száma elenyészősig csekély azokéhoz képest, kik vagy csak lutheránusok, vagy, ami még roszabb, e név alatt a haza érdekeinek ellenesei. Nem szólok a lutheránus erdélyi szászokról, kik separatistikus érzelmeiket nyiltan kimutatják, nem a felvidéki lutheránus tótokról, hol a papok főczélul látszanak kitűzni maguk elé, hogy a népet magyargyűlölővé neveljék; itt a főváros közelében s lenn az alföld legmagyarabb megyéiben, Csongrádon s Békésen hallunk olykor oly nyilatkozatokat e lutheránus felekezet vezetőitől, melyek a magyar érzelmét mélyen sértik. S ezen felekezet hivatkozik épen nemzetiségi ügyben autonómiájára. Sérthetlen eszméket tolnak előtérbe, hogy a nagy tömeg megvakíttatva ezen eszmék által, ne sejdítse a czélt, melyet maguk elé tűztek. Régi ismert dolgok ezek. Ezen autonómiával, ezen vallásos érzéssel kell látszólag küzdenie mindig a szabadelvű pártnak s ezért oly lassú s nehézkes haladása. Az egyedüli fegyver az, hogy ez árcrát letépjük arczukról kérlelhetlenül. Tekintet nélkül kell igy bánnunk ne c sak a katholikus ultramontanismus, hanem mind más felekezet irányában, mert nincs oly egyháztársulat, mely a propaganda mérgétől megmételés folytán ne törekednék egyetemlegességre, ha az állam érdekei ellen s nincs oly jelentéktelen fel , melynek az erkölcsiséget túlhaladó tanaiban oly magvai ne rejlenének. Az állam érdekeinek megsértésében pánszláv törekvések által oly nyilvános, hogy annak megtorlását, ha a tény csakugyan bebizonyul, az autonómiai pajzs nem lesz képes megakadályozni. De e tény — a többi felekezetek állami kulturaellenes törekvéseivel együtt — hangos tanú arra, hogy ne téveszszük össze az egyházat a vallással s ne legyünk oly balgák »szabad egyházat« hirdetni akkor, midőn a józan ész s valódi szabadság kevesebbet, de sok tekintetben még többet: az egyházak rabigásától mentes szabad tődés biztosítását követen. György Aladár S Népkor őrtállójának,egy oly felekezeti párt kedvéért, melynek létezése egyedüli oka annak,hogy ott,hol uralkodik, a magyar nyelv és magyar szellem még zárt ajtókra talál. Nem válnék becsületére, mondjuk, egy magyar országgyűlésnek az ily retrográd frátereket hálára kötelezni és visszautasítni egy oly felekezeti többség patriotikus törekvéseit, mely a nemzeti közérdek egyik emeltyűjévé akarja tenni a felekezetet és a Patriotismus hirdetőjévé nevelni a jövő nemzedék zsidó papjait. Fontolják tehát meg képviselőink nagy horderejét azon szavazatuknak, melyet a zsidókérdés tárgyában adnak, és ne téveszszék szem elöl ez ügyben sem a nemzet művelődési érdekeit. Aliquis. A rabbi képezdéről. Ezen tárgyalás alatt lévő fontos ügyről egy tekintélyes izraelita polgártársunktól kaptuk a következő czikket, melyet, mint fontos egyéni nézetet, egész terjedelmében közlünk, anélkül, hogy ezen felekezeti belügy tekintetében pártállást foglalnánk. A czikk így hangzik: Az országgyűlés legközelebbi üléseinek egyikében dönteni fog a kérvényi bizottságnak azon határozata fölött, melyet a zsidó theológiai intézet felállítása illetőleg a sok ízben agyonvitatott zsidó sarczalap hováfordítása tárgyában hozott. A zsidó honfitársak szabadelvű része a két milliót túlhaladó tőke kamatjait részben arra szándékozik fordítani, hogy azok, kik a zsidók között lelkészi és vallástanítási pályára szánják el magukat, alkalmat találjanak az ide vágó tanulmányokat az országban magyar nyelven és nemzeti szellemben végezhetni, és erre ezélzó szándékainak ő felsége meg is adta a sanctiot. Ezen törekvés ellen a Magyarországon lakó zsidó felekezet orthodox része, ugyanaz, mely annak idejében a zsidók polgári egyénjogosítása ellen és oly rohammal rohanta meg a döntő köröket tolakodó petitiókkal, jelenleg is mértéket nem ismerő fanatismussal mozdít meg minden módjában levő eszközt, hogy egy a kor haladó szellemének megfelelő rabbiképző rendszeres intézet életbeléptét meggátolja. Inkább szereti ezen fanatikus párt, melynek szószólói az irásolvasásban, a correct beszédben, a logicai gondolkodásban s vallás ellen elkövetett árulást látnak, azon jesináknak nevezett zugiskolákat, melyek ellen a »Hon« számtalanszor emelt szót, a humanismus és művelt életnézet nevében. Nem szenved kétséget, hogy minden hazafi, ki a zsidó felekezetin belül végbemenő és az orthodox párt által felidézett belső czivódásoktól még oly távol álljon is, érdekkel tekint eléje azon határozatnak, melyet az országgyűlés ez ügyben hozand; mert itt nem csupán arról van szó, vájjon a zsidó papság harnkban még ezentúl is azon erkölcs- és szellemrontó módon neveltessék, valamint neveltetett a papok azon generatioja, mely ez idő szerint az orthodox zsidó felekezetben ébreszti azon ferde fogalmakat és érzelmeket, melyek az általuk teremtett ponyva irodalomban nyernek kifejezést, — hanem arról, vájjon alkalom nyujtassék-e a szabadelvű zsidóknak, hogy a felekezeti ügyeik élén álló lelkészek itt a hazában magyar hazafiak által, a nemzet nyelvén és szellemében képeztessenek ki, vájjon alkalom nyújtassék-e nekik, hogy tanulmányaik ideje alatt átéljék a nemzet művelődési mozgalmait, részt vegyenek a haza szellemi életében vagy pedig, hogy kényszerüljenek, ha az eddigi papnevelő zugiskoláktól irtóznak, külföldre vándorolni és 5- 6 éven keresztül távolról nézni mindazt, mi e hazában történik és részben elidegenülni és elnézetesedni. Arról van szó, vajjon azon magyar zsidók, kik nem a zugiskolák piszok fészkeiből akarják megválasztani papjaikat, Boroszlóba, Berlinbe, Bécsbe sat, forduljanak-e papjaikért, vagy pedig hogy azokat egy Budapesten felállítandó intézet növendékei közül választhassák. Ez nem pártkérdés. Ez nemzeti kérdés. Nem válnék becsületére az országgyűlésnek, ha az általános magyarosodásukért küzdő zsidó honfitársaktól megtagadná ezen törekvésük valósítására e célzó intézetnek saját költségükön való felállítását, egy oly zsidó jezsuita fractió kedvéért, mely önmagát nyiltan vallja a cultura ellenségének és a kö rszággyűlési tudósítás. A képviselőház ülése ápril 30. A tegnap esti lapunkban közlöttek után Vidliczkay József felszólalt a szóban forgó törvényjavaslat ellen, mely nézete szerint az igazságszolgáltatás garantiáit csökkenti. A telekkönyvek rendezése a Bach korszak alatt főként pénzügyi szempontokból történt; a mostani reformok s különösen a bírák számának kevesbítése csak zavarnák az ügyet s jobban kitüntetnék annak hiányait. — Ő ezen téren szigorú megtakaritást nem akar, mert a jogállam eszméjéhez ragaszkodik. (Élénk helyeslés a szélső balról) s ezért a jelen törvényjavaslatot el nem fogadva gyökeres reformot követel. Pauler Tivadar elismeri, hogy javaslata nem gyökeres reform, azonban szükségesnek tartja az időszakonkénti javítást is. A bírák kevesbítése szerinte nem gát arra, hogy az igazság kiderüljön. A törvényjavaslat általánosságban elfogadtatván azok pontonként elfogadtatnak. Végül a következő javaslat olvastatik fel: »Hívja fel a ház az igazságügyminiszert, hogy a telekkönyvi eljárás egyszerűsítése czéljából, a bírói teendőknek a telekkönyvek vezetésétől lehető elválasztása és az egyes bírósági rendszernek szemben tartása mellett, mielőbb és mindenesetre oly időben terjesszen be törvényjavaslatot, hogy az még ezen országgyűlés folyama alatt tárgyalás alá kerülhessen. Ezen javaslat ellenében Vidliczkay József következő határozati javaslatot terjeszt be : »A ház utasítja az igazságügyminiszert, hogy a telekkönyvi intézmény czélszerű gyökeres reformja tárgyában mielőbb és mindenesetre oly időben terjesszen be tvjavaslatot, hogy az még ez országgyűlés folyama alatt tárgyalás alá vétethessék. Ezen határozati javaslat ellen Vargits Imre és Schmausz Endre szólaltak fel, hangsúlyozván a központi bizottság tervében a decentralisationális irányt, mellette Lázár Ádám szólalt fel. A többség a központi bizottság szövegezését fogadja el. Elnök: E szerint e törvényjavaslat úgy általánosságban mint részleteiben elfogadtatván, 3-szori felolvasása a legközelebbi ülésben fog megtörténni. Következik a naprend második tárgya, vagyis a fővárosi telekkönyv átalakításáról szóló javaslat tárgyalása. Steiger Gyula a központi bizottság előadója rövid indokolása után, ezen törvényjavaslat úgy átalánosságban, mint némely lényegtelen styláris módosítással részleteiben is elfogadtatott s ezután az ülés nehány perczre fel lön függesztve. Szünet után. Elnök: A megállapított napirend szerint a hajók lajstromozásáról szóló törvényjavaslat volna most tárgyalás alá veendő. Azonban a központi bizottságnak e tárgyban megbízott előadója rögtön megbetegedvén, kérném ezen törvényjavaslatnak vényjavaslatot tárgyalás 'alá venni, és pedig a~keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló törvényjavaslatot. Harkányi Frigyes előadó ajánló szavai után dr. Cseh Károly szólalt fel s hosszasabban tudományos érvekkel indokolja a törvényjavaslat egyes pontjainak hiányait. Különösen kiemeli azon alapelvet, hogy ezen rész a legnagyobb fokban ragályos , hogy ezen elvet a javaslat nem csak hogy szigorúan keresztül nem viszi, de több helyt mintegy a legnagyobb mértékben arctul csapja. Ezen törvényjavaslat csak nem szóról-szóra copiája a Lajthántúli, a porosz- és németországi hasontartalmú törvényeknek, amelyekben ezen törvényjavaslatban nagyban kimondott elvek, a legszigorúbban végrehajtottak, olyannyira, hogy ha mi azt Magyarországon oly szigorúan végre akarnék hajtani, az csaknem lehetetlenség volna. Azonban ha még oly szigorúan végrehajtanák is, a marhavész hónapokon át dühöngene, mint ott történik- A quarantie és lebunkóztatási rendszert, mint elavult dolgokat, kárhoztatja. Végül a következő határozati javaslatot adja be : Tekintetbe véve, hogy a marhavész elleni intézkedések eddig is csaknem oly módon tétettek meg, voltak életben, mint azt az előttünk fekvő törvényjavaslat czélozza; tekintetbe véve, hogy legújabb időben külföldi előhaladott államok is lépéseket tettek, hogy az eddigi marhavész elleni eljárás átvizsgáltassék, illetőleg a tudomány és elfogulatlan tapasztalatok alapján, azok követelményei szerint módosíttassék ; tekintetbe véve, hogy Bécsben 1873-ban tartott nemzetközi orvosi congressus főleg a szárazföldi carantaint megszüntetendőnek nyilvánította’, mondja ki a ház, hogy a marhavészre vonatkozó törvényjavaslatot jelenleg nem tárgyalja, hanem utasíttassék a kereskedelmi miniszter, miszerint tanulmányoztassa ezen tárgyat szakférfiak által és igyekezzék magának a külföldön ez irányban legújabban tett és teendő intézkedésekről kellő tudomást szerezni, s ezek alapján aztán, annak idejében a ház elé javaslatot terjeszteni. Bartal György kereskedelmi miniszter ellene szól a törvényjavaslat tárgyalása elhalasztásának, különösen azon okból, mert Szerbia, Roménia s Törökország ezen ügyben hasonló alapelveket fogadtak el. A többség elfogadja a törvényjavaslatot általános tárgyalási alapul s következik a részletes tárgyalás. Az első fejezet czíménél felszólal Harkányi Frigyes előadó . A központi bizottság az első fejezet czimét ekkér indítványozza megváltoztatni: »A) Intézkedések oly országok irányában, melyek ezen törvény alapelveivel egyező eljárást követnek.« Elnök: Elfogadja a t. ház ? (Elfogadjuk !) Tehát az I. fejezet czime ezen módosítással elfogadtatik. Az első fejezetek a 16 ik szakaszig bezárólag észrevétel nélkül elfogadtatnak. A 17-ik §-nál felszólal Tisza Kálmán s követeli, hogy az orvosi bizonyítvány csak a marhavészhez közel fekvő vidékekre legyen kötelező. E nézetet pártolják Csanády, Szomjas, Péchy Tamás, sőt maga Bartal György is, amiért a 17 és 18 §. újabb szövegezés végett a központi bizottsághoz utasittatnak. A 19—21 §-ok észrevétel nélkül elfogadtatnak. A 22. §-t Csanády Sándor kihagyattatni kéri; ugyanazon véleményben van Szomjas József is; Simonyi Lajos indítványára azonban, melyet Tisza Kálmán és Bartal György is pártolnak, ezen 22 és 23- dik szakaszok újabb szövegezés végett a központi bizottsághoz utasíttatnak. Ugyanaz történik a 24-ik szakaszszal is főkép azon okból, mert a helyi távolságokat nem veszi tekintetbe s igy a rendszabály sok vidékre nézve valóságos zsarnokság. A 25-ik §.-hoz Balogh János némi módosítást adott be, mely szerint az egész szövege igy hangzanék: »A vágóhidak a községeken kivül, jelentékenyebb közlekedési utaktól lehetőleg távol és úgy helyeztessenek el, hogy« stb. A többi marad. Ezen szövegezés egyhangúlag elfogadtatik. A 26. §. elfogadtatik. A 27. §-t Csiky Sándor kihagyatni kéri, miután ezen esetben senkinek sem lehet vendégfogadóba menni. A többség azonban a központi bizottság szövegezését fogadja el. A 28. §. ellen Hedry Ernő szólal fel, mert szerinte kivihetetlen. A ház azonban Péchy Tamás felszólalása után a szövegezést elfogadja. A 29. és 30. §§. észrevétel nélkül elfogadtatnak s az idő előhaladása miatt a részletes tárgyalás holnap folytattatik, melynek ezen kívül tárgya még a ma elfogadott két igazságügyminiszteri törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása leend. Ülés vége 2 órakor. Értekezlet a középtanodai törvényjavaslat tárgyában. Trefort Ág. közoktatási miniszter előadja az értekezlet kettős czélját. Megtudását annak hogy mikorra tartják jónak a középtanodai javaslat fölvételét, melyet több körülmény sürget, másodszor, hogy a kellő eredmény elérhetése czéljából pártolásra kéri az értekezletet, hogy a javaslatot pártolják, hogy az eltérő nézetek lehetőleg egyesíttessenek. Tisza Kálmán az osztályokba felvételt a jövő szerdára véli halasztandónak; a különböző véleményeket illetőleg pedig úgy véli, hogy a nézeteknek nyilvánultak kell, a feladat csak az, hogy a nézetek nagy elágazása miatt, a törvény tárgyalása hosszúra ne nyúljék s a tárgyalás eredményre vezessen. Szilágyi Dezső azon kívánságát fejezi ki, bár az osztályokban ugyanazon szakértő egyének folyton jelen lehetnének. Csengery Antal előre kijelenti, hogy a tanügyi bizottság több pontjával nem érthet egyet és ezen ellentétes nézeteit érvényesíteni fogja mind az osztályokban, mind a házban. Tisza Kálmán ugyanazt jelzi. Várady azt hiszi, hogy a miniszter épen ez eltérő nézetek megismerésére hívta ez értekezletet, azért miután ez ma nem lehetséges, egy közelebbi napon újra kellene összehívni az értekezletet. Trefort erre hajlandó: Hoffmann az osztálytárgyalások utánra akarná halasztani, Tisza, Szathmáry, Oláh Gy. még a pártkonferentiák előtt. Trefort ezt elfogadja és az értekezletre szombat d. u. 6 órát tűzi ki. Molnár Aladár fölolvassa a miniszter eltérő nézeteit a tanügyi bizottsággal szemben. Ezek , legfontosabbja az 5-ik §. elleni, mely által a gymnasiumi bifurcatio ellen nyilatkozik. Néhány szó a műegyetemi szakkirándulások érdekében. Igen nagy haladás állott be műegyetemünk beléletében azzal, hogy elszigeteltségéből végre valahára ki lett mozdítva. Ha egykor valaki meg fogja írni a magyar műegyetem történetét, egy uj korszakot fog ott kezdeni, hol az a Duna balpartjára hozatott át. S valóban mintha uj élet, uj tevékenység szállotta volna meg e nemzet ifjúságát, mind nigyobb és nagyobb számmal lép azon pályára, mely — bátran szorgalmátlanjcs, a kívánt czélnak megfelelhessen, nem elég az elméleti tudományok számát és terjedelmét nyakra főre növelni, hanem igyekezni kell oda hatni, hogy — évenként legalább egyszer — legyen alkalma az ifjúságnak oly szakkirándulásokra, melyekben az előadottak alkalmazásáról és miként való alkalmazásáról saját szemeivel győződhetik meg. Hogy menynyire fontos ez, kivált nálunk, azt mindenki igen könnyen beláthatja, főként ha tekintetbe veszi, hogy műegyetemünk még sok tekintetben nem emelkedett azon magaslatra, melyen a külföld hasonintézetei állnak. Hiányzanak ugyanis azon segédeszközök, melyek lehetővé tegyék azt,hogy az elmélet némi alkalmazása magában az intézetben bemutatható legyen. Ily szakkirándulások már ezelőtt való években is rendeztettek, kivéve talán a legközelebb múlt évet, azonban ezek legtöbb esetben csak kisebbszerűek voltak, minthogy nem gondoskodtak kellőleg az utazás megkönnyítéséről s igy a nagyobb és tanulságosabb kirándulások minden alkalommal hajótörést szenvedtek a nagy költség következtében. Azt hiszszük, hogy a kormánynak s közvetve az országnak érdekében áll, hogy szakavatott, képzett technikusai legyenek. Hiszen ezek hiányát elég alkalmunk volt már keserűen tapasztalni, midőn kénytelenek voltunk külföldről hozni be a szakférfiakat, kiket nemcsak busásan megfizettünk, hanem a kik hála fejében ott károsították meg az államot, ahol épen kezük ügyébe esett; s a kik nemcsak nem tartották erkölcsi kötelességüknek e nemzet nyelvét elsajátítani, sőt fűfészkévé lettek a germanisatiónak; s gyalázták úton-útfélen a magyart, azt a magyart, a ki munkájukat oly pazarul megfizette. Igyekezni kell tehát, hogy műegyetemi ifjúságunknak megadassák mindazon alkalom, mely kiképeztetéséhez szükséges. Ezek közé tartoznak a jelzett szakkirándulások is, melyek fontosságánál fogva szükségesnek tartanák, hogy a kormány vegye kezébe ezen ügyet s gondoskodjék arról, hogy emek rándulások lehetőleg megkönnyíttessenek. Nem kéjutazásról van itt szó — melyre különben szintén leszállított áru menetjegyek vannak — hanem egy, a nemzet érdekeivel összefüggő intézményről. S e helyen különös figyelmet érdemel az is, hogy műegyetemi ifjúságunk legnagyobb része, nincs oly kellemes anyagi helyzetben, hogy eme szakkirándulásokra nagyobb pénzösszeget áldozhasson. Ily körülmények közt, ha nagyobb kedvezményt nem is adhat az állam, legalább azt kellene kieszközölnie, hogy az utazásra mindenféle vaspályán szabad jegyek adassanak az ifjúságnak. Ez mindenesetre méltányos és — mondhatjuk — jogos kívánság. Sőt ha komolyabban megfontoljuk a dolgot, az államnak érdekében állna nemcsak lehetőleg elősegíteni ezen kirándulásokat, hanem rendszeresíteni is, és némileg kötelezővé tenni, ha másként nem lehet, azáltal, hogy legalább a tanári kar által erre méltónak talált egyének utazási segélyösszeget kapjanak, mely csekély összeg busásan visszafizettetik az államnak az által, hogy ifjúságunk szerzett tasztalatait s munkásságát különben is az ország javára forditandja, s közvetve a nemzetre van az befolyással úgy szellemileg, mint anyagilag, hogy főként technikus ifjúsága mily mérvben lesz képes megoldani azon nehéz és nagyjelentőségű feladatokat, melyek még megoldásra várnak. Szükségesnek tartottuk ezeket fölemlíteni anynyival is inkább, minthogy épen most forog szőnyegen a műegyetemen azon terv, hogy a negyed és ötödéves hallgatók egyrészről a fiume-károlyvárosi vasút, másrészről a fiumei építkezések megtekintésére lerándulnának pár napra a pünkösdi szünidő alkalmával. — Ez oly nagy út, melynek bajosan fog valaki neki indulni, ha csak az utazás vagy ingyen, vagy igen mérsékelt áron nem lesz kivihető, minthogy különben oly nagy költséget igényelne, melyet fedezni alig egy-kettő lenne képes. Ezen szakkrándulás pedig minden tekintetben igen tanulságosnak és érdekesnek ígérkezik. Epen ez okból jónak látjuk ezt úgy a tanári kar, mint az illető miniszter úr figyelmébe ajánlani: kövessenek el minden lehetőt arra nézve, hogy eme szép terv — mint anyi sok más — füstbe ne menjen. Gonda Béla: A főváros közegészségi viszonyai. Budapest főváros tiszti főorvosi hivatalának az 1874-ik évi február hóban észlelt közegészségi viszonyokról tett hivatalos jelentéséből következőket közöljük: Közegészségi állapot. E hóban a főváros közkórházaiban s gyógyintézeteiben orvosi kezelésben részesült 7204 fekvős járó beteg. — A beteg létszám tehát összehasonlítva a múlt havival 315-el csökkent. Az összes kórházakban e hóban gyógykezelt 2685 beteg közül gyógyult 44.0 °/o, meghalt 5.5 % . Leginkább a légzőszervi bántalmak (16.9%) és húgyszervi bántalmak (14.8%) léptek előtérbe, mely utóbbiak feltűnő nagy számáról kiemeli a t. főorvosi hivatal, hogy az a titkos kéjelgésben leli egyik magyarázatát. Halálozás. Először van a t. főorvosi hivatal azon helyzetben, hogy a főváros területén előfordult halálozások összes képét feltüntetheti. A katonai főhadparancsnokság egész készséggel bocsájta rendelkezésére az idevágó adatokat, az egyetemi kórodákon elhaltak kimutatását azonban csakis a statisztikai hivatal szívességének köszönheti. — E hóban a gyógyintézetek s a kerületekben elhalt összesen 1000 egyéb. Vajon a halálozások száma menynyivel nagyobb vagy kisebb a januárhavinál, nem deríthető ki a 1. főorvosi hivatal, minthogy a januárhavi adatok a többször említett körülménynél fogva még hiányosak voltak. A fentebbi halálozások közül esik az I. kerületre 74, II. k. 72, III. k. 70, IV. k. 39, V. k. 51, VI. k. 85, VII. k. 109, VIII. 130, IX. k. 66, X. k. 21, összesen a kerületekre 717, az egyetemi s polgári kórházakra pedig 230, a katonai kórházakra 38, míg a városi bonetterembe holtan bevitetett 15 Holtan született 56, ezek közül a VI. kerületben 9, a VIII-ban 15. Leggyakoribb halálos kimenetelű kórok voltak : tüdővész 183, himlő 86 (I. kerületben 6, II. k. 5, III. k. 9, IV. k. 0, V. k. 8, VI. k. 11, VII. k. 14, VIII. k. 14, IX. és X. kerületben 0, kórházakban 19), tüdőlob 61, bélhurut 46, agykérláb 41, hagymás 38 (I. k. 2, II. k. 1, III. k. 4, IV. k. 3, V. k. 1, VI. k. 2, VII. k. 2, VIII. k. 2, IX. k. 2, X. k. 1, kórházakban 18), vörheny 22 (IV. k. 2, V. k. 2, VI. k. 4, VII. k. 6, VIII. k. 4, IX. k. 3, X. k. 1). A meghaltak közül orvosi ápolásban részesült 781. A kerületekben e hóban 19 halálesettel kevesebb fordult elő, mint januárban. A fővárosi lakosságát 30 1.000 emberre téve, a halandósági évi arány e hóban 4,0%. A fővárosban az összes halálozások között a tüdővészben elhaltak száma lévén legnagyobb, a t. főorvosi jelentésben ez különös gondban részesült és sok táblázattal illustrált adatok állíttattak össze. Tüdővészben elhalt a kerületekben: 60 férfi, 46 nő; életkort tekintve legtöbb 51—55 évig = 13, 36 40 évig =12, 26—30-ig 12, míg 1 hó előtti korban egy sem.Tüdővészben elhaltak közül vagyonossági állapotra nézve volt: gazdag 10, középoszt. 29, szegény 66, ínséges 11; lakviszonyukat tekintve: pinczehelyiségben lakott 12, földszint 68,1. emeleten 16, II. emeleten 6, Ill on 6, IV-en 1 A tüdővészben elhaltak közül orvosi segélyben részesült 89, nem részesült 17. Születések: Február hó négy hetében élve született 1088 gyermek (123-al több mint januárban), halva született 56 (10-el kevesebb mint januárban.) Az élve szülöttek közül törvényes volt 744 (79-el több mint januárban), törvénytelen 344 (44-el több mint januárban). Házasságra lépett 361 pár, tehát 147-el több mint múlt hóban. Orvos rendőri s törvényszéki eljárás. A főkapitányi hivatalnál orvos rendőrileg megvizsgáltatott 1048 férfi, 308 nő, öszszesen 1856; a lipótvárosi alkapitányságnál 109 férfi, 47 nő, összesen 156. A Rókus kórház boncttermében 21 orvosrendőri s 2 törvényszéki bonczolat hajtatott végre. Kerületi orvosok működése a szegény betegek gyógykezelésén kívül az egészségtelen lakások, iskolák, heti vásárok, különösen a tej rendszerinti vizsgáltára terjedt ki; elintéztetett állatok 47 ügydarab ; e hóban 229 kéjnő volt orvosi felügyelet alatt. A fővárosi vegyészi hivatal működése. A február havi vegyi vizsgálatok főpontját azon munkálatok képezik, melyek a 1. főorvosi hivatal felszólítására Balló Mátyás fővárosi vegyész által a vízvezeték érdekében megkezdettek. Ezen vizsgálatok ez óta két irányban haladnak. 1) miután először is már a lefolyt években, mióta a vízvezeték fennáll, szükségesnek mutatkozott a vízvezeték vizét időről időre rendszeresített modorban a kártékony, valamint általában jóságát feltételező alkatrészeire nézve megvizsgálni, elhatároztatott, miszerint az ilyféle vizsgálatok télen havonként legalább egyszer, nyáron pedig kétszer, szükség esetén többször is eszközöltessenek. A vizsgálat alá vett viz a vizvezeték oly pontján (jelenleg a belv. főreáltanoda vegymühelyében) merittetik, hol az aránylag legnagyobb mennyiségben fogyasztatik s közvetlenül a főcsőből származik. Azon nézet, hogy a vizsgálandó vizet közvetlenül a kutakból és reservoirokból kellene meríteni, absolut s gyakorlati értékkel nem bírhat, miután a víz alkatrésze, míg a nevezett helyekről a fogyasztás helyére kerül, megváltozthatik. 2) Miután valószínű, hogy a végleges vízvezeték vízforrásául ismét a Duna vize fog használtatni, szükségesnek mutatkozott ezen víz alkotásáról egészségügyi tekintetben már jól eleve adatokat gyűjteni, miért a vízvetéki vízzel párhuzamosan, illetőleg egyidejűleg a Duna vize is elemeztetik. Az így hosszabb időn át nyert adatok alapján megítélhetni, mily átalakulást szenved a Dunaviz a különböző időszakokban s míg a kutakba érkezik, valamint mily mértékben függ annak alkotása a vízállástól s egyéb befolyástól. A nyert eredményeket feltüntető táblázat számaiból kitűnik, hogy a vízvezetéki viz e hóban kevesebb ammóniakot és szerves anyagokat, ellenben több szilárd alkatrészt tartalmaz feloldva, mint a Dunaviz, és határozottan kevesebbet azon határértékeknél, melyeket jó ivóvíznek túlhaladni nem szabad. E hó folyamában azonban gyakrabban Dunaviz közvetlenül is meríttetett. A víz azért gyakran igen zavaros volt, oly annyira, hogy pl. febr. 23-án 100,000 súly részében 32 súly rész iszap találtatott. S habár ezen alkatrész a téli időszakbana vízre kártékony befolyást észrevehetőleg nem gyakorolt is, igen valószínű hogy a meleg nyári időszakban a Duna iszapjában foglalt szerves anyagok a víznek megromlását fogják okozni. Ezenkívül mákonynyal mérgezett gyermek hullarészei, több kávé és pálinkapróba s a köztemetőből két kutból merített vizvegyelemeztetett. Állategészségi viszonyok. A házi állatok egészségi állapota e hóban elég kedvező volt. Járvány- ragályos betegség a szarvasmarhák közt nem mutatkozott, de előfordult a lovak közt. Állatorvosrendőri intézkedések a viszonyokhoz képest alkalmaztattak. Hivatalos tárgy: Febr. 1-től 28 ig összesen 337 ügydarab fordult elő s intéztetett el, melyek közül a tanácstól érkezett 34, a tanácshoz felterjesztetett 24, körorvosoktól érkezett 36, halottkémektől 72, kórházakra vonatkozott 41, tébolydaügyre 1, népesedésre 28, állategészségügyre 48 ágydarab, hullaszállitási engedély adatott 4, hullaáthelyezés engedélyeztetett 14, nem volt engedélyezhető 1; közegészségügy tárgyában magánosoktól tett panasz elintéztetett 2, vegyészi vizsgálat eszközöltetett 3 esetben; orvosi, illetőleg sebészi gyakorlat érvényesíthetése végett okmányait 3 orvos és 2 sebész mutató be, egy gyógyszerész-segédképesítési vizsgát tett. KÜLFÖLD. Említettük volt egyik közelebbi számunkban P y Marga 11 volt spanyol köztársasági elnök munkáját, melyet a kormány közegei lefoglaltak, s mely alkalmat adott Castelarnak utóbbi felszólalására. Most oly helyzetben vagyunk, hogy pár sort idézhetünk Pi munkájából (La Republica de 1873.) »Andalusia volt az én szemeimben —b írja Pi — a köztársaság reménye a jövő reactió ellen. A feladat sokkal bonyolultabb volt, hogysem azt utódaim hitték. A nehézség abban állott, hogy a nyugtalan tartományok engedelmességre bhassanak, de republikánus szellemek megfojtása nélkül, vagyis megszüntetni a mai veszélyt a holnapi remény elvesztése nélkül. Ez annál szükségesebb volt, mert a karlisták napról-napra gyarapodtak és a sept. 23-ki összeesküvők nem minden eredmény nélkül csapataink között is már conspirálni kezdettek. A köztársaság érdekében lehetett-e az,hogy erejét gyengítse?Általában veszélyes dolog volt az erőszak útjára lépni; a forradalmi kormányok fegyvereiket saját párthíveik ellen használják, utat nyitnak rendesen, ha legyőződnek, az anarchiára, ha győznek : a reactióra. (Francziaország, jun. 1848. III. Napoleon, Commune, Thiers — Mac-Mahon.)« Azon eredményeket, melyeket Sameron és Castelar erővel kivívtak, valamint ezek eljárását is, Pig Margall szigorúan, kérlelhetlenül bírálja s azt mondja, hogy azok teljesen igazolták az ő politikáját. »Semmi sincs nemesebb — irja Pi Castelarra nézve, — semmi megvesztegetőbb, mint az un. »szélesalapu politika« és egyszersmind semmi sem veszélyesebb ennél egy gyenge, még bizonytalan helyzetben.« Hogy az anarchiának útját vágjam, erre nézve — igy folytatjami — legjobb eszköznek tekintettem az alkotmány és a reformok behozatalát. A republikánus körökben tanács és rábeszélés által akartam hatni s ha a szükség az erő igénybe vételét tenné elkerülhetlenné, akkor sem a hadserget, hanem a polgári véderőt akartam igénybe venni, ezért vontam el a csendőrséget a katonai kormányzat alól és rendeltem a polgári kormányzók hatósága alá.« Ezután előadja Pi y Margall részletesen tettei elnöksége alatt, így Malagaban a rend pártja az anarchia pártja ellen vette igénybe és lehetségessé tette a csendőrök békés bevonulását. Így tett Sevillában, hol a helyzet jan. 30 án nem volt kevésbé aggasztó, mint márt. 9-én Barcelonában, midőn már a mérsékelt elemek is ott állottak, hogy kitűzzék az anarchia zászlóját. Pig Margal annyira hatott aztán a kormányzó által a mérsékeltekre, hogy ezek a forradalmak ellen fordultak s a kormányzó néhány önkénytes élén elfogatta a jóllét bizottmányt, a nélkül, hogy csak egy lövés is történt volna. A castágénál lázadás mint a legnagyobb, legterhesebb bűn rovatik fel Pig Margallnak. Azt mondják, hogy ő a felkelést, ha nem is beleegyezőleg, de hanyagsága által idézte elő. Most elbeszéli Pi y Margall, hogy tettek ugyan neki jelentést a cartagenai conspiratioról, csak igen hiányos és bizonytalan módon. De hiszen akkor minden városból érkeztek ilyen hírek. Ama napokban a reactio mindenütt erősen dolgozott a köztársaság és a kormány ellen. A reactio az északon levő tábornokok ajtainál is kopogtatott és nem mindeniknél hiában. Embereket nyert meg ügyének Galicziában, Asturiában, Ertremadurában, Andalusiában, sőt még Madridban is. A reactio fővezetése Francziaországban ütött tanyát és itt nyert támogatást. A cartagenai cantonalistákról azt mondja ki, hogy egyszerre Madridban is ki akarták tűzni a forradalom zászlóját, de ebben meggátoltattak a kormány éber figyelme által. A Bismarck és Arnim gróf párisi német követ között rég lappangó, újabban felszínre került véleményeltérésnek és viszálynak, melyet olvasóink már eléggé ismerhetnek, mint előre látni lehetett, az lett a vége, hogy Arnim »visszahivatott« párisi állomásáról e hó 29-én, Madridból írják ápril 29-én, hogy Serrrano azt táviratozta volna a harctérről a kormánynak, hogy e hó 28-án megkezdettek az ellenségeskedések a karlistákkal, minek következtében Concha elfoglalta Munecast, Serraro pedig több más helyeket foglalt el. A tüzelés csak késő este szűnt meg, hogy másnap újra kezdődjék. »Béke hamvaira« a panslavismusnak ! föliratú czikkében vizsgálja a sz.-pétervári »Birz. Wiedomosti,« mi oknál fogva és mióta történt Európában, a panslavismust illetőleg az a roppant fordulat, mely főkép a német lapokban és nevezetesen a bécsi »N. Fr. Presse«-ben tapasztalható ? A panslavismus feltalálását a németeknek tulajdonítva, akik egy mumus által a másikat elrejteni akarták, az első ellen az egész világot dühbe hozni törekedtek, míg a másik kedvező körülmények folytán valósággá lett. Mióta ez megtörtént — mond a »B. V.« — azóta látjuk, hogy a németek a pauslavismus ellen nem csak nem lármáznak, de sőt a fölött kicsinylőleg beszélnek, mint p. o. Bismarck Jókaival beszélt, ámbár valamint a nyugati,úgy a déli szlávok is több alkalommal elég életjelt adtak magukról. A berlini látogatás a szlávoknak, akik az illető három uralkodó alatt állanak, értésükre adott, hogy azon három monarcha nem hajlandó a szláv kérdést úgy felvetni, ahogy azt némelyek óhajtották; de egyúttal nem is félnek a dologban úgy eljárni, amint kell: a galicziai, lengyel, pozeni, cseh és a horvát kérdés, mint az önállóság kérdése, az említett fejedelmek által, sem nem fog alkalmat nyerni, sem pedig szőnyegre hozatni. A csehek, lengyelek és a horvátok ezt jól fogván fel, kijózanodtak és követeléseikben mérsékeltebbek lettek, holott a bosznyákok és a bolgárok igazságos panaszait, úgy Ausztria mint Oroszország is kellőleg méltányolva ezeket a portánál kiegyenlítették. Szerbiát illetőleg ugyanaz történik. Ezeket előre bocsátva visszatér a német lapirodalomhoz, mely a panslavismusra vonatkozó nézeteit megváltoztatta ; ezen változásokát kutatva a »N. Fr. Presse«-nek erre vonatkozó czikkét égés’ terjedelmében reprodukálva, a következő megjegyzéssel fejezi be czikkét: egyetértünk azzal, hogy panslavismus már a történelem alá esik, és hogy »N. Fr. P.« neki örömest gyászdalt zengedez, botot a pangermanismusnak »Mnogaja ljeta«-t (sokáig )